Camille Saint-Saëns Sámson és Delila Három felvonásos opera Szövegét a Biblia alapján Ferdinand Lemaire írta. Radó Antal 1904-es fordításának 2011-ben kissé korszerűsített változata Szereplők: Delila (mezzoszoprán) Sámson (tenor) Dágon főpapja (bariton) Abiméleh, Gáza szatrapája (basszus) Első filiszteus (tenor) Második filiszteus (basszus) Filiszteus hírnök (tenor) Öreg zsidó (basszus) Filiszteusok és zsidók Játszódik a palesztinai Gázában Krisztus előtt 1150-ben Első felvonás Nyílt térség Gázában. Balról Dágon templomának oszlopcsarnoka. Amikor felgördül a függöny, zsidó nők és férfiak bánatosan imádkoznak a téren. Sámson is köztük van Első jelenet Sámson. A zsidók. Kar (a függöny mögött.) Óh, halljad hő imánkat! Isten! Mindenható'. Ím, népedet földig sújtja a bűn! Nézd nyomorát, jaját, és végre szánjad! Vétke miatt már ne haragudj! A nők Elfordult tőlünk egykor a te orcád, És engedted, hogy győzzön a pogány (A függöny fel.) A teljes kar S ah, most szabad sohase lesz ez ország? Hát mindig zsarnok ül e nép nyakán? Hát hasztalan könyörög neked ajkam? Mondjad, Atyám, nem hallod meg igém? Minden hiába? Nem segítesz rajtam? Füled süket, amikor szólok én! Kifosztott minket ellenünknek karja. Kifosztott minket ellenünknek karja. Oltáraid, Isten, mind csúffá tették. Szétszórva bolygunk erre, arra Bemocskolták Izrael szent nevét. Vagy-e még gyámolítónk és támaszunk. Ki Egyiptomból kihoztad népünk? Isten! Mindenható! Nem segítesz, de támadsz. Velünk voltál, mért vagy ma ellenünk? Sámson (Kilép jobb felől a tömegből.) Népem, a jajgatást hagyd abba, S dicsérjed Őt, ki népünknek most is apja. Azt súgja szívem, az óra közel lehet, Melyben nekünk bocsánatot ad és kegyelmet. Érezem, érezem: az Úr beszél ma hozzám. Az örök Jóság s Irgalom, Az tekint ránk, szánakozva E rémes nyomoron. Népem, törd össze láncod Állítsd újra fel Templomod, Izrael! Kar Óh jaj, hiába intesz! Óh jaj, hiába mindez! Szólj, kardot hol lelünk, Ha ellenségink jönnek? Nincs védő fegyverünk, Csak a jaj és a könnyek! Sámson Kishitű! Nem tudod, Hogy akivel az Úr van, Még el sohse bukott? Elfeledted a múltat, Őseink korát? Óh, hát nem tanultad, Szólj, a csodák sorát, Melyek megújulhatnak? Óh, hát elfeledted, Tenger hullámin át Őseid seregét Hogyan vezérelte át? Kar Ah, az a kor letűnt, Melyben gondolt miránk, Melyben színe elé Eljutott az imánk! Sámson Ne tovább - bűn ez igéd! Halálos bűn e kétely! Várva Isten kegyét Most imádkozni térdelj! Kérd istent, a csatán Legyen vezérünk, hősünk; És menjünk azután Tudom, érzem, mi győzünk! Had ura! Légy velünk, A pogányt sújtsuk porba! Erősítsd fegyverünk Hogy ne érhesse csorba. Kar Az Úr van vele, Az Úr szól lelke által. Balga mind, e szó után Ki harcra kelni nem mer. Fel ! Menjünk vele hát Levetni szolga jármunk. Jehova viszi őt A merre ő, arra járunk! Második jelenet Ugyanazok. Abiméleh, utána filiszteus katonák (Abiméleh bal felől lép be, nyomában a katonák.) Abiméleh Ki az, ki zajong e helyen? Ah, ismét ez a léha csürhe, Mely nem tanulja meg sosem, Hogy a jármot békében tűrje. Ugyan már, ne gyászoljatok, E sírást, rívást nagyon unom. Annyit mondok: még megsokallom, S még rosszabb is lesz sorsotok. Az Úrra, kihez esd igétek, E jajgatás sohse hat És szolgaságtok, higgyétek el, Örök időkig megmarad. Ha van hatalma, lépjen közbe, Hadd lássuk végre, mit is tesz! Míg láncotok nem zúzza össze: Addig