Glinka: Ruszlán és Ludmilla Ruszlán – kijevi lovag, Ludmilla vőlegénye Ludmilla – kijevi hercegnő Szvetozar – Kijev nagyhercege Ratmir – Kazár herceg Farlaf – viking lovag Goriszlava – Ratmir szerelmese Finn – jó varázs Naina – gonosz varázsló Baján – balladaénekes Nyitány. Első felvonás No1. Bevezetés Fényűző terem a kijevi nagyherceg palotájában. Esküvői teríték. Egyik asztalnál Szvetozar ül, két oldalán Ruszlán és Ludmilla, további asztaloknál Ratmir és Farlaf. Vendégek, muzsikusok. A színpad előterében egy baján (orosz énekmondó) előtte asztalkán guzli (orosz népi húros hangszer). Baján kórus: Régmúlt napok tetteit, ősrégi idők mondáit idézem. Kórus: Halljuk szavait! Irigylésre méltó a dalnok tehetsége, Az ég és az emberek minden titkát átlátja távolbanéző tekintete. Baján (a húrokba csap): Az orosz birodalom dicsőségéről zengjetek aranyozott húrok, arról, ahogy bátor elődeink Konstantinápoly ellen hadba vonultak. Kórus: Béke szálljon sírjaikra! Dalold el nekünk, mézszavú dalnok, Ruszlán és Ludmilla szépségét, hogy Lel milyen esküvői koszorút küldött nekik. Baján: A jólétet bánat követi, de a bánat a boldogság záloga. A természetet együtt teremtették Bjelbog és a gonosz Csernobog. Hajnalhasadáskor díszes pompába öltözik a tavasz, a szerelem virága, ám a levélkéket hirtelen egy szélvihar szétszórja az ég boltozata alatt. A felhevült vőlegény siet a szerelem hívó szavát követve távoli menedékre (búvóhelyre). Ám fogadására a sors gonosz csapdát készít elő, és halállal fenyegeti. Farlaf: Mit hallok? Az ellenség valóban az én kardomtól esik el? Vetélytársamat én fogom megölni? Ratmir: Megértettem e szavak titkos értelmét. Vetélytársam nemsokára meghal! Szvetozar: Igazán nem ismersz vidámabb esküvői dalokat, Ruszlán: Ó, Ludmilla, bízz szerelmemben, a kegyetlen sors nem választhat el tőled! Ludmilla: Ruszlán, a te Ludmillád hű hozzád! De a titokzatos ellenség aggaszt! Baján: Odakinn hajszol a vihar, de egy láthatatlan erő megőrzi a hűségesek szerelmét. Nagy a Perun hatalma! Az égen feloszlanak a sötét felhők, ismét kisüt a nap! Ruszlán: Az ég vihara azokat fenyegeti Ludmilla, akik nem őrzik szívük barátait! Ludmilla: Az ég áthatatlan ereje számunkra biztos védelmet nyújt! Baján: És a boldogság jeleként ismét felragyog a szivárvány, a nap és a fény gyermeke. Kórus: Békesség, boldogság szálljon az ifjú párra! Lel védő szárnyaival őriz benneteket! A szörnyű vihar, amely az ég alatt tombol, elkerüli a hű szerelmeseket. Ratmir (a pohárnokhoz): Töltsétek tele az arany kelyhet! A halál valamennyiünket utolér! Farlaf: A gonosz jóslatok nem érdekelnek. Az ilyen dalok a magamfajta bátor embereket nem rémítik! Szvetozar: Töltsétek tele a vendégek serlegét! Perun dicsőségére, egészségünkre! Kórus: Egészségedre, dicsőségedre, fényes herceg, A koronára háborúban és békében! Hatalmad felvirágoztatja birodalmadat, Minden oroszok atyja! Baján: Ott, messzi északon található egy lakatlan ország, egy vigasztalan tengerpart. A nyári nap sugarai nem hatolnak be a felhőkön át a völgyekbe. De évszázadok multán a terméketlen földre rátalál a szerencsés sors. Ott majd egy ifjú dalnok hazája dicsőségére dalra fakad az aranyos húrokon. És a mi Ludmillánkat hős lovagjával együtt megőrzi az örök álomtól. De rövid a dalnok élete a földön, de rövid idő adatik a dalnoknak a földön, az égben valamennyien halhatatlanságot nyerünk! Kórus: A fényes herceg egészségére, dicsőségére, koronájára háborúban, békében! Hatalmad felvirágoztatja a birodalmat minden oroszok atyja! Éljen az ifjú herceg, és bájos felesége. Őrizze a könnyűszárnyú Lel boldog nyugalmukat! Ajándékozza meg őket Did rettenthetetlen, erős fiakkal! Egész életüket bűvölje el a szent szerelem! Harsonák zengése töltse be a hercegi palotát! A serlegekben világos bor gyöngyözzék! Boldog Ludmilla, ki versenghet szépségeddel? Ahogy holdfényes éjszakán elhalványulnak a csillagok Rettenthetetlen hős, az ellenség menekül előled, ahogy a sötét felhők az égen reszketnek a vihar közeledtekor (felemelkednek az asztaltól). Örvendjetek, bátor vendégek, szórakozzék a hercegi ház, töltsétek meg az arany serlegeket, gyöngyöző borral és mézzel! Éljen az ifjú pár, a szép Ludmilla és Ruszlán! Őrizd meg őket földöntúli kegyelem, a hűségeskijevi nép örömére! No2. Ludmilla kavatinája Ludmilla: Szomorúság fog el, drága apám, mikor álmomban megjelennek a veled töltött napok! Ha azt énekelem: Ó, Lado! Did Lado! Elűzöm bánatomat, Did Lado! Ha mellettem ül szerelmesem, szívem az idegenben is a Paradicsomban érzi magát; Magas termemben, mint most is, néha elkezdek majd énekelni, drága apám, ó, Lado! – szerelmemről, az otthoni Dyeperről, és távoli Kijevünkről. Kórus: Nem szomorkodj, drága gyermek, a földi örömöket – a rácsos ablakok mögött – gondtalanul egy dalban magadénak tudhatod! Számos hófehér hattyú úszik a széles Dnyeper hullámain innen a messze távolba. Elhagy bennünket a szépség, palotánk kincse, Kijev, hazánk büszkesége. Ne szomorkodj, leányka, boldogan élsz majd, Ó, Dido Lado! Dido Lado Lel! Ludmilla (tréfásan Farlafhoz fordul): Ne bosszankodj, előkelő vendég, amiért szeszélyes szerelemmel szívem első köszöntését másnak ajándékozom! Aki őszinte, igazszívű, a visszautasított szerelmet hidegen fogadja, megsértődik? Farlaf, bátor vitéz, te boldog szerelem csillaga alatt jöttél a világra! Kórus: Egy barátnő gyengédsége megszépíti a világot, és viszontszerelem nélkül nincs boldogság. Ludmilla (Ratmirhoz fordul): A pompás déli égbolt alatt elárvult háremed. Fordulj