RICHARD STRAUSS A RÓZSALOVAG SZEMÉLYEK: HERCEG WERDENBERG tábornagyné szoprán LERCHENAUI OCHS báró basszus OCTAVIAN mezzoszoprán FANINAL, gazdag újnemes bariton SOPHIE, a leánya szoprán MARIANNE, duenna szoprán VALZACCHI, intrikus tenor ANNINA, a kísérője alt RENDŐRBIZTOS basszus A TÁBORNAGYNÉ udvarmestere tenor FANINAL udvarmestere tenor JEGYZŐ basszus VENDÉGLŐS tenor ÉNEKES tenor HÁROM NEMESI ÁRVA szoprán, mezzoszoprán, alt DIVATÁRUSNŐ szoprán ÁLLATKERESKEDŐ tenor NÉGY LAKÁJ 2 tenor, 2 basszus Egy kis néger, lakájok, futárok, hajdúk, konyhaszemélyzet, vendégek, zenészek, őrök, gyermekek, gyanús alakok Történik Bécsben, Mária Terézia uralkodásának első éveiben ELSŐ FELVONÁS (A tábornagyné hálószobája. A hálófülkében mennyezetes ágy) OCTAVIAN Milyen jó! Mily szép vagy! Senki, senki nem is sejti! A TÁBORNAGYNÉ Nem tetszik magának így, Quinquin? Jobb volna, ha mások is tudnák? OCTAVIAN Angyal! Nem! Boldog vagyok, Hogy csakis én vagyok az, Ki téged ismer! Senki, senki nem is sejti! Te, te, te! Hogy mit jelent ez: "én meg te"? Milyen értelme van? Olyan szó ez, mint a többi? Nem? Nos, mondd! Pedig mégis titok rejtőzik benne; Elszédít és vonzza tehozzád a vágyam, Emésztő a lángja, S amint kezem most megérint téged, Ez a vonzódás, mely ölel téged, Vagyok én, vágyam te vagy. Ámde, ha az énem benned elvész... Kisfiad vagyok, De ha szívem és lelkem tebenned elvész, Hol van kisfiad? A TÁBORNAGYNÉ Én kisfiam, Én édes drágám, mindenem! (Az ablakon besüt a nap) OCTAVIAN Mért virrad már? Én nem akarom! Mért kel föl a nap? Hogy meglásson más is? Éjszaka lesz! (Elfüggönyözi az ablakot) Mért nevetsz ki? A TÁBORNAGYNÉ Elhinnéd tán? OCTAVIAN Angyal! A TÁBORNAGYNÉ Kincsem, kisgyermekem. (Csengetés hallatszik) Csitt! OCTAVIAN De miért? A TÁBORNAGYNÉ Csitt, ne szólj! OCTAVIAN Minek zavarnak? Ki lehet az? (A csengetés közelebbről hallatszik) Talán gyorsfutár jött meg? Levelet küldött tán Sarau vagy Hartig? Vagy tán a portugál nagykövet? Itt máma nem jönnek be! Mert itt én vagyok úr! (A ruhatárba vezető ajtó felpattan) A TÁBORNAGYNÉ Siess, bújj gyorsan el! A reggeli. (Octavian a falvédő mögé bújik) A TÁBORNAGYNÉ Hát a kard? Hamar be az ágy alá! (Octavian gyorsan eldugja kardját, majd mindketten eltűnnek a hálófülkében. A kis néger behozza a reggelit) A TÁBORNAGYNÉ (előlép) Mily önfejű! De mért is nem vigyáz?! Hálószobámban szépen elbúvik És a kardja meg itt hever? Sohasem lesz fogalma a jó modorról? OCTAVIAN (előlép) Ha engem rossznak, ostobának tart, Rossz szemmel néz rám Gyakorlatlan voltomat bűnül rója fel, Úgy, fogalmam sincs róla, Mit keresek itt? A TÁBORNAGYNÉ Filozofálni ráér még, És most ide! Kész már a reggeli, Idején kell tenni mindent. (Reggeliznek) OCTAVIAN Marie Teréz! A TÁBORNAGYNÉ Octavian! OCTAVIAN Bichette! A TÁBORNAGYNÉ Quinquin! OCTAVIAN Te angyal! A TÁBORNAGYNÉ Drágám! OCTAVIAN A tábornagy a horvát bérceken jár És űzi a rókát, a medvét, Míg itt vadászik az ifjú vér S mily szép a vad! Nagy gyönyör ez, Nagy gyönyör ez! A TÁBORNAGYNÉ A férjem hagyja békében, Mert láttam álmomban őt. OCTAVIAN Ma éjjel róla álmodtál? Ma éjjel? A TÁBORNAGYNÉ Nem rendelem meg álmaimat. OCTAVIAN Éjszaka a tábornagyról álmodtál? Ma éjszaka? A TÁBORNAGYNÉ Mért néz rám ilyen furcsán? Abban semmi sincs. Azt álmodtam, hogy itthon van ő. OCTAVIAN A tábornagy? A TÁBORNAGYNÉ Nagy lárma volt ott, lent az udvaron, És itt volt ő. Ó, jaj, hamar fölébredtem, S most nevess, Nézd, mily ideges vagyok: Még mindig hallom odalent a zajt, A fülem zúg belé. Hallod-e te is? OCTAVIAN No, persze, hallom ám, De az nem lehet a férjed! Hogy lehetne itten? A rácok földjén jár a Dráva mellett! A TÁBORNAGYNÉ Nagyon messze jár hát? No, úgy valami más zaj lesz, Nincs semmi baj! OCTAVIAN Aggódva nézel rám, Teréz? A TÁBORNAGYNÉ Tudja, Quinquin, Bár messze van most, A tábornagy nagyon gyorsan jár. A múltkor... (Gyorsan elhallgat) OCTAVIAN Folytassad csak! Mi volt az, mondd! Mi volt az, mondd! Bichette! Bichette! Mi volt, no, mondd! A TÁBORNAGYNÉ Kisgyermekem, Nem kell ám mindent tudni. OCTAVIAN Játékszer vagyok hát? Nincs ilyen boldogtalan szív! A TÁBORNAGYNÉ Ne duzzogjon, ha mondom. (Zaj hallatszik) Megjött a tábornagy, Más senki nem lehet, Mert akkor odakint, a pitvarban volna zaj. Ez ő, a férjem. A ruhatáron más nem jön be, A szolgákkal más nem disputál, Quinquin, a férjem jön! (Octavian az ajtó jelé szalad) Nem ott, tele van emberrel: A szállítóim ülnek ottan, Meg egy sereg kíváncsi szolga. Itt! (Octavian a ruhatár ajtajához szalad) Ó, jaj! A ruhatárban vannak már! Egy mód van még, ha elbúvik! (Bizonytalan irányba mutat) Ott! OCTAVIAN S ha éppen szembe jő?! Legjobb lesz itt! A TÁBORNAGYNÉ (a hálófülkére mutat) Ott! Bújjon el gyorsan az ágy mögé! Ne moccanj meg! OCTAVIAN S ha engem ott talál, Belőled, szólj, mi lesz? A TÁBORNAGYNÉ Bújj gyorsan el, ne késs! OCTAVIAN Teréz! (Elbújik a hálófülkében) A TÁBORNAGYNÉ Maradj csendben! No, olyan nincs, Hogy ágyamhoz közelítsenek, Míg én itt állok! Azt hiszed, nápolyi tábornok vagyok? Helyén van szívem! (A ruhatár ajtajához megy és hallgatózik) Ej, derék fickók, hűséges szolgák, Bejönni bajjal engedik. Hogy én alszom még! Hűséges szolgák! (A zaj a ruhatárban egyre erősödik) E hang?! Ha jól gyanítom, Ez a hang nem férjemé! És úgy hívják, hogy báró úr. Egy ismeretlen. Quinquin, hallja, vendég jött. Rajta, öltözzék fel gyorsan, De ne jöjjön még ki, Hogy meg ne lássa senki se. E durva vastag hang ismerősen dörmög. Ki lehet hát? Nagy ég! No, persze, hogy az Unokabátyám, a báró úr, A kedves Lerchenau! Mit akar ez? Jézus, Mária! Quinquin, hallja? Quinquin, nem emlékezik már? Van négy-öt napja, vagy több, Mikor a hintóban ültünk, Egy levél jött, Ön tette le kocsim ellenzőjére. Ez írta azt, ott kint, És még csak nem is sejtem, Hogy mit akart vele. És ebben ön, csak ön bűnös, Quinquin! AZ UDVARMESTER (a színfalak mögött) Báró úr, Méltóztassék a csarnokban várakozni. A BÁRÓ (a színfalak mögött) Ha nincsen modora, majd adok én! Báró von Lerchenaut nem váratják meg! A TÁBORNAGYNÉ Quinquin, mit csinál ott? Kijöhet már. OCTAVIAN (női ruhában, főkötőben előlép) Parancs, hercegasszony, Meggyüttem, kérem, Parancsoljon vélem. A TÁBORNAGYNÉ Drágám, te bájos kislány, Kapsz egy csókot! Kár, hogy nem többet. (Újabb lárma kívülről) Még betöri az ajtót ez a báró. De most kifelé innen! Szökjön el ügyesen, vakmerőn, Hiszen a módját tudja már. De visszajöjjön ám Férfiú képiben, egyenes utakon, Úgy lesz az jó. (Octavian a ruhatáron át akar menni, de beleütközik a belépő báróba) A BÁRÓ (belép; a lakájokhoz) Hányszor mondjam, hogy elfogadnak engem! (Octavianhoz) Pardon, szép gyermekem! Mondom, pardon, szép gyermekem, Ha valamelyik bájos tagja fáj. LAKÁJOK (a báróhoz) A kegyelmes asszony! (A báró üdvözli a tábornagynét) A TÁBORNAGYNÉ Kedves rokon, pompás jó színben van. A BÁRÓ (a lakájokhoz) Ugye, a hercegasszony mily szívesen lát engemet! S ugyan miért is nem tenne így?! Reggel van-e vagy este, Rangbeli nem nézi azt. Nem mindig nagy örömmel fogadott talán Brioche hercegasszony? Sokszor voltam nála, Míg a fürdőkádban üldögélt, Úgy ám, Egy spanyolfal volt köztünk, Soha semmi más. Azért nem értem, hogy ez a szolgahad itt... A TÁBORNAGYNÉ Ön megbocsát, csak azt cselekedték, Amit én mondtam. (A lakájok távoznak) Úgy kínoz egész reggel az a migrén! A BÁRÓ (Octaviant mustrálva; magában) Nem csúnya lány, Oly gyönge, jámbor gyermek. A TÁBORNAGYNÉ Még most is tart, kínoz folyton. Kedvességed belátja talán És lesz oly szíves... A BÁRÓ No, persze. (Octavian után fordul) A TÁBORNAGYNÉ Ez a szobalányom falusi gyermeklányka. Nagyon félek, hogy zavarja tán kedvességed. A BÁRÓ Ah, nagyon szép! Mit? Hogy zavar engem? Ez? Ki mondja azt? Hercegasszony, azt hiszem én, Csodálkozik, hogy én mint vőlegény... Ma itt... eközben... A TÁBORNAGYNÉ Mint vőlegény? A BÁRÓ Hisz kegyelmes asszonyom levelemből tudja már jól... A TÁBORNAGYNÉ Vagy úgy, a levél, a levél. És ki lesz a szerencsés, Eszembe volt a neve mindig. A BÁRÓ (magában) Kis bárány, csupa kellem, Tizenöt sincs még. Mit? Takaros! Kislány! És finom! Nagyon szép! A TÁBORNAGYNÉ A menyasszony ki lesz? A BÁRÓ Sophie Faninal. Azt gondoltam, Fenséged levelemből tudja. A TÁBORNAGYNÉ No, persze! Az eszem hol is jár?! De a Faninal nem idegen család? A BÁRÓ Nem ám, hercegasszony, mind jól ismerik! Az, melyet őfelsége nemes rangra méltatott. Faninal szállító, A déli hadsereget ő szolgálja ki. (A tábornagyné int a szemével Octaviannak, hogy menjen már. A báró ezt teljesen félreérti) No lám, ez a bájos homlok ki is mondta már, Hogy ez mésalliance. De hát kimondom nyíltan: Az én kis menyasszonyom angyaloknál szebb, Most hagyta el a zárdát, Atyja egyetlen gyermeke, S tizenkét szép háza van a Wiedenen. Valódi paloták És az édesatyja nem egészséges már. A TÁBORNAGYNÉ No, kedves rokon, Most már látom, hogy hová célozott. A BÁRÓ Engedje meg, kegyelmes asszony, Én azt hiszem, Van ősnemesi vér az én eremben bőven, kettőnknek is, Az ember marad, ami volt, Corpo di Bacco! Az udvar meg a társaság elfogadják a nőmet, Bizonyos vagyok benne, Ha pedig gyermekem lesz, Kamarás nem lesz tán S az arany kulcsot ha meg nem kapja, Va bene! Lesz vasból tizenkét kulcs, Tizenkét gyönyörű szép nagy ház tartozik hozzá, Elég lesz neki az. A TÁBORNAGYNÉ Az ám! Én jól tudom, Az ön fiai, rokon, Sosem lesznek Don Quichottok. (Octavian a tálcával az ajtó felé indul) A BÁRÓ Miért viszik ki a csokoládét? Csak hagyja itt, ni! Pszt, pszt, ne