DOMENICO CIMAROSA A TITKOS HÁZASSÁG SZEMÉLYEK: GERONIMO, gazdag kereskedő basszus ELISETTA, az egyik leánya szoprán CAROLINA a másik leánya szoprán FIDALMA, Geronimo nővére mezzo-szoprán GRÓF ROBINSON bariton PAOLINO, Geronimo titkára tenor Történik Geronimo házában, Bolognában a XVIII. században ELSŐ FELVONÁS (Geronimo házának kertje) PAOLINO (Carolinát vigasztalja) Drága, drága, ne sírj, ne félj. Hagyd el a bút, a gondot; Lesz még a szívünk boldog, Jön még az alkalom. CAROLINA Drága, drága, nem sírok már. Jól őrzöm édes titkom, Házasok lettünk titkon, De a szívem mégis fáj. Drága! drága! Megházasodtunk titkon, De addig nem lesz nyugtom, Míg boldogságom titkát Én meg nem vallhatom. PAOLINO Házasságunk tán már bánod? CAROLINA Nem, hisz csak érted él a párod. PAOLINO Arcodon látom, édes, Hogy nem vagy boldog mégsem. CAROLINA Megmondom én, hogy mért nem. Tán az majd enyhet ád. A titkolózás szörnyű, Ó, kérlek oldj fel hát. PAOLINO Én lelkem, hitvestársam, Nyújtsd csókra édes szád. Drága! CAROLINA Drága! Így élni nem bírok, A titkot oldd fel hát. PAOLINO Drága! Én drága szép párom, Jöjj, csókra nyújtsd a szád. CAROLINA, PAOLINO Oly mámorító érzés, Ha ég szerelmünk lángja, De köd borul e lángra, Ha rejtegetni Kell. Hát oldjuk fel a titkot, Végre oldjuk fel. CAROLINA Nem bírom már, nem én! Titkolni többé azt, Hogy házasok lettünk, Nem bírom már. PAOLINO Úgy bizony, én is azt mondom. CAROLINA Igaz, hogy apám hirtelenharagú ember, De a szíve olyan lágy, mint a vaj. Ha szólnál néki, Lehet, hogy mérges lenre az első percben, De ha alszik rá egyet, Tán maga is belátja, S megnyugszik majd, Ha boldogságunk látja. PAOLINO Figyelj rám, édes, Én nem maradtam tétlen: Apád, don Geronimo, Rangkórságban szenved, Főúri rokonságra vágyik. Nekem most végre sikerült, Hogy kielégítsem vágyát: Szereztem egy grófot! CAROLINA Egy grófot? PAOLINO Ismerősöm, Robinson gróf Pénzzavarban szenved. Százezer tallér hozománnyal Nőül venné a nénéd: Elisettát. Így egy csapásra leköteleztem Apádat és a grófot, És mindkettő nekem lesz hálás! CAROLINA Jól van, jól, ez nagyszerű! Akkor megkérjük a grófot, Hogy a nászunkról ő beszéljen apával. De mikor jön a gróf? PAOLINÓ Nem lehet messze! Már minden percben várom. (Egy levelet mutat Carolinának) Itt ez a levél, Ezt majd átadom apádnak. Ebben jelzi jöttét a nagy Robinson gróf. (Az utca felől Geronimo hangja hallatszik) De figyelj csak! Apád hangját hallom! CAROLINA Ez igaz! Ez igaz! Bárcsak jönne a bánatra Gyorsan a vigasz! Én most megyek, Hogy a titkot meg ne tudják, És itt ne lássanak veled. Ó, ha tudnád, mennyit sírok, Drága párom, hogyha, tőlem távol vagy. PAOLINO Jó, hát menj, tudom, okosabb, Ha nem találnak itt, Ha benn a házban Minket nem találnak együtt. Ó, ha tudnád, Milyen bánatos a szívem, Hogyha tőlem távol vagy. CAROLINA (körülnéz) Most nem jön senki. PAOLINO De jobb lesz menni! CAROLINA, PAOLINO Adj egy csókot, Adj hát még egy édes csókot! (Hirtelen fölfigyelnek) Nem, nem, nem jön senki. Ó, de jó lesz, hogyha nyíltan Együtt élünk, te meg én. PAOLINO Drága lelkem, boldogságom! CAROLINA Tűnj el gyorsan; édes párom. PAOLINO Gyorsan, gyorsan, adj egy csókot. CAROLINA Gyere vissza, alig várom. PAOLINO Jövök, jövök, édes párom. (Carolina a szobájába megy) PAOLINO Hallom a gazdát. Előre félek, hogy megint kiabálni kell vele. A gazdám kissé süket. A süketségét soha be nem vallja És azt mondja, hogy érti, Pedig nem hallja. GERONIMO (szolgákkal pörlekedve bejön) Ejnye, ostoba népség, Faragatlan fickók! Már százszor mondtam: Nem vagyok nektek „maga". Egy gazdag kereskedőt Magasabb cím illet! - A dolgoknak itt rendje van. Címem nagyságos úr, És akkor rendben van! (Észreveszi Paolinót) Ó, itt vagy, kedves fiam! PAOLINO Íme, egy levél, Robinson gróf küldte, Hadd nyújtsam át önnek, Most érkezett meg! GERONIMO (rosszul érti Paolino szavait) Úgy van, most érkeztem meg! (Meglátja Paolino kezében a gróf levelét) Hát ez meg micsoda? Honnan jött? Kinek küldték? PAOLINO (kiabálva) Ezt Robinson gróf küldte. GERONIMO A méltóságos gróf? Vagy úgy, hiszen értem! Hát olvassuk el nyomban! (olvasni kezd) Ah, ah, elég jól indul... Óh, óh, még jobb lesz aztán, Ih, ih! ih, ih! Az embernek táncolni lenne kedve! PAOLINO (magában) Ah, ah, óh, óh, ih, ih, Ezt olvasta benne? GERONIMO Jöjj, kedves Paolino, Most megdicsérlek téged; Ez a te érdemed, Te zseniális lélek. Hálás is leszek, amíg élek! PAOLINO (magában) Pontosan erre vártam. GERONIMO Azt írja, még ma eljön, Hogy Elisettát feleségül kérje, Így lesz grófné a lányom, Mert gróf a férje. (Paolinóhoz) Te menj, várd kinn a grófot, Én közlöm most a családdal a jó hírt. (Paolino besiet a házba) (Kiabálva) Elisetta! Fidalma! Carolina! Lányok, húgom, barátok, házi szolgák! Jöjjön mindenki, Hagyja abba dolgát! (Carolina, Elisetta, Fidalma és néhány szolgáló besiet) CAROLINA Kedves apám, mi történt? Mi az, hadd halljam! ELISETTA Apám, mi van itt? FIDALMA Bátyám, mi baj van? GERONIMO Hát gyorsan gyertek, lányok, A jó hírt megtudjátok, Nagy boldogság vár rátok! Igen, elmondom: Főrangú kérő érkezik, Lányomat kérni jön. Egy főrend, úgy ám. (Elisettához) Ó, hogy van kedves „grófnő?" Már már holnap az lesz ön. Jöjj, adj egy csókot, kincsem, Ily lánya másnak nincsen, Oly büszke vagyok rád. Jöjj, adj egy csókot, kincsem, Oly boldog a papád. Majd fényes lagzit csaptok, Mert pénzt azt bőven kaptok. Csak erre, erre vártam, Egy hosszú élen át. Csak vígan, frissen, bátran, Hisz mindig erre vártam, Egy hosszú élten át. Csak vígan, csak vígan. (Fidalmához) No húgom, ehhez mit szólsz? (Elisettához) És te Lisetta drágám? (Carolinához) Ej hát, te kicsi lánykám, Mért görbíted a szád? No nézd csak, no nézd csak, Mért görbíted a szád? (Fidalmához, Elisettához) Mit szóltok? Mit szóltok? (Carolinához) Ej, ej, én kis bolondom, Ne bánkódj már, ha mondom, Hisz rád is lesz majd gondom; Egy gazdag úr vár rád. Jól férjhez adlak téged. Ne vágj ily durcás képet! Nem érted, jaj, nem érted? Még megharagszom rád. Te irigyszívű kisleány, Már látom jól, mi bánt. (Fidalmához) A hordót verjük csapra, A lakodalmi napra A pince meg a kamra, Hadd táruljon ki ma. (Teljesen megzavarodik a boldogságtól) A lányom, . . . a férje. A lakzi . . . a gróf úr, . . . de jó lesz. (Elisettához) Ó! grófnő, kegyes grófnő. Már holnap az lesz ön. Jöjj, adj egy csókot, kincsem, Oly büszke vagyok rád, Hisz éppen erre vártam Egy hosszú élten át. (Távozik) LISETTA (Carolinához) Kisasszony húgom. hallja, Megmondom önnek világosan, tisztán, Hogy felnőtt vagyok én, Ön meg csak kislány, És egy cseppet sem illik Irigykednie énrám. Inkább hódoljon nekem, ugye érti? Így könnyebb lesz majd kegyeimbe férni. CAROLINA Ah, ah! hódolni önnek!? Szívesen, kegyes