Giuseppe Verdi: Nabucco Személyek: Nabucco, Babilónia királya bariton Izmael, a jeruzsálemi király tenor unokaöccse Zakariás, a zsidók főpapja basszus Abigél, Nabucco vélt lánya mezzoszoprán Fenena, Nabucco lánya szoprán Baál főpapja basszus Abdallo bariton Anna mezzoszoprán Zsidó nép, leviták, harcosok, nők, asszír harcosok, nők, Baál papjai Történik Jeruzsálemben és Babilonban az i. e. VI. században. I. FELVONÁS Jeruzsálem (A Salamon templom belseje) ZSIDÓK, LEVITÁK ÉS SZÜZEK (kar) E borzalmas órán jajszónk ki hallja? ! A könnyek vad árja az arcunk kimarja! Reánk zúdította az isten haragja A vérszomjas asszírok ádáz hadát, S a barbár horda rémes hangja Eléri zajával az Úr templomát. LEVITÁK (kar) Az ártatlan szüzek Most hulljanak térdre, S a karjukat jajgatva Tárják az égre. A bűntelen szívből Az őszinte szózat Elérheti bizton Az Úr trónusát. - Hát zengjen imátok, Az Úr hallgat rátok, S legyőzi a barbár Nabucco hadát! SZÜZEK (kar) Nagy Isten, ki szállsz A zúgó szelekkel, Ki villámot küldesz A zord fellegekkel, Te sújts le, és zúzd szét Az asszírok kardját, S a békét e népnek Te add vissza hát. Bár számos a vétkünk, Bocsáss meg minékünk, S ne vesd meg a szívünknek Kérő szavát! ZSIDÓK, LEVITÁK, SZÜZEK (kar) Ne mondhassa gőggel A barbárok népe: Judea Istenétől Tovább nincs, ki félne!! Ne hagyd árva néped Legyőzetni attól, Ki balgán kigúnyol, Ki kétli erőd. És Dávidnak trónján Ne engedd, hogy üljön, Ki vak hitben hódol Egy bálvány előtt. Sújts rá! Nagy Isten, Sújtsd a porba őt! ZAKARIÁS (megjelenik Fenenával) Remélj, és ne csüggedj! Mert íme, nem hagyott el Isten, Az én kezemre adta Ezt a drága foglyot, Az asszír király leányát, Mint béke zálogát! ZSIDÓK, LEVITÁK, SZÜZEK (kar) A béke fényes napja Felvirrad újra hát! ZAKARIÁS Népem, ne félj! Ó népem, ne félj! Bizalmad az Úr Végtelen irgalmába vesd! - Népünknek künn a pusztán Ő külde égi mannát, Kettészelé a tengert, Hogy Mózes népét Így mentse meg. El nem hagy ő bajban embert, Ki bízva esd, Ki benne bízva esd. ZSIDÓK, LEVITÁK, SZÜZEK (kar) Tán most a béke napja Felvirrad újra hát! ZAKARIÁS Népem, ne félj! Hatalmas az Isten, Ő segít rajtunk. El nem hagy Ő bajban embert, Ki bízva esd, Ki benne bízva esd. El nem hagy embert, Ki bajban Benne bízik, Ki bízva esd! ZSIDÓK, LEVITÁK, SZÜZEK (kar) Ma felragyog békénk! Milyen lárma! IZMAEL (berohan) Bősz hadával erre támad, Erre támad már az ellen, Vak dühében, büszke gőggel Lázad isten, ember ellen! ZSIDÓK (kar) Veszve minden! ZAKARIÁS Ám az Isten hatalma megvéd, Ha bíztok Benne! Dávid népét meg ne törje Semmiféle vad pogány. (Izmaelnek) Rád bízom Nabucco lányát, Légy az őre! ZSIDÓK (kar) Nagy ég, irgalom! ZAKARIÁS Mint az éjjel a nap tüzétől, Mint a porszem a lenge széltől, Messze tűnik a tiszta égről Álnok asszírok istene! Ábrahám hatalmas atyja, Hogyha megsegítsz e szörnyű harcban, Nincs a földön, ki ellenállhat. Sújtsd a barbárt, Vesd a poklok mélyire! Jöjj! Jöjj, vezesd harcra, Vezesd harcra hű népedet! ZSIDÓK (kar) Nincs, ki Néked ellenállhat. Jöjj, vezesd harcra, vezesd Harcra hű népedet Harcra! Harcra! Jöjj, vezesd harcra népedet! (Zakariás vezetésével kirohannak a csatába, csupán Fenena és őrzője, Izmael marad a