Richard Wagner
PARSIFAL

Szereplők:
Amfortas 			bariton
Titurel 			basszus
Gurnemanz 			basszus
Parsifal 			tenor
Klingsor 			bariton
Kundry 			szoprán
l. Grál-lovag 		tenor
2. Grál-lovag 		bariton
Apródok, viráglányok, egy hang


ELSŐ FELVONÁS
Napkelte. Gurnemanz és két apród egy fa alatt alszik.


GURNEMANZ
(felébred és felrázza az apródokat)
Hé! Hó! Rest őrizők
őrködjetek ébren,
mert rátok virrad a hajnal!
Harsona szól. Áldott az Úr,
ki néktek hallanotok adja.
(Az apródokkal együtt letérdel. Némán végzik reggeli
imájukat.)
Most fel ti ifjak! Munkára hát!
Gyorsan, mert fürdőt kért Amfortas.
A hordágy közeleg vele,
ott jönnek már a hírhozók.
(Két lovag jő.)
Áldás! Ő hogy érzi magát?
Ma jókor kívánta a fürdőt,
a gyógyfű, mit Gawan
oly bátor furfanggal hozott,
remélem, hogy javára volt?

MÁSODIK LOVAG
Reméled-é,
te, ki mindent tudsz?
Utána fájdalma
még kegyetlenebbre vált,
álmát elűzi kínja,
azért ma megfürödni vágyik.

GURNEMANZ
Dőreség itt enyhülést remélni
holott csak egy segíthet!
Hiába minden fű vagy balzsam,
nincs olyan föld kerekén.
Enyhet csak egy ád,
csak egy ember!

MÁSODIK LOVAG
Mondd meg, ki az?

GURNEMANZ
Munkára hát!

MÁSODIK APRÓD
Nézd ott,
egy nő vad táltosán!

ELSŐ APRÓD
Hej!
Hogy repdes a szörnyű
állat sörénye!

MÁSODIK LOVAG
Ha! Kundry az?

ELSŐ LOVAG
Tán fontos hírrel száguld?

MÁSODIK APRÓD
A ménje roskad.

ELSŐ APRÓD
Légen át repült?

MÁSODIK APRÓD
Most csúszik a fűbe már.

ELSŐ APRÓD
Kusza szőre földet söpör.

MÁSODIK LOVAG
A vad lovas végre leszáll.

KUNDRY
(Lelkendezve beront. Gurnemanz siet, egy kis
kristályedényt nyújt át.)
Fogd! Itt van! Balzsam!

GURNEMANZ
Vajon honnan hoztad?

KUNDRY
Oly messziről
el sem képzeled,
hogyha ez se jó.
Arábia gyógyírt
immár nem is terem.
Hagyj, ne kérdezz! Fáradt vagyok.
(Lerogy.)
(Apródok és lovagok hordágyon hozzák Amfortast.)

GURNEMANZ
Ott jő,
ott hozzák már a hívek.
Ó jaj, mint fáj őt így látnom:
legszebb virágzó férfikorban
egy ily győzelmes nép urát,
kit szörnyű kórság járma nyom.
Vigyázat! Ó, hogy nyög szegény.

AMFORTAS
(kissé felemelkedve)
Így jó! Ti jók! Pihenjünk meg!
A kínos éj után
mily áldott fénysugár!
A szentelt tó
majd tán végez a bajjal:
a sebnek jó, -
hozz enyhülést, ó hajnal!
Gawan!

MÁSODIK LOVAG
Uram, Gawan távozott,
mivel a balzsamfű,
mit fáradsággal szerzett,
nem vált be gyógyszerül,
elindult újra,
mást keres helyette.

AMFORTAS
Így önként!
Vezekel majd érte,
mert azt tevé, mit tilt a Grál!
A vakmerő! Veszélyben élte,
ha hálót Klingsor vet ki rá.
A békét senki meg ne sértse!
Viseljük el, mi ránk van mérve:
- "A részvét bölcse" -
nem így volt?

GURNEMANZ
Te így mondád nekünk.

AMFORTAS
„A balga szent”
Tudnám, kit sejtsek benne.
Ó, bár halálom lenne!

GURNEMANZ
Ám előbb még egy próbát ezzel!

AMFORTAS
És honnan jött e bűvös ír?

GURNEMANZ
Néked hozták Arábia földjéről.

AMFORTAS
S ki az, ki hozta?

GURNEMANZ
Az ott,
a szilaj nő.
Fel Kundry! Jöjj!

AMFORTAS
Te, Kundry?
Jót tettél vélem ismét,
te furcsa, félénk lány. No jó,
a balzsam, megpróbálom még.
Hűségedért ez lesz a hálám.

KUNDRY
(hevesen vonaglik a földön)
Nem kell! Ha-ha!
Mit ér a hála?
Nem kell! Csak el fürödj!
(Amfortas jelt ad az indulásra. Gurnemanz és Kundry
maradnak)

HARMADIK APRÓD
Hé, te ott!
Mit fekszel ott, mint egy kósza állat?

KUNDRY
Itt az állatok nem szentek?

HARMADIK APRÓD
De! Hogy te szent vagy-é,
azt nem tudjuk rólad még.

NEGYEDIK APRÓD
Épp az ő bűvszere,
félek,
az lesz mi drága urunknak veszte.

GURNEMANZ
Hm! Ártott-e néktek ő?
Ha messzi dúl a harc
és nincs, aki fegyveres társainkhoz
futna váratlan hírrel
és azt se tudjuk hová?
Míg fejetlen állottunk ott,
ő, mint gondolat elrepül
és dolgát téve jön vissza hűn.
Oly hallgatag és vágytalan,
tőletek semmit se kér,
de vész idején, ha tenni kell,
úgy ő, mint szélvész
viharzik el
és nem kell néki hálajel.
Úgy vélem, ha ez vétek,
ez végtére jó tinéktek.

HARMADIK APRÓD
De gyűlöl minket.
Csak nézd,
mily álnokul sandít felénk!

NEGYEDIK APRÓD
Nincsen Istene!
Az ördögé!

GURNEMANZ
Tán valami átokverte lény.
Most itten él,
s tán így remél,
leróni bűnt, mit véte régen,
melyért nem vár rá üdv az égben.
Buzgón, ha úgy vezekli bűnét,
hogyha rendünknek szolgálja üdvét;
szándéka jó
és hasznunkra van - egyben így segít magán.

HARMADIK APRÓD
S ki hozta ránk
azt a csapást,
mely miatt annyit szenvedünk?

GURNEMANZ
Ha olykor nagy sokáig elmaradt,
olyankor minket nagy baj ért.
Sok éve ismerem:
de Titurel régebben jóval.
Midőn a várat építette,
ott lelte őt a sűrűben,
feküdt, miként egy holt.
Így leltem rá
nemrégen én is
alig, hogy ránk tört a csapás,
melyet a távol hegyeken túlról
az átkos ellenség mívelt.
(Kundryhoz)
Hé! Te! Hallod, felelj!
Hol jártál,
amikor urunk elveszíté a szent gerelyt?
Akkor miért nem segítettél?

KUNDRY
Én? Nem, soha!

NEGYEDIK APRÓD
Ő mondja, lám.

HARMADIK APRÓD
Ha olyan hű
és vakmerő,
az elveszett gerelyt hozasd elő!