menjen! A TÁBORNAGYNÉ Csak menjen el! A BÁRÓ Bájos hercegasszony, bevallom, Hogy éhes vagyok szörnyű mód. A TÁBORNAGYNÉ Mariandel idejön. Szolgáljon fel az úrnak! (Octavian visszahozza a tálcát) A BÁRÓ Alighogy ettem - hercegasszony - Postakocsin ültem már hajnaltájt. (Magában) De helyes fruska ez! (Octavianhoz) Szívem, el ne menj, Lesz egy pár szavam hozzád. (A tábornagynéhoz) Kocsis és fullajtár, Főszakács, kukta, mind, mind Kora hajnalban útrakelt, Jön az egész udvarom. A TÁBORNAGYNÉ (Octavianhoz) Menjen már! A BÁRÓ (Octavianhoz) Még piskótát is kérek. Mért megy el? (Magában) Igazi angyal, Drága kincs, kis takaros! (A tábornagynéhoz) Sietve jönnek a "Fehér ló"-ba, Ahol megszállunk két vagy három napra. (Octavianhoz) Kárát nem vallaná, Nem ám! (A tábornagynéhoz) Vagy három napra, (Octavianhoz) Ha velem egy kicsit enyelegne, nos? (A tábornagynéhoz) És tárt kapuval vár ránk majd Faninal No, persze, legelső lesz a vőlegényi küldött, (Octavianhoz) Hova siet innen?! (A tábornagynéhoz) Aki értesítse majd a drága menyasszonyt S ezüst rózsát adjon neki át, Mert főrangú családok rendje ez. A TÁBORNAGYNÉ Megengedi a kérdést, ugye, kedvességed, E fontos tiszttel kit bízott meg? A BÁRÓ Az a vágyam, hogy a kegyelmes asszony... A TÁBORNAGYNÉ Nem jó lesz Preysing? Nos, vagy talán Lambert? Keressünk... A BÁRÓ Sorsom a hercegasszony szép kezeire bízom. A TÁBORNAGYNÉ Helyes. Eljön-e hozzám estelire, rokon? Vagy pedig holnap, no, jó! Holnapra kész lesz a tervem. A BÁRÓ Hercegasszony, Ennyi sok kegyelem meghat. A TÁBORNAGYNÉ (fel akar állni) De most... A BÁRÓ (magában) Beszélnem kell vele, Nem megyek addig el! A TÁBORNAGYNÉ (magában) Ohó! (A báróhoz) Maradjon itt! Mondja ki, rokon, ha van még óhaja. A BÁRÓ Nem tudom, merjem-e? Kegyelmes asszonyom volna kegyes átengedni nótáriusát? Házassági szerződést kötünk. A TÁBORNAGYNÉ Az én jegyzőm itt van minden reggel. Nézze meg, Mariandel, Meglehet, éppen most is kint vagyon, Ott kint vár. A BÁRÓ A szobalányt ne küldje, Hisz ön itt marad kiszolgálás nélkül És énmiattam! A TÁBORNAGYNÉ Hagyja el, rokon, Semmi szükség rá. A BÁRÓ Azt nem engedem, Kegyes parancsszavát várja itt. Hisz jön egy szolga úgyis, biztosan. Egy ilyen édes kislány, bizony Isten, Kár oly sok hamis, rossz szájú szolga közt. A TÁBORNAGYNÉ Kedvességed hogy gondoskodik... (Az udvarmester belép) A BÁRÓ Nos, nem találtam el? Ez mondja meg azt, amit tudni vágyunk. A TÁBORNAGYNÉ (az udvarmesterhez) Struhan, mondja, Előszobámban odakint van a jegyző? AZ UDVARMESTER Kegyelmes asszony, odakint a jegyző, Szintúgy a gazda és a főszakács, És egy énekes, Silva úrtól jött, És mellette szorong egy flótás S még egy pár, aki mindig itten lebzsel. A BÁRÓ (Octavianhoz) Egy ily nagy úrral, Feleljen, kedves lány, Bizalmas téte á téte-ben volt már ön? (Octavian a fejét rázza) Nem? No, akkor nézni is fog. Eljön? OCTAVIAN Biz én nem tom, menjek vagy ne? A TÁBORNAGYNÉ (az udvarmesterhez) Hagyja várni! (Az udvarmester távozik) (A báróhoz) Ej, rokon, ej, úgy látom, Még mindig ínyenc. A BÁRÓ Kegyelmes asszony, Én biz, az vagyok És elragad mindig A természetnek bája, Hol nincs spanyol etikett. A TÁBORNAGYNÉ Vőlegényhez mégsem illik ez! A BÁRÓ De azért nem vagyok béna, se vak, Járok-kelek, mint a vizsla jár, Szimatol jobbra-balra, A finom orr nem hagyja el a jó nyomot! A TÁBORNAGYNÉ Úgy látom, Kedvességednek jó kedve van S nagy hajlama. A BÁRÓ Azt hiszem, én is. De az szent, Nemesebb szenvedély nincs is ennél. És sajnálom önt, kegyelmes asszony, Hogy csak az egyiket, - No, hogy mondjam ki? - Csak a védő félnek tapasztalatját bírja. Parole d'honneur! Csak egyszer érezné, milyen kéj az az ostrom. A TÁBORNAGYNÉ Azt elhiszem! És bőven volt-e része benn? A BÁRÓ Bármily rövid a nap, gyors az óra, Nem múlik el egy sem, A TÁBORNAGYNÉ Egy sem? A BÁRÓ Amelyben A TÁBORNAGYNÉ Amelyben? A BÁRÓ Amelyben engem Cupido Édes áldozatra készen nem lel. Hiszen nem vagyok szarvas, sem fajdkakas, Hanem melegszívű ember. Nem nézem biz én a naptárt, Ha vérem szeretni vágyik. Teszem például, május A sóhaj, a vágy korszaka, A gyerek is tudja. De én azt mondom, Június még szebb, Forró a nyár, derült éjek. Hej, csak lennék, mint Jupiter Százféle módon is boldog! Tudnám mindnek a módját. Van köztük olyan, Akihez csak lopva menj, Úgy, mint a frissen vágott fűre száll a szél. Van olyan, kire - Mint a róka a ludakra tör -, Csellel kell rontani S ha a sajtárt elejti, Egy kis jó széna, S akkor minden rendben van. A TÁBORNAGYNÉ Ej, nagyon kézzelfogható! Hagyja e gyermeket. A BÁRÓ Engemet lám, sose bánt a helyszűke: Hogyha más nincs, Nagyon jó egy kicsi fülke! Kell lenni mindig, Kit rabláncra fűzzek! Vén duennák, Zsenge szüzek! Mit nekem nagy, Kicsi, szőke vagy barna, Szép-e vagy rút! Akit más nem akarna, Nem nézek arra, Ki szőke, ki barna, Szép-e vagy rút, Soha azt nem nézem, Ám, ami jó, Van benne részem! OCTAVIAN Ily finom úr, oda nem mék! Respektusom van ám, respektusom van ám, Nem való arra ilyen lány, Nagyon is félnék tán. Biz Isten, nem tom én, Hogy engem ott mi vár: Széna vagy szalma, Haszon vagy kár. Biz Isten, nem tom, mi vár itt: Széna vagy szalma, Haszon vagy kár. Mi vár ott engem, nem tom én. Ne kérjen tőlem olyat, Ily finom úrhoz én nem mék. Ha hozzám szól, mit szóljak? Ha tiszta híremet nagy bajba hoznám, Jaj, kegyelmes asszonyom, Nem való hozzám! A TÁBORNAGYNÉ Nagyon is kézzelfogható, Érti a módját, nagyon is érti, Hagyja e gyermeket! De hát, férfiú másforma nem lehet, Hisz ez álnok fajta Mind egy húron pendül, Mind csalják a nőket, Bár esküsznek szentül. És mink, Nagy ég! Mink tűrjük a sorsot, Mely nekünk jutott, Méltán sújt ránk a szégyen, Csúfság és kár! De most szapperlott, de most szapperlott, Békén hagyja ám! A BÁRÓ Id'adja nekem e kedves kis mókust itt? Leendő drága nőm szolgálója lenne. A TÁBORNAGYNÉ Kit, ezt a kicsikét? Mit érne ez? A menyasszonya biztosan szerzett már, Várni nem fog, míg kedvességed választ. A BÁRÓ Helyes kis fehérnép! Kreuzszapperlott! De ebben lesz egy csöpp tiszta vér. OCTAVIAN (magában) Egy csöpp tiszta vér! A TÁBORNAGYNÉ Bizony, kedvességed ezt jól gyanítja! A BÁRÓ De kell is. Helyesnek tartom, Hogyha főrangú ember Ősi vérünknek sarjadékit tartja szolgaképpen. Jókedvemnek sarja van nálam is. OCTAVIAN (magában) Jókedvének sarja? A TÁBORNAGYNÉ Mit? Talán lány is? Azt nem hiszem mégsem! A BÁRÓ Nem, férfi sarj. OCTAVIAN Férfi sarj! A TÁBORNAGYNÉ Férfi sarj! A BÁRÓ A lerchenauiak orrát viseli, Különben főlakáj. A TÁBORNAGYNÉ A főlakáj! A BÁRÓ Kegyelmes asszony, OCTAVIAN A főlakáj! A BÁRÓ Ha megengedi nekem, Hogy a színezüst rózsát mély tisztelettel Önhöz küldjem majd, Ő lesz az, akivel küldöm. A TÁBORNAGYNÉ Az nem lesz rossz. De hát várjon csak még. (Octavianhoz) Mariandel! A BÁRÓ Könyörgök, kegyelmes asszony, E lánykát nem hagyom itten! A TÁBORNAGYNÉ (Octavianhoz) Ej, menjen, hozza be azt a kis medaillont. OCTAVIAN (a tábornagynéhoz) Teréz, nem lesz-e baj? A TÁBORNAGYNÉ Hozd csak el, a többit bízzad rám! A BÁRÓ (Octavian után nézve) Oly bájos, mint egy herceglány! Mit szól, Családfám hűséges képmása készül a nőmnek! Szép ajándék, S az első Lerchenau egyik fürtje is, Aki annyi zárdát tartott fönn, Mint örökös főudvarnagy a stájer földön, S Karinthián túl. (Octavian hozza a medaillont) A TÁBORNAGYNÉ Ez a rózsalovag itt, Itt van, jól nézze meg. Ez ifjú úr éppen jó lenne. A BÁRÓ Már látatlanban elfogadtam. A TÁBORNAGYNÉ Rokonom szintén, gróf Octavian. A BÁRÓ Jobbat várni csúf vakmerőség volna. Alázatos szívem hálás lesz vele szemben. A TÁBORNAGYNÉ Nézze meg jól. (Eléje tartja a medaillont) A BÁRÓ Jól látok-e? A TÁBORNAGYNÉ Jól, jól! A BÁRÓ (hol Octaviant, hol a medaillont nézve) Mintha édes bátyja volna! A TÁBORNAGYNÉ Erre gondoltam már magam is. A BÁRÓ Octavian? A TÁBORNAGYNÉ (a medaillonra mutatva) Rofrano. A BÁRÓ Rofrano! A TÁBORNAGYNÉ A márki úrnak testvérbátyja. A BÁRÓ Meglátszik ám, Hogy milyen házból jött, Még akkor is, Ha cselédsorban van. A TÁBORNAGYNÉ Én sem bánok vele úgy, mint a többivel. A BÁRÓ Hogy bánna?! A TÁBORNAGYNÉ Szünetlen mellettem van. A BÁRÓ Helyes. A TÁBORNAGYNÉ Most pedig menjen, Mariandel, A BÁRÓ Hogyan? A TÁBORNAGYNÉ Menjen ki! A BÁRÓ De visszajön még? A TÁBORNAGYNÉ S a várakozókat engedje be! A BÁRÓ Ó, bájos lény! OCTAVIAN (kiszól az ajtón) Gyűjjenek be! A BÁRÓ (Octavianhoz) Hallgasson énrám, Énnálam jobb és hűbb szolgája nincs! OCTAVIAN Maj mingyá! (Távozik) (Bevonulnak a várakozók: a hercegasszony személyzete, komorna, szakács, kukta, jegyző, fodrász stb. és különböző kéregetők, a divatárusnő, állatkereskedő, az énekes és a három árva, végül Valzacchi és Annina) A HÁROM ÁRVA Ím, három ősnemesi árva, Ím, három ősnemesi árva, Mint védőszenthez esdekel! A DIVATÁRUSNŐ Le chapeau Paméla, La poudre á la reine De Golconde... AZ ÁLLATKERESKEDŐ Van szép majmom, Kegyelmes asszony, És afrikai szónok papagáj! A HÁROM ÁRVA Jó édesatyánk ifjú korban A harcmezőn hullt el. Ha erőt ád az ég, Követni fogjuk őt. A DIVATÁRUSNŐ Le chapeau Paméla C'est la merveille du monde! AZ ÁLLATKERESKEDŐ Ilyet nem terem e föld, Csak India és Afrika. Hát ez a pincs, Ily gyönyörű kicsi kutya nincs! A TÁBORNAGYNÉ (a báróhoz) Ím, itt a jegyzőm, Kedvességed rendelkezhetik. (A fodrász hozzákezd a tábornagyné frizurájához) VALZACCHI (a tábornagynéhoz) A titkosz 'irek, 'ercegi asszony Itten szenki, szenki olvasz! Csiak a báró, a gróf, a 'erceg. A titkosz 'irek: 'alott 'ulla van találva Grófi palota pinsze fül mellett. Polgar