Berlioz: A trójaiak Libretto: Vergilius alapján Berlioz Szereplők: I. rész (Trója bevétele) Kasszandra – királylány, jósnői képességekkel Choröbus – jegyese Priamus – Trója királya Sinon – ravasz görög Aeneas – trójai vezér Ascanius – Aeneas fia Pantheus – Aeneas barátja II. rész (Trójaiak Karthagóban) Didó – Karthagó királynője Anna – Didó húga Narbal – karthagói miniszter Iopas – énekes Jarbas – Afrika szomszédos államának barbár királya Első felvonás (Trója bevétele) A görögök által elhagyott csatamező Trója városkapuja előtt. A nézőktől balra bizonyos távolságra a várostól a Fellegvár. Jobbra a Sinois folyó, egyik partján Achilles sírdombja. Távolban az Ida-hegy csúcsai. Az előtérben egyszerű oltár, mellette magas trón. (A trójai nép jókedvűen széled szét a síkon, katonák, polgárok, asszonyok, gyerekek. Táncok, különböző játékok. Három pásztor kettős furulyán játszik a sírhalom csúcsán.) Trójai nép kórusa: Ha! Ha! Tíz évig zártak el bennünket a falak, micsoda boldogság tiszta levegőt szívni újra, amelyet nem szakít meg a harci zaj. (Fiatal fiúk, gyerekek szaladgálnak az ott maradt fegyverekkel) Mennyi roncs! – egy lándzsa! – Találtam egy sisakot! – Én két dárdát! Nézzétek ezt az óriási pajzsot: egy embert elbírt a hullámokon! Milyen gyáva alakok ezek a görögök! Egy katona: Tudjátok, kinek a sátra állt ezen a helyen? Kar: Nem! Mondd, kié? Katona: Achillesé! Kar (meghátrálva): Ó, Istenek! Katona: Maradjatok, bátor emberek, Achilles meghalt, itt láthatjátok a sírját. Ez az! Kar: Valóban. Ettől a gyilkos szörnyetegtől Paris szabadított meg bennünket. Láttátok a fából készült lovat, amelyet a görögök építettek, mielőtt Aulisba elindultak? Ezt a hatalmas lovat szánták áldozati ajándékul Pallasnak. Óriási gyomrában elfér egy egész zászlóalj. A falakat megbontják majd. Még ma este behúzzák a városba. Azt mondják, a király nemsokára jön, hogy megvizsgálja. – Dehát most merre van? – A Skamander partján Azonnal látnunk kell! Fussunk! A ló! A ló! (A tömeg zajosan tolakodva távozik) (A jelenet vége felé megjelenik Kasszandra a völgyben izgatottan szaladgáló emberek között. Nyugtalan és feldúlt) Kasszandra: Nos, a görögök elmentek!.. De milyen új ravasz csel rejtőzik e különös sietség mögött? Úgy látszik, miden az én komor aggályaimat igazolja! Láttam Hektor szellemét, a bástyán járkált, mint egy éjjeli őr, láttam átható tekintetét, amint a túlsó oldalra a Sigeium tengerszoros felé meredt… Ó, balsors! tébolyult mámorban özönlik a nép kifele Trójából és Priamus vezeti őket! Szerencsétlen király, látom az örök éjszakát, amely megragad sötét árnyával, nem hallgatsz könyörgésemre. Nem akarod felfogni szerencsétlen nép Ó, Choröbus, még Choröbus is azt hiszi, elment az eszem… Ha rágondolok, erősödik félelmem! Ó, istenek! Choröbus! Szeret engem, ahogy én is őt! De az Istenség elválaszt bennünket, nem sajnálja vidám dalainkat, szerelmünk édes álmait! Engedelmeskednem kell az engem sújtó végzet kérlelhetetlen törvényeinek. Szerencsétlen király, látom az örök éjszakát stb. (gyengéd álomba merül) Choröbus!... El kell hagynia Tróját! (Choröbus jön a háttérből) Ő az! Choröbus: Trója örömujjongását, mondd, nem hallod? Miért menekülsz a vidám ünnepről és bolyongsz mint egy dryad (nimfa) egyedül erdőn-mezőn? Aggódom érted.. Kasszandra: Ah, nem mondhatom el a titkos félelmet, amely lelkemet eltölti. Choröbus: Kasszandra! Kasszandra: Hagyj magamra! Choröbus: Gyere velem! Kasszandra: Kérlek, menj! Choröbus: El kell mennem! Hagyjalak itt, mikor a legszentebb kötelék… Kasszandra: Ez halálunk, nem boldogságunk ideje. Choröbus: Térj magadhoz, imádott leány! Ne kutasd a jövőt, akkor nem félsz majd attól, amit kiolvasol belőle Fordítsd lelked az isten felé, hadd lássa a reménysugarat, nyisd meg szorongó szíved. Kasszandra: Az ég haragja fenyeget bennünket! Ó, hidd el, a kegyetlen istenség mindazt a szörnyűséget tudtomra adta, amivel el akar bennünket pusztítani. A Sors könyvét egyedül én olvashatom el. Mindazt a veszedelmet látom benne, amely valamennyiünket elemészt. Trójából csak por és hamu marad! Kétségbeesettem üvölt a nép kimondhatatlan kínjaiban, az utcák vörösek a vértől, és mindent hullák borítanak. Asszonyokaz látok, akiket megszégyenített és meggyalázott az ellenség. Sikoltozásuk megrengeti a falakat! A fekete dögkeselyűk közelednek, vérről és dögökről szóló dalaik rettenetes károgásként hangzanak. Minden tönkremegy! Minden belefullad a vörös vértengerbe, testedben egy görög kard!.. (Choröbus a félig eszméletlen Kasszandrát egy pillanatig karjaiban tartja) Choröbus: Szegény, szerencsétlen lélek! Térj magadhoz, bájos leány! Ne kutasd a jövőt, és nem rettegsz majd attól, amit kiolvasol belőle! Fordítsd lelked az isten felé, engedd, hogy a reménysugár behatoljon szorongó szívedbe. Kasszandra: A halál lebeg fejünk felett, utánunk hajítja villámait tompa tekintete meg akar ölni bennünket. Ha szeretsz, menekülj, fuss! Gondolj atyádra, aki öregkorában csak rád számít! Semmi értelme, hogy itt maradj. Choröbus: Ezt komolyan gondolod? Szökjek meg, amikor téged veszély fenyeget? Kedvesem, hagyjam a jegyesemet a bajban? Meneküljek apámhoz? Hogy néz majd rám ezek után? Hiszen ég és föld bizonyítják tévedésedet. Már elfelejtették a háborút. Végül visszatér a nyugalom, az ég vigaszát lágy szellők hordják szét, a tenger hullámait ők fodrozzák Tenedos szikláinál.. Nézd a mezőkön a csendes nyájat, hallgasd a boldog pásztor éneket, a vidám madarak párjukra találnak a mennyei baldachin alatt, mindenütt a béke himnuszát dalolva. Kasszandra: Ezek a jelek becsapnak! Ne bízz a csendben! ár a halál lebeg a fejünk felett. Egyedül én látom a szerencsétlenség közeledtét, hogy Trója vérben és tűzben semmisül meg! Ó, kedvesem, menekülj még ma! Ah, hallgasd meg könyörgésemet! Siess innen, még a hajnali szürkület előtt, ő hozza el számodra a halált. Lásd, engem megöl a rettegés, szívem megszakad. Menekülj még ma este! Menekülj ma este! Choröbus: Elhagyni téged, már ma este! Kasszandra, életem, ments meg, könyörgöm ettől a rettenetes kétségbeeséstől. Tehát azt akarod hogy elmenjek? Részvétlenül képes vagy azt mondani menekülj még ma este! Menekülj ma este! Kasszandra: Ó, kedvesem, menekülj még ma! Ah, hallgasd meg könyörgésemet, stb. Choröbus: Téged elhagyni, már ma este! Ments meg, könyörgöm, stb. Kasszandra: Ha nemes szerelmed igazán becsül engem, Choröbus, akkor el fogsz menni. Choröbus: A mennyei és pokolbeli (Erabos) istenekre kérlek, Kasszandra, ugye, meg fogsz hallgatni! Lábaid elé vetem magam, Kasszandra! Kasszandra: Ekkora kínok hatására megadom magam! Ó, kegyetlen istenek! Choröbus: Téged elhagyni, már ma este… stb. Kasszandra: Ah, hallgasd meg könyörgésemet… stb. Vak és süket, akár a többiek! Fel akarod magad áldozni gyógyíthatatlan szerelmedért? Choröbus: Sohasem hagylak el! Kasszandra: Az iszonyat napja látni fog, ahogy együtt harcolsz testvéreimmel? Choröbus: Sohasem hagylak el! Kasszandra: Ám legyen! Itt a kezem és jegyesed szemérmes csókja! Maradj! A féltékeny halál készíti holnapra nászi ágyunkat. Choröbus: Jöjj! Jöjj! (Magával húzza a megzavarodott K-t) Induló és himnusz (Belépnek a színpadra: Ascanius, a gyerekeket vezetve, Hekuba és a hercegnők, Aeneas, a trójai harcosok élén, Priamus és a papok) Kórus: Istenek, akik örök városunkat véditek, lássátok, tömjénfüstünk száll hozzátok a magasba, hűséges népetektől hallgassátok az öröm dalait! Ó, istenek! Mennyei lények, akik megszabadítottak bennünket, Olimposz istene, a tenger istene, az univerzum kormányzói fogadjátok hálaajándékainkat! Ökölvívás – birkózók Táncok, népi