létét el sem hiszem. Dágon isten, az kimutatta, Hogy ő az Erő és az Ész! Előttünk ő jár minden hadba, S megsegít, ha nagy a vész. Istenségetek, a gyáva, A miénk elül elmenekült, Mint galamb fut, holtra válva, Melyet sas üldöz kegyetlenül. Sámson (ihlettel.) Ő téged gyalázott, nagy Isten, És a föld meg nem rengett bele? A latort még el nem nyelte? Az angyalok kezében Megcsillan már a kard, És szent haragtól égve, Haduk a földre tart. Ah, tudja már a sátán, Hogy feléje ki jő. Az égnek seregét látva Már futni készül ő! Igen, tudd meg, az Úr, Ma minket megbosszul, Hallom már odafent, Megdördülni az eget, Véle szemben megállni Nem tud, pokolra jut,, Mert összeomlik bármi. Villámja hogyha sújt. Abiméleh Megállj, vakmerő! Szót se immár! Elér bosszúm tüze mindjárt Sámson Izrael! Légy szabad. Törd össze láncodat! Az örökkévaló Minden vésztől megóv. Nagy Isten! Halld szavam' S úgy, mint hajdan tetted Kemény csatáiban Ezt a népet védd meg! Zsidók kara. Izrael, légy szabad! stb. Sámson Fel, a vészt te idézed S te szabsz néki határt; Szemöldök-rebbenésed Lelohasztja az árt. (Abiméleh, kardot ránt és ráveti magát Sámsonra. Sámson kirántja a kezéből a kardot és halálos csapást mér rá.) Abiméleh (a földre rogy) Segítség! (meghal) (A szatrapa kíséretében lévő katonák segítségére akarnak sietni, de Sámson visszaűzi őket kardjával a szín jobb felére. Rémülten, zavarodottan viselkednek. Sámson és a zsidók elvonulnak.) Harmadik jelenet. (Dágon isten templomának kapui megnyílnak. A főpap, számos szolgától és őrtől követve, lefelé halad a lépcsőkön, aztán megáll Abiméleh holtteste előtt. A filiszteusok hódolattal helyet engednek neki.) Főpap. Abiméleh. Filiszteusok. Katonák. Őrök. Szolgák Főpap Mit látok? Abiméleh! Megölték őt e szolgák? S itt álltok tétlenül Hamar, üldözni őket! Ez a tett vért kíván. E sehonnai nép Még ma elvesszen! Kegyelmet egy se leljen! Első filiszteus Azt hittem, ereimben Megfagyott mind a vér, S hogy már hiába minden A kardom mit sem ér! Második filiszteus Éreztem, erőm elszállt S hogy mit sem kezdhetek, A szívem félve dobbant A karom reszketett. Főpap Gyávák! Ti nőknél is puhábbak! Hát kitértek a harc elöl? Hát úgy féltek Jehovától, Mint kisgyermek a tűztől? Negyedik jelenet Voltak. Hadi hírnök Hírnök Uram ! A vakmerő zsidó had Mindent szétdúl, amit talál. Láttam magam a lázadókat Velük arat a halál. Hírnök. Első és második filiszteus Velük, kiknek Sámson a hőse, Ma, jaj, úgyse harcolhatunk! A bércek közzé elrejtőzve Sírjuk el gyalázatunk. Főpap Átok a zsidók nemzetére! Ahány van, vesszen el! Senki e harcot túl ne élje! Pusztuljon Izrael! Átkozott legyen a vezérük, Ki ránk hozta e bajt! Magam dobom a halott testét A kutyák elébe majd! Átkom reá, átkom reá! . Az anyja is csúful vesszen Minek szülte meg őt. S lányt is csak álnokot szeressen, Kajánt és hitszegőt! Átkozott legyen Jehovája, Szentélyt ne kapjon sosem! S hol az imát hiába várja, Az oltárt födje szenny! Legyen átkozott mind, mind, mind! Első és második filiszteus Jaj, el kell hagyni házunk, Szántóink, rétjeink. Bércek közt kell tanyáznunk, Ahol tán béke int! (Eltávoznak, magukkal viszik Abiméleh holttestét. Amikor a filiszteusok s nyomukban a főpap elhagyja a színt, zsidónők és aggastyánok lépnek be. A Nap már egészen fölkelt.) Ötödik jelenet Zsidónők és öreg zsidók. Később Sámson, akit győztes harcosai követnek Öreg zsidók Áldjuk az Istent! Fennen dicsérje ajkunk! Zengjünk háladalt! Hallotta imánk s megkönyörült rajtunk Szerzett nagy diadalt. Ki gyönge volt, most az vált hőssé, Erőst ki földre ver. Ím elnyomóit a szolga legyőzte, Lánca porban hever. (A Sámsontól vezetett zsidók belépnek.) Egy öreg zsidó Megbüntetett, mert elfeledtünk Törvényt, írást hitetlenül, De ahogy újra hitre tértünk, Már nem fordult ellenünk! Szólt: Többé rabnak meg nem hagylak; Harcra fel, most küzdeni kell. Én, én vagyok ura a hadnak, És győzelemhez viszlek el! Öreg zsidók Keggyel nézett mennyei trónján. Sínylő népén segít. Zengjen az ének bércen meg rónán, Jármunk széjjeltörik. Fennen dicsérje ajkunk, Daloljunk háladalt! Hallva imánk S könyörülve mirajtunk Szerzett nagy diadalt. Hatodik jelenet. Sámson. Delila. Filiszteus nők kara. A zsidó aggastyán. Zsidók kara. (A Dágon templom kapui kitárulnak. Kezükben virágfüzért tartó filiszteus nők kíséretében kilép Delila.) Filiszteus nők Tavasznak virágit hozzuk eléd, Díszítse a győzők hadseregét. Mint összeolvad az illatárral A víg madárdal, Úgy száll dalunk is véle fel, Dalunk, mely téged ünnepel. Az ifjúkornak édes varázsa Hozzon mámort, feledést a gyászra. Érezze keblünk, Ébredjen kedvünk, És járja által a földi menny: A szerelem! Delila Dalom, zengd e háború hősét, Aki úr az én szívemen. Intsed őt: jobb a szerelem, Mint a dicsőség! Óh, kövess hát, gyere már; 0ly kies Szoreknek völgye! Jer, ott van apáim földje, Hol Delilád hő csókja vár. Sámson (félre.) Isten, mint a nagy viadalban, Tedd erőssé most is szívem, Tedd, hogy szavát el ne higgyem, Csábításait meg se halljam ! Delila Óh jer, teérted állok itt! Ne menj el Delila nélkül; Ím Sáron rózsaszálait Miattad tűztem fel ma ékül! Agg zsidó Ne menj fiam, óh fuss e lány elől, Mert jaj neked, ha megejt a csábja, Mert jaj neked, hogyha bízol szavában! Hagyd e kígyót, mert a mérge öl. Sámson Én istenem, fedd el szemem, Hogy mind e báj meg ne igézzen Ne kelljen, ha rám néz e két szem, Mindent elfelejtenem. Delila Bár a rózsák illatozók, Jobb ajkaim illatárja, Füge, gránát s édes málna, De ajkamon édesebb a csók! Jöjj, és két karod öleljen engem, Már a csókod rég szomjazom, Jöjj, te büszke cédrusom, Ím várlak, hő szerelemben. Ah, jer! Sámson Oltsd e lángot, mely emészt, Mely fölperzsel bennem szívet, észt! Örök bírám, Tekints ma szánakozva rám! E küzdelemben Ne hagyj veszni engem! Öreg zsidó Ah, jaj neked, Hogyha ma lelked gyönge! Tudd, csábításai mögött Gonosz szándék rejtőzködött. S majd nem lesz szemednek annyi könnye, Hogy bűnödért kibékítsd az eget. (A Delila kíséretében levő lányok táncra kelnek, füzéreiket lengetve csábtáncot járnak Sámson harcosai előtt. Sámson izgatott, sikertelenül próbálja elkerülni Delila tekintetét, akaratlanul követi minden mozdulatát. Delila a lányokkal együtt részt vesz a csábításban.) Dágon papnőinek tánca Delila Ha vége a télnek, A kert újra éled S örvendeni hív. És százféle vággyal, Mohó szomjúsággal Telik meg a szív. Már zöld a fa lombja, Már szirmát kibontja A virágkehely, Már kettesben élni, Már csókot cserélni Vágyik a kebel. Dicsérik az orcám; Mi hasznát veszem, Ha nem tér be hozzám Az én kedvesem? Ah, várva, remélve Így tengek magam, S múltam annyi élve Emlékemben van. (Sámson felé fordulva.) Ha jő ma, az este, Én lépését lesve Ott várom meg őt, A forrás előtt. S ha megjönne végre, Elfelejteném, Mennyi volt a