vissza, barátnőid csókkal becézgetve veszik majd le harci sisakod, kardod virágok alá rejtik, dallal örvendeztetik füled, könnyek közt, nevetve bocsátják meg, hogy elfeledkeztél róluk! Igen, megbocsátják feledékenységedet, de elégedetlenkednek! Én vagyok a hibás, amiért drága Ruszlánom mind közül a legkedvesebb, amiért csak neki ajándékozom szívem első üdvözletét, hűségesküm boldogságát? Ó, drága Ruszlánom, örökre tied vagyok, számomra te vagy legkedvesebb az egész világon! Kórus: Ragyogó Lel, légy velünk örökké, ajándékozz nekünk boldog napokat! Ludmilla: Ragyogó Lel, légy velünk örökké, ajándékozz nekünk boldog napokat, smaragd szárnyaddal óvd sorsunkat! Kórus: Hatalmaddal őrizd meg őket a bánattól, ragyogó Lel, légy velünk örökké, stb. Ludmilla: Ragyogó Lel, örökké légy velünk, stb. No3. Finale Szvetozar (áldását adja rájuk): Drága gyermekem! Az ég örömet szerzett nekünk; az apai szív igaz próféta. Kórus: Óvd meg ifjúságunkat zivatartól, és mérgező porától erős, hatalmas, nagy Perun. Ruszlán: Atyám, akit az ég ajándékozott nekem, esküszöm, szívemben mindig megőrzöm az általad óhajtott szerelmi köteléket és leányod boldogságát! Ludmilla: Ó, felejthetetlen atyám! Hogy is tudlak elhagyni téged és áldott Kijevünket, ahol olyan boldog voltam! Bocsásd meg nekem kedves dalia ezt az akaratlan szomorúságot! Ruszlán: És te, lelkem boldogsága, esküszöm, megőrzöm szerelmemet! Kórus: Küldj rájuk boldogságot! Küldj rájuk életre szóló szerelmet! Ratmir: Távoli tájak, réglátott vidékek, ó, kazár birodalmam, ó, milyen ellenséges végzet a bűnös benne, hogy elvesztettem oltalmadat! Ott csak hallomásból ismertem a bánatot, a jólét és a szépség uralkodott, ó, gyorsan hazám biztonságos tájaira repülök, a felejthetetlen partokhoz, a szerető lánykákhoz, a csendes tétlenségbe, korábbi örömökhöz, víg lakomákhoz! Ludmilla: Itt mindenkinek nehéz, hogy örökre el kell válnia kedves Ludmillájától. De én mától fogva tied vagyok. Ó, szíve ideálja! Ó, hidd el, Ruszlán, Ludmilla a tied, míg csak élet dobog szívemben! Míg csak a hideg sírban nem nyom agyon a rám hulló föld! Ruszlán: Vágyaid, nevetésed, kedves tekinteted titkos álmaid most már hozzám is tartoznak, míg csak élet dobog szívemben, míg csak a hideg sírban nem nyom agyon a rám hulló föld! Szvetozar: Isten, küldj nekik boldogságot, küldj nekik életre szóló szerelmet! Örömet és boldogságot küldjenek rátok az istenek! Farlaf: Gyűlölt ellenségem legyőzött… nem, nem hagyom annyiban, hogy harc nélkül hercegnőm övé legyen. Megszöktetem majd a szépséget, elrejtőzöm egy sötét erdőben, ellenségidet rád uszítom – hogy megütközz velük, bátor herceg! Az öröm közel, ó, Ludmilla! Nincs olyan erő a világon, amely szövetségünket feldúlná! Kórus: Titokzatos, mámorító Lel, te lelkesítsd szívünket. Magasztaljuk hatalmad, nagy erődet, amelynek a Földön senki se állhat ellen! Ó, Dido Lado Lel! Ó, Dido Lado Lel! Szomorú világunkat átváltoztatod öröm és boldogság mennyországává. A mélysötét éjszakában félelem és szenvedés órán pompán helyre vezetsz bennünket, szívünkben édes érzelmeket keltesz, ajkunkra nevetést küldesz. Ó, Dido Lado Lel! Ó, Dido Lado Lel! Ám csodálatos Lel, te vagy a féltékenység istene is, te ülteted szívünkbe a bosszú parazsát. És a vétkes kezébe nem adsz kardot, ha ellenségével szembeszáll! Így kiegyenlíted a fájdalmat és az örömet, hogy ne feledkezzünk meg az égiekről. Dido Lado Lel! Minden nemesről, minden bűnről általad értesül a halandó; te vezeted hazánkat szörnyű csatába, ahogy fényes diadara is; a sértetlenül életben maradtak homlokára babérkoszorút teszel, a hazáért elesett harcosokat dicső halotti ünnepségen siratod el! Titokzatos, mámorító Lel, Te önts szívünkbe lelkesedést! (Rövid, heves mennydörgés. A színpad elsötétül.) Mi történt? (Újabb mennydörgés. A színpad tovább sötétedik.) Perun haragja? (Erős, hosszantartó mennydörgés. Teljes sötétség. Két szörnyeteg jelenik meg, Ludmillát elvezetik; a mennydörgés fokozatosan megszűnik. Valamennyi jelenlevő riadtan, döbbenten áll.) Kánon Ruszlán, Ratmir, Farlaf, Szvetozar: Micsoda különös pillanat! Mit jelent ez a csodás, misztikus jelenség? Érzékeink megdermedése? És a titokzatos sötétség körülöttünk? Kórus: Mi történt velünk? Ám az égbolt alatt miden csendes, a hold ugyanúgy világít, és a Dnyeper gyengéd hullámai ugyanúgy csapkodják az alvó partokat. (A sötétség pillanatok alatt eltűnik, ismét világos lesz. Mindenki megmozdul.) Ruszlán: Az előbb még halkan, gyengéden itt beszélgetett velem. Szvetozar: Hamar, fussatok, legények! Vizsgáljátok meg a palota összes kijáratát! És a hercegi udvart – körben az egész várost! Kórus: Nem véletlenül zengett a fejünk felett Perun elkerülhetetlen menydörgése! Ruszlán: Ó, jaj nekem! Szvetozar: Ó, gyermekeim, barátaim! Eszembe jutnak régmúlt idők nagy tettei, szánjátok meg az öreg embert! Kórus: Ó, szegény herceg! Szvetozar: Mondjátok, ki hajlandó rá, hogy leányomat megkeresse, visszahozza? Kórus: Mit hallunk? Szvetozar: Annak, aki ezt a hőstettet végrehajtja, feleségül adom őt, és megkapja birodalmam felét! Kórus: Mit hallunk? A fele birodalmat? Ó, ki találja meg a hercegnőt? Szvetozar: Ki hajlandó erre, kicsoda? Kicsoda? Kórus: Kicsoda? Kicsoda? Ratmir: Ó, vitézek, hamar, induljunk! Az idő drága, az út hosszú! Tüzes paripám úgy száguld velem, mint könnyű szél a sztyeppén. Olyan okos és érzékeny, az ismeretlen úton magától is odarepül. Kórus: Az értelmes, érzékeny paripa az ismeretlen úton magától is odarepül. Ruszlán, Ratmir, Farlaf, Szvetozar: Egy hűséges