RICHARD WAGNER TRISZTÁN ÉS IZOLDA SZEMÉLYEK: TRISZTÁN tenor MARKE KIRÁLY basszus IZOLDA szoprán KURVENÁL bariton MELOT tenor BRANGÉNE szoprán EGY PÁSZTOR tenor EGY KORMÁNYOS bariton Hajósok, lovagok A cselekmény színtere Első felvonás: Trisztán hajójának fedélzete a tengeren, útközben Írországból Kornwallba. - Második felvonás: Marke király vára Kornwallban. - Harmadik felvonás: Trisztán vára Bretagne-ban. ELSŐ FELVONÁS (Sátorszerű helyiség Trisztán hajójának fedélzetén, útban Írországból Kornwallba) FIATAL TENGERÉSZ HANGJA A SZÍNFALAK MÖGÖTT (a magasból, mintha az árbocról jönne) Szél, szél, keletre szállj, Vidd el gyors hajónk! Meglátlak újra, hazai táj, Szép ír leány, ne sírdogálj! Zúdíts a szélből orkánt, Sóhajjal hajtsd vitorlánk! Zúgjon, zúgjon a szél, Sírjon, sírjon a lány, Meghallja tán a büszke óceán! IZOLDA (hirtelen felriad) Ki gúnyol itt engem? (Brangénéhez) Hol járunk most? Szólj, Brangéne! BRANGÉNE Alkony kékje árad az égen szét, Száll hajónk, néma a víz, Még este előtt egy nép üdvözölheti új asszonyát. IZOLDA Melyik nép? BRANGÉNE Kornwall, új hazád. IZOLDA Nem hazám! Se most, se holnap! BRANGÉNE Mit hallok? Úrnőm! Ó! IZOLDA Nem érdemlek mást! Méltán gyaláznak! Titkát anyám nem adta velem, Mely a víznek, szélnek parancsol. Nem bűverő az én erőm, Ha csak balzsamcseppekhez ért! Varázslat és bűbáj, szólítlak én! Idézlek, hogy nekem hatalmat adj! Mesterszavamra zúgjon az orkán, Hajhó, hajhó; ti szélviharok! Röpüljetek erre, szólít az úrnő! Lusta a víz, nem mozdul az ár, Tépjétek habjait cseppekre szét! Éhes a tenger, kell neki préda, E gyászhajót zúzzátok szét, Hogy az óceán falja fel! De mindaz, mi él, Mi lélegzik rajta, Az tiétek, szélviharok! BRANGÉNE (rémülten) Ó, jaj, jaj! Kínlódásod sejtettem én! Izolda! Úrnőm! Szépen! Szólj! Ne zárd el jó szíved! Keserű volt a búcsú s te könnytelen álltál, Szülőid csókja arcodon megfagyott. Milyen gyászos volt e távozás! És azóta szótlanul, Szomjan, étlen telt az út. Arcod sápadt, zord és vad, Ó, hogy fájt, hogy bánatodban Társad nem vagyok, Mit sem bízol rám. Szólj egy szót csak, mondd, mi bánt? Hadd, hogy tudjam, mért, ó, mért?! Asszonyom, drága hölgyek virága, Osszd meg vélem a gondot, Brangéne így lesz boldog? IZOLDA Ott, ott, azt a függönyt szét! Végem! Szélesre tárd! (Brangéne széthúzza a sátor függönyét; látható a hajó hátsó fedélzete. Trisztán a kormánynál áll, lábánál ül Kurvenál, körülöttük hajósok) A FIATAL TENGERÉSZ HANGJA (mint fent) Meglátlak újra, hazai táj, Szép ír leány, ne sírdogálj! Zúdíts a szélből orkánt, Sóhajjal hajtsd vitorlánk, Fújjon, fújjon a szél, Sírjon, sírjon a lány! IZOLDA (megpillantja Trisztánt; magának) Nékem termett, Tőlem elvett Bűnös jó, Gyáva hős! Halálra termett fő, Halálra termett szív! (Brangénéhez) A jobbágy ugye, tetszik? BRANGÉNE Kit gondolsz? IZOLDA Őt, a hírest, Ki szégyenkezve földre néz, Hogy rejtse arca szégyenét. Mondd, hogy tetszik-e? BRANGÉNE Trisztánról kérdesz, asszonyom? Kit hősként tisztel ellen És bámul jó barát? Kit úgy díszít a jellem, Mint címer zászlaját? IZOLDA (gúnyosan) Ki hitvány korcs szememben, Ki búvik, hogyha lát, S Marke királynak nászmenetben Szállít egy holt arát! Rejtélynek tűnik ez a vers? Ott van a hős, no menj és hívd, Álljon elém, ha mer. Mert nőnek járó tisztelet, Hogy szemtől-szembe köszöntsön ő! Akkor én is szemébe nézek A páratlan vitéznek, Érti ő jól, miért. Amit mondok, tedd, Vidd neki a hírt: Ide várom őt úri kedvem szerint. BRANGÉNE Itt üdvözöljön, arra kérjem? IZOLDA E szó parancs, mert ő a szolga, S én az úrnő, én, Izolda! (Brangéne elindul; Kurvenál figyelmezteti Trisztánt) KURVENÁL Vigyázz, Trisztán! Izoldától jönnek. TRISZTÁN Hogyan? Izolda? (Brangénéhez) Izolda küldött? Engedelmes, tiszta szívvel Hallgatom Izolda óhaját. BRANGÉNE Vitézem, Trisztán, látni kíván Szép Izolda, asszonyom! TRISZTÁN Nem gyötri már soká a hosszú út, Még napszállta előtt céljához ér. Azt, amit úrnőm parancsol, híven megteszem! BRANGÉNE Úgy Trisztán járuljon elé, Ezt kéri általam. TRISZTÁN Ott, hol a pázsit zöldell, - Szemünk még ködnek látja -, Várja hölgyét a király. Nagy tisztesség lesz nékem Izoldát fölvezetnem, Rá se bíznám senkire! BRANGÉNE Vitézem Trisztán, érts meg jól: Hív, hogy most elébe állj, Sátrában óhajt látni, hódolatodra vár! TRISZTÁN Ha ott, ha máshol, bárhol lát, Csak néki hódolok nagy tisztelettel én, Ám, ha a kormányt elhagyom, Miként vezessem hajóm a nagy király elé? BRANGÉNE Trisztán, én hősöm, ne gúnyolódj! Ostoba szavam nem érted tán, Tudd meg, hogy ő mint szólt! Így mondta, így üzente: „E szó parancs, mert ő a szolga S én az úrnő, én, Izolda!" KURVENÁL Hadd adjam én a választ! TRISZTÁN Ugyan mit válaszolnál? KURVENÁL Tudja meg hát a gőgös lány: Az angol trónt ajándékként Nem adhatja, csak az, Ki egy ujjával többet ér, Mint rang és cím és trón. Mert föld és ég zengik nevét! Te vidd a hírt, Sikoltsa ránk bosszúját Izolda! Hej, úgy gondolta Morold úr, Hogy Kornwall vérét szívja, De sorsa mégis úgy fordult, Hogy a tenger lett a sírja. Ott mállik teste fej nélkül, Azt visszaküldtük emlékül, Tudja bizony, Trisztán, Mit az illem kíván! HAJÓSOK (kar) Ott mállik teste fej nélkül, Azt visszaküldtük emlékül. Tudja bizony, Trisztán, Mit az illem kíván! (Brangéne felháborodva visszatér Izoldához és összehúzza maga mögött a függönyöket) BRANGÉNE (Izoldához) Jaj, gyalázat tűrni mindezt! IZOLDA Nos, mondd a választ, A választ szórul szóra! BRANGÉNE Jaj, meg ne tudd! IZOLDA Mondd úgy, ahogy volt! BRANGÉNE Mosolygó arccal mást felelt. IZOLDA De mikor nyíltan kérted? BRANGÉNE Egyenes nyílt szavamra ő: „Ha bárhol állok" így válaszolt, „Csak néki hódolok nagy tisztelettel én! Ám, ha a kormányt elhagyom, Miként vezessem hajóm A jó királyhoz én?" IZOLDA „Miként vezessem hajóm A jó királyhoz én?" Hogy elhozhassa sarcként A láncra fűzött lányt! BRANGÉNE