aszoniság colsuvamente, Megmérgezte férjem uradat 'árom óra tájt. A TÁBORNAGYNÉ (Valzacchihoz) Hagyjon békibe, mit fecseg? VALZACCHI Szolgálni tutte quanté bizalmasz 'irek, Jönnek messziről. A TÁBORNAGYNÉ Titkos hír nem kell! Mondtam már, ne fecsegjen itt! A HÁROM ÁRVA Isten látja és megáldja, Hercegasszony, tetteid! Hála néked, áldott képed Mind a sírig éljen itt! (Távoznak) A TENORISTA (énekel) Dirigori armato il seno Contro amor mi ribellai, Ma fui vinto in un baleno In mirar due vaghi rai. Ma fui vinto in un baleno Ahi! in mirar due vaghi rai. Ahi! che resiste puoco a stral di fuoco Cor di gelo di fuoco a stral. (Megjelenik a báró személyzete, a főlakáj hozza az ékszertokot, benne az ezüst rózsa) A BÁRÓ (a jegyzőhöz) Mint nászajándék, Vigyázzon szavamra jól, Már most sem holmi hozomány címen, Jegyző úr, A gaunersdorfi várkastély rám visszaszáll, Tehermentesen, az összes ősi jogokkal együtt. Úgy, ahogy hajdan bírta édes jó atyám. JEGYZŐ Bocsánat, A méltóságos báró Nem fog haragudni, ugye, Egy ilyen ajándékot Csak a férj adhat a nőnek És nem pedig a feleség a férjnek, Mert ehhez Sem egynek, sem a másnak Joga nincs. A BÁRÓ Az meglehet. JEGYZŐ Ez így van. A BÁRÓ Dehát mostan másképp lesz. JEGYZŐ A forma meg az előírás Ily esetről nem tud még. A BÁRÓ Tudniuk kell pedig erről! JEGYZŐ Bocsánat! A BÁRÓ Mert, ha egy ily ősnemesi fajnak Virágzó daliás sarja A nyárspolgári társadalomhoz leereszkedik, Mamsell Faninalt... megértett engem?... Megtiszteli úgy, hogy nejévé teszi Az Isten - s még többet mondok -, Majdnem az uralkodó színe előtt, Így már - corpo di Bacco! - A nászajándék csak e leereszkedésnek kárpótlása lesz És ez ajándék ősi véremért nem lesz drága díj. A TENORISTA Ma si caro e'l mio tormento Dolce e' si la piága mia, Ch'il penare e mio contento Mio contento e'l sanarmi e tirannia. Ahi! che resiste, Che resiste puoco cor... JEGYZŐ (a báróhoz) Jó lenne tán, ha velük separatim A BÁRÓ Szőrszálhasogató pedáns, Mint nászajándék kell az a jószág! JEGYZŐ Tekintsük úgy, mint hozományt, De klauzulával. A BÁRÓ Mint nászajándék! Nem fér ez be ez ócska fejbe? JEGYZŐ Talán mint donum inter vivos, Vagy tán... A BÁRÓ (dühösen az asztalra csap, kiabálva) Mint nászajándék! A TÁBORNAGYNÉ (tükörben nézi magát; a fodrászhoz) Jaj, kedves Hypolyte, nem sikerült, Igazi vénasszonnyá tett. (Valzacchi és Annina a báróhoz furakodnak) A TÁBORNAGYNÉ (az udvarmesterhez) Küldje ki, de mind! (A lakájok kiküldik a várakozókat) VALZACCHI (a báróhoz) Excellenza, látom jól, van baj! Excellenza kell valami dolga. Nekem szóljon, én tudja minden. A BÁRÓ Mit szóljak, mit tudjak? VALZACCHI Beszél kegyelmes arc, nem kell a nyelve, Mint valami h'antique... ANNINA Mint valami h'antique... VALZACCHI Come statua di Giove. ANNINA Di Giove... A BÁRÓ No lám, nem ostoba nép. VALZACCHI, ANNINA Ó, Excellenza, alkalmazni az udvarba minket. A BÁRÓ Kit? ANNINA Uga és báci. VALZACCHI Báci és uga. A ketten minden jobban tudnak. ANNINA Jobban tudnak! VALZACCHI Per esempio: Excellenza fiatal nője lesz. A BÁRÓ De hogy tudhatja ezt, Tán ördöge van? VALZACCHI Excellenza fogja félteni, Dico per dire! Máma vagy holnap hátha lesz. ANNINA Máma vagy holnap. VALZACCHI Affare nostro! ANNINA Affare nostro! VALZACCHI Minden 'ely, a nő 'ova jár, Minden kocsi, 'ol nő beül, Minden mennyi levelet kap, Én ész ő. Minden 'ely, a nő 'ova jár, Minden kocsi, 'ol neje beül, Minden mennyi levelet kap, Én ész ő! ANNINA Minden 'ely, a nő 'ova jár, Minden kocsi, 'ol nő beül, Minden mennyi levelet kap, Én ész ő! VALZACCHI, ANNINA Minden szöglet, mindenik lyuk, Én ész ő. VALZACCHI Ágy alá csúszni, ANNINA Szekrénybe bújni, VALZACCHI Szetétben látni, tetőre mászni, Minden szöglet, ágy alá csúszni, Én ész ő. ANNINA Ágy alá csúszni, mindenik lyuk, Én ész ő! Excellenza nem fog megbánni! VALZACCHI Nem fog megbánni! A BÁRÓ Hm! Mennyiféle nép Van benned, Bécs! Csak próbaképp: Ismeri maga Mariandelt? ANNINA Mariandel? A BÁRÓ Szobalány e házban, itt. Mit tudnak róla? VALZACCHI (halkan Anninához) Sai tu, Cosa vuole? ANNINA Niente! VALZACCHI Biztosz, biztosz, Ugom majd lesz rája gonddal, Bízza ránk csak, Excellenza! VALZACCHI, ANNINA Én ész ő! A BÁRÓ (otthagyja a két olaszt; a tábornagynéhoz) Kegyelmes asszonyom, Mindjárt meglátja A csinos, kedves szobalánynak Nemes párját. Még mindenkit meglepett úri külseje. (A lakájhoz) Leopold, az ékszertokot! (A komornyik átadja) A TÁBORNAGYNÉ Gratulálok kedvességednek. A BÁRÓ És mostan lássuk hát az ezüst rózsát! (Ki akarja nyitni a tokot) A TÁBORNAGYNÉ Hagyja csak benne! Legyen oly jó és tegye oda. A BÁRÓ Talán a szobalány vegye által, Hívjam-e? , A TÁBORNAGYNÉ Ne, hagyja csak, Más dolga van neki. És legyen nyugodt, Én gróf Octaviant ismerem jól, Mindent megtesz ő nekem, Rózsalovag nagy örömmel lesz, Azt hiszem, Ilyen célra nála nincs is jobb. (Az ékszertokra mutatva, mit a báró még mindig kezében tart) Tegye csak oda le! És mostan, kedves, elbocsátom önt, Nem vagyok itthon senkinek, A szentmisére indulok. A BÁRÓ Hercegasszony olyan jó, E földöntúli kegy nagyon meghat. (Távozik; a két olasz utána settenkedik) A TÁBORNAGYNÉ (egyedül) Útjára ment A széllel bélelt rossz fráter. Megkapja azt a szép kislányt S egy csomó pénzt, mint ráadást, S nem örvend rajt. Sőt, azt képzeli még, Hogy mostan is ő az áldozat. De hát, mért haragszom? Így volt és így is lesz. Hiszen emlékszem én is egy lányra: Egy szép, üde lánykát Zárdából vittek a fényes, gazdag frigyre. (Kezébe veszi a kézitükröt) Hol van az most? Hej, kérdezzék csak, Hová lett a tavalyi hó. Szó, ami szó, De hát mégis, hogy lehet az, Ki tegnap még kis Rézi volt, Az holnap ráncosképű öregasszony lesz... Vénasszony lesz a tábornagy neje! "Látod a hercegnőt, az öreg Rézit!" Miért történik ez? Az Isten mért is adja így, Ha bennem semmi nem változott, S ha egyszer már így tette is, Miért kell nekünk meglátni úgy, Ahogy most látom én? E titkot mért nem rejti el? Mert mindez titok ám, Mit tudni nem, De békén tűrni kell, Amíg csak élsz... S ki hogyan tűr, A nagy különbség abban áll! (Octavian belép) Ah! Itt vagy már megint? OCTAVIAN S te újra búsulsz? A TÁBORNAGYNÉ Nem, most már vége van. Te ismersz engemet: Egy fél perc öröm, Egy fél perc bánat. Hogy milyen legyen a kedvem, Nem tőlem függ. OCTAVIAN De én tudom, Hogy mért vagy bús, kincsem. Mert bánt a félelem, Amit kiálltál. Igazam van? No, valld be hát, értem reszkettél, Te édes, te drága, ó mondd, ó mondd! A TÁBORNAGYNÉ Egy kicsikét tán, De csak egy kissé és aztán Magamhoz tértem ám! Azt gondoltam, nem lesz baj. És hogyha baj lett volna? OCTAVIAN Nem is volt a tábornagy, Csak a komikus, csúf báró, És te enyém vagy, Ah! enyém vagy. A TÁBORNAGYNÉ Taverl, ne ölelgessen úgy. Ki túl sokat szorít, Nem fog sokat. OCTAVIAN Ó mondd, ó mondd, enyém vagy! A TÁBORNAGYNÉ Ah, legyen csak jó, Legyen csak jámbor és szelíd. Nem, Kérem, ne legyen olyan, Mint a többiek. OCTAVIAN Milyen a többi? A TÁBORNAGYNÉ Mint a tábornagy, meg e báró Ochs. OCTAVIAN Bichette! A TÁBORNAGYNÉ Mind olyanok, a többi férfiak. OCTAVIAN Biz én nem tudom, hogy milyen más, Csak azt, hogy úgy szeretlek! Bichette, hogy változtál meg ennyire? Bichette, hol van Bichette? A TÁBORNAGYNÉ Ó, itt van ő, drágám. OCTAVIAN Ah, itt van hát? Úgy szívemre zárom, Megfogom, hogy ne szökjön el. Itt tartom őt, tartom, Kit bűvölt el, Majd megtudja így, Meg ám! Én ő vagyok és ő csak én! A TÁBORNAGYNÉ Legyen már jó, Quinquin. Ne bántson most, A múlandóság hívságos kínjait Én érzem át Szívemnek mélyéig. Hogy tűnik sorra el minden, Mi drága volt, Hogy folyik szét mind ujjaink között, Hogy foszlanak széjjel a tündérálmok, Ami csak szép, mind lég és füst. OCTAVIAN Nagy ég, mért beszél így? Hogy megmutassa nékem, Milyen nagyon megunt. (Sír) A TÁBORNAGYNÉ Legyen már jó, Quinquin! Legyen már jó, Quinquin! No lám, Nekem kell vigasztalni őt is, Mert én tudom, Hogy mily hamar fog Faképnél hagyni. OCTAVIAN Téged hagylak el én? Mily ördög súg ily kárhozatos szót? A TÁBORNAGYNÉ És neki fáj e szó! OCTAVIAN Bichette?! A TÁBORNAGYNÉ A perc elillan, Quinquin, S ha vesszük, Nem sokat változtat semmin. De lám az idő furcsa dolog, Ameddig itt van, észre sem vesszük, De ha egyszer elmúlt, Nem érzünk mást, csak őt. Körülfog mindenütt, Odabúvik lelkünkbe, Barázdát szánt az arcokon, A tükrön is végigszánt, Halántékomra omlik És közted és közöttem Itt sejtem az órát. Halkan pereg a porszem! Ah, Quinquin! Sokszor hallani vélem, Hullnak folyton! Sokszor éjjel is Fölébredek én És sorban minden órát Megállítok. Pedig legokosabb nem félni tőle, Mert őt szintén az Isten adta, Az, ki minket is alkotott. OCTAVIAN Szép angyalom, Lám, ez a bánat ugye, nem komoly? Itt van mellettem, Kicsiny ujja ujjammal kulcsolódik össze, És égő pillantása lángol szép szemében, Szív a szíven van S ím, éppen most borul rá a gond? A TÁBORNAGYNÉ Quinquin, Ma avagy holnap elmegy És nem gondol rám, Keres egy másik asszonyt, Ki ifjabb és bájosabb, mint én. OCTAVIAN Szavadnak kell-e elűzni engem, Mivel a karjaid nem teszik? A TÁBORNAGYNÉ Egy szép napon úgyis elmégysz, Ma avagy holnap Eljön az, Octavian. OCTAVIAN Se ma, se holnap Nem jöhet el. Se ma, se holnap! S ha egy ilyen nap jönni fog, Egy ilyen csúf, ily rémületes, Én látni nem fogom, Nem fogok benne hinni. E rémet űzzük el, Teréz! A TÁBORNAGYNÉ Ma avagy holnap, Vagy pedig harmadnapra tán. Ne hidd, hogy rémet látok én! S ha egyszer mondom, Abból érthetünk, Te úgy, mint én... Így mindkettőnknek Könnyebb