GIOACCHINO ROSSINI
A SELYEMLÉTRA
Egyfelvonásos vígopera
17 jelenettel

Fordítottta:
Huberné, Tóth Piroska

SZEREPLŐK:
Giulia – Dormont gyámleánya
Lucilla – Szolgálólány Dormont úr házában, Giulia unokatestvére
Dorvil – Giulia férje
Germano – a ház szolgája
Blansac – Giulia Dormont által kiszemelt vőlegénye
Dormont – Giulia gyámja

ELSŐ ÉS EGYETLEN FELVONÁS

Első jelenet
A színpadon Giulia lakása látható. Egy ajtó van a ház végén. Két kis szoba van egymás mellett. Belülről nyílik kifelé egy ajtó, és egy másik üvegajtó, ami egy nagyobb szobához vezet. Ez a két ajtó a nézőtérre néz. A szobában egy terített asztal van, körülötte székek. Giulia, Germano és Lucilla vannak a színen.

GIULIA
Menj innen te bolond, hagyjál békén, itt és most egyedül szeretnék pihenni.

GERMANO
Egy kis türelmet kérek, hogy beszéljek, engedje meg, hogy mondjak valamit.

GIULIA
Tőled nem akarok semmit, megértetted?

GERMANO
(együgyű, szenvtelen arccal)
Megértem Önt. Ahogy közeledik férjhez menésének ideje, egyre idegesebb, zavarodottabb lesz. Épp ezért egy kitűnő tanácsot szeretnék Önnek adni.

GIULIA
Nem akarok hallani semmit!

GERMANO
(Giulia mögé lépve)
Egy szakállas férfi…

GIULIA
Hallgass el!

GERMANO
Mindig ezt mondja…

MINDKETTEN
GERMANO
Mindenki, aki házasodni készül, jó férjre vadászik. Nem akarom, hogy csalódás érje, szeretném Önt megóvni tőle.

GIULIA
Egyáltalán nem érdekel a mondandód. Menj el, távozz innét és ne idegesíts tovább!
(Germano távozik a színről)
Most végre egyedül vagyok, legalább fellélegezhetek egy kicsit. Közeledik a boldog óra, az édes szerelem ideje. Úgy is mondhatnám, hogy a bűnös szerelem ideje.
(jobbra fordul a jobboldali szoba felé, ahonnét Lucilla hangját hallja)

LUCILLA
Unokatestvérkém, unokatestvérkém!…

GIULIA
Egy másik őrült!

LUCILLA
A gyámja hívatja Önt!

GIULIA
Mindjárt megyek, de addig is menjen Ön előre!
(Germano futva érkezik)

GERMANO
Úrnőm, úrnőm…

GIULIA
Még mindig itt vagy, te őrült?

GERMANO
A háziúr küldött ide…

GIULIA
Megértettem, és mindjárt megyek…

MINDHÁRMAN
GIULIA
Először is egy félreértést szeretnék tisztázni. Menjetek ti előre, majd én is megyek, nem értitek? Menjetek már és hagyjatok magamra! (Ó Egek, ezek nem hagynak békén engem!)

GERMANO ÉS LUCILLA
Hagyja most a félreértést, majd később tisztázhatja. Most menjünk mindannyian a gyámjához. Nagy dolgokról lesz ott szó. Menjünk már, és ne kiabáljon tovább! (Ezek a szavak és ez a tűz meglep engem)
(a ház végén levő ajtón keresztül távoznak, amelyet Giulia zár be)

Második jelenet
Giulia és Dorvil a színen. Giulia becsukja az ajtót, kinyitja a kis irodát. Talál benne egy selyemlétrát, amelyet leenged a kis szoba elé és Dorvil felmászik rajta Giulia szobájába.

GIULIA
Itt biztonságban vagyunk, és nagyon boldogok. De most menjen, kérem. Kedves Dorvil, azonnal távozzon!

DORVIL
Ó Egek! Ilyen hamar? Máris?

GIULIA
Egy egész napot töltöttünk el édes kettesben. Talán kevésnek tűnik?

DORVIL
Egy pillanatnak csupán.

GIULIA
Becsülje meg ezt a selyemlétrát, amit adok Önnek, és aminek segítségével mindig feljuthat hozzám, amikor csak akar, de most menjen!
(odaadja Dorvilnak a selyemlétrát és megy kinyitni az ajtót, hogy a létrával leereszkedhessen az udvarra)

DORVIL
Ah! Ennyi áldozatot!

GIULIA
Miért?

DORVIL
Nemrég érkezett ide Blansac, hogy a gyámod férjhez adjon hozzá.

GIULIA
Mivelhogy az Ön felesége vagyok, máshoz nem mehetek feleségül.

DORVIL
De ha arra gondolok, hogy szerelmesen udvarol majd neked…

GIULIA
Nocsak! Féltékeny? Még mindig? Mikor fog végre leszokni erről a mániájáról? Nem elég, hogy mindenről lemondva titokban összeházasodtam Önnel? A gyámom majd végül megtudja ezt, és minden jól végződik. Már nem tehet ellene semmit.

DORVIL
Valóban? És addig mi lesz?