Elmondtam néki híven, Mit meghagytál nekem, Erre az álnok Kurvenál... IZOLDA Azt meghallottam én is, Jól értve minden szót! Most látod, mily szégyen ért, Hát halljad azt is, hogy mért! Mily könnyű kedvvel gúnyolódnak, Tudnám a választ én is! Mesélhetnék egy csónakról, Mely Írországba ért, Benne egy félhalott vitéz. Sebláz kínozta őt És kérve kért, hogy élne még, S nincs más orvosa, csak én, csak én. És gondjaimra bízta elárvult életét, De „Tántrisz", mert ily néven jött a csalfa, Csak Trisztánnak álnevéül szolgált. Rájöttem én a cselre, Amint fölfedeztem kardját, Honnan egy oly szilánk hiányzott, Melyet a hős Morold fejében - Mit visszaküldött gúnyból - Én találtam meg. Ezt látván feljajdult szívem, Kezemben a bosszúálló kard, És tettre készen álltam, Hogy bosszúmat megálljam S a földről ekkor rám tekint. Nem múlt a perc, nem vert a szív, Mert ő szemembe nézett, És én megszántam kínlódásáért, S a kard a földre hullott! A seb, mit Morold vágott, Meggyógyult hát, hogy az álnok Honába visszatérjen, S pillantása többé ne érjen! BRANGÉNE Én balga, hogy nem vettem észre, Hisz együtt gyógyítottuk őt! IZOLDA Most hallhattad a rangját: „Nagyszerű hős Trisztán: " Ő érkezett csónakán. Hogy szórta rám a gyáva A hálaszót, az áldást! Nos halld, Eme hős Mint tart szót! Ki mint Tántrisz nagy szerényen vett búcsút, Mint Trisztán délcegen tért meg: Egy büszke hős, egy díszes úr Jött, hogy prédául vinné a lányt, Kit Kornwall bús királya, Vén Marke megkívánt. Ha Morold élne, Ily csúfságot űzni Senki se merne vélünk. Most a hűbéres szolga Marke király is trónjára hívhat! Ó, jaj nekem! Én okoztam önmagamnak szégyenem! A bosszuló kard mért hullt a porba? Így lett úr a szolga, És jobbágy én, Izolda! BRANGÉNE Hogy béke s vérszövetség Lett bús viszálynak vége, Mi boldogan néztük mind, Nem sejtve, hogy ez lesz kínod kútfeje. IZOLDA Ki jámbor hittel bíztam benne, Látom már, hogy gyáva voltam, Hogy eldicsekszi Trisztán mind, Mit eltitkoltam én. Ki végveszélyben óvtam őt, Meggyógyítottam a szenvedőt, Ki visszaadtam életét, Engem, ő adott el! Mily hencegve vakmerőn, Hogy kínálgatta a lányt: „Ez ám a szép fehércseléd! Elvenné Marke bátya? Az ír kisasszonyt elhozom, Az utat régrül ösmerem, Csak egyet intek s itt terem Királynak illő préda! Ez lesz a cifra tréfa!" (Trisztánra értve) Vérbosszú lángja, égesd meg őt! Átkom rád! Hallj meg vélem! BRANGÉNE Te szépem, gyöngyöm, kincsem, lelkem, Jó Izolda, hallj meg engem! Jöszte, ülj le! Értlek én! Mért emészt ily sanda kétely, Mi kábított el téged, Hogy szándékát nem érted? Emlékszik Trisztán a tartozásra, S a Kornwall földnek trónja, Amivel tartozását rója. Szolgálja így a jó királyt S így hálából neked hatalmat ád. Ki önmaga jussát rád ruházza, Ki trónját kezedre játssza, Azt nem vezeti más, mint hála! Ő volt, ki Markét megnyerte néked, Hol lelnél hozzád illőbb férjet, Ki méltán illet téged? Hisz Marke úr oly tiszta, bölcs, Hírével a kétely meg nem fér. Kit egy Trisztán szolgál sírig híven, Az méltó ily büszke kézre, Szép úrnőm jó szívére! IZOLDA Észrevétlen Az ő körében Nem szeretve éljek? Jaj, gyötrelmes lesz az élet! BRANGÉNE Nem úgy van, úrnő, Megszeret! Nincs férfi a földön, Kit meg nem bűvölsz. Ki Izoldára néz, Izolda rabja kívánna lenni mind! S ha jövendő férjed hideg, mint jég, Vagy, ha egy rontás sújtja őt, Felgyújtjuk benne vágyak lángját, Megejti a bűvös tűz. Bánattól őriz bölcs anyád, Ismered száz csodás füvét, Ilyen messze útra ő védtelenül el nem küld? IZOLDA Eszemben van az ő szava, Dicsérem bűvös titkait. Bosszúm sugallja ő, Békét a fáradt szívnek. A ládát hozzad hát! BRANGÉNE Azt rejti mi néked kell. (Kis ládát vesz elő és kinyitja) A fű, a csepp, a balzsam, Mind itt van szépen rendben: Ez fájó sebre gyógykenőcs, Ez gyilkos méreg ellen jó, (Kis üveget vesz ki) S a szent ital, ím nézd meg jól. IZOLDA Ez nem, én ismerek jobbat, Egy éles jellel jegyeztem meg. (Kivesz egy másik üvegecskét) Ez jó, ez kell nekem! BRANGÉNE A halál-ital! A HAJÓSOK (kar a színfalak mögött) Ho! he! ha! he! ho! he! ha! he! ho! he! ho! Húzd dél felé, kösd szél iránt! Húzd dél felé, kösd szél iránt! IZOLDA Ez gyors utat jelent! Nincs hát távol a part! KURVENÁL (belép) Föl! Föl, Brangéne! Készülődj nagy sietve Sebesen, nincs sok idő! Izolda, úrnőm, Ezt üzente vitéz Trisztán általam: Ott fenn a tarka zászló A szélben integetve leng, Az érkező királylányt Várják a parton lent. Állj, kérlek, indulásra készen, Hogy méltón ily arához Vezessen majd a királyhoz. IZOLDA Hős Trisztánt üdvözöljed hát És vidd hírül, mit hallasz! Nem lépek partra véle, Nem állok Marke elébe, Mert rangom ezt meg nem engedi, Míg ő bocsánatot nem kért S a bosszulatlan bűn Megengesztelve nincs. Nos, jól figyelj És vidd e szót! Ezt értse Trisztán végre, Nincs köztünk addig béke, Nem lépek a partra véle, Nem állunk Marke elébe, Míg el nem temettem, Nem feledtem, Míg nem bocsátottam meg én A bosszulatlan bűnt, A gyűlölet meg nem szűnt. KURVENÁL Átadom, mit megkívánsz, Csak várd, mit felel rá. (Távozik) IZOLDA Áldjon ég, Brangéne! Búcsúzni kell! Búcsúzom, házam és hazám! BRANGÉNE Hogyan? Izolda! Nem szökhetsz meg, Itt nincs menekvés többé! IZOLDA Hallottad jól, itt várok, Trisztánt hívtam e helyre. A békülésnek serlegét Sietve készítsed el, Hisz jól tudod, hogy mit? BRANGÉNE Én nem tudom. IZOLDA (a ládikából kiveszi a halálitalt tartalmazó üveget) Ebből itt! Hogy a serleg színültig legyen, No töltsd! Légy hozzám hű! BRANGÉNE Borzadok én! IZOLDA Légy hozzám hű! BRANGÉNE Kit ölsz meg így? IZOLDA Vesszen a gaz! BRANGÉNE Trisztán? IZOLDA Érje a bosszúm! BRANGÉNE Ó, szörnyű! Szánd meg a lelkem! IZOLDA Hűtelen lány, engem is szánj! Bánattal őriz bölcs anyám. Ismerem száz csodás füvét, Ilyen messze útra ő védtelenül el nem küld! Van sebre, fájdalomra balzsam S mi gyilkos méreg ellen jó, De ott, hol