RICHARD WAGNER A NÜRNBERGI MESTERDALNOKOK SZEMÉLYEK: HANS SACHS, cipész basszbariton VEIT POGNER, aranyműves basszus KUNZ VOGELGESANG, szűcs tenor KONRAD NACHTIGALL, bádogos basszus SIXTUS BECKMESSER, városi írnok bariton FRITZ KOTHNER, pék basszus BALTHASAR ZORN, ónöntő tenor ULRICH EISSLINGER, fűszeres tenor AUGUSTIN MOSER, szabó tenor HERMANN ORTEL, szappanos basszus HANS SCHWARZ, harisnyaszövő basszus HANS FOLTZ, rézmíves basszus STOLZINGI WALTHER, fiatal frank lovag tenor DÁVID, Sachs inasa tenor ÉVA, Pogner lánya szoprán MAGDALENA, Éva dajkája mezzoszoprán ÉJJELI ŐR basszus Az összes céhekből való polgárok és asszonyok, segédek, inasok, lányok, nép A cselekmény színtere: Nürnberg, a XVI. század közepe táján. ELSŐ FELVONÁS (A Katalin-templom belseje) HÍVEK (kar) Hogy leszállt az Úr hozzánk, Elfogadta hő imánk, Értünk megkínoztatott, Nekünk szent törvényt szabott, Hogy hozzá méltók legyünk, Keresztséget fölvegyünk. Keresztelő Krisztuselőd! Nézz keggyel felénk, A Jordán vizén. (A hívek távoznak; Éva, Magdolna kíséretében Walther közelébe ér) WALTHER (Évához) Egy szót, egy szót csupán! ÉVA (Magdalenához) A kendőm, lásd, ott hagytam én... MAGDALÉNA Te rossz leány! Keressem én! (Visszamegy a padokhoz) WALTHER Lányka, ó, kérlek, megbocsáss, Tudni kívánom, kérdezni vágyom, Hisz kívánj bármit, készen állok, Az élet vagy halál, áldás vagy átok vár? Egyetlen szóval, ah kérlek, szólj: Kisasszony, szólj... MAGDALÉNA (visszatér) Itt van kendőd. ÉVA Ó, jaj, a tűm is! MAGDALÉNA Tán leesett? (Megint visszamegy) WALTHER Fényt és gyönyört, vagy örök halált? Elnyerem-e, ami után vágyom, Vagy romba döntöd boldogságom? Kisasszony, szólj! MAGDALÉNA (megint visszajön) Meglelém a tűt is! Jer hát, most megvan kendő s tű... De jaj, ott feledém könyvemet! (Gyorsan visszamegy újból) WALTHER Csak ezt az egy szót mondd ki már, E szó legyen a végzetem! Igen vagy nem! Egy röpke szót, Kisasszony szólj, menyasszony vagy? MAGDALÉNA (újból visszajött) Ej, lám, a lovag! Mily megtiszteltetés: Hogy őrzi Évát! E jóság nem csekély! Jöttét szabad jeleznem, Pogner mesternek jókor? WALTHER Jobb lett vón' sose látnom őt! MAGDALÉNA Ej, úrfi, hát illik-e ez? Hogy Nürnberg kapuit általlépte, Nem hívták-é meg vendégségbe? Mit pincénk, konyhánk adhatott, Nem ér egy hálaszózatot? ÉVA Jó Léne, rosszul értetted őt! Szólni kívánt vélem csupán! Hogy mondjam el? Magam se tudom! Nem is valóság, álom csupán! Kérdé, jegyesem van-é? MAGDALÉNA Szent ég! Halkan beszélj! És most induljunk haza, Ha valaki meglát! WALTHER Ne siess, mit sem tudok még! ÉVA (Magdalenához) Senki! Üres padok! MAGDALÉNA Hisz éppen ez a baj! Nos lovag, máshol talán! WALTHER Nem! Azt a szót! ÉVA (Magdalenához, kérve) Egy szót! MAGDALÉNA (észreveszi a sekrestyéből kilépő Dávidot; magában) Dávid? Ej, Dávid itt? ÉVA (Magdalenához) Mit mondjak? No, mondd hát! MAGDALÉNA Vitéz lovag, mit e lánytól kér, Az néhány szóban el nem fér. Menyasszony Pogner Évácska. ÉVA De jegyesét senki még nem látta! MAGDALÉNA A vőlegényt nem ösmerjük, Az még versenydanától függ, Mely a mesterdalnoknak hoz babért... ÉVA Majd a menyasszony adja át. WALTHER Ki a mesterdalnok? ÉVA Hát ön nem az? WALTHER Kik mesterek? MAGDALÉNA Ők döntenek. WALTHER Ki nyerhet ott? MAGDALÉNA Aki nekik tetszik. WALTHER A lány kit választ? ÉVA Önt, avagy senkit! MAGDALÉNA De Éva! Éva! Hol jár az eszed? ÉVA Jó Léne, engedd, hogy győzzön a lovag! MAGDALÉNA Hisz tegnap láttad először őt! ÉVA Ámde a képe szívembe nőtt! Álmaim őt mutatták nekem, Nézd, akárcsak Dávid állna itt! MAGDALÉNA Mit beszélsz? Ó, Dávid? ÉVA A lantos király! MAGDALENA Ah! Azt a királyt gondoltad, Hárfával lefestve, hosszú szakállával? ÉVA Nem az, az, ki Góliátot lesújtá, A kard övén, parittya kezén, Fején a szőke fürt ragyogó, Mint Dürer mester rajzolá! MAGDALÉNA Ah Dávid, Dávid! DÁVID (aki kiment már és most vonalzóval és nagy darab krétával tér vissza) Itt vagyok! Ki hív? MAGDALÉNA Ah, Dávid! Lám milyen bajt csinál? A kis hamis! Ő ne tudná? Való, hogy ránk csukja itt az ajtót? DÁVID Csak önt szívembe! MAGDALENA A hűséges arc! Ej lám, miért űz vélünk tréfát? DÁVID Ég óvjon! Tréfát? Ez a fontos ügy: Itt, hol kört húzok, ülnek mestereink. MAGDALENA Mit? Tán dalolás lesz? DÁVID Csak vizsga lesz. Próbát az inas hogy énekeljen, Ha már nem vét a tabulatura ellen. Mester lesz, ha ma itt helytáll. MAGDALENA A lovag hát itt éppen jó helyt jár, Most, Éva jöjj, késő van már! WALTHER Úgy Pogner mesterhez el hadd kísérem! MAGDALÉNA Itt várhat reá, e helyre jő. Éva szép kezére vágyva Szerencsés helyt, időt talált. Most gyorsan el innen! WALTHER Mit kellene tennem? MAGDALÉNA Majd Dávid tanítja A versenyszabályra. Dávid, no halljad, jó kis komám, Az úrfit itt továbbra rád bízám S egy drága falat neked is marad, És holnapra több is lesz készen, Ha lovagunkból mester lészen! ÉVA Hol látom ismét? WALTHER Ma este megint! Mit én merészlek, hogy mondjam néked? Lángol a lelkem, lángol e szív, Minden új nékem, életre hív! Én egyet érzek, én egyre vágyom, Mi lánggal éget, elnyerni téged! Kezemben karddal teljesül vágyam, Talán a győztes mesterdalával. Tiéd életem, Teérted küzdök szüntelen! ÉVA Szívem szent tüzét Vedd, ó, most az a tiéd! MAGDALENA Jerünk hamar, mert baj leszen! DÁVID Már mester! Csak lassacskán! (Éva és Magdalena elhagyják a templomot) (Inasok jönnek, padokat hoznak és előkészítenek mindent a mesterdalnokok gyűléséhez) AZ EGYIK INAS Dávid! Mit állsz? A MÁSIK INAS Mért nincs jel? AZ EGYIK INAS Segíts hozni, ami kell! DÁVID Legkorábban voltam e helyen, Most nem teszem, máson jár az eszem! INASOK (kar) De nagy legény A suszterek gyöngye, Talán amiért vén leány a hölgye, A csizmatalpra verset firkál, S ha rímel a csiriz és drót, A birka bőréből készít irkát, S mi érte ráverünk jól. DÁVID (a lovaghoz) Kezdje hát! WALTHER De mit? DÁVID Kezdje hát! Így szól a jegyző. Dalolni kell itt! Nem tudja azt? WALTHER Ki hát a jegyző? DÁVID Nem tudja hát? Sosem hallott még versenydanát? WALTHER Sosem, hol a bíró kézmíves. DÁVID Ön tehát költő? WALTHER Bár lennék! DÁVID Vagy talán dalnok? WALTHER Bár tudnám! DÁVID Tanítvány s inas is volt már előbb? WALTHER Idegen nékem ily beszéd! DÁVID Mindjárt mester akar lenni mégis? WALTHER Az leszek, bármi akadály ér is! DÁVID Ó, Léne! Léne! WALTHER Miért sóhajt? DÁVID Ó, Magdaléna! WALTHER Mit tegyek majd? DÁVID Uram, míg mesterré ütik, Az eltart súlyos évekig! A legnagyobb dalnok Nürnbergben: A mesterem: Hans Sachs, Egy éve már, hogy ő tanít rá, Mint legyek tanonccá! Versfaragást meg cipővarrást Egybeveszem, mint minden mást. Ha ledobom a bőrt, lábszíjat, Vokált tanulok, konszonáncot gyúrok, S ha dratvámat* megszurkolom, Mi rímel jól, akkor tudom. A lábszíj és ár jól megtanít, Mi tompa, csengő, mi mérték, szám, A kapta mellett, mi sok, mi csöpp, Kemény, mi lágy fent vagy alant, Mi árva, mi csonka, mi felütés, Mi pauza, mi képes, mi ékes és tövis, Ah, mennyi gonddal magolám, az ám! S mit gondol, mire vittem talán? * Szurkos fonál, amellyel a csizmadiák varrnak. WALTHER Hát megcsinált egy pár cipőt. DÁVID Ó, arra még hagyjunk időt! A vers sok csínja-bínja galád, Ki tudná mindjárt a regulát, Hogy rendes varratot rímelj rá, Hogy jól csinált versfővel Talpalj nótát idővel?! Tovább köll egy záradék, Hogy legyen az éppen elég, S olyan rím bent ne legyen, Mi volt a vers fejiben! Ki ismeri mindezeket, Ám azért az mester még nem lehet! WALTHER Nagy ég! Suszter csak nem leszek?! Taníts dalra inkább engemet! DÁVID Ah, csak viselhetném a dalnok nevét! Nem hiszi, az ének mily nehéz, Mert mesterdal és nóta, Sokféle van nagyon, A hangos és a csöndes, Föl nem is sorolhatom! A kisebb, nagy, a hosszú danát, Írópapírt, bús tintadalt, A sárga, kék, zöld hanglétrát, Vadrózsadalt, kalász- és kömény-, A gyengéd, az édes, a rózsadal, A múló szerelmek, elfelejtett dal, A rozmaring, a viola, Szivárványdal és csalogánydal, Az Anglia-cinn, a fahéj-dana, A friss narancsról, a hársfa-dala, Béke-dal, a borjú-, a stiglicdal, Az elhagyott gödény dala, Pacsirta-, csigadal, ugató hang, A majorán-nóta s a mécsvirág, Oroszlánszáj- s a hív pelikán- S a vérző sárkánynóta! WALTHER Jaj nékem, mily furcsa hangzavar! DÁVID: Ám ezek csak nevek, most jön a dallam, Úgy, mint a mesterek híven, A hang, a szó hibátlan legyen, Emelkedő s eső legyen, Sem magasan, de mélyen sem, Hogy hangja bírja teljesen! A lélegzetet beosztani, Hogy jól ki tudja tartani! Ne zengjen a hang szó előtt És a szó után se zsongjon több! Egy-egy hangvirág s koloratúrát Pontosan mint a mester nyomán, Ha egyet hibáz avagy bokáz, Úgy megbukott, ha zavarba jön, Akármi szépen ment odáig, Kiénekelte magát már, Bár tanulok szorgalmasan, Nem vittem eddig sokra még, S ha próba kerül s nem sikerül, A lábszíj-nótára gyújt a mester! S ha Léni lányasszony segítni rest, A koplalási nótát fúvom én! Vegyen példát tehát, Ha mester lenni vágy! Míg dalnok és költő itt nem lesz, Addig ön mester nem lehet. INASOK (kar) Dávid! WALTHER Ki hát a költő? INASOK (kar) Dávid! No, jer! DÁVID (az inasokhoz) Várjatok! Majd! (Waltherhez) Hogy költő ki lesz? Ha dalnokká felküzdte magát már, Híven a mesterdalnoknak nyomán jár, Maga csináljon rímet, szót, Szabály- és törvényhez valót, Illőt egy mesterénekhez, Így költői érdemet szerez! INASOK (kar) Hej, Dávid! Szóljunk a mesterednek, Hát már örökké pereg a nyelved? DÁVID Ohó! Persze, ha rá nem nézek, Nélkülem tán el sem végzitek! WALTHER Még egyet! Ki lesz „mester", felelj! DÁVID Uram, a dolog már így vagyon: A költő, ki saját fejéből A rímes vershez, mit ő talált, Új éneket ád, sosem hallott nótát, „A mesterdalnok" rangot kap itt. WALTHER Úgy hát enyém lesz a pályabér! Majd ha éneklem s díjam elérem, Megtalálom én a dallamot. DÁVID (az inasokhoz) Mit műveltek itt, ha itt nem vagyok, Hát minden dolog oly fordítva mén! Iskolát tartunk! Bizony úgy, A másik rovást, ma vizsga lesz! INASOK (kar) Okos ám a mi Dávidunk és agyafúrt. Biztos, ha énekel, felszabadul. Ma vizsgát tesz, Rajt örvendez, Már mesterdalosnak hiszi ő magát. Víg-rímekhez ért ő, annyi szent És énekelve koplal bent, De a kedvenc nótád, a csizma orra-dal, Ha a mestered majd alaposan megrugdal. DÁVID Nem én leszek, nem, ma nem én, Mert más, ki máma itt dalol, Inas se volt még, nem is dalnok, A költőséget átugorja, lovag lévén ő S egyetlen szökéssel Mesteri rangfokot ér el, Mindent nyerni fog véle. A függönyt, hol bírál a jegyző majd! Gyorsan ide! A táblát falra fel! A jegyző könnyen érhesse el! (Waltherhez) Úgy ám, a jegyző! Ugye remeg? Előtte már sok próbálta meg. Hét hibát ugyan megbocsát, Azt krétával felírja mind! Ha hétnél többet hibázna tán, Akkor megbukott a szabály ,szerint! Hát dalnok, vigyázz, jegyzőnk bírál, Föl hát a mesterdalra, Már vár a győző jutalma, Selyemből font virágfűzér, Amelyet a lovag tán el sem ér! INASOK (kar; a jegyző-fülkét felállítják) Egy rózsakoszorú selymes szép, Amelyet még lovag itt el nem ért! (Pogner lép be Beckmesserrel, az inasok szétrebbennek) POGNER (Beckmesserhez) Bízzék baráti hű szavamban, A terv enyém, de önnek jó, Ki győzne más a versenydalban, Nincs mester önhöz fogható! BECKMESSER De ha ön e pontban nem enged, Amely, mondom, aggaszt nagyon: Ha Évikének mégsem tetszem, Mesterdíszem mit ér vajon?! POGNER Ejnye, ugyan minő makacsság, Hisz érdekében úgysem áll, Ha a leány szívét nem bírja, A kérőségtől csak eláll? BECKMESSER Az ám! De hisz csak erre kérem, Hogy nála szószólóm legyen, Hogy tiszta szándék és szemérem Vitt rá, hogy e kérést tegyem. POGNER Azt megteszem. BECKMESSER (magában) Nem enged ő, Az ember hátha bajba jő? WALTHER (meghajtja magát Pogner előtt) Bocsánat, mester! POGNER Ej, a lovag! Az énekiskolába jő? BECKMESSER (magában) Mit értik a nők, mily kincs a poézis? Őnekik szebb az esztelen fény! WALTHER Jó helyen járok, én úgy hiszem. Megvallom most, hisz nem titok, Mi engem Nürnbergbe hoz, Az csak a dal, mely