GURNEMANZ
Az lehetetlen,
nem képes senki rá.
Óh drága, százszor áldott szent gerely!
Orvul elrabolt
a szentségtelen kéz!
Te hősszívü Amfortas,
harcra keltél a dárdával kezedben
a gaz varázsló ellen.
A vár előtt
elbukik ám a hős.
Egy vészes bájú nő
varázsa győz,
ölébe hajlik, karjába szédül,
a gerely kihull kezébül.
Egy vészsikoly - ott termek én,
s kacajjal tűnik Klingsor el:
zsákmánya lett a szent gerely.
Királyom fut,
én küzdve mentem éltét,
ám égő sebből látom hullni vérét.
E nyílt seb az,
amely be nem heged.

HARMADIK APRÓD
Te ismerted
Klingsort?

GURNEMANZ
(Két visszatérő apródhoz)
Hogy van királyunk?

ELSŐ APRÓD
Jót tett a víz.

MÁSODIK APRÓD
A balzsam enyhet ád.

GURNEMANZ
E nyílt seb az,
amely be nem heged.

HARMADIK APRÓD
De ősz atyácskánk,
most kérdelek:
ismerted Klingsort - ez hogy esett?

GURNEMANZ
Titurel, a jámbor hős
jól ismeré.
Mert őt, midőn az álnok
vad pogány
a tiszta hit honát fenyegette,
hozzá leszállt
egy áldott éjszakán
a mi Megváltónk égi követje:
s melyből ivott,
utolsó estebédjén
a szent edényt, az égi tiszta kelyhet,
a Golgotán, amelybe vére hullt,
s mellé az ércgerelyt, mely testébe szúrt,
e kincseket, mit ránk az Úr hagyott,
királyunkra bízták az angyalok.
S ő szentélyt épített e szent helyen.
S akiket őrizetre rendelt,
mihez nem jut ki bűnnel terhelt,
s ti mind szeplőtlen hősök itt
testvérül szegődtök,
s hogy támaszt nyújtsatok
a védtelennek,
a Gráltól bűvhatalmat nyertek.
Így miközénk
be nem jutott soha
Klingsor, hiába makacs ostroma.
Ott túl a völgyben lábát megvetette,
hol elterül termékeny rónaság;
én nem sejtem,
mi vétek nyomja lelkét,
de vezekelni jött
sőt üdvözülni. -
Nem tudván önmagában
elfojtani bűnét,
saját testén ejt rút sebet,
aztán a Grálra vet szemet,
de őrénél nem lel csak megvetést.
Dühe felforr és ádáz terve kész:
az undok önfeláldozás,
mint szülhetne ártalmas varázst. -
S ez tettre vált:
a rónát kéjligetté változtatta,
hol sok parázna némber hemzseg,
ott száz varázsa vár a Grál-lovagra
a bűnnek és a fórtelemnek.
Mind az övé, ki csábjának enged:
már annyi jó vitézt megejtett.
Hogy Titurelt már megviselte aggság,
fiának adta át uralmát.
Amfortas célul tűzte ki:
e rossz varázst ő megtöri.
Elmondtam, hogy mi végbe lett:
a lándzsa Klingsor kezében van;
most akár szenteket holtra sebezhet,
a Grál-kehely is könnyen
oda veszhet.

NEGYEDIK APRÓD
A szent gerelyt
ki visszahozhatná!

HARMADIK APRÓD
Ha! Diadal annak,
ki képes rá!

GURNEMANZ
Buzgó imában
elmerült az árva Grál előtt Amfortas,
a vigasz jelét búsan esdve:
egy régi fénysugár derült
a Grálra.
Szentséges álomkép
szózatja zeng eképp
bűvös betűkben láthatóvá válva:
"A részvét bölcse,
a balga szent -
várj reá!
Küldöm, jövend."

A NÉGY APRÓD
"A részvét bölcse,
a balga szent."
(A tó felől apródok és 
lovagok kiáltozása hallatszik.)

APRÓDOK, LOVAGOK
Jaj! Jaj! Fel!
Hahó! Hol van a gyilkos?
(Egy vadhattyú sebzetten repül a 
tó felől, kimerülten a földre hull.)

GURNEMANZ
Mi az?

NEGYEDIK APRÓD
Ott!

HARMADIK APRÓD
Itt!

MÁSODIK APRÓD
Madár!

NEGYEDIK APRÓD
Egy hattyú volt!

HARMADIK APRÓD
Nyíl járta a testét!

MIND
Jaj nékünk! Végünk!

GURNEMANZ
Ki tette ezt?

ELSŐ LOVAG
Imént mint jó jelt
üdvözlé királyunk,
hogy elrepült a kék tó fölött
és íme, nyíl...

LOVAGOK, APRÓDOK
(Bevezetik Parsifalt.)
Ő volt! Ő volt!
Itt az íja!

MÁSODIK LOVAG
Itt a nyíl, ő lőtte ki.

GURNEMANZ
Felelj!
Te ölted meg a hattyút?

PARSIFAL
Biz' én! Röptében
érte nyilam.

GURNEMANZ
Te tetted ezt?
És mégse bánod ezt a bűnt?

LOVAGOK, APRÓDOK
Büntesd a gyilkost!

GURNEMANZ
Undok, szörnyű tett!
Ily könnyen öltél,
itt e szentelt helyen,
hol égi béke árad ránk?
Az erő vadja nem szelíd-e mind?
Nyájasan néztek reád,
fönn az ágon
a madarad mit dalolt?
Mondd, ennek mi vétke volt?
Csak szárnyalt a légben, boldogan
keresve párját, mely reá várt,
a tiszta tónak áldott vizén.
Ez nem hatott meg'?
Te vad fiú,
madár néked csak nyílhegyre jó?
Nékünk szent volt; mit ér neked most?
Nézd csak, nézd, itt döfted át,
még vérzik a seb, nézd, csügged a szárnya,
a hószín tollán vérpiros folt,
a szeme megtört,
látod, hogy néz?
Érzed már vétkedet, te gyermek?
(Parsifal eltakarja a szemét.)
Szólj hát, a bűnödet
belátod-é?
Hogy vetemedhettél rá?

PARSIFAL
Nem tudtam, hogy bűn.

GURNEMANZ
Hol a hazád?

PARSIFAL
Azt nem tudom.

GURNEMANZ
És ki az apád?

PARSIFAL
Azt nem tudom.

GURNEMANZ
Ki mutatta ezt az utat?

PARSIFAL
Azt nem tudom.

GURNEMANZ
A nevedet?

PARSIFAL
Volt nevem több is,
de nem tudok egyet sem már.

GURNEMANZ
Te mindezt nem tudod?
Ily bárgyú lényt
csak egyet láttam s az Kundry volt.
(az apródokhoz)
El mind! Királyunk fürdik,
ne késsetek. El.
(ismét Parsifalhoz)
No lám, hát semmit nem tudsz
ha kérdlek?
Mondd el amit tudsz,
hisz csak tudsz valamit mégis?

PARSIFAL
Van egy anyám
Herzeleide a neve.
Ott benn, vadon erdők mélyén éltem vele.

GURNEMANZ
Ki adta az íjat?

PARSIFAL
Ezt én faragtam magam,
a vad sasokat űztem én e nyíllal.

GURNEMANZ
Nagy nemzetség sarja vagy,
én azt gyanítom,
mért nem adott különb fegyvert néked
az anyád a nyílnál?