GIULIA
Éjfélkor, mint eddig is, az ezüstlétrán jöjjön fel hozzám, és kora reggel majd távozik, mint szokásosan. De most hív a gyámom. Mennem kell hozzá. Most kérem távozzon és éjfélkor majd újra találkozunk.

DORVIL
Rendben, de még nincs hat óra…

GIULIA
Most is kötekedni akar?

DORVIL
Nem, nem, dehogy. Megyek is, kedves feleségem.
(a selyemlétrán keresztül távozik)

Harmadik jelenet
Giulia, Dormont és Lucilla a színen. Giulia, miután visszatette a selyemlétrát a helyére, becsukja az iroda ajtaját és távozik.

GIULIA
Már elment… most fellélegezhetek! Nyissuk ki az ajtót!
(megy és kinyitja a szobája ajtaját)
Már egy ideje elment a kedves, de itt van már a gyámom.
(jön Dormont és Lucilla)

DORMONT
Nohát! Miért zárkózik be egész nap a szobájába? Arra gondol, hogy majd visszajön ide Blansac és feleségül veszi Önt?

LUCILLA
(élénken)
Ó, milyen szép, szeretetreméltó, elegáns, vidám!…

DORMONT
Elég legyen az áradozásból, különben nem házasítom ki magukat!

LUCILLA
Sajnos ezt tudom!

GIULIA
Igaza van, uram… hamarosan egyezséget kötünk.

DORMONT
Persze! Mielőbb, annál jobb!

Negyedik jelenet
A színen Germano, Dormont, Lucilla és Giulia. Germano sietve érkezik.

GERMANO
Uram, uram!…

DORMONT
Mi történt?

GERMANO
Itt van egy úr… az ördögbe is, hogy hívják?… Várjon csak, megkérdezem tőle. A neve…
(távozófélben)

DORMONT
Biztosan Blansac lesz az!

GERMANO
Igen, uram, Blansac a neve.

DORMONT
No végre!

LUCILLA
Milyen nagy öröm!

GIULIA
(magában)
Milyen képtelenség!

DORMONT
(Giuliához)
Megyek és találkozom vele. Adja meg a módját a fogadásának, elvégre a vőlegényéről van szó.
(távozik)

GERMANO
Megyek én is, követem az uramat…

GIULIA
Maradj csak… figyelj ide!

GERMANO
Itt vagyok!

GIULIA
Szabadíts meg engem ettől a vőlegénytől, találj ki valami jó tervet, majd meghálálom.

GERMANO
Valóban, asszonyom?

GIULIA
Tudom, hogy az unokatestvéremnek, Lucillának nagyon tetszik Blansac.

GERMANO
Ebből egy szót sem értettem…

GIULIA
Ha meg tudnád őt győzni, hogy az én koromban már őrültség házasságot kötni (Germanóra nézve), ez bizony megfiatalítana engem.

GERMANO
Most velem beszél, vagy a fallal?

GIULIA
Én kedves Germanóm!…

GERMANO
(idétlen mosollyal az arcán)
Kedves!… miket mond nekem!… ó, leborulok az Ön nagylelkűsége előtt!… ha megengedi…

GIULIA
Figyelj csak ide! Tudom, hogy jó szívű vagy és hogy igazán szeretsz engem. Tehetnél értem valamit.

GERMANO
Ah, kedves úrnőm, ha szerelmet kér tőlem, annyit adok Önnek, amennyit csak akar.

GIULIA
(magában)
Másra van most szükségem – nem szerelemre, hanem segítségre.

GERMANO
(magában)
Nem talál szavakat, hogy érzéseit kifejezze!

MINDKETTEN
GIULIA
(magában)
Ha feleségül vesz Blansac, milyen sors vár reám?

GERMANO
(magában)
Ha igazat mond, milyen sors vár reám?
(élénken)
Várom az utasítást, de világosan beszéljen!

GIULIA
Hiányzik belőlem a bátorság…

GERMANO
Itt vagyok úrnőm, parancsoljon velem…

GIULIA
Kész vagy rá?

GERMANO
Teljesen kész.

GIULIA
Mindenre elszánt?

GERMANO
A legelszántabb.

GIULIA
(magához húzza Germanót, és úgy mondja el neki a nagy titkot)
A vendégről, aki most érkezett, Blansacról van szó. Ha az unokatestvérem találkozik vele, és ha egy kicsit udvarolna is neki a vendégünk, kérlek, számolj be róla nekem!

GERMANO
Én!

GIULIA
Igen, te kedvesem…

GERMANO
Én… köszönöm… és tisztázom ezt a dolgot… Ezt akarja? – megértettem… Mindent megteszek, amire kér.
(élénken gesztikulál)
Nagylelkű ember vagyok én, elmegyek, mindent megfigyelek és kihallgatok, végül mindenről beszámolok Önnek.

MINDKETTEN
GIULIA
Ó, milyen hálás vagyok ilyen nagylelkű szívnek! A szeretet nagy próbáját állod ki ezzel, és én hálás leszek neked.

GERMANO
Milyen nagylelkű Ön velem, asszonyom. (ironikusan) A szeretet nagy próbája ez az én számomra!
(Giulia belép az egyik szobába és Germano is távozik a sarkon)

Ötödik jelenet
Blansac, Dormont, Dorvil és egy szolga vannak a színen.