vonz. Hisz tegnap szinte elfeledtem, Hirdetném máma önfeledten, Ha mesterdalnok lehetnék! Fölvesz, ha ön segít, a céh? POGNER (az érkező mesterekhez) Kunz Vogelgesang! S te, Nachtigall! Halld, milyen furcsa az eset: Ez a lovag, jól ismerem, Kér, hagy mesterdalnokká legyen. BECKMESSER (magában) No még megkísérlem s ha nem sikerülne, Akkor a lányka jó szívéhez szólva Egy csöndes éj lágy leple alatt Meghódítom majd dalommal őt. (Megpillantva Walthert) Vajon ki ez? POGNER (Waltherhez) Mint örvendek! Megifjodom, megfrissülök! Mit ön kíván, Ha rajtam áll, már megadám! S mint egyebütt segített kezem, Úgy a céhbe szívesen felveszem. BECKMESSER (Walthert figyeli) Nem tetszik nekem! Mit akarhat? Hogy mosolyog szeme! Hollá Sixtus! Itt jól vigyázz! WALTHER (Pognerhez) Fogadja hálám, mely szívemben kél ám! Szabad-e remélnem, hogy még ma itt nékem Dalolnom lesz szabad, mely mesterdalnok címet ad? BECKMESSER Ohó! Talán fejjel megyen a falnak! POGNER Jó lovag, annak van itt szabálya. Ma remeklés van, ajánlom önt, Tán majd sikerül, szavam néha dönt. (A mesterdalnokok közben mind megérkeztek; utoljára jön Hans Sachs) HANS SACHS Áldj' Isten, mesterek! VOGELGESANG Együtt vagyunk hát? BECKMESSER Hisz Sachs itt van már! NACHTIGALL (Kothnerhez) A névsort olvasd! KOTHNER (feláll és hangosan olvas) Mesterdanára, tanácskozásra Összehíva a mestercéh ma. A névsort most felolvasom, Magam csak legvégül hívom fel, Lévén én tisztelettel Kothner. Itt van-e Veit Pogner? POGNER Éppen itt! KOTHNER Kunz Vogelgesang? VOGELGESANG Itt vagyok. KOTHNER Hermann Ortel? ORTEL Mindig helyen. KOTHNER Balthazar Zorn? ZORN Az megjelen. KOTHNER Konrad Nachtigall? NACHTIGALL Hív, mint dala. KOTHNER Augustin Moser? MOSER Rég eljöve. KOTHNER Niklaus Vogel? Nos? EGY INAS Beteg! KOTHNER Jobbulást kívánunk! A MESTEREK Mi is! EGY INAS Köszönöm! KOTHNER Hans Sachs? DÁVID Itt áll ő! SACHS (Dávidnak) Bot kell-e, mondd? Bocsánat, mesterek, Sachs helyén van! KOTHNER Sixtus Beckmesser? BECKMESSER Ott, ahol Sachs, Néhány rímet tán majd rám ragaszt. KOTHNER Ulrich Eisslinger? EISSLINGER Itt! KOTHNER Hans Foltz? FOLTZ Jelen! KOTHNER Hans Schwarz? SCHWARZ Végső helyen. KOTHNER A gyűlést ezennel megnyitom! Jegyző választását kérem én. VOGELGESANG A verseny után? BECKMESSER Sietős tán? Rangomra úgy ráéhezett? POGNER Nem úgy, mesterek, hagyjuk most ezt! Mert fontos ügyben kérem a szót. KOTHNER Megadjuk, szóljon hát! POGNER Hallják és értsék meg hát! Szép ünnepünk, Szent János nap Megvirrad holnap reggel, Nyíl új virág és zöld a rét, Hol dalra gyújt a táncos nép. Minden, mi él, oly boldog, Felejtve búk és gondok S az emberszív úgy fölvidul, A kórusról a mestercéh Kirándul majd a rétre És csengve bong sok hangszerünk, A várkapun át úgy megyünk, Hogy János reggelében, A népnek épülésre Fönnszóval zengjük énekünk. Lesz dalnokverseny s győztesét Jutalmunk dísze várja S örökre híres lesz a dal S mit nyújtunk érte, a pálma! S mert gazdaggá tett Istenem, Ki adjon díjat, ha mi nem? Eltöprengtem naphosszat, Hogy milyen kincset adjak, S ne szégyenüljek meg, Halljátok tervemet! Bejárva szép német hazánk, Már gyakorta bosszantott, Szidják a polgárt s úgy hiszik, Szűkkeblű és zárkózott, Sok várban s lenn a falvakon Terjed a súlyos rágalom, Hogy csak a haszon s a pénz, Mit polgárember néz. De hogy e földön nem őrzi más A szép művészet lángját, Vakságukban azt nem is látják. Nékünk a múzsa nyújt koszorút, Mert oltárán a szépnek, jónak áldozunk, Most lássa mind a messzi föld, Hogy művészetre a polgár mit költ, Nagy ünnepélyesen, Díjam itt kihirdetem: A dalnokverseny győztesét, Kit ünnepel majd mind a nép, Szent János ünnepén, Bárki lesz, annak én Jószágom mind néki adom, Nürnberg fia, Veit Pogner Én vagyonom rátestálom, így Éva lányom adom hozzá! A MESTEREK Ez ám a legény ki hitte vón, Ilyet csupán nürnbergi csinál! Ezért dicsérik szerteszét, Mint derék polgárok nagy díszét. INASOK (kar) Messze a föld színén! Pogner Veit! Pogner Veit! VOGELGESANG Ki ne lenne mostan legény? SACHS Cserélne vele minden férj! KOTHNER Aki legény, versenyre kél! POGNER Halljátok, hogy mint gondolom! Nem mint egy holt ajándokot, Egy lányka üljön vélünk ott! A mesterek ítéljenek, De a leány ítélje meg, Vajon az énekes szívére érdemes? BECKMESSER (Kothnerhez) Hogy tetszik ez? KOTHNER Ha jól értettem, fölöttünk a lány ítéljen? BECKMESSER Veszélyes ez! KOTHNER S ha nem egyez, Úgy az ítélet pártatlan sem lesz? BECKMESSER Éva válasszon szív szerint, Hagyjuk az ügyből a mesterdalt kint! POGNER Nem úgy! Urak, jól értsetek! Ha ti ítéltek, mesterek S a lány el nem fogadja, Szívét másnak már nem adhatja, Mert mesterdalnok kell, hogy legyen, Férjül csupán mestert vegyen! SACHS Bocsánat, Talán már messze is megyünk. A lány szíve s a mesterdal, Nagyon sokszor nem egyeznek. A női szív oly egyszerű, Miként a nép: szerény és hű! Nos hát mutassuk meg a népnek, A dal, hogy mennyit ér, Úgy adjad a szót a lány szívének, Adjuk néki, akit kér! A versen ítél majd a nép És meglásd, a lány is így egyetért. A MESTEREK Ohó! A nép. Ez lenne csak szép! Úgy jójszakát dal s mester, Művészet jójszakát! A nép? Úgy jójszakát dal s mesternép! KOTHNER Nem, Sachs! Nem úgy, így nem lenne jó! A nép nem ítélni való! SACHS De értsük jól! Mégis talán! Én jól tudom, mi a szabály, S hogy azt a céh őrizze meg jól, Már régen a célom csak az volt. De egyszer egy évben, azt hinném én, Lássuk, szabályunk mennyit ér, Hogy a megszokás egyforma ösvényén Mivé leszen a mesterbabér! Hogy nincs-e hiba benn, Nem tudja senki sem, Hacsak az nem, Ki még nem látott ilyet sosem. (Az inasok felugrálnak és dörzsölik a kezüket) BECKMESSER Hej, az inasok hogy örülnek! SACHS Én azért is jónak tartom, Hogy Szent János ékes ünnepén, Ne hozzánk jöjjön már a nép, Hanem ti, mesterdalnokok A nép közé leszálljatok! A népnek tetszeni vágytok, Nos, akkor azt hiszem, Hadd mondja ő maga meg, Hogy a dal tetszik-e, vagy sem? A nép s a dal, mit nagyra tartsz, Így virul még, hiszem én, Hans Sachs! VOGELGESANG Igaz, mit mond! KOTHNER De mégse tán! NACHTIGALL Ha szól a nép, fogjam be szám? KOTHNER Művészet a bukásba dől, Ha függ a nép tetszésitől. BECKMESSER Hisz feje éppen abba fő, Népdalt firkál titokban ő! POGNER Jó Sachs! Mit mondék, új nagyon, Az újból máris elég van! (A mesterekhez) Én kérdem, mesterek, Tetszik-e az ajánlat, amit én teszek? (A mesterek helyeslően felállnak) SACHS Megelégszem, ha a lány ítél. BECKMESSER Bosszant, e varga ha beszél! KOTHNER S ki lesz, ki jelentkezik? Legény legyen még pedig! BECKMESSER Tán özvegy is jó lesz, úgy van-e Sachs? SACHS Nem úgy, jegyző úr! Ifjabb legyen, Mint én és ön, versenyre ki kél, S aki fölött Évánk ítél. BECKMESSER Talán mint Ön! Durva fickó! KOTHNER Kinek szándéka, álljon elő! Remeklésre van itt jelentkező? POGNER Van, mester! Ügyrendre térve át, Tudatnom kell legott, Egy ifjú bajnokot Versenyénekre most ajánlok. Fölvételét kívánta, Mester lenni óhajt ma még! Nos, Stolzingi Walther, kérem önt! (Walther előlép és meghajtja magát) BECKMESSER (magában) Jól gyanítám ez lenne a vő? (Hangosan) Mester urak, lejárt az idő! A MESTEREK Ez új eset, egy hős lovag? Örüljünk rajt'? Vajh' ez baj lehet? Fontos az mindenek felett, Hogy érte Pogner szót emelt! KOTHNER Szívesen látjuk a lovagot, De halljuk előbb; vajon mit tud? POGNER Jól értsetek, bár örvendek ezen, De a szabályt megtartom azért híven. Tegyétek fel a kérdést! KOTHNER Halljuk, mi a válasz erre? Tisztes-e származás dolgában? POGNER Ezt elhagyhatjuk bátran, Magam vagyok érte kezes, Hogy származása nagy, nemes! Ő Stolzingi Walther, jó frank lovag, Ismerem régen családjukat. Mint a család végsarja, ő Az ősi várból idejő És nálunk megpihen, Hogy itt polgár legyen. BECKMESSER E zöld lovag még bajt csinál! NACHTIGALL Ha Pogner szól, nekünk elég! SACHS A mesterek tanácsa, mondta azt, Hogy itt egyforma az úr, paraszt, Művész legyen minden felett, És mesterdalnokká lehet! KOTHNER Mondja nekünk meg itt, Kit mesterének tekint. WALTHER Víg télidőn a tűz előtt, Ha hó borítja várt s mezőt, Emlékezém sok múlt tavaszra, Mely visszajár a téli dalban, Megírja ezt egy régi könyv, Mely verset olvasni hívott, S így Walther von der Vogelweid', A verselésre ő tanított. SACHS Dicső nagy mester! BECKMESSER De rég meghalt, Hogyan tanult tőle szabályos dalt? KOTHNER De a dalt, mely iskolában tanulta? Mégis hadd halljam! WALTHER Ha megtörött a téli jég, S a nyár varázsa visszatért, Mit néztem annyi éjszakán Az ősi könyv színes lapján, Az új tavasz új hangjával Az erdőt általjártam S az énekben a mesterem Így lett a víg madárdal! BECKMESSER Ohó! Tán rigótól hallá s tanulta ezt a dalt? Ezzel nem érhet el diadalt! VOGELGESANG Csinos két strófát fűz egybe ő. BECKMESSER Dicséred őt te is, ugyebár, Mestered neked is holmi madár? KOTHNER Kérdjem tovább is, ti mesterek? Amint gyanítom, elég lehet. SACHS Csak hallgassuk meg jobban, Van-e művészi abban S ha szép, az egyre megy, Kitől s hol tanulta meg? KOTHNER Tud-e tehát oly új danát, Amelynek ön a dallamát Magától komponálta, S versét is ön csinálta? WALTHER Sok éjszakán, ha hallgatnám, Mit könyv és táj tanított, A költők szent varázslatát Mind versbe szedtem én ott. A lódobogást és harci zajt, A táncot és a nászi dalt, Merengve úgy figyeltem. Súgtak és ők sugalltak, Csodás jutalmamért zendüljön föl most bátor versem, Mely rímet s dalt így egybefont, S új szót fűz új zenéhez, Mesterdal-é, azt nem tudom, De szívből szól az ének! BECKMESSER Megértik ezt a szózavart? VOGELGESANG Nagyon merész! NACHTIGALL Ez nagy eset! KOTHNER Nos mesterek, ha tetszik, A rovószéket elő! (Waltherhez) Szentírási az ének tárgya? WALTHER Mi szent nekem, a szép szerelem, Szent az ének, ez a hitem! KOTHNER Ez nekünk nem szent! Fel hát, Zárja Beckmesser el magát! BECKMESSER E hivatal ma oly nehéz, Elkopik a kréta, fárad a kéz! Tudja lovag: Sixtus Beckmesser jegyzi azt, Itt a rovás, Ő végzi azt és nem hallja más. Ám csak hét hibát nézhet el, Azt krétával rója ott fel! Hogyha hét hibánál többre megyen, Elbukott a lovag teljesen Jól hallja ám, De hogy önt ne zavarja tán, Nem látja már, Mert tiszte szerint Bezárkózik elébb, S most kérje jó Istenét! KOTHNER (Waltherhez) Mihez tartsa magát az úr, Mutatja itt a tabulatur! (Az inasok Kothner elé tartják a „Leges Tabulaturae" tábláját, Kothner pedig olvassa róla) „Mindegyik mesterdalos-versszak Álljon bizonyos mérték alatt Világos, tiszta méretekkel, Mit átallépni nem kell. Áll a méret két egész strófából, Amely az elsőnek dallamán szól, A strófa néhány sor-kötelék, S végén a vers rímes legyék. Ím erre jő a záradék, Néhány versből ha áll, elég, De dallama legyen már saját S eddig nem hallatott legalább. Az ilyes méret több szakából Álljon a mesterdal magából, S ki költeni fog új danát, S négynél többször nem vette át Más mesterek szavát, sorát, Mesterdalnak mondják dalát!" (Az inasok a táblát a helyére akasztják) (Waltherhez) A dalnok-székre üljön fel! WALTHER Én ide fel? KOTHNER Törvény, így kell! WALTHER Érted, szerelmem, megteszem! KOTHNER (hangosan) A dalnok ül. BECKMESSER (a fülkéből) Kezdje hát! WALTHER „Kezdje hát!" A szép tavasz így rivallt, S hangja el se halt, Amint a hang hulláma Lebegve szétrepül, A messzi zaj varázsa Tolong körös-körül. Tolong, zajong, Erdő zsibong, Új hangok szépsége várja, Oly hangosan, oly gyorsan száll És nő az ár, mint száz harang Diadalmas vidám danája, Az új tavasz Visszhangja szerte zúg És hív sok messzi út, Amely éltünkre hat, Zengjük hát Tavasznak himnuszát! Tövises vén bokorban, Mely irigy és beteg, Ott gubbaszt várva zordan A tél kísértete. A lomb, mit néz, lehull, S ő lesben úgy lapul, Hogy tavasz új zenéjét Majd elnémítsa ismét. (Felkel a székről) Ám, rajta hát! Így zeng szívemben egy hang, Amelyet az ábránd fogant, Egy érzelem varázsa Elűzi álmomat, Szívemnek dobbanása Lelkemnek üdvöt ad. Vérem buzog; keblem zajong, Úgy