ERICH WOLFGANG KORNGOLD VIOLANTA OPERA EGY FELVONÁBAN FORDÍTOTTA: SEBESTYÉN KÁROLY SZEMÉLYEK: Simone Trovai, a velencei köztársaság kapitánya. Violanta, neje. Alfonzo, a nápolyi király fia, törvénytelen ágyból. Giovanni Bracca, festő. BICE Barbara, Violanta dajkája. MATTEO ELSŐ KATONA. MÁSODIK KATONA. Első szolgáló. Második szolgáló. Katonák, bárkások, leányok, álorcások. Szinhely : Velence. Idő : a XV. század. (Simone Trovai háza a Giudeccán. Szép terem, szigoru és komoly vonalakkal, de sok művészi diszszel ékes. Hátul széles nyitott ablak, kőerkély a lagunára. Balról egy, jobbról két ajtó. Este. Mikor a függöny széjjelválik, a szinpad egy pillanatra sötétvörös fényben tündököl, amelytől az egész laguna biborban fénylik. Aztán sötétség. Az ablakokból mozdulatlanul, árnyékszerüen hajlanak ki katonák és cselédlányok. Alul fáklyások és lampionos emberek surrannak el, ének és kiáltások hangzanak, evezőcsapás hallatik. Maga a szinpad egy ideig egészen csendes.) BÁRKÁSOK HANGJA (alulról) Mint a szőlő, bárkánk oly virágos, És mint a forrás, ajkunk ugy patakzik . . . . Va Via ! Va Via ! (Az ablakokon virágok és szines papirszalagok repülnek föl.) MÁSODIK LEÁNY Nézd, egy ur jő doge-köpenyben. ELSŐ LEÁNY Uracska zord hóhérruhában, Keztyüje vérpiros. Haha : . . . ELSŐ KATONA Itten táncol a Teatro Felice, Nesztek az ékszer, itt van a gyöngy. ÉNEK ALULRÓL Még a holtak is kikelnek Sirjaikból, párra pár, Vége búnak, méla lelkek, Vigságunk az égbe száll. HAJÓSOK Mint a szőlő, bárkánk oly virágos, És mint a forrás, ajkunk ugy patakzik, Va Via ! Va via ! (Csónakjukkal elsiklanak.) MÁSODIK KATONA Mit csinálsz itt ? MATTEO Semmit én. MÁSODIK KATONA Asszonyunkra gondolsz ujra talán ? Te füles tacskó ! MATTEO Eressz, csitt ! MÁSODIK KATONA Matteo imádja Mona Violantát. MATTEO Leütlek az öklömmel ! Hallgass ! ELSŐ KATONA Habteste az ifju édes álma, Amelyhez hárfán játszik a hold. ELSŐ LEÁNY De álom, ábránd mind hiába, A nő nem kedveli őt viszont. MATTEO Ti disznók ! BICE (a Komorna, Colombinának öltözve, beront nagynevetve és lihegve, ficsurak és álorcások követik ; a nyitott ajtón át fény vetődik rá) Haha, egészen eddig jöttek el. ELSŐ LEÁNY Kik ? BICE Ők, a szemtelen uracskák. Ha nem csipem meg karjukat, Az ajtóban még csókolódznak. BARBARA (balról belép gyertyával) Hol van az asszonyunk? Senkise látta őt? Kerestem mindenütt. Bice, te láttad ? BICE Nem, nem én. MÁSODIK KATONA (Barbarat Matteohoz vezeti). Kérd ettől, ez tán tudja. BARBARA Mondd, te láttad ? MATTEO Nem, nem láttam én. Talán, talán San Marco terén, az ünnepen, Hogy szép szemével a lányokat tulragyogja. BARBARA A Márkus-téren ? Nem tudod, Azóta nem nevet, hogy húgát a szörnyü bánat érte. MATTEO Talán, talán ott mulat férfi ölén, Mint a kis búgó gerle keresi párját És megtanul kacagni ujra. BARBARA Bolond, nem tudod, tiszta ő, mint a hó, És hogy mind reszketünk, mert olyan néma, Oly titokzatos szivében a