úrnőm, Csak az a baj, Hogy nem tudom a módját. ELISETTA (Fidalmához) Hallja, hogy megsértett? (Carolinához) Én grófné leszek, S te nem vagy senki! Érted? FIDALMA Itt van a baj! Már gyötrik egymást megint, Régi jó recept szerint. Az egyik nagyon gőgös, A másiknak meg túl heves a vére. Nem bírják egymást És soha sincsen béke! ELISETTA Ki az, aki gőgös? No mondja! CAROLINA Nem szeretem, hogy fennhordja az orrát ELISETTA Mondtam már, jobb, ha hallgatsz! FIDALMA Tisztelni kell a rangját. CAROLINA Tán én vagyok a hibás? FIDALMA Nem, ő mégiscsak a nénéd! ELISETTA Tán védi a kis árvát? CAROLINA Tán tiszteljem a drágát? FIDALMA Nem, ejnye, már! Mért csaptok ilyen lármát? CAROLINA Én nem irigylem tőle, Sem a nemesi címet, Sem a magasrangú férjet, De nem tetszik nekem, Hogy rangkórságban szenved. Gőgös a lelkem, Mást se tesz, csak henceg! (Elfordul) ELISETTA Ez újabb szemtelenség, kedves húgom, Hogy hátat fordít nékem! CAROLINA Bocsánat, Ha megbántottam, „őméltósága" kérem! (Gúnyosan) Ó, „grófnő", egy bókkal Most itt hullok térdre. Már látom, ó, úrnőm, Hogy mily kék a vére; De sajnos, de sajnos, Most kacagnom kell. (Nevet) Ha, ha, ha, ha! Ó, „kegyelmes grófnő", Meghajtom a térdem. Ha, ha, ha, ha! Most kacagnom kell! ELISETTA Ha bármit is mondasz, Azértis lesz rangom. Ne gúnyolj, ne csúfolj Ily illetlen hangon, Mert sajnos, mert sajnos, Ezt nem tűröm el. Nem, nem, nem, nem! Mert sajnos, mert sajnos, Ezt nem tűröm el! Csak pukkadj meg, drágám! Nem tűröm e hangot, Nem, nem, nem, nem, Ezt nem tűröm el! FIDALMA (Elisettához) Ne kérkedj, az nem szép, És hozzád nem méltó. (Carolinához) S te mondd meg, kis húgom, Hogy nyelvelni mért jó? Ez szégyen, ez szégyen, Hát lesz végre rend? (Elisettához) Te többé ne hencegj! (Carolinához) S te vigyázz a szádra! Ez szégyen, ez szégyen, Hát lesz végre rend! CAROLINA (Elisettához) Te nem vagy az úrnőm. ELISETTA (Carolinához) De az lettem, értsd meg! CAROLINA Ha grófnő is volnál: Apád tisztes polgár. ELISETTA Te hörcsög, te hörcsög! CAROLINA Te ördög, te ördög! FIDALMA Ej, csendet kérek, lányok, A béke a fő. CAROLINA Ó, „grófné", mély bókkal Most itt hullok térdre. Már látom, ó, úrnőm, Hogy mily kék a vére, De, sajnos, bocsánat, Most kacagnom kell. (Magában) A „lelke oly finom", Ezt már el nem bírom, Oly gőgös e nő. (Elisettának) Egy illendő bókkal, Most meghajtom térdem. Ó, „kegyelmes grófné", Bocsásson meg nékem! ELISETTA A lelkem oly finom, Hogy ezt már nem bírom, Oly bőszült e nő, Oly szájas e nő. (Carolinának) Ne gúnyolj, ne csúfolj Ily illetlen hangon, Mert sajnos, mert sajnos, Ezt nem tűröm el! FIDALMA Úgy ordít és hápog E két balga nő. De lányok, de lányok! Mily szégyen, mily szégyen. (Elisettának és Carolinának) De lányok, de lányok, Ezt már én se bírom, De lányok, de lányuk, Hát lesz végre rend, Lesz végre csend!? ELISETTA Csak gúnyolj, csak csúfolj, De lesz grófi rangom. FIDALMA Csak békét, csak csendet, A béke a fő! De lányok, de lányok, Fél ájult vagyok. CAROLINA Nem bírom, nem bírom, Oly gőgös e nő! ELISETTA Nem bírom, nem bírom, Oly szájas e nő! FIDALMA De lányok, de lányok, A béke a fő! A bölcs most kibékül, A béke a fő! (Carolina elszalad) FIDALMA (Elisettához) Csak ne törődj vele, kedvesem, Te rövidesen férjhez fogsz menni, Elköltözöl innen, S a húgod nem lesz terhedre többé! Én megértelek téged . . . (Elszólja magát) Tán férjhez megyek én is! (Magában) Eljárt a szám! ELISETTA (meghallotta) Jaj, mondja már, No, mondja már! FIDALMA Hát . . . a magam ura vagyok; Szegény elhunyt férjem Szép kis vagyont hagyott énrám, És azt hiszem, nem buta dolog, Ha addig megyek férjhez, Míg fiatal vagyok. ELISETTA Tudhatom, ki a boldog? FIDALMA Nem, korai volna. Még meg se mondtam neki, Hogy a hitvese leszek! ELISETTA Legalább annyit mondjon: Fiatal ember? FIDALMA Persze, fiatal férfi! ELISETTA És szép is? FIDALMA Csak Adonisszal lehet összemérni ELISETTA És nemes? FIDALMA Ez titok. Most nem mondhatok többet. ELISETTA És gazdag? Mondja, mondja! FIDALMA Kíváncsi gyermek, Most másra legyen gondja! (Magában) Egy szót se, mert elárulom végül, Hogy Paolinót, őt, őt kívánom férjül! Itt én vagyok az úrnő, És megteszik mind, amit kérek. Oly jók velem a lányok, S a bátyám is áldott jó lélek, És bár nagyon boldog A nő, ki szabadon él, Ám mégis egy férjjel Az élet aranyat ér! Bár sok gonddal járhat A szép házasélet; Ha boldog vagy egy nap, Jut másnapra méreg. Jaj, sokat kell tűrni A szerelemért! Ám mégis egy férjjel Az élet aranyat ér. Csak lenne egy férjem, Egy hűséges párom, Oly boldog lennék véle. A csókjára vágyom És szívemben lángol És árad a vér. Úgy lüktet a vér! Egy férjjel az élet, Az mindent megér PAOLINO (besiet; a gazdáját keresi) Uram, megjött a gróf úr! GERONIMO (megjelenik) A gróf úr ó, Gyorsan, gyorsan, Mindent úgy, ahogy mondtam. Mi meg induljunk, Hogy hódolhassunk néki. PAOLINO Már itt is van a főrangú férfi. GRÓF (belép) Semmi móka, semmi cécó! Gyűlölöm a formaságot, És a tisztelt társaságot Arra kérem, Mindenféle formaságra Nyíltan hadd mondhassak vétót. Szívem egyszerű. Ki nem állom, nem, Én a ceremóniát utálom. (Geronimóhoz) Apósomat megölelem. (Fidalmához) Hölgyem, rendelkezzék velem. (Magában) Kell, hogy itt is kedves legyek. (Elisettához) Csókolom a csöpp kis kezet. (Carolinához) Jövök, önhöz, jövök, drága! Szép szemének nincsen párja. (Meglátja Paolinót) Paolino, én jó barátom, Pompás jó színben vagy, látom. Bravó. papa, bravó lányok, Megszerettem a családot. (Geronimóhoz) Megbocsásson, kérem öntől. Szívem mint á nagydob bömböl, Sajnos, elhagyott a szusz! CAROLINA, ELISETTA, FIDALMA (a grófhoz) Tessék lélegzetet venni, Nincsen könnyebb annál semmi. Folytathatja azután. (Magában) Jaj, a fülem kettészakad És a fejem nagyra dagad, Olyan hangos valahány. PAOLINO (magában) Ez az ember mire képes, Amikor a pénzre éhes: Kell neki a hozomány! Nagyon kell a hozomány. GERONIMO (magában) Alig értem, alig hallom. Szégyenszemre be is vallom, Süket lettem igazán. GRÓF (magában) Most én nem adom a nagyot, Mégis udvarias vagyok; S szívük megnyerem talán. Kedves, udvarias vagyok, Szívük megnyerem talán! (A társasághoz) Semmi móka, semmi cécó! Gyűlölöm a formaságot! Bravó papa, bravó lányok, Megszerettem a családot. CAROLINA, ELISETTA, FIDALMA Jaj, a fejem kettészakad, Ez a rang lármával jár, Aki gróf, mind így csinál, Mind így csinál. PAOLINO Ez az ember mire képes; Nagyon kell a hozomány! GERONIMO Alig értem, alig hallom, Süket lettem igazán. GRÓF Kedves, udvarias vagyok, Szívük megnyerem talán. (Geronimóhoz) És most térjünk a tárgyra. Arra kérem, Mutassa be egyszerű szóval És nem kell hozzá ceremónia semmi, Eme három hölgy közül azt, Ki boldoggá fog tenni. GERONIMO (rosszul hallja a gróf szavait) Boldoggá