kard talizmánként szétzúzza az ellenség ármányát! Ó, vitézek, hamar, induljunk… stb. Ratmir, kórus: Okos, érzékeny a paripám az ismeretlen úton is magától odarepül. Ruszlán, Ratmir, Farlaf, Szvetozar, Kórus: Egy hűséges kard szétzúzza… stb. Kórus: Perun, apánk, védd meg őket, védd őket az úton, és zúzd szét az ellenség ármányát! Ratmir, Ruszlán, Farlaf, Szvetozar, Kórus: Ó, vitézek, hamar induljunk! Az idő drága, az út hosszú! Védj bennünket utunkon, Perun, zúzd szét az ellenség ármányát! Második felvonás Finn barlangja. No4. Közzene (Belép Ruszlán) No5. Fin balladája Finn: Köszöntlek, fiam! Végre eljött a várva várt nap, amelyet előre láttam! Együtt vesszük fel a harcot a végzettel. Tudd meg, Ruszlán, ellenséged a gonosz varázsló Csernomor. Eddig még senkinek sem sikerült bepillantani birodalmába. Te megleped majd, és a gonosztevőt saját kezeddel győzöd majd le! Ruszlán: Bocsásd meg a merész kérdést, mutatkozz be, ki vagy, te áldott, akit a sors különös bizalmába fogadott? i üldözött ide, a pusztaságba? Finn: Kedves Fiam! Távoli hazám barátságtalan táját már elfeledtem. Mint született finn tereltem a szomszédos falvak nyájait. Ám sokáig nem adatott meg nekem, hogy boldogan, békében éljek. Akkor jelent meg falunk közelében Naina, egy virágszál a terméketlen pusztában, aki lenyűgözött szépségével. Találkoztam a leánnyal… Végzetes tűz lett pillantásom jutalma: És megismertem a szerelmet teljes szívemmel, a mennyei boldogság érzésével, és a gyötrő vágyakozással együtt. Eltelt egy fél év, remegve nyilatkoztam neki e szavakkal: „Naina, szeretlek!” De édes szerelmi vallomásomat Naina gőgösen vette tudomásul, csak saját szépségével eltelve egykedvűen válaszolt: „Pásztor, én nem szeretlek.” És egyszerre minden értelmetlenné, szomorúvá vált, saját kunyhóm, a fenyők árnyéka, a pásztorok vidám játékai – semmi sem csillapította vágyaimat. Rettenthetetlen halászokkal indultunk veszélyt és aranyat keresni. Tíz évig, damaszkuszi pengék zajában ellenségeink vére szennyezett bennünket bíborszínűvé. Izzó vágyak teljesültek, régi álmok váltak valóra, egy édes találkozás perce előttem felragyogott képed. A gőgös szépség lába elé tettem a véres kardot, korallokat, aranyat, gyöngyöket. Megálltam előtte, szenvedélyesen, körülvéve irigy barátnői néma seregével, mint egy engedelmes fogoly. Ám a fiatal leány elfordult tőlem, és egykedvű kifejezéssel így szólt: „Hős, én nem szeretlek!” Hogyan tudnám neked elmondani, fiam, aminek leírásához hiányzik erőm? Ah, én most itt állok egyedül, egyedül elhalt lélekkel a sír küszöbén, balsorsomra gondolok néha, mikor előjönnek gondolataim, fehér szakállamon nehéz könnycsepp gördül le. De idefigyelj: Hazámban a zárkózottan élő halászok közt titkon csodálatos tudomány él. Az örök csend védelme alatt az erdőkben egy távoli, félreeső helyen fehérhajú boszorkánymesterek laknak. Én, kegyetlen, elhatároztam, hogy a lány szívét boszorkánysággal hódítom meg, szerelmét varázslással gyújtom fel. Észrevétlen szálltak el az évek, eljött a régóta várt pillanat, és egy világos órában megragadtam a természet rettenetes titkát. Ifjúi reménység álmaiban szenvedélyes vágya bűvöletében sietve varázsigéket mormolok, szellemeket hívok. Az éj sötétjében elzúg előttem egy száguldó nyíl vijjogva mágikus forgószél emelkedik, hirtelen előttem ül egy törékeny, szürke öregasszony, púposan, reszkető fejjel, a végelgyengülés siralmas képe… Ah, lovag, ez volt Naina! Megrettentem és elhallgattam, hirtelen sírni kezdtem, és felüvöltöttem: „Lehetséges ez? Ah, Naina, te vagy az? Naina, hova lett szépséged? Mondd, az égiek valóban ilyen rettenetesen megváltoztattak?” Ó, jaj, fiam! Minden boszorkányság valóra vált, szerencsétlenségemre: eddig ismeretlen szenvedély tüzelte fel az ősz hajú istenséget. Elfutottam, de azóta is engesztelhetetlen dühvel követ, sötét lelkében örökké élő, határtalan izzó gyűlölettel a vén boszorka. De tem Ruszlán, ne félj a bősz Nainától! Telve reménységgel is és jókedvvel, vedd fel a harcot mindennel, ne csüggedj! Előre, kivont karddal, bátor szívvel, törj utat észak felé! No6. Finn-Ruszlán duett Ruszlán: Köszönöm neked, csodás pártfogóm! Örömmel sietek a távoli északra. Nem félek Ludmilla elrablójától! Nagy hőstettet hajtok majd végre! Mégis, jaj nekem! Forr a vérem! Ludmilla a varázsló hatalmában van… szívemet féltékenység mardossa! Finn: Lény nyugodt, lovag, az erőszak hatalma nem győzi le hercegnődet! Ruszlán: Jaj, nekem! A mágikus erő el akarja Ludmillámat varázsolni. Forr bennem a féltékenység! Merre vagy, Ludmilla, Merre vagy, átkozott ellenség? Finn: Ludmillád hűséges. Ruszlán: Ludmillám hűséges! Finn: Ellenséged tehetetlen vele szemben! Ruszlán: Akkor miért reszkessek? Fel, a távoli északra! Finn: Ott vár Ludmilla! Lovag, ég veled! Ég veled! Ruszlán: Ott vár Ludmilla! Öreg, ég veled! Ég veled! (Finn és Ruszlán különböző irányba távoznak.) (Változás: sivár puszta) No7. Farlaf rondója Farlaf (rémülten rohan be): Egész testemben reszketek, és ha nem lenne itt egy sír, ahol hamar elbújhatok, nem maradnék sértetlen! Mit kellene tennem? Hiányzott is nekem ez a veszélyes út? Megér annyit a hercegnő szelíd tekintete, hogy elbúcsúzzak miatta az életemtől? De hát ki van ott? Egy szörnyűséges vénasszony, de mit keres itt? Naina: Bízz bennem, különben sok baj vár rád, félelmet és gyötrelmet kell elviselned. Rendkívül nehéz Ludmillát megtalálnod! Nagyon messze van. Menj haza, és várj rám. Segíteni fogok neked, hogy legyőzd Ruszlánt, és megszerezd Ludmillát. Farlaf: De hát