Stravinski: Oedipus rex Prológ Narrátor: Tisztelt Közönség, az Oidipusz király latin nyelvű változatát fogják hallani. Hogy ne fárasszák fölöslegesen a fülüket és az emlékezetüket, az opera-oratórium közben, folyamatosan elbeszélem Szophoklész drámáját, amelyből kevés, monumentális elemet tartok majd meg. Anélkül, hogy sejtené Oidipuszt veszély fenyegeti a felsőbb hatalmak részéről, akik a túlvilágról figyelik, míg csak le nem győzik. Fiatalkora óta szorul körülötte a hurok, amelyet most egyre jobban húznak össze. Íme a dráma cselekménye: Théba tönkrement. a szfinx után pestisjárvány tört ki. A kórus könyörög Oidipusznak, hogy mentse meg a várost. Oidipusz, aki legyőzte a szfinxet, megígéri, hogy segít. Első felvonás Kar: Pestis sújt bennünket, Théba meghal a pestisben, ments meg bennünket a pestistől, amely megöli Thébát! Oidipusz, itt a pestis, szabadítsd meg a várost a pestistől, mentsd meg a haldokló várost! Oidipusz: Polgárok, megszabadítalak benneteket a pestistől, én, a dicső Oidipusz, szeretlek benneteket! Én, Oidipusz, meg foglak menteni benneteket. Kar: Máris ments meg bennünket Mentsd meg a várost, Oidipusz, ments meg bennünket, dicső Oidipusz! Mit tehetnénk, Oidipusz, hogy megmeneküljünk? Oidipusz: Elküldtem feleségem bátyját, hogy jóslatot kérjen, elküldtem az istenséghez Kreont, aki jóslatot kér, hogy mit kell tennünk. Csak sietne már Kreon! Kar: Üdv neked, Kreon, hallgatunk! Üdv neked, Kreon, beszélj hamar! Üdvözlünk, hallgatunk. Narrátor: Ime, itt jön Kreon, Oidipusz sógora. Megkérdezte a jósokat. A jós követeli, hogy büntessék meg Laiosz gyilkosát. A gyilkos Thébában rejtőzik. Bármi áron meg kell találni! Oidipusz dicsekszik, hogy ügyes rejtvényfejtő. Megtalálja és elüldözi a gyilkost. Kreon: Az istenség azt mondta: bosszuld meg Laioszt! bosszuld meg a tettest, találd meg a gyilkost; a gyilkos Thébában rejtőzik, a király gyilkosa elrejtőzött, meg kell találni! Tisztítsátok meg Thébát, tisztítsátok meg Thébát ettől a szennyfolttól, bosszuljátok meg a király halálát, büntessétek meg Laiosz király gyilkosát; a gyilkos Thébában rejtőzik, meg kell találnotok. Az isten követeli, hogy kiűzzétek. Ő hozta a pestist Thébára – így szólt Apollo Oidipusz: Nem te fogod a régi bűntényt kideríteni, Én kutatom majd fel Thébát; a gyilkos itt rejtőzik. Kar: Az isten szólt, hozzád beszélt. Oidipusz: Rám kell bíznia magát, meg fogom oldani a feladatot. Végigkutatom Thébát és kiűzöm innen! Felderítem a régi bűntényt. Kar: A gyilkos Thébában rejtőzik Oidipusz: Megmondta az isten… Megoldottam a szfinx rejtvényét, ezt is megoldom majd! Én, a dicső Oidipusz, újra megmentem Thébát, én, Oidipusz, megoldom a rejtélyt! Kar: Oldd meg, Oidipusz, oldd meg! Oidipusz: Ígérem, megoldom, én, a dicső Oidipusz, ígérem, meg fogom oldani. Narrátor: Oidipusz megkérdi Teiresziászt, az igazság forrásának látnokát. Teiresziasz kitér a válaszadás elől. Jól tudja, hogy Oidipusz a kegyetlen istenek játékszere. A hallgatás ingerli Oidipuszt. Felségsértéssel vádolja Kreont, Teiresziászt cinkostársának tartja. Ez igazságtalan rágalom miatt felháborodva Teiresziász úgy dönt, beszélni fog. A jóslata így szól: a király gyilkosa egy király! Kar: Delphi istene, várunk, Minerva, Jupiter leánya, Diana, aki a trónon ülsz, és te, dárdahajító Phőbus, álljatok mellénk! A baj súlyosan nehezedik ránk! Halott halott hátán, temetetlenül fekszenek a holtak! Űzzétek el a kegyetlen Marsot, dobjátok a tengerbe! Tébolyult üvöltéssel gyilkol bennünket, védteleneket! Te, Bacchus, siess ide fáklyáddal, égesd meg a legrettenetesebb istent! Üdv neked, Teiresziász, dicső férfi és látnok, Mondd el, mit követel az istenség, Szólj hamar, mindentudó próféta, beszélj! Teiresziász: Nem tudok beszélni, nem szabad beszélnem, vétek lenne szólanom Nem tudom leleplezni a bűnt, Oidipusz. Ne kényszeríts, vigyázz