játékok Pantomim (Jön Andromache, lassú léptekkel, fiát , Astynaxot vezeti kézenfogva. Mindketten fehér gyászruhát viselnek) Kar: Andromache és fiacskája! Ó, végzet! Ez a sikoly az örömünnepen.. (Astyanax egy virágokkal tele kosarat állít az oltár tövébe. Adromache mellette térdel, egy pillanatig imádkozik) Ó, ez a mérhetetlen szomorúság, ez a mély gyász… (Andromache felemelkedik, fiát Priamus trónja elé vezeti) ez a néma szenvedés! (Bemutatja a gyermeket a királynak és a királynőnek, magasra emeli, majd megöleli görcsös gyengédséggel) A feleségek és az anyák ezt látva sírva fakadnak. (Priamus feláll, megáldja a gyermeket. Hekuba szintén megáldja. A király és a királynő ismét visszaülnek trónjaikra. Astyanax riadtan anyjához menekül. Andromache fájdalma, izgalma fokozódik) Kasszandra (a színpad hátterében elvonul): Ah, szárítsd fel könnyeidet, Hektor özvegye… (Andromache könnyeit legyőzve leengedi fátylát) Az elkövetkező csapások során még hosszan és keservesen fogsz sírni... (Andromache megragadja Astyanax kezét, elhalad a különböző embercsoportok előtt, hogy vissza- húzódjék. A tömeg kitér a két alak közeledésekor. Sok trójai asszony síró arcát a mellette álló férfi vállára hajtja. A két alak lassú lép- tekkel távozik) Kar: Ah! (Katonák lépnek be, maguk előtt terelve egy züllött külsejű, nyomorult foglyot, akinek a két keze hátra van kötve) Katonák: Egy áruló, egy kém! Meg kell korbácsolni Kétségkívül görög! Fel kell áldozni Neptunnak! Halál a görögökre! Halál, halál! Priamus: Érezzetek részvétet e szegény, szerencsétlen ember iránt! Engedjétek a szerencsétlent hozzám! Katonák: Válaszolnia kell a királynak, beszélnie kell! Priamus: Kicsoda vagy? Miért kóborolsz ezen a vidéken? Sinon: Bocsáss meg a könyörgőnek, nagy király! Bevallom, Ithaka királyság hegyében születtem. Kar: Ah, ez egy görög! Priamus: MI a neved? Kar: Elevenen kell elégetni! Sinon: Sinonnak neveznek. Legmélyebben Odysseus gyűlöl, Kalchassal együtt kiválasztott, hogy feláldozzon; az istenek követelték a halálomat, annak érdekében, hogy kedvező szelet biztosítsanak a hazatéréshez. Nem kerülhettem el sorsomat, de a haláltól való félelem kifürkészhetetlen menekülési lehetőséget nyitott egy bűzös mocsárban. Oda menekültem az üldözés elől, Az áldozó pap elbújtatott a nádasban, míg hajóink nem indultak el. Azóta itt bolyongok rettenetes éhségtől szenvedve kétségbeesetten ide-oda reszketve szörnyű gondolatoktól, hogy nem kerülhetem el a trójaiak dühét miután saját népe gyűlöletét is magamra vontam. Ez az igazság. (Közben Kasszandra Choröbusszal visszafordult és szkeptikus tekintettel mérte fel Sinont) Kasszandra: Csupa ravasz álnokság, amit egy görög a száján kiejt! Kar: Kasszandrának igaza van! Vigyük innen! Priamus (a tömeget egy mozdulattal lecsillapítva): Sinon, megajándékozlak az életeddel, ha megmondod az igazat. Sinon: Ó, istenek, legyetek tanui őszinteségemnek! Priamus: Mi a célja annak a csodás alkotásnak, amelyet a görög művészet a Skamander partján felállított? Áldozati ajándék, vagy hadigép? Sinon: Ó, Priamus, azt Odysseus építette, hogy a sértődött Pallasnak áldozza; az istennő haragra gerjedt, amiért Diomedes egyik nap megzavarta ünnepét, isteni képmása ellen vétett, és csak ezen az áron engedte hazatérésünket. Hanem K. rendelkezése nyomán a ló fokról-fokra állandóan nőtt, olyan óriási lett, hogy a pompás ajándékot nem lehetett bevinni Trója városába. ivel… igen, bevallom, mi történne, ha valaha sikerülne az önök városába… Priamus nemzetsége a jövőben győzne, a föld megremegne, és a háború meg se állna Argos falaiig Kar: Micsoda! Ki fogjuk rabolni az argosziakat? Kasszandra: Hazudik, hazudik! Kar: Micsoda ütközet! Micsoda tűzvész! (Priamus leszáll a trónjáról) Priamus: A Skar kapu tornyát le kell bontani, egy faldarabot ki kell vésni! Menjetek! És Kalchas ravaszsága ellenére hozzátok be Pallas áldozati ajándékát városunkba! Kar: Munkára! Engedelmeskedünk! Kasszandra: Örökkévaló istenek! Mit hallok? Lányod által… általad… apám! Micsoda különös végzet! Félek a görögöktől, még az ajándékaiktól is! Vond vissza parancsodat! Priamus: Térj már észre, kedves leányom! Kar: Megőrült! Menjünk! Priamus: Bízd apádra, hogy gondoskodjék népe és saját helyzete védelméről! (Sokan megindulnak kifelé, mintha Priamus parancsát akarnák teljesíteni) Kasszandra: Ah! Ez az utolsó csapás! Choröbus: Csalódtam bene! Aeneas (futva jön): Ó, király, a nép, a katonaság tömegesen menekül, mint az áradat; nem lehet feltartóztatni őket! Egy hihetetlen esemény rettegéssel töltötte el őket. Laokoon ravasz cselt sejtett a görögök művében, és rettenthetetlen karral a falóra dobta dárdáját, az elszánt tömeget arra bujtogatta, hogy égessék el azt. Ezután két óriási, dühtől felfuvalkodott kígyó jött a partra, rávetették magukat a papra, rettenetes ölelésükkel megbilincselték, tüzes leheletükkel elégették, véres nyálukkal beborították, és szemünk láttára elemésztették. Aeneas, Sinon, Choröbus, Priamus, Pantheus, Ascaius, Hekuba és a nép: Iszonyú büntetés! Titokzatos borzalom! E félelmetes látványtól megfagy a vér ereinkben! A rettegés rémülete rázza meg egész lényemet! Laokoon, egy pap! Az istenek dühének tárgya, aki elevenen megettek ezek a szörnyetegek! Ó, borzalom! Kasszandra: Iszonyú büntetés… stb. Ó, szánalomra méltó nép! Titokzatos borzalom.. stb. Aeneas: Hogy az istennő megvédjen bennünket Könyörögnünk kell az új veszély elhárításáért! Az az igazság, Pallas iszonyatosan megbosszulta megszentségtelenítését Priamus: Hogy kiengeszteljük, haladéktalanul kövessétek parancsaimat! Aeneas: A ló már ügyesen kerekekre van állítva, és arra vár, hogy valamennyien nagy pompával Minerva templomához vezessük! Mind: E szent cél érdekében… stb. Priamus, Hekuba, Aeneas, Pantheus, Choröbus, Sinon: Pallas, bocsáss meg Trójának! Kasszandra (izgatottan siet át a színpadon): Szerencsétlenség! (Kivonulnak. Kasszandra egyedül marad vissza a színpad előterében. Miután néhány lépést tesz, hogy kövesse a tömeget, hirtelen visszafordul) Kasszandra: Nem, nem veszek részt ebben a sajnálatraméltó ünneplésben, ahol ez a nép megittasul a ragyogó jövő reményében; amelyet semmi se tartóztat fel a szakadék szélén. Ó, kegyetlen visszaemlékezés! Hazám dicsősége! És végig kell nézne, ahogy a legtisztább boldogság csábító népe szertefoszlik! Ó, Choröbus! O, Priamus! Hiába bátorítóm magam, belső félelmem könnyei áztatják arcomat! Trójai induló (Távolról hallatszik a közeledő menet zaja) Kórus: Ó, te, az Istenkirály szeretett leánya, felfegyverezve sisakkal, dárdával, gyengéd tekintetű bölcs harcos, légy kegyes sorsunkhoz… Kasszandra: Igaz lenne ez?... Vagy csak tévedés? Ilion szent himnusza (?) Kórus: .. tedd Iliont bevehetetlenné, magasztos Pallas, védj meg bennünket. Kasszandra: Hogyan? Már itt is a menet a lóval? A távolban látom! Az ellenség jön, és a város nyitva! Ez a megzavarodott nép, mely vesztébe rohan, úgy látszik, megelőzi királya parancsait. (A menet már egészen közel jár.) Kar: Ó, te, az Istenkirály szeretett leánya. stb. Hallgasd meg könyörgésünket, magasztos szűz, Didymai fuvolák hangjával keverednek énekeink. Egyesüljenek a phrygiai trombiták és a trójai hárfák, hogy szent dalainkat hozzád felvigyék. Kasszandra: Az énekek zaja fokozódik. Az óriási, guruló gépezet előrenyomul! Már itt is van! Kar (betölti a színpadot): Ó, te, az Istenkirály szeretett leánya.. stb. Nevető virágfűzérek az áldozati ajándék körül, táncoljatok, boldog gyermekek! Szórjatok az ágakra illatos havat, tavaszi gyöngyvirágot. Pallas, védj meg bennünket! Szórjatok az ágakra… stb. (Az éneklés