RICHARD WAGNER A WALKÜR SZEMÉLYEK: Siegmund tenor Hunding basszus Wotan basszbariton Sieglinde szoprán Brünnhilde szoprán Fricka alt Helmwige, Gerhilde, Ortlinde, Waltraute, walkürök - szoprán és alt Siegrune, Rossweisse, Grimgerde, Schwertleite, A cselekmény színhelye: I. felvonás: Hunding otthona, II. felvonás: Vad, sziklás hegyvidék III. felvonás: Sziklás hegytető ELSŐ FELVONÁS (Hunding otthona) SIEGMUND (holtfáradtan belép és leveti magát egy medvebőrre) Itt bárki lakik, megvéd e tűzhely. SIEGLINDE (kijön a másik helyiségből és meglepetve veszi észre az idegent a tűzhely mellett) Egy idegen? Meg kell hogy nézzem! Ki fekszik ott, ki jött ide be? Megviselte a messzi út. Nincs benne öntudat? Vagy beteg tán? (Föléje hajol és figyel) Még lélegzik lassan, de két szeme zárva. Bátor férfi lehet, noha bágyadt most. SIEGMUND (felriad) Vizet! Vizet! SIEGLINDE Ah, inni kíván! (Ivótülköt vesz gyorsan elő és kimegy a házból, majd vízzel megtöltve visszahozza és Siegmundnak nyújtja azt) Tikkadt ínyedre enyhület ömlik: Ez friss víz, felüdít majd! SIEGMUND (iszik, majd visszaadja az ivótülköt) Hűsítő enyhet adott a víz, E fáradt test megkönnyebbül, Úgy vidul e szív! S e bágyadt szem oly boldog, Mert újra lát! Ki az, ki így felüdít? SIEGLINDE E ház és e nő, ez Hunding-birtok; Te a vendége léssz, Várd meg, míg visszatér! SIEGMUND Megsebesültem; a védtelen vándort nem bántja férjed? SIEGLINDE Mutasd a sebeidet! SIEGMUND Csak sérülés, már semmit se fáj! Még épek az izmok, akár a vas! Ha a dárdanyél meg a pajzs félig oly szilárd lett vón', Nem futok soha meg! Ámde fegyverem összetört, A gyilkos falka tönkre hajszolt, A testemet láz verte ki. Az üldözők elmaradtak s újra éled e test, Mostanig éjszaka volt, Most fénylő nap ragyog rám! SIEGLINDE (méhsert tölt egy tülökbe és átnyújtja azt Siegmundnak) E pergetett méhsert ízleld meg És hogyha jó, csak idd! SIEGMUND Ajkad ad neki ízt? (Sieglinde iszik egy kortyot és visszaadja a tülköt) SIEGMUND Te egy boldogtalant ápolál, Balsors ne érje tiszta főd! Már megpihentem, ez jól esett, Ismét megyek tovább! (Elindul) SIEGLINDE Ki az üldöződ, ki elől futsz? SIEGMUND Balvégzet üldöz, bárhova fussak; Balvégzet les rám, bárhova térjek! De téged ne érjen baj, Távozom innen el. (Az ajtóhoz siet) SIEGLINDE Maradj csak itt! Nem hozhatsz énrám te bajt, Hisz balsors tanyája e ház! SIEGMUND (megáll és visszajön) Wehwalt, ez a nevem! Hunding jöttét bevárom. (Sieglinde ajtót nyit a fegyveresen belépő Hundingnak; Hunding belép, észreveszi Siegmundot és kérdően néz Sieglindére) SIEGLINDE Sorsűzött fáradt vitéz, alva leltem itt. HUNDING Elláttad őt? SIEGLINDE Az ínye száraz volt, adtam innia hát! SIEGMUND Hűs ital jól esett, megrovod érte nődet? HUNDING Szent a tűzhelyem, néked is szent legyen! (Lerakja fegyvereit; Sieglindéhez) Estebédet nekünk! (Sieglinde ételeket és italt rak az asztalra) HUNDING (figyeli Sieglindét és Siegmundot) Mily egy arc a kettő! Mely rejtelmes fény, mi a szemükben lappang. (Siegmundhoz) Messzi út van mögötted, S nem ló hozott, úgy látom én; Mely gyilkos ösvény gyötört meg így? SIEGMUND Az árkon-bokron, völgyön-hegyen, Viharok vésze kergetett És úttalan utakra vert. Hol vagyok mostan, sejtelmem sincsen, Tőletek megtudom tán. HUNDING (hellyel kínálja az asztalnál Siegmundot) E hős-tanyán, hol most pihensz, Hunding itt az úr. Nyugat felé hogyha vándorolsz, Fogsz lelni majd sok derék törzset, Mind Hunding hírének hódol, Ősi vendégjogon Íme várom, mondd el, ki vagy? (Siegmund hallgat) Hogyha bennem nem bízol meg, A nőmnek valld ki bátran, Nézd, mint lesi már a szód! SIEGLINDE Szólj idegen, hogy ki vagy! SIEGMUND Békét nem jelent nevem, Vígság benne nem cseng, Csak bánat búg, borong abban! Wolfenak sarja volnék. Két ikergyermeke volt: Egy testvérhúgom és én. Még gyermekül vesztettem el szülőanyám S akit velem viselt, még alig ismertem őt. Hős férfi volt az apám, volt ádáz ellene sok. Én lesre jártam az apámmal együtt... S egy vadászatról hogy hazajövénk, A fészket feldúlták. A hős-tanyát tűz perzselte föl, A tölgy, a büszke elhamvadott És ott feküdt vérben édesanyám És nyomtalan eltűnt a húgom is: ÍIy vészt zúdíta ránk a Neidingek zord hada. Így lettünk ketten földönfutók, Sok-sok évig bújtuk a berket, mint üldözött farkasok, Hányszor támadt falka reánk, De bátran vívott a farkas-pár! Egy Wölfing az, ki itt áll, Neve „Wehwalt" hírhedett név. HUNDING Szertelen szörnyű mondát mondasz, te vakmerő, Wehwalt, a Wölfing Rémlik, hogy a farkasoknak már hallám Kósza hírét, Jómagam őket nem ismerem. SIEGLINDE De mondd el sorra, vendég, Most hol tanyáz apád? SIEGMUND De ádáz üzőbe vett minket a neidingi had, Szétűztük őket, két szilaj ordas, Futott, menekült szerte a raj, Mint pelyva vihar elől! De mellőlem eltűnt apám, A nyomát se leltem a rengeteg erdőn, Csak egy farkas bőrét találtam ott bús gazdátlanul, Atyámat nem lelém! Most egy vágy csak oda vonz, Hol férfiak élnek és nők. De hasztalan, mind hasztalan: Baráti kéz és asszony-ajk Énnekem nem nyílt a földön! Balsors üldözött: Mi nékem jónak tűnt, nékik borzalom volt, Mit én kárhoztaték, nékik az volt a szent. Nyomomban járt a viszálykodás, Zord átok ülte a főm; Jóra ha vártam, búbánat ért, Ezért nevem Wehwalt mostan, Mert búra születtem én! HUNDING Ki ily kínos sorsra élt, a Norna nem szeret, Rosszul jár az a ház, mely téged befogad! SIEGLINDE Gyáva fél társtalan és védtelen vándortól! Jóbarát, mondd, fegyveridet mi harcon vesztetted el? SIEGMUND Egy bús szívű lány bosszúra hítt, Kit nemzetsége a szíve ellen egy férfihoz erőszakolt. Kiálltam hát védeni őt és ebből harc- háború lőn, De győztes lett e kar, Elestek bátyjai holtan, De átfogta testük a lány, a gyűlölet bánatra vált, S vad könnyek árja hullt reájuk szemeiből. Mert a vérei pusztulását siratta immár szegény. Most a véres bosszú ellenem tört, Bősz haraggal jöttek a rokonok, Amerre néztem, fegyverük villant. Ámde a lány nem mozdult el, Én