vétke, Szenvedélytől égve Alkonyatnak idején Mennyit vártam én! Öreg zsidó A sátán küldte e nőt fel tenéked, Hogy nyugalmadat elveszd miatta. Óh, jól vigyázz, mert a lángja megéget, Még kárhozatba sodor bájdala. Delila S ha megjönne végre stb. (Delila énekelve felmegy a lépcsőn és csábosan néz vissza Sámsonra. A megigézet és feldúlt Sámson alig tudja visszatartani magát, hogy ne rohanjon utána) Függöny Második felvonás. A szóreki völgyben. Balról Delila háza, előtte kerti oszlopcsarnok, körülötte buja keleti növényzet, kúszó indák. Amikor fölgördül a függöny, éppen alkonyodik, majd a felvonás során egyre sötétebb lesz. Első jelenet Delila (Még gazdagabban ékesített, mint az első felvonásban. A háza közelében álmodozva ül egy kősziklán.) Ma Sámson el fog jönni házamba, Ma teljesül szívem óhaja! Óh, lelkem égő bosszúvágya, Végre elolthatlak! Szerelem, te segítsd gyöngeségem, Hagyd, hogy győzzek te általad. Engedd, hogy Sámson fogva légyen, Ha holnap reggel megvirrad. Látom én, menekülni vágyik, Hogy futni, feledni akar. Ah, de sohse bírja sokáig, Visszahozza szíve hamar. Nekem rabom! Bátyáim félve És reszketőn kerülik el; S én gyönge leány bírok véle, És lábaimnál térdepel. Hiába légyen hősi volta Óh, győzd le, győzd le, szerelem! Aki egy ország láncát oldja, Most vesszen el bilincsemen! Második jelenet Delila. Főpap Főpap Áthaladtam a bércen, S fölkerestem lakod. Segítve minden vészben Maga Dágon hozott. Delila Főpap, légy üdvözölve! Vigasz, ha láthatunk Itt a szóreki völgyben Főpap Ah, leszállott napunk! Ránk e harcok folyása Gyászt hoz egyre még; Sőt immár tegnap óta Városunk is övék. Sámson nevét ha hallják Elfutnak az embereink! Úgy félnek már karjától, Hogy elfut tőle mind. Ő istenétől nyerte Azt a szörnyű erőt, Hogy bátor legyen lelke Minden ellen előtt. Még anyja meg sem szülte, Már kiválasztotta az Úr, Hogy egykor nemzetének Szolgáljon támaszul. Delila (keserűen) Tudom, hogy karja mellett Nádszál más ezeré. Ah, ő akármit merhet, Nem köt senki belé! Főpap Már egyszer, látva bájad, Annak rabja lett Most kerüli e tájat, Talán elfeledett. Most azt beszéli népe, Hogy feléd sose jár, Hogy már nem jutsz eszébe, Mindennek vége már. Delila Tudom, családja kéri És egész Izrael, De bár százszor ígéri, Ő nem, ő nem hagy el! Tudom, akárhogy küzdjön, Örökké a hívem; Hogy engem ő elűzzön, Attól nem fél szívem. Bármi hőssé válik Odakünn a csatán: De rabom mindhalálig, Ha csókolhatja szám, Főpap. Hát kérlek, törd ma össze Ezt az óriás erőt, Hogy ma gúzsba kötözze A filiszteus őt. Oh, add el nekem rabodat, És szabd meg az árát magad. Nem fogom sokallani béred, Ha legdrágább kincseim kéred. Delila Nem csábít engem ilyen haszon Kincseidre én nem szomjazom. Én bosszúra, bosszúra vágyva, Viszem majd ez embert igádba. Te azt hitted, hogy szeretem, De hályog volt a szemeden; Óh, bárcsak lenne már a foglyod, Hisz úgy gyűlölöm, mint a poklot! Főpap Gyűlölöd? Ah, nem gondoltam, Dicső leány! S ujjongva érezem, Hogy bízhatok a szódban! De tudni akarom, Próbáltad-e vajon Kész-e bármire érted? Sikerült-e a próba? Delila Ah, már sokszor kérdeztem óvatoskodva, Erejének vajh, mi lehet a titka. Öleltem, csókoltam, szüntelen azt remélvén, Hogy elolvashatom titkait lelke mélyén, De óvta Istene, Füstbe ment a remény, S mit tudnom kellene, Meg nem tudhattam én. Színleltem, hogy gyötör, Hogy megőrjít szerelmem, És mennyei