félbeszakad. A tömeg szétszéled; néhány asszony kimegy, hogy megnézze, mi történik odakünn, egy kicsit később visszatérnek) Néhány férfi: Mi van? Mit jelent ez az izgalom? Kasszandra: Jupiter! Tétováznak, és a tömeg egyre izgatottabb.. Asszonyok: A kolosszus oldalaiból fegyverzaj hallatszik.. Kasszandra: Megálljatok! Ó, istenek, ha.. Férfiak: Szerencsés előjelek! Gyerekek, énekeljetek! (Az éneklés elkezdődik ismét, hangosabban, mint azelőtt) Egyesült kórus: Az öröm lángjai győztesen ragyogjanak a pergamoni hegyekből! (A kórus ismét csatlakozik a menethez és elhagyja a színpadot) Kasszandra: Álljatok meg! Álljatok meg! Igen, a fény, a balta! Kutassátok át a hatalmas ló oldalait (belül is!) Laokoon! A görögök! Egy pokoli csapda van elrejtve! Az én hangom elvész.. Nincs több remény! Nagy istenek, nem kegyelmeztek ennek az őrült népnek! Ó, mindenható hatalmatokat arra használjátok, hogy pusztulásba vezettek egy népet, miközben szemét becsukjátok! (Hallja a győzelmi induló utolsó hangjait, melyek egy csapásra véget érnek) Bemennek, megtörtént. A végzet magához ragadja zsákmányát! Hektor nővére, halj meg Trója romjai alatt. Második felvonás 1. kép Szoba Aeneas palotájában, csak egyetlen lámpa világít. Távolabb harci zaj (Aeneas félig felfegyverezve alszik az ágyán. Ascanius jön rémülten egy szomszédos szobából. Figyel, közeledik apja ágyához. A városban dúló harc lármáját már nem lehet hallani. Ascanius nem meri az apját felébreszteni, visszafordul. Egy sötét sarokból Hektor véres szelleme jön elő lassú és ünnepélyes léptekkel. Haja és szakálla sáros, zilált Egy pillanatig mozdulatlanul megáll Aeneas mellett, mély sóhajtással végignéz rajta. Iszonyú zaj a távolból, sokkal hangosabb, mint az előzőek, felébreszti Aeneast látja Hektort maga előtt állni, a kétkedés pillanata után beszél hozzá, félig felemelkedve ágyáról.) Aeneas: Ó, Trója fénye, trójaiak dicsősége! Polgártársaid oly sok gondja után melyik ismeretlen partról fordulsz vissza? Melyik felhő fátyolán át ragyog nemes tekinteted? Milye szenvedések nyomták rá bélyegüket arcodra? Hektor szelleme: Ah, menekülj, Venusa fia, az ellenség elfoglalta falainkat! Legmagasabb csúcsáról egész Trója összeroppan! Tűzorkán kavarja templomoktól palotákig tisztátalan örvényét! Épp eleget tettünk azért, hogy hazánkat megmentsük, de a végzetet nem tudjuk feltartóztatni. Pergamon rád bízza gyermekeit és isteneit. Menj, keresd meg Itáliát… újra felvirágzó néped számára hosszas tengeri bolyongás után hatalmas birodalmat kell alapítanod, amely a jövőben az egész világon uralkodik, ott vár rád a hősi halál. (Hektor ünnepélyesen távozik, alakja egyre homályosabb lesz, míg Aeneas zavarft tekintettel követi) (Pantheus lép be, sebesült arccal, Trója istenképeit hozza) Aeneas: Van még remény számunkra, Pantheus? Hol harcolnak, honnan menekülnek? Pantheus: A város ég és vérben fürdik! Elérkezett az utolsó napunk. Priamus már nem él! A hatalmas lovat elhagyva a görögök megölték a városkapuk őrfeit. Már számolatlanul áramlik kintről a harcosok tömege, minden oldalról jönnek, és szítják a lángokat, amelyeket vezéreik gyalázatos álnoksággal gyújtottak; mások a falakat foglalják el. (Ascanius jön) Ascanius: Ó, apám, Ukalegon palotája összeomlott! Tetője megolvadva izzó esőként zuhan lefele. Aeneas (félbeszakítva): Kövess bennünket, Ascanius! (Choröbus lép be egy fegyveres csapat élén) Choröbus: Fegyverbe, nagy Aeneas! Jöjj, az ostromlott Citadellát még lehet tartani. Aeneas: Minden áron oda kell érnünk. Felkészülve a halálra próbálunk védekezni! Az üdvösség a veszteseké, többet nem várhatunk. (Távolban nagy zaj és üvöltés) Kar: Az üdvösség a veszteseké, többet nem várhatunk, Halljátok, amint a tornyok összeomlanak? A lángok sistergését, a görögök üvöltését? Ez egyre tovább terjed. Meneteljünk, a kétségbeesés irányítja ütéseinket Mind: Felkészülve a halálra próbáljunk védekezni! Az üdvösség a veszteseké, többet nem várhatunk! (Aeneas megragadja Ascanius kezét, és egy csapat harcos közé állítja) Mars, Erynnisek, ti vezessetek! (Valamennyien elvonulnak) 2. kép Priamus palotájának belső terme. A háttérben oszlopos galéria, ennek alsó részén elég nagy, mélyen fekvő térre enged betekintést. Az oszlopok közt a távolban feltűnik az Ida-hegyek vidéke. Vesta-Cybele megvilágított oltára (Polyxena és a trójai nők az oltár körül csoportosulnak. Egyesek térdelnek, mások a földön ülnek, sokan az oltár lépcsőin feküsznek, arcukat a föld felé fordítva. Valamennyien a végső kétségbeesés állapotában) Trójai nők kórusa: Ah, hatalmas Cybele, halhatatlan istennő, szerencsétlenek anyja, légy irgalmas a trójaiakhoz, áldd meg erőfeszítéseiket ebben a szörnyű helyzetben Mentsd meg szégyentől és rabszolgaságtól anyáinkat, lánytestvéreiket. Törd össze a gonoszság elvetemült fegyvereit a győztesek kezében Hatalmas Cybele… stb. (Kasszandra lép be, haja szétdúlva) Kasszandra: Nem hal meg mindenki. A bátor Aeneas háromszor vezette csapatát harcra derék polgárainkat, akik a Citadellába voltak bezárva, kiszabadították. Priamus kincse a trójaiak kezében van! Nemsokára Itáliában, ahova a sors rendeli őket, hatalmasabb és szebb új Tróját fognak felépíteni Most az Ida-hegy felé vonulnak Kar: És Choröbus? Kasszandra: Meghalt. Kar: Kegyetlen istenek! Kasszandra: Utoljára hajolok meg a Vesta-oltár előtt. Követem ifjú jegyesemet. Igen, ebben a pillanatban végetér terméketlen életem. Kar: Ó, Hektor nemes húga, jósnő, akit Trója őrültséggel vádolt! Tegnap még volt rá lehetőség, hogy megmentsen, mikor megjósolta ezt a mérhetetlen katasztrófát. Kasszandra: Nemsokára Trója nem lesz többé. Kar: Ó, kétségbeesés! Ó, mit sem érő panasz! Kasszandra: De ti, megzavarodott galambok beletörődtök majd a rettenetes szolgaságba? Ti, fiatal leányok megbecstelenített asszonyként akarjátok a győztesek kegyetlen törvényeit elszenvedni? Kar: Minden reményt ki kell égetni szívünkből? Kasszandra: Remény?! Ó, ti szerencsétlenek, nem látjátok, nem halljátok ebben a tűzvésszel megvilágított sötétségbe a kegyetlen myrmidonokat, akik utcáinkon rohangálnak, azokat, akik őrzik a paloták bejáratát? Kar: Minden elveszett, senki se menthet meg karjaikból? (= érzéki vágyaiktól) Kasszandra: Azt mondjátok, semmi? De ha a tisztesség fontos nektek, 8a galériára felmutat) Kinek a számára áll nyitva ez a mélység, ha nem nektek? (Tőrére és a nők ruhaövére mutat): Mire való ez a vas és ezek a selyemzsinórok? (A nők egy kisebb csoportja hallgat, és mély iszonyt árul el) A kar többsége: szerelem és tisztesség hősnője, igazat beszélsz, követni fogunk! Kasszandra: Nem fog a holnap benneteket a görögöktől meggyalázva találni? Nagy kórus: Nem, Kasszandra, esküszünk! Kasszandra: Nem fognak benneteket a diadalmenetben magukkal vonszolni? Nagy kórus: Soha! Soha! Veled együtt akarunk meghalni (A nők beszélgetnek egymással, néhányan lantot vesznek elő, azzal kísérik éneküket) Dicsőségünk kísérőjeként végzetünkben osztozva a görögök győzelmét halálunkkal keserítjük meg Tisztán és szabadon éltünk eddig, ezen a végzetes éjszakán tisztán és szabadon lépünk le a pokol tornácára! Kasszandra (a kis csoportot megszólítva): Ti, akik reszkette és hallgattok, ti még tétováztok? Kis csoport: Igen, én félek Kasszandra: El akarjátok szenvedni a megalázó sorsot, amely méltatlan a nemes szívhez? Kis csoport: Ó… máris meghalni? Kasszandra: Menjetek, készítsétek az asztalt és az ágyat gazdáitoknak, ti, szolgák! Távozzatok tőlünk! Kis csoport: Kegyelem! Kasszandra és a nagy kórus: Szégyen reátok! Menjetek le ezekhez az árulókhoz, vessétek magatokat a lábuk elé, öleljétek át