védtem őt, míg lehetett, Míg szét nem tört A pajzs és a dárda, Vérzőn, védtelen álltam... Halni láttam a lányt, És reám tört a bosszuló had S íme, őrá szállta vég. Ó asszony, érted-e már, Nevemben béke mért nincsen?! HUNDING Tudok egy korcs fajzatot, Ki gyűlöli azt, mi másnak szent, Mint mindenki, gyűlölöm én. Ez átkos nemzetség ellen Bosszúra hívtak a véreim, De megkéstem s ím, hazajövén, A gazt, kit üldözénk, A házamban itt lelém! E ház megvéd, Wölfing ma még, Még ez éjjel itt lehetsz, De éles fegyverrel szállj síkra holnap! A harcra légy tehát kész, A vérért majd fizetsz vért! (Sieglindéhez) Mi dolgod itt? Menj ki innét! Majd készíts éji italt És várj reám ott bent! (Miután Sieglinde lassan eltávozott, Siegmundhoz) A férfi fegyverrel küzd, Várj Wölfing, rád lelek holnap. A szóm nyílt beszéd, jól vigyázz hát! (Bemegy a hálóterembe) SIEGMUND Apám egy jó kardot ígért, Mely nagy bajban megsegít. Védtelen állok e zord tanyán Bosszús ellenség prédájaként. Egy nőt láttam, ó, milyen szép, S most édes bánat tép belül. Ki szívemben vágyat gyújt, Kihez édes bűvölet vonz, Őt gyötri zsarnoki férj, Az én megcsúfolóm. Wälse! Wälse! Hol van a kard? A büszke kard mellyel dúlva sújtsak, S mely létre keltse, mit rejt itt mélyen e bőszült szív! (A tűzhelyen a kialvó parázs fellobban és megvilágítja a fa törzsét, melyben egy kard markolata csillog) Mi lobban ott, mint tűzsugár? Milyen fényt szikráz a vén fatörzs? Ím újra látó lészen a vak, vígan villan a szem, Szinte perzselő e bűvös fény! Mintha e nőnek lángszeme vón', Melyet rám vetett búcsúzóul, hogy innen távozott! Éj sűrű fátyla födte szemem, Az a szemsugár szelíden ért s átjárta lelkem a hév. Kéjjel szívtam a nap tüzét, Mely homlokom. ragyogva lengte körül, Míg el nem rejté a bérc. A búcsúzó sugár, lágyan aranyba vont, Még a vénhedt kőrisfán is csillant az alkonypír. A láng kilobbant, a fény kihunyt, Éji sötétség üli meg a pillám, Csak bent a keblem bércén szunnyad a bágyadt parázs. (A tűz egészen kialudt, a hálóteremből kilép Sieglinde és a tűzhelyhez siet) SIEGLINDE Alszol-e? SIEGMUND Ki jő felém? SIEGLINDE Én csak. Hallgass reám! Már mélyen alszik Hunding, mert fűszert itattam vele Használd az éjt s menekülj! SIEGMUND Üdv nélküled nincs! SIEGLINDE Íme kardot mutatok neked, ó bár elnyerhetnéd! A hősök hőse lennél te akkor, A legderekabb bírhatja csak! Ó, hallgass rám, elmondok mindent. Sok férfi vendég dőzsölt e helyt, hol Hunding megülte a nászát: Új asszonya volt, kit kérdezetlen otromba vásárban nyert. Búsan ültem én, amíg ittak S egy vándor tért ide be: Egy szürke köntösű agg. A széles kalap sötéten ülte félszemét, De a másik szem zord fénnyel villant, Aki látta az megdermedett. Csak nékem intett szeméből jó vigasztalást Fájón és édesen. Én éledtem, a férfiak féltek, Mert egy kardot suhogtatott S a vén fa törzsébe döfte be, Benne reng markolatig. Azé lesz a kard, így szólt, Aki kirántja majd. Sok büszke bajnok erőlködött akkor A karddal mind hasztalan. Jött a vendég és ment a vendég És húzni próbálta mind, Ámde meg se mozdult a kard, Ott rejlik némán a kard. És tudtam már, ki az, aki búmban üdvözölt S a kardot itt e fában kinek rendelte ő. Csak jönne a hős, a jóbarát Sok sebeimre ki hozna írt: Mi lelkemben régtől oly lüktetve fáj, Mi szívemet gyötri, a szégyen, a gyász, Bűbájos, édes bosszúra válna! Mit elvesztettem, újra enyém És visszakapnám, mit elsirattam. Hej, ha ma eljönne már, Keblemre zárnám a hőst! SIEGMUND Jöjj, szépséges nő, átölel az, Kit illet a kard s a nő! Szívemben ég szent esküvés, mely véled rég egybefűz, Mert benned a vágy ím megtestesül S az álmom benned föllelém én! Szűnjön a gyász és tűnjön a bú, Száműzetésem és szégyenedért Rajtunk a sor, hogy víg bosszút álljunk! Ajkam boldog kacajra gyúl, Hogyha a keblemre vonlak S érzem, a szived hogy ver! (A nagy ajtó felpattan, a tavaszi erdőn holdfény árad el) SIEGLINDE Hah, ki jött? Ki távozott? SIEGMUND Senki se ment, de valaki jött: Érezd a május édenét! Vissza zord tél, virul a vágy hava, Oly lágyan leng a tavaszi lég, A zsenge lombon ringva lebben, Bűve-bája rengve zsong! A berki árnyon végig árad S fénybe fürdik minden ág: Most dalra kelti szárnyas dalnokát, Illat-álmot öntve szét, Majd a földnek vérit fűbe-virágba hajtja, Int s a fákon fakad a rügy. E gyöngéd fegyverekkel mindenen győz, Május elől megfut a gyáva tél, S hogy vesszeje sújtott, megnyílta zordon vaskapu zárja, Mely közte s közénk bús falként meredt. Mert szende húga várt rája itt, A májust hívta a szív, Mely keblünk mélyén szunnyadva élt S most kacagva áldja a fényt. Jött bátran a bátya, a hős szabadító, És újra él az isteni húg. Boldog nászt ül a büszke pár És egy a május s a vágy! SIEGLINDE Te vagy a május, kit vágyva vártam, Míg zordonan dúlt a tél. A szívemre szállt a szent borzadály, Mikor rám derült pillantásod. Társtalan tengődtem én, Fojtó, idegen légben, S mint ismeretlen világ, Minden úgy hatott rám. De lásd, téged ismerlek jól, Mihelyt megláttalak, vonzott a lényed S ami szívemben élt mélyen bent, Győzelmesen napfényre tört, S mint harsonaszó, szárnyalva szállt, Mikor jéghideg magányban feltűntél, te drága arc. SIEGMUND Ó, mennyei üdvöm, szépségem! SIEGLINDE Ó, hadd, hogy nézzem, ó, hadd, hogy lássam A két szemedben a tünde fényt, Mely ég, mely gyújt, mely mámorit, Melytől fáj és enyhül e szív. SIEGMUND Mint hajnalfény, úgy tündökölsz, Válladon hajad sátra reng, Már sejtem én, mily érzelem az, Mi boldog mámorba ejt. SIEGLINDE A homlokod mily büszke, nyílt, Hogy lüktet a vér finom ereiben! Úgy bágyaszt ez a mámor, mint titkos láz! Oly furcsa sejtelmem ébred, Mint hogyha tégedet rég már látott vón' szemem! SIEGMUND Egy tündérkép él bennem is: Hogy égő vágyban láttalak már! SIEGLINDE A tó az orcámat tükrözé És most, hogy látom az arcod, Miként a víz tükörén, Arcomra ismerek rajt! SIEGMUND Te vagy a kép, amely itt benn élt. SIEGLINDE Ó, csitt! Hangodra hadd figyeljek! Úgy rémlik, hogy