KUNDRY
Már árva volt, mikor szülte anyja.
Véres harcban halt meg Gamuret!
S hogy épp oly ifjan, hős halál fiát ne érje
s fegyvert ne lásson,
nevelt belőle balgát - a balga. Ha ha!

PARSIFAL
Úgy! De egyszer jött az erdő felől
sok délceg állat,
rajtuk büszke férfiak ültek,
erre vágytam én is,
ők vígan robogtak el.
Nyomukban én,
de már akkor messze jártak.
Vad erdőket jártam, hegynek s völgynek,
lett sokszor éj, kélt újra nap:
be sokszor ajzottam íjam
dühös állat s ember ellen.

KUNDRY
Hah! Bősz óriás,
meg kóbor kalóz
a pajkos fiúnak rettegte öklét.

PARSIFAL
Tőlem ki félt? Mondd!

KUNDRY
A rosszak!

PARSIFAL
Aki rám támadt,
mindenki rossz?
(Gurnemanz nevet.)
Hát ki jó?

GURNEMANZ
Jó az anyád, kit cserben hagytál,
ki érted búsul, ki érted sír.

KUNDRY
Nem búsul már
hisz az anyja halott.

PARSIFAL
(rémülten, kétségbeesve)
Halott? Az anyám?! Ki mondja?

KUNDRY
Én láttam őt
halálos ágyán;
csak téged áldott, te balga!
(Parsifal dühösen Kundry torkának ugrik.)

GURNEMANZ
(Visszatartja Parsifalt.)
Te őrült ifjú, újra csak ölnél?
Tán bántott-e nő? Mit mond, igaz,
mert nem hazug Kundry és tud sokat.

PARSIFAL
Jaj, megfúlok.
(Kundry egy forráshoz siet, 
vizet hoz egy ivószaruban, előbb
vizet permetez Parsifalra, 
majd inni ad neki.)

GURNEMANZ
Így jó! Így ad a Grál is áldást,
nem bántja bűn azt, ki jóval fizet.

KUNDRY
(szomorúan)
Jót sose tettem,
csak nyugtot lelne,
csak nyugtot, ó, a fáradt.
Álmot! Csak föl ne keltene senki!
Nem! Nincs nyugtom.
Szörnyen félek.
Nincs menekvés! Itt az idő!
Álmot, álmot nekem.
(A bokor mögött összeroskad s 
ott marad. Nem ügyelnek rá.)

GURNEMANZ
Amfortas jő a fürdőből,
már tűz a napfény.
Te jöjj velem az ájtatos lakomára!
Ha tiszta vagy,
majd ott a Grál ad enned
és innod.

PARSIFAL
Ki az a Grál?

GURNEMANZ
Nincs arra szó,
de téged ha magának választ,
megkapod bizton majd a választ.
És lásd!
Talán te vagy, ki néki kell,
mert senki őt nem éri el
és senki nem talál nyomára,
csak az, kit ő kíván magának.

PARSIFAL
Alig megyek
s a távolság hogy nő.

GURNEMANZ
Fiam,
ez itt a térré vált idő.
(Míg Gurnemanz és Parsifal halad, 
a szín változik. Belépnek
a Grál várának hatalmas termébe.)
Most jól figyelj,
meglátom majd,
te balga vagy és tiszta.
S hogy bölcs vagy-é,
az majd elválik itt.

GRÁL-LOVAGOK
Ím vedd az Úrnak étkét,
miként végvacsorád.
Ne bántson gond és kétség,
ha több nem várna rád.
Ha szíved jó s igaz
az Úrban lelsz vigaszt.
Ó halljad az igét:
a legfőbb jó tiéd.

AZ IFJAK HANGJA
A bűnös világért
halálos kínban
az ő szent vére kiomlott.
Isten egy fiáért
meghalok szenvedve vígan, én,
százszor boldog.
Szent testét áldozá nekünk,
az ő halála életünk.

A FIÚK HANGJA
Még él a hit,
az ég röpít galambot,
hófehéret:
igyátok hát
az élet borát,
s a szent ostyát egyétek!
(Hordágyon behozzák Amfortast. 
Előtte négy apród a Grál
bíborvörös takaróval borított 
szekrényét hozza. A háttér mé-
lyéből, az Amfortas ágya 
mögötti fülkéből, mint a sírból 
hallatszik Titurel hangja.)

TITUREL
Fiam, Amfortas
áldozol-é?
Láthatom én még ma a Grált,
hogy éljek?
Meg kell halnom,
s nem Megváltóm kezében?

AMFORTAS
(félig felegyenesedve, 
kétségbeesett, fájdalmas kitöréssel)
Szörnyű! Szörnyű szenvedés!
Ó áldozz, ó ez egyszer
te áldozz még atyám,
élj te, élj, engem hagyj veszni!

TITUREL
A sírban élek
örök életet,
de testem áldozásra gyenge.
Tedd vezekelve tisztedet!
Leplezd le a Grált!

AMFORTAS
Nem! Hagyd a szent lepelt!
Ó! hogy senki, senki meg nem értheti
mint kínoz engem az,
mi néktek üdv,
Fájhat a sebem, nem is érzem azt,
gyötrelmesebb a lelki kín,
amivel sújt a végzetem!
Fájdalmas végzet, mi énrám szállott,
jaj, bűnös főmre sújt az átok,
a Grálnak őrzöm szent oltárát,
a jókra még én könyörgök tőle áldást!
Jaj százszor, százszor vezeklem,
ó, jaj, hogy Istent elfeledtem.
Az Úr, hogy bűnöm megbocsássa,
ez célom és reményem:
a bűnt a lelkem szánja-bánja,
csak őt, csak őt elérjem.
Az óra int;
a fényár földereng,
a szentség fölött
leple lehull.
Fölizzik most a szentséges kehely,
varázsos fény özönli el,
a vér, mely túlpezseg a szélein
elárasztja szívemet,
fáj, s mégis édes ez a kín.
Tulajdon bűnömnek vére fakad,
és vad rémület
kényszeríti gyors patakját
le a bűnök éjébe,
mely oly setét, mint a vakság,
majd újra fölfelé tör,
a nyílt seben át ömöl,
mely oly éppen, mint az övé,
hisz ezt is az az ércgerely döfé,
mely egykor Megváltómon szúrt sebet,
s a sebből dőlt a vére.
Az emberért sírt
véres könnyeket
szent részvétlángjával égve,
s ugyanilyen seb
tárult ki rajtam,
ki őrzök drága ereklyét,
Üdvözítőm balzsamkelyhét,
sebemből bűnös vér buzog,
újulva mindegyre olthatatlan,
soha megenyhülni nem tudok.
Kegyelmezz! Kegyelmezz!
Te Üdvözítőm! Adj kegyelmet!
és szörnyű kínom:
zárd sebem össze,
hogy gyógyulva haljak,
tisztán tebenned!

FIÚK ÉS IFJAK
"A részvét bölcse
a balga szent:
várj reá,
küldöm, jövend!"

LOVAGOK
Így szólt az égi jóslat:
várj, s bízva bízz,
most töltsd be tisztedet!

TITUREL
Leplezd le a Grált!
(A fiúk leveszik a leplet az 
aranyszekrényről, kiveszik belőle
a Grált és Amfortas elé helyezik.)

HANGOK
(a magasból)
"Átadom testemet,
átadom véremet,
szeretet szent nevében!"