fog tenni, Persze, persze, Hogyha leül itt nálunk. Tessék, foglaljon helyet. GRÓF Nem, nem. Nem arra kértem. Nem ülök le. Itt állok, szerelemre készen, S a szerelemtől felpezsdül a vérem! PAOLINO (a grófhoz) Ezt mondja kissé hangosabban, kérem! GRÓF (Geronimóhoz) Kérem, mutassa be nékem azt az angyali mátkát, Hadd hódolhassak előtte, mint illik. GERONIMO Parancsoljon kérem. Ily meghitt percben az apa Itt már felesleges nagyon! (Paolinóhoz) Vár a munka, Paolino! Sok dolgunk van, hisz látják, De a húga, meg a nénje Őrzik a mátkát. (Paolinóval távozik) GRÓF (Carolina felé indul) Akkor engedje meg nekem, Szerelmes ifjú mátkám . . . CAROLINA Ó, sose higgye. Ön téved! Nem vagyok én méltó ily nemes frigyre. Hanem a néném. GRÓF Biztos? FIDALMA Egészen biztos! (A gróf néhány bizonytalan lépést tesz) CAROLINA Tovább, tovább . . . Most forduljon meg, kérem! (A gróf rossz irányba fordul.) Nem ott, nem ott! GRÓF Bocsánat, hölgyem, Már értem. (Fidalmához) Hát ön az? FIDALMA Uram, nem! Ön újra téved! GRÓF Tévedtem újra? ELISETTA Úgy látszik! De én látom, hogy tréfál, Víg kedvvel játszik. Én vagyok bizony; Ki méltó lettem arra, Hogy önt kövessem híven. Az öné ez a kéz És vele szívem! GRÓF (kétkedve) De mondja, biztos ön, Hogy nincs itt félreértés? ELISETTA Biztos! FIDALMA Holt biztos! CAROLINA Ez felesleges kérdés! GRÓF (magában) A szívem megcsalt, látom. Olyan bánatos lettem: (Carolinára néz) Nem ő a párom! Szívem, érzem, jéggé dermed, Alig dobban, alig él, Mert a másik, hogyha rám néz, Szívem mélyén elolvad már a tél. ELISETTA Csendben áll és furcsán bámul, Nem tudom, hogy mit jelent. Rám se néz, tán máris rám unt? Túl nem élem, annyi szent. CAROLINA Jéggé dermed szíve lángja, Lám a gróf úr, rá se néz. Szárnyszegett kis madárka, Gőgös lányka, Gyorsan jött a büntetés. FIDALMA Arcuk mozdulatlan, néma, Sejtem én, hogy mit jelent. Szörnyű vihar tör ki még ma, Rosszat sejtet ez a csend. GRÓF Szívem, érzem, jéggé dermed. Házasodni bárhogy kéne, (Elisettára néz) Azt ott mégse veszem el, Csak a másik érdekel. FIDALMA, GRÓF Szörnyű sejtés ébred bennem, Szívem reszket, most mi lesz? Jaj, de kínos helyzet ez! CAROLINA, ELISETTA Szörnyű sejtés ébred bennem, Nem tudom, hogy mit kell tennem, Jaj, de kínos helyzet ez. CAROLINA, ELISETTA, FIDALMA, GRÓF Nem, nem, nem, nem, Nem tudom én, hogy most mi lesz. CAROLINA Bárcsak tudnám, Hogy mit kell tennem, Oly kínos helyzet ez. ELISETTA Szörnyű sejtés támad bennem, Szívem reszket, most mi lesz? FIDALMA Bárcsak tudnám, Hogy mit kell tennem. Jaj, most mi lesz? A szívem megremeg. GRÓF Szörnyű sejtés támad bennem, Szívem reszket, most mi lesz? MÁSODIK FELVONÁS (Geronimo háza előtt, a kertben) PAOLINO A helyzet nagyon nehéz, De nem hátrálok meg. Szóljunk a grófnak. Tapasztalt ember És nagyvilági férfi. Tanácsot kérek, Tán helyzetünk megérti. CAROLINA Nem méltatlan a grófhoz Két polgárember dolga? PAOLINO Bizony, méltatlan hozzá, De szólni fog apádnak, Egészen biztos. És avassuk be Fidalma nénéd Ámor örök híve És hallgat rá a bátyja, Hajlik hozzá a szíve! CAROLINA Te bízni tudnál benne? PAOLINO Énhozzám mindig kedves, Rám nevet, biztat, Meg is simogat néha. Benne megbízhatsz! CAROLINA Igen, - jószívű asszony -, De mégse bízom benne. (Körülnéz.) Látom a grófot! Jobb lesz előbb neki szólni. Légy bátor, drágám. Én visszamegyek gyorsan És a jöttödet várom. Szerelmünk véd, Szerencse fel, édes párom. (A házba megy.) GRÓF (belép) Ej, de jó, hogy itt vagy! Már kerestelek régen. Rá is térek a tárgyra. Ugye, segítesz rajtam? Paolino barátom! PAOLINO Jól van, kedves uram, Megteszem, hogyha tudom. GRÓF Figyelj csak énrám! Most már lesz, ami lesz, Azt se bánom, Hogyha botrány lesz, De mégis be kell nyíltan vallanom, Bármi lesz az ára, Hogy sehogyan se tetszik És nem kell a mátka. PAOLINO (rémülten) Hogy mondta, kedves gróf úr? GRÓF Megmondom kereken: Egyáltalában nem kell! PAOLINO És tud-e arra módot, Hogy visszavonja szavát? GRÓF Nagyon könnyű a módja! Nem veszem el az idősebbik testvért, Hanem elveszem a húgát. A hozománynak elengedem felét, Még így is marad ötvenezer tallér. Mert egy gróf, hogy ha szeret, Nagy gavallér! Érte, őérte égek, Nagy szerelembe estem! Kérlek, légy ügyes, Menj el és mondd el az apjának a dolgot. Tedd meg; és sorsom Te általad lesz boldog. PAOLINO (magában, kétségbeesve) Mindennek vége! GRÓF Mi baj van? PAOLINO Semmi, semmi, de semmi! GRÓF No menj hát! Menj, de gyorsan. PAOLINO (magában) Boldogtalan én, Jaj, rosszra fordult sorsom! Gróf úr! Ha meg nem sértem; Csak ezt ne kérje, Ezt ne kérje tőlem, Még várjon! Baj lesz ebből, Ha vérig sérti őt . . . Ó, uram, Kérem, várjon! GRÓF No, mért vagy ilyen lázban? Csak mondd ki, mondd ki bátran. PAOLINO A becsület, az illem . . . Jó híre rosszra billen. Még várjon, Még várjon. (Magában) Ó! bárcsak tudnám, mit tegyek, Ó! jobb, ha hallgatok. Úgy megzavarta szívemet, Egy szót se szólok már. Nem értek semmit, Egy szót se szólok már, Nem . . . nem, nem. GRÓF No, mért vagy ilyen lázban, Csak mondd ki, mondd ki bátran, Ne állj itt néma csendben, Hisz kérve-kérlek téged, Épp most nem hagyhatsz cserben, A vérem hajszol, kerget, Mert ez a bájos gyermek Felgyújtotta a szívemet, Már nem kell senki más, Senki más, nem, senki más? PAOLINO E láng; ez édes érzés Tán másnak fájó sértés. GRÓF Nincs többé visszatérés, Mert rabul ejt ez érzés. PAOLINO Megáll, megáll a szívem, Mert a kín mint kés járja át! GRÓF Nem kell nekem Lisetta, Megkérem a húgát. CAROLINA (meglátja őket az ablakból) Ott van Paolino! És ott látom a grófot. Búcsúznak éppen. A gróf kegyesen elbocsátja És erre indul. Férjem meg bemegy a házba. GRÓF (magában) Használjuk ki a percet: (Észreveszi Carolinát, aki most lép ki a házból) Ó, Carolina! A sors most kedvez nékem, Hiszen már régen szerettem volna Négyszemközt szólni önnel fontos ügyben. CAROLINA Ó, milyen jó, hogy itt van, Hisz erre vártam én is. GRÓF Erre várt ön is? Ön? (Magában) Nincs veszve semmi. (Carolinához) Paolino mindent tud már, Elmondta volna önnek, De jobb lesz most az alkalommal élni, Megpróbálok nyíltan magam beszélni! Azért jöttem e házba, Hogy megkérjem Lisettát, De sajnos, nem nagyon tetszik nékem, Mert már valaki másért lobog a vérem! Önt megláttam ma reggel És meghódított máris az első percben. CAROLINA Én?! Mit is mondott? GRÓF Azt mondtam, amit hallott. CAROLINA Őszintén szólva Én nem ezt vártam öntől! GRÓF Hát mit várt. tőlem? CAROLINA Azt nem mondhatom meg önnek! GRÓF Szeretném Lisetta helyett Önt feleségül venni! CAROLINA Lehetetlent kér, Nem tudom megtenni! Drága gróf úr, meg ne sértsem, Szóm ha póri, meg ne bántsa. Úgyse lennék fényes dáma, Ehhez semmi kedvem sincs. Nem, nem, tisztelt gróf úr, Ehhez semmi kedvem sincs. Ily