rég hallottam már, De nem, hisz minap is hallám, Hogy visszaverte szóm a hűvös erdei mély. SIEGMUND Ó, bűbájos hangok, melyeket hallok! SIEGLINDE Ez az égő szem már csillogott rám, Ily mélytüzű volt az agg szeme is, Mikor búmban úgy vigasztalt. Szemiről ismertem reád S már ajkamon lengett a neve! Wehwalt, így hívnak, mondd?! SIEGMUND Nem az nevem, míg te szeretsz, Hisz immár a búnak vége! SIEGLINDE És vígság, öröm csenghet nevedben? SIEGMUND Hívj te csak úgy ahogy jól esik hívnod, Hogy tőled nyerjek nevet! SIEGLINDE Az apádat Wolfe-nak mondtad? SIEGMUND Úgy hívták a gyáva rókák, De én ki oly büszkének láttam, Mint téged itt, lángszemű nő, Nekem Wälse ma is. SIEGLINDE Ha Wälse az apád s ha törzsököd Wälsung, Akkor tiéd a fában a kard! Hadd hívjalak most már úgy, amint érzem: Siegmund, győzelmes hős! SIEGMUND Siegmund nevem és Siegmund vagyok, Tanúm ez a kard, mit vaskézzel tartok! Wälse ígérte, ha jő a vész, rálelek majd, Most megvan hát! Keblemben vágyak vésze dúl, Véremben égve rombol a láng, Édes, rejtelmes vágy, Hív és hajt a vész, Nothung! Nothung! Te lángfényű érc! Nothung! Nothung! Ércélű láng! Villogjon éled, ércesen vágj! Ó, szállj hüvelyedből, ki, kard! (Kirántja a kardot a fa törzséből) Siegmund, a Wälsung, ő van itt! E kardot nászunkra vedd, A legszebb nőt ím eljegyzem én S az ellenségtől elrabolom. Jöjj velem messzire most, Távol a boldog szép tavasz vár, Ott véd majd Nothung, a kard, Ha Siegmund rád vággyal omolt! SIEGLINDE Hogyha Siegmund vagy, amint mondod, Sieglinde áll itt, ki téged várt, Az édes húgod, kit eljegyez ím ez a kard! SIEGMUND Nőm és húgom, az vagy te nékem, Most hajts rügyet, wälsungi vér! MÁSODIK FELVONÁS (Vad, sziklás hegyvidék) WOTAN (Brünnhildéhez) Most lóra, te vad, harcias lány, készül bősz párviadal. Vágtass a tetthelyre el és vértezd Wälse fiát! Hunding lel, ha tud, bármerre hont, Őt Walhall nem veszi be. Nos rúgjad a port, rajta fel hát! BRÜNNHILDE Hojo-toho! Hojo-toho! Hei-a-ha! Hei-a-ha! Hei-a-ha-ha! Ho-jo-ho! A harcra apám, készülj magad, Gyűlik rád itt a vihar: Fricka hitvesed jő A kosfogatú díszkocsiján. Hej! Pattog ám az ostora most! A fáradt pára fújva lohol, Jár, kattog a kerék: Lesz ma civakodás! Az ilyen perben nem veszek részt, Nekem a férfias harc való, Csak küzdj meg a bajjal, ha bírsz, Víg gyermeked kereket old. Hojo-toho! Hojo-toho! stb. (Eltűnik; megérkezik Fricka) WOTAN A régi baj, a régi harc! De helyt kell ma itt állnom! FRICKA Messzi bérc-homályba bújsz, hol nőd szeme el nem ér, Egyedül jöttem el ím, hogy orvoslást kérjek tőled. WOTAN Csak mondd ki bátran, akármi bánt. FRICKA Kérve-kért Hunding hős, hogy bosszút álljak érte. A tűzhely őre én, megteszem. Mert kell, bűnös tettét a céda pár bűnhődje meg, A fajtalan frigytörést! WOTAN Milyen rosszat tettek ők, kiket egyesített a vágy? A május bűvölte őket el, tán azt érje büntetés?! FRICKA Csak hagyd ezt a rút tettetést, Mint hogyha te nem tudnád, Hogy a házasság szent frigyét, Azt védi ellenük vádam. WOTAN Nem szent az oly frigykötés, hol nincs szív, szerelem. És éntőlem ne követeld, Hogy összetartsam, ami össze nem fér. Hol a vér ösztöne gerjed, Ott jobb, ha kitör a harc. FRICKA Erkölcs szemedben a frigytörés? Csak védjed meg őket és mondd ki szentnek A vérbűn szégyenét, e borzalmas testvérnászt! Én megdermedek és elszörnyedek, Vággyal ölelte húgát a bátyja! Ki hallotta azt, hogy testvér ölelje a testvért?! WOTAN Most hallhattad ím! Hát lásd be, másképp ez nem lehet, Noha nem volt soha példa rá. Hogy egyek a vágyban, tudhatod jól, Ím, halljad őszinte szóm: Hogy boldogság legyen áldásod bére, A vágy nevében csak áldd meg Siegmund és Sieglind frigyét! FRICKA Már semmit sem ér örök isteni törvény, Mióta él két wälsungi fattyúd? Kimondottam, nincs igazam? Mit bánod a fennkölt szellemek üdvét! Elvetsz ma mindent, mi rég neked szent volt, Mit tenmagad írtál, a mennyei törvényt Léha gúnnyal te téped szét. S íme, kénye-kedve szerint tesz a fajtalan testvérpár, Akit hűtlen szíved nemzett rég. Ó, mit vádolok másokat én, Holott téged terhel a vád, Hogy nődet csaltad minduntalan. Völgyeket bújva, bérceket járva A bűnt leste buja szemed. Új meg újabb kéjekre vágytál És engem csúffá tevél. Bánatos szívvel el kelle tűrnöm, Ha harcba kísértek vad lányaid, Kiket céda véred ösztöne szült, Mert a nődet tisztelted még, S így a Walkür-hadat, még Brünnhildét is, Szíved titkos álmát a szolgálatomra adád. De most, hogy a lelked új neveken csügg S mint „Wälse" bújod a rengeteg erdőt, Most, hogy ennyire lealjasodtál, Hogy földi nőkkel is fattyakat nemzel, Most a farkaskölykek kényére vetnéd a nőd?! Hát jó, legyen úgy! Teljen a mérték! Akit csaltál, taposd a sárba! WOTAN Mind hasztalan oktatlak arra, Mit ésszel te föl nem érsz, Míg föl nem tárul a tény. Megszokottat még átértesz tán, De arra vágyom én, Mi nem volt soha még. Egyet érts meg: kell egy hős, Kit nem köt isteni törvény És nem véd az isteni kéz. Az lesz képes a nagy tettre majd, Mit az istenek vágynak, De jaj, tiltja nékik a sors. FRICKA A bölcsességed mennyire álnok! Vajh mit tehetne nagyszerűt az ember. Amit te isten, nem tehetsz meg, Aki őket istápolod? WOTAN De hisz tettrekészség benne is él! FRICKA Azt honnan nyerte vajon? Ki gyújtott a lelkébe fényt? Ha küzdve küzd az emberi nem, Csak tőled nyerhet hősi erőt, Te sarkallod benne a bátor égretörést. Hiába próbálsz rászedni engem, Hasztalan minden csalfa kibuvód, Mert már a Wälsung tiéd sose lesz; Vesztével megtörlek én, Hiszen rádvall ez a dac. WOTAN Az élet kínja, az edzé meg őt, Nem én pártfogoltam. FRICKA Ne védjed most se hát! Vesszen a kard mit néki adál! WOTAN A kard? FRICKA Az, a kard, a végzetes villogó kard, Melyet Siegmund tőled nyert! WOTAN Ő küzdte ki, mikor rátört a vész. FRICKA Tőled volt a vész, tehát tőled a kard. Engemet ámítasz, ki nappal, éjjel a lépted lesem? Csak ő járt eszedben akkor is már, Mikor fába döfted kard vasát. Tagadni mernéd, hogy furfangod