érzem, új lánggal ég; Az éj után virrad reám, Rám gondol már, nő, mint az ár, Vad lángra gyúl a lég! Visszhang riad, Hallom a felhívást, Mely újra éltet ád, Zengjük hát Az ifjúság dallamát! BECKMESSER (a függönyt félrerántva) Elvégezte már? WALTHER Mit kérdi ezt? BECKMESSER Mert a táblán nincs már semmi hely. WALTHER Mindjárt, nem kész a dal, ne még, Halljátok mindazt, ami szép! BECKMESSER Fújhatja már! Itt már elbukott! No mesterek, ehhez mit szólotok? Életemben még sosem hallék Ily csodát, bármit mondjatok! WALTHER Nem hagytok szólni, mesterek? Mért? Hát senki, senki meg nem ért?! POGNER Egy szót, jegyző úr! Ön ingerült. BECKMESSER Légyen jegyző itt már, aki akar! De hogy a lovag itten elbukott, Előtetek kimondom azt legott! Bár megmutatni jó nehéz, Sok a hiba, szemem amerre néz! Arányosság, meg a számítás, Arról úgy sincsen szó, A sor rövid, máshol terjengős, Itt strófáról szó se lehet! A sánta méret- itt nincs helyén, Értelme sincs, ezt értettem én. A MESTEREK Hogy furcsa volt, az már való. A vége be sem volt látható. BECKMESSER Hát még a dal, mit összekavar A büszke ifjúról, kalandhajhász lovagról, S más dallamból! KOTHNER Nem értettem egy árva szót! BECKMESSER Se sormetszet, se koloratúr, Melódiát nem ismer az úr?! ORTEL, FOLTZ Hát ez talán dal? MOSER, NACHTIGALL Féltem, hogy megárt! VOGELGESANG Hitvány kornyikálás! ZORN Üres kiabálás! KOTHNER A dalos-székről szinte leugrott! BECKMESSER E sok hibát lovag úr elkövette, Ez bukás, ítéljetek fölötte! SACHS Hej, mesterek! Vigyázzunk jól! Van tán, ki köztünk mást gondol. Mert dala nékem tetszik ám: Egészen új, de nem zavart, Szabályunk ellen vét talán De mégis szép, s mértéket tart! Ítélni hogy lehetne, Ha nincsen rája törvényetek? A régit elfelejtve, Újat abban keressetek! BECKMESSER Ej, no lám! Halljátok ezt? Sachs közibénk kontárt ereszt. Hogy a világ kacajára Szentélyünk összejárja! Úton-útfélen daloljátok, Nálunk, hogy mi szigorúk a szabályok! SACHS Jegyző uram, de tűzzel adja, Több nyugalom nem árt, Á dalt ha jobban megismeri, Jobban ítél mindjárt. Én mást itt nem ajánlhatok, Halljuk türelemmel a dalnokot! BECKMESSER No persze, céh és mesterek, Sachs uramnak mind semmiek! SACHS Mit kérek én? Rosszat talán, Miről nem szólnak a törvények? Hisz törvényünk azt mondja: „A jegyzőnk csak olyan lehet, Kit ellen- vagy rokonszenv Ítéletén nem vezérel." Persze, Beckmesser úr is kérő, Pártatlanul hogyan ítél ő? Vetélytárs, aki most dalol, Jegyzőnk szíve hát beleszól! NACHTIGALL Sachs messze megy! KOTHNER Személyes ügy! POGNER Békével, kérlek mesterek! BECKMESSER Ej, mi gondja rá Sachs uramnak, Hogy minő szándék vezet? Jobb lesz, ha arra néz s nem abajgat, S varrja cipőimet! Mióta vargám nagy poéta lett, Cipőim rosszak mérték felett: Ím, hogy csoszog, s mindent nyikorog! Versét, a rímeit hagyná pokolba mind, Farsangi tréfát nevettetőt! Hozná csak holnap az új cipőt! SACHS Vajon hogy illik ez, mondjátok mesterek, Én, aki még a bocskortalpra is verset készítek, A híres, bölcs írnok cipőjére rímet nem lelek? Hogy méltó legyen őhozzá, poézisom meg nem találhatá Még ez idő szerint! Meghallja válaszom az ifjú dalnok énekén, Hát daloljon bátran, vélem én! BECKMESSER Nem, nem kell! Elég! A MESTEREK Elég! A vég! SACHS Én mondom, énekeljen még! BECKMESSER Mit hallhatnánk vajon tőle, Mi számításba jönne? WALTHER Erdők sötét zugából Előtör a bagoly, Visszhangzik messze-távol, Amint huhogva szól. S az éjsötét csapat Károgva elhalad. Ilyenkor szép csak az élet, A kánya, varjú feléled! Ah, hogy száll A színarany szárnyakon, Csodás, szép nagy madár, Sugárzó tollazatja A napfényben ragyog És szárnya elragadja: Kövess, ó, jöjj legott! Szívében édes fájdalom És szárnya büszkén száll Az ég felé, a nap felé, A tömegek közül A kék égbe föl, A szép hegyek ormára, A bűvös-bájos szép mezőn, Hol Meister Walther mesterem lőn, Ott szívvel-lélekkel a nőkről dalra föl! Ég felé bár mesterdal károg felé, A büszke dalra hát, Most hát ég áldjon, ti mind! (Leszáll a dalnok-székről és távozik) BECKMESSER A nagyobb-kisebb hibát E táblán íme írva ládd! (Mutatja a hibatáblát a mestereknek) Csonka láb, sánta lova sorban, Rossz a tárgy és pongyola! Aequivoca! Hamis rímelése, Csavart, zavart verselése! Felüttet itt a szakasz közepén! Fűzfarím ez mindenfelé, Kétes a szó, nem való, itt zökken, Itt rossz a rhythmus, több szótag itt! Nem értjük rímét és énekét! Az egész ének egy zagyvalék! S hogyha tán meg nem restellik, Íme, nézze meg mindenik! És bár a nyolc vétség már bukás, De ennyire még sohasem vivé ő; Ötvenen felül olvasom. Nos hát, közibénk vegyük vajon? Mesterek, végezést! A MESTEREK Igen, úgy van, látom, helyes; A lovag úr biz rosszul áll! Akármit mondjon Sachs, Bizony ő rossz verselő! Közöttünk ne álljon elő! Mégse legyünk elfogultak azért, Ha közibénk felvétetni kér! Ha minden jött-mentet fölvennénk, Mily becsület maradna nekünk? Hej, a lovag hogy vesződik! Hisz Sachs pártfogoltja ő! (Nevetve) Ha-ha! Ez már bosszantó! Vége legyen! Fel kezeteket és ítéljetek! Megbukott, vége már! POGNER Igen, igaz, jól mondtam én: Az ifjú dolga rosszul ál, Többségnek ellen ki áll? Én azt hiszem, bajos leszen! Bármint örülnék, ha felvennék, Habár szeretném vőmül őt, Ha most üdvözlöm, mint győzőt, Vajon leányomnak kell-e? Nagy gondom van vele, Hogy Éva választja-e? SACHS (elragadtatva figyeli Walthert) Hah, mennyi tűz! Csodás, mit űz! Halljátok hát, mesterek! Kérlek én benneteket! Jegyző uram, békével már! Hadd hallja más is! Mit háborgat! No lám, hiába küzdött! Nem hallom a saját szavam, A dalnokra nem figyelnek, Bátor legény, hogy danol még! Derék fiú, bátor szív, Költőnek tartom én! Ha versíró és varga Sachs, Úgy ő lovag s dalnok együtt már, Lovag s dalnok egyszersmind! INASOK (kar) Üdv a mesterdanához, Mely győzedelmi koszorút hoz, Selyemből fonott virágfüzér Díszíti a lovagnak homlokát! Talán az ifjú lovag homlokát! MÁSODIK FELVONÁS (Utca Pogner és Sachs háza előtt; este van) INASOK (kar) Szent János nap! Szent János nap! Örömmel omlik virág, szalag! DÁVID „Selyemből fonott virágfüzér, Eljön-e napja, hogy elnyerem én?" MAGDALENA (a karján kosárral jön Pogner házából) Pszt! Dávid! DÁVID (hevesen) Már megint hívtok? Fújjátok ostoba nótátok! INASOK (kar) Dávid, mi kell? Pöffeszkedel? Jobban ügyelj, s ne légy buta! Szent János nap! Szent János nap! Nem ismeri fel a Léni szavát a buta! MAGDALÉNA Dávid! Halld hát! Fordulj ide! DÁVID Ah, Léni lányasszony, ön itt? MAGDALENA (a kosárra mutat) Ej kis babám, nézzed, no lám! Ezt mind tenéked hoztam ám! Hanem előbb mi van a lovaggal? Jól utasítád? Nyert-e hát füzért? DÁVID Ah, Léni lelkem, hoppon maradtunk: Elbukott ő, dala mit sem ért! MAGDALENA Elveszve? Ne mondd! DÁVID De mi gondja rá? (A kosár felé nyúl.) MAGDALÉNA (visszarántja a kosarat) Hátrább a kézzel! Mit se véssz el! Nagy ég! Megbukott a lovag. (Visszamegy a házba.) INASOK (kar) Üdv! Üdv a nászhoz, ó, ifjú! Eljegyzésed szomorú! Már mi itt tanúi valánk, Hogy kiért szíve ég, Kiért vérét kiontja, Kosárral kedvét meg nem rontja! DÁVID Mi baj? No, mi kell? Kotródjatok el! INASOK (kar; Dávidot körültáncolva) Szent János nap! Szent János nap! Szeretkezni akkor szabad: Enyelg a mester és legény, Van akkor herce meg hurca! Lánykához mén a vén legény, A vén leányhoz az ifja. Juch-hei! Juch-hei! Szent János nap! SACHS (jön az utca felől; Dávidhoz) No lám! Ütlegen érlek megint? DÁVID Nem én! Gúnydalt dalolnak ők! SACHS Sose bánd! Fújd jobban, mint ők! Most menj haza! Világot gyújts! DÁVID Lesz énekleckém? SACHS Nem, ma nincs! Fiú, ez lesz ma a büntetésed! Az új cipőt kaptafára verjed! (Dávid és Sachs bemennek a műhelybe. Az utca felől Pogner jön Évával) POGNER Hadd lám, Sachs mester honn van-e? Szólnék vele, belépjek-e? ÉVA Itthon van ő, a gyertya ég. POGNER Tegyem? De minek? Jobb, ha nem. Ha szándékunk szokatlan, Vajon mit szól rá, halljam! Hisz ő szólt ekképp, messze menék! S bár egy kissé önfeledten, Csak példáját követtem. De tán azért nem jól tevém? (Évához) Én gyermekem, te mit se szólsz? ÉVA Nem szól a lány, ha nem kérdik. POGNER Mi bölcs, mi jó! Jer, ülj le hát, Beszéljünk kissé legalább! ÉVA Nem lesz-e hűs? Meleg nap volt. POGNER Nem lesz, az est oly enyhe, Szelíd szellő száll lengve. Ez szép napnak előjele, Amelyre virradunk majd. Ó lány, nem dobog-e szíved, Nem súgja-e titkon neked, Hogy holnap Nürnberg városa, Polgára és köznépe, A céh, a nép tanácsosa, Járulnak majd elédbe, Hogy adjad át a koronát Annak, ki kezedet Mint mester nyerte meg? ÉVA Jó atyám, kell, hogy az mester legyen? POGNER Érts meg: válassz szíved szerint: (Magdalena megjelenik az ajtóban és int Évának) ÉVA Úgy, válasszak! De menjünk be, (Magdalenához) Mindjárt jövök! (Pognerhez) Terítve van! POGNER S nincs vendég talán? ÉVA És a lovag? POGNER Hogyan? ÉVA Nem láttad őt? POGNER Nem én... azaz dehogy!... Mi az? ...Hol az eszem? ÉVA Jer hát, jó atyám, ölts más ruhát. POGNER Hm! Miben fő megint fejem? (Belép a házba.) MAGDALÉNA (Évához) Mit tudtál meg? ÉVA Egy szót sem szólt. MAGDALÉNA De Dávid azt mondja, megbukott. ÉVA A lovag? Ó, jaj! Mihez fogjak? Ah, mint remegek! Honnan tudjam meg? MAGDALÉNA Sachstól talán! ÉVA Ah, hisz ő szeret, igen, elmegyek. MAGDALÉNA De bent észrevennék! Atyád megtudja, ha most kimégy. Majd aztán még valamit elmondok akkor, Amit bíztak rám ma nagy titokban. ÉVA És ki, a lovag? MAGDALÉNA Nem az; nem! Beckmesser! ÉVA Jeles dolog leszen! (Bemennek) SACHS (kijön a műhelyből; Dávidhoz) Hadd lám! Helyes! Most hamar vidd Arra ki az asztalt, padot. Lefekhetel de jókor kelj, Reggelre kelve eszedre lelj! DÁVID Munkába fog még? SACHS Mi gondod rá? DÁVID (magában) Mért jött dühbe Léne? Tudj' az ég! Mért marad ébren a mester? SACHS Mire vársz? DÁVID Jó éjt, mester! SACHS Jó éjt! (Dávid bemegy a műhelybe) Mért ontja szét jó illatát Bokor s virágsereg?! A szívem úgy áthatják És szólani késztenek. Mi az, mit nektek mondhatok? Hisz oly szegény gyarló vagyok! S ha tán a munka nem ízlik, Inkább hagyjatok el, Hisz jobb lenne sámfázni mindig, A költészet kinek is kell?! De hát nem megy sehogy: Csak érzem, de nem értem én, Nem emlékszem tisztán, feledni se bírom, Nem foghatom fel, bár sejtve sejtem. Ej hát, de ki is bírná Megmérni a mérhetetlent? A szabály egyik se jó rá És mégse volt benn hiba. Oly ős, oly mély, oly üde, oly friss, Így zeng az édes május is! És ha tán Más mondja el Azt, amit tőle hall, Az csúfos szégyent vall! A szent tavasz Varázsa az, Szívét az töltötte el, S ő zengett úgy, ahogy kell És tudta is, mily szépen, Ez feltűnt rögtön nékem! Te énekes madár, Dalaid szívedből fakadnak Zúg a mesterhad bár Ez tetszik, éppen ez Hans Sachsnak! ÉVA (kilép a kapun) Jó estét, mester! Ej de szorgos! SACHS No nézd, kis Évám, ébren még? De hát tudom, hogy mért van ébren: Az új cipő? ÉVA Korántsem az! Még meg se próbáltam a cipőt, Oly cifra szép, hogy holnap még Meggondolom jól, mielőtt felhúzom. SACHS Menyasszonylábra kell ám a szép! ÉVA És ki lenne vőlegény? SACHS Mit tudom én? ÉVA Miért mond arának hát? SACHS Ej mit! Úgy mondják mind. ÉVA Ej, fecsegnek ők, Lám Sachs ily kósza hírnek hisz! Talán többet tud. SACHS Hogy tudnék többet? ÉVA Ej, lám csak! Én valljam most meg neki? Együgyű vagyok? SACHS Nem mondom ezt. ÉVA Úgy okos ön tán? SACHS Hogy tudjam ezt? ÉVA Csak nem tud? Csak nem szól? Hallja, Sachs, Most látom át csak, hogy csalódtam! Nem viasz a szurok, azt látom! SACHS Lány, Ezt úgy, mint azt jól ismerem: Viasszal kenjük a cifra selymet, Amellyel kis cipőd díszítem fel. Ma nehezebb munka vár e kézre És ahhoz szurok és fonál kell. ÉVA Kié lesz az? Mesteré? SACHS Biz úgy van! Egy mester lánynézőbe megy S hogy kosarat nem kap, szörnyen bízik: A Beckmesser cipője készül itt. ÉVA Vegyen csak hozzá sok szurkot, Hadd ragadjon benn, hagyjon nyugtot! SACHS Azt véli, bizton elnyer téged. ÉVA Mért éppen ő? SACHS Mert agglegény S ily fajta ott nem sok terem! ÉVA