FIÚK
"Átadom véremet,
átadom testemet,
örök emlékemül!"
(Amfortas felmutatja a Grált. 
Mind térdre hullnak)

TITUREL
Ó mennyei mámor,
mily áldón néz ránk most az Úr!

FIÚK
(Visszahelyezik a Grált a 
szekrénybe és letakarják Kenyeret
és bort osztanak a lovagoknak)
Megváltónk, a Grálnak atyja
szánalomtól általhatva
művelt égi nagy csodát:
lőn a bor isteni vér,
s testté lőn a szent kenyér.

IFJAK
Jámbor hívek áhitatja
szent malaszttal általhatva
lát megújult nagy csodát.
Vedd a bort, íme a vér,
ím a test, e szent kenyér!

LOVAGOK
Ím a kenyér
adjon erőt
és áldja meg a testünk,
hogy sírig hűn
szolgáljuk őt
és hozzá méltók lehessünk!
Ím itt a bor,
éltet ez ád
és tűzre gyújtja a vérünk.
Vállvetve mind,
testvéreim,
Megváltás nagy művének éljünk!
Boldog a lelkünk.
Boldog a szív, a lélek.

IFJAK, FIÚK
Boldog a szívünk!
Boldog és áldott!
(Amfortas nem vette magához 
az Úrvacsorát, visszasüllyedt
fájdalmába. A fiúk ápolják, 
majd őt és a szent szekrényt el-
viszik. A lovagok ünnepélyes 
rendben elvonulnak Parsifal
mozdulatlanul áll. Gurnemanz 
rosszkedvűen hozzálép és
megrázza a karját.)

GURNEMANZ
Nos, mit állasz itt?
Érted, amit láttál?
(Parsifal a fejét rázza.)
Az vagy, egy balga, semmi más!
Arra menj, járd az utadat,
de annyit megjegyezz,
máskor a hattyúkat békibe hadd,
ha vad kell, csak ludat keress!

EGY HANG, HANGOK
(a magasból)
„A részvét bölcse,
a balga szent."
Boldog a lélek!




MÁSODIK FELVONÁS

Klingsor bűvös vára



KLINGSOR
Az óra eljött
A váram csalja már a balgát,
ím, játszadozva jön ott messziről.
S a holtak álma ül a nő szemén,
föloldani őt csak én tudom.
Rajta! Gyerünk!
Kelj fel! Kelj fel! No jere!
Te névtelen, jöjj mesteredhez,
sátánvirág, ördögfajzat!
Herodiás hajdan és ki még?
Gundryggia ott, Kundry itt!
Ide hát, jöjj már Kundry!
A mester hív, föl hát!
(Kundry válik láthatóvá. 
Szörnyű kiáltást hallat, mint aki
legmélyebb álmából riad fel.)
Nos, ébredsz? Jó.
Éppen jókor ejtett ma
újra igézetem.
Mondd, hol kóborolsz mindenfelé?
Fúj! Ott ama hősi tanyán,
hol mint a barmot, úgy tartanak?
Itt nálam csak jobb a dolgod?
Mikor már tőrbe csaltad te nékem,
ha-ha, szeplőtlen őrét a Grálnak!
Mi kergetett most újra el?

KUNDRY
(Erőlködik hogy szavát visszanyerje.)
Ah! Ah!
Sűrű éj... téboly... Óh, düh...
ah, iszony... csönd, csönd...
kába csönd... Halál!

KLINGSOR
Más ébresztett fel akkor? Hé?

KUNDRY
Más... az átkom!
Óh! Vágyom... vágyom!

KLINGSOR
Oda? Hol a szűzi lovagok élnek?

KUNDRY
Ott... Ott szolgáltam...

KLINGSOR
Az ám,
hogy kárpótoljad őket
a gyászért, mit rájuk hozál.
Mit vársz onnan jót,
mind eladók ők.
Jókora áron bár,
a legderekabb
bizton kebledre szédül,
s megsebzi az a gerely,
melyet királyunktól vettem el.
Ma a legnehezebbre kerül a sor:
mert pajzsa a balgaság.

KUNDRY
Nem bírom. Ó! Ó!

KLINGSOR
De bírjad, bírd, mert kell!

KUNDRY
Te vissza nem tarthatsz.

KLINGSOR
Kényszeríthetlek.

KUNDRY
Te?

KLINGSOR
A mester.

KUNDRY
De milyen jogon?

KLINGSOR
Ha! Mivel egyedül
rajtam nincs bűverőd. .

KUNDRY
Ha-ha! Szűz vagy tán?

KLINGSOR
Mit kérdezed, te átkozott!
Írtóztató!
Így csúfol a Sátán most,
mert rég vágyam a szentségre tört.
Irtóztató!
Csillapíthatatlan vágyaim,
kárhozat átkos ösztönét
halálos némaságba fojtám,
s te most gúnnyal kacagsz.
Te szörny, te ördögfaj!
Óvakodj!
Gúny, s megvetésért bűnhődött már,
ki büszkén, hitében védve
magától ellökött.
Fiát megsebezém,
gyógyulást soha nem lel a szentségek őre,
s tudom, megszerzem,
s őrizem majd a Grált.
Ha-ha!
Hát kedvedre volt Amfortas, a hős,
akit öledbe csaltam én?

KUNDRY
Óh! Szörnyű! Szörnyű!
Ó, a hős, mind gyarló,
szörnyű átok sújtja őket, mint engem.
Ó! végtelen csend,
egyetlen üdv,
jaj, rád hol találok?

KLINGSOR
Ha! ki ellenállna,
az majd felold;
tégy próbát ez ifjúval ott!

KUNDRY
Nem úgy!

KLINGSOR
A bástyán ott kúszik fel ő!

KUNDRY
Ó! Végem, végem!
Ezért keltettél föl?
Kell hát? Kell?

KLINGSOR
Ó, nagyon szép
az ifjú!

KUNDRY
Ó! Ó! Jaj nekem!

KLINGSOR
Hó! Ti őrök!
Hó! Hősök!
Talpra! Fel! Ellenség!
Ha! Hogyan tódul a falhoz
a sok bódult képzelődő,
hogy megvédje ördögi párját.
Úgy! Rajta! Bátran!
Ha-ha! az meg nem ijed;
kirántja Ferris kezéből a kardot
és szertelen tűzzel vagdalkozik.
A lábukba szállott a harci erény!
Vállán sebzi azt,
amazt a combján!
Haha! A gyávák! Hogy futnak!
Vérben ázva mind kereket old!
Ezt kívántam nékik!
Bár hullna el a híres lovagi faj
egymás kezétől egy szálig!
Hah! Mily büszkén áll ő
ott az ormon!
Mily gyermeteg és rózsás az arca,
hogy ámulva néz szét
az elhagyott kert útjain.
Hé! Kundry!
Mit? Máris kész?
Hah! A bűvszó jól bevált,
ez kényszerít mindig,
hogy kényemre tégy!
Te ott, dőre fiú,
bánni jóslatban bízol,
ifjan, balgán
estél a kezembe most:
ha elvész tisztaságod,
te már prédám vagy nékem.
(Gyorsan elsüllyed. A színen megjelenik 
a bűvös kert. A falon áll Parsifal, 
bámulva néz le. Minden irányból egyre több szép
lány fut elő, lenge fátylakba burkolva.)