műve volt; Hogy ő lelte meg? Ám nincs harc a jobbágy s az úr közt, A jó csak sújthat a gazra. Nekem Wotan méltó ellenfelem, De Siegmund csak szolgám nékem. Ki néked szolgád, hűbéri tárgyad, Én, égi nőd, annak hódoljak tán? Úgy bárki fattya megszégyenítsen, Hogy győzzön a gaz s a jót érje gúny? Ezt mégse kívánd, ó, férjem, Így a nődet te meg ne alázd! WOTAN Mit kívánsz hát? FRICKA Vesszen a Wälsung! WOTAN A sors keze rajt'. FRICKA De te meg ne védd őt, hogyha áll majd a bosszúharc! WOTAN Én nem védem meg. FRICKA Nézz rám, de nyíltan, csak semmi cselt! A Walkür is hagyja el őt! WOTAN A Walkür szabad lény. FRICKA Nem az. Amit rendelsz; csak azt teszi ő, Hogy Siegmund győzzön, ne tűrd! WOTAN Hogy ejthetném őt el? Övé a kard. FRICKA Nos, vedd el a bűbájt, a kardot törd szét! Szolgád védtelen lesz! BRÜNNHILDE (a színfalak mögött) Heia-ha! Heia-ha! Ho-jo-to-ho! FRICKA Ím ott jön a harcos lány, Szökdel fürge lován. BRÜNNHILDE (megjelenik) Heia-ha! Heia-ha! Heio-ho-to-jo! Ho-to-jo-ha! WOTAN Én hívtam, hogy védje fiam! FRICKA Égi hitvesednek szent becsületét védje pajzsa ma! Mert gúny tárgya lesz és posványba vész Istennek országa fenn, Hogyha istennőhöz méltó bosszút Nem áll még ma értem a lány. A Wälsung veszte a díjam, Megesküszik erre Wotan? WOTAN Vedd esküm! FRICKA (Brünnhildéhez) Vár rád a harc ura, Megtudod tőle; merre fordult a sors. (Távozik) BRÜNNHILDE Rossz véget ért a harc, boldog Fricka, mert győzött. (Wotanhoz) Atyám, mi rossz hírt hallok tőled? Zordnak látszol és búsnak! WOTAN Tulajdon béklyóm bénít meg, Ó, én végzetnek rabja! BRÜNNHILDE Így nem néztél rám, mi az, ami bánt? WOTAN Ó szégyen e főn! Ez isteni főn! Szörnyű kín! Szörnyű kín! Gyászterhes vég! Végtelen gyász! Nincs bánatosabb senki nálam! BRÜNNHILDE Wotan, Wotan! Mondjad, mi kínoz? Gyötri érted a lányod a gond, Csak benne bizz! A szíve hű, nézd: Brünnhilde kérlel. WOTAN Ám hogyha szólok, nem tárom-e fel a lelkem zárt kapuját? BRÜNNHILDE Nem szólsz, csak önmagadba, hogyha hozzám beszélsz, Én vagyok lelked, akaratod. WOTAN Mit éntőlem meg nem tud senki, Hűn őrzöm ezután is a titkot: Csak töpreng Wotan, hozzád ha szól. Még nyolc húgod neveltem fel, Hogy ti Walkürök hárítsátok el Walla jósolta végzetem, Az istenek gyötrelmes végét. A hivatástok ennyiben állt: Hősöket gyűjteni össze S kiket máskülönben szorosan féken tarték, E nagyra hivatott férfiakat, Kiket csalfa kötések zord erejével csak szófogadásra kényszerítettünk, E bajnokokat a tettre tüzelni, bennük fölszítani a hősi erőt, Hogy vakmerő és bátor legyen Walhallnak őre mind! BRÜNNHILDE Tele már Walhalla velük, számosat gyűjtöttem én, Mi megtettünk mindent, mi hát, ami bánt? WOTAN Majd megtudod. Más dolog az melytől a Walla ótt A Nibelung nép rejti a véget, Mert engem a bősz Alberich gyűlöl. Ám éji hadát nekem nincs okom félni, Míg bajnok-seregem ép. De ha ő e gyűrűt visszavehetné, Ó, akkor elvész a Walhalla! Önmagam csalni méltó-e hozzám? Hisz oly könnyen látott Fricka belém És szégyenemre álságon ért. Amit kíván, most nekem törvény! BRÜNNHILDE Így nem győzhet Siegmund, a hős? WOTAN Ujjam átkos gyűrűhöz ért vágyra gyújtott a kincs! A rettegett sors elért s nem hagy el: Akit áldok, el kell azt hagynom, Ölnöm, kit félt a szívem. Bennem ki bízik, veszve van. Tűnj tova hát, zsarnoki fény, Isteni pompa szégyene, tűnj! Hadd dőljön romba épületem! Pusztuljon a mű, Csak egyet várok még: a véget, a véget! S a véget meghozza Alberich. Hát halljad ez áldást, Niblungi sarj! Mi nékem undor, vedd birtokba tőlem a gyűlölt isteni trónt, Mit irigyelsz, ízekre szedd! BRÜNNHILDE Beszélj, mondjad, hogy mit tegyek most? WOTAN Szállj Frickáért síkra, hitvesi esküért! Mi neki szent, az szent nekem is. Mit ér az én lelkem vágya? Kisebb hősre nem lehet vágynom; A Fricka rabját védjed te meg! BRÜNNHILDE Jaj, ó, vond vissza szörnyű szód! Hisz Siegmundot szereted, Hogy védjem, kívánod titkon. WOTAN El fog esni Siegmund És Hunding a párbajban győz! Jól vigyázz hát, küzdj rendületlen, Minden erődet a nagy harcba vesd! Ha a karddal küzd Siegmund, gyáván nem bukik el! BRÜNNHILDE Ki neked mindig oly drága volt, Kit a hősök tükréül állítál elém, Annak éltére törjek? Ezt megtagadom! WOTAN Hah, vakmerő! Lázadni mersz? Ezt mered te, aki lényem vak eszköze vagy? Vagy mert bíztam benned, ott tartok már, Hogy akit alkoték, íme csúfságra vesz? Féld e kart, hogyha sújt! Mint pelyhet a szél, úgy elsöpörlek, Ha most utamba állsz! Keblemben mélyen bősz harag dúl, Amely rombadönt mindent, mi van S mi egykor kedvemre volt. Jaj neked, ha elér! Gyászra fordul a dac! Hát jól vigyázz fel ne idézd! Mit mondtam, végezd el jól: Siegmund vesszen! A Walkürre vár most a tett! (Távozik) BRÜNNHILDE Nem láttam így máskor őt, Bár máskor is haragra gyúlt. Mily súlyos e vértezet! Milyen könnyű volt, ha hajtott a kedv! Ma aggaszt csak s undorít a harc. Jaj, a Wälsung! Vész sújt le rád most és Brünnhild is elhagy, a hűtlen! (Távozik) SIEGMUND (a menekülő Sieglindét követve) Dőlj ide le, tarts pihenőt! SIEGLINDE Tovább! Tovább! SIEGMUND Ne menj tovább! Maradj, én bűbájos nőm! A csók mámorából felriadál, Hogy rémülten hajszolva fuss, Alig értelek utól. Völgyön, hegyen, sziklaszirten át Szótlan, némán elrohanál, Hívó szóm el se ért! Végre pihenj, szólj csak egy szót! Törd meg a hallgatást, Lásd, a bátyád két karja véd Siegmund, ő van veled. SIEGLINDE Csak el, csak el! Fuss tova tőlem! Szentségtelen, becstelen csók E szájt, e testet elsorvasztá. Hagyd a hullát, messze kerüld! A szél hadd hordja szét A testemnek átkos porát! Míg hozzád hajtott a vágy, Mely tőled mindent remélt, S ez a szűzies mámor boldogítóan szállott le rám, Mint égi varázs, Szörnyedve láttam a förtelmes szégyent, Iszonyat rázta becstelen testem, Mely annak adta magát, Kit soha nem szeretett! Hagyd el ez átkos, szörnyeteg nőt! A bélyeg rajtam, a bűnöm rút, Csak megvetésed illethet engem, Mert méltatlan vagyok arra, hogy szeress. Szégyen égeti