bánat. MATTEO Talán . . . talán . . . . BARBARA Hazugság ! MÁSODIK KATONA Jól vigyázz a kapitányra, Ily vadra ő vadászni szeret. BICE Bármit csinál, neked mit ér ? Én megkinállak forróbb kéjjel. Jer csak, jőjj, vadul járd kedvemér', Táncol szép Velence máma éjjel. MIND Ma hőn csapong a szív és pezsg a vér, És a gondot üzzük szerteszéjjel ! Táncra föl, táncra ! ÉNEK (alulról) Még a holtak is kikelnek Sirjaikból ma, párra pár, Vége búnak, méla lelkek, Vigságunk az égbe száll. SIMONE TROVAI (belép jobbról) Elég ! Hányszor megmondtam én, Házamban ezt a dalt nem türöm el. MÁSODIK KATONA Uram, ünnep ez ! SIMONE Semmi ! El innen, San Giorgion vár az őrség. Mit ácsorogsz, bamba nép ! Ez illik hozzád? (A katonák sorakoznak. Barbarához) Láttad Violantát ? BARBARA Épp őt keresém, uram. SIMONE (a katonákat és leányokat elkergeti) El, mondom, el hamar, Gályára véletek, a kaszárnyába. Trovai Simone háza ez, Buják részére zárva van. MATTEO Uram.... SIMONE Nos ? MATTEO (szenvedélyesen) Küldj el innen engemet ! SIMONE Ha nem tanulsz hallgatni, függsz majd Az első árbocon. El őrhelyetekre ! (A katonák és leányok el. Bicet visszatartja.) Te sem láttad a nőmet ? BICE Nem én. SIMONE Nem, nem, örökre nem ! Miért rejtőzik mindig el ? Hamar, siess a Chigi-házba, Talán az anyjánál van otthon. (Bice, Barbara jobbra el. Giovanni Bracca, a festő élénken belép balról. Pompás jelmeze van, vidám, kissé korlátolt, a maga kora szerint való életművész). GIOVANNI Elviszlek, jöjj, ezt látni kell, A Márkus-térre. Ma a város Álarcban táncol, énekel, A férj sem a nejével páros. SIMONE (megvetőn vonja vállát) GIOVANNI Fényt, fáklyát, rózsát, asszonyt láss, A kéj és öröm szívem érje, Az ajkon csók legszebb varázs, Föl ! a Megváltó ünnepére ! SIMONE Hagyd, a ti vigasságtok nekem undor, S egész vad, orcátlan korunk, Mely bűnén dalból hord palástot. GIOVANNI S Alfonzo ur sem érdekel, A szép olasz nők szép bálványa? SIMONE (szenvedélyesen G. felé fordul) Ő ? Ő van ott ? GIOVANNI Nápolyból most jött Hajója, melyet lángolón hő szerelem Négy papnője húzott. SIMONE Alfonzo itt minálunk! Ha ezt Violanta hallja ! GIOVANNI Mit ? Talán tudja is. Férjet csalni Kalandos észszel, ehhez az asszony ért. SIMONE Utálja. Ugy utálja, mint a bünt ! Mint a szégyenét ! Nem tudod ? A nyomorult elcsábitá A testvérét, Nerinát, Ki készült már felöltni szüzi fátyolt. És szégyenében árva lélek, Hullámok közé veté magát. És ettől lett Violanta néma. A torkát fojtja rémes borzadály, A szörnyü bünt titkon gyülölve, Elkerget minden férfiut. GIOVANNI És téged ? SIMONE Lelkében meggyülölve Ez idegent, vélem is oly zord, Mint volt nászunk éjjelén. S azt hiszed, ott van ő ? GIOVANNI Gyerünk. Nézd magad, hogy elhidd végre. A nők körötte, mint a gerlék, A szív mosolyg, amerre jár. SIMONE Jó, jer. Mert éppen ő, Kinek szeretnék rég szemébe nézni. GIOVANNI Bor ! Rózsa ! Fényár ! Muzsika ! Mindaz, mi szép, mi kéj, hadd érjen. (Az ajtóhoz