gyönyör, Hogyha átkarolja mellem. De ah, ki tudja miért, A sok csel célt nem ért. Amint elhagyta párnám, Újra harcolni tért. De ma megláthatod, Hogy bilincs lesz a testén. Már a múltkor elsápadt, Midőn faggatni kezdtem. Most várom éppen, Hogy hozzám jöjjön el; Ha ma kérdem, tudom, Hogy most végre felel. Ha könnyem majd omol, Nem használ néki bármi, Ha szóm ma ostromol, Nem tud majd ellenállni Főpap Istenünk, azt hiszem, Diadalhoz visz el. Hogyha ő érte harcol, Nem gyönge senki sem. Delila Óh, addig nekem nyugtom nincsen, Amíg nem láthatom bilincsben, Amíg nem a porba verem Te általad, óh, szerelem! Föpap De jó, hogy addig nyugtod nincsen Amíg nem látod őt bilincsben, Míg nem lesz a porban lenn Te általad, óh, szerelem! Te vagy a honnak bosszulója! Mi név vár rád, ki ilyet tenni bír! S mi hír! Delila Vagyok a honnak bosszulója! Mi büszke név! Mi hír! Főpap és Delila Fogadjuk esküvel Hogy Sámson vesszen el! Halál! Halál rá! Néki pusztulni kell! Főpap Azt mondtad, ide jön? De biztos vagy-e benne? Delila Igen! Jön! Főpap Akkor én elbújok leshelyemre S majd aztán megjövök rejtek ősvényeken. Néped sorsa kezedben van, én gyermekem; Keresd ma gondosan az ő rejtélye nyitját, Meg kell tudnod ma még erejének a titkát. (El.) Delila (a szín balfelére megy át, a ház oszlopcsarnokához és merengve nekitámaszkodik az egyik pillérnek.) De lehet-e, hogy mégse jőn; Hogy már kialudt szenvedélye! Nem tűnik most se még elő, Hasztalan tekintek az éjbe! Óh, jaj! Tán mégse jön! Harmadik jelenet Sámson bejön; izgatott, zavart, viselkedése habozó. Körülnéz. Mind sötétebb lesz. A távolban villámlik. Sámson. Delila Sámson Hasztalan küszködtem, Már megint ide jöttem, A szívem erre húz, hiába minden! Az eszem szól, menjek el, Hogy itt lesz majd átkom De hajh, mikor e hely A legszebb a világon! Delila (Sámson felé siet) Itt vagy! Itt vagy hát, kedvesem! Ah, te édes, te drága, Érkezésed már rég lesem, Kimondhatatlan vágyban. Hozott az ég, ah, én királyom! Sámson Ne szólj, ne üdvözölj. Ah, a bűn útja ez; A szégyen szinte megöl! Delila Ah, Sámson! Te hősöm, beszélj, beszélj! Mi gyászfelleg ül ma terajtad? Kezem, mondd, miért lököd el? Miért vonod el tőlem ajkad? Sámson Szívem tiéd régóta már, És a tiéd lesz, amíg élek. Én angyalom, te drága lélek, Immár üdvöm végére jár. Delila Mit beszélsz, én uram? Ne rémíts e szókkal! Hallanom őket borzalom! Jaj nekem, meguntad karom, Beteltél a Delila-csókkal! Sámson Ah, nem! De szólít istenem, És hangja túlharsog szódon. Drágám, mennem kell s küzdenem. Nem szabad haboznom, se zúgolódnom A rám bízott nagy tisztemen. Izrael szabad lesz nemsokára, S úgy akarta az Alkotó, Népem üdvét épp tőlem várja! Maga Isten mondta nekem: „Óh kelj fiam, és égi hittel Vezesd a harcba nemzetem, És vége az elnyomásnak, hidd el!" Delila Mit nékem a hit meg a harc, hogy újra szabad lesz-e néped, Csak azt látom: menni akarsz És karjaimból magad kitéped! Most látom, hogy őrült voltam, Midőn hittem sok esküvésed! Ki hitte volna pár napja még, Hogy szerelmünk így összetéped! Sámson Ne szólj! Ellenállni nem szabad A mennyei rendeletnek. Ne sírj! A szívem megszakad. Delilám, Delilám! Szeretlek! Delila Aki szól veled ajkamon át, Hatalmasabb úr istenednél. Neve szerelem! Halld szavát, Ha egykor igazán szerettél! Fogadtad – ah, szép idő! - Enyém leszel élve, halva. Hogy a szerelmed mily tűnő Most, ah, most tudom, te csalfa! Sámson