arcom, Szégyent hoztam reád! SIEGMUND Ki rád szégyent hozott, majd meglakol vérivel! Ne menj tova innen, várd be az ellent, Itt ejtse el kardom, ha Nothung vasa sújt reá, Megbosszult téged kezem! SIEGLINDE Halld, ó halljad, harsan a kürt! Rémítő vad lárma dúl, A völgy, a bérc visszhangja búg. Hunding felébredt mély álmából, Hadát és ebét most hívja egybe, Féktelenül bőg a falka, felordít az égig, Engem vádol mint esküszegőt! Ó, hol vagy, Siegmund? Látlak-e még, Forrón imádott drága fivérem?! Még csak egyszer vesd rám a szemed sugarát, E bukott nőtől ne vond el ajkadat! Halld, ó; halld! Hunding kürtje szól! Jön a falka már s a bőszült had, A kard ellenök mit sem ér, Vessed el, Siegmund! Siegmund, de hol vagy? Hah, ott! Jaj, látlak már Rémlátomás! Véreb marja le rólad a húst, Szép arcod hasztalan esdekel, Ím az éles fogsor a lábadba váj, Te eldőlsz, megroppan a hősi kard, A délceg tölgy így omlik el! Bátyám, Ó, bátyám! Siegmund, ah! (Ájultan roskad Siegmund karjaiba) SIEGMUND Testvér! Szerelmem! (Lefekteti Sieglindét és melléje ül) BRÜNNHILDE (megjelenik) Siegmund! Nézz reám! Engem követsz te most. SIEGMUND Ki vagy te, mondd, csodaszép és fennkölt leány? BRÜNNHILDE Az lát csak engem, kit halál vár, Ki rámtekint, az válik az élettől. Csak a harc közben látja a hős a színem, S azt, aki lát, a sírnak jegyzem el. SIEGMUND Ki véled megy, merre hívod a harcost? BRÜNNHILDE Nagy Wotan, a harcok ura vár reád, A Walhall lesz lakod. SIEGMUND És Walhallban Wotant magában lelem? BRÜNNHILDE A megdicsőült hősi had Majd üdvözöl mint földöntúli kar. SIEGMUND Rejti-e Walhall Wälsét, az én atyámat? BRÜNNHILDE A Wälsung atyját ott fölleli. SIEGMUND Walhallban vár-e női mosoly? BRÜNNHILDE Tündérek élnek ott fenn, Wotán lánya kínál italt neked. SIEGMUND Szent vagy te és boldog, ki láthat, ó, égi lény! De kérdem tőled, te szent lány, Követhet-e engem a szívbéli húgom, Hogy fent üljünk testvéri nászt? BRÜNNHILDE Élnie kell még e földön, Sieglinde ott nem lesz veled. SIEGMUND Hát üdvözöld Walhallt, üdvözöld Wotant, Üdvözöld Wälsét s a többi hőst is, Vélük a bájos égi nőket, Közéjük ám ne is hívj! BRÜNNHILDE Csak ennyit ér neked menny örök üdve? Minden kincsed ez árva nő, Ki meggyötörten, bágyadtan kebledre dől? Más már semmi se szent? SIEGMUND Oly szép, oly ifjú képet mutatsz, De mily kőkemény a szód s a szíved! Kegyetlen gúnyodat némítsad el, Te rossz, te kegyetlen lány! Ha jól esik látnod a szenvedést, Ím nézd a kín hogy éget, Gyönyörködj benne, te kőszívű nő, Ám a Walhall dölyfös üdvét szóval ne emlegesd! BRÜNNHILDE Én látom a bút, amely szívedben rág, Én érzem a hősi kínszenvedést. Siegmund, ha rám bízod őt, A nődet megvédem én! SIEGMUND Míg életben van, más, mint én, hozzája ne érjen, Hadd öljem meg őt, Mielőtt a vég rám lesújt! BRÜNNHILDE Wälsung! Tébolyult! Hallgass reám; Add át nékem őt, hisz e nő ölében A csókod gyümölcse remeg. SIEGMUND (kihúzza kardját) Te kard, kit a hűnek a hűtlen adott, Te kard, ki elhagysz, ha bajban vagyok, S támadóm ellen se védsz, Most sújts le a kedvesre hát! Két élet néz itt reád, Vedd el Nothung, szívtelen érc! Ölje meg egy csapás! (Sieglindére készül sújtani) BRÜNNHILDE Megállj! Wälsung, hallgass reám! Sieglinde éljen s te, Siegmund, ővele élj! Én döntöttem! A kocka fordul, élj Siegmund, Győzhetetlen vitéz! Harsan a kürt! Fel harcra hát, hős! Jó ez a kard csak bátran suhints, Hű oltalmat ád, mint a Walkür, ki pártul fog! Csak menj Siegmund, lelkem veled! Majd a harcban meglátlak újra! (Távozik; nehéz viharfelhők tornyosulnak) SIEGMUND (Sieglinde fölé hajolva) Álomköd varázsa leng a kedves bánatán. Talán a Walkür hogy itten volt, Tán tőle az égi vigasz? Bánatos árva szívét hogy föl ne riassza a harc? Holtnak látszik és mégis él Nagy bánata édes álomba zsong. Csak szunnyadozz jól, míg a harc elül S a béke fölvidít! (Felharsan Hunding kürtje) Ki harcra hív, készüljön ám, Megadom én a tartozást, Nothung majd megfizet! (Elsiet, majd feltűnik a hegygerincen viharfelhők között, melyekből villám csap ki) SIEGLINDE (félálomban) Térne csak vissza apám! A fiával az erdőn bolyong. Anyám! Anyám! Úgy félek itt, Oly furcsa félős férfiak arca! Fojt a füstszag terjed a tűz, Lobban a lángja nyomban elér... Kigyúl a ház... segítség, bátyám! (Felugrik) HUNDING (a színfalak mögött) Wehwalt! Wehwalt! Állj ki velem, Ebekkel tépetlek széjjel. SIEGMUND Hol bújdokolsz hogy rád sehol sem lelek? Állj ki és végzek veled! SIEGLINDE Hunding! Siegmund! Merre lehetnek?! HUNDING (megjelenik) Idébb; te fajtalan fickó! Fricka bosszúja vár! SIEGMUND Nincs fegyverem, azt hiszed, gyáva gaz? Nőkkel ijesztesz? Csak vívj te magad, Mert másképp Fricka se véd! Ím lásd, tulajdon házadban áll A törzs, mely kardom adá, Nosza, ízleld, jó-e az érc! SIEGLINDE Hogyha ölni vágytok, Itt vagyok én! BRÜNNHILDE (megjelenik) Sújts le Siegmund! Biztos a kard! (Abban a pillanatban, amikor Siegmund halálos csapást készül Hundingra mérni, megjelenik Wotan és dárdáját Siegmund kardja elé tartja) WOTAN A dárda elől pusztuljon a kard! (Siegmund kardja a dárda hegyén eltörik, Hunding a védtelennek a mellébe döfi dárdáját, Siegmund holtan esik össze, Brünnhilde Sieglindéhez fordul) BRÜNNHILDE Siess! Megszabadítlak! (Sieglindét gyorsan magával viszi) WOTAN (Hundinghoz) Szolga, menj! Vigasztald Frickát: A dárdám ma megtorlá a gúnyt, mi érte őt. Menj! Menj! (Hunding holtan esik össze) De Brünnhilde! Jaj neked, pártütő! Bűnhődsz, gonosz, engedetlen, Lovam csak érjen utol! HARMADIK FELVONÁS (Sziklás hegytető) GERHILDE Ho-jo-to-ho! Ho-jo-to-ho! Hei-a-ha! Hei-a-ha! Helmwigel Jöjj! De vágtatva ám! HELMWIGE (a színfalak mögött) Ho-jo-to-ho! Ho-jo-to-ho! Hei-a-ha! GERHILDE, WALTRAUTE, SCHWERTLEITE Hei-a-ha! Hei-a-ha! ORTLINDE A szürkémhez kössed pejparipád: Szívesen elvan a kanca a ménnel! WALTRAUTE Ki terheli nyerged? HELMWIGE (megjelenik) Sintolt, a Hegeling! SCHWERTLEITE Akkor a pejtől vidd el a szürkét: Ortlinde nyergében Wittig, az