érnek, belép VIOLANTA Magas, sötét?? nő dominóban, hajában konfetti, kezében álarc és virág.) VIOLANTA (mozdulatlanul megáll az ajtóban) Jó estét ! SIMONE Violanta, te vagy? GIOVANNI Épp indulunk az ünnepségre. VIOLANTA Én onnan jövök. SIMONE Te, Violanta? VIOLANTA Igen, én. Onnan. Azért ne menj el, kérlek. GIOVANNI Per dio ! Egyszer végre hogy veled Nem kellett már kinlódni. SIMONE (nem veszi le tekintetét Violantáról) Menj ! Értsd meg hát ! GIOVANNI Ki lepkesorsra Nem született, nem is lesz az valódi. SIMONE (még mindig V.-ra szegzi szemét, mozdulattal) GIOVANNI Jó, jó, megyek, ha kell. Majd én magamba Mint lepke szállok kettőnkért csapongva. (S.-nak kézcsókkal int, V. előtt meghajol, menetközben dudorász) Ajkon csók legszebb varázs, Föl hát Megváltónk ünnepére. (El) SIMONE Violanta ! VIOLANTA Ő jön. Már tiz perc mulva itt is lesz. SIMONE Ki jő ? VIOLANTA Te jól tudod, SIMONE SIMONE Ő ? Ő ? Kít ugy gyülölsz ? Az jő ? VIOLANTA Mentem, hogy felkutassam, mint a vadat, Nagy fényárban uszva láttam meg őt, Nőktől imádva, Lépkedve át a Piazzán, Mintha rózsán járna, Megejtve bűvös szép szemével, Amelytől a forró vérünk lázban ég. SIMONE Alfonzo ! VIOLANTA A lányok szálltak utána, Mint méhek a virág körül, Én utat törtem, hozzá lopództam közelbe, Tánccal, epedve, Vágyva követtem, Igy vontam a csalfát én utamon. S a dalt daloltam, mely ma szárnyra kelt. Sirjukból is . . . . ÁLARCOSOK (a szin mögött, fáklyákkal, lampionokkal) Még a sírból is kikelnek Mind a holtak, párra pár . . . . (a dal elhal. ) SIMONE Azt az átkozott dalt ? Tudod, nem szivelem. VIOLANTA Azt éneklém. Ő jött velem, mig aztán Orologgio mellett Csak ketten valánk. SIMONE Violanta ! VIOLANTA A homályban rám hajolt epedőn, Szomjas két szeme égett, Lázban reszketett ajka, És most . . . . most . . . . SIMONE Nos ? VIOLANTA Most tudtam : még ma húgom, Nerina, Fölkacag a sir ölén ! SIMONE Fölkacag VIOLANTA Igen. Ő tiz perc mulva itt leszen. Nem sejti, ki vagyok. Táncosnőnek is nézhetett, balletthölgynek, miért ne ? Csak magam diszitni a királyfinak Jöttem el én, mert . . . . mert . . . . Bárkája nyomban kiköt. Az éjben, a csöndben hallom, Mint jő a bünös sovárgva. SIMONE S te elfogadod, Violanta ? VIOLANTA El. Sőt várom is őt, Százezernyi tiszta nő mind őt várja. SIMONE Miért mondod ezt ? VIOLANTA Mert te . . . . SIMONE Mert én ? Mit ? Szólj ! VIOLANTA Mert te . . . . te őt . . . . SIMONE Mit, Violanta ? Mit fogok ? VIOLANTA Simone, te őt . . . . te őt . . . . (Hozzá lép.) Simone, te meg fogod ölni SIMONE Violanta ! VIOLANTA Te őt megölöd, Simone, Simone, Megölöd, megölöd, Hogyha szerettél, nem marad élve. SIMONE Hisz tudod, én imádlak. VIOLANTA Amig ez a szem sugároz, Amelytől a szégyen kihal, Amig ez a bünnek áldoz Nedves, piros ajkaival, Nem vigadok, nem nevetek, nem csókollak ! SIMONE Mondd, Violanta, igy gyülölöd ? VIOLANTA Ily mondhatatlan, Igy, igy gyülölöm. SIMONE Gondold meg, király fia