LÁNYOK
Itt volt a lárma!
Fegyvert! Vészkiáltás!
Hol van a rabló?
Merre?
Hol van a rabló?
Álljunk bosszút!
Jaj, a kedvesem vérzik!
Hát az enyém hol van?
Párom álmomban eltűnt.
Jaj, merre tűntek?
Óh, merre lehetnek?
Ím, ott a várban!
Nyílt sebből patakzott a vérük.
Ki támadt reánk?
Nézd ott áll! Ottan áll!
Nála Ferrisem szablyája van!
Róla kedvesem vére csöpög!
Ez ő! A kastélyra tört!
Királyunk kürtbe fútt.
Klingsor kürtjébe fútt.
A hősöm rohant.
Rohantak mindnyájan ők.
Mind bátran támadt,
de mindegyik megsebesült!
Jaj! Százszor jaj neki most!
Megvágta a kedvest.
A páromat is.
Még véres a kardja!
Jaj! Szeretőm, óh jaj!
Hallod? Hallod?!
Vesztünket mért akarod?
Galád! Galád, átkozott!
Hah! Rabló?
Mersz ide jönni?
Hogy merted bántani őket?

PARSIFAL
Ej, szép leányok,
hogyne tettem volna?
Hozzátok vágytam,
s utamba állottak ők.

LÁNYOK
Hozzánk indultál?
Ismersz talán?

PARSIFAL
Sosem láttam ily bájos hadat.
Szavaimat elhiszitek-é?

LÁNYOK
Nem fogsz-e bántani minket?

PARSIFAL
Nincs rá okom.

LÁNYOK
De ártottál
annyi sokunknak,
elűzted pajtásainkat!
Ki játszik velünk?

PARSIFAL
Majd én, ha kel!!

LÁNYOK
(Egyesek virággal díszítik 
magukat gazdagon.)
Hisz akkor jó!
Akkor el se menj!
Ha szépen bánsz mivélünk,
mi minden jót ígérünk.
Nem kincsek özönét,
de csókok gyönyörét.
Vigasztald meg a lelkünk,
óh jöjj, tiéd a szerelmünk!
Hagyjad öt békén! Ő a kedvesem!
Nem! Nem! Nem! Jöjj!
Hah! A csalfák!
Mily díszesek, szépek mind!
Jöjj! Jöjj!
Ó, te drága,
hadd nyíljak néked.
Mi a szíved vágya,
azt én megteszem érted!

PARSIFAL
Mily bűvös illat!
Sok nyíló rózsa.

LÁNYOK
Szebb nálunk nincs,
itt nyílunk a kertben,
a szirmunk hogyha lebben
s oly drága kincs,
a szép napsugárban,
néked virágzunk a nyárban.
Jó szívvel légy hozzánk!
A csókokat harmatozd ránk!
Add nékünk szerelmed és vágyad,
mert szirmunk így holtan lebágyad.
Óh, szívd be dús illatom!
Óh, nézd mily szép a kelyhem!
Óh, jöjj, tűzz kebledre engem!
A szád csókolnom engedd!
Nem! Jöjj! Hisz én vagyok a legszebb!
Nem! Én vagyok a legszebb!
Én a legszebb! Nem! Én vagyok legszebb!
Nem! Én! Csak én!

PARSIFAL
Ti pajzán, ti bájos virágok,
sose lesz itt játék,
ha messzibb nem álltok!

LÁNYOK
Mit háborogsz?

PARSIFAL
Mert veszekedtek.

LÁNYOK
Miattad versenyzünk.

PARSIFAL
Csak azt ne!

LÁNYOK
Menj tőle el:
engem akar!
Csak engem! No lám!
Csak én kellek neki.
Tán nem kellek neked?
Elűzöl talán?
Talán félsz is a nőktől?
Nincs hozzája merszed?
Mily rossz vagy, te gőgös, te gyáva!
Csúf lepke, nem szállsz a szomjas virágra?
Mily gyáva vagy! Mily rossz, mily vad!
Hadd fusson a balga!
Most mehetsz már utadra.
Légy hát szívünk jutalma!
Nem úgy! Nem úgy, ő a miénk!
Nem úgy, ő a miénk!
Enyém, enyém.

PARSIFAL
Elég! Nem fogtok el!
(Szökni akar, de Kundry hangja megállítja.)

KUNDRY
Parsifal! Várj még!

PARSIFAL
Parsifal . . .
Így hívott álmában engem az anyám.

KUNDRY
Ne menj el Parsifal!
Itt vár a mámor, üdv reád.
Ti gyermeteg lányok, hagyjátok őt!
El, hervatag rózsák,
ne rá hintsétek szirmaitok,
csak el, sebeket kötni
vár reátok otthon sok vitéz.

LÁNYOK
Tőled válni, tőled válni,
ó, be fájó! Ó, keserves kín!
Akárkit szívesen elhagynánk,
hogy csak veled legyünk.
Menj hát! Menj hát,
te kedves, te gőgös,
te balga!

PARSIFAL
Hát mindez álom volt csupán?
(Kundry gyönyörű fiatal nőként jelenik meg.)

PARSIFAL
Hozzám szólsz, a névtelenhez?

KUNDRY
Én hívlak,
balga jámbor
"Fal parsi"
vagy jámbor balga: "Parsifal"
Így szólt a messzi földön,
így búcsúzott
az atyád, a jó Gamuret a gyermektől,
kinek a boldog anyaölben
e nevet adta haldokolva.
Hogy ezt te megtudd,
vártam itt reád.
S te mért vagy itt,
ha nem, hogy ezt megtudd?

PARSIFAL
Sem ébren, sem álmomban nem láttam én,
mit látok félelemmel itt.
Virág vagy tán ebben a szép ligetben?

KUNDRY
Nem, Parsifal,
te balga jámbor!
Volt, volt hazám is távol.
Hogy rám találhass,
azért vagyok csak itt.
Oly messze jártam, láttam ott sokat.
Láttalak szelíd anyád ölén,
első szavad még most is hallom én.
Bár fájt a szíve,
de rád nevetett Herzeleide,
fiának arcát ujjongva nézte,
vigaszt lelve!
A bársony pázsit lett a bölcső,
ott dédelgette, ringatta csókkal.
A gyermek szép lett,
az álmán virrasztott anyja gondja,
csak arra ébredt,
hogy anyja rá a könnyét ontja.
csak sírt, örökké könnye hullt
megölt atyád után.
Csak sírt, hogy téged óvjon ily csapástól,
ez életének célja lett.
Hogy harci vész,
hogy kard, se nyíl ne érjen,
elrejtett ősi berken, csöndben, mélyen.
A gondja egy volt, egytől féltett,
vad harcok híre, hozzád el ne égen.
Hallod-e még, hogyan jajgatott,
hogy sírt, ha jöttödre várt?
Mint a lány, sírt és kacagott,
hogyha végre rád talált.
S oly lázzal fonta nyakadat át,
nem érezted-e, hogy csókja fájt?
Föl se fogtad a fájdalmát,
mely keblét tépte, dúlta,
míg végül már hiába várt,
nyomod a szél befútta.
Sokáig várt remegve,
míg elnémult keserve,
a bánat fölélte a kínt.
Ó, jöjj halál, így szólt,
és összetört a szíve
és Herzeleide meghalt.