kicsoda vagy? (magában): A félelemtől a szívverése is megáll! A banya gonosz nevetése biztos haragit jelez! Engedd, hogy megismerjelek, mondd ki vagy? Naina: Miért akarod azt megtudni? Ne kérdezősködj, hanem engedelmeskedj! Menj haza, és várj rám. Segíteni fogok neked Ruszlánt legyőzni és Ludmillát megszerezni. Farlaf (magában): Új nyugtalanság kerít hatalmába! A banya tekintete nyugtalanít, legalább annyira, mint a veszélyes út… Ó, könyörülj rajtam! Ha bánatomban segíteni tudsz, végül nyilatkozz már: Kicsoda vagy? Naina: Akkor tudd meg: Naina vagyok, a varázsló! Farlaf: Ó, borzalom! Naina (gúnyosan): De ne félj tőlem! Hozzád jóindulatú leszek! Menj haza és várj rám: Titokban elraboljuk Ludmillát, Szvetozar hőstetted jutalmául majd feleségül adja hozzád. Ruszánt varázslattal elcsalom, a hetedik birodalomba viszem, nyomtalanul fog eltűnni. (eltűnik) Farlaf: Ó, boldogság! Tudtam, korábban is sejtettem, csakis én vagyok rá képes, egy ilyen dicső hőstettet végrehajtani! Rondo: Már közel győzelmem órája; Gyűlölt vetélytársam el fog tűnni, Lovag, hiába keresed a hercegnőt, a varázsló hatalma nem enged hozzájutni. Ludmilla, hasztalan sírdogálsz és panaszkodsz, hiába vársz szíved választottjára, nem segít rajtad se kétségbeesés, se könnyek! Hercegnő, Naina hatalma úgyis leigáz! Már közel a győzelem órája… stb. Ruszlán, felejtsd el Ludmillát, Ludmilla, felejtsd el vőlegényedet! Ha arra gondolok, hogy a hercegnő enyém, szívemet öröm tölti el, már előre élvezem a bosszú és a szerelem gyönyörét. Már közel a győzelem órája, stb. Aggódva, nyugtalanul, bosszankodva, bánatosan tévelyegj a nagyvilágban bátor vetélytársam! Verekedj ellenségeiddel, ostromolj erődítményeket! Anélkül, hogy fárasztanám és törném magam, elérem céljaimat őseim palotájában várakozva Naina, utasításaira. Közel a várva várt nap, a varázslat és a szerelem napja. Ludmilla, hasztalan sírdogálsz… stb. Már közel a győzelem órája… stb. (Elmegy) (Változás. Pusztaság, a távolban köd. Harcok szétszórt maradványai, kopja, pajzs, sisak, kardok.) No8. Ruszlán áriája Ruszlán: Ah, harcmező! Ki szórt tele holtak csontjaival? Kinek a tüzes paripája tiport rajtad a véres ütközet utolsó órájában? Ki esett el rajtad dicsőségben? Kinek az imáját hallotta az ég? Miért némultál el, harcmező, miért borít el a feledés füve (=homálya)? Lehet, hogy az örök sötétség előtt számomra sincs menekvés! Lehet, hogy a néma dombok rejtik majd Ruszlán sírját is, és a dalnokok zengő húrjai nem tudósítanak tetteiről! De szükségem van egy jó kardra, pajzsra, nem készültem fel a nehéz útra. Lovam elesett, a háború áldozata, pajzsom és kardom összetört! (Ruszlán felfegyverkezik kopjával, pajzsot keres, más harci eszközöket: szeretne egy kardot, de valamennyit, amelyet megfog, túl könnyűnek talál, így megvetéssel dobja félre őket.) Adj nekem, Perun, egy acélos kardot, harcban kipróbáltat, csatában edzett kardot, olyat, amelyet mennydörgés halálos vihara kovácsolt! Amely csak megvillan és elvakítja az ellenséget, úgy, hogy a rémület elűzi a harcmezőről! Ó, Ludmilla, Lel boldogságot ígért nekünk, szívem az hiszi, hogy a vihar elvonul, a kiengesztelt sors visszaadja szerelmedet, csókjaidat, és életemet virágokkal borítja. Nem, az ellenség nem örül sokáig. Adj nekem, Perun… stb. Ahogy a szél a hamut, úgy szórom majd szét, rézlapokkal fedett bástyái sem védik meg! Segíts, Perun, hogy legyőzzem ellenségeimet! A szörnyű varázslatok nem félemlítenek meg. Adj nekem, Perun… stb. Ó, Ludmilla, Lel boldogságot ígért nekünk… stb. Hasztalan, űz a varázserő sötét felhőket ránk, talán már közel Ludmilla, a viszontlátás édes órája! Tudom szeretsz, szívemben nincs bánatnak helye. Mindent szétverek magam előtt, ha egy jó kardom lesz! (a köd feloszlik, a távolban egy óriási fej látható, benne egy kórus helyezkedik el) No9. Jelenet az óriás fejjel Óriás fej (kórus): Kicsoda közeledik? Meggondolatlan idegen. Gyáva! Ne háborgasd a nyugvó, elfelejtett csontokat! A porladó vitézek örök álmát őrzöm a hívatlan vendégektől! Ruszlán: Különös találkozás, felfoghatatlan látvány. Óriás fej: Gyáva, ne háborgasd, stb. (A fej szájával fúj. Vihar kerekedik. Ruszlán kopjájával odadöf, a fel oldalra dől, az általa őrzött kard szabaddá válik.) Óriás fej: Elpusztultam! Ruszlán (felveszi a kardot, ide-oda csapkod vele): Várva várt kard! Karomban érzem mekkora értékű vagy! De hát kicsoda vagy? Kinek a kardja ez? No10. Az óriás fej elbeszélése Óriás fej: Ketten voltunk testvérek, a bátyám és én. Én híres voltam hatalmas termetemről és harci bátorságomról. A bátyám varázsló, a gonosz Csernomor, varázserejét hosszú szakálla rejti. Ruszlán: A bátyád varázsló, a gonosz Csernomor? Óriás fej: Egy csodálatos palotában rejtőzött a titokzatos kard: mindkettőnket halállal fenyegetett. Akkor a vérem (által) árán megszereztem a kardot, de mindketten magunknak akartuk. Ruszlán: Mit hallok? Nem ez lenne az a kard, amellyel a gonosz Csernomor szakállát le kell vágni? Óriás fej: A bátyám átengedte nekem a kardot, és így szólt: „Aki a földalatti hangot meghallja, azé lesz a kard!” Szorosan odaillesztettem a fejem a földhöz, és az alattomos törpe, ezzel a karddal leütötte a fejemet. És szegény fejemmel ebbe a pusztába repült, hogy magam alatt őrizzem a kardot. Hatalmas lovag, a kard most már a Tied! Bűnhődjék az áruló! Le gonosz bátyám fejével! Ruszlán: E bűvös kard véget vet az álnok irigységnek! Harmadik felvonás Naina varázskastélya. A színpad különböző részein állnak az általa elvarázsolt lánykák csoportjai. No11. Zenekari