ARNOLD SCHÖNBERG EGY VARSÓI ÉLETBEN MARADOTT Nem tudok mindenre emlékezni, öntudatlan lehettem az idő legnagyobb részében. Csak a hatalmas pillanatra emlékszem, amikor mindannyian elkezdtek énekelni, mintha már előre elő lett volna készítve, régi könyörgés, amit oly sok évig elhanyagoltak -az elfelejtett hit! De nem emlékszem, hogyan jutottam a föld alá, hogy Varsó szennycsatornáiban éljek oly sokáig. A nap úgy kezdődött, mint máskor. Ébresztő még sötétben: "Mars ki!" akár aludtál még, akár a gyötrődés ébren tartott egész éjszaka: mert elszakítottak a gyermekeidtől, a feleségedtől, a szüleidtől. Nem tudod, mi történt velük; hogy tudtál volna aludni? Újra kiabálták: "Mars ki! Az őrmester dühös lesz!" Kijöttek néhányan, nagyon lassan, az öregek, a betegek, mások ideges gyorsasággal. Rettegnek az őrmestertől. Sietnek, annyira, amennyire csak tudnak. Hiába! Sok, túl sok a zaj; nagy, túl nagy a felbolydulás, és nem elég gyorsak! A Feldwebel kiáltja: "Achtung! Still gestanden! Na wird's mal, oder soll ich mit dem Gewehrkolben nachhelfen? Na, jut; wenn Ihr's durchaus haben wollt!" ("Figyelem! Vigyázz! Na mi lesz, vagy segítsek a puskaaggyal? Na jó, ha mindenáron akarjátok!") Az őrmester és alárendeltjei mindenkit ütöttek: fiatalokat és öregeket, erőseket és betegeket, bűnösöket és ártatlanokat. Fájdalmas volt hallani a nyögéseket és sóhajtásokat. Én hallottam, bár engem is nagyon megvertek, olyan nagyon, hogy nem bírtam tovább, összeestem. Mi ott a földön, akik nem tudtunk felállni, nekünk a fejünket ütötték. Én eszméletlen lehettem. A következő, amit értettem, hogy egy katona azt mondta: "Mindannyian halottak", amire az őrmester azt parancsolta, hogy vigyenek el minket. Én ott feküdtem oldalt, félig eszméletlen. Nagy csend lett - félelem és fájdalom -. Azután hallottam, hogy az őrmester kiált: "Abzählen!" Ők pedig elkezdték lassan és szabálytalanul: Egy, kettő, három, négy. "Rascher! Nochmals, von vorn anfangen! In einer Minute will ich wissen, wieviele ich zur Gaskammer abliefere! Abzählen!" ("Gyorsabban! Még egyszer, elölről! Egy percen belül akarom tudni, hányat adok át a gázkamráknak. Leszámolni!") Ők pedig elkezdték, először lassan: egy, kettő, három, négy. Azután gyorsabb és gyorsabb lett, olyan gyors, hogy végül úgy hallatszott, mint szilaj lovak rohanása, és hirtelen, a közepén, elkezdték énekelni a Sömá Jiszroelt. Czinkos Erzsébet nyersfordítása