Goldmark Károly SÁBA KIRÁLYNŐJE Opera négy felvonásban Szövegét írta: S. H. Mosenthal SALAMON KIRÁLY bariton FŐPAP basszus SZULAMIT, a lánya szoprán ASSZÁD, Salamon kegyence tenor BAAL HANAN, palotafelügyelő bariton SÁBA KIRÁLYNŐJE mezzoszoprán ASZTARÓT, a szolgálója szoprán TEMPLOMŐR basszus ELŐJÁTÉK ELSŐ FELVONÁS Salamon palotájának csarnoka Két díszes pillér osztja a hátteret három részre, a kisebbek Oszlopsorba vezetnek. A magasból kétoldalt a háttérben széles, szőnyeggel borított lépcső vezet le, alján arany oroszlánokkal, jobbra és balra ébenfa és arany ajtók. Jobbra elől az oroszlántrón. Az egész kép csupa fény és pompa. A lépcsőn balról Salamon asszonyai jönnek le, ünnepi öltözetben, fátyolban. Rabnők követik őket dobokkal, hárfákkal, és triangulumokkal. Jobbról Jeruzsálem lányai jönnek le, szolgálólányok kísérik őket arany virágkosarakkal. Az előtérben jobbra Baal-Hanan áll, körülötte az őrség. Az ajtók mellett őrtállók. ELSŐ JELENET Baal-Hanan, őrség, asszonyok, szolgálólányok, rabnők BAAL-HANAN, KAR Nyílj ajtó szárnya, gyúlj fényre csarnok, rózsákkal dúsak a díszes szobák, pengjen a hárfa és zengjen síp, lant, dob, nap fénye tűz a termeken át. Salamon élő Istene adta, az Úr küldte az égi erőt, Hogy ilyen nagy az ő földi hatalma, népe boldog és áldja, ím, őt. MÁSODIK JELENET Előbbiek. Főpap (fehér ornátusban) és Szulamit jobbról belépnek. Mindenki meghajol. FŐPAP Ez itt a trónterem. Ne félj leányom, jer be! Itt Szálem rózsakertje, lányai állnak ékesen. Nemcsak a királynő kiért a nép ma sort áll, de az kit választottál, mátkád is erre jő, Asszádod ma visszatér. Oltár elébe léptek, Ott fátyol fed be téged, vár rád az esküvő. Királyod ott lesz és a vendéghölgy, hogy nézzen, s az Úr előtt majd lehajtsa fejét is mélyen. (Balra el. Mind meghajolnak. Baal-Hanan és az őrség kíséri őt. A kijáratnál újra elbúcsúzik Szulamittól, kezét a lány fejére teszi és gyengéden rátekint.) HARMADIK JELENET Szulamit és az asszonyok SZULAMIT Ma Asszád visszajön! Hogy lángra gyúl a szívem, ha e szót meghallja! Tudjátok, mily öröm! Gyújtsunk rá háladalra. Ma Asszád visszajön! KAR A társad ő, a társad ő, az ágya rózsaszőnyeg. (Az asszonyok egy része hárfával kíséri az éneket. Egyes lányok virágkosárral, mások tamburinon és triangulumon játszva, kellemesen nyugodt táncmozdulatokkal kísérik az éneket.) SZULAMIT A társam, mint a mirrha-ár, reám simulva átölel. Úgy hívom őt, úgy áldom őt, ez járja szívem át. KAR A társad ő, a társad ő, az ágya rózsaszőnyeg! SZULAMIT A társam, mint a tiszta bor, oly lágyan hűti szám tüzét. Úgy hívom őt, úgy áldom őt, a szám e csókra vár. KAR A társad ő, a társad ő, az ágya rózsaszőnyeg! SZULAMIT, KAR Enyém lesz ő! Tiéd lesz ő! (Az induló első hangjaira Szulamit Asszád elé rohan a hátsó ajtóhoz. Harcosok lépnek be, Baal-Hanan a főpappal és az őrséggel bal oldalról, az asszonyokat visszaszorítva. Szulamit remegőn várakozva áll, apjára támaszkodva a háttérben.) NEGYEDIK JELENET Szulamit, Főpap, Baal-Hanan, Kar, Asszád Asszád jobbról belép, fényes fegyverzettel, sápadt és elfogódott. ASSZÁD A Királynak üdv! Vendége Gádhoz ért, a kapunál megállt s pihenni tért. (lassan előre jön) Jön ünneplőben, ékesen, selyemben, nem késik ő, megjelenik ma benn. Királyom óhaja parancs nekem. A Királynak üdv!... És kérlek, engedj mennem. (Kiindul) FŐPAP (előlép) Fiam, csak nézz körül, ki vár reád! SZULAMIT (előlép) Ó, Asszád! ASSZÁD (megremeg) Szulamit! A vér fut rajtam át. A térdem reszket, az arcom ég! (hátrál, Szulamit elsápadva áll. A főpap éles tekintettel méri végig a hátrálót.) SZULAMIT (kitépi magát a lányok közül és Asszádhoz siet) Szólj, mi bánt, az égre kérlek, térden állok, nézz reám! ASSZÁD Jaj, ne kérdd, a szégyen éget, de... nem vagyok már tiéd. SZULAMIT Nem, hogy mondanék le rólad? Csakis a sír szakíthat szét! ASSZÁD (elfordulva) Hagyd, hogy menjek, hadd ne szóljak, messze innen vár a vég! SZULAMIT, FŐPAP, ASSZÁD, BAAL-HANAN, KAR Elborít a rémület! Szörnyű ez! Ki érti meg? FŐPAP Istenem, te gyújts világot! MIND A FŐPAP NÉLKÜL Istenem, te gyújts világot! MIND Elborít a rémület! stb. SZULAMIT, ASSZÁD Ó, jaj! BAAL-HANAN Királyunk jő! ÖTÖDIK JELENET Előbbiek, Salamon Salamon balról belép, palást és korona nélkül, díszes öltözetben, mind leborulnak, csak Asszád nem, aki némán és Szulamit, aki kétségbeesve áll a főpap mellett, aki áldóan emeli a király felé a kezét. Az őrök tisztelegnek fegyvereikkel. SALAMON (hosszasan vizsgálódó tekintetet vetve a csoportra) Mi baj? Zavartan álltok mindenütt. Nos? néma csönd? (lágyan) Te, Asszád, szót sem szólasz? És ez a drága szempár könnyben ázik! (Szulamit a király