BLANSAC
Köszönöm a kedves fogadtatást uram, de hol van a menyasszony?

DORMONT
Giulia még biztos a tükör előtt szépítkezik, de hamarosan ideér.

BLANSAC
Nálunk vidéken nincs olyan nagy felhajtás. Ismeri Dorvilt, a barátomat? Nos, most bemutatom Önnek.

DORMONT
A neve ismerősnek tűnik, csak azt nem tudom, hogy honnét.

BLANSAC
Itt találkozott vele régebben, ebben a házban, és most ő lesz a tanúja a szerződésünknek.

DORVIL
Rendben.

BLANSAC
Holnap megkötjük a szerződést.

DORMONT
Holnap kész lesz a szerződés. Kiadom a parancsokat és Giuliának is teljesítenie kell a szerződés rá eső részét, ami az Önök házasságát illeti.

BLANSAC
Én kételkedem ebben.

DORMONT
Ne nyugtalankodjon, majd mindent szépen elrendezünk, legyen biztos ebben.
(távozik a szolgával együtt)

Hatodik jelenet
Blansac és Dorvil a színen.

DORVIL
És te? Veled mi van? Megnősülsz?

BLANSAC
Milyen nagy meglepetés ez, ugye?

DORVIL
Tudom, hogy a te szíved nagyon instabil, ami a nőket illeti.

BLANSAC
Éppen stabilizálni akarom, hogy a házasságban hűséges férj legyek.

DORVIL
Elárulok neked egy titkot. A legnagyobb őrültséget követed el, ha feleségül veszed Giuliát.

BLANSAC
Vajon miért?

DORVIL
Maradjon ez az én titkom.

BLANSAC
Miért titkolózol?

DORVIL
Párizs szerte már azt beszélik, hogy Giulia csak azért megy férjhez, hogy a gyámjának engedelmeskedjen, és nem szerelemből.

BLANSAC
Nohát! Teljesen kikészültem. Giulia nem szeret engem? Nem tetszem neki? És te is csak ítélkezel felettem? Igazán lehetnél egy kicsit együttérzőbb is velem.

DORVIL
Ugyan miért?

BLANSAC
Most előkészítem a dicsőségemet, hogy utána learathassam és élvezhessem a győzelmemet.

DORVIL
Ez aztán a nagyravágyás!

BLANSAC
De ehhez az szükséges, hogy Giuliának ne legyenek gátlásai, akkor minden rendben lesz.

DORVIL
(eltitkolt haraggal, magában)
Az ellenfelem lett, csak nehogy sikerüljön a terve.

BLANSAC
Nagyszerű! Maradj itt hátul, és meglátod, hogy hogyan bolondítom el a fejét!

DORVIL
El akarod bolondítani?

BLANSAC
Majd meglátod…

DORVIL
Ugyan már, hagyd őt békén…

BLANSAC
Ezt komolyan gondolod?

DORVIL
(magában)
Igen, végül is jól ismerem Giulia szívét.

BLANSAC
Nos, mit szólsz?

DORVIL
Majd meglátom, hogy mi a legjobb Giulia szívének, az igazi szerelem, vagy a tettetett imádat. Azt hiszem, hogy te képes vagy mindenre a győzelem érdekében, de a végén majd meglátod, hogy én leszek a győztes.
(kimegy az ajtón és becsukja maga után)

Hetedik jelenet
Dorvil, Blansac, aztán Germano, végül Giulia a színen

BLANSAC
Méghogy én ne tudnék győzedelmeskedni egy nő szívén. Egy Blansac! Ez lehetetlenség!
(jön Germano, aki láthatatlanul a háttérben marad, szolgálatra készen)

GERMANO
(magában)
Íme itt vagyunk és szolgáljuk a háziasszonyt. Most belépek a kis szobába és titokban megfigyelek mindent.

BLANSAC
Kész vagyok a találkozásra. A többit majd meglátjuk.
(belép Giulia magába merülve)

GIULIA
(magában)
Igen, azt akarom, hogy Blansac vegye feleségül Lucillát, ha ez megtörténik, az én aggodalmam is megszűnik.

DORVIL
(magában a kis szobából)
Giulia elég elgondolkodottnak tűnik.
(egy kicsit kinyitja az ajtót, és így átlát a másik szobába, ahol Giulia és Blansac tartózkodnak)

BLANSAC
(magában)
Hallgass!

GERMANO
(miután a másik szobában észrevette Dorvilt)
Nagyszerű! Rajtam kívül még más valaki is van a másik kis szobában.

GIULIA
(magában)
Nos, először is tudjuk meg, hogy valóban képes lenne-e boldoggá tenni Lucillát.

BLANSAC
(Giuliához)
Ó, szépséges Giulia, én Önre szavazok! De hát miért utasít el engem, aki úgy imádja Önt?

GIULIA
Ön nagyon jól udvarol, kétség sem fér hozzá!

BLANSAC
Igyekszem. Megteszek mindent az Ön kegyeiért!

GIULIA
Nem hiszek az Ön tiszta szándékaiban.