a térdüket! (A legmélyebb megvetés hangján): Menjetek, és éljetek tovább! Takarodjatok! Szégyeljétek magatokat! Takarodjatok! Nem vagytok trójai nők! Menjetek! (Elkergetik őket. A kis csoport némán elkülönül a többiektől és kivonul) Nagy kórus: Kasszandra, együtt fogunk veled meghalni! Nem fognak bennünket a görögök meggyalázni, nem leszünk ott a diadalmenetükben Nem, nem, nem, esküszünk! (megragadják lantjaikat) Dicsőségük kísérőjeként sorsukban osztozva a görögök győzelmét halálunkkal keserítjük meg Tisztán és szabadon éltünk eddig, ezen a végzetes éjszakán tisztán és szabadon lépünk le a pokol tornácára! Nyisd ki nekünk fekete Pluto, az alvilág kapuit! Zendüljenek fel, Charon, gyászfanfárjaid! Kasszandra: Choröbus, Hektor, Priamus, Királyom, apám, bátyám, jegyesem, Követlek bennneteket! Halljátok esküjüket, alvilág istenei! Kar: Dicsőségünk kísérőjeként sorsukban osztozva.. stb. Kasszandra (megragadja egyik trójai nő lantját): Haljatok meg, a dicsőséghez méltóan, osztozzatok végzetembe (Egy görög kapitány lép be hirtelen, kivont karddal döbbenten áll, mikor meglátja a trójai nőket.) Görög (a kórus vége felé): Hogyan? Lanttal a kezükben!... Akaratom ellenére csodálom ennek a révületnek fennkölt iróniáját! Kasszandra! .. milyen szép, mikor a halálról énekel. Azurkék szemű bacchánsnő, megrészegedve saját zenéjétől. (További görögök lépnek be) Katonák: A kincs! A kincs! Adjátok ki a kincseket! (A nőkre emelik kardjaikat) Kasszandra: Megvetjük gyáva fenyegetéseteket, borzalmas, vérgőzös, undorító rablóbanda! Rablók, sohase fogjátok aranyéhségeteket kielégíteni! (Leszúrja magát, és átnyújtja a tőrt Polyxenának) Nézd a fájdalom semmiség! (Polyxena is ledöfi magát, követi K. példáját. Kasszandra még mindig tartja magát) Másik görög csapat (lép be): Ellenséges, istenek! Ó, bosszúság! A mészárlás közepette vérrel borítva szabadultak csapásainktól Aeneas és trójai harcosai, és a kincsekkel együtt menekültek el!.. Kasszandra (már haldokolva) és a nők: (Néhány nő megbontja övét és tőrt vesz elő) És legnagyobb bosszúságotokra már valamennyien úton vannak az Ida-hegy felé, mi pedig dacollunk dühötökkel! (fáklyáikkal és kendőinkkel az Ida-hegy felé integetnek) Mentsd meg a fiainkat, Aeneas! Itália! Itália! (Néhányan leugranak a galériáról a mélybe, mások megfojtják, vagy leszúrják magukat. A görögök iszonyodó kiáltása kíséri a galériához futókat. Ez alatt az utolsó jelenet alatt Kasszandra, miután leszúrta magát, látva a galériára felmászó, és onnan lezuhanó nőket, megtántorodva a színpad háttere felé igyekszik, de erőtlenné válva ő aga már nem tudja elérni, a galériát. Térdre rogy, nagy erőfeszítéssel utoljára felemelkedik, karjával az Ida-hegy irányába mutat, felkiált: „Itália!” és holtan esik össze) Előjáték – A trójaiak Karthágóban Harmadik felvonás A helyszín Didó palotája Karthágóban, nagy csarnok, benne sok zöld növény. Egyik oldalon áll a trón, körülötte a mezőgazdaság, a kereskedelem és a művészete jelképei. A másik oldalon ül a tömeg, mikor a függönyt elhúzzák. Kar (Karthágó népének egy része): Úgy látszik, Karthagó ünnepét megáldották az istenek. A szörnyű vihar után lehetett-e valaha ilyen (szép) időt látni, Milyen enyhe szellő! Izzó napunk sugaraival lecsillapítja a vihart. Látványán örömtől reszket a hatalmas síkság; Közelebb jön, sugárzó nevetése megihleti az ébredő természetet. Nemzeti himnusz (Megjelenik Didó kíséretével. Beléptekor valamennyien felemelkednek az amfiteátrum lépcsőiről, és integetnek különböző színű kendőkkel, pálmaágakkal, virágokkal. Didó leül a trónra, húga jobb-, Narbal baloldalán, néhány katona veszi körül őket) Nagy kórus: Dicsőség Didónak szeretett királynőnknek! Királynő szépsége, kedvessége, jelleme miatt, alattvalóinak szeretete által! (A nép pálmaágakat lenget, virágokat dobál) Didó (a trón előtt állva): Hét év telt el azóta – hogy a nemes férjemet meggyilkoló zsarnok gyűlölete miatt veletek együtt Tyrusból el kellett jönnünk, és az afrikai tenger partra kellett menekülnünk. Már látjuk hogyan emelkedik fel Karthágó, földje virágzik, flottája megépült! Már a távoli partokról, ahol a hajnal ébred, ti, a tengert járva, elhozzátok a gabonát, a bort, a gyapjút és a vasat, és a művészet olyan javait, amelyek nálunk hiányoznak. Kedves thyrrusiak, nemes, megfeszített munkátok boldoggá teszi szívemet, és jogos büszkeséggel tölt el! De ne adjátok fel! Az isten magasztos hangja új erőfeszítésekre szólít! Adjatok a világnak példát: hogyan válik egy nép naggyá a békében, hőssé a háborúban! Nép: Naggyá a békében… stb. Didó: A vad Jarbas egy kellemetlen házasság láncára akar kényszeríteni; Követelése hiábavaló. Nép: Követelése hiábavaló Didó: Nektek és az isteneknek kell engem megvédeni Nép: Dicsőség Didónak, szeretett királynőnknek! Valamennyien készen állunk, hogy életünket neki áldozzuk! Mind megvédjük! Szembeszállunk Jarbassal, követelésével és haragjával, és ezt a vad numidiait visszaverjük a sivatagba! Didó: Kedves thyrrhusiak! Nemes és megfeszített munkátok boldoggá teszi szívemet! Jogos büszkeség tölt el. Legyetek boldogok és büszkék! Kövessétek az istenek magasztos hangját, amely új erőfeszítésekre szólít! Nép: Valamennyien megvédjük. Boldogok és büszkék vagyunk! Követjük az istenek hangját.. stb. Didó: Ez a szép nap maradjon meg örökké emlékezetetekben, hadd járuljak hozzá a béke tetteinek megünnepléséhez! Lépjetek elő tervezők, tengerészek, fölművesek, fogadjátok el kezemből a megérdemelt jutalmat, köszönetként a munkáért, amit a birodalom hatalmáért és jólétéért áldoztatok. Tervező (és mesteremberek) bevonulása (A tervezők csoportja a trónhoz vonul. Didó a vezetőjüknek átnyújt egy ezüst szögmérőt és egy fejszét. A csoport visszatér a színpad hátsó részére) Tengerészek bevonulása (A tengerészek egy csoportban vonulnak a trónhoz Didó átad a vezetőjüknek egy evezőt és egy kormányt. A csoport visszafordul a színpad hátsó része felé) Földművesek bevonulása Ez a csoport nagyobb az előző kettőnél, lassan járulnak a trón elé. Egy erőteljes öregember vezeti őket) (Didó átnyújt a fölművesek idős vezetőjének egy aranysarlót, azután – egy virágokból és kalászokból font koszorút magasba emelve – így kiált) Didó: Emberek, minden tisztelet megilleti a művészetek legnagyobbikát, a művészetet, amely az embereket táplálja! (Megkoronázza az öregembert9 Nép: Éljenek a parasztok! Hálás fiaitok vagyunk, ti adjátok a kenyerünket! Didó (félre): Ó, Ceres! Karthagó jövője biztosítva van. Nagy kórus: Dicsőség Didónak, szeretett királynőnknek! Mindnyájan készen állunk, hogy életünket adjuk érte szeretetünket bizonyítsuk új elképelésekkel! Parasztok, matrózok, váljunk hősi néppé! Dicsőség Didónak, szeretett királynőnknek! Szépsége miatt… stb. (A nép Narbal vezetésével hosszú sorokban lép el Didó trónja előtt, és elhagyja a színpadot.) Didó: A vidám énekek, e nemes ünnep látványa békét hoztak izgatott szívembe Fellélegzem, testvérem, igen, örömöm tökéletes, ismét megtaláltam a nyugalmat és a derűt! Anna: Egy ifjú birodalom királynője, aki napról napra fejlődik, kivirul, istenített irálynő, akit csodál a világ micsoda félelem tudná egy pillanatra is megzavarni? Didó: Különös szomorúság fog el ok nélkül, jól tudom, néha nyomasztóvá válik. Hiába fáradozom, hogy legyőzzem ezt a gyengeséget, úgy érzem, szívem dermedt, meghatározatlan bánat fog el, felhevült arcom alatt könnyek égnek. Anna (nevetve): Nővérem, fog még ön szeretni Didó: Nem, minden új érzelmet szívem visszavonhatatlanul megtilt Anna: Nővérem, fog még ön újra szeretni! Didó: Nem, egy hűséges özvegy elfojtja lelkét, megveti