lesz. Amit a sors ad, Könnyű szívvel, könnyű kézzel Fogadjuk el S úgy eresszük útnak... Kik nem teszik, Bűnhődnek érte, És még a jó Isten se szánja meg. OCTAVIAN Hisz úgy beszél ma, mint egy páter, Hogyan higgyem, Hogy én többé már meg se csókolhassam, Vágyódva, lázban égve? A TÁBORNAGYNÉ Quinquin, most menjen el, Csak menjen szépen. Kezdődik már a szentmise, És aztán elmegyek Greifenklau bátyámhoz, Szegény alig mozdul, S ha ott eszem, Egy boldog napja lesz. A délután szabad lesz, Futárt küldök önhöz, Quinquin, Ki értesíti, hogy kikocsikázom-e. És ha megyek és kedve tartja, Úgy majd a Práterben látjuk egymást, Ha kocsim mellett vágtat délcegen... Most legyen jó s fogadjon szót! OCTAVIAN Szót fogadok, Bichette! (Távozik) A TÁBORNAGYNÉ És én meg sem csókoltam őt! (Csönget; lakájok jönnek be) Gyorsan, a gróf után És hívjátok vissza egy szóra még. (A lakájok elsietnek) Mért is hagytam elmenni, Mért nem csókoltam meg őt? (A négy lakáj visszajön) ELSŐ LAKÁJ Hercegasszony, nem értük el, MÁSODIK LAKÁJ Sietett és lóra ugrott, HARMADIK LAKÁJ Nyerges lova várta, NEGYEDIK LAKÁJ S ő azonnal lóra ugrott, mint a szél. ELSŐ LAKÁJ Eliramlott gyorsan, mint a szél. MÁSODIK LAKÁJ Eltűnt gyorsan, mint a szél. HARMADIK LAKÁJ Eltűnt gyorsan, mint a szél. ELSŐ ÉS NEGYEDIK LAKÁJ Eliramlott gyorsan, mint a szél. HARMADIK LAKÁJ Mi kiabáltunk... MÁSODIK LAKÁJ Utána futva... ELSŐ LAKÁJ Mit sem ért. HARMADIK LAKÁJ Eliramlott gyorsan, mint a szél. A TÁBORNAGYNÉ Jól van már! Menjetek csak. Jöjjön Mohamed! (Lakájok távoznak, a kis néger belép) Vidd el ezt... (Átadja az ékszertokot) Nem tudod, hová! Octavian grófhoz vidd. Add át és mondd, Hogy itt benn van az ezüst rózsa... A gróf úr tudja már. (A kis néger elszalad) MÁSODIK FELVONÁS (Terem Faninal palotájában) FANINAL Mily fontos nap, mily drága nap, Mily édes nap, mily áldott nap! MARIANNE (az ablaknál) Jön már a kocsis, Jön az új kocsival: Kék függöny, arany szerszám Négy almásszürke lovon. AZ UDVARMESTER (Faninalhoz) Az úrnak kocsikázni kell, De rögtön! Mert ez nemes urak között már így szokás. "Az illedelem nem engedi meg, Hogy otthon lessük a rózsalovag megjöttét." FANINAL No, Isten neki! AZ UDVARMESTER Nem volna illő Meglátni őt, itt, az ajtó előtt. FANINAL (Sophie-hoz) Visszatérek majd És akkor szépséges férjedet is hozom ám. MARIANNE A híres, neves báró Ochs von Lerchenau! (Faninal távozik) SOPHIE E fontos percben, amely eldönti sorsom, Melyben te, égnek Atyja, Érdememen túlemelve elémbe tárod A házas frigy üdveit... MARIANNE (az ablaknál) Most ült bele. Xavér és Anton is helyére ugrott már. SOPHIE (az előbbi gondolatot folytatva) Íme, neked ajánlom fel a szívemet. MARIANNE Épp most adják át Josefnek az ostort, Tele vannak az ablakok... SOPHIE (mint fent) A gőg meg ne ejtse a lelkem, Alázat töltse be azt. MARIANNE Ki járni bír, talpon van mind! SOPHIE (mint fent) Add, hogy e szív meglássa tisztán, Mily átok a bűn, a bűnhődés, Milyen nagy veszély a kísértés! MARIANNE Még a szemináriumi főpapok is kívánják látni! Egy öregember mászik a lámpán föl. SOPHIE Anyám meghalt rég És nekem senkim sincs, Aki mellém állna most. Melyre most lépek, Nagyon szent az a frigy! HÁROM KENGYELFUTÓ (a színfalak mögött) Rofrano! Rofrano! MARIANNE Már jő, már jő! HÁROM KENGYELFUTÓ (mint fent) Rofrano! Rofrano! MARIANNE Két drága hintó. Az egyik, az négylovas, Nem ülnek rajt, De a párján, Hat telivér, pompás lóval, A rózsalovag ül. HÁROM KENGYELFUTÓ (mint fent) Rofrano! Rofrano! SOPHIE Ó, add, hogy el ne kábíthasson rangom, Soha szívem ne legyen gőgös... HÁROM KENGYELFUTÓ (mint fent) Rofrano! Rofrano! Rofrano! SOPHIE Mi lárma az ott? MARIANNE Hát éltetik a rózsalovagot, S ha ezzel készek, Majd sorban jő a hercegi rokonság egyenként. Sorbaáll most minden szolga, A lakájok most ugrottak le. SOPHIE Hát, ha az én jegyesem Szép hintóján hozzám eljön, Ugye, őt is éltetik? MARIANNE Leeresztve a hágcsó, kiszállt már. HÁROM KENGYELFUTÓ (már egészen az ablak alatt) Rofrano! MARIANNE Csupa színezüst, csupa kincs Tetőtől talpig mind! HÁROM KENGYELFUTÓ (mint fent) Rofrano! Rofrano! MARIANNE Mint egy égi angyal, olyan szép! HÁROM KENGYELFUTÓ (mint fent) Rofrano! SOPHIE Szent egek Atyja! Tudom, hogy bűn, iszonyú bűn s gőg, Ámde most alázatos nem lehetek. Megtenném én, De ez mind olyan szép, oly szép! (A lakájok kinyitják a középajtót, Octavian belép; kezében az ezüst rózsával) OCTAVIAN (Sophie-hoz) Szép hölgy, Én lettem olyan boldog, Hogy önnek általadjam, Angyali bájú hölgy, E rózsát, amelyet nemes rokonom, Lerchenau küldött A szerelemnek édes példaképeként. SOPHIE (átveszi a rózsát) Uram, Kedvességed nagyon meghat, Igen, nagyon meghat, A sírig hálás vagyok érte. Mily édes illata van, Egy élő rózsa sem különb! OCTAVIAN Az, remek illat! Perzsia bűvös olaja adja azt. SOPHIE A menny adá, nem föld szülé, Szebb virágot nem terem az édenkert. Nem érzi ön? Miként az égi szózat, Szinte oly erős, Hogy szívünk nem bírja el. Vonz ez a báj, A szívem kéjjel fonja át. (Magában) Vajon hol voltam én - és ilyen boldog? OCTAVIAN (mintegy öntudatlanul) Vajon hol voltam én - és ilyen boldog? SOPHIE E tájra visszavonz a vágy, S ha kell, A hosszú úton haljak meg, De hát mért haljak meg, Oly mesze a sír! A perc, a végtelen Egy édes üdvben összeforr, Emlékét őrzi szívem, Őrzi, míg csak él! OCTAVIAN Szegény kis gyermek voltam én, Míg nem láttam őt. Mért vagyok itt? Hozzá hogy jöttem el, Vagy hozzám szállt le ő? Érezem én ez édes percnek mámorát, Mellyel az üdvöm összeforr. Emlékét őrzi szívem, Őrzi, míg csak él! (A lakájok három széket helyeznek a középre: kettőt a fiataloknak, egyet a duennának mögéjük és egyet oldalt tőlük. A lakájok az udvarmesterrel együtt távoznak) SOPHIE (Octavianhoz) Én jól ismerem önt, mon cousin! OCTAVIAN Jól ismer, ma cousine? SOPHIE Persze, hogy jól, Annyi szépet ír önről Az ausztriai almanach. E könyv majd minden este Velem van, Így lassan-lassan tisztán áll A jövendő grófi és hercegi rokonság. OCTAVIAN Teszi ezt, ma cousine? SOPHIE Azt is tudom, milyen idős ön: Tizenhét éves most múlt. És keresztnevét mind sorban: Octavian, Maria Ehrenreich, Bonaventura, Fernand, Hyacinth. OCTAVIAN Még én sem tudnám ilyen pontosan. SOPHIE Tudok mást is. OCTAVIAN Mit tudna még? Mondja csak, ma cousine! SOPHIE Quinquin. OCTAVIAN Hogyan tudhatja ezt? SOPHIE Így hívja ám önt minden jó barátja S a bájos hölgyek, ugyebár, Mind, akit ön úgy kedvel. (Naivul) A házasság oly bájos! Mit gondol róla ön? Talán semmit sem? Még nem is gondolt rá, mon cousin? Lássa, hogy mégis más az, Mint a nőtlen élet. OCTAVIAN (magában) Mily szép leány! SOPHIE Persze, ön férfi most És az is lesz, míg él. Nekem mint lánynak férfi kell, Ki nővé tesz, Azért hálásnak kell lenni A férjjel szemben. OCTAVIAN (mint fent) Nagy ég, mi bájos, szép leány! Úgy megzavar e báj! SOPHIE Ó, én nem hozok szégyent Sem rája, sem az úri rangra. Ha egy asszony azt hiszi, Hogy jobb, mint én S bármilyen ünnepen nagyobb rangú helyre áll, Még egy pár pofon árán is megmutatom, ami illet, Hogy nálam nincs előkelőbb És inkább mindent eltűrök, Csak azt nem, ami méltatlan. OCTAVIAN Hogy gondolhatott arra, Hogy e földön méltatlanság éri önt? Hisz ön a szépeknek szépe És bájosabb mindennél. SOPHIE Kinevet tán, mon cousin? OCTAVIAN Ah, rólam hiszi ezt? SOPHIE Én bizony, nem bánom még azt sem, Mert bármit is szívesen tűrök el én! Alig láttam ily jó modorú ifjú embert, S akit láttam, Egy sem tetszett annyira, Mint ön. Most pedig csitt, mert a vőlegény jön! (Faninal bevezeti a bárót) FANINAL Ím, prezentálom báró úrnak jövendőbelijét. A BÁRÓ Deliciőz! Ez bókot érdemel! (Megcsókolja Sophie kezét és közben vizsgálgatja) Finom kis kézcsukló. Nagyon szeretem ezt! Polgári családoknál nagyon ritka dolog ez. OCTAVIAN (felháborodva; magában) Szívemben forr a vér. FANINAL (a báróhoz) Megengedi, hogy bemutassam önnek: Marianne Leitmetzerin... A BÁRÓ Hagy ja ezt! Most velem tart, Üdvözöljük a rózsalovagot. SOPHIE (magában) Mily modora van ennek? Talán most is lovat vesz És engem ráadásnak fogad el. MARIANNE (Sophie-hoz) Egy ily nagy úr sosem gondol semmivel, Jár-kel fesztelen módon. Gondold meg, mily nagy rang, Amit általa nyersz, A rigolyáit meg sem látod majd. A BÁRÓ (Faninalhoz; Octavianra értve) E tejfelképű ifjú úrnak itt Alacsonysorsú mása van, Egy fattyú testvér, Csinos fiatal lányka. Máshol is így van, Urak közt nem titok ez; A hercegasszony mondta el. (Octavianhoz) És mivel Faninal ma vagy holnap úgyis Közeli rokonság lesz, Annyit mondok csak neked, Rofrano, Huncut volt a te édesapád, De hozzáillő, úri társasága van. Épp ilyen volt a márki, És én sem lettem nála jobb. SOPHIE Még rám is alig néz a nyurga léc, Az én kedves vőlegényem. Mily ragya-verte arca van, Istenem! (A lakájok bort hoznak) FANINAL (a báróhoz) Ha lesz olyan kegyes, Finom tokaji óbor! A BÁRÓ Ej, Faninal, ez már derék dolog, óbort s pedig tokajit kínál Az ifjú lányka mellé. Ezt már helyeslem én is. (Octavianhoz) Az ilyen pénzen kelt újnemesek Csak hadd lássák, Hogy mégis van különbség, S így megbecsüljék, Hogyha egy főnemes családjukhoz leszáll. OCTAVIAN E gondolat bámulatra indít, Meglátszik rajt a nagy világfi. Nagykövetté lehetnél, kedvesem, Jó modoroddal. A BÁRÓ Most jő a konverzáció, Lássuk, a kis fruska hogy társalog. (Sophie-hoz) A lányok nyelve gyorsan pereg ám. Eh bien! Ön cseveg egy kicsit, Hallgatom én meg Taverl. Mondja ki csak, ha elveszem önt, Miben lel majd örömet? SOPHIE Mit gondol ön? A BÁRÓ Pah! Mit gondolnék? Mily kíváncsi lányka ez! Megsúgom szívesen, csak jöjjön közel. (Sophie ellenkezik; a báró türelmét veszti) Tán azt várja, kisasszony, Hogy a vőlegény, mint egy ceremóniamester, Bókot vágjon? S csak "mille pardons" vagy "dévotion" És "sipirc el" és respektus? SOPHIE Ha kíváncsi rá, Ez sokkalta jobb lenne! A BÁRÓ Nekem nem! No lássa, énnekem se tetszik. Ki frázis nélkül nyíltan kurizál, Azt sokkal többre tartom én. FANINAL Furcsa is ez! Ím, itt van Lerchenau, És vele itt az édes lányom, Sopherl, Úgy, mintha férje volna már És itten áll Rofrano Úgy és nem megy el, Csak gróf Rofrano, semmi más, Főasztalnokné lett az édes nénje. OCTAVIAN (magában) Ostoba fickó! A külvárosban éjjel megcsípem egyszer még, Mikor a bakter messze jár, Tudom, hogy nem feledi el! SOPHIE (a báróhoz) Ej, hagyjon el, még alig ismerem. A BÁRÓ (Sophie-hoz) Tán szégyelli magát, Hogy itt van Taverl? Ezt rosszul tenné. Hallja, Párizs régen iskolája már a jó modornak, Ott pedig egy ifjú házaspár egy csókot se vált. Amelyhez meghívókat nem küldene, Hogy nézzék. A királyt is nézik mindig. OCTAVIAN (magában) Ó, hogy ezt nekem látnom kell! Ó, jaj, mily durva, szemtelen! Ó, hogyan menjek innen el?! FANINAL (magában) Mért nincsen üvegből a fal?! Meglátná valamennyi irigy kutya most, Mily en famille ül itten ez úri nép, És én od'adnám Lerchenfeldi szögletházam szívesen. SOPHIE Énhozzám férfi ilyen módon sohasem beszélt! Hogy milyen jogon teszi velem ezt, Mi köze van hozzám? A BÁRÓ Ha alszik egyet rá, Megtudja majd, galambom, Hogy ki vagyok én. Hisz tudja ugyebár, Mit mond a nóta? La-la, la, la-la... Ha már egy lettél énvelem, Velem, Velem, Megférsz bármi szűk helyen. Nélkülem, Nélkülem Nappal is bú fog el, Velem, Velem Éjjel is víg leszel, Éjjel is víg leszel. OCTAVIAN (magában) Mintha csak tűzön állnék, Meg kell pukkadnom itt. MARIANNÉ (Sophie-hoz) Mily kedves, milyen otthonos OCTAVIAN Ez órán megbűnhődöm én MARIANNE A báró úr! Ah, mennyi ötlet, milyen élénk, nagy szellem, OCTAVIAN Bármily nagy bűnömért! A BÁRÓ (magában) Pompás kis falat, MARIANNE Milyen élénk, nagy szellem a báró úr, a báró úr! A BÁRÓ Ez méltó egy Lerchenauihoz! Semmi sincs csakugyan, ami úgy tűzbe hoz És olyan ifjú kedvet ad, Mint ez a szűzi dac! (Észreveszi a jegyzőt; Sophie-hoz) De mostan elhagyom, Engedelmet kérek, Az üzlet fontos ám, És addig a kedves Taverl Lovagja lesz önnek. FANINAL Fáradjon be, ha úgy tetszik, Nemes vőm! A BÁRÓ Azt elhiszem, hogy tetszik! (Octavianhoz) Én azt se bánom, Ha egy kicsikét kacsingattok, pajtás, Most avagy máskor is. Ez még egy szép nebáncsvirág. Föléled egy kicsit S mindjárt könnyebben hajlik, Hiszen olyan az asszony, Mint a csökönyös ló. A boldog vőlegénynek lesz hasznára mind, Az övé lesz minden privilégium, Ha élni tud vele. (Faninallal, a jegyzővel és az írnokkal szertartásosan távozik) OCTAVIAN (Sophie-hoz) Neje lesz ön e csúf férfinak, Szép cousine? SOPHIE Nem leszek én! (Egy pillantással a duennára) Nagy ég, volnánk csak egyedül! Megkérném nagyon is, Megkérném nagyon is... OCTAVIAN Mit kérne tőlem nagyon is, Mondja rögtön! SOPHIE Kérném önt, hogy ne hagyjon el! Bár jól tudom, hogy nem segíthet, Mivelhogy - sajnos - rokona. OCTAVIAN Hála Isten, hogy nem rokon! Ez csak olyan udvarias mondás, Tegnap reggelig nem is láttam őt. (Óriási lárma, és zűrzavar az előcsarnokban, az udvarmester beszalad) FANINAL UDVARMESTERE A részeg csorda! Víz helyett pálinkát ittak, Jaj, micsoda skandalum! Nem hagynak békében senkit, Törnek, zúznak! MARIANNE Hát a mi udvarunk népe Csak józan tán?! (Az udvarmesterrel együtt távozik) SOPHIE Én önben úgy megbízom, jó cousin, Ahogyan senki másban még, Mert itt csak ön segíthet, Hogyha jó és jót akar velem. OCTAVIAN Jó, segítek én, De ön is segít önmagán. Kezdje meg ön bátran És így számíthat rám. SOPHIE Nos hát, mi az, Mit nekem tennem kell? OCTAVIAN Azt, úgy hiszem, tudja. SOPHIE S mi lenne az, Mit értem ön tesz meg? Hadd hallom azt! OCTAVIAN Kettőnkért síkra száll És megvéd bátran! SOPHIE Ó, milyen szép! Hadd hallom még egyszer! OCTAVIAN Kettőnkért! SOPHIE Ó, milyen édes, Milyen bájos volt e szó! OCTAVIAN Kettőnkért kell most harcra szállni S maradni... SOPHIE Maradni? OCTAVIAN Úgy mint most. (Átöleli és megcsókolja Sophie-t) E szűzi szem lángra lobban, Bár félve néz, Mosolyg, míg könnye hull, Vigaszt és nyugtot vár karomban. E gyöngye szív úgy elszorul, Megvédem őt, igaz barátja lettem, Bár semmi tervem nincs. Ah, olyan boldog a lelkem, Hogy itt vagy mellettem! Adj választ, hadd látom szép szemedben: A szíved súgta azt, hogy bennem bízzál? Az, avagy nem? Az, avagy nem? Nézz rám, habár nem szól is ajkad, Szívesen tetted ezt? Vagy szükség bírt reá? Az bírt rá, hogy vállaimra hittel hajtsad E szép, ez édes, tiszta főt? Mondd, érzed-e, hogy egyszer már Egy elfelejtett, édes álom Mutatta ezt nekünk? Érzed-e ezt? Mondd, érzed-e te is? E szív, e lélek önnel él és hal, Bárhol jár-kel is. E szív öné, Bármerre jár-kel, önnel él és hal, Soha el nem hagyja önt. SOPHIE Oly jó hely, olyan biztos rejtek, A lelkem benne nyugtot lel. Ez izmos kar gyöngéden átölel, Szívem már semmitől se retteg. E tiszta szembe itt hadd nézzek, Üdvöt sugároz rám. Ah, oly jó itt, hű kebled puha fészek, Úgy érzi szívem, ő, ő mellettem van! Szívemnek mostan félni kellene, S ím, égi üdv hatja át És boldogsággal van tele! Ó, nincsen szó, hogy ezt elmondjam, És hogyha nem jól tettem tán, A kényszer vitt reá. De ön itten volt! Nem félek semmitől, Nem rémít már a harc, Ha rám mosolyogva néz e szép ifjú arc És e két tiszta, mély szem megrészegít. Maradj itt velem, ó, el ne hagyj, Tartsd fenn a bátor kedvet bennem, Ha bármit is kell tennem. Ah, ne hagyjon el! Ó, élesszen bátor kedvet bennem, S mit kívánsz, könnyű lesz megtennem. Nem félek, ha ön, ha ön velem lesz! (Valzacchi és Annina, akik már korábban belopózkodtak, most megragadják Octaviant és Sophie-t) ANNINA Excellenza Lerchenau! Excellenza Lerchenau! Excellenza Lerchenau! VALZACCHI Excellenza Lerchenau! Excellenza Lerchenau! Excellenza Lerchenau! VALZACCHI (Annisához) Menj és ivd ide giorszan! Menj, no, menj! Nekem fogni eztet kell. ANNINA: Jaj, de ha elmegyek, Lány szalad el. VALZACCHI Excellenza Lerchenau! ANNINA Excellenza Lerchenau! VALZACCHI Nézze szép menyasszony itt Ez ifjú úrral téte a téte! Jöjjön giorszan, jöjjön már, Jöjjön giorszan, jöjjön már! ANNINA Jöjjön giorszan, jöjjön már, Jöjjön giorszan, jöjjön már! (A báró belép, az olaszok elengedik áldozataikat, félreugranak és mélyen meghajolnak a báró előtt) VALZACCHI Ecco! ANNINA Ecco! A BÁRÓ (Sophie-hoz) Eh bien, mamzell, mit szól magácska ehhez? (Sophie hallgat) A BÁRÓ Nos, felel-e vagy nem? SOPHIE Uram, mit mondjak önnek, Hisz úgysem érti meg! A BÁRÓ Azt majd meglátja még! OCTAVIAN Kedvességed tőlem tudja hát meg, Az ügyben, mely e házba hozta önt, Egy fontos tény megváltozott. A BÁRÓ (kedélyesen) Megváltozott? Ej, nem tudnám, mi? OCTAVIAN Azért általam tudja most meg, E hölgyet... A BÁRÓ Ej, a kis lovag De fél, hogy el ne késsék Tizenhét évével! De tetszik ez a készség. OCTAVIAN E hölgytől... A BÁRÓ Szinte látom még, Így tettem én is. Lám, lám, hogy ágaskodik már A tejfelszájú! OCTAVIAN E hölgynek... A BÁRÓ Ej, megnémult talán És így önt bízta meg, Hogy ön legyen az ügyvéd! OCTAVIAN E hölgyben... SOPHIE Nem, nem! A nyelvem nem forog, Ön mondja ki! OCTAVIAN E hölgyhöz... A BÁRÓ (csúfolódva) E hölgyről, E hölgyet, e hölgynek, e hölgyhöz! Vásári tréfa ez itten, unalmas! Mondja ki kereken, Amíg türelmem tart. OCTAVIAN (nagyon biztosan) E hölgyről értse meg, E hölgynek nem kell ön! A BÁRÓ No, ezt már bízza rám, Lesz majd módja, hogy kelljek. (Sophie-hoz) Jöjjön most, angyalom, Magácskán lesz a sor, Hogy szép nevét leírja. SOPHIE Én semmi áron oda önnel nem megyek! OCTAVIAN Nem értett meg? E hölgy kimondja nyíltan, szabadon, SOPHIE (visszalép) Egy gavallérban csak ennyi tapintat van? OCTAVIAN Hogy a bárót agglegénynek hagyja, Ha nem kap más leányt! A BÁRÓ Mancari! Asszonyi szó! Nincs annak se füle, se farka. De jöjjön már! (Képen fogja Sophie-t) Jöjjön, várja az édesapja ott bent, Jöjjön erre, így közelebb. OCTAVIAN Ne még, Mert ez az úr vélem jő, számot ád Ott lenn, a ház mögött, a kertben. A BÁRÓ No, persze, éppen arra érek rá S odabent a nótárius várjon! Sértés volna ez menyasszonyom ellen! OCTAVIAN Ezer ördög! Ej, de vastag bőre van! De mégsem lép a küszöbön át! Megmondom nyíltan, hogy ki ön, Ki tönkretesz egy szegény lányt Csak a hozományért: Hazug és nemtelen, pórias, nyomorult, gyáva, Kinek szíve és jelleme nincs. (A báró két ujját a szájába dugva nagyot füttyent) S hogy legjobb lesz rögtön itt Ráncba szedni önt. A BÁRÓ No lám, no lám, Hogy jár a szája egy tizenhét éves tacskónak. De hála Isten, úri lényemet ismerik. Ki vagyok én, Tudja azt őfelsége és az egész Bécs. Mit érek, azt itten bizonyítani nem kell. Értsen ennyiből mostan és ne állja utamat! Sajnálnám magam is, ha szolgákat kellene hívnom... OCTAVIAN Ah, no csak ezt tegye, Mikor én párbajra hívom önt ki, Szolgákat hív. Ki a karddal, Hogyha mersze van! SOPHIE Ó, jaj, irgalmas ég, mi lesz? OCTAVIAN Ej, gyáva ördög, Szaporán húzzon kardot! A BÁRÓ Mit, egy hölgy előtt, pfui! Nos, térjen észre már! (Octavian kardot ránt, a báró is kardot húz de Octavian kardja megsebzi; a személyzet berohan) A BÁRÓ (elejti a kardját) Jaj! Jaj! A vérem ontja! Gyilkos! Gyilkos! (Ordítva) Gyilkos! Roppant gyors vérem van! Ha orvos nem jön, úgy