ő. VIOLANTA És vágy bármi némberre is. SIMONE Uram lehet egykor. VIOLANTA Én már ma cselédje levék. SIMONE Mitsem gyanitva jön el. VIOLANTA Hogy elcsábitsa ma éjjel a nőd. SIMONE Violanta, ó ne gyötörj ! VIOLANTA S aztán ? Hogyha eléri ? Gyülölet és szerelem egytestvérek. Hátha majd én megkivánnám, Mitől most megborzadok ? SIMONE Amit kivánsz, legyen meg. VIOLANTA Simone ! SIMONE Nem tér meg többé e küszübről élve. VIOLANTA Ah meg kell hogy öljed, Öld meg, hogy ujra nőddé legyek. SIMONE Itt, itt állok. Itt meglesem őt. VIOLANTA Nem. Nem ugy. Az arcát hadd sápadni lássam én, A kéjtől eltorzultat, Majd . . . . aztán te jöhetsz. SIMONE Mi volt, Violanta, amiért megcsókolt, A dal, a dal, az a dal jeladásunk, Hogyha hallom, már jövök én. VIOLANTA Legyen hát! Szemtől-szembe előtte megállok én. Nevető arcába Nerina örök búját vágom. Aztán ha a gőgös királyfi Elnémult, hiu semmi lett, Majd akkor elhiv a dal és te őt kegyetlen, Ugy mint a tolvajt, leütöd. SIMONE Benn a fülkének mélyén ott lesben állok, Meglapulva a falnál. VIOLANTA Mikor hallod a dalt, amely már titkon ő néki szólt ; „Még a holtak is kikelnek Sirjaikból ma párra pár", Tudd meg : ekkor ő védtelenül, Bosszuálló karodra vár. SIMONE Én várom hát ottbenn a dalt, Dalold hamar s ne félj, VIOLANTA (Gyorsan el.) VIOLANTA (Egyedül maradt, egy pillanatig utána néz ; megrázkódik, de igyekszik visszafojtani indulatát. Mozdulatlan, lehunyt szemmel, figyelve áll. Majd jobbra fordul, kinyitja az ajtót jobbra és bekiált) Barbara, hozz fáklyát ! BARBARA Hivtál asszonyom ? Szólj ! VIOLANTA Igen. Jer. Bontsad ki hajam. BARBARA Pihenőre, urnőm, nem jössz-e még ? VIOLANTA Még nem. De nemsokára. . . . BARBARA (fésüli) A vállad ugy csillog, mint szűzi hó. VIOLANTA Igy óvd meg, védd meg, Mindenható ! Barbara Nem kötött ki csónak odalenn ? VIOLANTA (reszket) Nem, nem. Nem hallom. Tévedsz, édesem. Hogy' szól a meséd, mondd, Barbara, Mit gyakran meséltél, mikor gyermek valék. BARBARA És az angyal szólt a lányokhoz igy Csak egy szegény van, aki irigy. Ám az, ki kevéssel itt lenn beéri, Az már a mennyet itt eléri. VIOLANTA Semmi nesz ? BARBARA A lágy szellő künn a lagunán. VIOLANTA . . . Nem, menj. Jó éjt. Szükségem nincs reád. BARBARA Talán . . . . VIOLANTA Nem, menj ! Hadd égjen mind a fáklya. BARBARA Most, asszonyom, pihenjünk. Jó éjszakát ! És álmodj, mint hajdanán. (el) VIOLANTA ( hirtelen támadt érzéstől megrázkódik, a halál közeledését érzi. Mélyen föllélegzik. Ajka önkénytelen elhatározásra nyilik. Kezét forró szemén pihenteti. Aztán nesztelen léptekkel az erkélyre megy és hallgatódzva kihajol az éjszakába. Künn teli hold, a levegő lágy-ezüstös, fénye megcsillan a lagunán. Evezőcsapás hallatszik, amely egy csónakot hoz közelebb. A viz ritmikusan csöppen le a csónakról. Violanta mozdulatlan figyel. Majd megborzadva visszafordul a szobába, mindkét kezével magára vonja az ablak függönyét. Redőibe burkolva, a falhoz