JOSEPH HAYDN

ARIADNÉ NAXOSZBAN - SZÓLÓKANTÁTA



RECITATIVO
Thészeusz, drágám, hol vagy? hol vagy?
Úgy tűnik közelemben vagy,
de egy hízelgő hazug álom megtévesztett.
A hajnal már pirkad az égen
a füveket és virágokat befesti Phoebus,
amint aranyhomlokával kilép a tengerből.
Jegyesem, imádott jegyesem,
hová irányítod lépted?
Talán vadcsapást követni
hív nemes szenvedélyed!
Ó jöjj, jöjj, ó kedves,
és csapdáidnak kedvesebb zsákmányt ajánlok.
Szerető Ariannád hív,
ki téged szüntelen imád.
Szorítsd, szorítsd még merészebb öleléssel,
és szerelmünk legszebb arca ragyog fel.
Nem tudom elviselni,
hogy tőled egy percre is elválasszanak.
Ó, hogy téged lássalak, kedvesem, a vágy is űz.
Érted dobog szívem.
Jöjj, jöjj bálványom!

ÁRIA
Hol vagy szép kincsem?
ki magadhoz vonzod e szívet?
Ha nem jössz, belepusztulok.
S a fájdalomnak ellen nem állok.
Hol vagy szép kincsem?...
Ha van bennetek irgalom, ó istenek,
duplázzátok meg vágyaimat,
hogy visszatérjen hozzám kedvesem.
Hol vagy Thészeusz?
Hol vagy szép kincsem?...

RECITATIVO
De kihez beszélek?
Hangomat csak Echo ismétli.
Thészeusz nem hall engem,
Thészeusz nem felel nekem.
A szellő és a hullámok viszik csak hangomat.
Nem lehet tőlem nagyon távol.
Felhágok erre
a mindennél magasabbra
meredő szirtre,
onnét meglátom őt.
De mit nézelődöm? Ó egek! Irgalom!
Ez Argosz hajója!
Azok ott görögök!
Thészeusz! Ő van a hajó orrában!
Ó bár tévednék...
nem, nem tévedek.
Ő menekül,
elhagy engem.
Nincs többé remény,
elárult engem.
Thészeusz! Thészeusz, hallgass meg!
Thészeusz! Ó, jaj, félrebeszélek!
A vízáramok és a szél elragadják
mindörökre szemeim elől.
Igazságtalanok vagytok ó istenek,
ha nem büntetitek a kegyetlent!
Hűtlen! Miért ragadtalak ki a halálból?
el kellett árulnod?
És ígéreteid?
És esküdözésed?
Esküszegő! Hűtlen!
Van szíved engem elhagyni?
Kihez forduljak?
Kitől reméljek irgalmat?
Nem bírom tovább, lábam remeg,
és e keserű pillanatban
érzem keblemben remegni lelkem.

ÁRIA
Ó mennyire vágyom meghalni
ebben a végzetes pillanatban,
de a kegyetlen szenvedésre
igaztalanul megtart az ég.
Én szegény elhagyott,
nincs senkim, ki vigasztalna,
kit úgy szerettem, elment
a barbár és hűtlen elszökött.
Ó mennyire vágyom meghalni...