közjáték No12. Perzsa lányok kórusa Kórus: Éjszakai sötétség borítja a mezőt, a hullámokból hideg szél támad; már késő, ifjú utazó! Keress menedéket szép palotánkban! Éjszaka itt nyugalom és gyönyörök várnak rád, Nappal tréfálkozás, baráti lakoma; fogadd el a szívélyes meghívást! Jöjj, ifjú vándor, nálunk egy sereg szép leányt találsz, kedves szavaikat, csókjaikat, fogadd el a titokzatos meghívást! Jöjj ide, ifjú vándor! Hajnalban megtöltjük búcsúzóul serleged. Fogadd el meghívásunkat. Jöjj, ó ifjú vándor! Éjszakai sötétség… stb. Naina: Vitézek! Hasztalan keresitek Ludmillát! Hiábavalók Gorislawa könnyei Ratmirért! Csernomor kastélyát úgyse éritek el! Kórus: Jöjj, jöjj! Ó, ifjú vándor! (elfutnak) Naina: Itt valamennyien meghaltok varázserőnktől! (elmegy) No13. Goriszlava áriája Goriszlava (belép): Miféle édes dallamokat hallok a csendben? Mint baráti hangok enyhítik a gyötrelmet lelkem mélyén! Miféle vándornak szól a meghívás, amelyet hallani véltem? Ó, jaj, nem nekem! Ki osztja meg fájdalmamat ebben az idegen országban? Szerelem titokzatos csillaga, örökre eltűntél az égboltról. Ó, Ratmir! Szerelem és békesség szólítanak a szülőföld oltalmában. Életem virágjában valóban búcsúznom kell a szerelemtől: „Ég veled, örökre!” Nem te akartad, hogy szeretett Oroszországom idegen legyen számomra? Nem tűrtem alázatosan elrejtve a féltékenység parazsáét, mikor a csöndes gyengédségért jegykendődet nem nekem adtad? Ó, Ratmirom! stb. A vágy a békék háremből utánad űzött. Ó, jöjj vissza a szülőföld tájaira! A koszorú valóban nehezebb, mint a sisak? Harsonák zengése, kardok csengése kedvesebb, mint asszonyaid dala? (el) (Ratmir lép be, a hosszú úttól fáradtan.) No14. Ratmir áriája Ratmir: Az éj árnya enyhíti a nap izzó forróságát. Ahogy az álmok a csendes éjszakán, a csillagok szívet-lelket megnyugtatnak az édes alvás közben. Aludj, aludj el fáradt lélek, édes álom, ölelj át! De nem, az álom elkerül! Ismert árnyak villannak fel körülöttem! Véremet a vágy emészti! És emlékezetemben fellángol az elfelejtett szerelem! És eleven jelenségek sora beszél az elhagyott háremről! Kazárföld pompás virágai, varázslatos lányláim, gyorsan, ide, hozzám! Mint ígéretes álmok, repüljetek ide, szépségek! Ah, merre vagytok, merre vagytok? A vad szerelem gyönyörű álma véremben felizzítja a parazsat. Könnyek égnek szememben, gyönyör égeti ajkamat. Titokzatos lánykák árnyéka remeg a forró ölelésekben… Ah! Ne szálljatok el, ne hagyjátok el szenvedélyes barátotokat a szerelem forró órájában! Ne szálljatok el, drága leánykák! Szerelmes szavak érzéki suttogása, fiatal szemek, csillogó tekintete, fiatal lánykák suhanásának látványa az elmúlt időkről mesél! Szerelmes szavak érzéki suttogása… stb. Mint élénk távoli villám felvillan, egy nevetés az éj sötétjében úgy világít, mint az elmúlt szerelem. És máris boldognak érzem magam. Ah! Ne fussatok el, ne szálljatok tova, fiatal lánykák, kedves lánykák, a szerelem forró perceiben! A vad szerelem forró álma… stb. Repüljetek gyorsan, ide, hozzám! Csodaszép lánykáim! (Naina lánykái beszaladnak, és érzéki táncukkal elvarázsolják Ratmirt.) No15. Táncok No16. Finale Goriszlava (belép): Ó, Ratmir! Újra itt vagy nálam! Engedd, hogy karjaidban újra átéljem az egykori boldogságot, az elválás kínjait szenvedélyes, vad csókokkal csillapítsam! De hát nem ismersz rám? Tekinteted valaki mást keres? Ó, térj vissza, drága barátom, az egykori szerelemhez! Mondd, mivel bántottalak meg? A szerelem, a fájdalom valódiak… Ratmir: Minek szeretni? Minek szenvedni? Azért élünk, hogy örüljünk! Szép vagy, de nem egyedül, nem egyedül te vagy csak szép! Hagyd az unalmas álmokat, csak az élvezet óráit ragadd meg! (A lányok körülveszik Ratmirt, és eltakarják Goriszlavat) (Táncok) Kórus: Kedves vándor, milyen régen várunk rád egészen a naplemente órájáig! Hívásunkra jelentél meg, elragadtatsz bennünket! Kedves, maradj nálunk, oszd meg velünk az élet örömeit! Ne üldözz hasztalan dolgokat, ne keresd a hiábavaló dicsőséget. Velünk kellemesen, gondtalanul töltöd majd napjaid! Goriszlava (Ratmirhoz): Ne bízz az álnok hízelgőkben! Nem, nem szerelemtől, gonosz gúnytól csillognak a bosszúra szomjas lányok szemei! Kórus: Kedves, maradj nálunk, oszd meg velünk az élet örömeit. Milyen kellemesen és gondtalanul töltöd majd velünk napjaidat. Naina egy másikat küld hozzánk halálos vendégségbe! Goriszlava: Könyörgésem hasztalan: elvarázsolták! Elvakították! Ruszlán (belép): Nemsokára megtalálom a rabló ellenséget! De hát nem itt tanyázik? Kórus: Nem félünk! Nem félünk! Naina varázsló védelmez, te pedig elpusztulsz! Goriszlava: Tekintetét üdvözült gyönyör homályosítja el! Büszke mosoly, elszánt akarat zárja ajkait. Ruszlán: Bosszú és düh mozgatja elmémet, a bűvös kard áldozatot kíván. Goriszlava: Ó, bátor lovag! Könyörülj a szerelem szegény, elhagyott áldozatán! Szívemben izzik a vágy szép szerelmesem iránt, de őt, ah, elszakították a csábítók, észre se veszi, elfelejtette Goriszlaváját! Mindent feláldoztam érte: Add vissza, add vissza szívét, térjen vissza hozzám szerelme! Ruszlán: (fokozatosan a bűverő hatalmába kerül, amint Goriszlavát szemügyre veszi) Ez a szomorú tekintet, amelyben izzik a szenvedély, ez a hang, a szavak csengése, a mozdulatok harmóniája felizgatják szívemet… És Ludmilla kedves arca elhalványul, eltűnik. Ó, istenek! Mi történt velem? Szívem összeszorul, megremeg. Ratmir: Minek szeretni? Minek szenvedni? Azért élünk, hogy örüljünk! Goriszlava: Hasztalan a könyörgésem! Elvarázsolták! Istenek! Könyörüljetek