Irming! GERHILDE E két lovag egymást gyűlölte mindig. ORTLINDE Heia-ha! Heia-ha! A kancát rúgja a mén! GERHILDE, HELMWIGE, SCHWERTLEITE (kacagva) Ha, ha, ha! GERHILDE A hősök módján harcol a két ló! HELMWIGE (visszakiált a fenyvesbe) Csöndbe, pejkó! Hej, maradj veszteg! WALTRAUTE Hojo-ho! Hojo-ho! Siegrune, jöjj! Hej, hol késlekedsz? SIEGRUNE Munka volt! Itt a többi már mind? SCHWERTLEITE Ho-jo-to-ho! WALTRAUTE Ho-jo-to-ho! GERHILDE Heia-ha! WALTRAUTE, SCHWERTLEITE Heia-ha! GRIMGERDE (a színfalak mögött) Ho-jo-to-ho! Hei-a-ha! ROSSWEISSE (m. f.) Ho-jo-to-ho! Hei-a-ha! WALTRAUTE Grimgerd' és Rossweisse! GERHILDE Ők ketten egy pár. HELMWIGE, ORTLINDE, SIEGRUNE Hahó, mily délcegek Rossweiss' és Grimgerde! ROSSWEISSE, GRIMGERDE (m. f.) Ho-jo-to-ho! Ho-jo-to-ho! Hei-a-ha! HELMWIGE, ORTLINDE, GERHILDE, WALTRAUTE, SIEGRUNE, SCHWERTLEITE Ho-jo-to-ho! Ho-jo-to-ho! Hei-a-ha! Hei-a-ha! GERHILDE A ló legelészhet no pányvát rá! ORTLINDE Egytül a másik messzire álljon, Amíg a hősök mérge lohad! WALTRAUTE, SCHWERTLEITE, GERHILDE, SIEGRUNE (kacagva) Ha, ha, ha! HELMWIGE A szürke már megszenvedte mérgük! WALTRAUTE, SCHWERTLEITE, HELMWIGE, GERHILDE, ORTLINDE, SIEGRUNE (kacagva) Ha, ha, hal ROSSWEISSE, GRIMGERDE (megjelennek) Ho-jo-to-ho! Ho-jo-to-ho! HELMWIGE, ORTLINDE, GERHILDE, WALTRAUTE, SIEGRUNE, SCHWERTLEITE Köszöntlek! Köszöntlek! ROSSWEISSE, GRIMGERDE Köszöntlek! SCHWERTLEITE Együtt jártatok-é? GRIMGERDE Külön utakon a mai napig. ROSSWEISSE Hogyha egy se hiányzik. Nos menjünk mindjárt a Walhall sáncaihoz, Wotan ott vár reánk rég. HELMWIGE Nyolcan vagyunk távol van egy. GERHILDE Hol a barna Wälsung, ott harcol Brünnhild'. WALTRAUTE Míg ő nem jő meg, nem mehetünk, Zordul fogadna Wotan apánk, Látva, hogy ő nincs velünk. SIEGRUNE Ho-jo-to-ho! Ho-jo-to-ho! Hahó! Hahó! Már szélsebes ménjén Brünnhilde jő! GERHILDE, ORTLINDE, WALTRAUTE, ROSSWEISSE, GRIMGERDE, SCHWERTLEITE, HELMWIGE, SIEGRUNE Ho-jo-to-ho! Ho-jo-to-ho! Hei-a-ha! GERHILDE, ORTLINDE, WALTRAUTE, ROSSWEISSE, GRIMGERDE, SCHWERTLEITE Brünnhilde hei! WALTRAUTE Sebes vágtatva a fenyveshez ér. GRIMGERDE Hogy fú Grane, a fáradt mén! ROSSWEISSE Így nyargalni még nem láttam Walkürt! ORTLINDE Mit vonszol a nyerge? HELMWIGE Nem bajnok az! SIEGRUNE Csak egy nőt látok. GERHILDE Hogy lelt vajon rá? SCHWERTLEITE Nem üdvözöl szóval se minket! WALTRAUTE Hei-a-ha! Brünnhilde, nem hallasz hát? ORTLINDE Menjetek lesegítni lóról! HELMWIGE, GERHILDE Ho-jo-to-ho! Ho-jo-to-ho! SIEGRUNE, ROSSWEISSE, WALTRAUTE, GRIMGERDE, SCHWERTLEITE, ORTLINDE Hei-a-ha! WALTRAUTE Ím földre rogy Grane, a táltos! GRIMGERDE Leemelte sebten lórul a nőt! ORTLINDE, WALTRAUTE, GRIMGERDE, SCHWERTLEITE Testvér! Testvér! Mi történt? Szólj! BRÜNNHILDE (megjelenik, Sieglindét támogatva és bevezetve) Szörnyű baj ért, segítsetek! GRIMGERDE Mondd, honnét rohansz, mint üldözött vad? SIEGRUNE Honnét, mint üldözött vad? Így fut ki fél! ORTLINDE, WALTRAUTE, ROSSWEISSE, SCHWERTLEITE Így az fut csak, aki fél! GERHILDE Mondd, honnét rohansz, mint üldözött vad? HELMWIGE Honnét mint üldözött vad? BRÜNNHILDE Ma először űznek s menekülök: Wotan nyomomba van! HELMWIGE, GERHILDE, SIEGRUNE; GRIMGERDE Elment az eszed? Nem felelsz? Mondd; előle futsz? ORTLINDE, WALTRAUTE, ROSSWEISSE, SCHWERTLEITE Hah! Szólj! Hát Wotan űz téged? Ó, szólj! BRÜNNHILDE Ó, testvér, nézzetek szét a szirtről! Wotan nem jön-e észak felől? Nos! Látjátok őt? ORTLINDE Vad szélvihar támad onnét. WALTRAUTE Éjszínű felhőgomoly száll! HELMWIGE, GERHILDE, SIEGRUNE, ROSSWEISSE, GRIMGERDE, SCHWERTLEITE Wotan közelg ott a szent paripán! BRÜNNHILDE Ki engem üldöz, a bőszült vadász Jön ott az égi felhőn. Védjetek meg engem s e nőt! HELMWIGE, GERHILDE SIEGRUNE, ROSSWEISSE, GRIMGERDE, SCHWERTLEITE Mi történt e nővel? BRÜNNHILDE Elmondom gyorsan. Sieglindnek hívják, Siegmund húga s neje. Haraggal űzte atyánk a wälsungi párt, Ma rám bízá, hogy Siegmund essék a párbajban el. De fellázadva megvédtem én pajzsommal őt. Ledöfte úgy Wotan maga Siegmundot, Míg én lóháton e nőt idehoztam, rejtsétek el! S vele együtt engem is, kit apánk bosszúja űz! HELMWIGE, GERHILDE, SIEGRUNE, ROSSWEISSE, GRIMGERDE, SCHWERTLEITE Te dőre testvér, hogy merted ezt? Véged, Brünnhilde, véged! Rút pártütéssel megszegted Wotan apánk szent szavát? Véged, Brünnhilde, véged! Rútul megszegted Wotan szavát? WALTRAUTE Éji fergeteg észak felé! ORTLINDE Zord vihar szilaj szele zúg. ROSSWEISSE, GRIMGERDE, SCHWERTLEITE Wotan vad ménje vihog! HELMWIGE, GERHILDE, SIEGRUNE Bőszen erre rohan. BRÜNNHILDE Vége szegénynek ha rálel apánk, Ki Wälsungok ellen vérbosszút forral. Ki ád énalám egy szélsebes mént, E nőt hogy megmenthetném? SIEGRUNE A dac mérgét ojtod belénk? BRÜNNHILDE Rossweisse húgom, add lovadat kölcsönt ROSSWEISSE Apánk elől meg nem menekülsz. BRÜNNHILDE Helmwige, halljad! HELMWIGE Csak Wotan parancsol! BRÜNNHILDE Grimgerde! Gerhilde! Add lovadat! Schwertleite! Siegrune! Szánjatok meg! Hű voltam én, ne hagyjatok el, Mentsétek meg a szegényt! SIEGLINDE Ne bántson énértem a gond, Egy kell nekem: a sír. Ki kért reá, hogy megments a harcból?! Ó bárcsak halálra sebzett vón ugyanaz a fegyver, Mely Siegmundot, hogy együtt rejtene vele a sír! Mért vagy távol Siegmund, miért? Hogy élhetek így messze tőled! (Brünnhildéhez): Tégedet úgy ne érjen az átkom, Amint teljesíted, mit kérek: Döfd át karddal szívem! BRÜNNHILDE Élned kell, nő, ha való szerelmed, Mentened kell, ami tőle fogant: Egy Wälsungot rejt öled! SIEGLINDE Mentsd meg, ó, Walkür, gyermekemet! Védj meg, te délceg, te hatalmas lány! WALTRAUTE Közelg a vihar! ORTLINDE Fusson a félénk! GERHILDE, ROSSWEISSE, GRIMGERDE El véled asszony, sorsüldözött! Mi nem védhetünk meg, tiltja atyánk! HELMWIGE, SIEGRUNE, SCHWERTLEITE El véled asszony, sorsüldözött! Tőled eltilt atyánk! SIEGLINDE (Brünnhildéhez) Oltalmazz meg! Ments meg egy anyát! BRÜNNHILDE Hát menj, siess innét és fuss egyedül! Én itt maradok büntessen Wotan engem, Bosszús