nagy kegyre csak az méltó, Kinek rangja önhöz ér fel. Rangos hölgy, - ha meg nem sértem -, Az az önhöz méltó kincs. Bájam senkit meg nem hódít; Nem tudom az úri módit, Nagyon kicsi vagyok, kérem, Alakom sem jelentékeny, Bennem művelt szellem nincsen, Nincsen, nincsen, nincsen, nincsen. Önre biztos szégyent hoznék, Hogyha bálba vinne el. Kérdik: „Hogy van a drága grófné?" - Ám a grófné nem felel. Szégyent hoznék önre, gróf úr. Hogyha bálba vinne el. Franciául szólnak hozzám, Én csak tátom málé szájam. Annyit értek csak: Monsieur, Monsieur. És egy finom angol lordnak, Jaj, mit mondjak, jaj. mit mondjak, Annyit értek csak: auduju-du, auduju-du. Térdet hajt és szól egy német, Milyen méreg, milyen méreg, Én egy árva szót sem értek. Szót se szól a balga lányka. Szíve jó, nincs vonzó rajta semmi más. A francia nyelvet nem beszélem, Ha angolul szólnak, jaj, nem értem, A „der, die, das"-t mindig felcserélem. Szót se szól a balga lányka. Szívem jó, s nincs vonzó rajtam Semmi más, nincs más! (Mindketten távoznak.) (Fidalma a házból, Paolino a kert felöl érkezve távolról figyelik egymást, majd közelebb jönnek.) FIDALMA Most beszélek Paolinóval. Sehol sincs a házban Ennél alkalmasabb hely Egy-két bizalmas szóra. PAOLINO (magában) Sajnos, úgy látszik, rossz kedve van, Gondterhes az arca. Jaj, én szerencsétlen flótás! Induljunk harcra! FIDALMA (magában) Szeme sarkából rám néz És mélyet sóhajt. PAOLINO Erre néz, hogy is kezdjem? Szívem remeg! FIDALMA Ide néz, újra sóhajt, Ó, hátha ő is Azt érzi, amit én, Titkon szívébe rejtve! PAOLINO (megszólítja Fidalmát) Engedelmet kérek! FIDALMA Isten hozta, drága Paolino. Jöjjön bátran, nincs dolgom, Ráérek éppen! PAOLINO Ön gondterheltnek látszik, Igazán nem szeretném megzavarni, kérem! FIDALMA Ön sose zavar engem. Ön is gondterhelt, ugye? Valamit titkol, vagy tévedtem volna? PAOLINO Ön sose téved. FIDALMA Paolino? PAOLINO Asszonyom? FIDALMA Azt hiszem, kedves, Hogy egyféle gond Nyomja a lelkünk. Nem véletlen az ilyen! PAOLINO Bizony, nem lehet az. FIDALMA Nem gondolt éppen rám? PAOLINO De bizony önre! FIDALMA És én is éppen önre. PAOLINO (magában) Nagyon kedves, ez jó jel! (Fidalmához) Ó, Asszonyom . . . FIDALMA Hát öntse ki lelkét, Nem vagyok kőből. PAOLINO Ezt nem is vártam, Az ön jóságos szíve Reményt kelt bennem, De a bátyja majd mit szól? FIDALMA Mit szól a bátyám? Csak azt teszi majd, Amire kérem. PAOLINO És nem lesz nagyon mérges? FIDALMA Mért lenne mérges? Majd úgy tesz mintha örülne, Szeret kedvembe járni. PAOLINO Meg vagyok mentve! Mikor? Hogyan? FIDALMA Most azonnal! PAOLINO Akkor induljunk máris! FIDALMA Hát jól van, nyújtsa a karját, És megígérem, drágám. Hogy férjhez megyek önhöz! PAOLINO (elképedve) Hozzám? FIDALMA Úgy bizony, édes! PAOLINO (alig kap levegőt) De én . . . FIDALMA Te, én kedvesem! Csak nyugalom, csak nyugalom! De mért vagy ilyen sápadt? Mi bajod, drágám? PAOLINO (magában.) A félreértés kínos, Itt nagy baj vár rám! Jaj nekem! A fejem szédül! Jaj nekem! Remeg a lábam! Levegőt, vagy máris végem! FIDALMA Semmi, semmi, Kedves párom, Nincs baj, nincs baj, Rögtön jobb lesz. Túl nagy öröm: Ez az ok! PAOLINO Kegyelem! Ezt túl nem élem! Én úgy érzem, Meghalok! (Elájul) FIDALMA Semmi semmi. Nem baj, nem baj, Rögtön jobb lesz, Elmúlik egy perc alatt. Félelemre semmi ok. Én kedves Paolinóm, Paolino! (Magának) Elájult a lelkem; Felélesztem menten! (Lépéséket hall.) Ki jár odafenn? (Carolina - megjelenik.) (Carolinához) Elszédült a drága. A túlheves boldogság Bajt okozott. CAROLINA (odasiet) Mi a baj? Mi történt kérem? Mi a baj? Sehogyse értem! Nagy Isten! Hogy jutott bajba? FIDALMA A túlheves szerelem, Csak az tört ki rajta. Épp most adtam néki A szívemet én. Most felmegyek, elhozom néki a gyógyszert, Te várj itt; tán életre tér a szegény, Te addig várj itt, míg életre tér a szegény. (Távozik) CAROLINA Hogy értsem, nagy ég, Tán nem jól hallok én?! Édes Isten, Milyen szégyen! Szörnyű sejtés! Szörnyű sejtés mardos, éget. (Ébreszti Paolinót) Szólj egy szót, csak rajta, ébredj, Árva szívem megszakad! PAOLINO (magához tér) Carolina! Carolina!' Menj el, kérlek! Menj, el, kérlek! CAROLINA Néném meghódított téged, Csalfa, menj és légy szabad! PAOLINO Hallgass, hallgass, most e percben Semmit nem mondhatok el. CAROLINA Még csak az kell, Hogy most füllents, Párod többet érdemel. FIDALMA (visszatér) Gyorsan jöttem, Itt van minden. Jobban van már, Amint látom, Hála Isten, Látom, látom. Ím e kéz most, drága párom Eljegyzési csókra vár. PAOLINO (Fidalmához) Honnan vennék ennyi merszet? CAROLINA (Fidalmához) Ejnye néni, ejnye néni. FIDALMA (Paolinóhoz) Drága párom, nem kell félni. (Carolinához) Ez a kézcsók nekem jár! CAROLINA (magában) Majd elolvad, azt se bánja, Hogy a húga mindezt látja. Rettentő, rettentő, Ilyet hogy tehet egy nő!? FIDALMA Ez a kézcsók nekem jár ma; Mától ő az éltem párja. Illendő, hitvestársam lesz ma ő, PAOLINO (magában) Szégyenszemre azt se bánja, Hogy a húga mindezt látja. Rettentő, rettentő, Ilyet hogy tehet egy nő! Nem értem én, mit képzel ő, Mért óhajt férjül ez a nő! (Fidalma távozik.) CAROLINA (Paolinóhoz) Tűnj el innen és kövesd őt! (Paolino indul.) Nem! Csalfa, állj meg! Mondd csak, mondd csak, Te kékszakáll, hányszor nősülnél még? PAOLINO Hallgass, hallgass, könyörgöm! Hallgass meg, édes! CAROLINA Rögtön végem van, érzem! PAOLINO Nyugodj meg végre! CAROLINA Ha meghalok, te szabad vagy És elveheted néném! PAOLINO Ó, nem! Ne beszélj így. Úgy fáj, ha bántasz! Én egyetlen szép párom, Hogyha szerelmünket meg akarjuk óvni És tisztességben élni, Egy marad hátra: Szökni kell. Majd megbékél az apád Néhány hónap múlva ! Ami történt, az megtörtént, De talán a végén Jóra fordul a sorsunk, Élhetünk békén. Majd ha hajnal, kél az égen, Csendben, titkon, lassan lépünk; Míg a lépcsőről leérünk, Lábunk nem ver semmi zajt. Lomb közt rejtve, halkan lépve, Eltűnünk a kerti ajtón. Kinn az utcán vár egy hintó, Jó lesz messze szállni rajt. Senki nem lát, mert rejt a hintó És a szívünk együtt dobban, Míg a két ló víg galoppban Vélünk messze tájra tart. Él egy néném csepp kis házban. Jószívű a jámbor néni. Nála békén fogunk élni, Messze hagyva bút és bajt. Drága párom, véled élni Jó lesz majd, De jó, de szép lesz majd! Véled élni jó lesz majd. Majd meglátjuk, hogy lesz aztán. Szökni kell most minden áron. Nem kell félni, drága párom, Léptünk Ámor őrzi majd. Halkan lépünk, messze érünk, Lábunk nem ver semmi zajt! Drága párom, nem kell félni, Léptünk Ámor őrzi majd. Messze űz el minden bajt! (Paolino elmegy, Carolina egyedül.) CAROLINA Szökni? A világ élé tárni Legrejtettebb titkunk? Hogy minden ember Csak rosszat mondjon rólunk, És még jobban megkeserítsük Szegény apám szívét? Hisz