más nem orvosol, Ez nyújt csak gyógyulást, A szent halál-ital! BRANGÉNE Jaj, szörnyű kín! IZOLDA Nos, megteszed-e? BRANGÉNE Ó, fájdalom! IZOLDA Hű vagy-e még? BRANGÉNE Ne bánts! KURVENÁL (belép) Hős Trisztán! IZOLDA (Kurvenálhoz) Hős Trisztánt várom itt! (Kurvenál távozik) TRISZTÁN (belép) Nos, szólj úrnő, mit kívánsz? IZOLDA Trisztán vitéz, mért váratsz engem? Érzed tehát, hogy mit kívánok, Ám számot adni félsz? TRISZTÁN Távol tart a tisztelet. IZOLDA Mi távol tartott, bármit is mondsz, Az gúnyos engedetlenséged volt, nem tiszteleted! TRISZTÁN Hisz engedelmesen itt vagyok. IZOLDA Ne gondold, Hogy így szolgálod jól Marke királyt, Megsértve rádbízott menyasszonyát. TRISZTÁN Míg az út véget nem ért, A násznagy a szép menyasszonyt Távol lássa csak! IZOLDA S ez mért van így? TRISZTÁN Ősi illem. IZOLDA Hogyha ez illem néked fontos, Úgy illenék, hogy bocsánatért A sértetthez járulj: S barátod lesz, ki gyűlölt. TRISZTÁN Ki lenne az? IZOLDA Sejted, hisz félsz!. Vérbűn bosszúra vár. TRISZTÁN Leróttuk azt. IZOLDA Nem te meg én! TRISZTÁN A nyílt mezőn, nagy nép előtt Szerződtünk örök békét. IZOLDA És mégis, Ki mint Tántrisz jött, Mint Trisztán árult el. Hogy gyógyult testtel útra kelt, Nagy esküt tett, nem úgy, mint én. Én némán búcsúztam el, Megtanultam jól a hallgatást. Mikor még kezemben volt a kard, S nem sújtott rád, Bénán álltam ott, De szótlan is bosszút esküdtem én, S a percre hallgatva vártam, Hogy bosszúmat megálljam. TRISZTÁN S most bosszút állsz? IZOLDA Moroldért bosszút! TRISZTÁN Ez bánt tehát? IZOLDA Gúnyolni mersz még? Mátkapárom volt ő, Az írek hős bajnoka Porba érettem hullott a kard, Mit én áldottam meg. Vesztével vesztem s rab lettem én; Ám e szívnek mélyén eskü fogant, Hogy, ha férfi nincs a honban, Én, a lány, én bosszút állok! Jött a perc, az alkalom, S akkor a kard a földre hullt. Tudd meg, hogy mért kíméltelek! Hogy gyógyult tested Ne orvosasszony orvul pusztítsa el, Hanem bosszuló férfikéz. Most sejted már a sorsodat, bajnok?! Bár a férfiak hódolnak néked, Mégis elér a végzet! TRISZTÁN Ha bosszúvágyad hajt, Ím, újra itt a kard, Fogd bátrabb kézzel, mint ott, Nehogy újra a földre dobd! (A kardját odanyújtja Izoldának) IZOLDA Nem bántom meg a gyöngéd Markét, Mert úgy tudom, hogy néki Trisztán Más száz vitéznél többet ér. Megöljem hű jobb kezét, Ki néki trónt adott? Megszidna engem, bármilyen jó, Látva, hogy kedves násznagyát Megöltem én, ki asszony se volnék, Csak győzelmi díj, Kit ő a harcokon nyert. Nem kell a kard, nem sújt most rád, Más véget rendelt a sors neked! Végigmért szemed akkor s jónak vélt Királyi székre Marke király mellé, S a kard akkor se sújtott, Most békejobbot nyújtok! (Int Brangénének, aki hozzálát az ital elkészítéséhez, de nem mer a halál-italból venni, ezért helyette a szerelmi bájitalt tölti a serlegbe) A HAJÓSOK (kar a színfalak mögött) Ho-he-ha-he! Ho-he-ha-he-ha! He-ha! Húzz dél felé, kösd szél iránt! TRISZTÁN (felriad komor töprengéséből) Hol járunk? IZOLDA Itt a cél! Trisztán, ha békét óhajtasz, Ha van, mit mondj, még szólhatsz! TRISZTÁN Ki téged hallgatásra késztet, Érti, mit elhallgatsz most, És hallgat, úgyse értenéd! IZOLDA Csak gúnyból hallgatsz, Jól értem én, Válaszolni nincs erőd! A HAJÓSOK (kar a színfalak mögött) Ho-he-ha-he! Ho-he-ha-he-ha! Ho-he-ha-he! Ho-he-ha-he! _ IZOLDA (átveszi Brangénétől a telt serleget) Ím, célhoz ért A nászi út, Már int a part, Vár ott a nyájas Marke! Ha felvezetsz majd, Kézben a kéz, Így beszélj, ha kérdez: „Uram, király, eljött a lány, Szelídebb nála nincs sehol. Bár a vőlegényét éppen én öltem meg, És visszaküldtem fejét; Megsebzett Morold, a vőlegény, De meggyógyított ő; Az életem kezében volt, Azt nékem adta jólelkűen; Családja, népe szégyenét Mind elfeledte, lám, Hogy hitvesed legyen! Ki értünk annyi szépet tett, Kínált egy békeserleget, Hogy kínzó bűntudat Ne nyomja vállamat!" A HAJÓSOK (kar a színfalak mögött) Partra tarts! Horgonyt vess! TRISZTÁN Hagyd a horgonyt, Az árbocra fel! A fővitorlát elő! (Kiragadja a serleget Izolda kezéből) Jól tudom, bűvös serleg az, Melyet most nékem felkínálsz: Az írtól meggyógyult a seb, De serlegedtől lesz A gyógyulásom teljes. Hát jól figyeld az esküszót, Mit békülésül mondok! Tudd meg! Trisztán sírig hű, Ámde átka szörnyű dac! Csalfa álmok, szívek pokla, Vágyak gyásza: szent ital! A múltat altasd el, Én balzsamom, jövel! (Iszik) IZOLDA Még itt is csalsz? Hagyd meg felét! (Kiragadja kezéből a serleget) Te álnok! Ez békét ád! (Iszik) (A varázsital hatása alatt mind szerelmesebben tekintenek egymásra) IZOLDA Trisztán! TRISZTÁN Izolda! (Átölelik egymást) IZOLDA Hűtlen szerelmem! TRISZTÁN Álmaim álma! A HAJÓSOK (kar a színfalak mögött) Éljen a hős király ! Éljen a hős király ! BRANGÉNE Végünk! Jaj! Gyilkolásra rá nem vitt a gyáva szív, Féltem, szántam, S még szörnyűbb gyötrelmet így mértem rá! TRISZTÁN Csak álmodtam, hogy Trisztán hű volt?! IZOLDA Izolda szégyene ködbe hullt?! TRISZTÁN Elveszett üdvöm! IZOLDA Elveszett üdvöm! TRISZTÁN Balgatag ábránd, csalfa szívem! IZOLDA Balgatag ábránd csalt meg így! TRISZTÁN Izolda! Egyetlenem! IZOLDA Trisztán Vágyim vágya! IZOLDA, TRISZTÁN Szívünk a mámor hulláma hányja, Lázverte lelkünk álomba zárja! Mámoros csóknak végtelen árja Perzseli ajkunk féktelen lángja! TRISZTÁN Lázad a szív, éled a tűz! Izolda! Izolda! Izolda! Izolda! Rád találtam, Izolda! Édes egyetlenem! Földi édenem! IZOLDA Lázad a szív, éled a tűz! Trisztán! Trisztán! Poklokban jártam, ím, rád találtam, Trisztán! Ím, rád találtam, édes szerelmem! Földi édenem! (Széttárják a függönyöket, az egész hajó telve lovagokkal és hajósokkal, akik ujjongva integetnek a közeli part felé) BRANGÉNE (az asszonyokhoz, akik intésére feljönnek a hajótérből) Fel az ékszert, a díszruhát! (Trisztán és Izolda egymást nézve semmit sem vesznek észre; Brangéne széjjel