egy szerencsétlen leányon! Lobbantsátok fel Ratmir korábbi érzéseit! Könyörüljetek egy szerencsétlen leányon! Ratmir: El kell felejteni a dicsőséget, gondokat, az igazi élet élvezetek és gyönyörök keresése! Minek szeretni mindek szenvedni? Azért élünk, hogy örüljünk! Ruszlán: Ez a szomorú tekintet, stb. Goriszlava: Jaj, nekem! Az istenek nem hallják szívem kiáltását! Itt fogok maradni, itt fogok meghalni kegyetlen szerelmi gyötrelemben. Ratmir: Örökre itt maradok az eleven, bájos lánykák között! Minden nap új bűvöletet élek át! Itt, az eleven, bájos lányák közt! Itt maradok örökre! Ruszlán: Nem, tovább nem vagy rá képes, hogy legyőzzem szívem kínjait. A lányka tekintete gyötör, mint mérgezett nyíl. Kórus: Jaj, nektek, jaj, nektek, szegény vándorok! Naina hatalmába kerültetek! Hiába minden erőfeszítés, semmi nem segít, semmi nem ment meg a boszorkánytól! Álnok hálójába csaltunk beneteket, fondorlatos ölelésünkkel elkábítottunk. Jaj, nektek, jaj, nektek! (Megjelenik Finn. A lányok eltűnnek.) Finn: Lovagok! Az alattomos Nainának sikerült csalással becsapni benneteket. És a szégyenletes élvezet miatt megfeledkeztetek a nagy hőstettről. Hallgassatok rám! Általam a végzet kihirdeti számotokra parancsait: Ratmir, ne engedd, hogy a hazug remény elvarázsoljon, a boldogságot egyedül Goriszlava oldalán találod meg. Ludmilla Ruszlán kedvese lesz. Így döntött a megváltoztathatatlan végzet! El innen, csábító! Pusztulj, csalfa kastély! (Finn int varázspálcájával: a kastély egy pillanat alatt erdővé változik.) Goriszlava, Ratmir, Finn, Ruszlán: Most Ludmilla tőlünk várja a segítséget. A varázsló hatalmát megtöri a bátorság! Ne ijesszen a veszélyes út, dicső sors vár ránk: vagy elbukunk, vagy győzünk! Most Ludmilla tőlünk vár segítséget… stb. Negyedik felvonás Csernomor varázskertje – a távolban víztükör No17. Zenekari közjáték No18. Ludmilla áriája Ludmilla: Távol a kedvestől, fogságban. Ó, te, kinek végzetes szenvedélye széttép és körül hízeleg! Nem félek a gazember hatalmától: Ti, kék hullámok! (a vízbe akarja magát vetni) Adjatok békét lelkemnek! (a vízből sellők emelkednek ki, és visszatartják) (Balett) Kórus (láthatatlan): Engedelmeskedj a végzetnek, ó, bájos hercegnő! Itt minden szórakozni hívogat, az élet itt csupa öröm! (A sellők eltűnnek) Ludmilla: Mit jelent nekem az élet? Miféle örömöket? Ki hozza vissza őket? A kölcsönös szerelem alig köszöntött be boldogan ifjúságomba, alig virradt rám az üdvösség napja, és Ruszlán már többé nincs velem! És a szerencse elrejtőzött, mint egy árnyék, mint a nap a ködfelhők mögött! (leül és gondolataiba mélyed) (A virágokból tündérlányok lépnek elő, és megpróbálják Ludmillát vigasztalni.) (Balett) Kórus: Ne szomorkodj, kedves hercegnő, vesd szép tekinteted sugarait erre a kastélyra, erre a vidékre, uralkodója alattvalód! Ne szomorkodj, kedves hercegnő, miért gondolsz a múltra telve keserűséggel? Fényesebben ragyog itt az arany nap, szebb álmokat hoz itt a hold éjszaka! Ifjú leányka, láthatatlan, repülő, apró lények őrzik a szeretet és a gondoskodás féltő éberségével itt napjaid! (A lányok eltűnek.) Ludmilla: Ó, végzetem, keserű végzetem! Korán elrejtőzött napocskám a sötét felhők, a viharfelhők mögött. Soha többé nem látom viszont kedves apámat és drága lovagomat! Igy kell keseregnem, leánykák, az örömtelen végzet miatt. Ó, végzetem… stb. (A színpadon egy gyümölcsökkel bőségesen megrakott asztal, arany és ezüst fácskák, amelyek ha megrázzák leveleiket, olyan, mintha harangjáték szólna.) Kórus: Ne szomorkodj… stb. Ludmilla: Nincs szükségem ajándékaira, se unalmas dalokra, se ünnepségekre! Dacból gyötrelmes félálomban heverek, kertedben fogok meghalni! Kórus (láthatatlan): Ez az ország, ez a kastély és uralkodója mind alattvalód. Fogadd el szerelmét, tisztelettel és szenvedélyesen fogadd el szerelmét! Ludmilla: Őrült varázsló, Én Szvetozar lánya vagyok, Kijev büszkesége! Boszorkánysággal soha nem nyerhetsz meg örökre egy lányszívet, viszont a lovagok szeme lángra gyújtotta szívem! Készen állok a halálra! A fiatal lány megvetésén nem változtathatsz! Őrült varázsló, stb. Kórus: Hasztalanok a könnyek, dühöd semmit sem ér! Vesd alá magad, büszke hercegnő Csernomor hatamának! Ludmilla: Varázsolj csak, boszorkánymester, én készen állok a halálra! A fiatal lány megvetésén nem változtathatsz! (Dührohamának következtében Ludmilla erőtlenül hanyatlik le egy fa alatti padra, felette kinyílik egy ernyő, és hamarosan elalszik.) Kórus (a színfalak mögött): Békés álom, nyugtasd meg a lányka szívét! Így bánata és vágyai tovatűnnek! Ha a hercegnő elfelejtette vőlegényét, itt boldog lesz, akár egy gyermek; Csernomor hatalmából többé nem menekül! No19. Csernomor indulója (Megjelenik egy ünnepi menet: a színpad hátteréből zenészek jönnek elő, mögöttük rabszolgák és Csernomor alattvalói, végül maga a varázsló, Csernomor, egy agg törpe, hatalmas szakállal, akit szerecsenek hoznak párnákon. A felvonulás alatt Ludmilla fokozatosan magához tér, és mozdulatai bosszankodást fejeznek ki, amint Csernomor a trónján mellette elhelyezkedik.) (A színpadon fúvósok. Csernomor jelére megkezdődnek a táncok.) No20. Keleti táncok a) török tánc b) arab tánc c) Lezinka – kaukázusi tánc No21. Kórus A színpad hátterében trombita szólítja párharcra Csernomort. Csernomor varázsálmot bocsát Ludmillára, és siet, hogy párbajt vívjon Ruszlánnal. A kórus egyik része az alvó Ludmillát veszi körül, a többiek a színpad előterébe lépnek.) Kórus: Meghal majd a hívatlan idegen! A