végem! Fogjátok el, fogjátok el! Én egy-kettőre elvérzem! Fogjátok meg! Rendőröket! Rendőröket! Fogjátok el! (Székekből fekhelyet rögtönöznek neki és arra fektetik) A BÁRÓ EMBEREI No, fogd meg! No, fogd meg! Te is üsd! Te is üsd! Pókhálót, taplót rá! Te is üsd! Te is üsd! (Faninal egész személyzete beözönlik) FANINAL SZEMÉLYZETE Féltékeny szívek! Rajta üt, Rajta üt, Rája ront És most a menyasszony Nézd csak, mily sápadt, Mily véres vőlegény, Mily véres vőlegény... Rajta üt, rája ront... A DUENNA Ilyen finom úr! Ilyen szörnyű baj! Nagy csapás ez ránk, ó, mily gyászos nap! A BÁRÓ EMBEREI Vásznat hozz! SOPHIE, OCTAVIAN Drágám! (Faninal beront) ANNINA A szép menyasszony és ez az ifjú úr, kérem, Titokban már rég egyetértenek, kérem, Szolgáljuk híven a vőlegényt, kérem tisztelettel, Épp tettenértük őket itt, kérem. A DUENNA Ó, mi gyász ez ránk, ó, mi gyászos nap! A BÁRÓ (Anninához) Ó! Ó! Ó! Ó! Mit óbégat, mint egy szent, Így meg nem menti éltem! FANINAL Én vőm uram, nos, mi történt? Nagy Isten az égben! Hogy éppen nálam kell Ily szörnyű bajnak esni! De hozzák már a medikust És gyorsan, Bárha tíz drága ló fölfordul is! Egy bátor lakájom sincsen-e tán, Hogy közbelépett volna?! Ingyen hízik a sok szájtáti mamlasz, S miattuk ily gyász, ily szégyen ér Ebben a drága házban itt. (Octavianhoz elfojtott méreggel) Mondhatom, kedvességed, Egy grófi vendégtől más modort És más örömet vártam én e házban. A BÁRÓ Ó, ó! OCTAVIAN Ó, mindezt látom én is És szívem mélyén fájlalom azt, ami történt, Bár hibás nem vagyok. SOPHIE A báró Velem szemben nagyon illetlen volt. FANINAL Ki volt itt illetlen? A vőlegényt érti tán? Nem tartom ilyen neveletlennek önt. SOPHIE Nem vőlegény, Én már nem tartom annak őt. FANINAL Nem tartja már. SOPHIE Már nem. Jó papa, kérem, ugye, megbocsát? FANINAL Nem tartja annak. Már nem. Pardont is kér. (A báróra értve) Az ottan vérzik, (Octavianra) Ott feszelg az úrfi. Blamázs! Fuccs ez a finom házasság, Rajtam nevet majd egész Wieden, Ez az irigy nép, hej, idefönt! A medikus! Jaj, ez még meghal, (Sophie-hoz) De önt elveszi! (Octavianhoz) S most kedvességed feneketlen hódolattal arra kérem, Legyen kegyes gyorsan elvonulni És többé ne szerencséltessen. (Sophie-hoz) Hallja-e?! Ez a vőlegény! S ha netán elvérzenék, Úgy elveszi önt, mint hulla! SOPHIE Nem megyek hozzája sem élve, sem halva, Inkább szobám mélyén zárkózom el! FANINAL Ah! Zárkózz el! Van elég inasom, Megfognak és a hintóba tesznek. SOPHIE Kiugrom onnan, mielőtt a templomba ér. FANINAL Ah! Ugrifüles lány vagy! Nos, majd megfoglak én, Nem ugrálsz olyan könnyen. SOPHIE Kimondom ott, az esküvőn, Nem megyek nőül hozzá! FANINAL Ah! Hogy nem megyek nőül hozzá? Én meg zárdába duglak, Stante pede! Mars szemem elől rögtön, Míg e földön élek, Ne lássalak! SOPHIE Én édes, jó atyám, Rossz gyermek nem vagyok! Ugye, megbocsát nekem, Csak ez egyszer még? FANINAL Ne lássalak! Ne lássalak! OCTAVIAN (gyorsan Sophie-hoz) Csendesen, kérem az égre! Majd hírt adok! (Távozik) FANINAL Ne lássalak! A DUENNA (Sophie-hoz) Legjobb lesz, hogyha most kitérsz előle! (Magával viszi Sophie-t) FANINAL (Sophie után kiált) Ne lássalak! (A báróhoz) Mily boldogság ez! Hadd öleljem meg drága vőmet! A BÁRÓ (az ölelés fáj a karjának) Ó, ó, ó, ó Jézus Mária! FANINAL (az ajtó felé, melyen Sophie kiment) Hallod-e, te rossz lány! Zárdába véled! Ne lássalak Többé soha! A BÁRÓ Jó, jó! Jó, jó! Jó volna egyet inni. FANINAL Bor kell vagy sör, Vagy Hypokras meg Ingwer? Ily finom úr, ily finom úr, És így elbánni vele! Ilyen finom úr, E finom házban itt! De neje lesz sokkalta inkább! Ki itt az úr? A BÁRÓ Jó, jó! FANINAL (az ajtó felé) Ki itt az úr? A BÁRÓ Jó, jó! FANINAL (a báróhoz) Kézcsókom önnek, Hogy olyan jó s elnéző. Amit lát, öné itt mind... Megyek s egy kis bort... (Az ajtó felé) A zárda nem elég! (A báróhoz) Csak bízza rám! Oly elégtételt kap tőlem, Amilyen kell! (Távozik) A BÁRÓ Itt fekszem. Jaj, hogy egy gavallért hányféle baj nem ér, Ha egyszer Bécsbe jön! Nekem nem városom, Az ember nagyon is a jó Isten kezében van! Jobb volna otthon. Ó, ó! A sátán! Ó, ó! Ó, ó! Átkozott gaz kölyke te! A bajsza ki se nőtt S már hadonász a kardja. Gaz jövevény, várj csak! Hej, drága dolgod lészen, Ha egyszer megcsíplek! Egy szennyes rongyon kutyáim közt Csontokat rágsz, A tyúkok közt, Vagy ott csücsülhetsz A disznóólban! Fát vágok görhes hátadon! A BÁRÓ SZEMÉLYZETE Várj csak, gyászalak, Csak megfogjalak! Alig két arasz, S kardot ránt a gaz! A BÁRÓ (Faninal felszolgáló inasához) Tölts hamar egy kis bort! No lám, És mégis szép volt A lázadó leányka büszke lángolása! Kár lett volna érte! Nincs semmi, semmi, Ami úgy tűzbe hoz S oly ifjú kedvet önt belém, Úgy tűzbe hoz, mint ez a szűzi dac! A BÁRÓ SZEMÉLYZETE Várj, várj, gyászalak, Csak megfogjalak! Alig két arasz, Kardot ránt a gaz! A BÁRÓ (az orvoshoz) Jó medikus, Gondom viselje ám: Legyen jó ágy És pelyhes derékaljam! Jövök, de elébb iszom egyet, Csak menjen azonközben! (Újabb poharat ürít) Jó pelyhes ágy; Két órát alhatom. Az étvágy megjön. (Annina visszajön kezében levéllel) (Magában) Nélkülem, nélkülem Nappal is bú fog el, Énvelem, énvelem Éjjel is víg leszel. (Annina az orra elé tartja a levelet) Nékem? ANNINA A bájos hölgytől. A BÁRÓ Csak tudnám, hogy melyik? ANNINA Saját kezébe, Titkon kell átadnom önnek, A BÁRÓ (a személyzetéhez) Pusztulj! (A személyzet távozik) Adsz ide, no! Pápaszememet hozza csak ide, Nem, nem kell már, Olvassa el, ha tudja! Így! ANNINA (olvas) "Gavallér úr! A holnapi estém kimenős. Ma reggel szégyelltem ám, Hogy meglát a kegyelmes asszony: Fiatal lány vagyok ám még. Tisztelettel Mariandel, A szerelmes szobalányka. Ha az úr netalántán Elfeledte a nevemet. Válaszra várok!" A BÁRÓ Válaszra vár ő! Itt is csak úgy megy ez, Ahogy otthon. S méghozzá olyan szép És olyan pikáns, De ez kell, Nem is más, Egy lerchenauinak! Itt kapja meg Az írott választ, Majd ha ettünk. ANNINA Számíthat rám, nagyságos úr, De ugye, gondol rám is? A BÁRÓ (magában) Nélkülem, nélkülem Nappal is bú fog el, ANNINA De ugye, gondol rám is, Excellenza? A BÁRÓ (Anninához) No, jó! (Magában) Vélem, Vélem, Vélem Éjjel is víg leszel. (Anninához) Majd később, mindet együtt, Ráér még! Várja a választ! Addig elvonulhat. Tollat, tintát vigyenek rögtön szobámba, Takaros választ diktálok. (Annina távozik) Éjjel is víg leszel, Éjjel is Víg leszel, Víg leszel. Vélem, Vélem, Vélem Éjjel is víg leszel. HARMADIK FELVONÁS (Egy külvárosi vendégtő különszobája, függönnyel elzárható hálófülkével. Annina gyászruhás öregasszonynak öltözve, Valzacchival rendezkedik. Különböző helyeken gyanús alakokat helyeznek el, akik Valzacchi jelére egyszerre előtűnnek, majd ismét visszahúzódnak. Az előkészületek befejezése után távoznak, majd megjelenik a báró a Mariandelnek öltözött Octaviannal; a nyomukban a vendéglős, pincérei és a báró személyzete) A VENDÉGLŐS (a báróhoz) Nagyságos úr, Más parancsa nincsen? PINCÉREK Kevés a gyertya? A VENDÉGLŐS Ha szebb szoba tetszik? PINCÉREK Több gyertya? Ha tetszik több gyertya is lesz. Több ezüst? A BÁRÓ Nem, nem, A kislány megbolondul még. (A színfalak mögül zene hallatszik) Miféle muzsika? Nem rendeltem azt. A VENDÉGLŐS Közelebb jön, ha nagyon távol van. Kint játszik most a nagyteremben. A BÁRÓ Maradjon ottan, ahol van. (Észrevesz egy vakablakot) Hát ez miféle ablak, hé? A VENDÉGLŐS Vakablak, semmi más. Ha tetszik, találnak. (A pincérek sietve nekiindulnak) A BÁRÓ Állj ! Miféle népség ez itt? PINCÉREK Felszolgálni jöttünk. A BÁRÓ No, nekem nem. Indulj! Az ételt komornyikom hordja be, S bort töltök én magamnak. Megértjük? (A pincérek távoznak) OCTAVIAN (eltolja a poharát) Nem, nem, nem, nem! Nem kő a bor! A BÁRÓ Szép szívem, ejnye, Mért affektálsz, kérlek? OCTAVIAN Nem, nem, nem, nem, Nem jó lesz itt! A BÁRÓ Egész kétségbeejt. OCTAVIAN Mit gondol, tudom mán! Maga nagy huncut! A BÁRÓ Szapperdipix! Védőszentemre esküszöm. OCTAVIAN (benéz a hálófülkébe) Jézus, Mária! Ott egy ágy van, Nagy, széles meg hosszú. Ki alszik ottan la? A BÁRÓ Majd megtudja még. Most jöjjön, üljön le már, Mindjárt hozzák az ételt. Ugye, maga is éhes már? (Kezét Octavian derekára teszi) OCTAVIAN Ó, jaj! Hát az úr nem vőlegény tán! A BÁRÓ Ah, unalmas mindig ezt hallani! Hiszen jól tudhatja, hogy úr vagyok, Nem pedig szappanfőző, S mikor egy úr egy ilyen helyre jön, Unalom és gond mind künn marad. Nincs itten vőlegény És szobalányt sem ismerek, Itt most egy úr és drágalátos ideálja van szupén. (Meg akarja ölelni Octaviant, de amikor a közelébe ér, megijed a "szobalány" arcvonásaitól) Ugyanolyan arc! A gaz kölyök! Hát éjjel-nappal folyton üldöz már?! OCTAVIAN Mit gondol most? A BÁRÓ Ily szende arca van egy átkos, gaz kölyöknek! OCTAVIAN No, ne'! Talán csak izél velem! (A báró újból közeledni próbál, de a padlónyílás felemelkedik, és az odarejtett gyanús alak kiemelkedik, majd eltűnik. A báró észrevette, és ijedten mutat oda) OCTAVIAN (mintha nem értené a dolgot) Mi baja van? A BÁRÓ Mi volt ez itt? (Arra a helyre mutat, ahol a jelenség eltűnt) Maga látta vagy nem? OCTAVIAN Itt semmi sincs. A BÁRÓ Semmi sincs? Úgy? És mi van itten? (Végigsimítja a kezével Octavian arcát) OCTAVIAN Csak az arcom. A BÁRÓ Csak az arca... s itt semmi sincs... A vér nagyon fejembe szállt. (Megint hallani lehet a zenét a szomszéd helyiségből) OCTAVIAN De édes nóta! A BÁRÓ Kedvenc nótám ez a dal. OCTAVIAN No, mingyá sírok. A BÁRÓ Mit? OCTAVIAN Mer szörnyű szép ez. A BÁRÓ Mit, sírni? Más se