BLANSAC
Miért kételkedik bennem?

GIULIA
Ön mindenkinek tetszeni akar, de az az igazság, hogy Ön nem tud érdekelni engem.

DORVIL
(a szomszéd kis szobából figyelve az eseményeket)
Nagyon jó, nagyon jó, csak így tovább!

GERMANO
(magában)
Vajon az a másik mit akarhat a szomszéd szobában?

BLANSAC
Asszonyom!

GIULIA
Ön mindenkit könnyen levesz a lábáról.

BLANSAC
Téved, már nem vagyok olyan könnyelmű, mint amilyennek gondol. Amíg szabad és független voltam, addig bevallom futottam a szép nők után, de ha egyszer elkötelezem magam valaki mellett, csak azt az egyetlen nőt fogom imádni, aki a feleségem lesz.

GIULIA
Most komolyan beszél? Ha továbbra is így beszél, dalra fakadok az örömtől.

DORVIL
(magában)
Nohát! Mit jelentsen ez?

GERMANO
(a szemközti kis szobából)
No szépen vagyunk!

GIULIA
(magában)
Őszintének tűnik a beszéde, és Lucillával megcsinálhatná a szerencséjét.

BLANSAC
(magában)
Már lángra is lobbantotta bennem a szerelem tüzét.

GIULIA
Komolyan gondolja, amit mondott nekem?

BLANSAC
Még mindig kételkedik bennem. Ígérem, ha egyszer összekötöm az életemet a menyasszonyommal, örökre hűséges leszek hozzá.

DORVIL
(magában)
Milyen barbár hajlamai vannak…

GIULIA
Attól tartok, hogy maga nem tud őszintén szeretni.

GERMANO
(magában)
Nagyon rossz vicc játszódik le itt. Egyáltalán nem tetszik nekem.

BLANSAC
Ígérem, hogy ezentúl állhatatos és hű leszek!

GIULIA
Örök hűség!…

BLANSAC
Örökké hű leszek kedvesem… Minden férj között én leszek a legjobb.

MIND A NÉGYEN
GIULIA ÉS BLANSAC
A léleknélküli szerelmek, a felelőtlenség, az örömök, vágyak, kalandok, ah, igen! Ez mind együtt igazán boldog lélekre vall.

DORVIL
(magában a kis szobában)
Már távoznak, még hallatszik a hangjuk. Ezt az egészet megpróbálom elfelejteni.

GERMANO
(magában)
Az egyik szerelemtől hevül, a másik lovag elbújik a kis szobában, én nem tudok kiigazodni rajtuk.
(Giuliához)
Asszonyom, ott van… (abba az irányba mutat, ahol Dorvil tartózkodik)

GIULIA
(Blansacra nézve)
Látom őt.

GERMANO
Nem, nem, nem róla beszélek…

GIULIA
Maradj csendben!

GERMANO
Ott van, ha mondom!

GIULIA
De hát kicsoda?
(Blansac kinyitja az ajtót és bejön rajta Dorvil. Meglepődik)

BLANSAC
(Dorvilra néz, győzedelmesen)
Már legyőztelek. Előre! Mondd csak, hol van az a nagy magabiztosságod?

DORVIL
(ironikusan, Giulia felé fordulva)
Önnek nem számolhatok, szeretett hölgyem, de édes, titkos találkozásainkra mindig örömmel emlékszem majd vissza, az Ön szívére, és igazi hűségére.

GIULIA
Micsoda szavak! Milyen lehetetlenségeket állít Ön?

BLANSAC
Én is tanúságot tehetek a boldogságomról.

DORVIL
Te szerencsétlen, és ki kért fel erre?

GERMANO
Versenyezzenek csak uraim, kíváncsi leszek, hogy kettejük közül ki kerül ki győztesen.

BLANSAC
Mondd csak, ki rendelte el, hogy figyelj engem?

GERMANO
Biztosíthatom Önt uram, hogy csak azért figyeltem, hogy kedvébe járjak az úrnőmnek.

GIULIA
Ne beszélj szamárságokat!

GERMANO
Bocsásson meg úrnőm, talán mégiscsak tévedtem.

MIND A NÉGYEN
BLANSAC ÉS GIULIA
Te egy őrült vagy!…(Germanóhoz)
Bárcsak tehetném, bárcsak lehetne…(Dorvilhoz)
Számodra mindenki együgyű…(Germanóhoz)
Ah, a fejem majd szétreped, minden forog körülöttem, szédülök.

DORVIL
Te egy őrült bestia vagy!…(Germanóhoz)
Minden világos előttem, megértettem mindent…(Giuliához és Blansachoz)
Számodra mindenki együgyű…(Germanóhoz)
Végül is mindent megértettem…(Giuliához)
Ah, a fejem majd szétreped, minden forog körülöttem, szédülök.

GERMANO
De csak türelem, uraim…
Mindegy mi okból vesztek össze…
El fogom mondani Önöknek az én igazamat…
Ne sértegessenek, kérem.
Ah, a fejem majd szétreped, minden forog körülöttem, szédülök.

