Dvořak: Ruszalka Ruszalka – sellő, aki ember lény (=lány) akar lenni Herceg Vízimanó Erdész Idegen hercegnő Jezsibaba Kukta Első felvonás Előjáték. (Tisztás egy tó körül. Mindenütt erdők, a tóparton látható Jezsibaba, a boszorkány kunyhója. Holdfény. A tó fölé hajló öreg fűzfán ül szomorúan, gondolataiba mélyedve Ruszalka. Három nimfa táncol kézenfogva a színpad előterébe.) Erdei nimfák: Hou, hou, hou hou, hou, hou A Hold rásüt a vízre! Visszhang: … rásüt a vízre Nimfák: Kíváncsian tekint a mélybe, Fénye leereszkedik a tó fenekéig a vízimanó bólint a fejével, hou, hou, hou, öreg, zöld fejével. (Táncolnak) Hou, hou, hou, hou, hou, hou, Ki jár erre éjnek idején? Hou, hou, hou, Vízimanó, felkelt a Hold, már ringatózik az ablakod előtt lassan befordul hozzád, hou, hou, hou ezüstös szobádba! (Táncolnak) Hou, hou, hou, a Hold a víz felett bujkál! Visszhang: … bujkál! Nimfák: A tó felett szelíden táncol a szél, a vizimanó már felébredt, Vizimanó Manócska, hou, hou, hou, már szállnak a buborékok a tó fenekéről. Hou, hou, hou, a vizimanó, felfele készülődik! (A vizimanó kiemelkedik, megdörzsöli a szemét és megszemléli a táncolókat) A vizimanó esküvőre készül, ezért pezseg a víz, az öreget fésülik, ágyneműjét cserélik. Hou, hou, hou, %Egy öreg vizimanó-nő lesz a menyasszony?% (Fel-felugrálnak a vizimanó körül, aki nem tudja elhagyni a vizet, csak derékig emelkedik ki) Vizimanó (jóságosan, mókásan): Szívélyes üdvözletem az erdőlakóknak itt, a mi tavunknál! Mi újság hölgyeim ott a felszínen? Pompás az élet nálam a víz alatt, zsákszámra úszkálnak erre az aranyló halak – (kapkod a nimfák után, de azok mindig kicsúsznak a keze közül) átsuhanok a nádason, kinyújtom a kezemet, megpróbálom elkapni a lánykákat, szilárdan állok a lábamon lehúzom magamhoz őket! (Reménytelenül kapkod a nimfák után) Nimfák: Te, vizimanó, heja hej, fogj meg bennünket, próbáld csak meg! Hou, hou, hou, hou, hou, hou, Te, vizimanó, heja hej, fogj meg bennünket, próbáld csak meg! (Ennél a dalnál ugrándozva, bolondozva tovább húzódnak a tó vizétől) Ha egyet is el tudsz kapni közülünk, Jó nagy puszit ad neked! He a feleséged, ha, ha, jól meghúzza a füled! Ha, ha, ha, ha, meghúzza a füledet! Heja, hej, kapj el bennünket, próbáld csak meg! (szerteszét szaladnak) Vizimanó: Csibész népség! Egy rakás izgága leányzó! Árkon-bokron keresztül – ezt nevezik fiatalságnak, fiatalságnak! – (Ruszalka, aki kezdettől fogva egy víz fölé hajló fűzfán üldögélt, szomorkásan kiált a vizimanó után): Kedves, öreg vizimanó! Vizimanó (eddig nem vette észre, most hirtelen odafordul és vidáman megkérdezi:) Ruszalka: Jó öreg, vizimanó, míg habzik a víz, maradj velem egy kis ideig, űzd el bánatom Vizimanó: Nézd csak, ilye szomorú! Ruszalka: Mindent elmondok neked! Vizimanó: A víz alatt is? Ruszalka: Szomorúságomat ott se felejtem el! Vízimanó: Lent, ahol tréfálkoztok és táncoltok? Ki van zárva! Mondd, mi bajod? Ruszalka: Meg szeretnék szabadulni Mély vizeitektől, Emberré akarok válni Napfényben élni Emberré akarok válni, napfényben élni! Meg szeretnék szabadulni Mély vizeitektől! Vizimanó: Hihetek a saját fülemnek? Ember akarsz lenni? Halandó lélek? Ruszalka: Te magad meséltél az emberekről, lelkükről, ami nekünk nincs, az emberi lélekről, amely felszáll az égbe, mikor az ember végül meghal, és megsemmisül! Semmivé válik, semmivé… Vizimanó: Míg téged a hazai hullámok ringatnak, ne törődj a lélekkel hagyd, az tele van bűnökkel! Ruszalka: És tele szerelemmel! Vizimanó: Örök élet – Csak nem fogsz egy emberi lényt szeretni? Ruszalka: Gyakran jön a tóhoz és hullámkarjaimba omlik, ledobja ruháit, és fürdik, én átölelem, mint egy sápadt hullám, me, is sejti létezésem. Tudom, hogy előbb emberré kellene válnom akkor ha átölelem, és körül simogatom, akkor ő is megölelne, és szenvedélyesen megcsókolna! Vizimanó: Kislány, kislány, egyre sötétebb az éj, testvéreid mind utánad sírnak, nincs, semmi segítség nincs többé, ha egy ember bűvkörébe von! Ruszalka: Drága öreg Vizimanó meg kell látnia engem, mondd meg nekem, Öregapó én szegény, mit cselekedjem? Vizimanó: Örökre, örökre elvesztél, eladod magad egy embernek, hogy értelmetlenül elcsábítson szólj Jezsibabának, vígasztalan, sápadt Ruszalka! (Alámerül) Jaj, jaj, jaj! 8Eltűnik a vízben) Ruszalka (felnéz a Holdra, amely – miközben énekel –, bevilágítja az egész tájat. Csodálatos nyár éjszaka) Ó, Hold, aki az égbolton kóborolsz, fényed messze tájakig ellátszik, %bejárod az óriási, távoli világot! látod házaikban az embereket.