lábaihoz borul) Nem kérdezem tovább, mi volt ma itt, a szellem szól, mely lelkemben lakik, a fénye mély homályba bevilágít. (fenséggel) Fel hát, és hagyjatok magamra itt! Asszád, te várj! (Mind felemelkednek és lassan eltávoznak az oszlopok közt jobbra és balra. Asszád mereven és némán marad. A főpap is indul, vigaszt adó tekintettel, az Úr mindent megvilágosító hatalmát ígérve.) HATODIK JELENET Salamon, Asszád SALAMON A sápadt arcod mondja nékem, amit a néma ajk bezár. A szíved Szulamitra vár. (Asszád fájdalmasan bólint) Kérted is őt, hogy frigyre lépjen? (Asszád, mint előbb) De ez az út, idegen hely, Szívedet vitte tőle el. ASSZÁD Ó jó királyom, ez való. előtted nincs titok, varázslat, a lélek mélye látható, te ismersz minden gonosz árnyat a földön és az égen, mely az emberszívre támad. Te győzd a démont le, ki megjelent s a szívem bűverővel fogja bent. (a király lábai előtt) Ne hagyj uram, különben végem van! SALAMON Mi történt? Szólj, beszéld el bátran. (Asszád fölemelkedik) ASSZÁD Libanon lábánál leltem meg a királynő csapatát, leveled néki adtam át, de őt egy emberünk se látta, Előtted, Felség, hull le majd a fátyla. A cédrusfák alatt, bágyasztó nyári este pihenni vágytam én, friss enyhülést keresve. Zöldfüvű pázsit bársonyán, némán a csendes éj leszállt reám. De halld! Csobogva zúg egy forrás árja, és csábítóan, zsongva hív oly halkan, és enyhet ád a szívnek, mint a balzsam, a fákon át felcsillan fénysugára. (titokzatosan súgva) Mentem, hogy ott a forrást megtaláljam, és - mennyek ura - mily csodásat láttam! (lágyan, bensőségesen) A vízből hófehéren lép elő egy hattyútest, a legszebb égi nő. Az éjsötét haj vállaira hull, és ében fürtje lágyan rásimul. Két égi csillag néz elbűvölőn, két rózsa ég a gyöngyfehér mezőn, Két karja liliom, mely védi őt, a szem lezárul ennyi fény előtt. Varázsa vonz, és ő nem tűnik el, előttem áll oly kábító közel, átölel ő és érzem azt a kart, amint vad szenvedéllyel fogva tart. Én támolyogva csak leroskadok, a lábát átölelve tartom ott. A sás megzörren, megijed, figyel, majd felkel, s már mint szellem tűnik el. Ó bűvös álomkép, mely szívem mélyén ég! SALAMON Gonosz varázs-e ez az élmény, e csábító szép álomkép, vagy démon él a lelked mélyén, azt tisztán most nem látom még. De érzem azt s a lelkem bízó, él Adonáj, az Úr, az égi bíró, őt kérem, döntse sorsod el. ASSZÁD Szívem kigyúlt, szabad, mint rég, reménysugár új fénnyel ég. Még várhat áldás, béke engem, a menny kitárul újra bennem. Királyom kérlek, mondd az égre, hol lelek én nyugalmat végre? SALAMON Van hű arád és vár az oltár, vezessed kézenfogva őt, és szálljon béke újra rád, ez néked majd nyugalmat ád ó Asszád, fogadd meg az Úr szavát. ASSZÁD Fel hát, ha vár reánk az oltár, oly bölcs e szó, ez ád erőt, és békevágy nyugalmat ád, a szívem vágyott óhaját. (mindketten balra el) HETEDIKJELENET Sába királynőjének bevonulása Katonák vonulnak fel. Az oldalcsarnokokból asszonyok és lányok vonulnak be, rabszolganők kíséretében. A nők rózsát szórnak, a rabszolganők hárfát visznek. Az őrség a középen vonul be. Más nők, rabszolganők kíséretében a szemben levő oldalon vonulnak be az előbbiek módján. - Megkezdődik Sába királynője kíséretének bevonulása. Rabszolgák és rabszolganők, fehérek és feketék, arany és egyéb díszes edényekkel, tele aranyporral, gyöngyökkel, drágakövekkel és illatszerekkel. - Káprázatos csoportozat. - A királynő hordszékén jelenik meg Asztaróttal. A csarnok mélyén a rabszolgák lesegítik a királynőt. KAR Üdv! Üdv! Királynő, üdv! Sába királynőjének üdv! Szép déli csillag, te égi fény, itt béke vár rád az Úr hegyén. Sába királynőjének zengd, él az Úr s a háza szent. (A király kísérete megjelenik. Salamon balról királyi palásttal és koronával. Nyomában a főpap, Baal-Hanan, Asszád, Szulamit, Asszádhoz simulva. A királynő ékszerekkel és gyöngyökkel borítva. A koronás turbánról arannyal átszőtt fátyol hull alá, mely egész alakját eltakarja.) SALAMON E házban üdvöz légy, nemes királynő! Baráti jobbot nyújt ma néked Salamon, Itt érezd jól magad, mást nem kíván ő, előtted hódol s téged ünnepel Sion. KIRÁLYNŐ Üdv, nagy király! Nézd, lábaidhoz szórva, országom kincse néked int. (felajánló mozdulatot tesz, különböző ajándékokat vivő rabszolgák csoportot alkotnak a király körül.) Ez illat, dús Arábia fűszeréből, e gyöngyök dús Arábia dísze mind, tekintsd a népét, porba hullva lenn, szolgálnak néked, mint a híveid. És nézd, mit nem lát férfinép sosem, az arcom fátyol nélkül itt. (felemeli fátylát) ASSZÁD (előre rohan) Álom! Nem, nem álmodom! Ez ő, ez ő! SALAMON (közbelépve) Mi az, mi bánt? (Asszád rámered a királynőre, az