PARSIFAL
Végem! Végem! Mit tettem?
Hol voltam?
Drága édes jó anyám, te!
Hogy én, hogy én okoztam, én, halálod!
Balga, bamba, ostoba fő!
Hol jártam én őt elfeledve?
Téged, téged feledve?

KUNDRY
Míg nem ért fájdalom,
a vigasz üdve sem érte még lelkedet,
a lelkifurdalást,
a kínt hadd enyhítse most
szerelmem feléd.

PARSIFAL
Anyámat,
anyámat elfeledhettem!
Ah, még mi mindent feledtem el?
És elfelednem volt-e mit?
Az elmém tompa és üres.

KUNDRY
Belátás a bűnt is jóra váltja,
meglátás vet fényt a balgaságra!
Hát lásd meg a szerelmet,
mint Gamuret,
midőn anyádért lángra gerjedt
a szíve perzselőn!
Mi testet, éltet adott tenéked,
a balgaságon győzni jót,
vedd át
anyádtól e végső áldást:
a búcsúcsók,
szerelmes első csók.
(Hosszan csókolja Parsifal ajkát.)

PARSIFAL
(Rémülten felugrik, mintha 
szörnyű fájdalmai lennének)
Amfortas!

A mély seb! A mély seb!
Az én testemben lángol!
Ó vádol, vádol!
Borzalmas váddal
a szívem mélyén égbe kiált.
Óh! Óh! Amfortas!
Szánlak téged!
Sebed vérezni látom,
most én testemben ég! Itt! Itt!
Nem, nem, nem a seb sanyargat.
Áradna forró patakban vér.
Itt! Itt a szívemben ég,
a vágy, az, a vágy szörnyű lángja,
ami az eszemet elveszi.
Óh! Vágyam kínja!
A láz úgy perzsel, ráz és gyújt
parázsló bűnös vágyban.
Ott van, látom, ott
a szent serleg az.
Fölizzik bent a vér,
megváltás gyengéd mámora
remeg a hívők kebelében.
Csak itt: e szíven ül
a kínok kínja.
Megváltóm jajszavait hallom,
a vádat, ah, a vádat,
hogy gonoszé a szent gerely.
Óh válts meg, ments ki már
a bűn fertőzte kézből!
Igen, az égi szózat harsant
fölrázva a lelkem,
de én botor, én gyáva
hősködve kóboroltam esztelen!
Megváltóm! Jóság, égi kegy!
Hogy vezekeljem bűnömet?

KUNDRY
Te áldott hős!
Feledd a bút!
Nézz rám, ez boldogságot ad!

PARSIFAL
Ez, ez a hang volt!
Ez csalta őt,
e pillantás,
ez volt az, ismerem,
meg ez is, mely vérét fölkavarta,
ez ajak rá épp úgy mosolygott,
így pihegett e kebel,
épp így feszült e nyak,
így lengtek a kacagó fürtök,
így ölelte őt ez a kar,
ily szédület ült az arcán,
amikor hódító bűbájjal
a lelke üdvét elperzselé ez ajk!
Hah! Ez a csók!
Te csábító! Hagyj engem el!
Távozz, távozz, hagyj el!

KUNDRY
Hálátlan!
Ha mással érzel
és együtt vérzel,
lásd most az én szenvedésem!
Megváltó lennél,
boldoggá tennél,
ha tevéled üdvben lenne részem.
A végtelenség kezdete óta,
megváltóm várok rád,
kit becsméreltem rég.
Ó! Tudnád átkomat,
mely énrám ébren, alva,
kacagva, sírva,
élve, halva
csak újabb kínt hoz, szenvedést.
Hosszú kínnal sújt a lét.
Én láttam őt, őt
és kacagtam,
rám villant szeme.
Azóta én őt hajszolom,
hogy végre újra lássam.
Lázálmaim
hozzák pillantását elém,
szeme felém dereng,
kényszerít az átkos vágy
s egy bűnös hull karomba ismét!
E szörnyű görcsben
nem bírok sírni,
csak vérem tombol,
tépi a testem,
lelkem rázza,
hasztalan küzdök ellene.
Úgy vágytam rád, hogy majd elepedtem,
s gúnyoltalak, ah, észvesztetten,
hadd hulljak most kebledre sírva,
szívedet bárcsak egy percre bírva,
s bár ég és föld a sárba lök,
te adj megtisztulást és erőt!

PARSIFAL
A kárhozat vár ránk,
örök halál,
ha csak egy percre
elfelejtem küldetésem
s a karjaidba hullok.
Én téged is megváltalak,
csak fojtsd el bűnös vágyadat.
Mert balzsam, mely kínoddal végez,
nem bűnös vágyadból ered,
az üdvöt addig el nem éred,
míg az a seb be nem heged.
De más miatt, ah más miatt
epedtek gyötrő vágy alatt,
a jámborok kik írt se lelve
a testük gyötrik vezekelve.
De ki oly bölcs, hogy lássa jól,
a tiszta üdv forrása hol?
Óh rémség, nincs mentségre mód.
Óh, tébolyult sötétben
az üdvözülést lesni ott,
ahol csak átok vár és szégyen.

KUNDRY
Hogy lelked most lát,
a csókom csodája tette?
Ez ajk, mely ajkadon lángol,
isteni lénnyé varázsol.
Világot válts meg, ezt bízták rád!
Istenné tett ez óra.
Hadd kárhozzak el örökre én,
engem ne méltass szóra!

PARSIFAL
A lelked, bűnös nő,
megváltom én.

KUNDRY
Isteni hős, vedd szerelmem!
A lelkem azzal váltod meg.

PARSIFAL
Üdv és megváltás lesz jutalmad,
csak mutasd Amfortashoz az utam.

KUNDRY
Nem! Vesszen a gyarló!
Sose lássad a bukott szentet,
a boldogtalan kéjsóvárgót,
kit kikacagtam, hallod, hallod?
Ha-ha! Kit dárdája sebze meg!

PARSIFAL
Ki merte őt
a szent gerellyel döfni át?

KUNDRY
Ő... Ő...
rajta nevettem s elért az átka,
Hah, erőt ez ád
s fegyvert fogok tüstént te rád,
ha rajta, a bűnösön szánakozol.
Hah, őrült!
Szánj meg! Csak engem szánj!
Egy órát adj nekem!
Egy órát légy velem
és az útra rávezettek én.

PARSIFAL
Vessz el, te boldogtalan!

KUNDRY
(a vár felé)
Hívlak! Hívlak! Segíts!
Tartsátok vissza! Hamar!
Álljátok útját!
Útját kell állni!
S ha tán kiszöksz ismét,
s a földön minden ösvény tiéd,
de azt, melyre vágysz,
azt az egyet soha el ne érhesd,
mert minden úton,
mely éntőlem elvisz,
ím, nagy átkom kísér.
Tévelyegj! Tévelyegj!
Szép kedvesem,
Útravalód, íme vedd!

KLINGSOR
(Felbukkan, dárdával 
fenyegeti Parsifalt.)
Állj meg!
E fegyver végez most veled!
Te balga,
játszva győz le a mestered!
(Felé hajítja a gerelyt. 
Az Parsifal feje felett lebegve 
megáll a levegőben. 
Ő megragadja s a fejefölött tartja.)