% %Ó, Hold, állj meg egy pillanatra, mondd, hol jár most a kedvesem?% Mondd meg neki, ezüstös égi fény, szívese tartanám karjaimban, %hogy egy percig álmában eszébe jussak.% %Világíts neki a távolban, mondd meg neki, ki vár itt rá% Mikor lelke rólam álmodik, ez a nép ébressze fel Ó, Hold, süss tovább, süss tovább! (A Hold eltűnik a felhők mögött) A tó vize egyre hidegebb lesz (Reszketni kezd) Jezsibaba, boszorkány! (Jezsibaba, a boszorkány kunyhójában fellángol a tűzhely fénye) Vizimanó (a víz mélyén): Vígasztalan, sápadt Ruszalka, Ó, jaj, ó, jaj, ó, jaj! Ruszalka (könyörögve): Jezsibaba! Boszorkány! Jezsibaba (kilép a kunyhójából, végignéz a sellőn): Jajgatva, zokogva, könyörögve ki ébreszt fel a hajnali szürkületben? Ruszalka: Jezsibaba, kérlek, gyógyíts meg, vedd le rólam a vizivarázst! Jezsibaba: Hallok valamit, szimatolok valamit, mutasd magad, kicsoda vagy? Ruszalka: Ruszalka vagyok, a vízi sellő, kérlek, gyógyíts meg, jó öreg! Jezsibaba: Nimfa vagy, hamar, mutasd magad, jelenj meg előttem, szép gyermekem! Ruszalka: A hullámok bilincsben tartanak, a tavirózsák rám tekerednek. Jezsibaba: Szabadítsd ki magad, hopplahopp, siess a kunyhómba, engedjétek hozzám, hullámok, kis lába hadd érje a földet! (Ruszalka leugrik, nehézkesen Jezsibabához vonszolja magát) Jezsibaba (mint amikor varázsol): Lábacskái, vigyétek őt, lábacskái, támasszátok meg őt, nézd, a lábacskáid már futni is megtanultak! Ruszalka (Jezsibaba lába elé rogy): Jezsibaba, Jezsibaba, segíts, segíts, segíts! Határtalan bölcsességed tanácsot ad, áthatolsz a természet rejtélyein, a legsötétebb éjszakába látod az embereket álmukban, őserővel rendelkezel, földöntúli holdsugarakat használsz ezer bűvös ’mérgeket’ italhoz összekötsz, szétszakítasz, ölni is tudsz, teremteni is, az embert szörnyeteggé teszed, a szörnyet emberré varázsolod, végtelen bölcsességed nem ismer határt, fenyegetéseddel elijesztesz bennünket, tündéreket, Az emberi fájdalmat csodás erőd gyógyítja, számunkra, és a távoli világban bolyongó emberek számara hol őserő vagy hol ember, a halált és az öröklétet te osztogatod, segíts rajtam, segíts, csodatevő asszony; segíts rajtam! Jezsibaba (ördögi kacajjal): % Már tudom, most már tudom, % ilyenkor jönnek hozzám! De hallgass jól ide, mielőtt a varázsszert megkapod, szép vagy tele gyöngyökkel, segítsek, de mit adsz érte? Ruszalka: Mindenemet odaadom, de változtass emberré! Jezsibaba: Mást nem óhajtasz? Semmi többet? Ezért panaszkodsz nálam? (tréfásan, de egyre gonoszabban) Ahelyett, hogy megelégednél vízi életeddel embertestre vágyakozol, szeretni akarsz, tréfálkozni, puszit adni, turbékolni, csókolózni, már tudom, jól tudom, ilyenkor jönnek Hozzám! Ruszalka: Bölcsességed már mindent sejt, adj nekem emberi alakot és lelket! Jezsibaba: Persze igen, ezt az ördög is tudja! De ezért ide kell adnod áttetsző viziruhád, – és ha nem találod meg a szerelmet a nagyvilágban, elátkozva kell továbbélned a szárazföldön, újra elátkozva. És, ha elveszted ezt a szerelmet, amely után annyira sóvárogsz, a vizihatalmak átka hazahoz, ide a mélybe, és, mielőtt megszereznéd a szerelmet, utolér a fájdalom is, nem hallasz semmit az egész világból, szavak nélküli, néma maradsz. Akarsz-e néma lenni, azért, akié a szíved? Ruszalka: Ha elnyerhetném a szerelmét, úgy gondolom, érte a némaságot is szívesen vállalnám! Jezsibaba: Jól vigyázz rá, és tudd meg mikor elátkozva visszatérsz a vízimanó birodalmába, magaddal hozod a kedvesedet, egyenesen a halálba! A te örök, örök kárhozatod áldozata lesz mindenkor! Ruszalka: Emberlelkem tisztasága szerelmemet minden varázs alól feloldozza. Jezsibaba: Akkor gyere, siess ide a boszorkánykunyhómba! A tűzön mérget kotyvasztok, azt meg kell innod, de mukkanás élül, hókuszpókusz – (svupp) ill. zsuppsz! (Belépnek a kunyhóba, az ablakban vörös tűzfény lobban fel. A kéményből szikrák repülnek ki. Nemsokára sistergés hallatszik egy kondérból, amelyikben a boszorkány varázsszerei keverednek) Jezsibaba: %Hókuszpókusz – zsuppsz!