JOSEPH HAYDN ANGOL CANZONETTÁK A SELLŐ ÉNEKE Napsugár ma táncra hív, csillogó a tengerár; jöjj és lásd a kéklő víz mennyi drága kincset ád! Gazdag lesz, ki vélem jő, titkot rejt itt minden kő. Erre, erre, erre jöjj! Lent a mély oly ritkaszép, távol már a láthatár; emberszem nem látta még: fényben ég a drágaság. Meg nem rémít vad vihar, zúgó szélvész nem zavar; Gazdag lesz,... NEM MONDTA, HOGY SZERET Nem mondta, hogy szeret, de arca hervadt, mintha rút féreg rág titkon a rózsatőn. Csak ült és tűrte, mint egy kőszobor vígan, vígan a kínt. PÁSZTORI DAL Anyám csak szid: mért nem fonok hajamba pántlikát, hogy miért nem hordok pruszlikot és drága szép ruhát? Mondd mért - így szól - csak ülsz és sírsz, menj, táncolj gyermekem! Ó jaj, oly nehéz e szív, mert Lubin nincs velem! Úgy fáj, ha róla álmodom, oly boldog volt szívem! Csak sírok kint a kis padon, nem hallja senki sem! Amíg fonok és dúdolok úgy tűnik énnekem: itt minden alszik vagy halott, ha Lubin nincs velem. EMLÉKEZÉS A szép tavasz ma visszatért, de ő többé nem jő. Még mindig fáj, még elkísér a rég elmúlt idő. Túl szép, túl gyors, túl drága nyár, elmúlt, elszállt és vége már. Mint csalfa, tűnő árnyék, int a boldogság felém, a képzelet gyors szárnyain a múlt újra enyém. Ó bár a könny a vigaszom, véget nem ér a fájdalom. TENGERÉSZDAL Indulj, a horgonyt szedd fel hát: - a matróz mindig vígan él, mert boldog, hogyha tengert lát és fittyet hány, ha fúj a szél. Reccsen, roppan, reng a híd, Húzzad, rajta, húzzad, rajta! Harc, sem vész meg nem rémít! Húzzad, rajta, húzzad, rajta! És bármi ellen támadhat nem rettent kard, se puskapor, Az ágyú nyomban választ ad: az angol győztes mindenkor! Reccsen, roppan... MEGELÉGEDÉS Ó szinte semmim nincs nekem! Ám én elégnek mondanám. Nem kell, hogy nyájam nagy legyen, ha van csak egy kis báránykám. Csak drága lánykám tudja jól e szív titkát, mely néki szól. E szív oly gazdag itt belül, oly mértéken felül, nem érdekli császár, se trón! Ha látom őt, nincs nap sem éj, mint gyors madár, az óra jár; Nem bánt se kín, se szenvedély, a bú, a gond messze száll. Csak drága lánykám tudja jól... HŰSÉG Míg tombol, dúl a vad vihar és fákat dönt a szél, a szívem mélyén nem csitul a lázas szenvedély. Mert, ó, a sorsnak titkait nem sejti még e szív: hogy fényben járjuk útjait, vagy szörnyű végzet hív. Mint sűrű éjben csalfa jel a cél oly távol még. S a tévelygő, hol útra lel, már búsan int a vég. De bármi végzet vár reánk, ha kell, száz vészen át, a földön és a sírban is e szív oly hű hozzád. De bármi végzet... A SZELLEM DALA Halld, halld, néked szólok én: ne gyászolj, ne gyászolj engemet! A lelkem visszatér, a lelkem visszatér és vár és vár, hogy jöjj velem. Az arcod elmereng, ott sírsz egyedül kinn, hol régen odalenn porladnak hamvaim. És látom szemed ott s a könnypatakot én, őrzöm a sóhajod, mit szél sodor felém. Halld, halld... TÜNDÖKLŐ SZEMEK Mért nem hiszed, hogy hű szívem? Oly áthatóan néz, hogy ölni tudna tán szemed egy pillantásomért. Ha rámtekint szerelmesen, szememben gyúl a fény: hisz játszva győzött szívemen és rabja lettem én. A VÁNDOR Csak menj egyedül, míg a hold sápadt fénye, mint nesztelen árnyék az utadra hull, hol baglyok tanyáznak és sírnak az éjbe s a borzalmak tája homályba borul. Itt nem jár, ki boldog, jöjj fájdalmak lánya; itt gyógyító írt könnyeidben találj! Hol elvész a múlt, nincs ki holnapra várna, itt nincs már remény és semmi se fáj. ÉDES KÍN Ne érjen el a szenvedés, se gond, se könny, se kétkedés! Te kedves kín, ma messze szállj és többé vissza se találj! De jöjj te, édes óra már, mint gondot űző rózsaszál! Jöjj tünde kedv, s te szép remény, mint táncos lábú víg legény! Az élet, mint egy pillanat így észrevétlen elszalad. Ha bú se bántja szívedet, a boldog béke rád nevet. KÉTSÉGBEESÉS A szívem tűrte bánatom, hogy meg ne lásd a szenvedést. Kitör a kín most ajkamon: nincs már remény, nincs enyhülés. Nem bírja már a gyönge szív e mély, e súlyos bánatot. A jó halál megszabadít, ne sírjatok, ha meghalok. EGYÜTTÉRZÉS Te énnekem oly drága vagy, e szív oly rég, oly rég szeret, hogy benned bármi vágy fakad a lelkem egy veled. Mi néked fáj, az fáj nekem, mi jó, mi jó, az tőled jő, s ha bármi szépet vár szíved bennem a vágy csak nő. Ó BŰVÖS HANG Ó bűvös hang! E lágy zenét bár többé már nem hallom én, a szívem mélyén cseng. Bár élhetnék a hegy ölén, a búcsúszót hogy halljam én, mit Echo visszazeng. Mély szem! Hogy őrizném a fényt, mely tündökölve ég felém, míg játszva körbejár. Úgy óvnám, mint egy vesztaszűz, ne múljon el e tiszta tűz, éltető fénysugár. Csengery Adrienne fordítása