De vajon özvegy is lehetne tán? SACHS Hát kell-e olyan vén neked? ÉVA Ej mit, hogy vén? Művészetét ki érti jól, pályázzon hát. SACHS Jó Évám, incselkedel tán? ÉVA Csak ön gúnyol, csak ön áltat engem, Vallja meg! Csélcsap, úgy bizony! Isten tudja, kit rejt most a szívében, Én azt hittem, benne én lakom. SACHS Tán mivel én karjaimban hordtalak? ÉVA De csak mivel nem volt gyermeke. SACHS Volt egykor nőm és gyermekem is. ÉVA De sírban van ő s nagy lettem én? SACHS Oly nagy, oly szép! ÉVA S azt gondolám, Nőül-gyermekül elvesz talán! SACHS És így lenne gyermekem és nőm! Mily szépen telnék az időm! No lám, leány, nem is rossz e terv. ÉVA Mester, ön kinevet engem tán? Ily szégyent lelkére tudna venni, Hogy holnap a nép előtt a versenyen Pont a Beckmesser nyerjen el? SACHS Mit tegyek, hogyha jól énekel? Itt nem segít, csupán atyád. ÉVA Mesterek, hol van a fejetek? Sachsnál, már látom, rá nem lelek! SACHS Úgy ám! No lám, fejem szédeleg. Sok bosszúság, baj ért ma már, Bölcs mondatot tőlem ne várj! ÉVA Az iskolában, ma vizsga volt? SACHS Volt ám! Bajjal járt ma egy remeklés. ÉVA Jó Sachs, ezt mindjárt mondhatta volna, Hogy annyit hiába ne beszéljek. Nos hát, ki volt a remeklő? SACHS Egy ifjú lovag lépett elő. ÉVA Egy lovag? Lám, lám! És felszabadult? SACHS Nem, nem! Miatta sok viszály dúlt. ÉVA Nos hát... hamar... Ó, mondja el! Érdekel szörnyen, hogy mi sorsa lett, Tán elbukott vajon, mire se ment? SACHS Vége van. Nincs számára irgalom. MAGDALENA (kilép a házból) Pszt, Éva! Pszt! ÉVA Hogy elbukott? Úgy! Itt hát többé mi sem segít? Rosszul dalolt, vétett, ugye? S most nem lehet mesterré többé már? SACHS Leány, az ifjú elbukott végleg És mesterré sohasem lehet, Mert aki mesternek született, A mesterek közt sose lel helyet. MAGDALENA (Évához) Az atyja hívja! ÉVA (Sachshoz) Csak azt mondja meg, Nem nyert-e barátot, ki pártolta őt? SACHS No más se kéne! Pártolni őt, Ki egy kis dalban oly nagyra nőtt. Az ifjú henceg, hát csak menjen! Másutt szóljon ilyen fennen, Nekünk nem harc, de béke kell, Mit oly nagy bajjal megszereztünk! Ily ifjú nem lesz úr felettünk, Meglátja, máshol rá mi vár! ÉVA Ah, más helyen boldog lesz ő, De nem itt nálad, irigy népség, Csak ott, hol szívek lángra gyúlnak, Dacára János mester úrnak. (Magdalenához) Ej, már jövök, jövök mindjárt, Mi vigasz várna úgyis rám? Szurokszag van, Uram bocsáss, Az ember azt nem bírja soká! SACHS (magában) Ezt vártam én. Legyünk résen. (Visszahúzódik a műhelybe) MAGDALÉNA (Évához) Nagy ég! Hol bujkálsz ily soká? Atyád már hítt! ÉVA Eredj csak be és mondjad, hogy alszom már. Mondd neki, mondd, hogy alszom már, régóta már. MAGDALENA Nem a'! Halld csak! Hallgatsz-e rám? Beckmesser volt itt, azt mondta ám, Hajolj ki éjszaka ablakodnál Majd szépeket mond ott néked és kántál, És azt hiszi, megnyeri szíved a dal! Kíváncsi, neked tetszik-e majd? ÉVA No csak az kellett! Jönne csak ő! MAGDALÉNA Hát Dávid hol van? ÉVA Mit érdekel?! MAGDALENA (magában) Szegénnyel tán rosszul is bántam! ÉVA Semmit se látsz? MAGDALENA Jön valaki, úgy tetszik. ÉVA Ő lesz! MAGDALÉNA Jer, ne várj itt tovább! ÉVA Nem én, még ez éjjel látnom kell őt! MAGDALENA Megcsalt a szemem, nem ő vala, Most jer, még észrevenne majd apa! ÉVA Ah, reszketek! MAGDALÉNA Most gondoljuk meg, Hogy Beckmessertől hogy szabaduljunk meg? ÉVA Az ablakhoz majd te mégy. MAGDALÉNA Mit, én? Majd ettől lesz Dávid féltékeny! Hisz erre van ágya: hi-hi! Jó lesz! ÉVA Lépteket hallok. MAGDALENA Jer, hallik a nesz! ÉVA Már közelg! MAGDALÉNA Nem, nem, nincs semmi sem. Ej jer, amíg apád ágyba megyen! POGNER (a házból) Hé! Léne! Éva! MAGDALENA Ideje már, hallod? Jer! Hisz nem jön el ő! ÉVA (észreveszi Walthert) Ah, ő ez! MAGDALÉNA No tessék, most hát vigyázz! (Besiet a házba) ÉVA Ah, ön eljött, Nem, te édes, Lásd feltárom Szívem titkát, Elpanaszlom, Bár te is érzed, Mindenem te vagy, Drága hősöm, Igen jó barát! WALTHER Ah ne hidd: csak jó barát, Ám a díjat, melyért küzdtem, Mindhiába, elvesztettem. Lánghevemmel megvetének S már hiába küzd az ének A te szép kezedért. ÉVA Ah, nem úgy, kezem csupán Tenéked nyújt babért S ha zendül holnap éneked, Én leszek a pályabér! WALTHER Ah nem, nem úgy, ó, fájdalom! Bár szép menyasszony lennél, Atyád akarja, úgy legyen, Részemre már elvesztél! „Csak mesterdalnok kell, hogy legyen, Férjül csupán mestert vegyen!" Így szólna ünnepélyesen, Visszavonná, bár nehezen! Ez volt az, ez tüzelt S bár minden oly idegen volt, Oly hévvel szólt dalom, Hogy én is mesterré legyek!... De minden mester, hah!, minden mester, Aki kaptafára rímelni nem restell! Forr már az epém is, a szívem dobog, Ha jut eszembe e furcsa dolog... Jöjj, messze szállunk! Hív szent szabadság! S majd ahol mester vagyok! Add nekem szíved S elviszlek téged, Jöjj, ó, jöjj oda hát! Nincs mit reméljek, akármerre nézek! Mesterek arca, rút ördögfajta, Rám tör gaz horda, csúfolnak sorba, A gonosz jegyző, kacaja metsző. Amott az utcán, sarokba bújván Várnak rám lesben, sok undok mester, Mind gúnyosan biccent, irgalom nincsen, Mint árvízi hullám, nő a körtánc, Ordítja torkuk, hogy Éva már foglyuk, Mint préda hullik le egy mester csúf karjába. Ki győzve fonja majd által, És én eltűröm s tán meg is álljam, Hogy ne csapjak közbe bátran? (Megszólal az éjjeli őr kürtje, Walther kezét kardjának markolatára teszi) Ha! ÉVA Én szívem, ó, csendesedj, Az éji őr kürtje zeng, Nézd, ott a hársfa, elrejt az árnya, Megláthat az éji őr. MAGDALÉNA (halkan kiszól a házból) Éva! Késő! Gyere már! WALTHER Elválsz? ÉVA Tudod, hogy kell! WALTHER Elmégy? ÉVA A kényszer elől. (Magdalenával eltűnik a házban) ÉJJELI ŐR (jön az utcán) Emberek, figyeljünk szóra, Tízet ütött az óra. Tűzre, vízre vigyázzatok, Hogy ne legyen bajotok! Az Urat dicsérd! SACHS (végighallgatta a beszélgetést) Ej, de furcsa dolog is ez, Még talán szöktetés is lesz? Ámde én nem engedem! WALTHER Vissza se jön már? Gyötrelem! (Éva jön, Magdalena ruhájába öltözötten) De nem, itt jön ő! Ó, jaj, nem, a Léne az. (Éva Waltherhez siet) De mégis ő! ÉVA A balga lány nos itt van, lásd! WALTHER Nagy Isten, csak most érzem én, Hogy a szép díjat elnyerém! ÉVA De most el sietve, no menjünk, csak menjünk! Bár messze lennénk már! WALTHER Ott az az utca, hol lovakkal, kocsival Szolga vár reám! (Be akarnak fordulni az utcába, de ekkor Sachs lámpásával az utcára világít) ÉVA Ó, jaj, a suszter! Ha ez meglát! Bújj el, idesüt ránk a fény! WALTHER Van másik út, mely elvezet? ÉVA Zegzugos utca, koromsötét, Nem ismerem jól, Találkozunk, biztos, az őrrel. WALTHER Úgy hát inkább erre! ÉVA Hadd menjen elébb a suszter el. WALTHER Majd én elkergetem onnan. ÉVA Arra ne menj, hisz ismer. WALTHER A suszter? ÉVA Hisz Sachs. WALTHER Hans Sachs? Barátom! ÉVA Gyűlöl! Gonosz dolgokat mondott el rólad! WALTHER Ki? Sachs? Csak nem? Kioltom a mécsét. ÉVA Ne tedd!... De halld! (Beckmesser közeledik és hangolni kezdi lantját) WALTHER Lant pengése ez. ÉVA Ó, jaj nekem! WALTHER Te félsz talán? (Sachs eltakarja a fényt) A suszter, nézd, eloltja már, Már mehetünk. ÉVA Jaj, nem látod-e? Új ellenség áll útban ott. WALTHER Úgy van, de nézd: egy muzsikus. Ily késő éjjel mit akar? ÉVA Hisz Beckmesser ez! SACHS (meghallotta Éva szavát) Ahá, no lám! (Az ajtó előtt munkába kezd) WALTHER A jegyző? Ön? Most kezembe' van. No várj, elbánok én veled. ÉVA Nagy ég! Vigyázz! Felébreszted atyámat! Penget egy dalt és megy tovább, A lomb közt szépen elrejtőzünk. A férfinéppel jaj, mennyi baj! (Leülnek a hársfa alatti padra) SACHS (miközben a cipőn dolgozik) Jerum! Jerum! Hallahallohe! Oho! Tralalei! BECKMESSER Mi lehet ez? SACHS Tralalei! BECKMESSER Átkozott zaj! SACHS Ohó! Hogy Évát a nagy Úristen Az édenből kiűzé, És mezítláb volt a szentem, A sok kő lábát feltöré... BECKMESSER A durva varga bajt csinál! SACHS Az Úr megszánta ott, Mert szép kis lába volt. WALTHER (Évának) Mily furcsa dal! Minek nevez? ÉVA (Waltherhez) Hallottam már, nem rólam szól, De mégis gúnyos egy kissé. SACHS Egy angyalt hívott hát elő, Egy-kettő, kész a cipellő. S mivelhogy Ádám sántán jár, Ott lenn a földön mély a sár, WALTHER Ily késő már! Időnk lejár! SACHS Hogy száraz lábbal jusson át, Neki is egy pár csizmát! BECKMESSER (Sachshoz) Mit? Mester? Fenn? Késő éjszakán? SACHS Hej, jegyző úr, ön még ébren? Talán cipőjét lesi-várja? Tessék, fele kész, most jön a párja! BECKMESSER Cipőm fenének kell, hallgasson el! SACHS Jerum! Hallahallohe! Ohó! Trallalei! Trallalei! Ohé! Ó, Éva, Éva rossz asszony, Már most a lelked rajta, A lábunk hogy ne aggasszon, Most minden angyal varga. Ha édenben maradsz, Kavicsba nem akadsz, S e balga botlásod miatt, Sodrom most én a fonalat. S azért, mit Ádám vétett el, Szurkolni íme, nékem kell! Ha angyal nem volnék, no hát! Majd az ördög varrna csizmát! Jer... WALTHER Vajh minket, vagy őt, a jegyzőt illeti? ÉVA Talán mind a hármunknak szól! Ó, jaj! Mi kín. Mi jót se sejtek... WALTHER Ó, drága angyal, bízzál, ne reszkess! ÉVA Úgy búsít e dal. WALTHER Alig hallom, Te vagy velem, Mily kéj nekem! BECKMESSER (Sachshoz) Hallgasson el, Ön messze megy, Éj és nap, Az önnek egy? SACHS Dalolok hát, Mi gondja rája, De holnap készen Az új cipője. BECKMESSER Ezt zárja le, S a száját fogja be! SACHS Dolgozni éjjel, Az nem könnyű, Az álom hogy ne Nyomjon el, Kell a friss lég És nóta, de szép. Most csönd, ím a Harmadik vers szól. Jerum, jerum, - Halla, hallo, hé, Ohó! Trallalei! O hé! BECKMESSER Itt ez megőrjít, e goromba hang... (Magában) Talán még azt hiszi, én vagyok! SACHS Ó, Évám, halld keservemet, A szívem sír bánatába: Az én szép híres művemet Tiporja világ lába! Vigaszt egy angyal ád, Hozzám tartja magát, A mennyországba invitál, Míg vén kezem cipőt csinál! S az égbe hogyha érek én, Lenézek majd a földtekén, Nyugodtan ül, Hans Sachs ott fönn Suszter és poéta is! (Magdalena megjelenik az ablakban, Éva ruhájában) BECKMESSER Az ablak kinyílt! ÉVA Úgy bánt e dal, ki tudja, mért? El, el, meneküljünk! El innen, hamar! WALTHER El hát, itt a kard! ÉVA Ah nem, megállj! BECKMESSER (a nyitott ablakot nézve) Nagy ég! Ez ő! WALTHER Nem érdemes. ÉVA Jobb a türelem. BECKMESSER Most el vagyok veszve, ha még dalol! ÉVA Én kedvesem! Miattam mennyi, mennyi baj! BECKMESSER Jó Sachs! Nos hallgasson rám! WALTHER (Évához) Ott fenn, most ki van? - ÉVA (Waltherhez) Jaj, ez a Léne! WALTHER Ez aztán a hála! Nevetnem kelle! ÉVA Mit tegyek, jaj, hogy meneküljünk? WALTHER Be kár, hogy nem megy el végre innen! BECKMESSER (Sachshoz) Belébolondult a cipőbe, Én már feledtem, a mennykőbe! Mint vargát nagyon tisztelem, De mint művészt, különösen. Szavára én hajlok nagyon, Hallgassa meg azért legott A versenydalt, amelyet szereztem, Majd egyetért a nézetemmel. SACHS Ó, ha! Bolonddá tenne újra? Ördög hallgat a bölcs írnok úrra, Mert, hogy a varga költő is lett, Hát a cipő egyre rosszabb lett! Látom, mi tág, mi nyom és mi vág: Azért a verselést nem folytatom tovább. Se vers, se rím ne bosszantsa önt, Elviszem holnap én a cipőt! BECKMESSER Ej, hagyjuk ezt, hisz csak tréfa volt, Értse jobban, hol kell a folt! A nép önt tiszteli, Évikénk is szíveli, S ha holnap síkra szállnék Értse a dalommal, Nos, nem jutnék-e bajba, Ha dalom nem tetszenék? Azért hallgasson rám, S ha végzek, mondja ám, Mi tetszik és mi nem? Figyelembe veszem! SACHS Ej, hagyjon békében! Ily tisztesség, hogy jut nékem? Hisz minden versem rongy utca-nóta: Hát azért is az utcán fújom azóta! „Jerum! Jerum! Jerum! Ohó! Trallalei, Trallalei! Ohé!" BECKMESSER Az átkozott! Megbolondulok, Ha szurkos dalával el nem hallgat! Hallja! Felkölti szomszédit! SACHS Föl se veszik, már megszokták. „Ó, Éva, Éva!" BECKMESSER Gonosz rossz egy irigy ember, De utoljára bosszant már! Ha el nem hallgat e percben, Megemleget, azt fogadom! Csak irigység, ami bántja. Bár magát nagy bölcsnek tartja, Hogy más is érdemes, csakis ez bántja, Mily hamis a mája és zuzája! Hogy még eddig jegyző nem