lapul, lecsüggő karral, csukott szemmel. lent férfihang lanttal kisérve énekel). ALFONZO A nyár rezg a virágon, Az égről tűz a nap, Te szedj gyümölcsöt minden ágon, Csókolom én szép arcodat. Az édes ifjuságnak üdve ez, Ha ajk, ha serleg, asszony, az mitse tesz. Laidah ! Az ifjuságnak üdve ez, Ha ajk, ha serleg, egyképpen ölellek, Mindig uj szerelmet üzz, keress ! VIOLANTA (fent) Csalj csak és csábits, Bűvös szép madár, Már itt közelben Les rád a zord halál. A sirba vet Bünös életed. ALFONZO Tied vagyok, te édes, Ki elteliti kéjjel lelkemet, A szivem üdvöt érez, Ha ajkad rám nevet. Az üdvök üdve az enyém lesz, Mig érzem hő szerelmedet. Laidah ! S ha sirba kell majd leszállanom, Még ottan is asszony, száz szép asszony Hintsen csókvirágot siromon. (A hang elnémul. A csónakot izmos evezőcsapás a házhoz hajtja. A függönyt félrehajtva, belép ALFONZO Fiatal, élénk, szép, elfogulatlan, fején sötét fürtök. Egy pillanatra Violanta szépségétől mintegy megigézve, a függöny mellett megáll.) ALFONZO Mi szép vagy, istennői szép. Varázsos, drága e tündéri kép, Azt érezém, királyi nőt lelék, De mennyet itt mégsem reméltem. VIOLANTA Nem egynek mondtad ezt te már. ALFONZO Ne korholj, szép asszonyom. A nők mind szidnak engemet egyre, Ámde te, fenségedben gondtalan, Te ezt ne tedd ! (Féltérden) Hangod édes, drága, mint csalogánydal, Hangod nem muzsikál zordon vihart, dacot, Hadd hizelegjen, bugjon, Hadd zengjen és csengjen. VIOLANTA Ne igy, ne térdelj, mondom ! ALFONZO Azt a dalt még előbb, A dalt, amely hozzád csábitott, A vágytól égőt, szenvedélyeset, Szerelem titkát énekelőt. VIOLANTA Ne még a dalt. Palástod tedd le csak ! ALFONZO (leveti) VIOLANTA A kardot is. S a szép ezüstfogantyut. ALFONZO S ha nem dalolsz, éneklem én, Noha, a holló szebben szólna. „Még a sirból is a . . . . VIOLANTA (hirtelen kezét A. ajkára szoritva) Csönd ! ALFONZO De milyen furcsa vagy Miért épp ezt a dalt ne dalljam el ? VIOLANTA Miért ? ALFONZO Azt kérdem éppen, édesem. VIOLANTA Mert ez a síri ének, Amit a végutadra énekelnek. ALFONZO Hogy ? VIOLANTA Megállj ! A szörnyü vég közelg. ALFONZO Ki vagy hát ? VIOLANTA Az nem, kinek vélsz. ALFONZO Hát ? Hát ki vagy ? VIOLANTA Simone Trovai neje. S amint az első hang a dalból elrepült, Máris a földre sujt le férjem. ALFONZO (meredten nézi) Te hát . . . . VIOLANTA Nerina nénje, VIOLANTA Még tudod ? Ő vizbe ugrott érted s te - kacagtál. ALFONZO Nem, nem. VIOLANTA Nem, élve innen nem kerülsz, Itt minden ajtó el van állva. ALFONZO Mit mondsz ? Mi tréfa ez ? VIOLANTA Most hivd csak mind a kis nőket sorra, A sziveket, amik holtak, no hivd, Tartsd pajzsul, kebledet óvni meg ! Hiába ! A vésztől semmi meg nem óvhat. ALFONZO Ne szólj ! Megölhetsz, hogyha tudsz, De ne alázz meg . . . . Meghalni vágytám én Megannyiszor, ha untam életem. Ó, régesrég pajtásom a halál. De hogy megvessen, akit én szerettem, Az méreg vón' az édes bor helyett. Való, én csüggtem húgod ajkán, Ugy