elég sok a gondja. Nem, nem! . . . Nem marad más hátra . . . Nem tudom magam mégse Erre a súlyos lépésre elszánni. Szívem szerint teszek, Azt nem fogom megbánni. (Bemegy a szobájába.) GERONIMO (belép Elisettával és Fidalmával) Még hogy nem tetszik a gróf úr!? Nem vagy elbűvölve tőle? Lám, lám! Értsd meg, lányom, amit mondok, Halld a józan férfi szót! ELISETTA Rám se pillant, meg se hallgat És nem szól egy árva szót! FIDALMA Ifjú hölggyel így elbánni, Hol a híres úri mód? - GERONIMO Hát ti balgák, azt hittétek, Hogy a finom úri népek, Hogyha házasságra lépnek, Gyengéd, szép szavakkal élnek? Kérkedni a szerelemmel, Ilyet nem tesz nemes ember. Rang és érzés meg nem fér! PAOLINO (kijön a házból) Kedves gazdám, jöjjön, nézze, Minden úgy van, ahogy kérte, És a fényes eljegyzésre Ott benn minden készen áll. GERONIMO Mi van ott bent? Sehogy se értem. PAOLINO (a gazdája fülébe kiabál) Benn a házban . . . Terített asztal. . . Minden úgy van . . . Ahogy kérte . . . Ott benn minden készen áll! GERONIMO Hogyne érteném! Ördög vinne el! Nézd a fickót! Tán úgy véli, rosszul hallok? Ez az ember Minek ágál s ordibál? ELISETTA, FIDALMA Menjünk végre, menjünk beljebb, Lássuk hát a díszes termet. Gyertyafényben úszó asztal. Minden jóval rakva vár. (Mind bemennek a házba.) 2. kép (Carolina befut, utána a gróf.) CAROLINA Ne bántson, tisztelt gróf úr, Ezt kérem, hagyja abba. GRÓF Annyit mondjon csak, Hogy szíve szabad még, Vagy másnak adta? CAROLINA Nincs mátkám, nincsen kérőm, Ezt, kérem, higgye el! GRÓF Hát akkor, vágyó szívem Szép lány fogadja el. CAROLINA Ó, hagyjon engem kérem! Nagyon kérem, nagyon kérem. Ó, hagyjon engem, kérem! Nagyon kérem, nagyon kérem, Már hadd mehessek el! GRÓF Nem hagylak, édes kincsem; Most el nem hagyhatsz engem. Mondj néhány szót, hogy bízzak, Hogy várni tudjak még. CAROLINA Ön nővérkémet kérte, Nem? nem? nem? nem? Most menjen szépen érte. GRÓF De nem rajongok érte. Nem,, nem, nem, nem, És nem veszem el őt! CAROLINA Ej, térjen végre észre, Hisz ön Lisettát kérte. Jó hírét folt ne érje . . . GRÓF Most rádtaláltam végre, Én drága szép kis lánykám, És nem leszek a férje, A szívem érted ég. (Meg akarja ölelni Carolinát. Elisetta épp akkor lép ki a szobából.) ELISETTA Lám: az áruló, az álnok! A durva, csalfa lélek! Megszégyenítve éljek!? Most már elönt a láz. ( A grófhoz ) Ön vérig sértett engem, És tudom, mit kell tennem, És visszhangzik majd tőle A város és a ház! És titkos sugdosástól Zeng város és a ház. CAROLINA (Elisettához) Hadd szóljak! Engedj szólni: Én nem vagyok hibás! Hidd el, kérlek! Ó, hadd szóljak! Hidd el, kérlek, Hogy nem én vagyok hibás! ELISETTA (Carolinához) Nem, Te álnok, nem! Bosszút állok. (A grófhoz) Ön vérig sértett engem, És tudom, mit kell tennem, És visszhangzik majd tőle A város és a ház. GRÓF Ha megpukkad, se bánom. CAROLINA Engedj szólni, hidd el, kérlek . . . GRÓF (Elisettának) Én, Én vagyok csakis a hibás! (Magában) Pukkadjon meg, azt se bánom. (Elisettának) Nem, nem, ő nem hibás. FIDALMA (besiet) Mi történt? Mért támadt ilyen szörnyű zaj? Mit? Hogy? Tán hajba kaptak ismét? ELISETTA (a grófra mutat) A szoknyahős, a csalfa, Ki párját máris csalja . . . Én árva, Ah! A szoknyahős, a csalfa, A vőlegények alja A párját máris csalja: Most csábította őt. A szoknyahős, a csalfa A húgom lépre csalta, Most csábította őt! FIDALMA (a grófhoz) Ah, ön szerelmet vallott? Nem hiszem, amit hallok. CAROLINA (Fidalmához) Ön téved drága néném, Nem tettem rosszat én! FIDALMA Majd jól utánanézek, Hogy mi a tiszta tény. GRÓF Csak hagyjuk dúlni, fúlni, Majd megunja szegény. CAROLINA (Fidalmához) Nem úgy van, drága néném, Nem tettem rosszat én. Mért átkoz, drága néni, Nem tettem rosszat én. ELISETTA Lesz lárma, szörnyű botrány, Azt megcsinálom én! Gaz, álnok vőlegény. Majd visszhangzik a város, Mert botrányt csapok én. Átkoz majd a vőlegény. FIDALMA Majd jól utánanézek, Mi hát a tiszta tény. Majd megvizsgálom nyomban, Mi hát a tiszta tény. GRÓF Csak vessen szét a méreg, Hisz azt se bánom én. FIDALMA (észreveszi a közeledő Geronimót és Paolinót) A bátyám, a bátyám, Nos hát kérek csendet! A megkergült nép közt Majd ő teremt rendet. Nem zsibvásár, tébolyda, Kocsma e ház! GERONIMO (megjelenik) Mi történt, mi baj van, Itt szörnyű nagy zaj van! Mi történt? Ki ordít? Ez tréfa, vagy baj van? Mit álltok itt némán? Mit bámultok én rám? Az ördögbe, szólj, Tán kigyúlt a ház? PAOLINO (belép; magában) A párom oly sápadt És reszket a drága. Az arcán ott bujkál A gond és a bú. CAROLINA, ELISETTA, FIDALMA, GRÓF, GERONIMO Mily félelmes csend van. Csak szólna az egyik! Én szólnék, de félek Megszólalni. jaj! Én szólnék, de félek. Nem könnyű az élet. Az élet csak baj. GERONIMO (Carolinához) És most valld be csak szépen, Mi volt? Mi történt itt benn? CAROLINA Nem történt semmi sértés; Egy apró félreértés. Lisetta rosszul látott, A gróf megmondja majd. Gróf úr, a gróf úr, A gróf úr megmondja majd. ELISETTA Ne hazudj nekem, húgom, A dolgot nagyon unom. A tényállás itt más volt, A szemem sose csal. (Fidalmához) Mondja meg néki, néném! A szemem sose csal! FIDALMA (Geronimóhoz) Mit mondjak, kedves bátyám, Ki érti, hogy mi volt itt . . . Ez sír, a másik ordít, De mind másképpen vall. GERONIMO Ebből egy árva szót sem értek! GRÓF (Geronimónak) Hát lásson tiszta szemmel: A mátka nekem nem kell, Nekem nem kell, nekem nem kell! A kisebbik lány a szebbik, És nekem jobban tetszik. A helyzet roppant egyszerű, Megoldjuk négyszemközt! GERONIMO Egy árva szót sem értek én, Csak zagyván jár a szájuk. PAOLINO Egy árva szót sem értek. Mindezt ki érti meg? Ki? Ki? GRÓF Csak zagyván jár a szájuk, Ki érti, hogy mi ez? CAROLINA, ELISETTA, FIDALMA (Geronimónak) Kérlek, hallgass rám, az égre! Nézz rám és érts meg végre. PAOLINO (magában) Én állok teljes gőzben, És eszem, amit főztem, Mert sajnos, meg nem értem, A helyzet hogy is áll. A tervet jól kifőztem, És most már, sajnos, értem, Hogy a helyzet hogy is áll. CAROLINA, ELISETTA, FIDALMA (Geronimónak) Majd én, majd én elmondom, A helyzet hogy is áll. GERONIMO Egy árva szót sem értek! Jaj, széthasad a fejem! Nem bírom, rögtön végem, Így soha meg nem értem, A helyzet hogy is áll. Ba, ba, ba, ba. Be, be, be, be. Du, du, du, du. Egy szót sem értek én. Ba, ba, ba, ba, ba. Be, be, be, be, be. Du, du, du, du, du. GRÓF (Geronimóhoz) Kérem, hallgasson meg végre, Jól figyeljen, hogy értse, A másik lánya kéne. Majd én elmondom végre, A helyzet hogy is áll. VALAMENNYIEN Hisz azt sem tudom már, Fejem hol áll. Ki tudja már, Ki tudja már, A helyzet hogy is áll, Ki tudja már, Ki tudja már. III. FELVONÁS (Nappali szoba Geronimo házában) GERONIMO Igazán nagyon furcsa: Végnélkül csűrik-csavarják a dolgot, Hogy meg ne