Szavad őrült! Bennem kétkedel, Ki szerelmem Isten ellen védem, Ah, már nem bánom, vesszek el! Az ég lángja büntesse vétkem. Bár haljak csúfos kínhalált, Mint hitszegő és mint eretnek, Szavam mégis így kiált: Delilám! Szeretlek! Delila Kinyílt szívem neked, Mint a rózsakehely, Ha a hajnal kelti csókkal. De kérlek, óh, uram, mért némul ajkad el, Szárítsd könnyem édes szóddal! Ah, mondd, hogy Delilát Szereted, míg csak él! Ah, esküdj néki most is, Mint előbb esküvél. Ah, csak szívd a csókot számról! Mily gyönyör, mi kéj, mi mámor! Szellő mikor fuvall, Megremeg a kalász; Szívem is így reszket éppen, Ha téged szólni hall, Ha mint bűvös varázs A te hangod száll a légben! Hamar repül a nyíl, Mit a harcos kilő, Delilád szintígy repül, A te lépted ha jő. Sámson Én gyöngyvirágom, ne folyjon könnyed értem Óh, hisz ha kell, áldozom érted éltem. Delilám! Szeretlek! Delila Nem, nem! Te ámítasz! Tán mindez nem igaz. Hogyne kellene félnem, Mikor én, balga lány, Nemrég tapasztaltam, Hogy tréfát űztél vélem. Sámson Kedvedért - nem látod-e hát? Felejtem az égnek urát; Ki rám ilyen nagy kegyet áraszt, És engem ezrek közül kiválaszt! Delila Az Úr! Ne idézd mindig őt! Hagyd el, hogy erre s arra rendelt, Hogy tőle való az erőd, Anyád is, hogy neki szentelt. De mit fogadott meg neki? Hőssé hogy' lettél, ah, mondjad! Nagy titkodat, mely elfedi, Vonjad el a fátyolt, óh, vonjad! Sámson Delilám! Ez nagy, szent titok. Erről neked nem szólhatok. Delila Hát ennyire sem bízol bennem? S hiába könyörög szavam? Előttem titkod, ha van, Én sem bízom a szerelmedben. (Az égboltot villámok hasítják, és mind közelebbről mennydörgés hallatszik) Sámson Ne kérd! Nem mondhatom meg. Föl nem lebben sohasem e fátyol: Hagyj, e titkot szívembe rejtem. Delila Ah, én botor, hogy esküd elhittem! Sámson Megtudni ezt hiába vágyod! Delila Nem bírok veled, Mert eltűnt már a szerelmed, Eltűnt, ah! Vége lett, És a helyén gyanú termett. Mert kértelek, hogy titok Miközöttünk ne legyen, A szívem gyanúsítod. Ah, jaj nekem, mily szégyen! Sámson Végtelen fájdalom Sújtja lelkem a földre, E jajt már nem bírom Már szívem összetörted. Delila Odaadtam neki Szépségem, ifjúságom; Most mindezt megveti. Már csak halni, halni vágyom. Sámson Én istenem, ne hagyj el, óh, ne hagyj! Delila Nem szólok már neked; Szavam elfojtja könnyem. Menj s kerüld e helyet! Hagyj elvérezni csendben! Sámson Ne gyötörj! Delila Titkodat! Sámson Nem szabad! Delila Jól figyelj! Utószor kérlek, mondjad el! (Villám, dörgés nélkül.) Sámson Láttad-e ezt, leány Az ég villámát, fényit? Most az Úr tekint le rám; Az Úr haragja rémit! Delila Ah, gyáva, sose félj! Jer! Sámson Nem! Menj, óh, menj! Delila Ah, mit bánod e dörgést? Sámson Intve szól Jehova: Ez az Úrnak szava! Delila Gyáva! Jól van tehát A szívem megvet. Eredj! (A ház felé szalad. A vihar elérte tetőpontját. Sámson, felemeli a karját, mintha az istentől kérne segítséget. Aztán Delila után veti magát, újra megáll, tétovázik, és fegyvereit félredobva berohan a házba. Látjuk, amint megölelik egymást, majd hosszú csókban forrnak össze. A színpad elnéptelenedik. Majd filiszteus katonák lopakodnak be és csendesen megközelítik Delila házát. Delila ellöki magától Sámsont és kirohan a ház teraszára. Sámson szélütötten bámul utána. Hatalmas villámcsapás.) Delila Hamar, filiszteusok! Sámson Árulás! (A katonák berohannak a házba és rávetik magukat