jeges tekintettel méri végig őt.) Együttes ASSZAD Arca bájos, ajka lángol, istenem, nem álomkép! Most is égek még a vágytól, életem így lenne szép! lelkem mélyén, bárha félek, vágyam lángolóan éget! Ő az angyal, érte égek, sújtson rám akár az ég! SZULAMIT Arca sápadt, ajka lángol, téboly ez, mi benne ég? Félek Asszád, bősz varázstól, el ne hagyj, az istenért! Visszavárlak, érted élek, mi bánt, árva, kósza lélek? Ó nagy Isten, egyre félek, jaj utadról tán letért! KIRÁLYNŐ Arca sápadt, ajka lángol, tőle félni kell ezért! Csalfa szó majd véd e láztól, fojtsa el a tűz hevét! Röpke vágy volt, már nem éget, többre vágyom, mást remélek. Bármi érne, mit se félek, egyre látom én a célt. SALAMON Arca sápadt, ajka lángol, rámered, ez szörnyűség! Csalfa lélek szól e vágyból, balga láz, mely benne ég. Hátha vágya bősz igézet, hátha átokverte végzet? Bárhogy fáj is ez, de félek, elítéli őt az ég. ASZTARÓT Drága úrnő, mintha fából volna arca, ó nagy ég! Híven őrzöm kiskorától, féltem őt, a szívem ég! Drága úrnőm, nem kell félned, bármi jót és bármi szépet Asztarót megszerzi néked, hogy ne szenvedj úgy ezért! FŐPAP Arca torzult, ajka lángol, rémítő lidérces kép! Óvd a lányt meg bősz varázstól, Istenem, te védd szegényt! és e fényes ünnepélynek kínos óra vetne véget, mert van itt egy balga lélek, kit ma zagyva téboly ért. BAAL-HANAN, KAR Arca torzult, ajka lángol, rémítő, lidérces kép! Bármi hősi, bármi bátor, démon az, mi benne ég, És e fényes ünnepélynek kínos óra vetne véget, mert van itt egy balga lélek, kit ma zagyva téboly ért. KIRÁLYNŐ (tiltakozón) Mit kíván ez idegen? Felség, te mondd meg nekem! ASSZÁD Én? (nyugodtabban) Idegen, én neked? (közelebb lépve, súgva) És Libanon, a holdas éj? Feledni ezt hogyan lehet? KIRÁLYNŐ (Asszádot elutasítva) Tébolyodott, nem ismerlek! KAR, ASZTARÓT Megállj, te esztelen, megállj! Te vétkes lélek, hagyjad abba! SZULAMIT, BAAL-HANAN, FŐPAP, KAR Megállj, te hűtelen, megállj! Az égre kérlek, hagyjad abba! SALAMON (jóindulatúan) Mi történt, Asszád? SZULAMIT (sírva) Ó, Asszád! ASSZAD Hol vagyok? A józan eszem elhagyott, de egy tekintet eltalált! (a Király lábaihoz borul) Ó szánj meg hát és adj halált! SALAMON Légy férfi, jó fiam, csak ennyit mondok; és holnap vár rátok a nász, a boldog! KIRÁLYNŐ (megrezzen, elfordulva) A nász? SALAMON Jer úrnőm, lépj be hát, terített asztal vár reád! (Salamon a kezét nyújtja a királynőnek és a hódolók körébe bevezeti őt balra. A rabszolgák letérdelnek. Asszád előtt, akit Szulamit átölelve tart, a királynő megáll és titokban fellebbentve fátylát izzó tekintetet vet rá, majd továbbhalad. A királyi pár a lépcső tetején visszafordulva üdvözli az egybegyűlteket. Mindenki előre tódul, zászlókkal, hadilobogókat lengetve.) KAR Üdv! Üdv királynak, királynőnek üdv! Dob szava szóljon, pengjen a hárfa! Ünnepi zsoltár, harsogva szállj nagy királynő lépte nyomába! Végig zengje ma minden száj! Áldjon, dicsérjen ég és világ, királyunk, rád, királynő, rád szálljon áldás, boldogság! MÁSODIK FELVONÁS Éji zene és Ünnepi muzsika Káprázatos kert cédrusokkal, pálmákkal és rózsabokrokkal a színpad előrészén. Balra elöl szökőkút, medencéjéhez lépcső visz. Jobbra hátrább portál, mely a palotába vezet. Éjszaka. Felkelő hold. ELSŐ JELENET KIRÁLYNŐ (illatos, ezüsttel átszőtt ruhában és fátyollal, mely az egész alakját befedi, a palotából kilép) Tarka pompa fénye közben csábított a csend, magány. Lárma, zaj között kiszöktem, bánat árnya hullt ma rám. Ő, ki elrabolta lelkem, és ki átkarolt úgy engem az holnap itt a nép előtt mást vesz el: egy ifjú nőt. Tőle elszakít a végzet, mert király a szíve, jég, elveszítem őt ma még. Adjam át örökre, végleg, éjhaját, miért úgy égek? Másik asszony csókja érje, és ő elfelejtsen érte? Boldog órák láza röpke, tovaszálló déli szél, ám az emlék mindörökre szívembe vésve mégis él. És ha talán visszatérnék otthonomba ővele, mint a párja, véle élnék s én lennék a kedvese, ott, hol mirrha ága nőtt, átölelni vágyva őt. Ó, adhat-é királyi pompa olyan égi csillogást, mintha ő jön a karomba, ó, hol találok ily varázst? Hogyha két kar átölel, szív a szívhez áll közel, Libanon, a tiszta forrás és a hold ezüstje fent - csókok éjén néma társak, csend varázsa, bűvös csend. Fekszem ébren-álmodón, hogy ki vagyok, nem tudom. Mért is mondanék le róla? Titkom úgyse sejtenék, nem lehetne árulója senki más, hogy értem ég. Más? Elszakítják szerelmem? Nászi ünnep várja ma. Hogy másik nőt öleljen? Mással éljen? Nem, soha! Lángol, ég, tüzel a vérem! Másra nézzen, mással éljen? Hogyha engem harcra hívsz, elpusztítlak én! Széttépem a köteléket, senkit többé nem kímélek, akkor