PARSIFAL
Íme, e jellel
vége a varázsnak:
ettől gyógyul a mély seb,
melyet véle döftél
és porba ez döntse mind,
ezt a csalfa varázst!
(A gerellyel a kereszt jelét rajzolja. 
A kert azonnal elsüllyed, pusztasággá 
válik Kundry egy kiáltással összerogy. 
Parsifal visszafordul hozzá.)
Tudod,
hogy énrám újra hol találsz.




HARMADIK FELVONÁS

A Grál birodalmában.
Kellemes tavaszi táj, kora reggel. Gurnemanz, ősz remete
ként.


GURNEMANZ
Amonnan jött a sóhaj.
Nem jajgat vadállat így.
Mi lehet? ma, a szent ünnep reggelén.
E hang, e jaj, úgy rémlik ismerős.
Hah! Ő újra itt?
A télies zörgő bokor,
az fedte el mily rég már.
Fel! Kundry! Fel!
A természet, ím, éled már!
Óh, ébredj! Az új tavasz vár!
Jéghideg!
Dermedt, vértelen, tán halott,
de mégis őt hallottam én?
(Erősen dörzsöli a mereven fekvő 
Kundry homlokát és kezét. A nő lassan 
életre tér. Felnyitja szemét, fájdalmasan fel-
kiált.)
Te eszelős,
nincs hozzám egy szavad?
Ez hát a hálád,
hogy a tetszhalálból
megint fölkeltettelek?

KUNDRY
Szolgálni! Szolgálni!

GURNEMANZ
Itt azt aligha tudsz.
Nincs szükség hírvivőre már.
Gyökért és gyógyfűt
mindenki magának szed,
az erdei állat nyomán.
Mily másként jár, mint azelőtt!
Tán e szent nap hatása ez?
Óh! Bűnbocsánat drága napja...
Úgy van, csak e nagy
ünnep áldásaképpen
éleszthettem öntudatra.
(Az erdő felé tekint.)
Ki közeleg a forráshoz?
Sötét a vértezetje.
Nem társunk, annyit látok.
(Parsifal lép ki az erdőből.)
Isten hozott!
Eltévedtél,
s én mutassak utat?
(Parsifal rázza a fejét.)
Nem méltatsz üdvözlésre sem?
(Parsifal lehajtja fejét.)
Hej! Nos?
Ha némaságra szorít a fogadalmad,
az enyém arra késztet,
hogy illemre megtanítsalak.
Hol most vagy, tudd meg, szent a hely:
tilos itt pajzs és zárt sisak,
tilos a dárda, vért s a kard,
ma legkívált. Nem tudod tán,
mily szent ünnep van ma?
(Parsifal a fejét rázza.)
Ej! De hát honnan jössz?
Miféle pogány nép közül,
azt se tudod, hogy épp ma
a legszentségesebb Nagypéntek van?
(Parsifal még mélyebben csüggeszti le fejét.)
Tedd le a fegyvert!
Meg ne bántsad őt,
ki értünk bűnösökért
a vérét ontá védtelenül e szent napon!
(halkan Kundryhoz)
Fölismerted?
Ez volt, ki egykor hattyút ölt.
(Kundry igenlően bólint.)
Bizony ez ő,
a balga, akit innen elűztem.
Hah! Hová vitte útja?
Az ott a szent gerely!
Ó! Szent ez a nap
és boldog én, hogy láthatom!

PARSIFAL
Testvér,
újra láthatlak téged!

GURNEMANZ
Hát rám ismersz-e még?
Kit oly rég láttál,
kit gond és bú úgy meggyötört?
Hogy kerülsz ide?

PARSIFAL
Keservek
s tévelygések útját jártam.
Való-e vajon, hogy végére értem?
Az erdő suttogása
ismerős fülemnek,
s te tisztes agg, köszöntlek újra.
Vagy tán téves út ez?
Más képe van a tájnak.

GURNEMANZ
De szólj,
hogy kit keresel te erre?

PARSIFAL
Csak őt, kinek bús siralmát
oly balga fejjel hallgatám,
s akinek gyógyulása
az én kezembe téve van.
De ah! Egy szörnyű átok üldöz engem,
az üdvöt nem lelve
járok úttalan utakon.
Számtalan ármány
veszély és küzdés
téves ösvényre hajszolt
már mikor intett a cél.
A szívemet a kétség dúlta,
hogy elveszítem e dárdát,
amelyet védtem, melyért vívtam,
míg testem annyi seb tépte föl,
mert ezzel nem küzdhettem
ártóim ellen.
Szentül, sértetlenül kell viselnem,
míg híven át nem adtam.
Ott nézd csak, égi fényben áll
a drága szent gerely!

GURNEMANZ
Óh, áldás, üdvösség!
Óh, bűvös, drága szentséges csoda!
Óh, Uram! Ha átkos kéz
téged a téves útra vitt,
hidd el, már ennek vége!
Jó hely ez, itt a Grál az úr,
már várnak rád a hívei.
Ah, epekedve várják
az áldást, mi veled jő!
Amióta itt köztünk valál,
a gyászunk gyötrelemre vált,
a kínunk végtelenre nőtt.
Amfortas kegyetlenül szenved,
testi, lelki kínja gyötri
és hívja keserű daccal a halált.
Mi mind könyörgünk néki sírva,
de hasztalan, ő meg nem áldoz többé!
Szekrénybe zártan
pihen rég a Grál:
bűnbánó szerencsétlen őre,
ki meg nem halhat
amíg láthatja a Grált,
a maga életének
s kínjának így akarja végét vetni.
Mert szent kenyérhez
többé nem jutunk,
azóta földi étek táplál
és így erőink lassan elfogynak.
Nem hív már semmi hír,
nem jő parancs,
hogy szent harcokba menjünk.
Teng és tesped tétlenül e had,
kit hős vezére elhagyott.
Az erdő mélyén rejtőztem el én,
a halált várva csendben,
mely elragadta már az agg királyt.
Mert Titurel, a szent király,
aki a Grált már nem láthatja többé,
elhunyt, csak úgy, mint bárki.

PARSIFAL
És én szerzém
mind ezt a szenvedést!
Ha! Milyen szörnyű bűnök súlya
nyomja ezt a dőre főt
egy örökélet óta
nincs olyan vezeklés,
mely lemosná a lelkemről a foltot,
bár megváltás szent hivatásom.
Csak tévelyegve bolygok,
az ösvényt hasztalan keresve.
(Majd elalél Gurnemanz megragadja, 
Kundry gyorsan vizet
hoz, hogy az arcára hintse.)

GURNEMANZ
Nem így!
A fáradt vándort
itt fürössze meg szent forrásvíz.
Még ma - úgy sejtem -
nagy tettet fog véghez vinni,
szent áldozatok hősi művét:
hadd légyen tiszta hát,
s a hosszú bolygás után
hadd mossa le az út porát.

PARSIFAL
Még ma Amfortashoz,
szólj, elvezetsz-e?

GURNEMANZ
Meglátod,
vár reánk a fellegvár,
ma sírba tesszük jó uram testét,
el nem maradhatok.
A Grált még egyszer fölfedi Amfortas,
hogy rég elmulasztott tisztét
egyszer még betöltse,
s hogy megszentelje atyja lelkét,
ki sírba őmiatta tért,
így kíván vezekelni most,
megszentel minket is.

PARSIFAL
(Kundryhoz)
Te mostad meg a lábam,
(Gurnemanzhoz)
te hints fejemre szent vizet.