értsek semmit. De ravasz leszek ám, S a végére járok! (Észreveszi a grófot, aki a vendégszoba felől jön.) Ó, kerüljön csak beljebb, Drága gróf úr, És magyarázza meg mindazt, Ami történt. GRÓF Máris jövök És megmagyarázok mindent, De nem kímélek senkit! GERONIMO (félreérti) Nem, nincs itt senki. GRÓF (hangosabban) Nem kímélek senkit, - azt mondtam. És most, kedves uram A tárgyra térek. Először is nyíltan szólok, Kimondom kereken, Mert az őszinteséget szeretem - Hogy Elisetta nem vonz, Mert nincsen benne semmi olyan, Mi szívemet felgyújtja. S mert nincs iránta bennem semmi hajlam, Lehetetlen a frigy, ha az érzéssel baj van. GERONIMO Milyen vonzalom? Milyen érzés? Milyen hajlam? Zavaros beszéd, Nem tudom, hogy érti? GRÓF Nem szándékom Elisettát feleségül kérni. GERONIMO Hogy? Mit mondott a gróf úr? GRÓF Csak azt mondtam, Hogy semmi vonzót nem találok benne. Vagyis, kerek perec: nem kell! GERONIMO Magának nem kell ő, a lányom? És a szerződés tán kutya? Nem kell önnek a lány? Megőrült, uram? Bizony kell önnek nagyonis! El fogja venni! Bizony, el! Egy Geronimo nem akármilyen ember, Azt nem teheti bolonddá. Egy Geronimóval nem lehet kukoricázni! Mert Geronimo mondja, és ön meg is teszi: Lisettát még holnap szépen nőül veszi. GRÓF Én annak a Geronimo úrnak Újra csak annyit mondok, Hogy nem veszem el őt. De legyen nyugodt, Ebből nem lehet kára: Megegyezünk szépen Mindkettőnk javára! GERONIMO Majd megtanítom móresre, Ne féljen, Lisetta lányom elveszi ma szépen! Meglátja, csak ne féljen, Ön elveszi őt szépen. Én nem vagyok már kisgyerek, Meglátja, itt mi lesz! Barátom, kérem, Meglátja, hogy mi lesz! GRÓF Egy percre hagyja abba, A játék nem megy babra! Ej, hallgasson meg végre, És megnyugszik a vére. Ha ön nem enged, jó uram, Úgy én sem engedek. Barátom, kérem, Úgy én sem engedek. GERONIMO De el fogja őt venni! GRÓF Nem, nem, ezt nem teszem. GERONIMO De, de, meg fogja tenni. GRÓF Azt mondom, nem, nem, nem. GERONIMO De, de, de. GRÓF Nem, nem, nem. GRÓF, GERONIMO (magában) Hogy tombol ez a félbolond, De engem nem csap be. GERONIMO (m. f.) Nem ért a szóból, Mégis mit képzel, Mit, mit, mégis mit képzel? Ilyet az ember nem ér fel ésszel, Nem, nem, nem ér fel ésszel! Ravasz a fickó, Cégéres csalfa, Szerződést szegni Azért se fog! GRÓF (m. f.) Nem ért a szóból. Mit mondjak néki, Mit, mit, mit mondjak néki, Amiből végre Szavamat érti, Végre, végre szavamat érti? Kiteszem lelkem, S nem hall meg engem. Hallana engem, Megtudná menten, Haragra köztünk Nincs semmi ok! GERONIMO (magában) Nézzük, hogy közben Hűlt-e a vére. GRÓF (magában) Nézzük, hogy közben Múlt-e a mérge. GERONIMO (a grófhoz) Hogy döntött, gróf úr, Megkéri menten? GRÓF (Geronimóhoz) Hogy döntött végül, Meghallgat engem? GERONIMO Megkéri menten? GRÓF Meghallgat engem? Elmondok mindent, Bámulni fog. GERONIMO Ön végre mindent Tisztázni fog! GRÓF Ha nem leszek a nagyobbik, A nagyobbik lány férje, De megkapom a kisebbet, A kisebbet cserébe, Úgy ötvenezer tallért Már most elengedek. GERONIMO Nagy ég! tán rosszul hallok. Jól értem, drága gróf úr, Ön így egyezne meg? Hadd gondolkozzam rajta, Hogy végül mit tegyek? GRÓF Csak jól gondolja meg! GERONIMO (magában) Megmarad a pénzem fele, Méltóságom marad vele, Jó kis csere, nyerek vele, Mindenképpen nyerek én! GRÓF (magában) Rágódik az öreg nagyon, Ötvenezer szép kis vagyon! Nem mondhattam volna jobbat, Ezzel jól meggyőztem én! GERONIMO Jó kis csere, nyerek vele! Mindenképpen nyerek én. (A grófhoz) Meggondoltam meggondoltam. GRÓF Akkor halljam, akkor halljam! GERONIMO Úgy lesz, ahogy önnek tetszik, - Geronimo nem veszekszik -, Hogyha Elisetta lányom Ebben vélünk egyetért. GRÓF Ha csak az kell, Odamegyek hozzá, Bízom abban, hogy megért. GRÓF, GERONIMO Így hát újra szent a béke, Mert mi ketten egyetértünk. Szent a béke, vígan élünk, Minden jó, ha vége jó. (Megölelik egymást.) Kedves rokonom, kedves rokonom, Egyetértünk, vígan élünk, Minden jó, ha vége jó! (Geronimo elsiet Elisettáért.) GRÓF Van nekem egy kitűnő módszerem arra, Hogy Elisetta visszalépjen! ELISETTA (belép) Az apám küldött önhöz. Én szót fogadok néki. Azt mondta, hogy ön beszélne velem. GRÓF Ó, kedves Elisetta kisasszony, Mélyen hódolok ön előtt. ELISETTA Most úgy beszél, mint kérő, Vagy mint szószegő? GRÓF Úgy, ahogy önnek tetszik. Bámulom önt, Úgy teszek hát, ahogy önnek jó Mérlegelve a dolgot Mit is számítok én? Ön legyen boldog! ELISETTA Ön csodálatos szónok! GRÓF Még nagyobb csoda lesz, Ha többet mondok. ELISETTA Ez nagyszerű, beszéljen! GRÓF Először is: őszinte ember volnék, Megmondom nyíltan, ami szívemet nyomja: Hogyha beszélhetek önnel egy óra hosszat, Mindent megtudhat rólam, a jót és a rosszat! ELISETTA Jó, teszek hát egy próbát. Tisztelt kérőm, ha meg nem sértem, Mondja meg, mire véljem, Hogy húgomnak tette a szépet. Vajon rossznak vagy jónak? GRÓF Rossznak, rossznak, Nagyon rossznak! Látja, hogy be is vallom! - Van sok testi hibám És vannak lelki gyengék, S bár nem szívesen mondom De tartozom azzal, Hogy tisztázzam a dolgot, Még mielőtt az oltárhoz lép vélem, S aztán ön mondja meg, Hozzám jön, vagy mégsem. Nyíltan, bátran Meg kell mondjam, Sajnos, holdkóros is voltam. Máskor görcsben, félig holtan, Testem lázálomba hull. Néhanapján alva-járva Lábam mindent szerte dúl. Alva-járok, És az ágyban Lelkem tépik Szörnyű álmok, Rúgkapálok, Öklöm össze vissza ver. ELISETTA Csakis ennyi? Szinte semmi! Én majd rendbe fogom tenni, Tudnék tűrni, hogyha kell. GRÓF Lassan, lassan, ez még semmi. Üldöz még egy szörnyű átok: Ha egy ifjú hölgyet látok, Lángra gyúlok, bárki ő. ELISETTA Bizony, kissé sok a jóból, Kárhozatos, súlyos vétek, De ha tudja, majd leküzdi, az a fő! GRÓF Legyen bátor, hősi lélek, Most a főbűnökre térek: Hamis kártyás, léha ember, Telve sok-sok csalfa csellel, Hazug, durva, aljas fickó, Sokszor részeg, mint a disznó. Földön csúszva, Tántorgó testtel, Hazaérek, Senkit otthon Nem kímélek, Férfi vagy nő, Senkit nem kímélek én! ELISETTA Sok a jóból, sok a jóból. GRÓF Nincsen vége, Nincsen vége! Mások pénzén vígan dőzsöl, Kölcsönt elfogad a nőtől, Ilyen ember volnék, kérem. És a szívem, mint a kő. Csalfa, durva, aljas fickó, Gyakran részeg, mint egy disznó, Ilyen ember volnék én. ELISETTA Én meg ebből Nem hiszek semmit, Ravasz tréfa, annak szánta, Hogy hűségem kipróbálja, De a tréfát értem én. GRÓF Hogyha hölgyem nekem nem hisz, Akkor őszintén megmondom, Nekem ön, de nekem ön Cseppet sem tetszik. Eljegyzésünk, eljegyzésünk Fel is bontom. Hagyjon békén, Az a fő. Engem ön nem érdekel, Önt én sose veszem el! (Távozik.) FIDALMA (belép) Elisetta, kis húgom, Mondd, mért vagy olyan feldúlt? ELISETTA Ha a gróf szeme elől El nem tüntetjük Carolinát gyorsan, Még rosszra fordul