lehetett, Az tölti be ezt a gonosz szívet. No jó, ameddig Beckmesser él És lesz még egy rím, mely agyából kél, Míg mesterszavamnak értéke lesz, S míg nyomatékkal bírand a szavam, Míg Nürnberg áll és áll, Úgy esküszöm, Hans Sachs Jegyző nem lesz, csak varga marad! SACHS (nyugodtan végighallgatta) Ez volt a dal? BECKMESSER Ördög vigye! SACHS Bár nem szabályos, de büszke vers! BECKMESSER Ördög vigye! SACHS No, Isten nevében! Rajta, a sámfára húzom éppen. BECKMESSER Hallgatni fog? SACHS Ej, fújja csak! A dolgom így jobban halad. BECKMESSER De ez átkos lármát hagyná már abba! SACHS De sámfára kell vernem a cipőt! BECKMESSER Ön kalapál tán s én énekeljek? SACHS Ön dalt szerez, én az új cipőt varrom. BECKMESSER Nem kell a cipő! SACHS Így beszél most, De a mesterek közt majd rámpirít! De hát, majd csak megegyezünk, A béke helyreáll köztünk: Munkámat nem kell félretenni, De vajon jegyző tudnék-e lenni? Mert ebben ön nagy mester itt, Tán engem is rá megtanít. Ha ön dalol és jegyzek én, Mindkettőnk dolga rendbe mén. BECKMESSER Jegyezzen hát és ha hiba van, írja fel krétával pontosan! SACHS Ó, nem, így nem lesz kész a cipő, Majd a kalapáccsal rendben följegyzem! BECKMESSER Ah, átkozott csel! Jaj, késő már! És elmegy az ablaktól hölgyem is! SACHS Kezdje hát! Ha nem, majd dalolok én. BECKMESSER Ej, ne most! Csak azt ne! Ördög! Mily bosszúság! Ha jegyzőségre vágyik erővel, No jó, úgy hát üssön sámfára verővel; Oly feltét alatt, hogy szabály szerint, De semmit, mit a szabály meg nem tilt. SACHS Én mint varga, tudom, mi a szabály: Hogy a munkát félbe nem hagyhatom. BECKMESSER Mesterkezét? SACHS És vargaszóm! BECKMESSER Itt hiba nem lesz, higgye el. SACHS Úgy nem lesz készen a cipő. Üljön le hát. BECKMESSER Hadd álljak itten. SACHS Oly messze mért? BECKMESSER Hogy önt ne lássam, miként szokás jegyző előtt. SACHS Így nem hallom jól. BECKMESSER A hangerőt is szépen mérsékelhetem. (Odaáll, szembe az ablakkal) WALTHER (Évához) Káprázat ez, vagy álom tán? A székből most szálltam le tán. ÉVA (Waltherhez) Mily bűvös álmot álmodom, Hogy üdv, vagy balsors? Nem tudom. SACHS Szép lesz! No jól van! Kezdje hát! BECKMESSER „Felkél immár a fényes nap, Mely hoz reám üdvöt... SACHS (ráüt a cipőtalpra) BECKMESSER Szívem nagy bátorságra kap SACHS (üt a kalapáccsal) BECKMESSER S érez új örö... SACHS (megint üt) BECKMESSER Tréfál talán? Mi a hiba benne? SACHS Így volna jó ez: „A szívem bátorságra kap és érez..." BECKMESSER Hogy rímeljek hát ezzel: „Immár a fényes nap?" SACHS A dallamra nincsen semmi gondja? Hiszen szó s dallam egy legyen! BECKMESSER Mit vitatkozzam? Ne kalapáljon, mert megbánja még! SACHS Folytassa csak! BECKMESSER Hogy megzavart! SACHS Hát kezdje megint, Én három ütést pauzálhatok. BECKMESSER Legjobb, ha nem is ügyelek reá, Csak a leányzó ne hallja meg! „Felkel immár a fényes nap, Mely hoz reám üdvöt, Szívem nagy bátorságra kap, Érez új örömöt. Nem gondolok halálra, SACHS (üt a kalapácsával) BECKMESSER Inkább a nászra, egy szép ifjú lányra. SACHS (megint üt egyet) BECKMESSER Vajon a napok legszebbje Mért leszen éppen ma? SACHS (közben ütött egyet) BECKMESSER Elmondom (ütés), minden hogy értse, Mert egy ifjú (ütés) lányka (ütés) Az édesatyja (ütés) ura a parancsára (közben ütés) (Sok apró ütés) Bájos (ütés) ara (ütés) lesz (ütés) ma (ütés). Ki nem hiszi (ütés), az nézze ni..., Itt áll (ütés) az ékes (ütés) leányzó (ütés), Kire reményem irányzó (ütés), Azért e nap kékben (ütés) játszó (ütés) Leszen (ütés) nekem (ütés) hol- (ütés) nap! Sachs megöl engem! Elhallgat-e már? SACHS Nem szóltam én, Csak följegyeztem, beszélünk majd, A talp addigra megpuhul tán. BECKMESSER (az ablakot lesi) Elmegyen? Pszt, pszt. Szörnyű helyzet. Sachs még ezért drágán megfizet! SACHS A jegyző vár, halljuk hát! BECKMESSER Ma boldog nap virrad rám (ütés) Szívem ifjú lányt kér (ütések), De lám, a lányka apja (ütések) Súlyos feltételt mér (ütések), Örökségét az kapja, Ki lányát meghódítja (ütések) Mesterdallal (ütések). Csak céhbeli nagy mester (ütések) Kerülhet győztesen És bizonyítni kell majd A dalnok-versenyen Azé lesz majd a bábér, Kinek a dala Majd a legtöbbet ér. Kell hát ily mű Oly gyönyörű, Csengő-bongó, fülébe zsongó, Szűzi lelkét meghódító, S így én leszek a Győztes hódító! (Sachs közben állandóan üti a talpat) SACHS Mikor lesz vége? BECKMESSER Még kérdheti? SACHS (mutatja a kész cipőket) A cipője majdnem készen van. Ez ám aztán jó jegyző-cipő: Van vers is hozzá, ami fő! Ím, mindent rája vése A jó jegyző ütése, No nézze hát, mit rajta lát, A sok szarvashibát! Az ilyen dal kontárra vall! A jegyzőre nagy szégyen, Ha varga jelzi ekképpen. Cipőjével most menjen el, Nem sántikál a talp, Taktusban jár a talp! Jár, jár, jár, jár, jár, jár! A talpa ím taktusban jár! BECKMESSER Hogy én mester is vagyok, Ma bizonyítom be, Mert szenvedelmes keblem Érti éhhelteti. Hívlak hát, kilenc múzsa, Hogy odahúzza Hím rímem, mit szív ír. Tudom a szabályokat S tartom meg mindjárt. Majd ha versem kicsit bokáz, Azért talán nem baj, Mert tele volt a fejem, Hogy nőül vegyem E hajadon leányt. Ha elérem, húsom-vérem Ím kínálom, tessék kérem, Csak megtessék az énekem, Legyen hitvesem énnekem, Ha tetszik énekem. DÁVID (kinéz a műhely ablakán) Ki ördög az? Ez odaát? A Léne az, jól látom én! Ó, de ez volt! Ide rendelé, Ez hát aki neki jobban tetszik, No majd megkapod, majd megkeféllek! A SZOMSZÉDOK (kinéznek az ablakon) Ki bőg ott lenn? Ki ordítoz? Hát ez szabad ily éjszakán? Itt csend legyen! Alvás-idő! Hogy ordít ott az a szamár! Hej ott! Csendet! Menjen hamar! Hé, kend! Ordítozzon másfelé! (Dávid nem ismeri fel Beckmessert és ráveti magát) MAGDALÉNA (az ablakból) Nagy Isten! Dávid! Ég, milyen baj! Segítség, segítség! Agyonverik őt! Ah Isten, mily merény! Segítség! Dávid! Verekszenek már! Dávid őrült vagy? Nagy ég, mily csata, Agyonverik egymást! Verekszenek már! Dávid, őr ült vagy? Nagy ég, mily csata! Agyonverik egymást! Hallgass meg, Dávid! Bocsásd el azt az urat ott, Hisz nem vétett nekem! Hallgass rám, kedvesem! Hej, Dávid, megőrült! Ah, Dávid, hagyd, hisz az Beckmesser! DÁVID Pokolba veled, te hitvány gaz! (Üti-veri Beckmessert) BECKMESSER Hitvány fickó, bocsáss el hát! DÁVID Nem én! Még széttöröm a csontodat! SACHS (eloltja a lámpását és a műhelybe visszahúzódva figyeli a hársfát, melynek árnyékában Walther és Éva húzódnak meg) SZOMSZÉDOK (egymás után előjönnek) Mi az? Ide! Itt verekszenek! Hej-ha, ide! Verekedés: itt marakodnak. Bocsássa el! Eressze el! Eresszétek, mert mi ütünk! ZORN Ej mi? Kend is itt? Mi köze van? VOGELGESANG Mi baj van ott? Bántottalak talán? ZORN Tudjuk, ki az! VOGELGESANG Kend tán még jobban! ZORN Mi, hogyan? VOGELGESANG Ej, így! (Megüti) ZORN Szamár! (Visszaüt) VOGELGESANG Tökfő! KOTHNER Már rég szándékom volt! Vigyázzon, mert ütök ám! Üssön hát! Csapjon beléd A mennydörgős mennykő, te gaz! MOSER Megijedt, ugye? Nézd, verekednek már! (Ütik egymást) Te gaz! EISSLINGER (megüti Kothnert) Az asszonyt bántotta! Pimasz! NACHTIGALL Ezt a panaszra! (Botot vesz elő) Még nem keféltek meg? Nesze! Ez a panaszért! ORTEL Vigyen az ördög! EISSLINGER Várj csak, bitang nép! Mi gondja rá, ha én teszem? MOSER Hamis rőfös! Mi gondja rá, ha nem megyek? KOTHNER, ORTEL Most haza már, másképp az asszony vár! Küldd a legényt haza! VOGELGESANG Nyúzó! Rég szántam már, Most el, haza, mert az asszonytól kap! Kotródjatok! ZORN Sipis! Félsz, ugye? Kell-e még több? Mi gondja rá, nem akarok! FOLTZ Rég szántam már! Haza, mert az asszonytól kap! SCHWARZ Haza, mert az asszonytál kap! FOLTZ, SCHWARZ Küldd a legényt haza! NACHTIGALL Mi gondja rá, ha éppen itt maradok? ZORN Mint kend, vagyok oly mester én! MOSER Legényeket haza! ZORN El, haza! Mi nem megyünk! Posztósok! Rajta hát! VOGELGESANG Menjetek ti hát haza! EISSLINGER Te pimasz! VOGELGESANG, EISSLINGER Fogd be a szád! Mi nem megyünk! Takácsok! Rajta hát! NACHTIGALL Takarodj! KOTHNER El, haza! KOTHNER, NACHTIGALL Egy se menjen! Üsd le őket! Rajta hát! Szaporán! ORTEL Kotródj el! ORTEL, FOLTZ, SCHWARZ Üsd le őket! Ne tolongjatok tovább! INASOK (kar; botokkal felszerelve mindenfelől jönnek) Ide, ide hát ízibe! Ezek vargák, ezek ,szabók! Nem, csak a szabók! A részegesek! A koplalók! Vagy nem a lakatoshad, Mely gyakorta kótyagos? Nem, a kovácsok, azt hiszem! Nem, lakatosok, fogadok! Vagy az asztalosok! Tán a mészárosok! Ni, a kádár mind ott vagyon! Jól látom a kádárokat, ide hamar! Ide, itt jócskán megy nagyon! Mind nagyobb, Nagyobb a zűrzavar! A szatócsok állnak elő, Fahéj a fegyver s tüzelő, Bors és cukor, szerecsendió, Mi orrot bosszant, ám de azért jó... Énnekem mondottad hát? Hallgass! Hát néked mondottam én? Hej, ez volt! Nézd, ez a Haas, Nyulfi vigyázz, az orrodra vigyázz! Egyre nagyobb lesz! Most jön a java! Nosza rajta! Most jön a java. Csak mindig hozzánk tartsatok! Csak ide mind hamar! Hej, most megy! Plautz, hej, nem láttad ezt! Itt, nesze egy! Hej most megy: puff, mint a jégeső! Hová üt, kék lesz, helye ott marad, Azt már biztosan tudom! Ez ám kapott! Most ütni kész És jégverés lesz, Majd bevert fej még nem kevés, Rajta, verd be fejét! Szaporán! Az ott megemlegeti, Hej, meg ám! Ennek elég! Haza mindenik, ki nem ütött! Ütlegelés! Egyre vígan! Héha, vígan, csak üssetek! Egyre jobb, egyre jobb! Egyse menjen! Csak ti legények, összetartsatok! Aki hátrál, szégyen igazán! Egyre jobb! Hej! Juh-hé! Egyre vígan! Ne tágítsunk, ne tágítsunk! Fel! Mint egy ember, állunk mi itt, Mind ütni kész! Mint egy ember állj! Ütlegelni kész! SZOMSZÉDASSZONYOK (kar; az ablakokból és ajtókból) Ó, micsoda veszekedés? Az egyik talán kikapott? Az apa csak ne volna itt! Az uram közte van, tudom. Ó, milyen baj ! Nézz csak oda! Nézz csak ide! E lárma, zaj! Az ember szinte fél! Valósággal az ember fél! Hej, ti ott alant, Legyen egy kis eszetek! És mit akar hát ez a vén? Kész vagytok veszekedni, verekedni! Hát ti mindig készek vagytok Szidalomra, verésre? Hát ti mindig készek vagytok A szidalomra, ütlegre? Mindig verekedés? Legyen hát eszetek! Férjem verekszik ott! Részegek vagytok talán? Ah ég! Hol az én Jánosom? Nézd, milyen szörnyű gaz! Ezt nézd, no lám! Ah, nem nézhetem! Mind bolondok vagytok? Bolondok vagytok talán? Vagy tán sokat is ittatok? Őrültek? Vagy bortól ittasok vagytok talán? Nézzétek Krisztiánt, Péterkén milyet ránt! Nézd, ott a Miska hogyan vág! Segélyt! Isten! Az apa! Agyonütik őt! Istókra! Jézus! Agyonütik a fiamat! Jézus, Hansnak beverték a fejét! Péter, ah, ó, állj meg! Hans, kérlek, hallgass rám! Ég, mint birkóznak, dulakodnak mindnyájan! Ó, Jézus, segíts, ha így megy tovább! Ég, milyen szörnyűség! Ég, irgalmazz, ha ez így tart még soká! Ki érti a szavát? Nem hallja a szavát? Ég, mily zavar! Az üstök és fej jobbra-balra jár! Hej, legyen hát eszetek! Ah, mi lesz a vége? Milyen zajgás! Mily morajlás! Ég óvjon, ha ez így folyik tovább! Milyen zajgás! De halljuk! Nem hallom saját szavunk! Hej, csak vizet ide! Azt öntsétek a fejükre! Csak ide! Hej vizet, az legjobb, hamar! Dühökre majd csak ide! Fel, segítsetek! Gyilkosság! Itt gyilkolás van, s veszély! Csak ide, vizet öntsetek fejükre! Vizet! Vizet! Gyilkolás, halál van! Vizet hej, és öntsétek gaz fejeikre! Fel, csak vizet ide, vizet ide, Egyre őrültebb a lárma, zajgás; morgás! Itt csupán a víz segít! Az ablakhoz! Hej, az ablakhoz a vizekkel! Friss vizet, mert emberhalál lesz! Segélyre! Fazék, bögre, korsó, kanta! Tele mind, és öntsd fejük fölé! SEGÉDEK (kar; botokkal felfegyverkezve jönnek mindenfelől) Haj, hé, ti legények, Verekedés, ütés van ott, Az egyik talán ki is kapott. Legények, arra tartsatok! Verekedés lesz, fogadok, Legények, arra tartsatok! Ha botra jut, mi ott vagyunk! A takácsok! A tímárok! Mindjárt gondolám, Hogy ez lesz talán. A pályarontók! Üss csak reá! Csak sózz reá! Az ütleg mindegyre több leszen! Ott a hentes Klausz, jól ismerem! Holnap ötödik lesz, Némely jól kikap, Egyik-másik