GURNEMANZ
(Merít a forrásból és 
Parsifal fejére önti a vizet.)
Megáldalak, te tiszta, tiszta vízzel.
Így tűnjön minden bűnnek.
mocska rólad el!
(Kundry egy aranyos palackot von 
elő kebléből, tartalmát Parsifal 
lábára önti, majd a hajával törli le.)

PARSIFAL
Te megkenéd a lábam,
a főmet kenje Titurelnek híve
és úgy köszöntsön ma még engem, mint királyt!

GURNEMANZ
Így ígérte a jóslat.
Megáldom hát fejed,
légy áldott, én királyom!
Szent, tiszta!
Részvéttel szenvedő,
bölcs szívvel jótevő!
Tűrted a megváltottnak szenvedését,
a végső terhet fejéről vedd le hát!

PARSIFAL
(Vizet mer a forrásból, a térdelő 
Kundry fejét megnedvesíti.)
Szent tisztemet így kezdem el:
keresztvizét
s hitét vedd Megváltónknak!
(Kundry mélyen lehajtja fejét, 
zokogni látszik Parsifal gyönyörködik 
a délelőtti verőfényben ragyogó erdő 
és rét láttán.)
Mily varázslatos szép ma a táj!
Láttam csodás virágokat,
hosszú indájuk vágyva rám fonódott,
ám soha még nem mosolygott rám
ily szépen tündéri szirmuk,
ily édes illatuk se volt,
s hozzám ily szépen egy se szólt.

GURNEMANZ
Uram, Nagypéntek varázsa ez!

PARSIFAL
Jaj nékem,
a legfőbb gyásznapé!
Úgy lenne méltóbb, ha a lét,
s az élet gyászban lenne most
és sírna, ah csak sírna.

GURNEMANZ
No lásd, ez nincsen így,
a harmat a bűnbánat könnye,
a lomb, virág, a fű
attól ily gyönyörű.
Bűnbánat könnye mindez.
És örvend minden élőlény
a Megváltónak ünnepén,
buzgó imát küld hozzá!
mert őt keresztfán nem láthatja senki,
az embert, kit megváltott, nézi csak,
bűntöl szabad,
már nem nyomasztja semmi,
hisz érte Isten áldozá magát.
S e nap a rét füvét is általhatja,
melyet a durva láb
le nem tapod, hanem
miként az égi irgalom
megszánta őt, ki megváltatott,
az ember is ma jámboran
mindent kímélni fog.
És hálás minden, ami él,
mi most virul s majdan lehull,
a természet új életre kél,
s bűntelen szépségben vidul.

PARSIFAL
Hervadni láttam
virágok arcát:
megváltást, uram, nékik adsz hát?
Ím, áldó harmatcseppé vált a könnyed.
Te sírtál, s nézd a táj, hogy éled!
(Gyengéden megcsókolja Kundry homlokát.)

GURNEMANZ
Dél van:
ím, itt az óra.
Engedd uram, hogy szolgád elkísérjen.
(Gurnemanz saját lovagi köpenyét 
hozza elő s Kundryval együtt 
Parsifalra teríti, aki ünnepélyesen 
kezébe veszi a lándzsát és Kundryval 
lassan követi Gurnemanzot.)

(Változik a szín. A Grál várának csarnoka. 
A lovagok az egyik oldalról Titurel holttestét 
hozzák koporsóban, a másik oldalról Amfortast 
a hordágyán, előre a letakart Grál-szekrény.)

LOVAGOK
E szekrényben a Grál rejtezik,
az oltárhoz kísérjük.
Kit visztek itt oly gyászosan,
oly némán szótlanul?
Egy hőst visz itt ez a bús menet,
egy hőst, egy szent erejűt,
az Isten választotta ki őt.
Titurel, ő pihen itt.
Ki ejtette el Isten védencét,
ki őrizte az Istent?
A győzelmes aggkor ejtette el,
mert a Grált nem láthatta többé!
És mért nem szabad a Grált néki látni?
Mert az, akit visztek
a Grál bűnös őre.
Idehoztuk mi őt, hogy még ez egyszer,
hogy még ez egyszer,
Krisztus testét kiossza,
ah, ma utólszor még!
Ó, jaj! Te őrzöd a Grált!

AMFORTAS
(bágyadtan, egy kissé felemelkedve)
Jaj végem! Végem! Oh, jaj nekem!
Itt pusztuljak el ma még,
általatok érjen a halál,
mily enyhe bűnhődés lenne.
(Kinyitják a koporsót. A holttest 
láttára mind jajkiáltásban törnek ki.)
Atyám, te!
Hősök dísze s dicső virága!
Te hű, előtted az angyalok meghajoltak -
úgy kívántam a halált,
s ím rád hoztam azt!
Ó, téged már dicsfény vesz körül,
s a Megváltót láthatod.
Ó, kérjed te őt, hogy a szentséges vér,
ha ma ismét fölüdíti
a hívek szomjú lelkét,
s új erőt önt beléjük,
rám küldjön végre halált!
Ó! Halni,
halni vágyom,
Az iszonyú méreg,
a seb hadd múljon,
e roncsolt test hadd pusztuljon el!
Atyám! Úgy kérlek,
kérjed őt, kérjed őt:
"Megváltóm, váltsd meg az én fiam!"

LOVAGOK
Takard föl a Grált!
Tisztedet töltsd be!
Ó gondolj atyádra:
ma kell! Ma kell!

AMFORTAS
(Kétségbeesetten felszökik, a 
lovagok közé veti magát.)
Nem! Nem, végem!
Már érzem a véget, az éjet,
és ti visszaűztök az életbe még?
Jaj, őrültek!
Ki kényszeríthet, hogy éljek?
Adjátok nékem a halált!
Itt vagyok, tátongva ég sebem!
Itt van a méreg,
testemben a vér.
Elő a fegyvert! Szúrjatok bátran,
be, be markolatig!
Fel, ti hősök,
érje a bűnöst méltó halál!
Magától fényre gyúl majd a Grál!
(Parsifal, aki Gurnemanztól és 
Kundrytól kísérve észrevétlen 
lépett be, most előlép és a gerely 
hegyével megérinti Amfortas oldalát.)

PARSIFAL
Csak egy fegyver segít,
az gyógyít meg,
mely sebed okozta.
Gyógyulj! Nem terhel semmi bűn,
mert én ellátom tisztedet.
Legyen áldott szenvedésed,
melytől bölcs részvevést
és résztvevő tudást
tanult a balga fő!
A szent gerelyt
ím, visszahoztam én!
Oh, csodatévő boldogság!
Ki gyógyírt küldött mély sebére,
most látom annak hull a vére,
úgy vágyik, hogy rokon forrást leljen,
mely ott csordul a Grál-kehelybe.
Ne legyen hát elzárva már,
Meglátjuk a Grált, nyissátok hát!
(A fiúk kinyitják a szekrényt. 
Parsifal leveszi a Grált, letérdel
és némán imádkozva szemléli. A Grál 
lassan szétárasztja fényét.)

MIND
Üdvösség csodája!
Megváltó megváltása!
(Kundry a szemét Parsifalra függesztve 
lassan a földre rogy – meghal. Amfortas és 
Gurnemanz térdelve hódol Parsifalnak ki 
a Grált áldón felmutatja az imádattal leboruló 
lovagoknak)


Kereszty István és Lányi Viktor fordítása alapján