magadra, dicső Oidipusz, engedd, hogy hallgassak! Oidipusz: Hallgatásod vádol: te vagy a gyilkos! Teiresziász: Szerencsétlen! Beszélni fogok! Amiért engem vádolsz, beszélni fogok! Tudtodra adom, amit az istenség üzen, semmit se hallgatok el! A gyilkos köztetek lapul, körötökben található, egyikőtök az! A király gyilkosa király! Egy király agyonütötte Laioszt, egy király agyonütötte a királyt. Az istenség vádolja a királyt: a gyilkos egy király. A királyt ki kell űznötök Thébából, a bűnös király hozta a pestist a városra. A király gyilkosa egy király. Oidipusz: Az irigység gyűlöli a szerencsét. Ti választottatok királlyá! Megmentettelek benneteket, a szfinxtől, és királlyá választottatok! Ki oldotta meg a szfinx rejtvényét, kicsoda? Te dicső férfiú és látnok? Nem, én oldottam meg, és királlyá választottatok. Az irigység gyűlöli a szerencsét. Most a trónomra törtök: Kreon akar király lenni, Téged, Teiresziász, megnyert magának; de én áthúzom a terveiteket. Kreon akar király lenni. Ki mentett meg benneteket a szfinxtől? Barátaim, én, a dicső Oidipusz, én! Az irigység gyűlöli a szerencsét. Meg akarják buktatni a királyt, a ti királyotokat akarják megbuktatni, a dicső Oidipuszt, a ti királyotokat! Kar: Dicsőség! Magasztaljuk Jokaszté királynét! A pestissel fertőzött Thébában magasztaljuk királynénkat! Magasztalunk téged, Oidipusz hitvesét! Dicsőség! Második felvonás Narrátor: A hercegek vitatkozása odaszólítja Jokasztét. Hallani fogják, hogyan csillapítja le őket, és figyelmeztet, hogy a szenvedő városban nincs helye viszálynak. Nem hisz a jóslatban, meg van győződve róla, hogy a jóslatok hazudnak. Nem jósolták meg, hogy Laiosz egyik fia kezétől fog elpusztulni? Ezzel szemben Laioszt rablók ölték meg az útkereszteződésnél, ahol három út Danlis és Delphi felől összetalálkozik. Hármas keresztút! Jegyezzék meg ezeket a szavakat! – Oidipuszt félelem és rettegés tölti el. Eszébe jut, hogy amikor Korinthoszból jött, mielőtt a szfinxszel találkozott volna, három út kereszteződésénél agyonütött egy öreget. Mi lesz belőle, ha ez az öreg éppen Laiosz volt? Korinthoszba nem mehet vissza: egy jóslat figyelmeztette, hogy meg fogja apját ölni, és feleségül veszi az anyját. Félelem ragadja meg. Jokaszté: Hercegek, nem szégyellitek magatokat, ebben a szenvedő városban viszálykodni? Nem, szégyellitek magatokat mindenki szeme láttára személyes dolgokról veszekedni? a jósokban nem szabad bízni, mindíg hazudnak. A jóslat mind hazugság! Kinek kellett a királyt megölni? A fiamnak? A királyt meggyilkolták, Laiosz a keresztúton halt meg. A jóslatokban nem szabad bízni, mindíg hazudnak. Óvakodjatok a jósoktól! Kar: Hármas keresztút, hármas keresztút... Oidipusz: Egyszerre félelem tölt el, Jokaszté, iszonyú félelem. Jokaszté, halld! Keresztútról beszéltél? Amikor Korinthoszból jöttem, egy öreget megöltem, a keresztútnál öltem meg! Én, Jokaszté, egy öreget megöltem. Jokaszté: a jóslatok hazudnak, mindíg hazudnak! Oidipusz, óvakodj a jósoktól: hazudnak. Menjünk a palotába, itt nem találunk igazságot! Oidipusz: Félek, nagyon félek, Jokaszté, hirtelen megborzongok; borzalmas félelem szállt rám. Egyszerre csak rettegek, Jokaszté, asszonyom! A keresztútnál megöltem egy öreget! Tudnom kell az igazságot, tudnom kell, Jokaszté! Beszélni akarok a pásztorral, a gyilkosság tanújával; tudom, még él. Jokaszté, meg kell tudnom az igazságot! Narrátor: A gyilkosság egyetlen tanúja megtöri hallgatását. Hírnök jelenti Oidipusznak Polybosz halálát, és felvilágosítja, hogy ő csak fogadott fia volt. Jokaszté mindent megért. Megpróbálja Oidipuszt magával vinni, azután elfut. Oidipusz azt gondolja, szégyelli magát, amiért egy jöttment felkapaszkodó asszonya lett. Ez az Oidipusz, aki annyira büszke volt, amiért minden rejtvényt meg tudott oldani, most elbukott. Egyedül ő nem veszi ezt észre. Az