jól kikap! Ide! Hej! Itt az ütleg! Szabók vasalóval! Céhek ide! Majd ötödik lesz! Némely jót kapott! Csak rá istenesen, üsd és ne bánd! Csak rá istenesen; üsd és ne szánd! Takarodjatok el! Csak üssed, nem apád! Tán utunkba mertek állni itten minékünk? Helyet, most mi ütünk! Nyerges! Klampos! Menj te magad haza! Ónöntő! Enyvgyártó! Szappanos! Takarodj haza! Kotródj el haza! Jó helyen vagyunk! Ne tágítsunk! Egy se menjen! Üsd le őket! Posztósok! Takácsok! Csak reá! SEGÉDEK, SZOMSZÉDOK (kar) Rajta hát, szaporán aki mer! Üss reá! Fogd be szád! Menjetek ti, elpusztuljatok! El, haza vége már! Mert mi ütünk! Elmenjetek, mert még kaptok! Mindenik haza! Egyre rá, csak rá! Céhek! Elé! Most meg egyre tágítson! Céhek elé! MESTEREK Miféle lármázás van itt? Hisz ebből csata lesz! Most békén menjetek nyugalmasan haza mind! Különben üssön az Isten-nyila! El, el, menjetek haza! Ej, hát csapjon a mennydörgős mennykő is belé, Ha nem mentek hazafelé! Most takarodjatok haza! Ej, hát üssön a mennykő beléd, Ha mindjárt nem mégy hazafelé! Ne tolongjatok tovább! MESTEREK, SZOMSZÉDOK (kar) Mert mi vágunk ám belé! Minden hazatakarodjék ám! Csendre! Minden térjen haza! Mert mi mesterek csapunk belé! Itt nincs más hátra, vágj belé! POGNER Nagy ég! Éva, zárd be! Hadd lám, ott lent rend van-e már? WALTHER (bal kezével átöleli Évát és jobbjával kardot ránt) Most kéne menni; rajtok áttörni! (Előretör, de ekkor odaugrik Sachs és megragadja őt a karján) POGNER (a lépcsőről) Hej Léne, merre vagy? SACHS (Walthert a műhelybe húzza, Magdalenához) Eredj már be, Léne! (Éva és Magdalena a házba mennek.) (Az asszonyok minden oldalról nagy sugarakban öntik a vizet a verekedőkre és ugyanakkor megszólal az éjjeli őr kürtje; mindenki hanyatthomlok menekül, az utca egy-kettőre kiürül) ÉJJELI ŐR (mire az utcán bekanyarodik, már senki sincs ott) Emberek, figyeljünk szóra, Tizenegy már az óra! A kísértettől őrizkedjünk, Nehogy martalékául essünk! Az Urat dicsérd! (Lassan távozik) HARMADIK FELVONÁS 1. kép (Hans Sachs műhelye) DÁVID Ím, mester itt! Már elvittem épp most Beckmesser úrhoz a cipőt. Mester, nem szólított engem? Úgy tesz, mintha nem látna. Ha haragos, mindig ilyen. Ah mester, lássa be azt, Hiba nélkül nincsen inas. És ha ismerné Lénimet, Tudom, megbocsátaná ezt. Hisz olyan jó, hisz oly szelíd, Ha rám veti azt a kék szemét. Ha ön elver, ő simogat S mosolyog, vigasztal oly sokat. Ha futok-lótok, megabrakol, Mindenbe jó, nincs párja sehol! Csak tegnap, hogy a lovag elbukott, Mit se kapok tőle kosarából. Ez fájt nekem, mert úgy lelém, Hogy tegnap, e napnak éjjelén Ablakánál egy úr dalolt: Elvertem én, akárki volt. De hát ugyan mi is van ezen? Csak nőtt vele szívemben az érzelem! De Léni már mindent elmonda nékem S szalagot s virágot adott nékem. Ah, mester, szóljon hát egy szót! (Magában) Csak elrejthetném ezt a hurkát meg a cipót! SACHS Szalag és virágok, mi az? Oly szépek, mint a tavasz, De hogy kerül ez hozzánk? DÁVID Ej mester, ma ünnepnap vagyon, Szép díszruha van kicsin, nagyon. SACHS Tán nem esküvő? DÁVID Hej, volna csak úgy, S vehetném el Lénimet! SACHS Hát bolond-este volt talán? DÁVID Bolondoké? Hej, még kikapok. Bocsánat mester, feledje hát, Hisz ma Szent János napja van. SACHS Szent János nap? DÁVID Nehezen hall? SACHS Hadd halljam, versed tudod-e jól? DÁVID A versem? Azt jól tudom. (Magában) Nincs baj! Jókedvű a mester úr. „Szent János a Jordánban állt." (Zavarában Beckmesser szerenádjának dallamára mondja a versét) SACHS Mi az? DÁVID Bocsásd zavarom! Még a bolond éjből szavalom. „Szent János a Jordánban állt Keresztelvén a népet. Nagy messze földről nő jön át, Nürnbergből erre tévedt. A parthoz vitte gyermekét Keresztelésre és névért, De hogy megfordult s elmenvén, Nürnbergbe újra megtért, Itt német földön megtudá, Hogy ki Jordánban ott állott S visel János nevet, Pegnitz mellett itt lett Hans." Hans?... Hans!... Ah, mester! Ma nevenapja van! Hogy feledém, én boldogtalan?! Itt e virágok az öné, E szalag és mi még, minden izé! Igen, lám, mester, felséges lángos! Kóstolja kissé e finom hurkát! SACHS Jó, jó, fiam, csak edd meg te! Ma reggel a rétre kísérsz engem el; Csak öltözz fel szépen, díszesen, Ma heroldom léssz énnekem! DÁVID Hát vőfély nem lennék-e inkább? Mester, ah mester, nősüljön meg hát. SACHS Asszony kéne a házhoz, ugye? DÁVID Igen, szebb akkor a ház is talán. SACHS Vagy úgy? Majd lesz, talán. DÁVID De most. SACHS Nem rosszkor jött a jó tanács? DÁVID Nem ám! Itt-amott beszélik már ma, Hisz Beckmessert, azt legyőzi akár ma! Hiszem, hogy néki nem lesz kedve ma. SACHS Úgy vélem, nem sok bajt okoz majd. Most menj, s ne keltsd föl a lovagot S ha kész vagy, siess újra be! DÁVID Ily jó sohasem volt még hozzám! Pedig mindig az volt, még ha elpáholt is! (Távozik) SACHS Szállj, szállj ábránd, csak szállj! Hiába kutatom, Föllelni nem tudom, És mindhiába kérdem, Mért omlik annyi vér? A gőgös emberek ádáz dühe Vajon mit ér? Jutalmat nem nyer senki sem, Ha üldözik, ő diadalt kerget, Az önnön jaját nem hallja S midőn magán ver mély sebet, Ezt tartja dicsőségnek! Ki mondja meg, hogy mért? Hiúság ont ma vért! Ez, mi sírunk megássa, Ez vágyaink forrása! Meg nem pihen, Erőt merít és újra kél, Harcolni kész, S ha küzd, senki se győzi le! Mi békés, csöndes nép ez, Mit zaj még föl nem vert, Az ország dísze, fénye, Te vagy szép Nürenberg! De késő éjszakán A bajtól, hogy megóvjam, Ha két szív hő lángra lobban, Ej lám, itt tenni kell! Kis boltom előtt oly gyakran Sok hiú dolgot láttam: És ezzel tőrt vetek nekik, Jön már az úton végig! Férj, nő, gyerek, legény, Egymásra tör, mint vén bolond, Ím, egyre nő a tábor És hull az ütleg-zápor, Ver bottal, rúg és öklel, Kit bősz dühében ott lel, Az ég tudja, hogy miért? Egy tündér műve volt, Tán Szent János-bogárka volt, Mely párjához nem juthatott. Az illatos Szent János-éj! De virrad már Szent János-nap! Hadd lássuk, hogy Hans Sachs mit tud, Merre vezet vajon az út, Melytől eltérített? Hiú és aljas tett, Hogy ma szép Nürenberg Meglátja, mit művelt! Én majd a helyes úton tartom, S úgy lesz, mint ahogy én kívánom. (Walther belép a szomszéd szoba felől) SACHS Lovag, adj' Isten! Jól pihent-e? Fent volt soká! Aludt vajon? WALTHER Egy kissé. Nem sokat, de jól. SACHS Akkor van még a bátorságból? WALTHER Oly fenséges álom szállt felém! SACHS Ez jót jelent. Hát mondja el! WALTHER Gondolni rája nem merek, Mert szertefoszlik, úgy hiszem. SACHS Dehogy! Ez költő műve volt, Így álma költeménnyé lesz. A szív, a vágy, azt tudjuk jól, Hozzánk az álom nyelvén szól; Költészet meg a versírás Nem más, csak ébren álmodás. Jól sejtem, ugye, álma ez: Vajon ma mester ön hogy lesz? WALTHER Nem, céhekről s a mesterekről Fenséges álmom mit sem közöl. SACHS Megsúgta tán a bűvös szót, Mely meghódítja őket? WALTHER Hát hinné, hogy remény van itt Közéjük felvétetni? SACHS A remény sose foszlik széjjel, Nem mondok soha le róla, Másképp tán, higgye el, tegnap éjjel Én magam is önnel szöktem volna. Haragra nincsen ok talán, Derék jó mester az, mind ahány. Gyarlók vagyunk, tévedhetünk, Az ős-szokásból nem engedünk. Ki díjat tűz és díjat ad, Hogy tessünk neki, joggal várja majd. Hogy mind megrémült az ön dalán, Ok volt reá, mert úgy van ám, Hogy ilyen forró, édes dalra A lány szíve hajladoz jobbra-balra; De ha házasságra gondolunk, Ahhoz van más vers, más dalunk! WALTHER Már megtanultam az éjszakán; Meglehetős zajt ütött az utcán. SACHS Jó, jó, igaz, a taktusát Kiütöttem jól! De hagyjuk hát, Én mást mondok önnek s úgy leszen, Részt vesz majd a dalnokversenyen! WALTHER Ha szép a dal s egy mesterdal, A különbségre itt mi vall? SACHS Fiam, míg bájos ifjúkor Álomba ringat lágyan, Sejtelmes, édes vágyban A szív kiárad, ég és forr, Fölszáll a dal merészen, Mindenki dalra készen, Tavasz dalolja ezt. A szép nyár, ősz, a tél eljő. Havát fejedre ontja, Lelkednek száz a gondja: Gyermek, meg üzlet, jó vagy rossz, Aki így még dalra készen Zeng szépen és merészen, Az mesterdalnok lesz! WALTHER Imádok én egy szép leányt És elvenném a nőm gyanánt. SACHS De tudni kell a dal szabályit, Hozzájuk mérd, mit lelked áhít, Megtartani segítnek, Mit ifjú éveinknek A vágy, az élet ád, Az néked szívedbe szépet és jót adott, Hogy azt megtartsd örökre ott! WALTHER Oly jeles e szabály vajon? Ki alkotá, azt nem tudom. SACHS Egynehány régimódi mester Elgyötört szívvel, fáradt testtel, Kit sújtó bánat tépett, Teremt egy eszményképet És csillog rája a múltnak bája, Oly drága kincsnek tartja azt, Mintha hajdanán a szép tavaszt. WALTHER Ám a tavasz, ha rég elszálla, Miképp maradjon meg az álma? SACHS Ki, hogy tudá, felújítá: S ha kissé figyel énreám, Ön a szabályt megtanulja És dalban megfejti újra. Itt van a tinta, papír és toll, Diktálja hát, én jegyzem jól! WALTHER Azt se tudom, hol kezdjem el... SACHS Szép hajnal-álmát mondja el. WALTHER Fejemben zúg a sok szabály, Attól az álom messze száll. SACHS Ez már a költészetre vár: Hisz oly sok szépet megtalált az már! WALTHER Nem álom úgy, de költemény? SACHS Hisz mindegy az, úgy érzem én! WALTHER Szabály szerint hogy kezdjem el? SACHS Teremtse ön és tartsa meg. Milyen volt hát az álma, mondja, A többit majd Hans Sachs megoldja. WALTHER „Rózsálló hajnalról álmodtam én: Harmat remeg, illat lebeg, Szívem elkábul, ím kitárul Egy tündérkert elém s hív, jer felém!" SACHS (jegyzi Walther szavait) Ez volt a tétel, vigyázzon jól, Hogy ilyen lesz-e a folytatás? WALTHER Miért ilyen? SACHS Hadd lássuk hát, Hogy szívéhez méltó nőt talált! WALTHER „Vággyal az égnek mi nyújtja sudarát, Körötte száz gyönyör tanyáz, Virággal ékes, magja édes, Kábult szemem mit lát? Egy csodafát!" SACHS Ön nem egyformán zárta le, Ez mesternél hiba, De hát Hans Sachs megérti jól, Ez ifjú tavasz dala. Hadd jöjjön most a záradék! WALTHER Mi legyen az? SACHS Figyeljen jól, Ha megleli a párját, A gyermeken meglátják, Úgy mint a tétel, de nem egy, A dallam más ritmusba megy. Meglássék rajt' a friss erő, Azon örvend majd a szülő, Teljes lesz így a záradék, Nem terjengős, de épp elég! WALTHER „Halljátok hát, Mi vélem történt, a csodát! Gyönyörű nő jött ím felém, Amilyen földön még nem járt, Karjába zárt, Mint szűz menyasszony, ím engem, A hangja lágy volt, Az arca lángolt, S gyümölcsöt adott nekem, Mi pompázón terem Az életfán." SACHS No, ez már gyönyörű záradék! Mindenik szép, de szebb a vég. Persze, a dallama nagyon szabad biz a', Én azt hiszem, ez éppen nem hiba! Nem lesz könnyű ez az ének, Haragusznak majd a vének! De mostan egy második vers is kell, Hadd lássák, hogy mért kezdte el? Bár gyönyörű volt, de hogy tudjam én, Mi volt az álom s a költemény? WALTHER Alkonyat bíbora omlik alá, A nap leszállt, s míg ott talált, Lekötve tartá, szent varázsa, Csak egy vágy lángja ég szívemben még. Éjbe veszen már el tekintetem, S távol, közel, az égre fel Két fényes csillag száll az ágak Sötétlő függönyén át én felém! Átzsonga rajt a szent magasból titkosan És szívbe száll egy égi hang, Mit nem hallék én soha még. Oly fényesen Ragyogtak le a csillagok, A fény fönn égett, a lomb közepett Mindegyre több ragyogván, Arany gyümölcs gyanánt Babérágán! SACHS Ah! Ez az álom beteljesül, A két vers sikerült rendkívül. S ha a harmadik vers is ilyen lenne, Az álom képét meglátnók benne! WALTHER Úgy találom, megfelel. SACHS Hej, tettre válik még a szó! A dalt most szépen átgondolja, Hisz minden hangja olyan szép! S ha tágabb körben eldalolja, Álmát ne feledje semmiképp! WALTHER Mit tervez hát? SACHS Szolgája már Nálam van rég és ott benn vár. A díszes öltöny, régen kész, Én nászruhának nézem, Hűséges szívvel hozta nékem. Egy gerle fészkét meglelé, Hogy oly szép álma volt. Most kis szobámba jön velem, És öltsünk díszruhát: Mindkettőnkre méltán illik az, Mert nagy dolog, mit vállalunk, Azért ne hagyjuk hát magunk. (Távoznak) BECKMESSER (sietve jön, ide-oda botorkál a műhelyben, s végre megtalálja