majd megismer ő! Hány király könyörgött nékem, és én még rájuk sem néztem, én, az uralkodónő! Őt, ki szemem fénye volna, tőlem más nő elrabolja, tűröd ezt, te büszke szív? Másnak jusson birtokába szívem ezt a kínt nem állja. Hogyha engem harcra hívsz, nem kíméllek én, őt nem engedem, legyőzlek, elpusztítlak én! MÁSODIK JELENET Királynő, Asztarót ASZTARÓT Édes úrnőm! KIRÁLYNŐ Te vagy itt? ASZTARÓT Hírt hozok, mely felvidít. Férfi jött a pálmakertbe, aki rád szemet vetett... KIRÁLYNŐ Asszád! Mondjad! ASZTARÓT Nézeget, álmodozva járva-kelve... KIRÁLYNŐ Néma minden és kihalt: senki nem lát, erre csald! ASZTARÓT Mintha nád közt búg a gerle, párra várva kémlel ő, néma éjben száll a jelre, csábítom őt, öledbe jő. (A királynő a szökőkút mögé lép. Csend. Asztarót balra elmegy, hogy Asszádot odacsábítsa és balról kilépve, jobbra elvonulva énekli az egyes frázisokat. Holdfény jobb felől.) HARMADIK JELENET Asszád, majd a Királynő ASSZÁD (jobbról belép, álmodozva, fegyverzet nélkül) Csábító hangok és dús illatár, éji szél lágyan erre jár. Hűsítsd le hát a lelkem sebét, enyhítsd a kínt, mely szívemen ég! álomkép, mit Libanon ád, és a szédítő éjszakát, ezt a lázas, varázsos csodát! (Asszád elábrándozva a kúthoz közeledik, mely mögül a királynő előlépve, a hold fényében hirtelen előtte áll. - Asszád visszaretten.) Ah, mit látok? Csalóka hold, elém varázslod őt újra hát? KIRÁLYNŐ Asszád! ASSZÁD Istenem, él és szólít! KIRÁLYNŐ Asszád! ASSZÁD Ő él, ő szólt! Tántorgok, akár a részeg, őrület-é ez, mit érzek? (feléje megy és megint elfordul) KIRÁLYNŐ (mozdulatlanul áll) Újra látlak, ez nem álom, lázas éj ígérte rég; végre, végre megtalálom Libanon igézetét! ASSZÁD (remegő izgalommal) Nem valóság, amit látok, szem, ne higgy, ez csalfa kép! KIRÁLYNŐ Hol a forrás zúg a mélyben, hold a fényét szórja szét, csókra vágyva, néma éjen végre, végre megtalálom Libanon igézetét. ASSZÁD Ezt a hangot! Jaj, varázsa újra éled, vonz, hogy átöleljem térded, Libanonnak álma ez! KIRÁLYNŐ Újra látlak, ez nem álom, mennyi éj ígérte rég! Végre, végre megtalálom Libanon igézetét. Imádlak! (Karját kitárva előlép) ASSZÁD Újra szédítsz és igézel, démon, szemed éjtüzével, bűnös átkom, boldog álmom, ó te élet és halál! KIRÁLYNŐ Itt vagy újra, újra nálam, Asszád, ó, hogy ég a vágyam, lázban izzik egyre testem, és a vérem lángban áll! ASSZÁD Éjszakának szellemárnya, lelkem égi holdsugára, tünde fény ezüstös árja, mint az álom, el ne szállj! KIRÁLYNŐ Hagyd a kételyt, higgy te nékem, érezzed a szívverésem, majd a csókomnak tüzében kell, hogy végre megtalálj! ASSZÁD Elborít ma vágyam árja, hív az éjnek sűrű fátyla, árnyba tűnt az égvilág. KIRÁLYNŐ Hunyj ki már, te fény sugára, két karom feléd kitárva, árnyba tűnt az égvilág. (Asszád feléje siet és a lábaihoz borul. A királynő két kézzel megragadja fátylát és miközben Asszádot átkarolja, teljesen betakarja őt. Sokáig így maradnak) TEMPLOMŐR (a magasból, láthatatlanul) Az éj elszállt! Mondjad, Izrael, a hajnalimát! KIRÁLYNŐ (kibontakozva) Menj hát! ASSZÁD Megállj, ezt nem lehet! KIRÁLYNŐ Emlékezz rám, az ég veled! (A királynő kitépi magát és eltűnik a lugasban. - Asszád szinte álomban, utána ered, tévelyegve keresi körben őt és azután elöl, a szökőkút lépcsőjén magába roskadva lerogy. - virrad.) NEGYEDIK JELENET Asszád, Baal-Hanan és kíséret BAAL-HANAN, KAR (szín mögött) Közelg a nap, rózsaszín az ég, dicsérd az Úr dicső nevét, mossuk kezünk, ahogy írva áll. (Baal-Hanan és a kar kilép az oszlopcsarnokból) Dicsérd az Úr dicső nevét! BAAL-HANAN Ki az ott, ki puszta földön hál? Asszád! ASSZÁD Te szólítsz? Vársz rám? BAAL-HANAN A hajnali harmat hűvös ám! ASSZÁD Ó, hol vagy? BAAL-HANAN Zavartan beszél, mi ez? Vigyétek őt övéihez! KAR Mért sújt az Úr rá? Mi lelte őt? Isten, enyhítsd a szenvedőt! (Asszádot lassan el vezetik. - Asszád még egyszer fájdalmasan hátratekint. ) Változás A templom Kétoldalt karzat. A színen keresztül húzódó aranyrács választja el a szentélyt a gyülekezettől. A szentélynél márvány lépcső vezet a frigyszekrényhez, melyet pálmákkal és kerubfejekkel átszőtt díszfüggöny takar. A frigyszekrény előtt jobbra a magas, hétágú, arany karos gyertyatartó. Balra asztalok, szertartási kenyerekkel. A rács előtt középen az áldozó oltár. Balra az előtérben emelvény, mely a palotával áll kapcsolatban. Az egész épület dúsan aranyozott cédrusoszlopokon áll. Nép a karzat alatt. Papok, leviták, énekesek és hárfások, utánuk a főpap jobbról, bevonulnak a templomba. A leviták meggyújtják a gyertyákat. A papok időnként mély meghajlással Tömjént szórnak az oltárra. Az énekesek és hárfások a páholyukba vonulnak. ÖTÖDIK