választja őket) Ébredjetek! Itt vagyunk már! (Izoldára adja a királyi palástot) HAJÓSOK (kar) Hej! Hej! Éljen a jó király! Éljen a király! Hej! Éljen! Éljen! KURVENÁL (belépve) Lásd Trisztán, nagyszerű hős! HAJÓSOK (kar) Dicsérjük Markét! KURVENÁL Egy díszes bárka hozza Ott az udvarnéppel Markét, Felséges asszonyát Boldogan várja már! TRISZTÁN Ki jő? KURVENÁL Királyunk! TRISZTÁN Melyik király? HAJÓSOK (kar) Éljen a jó király! Éljen a király! IZOLDA Mi az, Brangéne? Mért e zaj? BRANGÉNE Izolda! Úrnőm! Vigyázz csak most! IZOLDA Még élek? Hogyan? Ha! Milyen ital? BRANGÉNE A bájital! IZOLDA Trisztán! TRISZTÁN Izolda! IZOLDA Mért is élek? (Trisztánra borul) BRANGÉNE Drága úrnőm! (Szétválasztja őket) TRISZTÁN Ó, végzetes varázslat! Én csalfa üdvöm, áldlak! HAJÓSOK (kar) Kornwall, hej! (Mindannyian az érkező király fogadására készülnek) MÁSODIK FELVONÁS (Kert Marke várában. Éjszaka. Brangéne figyeli a távolodó vadászok kürtjének hangját) IZOLDA Távolodik. Épp csak, hogy zúg a kürt! BRANGÉNE (hallgatózva) Itt járnak még, hallom őket jól. IZOLDA Félelem csalja meg füled. A lombok zúgása, az téveszt meg, Víg szellő hangja ijeszt. BRANGÉNE De téged vágyad téveszt meg, Mely a képzeletnek hisz. (Hallgatózik) Én hallom a kürtöt még. IZOLDA Ily édesen kürt nem zeng, A fák között surran a forrás, Az csobogja dalát. Vad kürt-zsivaj elfojtaná hangját, A néma éjen át a forrás zenél. Ki engem vár a csend éjjelén, Nem tart vijjogó kürt szavától, Mért tartod tőlem távol?! BRANGÉNE Ki téged vár, Ó, hallgass rám is, Azt titkon kémek lesik. Elvakult lélek, nem hiszed el, Hogy szemmel tart a világ? Megérkezett hajónk, Nagy díszben fénylett a part, Az új menyasszony sápadtan; búsan, Lábán éppen hogy állt. S a reszkető Trisztán a félhalott lányt Vezette kézen szelíd urához, Ott rád szegeződött majd A sok kérdő vizsga szem. Jól láttam én, ki volt az az egy, Ki csak Trisztánt nézte egyre, Ki bámulta őt szüntelenül, Aljasul lopva, lesve, A szörnyű titkot sejtve. Benne, bárhogy hízelkedik, Megbíznod nem szabad, Ez Melot, óvd magad! IZOLDA Ó, hogyan tévedsz! Ő tőle ne félts! Trisztánnak hívebb bajtársa nincs. Hogyha távol van tőlem, Jó Trisztán csak Melotnál jár. BRANGÉNE De Trisztántól Marke Melotnak útja, Hogy megsúgja neki, mit rólad tud A tisztes jó barát! Hogy hirtelen vadászatot rendez, Tenéked ez se gyanús? Pedig nagy vadat vettek célba ők S félek, hogy elfogják. IZOLDA Mily hű volt Melot, Hogy ily csellel élt És távol tartja a királyt, S te jó tettét gaznak tartod? Jobb szívű hozzánk százszor, mint te, Ő összehoz, te széjjeltépsz! Ó, hadd, ne várjak ily soká! A jelt add, Brangéne! Oltsd el a fáklyát, Jöjjön a bűvös, boldog éj, Mely lázas szívünkre bársonyt borít És kertünkön csönd-fátylat áraszt szét, Elringatva lelkünk félelmét. Ó, űzd el ez átkos fényt, Engedd, hagy láthassam őt, Hozd el az áldott hőst! BRANGÉNE Ó, hagyd, hogy égjen a fáklya, Vész fenyeget, ha eloltjuk! Jaj nékem! Sírok én, a bűnös. Csalárd, átkozott serleg! Hisz csak annyi vétkem volt, Hogy nem fogadtam szót, De nem vitt rá a szív, Hogy mérget töltsön e kéz! S így, ami jött, Az az én művem volt. Úrnőm, égbekiáltó a bűnöm! IZOLDA Műved? Te balga lány! Egy istennő műve volt, Ő varázsolt el. A földi vágyak mestere, A boldogságnak istene, Ő vezet, ő az életen át, Fonva-szőve csókból, könnyből, Szép hálót készített ő S a gyilkos terv Szentelt varázslatra vált. Az édesarcú úrnő műve volt, Hogy bús halál helyett itt a zord Földön is üdvözít a lét. Bármit is nyújthat, Bárhogy is sújthat, Bármeddig éltet, Bármerre téveszt, Őt szolgálom híven, Őt követve boldog szívem! BRANGÉNE Ha óvatosságra téged nem int A gátló ész józan szava, Hidd, amit mondok, Tudd, amit sejtek, Ó, hallgass rám Csak most, ez egyszer! Soha nem kértelek így, Ma éjjel várj, A fáklyafényt el ne oltsd! IZOLDA Az, ki bennem fényes lángot gyújtott, Gyűlöli most a fáklyafényt; Ki vígabb, mint a déli nap, Az éjszakát kívánja most, Hogy tündökölve benne, Isteni kedvét lelje. (Leveszi a faéra helyezett fáklyát) Az őrhelyre fel, ott jól vigyázz! S te, fáklya, Bár életem óvod tán, Vígan odadoblak, átkos láng! (A földre dobja a fáklyát. Brangéne őrhelyére távozik, Izolda, fehér fátylát lengetve, várja Trisztánt) TRISZTÁN (besiet) Izolda! IZOLDA Trisztán! TRISZTÁN, IZOLDA Te drága! IZOLDA Itt vagy-é? TRISZTÁN Boldogabb énem! IZOLDA Kedvesebb lényem! TRISZTÁN Itt vagy-e újra? IZOLDA Végre! Végre! TRISZTÁN Űzött a vágy! IZOLDA Hajtott a mámor! TRISZTÁN Kergetett hozzád! IZOLDA Szép szemed látni! TRISZTÁN Édes arcod! IZOLDA Áldott kezed! TRISZTÁN Égő szád! IZOLDA Jöjj hát, röpülj, Karodba zárj! TRISZTÁN Röpülj! Veled örökké, így! IZOLDA Mindörökké! TRISZTÁN Mindörökké! IZOLDA, TRISZTÁN Hogy árad a lélek, Te édes szépem, Kincsem, gyöngyöm, Angyali jóm, TRISZTÁN Én reményem! IZOLDA Csillagfényem! TRISZTÁN Boldogságom! IZOLDA Álmom! TRISZTÁN Álmom! IZOLDA Felmagasztalt hős vitézem! TRISZTÁN Ösmeretlen szenvedélyem! IZOLDA Üdvözítve, TRISZTÁN Boldogítva, IZOLDA Csókjaimmal TRISZTÁN Csókjaimmal IZOLDA, TRISZTÁN Elborítva! IZOLDA Jöjj, Trisztán, jöjj! TRISZTÁN Jöjj, Izolda, jöjj! IZOLDA Trisztán, jöjj! TRISZTÁN Izolda, jöjj! IZOLDA Ketten együtt TRISZTÁN Összeforrva! IZOLDA Édes Trisztán, jöjj, Izolda mindig tied! TRISZTÁN Édes Izolda, jöjj! IZOLDA Trisztán! TRISZTÁN Izolda! IZOLDA Trisztán! TRISZTÁN Izolda! IZOLDA, TRISZTÁN Földre szállt az ég! IZOLDA Mi lassan múlt a lomha nap! TRISZTÁN Mi hosszú volt a kurta idő! IZOLDA Az átkos nappal nem kegyelmez, Gyűlölöm, mert tőled elvesz! TRISZTÁN Ó, várni, várni, szörnyű végzet! Távol tőled gyász az élet! IZOLDA Az árnyban te, A fényben én! TRISZTÁN A fény! A fény! Ó, ez a fény Miért nem hunyt ki rég?! A nap lehullt, bealkonyult, Éjszaka mégse lett soká: Az átkos fáklya szórta a fényt, Hogy így tartson engem távol A kedves