Nyolcadik jelenet
Blansac és Dorvil a színen

BLANSAC
(élénken)
Biztos lehetsz benne, hogy a diadalom betölti majd egész Párizst.

DORVIL
Csak el ne bízd magad!

BLANSAC
Mi van, ez nincs ínyedre?

DORVIL
Sőt, örülök neki, és eljön az ideje annak is, hogy megdicsérjelek. (Ó, a féltékenység, ó, indulatok!)
(távozik)

Kilencedik jelenet
Blansac és Lucilla a színen

BLANSAC
Most egyek a gyámhoz…
(belép Lucilla)
Szépséges Lucilla, Ön itt?

LUCILLA
Azt hittem, hogy itt találom az unokatestvéremet… már megyek is…

BLANSAC
Ugyan, maradjon csak! Most még szebbnek tűnik nekem, mint eddig.

LUCILLA
Ó, most hízeleg nekem!

BLANSAC
Ez nem igaz, szívből beszélek.

LUCILLA
És az unokatestvérem?

BLANSAC
Ő Önhöz hasonlóan egy másik szépség, de csak nem akar róla beszélgetni?

LUCILLA
Talán az unokatestvérem is?…

BLANSAC
Ő imádnivaló nő, de nem ő az egyedüli, akinek a szépsége megérint engem. Van még sok más is rajta kívül…

LUCILLA
Uram, Ön engem pirulásra késztet…

BLANSAC
Nagyon jól áll Önnek a pír.

LUCILLA
Ugyan, ki mindenki kedves még Önnek? Attól tartok, hogy nem őszinte velem és visszaél a tapasztalatlanságommal.

BLANSAC
Csak annyi az egész, hogy megtetszett nekem, amint belépett.

LUCILLA
Még nem keményedett meg a szívem, és nem fáj, ha máshoz is kedves. De tudnia kell, hogy egy édes érzés tölti el a lelkemet, és arról álmodozok, hogy majd találkozom egy kedves emberrel, aki a vőlegényem, majd a férjem lesz és mindörökké az enyém. De úgy néz ki, hogy amit szívből kívánok, az aligha fog beteljesedni.
(távozik)

Tizedik jelenet
Blansac és Germano a színen

BLANSAC
Gyönyörű ez a Lucilla! Egy új drágakő! Egy szépséget keresek és itt egyszerre kettőt is találok.
(jön Germano)

GERMANO
Uram!

BLANSAC
Mit akarsz?

GERMANO
A társaság már összegyűlt a szalonban.

BLANSAC
Azt mondták, hogy menjek azonnal?

GERMANO
Nem, uram. De nem is fontos. Aki egyedül van, az unatkozik; de igen, ó, igen… közel… (együgyű arccal) Giulia asszony közelében… ugye ért engem… ugye?… az ember jól érzi magát, sőt, kitűnően.

BLANSAC
Nagyszerű! Szívből beszélsz. Az emberek mégis bolondnak tartanak!

GERMANO
Ó, uram!… Köszönöm!… Ön jó ember…

BLANSAC
(nevetve)
Viszlát, viszlát!
(oldalt távozik)

Tizenegyedik jelenet
Germano egyedül a színen

GERMANO
Mindenki bolondnak, együgyűnek tart engem. Még Tognetta is, aki a szeretőm… és ez bizony nem tetszik nekem… Én tudom, hogy jólelkű ember vagyok… ó, de fejezzük már be a sirámokat. Mindjárt leszáll az éj. Munkára fel! Zárjuk csak be az ajtókat és az ablakokat. Valóban ittam egy kicsit… kezdjük ezzel a kis szobával.
(balról belép a szobába, a lámpát az irodában hagyva)

Tizenkettedik jelenet
Giulia, aztán Germano a színen

GIULIA
(magában)
Összejövünk, mert Blansac holnap feleségül veszi helyettem az unokatestvéremet… és Dorvil? Ő vajon itt van-e? Ah, miért nem tudok vele egy nyugodt percet sem tölteni? De legalább beláthatná a tévedését, és bocsánatot kérhetne tőlem az alaptalan féltékenykedéséért.

GERMANO
Az asszonyom még itt van…
(kifelé menet a szobából magában beszélget, Giulia, aki még mindig a terveit szövögeti, észre sem veszi őt)

GIULIA
(hangosan magának)
Ma sem tudunk találkozni, hacsak nem éjfélkor, az erkélyem alatt.

GERMANO
(aki hallja Giulia monológját)
Az erkély alatt!

GIULIA
Túl kegyetlen lennék, ha megtagadnám tőle a randevút.

GERMANO
A randevú! Kis bagatellek!

GIULIA
(Dorvilra gondolva)
Igaz, hogy féltékeny, de egy őszinte szerelemben ez a hűség próbája… most már közel az éjfél.

GERMANO
Az éjfél.

GIULIA
Legalább eljönne. Talán használni fogjuk a létránkat is, hogy feljuthasson hozzám az erkélyre és megyünk is a hálószobámba.
(elsétál a kis irodához és ott egy pillanatra megáll)
És a szegény Blansac!

GERMANO
Blansac!… ah, valóban! Ő a várva várt barát… most már mindent értek.