% Fehér gőz száll fel a fűből (Mikor erdei nimfák ezt meghallják, idefutnak az erdőből, rémülten bámulnak be az ablakon) Sárkány vére, epéből tíz csepp, utána meleg madárszív, amíg még dobog,’ %Ugorj, macskám, rajta, ugorj, keverd meg a kotyvalékot a kondérban!% Hókuszpókusz – zsuppsz! Hókuszpókusz – zsuppsz! Ne félj a pokoli kíntól, így változol emberré, ezt most meg kell innod, attól, amit felhasználtam, megbénul a nyelved. %Ugorj macskám, holla hej, A bájitalt öntsd be a torkába% %Hókuszpókusz – zsuppsz!% Tovább egy mukkot se halljak! (A vad sistergés a kunyhóban lassan abbamarad, Az erdei nimfák szétfutnak. Az ég felizzik, a távolban megszólalnak a vadászkürtök. A tó felett feldereng a hajnalpír) Vizimanó (a víz mélyén): Vígasztalan, sápadt Ruszalka, Ó, jaj! Ó, jaj! Ó, jaj! (A vadászkürtök hangja mindjobban kivehető, a vadászok közelednek. Hallatszik, ahogy a herceg vadásza énekel) Vadász (távolról): Egy vadász nyargalt az erdőn át, meglátta őt, egy fehér őz suta Átható tekintettel nézett rá – vajon eltalálja a golyóm? O, ifjú vadász, siess onnan, e bántsd a fehér őzsutát Óvakodj a jelenéstől – vajon eltalálja a golyóm? (Ismét felhangzanak a vadászkürtök. A herceg fegyverrel a kezébe kirohan az erdőből és körülnéz.) Herceg: Itt suhant el, és újra eltűnt! Felfelé majd felfelé hol itt, hol ott ugrik fel ez a különös vad előttem, itt aztán teljesen elvesztettem a nyomát. És titokzatosan csábítanak a hullámok, mintha ölelésükkel balszerencsémet akarnák lehűteni (elfelejtetni?) Földbegyökerezik a lábam, ismeretlen vágyat érzek, fáradt kezemből kihull a fegyver alig kezdődött a vadászat, máris kifárasztott, Ez a különös csoda teljesen hatalmába kerít! Vadász (közelben): Nem állat volt ez, vadász, állj, Isten óvja lelkedet! Szíved bánat marcangolja! Kit talált el a golyód? (Néhány vadász jön kifele az erdőből) Herceg: Hagyjátok abba az üldözést, forduljatok vissza a várba, különös varázs zavar az erdőben, csodálatos varázslat ül a lelkemen menjetek haza, egyedül szeretnék lenni! (A vadászok elvonulnak. A herceg leül a tó partján. Mikor felnéz, megpillantja az előtte álló Ruszalkát. A leány mezítláb és hamuszürke ruhácskába jött elő a boszorkány kunyhóból. szép, hosszú aranyhaja lágyan omlik a vállára. Néma) (A herceg felugrik) Csodás álomkép, édes, mint a méz mi vagy te, ember, vagy látomás? Azért jöttél, hogy megmentsd a nemes állatot, amelyet az erdő homályában láttam? Azért jöttél, hogy könyörögj testvéredért, a fehér őzért? Vagy saját magad akarod felajánlani áldozatként a vadásznak? (Ruszalka szó nélkül karját nyújtja a vadász felé) Miféle titok zárja ajkad, vagy örökre néma a szád? Ha zárva az ajkad, ó tudja Isten, majd csókjaimmal megnyitom, megoldom a rejtélyeket, amelyek ide csábítottak, tüskés bokrokon, sziklákon át, hogy végül itt, ezen a mai boldog napon, leánykám, szép arcod hirtelen elvarázsolhatott! Ami szívedben él, ha szeretsz, számomra nyilvánvaló! (Ruszalka a herceg karjaiba hull) Sellők (a víz alatt): Húgocskáim, húgocskáim, húgocskáim valaki hiányzik közülünk! (Ruszalka rémülten torpan meg, hallgatózik) Húgocskám, ó, húgocskám, merre jársz? (Kétség és félelem járja át Ruszalkát) Vízimanó (a víz alatt): Hegye-völgyön, erdőn át! Sellők: Húgocskám, ó, húgocskám, hol vagy? Ruszalka (tétovázik, meneküljön-e a herceg karjaiból) Herceg: Varázslat vagy, mely eltűnhet, elenyészhet a ködgomolyban, de míg az időnk nem járt le, mesebeli lánykám, kérlek, ne menj el! Végetért a vadászat, most úgy érzem, a legszebb zsákmány te vagy számomra, te, aranycsillag az éjszakában – Tündérmese, ó, jöjj velem, Jöjj velem, mesebeli gyermekem! (A herceg közben ráadja kabátját Ruszalkára, és úgy vezeti az erdőbe.) Második felvonás Pompás kert a herceg kastélya körül. Háttérben oszlopcsarnok és díszterem. Elől öreg fák alatt, kis tó. A délután az estébe hajlik, azután éjszaka lesz. (Az erdész jön a kuktával) Erdész: Nos, hát, fiacskám, beszélj tovább,… miféle ünneplő társaság gyűlt össze ma itt a kastélyban? %Messziről jött a sok vendég, rengeteg a munka a konyhában, az asztalokon, tálalókban a legelőkelőbb étkészeteket látom!