igazság összetörte. Zuhan – zuhan lefele a mélybe. Kar: Itt jön a pásztor, aki mindent tud, és a hírnök, aki a szörnyű hírt hozta Hírnök: Polybosz halott, az agg Polybosz halott. Nem Oidipusz szülőapja volt, őt tőlem kapta Polybosz, én vittem őt a királyhoz. Kar: Nem ő volt Oidipusz igazi apja. Hírnök: Általam lett nevelőapja Kar: Általad lett nevelőapja! Hírnök: A hegyekben találtam a gyermek Oidipuszt, Kitették a hegyekbe a kisfiú Oidipuszt, Keresztül kötözött lábbal. A kis Oidipusz lába sebesült volt, a hegyekben találtam, és elvittem őt, a kis Oidipuszt, a pásztorhoz. Kar: Rettenetes dolgokat hallok, és még rettenetesebbeket fogok hallani. A dicső Oidipuszt egy isten nemzette annak a hegynek a nimfájával, ahol találták. Pásztor: Hallgatni kellett volna, nem beszélni De úgy volt: megsebzett és bekötözött lábbal találta a kis Oidipuszt, akit az apja és anyja tett ki Mindörökre titokban kellett volna tartani, nem lett volna szabad felfedni, hogy a kitett gyermek, akit a hegyekben találtál, a szegény kis Oidipusz, akit kitettek a hegyekbe. Hallgatni illett volna, nem beszélni róla! Oidipusz: Nem ijeszt a történet! Meg fogom ismerni Oidipusz származását! Jokaszté szégyelli magát, elfutott, Szégyelli magát Oidipusz hazátlansága miatt, származása miatt. Meg fogom ismerni származását, most megismerem majd származásom titkát. A történet nem ijeszt, megismerem majd Oidipusz származását, hazátlanságom okát. Én, a hazátlan, ennek örülök. Pásztor és hírnök: a hegyekben találtuk, a saját anyja tette ki, a saját anyja tette ki, úgy találtuk a hegyekben. Ő Laiosz és Jokaszté fia! Apja, Laiosz, gyilkosa! Anyja, Jokaszté, felesége! Nem kellett volna beszélni, hallgatni illett volna! Senkinek nem lett volna szabad beszélni arról, akit a saját anyja kitett, akit a hegyekben találtunk meg! Oidipusz: Születésem megsértette az isteni törvényt, Házasságom megsértette az isteni törvényt, Bűnömmel vétkeztem az isteni törvény ellen, Az igazságra fény derült! Narrátor: Végül meghallják majd a híres monológot. „Az isteni Jokaszté halott!” A monológot, melyben a hírnök Jokaszté végét jelenti De nem talál szavakat. A kórus átveszi szerepét és elbeszéli, hogyan akasztotta fel magát Jokaszté, hogyan szúrti ki Oidipusz saját szemét felesége arany csattjával. Ezután következik az epilógus. A király csapdába esett. azt akarja, mindenki lássa őt, a rettenetest, a vérfertőzőt, az apagyilkost, a tébolyultat. De elküldik a városból, anélkül, hogy gyűlölnék. Isten veled, Isten veled, szegény Oidipusz – szerettünk! Hírnök: Az isteni Jokaszté halott! Kar: A szobájában az asszony a haját tépi, becsukja az ajtókat, bereteszeli őket és jajgat. Oidipusz odarohan, odarohan, dörömböl az ajtón, Oidipusz üvölt és dörömböl Hírnök: Az isteni Jokaszté halott! Kar: Mikor betört az ajtó, valamennyien látták: az asszony felakasztotta magát. Oidipusz hozzárohant, kiszabadította a hurokból, lefektette az ágyra, majd arany csattjával kiszúrta saját szemét Fekete vér csepegett. Hírnök: Az isteni Jokaszté halott! Kar: Fekete vér patakzott, Oidipusz hangosan kiabált és átkozta magát. Mindenkinek megmutatta magát. A nyitott ajtón át látták a szomorú színjátékot, a mindnyájuk előtt iszonyatos színjátékot. Hírnök: Az isteni Jokaszté halott! Kar: Íme, lássátok Oidipusz királyt: Úgy néz ki, mint egy borzalmas szörnyeteg; mint a legborzalmasabb szörnyeteg; lássátok Oidipusz királyt, lássátok a vak királyt! A királyi apagyilkost! Szegény Oidipusz! Szegény Oidipusz király, aki megfejtette a szfinx rejtvényét! Ott van, nézzétek, Oidipusz király! Isten veled Oidipusz, szerettelek, együtt érzek veled, Szerencsétlen Oidipusz, siratom szemedet! Isten veled, Oidipusz, mi szegény Oidipuszunk! Szerettelek, Oidipusz, istenhozzádat mondok neked, Isten áldjon!. Nyersfordítás németből Bánhalminé Tankó Enikő (2010 jan.)