GIULIA
A gyámom most nagy munkába fogott, hogy férjhez adjon. De nem úgy fog sikerülni a terve, ahogy azt elképzelte. Az életemben még az árnyak között is a vidámságot és a mosolyt keresem.
(észreveszi Germanót, aki éppen belépett a másik kis szobába.
Ah, te vagy itt… mit csinálsz? Mész bezárni? Jön valaki… vajon ki lehet ilyenkor?…
(a másik ajtó felé néz)
Biztosan a gyámom lesz az!… mondd meg neki… hogy nem érzem jól magam.
(magában)
Mire képes egy szerelmes szív! Mennyit ér egy igaz szerelem!
(belép a baloldali kis szobába és becsukja maga után az ajtót)

Tizenharmadik jelenet
Germano, aztán Blansac a színen

GERMANO
(magában, monológ)
Nagyszerű! Menjen és szolgáljon!…
Milyen megbízható ember vagyok én! Mindent titokban tartok. Világos és kétség kívül bizonyos ez a dolog. Itt van Blansac úr, és éjfélkor jönnie kell az úrnőhöz! Nagyon jó! Egy randevú. Egy szerelmi légyott. Rendben van.
Vajon most eljönnek-e hozzám, hogy azt mondják: „Bolond vagy!” Egy találka Blansac úrral, igen, igen. És mi okból?…
(gondolkozik egy kicsit)
Bravo Germano! Jól megértetted az egészet. Szerelmi találka lesz ez minden bizonnyal. Az édes szerelem először a szívet éri el, aztán imádattá fokozódik, utána a testen is elhatalmasodik a vágy. Lehet, hogy ezért is lett rosszul az asszonyom…
(leül az asztal mellé)
Milyen álmom volt!… ma reggel… akartam… gondolkozzunk csak egy kicsit… hogy én egy játékot csináltam… ha egy másik… aki… tudja!…
(közben elalszik)
(belép Blansac)

BLANSAC
(kicsit a háttérben maradva)
Giulia hol van?… ó, hát mit csinál itt ülve?

GERMANO
(felébredve álmából)
Igen… Giulia asszony…

BLANSAC
(érdeklődéssel hallgatja, anélkül, hogy megmozdulna)
Micsoda?

GERMANO
Randevút… adott…

BLANSAC
Randevút!…

GERMANO
Blansac úrnak…

BLANSAC
Nekem!…

GERMANO
Ma éjszaka…

BLANSAC
Mi van? Álmodik? Germano!
(meglöki)

GERMANO
(felébred, de még nincs egészen magánál)
Ki megy ott?

BLANSAC
Mit beszélsz, a nemjóját!

GERMANO
(nevetve világosítja meg a dolgot)
Eh, semmit… én bolond vagyok…

BLANSAC
Képtelenségeket beszélsz!

GERMANO
(pontosítva a dolgokat)
Még hogy én képtelenségeket!… Elmondom, amit hallottam, úgy, ahogy lesz, a terv szerint.
Éjfélkor Önnek ide kell jönnie.
(Blansac értetlenül bámul rá)
Egy létrát fog az úrnő leengedni Önnek, az ablakán keresztül, hogy utána felmehessen hozzá. Aztán majd belép a szobájába, aztán beszélgetnek, utána szeretkeznek… én nem avatkozok bele mások dolgaiba, tudja… végül majd nekem ad igazat és azt mondja, hogy minden nagyon jó volt.
(távozik a szobából)

Tizennegyedik jelenet
Blansac, Dormont, Lucilla és Germano a színen

BLANSAC
Micsoda? És hogyan lehetséges ez? Giulia velem randevúzik? És nekem nem szólt róla?… most már értem!… nagyszerű! Milyen rafináltan intézkedett! Miért nem velem közölte a szándékát, és miért a szolgálójától tudom meg a velem kapcsolatos tervét. De mit akarhat mondani nekem? Mi történhetett?… talán egy baleset… közeledik az éjfél és én már türelmetlen vagyok.

DORMONT
Miért tűnt el? Már a barátja, Dorvil is itt van. Ne nyugtalankodjon, nemsokára Öné lesz Giulia keze.

LUCILLA
Ez bizony igaz.

BLANSAC
Hiába kerestem őt!

DORMONT
Ej, hát mégis megtaláljuk őt. És holnap megírjuk a házassági szerződést. Most pihenjünk le mindnyájan, már nagyon késő van.

LUCILLA
Sajnos, ez nekem most nem megy.

BLANSAC
Szépséges Lucilla, Isten Önnel.
(magában)
Jön az éjfél! Vajon vár-e már rám az imádott nő?
(távozik)

DORMONT
(Lucillának)
Kövess engem te, vagy Germano!
(Lucilla követi Blansacot)

GERMANO
(Lucillának)
Nagy újság van!

LUCILLA
Mi történt?

GERMANO
Az unokatestvére, Giulia asszony ebben a lakásban adott egy randevút éjfélre…

LUCILLA
Kinek?

GERMANO
Eh!… hát Blansac úrnak!

LUCILLA
Hogyan?

GERMANO
De hallgasson róla! Csináljon úgy, mint én: hallgasson, különben rosszul sül el a dolog!…

DORMONT
(belülről)
Germano!