ajtajától! IZOLDA De a mélybe hullt mégis a láng; Mit a szolgalány nem mert, Mertem én, Amit istennőnk kívánt, Megtettem óhaját! De a nappal bosszúja mégis sújt, Hiszen az éjszakák után Újra a lelkünk szaggatja szét. Ami másnak áldott napsugár, Nékünk csóktalan átok, A várást, a zord magányt Hozza fénye nékünk! Hogy is tűrtük ezt? Hogyan bírjuk még? TRISZTÁN Áldott éjszaka, szent palástunk, Ne hagyd, hogy a nap, A gyűlölt csillag, Csókunk hervassza el! Ámító fényét űzd el! Ki a szívnek él, Akit kerget a vágy, Azt nem tántorítja napsugár, Azt a perzselő fény, a lángoló pompa Nem vakítja el! Síron túl is hű társunk az éj, Rejtelmes hangja nékünk zenél. S a nap, a cselszövő, csábos nap Számunkra zord és dőre láng, Mely minden földi rútat Nagy fényözönbe bújtat! Jöjj, a nap hiú világa Kerget az éjszakába, Mely minden földi bajtól véd És szent üdvöt áraszt szét Két szerelmes szíven! Ó, szállj le, csókok bűvös éje, Hadd feledjem el, hogy élek, Földi láncom oldjad fel, Lágy öledbe ringass el! IZOLDA Ó, szállj le, csókok bűvös éje, Hadd feledjem el, hogy élek, Földi láncom oldjad fel, Lágy öledbe ringass el! TRISZTÁN Elhamvad már a fáklya lángja, IZOLDA Még mi fájhat, még mi fájna? TRISZTÁN Az, mi bántott, IZOLDA Az, mi gyász volt, TRISZTÁN Szertefoszlott. S jött az áldott Forró szenvedély, Ránk borult az éj! IZOLDA Szertefoszlott, S jött az áldott Forró szenvedély, Ránk borult az éj! Kába volt szerelmünk a fénytől, Csillagok nevetnek most az égből! TRISZTÁN Varázslatos szelíd sugárban A mámorittas éjszakában! IZOLDA Szív a szíven, ajkon ajk, TRISZTÁN Csók, mit egy lehelet hajt. IZOLDA Mámor fátyla száll szemünkre S a földnek sápad csalfa tükre TRISZTÁN Mámor fátyla száll szemünkre S a földnek sápad csalfa tükre IZOLDA Megfakul színed, hamis kép, TRISZTÁN Fia bármilyen tarka lángban is ég, IZOLDA, TRISZTÁN Áld és éltet az éj! Mámor boldog háza, Csókos szívek tanyája, Én álomvilágom, Lelkünk mindörökre vedd! BRANGÉNE (a színfalak mögött, őrhelyén) Őrzőn állok bús magam, Bódult pár, ó, halld szavam! Látván azt, mit végzet rejt, Szemem bánatkönnyet ejt S félénk lelkem rosszat sejt. Kél a nap, kél a nap, Ébredj, óvd magad! IZOLDA Halld, szerelmem! TRISZTÁN Mért is éljek? IZOLDA Gyáva őrzőnk! TRISZTÁN Szűnj meg, élet! IZOLDA S ha a nappal újra ébreszt? TRISZTÁN Sírnak mélye rejtsen tőle! IZOLDA Ám, ha a naptól már nem tartunk, Sírnak mélye győzne rajtunk? TRISZTÁN Összeforrva ketten együtt Nem szakítja szét szerelmünk. Túlvilágnak árnya Vágyunk el nem vágja. Várom, hogy rám találjon már, S altasson el az édes halál. Életem úgyis a vágynak adtam S most vágyamat egy vágytalan életért megtagadjam? Meghalt szívemben, mi nem szerelmem, De nem halhat meg szerelmem bennem! A végtelen hogyan lelné végét?! Ó, hogyha nem ölt meg vágyam, Mi ölhetné meg szerelmes vágyam ? IZOLDA Ám mi a vágyat Úgy hívjuk, Trisztán és Izolda, S e boldogító „és"-t, Mely most egyesít az életen át, Széttépi Trisztán, Ha nélkülem sírba tér. TRISZTÁN Nem halna meg bennem más, Csalt az, mi távol tartott, Hogy kedvesem mellett éljek, Egybeforrhassak véled. IZOLDA Így ez a szép szó: "és" nem lehet meg, Csak, hogyha életed hunytával Izolda a sírba követne téged! TRISZTÁN Ott bűvös vágyunk egyesül, Lelkünk szárnyán elrepül, Együtt halva, együtt szállva Véghetetlen csókvilágba, Földi léttől távol, Hol mindörök a mámor. IZOLDA Ott bűvös vágyunk egyesül, TRISZTÁN Lelkünk szárnyán elrepül. IZOLDA Együtt halva, TRISZTÁN Együtt szállva IZOLDA Véghetetlen csókvilágba, TRISZTÁN Csókvilágba, IZOLDA Földi léttől távol, Hol mindörök a mámor. TRISZTÁN Földnek honából, Hol mindörök a mámor. BRANGÉNE (mint fent) Kél a nap, kél a nap, Ó, ébredj, óvd magad! TRISZTÁN Meg se hallom! IZOLDA Mért is élek? TRISZTÁN Mért kell élnem? IZOLDA Járnom ébren? TRISZTÁN S ha a nap elűzi álmunk? IZOLDA El nem űzné holtak álmát! TRISZTÁN A napfény hatalma nem lel ott ránk. IZOLDA Ott a szív békét talál! TRISZTÁN A megrontó fény nem üldözhet tovább. IZOLDA Végtelen ott az éj! IZOLDA, TRISZTÁN Ó, áldott éj, drága éj, Véghetetlen csókos éj! IZOLDA Mélyedet tárd fel, Hogy mind, ki rád lel, Tetőled nyerjen írt! TRISZTÁN Nyisd meg a sírt, Hogy mind, aki rád lel, Tőled nyerjen írt! Félelmünket űzd el, IZOLDA A félelmet űzd el, szent halál, IZOLDA, TRISZTÁN Vágyverte lelkünk rád talál! IZOLDA Karodba hullván, elfogadj, TRISZTÁN Karodba hullván, elfogadj, IZOLDA Megváltó barátunk, Örök békénk őre vagy! TRISZTÁN Megváltó barátunk, Örök békénk őre vagy! Eggyé válunk, Nem kell válnunk! Napvilágtól végre távol, Fénytől messze, Szívrepesve, Lelkünk szédül... IZOLDA Végre távol, Fénytől messze, Szívrepesve, Lelkünk szédül... TRISZTÁN Lágyan révül, IZOLDA Bánat nélkül TRISZTÁN Gyógyul, szépül Elmúlásba, IZOLDA Vágyvilágba. TRISZTÁN Vágyvilágba... IZOLDA Alkony szárnyán Vígan szállván. TRISZTÁN Vígan szállván. Hull a bilincsem, Vár a minden, Nincs ott én. IZOLDA Vár a minden, Nincs ott én. IZOLDA, TRISZTÁN Nincsen te, És nincs se hol - sem honnan, Név sem lesz e honban! IZOLDA Te Izolda, Trisztán én, Nem lesz Izolda! TRISZTÁN Trisztán te, én Izolda, Nem lesz Trisztán! IZOLDA Lét és nemlét Ott csak emlék, Összeforrva éljünk újra! Áldott téren lengve át, Áldott téren, Áldott téren lengve át. TRISZTÁN Éljük, éljük át IZOLDA Égő, TRISZTÁN Édes, IZOLDA Égő, TRISZTÁN Édes IZOLDA Csókok záporát, TRISZTÁN Vágyak mámorát! IZOLDA Égő, édes TRISZTÁN Csókok záporát! Vágyak mámorát! Vágyak mámorát! IZOLDA Vágyak mámorát, TRISZTÁN Vágyak mámorát! (Brangéne élesen felsikolt és Izoldához siet; Melot, majd Marke kísérettel megjelennek; hajnalodik) KURVENÁL (berohan) Védd magad, Trisztán! TRISZTÁN Utolszor kél a sivár nap! MELOT (Markéhez) Láthatod ím, királyom, Színigaz volt a vád, Fejem volt záloga, Megtarthatom tehát? Hogy nyíltan tettenértük őt, Híredet rút szégyentől Így megóvtam