varázskastély elrettentő erődje elé számos vitéz érkezett, Meghal majd, stb. (A távolban látható Ruszlán támadása, amint megragadja Csernomor szakállát.) Ó, csoda! Mit látunk! Honnan jön a lovag, aki megvív a hatalmas varázslóval? Vészt hoz ránk a sors! Ki győz, és ki fog meghalni? Milyen végzet ér utol bennünket? És hogyan végződik a küzdelem? Vészt hoz ránk a sors… stb. No22. Finale (Ruszlán legyőzte a varázslót. Csernomor szakálla sisakja köré csavarodott. Mellette áll Goriszlava és Ratmir.) Ruszlán: Győzelem, győzelem, Ludmilla! Mit jelent az hogy most is alszol? Ludmilla, itt vagyok! Ellenséged legyőzve, a szerelem szétzúzta a varázslatot! Goriszlava, Ratmir: Bűvös álom tartja fogságában! Ah, hiába győzted le az ellenséget: az ördögi hatalom nem pusztult el! (Ruszlán felemeli Ludmilla kezét, megpróbálja életre kelteni.) Ruszlán: Ó, életem boldogsága! Ifjú hitvesem! Valóban nem hallod kedvesed sóhajtásait? (Ratmirhoz): De hát szíve dobog, ajkain mosoly játszik. Ismeretlen félelem hasít szívembe! Ó, barátaim, ki tudja, vajon hozzám száll-e mosolya? Miattam dobog a szíve? Ratmir: Őrjöngő féltékenység izgatja! Goriszlava: Aki szeret, akaratlanul is táplálja ezt a féltékenységet! Kórus: Dühös féltékenység izgatja! Perun bosszút áll a törpe szakálla miatt! Ruszlán (kétségbeesetten): Ó, barátaim! Lehet, hogy elárulta reményeimet? Szerencsétlen Ludmillát képes lenne a varázsló ármánya megsemmisíteni? (Megfogja Ludmilla kezét, és kétségbeesetten megrázza.) Ludmilla, Ludmilla, válaszolj szívemnek! Keserű boldogtalanságomban „Isten veled”-et kell mondanom? Goriszlava, Ratmir: Egy kisgyermek ártatlansága játszik rózsás arcán; hófehér liliom színe ragyog ünnepélyesen fiatal homokán. Ruszlán: Hamar, hamar, siessünk haza! Összehívjuk a hatalmas varázslókat, hátha sikerül nekik felébreszteni, vagy szomorú gyászünnepet ülni! Goriszlava, Ratmir: Siessünk délre, majd ott, a kijevi parton összehívjuk a hatalmas varázslókat, hogy a hercegnőt életre keltsék! Kórus: Erős vitéz, dicső vitéz, teljesüljön végzetünk. Készen állunk, hogy útra keljünk veled és az alvó hercegnővel, a távoli, idegen országba! Kihal majd otthonunk, elhallgat a szellemek hárfája: A szerelem és a tétlenség honát nemsokára feldúlja az idő! Ruszlán, Ratmir, Goriszlava: Hatalmas varázslók, összehívünk benneteket, keltsétek életre a hercegnőt! Ötödik felvonás Völgy, Ratmir és társainak éjjeli táborhelye. Ratmir őrködik. No23. Zenekari közjáték No24. Ratmir románca Ratmir: Ó az életem, ő a boldogságom! Elveszett ifjúságomat, ismét visszaadta, és a szerencsét és a szerelmet! Ő az életem… stb. Szépséges nők szerettek, azonban hiába ígért a fiatal rabszolgalányok ajka gyönyöröket, Goriszlava miatt elhagytam őket! Azonban hiába ígért… stb. Otthagyom boldog hárememet, és a szeretett fenyvesek árnyékában elfelejtem a kardot, a nehéz sisakot, velük együtt a dicsőséget és az ellenségeket! Ő az életem… stb. No25. Recitativ és kórus Ratmir: Minden csendes! A tábor pihen! Az elvarázsolt Ludmilla mellett Ruszlán rövid álomba merült! Szegény lovag, képtelen a hercegnőt a bűvös varázslat alól megszabadítani… Pihenjétek ki magatokat békén, őrködöm majd csendes álmotok felett. S holnap a megszokott úton ismét elindulunk Kijev felé. Talán ott majd megpihenünk bánatunk elmúlik. (Csernomor rabszolgái rémülten rohannak be) Kórus: Rémülten és gondterhelten fut össze a tábor szomorú megbeszélésre: Ruszlán eltűnt! Titokban, megmagyarázhatatlanul a hercegnőnek is nyoma veszett! Az éjszaka szellemei, mint az árnyak, éjjel elrabolták a szép leányt! Szegény Ruszlán! Anélkül, hogy ismerné a célt, egy titokzatos hatalom hatására követte a szegény hercegnőt az éjszakában! Szegény Ruszlán, … stb. (Ratmir intésére a szolgák eltűnnek) No26. Ratmir-Finn duett Ratmir: Mit hallok? Ludmilla eltűnt? Lehet, hogy ismét a gonosz varázsló hatalmába került! Ruszlán, a szegény lovag, követte őt az éjszakai sötétségbe. Ki menti meg őket? Ki lesz a szabadítójuk? Miért tétovázik Finn? Finn (megjelenik): Nyugodj meg! Ez az idő elmúlik, csendesen felragyog a szerencse, felragyog rátok az élet napja, és a csendes boldogság! Nyugodj meg! Ez volt Naina utolsó gonosztette! Más sors vár reátok, a gonosz varázslat ármánya elmúlik! Ratmir: Meghiúsítottad a fondorlatokat! Nainától megmentetted, most is védelmezd őket, segíts nekik a szörnyű órában. Segíts nekik, mint korábban, te légy segítségük ellenségeikkel szemben! Légy velünk, és akkor ismét reménykedem, és bízom a szerencsében! Finn: Nyugodj meg! Ez az idő majd elmúlik, stb. Ratmir: Nyugodt vagyok. Ez az idő majd elmúlik, stb. Finn: A gonosz hálókat szétszakítom! Hatalmam ismét megmenti őket, Ruszlánra és Ludmillára új szerencse ragyog fel! (varázsgyűrűt ad Ratmirnak) A varázsgyűrűvel siess Kijevbe, az úton találkozol Ruszlánnal. Ez a gyűrű felébreszti álmából a hercegnőt, új szerencse virrad rá, élni fog, és szép lesz, mint azelőtt! Ratmir: Telve bizalommal viszem a gyűrűt Kijevbe, rábízom Ruszlánra, és vele a reményt. E gyűrű felébreszti a hercegnőt álmából, új szerencse virrad rá, élni fog, és szép lesz, mint azelőtt! Ratmir, Finn: Vége lesz a fájdalomnak, a régmúlt idők bánatát elfelejtjük, friss koszorú díszíti majd a hercegnő ifjú homlokát. Ratmir: A varázsgyűrűvel sietek Kijevbe, stb. Finn: A varázsgyűrűvel siess Kijevbe, stb. Ratmir, Finn: Vége lesz a fájdalomnak, stb. Örülni fognak a boldog vendégek! Finn: Máris menj, lovagom, fel, Kijevbe! Ratmir, Finn: Fel, Kijevbe! (mindketten el) No26. Finale Ünnepi