a szerelmet. Anna: Didó, ön királynő túl fiatal és túl szép ahhoz, hogy ennek az édes törvénynek ne engedelmeskedjen. Karthagónak királyra van szüksége. Didó (rámutat Syhäus gyűrűjére): Népem és az istenek elítélnének, ha valaha is letenném ezt a megszentelt gyűrűt! Anna: Egy ilyen eskü csak nevetésre ingerli a szép Venust; az istenek vonakodnak bevezetni a szent könyvbe Didó (félre): Szavai szívemben veszélyes mámort (?) ébresztenek Máris harcolok – erőtlenségemben hiába – egy összekuszált remény ellenn Anna: Szavaim felébresztik szívében a gyengédség ábrándjait. Erőtlenségében máris hasztalan áll ellenn a szerelem édes reményének. Didó: Máris hiába harcolok, szavai szívemben veszélyes mámort ébresztenek. Ó, Sychäus, hitvesem, bocsásd meg az akaratlan tévedés e pillanatát, bárcsak emléked elűzné meglepett szívemből ezt a nyugtalanságot. Anna: Didó, drága nővérem, bocsásd meg, ha egy dédelgetett tévhitet eloszlatok, bocsásd meg, ha szavaim meglepett szívedben ilyen nyugtalanságot ébresztettek. Iopas (belépve): Királynőm, nagy üggyel-bajjal a tenger haragja elől menekülve egy ismeretlen flotta küldöttei könyörögnek önhöz bebocsátásért Didó: Palotám kapui soha sincsenek zárva az ilyen folyamodók előtt. (A királynő intésére Iopas távozik) Én se tévedtem el a tengeren, mikor a vihar partról partra űzött, mint játékszert az áradat! Ah, jól ismerem a sors csapásainak keménységét, akárcsak azokat, akiket ez eltalál. Mi könnyen megértjük a szerencsétlenséget. Aki maga is átélte a bajt, nem nézheti tétlenül mások fájdalmát. Trójai induló – moll hangnemben Didó (félre): Hirtelen heves türelmetlenséget érzek, hogy lássam őket, de titokban félek megjelenésüktől (felül a trónra) (Aeneas tengerész öltözetben, Pantheus, Ascanius és a trójai kapitányok ajándékot hoznak.) Ascanius (meghajolva): Tisztelet királynő, egy bolyongó, szerencsétlen nép kér öntől néhány napra menedéket! Az ön lába elé rakom drága ajándékainkat, egykori nagyságunk (=dicsőségünk) maradékait, amelyeket gyenge hazám által Jupiter nevében önnek egy istenfélő vezér átnyújt Didó: Bájos gyermek, mondd, mi a neved, milyen nemzetiségű vagy? Ascanius: Királynő, utunkat véres nyom jelezte, lépteink a trójai hegyekből a tengerig vezettek. Ez Ilion jogara, (megmutatja ajándékaikat, egyiket a másik után), Priamus király leányáé volt, ez Hekuba koronája, ez a könnyű fátyol Helenaé, aranyosan csillog, azt hiszem, eléggé bizonyítják önnek, hogy trójaiak vagyunk. Didó: Trójaiak! Ascanius: Hadseregünk vezére Aeneas, én az ő fia vagyok Didó: Különös végzet! Pantheus (előlép): Az istenek uralkodójának engedelmeskedve keresi ez a hős Itáliát, ahol a sors neki dicső halált ígért, és azt a boldogságot, hogy övéinek ismét hazát teremt. Didó: Ki nem csodálja ezt a herceget, a nagy Hektor barátját? Senki előtt nem ismeretlen híres neve. Karthagó is ezzel van tele. Mondják meg neki., hogy kikötőm nyitva áll hajói előtt, már várják. Jöjjön, felejtse el önökkel együtt udvaromban fáradalmait! Narbal (izgatottan rohan be): Alig tudok szóhoz jutni, hogy elmondjam a rettenetes hírt! Didó: Mi történt? Narbal: a lázadó numídiaiak, a barbár Jarbas számtalan katonával Karthagó felé közeledik. Karthagóiak (távolról): Fegyverbe! Fegyverbe! Narbal: a barbár sereg mészárolja nyájainkat pusztítja mezeinket. Magát a várost új szerencsétlenség fenyegeti: ifjú harcosaink nagyon lelkesek, de fegyvereik hiányoznak. Didó: Mit szól ehhez ön, Narbal? Narbal: Egyenlőtlen harc vár ránk. Karthagóiak: fegyvert! fegyvert! (Aeneas előlép, leveti matróz álruháját, csillogó köpeny van alatta és mellvért, de se pajzs, se sisak) Aeneas: Királynő, Aeneas vagyok. Flottám, amelyet a szelek az önök partjaihoz űztek, vezetésemmel kemény munkához szokott Engedje meg a trójaiaknak, hogy önökkel együtt harcoljanak! Didó: Büszkén fogadok el egy ilyen szövetséget! Aeneas felfegyverzi védelmemet! az istenek részt veszek küzdelmünkben. (Annához, félre) Ó, testvérem, milyen büszke ő, az istennő (Venus) fia! Mennyi kedvesség, mennyi nemesség sugárzik homlokáról! Aeneas: Megindulunk a rettenetes afrikai hordák ellen, trójaiak és tyrrhusiak együtt sietünk a győzelem felé! Ahogy a homokot a szél szétszórja, úgy kergetjük a rémült numídiaiakat vissza izzó sivatagjukba, reszkessenek! Pantheus, Narbal, Iopas, és a trójai vezérek: reszkessenek! Aeneas, Pantheus, Narbal: Maga Mars isten egyesít bennünket… Mind: Venus fia vezet bennünket a csatában. Elpusztítjuk a fekete hordát, holnapra messzire hirdesse kiáltásunk Jarbas szégyenét és halálát! (az együttes vége felé Aeneas hozza fegyvereit: gyorsan felteszi sisakját, megragad egy hatalmas pajzsot és dárdát) Aeneas (Patheushoz): Add hírül trójai harcosainknak az új feladatot, amelyre a dicsőség szólítja őket. (Pantheus távozik) Királynő, nemsokára ön megszabadul a gyűlöletes barbároktól. Nagylelkű oltalmára bízom fiamat. Didó: Ne kételkedjen anyai szeretetemben. Aeneas (Ascaniushoz): Jöjj, öleld meg apádat! (Átölelei Ascaniust, és egészen eltakarja fegyvereivel. Ascanius sír, anélkül, hogy válaszolna) Gyermekem, mások majd megtanítanak a boldogulás művészetére. Én csak arra tanítlak, hogy bátor harcos légy, és tiszteld az isteneket. De őrizd meg szívedben és gondolataidban Aeneas és Hektor hőstetteinek emlékét. (a karthagóiak minden oldalról beáramlanak, és fegyvereket követelnek. Csak néhány férfi van rendesen felfegyverkezve, a többieknél kaszák, fejszék, parittyák. Pantheus visszatér. Ascanius egy kézmozdulattal letörli könnyeit és a trójai vezérek felé fut) Mind: Fegyvert! Fegyvert! Megindulunk a rettenetes afrikai hordák ellen. stb. trójaiak és tyrrhusiak együtt stb. Maga Mars isten egyesít bennünket Venus fia vezeti harcunkat… stb. Negyedik felvonás 1. kép Királyi vadászat és vihar – Pantomim A színhely: afrikai erdő reggel. A háttérben magas szikla Balra a szikla alatt egy barlang bejárata. A szikla mellett kis patak folyik, mely káka és nád borította természetes tóvá szélesedik. Két najád bukkan fel, majd eltűnnek, azután látjuk őket a tavon úszni. Királyi vadászat. Távol az erdőből fanfárok hallatszanak. A megrémült najádok elbújnak a nádasban. Tyrrusi vadászok vonulnak fel, pórázon kutyákat vezetnek. Az ifjú Ascaius egy lovon átüget a színpadon. Az ég elsötétedik, elered az eső. A vihar erősödik, nemsokára félelmetes zivatar tör ki, ömlik az eső, jégverés, villámlás, dörgés. Tombolnak az elemek, vadász kürtök kiáltása hallatszik. A vadászok minden irányba szétszaladnak; végül megjelenik Didó, Diana vadászistennek öltözve, kezében íj, vállán tegez, és Aeneas félig harci ruházatban. Mindketten gyalog. Belépnek a barlangba. Ezután rögtön előjönnek az erdei nimfák, vad kézmozdulatokkal ide-oda futkároznak fenn a sziklán. Üvöltésükből néha kihallatszik a szó: Itália! A patak óriási vízárrá dagad. A sziklák különböző helyein vízesések képződnek. Lármájuk keveredik a zivatar tombolásával. A sötétben szatírok és nimfák groteszk táncot lejtenek a faunokkal. Egy fába belecsap a villám és lángolni kezd. Darabjai lehullanak a színpadra. A szatírok, erdei szellemek és faunok felveszik az égő ágakat, és lengetik őket, azután a nimfákkal együtt eltűnnek az erdő mélyén. A vihar lecsillapodik, a sötét felhők eloszlanak. 