% Kukta (ártatlan nevetéssel): Nagy most itt a sürgés-forgás, Kedves Vanek bácsikám %Kora hajnaltól késő estig a sok munkától azt se tudjuk, hol áll a fejünk.% Hallgass ide, hallgass ide, bácsikám, hallottál már ilyet? A herceg talált az erdőben egy különös lényt, és ezt – hihetetlen – feleségül akarja venni! Ez azt jelenti, a te erdődből való, de honnan került elő, bácsikám félek tőle! Ez a leányzó néma, egy csepp vére sincs, riadtan futkos a kastályban: Ilyen lenne egy menyasszony? Erdész: Akkor hát mégis igaz, amiről mindenütt fecsegnek? %Uramisten, akkor hát mégis igaz!% Isten őrizzen bennünket – én csak egy öreg erdei ember vagyok – de ezt a szerelmet átjárja a varázslat! Nálunk az erdőben sötét pokoli hatalmak kísértenek, különös fickók kószálnak éjjel az erdőn át, Ha az emberi lélek gyenge, Jezsibaba nyomban megbabonázza, és a csúszós tópartról lerántja a mélybe a vizimanó. Egy pillanat. s a lenge nimfák meztelen tánca vad szerelmi vágyra gerjeszti, Uram őrizz meg bennünket a gonosztól! Kukta (rémülten): Bácsikám, nagyon félek! Erdész: Nos, nem csodálom, az Úristen bocsássa meg irgalmasan bűneidet. Kukta: Hercegünk, ki egykor nyalka legény volt, teljesen megváltozott! Cseppet se lehet ráismerni, Kábultan ténfereg, mintha részeg volna, az öreg Hata napról-napra imát mondat érte. A lelkész, mikor hallott róla, eljött, hogy lebeszélje, de nem és nem, a lánykának itt kellett maradnia. Erdész: Akkor hát ezért jött a vendégsereg! Ezért ürítik ki hamar az éléskamrát! Ezért kellett a rengeteg vadhúst a kastélyba hoznom! Kukta: Hála Istennek, úgy tűnik, ez mégse marad így! Jöhet egy Új, aki mindent felforgat! Az öreg Hata imént mesélt a herceg állhatatlanságáról. Azt mondja szerelme tűnőfélben, már más jár a fejében; valami idegen hercegnőnek néz már újabban a szemébe! Erdész: Úristen, úristen, add, hogy egészséges maradjon! A herceg helyében habozás nélkül leggyorsabban elkergetném ezt a leányzót, mielőtt a pokolba juttatna. Takarodjon innen a nyomorult! Kukta: Hu, ott hozza a herceg szerencsétlent (Elfut) Erdész: Én se várom meg őket! (Ő is elrohan, másik irányba) (A herceg jön Ruszalkával. Ruszalka szépen felöltözve, de még indig szomorú és sápadt) Herceg: Már egy hete tartózkodsz mellettem, mint a mesében, úgy lebegsz előttem, %szemed mélyén hasztalan% keresem titkodat! Csak az esküvő hozza el, amire a szerelem régóta vágyik, hogy forró véred igazolja, olyan vagy, mint egy igazi asszony? (A háttérben megjelenik az idegen hercegnő, és dühös féltékenységgel szemléli a herceget.) Ölelésed oly hideg, miért rettegsz a szenvedélytől? Miért kell nekem a félelemtől reszketni, amikor átölelsz? Bár bánatomat csekélynek tartom, ölelésedből nem tudok szabadulni, akkor is, ha mindig hideg és félénk vagy, meg kell, hogy kapjalak, méghozzá egészen! Hercegnő: Nem, ez nem szerelem csak dühöt érzek most, hogy ez a nő az én helyemet bitorolja, és amiért nem kaptam meg hercegemet, mindketten bűnhődjenek, örök időkre! Herceg: Meg kell, hogy kapjalak, méghozzá egészen, akkor is, ha mindig hideg és félénk vagy, meg kell, hogy kapjalak, méghozzá egészen! Hercegnő (előlép): Gondol rá néha a herceg, hogy a szerelmesek vendégeket is hívtak? (csábosan) Ezt a boldogságot, amely az önök világát beragyogja, az idegen vendég csendben, némán, szemlélje? (Odaáll a herceg és Ruszalka közé) Herceg (izgalomba jön, amint a hercegnőt megpillantja): Igen, jogos a felvetés az ön ajkáról szívesen hallom, szép hercegnő a vőlegény egyedül az ön odaadó híve! Hercegnő (kárörömmel végignéz Ruszalkán): És az ön Szépsége, Érzéseinek Úrnője ezért cseppet sem dorgálja meg önt, egyetlen szóval sem? (Ruszalka dühös fájdalommal tekint a hercegnőre) vagy tekintetében annyi bűbáj van, hogy önhöz csak szempillantásával beszél? Herceg (zavarban): Ám a szeme elfelejtett figyelmeztetni rá mi a házigazda kötelessége vendégeivel szemben. Így most pótolom, ha ön megengedi, amit, szórakozottságból még nem tettem meg. (Megragadja a hercegnő kezét. Ruszalka közelebb jön és görcsösen fogja a herceg másik kezét) Miért vagy ennyire zavart, miért remegsz annyira? Gyorsan, menj a szobádba, öltözz fel szépen a bálra! Hercegnő (a távozó Ruszalkához győztes, gúnyos nevetéssel): Ó, díszítsd fel magad a leggyönyörűbb ruhákkal, de a herceg csak nekem