kell. Majd táncra perdül még, A szép dal lelket ád. Érzi jól itt, ahol Szíve dobog, mily jó vagyok?! Megkaphat most mindent, Amit csak kér. Mindent, amit csak kér. OCTAVIAN Hisz úgyis mindegy már, Hisz úgyis mindegy már, Amiért a szív lánggal ég. Eredj má! Hisz minden semmiség! A BÁRÓ Mit, semmi? Nagyon is sokat ér! OCTAVIAN Az idő nem vár, Mint a szél, úgy jár, Ma még jókedv, holnap tán a sír. Mert az embersor Ilyen mindenkor, Sem énérettem, Sem érted senki se sír. A BÁRÓ Magát a bor így hatja meg? Vagy talán a fűző Nagyon szorítja már. (Felkel, hogy a fűzőt kibontsa) Nekem is melegem van ám! (Gyengéden közeledik Octavian felé, de ebben a pillanatban a gyanús alakok mind előjönnek, és fenyegetik. A báró ijedten rázni kezdi az asztali esengőt) Itt meg ott, meg itt meg ott. (A vak ablak most felpattan, Annina jelenik meg gyászruhában, és kinyújtott karokkal mutat a báró felé) A BÁRÓ (a félelemtől magánkívül) Itt meg ott, meg itt meg ott, Itt, ott! ANNINA Az ottan a férjem, az! Ez ő, ez ő! (Eltűnik) A BÁRÓ (ijedten) Mit jelent ez? OCTAVIAN Tán bűvös szoba ez! ANNINA (beront a középső ajtón. Vele jön a vendéglős pincérekkel és Valzacchi) A férjem ez! Itt másnak jussa nincs, Látja az Isten, és önök is látják! A törvény, a felsőbbség, a császárné Adja őt vissza nekem! A BÁRÓ (a vendéglőshöz) Mit akar tőlem az az asszony ott? Hát az ottan, meg az, Meg az, meg az? (Mutat mindenfelé) Az ördög jöjjön csak ily Istenverte szeparéba! ANNINA (a báróhoz) Leupold, Leupold, no, ládd! A BÁRÓ (nézi Anninát) Ismerős arc ez. A VENDÉGLŐS De rosszul járt szegény báróné asszony! ANNINA Gondold meg, Lerchenau, Majd ítél rajtad, aki fönt lakik! Hallod-e önnön véred hangját? A BÁRÓ E hasonló pofákat vinné el az ördög! GYERMEKEK (a báró kabátját rángatják) Papa, papa, papa! Papa, papa, papa! PINCÉREK Szegény báróné asszony! ANNINA Jertek, itt a papa, gyermekek! A BÁRÓ (a vendéglőshöz) Kergesse hát el gyorsan Ezt meg azt, meg azt meg ezt, Meg ezt meg azt! (Mutogat minden irányban) OCTAVIAN (Valzacchihoz) Elmentek már, hogy Faninalt elhívják? VALZACCHI (Octavianhoz) Azonnal mentek, Itt is lesz nemsokára. A VENDÉGLŐS Báró úr, kérem, elég lesz már, Azt hiszem, máris messze ment. Majd megbánja! A BÁRÓ Mit? Sose láttam a skatulyát! (Annina hangosan felkiált) VALZACCHI (a báróhoz) Jó lesz, Excellenza ha csendesen. Az erkölcsrendőrség non troppo tolerante. A VENDÉGLŐS Bigámiának bűne ez, És ülhet érte holtig. A BÁRÓ Hozzá sem nyúltam Soha egy ujjal sem. Bigámia? Meg erkölcsrendőrség? (A gyermekek hangját utánozva) Papa, papa! (A vendéglőshöz) Dobják ki már e vén banyát! Mit? Hogy nem dobja? Mit? Policáj ! Nem dobja senki sem? Ez a sok léhűtő gaz, mind egy húron pendül! Francia föld ez? Csehek laknak-e itten? Nem a régi Bécs ez többé? (Kirántja az utcára néző ablakot) Ide, hé! Rendőrség! Ide, hé! Csak jöjjenek, de gyorsan, Rangbeli férfiút kell védelmezni. Ide, hé! Ide, hé! A VENDÉGLŐS Oda a hírnevem! Az én jóhírű házam! GYERMEKEK (siránkozva) Papa, papa, papa! A RENDŐRBIZTOS (megjelenik két rendőrrel) Megállj! VALZACCHI (Octavianhoz) Jaj, jaj, mit tenni moszt? A RENDŐRBIZTOS Meg ne mozdulj! OCTAVIAN (Valzacchihoz) Ezt bízza csak reám, Ahogyan lesz, úgy lesz. A RENDŐRBIZTOS Mi a baj? Segítséget ki hítt? Miért e skandalum? VALZACCHI (Octavianhoz) Ahogyan Excellenza mond. A BÁRÓ (a rendőrbiztoshoz) Már minden rendben van, Szívesen megdicsérem. Jól tudtam én, Rendet tart Bécsben a rendőr. Kergesse pokolba mind, Zavarják estebédem. A RENDŐRBIZTOS De ki az úr? Hogy rendelkezik itten? Ön itt a gazda? (A báró tagadólag int) Hát fogja be a száját, s várjon csendben, Amíg önre jön a sor. Hol itt a gazda? A VENDÉGLŐS Itt vagyok, rendőrbiztos úrnak készséges tiszteletére. A RENDŐRBIZTOS No, ez a rend nem ígér semmi jót. Mondja el hát! A VENDÉGLŐS Főbiztos úr! A RENDŐRBIZTOS Hogy történt? A VENDÉGLŐS A báró úr... A RENDŐRBIZTOS Ez a nagy meszelő? A parókája hol van? A BÁRÓ Azt mondja meg ön! A VENDÉGLŐS Igen, ez úr itt báró Lerchenau... A RENDŐRBIZTOS Az semmi. A BÁRÓ Mit? A RENDŐRBIZTOS Van-e itt biztos embere, Aki őt igazolja? A BÁRÓ Persze, hogy van. (Valzacchira mutat) Nos, titkárom ez az olasz itt. (Valzacchi és Octavian megértő pillantást váltanak) VALZACCHI (a rendőrbiztoshoz) Kérem, excusa, az én szóm. Le'et az úr báró, le'et, 'ogy nem. Mit tudni h'én? A BÁRÓ No, ez már sok! Nyomorult, ócska talján! A RENDŐRBIZTOS Hátrább az agarakkal, hé! OCTAVIAN Istenem, hogy a föld el nem nyelhet! Isteni szent anya, Maria Taferl! A RENDŐRBIZTOS (Octavianra mutat) Hát ez ifjú lány ki legyen? A BÁRÓ Ez? Senki, Az én kicsi pártfogoltam ez! A RENDŐRBIZTOS Én azt hiszem, maga is rászorul a pártfogásra. Ki ez az ifjú lány? Mit keres itt? Azt hiszem, tudja, A hamis vallomással hogy bánik el a törvény? A BÁRÓ Nem lesz rá szükség. Menyasszonyom ez a lány, Sophie Anna Barbara, Törvényes apja meg nagytekintetű nemes Faninal, A "Hof"-on palotája van neki. FANINAL (gyorsan belép) Megjöttem. Ki keres engem itt? (A báróhoz) Ej, nemes vőm, Ki hitte volna azt, Hogy ilyen későn, Egy ilyen rossz lebujba Kell önért eljönnöm? A BÁRÓ (nagyon meglepődik) Értem jött? Mit keres ön itt? Ki az ördög hívta? FANINAL (a báróhoz) No, ez mégis ostobaság! Ön kérdi ezt? Lélekszakadva jött a komornyikja értem, Hogy jöjjek szaporán És segítséget hozzak kényes helyzetében, Amely ártatlanul és véletlen lepte meg. A RENDŐRBIZTOS Ki ez az úr? És mit beszél az úr? A BÁRÓ Nem mondott semmit, Régi ismerősöm, Épp erre járt, Véletlenül bejött. A RENDŐRBIZTOS (Faninalhoz) Hadd hallom, ki is hát az úr? FANINAL Szívesen, Én vagyok Faninal. A RENDŐRBIZTOS No, jó, megértem. (Faninalhoz) Tehát ez az úr Ez úrban itt vejét ismeri? FANINAL Igen! Nem lehet más, azt tisztán látom, Jóllehet parókája nincs. A RENDŐRBIZTOS (a báróhoz) Az úr kétség nélkül felismeri itt ez úrban Menyasszonya édesapját? A BÁRÓ Hohó, la, la! No, hát úgy nézem, mégis az! Az eszem egész este összevissza jár, A szemem karikákat hány. Annyit mondok, rossz itt a levegő S bizony fejembe száll a vér. A RENDŐRBIZTOS (Faninalhoz, Octavianra mutatva) Ellenben ez az úr azt mondja, Hogy arája itt verbatim ráruházott lánynak, Nem atyja! FANINAL (most veszi csak észre Octaviant) Ez a lányom? Mit, e dajna lányomnak mondja tán magát? Rögtön jöjjön fel a lányom! Lent ül a lektikáján, Rögtön jöjjön fel! (A báróra támad) E szégyent drágán megfizeti még! A GYERMEKEK (mint betanult leckét fújják) Papa! Papa! Papa! FANINAL Hát ez itt mi? GYERMEKEK Papa, papa! A BÁRÓ Semmi. Gaz ármány. Sose láttam őket. (Anninára mutat) E nő férjének nevez engemet. Úgy illünk össze, Miként Pilátus meg a credo. (Sophie megérkezik; közben az egész személyzet és az utcáról járókelők betódulnak) A KÍVÁNCSIAK (kar) No lám, Rosszul járt, rosszul járt A szegény Faninal! FANINAL Botrányos cikket ír a titkos újság! A GYANÚS ALAKOK (kar) Rosszul járt, rosszul járt A szegény Faninal! FANINAL Ah, pince, padlás, föld és ég! Mindenki tudja már! (A báró felé) Ó hitvány gaz! Rosszul vagyok! Egy széket! (Szolgák átkísérik a szomszédos helyiségbe; Sophie vele megy, a tömeg távozik) A BÁRÓ (a rendőrbiztoshoz) Legalább tisztába jöttünk! Most fizetek és megyek! (Octavianhoz) No, jöjjön, édesem. A RENDŐRBIZTOS Nem addig az! Először vallania kell. OCTAVIAN Rendőrbiztos úr, vallomást akarok tenni, de a báró úr ne hallja meg. (A rendőrbiztos intésére a két rendőr közrefogja a bárót. A rendőrbiztos a hálófülkéhez kíséri Octaviant, aki eltűnik a függöny mögött) A BÁRÓ (a rendőrökhöz) Kész volt az estebéd, S bejött e vén csoroszlya. Tudja az ördög, mit kíván. A rendőrséget magam hívtam ám... (Észreveszi, hogy a rendőrbiztos benéz a hálófülke függönye mögé) Mi az ottan, hé? Vajon jól látok-e? Gazfickó! A bécsi erkölcsrendőrség Mit lesi ottan ezt a lánykát? Nincs önnek semmi jó, se szent?! No, várjon! Nekem is van szavam hozzá! (A hálófülkéből egymás után előkerülnek Mariandel ruhadarabjai) A BÁRÓ Bemegyek mindenáron! A VENDÉGLŐS (beront) Itt van a kegyelmes asszony, A kegyelmes hercegné! (A tábornagyné bevonul) A BÁRÓ Vég nélkül boldog vagyok, Szinte érdemetlenül. OCTAVIAN (kidugja a függöny mögül a fejét) Marie Teréz! Mért jött el ő? A BÁRÓ Hogy itten megjelent; végtelen nagy kegy, Nincs is párja. A RENDŐRBIZTOS (a tábornagynéhoz) Hercegi fenség, jelentem alássan, A külső kerületi biztos. A BÁRÓ No lássa, biztos úr, A hercegasszony maga idejött. No, most már tudja, kivel van dolga. A TÁBORNAGYNÉ (a rendőrbiztoshoz) Ön ismer? Szinte azt hiszem, Hogy én is önt. A RENDŐRBIZTOS Úgy van! A TÁBORNAGYNÉ Ön a tábornagynak derék ordonánca volt. A RENDŐRBIZTOS Hercegi fenség, bizony az! (Octavian megint kidugja a fejét, a báró int neki, hogy tűnjön el) A BÁRÓ Maradjon nyugton, ahol van! OCTAVIAN (a tábornagynéhoz) Mi másképp egyezénk. Marie Teréz, csodálkozom! SOPHIE (belép; a báróhoz) Atyám nevében kijelentem önnek... A BÁRÓ (a szavába vág) De nincs ideje most, Mit siet úgy? Nem tud-e várni, Mikor magam hívom önt? Azt hiszi, ebben e rongy lebujban Bemutatom önt? OCTAVIAN (a tábornagynéhoz) Ez a kisasszony, kit a báró úrtól... A TÁBORNAGYNÉ (Octavianhoz) Úgy látom, lelkes híve lett Rofrano. Nagyon jól tudom, ki legyen, Charmant gyerek. SOPHIE Ön engem senkinek és soha nem fog bemutatni, Én önt nem ismerem S önnek énvelem dolga nincs. És papa azt üzeni önnek, Hogyha elragadná önt a vakmerőség, S kedve lenne vörös orrát palotánkba ütni be, Vagyha csak arra jár, Akármi éri, senki mást, Csak