JELENET Nép, papok, leviták, énekesek, főpap FŐPAP (a szentély felé fordulva, ornátusban) Áldott az Úr, mert ő a hűség! ÉNEKESEK KARA Áldott ő, égi jóság! FŐPAP Most szólj te, Izrael! A NÉP KARA Áldott ő, égi jóság! FŐPAP Most Áron háza, szólj! PAPOK KARA Áldott ő, égi jóság! FŐPAP Most szólnak mind, kik bíznak az Úrban! TELJES KAR Áldott ő, égi jóság! (A papok átnyújtanak egy liszttel töltött arany áldozócsészét a főpapnak, aki a frigyszekrény felé fordulva mélyen meghajol és a függöny mögött eltűnik. A leviták tömjénfüstöt gerjesztenek. A nép közül egyesek áldozatot hoznak: lisztet csészében, olajat korsóban. A leviták átveszik az áldozati adományokat.) LÁNYOK KARA (kívülről) Mint harmatcsepp, mely a földre szállt, áldjad meg őt, az új arát! HATODIK JELENET Előbbiek, Szulamit, szüzek Az előtérben jobbról szüzek menete vonul be, aranycsészékben Búzaszemeket, korsókban olajat hoznak. Közöttük Szulamit, fehér ruhában, ezüsttel átszőtt selyemfátyol hullámzik alá hátul a fejéről. Nyitott kosárban egy galambpárt hoz. LÁNYOK KARA Mint harmatcsepp, mely a földre szállt, áldjad meg őt, az új arát! mint hűs olaj, e lágy, sima ár, oly sorsra vár az új, ifjú pár. SZULAMIT E gerlepárt oltárodon, neked Uram, feláldozom. Repes a szárnyuk színed előtt, így remeg a szív, mert látod őt; lelkemnek egy hő kérése van, hogy gyógyítsd, hogy gyógyítsd meg őt, Uram! LÁNYOK KARA Mint hűs olaj, e lágy, sima ár, oly sorsra vár az új, ifjú pár! SZULAMIT Ó, úgy reszket a szív, mert látod őt, lelkemnek egy hő kérése van; hogy gyógyítsd meg őt, Uram! PAPOK KARA, ÉNEKESEK, A NÉP Áldott ő, égi jóság! SZULAMIT Ó tekints le rám, te Kegyes, te Jó, add vissza szívét, mindenható! HETEDIK JELENET Voltak, Salamon, Asszád és kíséret az emelvényről balról jönnek, Asszád fehér ruhában, aranyövvel, ingadozó léptekkel, lesütött szemmel jön. SALAMON (Asszádhoz) Nézd az Úr magasztos, áldott, drágafényű csarnokát! Férfi légy és hagyd az álmot, itt a békét megtalálod, s a szíved mély alázatát. Itt az oltár, lépj elébe és égi áldást nyersz el érte: e szűzi, szép arát. (Szulamit a kezét Asszád vállára teszi, a Király a főpaphoz fordul, a) a szentélyből lép ki) Isten papja, áldd meg őket, mondj e frigyre itt imát. (Asszád Szulamit mellett áll, ifjak zöld ágakkal Asszádhoz lépnek, a lányok Szulamithoz. - Asszád összerezzen.) FŐPAP Az Úr megáldjon és kísérjen el! KAR Ámen! FŐPAP Mutassa néktek arca fényét! KAR Ámen! FŐPAP És adjon néktek békét! (Lelép az oltárról) KAR Ámen! FŐPAP (a pár közé lép, Asszádnak nyújtja a gyűrűt - ekkor megjelenik az emelvényen a Királynő Asztarónnal.) E gyűrűvel megszentelem - ASSZÁD (meglátja a királynőt) E gyűrűvel... NYOLCADIK JELENET Voltak ASSZAD (heves izgalommal) Ó jaj! Kit látok ott? (eldobja a gyűrűt, a homlokához kap) Nem álom ez! Nem, nem, én látom! MIND A téboly érte, ó jaj, ó jaj! SALAMON (meglepve) Úrnőm, te vagy? KIRÁLYNŐ (közelebb lép) Úgy van; szabad? (a királynő gyöngyökkel teli aranytálra mutat, melyet Asztarót hoz, aki Szulamithoz lép, a lány hevesen elfordul) Hadd adjam át nászajándékomat! ASSZÁD (izzón) Mi vagy te? Csalfa fény? Varázs, mely fogva tartott? Ki vagy te, földi lény? De most hadd lássam arcod? (Asszád a királynőhöz rohan és megragadja a fátylát, a leviták visszatartják) MIND Tébolyult! Állj meg hát! Tetteddel meggyalázod szentélyünk csarnokát! PAPOK ÉS LEVITÁK Gyehenna mélye vár ott! SZULAMIT De szörnyű gyötrelem! KIRÁLYNŐ Nem engedem a nászod! SALAMON Dereng egy sejtelem. ASSZÁD Hogy bennem ez ma téboly, azt ő ítélje meg! (a királynő elé lép) Te, ki szívem lángját felgyújtod így, ily vadra, elítélsz, mint itt várják, s mondod rám: téboly rabja? SALAMON (a királynőhöz) Szólj, hogy e titkot én megértsem. MIND Ó mondjad el, mi érte őt? KIRÁLYNŐ (egy pillanatra meginog, majd büszkén hátralép) Én nem tudom, nem ismerem e férfit! KAR Jaj félek én, irgalmazz szent ég, egy démon, az tartja fogva lelkét, főpap, űzd ki rossz szellemét! KIRÁLYNŐ, ASZTARÓT Ma vége lett a násznak, csak így nyerünk időt, szívét ne adja másnak, ha kérik őt a nők. ASSZÁD, SZULAMIT A szégyen és a bánat ma százszorosra nőtt, a sors halálra szánhat, tovább nem ád erőt. SALAMON Úgy érzem, ez varázslat, gyanúmnak árnya nőtt, eloszlatom e fátylat, mely eltakarja őt. FŐPAP Ó halld meg hű imámat, te adj, Uram, erőt, a démon, hogyha támad, a porba sújtsd le őt! BAAL-HANAN, KAR A szent igével támadd, ne tűrd a vakmerőt, Az ég ad rá erőt. FŐPAP (kezeit Asszád ellen fordítja, aki szinte megigézve, ingadozó léptekkel és lehajtott fejjel egyre inkább közeledik a főpaphoz) Te szellem, kárhozottak árnya, te sátán átkozott fia, nézz a