GERMANO
(futva kiáltja)
Itt vagyok, uram!

LUCILLA
Giuliának itt van Blansac! El tudom képzelni!… Ezt jól meg kell jegyeznem… az az én érzésem, hogy jön valaki… Bújjunk csak el szépen ott benn a kis szobában!
(belép az ajtón és becsukja maga után)

Tizenötödik jelenet
Germano egyedül a színen

GERMANO
(magában, monológ)
Nagyon jó. Nincs itt senki sem. Egy találka. Én a tenyeremen hordozom Tognettát, és ő mit ad nekem mindezért? Eh, talán Blansac úr megtaníthatna engem udvarolni mesteri szinten! Igen, tőle fogok tanulni! Itt, most el kellene bújnom valahová… de hova? Megvan! Az asztal alá. Milyen csodálatos is lesz! Kitanulom az udvarlás csínját, bínját és azt szeretném, ha holnap Tognetta nagyon kedvesnek találná az ő Germanóját… már nyílik is az ajtó!
(gyorsan az asztal alá bújik)

Tizenhatodik jelenet
Giulia belép a szobájából, aztán jön Dorvil és Blansac. Giulia megy bezárni a kapuajtót.

GIULIA
Mindenki alszik már, de valaki van a kertben. Ő Dorvil, a férjem. Már nemsokára ideér, és én leengedem neki a létrát.
(fogja az irodából a létrát és megy, hogy az erkélyről leengedje)

GERMANO
(az asztal alatt)
Mindjárt ideérnek és elkezdődik az oktatásom.
(megnézi az óráját)

GIULIA
(a kis erkélyen)
Miért várakoztat meg ennyire?… csend… már itt is van… csend… Ön az?

DORVIL
Én vagyok…

GERMANO
(magában)
Igazi iskola lesz ez a számomra.
(Dorvil megérkezik Giuliához)

DORVIL
Legalább…

GIULIA
Kérem, zárja be az ajtót!
(Dorvil bezárja az ajtót maga mögött)

GERMANO
Nocsak! Dorvil úr is itt van! Nohát, egyszerre két randevú is lesz!

DORVIL
Itt vagyok, hogy lássalak Téged.

GIULIA
Hálátlan ember, még azt feltételezte rólam, hogy hűtlen vagyok Önhöz!

DORVIL
Úgy tűnt, hogy az vagy…

GIULIA
Hogyhogy úgy tűnt, az Istenért!
(haragosan rácsap az öklével az üvegajtóra, de belülről is hallatszik egy ütés)

DORVIL
Valaki bentről is ráütött!
(odafordulnak mindketten és hallgatóznak)

GERMANO
(belülről)
Nagyszerű! Jön a másik barát is!

DORVIL ÉS GIULIA
Hallgassuk csak tovább… még ütik az ajtót belülről.
(ismétlődik a zörej)

DORVIL
Mit jelentsen ez?

GIULIA
Milyen csúnya intrika!
(Germano, aki eddig leselkedett, ismét elfoglalja a helyét az asztal alatt)

BLANSAC
(aki már szintén megérkezett a találka színhelyére a lent hagyott létrán keresztül)
Már éjfél van!… Szeretetteljes, csodálatos pillanat ez, jön a várva várt kedves, olyan izgatott vagyok, már itt az éjfél!

DORVIL
(közeledve ismét az üvegajtóhoz, benn meglátja Blansacot)
Blansac van benn a szobában!

GIULIA
Micsoda képtelenség!

DORVIL
Tisztázhatjuk vele a dolgot, ha benyitunk hozzá…
(Giulia elvezeti Dorvilt a baloldali kis szobához)

GIULIA
Maradjon csak itt egy kicsit!

DORVIL
Egyedül akarsz odamenni hozzá?

GIULIA
Egyedül akarom tisztázni vele a helyzetet!

BLANSAC
(a szobában)
Már éjfél van, szeretetteljes, csodálatos pillanat ez, már éjfél van…

DORVIL
(morogva a baloldali kis szoba előtt)
És én addig itt várakozhatok!
(belép a kis szobába)

GIULIA
(magában, monológ)
A gyámom is meghallhatta ezt a zajt, hiszen a közelben van a szobája… vajon mit szól hozzá?
(kinyitja az üvegajtót, amit nyitva is hagy. Blansac kilép a szobájából és belép az üvegajtón)

GERMANO
(az asztal alatt)
Vajon mikor fognak itt takarítani?

BLANSAC
Milyen nagy szerencse és öröm a számomra, hogy végre megjött! Már nem is mertem remélni…

GIULIA
Jó lenne tudni, hogy miért jött ide!

BLANSAC
Ön teljesen elbűvöl engem!

GIULIA
Arra feleljen, amit kérdeztem!

BLANSAC
Én…

GIULIA
Magyarázatot kérek Öntől!

BLANSAC
Találkára jöttem.

GIULIA
És kivel van itt találkája?

BLANSAC
Önnel, szépségem.

GERMANO
(az asztal alatt)
Vagy velem.

GIULIA
Részletezze!

BLANSAC
Germano mondta…

GERMANO
Ajjaj!