sorsom, Mert a gróf bizony elveszi őt! FIDALMA Küldjük el innen! De te azt hiszed, hogy húgod Szerelmes lett a grófba? Én pedig sejtem, Hogy a kislány másért lángol, Mert Paolinóba szerelmes a szentem. ELISETTA Ez nem érdekel engem! FIDALMA De engem annál inkább! Így hát nem rejtem tovább Előtted a titkát. ELISETTA Legjobb lenne elküldeni zárdába, De menten, akkor nem zavar többé. FIDALMA Nagyszerű eszme! Zárdába küldjük, A városunktól messze. Igen, az lenne jó, Ha ez a fruska Már holnap kora reggel zárdába jutna! GERONIMO (belép; Elisettához) Nos hát, meggyőztek arról, Hogy legjobb lenne, Ha önként visszalépnél? ELISETTA Nem mondok le a házasságról soha! A húgomnak, míg élek, nem adom át a grófot. GERONIMO (nem jól érti) Ez a váratlan csere Az erszényemre kedvező! FIDALMA Nem lesz semmilyen csere! Csodálkozom rajtad; Egy ilyen finom ember, Oly okos és művelt, Egy házasságcserét Lehetőnek tartson. GERONIMO Persze, én lehetőnek tartom! (Elisettához) Látod, a nénéd véleményem osztja. FIDALMA Én azt mondtam, hogy: nem! A rendetlenség okozóját el kell tüntetni! Carolina az oka, hogy a gróf beleszédült! Így hát legjobb lesz feltűnés nélkül Megszabadulni tőle, S néhány hónapra eltüntetni a drágát. Messze lesz addig és nem csinál itt lármát! ELISETTA Jól érti, amit kérünk? GERONIMO Igen, értem, világos szó volt! FIDALMA Mert ha ezt meg nem érted, Nem méltó hozzám, hogy itt maradjak veled, Úgy elköltözöm innen, Az üzletből kilépek És kamatokkal együtt kivonom a pénzem. Akkor hát nem lesz mátkacsere mégsem! ELISETTA Már érti? Tudni vágyom. GERONIMO Nem vagyok süket! Úgy teszek, ahogy jónak látom! FIDALMA Mit akarsz tenni? Várunk a szóra. ELISETTA Döntsön már végre. Sürget az óra. ELISETTA, FIDALMA Valamit tenni kell. Sietve gyorsan, Gondolja meg. Valamit tenni kell, Gondolja meg. GERONIMO Ne visíts, lányom Ne ordíts, húgom, Dobhártyám szétreped, Hagyd abba, unom! Csendesen, halkan Beszéljetek. ELISETTA, FIDALMA Megmondjuk halkan, Megmondjuk csendben: Lánya egy távoli Zárdába menjen. Majd minden rendbe lesz, Háznépe csendbe lesz, Ha Carolina Zárdába megy. Rend lesz a házban, Ha Carolina Zárdába megy. Érti már, kérem? GERONIMO Dehogyis értem! ELISETTA, FIDALMA Elég a szóból, Tenni kell végre! GERONIMO Hallgass, az égre! Lesz végre csend!? ELISETTA Rend lesz a házban, ha Carolina . . . GERONIMO Értem, már értem, csendesen, kérem. FIDALMA Holnap, ha ébred a hajnal pírja . . . GERONIMO Félóra óta nagyon is értem. ELISETTA Ha Carolina zárdába menne . . . GERONIMO Nagyon is értem, kedvükre lenne! FIDALMA Ha Carolina . . . ELISETTA Zárdába menne. GERONIMO Mért csaptok lármát, Legyetek csendben, Hogy szóhoz jussak, Ideje már. ELISETTA, FIDALMA Azért van lárma, Mert kisebb lánya Felfordít mindent És itt a házba Azóta minden fejére áll. Azért van lárma, Mert kisebb lánya Bajt okoz, s minden Fejére áll. Nem lesz majd lárma, csend lesz a házban, Lenne, csak lánya zárdában már! (Távoznak.) GERONIMO Küldjem zárdába szegénykét? De ha Fidalma Kiveszi az üzletből a pénzét . . . El kell küldeni mégis. Döntöttem végképp. CAROLINA (megjelenik szobája ajtajában) Elhatároztam végre, Hogy vallomást teszek! Úgy fázom és félek, Az arcom lázban ég. Nehéz az élet. (Geronimóhoz) Édes jó apám, Térdre hullva kéri a lánya . . . GERONIMO Hogy is mondtad? Mi a baj? Valami történt? CAROLINA Szólni hogy merjek? GERONIMO Kelj fel hát, Fogadj szót szépen apádnak, gyermek! Mielőtt bármit szólnál. Én mondom el a dolgot. Biztos, nővéred és húgom tudatta veled, Hogy holnap kora reggel Zárdába kell menned. Nem kell, hogy jajgass És reszkess térdre hullva, Visszajössz hozzám néhány hónap múlva. (Távozik.) CAROLINA Hát nincs sehol a földön Ennél gyászosabb helyzet, Mert nővérem és néném Apát rávették arra, Hogy elkergessen innen. Ó jaj, én szerencsétlen! Úgy fáj a szívem! Zárdába zárva éljek egymagam árván?! Apám kényszerít erre. Én szegény balsorsú asszony, Szörnyű gond nyomja lelkem. Bár ne is élnék! Uram! Mutasd meg nékem Sorsom útján a fényt. Add, hogy míg élek, Remélni tudjak. Szörnyű lesz nékem, Ó, jaj! bezárva, Carolina, te árva, Nem szán meg senki téged, Remény sem éltet. Ó, boldogtalan én! Jaj, mért is él, ki szenved! GRÓF (besiet) Kedves, mért olyan feldúlt? Hiszen remeg az ajka. Mit tehetek én? Itt állok, rendelkezzék velem, Önért boldogan feláldozom éltem. CAROLINA Ó, nem szólhatok én. GRÓF Csak szóljon, Hiszen annyira becsülöm önt, Hogy önért ez a szív Mindenre képes. CAROLINA Esküdjön nékem, gróf úr! GRÓF (térdre ereszkedik Carolina előtt) Az ősök kardjára mondok esküt, S e kézre, mely most homlokomhoz ér: S most halljam végre a titkát. (Megjelenik Elisetta, Fidalma és Geronimo.) ELISETTA Rajtakaptunk hát! FIDALMA Rajtakaptunk hát, nincs kiút! ELISETTA (Geronimóhoz) Csak nézze ezt a kígyót. FIDALMA Nos látja már, kit véd itt? Minden férfit megszédít. Hogyha kérik kisujját, Úgy ő már odanyújtja karját. GERONIMO Igazatok volt, látom a csalfát! CAROLINA Édesapám . . . GERONIMO Tartsd a szád! Te zárdába mégy tüstént, Ön pedig, gróf úr, holnap elveszi azt, Kit legelőször megkért. Ezt teszi, kérem, elveszi őt, Vagy jön a számonkérés. GRÓF De én . . . GERONIMO Megmondtam, punktum! CAROLINA De engem . . . ELISETTA Zárdába fogsz menni! FIDALMA Oda fogsz menni! CAROLINA Jaj, őrületbe kerget, Nem segít semmi! Bárcsak lélegzethez jutnék, S szólni tudnék, Ó, én árva! Nem kell nékem nővérem párja. Nem kell nékem, tanú rá az ég! Nincsen bűnöm, mégis vádol. Kérem, gróf úr, ön is szóljon, Apám tán majd ért, a szóból, Önnek biztos jobban hisz. Szóljon egy szót És mindent mondjon meg. GRÓF Ez a lányka nem tett rosszat... ELISETTA, FIDALMA Ön egy szót se szólhat érte, Nincsen joga, csak ne védje, Úgyis kolostorba megy. GERONIMO Nincsen joga, csak ne védje, Úgyis kolostorba megy. CAROLINA Néhány órát, egy napot kérek! Szánj meg, édes jó apám! ELISETTA, FIDALMA, GERONIMO Nem, nem, nem, ,nem. GRÓF De, de, Hagyja szólni, Hagyja szólni. CAROLINA Menni hagynak búsan, árván, Mért hogy senki meg nem szán? GRÓF Téboly tör rám, forr a vérem, Mért nem hallgat senki rám? Téboly tör rám, forr a vérem. FIDALMA Bármi áron mégis elérem, Rá a csendes zárda vár. Bármi áron, ám elérem, Hogy végre rend lesz már. CAROLINA Józan ésszel túl nem élem! Lázas téboly támad rám! ELISETTA Bármi áron, mégis elérem, Bosszút állok, s megnyugszik vérem. Bármi áron, ám elérem, Rá a csendes zárda vár. GERONIMO Bármi áron, mégis elérem, Rá a csendes zárda vár. Bármi áron ám elérem, Itt a házban rend lesz már. Zárdába megy holnap reggel, Itt a házban Rend lesz már. (Geronimo ott marad, a többiek távoznak.) GERONIMO (az érkező Paolinónak) Menj, Paolino, gyorsan. Ezt a levelet rád bízom, Hogy elvidd a tisztelendő