híven én. MARKE Óvtad-e hírem? Így hiszed? Nézd meg jól a hűség mintaképét, Nézd meg őt, a jó barátok díszét, Hős erényű férfi volt Ő, ki szívem így szakítja szét. Földi hűség balga álom, Hogyha ő lett meggyalázóm! Így hát Melot úr úgyse óvhat meg. TRISZTÁN Kába rémek, Rút lidércek, Hajnali fény, Ne bánts! Ne bánts! MARKE Mért így? Ó, Trisztán, mért? Hová a hűség, ha Trisztán elhagyott? Hová a tett, a férfiszó, Ha az, ki pajzsa volt, Ha Trisztán elbukott?! Ki virtust hordott címerén, Dobja el búsan kardvasát, Mert virtus nincs sehol, Ha Trisztán áruló. Mért tetted mind e jót velem, Hiába volt az áldozat, Mit Markénak hoztál, Ha mind a hírt, díszt és fényt Így kellett szörnyű szégyenemnek árán megfizetnem! Szűkmarkú volt a hála tán, Hisz együtt szerzett földem, rangom Örökségül néked rendeltem én! Nőm nem hagyott rám gyermeket, Csak kedvedért nem kívánt Marke Újból nászra lépni, Bár kérte mind az udvarnép, Hogy új asszonyt hozzon trónusára, Bár látta mind az ország, Hogy úrnő kell az úrhoz. S az ügynek szószólója te Megesküdtél, hogy így kell tennem, Népem ezt kívánja! Én nem tettem így, Ha te, ha bárki mondta is, Baráti csellel várakoztam még, Míg Trisztán megfogadta, Hogy elhagyja házam, udvarom, Hogyha nem küldöm útra el, Hogy násznagyom lenne ő, Így lett arám e nő! Ily földöntúli lényt Nyert Trisztán énnekem. Boldog, ki látja, megcsodálja, Büszke szívvel sorsát áldja Az, ki birtokának vallja. Kihez nem köthetett bűnös szándék, Kin a fényt nem takarta árnyék, Akit tündökölni láttam, Kiben békém megtaláltam. Kit ő hozott el, E fejedelmi lányt, bátran; vészen át. S most, midőn ily kincs tulajdonában Érzékenyebben vert szívem, Ott, ahol féltőbb, nyíltabb, lágyabb, Ott döfött kardja oly sebet rajta, Mely vérzik gyógyíthatatlan; Éledő békém, balvégzetű, Mért ítélted holtra? Mérgezett tőröd mért fented rám? A láncot mért szakítottad szét, Mely összefűzött mindöröktől? Mily kárhozatba döntöttél, mondd, Hogy mint a tolvaj, lopóznom kell És rád lesnem az éjben, Becsületemnek roncsait néznem? Mit az ég meg nem vált, Nekem szántad e poklot? Mit a vér sem olt, E szégyent mérted rám? A mélyen rejtett szót, Mit lelkem búsan kérd, Ki mondja meg, hogy mért? TRISZTÁN Ó, felség, nincs kérdésedre válasz, Érzed is jól, hogy békét nem találhatsz. (Izoldához) Nagy útra készül Trisztán, Eljössz, Izolda, véle? Mit nem világít fény, Oly útra térek én, Hol semmi nincs, csak éj és árny! Vezess az útra, holt anyám, Mutasd, a tájat hol keressem, Mely vár, mióta megszülettem. Édes rejtek e táj, Hol földi kín nem fáj, Hol véghetetlen mély És mindörök az éj. Ily útra kél Trisztán, S hogy lépte bús nyomán Keresed-é majd ezt a hont S utánam jössz-e, mondd! IZOLDA Elhívtál egykor, várt e zord idegen föld És követnem kellett, bár szívem ellen hoztál. Most elvezetsz a tájra, Mely lelked visszavárja; Bármerre visz az út, Mely otthonodba jut, Ha bárhová is hívsz, Házam lesz nékem is. Keresem én is azt a hont, Ó, várj rám, várj csak ott! MELOT (kardot ránt) Az álnok! Ha! Ne tűrjed, uram, Bosszúd megállom én! TRISZTÁN (kihúzza kardját) Ki vagy, ki életeddel játszol? (Melotra értve) A társam volt, Kit úgy becsültem, mint senkit. Jó híremmel ő úgy törődött, mint senki. Vad harcokon mellettem állt, A kardomért csatára szállt. (Izoldához) Ő élesztette a vágyat, Hogy érted tengerre szálljak! S e bűvös szempár vakította meg És féltésből árult csak el, Oly bűnös csak ő, mint én! , Védd magad, Melot! (Rátámad) (Amikor Melot sújtani akar, Trisztán eldobja kardját, és sebesülten összerogy) HARMADIK FELVONÁS (Trisztán várának kertje Bretagne-ban) (Trisztán sebesülten fekszik, Kurvenál mellette ül, pásztorsíp bánatos dallama szót) A PÁSZTOR (megjelenik a várfalon) Kurvenál! Hé! Mondd Kurvenál! Hallod-é? Ébred-e már? KURVENÁL Ha ébred is, Földi útjától búcsút venni ébred, Ha el nem jő az egyetlen, Ki gyógyulást hoz még. Semmit se látsz? A tenger üres még? A PÁSZTOR Majd a sípom hangja jelzi, ha jő, Egy vidámabb nótára gyújt. Öreg barátom, súgd meg hát, Hogy járt vitézünk ott? KURVENÁL Hagyd, ne kérdezd, Nem értenéd meg úgysem. Menj hamar, S ha látod, hogy jő, Vidáman szóljon a dal! A PÁSZTOR (kémleli a tengert) Zord, kihalt a tenger! (Sípját fújva távozik) TRISZTÁN (magához térve) Miért is ébreszt a régi dal? KURVENÁL Ha! TRISZTÁN Mért ébreszt? KURVENÁL Ah, íme éled, Végre ébred! Trisztán! Hősöm! Még szólj! Ó, Trisztán! TRISZTÁN Ki szólít? KURVENÁL Végre, végre Életre ébredt! Édes élet, Íme, Trisztán újraéled! TRISZTÁN Kurvenál, mondd, Hol jártam? Hol vagyok? KURVENÁL Annyi szent, Hogy békés, biztos helyen! Kareol, Emlékezz, ősi várad ez! TRISZTÁN Ősi váram? KURVENÁL Nézz körül hát! TRISZTÁN És mi ébresztett? KURVENÁL A pásztor fújt egy bánatos nótát, A völgyben lent nyájadat őrzi híven. TRISZTÁN Őrzi nyájam? KURVENÁL Úgy, mint régen! Mind tiéd: ház és rét! A nép, a jó, a jámbor nép Megóvta hűn, Várt rá, hogy visszatérj, Bár hosszú útra kelve Nekik adtál mindent, jó uram, Mert messze tájon téged Nagy dicsőség várt. TRISZTÁN Mily tájakon? KURVENÁL Hej! Hát Kornwallban!. Győztes hősként Távoli tájon Ujjongva áldják Trisztánnak fényes nevét! TRISZTÁN Ez lenne Kornwall? KURVENÁL Nem, nem ,ez Kareol! TRISZTÁN Ez Kareol? KURVENÁL Bizony uram, ez! A zord tengereken Egy csónak szállított át, Ámde a partig vállamon vittelek le én! Bírják jól, lám, szélesek vállaim. Hosszú volt az út, de véget ért. Az ősi föld, a drága táj, A régi napnak fénye, A boldogító béke Legyőzi szenvedésed, És hősöm újra éled. TRISZTÁN Nem hiszem, nem, más a vége, De ezt te úgysem érted! Új tájon jártam, messze néztem, De hogy mit láttam, Azt te nem érted úgysem. A nap nem járt ott túl, Nincs föld és ég, sem ember, Hogy merre van, azt senki nem találja. Ott túl, hol mindöröktől éltem, S majd visszatérek még A boldogító éjszaka, Hol nem vár más, csak