2. kép Didó tengerparti kertje. Naplemente. Anna: Mondja, Narbal, miért aggódik? A nap, amelyen a háború és annak gondjai végetértek, nem látta fegyvereink sugárzó dicsőségét? Nem győztek a tyrrusiak? Narbal: Emiatt nem kell többé félnünk; a numídiaik, visszaűzve homoksivatagjukba, falainknál többé nem jelennek meg. A legyőzhetetlen hősök rettenetes fegyverei megszabadítottak bennünket Jarbastól Hanem Didó megfeledkezik feladatairól, amelyeket régebben annyira szívén viselt; idejét mostanában vadászaton és ünnepségeken tölti; félbeszakadtak a munkák, leálltak a műhelyek, a trójaiak hosszú karthagói tartózkodása nyugtalanságot ébreszt bennem, és ebben a nép is osztozik Anna: De hát nem látja Narbal, hogy Didó szereti őt, ezt a büszke harcost, és Aeneas ugyanilyen szerelmet érez nővérem iránt? Narbal: Hogyan? Anna: Milyen katasztrófa származhat szerelmükből? Találhat Didó bátrabb férjet, és Karthagó nagylelkűbb királyt? Narbal: Azonban a kérlelhetetlen végzet Aeneast Itáliába szólítja! Anna: Egy hang azt mondja neki: menj! egy másik így szól hozzá: maradj! A szerelem a legnagyobb isten. Narbal: Milyen szerencsétlenséggel fenyegeted Karthágót, sötét jövendő? Látom, ahogy vészterhes villámok támadnak egy felhőből. Jupiter! Vendégszeretetet istene, erényedet gyakorolva, mely kedves előtted, rászolgáltunk dühös csapásaidra? Anna: Hiábavaló félelem! Karthagó diadalmas! Bájos királynőnk egy győztes hőst szeret, virágfűzérrel koszorúzza; nemsokára egymásé élesznek. Ez a sötét jövő fenyegetése. Narbal: Milyen szerencsétlenséggel fenyegeted Karthágót, sötét jövendő? … stb. Anna: Hiábavaló félelem! Karthágó diadalmas! … stb. A királynő bevonulási indulója. a nemzeti himnusz témájára (Didó, Aeneas, Pantheus, Iopas, és Ascanius lépnek be. Didó és Anna egy estradon (= heverő?) foglal helyet, Aeneas és Narbal mellettük állnak) Balettek: a) egyiptomi táncosnők b) rabszolgák c) núbiai rabszolganők Núbiai rabszolganők: Ha, ha! Amaloné, Midonaé Fä, caraimé Dei beraimbé Ha! Ha! (A királynő leszáll az estradról (= emelvény!) és lefekszik a szinpad előterében található heverőre, miközben bal oldalával fordul a közönség felé. Aeneas állva marad) Didó: Elég ebből, testvérem fáraszt már ez a hosszú ünnepség… (Anna intésére a táncosok visszavonulnak) Iopas, énekelj nekünk egy egyszerűbb és érzelmesebb verset a mezőkről! Iopas: Engedelmeskedem a királynő kérésének. (Egy thébai hárfajátékos foglal helyet Iopas mellett. A hárfajátékos az egyiptomiak egyházi öltözetét viseli) Ó, aranyló Ceres, mikor újra visszaadod határaink üde zöld díszeit, menyi embert teszel boldoggá! Az idős paraszt, az ifjú pásztor hálásan áldja a bő termést, amelyet ígérsz nekik. Ó, aranyló Ceres… stb. A félé kismadár, a játékos bárány a síkság szelei lelkesen dalolnak jótetteidről. Termékeny Ceres… Didó (félbeszakítja): Bocsáss meg, Iopas, ma este még a te hangod se tud lekötni határtalan nyugtalanságomban… Aeneas (Didó lábaihoz ülve): Szeretett Didó! Didó: Aeneas, ön volt kedves befejezni megkezdett elbeszélését hosszú utazásaikról és a Tróját ért csapásokról. Mesélje el a szép Andromache sorsát! Aeneas: Mikor Pyrrhus rabnőként elhurcolta, megmenekült a haláltól; de e herceg makacs szerelme miatt végül hálátlan lett legdrágább emlékeihez… Hosszas tétovázás után feleségül ment Pyrrushoz. Didó: Hektor özvegye? Aeneas: Ezzel Epirus trónjára lépett. Didó: Szégyen, gyalázat! (félre): Minden összeesküszik, hogy megnyugtassa lelkiismeretemet, és felmentse szívemet. (Ascanius íjára támaszkodva, mint egy Ámor-szobor, a királynőtől balra áll. Anna a heverő felső végéhez dől, Narbal és Iopas állnak) Andromache feleségül megy apósa gyilkosához, a gyilkos apja saját férjének gyilkosa Aeneas: Adromache szereti azt, aki őt legyőzte, apósának gyilkosát, dicső férje gyilkosának fiát! Didó: minden összeesküszik lelkiismeretem megnyugtatására, szívem felmentve (= szabad!) (Didó balkarját Ascanius vállára teszi, úgy, hogy keze a fiú előtt van. Ascanius nevetve lehúzza Sycch gyűrűjét a királynő újjáról. Didó szórakozottan visszaveszi, ám amikor felemelkedik a heverőről, ott hagyja) Anna (Ascaniusra mutat): Nézze, Narbal, ennek az Ámorhoz hasonló gyermeknek a könnyű keze leveszi Didó gyűrűjét amelyet annyira szeret Iopas: Nézze, Narbal, ennek az Ámorhoz hasonló… stb. Narbal: Látom a könnyű kezét… stb. Didó (ábrándosan): Dicső férje gyilkosának fia! .. Miden összeesküszik, hogy megnyugtassa lelkiismeretemet, és szívem felmentve. Anna, Iopas, Narbal: Minden összeesküszik, hogy megnyugtassa lelkiismeretét stb. Aeneas: Didó sóhajtozik… Azonban lelkiismeret furdalása múlik, és szíve felmentve! .. Didó sóhajtozik… De szíve, igen, a szíve felmentve. De űzzük el ezeket a szomorú emlékeket... (felemelkedik) Gyönyörű és csodálatos éjszaka! Jöjjön, kedves Didó, lélegezzük be e simogató lágy szellő sóhajtásait. (Didó is felemelkedik) Didó, Aeneas, Ascanius, Pantheus, Anna, Narbal, Kórus: Körülöttünk minden békés, csodálatos, az éj kiterjeszti fátyolát, a pihenő tenger álomittasan mormolja a legédesebb harmóniákat. (Aeneas és Didó kivételével a többiek valamennyien visszahúzódnak és távoznak. Holdfény) Dido és Aeneas: A mámor és a véget nem érő extázis éjszakája! Arany Phoebus, és csillag-udvara, árasszátok ránk áldott fényeteket; égbolt virágai, mosolyogjatok rá a halhatatlan szerelemre! Didó: Egy ilyen éjszakán homokát szivárvánnyal koszorúzva követte az ön anyja, Venus, a szép Anchisest az Ida-hegy berkeibe. Egy ilyen éjszakán ment eszét vesztve szerelemtől és örömtől Troillus Trója falai alá, hogy megvárja a szép Cressidát. Didó és Aeneas: A mámor és a véget nem érő extázis éjszakája! Arany Phoebus, stb. Aeneas: Egy ilyen éjszakán engedte a szemérmes Diana lenge fátylait leesni Endymion szeme előtt Didó: Egy ilyen éjszakán Cytherea fia hidegen fogadta Didó királynő mámoros gyengédségét! Aeneas: és ugyanezen az éjszakán az igazságtalan királynő szerelmesét vádolva megkapta fáradság nélkül a legérzelmesebb bocsánatot. Didó és Aeneas: Ó, mámoros boldogság, és véget nem érő extázis éjszakája! stb. (Szorosan átölelve egymást mennek a színpad hátterébe és énekelve távoznak. Ugyanebben a pillanatban, mikor a két szerelmes, akik már nem láthatóak, befejezi a duettet, megjelenik Merkur isten egy holdsugáron, nem messze egy oszloptól, amelyre Aeneas fegyverei vanna akasztva. Közeledik az oszlophoz, és pálcájával kétszer ráüt a pajzsra, amely félelmetes és hosszan tartó hangot eredményez.) Merkur (karjával a tenger irányába mutatva): Itália! Itália! Itália! Ötödik felvonás 1. kép Tengerpart trójai sátrakkal. A háttérben trójai hajók. Éjszaka (Egy fiatal phrygiai matróz magasan fenn, egyik hajó árbóckosarában énekel. A háttérben egy sátor előtt két katona őrséget tart) Hylas: Zengő völgy, ahova napfelkeltekor énekelve mentem, ah! Sűrű erdeidbe fog-e még szegény Hylas énekelni?... Ringasd lágyan dicső kebleden, óh, hatalmas tenger Didyma gyermekét! Hűvös zöld lombok, szeretett menedék a nappali hőség ellen, ah! Mikor fogod illatos árnyékoddal újra megajándékozni szegény Hylast?… Ringasd gyengéden dicső kebleden ó, hatalmas tenger Didyma gyermekét! Az egyszerű szalmakunyhó, ahol anyám elbúcsúzott tőlem… 1. katona: a szülőföldjéről ábrándozik… 2. katona: …amelyet soha többé nem lát viszont. Hylas: Ah! Vajon viszontlátja-e még azt a boldog nélkülözést szegény Hylas?... Ringasd gyengéden dicső kebleden ó, hatalmas tenger, gyermeked.. (elalszik) (Pantheus lép be a trójai parancsnokkal) Pantheus: Készítsetek mindent elő, végre be kell hajóznunk. Különben Aeneas teljes kétségbeeséssel nézi a királynő félelmét. A hírnév és a kötelesség széttörik majd láncait, és szíve megkeményedik a búcsú pillanatéban. Pantheus és parancsnokok: Napról napra növekszik az istenek haragja. Már ijesztő jelekkel figyelmeztetnek; a tenger, a hegyek, az erdők nyögne, láthatatlan ütések hangzanak fegyvereinken; mint Trójában azon a végzetes éjszakán, megjelenik sötét tekintettel Hektor teljes fegyverzetben; az árnyak (= szellemek) kórusa követi; és ezek a haragos halottak múlt éjjel ismét háromszor kiáltottak… Szellemek kórusa: Itália! Itália! Itália! Pantheus, vezérek: Bosszúálló istenek! Ez a ti hangotok! Túl sokáig tiltakoztunk az égi parancs ellen; haladéktalanul elhagyjuk ezt a szerencsétlen partot. Holnapra! Holnapra! Mindent előkészítünk, végre be kell hajóznunk! (Bemennek a sátorba) (A két őr közül az egyik jobbról balra lép, a másik balról jobbra. Alkalomadtán nagyjából a színpad közepén megállnak egymás közelében) 1. katona: Bacchusra, meg vanna bolondulva az Itáliajukkal!... Én semmit se hallottam. 