útjában feltartom én, Míg te futsz dühös ökle elől. SIEGLINDE Hogy menekülök innen? BRÜNNHILDE Melyiktek járt ma napkelet felé? SIEGRUNE Ott sűrű erdő terpeszkedik, A Nibelung-aranyt cipelte Farner oda. SCHWERTLEITE Sárkánybőrt öltött az órjás, Barlangban őrzi Alberich ércgyűrűjét. GRIMGERDE Nyugodt békét nem lel ott gyönge nő. BRÜNNHILDE Igaz, de Wotantól védi őt a bozót, Azt elkerüli a harcok ura. WALTRAUTE Bőszült Wotan erre robog! GERHILDE, HELMWIGE, ROSSWEISSE, SIEGRUNE, GRIMGERDE, SCHWERTLEITE Brünnhilde, halljad a vad robaját! BRÜNNHILDE Fuss csak arra, hol virrad a nap! Tűrjed az éhet, a szomjúhozást! Tüske ha tép, kő hogyha vág, Vígan viseld kacagjad a bajt! Mert egyet tudj és szívbe véssél: A hősök hősét, a Hőst rejti ó nő, te áldott öled! (Siegmund kardjának darabjait átadja Sieglindének) A kard roncsát imhol tedd el néki, Megölt atya mellől mit én összeszedtem. Ki egyberója s hordozza majd, Nevét kezemből vegye: Siegfried, a győzelmes hős! SIEGLINDE Ó, áldott szózat! Áldlak, te lány! Te adsz szívemre égi vigaszt! Kit Siegmundom nemze, éhet a magzat, Soha el nem hal hálám tüze! Áldva légy, míg áldhat Sieglind szíve! (Elsiet) WOTAN (a színfalak mögött) Állj! Brünnhild! ORTLINDE, WALTRAUTE, HELMWIGE, GERHILDE, SIEGRUNE, ROSSWEISSE, GRIMGERDE, SCHWERTLEITE Jaj néked, bűnhődni fogsz! BRÜNNHILDE Testvéreim, jaj! Segítsetek! Haragja szétzúz, ha nincs, ki megfékezi. HELMWIGE, ORTLINDE, GERHILDE, WALTRAUTE, SIEGRUNE, ROSSWEISSE, GRIMGERDE, SCHWERTLEITE Siess, rejtőzz el! Ide, boldogtalan! Bújj ide közénk s ne szólalj, ha hív! (Brünnhilde elrejtőzik a walkürök között) Jaj! Bőszen hozza Wotant a ló! Erre tart a bosszús Hadúr! WOTAN (megjelenik) Hol van Brünnhild, hol van a pártütő? Ki meri tőlem a bűnöst védni? HELMWIGE, GERHILDE, ORTLINDE, WALTRAUTE, SIEGRUNE, ROSSWEISSE, GRIMGERDE, SCHWERTLEITE Szörnyű, hogy forr a mérged! Mit tettek lányaid, Wotan Hogy rájuk vak dühöd villáma sújt? Mit tettek lányaid, Wotan, Hogy rájuk vak dühöd sújt? Ki ingerelt föl így ellenünk? WOTAN Gúnyolni mertek, vakmerő lányok? Tudom, Brünnhilde itt bújdokol. Vessétek meg az átkost, a vétkest, Mint ő parancsom megveté! ROSSWEISSE Közénk bújt teelőled. SIEGRUNE, ROSSWEISSE, GRIMGERDE, SCHWERTLEITE Esdekelt oltalmunkért, WALTRAUTE Úgy fél és reszket villámidtól! Szegény testvérünknek irgalmazz hát, Csillapítsd le bősz haragod! SIEGRUNE Fél és reszket villámaidtól! GRIMGERDE Úgy fél és reszket villámaidtól! SCHWERTLEITE Úgy fél és reszket, ím kérve kérünk, Lágyulj Wotan, irgalmazz hát! ROSSWEISSE Szegény testvérünknek irgalmazz hát, Lágyulj Wotan, ne bántsd szegényt! ORTLINDE Wotan, irgalmazz! Lágyuljon szíved, GERHILDE Lágyuljon szíved! Lágyuljon szíved, HELMWIGE Lágyuljon szíved, ne bántsd, kíméljed szegényt! SIEGRUNE Irgalmazz néki hát! GRIMGERDE Kérünk Wotan, irgalmazz hát! WOTAN Ó, lágyszívű asszonyi faj! E gyengeség az én örököm? Acéllá edzém a szíveteket, Küzdésre, harcra neveltelek, S íme sírtok és rítok mind, Hogyha bosszúm a bűnösre sújt? Hát tudd meg, gyáva had, mit véte ő, Kiért itt könnyeket ontva esengsz: Senki mint ő nem látta lelkemnek lelkét, Senki mint ő nem tudta tetteim titkát! Hisz ő volt az én vágyam termő öle És lám, ő szegte meg boldog frigyünk, A hűtlen ellenem daccal szegült. Mit elrendelék, csúfolta csak, Azt a fegyvert szegzé rám, Mit az én kegyemből nyert! Hallod, Brünnhilde?! Te, aki vértet, fegyverdíszt, hősi nevet S éltet is tőlem nyerél, Hallod-e, bűnös, a vádat És bújdosod a vádlót, Mert féled a büntetést? BRÜNNHILDE (előlép a walkürök csoportjából) Itt állok Wotan, hadd érjen a bosszú! WOTAN Nem én rovom rád, Bűnhődésre önmagad lelsz. Te élsz, mert én akartam, hogy élj, S mégis mást akartál, mint én. Rendelkezéseim eszköze vagy, Mégis ellenem rendelkeztél. Vágyam lánya vagy, s ,íme, vágyad ellenem tört: Pajzsom bíztam rád, s ellenségem védte e pajzs. Végzet-fonált bíztam rád, S kedvem ellen végzetet fonál. Harcra biztatást bíztam rád, S ellenségem biztatád harcra. Elmondtam azt eddig, mi voltál, Hogy most mi vagy, azt tudhatod jól! Vágyam lánya nem vagy, Walkür voltodnak ma vége, Légy azt tehát, mi még így lehetsz! BRÜNNHILDE Wotan eltaszít, jól értem e szót? WOTAN Nem küldelek már a harcba, Többé hőst se védsz bajnok csatán, Nem hozhatsz te győztest lakomába már, Fenn az égiek asztalánál, A kelyhet se nyújtod nekem többé. Az ajkam neked több csókot nem ad, A színem elől száműzlek téged, Walhallban ezentúl nem lesz helyed. A régi frigy megszakadt, Ne láthasd arcomat többé soha. HELMWIGE, GERHILDE, ORTLINDE, WALTRAUTE, SIEGRUNE, ROSSWEISSE, GRIMGERDE, SCHWERTLEITE Véged! Jaj! Testvér, ah véged! BRÜNNHILDE Elveszed tőlem, amit adtál? WOTAN Ki legyőz; az vegye el! E bérc tetején száműzött légy, Az álom-varázs kábítson el, S ki itt lel, s életre kelt, Ama férfiú zsákmánya légy! HELMWIGE Ne átkozd meg, ne tedd, hallgass ránk, Vedd róla el e szörnyű csapást, Félelmes Úr, vedd róla el e szörnyű csapást, Hisz a szégyene reánk is sújt! ORTLINDE Ó, Wotan, ne tedd, ne tedd, hallgass ránk, Vedd róla el e szörnyű csapást stb. GERHILDE Ne átkozd meg, ó, Wotan! Ne akard, hogy férfi alázza meg őt, Félelmes Úr, vedd róla el e csapást! WALTRAUTE Atyánk, atyánk, ó, Wotan, Ne akard, hogy férfi alázza meg őt stb. SIEGRUNE, ROSSWEISSE Ne átkozd meg, Ne akard, hogy férfi alázza meg őt stb. GRIMGERDE, SCHWERTLEITE Ó, Wotan, Ne akard, hogy férfi alázza meg őt stb. HELMWIGE, GERHILDE, ORTLINDE, WALTRAUTE, SIEGRUNE, ROSSWEISSE, GRIMGERDE, SCHWERTLEITE Hisz a szégyen véle reánk is sújt! WOTAN Értsétek meg, mit szabok rá! A hűtlen leány, soha többet a társatok nem lesz, Sebes lován nem fog vágtatva szállni a szélben, Szép szűzi virágát elveszti majd, Egy férfinak fogja kitárni ölét, Egy zsarnoki férjnek lesz játékszere, Tűzhelynél üldögél s fon Világ csúfjaként, csüggeteg! (A walkürök rémülten távoznak Brünnhilde mellől) Rémít e sors? Hát féljetek tőle! Hagyjátok el az elbukott