GIULIA
Germano!

BLANSAC
Nyugodjon meg, asszonyom, és az a pejnahajder…

GIULIA
Fejezzük be gyorsan ezt a beszélgetést! Ki hozta Önt fel ide?

BLANSAC
Ki? Hát a leengedett selyemlétra.

GIULIA
(magában)
Nos, ezt most jól elszúrtam.

MINDHÁRMAN
BLANSAC
Nos, hogy engem idehívtak, az egy dolog, de ezért mellőzni engem, az kegyetlenség.

GIULIA
Ide senki sem hívta Önt, az a kegyetlenség, hogy mégis itt van.

GERMANO
Ah, azt a másikat, a Dorvilt hívták ide, én tévedtem ebben.

Tizenhetedik jelenet
Dormont, aki lefekvéshez készülődött és már felvette a hálósapkáját is, kimegy az erkélyre a nagy zajra, aztán belép az üvegajtón keresztül a szobába

GIULIA
Már a végéhez közeledik a jelenet, fogják magukat, és menjenek…

DORMONT
Már azt hittem, hogy valami baj van! Ó, hála az égnek, itt vannak!…

GIULIA
Ah!
(eltelt félelemmel, amint meghallotta Dormont hangját)

BLANSAC
(Giuliához)
Maradjon csendben és ne féljen!
(gyorsan elbújik a másik kis szobában)

GIULIA
Ó, Egek!

DORMONT
(szarkasztikus mosollyal az arcán)
Ejnye, ejnye! Nem volt semmi affér kettejük közt, ugye?

GIULIA
Uram…

DORMONT
Nem kell magyarázkodnia. A leeresztett létra mindent elárult.
(kinyílik az ajtó és belép rajta Lucilla)
Kerülj beljebb!

LUCILLA
(félénken közelít)
Itt vagyok…

GIULIA, DORMONT, GERMANO
Ó, de szép! Ki versenyezhetne vele?

DORMONT
A többieknek is itt kellene már lenniük. No, majd meglátjuk…
(kinyílik a szomszéd kis szoba ajtaja és jön Blansac is)

BLANSAC
Itt vagyok…

DORMONT
(Lucillának)
Milyen összevisszaság ez itt?

LUCILLA
Germanótól tudtam meg, hogy éjfélkor lesz itt egy találka. Germano ide jött tanulni.

GERMANO
(az asztal alatt)
Ajjaj, most lebuktam.

DORMONT
(Giuliához fordulva, szigorúan)
Egy találka! Nagyszerű! Blansaccal most rögtön összeházasodnak. Giulia! Ön lesz a menyasszony! Készüljön! Hallotta? Toljuk össze az asztalokat…
(megmozdítja azt az asztalt, ami alatt Germano térdel, és be van takarva egy szőnyeggel. A látvány mindenkit nevetésre fakaszt)

GERMANO
(meglepetten)
Nohát, kik vannak itt!…

MINDNYÁJAN KIVÉVE LUCILLA
Germano!

DORMONT
Egy másik hívatlan vendég! Mit csinálsz te ott az asztal alatt?

GERMANO
(félénken)
Megtudtam, hogy lesz itt egy találka, és eljöttem, hogy tanuljak belőle udvarolni.

DORMONT
A szerződést meg kell kötnünk!
(Germanóhoz és Lucillához)
Azonnyomban megcsináljuk.
(fog egy lapot és az asztalra helyezi)

GIULIA
Uram…

DORMONT
Az Ön férje minden kétséget kizárva…

DORVIL
(bejön a szemközti kis szobából)
Itt van!
(odamegy Giuliához és átkarolja)

DORMONT
Még egy másik! Hányan vagyunk?

BLANSAC
Ah! Ah! Ez hihetetlen!

DORMONT
(Dorvilhoz fordulva)
Magyarázza ezt meg!

DORVIL
(nemes egyszerűséggel)
Én vagyok Giulia férje.

DORMONT
Ön!…

GIULIA
Bocsásson meg, kedves gyámom, de mindennek a szerelem az oka. A jó nagynéni, aki a leveleket írta, nem létezik.
(elővesz egy levelet és odaadja Dormontnak, aki átfutja azt, és utána visszaadja Giuliának)
Bocsássa meg nekünk, hogy titokban összeházasodtunk, de akit nem szeretek, azzal nem akartam házasságra lépni. Ah, kérem, bocsásson meg nekünk ezért!

DORMONT
Nos, mi mást tehetnék… no és ő?
(Blansacra mutatva)

BLANSAC
Feleségül veszem Lucillát, megváltozok, és mindent jóvá teszek.

DORMONT
Lucilla!

LUCILLA
Ó, igen, uram!

BLANSAC
Látja?
(Lucilla Dormonthoz közeledik)

MINDNYÁJAN
Bocsánat!

DORMONT
Ahogy akarják, úgy legyen, nincs több hozzáfűznivalóm ehhez a dologhoz.

MINDNYÁJAN
Amikor a szerelem beköszönt egy szívbe, boldogsággal tölti azt el. Haszontalan dolog ebbe beleavatkozni, mert úgyis mindig a szerelem győzedelmeskedik.

VÉGE