kerubok trónusára s az éjhomályba tűnj tova! (A szentély elé járul. Nagy feszültség és izgalom uralkodik az egész néptömegen. Harsonák a szín mögött. A főpap jelet ad. A tam-tam ütésre a háttérben felgördül a függöny. Látható a frigyláda, melyen arany kerubok nyugszanak. Mindenki arcra borul.) MIND Halleluja! (Asszád elkábulva, lihegve áll. A királynő elfátyolozza magát. Salamon rászegezi a szemét.) FŐPAP (visszatérve) Kelj fel fiam, az Úr segít! KIRÁLYNŐ (suttogva) Asszád! ASSZAD (hevesen) A bűvös hang ez itt! Hagyjatok utamra mennem; ellenállok, bármi jön, hogyha isten elhagy engem, (A királynőhöz akar rohanni, a leviták visszatartják őt.) Akkor ő lesz istennőm! (Mindenki elborzad; a nép a karzatról a színen át menekül. A függöny a szentély előtt bezárul. A papok a szín elejére rohannak. Salamon Asszád és a királynő közé lép.) KAR Istenkáromlás! Borzadok! A templomunk tisztátalan! Ó jaj! Ó jaj! PAPOK, LEVITÁK Anatéma! Átkozott! (A főpap megtépi öltönyét. Az oltár lángjait, a gyertyákat a leviták eloltják.) HANGOK A NÉPBŐL Fogjuk el! Megöljük! A vére rajt’! Megöljük! SZULAMIT Jaj, ne hagyd Uram, magára, szánd meg őt, ha tévedett! Ó, mentsd meg őt! ASSZÁD Jaj, úgy vágyom a halálra, érzem én is vétkemet! KIRÁLYNŐ Jaj, szívem nem erre szánta, istenek, ti védjetek! ASZTARÓT Sápadt arca, néma szája, látszik rajta rémület! SALAMON Vall a sápadt arcvonása, Szól a néma ajk helyett! FŐPAP Átok verje, szánd halálra, vére rajta, vétkezett! A TÖBBIEK Átok verje, szánd halálra, vére rajta, vétkezett! SALAMON Várjatok! Itt egy ítél: királyotok! (Baal-Hanan az őrséggel előáll.) KIRÁLYNŐ, SZULAMIT, ASZTARÓT Ó mentsd meg! A TÖBBIEK, SALAMON NÉLKÜL Ő vesszen! (A papok elengedik Asszádot. Baal-Hanan és az őrség odalép. A királynő Asszádhoz igyekszik, Salamon, közbelépve, fenséges mozdulattal visszainti. Szulamit a király lába elé borul, térdét átkarolja; a papok fenyegetően felemelik kezüket.) HARMADIK FELVONÁS Díszcsarnok Ragyogóan kivilágított és virágokkal díszített helyiség. A tulajdonképpeni előcsarnok, két kulissza mélységben, vastag függönnyel elzárható. A mélységben pohárszékek láthatók. Pohárnokok tálakat és serlegeket visznek. Az egész csarnok tele van háremnőkkel. Táncoló bajadérok poharakkal és koszorúkkal. ELSŐ JELENET Balett Almék méhtánca. - Egy lány, teljesen fátyolban, mely egyben ruhájának felső része is, egy méhet hajszol tréfásan maga körül; részben félve tőle, részben fátylával elhessegetve őt magától. A félelem kifejezése növekszik, mintha a méh nem tágítana tőle. Hirtelen rémülten megáll: a méh a ruhájába furakodott, a lány hiába próbál tőle szabadulni, ezért gyorsan és ügyesen kitekeredik a fátylából, melyet ledob magáról. A méh a fátyolban maradt; a lány fellélegzik. Kecses kifejezéssel körültáncolja a fátylat, végül óvatosan kirázza; a méh elmenekül. A lány megint gyorsan beburkolja magát a fátyollal; a játék újból kezdődik. Végül, a méh elől menekülve és őt egyre elhessegetve kitáncol a színről. Az egész gráciával és bájjal, részben mimikával, részben táncolva adandó elő. - A többi lány virágkoszorúval és fátyollal egyre inkább belevegyül a táncba. Amint a méh az első lány fátyolából elszökik, a többiek menekülnek előle. NŐI KAR Zengjen, lengjen át a légen hangos ének, boldog tánc, égig szállj, halleluja! Ujjongón az ünnepnapra, úrnő vendégének adja Salamon, a föld ura! Zengjen, lengjen át a légen hangos ének, boldog tánc, halleluja! Erre-arra gyertyafényben, halleluja, összefonva, mint a lánc. Jár a serleg, táncra kelnek, égig szállj, halleluja! (Sába királynője, a leggazdagabban felékesítve, a középen hirtelen fellép, Salamon követi. A táncolók a boltívekig hátrahúzódnak.) MÁSODIK JELENET A királynő, Salamon SALAMON Nem vonz az estebéd? Fáraszt a pompa, fény? Szólj! Arcod elborult, azt látom én. (a táncosok felé, felhívó taglejtéssel) A tánc, az ének felvidít. (A tánckar élénken előresuhan) KIRÁLYNŐ Elég – (a tánckar visszavonul. A függönyök bezárulnak.) Oly szép, oly fényes minden itt, (habozva) dehát - SALAMON Mondd, úrnőm, mi a vágyad? KIRÁLYNŐ Bármi lehet, amit kívánjak? SALAMON A fél országomat! KIRÁLYNŐ Az sok! Kis semmiség, nem nagy dolog, Szeszély! SALAMON Szólj! KIRÁLYNŐ Hogy az ifjút átadd, Kit bőszen papjaid halálra szántak SALAMON Hogy? Asszád? KIRÁLYNŐ A neve Asszád? Nos jó! Az életét add hát! SALAMON Nem tőlem függ a büntetése, a bíróság ítél, úgy legyen! KIRÁLYNŐ De módod van kegyelmezésére, csak nem tagadod meg nekem? SALAMON Mi ő neked? KIRÁLYNŐ Mi nekem ő? Porszem, amelyre lép a lábam, de minden, hogy lássam, e házban a vendégjog mit ír elő. Ő éljen - SALAMON Erre kérsz? Miért? A