önmagát okolja! Ez, amivel az édesapám megbízott. A BÁRÓ (mérgesen) Corpo di Bacco! Milyen neveletlen hangon beszél velem? SOPHIE Ez illeti önt. A BÁRÓ (magánkívül be akar menni az ajtón) Hé, Faninal, ha én... SOPHIE Ne merjen közeledni! (Távozik) A BÁRÓ (ordítva az ajtó felé) Kész vagyok minden durva sértést Megbocsátani, elfeledni önként! A TÁBORNAGYNÉ (a báróhoz) Jobb lesz, ha elmegy, Olyan gyorsan, ahogy tud! A BÁRÓ Mit, menjek'? A TÁBORNAGYNÉ Méltóságteljesen Tűnjék csak el! A BÁRÓ Én? Mit? A TÁBORNAGYNÉ Jó képet vágjon, kedvesem, És akkor így is quasi úriember lesz. (Sophie újból belép) A TÁBORNAGYNÉ (a rendőrbiztoshoz) És ön, főbiztos úr, beláthatja most: Egy kis tréfa és semmi más. A RENDŐRBIZTOS Parancsol, alázattal elvonulok. SOPHIE Beláthatják most: Egy kis tréfa, és semmi más. (Zavartan bókol a tábornagyné felé) A BÁRÓ De hercegasszony! A TÁBORNAGYNÉ (Octavianhoz) Mon cousin, lépjen fel ön! OCTAVIAN (férfiruhában, a báróhoz) Menjen el, kérem! A BÁRÓ Ki? Mi? A TÁBORNAGYNÉ Őméltósága, gróf Rofrano, senki más! A BÁRÓ (miután közelről és jól megnézi Octavian arcát, lemondóan) Ki tudná most, ki ez, ki az? A tábornagy... Octavian... Mariandel... a hercegnő... Octavian... Hej, csak tudnám, Hogy én ez összevissza Qui pro quo-ról Mit gondoljak! A TÁBORNAGYNÉ Ha ön férfi és gavallér, Úgy semmiről sem gondol semmit. Ez az, amit ön megtesz nekem. A BÁRÓ Ez a kacér finesse Elbájol engem végleg. Nos, egy lerchenaui sohasem volt A jónak elrontója. Ó, milyen szép az ilyen qui pro quo! De most, engem a hercegasszony pártfogolni fog, Ma este minden bajt, mely engem ért, Felejtek, s igaz szívvel megbocsátok. Eh bien, ha szabad, Faninal... (Megindul az ajtó felé) A TÁBORNAGYNÉ Mit mond? Nos, szabad önnek csendben elvonulni. (A bárót mintha villám sújtotta volna, még mindig nem fogja fel a való helyzetet) Nem érti meg, hol van a nóta vége? Vőlegény léte és, és minden szép meg jó, Mi azzal járna, Ezen este volt és nincs. SOPHIE Mi azzal járna, Ezen este volt és nincs. A BÁRÓ Ez este volt és nincs! Ez este volt és nincs. A TÁBORNAGYNÉ (önmagára érti) Nincsen többé! SOPHIE Nincsen többé! (E pillanatban kibújik a csapóajtó alatt rejtőző gyanús alak, Valzacchi és Annina, mögöttük a többi gyanús alakkal, majd a vendéglős, a pincérek, zenészek, háziszolgák és kocsisok belépnek. Amikor Annina leveszi az özvegyi fátylat, a báró felismeri, és most már feladja a vesztett játszmát) A BÁRÓ Leupold, megyünk! ANNINA (idézi a báró szavait) "Csak ez kell, nem is más Egy Lerchenauinak!" "Ebéd után írásban kaphat tőlem választ!" A GYERMEKEK Papa! Papa! Papa! A PINCÉREK A számlát szabad kérnem! A számlát szabad kérnem! A VENDÉGLŐS (a báróhoz lép) A számlát szabad kérnem! A PINCÉREK Nagyon sok gyertya volt! ANNINA "Csak ez kell, nem is más Egy lerchenauinak!" VALZACCHI "Csak ez kell, nem is más Egy lerchenauinak!" A GYERMEKEK Papa! Papa! Papa! A ZENÉSZEK Három órát játszott a banda! A KOCSISOK Fuvarpénzt, fuvarpénzt! Minden lovunk, minden lovunk Sánta lett, sánta lett. A HÁZISZOLGA Hé, megadja a kapupénzt! A VENDÉGLŐS A számlácskát kérem! A PINCÉREK Két font gyertya. A HÁZISZOLGA Hé, báró úr! A VENDÉGLŐS A számlácskát kérem! A PINCÉREK Nagyon sok gyertya volt. A HÁZISZOLGA Hé, nem adja vagy adja már? A VENDÉGLŐS A számlácskát kérem! A PINCÉREK Két font gyertya, Nagyon sok gyertya volt! Két font gyertya, Nagyon sok gyertya volt! Jaj, de sok gyertya volt! A ZENÉSZEK Hát a banda három óráig, Három óráig! Három órát játszott a banda! Három óra, három óra! A KOCSISOK Fuvarpénzt, fuvarpénzt, Minden állat sánta lett! Fuvarpénzt, fuvarpénzt! A VENDÉGLŐS (a számlát mutogatva) A számlácskát kérem, A számla, a számla, a számlácska kérem! A számla, a számla, számla! A HÁZISZOLGA Hé megadja vagy nem adja? Nem várok ám! A BÁRÓ Helyet, helyet, engedjetek! Helyet, helyet! A GYERMEKEK Papa! Papa! Papa! (A báró kirohan az ajtón, a többiek utána. Csak Sophie, a tábornagyné és Octavian maradnak) SOPHIE Nagy ég! Nem volt hát más, csak egy kis tréfa! Nagy ég! Nagy ég! (Octaviant és a tábornagynét nézve) Hogy áll mellette, És én csak puszta lég vagyok! OCTAVIAN (a tábornagynéhoz) Hisz másképp egyezénk, Marie Teréz! Csodálkozom! (Nagy zavarban) Kívánja, Hogy én talán most a lánykát... Az atyját... A TÁBORNAGYNÉ Siessen hát és tegye azt, Amit szíve mond. SOPHIE (kétségbeesve) A puszta lég Vagyok én! Nagy ég! OCTAVIAN Teréz, én nem tudom... A TÁBORNAGYNÉ Menjen, de kedves-legyen. OCTAVIAN De mondom... A TÁBORNAGYNÉ Mit se mondjon. OCTAVIAN Mit akar most, Nem tudom. A TÁBORNAGYNÉ Igazi férfiú lett, Menjen már! OCTAVIAN Ha rendeli... (Sophie-hoz) Eh bien, Nincsen hozzám egy jó szava? Egy pillantás, egy szíves üdvözlet? SOPHIE (akadozva) Ön oly jó, olyan szíve, De hát, be kell vallanom, Valóban egész más örömre vártam. OCTAVIAN Mit?! Nem örülne tán? SOPHIE No, erre nincsen semmi ok. OCTAVIAN Még az sem, hogy a vőlegényt elkergettük? SOPHIE Nem volna rossz, Ha másként történt volna meg. Majd elsüllyeszt a szégyen! Belátom jól, hogy milyen szemmel néz Most a kegyelmes asszony egy ily lányt. OCTAVIAN Az égre, minden szentre esküszöm!... SOPHIE Hadd menjek el! OCTAVIAN De nem megy el! SOPHIE Ott bent szükség van rám. OCTAVIAN Idekint még nagyobb. SOPHIE Rossz szójáték! A TÁBORNAGYNÉ (magában) Most lesz vagy később, Vagy pedig három nap múltán... Hogy így lesz, tudtam, mondtam én! Lám, közös sors ez, minden asszonyé, Nem tudtam én is jól? És fogadalmat nem tevék? Mindent, mi rám lesújt, Acélos szívvel viselni el! Most avagy holnap, Vagy pedig három nap múltán... OCTAVIAN Mód nélkül megszerettem önt. SOPHIE Nem hiszem ám, Hisz minden tréfa volt, És jobb is, ha elfeled! OCTAVIAN Egyedül önt, egyedül önt! SOPHIE Ha elfeled, ha elfeled, Ha elfeled! OCTAVIAN Ha minden, ami van, tönkre megy, Én semmi másra nem gondolok, E bájos, ez édes arc Ha rám derül, ha rám ragyog! SOPHIE (Octavianhoz) A hercegnő tán hívja önt. Nos, siessen! Bemegyek most, Megtudom, papa hogy van már. OCTAVIAN (magában) Úgy kellene szólnom, Nincsen egy árva szó. A TÁBORNAGYNÉ No lám, gyerek ez mégis, Ahogy itt köztünk áll. OCTAVIAN (Sophie-hoz) Kérem, ne hagyjon itt! (A tábornagynéhoz) Nos, mit parancsol ön? A TÁBORNAGYNÉ (Sophie-hoz) Kis lánykám, ugye, gyorsan ment... SOPHIE Nem értem, Mit a kegyelmes asszony tőlem kérd A TÁBORNAGYNÉ E sápadt arc őszinte választ ad reá. SOPHIE Nem nagy csoda, ha sápadt lettem, Hercegasszony! Hiszen a szörnyű rémület az atyám miatt, Meg ez a szégyen, pironkodás, mely engem ért, S melyben a bűnös ez a báró volt. Kegyelmes asszony, Nincs szó, hogy megköszönjem, Annyi sokat tett ma értem! A TÁBORNAGYNÉ Eleget mondott már, Hisz úgyis olyan szép! És amitől édesapja szenved, Majd csak lesz orvosság arra is. Ott bent beszélek véle majd, S meghívom ott, Hogy ő, meg ön, meg ez a gróf úr itt, Az én kocsimban menjünk vissza. Nem hiszi, Hogy ez gyógyulást hoz reá, Jókedve is mihamar visszatér így? SOPHIE Hercegasszony véghetetlen jó! A TÁBORNAGYNÉ E sápadt arcra majd talán A grófnak lesz csodaszere. OCTAVIAN Marie Teréz, Mily jó is ön! Marie Teréz, én nem tudom... A TÁBORNAGYNÉ Én sem tudok... Semmit. (Nagy szünet) Őt szeretem - azt megfogadtam -, Ahogy szeretni kell, És még akkor is, Ha egyszer máshoz vonzódnék! De azt mégsem gondolám, Hogy ily hamar rám méri ezt a végzet! Sok furcsa megesik ám az ég alatt, Magunk se hisszük el talán, Amikor más beszéli el. S ha szívünk éli át, Elhisszük már, Nem tudva, hogy?... Ím, ottan áll és én meg itt, És ő ez ifjú lánnyal ott Végtelen boldog lesz, Amilyen boldog a férfiszív lehet! SOPHIE (magában) Oly szent, oly tiszta érzés, Annyi üdv és annyi kín, Nagy boldogság, mély bűntudat, Nem értem, hogy van ez? Ó, ez az érzés Oly édes, oly bús, Úgy vágyom térdenállva áldani e nőt S bosszút állni rajta! Érzem jól, id'adja őt És mégis megfoszt valamitől. Nem értem, hogy van ez? Ó, bár érteném! Vagy jobb nem érteni. Kérdezzem, de mit kérdjek? Fázom s szívem ég. Nem érzek mást, csak azt tudom, (Octavian felé) Tiéd e szív, tiéd e szív! OCTAVIAN (magában) Valami történt, mi váratlan, Ha tőle kérdem, megtudom. De épp e kérdés, jól érzem, Hogy e kérdés tiltva van. Csak ő tud választ, Csak ő tud választ, De mért, De mért reszket úgy szívem? Mi volt oly csúnya, méltatlan tett? És éppen őt, és éppen őt És éppen őt nem merném kérdeni, És éppen őt... S hogy rád pillant szemem, Sophie, Nem látok mást, semmi mást, Senki mást, Sophie, Nem látok mást, Nem érzek mást, csak azt, Érted ég e szív! A TÁBORNAGYNÉ Isten nevében! (Távozik a szomszédos szobába) SOPHIE Álomkép, amit lelkem lát, Szívem szíveden dobban hát, Az érzés, mely lángra kél, A sírig él! OCTAVIAN Milyen szent öröm jár most át, Szívem szíveden dobban hát? Oly édes, mint egy álomkép, Oly bájos, szép! Volt egy nagy ház, Benn egy szép lány, S engem éppen e házba küldtek el, Én jövék s üdvöm leltem itt. Ez bölcs dolog. SOPHIE Nevetsz rajta? Hej, félek én, Úgy, mint csak a menny küszöbén. Ölelj meg, Az ilyen gyönge kislány Még összerogy. (A tábornagyné és Faninal visszajönnek a szomszéd szobából) FANINAL (a tábornagynéhoz) Hja, ilyen ám az ifjú vér! A TÁBORNAGYNÉ Úgy, úgy! (Faninallal távozik) SOPHIE Álomkép, amit lelkem lát, Szívem szíveden dobban hát! Az érzés, mely lángra kél, A sírig él. OCTAVIAN Milyen szent öröm jár most át, Szívem szíveden dobban hát! Oly édes, mint egy álomkép, Oly bájos, szép? Szívem érted ég, Érted ég! SOPHIE Szívem érted ég! FORDÍTOTTA: VÁRADY SÁNDOR