és átfutja az asztalon hagyott papírlapot, amelyre Sachs Walther versét felírta). Egy versenydal Sachstól! Való? Hah, most mindent értek már! (Gyorsan zsebrevágja a papírlapot) SACHS (ünnepi ruhában belép) No, nézd a jegyző éjjel-nappal! Csak nincs talán baj a cipőtalppal? BECKMESSER A mennykőt! Vékonyabb nem volt sosem e talp, Átérzek rajt' minden rögöt! SACHS Azt jegyzőségem tette, lám: Sok hibát vertem ki rajt' a sámfán. BECKMESSER No jól van, jól, már elég az élc, Miképp vagyunk, most már tudom, Ez éji tréfa tán Torkára forrhat ám! Személyem mivel útjában áll, Verekedést és botrányt csinál! SACHS Nem én okaztam, értse meg már most! Esküvőjére gyűlt össze a város, S a vőlegény tudja már, Az ilyesmi zajjal jár. BECKMESSER Ó, varga, telve minden Harag-, bosszúval, intem, Hogy mindent értek már; Jó úgyse volt hozzám. Kit özvegy-bosszújára, Magam boldogságára Kiválaszték imé, Szemét reáveté! De Sachs uram nem kapja, Mivel bír gazdag apja. Tegnap tehát ezért Szabadkozott, beszélt A nagy mestertanácsban Saját malmára bátran, Hogy az a kisleány Öné legyen csupán! Ezért, ezért Dalolt, beszélt, És hitt oly ostobának, Hogy túlzúgja nótámat, Hogy meg ne tudja tán Szerelmemet a leány. Úgy, úgy! Ha-ha! Megfogtalak! Az inasát lábszíjjal, Hogy itt elverjenek, S botjával rám uszítja, Hogy itt elverjenek, És tőlem mentse meg! Jaj, jaj, jaj, jaj! Bár nagy a baj, A legszebb lány gúnyjára Haj, én kékre-zöldre verve, Hogy nincs borbély, ki rak helyre! Éltire törnek itt az emberek! De jókor elszaladék, Levét megissza még! Csak énekeljen máma, Meglássa, lesz ott lárma! Bár fáj nagyon, de azt tudom, A taktusát majd megzavarom! SACHS Barátom, ön nagyon tévedett, Éntőlem akármit hihet, Féltékeny szíve súgja mind, Nősülni nincs kedvem szerint. BECKMESSER Csalfaság! Tudom a tervét! SACHS Hogy mondhat ilyet, Beckmesser mester?! Semmi gondja rá, mit tervezek, De most, biztosítom, hogy tévedett. BECKMESSER Hát nem dalol? SACHS Nem versenyzek. BECKMESSER Nem versenyez? SACHS No persze, nem! BECKMESSER De hátha reá itt van bizonyság? (A zsebébe nyúl) SACHS (rátekint a munkaasztalára) Az a vers? Itt hagytam. Eldugta tán? BECKMESSER (a papírlapot elővéve) Nem ön írta ezt? SACHS Ah, ez volt hát? BECKMESSER Még friss az írás! SACHS Meg se száradt talán? BECKMESSER Tán egy új bibliai vers? SACHS Csalódik ön, ne higgye azt! BECKMESSER No hát? SACHS De hát? BECKMESSER Tehát? SACHS Mi még? BECKMESSER Hogy tisztesség ide, oda, De kend nagy lurkó, már az igaz. SACHS Lehet, de még sose loptam én Más asztaláról költeményt. S hogy önről se higgye ezt senki sem, No tartsa meg hát, az öné a vers! BECKMESSER Nagy ég! Költemény? Költemény Sachstól? De hó, vele új bajom ne legyen! Tán kívülről tudja, azt hiszem! SACHS Ah, miattam mit se féljen ön! BECKMESSER Átadja nekem? SACHS Hogy ne lopja el. BECKMESSER És használhatom? SACHS Ha éppen kell! BECKMESSER Eldalolhatom? SACHS Ha bírja majd. BECKMESSER S ha tetszik a dal? SACHS Az nagy csoda lesz ám! BECKMESSER E pontban ismét túlszerény, lám, Sachstól egy dalt nem minden nap kapni! Hisz látja, hogy vagyok én, Sebem gyógyítni kén, Hiszen nagy fájdalmamra A dalt mit éjjel hallott, Rossz tréfájának hála, Furcsállta bizony a kis Éva. De hogyan is költsek egy új dalt Most a versenyre, Mikor úgyis kék-zöld a hátam? Hogyan is gondoljam át Éváról, akit jó sorsom Csak nékem szánt, ó jaj! Ha a dalom megbukik, Végleg lemondhatnék! Egy dal Sachstól, s én biztos vagyok, Hogy akkor győzni csak én fogok! Ha ma lesz birtokomban, Úgy esküszöm, nyomban, Szívem minden viszályt, Amit kiállt, felejt!... Ó jaj, de hátha csak csalfaság! Még tegnap ellenem volt, Hogy van, hogy ily nagy botrány után Jóságosan gondol rám? SACHS Cipőin késő éjszakán Dolgoztam én, ez volt rossz talán? BECKMESSER Igaz, való, de esküdjék, Bárhol hallja e dalt meg még, Nem ismeri el sohasem, Hogy e dana szerzője ön legyen. SACHS Szavamra, meg is esküszöm, Hogy nem dicsekszem, hogy én írtam azt. BECKMESSER Mi kell még több? Biztos vagyok már, Végtére Beckmesser nyugodt lehet már. SACHS Barátom, őszintén ajánlom, Jó ,szívvel mindig azt tanácslom: Előre bízni kár, Mert könnnyen ön sül fel, A dallam egyszerű bár, De hanggal győzni kell! BECKMESSER Jó Sachs, kitűnő poéta ön, De ha én e dalt éneklem, Már ott ritkítom a párom. Hegyezze hát fülét, mert „Beckmesser a nagymester". Ezt mondja majd, tudom, Ha e dalt ott előadom! De most betanulni el, haza, Sok időt pazarolni nem szabad ma... Ó, Sachs barátom, félreismerém: A kalandor volt a baj, látom én. No, ilyen nép kéne csak, De lerázzuk a mai nap! De az eszmélet Áh, hova téved?! Zavart vagyok, Van rá nagy ok... A szótag, a rímek, A szótag, a rímek! Agyamban egy tömbben Úgy összeverődtek! Agyő! Már megyek, Majd egyebütt Köszönettel leszek, Hogy jótettek ezek, Szavam öné legyen, Munkáit megveszem, Jegyzővé önt teszem, Krétával csöndesen, Ámde sámfán sohasem! Jegyző! Jegyző! Jegyző Hans Sachs! Hogy Nürnberg e helyen Nagy legyen! (Búcsúzik Sachstól és távozik) SACHS Ily rossz embert még nem láttam én, Nem üti meg mértékemet. Sok ember gyarló és ostoba, De így nem árulja el. Ha gyönge óra bárkire jöjjön, Ostoba lesz és kész rosszra-jóra. Hogy itten Beckmesser tolvaj lett, Tervem győzött már mód felett. (Jön Éva) Kis Évám! Csakhogy jössz, várlak rég! Hozott az Isten! Lám, ma mily büszke vagy és milyen bájos! Meghódítanál ma ifjat, vénet, Bizony, oly szép vagy most. ÉVA Mester, nem olyan veszélyes, Bár ruhám jól sikerült, De senki nem látja rajtam, Hogy hol szorít cipőm? SACHS Gonosz cipő! No látod-e, Hát mért nem jöttél tegnap el? ÉVA Bíztam, hogy elkészíti jól, De kár volt, mester, ön megcsalt! SACHS Ejnye be kár! Szegény kislány, Segítek rajta, nos hadd lám? ÉVA Amikor állok, semmi baj, Ámde ha lépek, úgy fáj, ó jaj! SACHS Tedd ide szépen lábadat, Ez rendbe jön egy perc alatt! (Éva az egyik lábat egy zsámolyra teszi) Itt mi a baj? ÉVA Hát itt, itt bő! SACHS Ej, hiúság ez, gyermekem, Hisz majdnem szűk! ÉVA Hisz ezt mondom, Azért szorít itt az ujjamon. SACHS Nem itt? ÉVA Nem, ott! SACHS A nyergen fönn? ÉVA S ottan a sarkán. SACHS Itt is baj van? ÉVA Ah, mester! Ön jobban tudja, mint én Hol szorít a cipőm? SACHS Ej, furcsa ez, hogy egyszer bő S mégis szűk a cipő! (A szoba felőli ajtóban megjelenik Walther) ÉVA Ah! SACHS (nem figyel oda) Aha! Itt van, most már értem a bajt. Itt, igazán érzem is már, No várj csak, ez nem sok bajjal jár. Maradj csak így és itt majd egy perc alatt Sámfára húzom és sosem szorít. (Munkába kezd) Vargaélet - nem könnyű kenyér, Se nap, se éj, hogy itt baj nem ér. Halld leány, hogy mit gondoltam én, Hogy varga-gondomat elvetném, Ma reggel kiállok én is, ki hát, Hisz, mint költőnek, több jogom lesz hozzád. No, mért nem szólsz? Nem hallgatsz rám! Hát akkor mért biztatál, leány? No jó! Tudom, „varrd a cipőt!" Énekszó mellett a munka is jobb! Hallottam ám egy édes dalt, Hát a harmadik vers jó lesz-e majd? WALTHER Táncolnak ujjongva tán csillagok A legszebb lány csodás haján? Mennyország fénye S üdvössége E fénynél nem nagyobb, Bármint ragyog! SACHS (Évához, mialatt tovább dolgozik) Hallod? Ez ám a mesterdal! WALTHER Csodák csodája most ím rámköszönt, Két égő nap Ím, felvirradt, Két nap sugára Szeme párja, Mely most szívembe önt Dús fényözönt! SACHS (Évához) Most már csak így dalolnak nálam. WALTHER Ó, csábos kép, Amelytől szívem feldobog: A fénye dús, mégis szelíd, Bár benne két napfény ragyog, Ím hozzám lép S a csillagkoszorút, mely vakít, Párjának nyújtja, Ó, üdvök kútja, Mely dalra ihleti meg Gyönyörtelt szívemet, Ó, boldogság! SACHS Cipőd azt hiszem, rendbejött. Szó, ami szó, ez nem könnyű munka. Hadd lám! Lépj rá! Nos, szorít-e még? A vargának, jaj, de sok dolga van! Ha verset sose költenék, Biz én cipőket nem varrnék! Mily sok vesződség, ah mennyi baj! Ím, szűk az egyik a másik meg bő És mindenütt csak lárma és zaj: Ez tág, ez vág, Ez nyom nagyon! A varga mindezeket tudja, Varrja, hol a cérna se futja, S ha ír egynéhány költeményt, Őt bántja mindenki, őt a szegényt. S ha szegény varga özvegy még, A jámbort bizton lóvátennék. Az ifjú lányok, kérő ha nincs, Azt várják, hogy ő kérje meg mind. Ha bámul rajt', vagy megérti jól, Ha jön, ha megy, ha bármit szól, A végén szurokszagú Szamár, de nagy, gonosz és hiú! Hej, csak az inasom sajnálom már, Aki engem nem respektál, Csak Léni mellett a konyhában áll És a zsíros tepsire vár. Az ördögbe! Most is merre jár?! ÉVA Mily jó vagy, Sachs, nincs nálad nemesebb! Meg hogy is hálálhatnám neked? Ha engem nem szeretnél, Mi volnék nélküled? Te ébresztetted élni Kis balga gyermeked, Kitártad elméd gazdagon, Hogy mi a szellem, most tudom. Te vagy a tűz, Te vagy e szívben Minden gondolat, Ápoltál, mint virágodat! Én mesterem, most szidhat már, Nálad jó helyen járt a lány. Választhatnék csak én, Mást nem választanék, Hogy hitvestársam légy, Csak néked adnék babért. De foglyul ejt egy édes, Egy kínzó bűverő, S ha nőül vesz ma más, Nem tudtam én, se ő, Mint sors, legázolt ez a szenvedély! Ön látta, mester, s szinte félt! SACHS Lányom, Tristánról és Izoldról Tudok egy bús regét. Hans Sachs Marke sorsára Nem vágyik semmiképp. Jókor megtudtam a valót, Mert már a játék veszélyes volt. (Meglátja az utcán közeledő Magdalenát) De lám! Épp mostan Léni jön felénk, (Magdalénához) Ide hát, hej, (A szoba felé) Dávid! Jer ide már! (Magdalena és Dávid ünneplő ruhában belépnek) Van itt két tanú és mind, ami kell, Keresztelésre álljatok fel! Egy újszülött jött az éjjel, Nos hát, annak illő név kell. Ősrégi szertartás között, Midőn egy mesterdal napvilágra jött, Azonnal egy jó név kellett neki, Miről ráismer mindenki. Tisztelt társaság, halljátok, Mi vár itt reátok! Íme, mesterdalt szereztek éppen, A lovag Walther megírta s dalolta szépen. Egy újszülöttnek jelenlévő atyja Megkereszteli, Évának s nékem adja. S mivelhogy jó a dal, azt halljuk, Örömmel keresztvízre is tartjuk És törvény szerint tanúnak áll itt A leányasszony Léne és véle Dávid. De minthogy tanúnak inas nem kell, S ma reggel a verset jól mondta fel, Ezért én legénnyé fölavattam. Most térdre, Dávid, és vedd e pofont! (Dávid letérdel, Sachs erős nyaklevest ad neki) Kelj fel legény és jól jegyezd meg Az ünnepet és a jó ütleget. Tán hiányos, ez nem hiba, Én azt hiszem, erre már szükség vala. E szép dalnak életét, hogy megvédi, Nevét ezennel én adom néki: Az „édeni hajnal-álom éneke" Legyen neve és a mester dísze. Most nőjjön nagyot, legyen dicső! (Évához) Nos, komaasszonyom, mondd, mi jő? ÉVA Boldog üdvöm napja Mint a hajnal kél, Bíborszínű fénye Tündököl reám, Égi drága álom, Hajnali szűz varázs: Benned megtalálom, Mit nem ért meg más! Ez a dallam váltja meg Isteni hangjával Szenvedésem fájdalmát, Mesterére rávall! Ó nem, álom ez talán? Ó, ezt én nem álmodom, De e dallam, amit halkan Itt susog, győzni fog, Mesterek szívéhez száll És övé lesz majd a babér. SACHS Bár szerettem volna én Érte dalra kelni, Ám ez édes szép remény Nem fog már betelni. Édes hajnal-álom volt, Többre szívem nem gondolt. Ez a dallam, mely oly halkan Szállt el hozzám, míg csend honolt, Most érzem, ifjú szívvel ez fölér, Ah, nincs olyan szép babér!... WALTHER Szűz szerelmed sugallta a dalt. Míg e szív él és dobban, szerelmet fakaszt, Vajon a hajnali-álomkép, Minden olyan égi szép? De a dallam, amit halkan itt beszél, A szívem fél és remél, Mesterdíjnál többet ér És övé lesz a pályabér! DÁVID Ébren vagyok, vagy álmodom? Megmagyarázni nem tudom, Talán csak egy álom ez, Mit szívem itt észrevesz. Én legény, ó! Ah, való ez? S ő arám, S a templomban vár énreám! Ah, szédül bele a fejem, Mester lesz belőlem, mester, Mester majd lesz belőlem! MAGDALENA Ébren vagyok, vagy álmodom? Ezt megfejteni nem tudom! Talán csak szép álom ez, Mit szívem itt észrevesz. Ő legény lett - boldog élet - Én ara, A menyasszonykoszorúra Ah, méltó vagyok, s egek! Még mesterné