csarnok Kijevben. A háttérben magas, gazdagon feldíszített ágyon fekszik az alvó Ludmilla. Körülötte áll Szvetozar, Farlaf, udvari emberek, szolgálóleányok, gyermeklányok, dajkák, legénykék, testőrök, a kíséret és a nép. Hátul katonazenekar. Kórus: Ah, drága Ludmilla, támadj fel, ébredezz! Ah, drága hercegnő, támadj fel, ébredezz! Ah, kék szemecskéid, a kis hullócsillagok a hajnalpírban, bánatunkra, fájdalmunkra, miért hunyták ki ily korány? Ah, drága Ludmilla, ébredj fel! Ah, ragyogó szemecskéidet miért hunytad le? Ah, drága Ludmilla! Támadj fel, ébredezz! Jaj, nekünk! Milyen gondterhelt ez az óra! Ki vet véget ennek a különös álomnak? Milyen furcsa, hogy a hercegnő ilyen sokáig alszik! Szvetozar: Farlaf, Ludmilla alvó, néma testét elhoztad Szvetozarnak. Lovag, ébreszd őt fel! Add vissza a lányomat! Add vissza az életemet! Farlaf: Elárultak! Megcsaltak Naina varázslatai! Ó, nem, Ludmilla nem fog felébredni! Félelemmel és szégyenkezve tekintek szegény hercegnőre. Kórus: Ah, Farlaf, boldogtalan hős! Bátor szóval keltsd életre a hercegnőt! A madárka nem ébred fel reggel, ha nem látja meg a napot! Nem ébred fel, nem kel életre, nem fakad csengő dalra! Ah, Ludmilla, a sír nem ragadhat el, kedves hercegnő! Szvetozar: Sír! Koporsó! Miféle dalok! Valóban örökké tart ez a rettenetes álom? Farlaf: Rettegés és szégyen tekint szemembe. Naina, könyörülj rajtam, Farlaf elveszett! Kórus: Siess az istenek templomába hercegünk, vigyél áldozatot, mondj imákat! Az istenek atyjának haragja eltalálja majd a varázslót, a madárka holnap dalra fakad. Szvetozar: Sírbolt! Koporsó, stb. Kórus: Siess az istenek templomába, stb. Ah Ludmilla! Nem a sírbolt, hanem az ifjú lovag szakítja félbe majd álmodat! (Lovasok közeledése hallatszik) Kit küldenek hozzánk az istenek? Miféle hírt hallunk majd? (Belép Ruszlán) Ruszlán! Ó, micsoda öröm! Szvetozar: Ruszlán! Ó, micsoda öröm! Farlaf (elrejtőzik): Ruszlán? Ó, borzalom! (Ruszlán a varázsgyűrűvel az alvó Ludmillához lép) Ruszlán: Öröm, sugárzó boldogság, a szerelem bűvölete… Kórus: Mi történik most majd vele? Ruszlán: … ismét visszatérnek hozzád, drága, gyengéd barátnőm! Kórus: Mi történik most majd vele? Ruszlán: Mint a köd, feloszlik az elválás komisz időszaka… Ébredj, ébredj, ó, szépség, mindannyiunk örömére! Ludmilla (gyenge hangon, mintha most is aludna): Öröm, sugárzó boldogság, a szerelem bűvölete… Goriszlava, Ratmir, Szvetozar: Ismét magához tér! Ludmilla: … ismét visszatérnek, drága, gyengéd barátom! Goriszlava, Ratmir, Ruszlán, Szvetozar: Ismét magához tér! Ludmilla: Mint a köd, feloszlik az elválás komisz időszaka! (felébred) Ah, hol vagyok? Mi történt velem? Ó, boldogság, drága barátom! Kórus: Milyen édes az ifjú boldog pár viszontlátásának órája! Dicsőség Lelnek, dicsőség! Goriszlava, Ratmir, Ruszlán, Szvetozar: Dicsőség Lelnek, dicsőség! Ludmilla: Ah ez igazán nehéz álom volt! De visszakaptam szerelmesemet, barátaimat, apámat! Vége az elválásnak! (Fényes felhők jelennek meg) Goriszlava, Ratmir: Ó, hatalmas Fin! Ünnepélyes ígéreted valóra vált! Ruszlán: Hatalmas Finn! Minden teljesült! Nagy és dicső a hatalmas Finn! Legyőzte Nainát! Szvetozar: Dicsőség az Égnek! Minden valóra vált! Hatalmas Finn! Ludmilla: Boldog befejezés! Kórus: Ó, csoda! Mi történik? Goriszlava, Ratmir, Ruszlán: Nagy és dicső a hatalmas Finn! A hatalmas Finn legyőzte Nainát! Ludmilla: Öröm árad szét szívemben, mintha a Paradicsomban lennék! A szerencse ismét felragyog, akárcsak a hajnalpír! Goriszlava, Ratmir, Ruszlán, Szvetozar: Ajkain, arcán, szavaiban a Paradicsom sugárzik, ragyog! Ludmilla: Ah, ez igazán nehéz álom volt! De visszakaptam a legkedvesebbet, és te is mellettem vagy, drága apám, vége az elválásnak! Hatalmas Finn! Kórus: Mi vár még ránk, ezen az ünnepélyes napon? Mi vár még ránk! Mi vár ránk? Goriszlava, Ratmir: Ó, hatalmas Finn! Ünnepélyes ígéreted beteljesült! Ruszlán, Szvetozar: Hatalmas Finn! Minden teljesült! Goriszlava, Ratmir, Ruszlán, Szvetozar: Dicső a hatalmas Finn! (A Kórus és a zenekar megjelenik a színpad előterében. A dísztelen függöny felemelkedik. A távolban az ősi Kijev látható. A nép örömmel siet a herceghez.) 16. Kórus: Dicsőség a hatalmas isteneknek! Dicsőség szent hazánknak! Dicsőség Ruszlánnak és a hercegnőnek! Virágozzék erőben és gazdagságban kedves, ifjú párunk! Dicsőség és földi boldogság ragyogja be hazánkat a késő századokban is! Ó, istenek, hatalmas kezetekkel őrizzétek békében, boldogságban hű fiaitokat, hogy a rabló, gonosz ellenség ne merészelje utódainkat megtámadni! Az istenek most elhozták számunkra a boldogságot! Ratmir: A tiszta szerelem boldogsága örökre velünk marad, barátaim! Ne felejtsétek el barátotokat, aki szívében örökre veletek marad! Goriszlava, Ratmir: Mint egy forró áradás, úgy telik majd az élet! Gonosz bánat nem talál helyet! A gondterhelt napok emléke csak úgy jelenik meg, mint egy rossz álom! Kórus: Virágozzék erőben és gazdagságban, stb. Goriszlava: A tiszta szerelem boldogsága, stb. Ratmir: Sorsotok a szerelem boldogsága, de ne felejtsetek el bennünket, barátaim! Goriszlava, Ratmir: Mint egy forró áradás… stb. Kórus: Dicsőség a nagy isteneknek! Dicsőség szent hazánknak! Dicsőség Ruszlánnak és a hercegnőnek! Hazánk dicsőségét zengjék a távoli országok, a távoli országok! Virágozzék teljes erejében és gazdagságában hazánk örök időkre! Gonosz, rabló ellenség, reszkess hatalmától. És az egész földön őrizze hazánk a dicsőséget! Dicsőség! Dicsőség! Nyersfordítás németből dr. Bánhalminé Tankó Enikő Debrecen, 2014.