Sámsonra) Függöny Harmadik felvonás Első kép A gázai börtön. Első jelenet. A megvakított, kopaszra nyírt Sámson taposómalomban dolgozik. Láncra verve, gyötrelmes lassúsággal forgatja a kereket Sámson Nézz rám, ah, Istenem, e szörnyű bajban, És szánakozz, ah, szánakozzál rajtam! Beismerem, hogy szívem vétkezett, Hogy méltán érzem bűntető kezed. De tán, Uram, a mérték betellet, Ah, add vissza elveszett erőmet! Vak és tar vagyok, mindenki gyaláz Gúnyt űz velem, kikacag, megaláz! Zsidó rabok kara (a színfalak mögött.) Azt mondd, miért feledted Isten szabásait, Romba döntve néped házait! Sámson Izrael már remélni se mer; Én mégis bízom az Úrban, Hiszem, megsegíti újra, Hogy láncon nem soká hever. Mert végtelen az ő szíve kegyelme, Irgalma kútfeje el nem apad; Hívőnek ajkán sóhaj nem fakad, Melyre az Úr, Jehova ne figyelne. Zsidó rabok kara Isten meghagyta teneked, Hogy harcba vidd rab nemzeted. Sámson! Mért feledted a törvényt? Miért nem kerülted el az örvényt! Sámson Népem, ez a nagy siralom Ez a gyász, mely betölti odúmat: Már nem tudja fokozni búmat, Oly óriási már jajom! Engesztelésül vedd el éltem, Hisz a legnagyobbat vétkeztem. Istenem, bűnhődjek én, s ne büntesd Izraelt meg értem! Kérem, várom a büntetést És lesújtó karod áldva áldom, Ám e népről hulljon le a járom. Zsidó rabok kara Te elmentél egy asszonyért, És nem törődtél, hajh, mivélünk; S minden nyomorunk visszatért, És újra ömlik könnyünk s vérünk! Mért nem kerülted el az örvényt, Sámson! Mért feledted a törvényt? (A filiszteusok belépnek a börtönbe, leoldják Sámsont bilincseiről és magukkal hurcolják.) Változás Második kép. Dágon templomának belseje. Az isten szobra; áldozati oltár. A szentély közepén két a mennyezet boltívét támogató márványoszlop látszik Második jelenet A főpap. Delila. A filiszteusok. Dágon főpapját filiszteus főnemesek veszik körül. Delila virággal díszített, serleget és kancsót tartó, vidám ifjú nők körében vigadozik. A templomban rengetegen vannak. Egyre világosabb lesz. Kar Eltűnt a homály, és ím, jön a fény, Már felcsillan a Nap az ég peremén, De azért dalaim még tovább is zengnek A Szerelemnek. Nagyobb gyönyört Nem kínál a föld! Te Fény odafent, Köszönt a dalom; Légy áldva, te szent Égi hatalom, Ki szerelmet nyújtasz, Te ki lángra gyújtasz, Óh, halld, óh, halld Ezt a háladalt! És ezt az üdvösségünk Újítsd meg minékünk! Bacchanália Harmadik jelenet Ugyanazok. Sámson. (Sámsont egy gyermek vezeti be.) Főpap Jöjj hát! Te hős, kit bámul Izrael! Jöjj hát és ünnepünknek a fényét emeljed! Delila, rajta hát, töltsd meg néki a kelyhet. A mézes ital üdítse fel! (Sámsonhoz) Köszöntsd e bort a lányra, Kit csókolt az ajkad, S a ki erőt bírt venni rajtad! Kar Sámson! Mind iszunk ma veled, Éltetve őt, szíved szerelmét! Bortól az ember bajt feled Igyál és viduljon föl elméd! Sámson (félre) Fáradt lelkem szüntelen alélt, Óh, ne hagyd, hogy tovább is fájjon! Uram! Amelyre oly rég vágyom Óh, engedd elérnem a célt! Delila (közeledik Sámsonhoz, kezében serleggel) Add kezed, Sámsonom, add, Hadd jelöljem meg én utad. Majd vezetlek, úgy, mint régen, Szórek árnyas ligetében, Bizalmas tanyánk felé. Óh, mondjad, emlékszel-é? Elfeledted azt az estét, Melyen magamban voltam, És vadul számat csókoltad. Oly lázban, mint soha még. Az is juthat még eszedbe, Hogy' pihent kezem kezedben! Bolond! Csak színleltem ám, Játszottam csak a