2. katona: Én sem. 1. katona: Mégiscsak kényelmesen élünk itt! 2. katona: Több házban jó bort lehet találni, és finom vadpecsenyét. 1. katona: Szép karthagói lánykámmal már tudok föníciai nyelven beszélgetni 2. katona: Az enyém trójaiul is ért, és engedelmeskedik, anélkül, hogy feleselne! 1. katona: A tied ért trójai nyelven? 2. katona: Feleselés nélkül engedelmeskedik. A nő itt nem gyűlöli az idegeneket. Mindketten: A nő itt nem gyűlöli az idegeneket. 1. katona: És azt akarják, hogy ezt a kényelmes életet felcseréljük egy hosszú úttal 2. katona: A viharok „simogatása”! 1. katona: Az éhség 2. katona: A szomjúság 1. katona: A pokol húsz nyavalyája 2. katona: És a tengeri út összes kínkeserve! 1. katona: Átkozott bolondság! 2. katona: Ezért az Itáliáért… 1. katona: Ahol majd élvezhetjük munkánk gyümölcseit… Mindketten: Miközben összetörjük csontjainkat! 2. katona: Újra szenvedés! 1. katona: Újra szenvedés! Engedelmeskednünk kell. 2. katona: Csend! Látom, hogy Aeneas jön erre sietős léptekkel (A két őr visszahúzódik, majd távoznak) Aeneas (izgatottan rohan be): Hasztalan jajgatás! … El kell hagynom Karthagót… Didó tudja ezt… Rémülete, döbbenete, amikor erre rájött, elvették bátorságomat… De meg kell tennem… meg kell ennek történni Nem, nem tudom sápadtságát elfelejteni, ami szép arcát halálosan érte, Konok hallgatása, szeme dermedten sötét tűzbe burkolózva… Hasztalan beszéltem a számtalan csodáról, amelyek az istenek parancsára emlékeztettek, megneveztem a Nagyokat, szent elődjeimet, fiam jövőjét, a trójaiak végzetét, a dicső halált, amelyet a sors megígért, hogy majd megkoronáznak az ansoni mezőkön; semmi sem hatott rá; anélül, hogy hallgatását legyőzném, menekültem rettenetes fenyegető tekintete elől. Ah, ha majd eljön az utolsó találkozás pillanata, a félelem órája, átszőve könnyekkel, hogyan viselhető el a felháborodott fájdalom rettenetes perce?... Harcolni saját magammal és ellened, Didó! Széttépve szíved menekülni kétségbeesésed elől! Hogy leszek képes erre? Egy utolsó hajótörésbe csak belepusztulok, ha elhagyom Karthagót, anélkül, hogy még egyszer lássalak! … Anélkül, hogy lássam, Gyávaság! A vendégszeretet szent jogaival élnék vissza! Nem, nem, szeretett királynő, akinek széttéptem magasztos lelkét, ó, imádott királynő! Nem, látni akarlak még, egyszer, utoljára remegő kezedet megszorítani, térdedet forró könnyeimmel öntözni, akkor is, ha egy ekkora fájdalom darabokra törne. Árnyak (= szellemek) kórusa: Aeneas! … Aeneas: Újra ezek a hangok! (Négy lefátyolozott szellem jelenik meg, egy-egy a színpad jobb- és baloldalán, másik kettő a háttérben. Mindegyikük fején korona csillog, amelyeket apró lángok nyaldosnak körül) Fenyegető követ, ki engedte, hogy idejöjj az árnyékvilágból Piramus szelleme (látható): Gyengédséged és dicsőséged v. inkább dicsvágyad??) Aeneas: Ah, meg szeretnék halni! Priamus szelleme: Nincs több haladék! Choröbus szelleme: Egyetlen nap se! Hektor és Kasszadra szellemei (láthatatlanok): Egyetlen óra sem! Piramus szelleme (Aeneas szemeláttára fellebbenti fátylát): Priamus vagyok!... Élned és elvitorláznod kell. (Lángkoronája kialszik, ő maga eltűnik. Aeneas zavartan jobbra menekül, megpillantja Choröbus szelemét) Choröbus szelleme (felemeli fátylát): Choröbus vagyok! Elvitorláznod és győznöd kell! (Lángkoronája kialszik, ő is eltűnik. Aeneas a színpad hátterébe siet, megpillantja a két másik szellemet. Kasszadra bal karját Hektor vállára teszi. Hektor tetőtől talpig fegyverben) Aebeas (felismeri őket, amikor fátylukat leveszik): Hektor! Ó alvilági istenek! Kasszandra! Kasszandra és Hektor szellemei: Győznöd és várost alapítanod kell! (Lángkoronájuk kialszik, majd eltűnnek) Aeneas: Engedelmeskednem kell Könyörtelen parancsuknak! Engedelmeskednem, engedelmeskednem, Könyörtelen szellemek! Kegyetlen és hálátlan vagyok, ti parancsoljátok ezt, agy istenek! És behunyt szemmel feláldozom Didót! 8Sátorról sátorra jár) Fel, trójaiak, ébredjetek, frissen! A szél kedvező, a tenger nyitva áll előttünk! Ébredjetek! Napfelkelte előtt indulnunk kell! Trójaiak (a sátrakban): Frissen! … Barátaim, halljátok Aeneas hangját? … (Előjönnek a sátrakból) Fújjatok mindenütt riadót! Aeneas (egy tiszthez): Menj, fuss, add hírül a parancsot Ascaniushoz! Ne csodálkozzon, keljen fel, és jöjjön a fedélzetre! Napfelkelte előtt el kell hagynunk a kikötőt! Nagy istenek, végre teljesíteni fogom feladatomat! Fel, barátaim! Minden pillanatra szükségünk van! Vágjátok el a köteleket, itt az idő! Tengerre! Tengerre! Itália! Itália! Kórus: Eljött a nap, minden pillanatra szükségünk van! Elvágjuk a köteleket, itt az idő! Tengerre! Tengerre! Itália! Itália! Aeneas (Didó palotája felé fordulva): Ég áldjon, lelkem! Bízom benne, hogy megbocsátasz, elhagylak, nemes Didó! A türelmetlen sors szólít; hősi halálra, ezért vagyok hűtlen hozzád. (Valamennyien szétszélednek különböző irányba, hogy az utazást előkészítsék. A hajók mozgásba lendülnek. Távolban villámlás és mennydörgés) Didó (belép): Nyomaidat követve bolyongok mindenfelé, a morajló villámok között; látni akartalak, látom, és nem hiszem el… szökésedet készíted elő Aeneas: Mély fájdalmamban kegyelmezz, drága Didó Didó: Menekülsz? Menekülsz? Sajnálkozás nélkül? Hogyan? Lenézed Libya Királyi jogarát, kitéped szívemet, és sietsz Itáliába? Aeneas: Túl sokáig késlekedtem… Az istenek legnagyobb parancsa az indulás… Didó: Elvitorlázik… követi a könyörtelen végzet hangját, anélkül, hogy az enyémet meghallaná! A saját gyáva érdekeit (?) nézi, engem, az én emberfeletti szenvedésemet közszemlére teszi. (Észreveszi, amint egy csapat trójai nevet rajta) … és királynői szépségemet a hálátlan trójaiak pimaszul kinevetik! … Aeneas: Didó! Didó: Anélkül, hogy egy ilye nyomorult pillanatban a részvét könnyei megjelennének szemében. Elvitorlázol? Nem! Téged nem is Venus hozott világra, valami visszataszító nőstényfarkas szoptatott az erdőkben! Aeneas: Ó, királynő, mikor lelkemet odadobtam önnek, azt hittem, egy halhatatlan szerelem szabályai vonatkoznak ránk (?), és az utolsó napig szívem ennek a lángjában él majd… Didó: Hallgass! Téged semmi se tart vissza A halál, mely leselkedik rám, szégyenem, szerelmem, kezdődő nászunk; nevem mától kezdve ki van törölve az arany könyvből. Ha legalább hűséged, gyengéd záloga enyém lenne, igen, ha Aeneas fiának büszke és édes arca keblemen nevetne vonásaidra emlékeztetne, kevésbé érezném magam elhagyatottnak… Aeneas: Szeretem, önt, Didó! Kegyelem! Egyedül az isteni parancs vívta ki a kegyetlen győzelmet. (Megszólalnak az induló fanfárjai) Didó: E győzelmi indulónál, amelyen dicsőséged átragyog megremegni látlak! Elhajózol? Aeneas: Kénytelen vagyok… Didó: Elhajózol? Aeneas: Igen, hogy meghaljak, engedelmeskedve az isteneknek, megyek, de szeretem önt! Didó: Ne tartóztassanak tovább kiáltozásaim, te, az engedelmesség díszpéldánya (?) Menj, csak menj! Megátkozom az