zárdafőnöknőnek. Az áll benne, hogy lányom érkezik hozzá. Már holnap kora reggel, és gondoskodjék arról, Hogy útrakészen álljon reggel négy tüzes pejló. (Paolino elszörnyed.) Hogy? Valamit mondtál? PAOLINO Árva szót se szóltam én. GERONIMO Jól van. Ahogy mondtam! Én végre ágyba térek. Te indulj és szedd a lábad! Túl sok a gond és testem-lelkem fáradt! PAOLINO Már nem marad más hátra, Itt szökni kell, de gyorsan. Carolinám, szegény, Mire is várnánk? Senki sem segít rajtunk. Én hozok rendbe mindent! De hogyan? És hol? Hová? Milyen módon? Elveszett minden! Nem! Cselekedni kell! Máris sietve indulok érted, drága! Szívemben éled reménységem lángja. (Carolina szobájába siet.) GRÓF (belép) Vajon mit tehetnék érte, Carolinát szívből szánom. Tudnom kell, hogy érző szíve Milyen súlyos titkot rejt. Szíve búját messze űzném, Ó, csak tudnám, hogy mi bántja. Drága gyermek, édes lányka, Könnye engem is kétségbeejt. ELISETTA (belép) Én azt hittem, régen alszik, És itt sétál, lám, a lépcsőn. Hogy mi dolga fenn oly későn, Szívem fájón sejti már. Sajnos, sejtem, sajnos, sejtem, Szívem fájón sejti már. GRÓF Bárcsak szólni tudnék véle, Carolina alszik már. ELISETTA (megszólítja a grófot) Kedves gróf úr, kedves gróf úr, Mért van ébren? Mondja hát, Mi dolga itt fenn? Miért van ébren? GRÓF Jót tesz nékem, hogyha este Sétálok s a holdat nézem. ELISETTA Úgy hát én is megyek önnel. GRÓF Kedves öntől, drága hölgyem, Kérem mégis, Gyorsan menjen; Megyek én is, Bizony, már későre jár. ELISETTA Akkor hát jó éjt a grófnak. GRÓF Csendes álmot, drága hölgyem. ELISETTA (magában) Ám én addig meg nem nyugszom, Míg a tény napfényre jő. GRÓF (magában) Folyton rám les, nem hagy nyugton, Nem hagy élni ez a nő! ELISETTA Nem. GRÓF Nem! ELISETTA Drága gróf úr, Csendes jó éjt. GRÓF Kedves hölgyem, Édes álmot! (Mindketten különböző irányban távoznak.) PAOLINO (óvatosan jön Carolinával) Mért nem vagy bátrabb, drága? Kövesd a léptem csendben. Mért nem vagy bátrabb, drága? Jöjj velem. Csendesen jöjj velem Halkan, csendben. CAROLINA Adj kezet, várj egy kissé, Lábam oly félve lép, Úgy félek, úgy félek, Lábam oly félve Megreszket, ha lép. CAROLINA, PAOLINO Ó, milyen súlyos óra, Torkomban lüktet szívem. Nem marad hátra más, Szökni kell, drága, Ne félj, most menjük hamar. PAOLINO (megáll) Halkan! Valaki jár, úgy hallom . . . Várj, Hallgass! Úgy tűnik, járnak itt! CAROLINA, PAOLINO Csak meg ne lásson senki, Most maradjunk itt, Bújjunk el csendesen egy kicsit! (Visszamennek Carolina szobájába.) ELISETTA (újból megjelenik) Halkan súgnak, hogy ne halljam. Ott benn valaki lopva jár, És az ajtón tisztán hallom, Halkan-halkan Kattan a zár. Meg kell tudnom, mi van ott benn. (Hallgatózik Carolina ajtajánál.) Jaj de halkan súgnak-búgnak. Csitt! Csitt! Nem hallom; Séta kell a kényes úrnak, Ám a jóból sok lesz már! (Fidalma ajtajához szalad.) Az ágyból ki, néném, De gyorsan, de gyorsan, Mert nagy baj van! Segítsen, néném! FIDALMA (hangja a szobájából) Ki zörget, ki sürget, Ki zörget? Ki sürget? ELISETTA Lisetta, Lisetta. (Kopog Geronimo ajtaján.) Az ágyból ki gyorsan, Mert baj van, apácska! GERONIMO (hangja a színfalak mögött) Ki dörömböl éjjel? Az ajtót ki rázza? Ki dörömböl éjjel? Az ajtót ki rázza? ELISETTA Egy percet se késsen, Egy percet se késsen, A becsületéről van szó! FIDALMA (besiet) Mi történt? Mi baj van? GERONIMO (besiet) Az ajtót ki rúgta? FIDALMA Én rettentőn félek. GERONIMO Én fel vagyok dúlva! FIDALMA Mi történt? Mi baj van? GERONIMO Az ajtót ki rúgta, Az ajtót ki rúgta? ELISETTA A gróf és a húgom Bezárkóztak ketten, Most érhetjük tetten Az áruló grófot, Most érhetjük tetten A gaz árulót! ELISETTA, FIDALMA, GERONIMO (Carolina ajtaján dörömbölnek) Gróf úr, gróf úr, Aljas álnok, hitvány! Mars ki! Jobb lesz künn az utcán! Bűne napvilágra jött. GRÓF (belép az ellenkező oldalról) Mit kívánnak hát a gróftól? Ej, mit hallok? De kikérem ezt a hangot, Amely sárba ránt Feddhetetlen hírt és rangot. Tessék, hívtak, Itt áll a gróf. ELISETTA, FIDALMA, GERONIMO (megsemmisülten) Szörnyű botrány! Szörnyű bánat. Szívem reszket, Félig holt, (A grófhoz) Tisztelt gróf úr, Ó, bocsánat, Ez csak félreértés volt. GRÓF Tán a bor fejükbe szállott? GERONIMO (Elisettára mutat) Ágyból rángatott ki engem. ELISETTA Gróf, úr, itt az éji csendben Onnan hangzott furcsa zaj. (Carolina ajtajára mutat) ELISETTA, FIDALMA, GERONIMO (dörömbölnek Carolina ajtaján) Carolina, nyiss ki gyorsan! Gyorsan nyiss ki, Carolina! Gyorsan nyiss ki, gyorsan nyiss ki, Jöjj elő! (Carolina és Paolino belépnek.) Ó, mit látok, Döbbenten állok itt! Váratlan helyzet, Meglepő. Ó, mit látok, Tán ébren álmodom? Ez a helyzet meglepő. CAROLINA, PAOLINO (térdre esnek Geronimo előtt) Térden állva kérve kérem, Most az egyszer nézzen rám, Áldott szíve olvad tán. GERONIMO Mit akar tőlem? FIDALMA Hogy mondtad? Halljam! CAROLINA, PAOLINO Eljött a perc, Hogy most bevalljam, Hogy most már bevalljam: (Paolinóra mutat.) Hű hitvestársam. Szent házasságban Így élünk két hónap óta már. GERONIMO Valamit mondott? Vagy rosszul hallok? CAROLINA, PAOLINO Hű hitvestársam, szent házasságban Így élünk két hónap óta már. FIDALMA, GERONIMO Házasok vagytok? CAROLINA, PAOLINO Törvény szerint! GERONIMO Ó, milyen szégyen, Mily szörnyű átok! Gaz nép, el innen, Meg nem bocsátok! Nem vagy a lányom! Bármerre jártok, Kísérjen átkom. Nem szánlak én. CAROLINA (Fidalmához) Szánd meg a húgod, Bűne csak az, hogy Szívére hallgat. FIDALMA Áruló népség, rútul megcsaltak, Dehogy is szánlak, hiába kértek, Hiába kértek, nem szánlak én. PAOLINO Kérem az égre, Béküljön végre, Úgy lesz a legjobb. Gondolja meg. GRÓF (Geronimóhoz) Én, mint nagyvilági férfi, Szólok érett, józan fővel: Többet ésszel, mint erővel, Ezt a szót higgye el nekem! Carolina volt szívem álma, Ám ő másnak lett a párja, Néki ezt ha megbocsátja, Elisettát elveszem. ELISETTA (Geronimóhoz) Én is, hogyha végre békül, Kezem majd a grófnak nyújtom. (Magában) Mégiscsak grófné leszek. GERONIMO (Fidalmához) Mit szólsz, húgom? FIDALMA És te, bátyám? CAROLINA, PAOLINO (Geronimóhoz) Könyörüljön kisebb lányán. GERONIMO Jól becsaptak, semmi kétség, Álnok, huncut, csalfa népség! GRÓF Ez már így van, Nincs mit tenni. Jobb, ha vidám képet vág. GERONIMO (még dühös) De a sértés, meg a méreg . . . (Hirtelen meggondolja magát.) (Carolinához) Jó . . . Jó, már nem haragszom rád! Jó, már nem haragszom rád! CAROLINA, ELISETTA, FIDALMA, PAOLINO, GERONIMO, GRÓF Minden rendbe jő a végén. Milyen boldog, édes óra! Gond és baj így fordult Végre jóra. Éljen, éljen, mind a két új Házaspár. Ez is rokon, az is rokon, Panaszkodni semmi okom. Szóljon víg dal, ropjuk vígan, Míg a serleg körbe jár, Éljen mindkét ifjú pár! FORDÍTOTTA: HUSZÁR KLÁRA