könnyű álom, Földöntúli ősi álom. Mért zúzták szét az álmot? Mert hívott a végzet? Fölcsigázva újra fénybe, Földi térbe mért vet? Mit nyújt ezért az élet? Csak égő nagy szerelmet, Hogy nem pihenve mindig éljek, A fénybe nézzek, Mely lángolva ég És perzselően süt még, Izolda, rád! Izolda a fény honában jár még, A nap tartja rabjaként Izoldát. Visszahívtál, érzem, drágám, Hívott vágyad, újra vársz rám! Döngve csapta rám az ajtót A gyászos síri végzet, De újból tárul s újra érzek, Kinyílt, a térbe tárva állt, Kiléptem hát a néma éjből vakító fénybe! Merre lássam, Hol találjam, Ó, hogy társra leljek Az édes elmúlásban, Melyet nekünk így rendelt a sors?! Egyre ég a kínzó tűz, Gyötrő lángja egyre űz, Újra csábít, újra bánt, Újra sivár őrületbe ránt. Ó, százszor átkozott vagy, fény! Ó, hogy gúnyolsz egyre még! Mért is ég a szörnyű fáklya, Régi éjszakáink átka? Ó, Izolda mért nem oltja? Mért tűri még a fényt? Végre oltsd el lángját, Hozd vissza az éjnek álmát, A nap mért tűz ott fent? Mért nincs a házban csend? KURVENÁL Gyűlöltem őt a kedvedért, Most véled együtt magam is várom. Láthatod őt, Csak most ne csüggedj, Itt, s ma még! Nem csalhat meg reményed, Ha meg nem ölte a végzet. TRISZTÁN Még fényes ott az ég, A ház sem csendes még, Így hát Izolda még él, Ő oszlatta az éjt. KURVENÁL Ó, ha él, Hidd el, hogy még ma megjön! Bár egyszerű ésszel éltem, Nem fogsz ma szidni mégsem. Nem vert szíved, jó uram, Mióta Melot átkos kardvasa járta át. De balga fejjel tudni véltem, Hogy nincsen orvos más, csak az, Ki a régi sebre írt adott, S meggyógyul könnyű szerrel A Melot vágta sebhely. Mert senki más már nem segít, Egy híved érte küldtem én. A tengeren át hírt kapott ő, Hidd el, Izolda jő! TRISZTÁN Izolda jő! Izolda jő! Áldlak, bátor, drága hívem! Jó Kurvenál, te áldott testvér, Te, szívem hű barátja, Csak téged illet hála! Én pajzsom, minden vészen át Ki értem százszor harcba szállt. Bánat, ha bánt, te vélem tűrsz, Kínoz a vágy, te vélem sírsz. Míg híven Markét szolgáltam én, Hűségesebb voltál, mint a gyémánt! Eldobtad hűséged könnyedén, Mikor árulója lettem én! Jóban, rosszban kedves társam, Fájhat bármi, vélem érzed, De égő kínomat, Jaj, hidd el, nem érted! A vágynak árja egyre űz, Úgy perzsel a lángja, mint a tűz. Meg sose érted, Bárhogy is éget! Ha sejted, amit érzek, Ne várass, igyekezz, kérlek. Vitorla jő-e ott kinn a szélbe'? No, rajta, nézz ki a tájra, Látszik-e távoli bárka? Mert tenger árja, Szélnek szárnya, Vágyak lángja űzi, hajtja, Izoldát nékem adja. Ott jő a hajó, Már látom is én! Hogy zúg, hogy zúg a távoli szél, És száll a hajó vad tengeren át! Látod-e már? Kurvenál! Látod-e már? (Felhangzik a pásztorsíp bánatos szava) KURVENÁL (a tengert kémleli) Árnya se látszik még! TRISZTÁN Értelek, régi dal! Ne kínozz, gyászos ének, Te méla, síri hang! Így szólt a dal, mint vészharang, Midőn apámnak holta hírét zúgta; Egy hajnal-órán újra zengett, Gyászos hangon messze szállt a hír, Hogy jó anyám meghalt, Mert megszülettem én. A dal, mely értük búsan szólt, Mely búcsúzásuk hangja volt, Most rólam zeng, csak rólam kérdd: „Mi célod lesz, mi véged, A sors mit rendelt néked, Mi vár reád?" Most nékem zengi sorsom útját, Hogy vágyban elégjek! Nem, ó, nem! Mást rejt a sors! Égő vágyam Még most sem enged sírba, Csak éget, éget kínja! Nem hallgat el, Vágyódva, sírva hívja őt, Hívja őt, a jótevőt. Mélabúsan szállt a dal, Midőn Morold csapása ért, Hangja elkísért a bárkán, Mit az ír királylány felé Fútt a gyönge szél. Hiába múlt a régi seb, Kínomnak vége mégse lett, Mert kardja akkor földre hullott, S gyilkos méreg, amit nyújtott, Nem hozott szenvedésemnek véget, Azóta százszoros kárhozata éget, A sír nem ád kegyelmet, A vágyam, jaj, nem enged, Ó, jaj! Ó, jaj! E szörnyű ital! Mérge egyre mar, a szívemig ér És semmi sincs, mi vigaszt nyújt, Mért nézi kárörömmel mind Az ég s a föld e szörnyű kínt?! Az éj száműzött a fénybe, A sír se tűr meg a mélybe'! Úgy bánt a nap, mint izzó parázs, Úgy éget, úgy perzsel, úgy mardos a láz! Nem csillapít a fellegek árnya, Nem hűti vérem szél könnyű szárnya, Nem oltja semmi kínjaimat, Ilyen sebre enyhülést balzsam se ad, A tébolyba ránt ez a szörnyű ital, De én, én gyáva, szomjaztam rá! Az ősök könnye benne forrt, A csóknak méze benne folyt, A keserű sírás, víg nevetés, A gyász és a mámor volt beletöltve! Gyógyulást várt a halálban bízva, S te adtad lelkem megújult kínra. Most átkom zúdítom rád! Ital, légy átkozott! (Ájultan hanyatlik vissza) KURVENÁL Ó, uram, Trisztán! Végzetes ármány! Ó, árulás! Ó, kárhozat! Míg élt, tűrt ez a szív, Mért kell vesznie így?! Itt fekszik ó, ki úgy szeretett, Úgy rajongott, mint még senki sem, És lám, lángszívét és fényes tetteit A sors mint hálálta meg! Meghaltál hát? Élsz-e még? Átkod sírba vitt? (A lélegzetét figyeli) Ó, mégis! Nem! De mozdul, még él! Hogy rezdül a néma száj! TRISZTÁN (lassan megint magához térve) Mit látsz? Nem látszik még? KURVENÁL Még nem, De jő, Csak várjunk rá, Nem járhat messze tőlünk. TRISZTÁN Ott áll Izolda, ó, hogy néz! Int felém a drága kéz! Látod ott, mily gyönyörű szép? Mennyi bájjal mily szelíden Lengve jő a kéklő vízen! A pázsitos réten lépdel lába, Eljött értem új honába. Ha láthatom őt, ha rám nevet, Meggyógyítja fájó lelkemet. Ó, Izolda, Izolda, Mily szép vagy te! És Kurvenál, mondd, Még most se látod? Rohanj az őrhelyre, mint a szél! Lesd, mit látok látnok szemmel, Az őrtoronyba menj fel! Hallod-e, no? Ne várass már, Tedd, amit mondok! Ott vagy-e hát?! Figyelj, kiálts, A bárka jő, Mert kell, hogy lássad! Felelj! Mégse szólalsz? (Megszólal a pásztor sípján a víg dallam) KURVENÁL Ó, végre, végre! (Felrohan az őrhelyre és a tengert kémleli) Ott van! Ott! A bárkát jönni látom! TRISZTÁN Tudtam én! Mondtam én! Tudtam, hogy él, S ha él, útra kél! Éreztem jól, hogy eljő, ha kell, Megváltás