szerelmet, Mindig hazug volt a szám: Mert nékem titkod kellett! Én a sárba estem alá, De láncot verettem terád is. (Magára mutat) Itt van az, ki megbosszulta Istenét, nemzetét s önmagát is! Kar Íme, ő megbosszulta Istenét, a népét s önmagát is! Sámson (félre) Parancsaidra nem hallgattam, Vakká tett szívem szenvedélye; Sodort e léha nő után És becstelenné lettem véle. Főpap Dalolj nekünk, azt akarom, Most szíved bálványképe ott áll! Dalold a dalt, mit egykoron Szép szemérül zengeni szoktál. Vagy kérd urad, hogy nézne rád, Adja vissza szemed világát, S ha ily csodát tesz Jehovád, Majd híveim is őt imádják! De könyöröghetsz bárhogyan Hatása, fikarcnyi se lenne. Őt szidja, gúnyolja, szavam, Mert kész nevetség hinni benne. Sámson Istenem, s te szólni hagyod, Hagyod ajkát gyalázni téged? A szidalomnak nem vetsz véget? És nem sújt le rá haragod? Ah, e szókat ne nézd el néki, Hagyd büntetnem őt, Istenem! Nyisd ki, percre bár, szemem, Legyen erőm megint a régi! Kar Hahaha! Hahaha! No lám, a vén balga! A nép kikacagja. Egy lépést sem tud tenni, És még ijesztget! Vigyázz, vigyázz, Hisz semmit se látsz! Erőd is, úgye semmi? Főpap Jer, Delila! Áldjad Dágont velem, Mert Dágoné ez a győzelem. Óh, fogd te is az ünnepi kelyhet, És áldozattal Dágont ünnepeljed. (Delila és a főpap az áldozati asztal felé mennek és felveszik az ott levő kelyheket. A virággal ékített oltáron már lobog a tűz. Delila és a főpap a kelyhekből áldozatot mutatnak be; a szent tűzbe öntik a bort. A láng felcsap, aztán eltűnik, majd a harmadik versszaknál újra magasan lobog. Sámson a szín közepén maradt, mellette a gyermek, a ki vezeti. A fájdalomtól lesújtva imádkozik.) Delila, Főpap Hála neked, Uram, Hogy megsegélt hatalmad! Kinek ily vezére van, Hogy ne nyerne diadalmat. Dágon, legnagyobb úr te vagy, Törpe minden véled szemben. Halljad imánk s el sose hagyj, Ki trónolsz a földön s a mennyben! Tedd, hogy a nyájunk Ne érje vész, Ne dúljon nálunk Jégverés. Jusson a csűrbe, Gazdag kalász, Messze kerülje Lakunk a gyász. Vedd áldozat gyanánt Ez italunk s ez étkünk, S bocsásd meg, oh, Atyánk, Ha valamiben vétünk. Te, ki mindent előre lát. Főpapodnak mutasd mi lészen. A jövőbe hagyjad, hogy benézzen, Ah, takard föl fátyolát. Kar Isten megóvd Hű gyermekid, És mind a jók Útjára vidd! Ellen ha támad Légy te velünk: Védje hazánkat Hős fegyverünk! Delila. Főpap Ím jelen van Dágon! Láng kel a zsaráton S fellobog! Az Isten itt van, látom. Földre jő, kit minden ajak imádjon! Ah, ez ő, ki úr e nagyvilágon, Kit minden ember áldjon! Üdvözlégy, óh, Dágon! Kar Ím jelen van Dágon stb. Főpap (Sámsonhoz) Jöjj magad is Dágon elébe; Áldozz te is; ott a kehely! Öntsd a bort a lángnak fölébe, Aztán imára térdepelj! (A gyermekhez) Vezesd fiú, vezessed a középre, Hadd lássa jól a Dágon Isten népe! Sámson Uram eljött a perc. Ah, mondjad, rám nézel-é? (A gyermekhez) Ott van két nagy oszlop! Vezess arra felé! (A gyermek odavezeti az egyik oszlophoz.) Kar Ím, jelen van Dágon. stb. Levertük Izraelt, Hatalmát összetörtük, Alighogy harcra kelt, Már győztünk a dölyfén! Sámson (az oszlopot átfogja és iszonyatos erőfeszítéssel megpróbálja eldönteni.) Istenem! Ah, szánj végre már, Rabszolgád cserben most ne hagyjad! Add vissza csak egy percre bár, A régi erőmet, ah, adjad! Hagyd, hogy Sámson, az elnyomott; Döntse rájuk e templomot! (A templom összeomlik. A nép jajveszékel.) V É G E 1