templomban) IZMAEL Fenena, Ó drága szívem! FENENA Ki tud beszélni szívről, Míg áll a szörnyű harc! IZMAEL Mindenem! - Hisz lángolok érted, A vágy oly elevenen éget Attól a naptól, ahogy megláttalak téged! Megmentettél börtönömből, mikor rabságba estem, Meg nem riadtál, bármi módon őrzött minket féltékeny nénéd, Ki vágyban égve értem, nyomunkban járt! FENENA Ó, hagyd a múltat! Szolga lettem íme! IZMAEL Szabad vagy még e percben, Hisz őröd én vagyok! FENENA Mit beszélsz! Elárulnád szent tisztedet!? IZMAEL Hallgass! Te - értem - talán nem tetted ezt? ! Jöjj hát! Érte bármi érjen engem, Nyitva áll az utad! ABIGÉL (teljes fegyverzetben asszír harcosok élén bevonul) Miénk e büszke templom! FENENA, IZMAEL Hatalmas Isten! ABIGÉL (észreveszi a szerelmeseket; Izmaelhez) Lám, a büszke hős! A szíved csupán a harcra vágyik? ! S az ártatlan kis húgom Balgán a tűzzel játszik? Kezemben vagytok! Árulóknak bére, Mi rátok ma vár. . . A bosszú lángja a szívemen Vadul elárad már! Lángra gyulladt a szívem érted, Trónom adnám, kezemmel néked, És e szenvedély, mi engem éget, Néked élet, Néked élet vagy halál! 6 - A szíved, ha nékem adnád, Úgy a néped, Úgy a néped megmenthetem! IZMAEL Ó, nem! Csak bátran ontsd hát ki vérem, Ámde szívem én el nem adhatom; Nyugton várom, hogy bármi érjen, Ám ilyen áron - Nem! Nem kell az életem! FENENA Ó, Téged kérlek, Téged hívlak, Ó, hatalmas égi Isten! Lásd, mily mondhatatlan kínban Száll Feléd e kérelem: Óvd a bajtól drága hívem, Sújtson énrám a végzetem! ANNA, ZSIDÓ NŐK (kar; menekülő csoportokban rohannak vissza a templomba) Törve, zúzva, mint a villám, Ó mi szörnyű, rémes látvány! ÖREGEK (kar) Véres kardját magasba tartván Erre száguld, akár a Sátán! LEVITÁK (kar) Templomunkat hiába védik. Egyre gyengébb az ellenállás! NŐK (kar) Törhet immár a fényes égig Könnyek árja s a jajkiáltás! NŐK, LEVITÁK, ÖREGEK (kar) Boldog az, ki már nem él. Veszve minden, nincs remény! ZSIDÓ HARCOSOK (kar; fegyvertelenül menekülnek) Harci ménjén erre vágtat Már az ellen bősz királya, Mint a szélvész tépi-vágja Azt, ki neki ellenállna! ZAKARIÁS (besiet) Ó, az átkozott csak erre törtet Tűzön-véren át! ZAKARIÁS, ZSIDÓK (kar) Szörnyű látvány, ó, Ki védi meg az Úr templomát! Senki sem védi már Az Úr szent templomát! ABIGÉL Éljen Nabucco! (Nabucco beront fegyveresei élén) ZAKARIÁS Mit képzelsz? Remegj, te barbár! Tiszteld az Isten házát! NABUCCO Mit nékem isten!? ZAKARIÁS (Fenena kezét megragadva Nabuccóhoz) Templomunk, ha meggyalázod, Kardommal - íme - látod - Lányod lesújtom én! NABUCCO (magában) Most várok, de szörnyű bosszúm Nem késhet már soká. . . Reszketve féljen A balga, ki ellenem lázad, Bősz harag lángja lezúdul, Lesújt reá! A tenger könny és jajszó, A vérözön zúgó árja Elönti még ma Sion hegyét! F'ENENA Nézz rám, Ó, jó apám, Könyörülj rajtam, Lásd, érted sújthat Kegyetlen balsors, Ó, szánj meg engem! Ó irgalom! . . . IZMAEL Ó, nagy Isten, nézz reánk, Könyörülj rajtunk e szörnyű órán. Lásd, néped jajgat, Kegyesen nézz ránk, ó irgalom! Te szánd meg éltünk! Ó irgalom! ANNA, ZAKARIÁS, ZSIDÓK (kar) Könyörülj rajtunk e szörnyű órán! Kegyesen nézz ránk, ó irgalom! ABIGÉL Lankadj a szívemben, bosszú lángja, Újabb reménység