udvarol, szíve csak az enyém! (A herceg elvezeti a hercegnőt. Ruszalka dermedten néz utánuk, mintha tekintetével vissza akarná a herceget tartani. Azután szomorúan és megtörten indul egyedül az oszlopcsarnokon át. Közben egyre sötétebb lesz, az este kialszik, később feljön a Hold) Balett – (A bálteremben megszólal az ünnepi zene. Fények gyúlnak fel. A háttérben az ünneplő társaság sürgés-forgása látszik. A vendégek összetalálkoznak, kisebb csoportokat alkotnak. Később énekelnek és táncolnak.) (A vizimanó a tó felszínére emelkedik, benéz a terembe, ahol vidáman folynak a dolgok) Vizimanó: Ó, jaj, ó, jaj! Vígasztalan, sápadt Ruszalka, akit elvakít a földi pompa! Ó, jaj! Az egész világ, mindig meg fogja tagadni tőled, amit a vizek népétől bőven megkaptál! %Ha százszor is emberré válnál, örökre leigáznak.% %És ha, őrülten kedvelne is egy férfi, örökké nem tudod magadhoz láncolni!% (A loggián rövid időre táncoló párok tűnnek fel , aztán ismét visszatérnek a terembe) Vígasztalan, sápadt Ruszalka! Akit foglyul ejtett az emberek varázsa! Vízi hazádban téged keresnek mindenütt, hasztalan akarnak magukhoz ölelni! Mikor visszatérsz majd testvéreidhez, csak halált terjesztesz magad körül, %életuntan jössz majd haza,% lesújtott rád a világ átka! Vígasztalan, sápadt Ruszalka, akit elvakít a földi pompa! Vendégek (a díszes teremben énekelnek): %Fehéren világítanak az út mentén a virágok, mindenütt fehér virágok, menyasszonyához siet lován egy ifjú, ragyogva ránevet a nap.% Ó, ifjú, siess csak szerelmesedhez, nemsokára érett férfi lesz belőled, mire majd, visszatérsz, piros, rózsák virulnak majd errefelé. A fehér virágokat előbb megperzselte a Nap, hanem a rózsák, a tűzpirosak, a nászágyat díszítették. Fehéren világítanak itt. (A herceg időnként megjelenik a teremben vigadó ünnep forgatagában, rá se nézve Ruszalkára, tüntetően az idegen hercegnőnek udvarol) Vizimanó: Vígasztalan, sápadt Ruszalka, akit a föld pompa elvakít, ó, jaj, ó, jaj! Egy fehér tavirózsa álmodozik, osztozik bánatodban. A te nászágyad felett nem virítana vörös rózsák! Vendégek: Fehéren világítana… stb. lásd az előző oldalon! (Ruszalka kétségbeesetten rohan ki a teremből a kertbe siet, megzavarodva a vízhez, se nem hall, se nem lát) Vizimanó: Ruszalka, megismersz? Ruszalka (először úgy néz ki, hogy nem tud beszélni, azután kiszakadnak belőle a szavak és felsikolt) %Vizimanó, drága jó apám!% Vizimanó: Azért jöttem a kastélyotokhoz, hogy ilyen szomorúnak lássalak? Ruszalka: Apácskám, Vizimanó, szabadíts meg, Szörnyű félelem gyötör! Jaj, nekem, amiért el akartalak árulni benneteket! Jaj, annak, aki az emberekhez közeledik! Ó, jaj, ó, jaj! Jaj annak, aki az emberekhez közeledik! Egy másik elrabolta tőlem szépségével, vad, emberi varázslattal, és engem már elfelejtett! Ruszalka, szegény teremtés! Vizimanó: Hogyan, aki téged mégiscsak szeretett, most visszautasított? Ki kell, ki kell tartanod! Ruszalka: Hasztalan, hasztalan, minden hiába, A szívemet üresség tölti most be és hiábavaló, minden bűvös erőm, hacsak legalább félig lehetnék ember! Hasztalan, már elfelejtett, Ruszalka, hiába minden bűvös erőm! %Szemében sóvárgás ereje ég, Az átkozott emberi vágy.% 1 SOR NEM LÁTSZIK Én, a hűvös víz gyermeke nem ismerem a szenvedélyt! Hasztalan, hasztalan… Ti elátkoztatok, ő elhagyott, a mindenható erő üres visszhangja csupán se asszony, se nimfa, már egyik se vagyok, %nem tudok se meghalni, se élni% (Térdre rogy a tóparton. Izgatottan jön ki a herceg az idegen hercegnővel a bálteremből a kertbe) Látod, ugye látod? Itt vannak, Apám apácskám, o, ments meg! Hercegnő (a herceg kíséretében): Az ön szemében különös tűz ragyog, kábultan figyelem önt. Ön egyre kedvesebb, aranyosabb, ó, herceg mit jelent ez? Hová tűnt a kiválasztott, a Szavasincs, Nevesincs Kisasszony? Merre jár, nem veszi észre, hogy a herceg teljesen megváltozott? Herceg: Hol van, azt csak az Isten tudja, A változásért egyedül ön a felelős A nyári éj nem árulja el, hogy új csoda ejtett rabul, Ó, nevezze szeszélynek, hogy könnyelműen mást szerettem, most forró tűzben ég amit eddig sápadt holdfény világított meg. Hercegnő: Ha tüze megperzselte önt, és érzékei forronganak, ha eltűnök a messze távolba, mit kezd majd, a hold fénnyel? Mikor majd a szép álomkép törékeny karjával önt némán átöleli mi forrósítja majd fel szenvedélyét? Ó, kár ezért a szenvedélyért! Herceg: és ha az egész világ elátkozza sóvárgásomat, %Ön lesz a tűzvirág, akkor is, ha csak rövid ideig virágzik!