súlyos órán, mikor téged kért, a sors a te kezedbe adta, de szíved őt a bajban megtagadta. KIRÁLYNŐ Más vágyam nincs, s ezt sem teszed? Ha kérnél tőlem bármi szépet, a trónom legfőbb kincseit, én felajánlanám tenéked, csak boldogítson egy napig. Előtted megalázza egy asszony így magát, s te szívedet bezárva nem hallod meg szavát? SALAMON Csábíthatsz te bűvös szóval, mellyel szívét befontad itt, nem hat fülembe csalfa sóhaj. Nem látok rajtad át? Ne hidd! KIRÁLYNŐ Még egyszer, bárki fia ő, én kérem-várom! Engedd el! (A király, ki elfordulva állt, a "várom" szóra hevesen a királynő felé fordul, aztán nagy izgalommal, az arcát elfordítva, elmegy előtte.) Nem szól! Szégyen - ó szörnyűség. A vérem forr - a szívem ég. SALAMON (udvariasan) Nem óhajtsz, úrnőm, visszatérni? Vár ott bent rád az ünnepély! KIRÁLYNŐ Mily szégyen így hiába kérni, reményem ezzel véget ér! (méltóságteljesen kiegyenesedik és Salamon elé lép. Fojtott hangon) Az én szavam csak ennyit érő? Vendég uralkodót megsértsz? De jól vigyázz, amíg nem késő, majd megtudod, kivel beszélsz! Ez óráért vess majd magadra, hogy könyörögve kértelek, majd ha én visszatérhetek, nagy király, a térded reszket, majd ha a bosszúóra jő, ha Sába lándzsái itt lesznek, és Sion trónja porba hull. SALAMON Nem rémít ez engem. Ki trónom fényét adta nékem, igaznak alkotott az Úr! A fáklya, bárhogy ég az éjben, kialszik, ha a fény kigyúl. Nem félek én, fenyegethetsz, kiállok én, a harc ha dúl. KIRÁLYNŐ Megyek! Ti adjatok erőt, Ó istenek! Megmentem őt! (elsiet) SALAMON Menj csak el! HARMADIK JELENET Salamon egyedül, majd Baal-Hanan SALAMON Te háromszor tagadtad meg szívét! Lehullt az álarc rólad, elég! Dehát te Asszád, megmenthetlek téged? Nem, senki más, te tépd le láncod; te győzd le azt, ki megkísértett, s ha tiszta vagy, kegyelmet nyerhetsz. BAAL-HANAN A bíróság ítélt, az átokverte szerzet..., halál rá! Te adhatsz csak kegyelmet. SALAMON Vezessétek őt elém! NŐI KAR (még a szín mögött) Sírj te Szálem lánya, mindahány. SALAMON Mi ez a gyászima? BAAL-HANAN Szulamit búcsúja, szeretne látni még. TELJES KAR A víg arára vár a bús magány. Ó, sírjatok! SALAMON Itt rám találhat. NEGYEDIK JELENET Baal-Hanan int, a függöny kinyílik. Szulamit hosszú, fekete fátyolban, körülötte társnői és egy csapat ifjú. Baal-Hanan el. KAR Mint Jefta lánya, jámbor útra kél, a Kedron völgyből a magányba tér. Ó, sírjatok! SALAMON Szólj, Szulamit, mit akarsz tudtul adni? SZULAMIT (egyedül előre lép, a többiek a háttérben maradnak) Mióta elvesztettem őt, azóta járok gyászban, felöltve özvegy fejfedőt, a fürtjeim levágtam! Az Úrnak szentelem magam, a messze puszta tájon magányban élek jámboran, siratva ifjúságom. (fájdalomtól megtörten két kezével elfedi arcát és sírva fordul el a királytól.) de mielőtt elér a vég, hol égi béke vár, átölelem utolszor még a térdedet, király, ó légy kegyes, csak rajtad áll, uram, az égre kérlek, mentsd meg, ne sújtsa majd halál, s én boldog véget érek! KAR Irgalmazz néki, rajtad áll, mentsd meg, az égre kérlek, hogy ne sújtsa majd halál, tetőled függ, hogy élhet! (Szulamit hangja könnybe fullad, két kezével arcát befedve, Salamon térdeihez borult. A kar Szulamittal együtt letérdel.) SALAMON (prófétikusan) Lehull a fátyol, végre látok, a jövő képe feldereng. KAR (mind lassan és csendben felemelkednek) Halld néma, áhítatos csendben! (Szulamit a királyra meredve, feszült várakozással áll) SALAMON Ott nézd, a puszta távolán... egy menhely int, az Úrnak szentelt, egy pálma egymagában áll, ott vár a cél, arra kell menned, A számum zúg a dél hevében, a pálma hajlik, ing az ág A szél eláll az esti fényben és béke vár reá s reád. SZULAMIT Az ég megáld, a sír nyugtot ád! KAR Ó, sírjatok! (A király, Szulamitot egy mozdulattal az égi vigaszra figyelmeztetve, a kijárat felé halad. Ott mégegyszer visszafordul, mélyen megindulva, Szulamithoz megy, mindkét kezét megfogja, teljes részvéttel nézi őt, egyik kezét áldólag a lány fejére teszi és fájdalommal távozik. - Miközben Szulamit, aki az egész némajelenet alatt magába roskadva, mozdulatlanul állt, a többiekkel együtt a kijárat felé fordul, lassan lehull a függöny.) NEGYEDIK FELVONÁS A sivatag homokján Jobbra a háttérben, magaslaton, a szent szüzek menhelye. Balra az előtérben félig elszáradt pálma. Fülledt levegő. ELSŐ JELENET Asszád egyedül ASSZÁD (jobbról megjelenik, fáradt és megtört.) Hová és meddig vánszorogjak? Habár a király megkegyelmezett, száműzetés halál helyett. Kiátkoztak, elűztek, megtagadtak. Nagy bűnt követtem el, tudom, és ennek szörnyű súlya nyom, Ó adj, Uram, nyugalmat! MÁSODIK JELENET Asszád, a királynő. Alkonyodik