nélkül nem hagyhat el! KURVENÁL Hahó! Hahó! Csodagyorsan jönnek! Be vígan hozza a szél! Ide tart, ide száll! TRISZTÁN A zászló? A zászló? KURVENÁL Ott leng a zászló, A szélben biztatóan száll. TRISZTÁN Hahó, te zászló! Fényes nappalon eljött Izolda, Izolda jött hát! Őt nézd, csak őt! KURVENÁL A szirt mögött eltűntek most. TRISZTÁN Micsoda szirt? Ott zúg az ár? Ott tombol az örvény, Átkozott zátony! A kormány kinél? KURVENÁL Legbiztosabb kézben. TRISZTÁN S ha áruló? Melot bérence ő? KURVENÁL Hívebb, mint én! TRISZTÁN Eladsz te is hát?! Te hűtlen! Feltűnt-e újból? KURVENÁL Még nem! TRISZTÁN Hát végem?! KURVENÁL Hahó! Hei-ha-ha-hó! Ne félj, ne félj! Átért és jő! TRISZTÁN Hei-ha-ha-hó! Kurvenál, szívem is áld! Bármit kérj is, Mind tiéd, kedves társam! KURVENÁL Hogy hozza a szél! TRISZTÁN Őt nézd csak egyre! Hol van Izolda? KURVENÁL Az ő! Az ő! TRISZTÁN Ó, áldott e perc! KURVENÁL A révbe ért! Izolda, ha! Szélsebesen íme, a partra lép. TRISZTÁN Ne állj ott a vártán, Ostoba szolga, Ne késs! Rohanj oda le! Indulj! Hozd ide őt! KURVENÁL Már indulok is, Karjaim hozzák! De te, Trisztán, Várjál ágyadban rám! (Elsiet) TRISZTÁN Ó, csodaünnep! Lángol a fény! Mennyei mámor hajnala kél! Éledek, érzem, Tombol a vérem! Vége a kínnak, Vége a gyásznak, Hogyan bírjam el Ágyamra zárva? Csak fel, oda fel, Hol a szívek szállnak, Trisztán, a hős, ma újulva él, A végzet ellen harcra kél! (Felemelkedik) Ki véres sebbel Legyőztem jó Moroldot, Most vérző szívemmel Elnyertem szép Izoldot! (Leszakítja sebéről a kötést) Piros a vér, nem foly hiába, (Felugrik nyugvóhelyéről és előre támolyog) Jő már, ki sebhelyem bezárja. Úgy jön, mint egy hős, Ki biztosan győz, Ím, lásd, világ, diadalmasan őt! IZOLDA (a színfalak mögött) Trisztán, én drágám! TRISZTÁN Hogy? Hallom a fényt? A fáklya ott! Kialszik a láng, Jövök, ó, várj ! (Izolda besiet, Trisztán elébe támolyog) IZOLDA Trisztán! Ha! TRISZTÁN (haldokolva) Izolda! (Meghal) IZOLDA Ha! Figyelj, figyelj, én vagyok itt! Még csak egyszer halld meg e szót, Izolda hív, Izolda jött, Hogy együtt haljon véled. Néma a szád? Várj csak egy órát, Várj csak egy percet, válaszolj még! Teérted remegve, téged keresve Hiába vándoroltam, nem vártál meg mégse! Ne csald meg Trisztán a hű Izoldát, Ne vedd el tőle A végső búcsú fájó vigaszát! Meggyógyulsz! Szólj, hol van a sebhely? Hogy újból az áldott éjszakába térjünk, Ám ne a seb győzze le ifjú életed, Ó, ébredj, hogy együtt teljék be végzetünk! A keze mint jég! Szíve sem ver! Keblét se hajtja röpke sóhaj! Jajgatva, rémülettel áll Az, ki bátor szívvel teérted Kelt a tengeren át! Ó, jaj, késő tehát! Mért sújt le rám zord büntetésed? Mért hull reám így a fájdalom, Sírásom hangját, jaj, mégse hallod? Csak egyszer, ah, csak egyszer még! Trisztán! Ha! Élsz! Te élsz! Te drága! (A holttestre borul) A PÁSZTOR (megjelenik) Kurvenál! Nézd! Egy másik hajó! KURVENÁL Átok rájuk! Fegyverbe mind! Marke és Melot ránk :törnek itt! Követ és fegyvert! Segíts, ne várj! A KORMÁNYOS (beront) Marke király s a harci nép! Nagy túlerő, legyőznek minket! KURVENÁL Vigyázz, ne félj! Amíg csak élek, Nem jut senki se be! BRANGÉNE (a színfalak mögött) Izolda, úrnőm! KURVENÁL Brangéne ez, Mért jöttetek? BRANGÉNE (mint fent) Nyisd ki, Kurvenál! Hol van Izolda? KURVENÁL Elárultad őt? Verjen az átok! MELOT (a színfalak mögött) Te tébolyult! Harcolni kár! KURVENÁL Heja-ha-hó! Szent nap, Hogy rádlel kardom! (Melot megjelenik, Kurvenál megtámadja és leteríti őt) Bosszúm utolér! MELOT Végem! Trisztán! (Meghal) BRANGÉNE (mint fent) Kurvenál! Önmagad áltatod, őrült! KURVENÁL Becstelen lány! (A kormányoshoz) Rohanj! Álljon a harc! MARKE (a színfalak mögött) Állj meg, tébolyult! Eszedet veszted? KURVENÁL Bosszút és halált! Itt semmi mást nem nyerhetsz ma, felség, Ütött az órád, ha jössz! (Markére és kíséretére támad) MARKE (mint fent) Vigyázz! Állj félre ott! BRANGÉNE (megjelenik) Izolda! Úrnőm! Örvendj hát! (Megpillantja Izoldát és Trisztánt) Mit látok? Ha! Élsz-e, Izolda?! MARKE (megjelenik) Rémlátomás! Trisztán, ó, hol vagy? KURVENÁL (halálosan megsebesülve) Itt fekszik, Itt, hol én fekszem! MARKE Trisztán! Trisztán! Izolda! Jaj! KURVENÁL Trisztán! Hősöm! Megbocsáss, Hogy követlek én is így! (Meghal) MARKE Vége, vége! Halva mind! Trisztán barátom; hőslelkű hívem, Mért is csaltad újra meg barátod Most, midőn eljött Sírig hűséget fogadni? Nem éledsz, nem ébredsz! Kesergő szóm se hallod! Te hűtlen hű barát! BRANGÉNE (Izoldát ápolva) Ő él, ő él! Izolda, nézz rám! Ó, hallgass meg engem! A bájital titkát, Hogy megtudta tőlem, Marke király tengerre szállt, Utánad eljött, Azt, mit a végzet elszakított, Összeadni most. MARKE Mért tetted ezt, ó, Izolda velem? Megértettem már, Mit nem érthettem semmiképp, S a hű barátnak képe Újra tisztán áll. És gyors hajómon ideszálltam, Hogy neki visszaadjalak én. De rámtört a sorscsapás, Utolérve, ki békét hord, Az áldás átokra vált, A sors így mért halált! BRANGÉNE Nem felelsz hát, Izolda? Úrnőm, ne fordulj el hívedtől. IZOLDA Lágyan nyílik néma ajka, Szép szelídség árad rajta, Ugye látod, úgy, mint én? Pillantása száll az égbe, Csillagfénybe fölrepül. Így van-é? Csókja ízét most is érzem, Édes, édes hangját idézem. Ajka méla sóhaját Érzem szállni át a légen, Hallgasd! Lásd! Mégse láttok hát? Árnyak bűvös képe látszik, Égi hangú dallam játszik Lágyan így zeng, Elmond mindent, Áldva, vágyva, Megbocsátva, Mintha élne Mintha kérne, Mintha értem visszatérne! Hangok szárnya Átfog várva, Lengve lágyan, mint a szellő, Vagy egy édesillatú felhő. Puha hangja, érzem, szólít, Föld honából égbe bódít. Átfog engem szelíd karja, Szállva lendít szent hatalma, Odahív, odahúz, Hol a mindenen át Nyitva áll nekünk tárul a menny örökre Gyönyörbe Lelkünk hull Léten túl! (Élettelenül hanyatlik Trisztán holttestére) FORDÍTOTTA BLUM TAMÁS és HORVÁTH ÁDÁM