isteneidet, és téged magadat is! (Trójai katonák, akik az előkészületekkel foglalkoznak, átmennek a színen, a hajókhoz.) Aeneas és a trójaiak: Itália! (Ascanius jön egy trójai tiszt kíséretében. Aeneas beszáll egyik hajóba) 2. kép Didó lakosztálya, másnap Didó: Menj, kedves húgom, könyörögj neki, az én kétségbeesett lelkemből már elszállt a büszkeség. Menj! Ez az elutazás megöl, és úgy látom, már készülődik. Anna: Ah, egyedül én voltam a hibás, hiszen én bátorítottam önt új kapcsolat kialakítására Lehet az istenek ellen harcolni? Elutazása elkerülhetetlen, és ő mégis szereti önt Didó: Szeret? Nem! Nem! Szíve jégből van Ah! Ismerem a szerelmet; és ha Jupiter személyesen tiltotta volna meg ezt az esztelen szerelmet, szembeszállnék Jupiter átkával. De csak menj, húgom, menjen Narbal, kérjék meg, csak néhány napot szánjon rám. Szerényen kérlelem: azt, amit érte tettem, el tudná felejteni? Visszautasítja utolsó óhaját (utasí) önnek bölcs Narbal, és neked, húgom, akiket szeret? Kórus (távol a színpad mögött): Nézzétek, a tengeren! Hat hajó, hét! Kilenc! Tíz! Iopas (belépve): A trójaiak elhajóztak! Didó: Mit hallok? Iopas: Hajnali szürkület előtt a flottájuk a tengeren volt. Még lehet látni őket Didó: Halhatatlan istenek! Elhajózik. Fegyverbe, tyrusiak! Siessetek, karthagóiak, kövessétek a trójaiakat! Feküdjetek neki az evezőknek repüljetek a vízen! Okádjatok tüzet, égessétek el a hajóikat! Ha az egész város… Mit beszélek? … Tehetetlen düh! Türd sorsodat, ess kétségbe! Viseld el fájdalmadat, ó, szerencsétlen! És ezt nevezi hűségnek ez az istenfélő lélek? Én felajánlottam neki egy trónt! … Ah, akkor kellett volna ennek az átkozottnak kiirtani az ide-oda bolyongó nemzetségét, és vízárba dobni testük maradványait! Ha akkor előre láttam volna álnokságát, flottáját a lángoknak átadni, Aeneason bosszút állni, és egy undorító ünnepi lakomán fiának testrészeit feltálalni! Álljatok mellém, pokol istenei! az Olympos könyörtelen! … Segítsetek, hogy általatok szívem lángra lobbanjon a gyűlölettől e menekülő iránt, akit szerettem! Plutó papja lássa el hivatását! Hogy fájdalom-kitörésemet enyhítse, engedje meg, hogy az alvilág sötét isteneinek áldozzunk! Készíteni kell egy máglyát! Igy a hűtlen ajándékai, és azok, amelyeket én készítettem számára, a gyűlöletes emlékek a fakó lángban eltűnnek! … Menjetek! Narbal (Annához): Tekintete megrémít, ó, hercegnő, maradjon! Didó: Anna, kövesd Narbalt! Anna: Bárcsak a nővérem megbocsátana! Didó: Én vagyok a királynő, én parancsolok: Hagyj magamra, Anna! (Anna, Narbal és Iopas távoznak. Didó a színpadon rohangál, haját tépi, mellét veri, és artikulálatlan hangokat bocsát ki) Didó: Ah, ah! (hirtelen megáll) Meg fogok halni… Véget nem érő kínok között halok meg, bosszúlatlanul… Igen, meg kell halnom! Igen, bárcsak beleremegne, ha észreveszi máglyám távoli fényét! Ha marad még lelkében valami emberi, talán megsiratja rettenetes sorsom! Engem megsiratni! … Aeneas! … Aeneas! … Lelkem követ téged odaláncolva szerelmeséhez egy rabnő, akit magával cipel el, a sötét éjszakába… Venus, add nekem ismét fiadat! … Egy széttépett szív, hiábavaló kívánsága Magát a halálnak szentelve Didó már nem vár többé mást, mint a halált. Ég áldjon büszke város, amely nagy erőfeszítéssel oly gyorsan felvirágzott! Gyengéd húgom, aki követtél tévutazásomon, ég áldjon, népem; ég áldjon, szeretett tengerpartom, te, aki egykor mint menekültet befogadtál; egykor csodált csillag képei, a mámor és a véget nem érő extázis éjszakáin többé nem látlak benneteket, életem végetér! … (lassú léptekkel kimegy) 3. kép Gyászszertatás Didó tengerparti kertjének részlete. Óriási máglyát építettek, oldalán lépcsőkkel. A máglya tetején egy heverő, rajta Aeneas tógája, sisakja, kardja a kardszíjjal és mellszobra. (Plutó papjai lépnek be gyászruhában és magukkal hoznak egy menetben két oltárt, amelyeken zöldes lángok égnek. Ezután megjelenik Anna, Narbal, végül a lefátyolozott, lombokkal koronázott Didó. A papok kórusának első része alatt Anna közelebb lép nővéréhez, haját kibontja, bal lábán a saruját megoldja) Plutó papjainak kórusa: Felejtés istenei, Tenarus istenei, adjatok a sebesült szívnek erőt és nyugalmat4 A fekete Tartarus mélyéből hallgassatok meg bennünket, Hekate, Erebus, és te, Chaos! … Anna, Narbal (jobb kezüket kinyújtják a tenger felé): Ha Aeneas végül kiköt Itáliában, bárcsak dicstelen halál várna rá! Bárcsak a latin nép az umbriaiakkal szövetkezve feltartóztatná lépteit! Bárcsak közönséges nyilak heves sokaságától átszúrva hagynák a véres csatamezőn, hogy éhes madarak lakmározzanak belőle! Hallgassatok meg bennünket, Hekate, Erebus, és te, Chaos. Papok, Anna, Narbal: Felejtés istenei, Tenarus istenei, stb. Didó (mintha álmában beszélne): Plútó – úgy tűnik, kegyes vagy ebben a kegyetlen pillanatban… Narbal … húgom … Ez olyan messze van … Fejezzük be az áhitatos áldozatot … Ismét nyugalmat érzek … szívembe költözni. (Két pap jön, hozzák balról az első oltárt, két másik közeledik jobbról a másikkal, találkozva egymással körüljárják a máglyát. Didó, haja kibontva, bal lába fedetlen, folytatja remegve lépteit, miután lombkoronáját egyik oltárra helyezte. A menet alatt Anna a színpad bal, Narbal a jobb oldalán térdel, közöttük áll Plutó főpapja, és mindkét kezével tartja, a máglyára irányítva Plutó villáját Végül Didó utolsó energiájával a lépcsőkön reszketve fellép a máglyára. Felérkezve megragadja Aeneas tógáját, leveszi fejéről az arannyal átszőtt fátylat, és mindkettőt a máglyára dobja) Egy boldogtalan szerelem tanúi, a lángokba vigyétek magatokkal bánatomat! (Megszemléli Aeneas fegyvereit) Ah! (Zokogástól rázva ráveti magát a heverőre, majd felemelkedik, megragadva Aeneas kardját prófétai hangon így szól): Emlékem évszázadokon át őrzik majd. Népem hősi tetteket hajt majd végre! Egy napom majd hamvaimból az afrikai földön dicső bosszúálló születik (majd)… Már hallom a győztes nevét felharsanni! Hannibal! Hannibal! Lelkem büszkeséggel van tele! Nem kell több keserű emlékezés! Igy illik a pokolba leszállni. (Kihúzza a kardot hüvelyéből, magába döfi, és lerogy a heverőre) Mind: Ah! Segítség! Segítség! A királynő agyonszúrta magát! (Narbal indul, mintha segítséget akarna hozni) Kórus (besiet): Micsoda sikoltás! Vérében fekve haldoklik a királynő! (Narbal visszatér, a Kórus belép a színpadra) Való igaz? Ó, borzalmak napja! Didó (könyökére támaszkodva): Ah! (visszahanyatlik) Anna (a máglyán): Nővérem! Didó (ismét felemelkedve): Ah! (szemét az égre emeli, majd nyögve visszahanyatlik) Anna: Én vagyok az, húgod, aki szólít… Didó (félig magához térve): Ah! Az ellenséges végzet… Könyörtelen felfordulás… pusztítja el Karthagót! (A távolban felragyog a római kapitólium, homlokzatán a RÓMA-szó, világít. A kapitólium előtt légiók vonulnak fel, és egy – költők és művészek által körülvett – imperator. A karthagóiak előtt láthatatlan apotheózis alatt a távolban felhangzik a trójai induló, amelyet a rómaiak átvettek, és győzelmi himnuszukká tettek) Didó: Róma… halhatatlan! (lehanyatlik és meghal. Anna ájultan roskad össze mellette. Karthagó népe előrejön, és háttal a máglyának átkot szór, az első pun háború csatakiáltását, ennek dühe ellentétben áll a győzelmi indulóval.) Kórus: Örök gyűlölet Aeneas nemzetségére! Bárcsak egy dühöngő háború fiaikat a mi fiaink elé vetné! Bárcsak hajóink megragadnák hajóikat, és összetörve a tenger fenekére küldenék őket! Ha pedig földön és vízen késő utódaink szembeszállnak velük, a világ rémületére koncolják fel őket! Nyersfordítás németből dr. Bánhalminé, Tankó Enikő Debrecen, 2014 július