van. S nem egyet, mást is csaltam én. De amit tettem és hibázék, A végzet szabta kényszerül elém. Nem volt sem otthonom, sem hű barátom, Az udvari csürhe volt nevelőm, Apámat én apának sohse láttam, És igy nőttem föl tűzben epedőn. A vágyam a távoli ködbe elüzött, S ha már egy hű szivet a szivemhez füzök, Már űz el messze szomju vágy, Amely pihenni egy percre se hágy. Egy kis tanya elrejtett magányán Boldogtalan én, hűn szeretni vágynám. Hogy' tudjam én, mi a tiszta szerelem ? Meg nem bocsáthatod, Nem várom bocsánatod, De most, ha belátod, Mint üldöz átok, Ez már elég : ma boldog vagyok, Dalold el a dalt s - én meghalok . . . . Meg . . . . VIOLANTA (ránéz, hirtelen hátramegy, kihajol, hogy kiáltson. Csak egy hang jött ki torkán. Elnémul, feje lehanyatlik. Szünet.) ALFONZO Mona Violanta ! Bántalak én ? (Violanta tagadón int) Vagy nem ? És még sem énekelted ? VIOLANTA (elfordul, eltakarja arcát, fölzokog) ALFONZO (odalép gyorsan) Violanta ! VIOLANTA Menj, menj ! Egy szót se szólj nekem ALFONZO (halkan, csaknem szemérmesen) Enyém vagy, Mona Violanta ! (Violanta felzokog.) ALFONZO Nem hugodért, nem érte, nem, Magadért, Violanta, magadért Vár a halál reám ? Szólj ! Mondd hát, szólj, szólj, az égre. mondd. Beszélj ! Te engem nem gyülölsz? Violanta (vadul, kétségbeesetten) Mért haljak itt meg szégyenemben ? ALFONZO (fölujjongva) Violanta ! VIOLANTA Menj, mondom el ! Menj, ne tekints rám. Arcom a pirtól lángban ég el. ALFONZO Csak tisztaságodért remegtél ? És nékem meg kell halnom ? Szólj hát ! (Hosszu szünet.) VIOLANTA (arcát elfödi) Ó, amióta láttalak, Vérem árja sodort, ragadt; Feléd áradt rajongva. Gyülöllek, de szeretlek én, Szűz Anya, mondd, hogyan lettem én A vérem csufja, bolondja ? ALFONZO Violanta ! Szent ifjukorod ne bántsd ! VIOLANTA A mellem vertem és térdelék, És hivtam az Urt : elég, elég ! Nem bánta hő fohászom'. De mig te élsz, én meghalok, Csak itt ez a szépséges halott, Csak ez gyógyitja lázam. ALFONZO Szólj ! Szólj ! Igy soha asszony nem szeretett ! VIOLANTA (aggódva) Tiszta legyek, mint én csak magam, És ha nem, akkor hasztalan, Az éltem Isten sem ójja ! ALFONZO Te gyermek, ki fényben bolyong, A holnapért mért bánt a gond ? Vigyázz, elszáll az óra ! Violanta Ó, sohsem éltem én vig perc ölén, Üdv drága kelyhe soha nem ragyogott felém, A ház magánya, bus lege Szivemet ólom gyanánt nyomta le, És hogyha az égre emeltem szemem, Csak ott is békót látott szüntelen, Mámorba e szív sohasem remegett, Csak másért éltem éltemet. ALFONZO Élj, élj tehát ! Most légy magad, Most zárjad hát zord kapudat be, Ne félj, karom tárom feléd, Hol a szivek égnek, ottan nyilt az ég. VIOLANTA Ó, szánj meg engem . . . . elveszek . . . . Nagy ég, ne hagyj el engemet ! A szivem olyan fáradt . . . . ALFONZO (forró szenvedéllyel) Bucsucsók legédesebb, Most már elég az élvezet, Hogyha karomba zárlak, Ó, édes álmam, drága nő ! Birni és csókolni mily dicső ! (Keblére