% Most tudom csak, miért lüktet a testem, Csak a szerelem bűvös ereje akarja gyógyítani. (hirtelen átöleli a hercegnőt) Mi maradt abból a szerelemből, amely csapdájába ejtett? Csak ÖN tud igazán szeretni széttépek minden köteléket! Hercegnő: Ó, csak most jövök rá, hogy hirtelen valaki udvarol nekem… a vőlegény maga sem tudja igazán, kiért lángol: értem, vagy másért! (Ruszalka hirtelen elszakítja magát a Vizimanótól, kétségbeesetten a herceghez rohan, és karjaiba veti magát) Herceg (halálosan megrémül): Borzongok a karjaiban te halvány, jéghideg Szépség! (Ellöki magától Ruszalkát) Vizimanó: (megjelenik a tő felett a Hold teljes fényében) Csak rohanj a Másik karjaiba, az Ő öleléséből nem szabadulsz soha! (Ruszalkát magával húzza a tóba) Herceg (döbbenten, értetlenül): Ettől a titokzatos hatalomtól mentsen meg, mentsen meg, mentsen meg! (A hercegnő lába elé veti magát, eszméletlenül hanyatlik a földre) Hercegnő (vadul felkacag): Kövesse a pokol névtelen mélységébe, Kövesse választottját! (elvonul) Harmadik felvonás Tisztás a tóparton, mint az I. felvonásban. A nap az estébe hajlik, az eget sötét felhők takarják később azonban vörös lesz a lemenő nap fényétől, végül holdfényes éj köszönt be. (Ruszalka a tóparton ül, ott, ahol kezdetben Arca fehér, sápadt. Haja hamuszürkévé vált, tekintete tompa) Ruszalka: Könyörtelen vízi hatalom, ismét lehúzol a mélybe, ebbe a hidegbe, senki se segít rajtam. Miért nem halok meg, ah, miért is nem halok már meg? Megfosztva ifjúságomtól, testvérkéim vidámságától, bánatosan hánykolódom a hideg vízárban. Elvesztettem ifjúságomat, vidám testvéreimet, bűnhődnöm kell szerelmemért, bánatosan hánykolódom a hideg vízárban szerelmesen megátkozott, hiába vágyom vissza testvéreimhez, hiába vágyom a nagyvilágba. Hol vagytok ti, bűvös nyáréjszakák, gyengéd tavirózsák? Ebben a hidegben, gyámoltalanul miért nem halok meg, ah, miért nem halok meg. Ah, könyörtelen vízi hatalom, ismét lehúzol a mélybe… stb. Jezsibaba (előjön a kunyhójából): No nézd csak, máris visszajöttél? Nem valami sokáig tartottál ki! És milyen sápadt az arcod, Szomorún ülsz itt egymagadban! Nem ízlett a csókolózás, nem melegített a hitvesi ágy? Ruszalka: Ah, ó, jaj, ó, jaj, jó öregasszony, Elárultak, minden elveszett Jezsibaba: Rövid volt a szerelmi együttlét, annál hosszabb a panaszkodás, emberajkat csókoltál! Örökre elvesztél! Az ember csak ember marad Akinek kitépték a gyökereit, a földön az a természet söpredéke! Jaj annak, aki megismerte a szerelmet, saját árulása miatt lett átkozott! Ruszalka: Beszélj, bölcs öreg, mondd, már nincs segítség számomra? Jezsibaba: Eltaszított, többé már nem szeret, és ezek után ismét én, Jezsibaba segítsek rajtad? A földi szerelmi csalóódás után, drága gyermekem, most szívesen jönnél vissza testvéreidhez? Nos, adok egy jótanácsot, de csak az ördög tudja, megfogadod-e! Csak embervér moshatja le rólad a Föld átkát, amiért földi emberbe lettél szerelmes. Olyan tiszta leszel, mint egykor, mielőtt a világ megcsalt, de csak forró embervér tud tökéletesen meggyógyítani. Minden gyötrelem megszelidül, boldog leszel, de csakis akkor, %ha kezet emelsz arra, aki megcsalt!% ha kezet emelsz arra, aki tévútra vezetett! Ruszalka (rémülten): Jezsibaba, ó, jaj, mit kívánsz tőlem? Jezsibaba (elővesz egy kést a ruhájából, és odaadja Ruszalkának) Fogd ezt a kést, és esküdj meg, hogy engedelmeskedsz! Ruszalka: Irtózom tőled, hagyd abba végre! (a kést a tóba dobja) Örökre szenvedni és rettegni akarok, örökre érezni az átkot, mert szerelmemet visszautasították, csakhogy csakhogy ő boldog legyen! Jezsibaba (hangosan felnevet): A hazug emberi létbe elcsábított a vágy és most hiányzik az erőd, hogy embervért onts? Az ember attól az igazi ember mikor idegen vérrel mocskolja be magát. mikor szörnyű szenvedélyét felebarátja vérével csillapítja. És mégis emberé akartál lenni, szenvedéllyel őt elcsábítani Üres buborék vagy csak, sápadt mint a hold, holdkóros, menj, menj, szenvedj örök időkig – hervadj el az embered utáni sóvárgásban (visszabotorkál a kunyhójába) Ruszalka: Az élet kitaszított, A mély magányban társak nélkül feladom Szerelmem, biztosan tudom, soha többé nem látlak viszont, ó, balsors, határtalan balsors! (alámerül a tóba) Sellők (a víz alatt): Kimentél a nagyvilágba itthagytad játékainkat, testvérszív elátkoz többé ne gyere közénk! Aki ember karja közt feküdt arra nincs szükségünk a táncban, elszökünk, elszökünk, ha közelünkbe jössz! Szomorúságod félelemet hoz gondtalan játszadozásainkba, játssz inkább éjjel a mocsárban a lidércekkel! Csábítsd fényeddel az embereket, tévedjenek el a mocsárban Kék lidércfényeddel világíts be a sírjukba sírok felett, keresztutakon keress magadnak új testvéreket, vizitestvéreid közé ne próbálj visszatérni (Csend. Nyugaton, vöröslik az ég alja. Az erdész bevezeti a kuktát a színpadra) Erdész: Te valóban félsz? Micsoda szamárság Hiszen nem először járunk erre! Kopogj be, add elő mondókádat, amit rádbíztak! Hogy a herceg búskomor lett, teljesen megzavarodott, hogy a kastélyban egy pokolfajzat uralkodik, és az öreg Hata Jezsibabától, a boszorkánytól kér tanácsot. Kukta (megborzong): Reszket a lábam, Elhomályosul a tekintetem, az ég szerelmére, bácsikám, menj te magad! Erdész: Gyakran jártam erre, sötét volt már néha, gyáva nyuszi vagy, aki az öregasszonyoktól is fél! Kukta: Nemrég, amikor nálunk voltál eléggé rám ijesztettél magad is, ezért most nem csodálkozhatsz, ha az erdőben reszketek a félelemtől; nem csoda nem csoda, nem csoda! Erdész: Ez mind üres fecsegés, gyakran szoktam hencegni! De most erőltesd meg magad, hogy választ kaphass! Szedd össze a bátorságod, kopogj be, Kérj az öregtől tanácsot! Kukta: De én dadogni fogok, Olyan rettenetesen félek, Kérlek, mégis jobb lenne, ha te magad kérnél tanácsot! Erdész: ITT EGY SOR NEM LÁTSZIK! ha az én fiam lennél! Most meg fogod látni, hogy cseppet se félek! Jezsibaba, Jezsibaba, Hollá, hollá, holla! (Jezsibaba kijön a kunyhójából) Jezsibaba: Micsoda lárma, micsoda kiabálás. (A kukta elbújik az erdész háta mögé) Erdész: Jezsibaba, az öreg Hata küldött, hogy tanácsot kérjünk tőled! Jezsibaba: Jutalmul egy magvacska észért elküldte ezt a finom csibehúst? (a kukta után kap) Egy kicsit még hízlalni kell, akkor pompás sült lesz belőle: zsíros, ropogós Kukta (kétségbeesve menekül): Eressz! Eressz! Hadd szaladjak el! Bácsikám, bácsikám, ez meg akar engem enni Jezsibaba (nevetve): Ha, ha, ha, ha, Ó, te buta fickó, silány kis (NEM LÁTSZIK A FÉNYMÁSOLATON) majd hozol nekem egy szép sültet! Menj a pokolba az egész rokonságoddal együtt! Végül pedig mondd meg, mi járatban vagy. Kukta (félénken): Hercegünk beteg, nagy bánata van, egy nő megbabonázta a szívét, egy varázserejű nő! A kastélyba hozta, kényeztette, úgy szerette, mint a saját életét. Biztosan feleségül is vette volna, de a szépség még az esküvőt se várta meg. Előbb elcsavarta a herceg fejét, azután eltűnt a hűtlen boszorka. Az egész kastélyon továbbra is varázs ül, az ördög magával vitte a boszorkát a pokolba! (A vizimanó hirtelen kidugja fejét a tóból) Vizimanó: Ki hozza vissza? Kit, mondjátok, kit csábított el? Átkozott fajzat, aki ide küldött benneteket, szánalmas figurák, a herceg csalta meg a leányt, ő a hibás, miatta szökött el! Erdész (hanyatt-homlok elrohan): A vizimanó, a vizimanó! Kukta (utánaszalad): Bácsikám, bácsikám, nagy Isten! Vizimanó: Bosszút esküszöm, ameddig a hatalmam elér! (alámerül) Jezsibaba: Ha, ha, ha, ha! (visszabotorkál a kunyhójába) (Közben nyugaton eltűnik az alkonypír, beköszönt az est. Nemsoká feljön a hold. A tisztásra összefutnak az erdei nimfák.) Első nimfa: Aranyos a hajam, szentjánosbogárkák repkednek körülötte, hófehér kezem kibontotta hajam, a jóságos Hold, ezüst sugaraival megfésüli. Aranyos a hajam! (táncol) Második nimfa: (táncol) Hófehér a lábam, amíg a mezőn át mezítláb idefutottam, harmat mosta lábamat, a Hold húzott rá kecses arany cipőt. Első nimfa: Aranyos a hajam, szentjánosbogárkák repkednek körülötte, hófehér kezem kibontotta hajam, a jóságos Hold ezüst sugaraival fésülgeti. Aranyos a hajam! Második nimfa: Hófehér a lábam, amíg a mezőn át mezítláb idefutottam, harmat mosta lábamat, a Hold húzott rá kecses arany cipőt. Hófehér a lábam! Harmadik nimfa: Csodás az én alakom, éjszaka a tisztáson csábítóan sugárzik, ahova megyek, ahol állok, fehér testem a Holdfény, arany ruhába öltözteti. Csodás az én alakom! Erdei nimfák: Táncra fel testvérkéim, táncra fel, %a langyos éjszakai szellőben, nemsoká utánunk kiált a zöld vizimanó a nádasból!