leszek! Ah, valóban úgy lesz, Majd mesterné leszek! SACHS Nos, jerünk mind (Évához) Köszöntsd apád! A rétre kijöjjetek hát! (Éva Magdalenával távozik) (Waltherhez) Nos, dalnok, jöjj és mit se félj! Dávid legény, zárd be a boltom jól! 2. kép (Rét a Pegnitz folyó partján; a háttérben Nürnberg városa. Lobogó zászlók alatt sorjában felvonulnak a céhek) A CIPÉSZEK (kar) Szent Krispin, dicsérd ím! Szent férfi ő vala, Vargák védangyala. Szegényeknek jó dolga volt, Nekik cipőt csinált, S midőn nem adta már a folt, Lopott, ha nem talált. Vargának lelkiismeretje Sokat megbír, hogy összeszedje: Kapja a bőrt, ha tág, csak vág, Csak vág, csak vág, vág, Bőre, ha nem nyúlik tovább. A SZABÓK (kar) Nagy Nürenberg megszállva volt, Nagy éhség jött vala, A nép és város megbomolt, De egy szabócska, szabócska; Szabócska segít, Ki használta az eszét! Kecskebőrbe varrta be magát, Sétifikál a sáncon át, Majd vidoran ugrála, S mókázva ott tréfála. Az ellen látja s elvonul A várostól bántatlanul, Mert még fala közt ilyen mek, mek, mek! Me-e-e-e-e-e-ek! Me-e-e-e-e-e-ek! Me-e-e-e-e-e-ek! Hazánk, a szabócska, szabócska, Szabócska így menti meg! A PÉKEK (kar) Éhezés, éhezés! Szörnyű egy szenvedés ez. Ha kenyeret nem ád mindig a pék, Hát mi menne véghez?! Pék! Pék! Pék! Míg én erre mék, Nincsen addig éhség, Nincs éhség, nincs éhség, Nincs addig éhség! A CIPÉSZEK (kar) Vág, vág, vág, Bőre ha nem nyúlik tovább! A SZABÓK (kar) Me-e-e-e-e-e-ek! Meeeeeek! Meeeeeeeeeeeek! Szabó kecskebőrbe, Az menti meg! INASOK (kar) Juhé! Juhé! Fürthi szép lány! Húzd csak reá, Te muzsikus, Fel táncra hát! (Az inasok táncba kezdenek a fiatal lányokkal) DÁVID Mit, tánc? Mint mondanak mestereink hozzá? No hát! Magam is hozzálátok! INASOK (kar) Dávid! Dávid! A Léni meglát! A Léni meglát! DÁVID Ej, hagyjatok engem békén hát! A SEGÉDEK (kar) A mestereink! INASOK (kar) A mestereink! (Hirtelen abbahagyják a táncot és a part felé sietnek) DÁVID Nagy ég! Az Isten áldjon, lányok! (A mesterdalnokok ünnepélyes menetben felvonulnak és elhelyezkednek a díszemelvényen) INASOK (kar; miután mindenki elfoglalta a helyét) Silentium! Silentium! Ne szóljon, zsongjon senki sem! (Sachs fölkel és előre lép) A NÉP (kar) Ez Sachs! Ez Sachs! Ím, Mester Sachs! Fel hát! Fel hát! (Mindenki feláll, a férfiak leveszik kalapjukat) Szent nap, Most serkenj, kegyes nép És zengd a víg hajnal énekét, Mint édes szájú csalogány, Oly szép lesz hangod s oly vidám! Az éj nyugatra elmerült, Új hajnal fénye felderült, És áttörte a napsugár A gyászos felhők fátyolát. Üdv! Üdv! Üdv! Üdv néked! Nürnberg köszönt, Sachs, téged! Üdv néked, Sachs! Nürnberg téged üdvözöl, Üdv rád, te drága Sachs! Nürnberg téged köszönt! Üdv rád! SACHS Ily tisztelet! Szüm elfogul, Mit mondjak rája válaszul? Bár érdemes volnék én, Hogy így szívébe zárt a nép! Kimondom hát, boldog vagyok, Hogy szónoknak engem akartok. A jelszót, melyet hirdetek Nép és a mester hallja meg! Művészetért rajong a nép, Becsülje azt is nagyra, Ki maga művész mindenképp És lelkét néktek adja. Egy mester, gazdag és derék, Ezt néktek megmutatja. Mert leányát, legfőbb kincsét És birtokát is annak adja, Ki érte bátran, győztesen Helyt áll a díszes ünnepen. Szép díjat nyerhet az, Ki ma jól énekel. Azért tehát azt mondom én, A dalnok tiszta versenyén A dalnok és ti, mesterek, A nép is hallja, értse meg! Csak az lesz díjra érdemes, Ki versenyéneklésben És mindenképpen jó s nemes. A költészetjegyében Zendüljön hát az ének, Mert szép a győzelmek díja S ki díjat nyer, a lányt is bírja. És mai nap emléke Maradjon meg szívébe' Mert Nürenberg jutalmazá A vers minden jó dalnokát! POGNER Ó Sachs, te hű te jó barát, Te érted szívem fájdalmát! SACHS (Pognerhez) Ez nagy dolog, ám bízni kell! (Beckmesserhez, aki eddig állandóan olvasta, magolta a költeményt és közben kétségbeesetten törölgette izzadó homlokát.) Nos, jegyző úr? hogymint? Jól? BECKMESSER Ó, ez a dal! Nem fogom fel, Pedig magoltam, higgye el! SACHS De hisz senki sem kényszeríti! BECKMESSER Ohó! Szerzeményem, hogy kudarcba fulladt, Csak ön hibás, támogathat most, Nem hagyhat el, ez nem vitás! SACHS Ha most visszalép! BECKMESSER Ugyan miért? A többit mind leénekelem, Ha ön nem dalol. SACHS Meglátjuk majd. BECKMESSER A dalt, úgy érzem, nem érti a nép, De az ön hírneve nékem elég! SACHS (a mesterekhez) Nos hát, ha úgy akarjátok mind, A dalverseny elkezdődhetik. KOTHNER Ki nőtlen mester, rajta tehát! A legidősebb kezdi meg, Beckmesser úr, kezdje hát dalát! (Az inasok Beckmessert egy kis gyepdombocskához vezetik, amelyet már előzőleg elkészítettek; Beckmesser bizonytalanul és ingadozva botorkál fel rája) BECKMESSER Ördögbe! Hogy ingadoz! (Az inasokhoz) Igazítsd meg! A NÉP (kar) Mit?... Ez?... Ez is?... Ez sehogy se tetszik, Lány, ha volnék ez nem kéne nekem! Ah, még állni sem tud ő! Hogy leszen ez kérő? Hallga, nagyon derék egy mester! Városi írnok, neve Beckmesser. Majd elbukik! Be ostoba! Csitt! Már semmi élc! Tanácsban is vagyon szava. Ej be furcsa egy dolog... INASOK (kar) Silentium! Silentium! Csend legyen hát, most csend legyen! KOTHNER Kezdje hát! BECKMESSER Rózsatő hajnal, mit álmodtam én, Harmat rebeg, illat lebeg, A szív kitárul és ellágyul, Egy tündérkert ölén, ó milyen rém! A MESTEREK Ej, de furcsa! Ez megbolondult? Ez csodálatos! Mi lett vele? Hát mi ez? Ez ostoba honnan szedte? Ő találá vajon? Jól értjük-e? A NÉP (kar) Furcsa ez! Hallják? Mit énekel? Érted vajon? Hogy lehet az? Halljátok mit mondott? Jól értettük? BECKMESSER (ki-kiveszi a zsebéből a cédulát, gyorsan betekint, majd ismét eldugja) Vágyok az éjnek, mit nyújt sódarát, Körötte száz csontváz tanyáz, Virgáccsal ékes, makkja éles, Bárgyú szemem mit lát, egy csorda fát. A MESTEREK Mi a tatár ez? Megbolondult? Dala bolond és képtelen! NÉP (kar) Szép kis dalnok! Ennek járna a díj? Ott lógna az ágon, Bár láthatnám! BECKMESSER (kétségbeesetten folytatja) Halljátok hát, Mivé lett történetesen, Gyönyör és báj jött, mint egy kém, A kín és káröröm nem árt, A társa száll, Mint bűn, meg a menny lett enyém, A banda bámul, a falka száguld, És bölcsőt adott nekem Ó, milyen szép lesz az Én életem! (Mindenki harsogó kacagásba tör ki, Beckmesser dühöngve száll le dombocskáról és Sachsra támad) BECKMESSER Te átkos varga, te tetted ezt! E dal nem is tőlem való, Mert Sachs, kit nagyra tartotok, Tukmálta rám hitvány dalát. A szemtelen reábeszélt, Hogy eldaloljam énekét. (A papírlapot a dalszöveggel Sachs elé dobja és dühösen elrohan) A NÉP (kar) Lám, mi legyen ez? Ez egyre furcsább lesz! Sachstól való? Azt nagyon csodálnám! KOTHNER (Sachshoz) Sachs fejtse meg! NACHTIGALL (Sachshoz) Milyen botrány! VOGELGESANG (Sachshoz) Ön írta ezt? ORTEL, FOLTZ Ez furcsa volt! SACHS (felveszi a verset, amelyet Beckmesser a lábai elé dobott) A dalt - sajnos - nem én szerzém, Itt Beckmesser úr téved megint. Hogy szerezte meg, azt mondja ő el, Én nem pompázom a más versével. E dal - úgy látom - műremek, De hát nem Hans Sachs írta meg! A MESTEREK Mit? Szép? Ez a bolondság!? E dal hogy szép!? A NÉP (kar) Halld! Sachs tréfál! Ő csak gúnyol talán! SACHS Bizony mondom, hogy szép a dal, Ám az már Beckmesser úrra vall, Hogy azt rosszul dalolta el! Mert annak tetszenie kell, Csak dallamát s a szövegét Méltóképpen énekeljék. Ki e szép költeményt jól fogja fel, Azt költőnek nevezzük, S a dalt, ha szépen zengi el, Mesternek is bevesszük. Vádoltatám, felelni kell, Hadd válasszak tanút, ki megfelel. Van valaki e körben itt, Ki védje Hans Sachs érdekét? (Előlép Walther és köszönti Sachsot) SACHS Hadd lássuk, hogy a dalt nem én szerzém, De azt is ám, hogy mennyit ér E szép költemény, hogy túl nem becsülém! A MESTEREK Jeles! Ej, Sachs, finom nagyon! De már ma hadd legyen meg ez. SACHS Bár sok vitát szabály dönthet csak el, Kivétel néha mégiscsak kell. A NÉP (kar) Derék tanú ez, szép, merész, Hiszem, hogy jobb lesz az egész. SACHS Mesterek s nép készek ím, Hogy meghallják tanúm s érveim. Lovag Walther Stolzing, dalra hát! Meglátják majd, mit ér a vád. (A cédulát ellenőrzésre átadja Kothnernek) INASOK (kar) Minden figyel, nincs semmi zaj, Hát nem is kiáltjuk „Silentium!" WALTHER „Rózsálló hajnalról álmodtam én,* Harmat remeg, illat lebeg, A szív elkábul s ím kitárul Egy tündérkert elém, (Kothner leejti a papirost, amelyben eddig ellenőrizte a szöveget, s már csak a dalnokra figyel; Walther innét kezdve szabadon átkölti versét) Hol csoda-lombja integet Gyümölccsel ékes fának, S számomra üdvöt rejteget, Szítóját izzó vágynak. S mit szívem vágya mert, Előttem áll: Éva s az édenkert!" * Walther versenydalát fordította: Kardos István A MESTEREK Milyen csodás és mennyire más A jó szöveg s előadás! A NÉP (kar) Milyen különbség, mennyire más Minő más az előadás, mi csodás! A kigondolás! Mennyire más! SACHS Én tudtam már, csak tovább! WALTHER „Bíborló alkonynak hűs fátyla leng, Nehéz úton kapaszkodom. S ím friss pataknak, tiszta habnak Lágy kacagása cseng, S ott, hol babérfa lombja zúg, Rajt' ezer csillag fénye, A költő álma nem hazug, Egy égi asszony képe Habok közül mosolyg felém: A múzsa az, Parnasszus szent ölén!" A MESTEREK Merész és új is, az való, De jól rímelt s dalolható. A NÉP (kar) Oly szép, habár álom-dana, Mintha előttünk állana. SACHS Rajta, folytasd még, Most jön majd a vég! WALTHER „Ó, áldott nap, Melyre kábult szívvel ébredék! Előttem áll az édenkert, Álomnak kertje sem volt szebb, Ím felvirradt! S kiért álmom éjjelén a szívem vert, Oly forró vágyban, ím megtaláltam: A földnek szép lánya az, Szent múzsám, angyalom. Oly szép, mint a tavasz! Kivívta őt dalom, S ím általa enyém lett, Hol álmom napja fénylett: A Parnassz s az édenkert!" A NÉP (kar) Oly szép álomba ringatott, Mit hallok, s föl nem foghatok! MESTEREK Úgy, drága dalnok, hordhatod, Most mesterré tett szép dalod! POGNER Ó, Sachs! Neked köszönhetem most Becsületem és mindenem! A NÉP (kar; Évához) Add a babért, daláért, Senki sem nyert dicsőbben bért. MESTEREK A pályabért senki sem nyerte még, Ily dicsőn, Ily dicsőn senki el nem ért Pályabért! (Walther Éva elé térdel) ÉVA (babérból és mirtuszból font koszorút helyez Walther fejére) Senki se nyert ily szépen pályabért! SACHS A tanúm jól megválasztám, Ellene senki sincs talán? A NÉP (kar) Hans Sachs! Nem! Szépen gondolád! Ez ismét szép, nemes fényt vet reád. A MESTEREK (ünnepélyesen Pognerhez) Fel, Pogner mester! Díszítsd fel A győztest mesterség díszével! POGNER (Waltherhez) Dávid képével ékesen, A mesterek közé felveszem! WALTHER Nem mester! Nem! Mester nélkül boldog lesz szívem! SACHS (Waltherhez) Becsüld a mesterdalnokot, Becsüld a műveit! Az, ami dicsőség nekik, Az haszon önnek is, A származása bár oly dicső, Nem címe, pajzsa a nyerő, Hisz tudja, költővé Önt egy mester tevé, Ö tette boldoggá szívét, Így hát dicsérje most nevét, Mely ily szép jutalmat osztogat! A kört megvetni nem szabad, Hisz azt a dalt ők ápolák Saját módjuk szerint. Gondosan adták ők tovább Való ereklyeként. Habár nem oly fennkölt, derék, Mint még fejedelmek művelék, A zord idők alatt Mégis igaz maradt S ha másként nem volt sikere, Elégedjünk meg így vele, Mert az becsülve tartaték, A mesterektől ez elég! Vigyázz! Jövend nehéz idő: A nép ha nem megegyező, S ha álcélokra küzdenek, Népét a fő nem érti meg, S mit kívülről nyer így a nép, Hamis káprázás, csalfa kép. S ami honi, való s igaz, Nem érti senki már, mi az. Mondom azért, Becsüld a mesternépet, Jó szellemid ők néked! S ha majdan porba sújt a sors És mint a szél; eloszlik majd A hős és szép birodalom, De a dal, az mindig él! (Éva Walther koszorúját Sachs homlokára teszi; Sachs átveszi Pognertől a láncot és Walther nyakába akasztja) A NÉP (kar) Becsüld a mesternépet, Jó szellemid ők néked! Hát megbecsüljed dalukat S ha szétszakad A szent birodalom, A romokon, Szent nyelvünk fennmarad! A szent művészet az, Mi fennmarad! Üdv Sachs! Nürnberg! Drága Sachs! Fordította: Várady Antal