vonja, ölelkeznek.) VIOLANTA (lehunyt szemmel, önfeledten) Isten ! . . . . fölöttem suttog a rózsafa . . . . ALFONZO Violanta, áldott, jó, szeretsz-e hát ? VIOLANTA Nem tudom. Ugy érzem : bibor hab fog át. DUETT: ALFONZO Tiszta üdvöm te érted Epedtem én, Most érzem imé, Hogy meglelém, Feledtem a sok nőt, Ki sirba leszállt, Karodban leltem Éltet s halált. VIOLANTA Forró kéj, csakis téged Gyűlöltelek, S most szép szemein. Megleltelek. Feledtem, hogy átkom Fejedre leszállt, Karodban leltem Üdvöt s halált. (Esztelenül forró csók. Hosszan egymásba fonódnak, mintha a világ elmerült volna körülöttük. Alulról Simone hangja.) SIMONE Violanta ! VIOLANTA (fölriad) Hallod ? A te veszted ? ALFONZO Nem, nem, nem. Nem hallom. Mondd, ha szeretsz-e ? SIMONE Violanta ! VIOLANTA Halld, zúg a tenger, mint a vérvörös ár ! SIMONE Violanta ! VIOLANTA Halld, zúg a fülemben . . . . halál . . . . halál . . ALFONZO Csak mondd meg, csak valld meg, hívd ide már, Csak zengd a dalt, amelytől eddig ugy remegtél. VIOLANTA (Alfonzo karjában, extázisban) Még a sirból is mind táncra kelnek. Táncol párra pár . . . . SIMONE (gyorsan belép) Te hívsz. Parancsolj ! VIOLANTA Meg ne öld, Simone, imádom őt ! SIMONE Violanta ! VIOLANTA Mindig is őt imádtam én. SIMONE (meredten áll, majd fölkiált) Violanta ! te gúnyolódol én velem ? Hát minden álság csak ? Játszottál velem ? ALFONZO Mért bántod őt ? Tied nem volt sohasem. Csak értem él . . . . ő az enyém. SIMONE (A.-hoz dühödt haraggal) Te gaz ! Betörsz az én házamba is ! (Önkivületben ráveti magát és tőrével feléje döf Violanta közbeveti magát és kitárt karral keblében fogadja a döfést.) ALFONZO Segitség ! A szívén találta ! VIOLANTA (sziven találva, lehunyja szemét, meginog ) Csönd . . . . (a pamlagra roskad, Simone simogatja ) Most hála, bírám, most nőd megint a tiéd. SIMONE (fölzokog) Violanta ! VIOLANTA Csönd ! Megmentettél, megint én vagyok, Elringatnak ezüstös habok . . . . Oly édes a szél, oly lágyan fuvall.... (Mint egy vizióban.) Halljátok, mint szól zengőn a dal . . . . (Alul a farsang hangja, fénye. Az erkélyről a szobába virág és szines szalag hull. Álarcosok fáklyával, lampionnal, elöl Giovanni, berohannak a terembe.) GIOVANNI Ünnepre föl ! Jer hát velem ! SIMONE (Violanta mellett térdel, fájdalmasan) Csönd, semmi zaj itt e szent helyen. (Az idegenek meglátják a haldoklót. Kacágásuk elnémul. A fáklyákat lebocsátják. Némelvek letérdelnek. Mind több álarcos tódul be. Mozdulatlan maradnak. Künt hatalmasan, vidáman, himnusszerüen felhangzik a kar ) Még a holt is mind a sirban Táncra kél ma, párra pár. VIOLANTA (végső erőfeszitéssel fölemeli fejét. Vizióban, a nagyság és a megigazodás fenséges hangján) Égi fény vár az Urban, Üdv, üdv, az Ur malasztja vár ! (Boldogan mosolyogva, megváltva visszahanyatlik. Simone mellette térdel megrendülve. Alfonzo zokogva forditja el arcát. A vörös fényben uszó terembe egyremásra hull a virág.) (Függöny.)