leányt, Az, aki mellé pártosan állna, S védőjeként nekem ellenszegül, A dőre úgy jár, mint ő. Ezt mindegyik értse meg! El veletek, messzi a bércről, Gyorsan fussatok innen, Különben szörnyű baj ér! HELMWIGE, GERHILDE, ORTLINDE, WALTRAUTE, SIEGRUNE, ROSSWEISSE, GRIMGERDE, SCHWERTLEITE Jaj! Jaj! (A walkürök elmenekülnek, csak Wotan és Brünnhilde marad) BRÜNNHILDE Vétkem oly súlyos, vétkem oly rossz, Hogy rám a bosszúd ily bősz erővel sújt? Vétkem oly aljas, förtelmes bűn, Hogy büntetésed a földig aláz? Vétkem oly ártó, vétkem oly rút, Hogy tiszta múltamra árnyat vetett? Ó, mondd, atyám! Nézz a szemembe, csillapodjál, Fékezd dühöd és tárd elém azt a szörnyű bűnt, Ami arra kényszerít rá, Hogy elűzzed, ki hozzád oly hű. WOTAN Lelkedbe nézz, ott benn sötétlik a bűn. BRÜNNHILDE Parancsodat teljesítém. WOTAN A Wälsungért síkra szállni ki küldött? BRÜNNHILDE Így rendelted el, ó, Hadak Ura! WOTAN De később visszavontam rendeletem! BRÜNNHILDE Mert a lelked mélyén ott láttam a bút, Amiért cserbe kell hagynod kedvencedet S pártjára állnod a gaznak! És a harc hevében míg őriztelek, Én láttam azt is, amit te nem, Siegmund bánatát. Vészhírrel lépted elé, Szemébe is néztem s hallám szavát, Szenvedése mélyen szívembe mart, Megszántam őt, ahogy jajgatva kérlelt, Vérző szerelmét átérezém. Meg kelle értnem elszánt dacát, Amit hallanom és látnom kelle, az megrendített És szent részvétre gyújtá szívem. Néztem némán, szégyenkezőn. Mellé hogy álljak, hajtott az ösztön, Siegmunddal kell vagy győznöm, vagy halnom Így fogtam én fel a sorsrendelést! Te, ki szívembe oltád az érzést, Te kívántad, hogy hozzá hű legyek, Te tudhatod azt, daccal megszegtem én. WOTAN Így megtevéd, amit Wotan tenni akart; Ámde tiltja azt a sors kétszeresen! Hát ily könnyűnek hitted a szív boldogságát, Míg lelkemben kínok kínja dúlt, S a vaskezű sors ím kényszerít, Hogy a puszta létért A szívemből kirekesszem legkedvesebbem. Te édes kéjben édelegtél, Testvéri részvét méz-italán elbódítottad a szívedet, Míg én gyötrelmes gond mardosó mérgét ivám? Könnyű útjaid kövesd, te hűtlen, Te már nem vagy gyermekem. El kell hogy válljunk, Nem szolgálhatsz már nekem tanácsadással, Eredj, nem vagy te már meghitt társam, Amíg éltet a lég, többé nem kerülhetsz elébem! BRÜNNHILDE Így megveted hát a dőre lányt, Ki balgatag fővel téged nem ért, Csak az egyet érti, mit szíve sugall: Szeretni szerettedet. Űzz bár magadtól el messze engem; Válaszd széjjel, mi egymásba forrt; Tagadd meg százszor igazabb éned, Te isten, el ne feledd azt: Mi egy, az egy marad! Mi néked szent, nem ránthatod szennybe, Önmagad ellen nem vétkezhetsz! Meglásd, megszégyenülök, téged is ér szégyenem! WOTAN Követtéd eddig a szív szavát, Őt kövesd most, kit követned kell. BRÜNNHILDE Walhall ha száműz engem, Te munkámból eltávolítasz S egy férfi szavára kell hallgatnom majd, Ne gyáva szájhős legyen, uram, Ne méltatlannak vess prédaként! WOTAN Te tőlem elpártoltál, Hát érd be azzal, ki jő. BRÜNNHILDE Egy hős fajta nemzője vagy, Mely nem támaszthat törpe sarjat: A legnagyobb hős az leszen Kit hajt a wälsungi törzs. WOTAN Vesd el a wälsungi fajt! Tevéled együtt elhagytam azt, Hogy gyűlölség veszejtse el! BRÜNNHILDE De megóvtam én Wälse faját: Sieglinde hordja szent magzatát. S oly szenvedőn, ahogy még soha asszony, Meg fogja szülni, kit méhe rejt. WOTAN Oltalmat ne kérj éntőlem néki, Sem pedig szülöttinek. BRÜNNHILDE Kezében a kard, melyet néki adál. WOTAN S amelyet dárdám összetört! Vigyázz leány, ne zaklasd a lelkem, Csak várd be, a sors mit hoz reád: Elhárítni nincs erőm. De el tova most, távozni kell, Sok is volt itt időznöm! Aki nincs énvelem, ellenem van, Mi szíve, vágya, nem kérdhetem, A bűnéért vezekelnie kell. BRÜNNHILDE És mily vezeklést szabtál ki énrám? WOTAN Mély álmodást varázsolok rád, Ki álmod elűzi majd, A férfi neje léssz! BRÜNNHILDE Ha álombilincs tart le rabként S egy gyáva jött-ment megejthet könnyen, Csak egyet kérek, ó halld meg, Mit aggodalmam sugall: Az álmodót zárd el oly félelmes sánccal, Hogy csak egy bátor, nagyszívű hős Lelhessen rám e szirt fokán. WOTAN Ez túlnagy kérés, ez túlnagy kegy! BRÜNNHILDE Ez egyet még tedd meg nékem! Tipord el a lányt, aki sírva kér, Ki térded fogja, te semmisítsd meg; Ez a lándzsahegy hadd szagassa szét, Csak rút szégyentől ódd meg lányod, kegyetlen úr! Parancsold meg, hogy gyúljon ki tűzár, A szirt körül égjen lobbal a láng, Nyaldossa vadul, mardossa mohón a gyávát, Ki vakmerően a szikla bércfaláig oson! WOTAN Az ég tevéled, drága leány! Te, ki e szívnek kincse valál, Az ég légyen véled! El kell, ma válnunk És nem köszönthet többé hős szerelmem, Oldalamon már nem lovagolhatsz, Pohárral sem kínálhatsz, Ha kiszakítlak téged ölemből, Mosolygó derűje szememnek! Menyasszonyi tűz fog égni körötted, Minő soha nem lobogott! Gyúljon a láng e szikla körül, Riadt ijedéssel fusson a gyáva, Brünnhilde szirtje védve legyen! Csak az nyeri el az arát, Ki nem rab, mint én, az isten! Mennyit mosolyga reám e fényes szem sugára, Ha csókomat véve jutalmul, Midőn gagyogva magasztalá Ez édes ajk a csatát! E sugárzó drága szemed, Mely annyit rám ragyogott; Midőn, ha szívemet vágy perzselte, Világ gyönyöre epeszté egyre, Vihar dúlt a keblemben, E szép szempárt ajkaimról Utoljára éri most a csók! A férfira hinti majd sugarát, A boldogtalan isten előtt fénye lezárul. Így fordul az úr tőled el, lecsókolja égi erőd. (Wotan Brünnhildét egy mohás dombra fekteti, amely fölé terebélyes fenyőfa terjeszti ágait, páncélját, sisakját ráteríti, majd lassan elmegy egy hatalmas sziklatömbhöz) Loge, halld! Ide figyelj! A láng-lobogás tüzes parazsát, Melyet egykor a földben bilincsbe kötöttem, Lángodat ím feloldozom! Fel hát izzó sziporka, Lobogj fel e szikla körül! (Lándzsájával háromszor a sziklára sújt melyből láng tör elő) Loge! Loge! ide! Az, ki e dárda ércét féli, Ne légjen e tűzön át! (A tűz elborítja a sziklát) FORDÍTOTTA: LÁNYI VIKTOR (1959-es kiadás)