KIRÁLYNŐ (jobbról) Asszád! ASSZÁD (magába merülve) Ki szólít? KIRÁLYNŐ Asszád! ASSZÁD (remegve) Árnyalak! Ez álom! Nem, ne lássalak! KIRÁLYNŐ Ne félj! Sivatagon által jöttem én, szívem úgy remélt! A vágy csodálatos varázzsal vezette lépteim feléd. - Ó jöjj! Tevéim útra készek, és Sába birodalma vár. Ó Asszád! Csak teérted égek! ASSZÁD Úgy érzed, elszédíthetsz! te démon, újra csábítasz! KIRÁLYNŐ Nem, nem a démon, nézd a könnyem, bocsáss meg, rég nem vagyok az, a gőgnek, mely a szám lezárta, a büszkeségnek vége már! Kigyúlt, kigyúlt a szívem vágya, mint akkor ott a holdsugár. És bár királyi trón a székem, rabszolga módon hódolok, csak én könyörgök egyre térden, nélküled élni nem tudok. ASSZAD Hagyj el! Nem szédítsz már el engem! Ne élvezd azt, mi nékem fáj! KIRÁLYNŐ A szívem vére lesz a zálog, mely érted árad, érted ég. Nézz reám és lásd a lángot, bennem épp úgy ég a kín, rám is épp úgy sújt az átok, ó bocsásd meg vétkeim! Ó, higgy nekem! Nézd a könnyem, érted árad, nézd a szívem, érted ég. Ó Asszád, imádlak én! Hadd öleljem át a térded, ó bocsásd meg vétkeim! (térdre rogy) ASSZÁD Ismerem a régi lángot, abból áradt rám a kín, Istenem, ha rádtalálok, véget érnek kínjaim. Eressz! Ó jaj! Lázban égek, vadul árad a vér! KIRÁLYNŐ Ó jöjj, egy néma pálma ott áll, rejt a homályba sűrű árny, ott zengjen halk szerelmi zsoltár, dúdolja súgva majd a szám. A dús virágok illatárja oly csábító, s a vágy zenél. Az élet bűvös, édes álma, amely a boldog szívben él. Ó mért tűnődsz? Elszáll az óra, ó jöjj! Ó jöjj! ne várj, ne késs, az édenkert álma hív, az ajkra ajk, szívre szív. ASSZÁD Te szívem, ingadozol újra? Ne hagyd magad! Szent égi szó vezess a jó, a jámbor útra! Nézz le rám, ó Mindenható! Halálom egyesítsen véled, a földi élet múljon el! A könnyed semmit el nem érhet, csábító, ne jöjj közel! KIRÁLYNŐ Asszád! ASSZAD Eredj, hiába szédítesz! KIRÁLYNŐ Asszád! ASSZAD Menj, örök átok rád! KIRÁLYNŐ Távozz el hát, életem álma, éj sűrű árnya, szállj le rám. ASSZÁD Nagy égi bíró, sorsom őre, nem félek, bármi vár reám. (A királynő nagy izgalommal távozik. Asszád lerogy a pálmafa alatt.) HARMADIK JELENET Asszád egyedül ASSZAD Halál, ó jöjj, a kínnak vége, az életvágyam már kimúlt, a vihar árja elvonult. Legyen az életem az ára, hogy Istent káromoltam én! Ó, várj reám, te égi fény! Csak egy vezessen engem itt, ha túlvilági útra léptem, te angyal, légy a példaképem, ó vezess, drága Szulamit! (Az ég egyre inkább sötét, vörösen fénylő színt vesz fel.) Úristen, szemem felnyitója, a sötét éjszakám után, te áldott, aki lelkem óvta, mikor az árny borult reám. Ó nézz le megtért gyermekedre és hallgasd meg, mit kérek itt, nem énértem könyörgök így, ő légyen áldott, Szulamit! Én elviselem büntetésem, a végzetemnek útja egy, de ő, ki annyit tűrt el értem, elérje majd az égi kegy! A búcsúszómat annak küldöm, ki értem tűrte kínjait: Uram, mint ő elnézte bűnöm, úgy légyen áldott Szulamit! (Az elvonuló királynő kíséretével feltűnik, mint egy csoport a délibábban. A képet a rákövetkező vihar elnyeli. - Homokfelhők söpörnek végig a háttérben és átmenetileg elsötétítik a levegőt.) Az ég ad nékem újra választ, a számum zúg a tájon át, jöjj hát, temess be, pusztaság! Ha végítélet harsonája a számadásra felszólít, a végső szó, mely jő a számra: ő légyen áldott, Szulamit! (a pálmafa alatt összerogy) (Egy jobbról betörő hatalmas homokfelhő száguld át balra a pálma előtt. A szín teljesen elsötétül. - A homokfelhő átvonulása hosszasan tart és egyre inkább eltakarja a hátteret. Asszád is láthatatlanná válik. - A vihar lassan teljesen eláll.) NEGYEDIK JELENET A sötét táj színe barátságossá, vidámmá változott. - Szulamit jobbról jön, tizenkét szűz kíséretében, a háttérben megáll. KAR (a szín mögött) Könnyeink kísérjék lépteid. Teérted sír Sion, ó Szulamit, ó sírjatok! ASSZÁD (a fejét felemelve, elhaló hangon) Szulamit! SZULAMIT Ó, az ő hangja! Álom ez? KAR Egy ember van ott, úgy látszik, vége lesz. SZULAMIT (felismeri őt) Asszád, Ó, Asszád! ASSZÁD (kitárja karjait) Szulamit! Ó ég, megadtad óhajom, hogy őt még egyszer láthatom! SZULAMIT Asszád! ne hagyd a lelkem itt! Ez volt az, mit a látnok jósolt! ASSZAD Angyali kép! Karodban édes lesz az álom, meg tudsz-e még bocsátani nekem? SZULAMIT A hű szíveknek útja várjon, mely egyesít halál után. KETTEN Kigyúl a fény a túlvilágon, egy álom vár reád, reám. ASSZÁD Ó áldott - Szulamit! (Szulamit félig elfojtott kiáltással Asszádra borul és haldokolva hátrahanyatlik.) LÁNYOK KARA A társad ő, örökre égi fényben! (A köd eloszlik, a felhőkben kerubok látszanak hárfával, lanttal, trombitával.) VÉGE Fischer Sándor fordítása