% (megpillantják a vizimanót) Már itt is van, már itt is van, most foltozza a hálóját! (körültáncolják) vizimanó, te, heja hej, fogj meg gyorsan bennünket, próbáld csak meg, ha csak egyet is elkapsz, nagy puszit ad neked! De az asszonyod, hahaha, jól meghúzza majd a füled! Vizimanó, te, heja, hej, gyorsan kapj el, próbáld csak meg! Vizimanó: Hagyjátok abba az incselkedést, aranyfürtű gyermekek, vízi otthonunkat emberi szenny tette zavarossá. Erdei nimfák: Kinek árt vidám táncunk, ugyan mondd meg, jóember, ugyan mondd meg! Vizimanó: A tó mélyén sírdogál mert testvérei kiközösítették a vígasztalan, sápadt Ruszalka! Ó, jaj, ó, jaj, ó, jaj! (Alámerül a tóba. A Hold eltűnik a felhők mögött.) Első nimfa: Könnyek homályosítják el tekintetemet, a hideg fájdalommal ölel körül Második nimfa: A Hold szürke felhőtakaró mögé rejtőzött. Harmadik nimfa: Az éj szorítja a halántékom, Testvéreim, testvéreim, meneküljünk! (Szerteszét futnak. Jön a herceg, zavartan rohan ki az erdőből.) Herceg: Fehér őzem! Te, fehér őzem! Mesebeli lánykám! Néma álomkép! Sohase ér már véget panaszom árja, állandó nyugtalanságom? Minden nap újra üldöz a vágy, tűvé teszem utánad az erdőt, ha rám tör az éjszaka, tovább nyomozok utánad, tapogatózom a ködös fényben, egész világon téged kereslek, mesebeli lánykám, mesebeli lánykám! Jöjj vissza! (Megáll. Felismeri az első felvonásban látott vidéket. Egyszerre kitisztul a tudata) Itt történt! Szóljatok, hallgatok erdők! Édes álomképem, szerelmem, merre vagy? Fehér őzem, hova tűntél? Mindent, amit halott szívembe zártam, eget és földet hívok segítségül, könyörgök démonokhoz, az Úristenhez, gyere elő, gyere elő, merre vagy, szerelmem! (A Hold kibújik a felhők mögül. Ruszalka megjelenik a holdfényben) Ruszalka: Szerelmem, megismersz? Szerelmem, rám ismersz? Herceg (csodálkozva): Ha már halott vagy, ölj meg engem is – ha még élsz, válts meg! Ruszalka: Se nem élő, se nem halott, se nem asszony, már nem nimfa, elátkozva bolyongok, mint egy árny! Karjaid közt hiába álmodtam nyomorult kis szerelmi álmot, egykor szerelmesed voltam, most a Halált hozom neked! Herceg: Nélküled nem akarok tovább élni, meg tudsz, meg tudnál bocsátani? Ruszalka: Miért hívtál magadhoz, miért hazudtál nekem? Holdfényből szőtt csalfa kép lettem, végtelenségig gyötörlek. Most előbb az érzékeidet csalom meg, meggyaláztad az ölem, a tó felett bolygó lidércfénnyel magammal húzlak a mélybe! Miért hívtál magadhoz, miért hazudtál? Te a szenvedélyt kerested, jól tudom, de én arra képtelen voltam! Ha most megcsókollak, azonnal elvesztél! Herceg (hozzátámolyog): Csókolj meg, ó, csókolj meg, ne sajnáld tőlem a nyugalmat4 Nem vágyom a világi körtáncba, csókolj, ó, csókolj halálra! Ruszalka: És re, kedvesem, aki oly sokat adtál nekem, miért akarsz rászedni, kedvesem? (kitárja a karját) Tisztában vagy vele, drágám, tisztában vagy vele, hogy karjaimból nem szabadulsz, hogy életeddel kell vezekelned azért, amit ellenem elkövettél? Herceg: Mindent odaadok, mindent odaadok neked, csókolj, csókolj ezerszer! Nem fordulok vissza, boldogan halok meg, csókolj, csókolj, adj nyugalmat! Nem akarok visszamenni, boldogan halok meg, Soha többé, soha többé nem fordulok vissza! Ruszalka: Szerelmemet minden érzés megfagyasztja, meg kell, meg kell hogy semmisítselek, a Halál jeges ölelését hozom neked! (megöleli, megcsókolja) Herceg (eszméletét vesztve): Csókolj, ó, csókolj, adj nyugalmat, moss tisztára, bocsásd meg bűneimet, boldogan halok meg karjaid közt! (meghal) Vizimanó (a víz mélyén): Értelmetlenül hal meg karjaidban, hiábavaló minden áldozat, vígasztalan, sápadt Ruszalka! Ó, jaj, ó, jaj, ó, jaj! (Ruszalka utoljára csókolja meg a herceget) Ruszalka: Szerelmedért, szépséged ragyogásáért, nyugtalan emberi szenvedélyedért, az átokért, mely sorsomra hullt, emberlélek, az Isten irgalmazzon neked. (alámerül a tóba) Nyersfordítás németből dr. Bánhalminé, Tankó Enikő 2008