elárad bennem, Hisz őt, ki álmom ma elrabolta, Tán porba sújtja a dőre kard! FENENA (Nabuccónak) Gyötrelmes órán ne hagyj kérnem árván, Ne hagyd, hogy érted a bosszú lesújtson rám! ANNA, IZMAEL, ZAKARIÁS Gyötrelmes órán ne hagyd néped árván, Borzalmas rabságtól óvj meg, Te óvj meg, Uram! ZSIDÓK (kar) Gyötrelmes órán Mellettünk állj! NABUCCO A porba, Juda népe! A győzelem az enyém! Ím, harcba hívtam istened! Hát mért nem áll ki elém? Fél tőlem ő, Mert senki sincs, Senki! - Ki nékem ellenáll! ZAKARIÁS Te aljas, tévedsz! Retteged te még az Úr hatalmát ! Vérszagra vágyol? Rajta hát! - De lányod lesz - ím - az első! NABUCCO Állj meg! ZAKARIÁS Nem! Haljon! (Halálos csapásra emeli kardját) IZMAEL (hirtelen közbeveti magát, és kiszabadítja Fenenát, Ártatlan! Megóv e kar s e szív! NABUCCO (diadalittasan) Bosszúm lángja újra éled, Zúzza szét e gyáva népet, Porba hull e gőgös város, Lángra gyúlva pusztul el! ABIGÉL Ó, ez átkos, gyáva népet Gyilkos kardunk messze űzze, Most e szívben égő tűzre Enyhülés csak ez lehet, Hogyha benne vágy nem éghet, Hassa át a gyűlölet! ANNA, FENENA (Izmaelnek) IZMAEL (magában) Az, kit vágya lánggal éget, Mást se lát, mert hályog rajta, Hogyha szíve űzi - hajtja, Büntetése - szégyened! Meg nem óvhat senki téged, "Áruló" a bélyeged! NABUCCO Porba hull e gőgös város, Meg nem óvja istened! - Tűzzel-vassal irtsd e népet, Meg ne szánd a kisdedet! ZAKARIÁS, ZSIDÓK (kar; Izmaelnek) Meg se szánhat senki téged, Árulót az ég se szánja. Tönkretetted árva néped, Átokvert a hírneved! Ég ne nyújtson vigaszt néked, Föld kihányja testedet! Átok rád! Átok rád! Ég ne nyújtson vigaszt néked, Föld kihányja testedet! II. FELVONÁS Az istentelen (Babilónia. A királyi vár termei) ABIGÉL (kezében egy pergamen) Rád leltem íme, végzetes írás! Bár titkod jól rejtette a király, Felfedtem én most e szégyent! .. . Nem királyi sarj, csak szolga! Nos hát - az vagyok! Nem Nabucco lánya, ahogy mindenki hitte, Nem az vagyok! - Csupán egy rabnő! S a vér szerinti sarja, Fenena ül a trónon, Míg ő csatázik, hogy Judeának népét Megtörje végképp - Visszaküldve engem, hogy más szerelmét bámuljam itt ! Átokverte fajzat! - S balga népség ahány! Úgy látom, engem még nem ismertek eddig - De mától dühöm vad árját zúdítom rátok! Igen! Vesszen Fenena! ... És álnok apja! ... Az ország! . . . És a bosszú - jaj, érzem! - Rám sújt le végül! - Egy szép nap kitártam én is Szívem a bűvös varázsnak, Vágyról dalolt az ég is, A légben csak édes hangok szálltak. És sírtam mások könnyén, Egy sóhajon szívem szakadt, ó - Bár visszajönnél, te elszállt szép álom, Egy percre csak! - Ó jöjj vissza hozzám Egy perce csak! Ó, jöjj vissza hozzám Egyetlen percre csak! Ím a Főpap! FŐPAP (papjai élén izgatottan belép) Egy szörnyű árulásról kell beszélnem véled! ABIGÉL Ó, mit mondasz? FŐPAP Fenena elhagyá nagy istenünk s a népet! ABIGÉL Óh! FŐPAP Számos ellenséges foglyunk Sorra elbocsátja mind! Vedd a teljhatalmat kézbe! ABIGÉL Hogyan? ! FŐPAP Már minden készen áll! FŐPAP, PAPOK (kar) Régen vártuk már e percet, Látva, királyunk mily nagyra törtet! Jöjj csak bátran! Jöjj csak bátran, Hiszen ellened sincsen, Hogyha melléd áll az isten, Íme tárva az utad a trónra! Mire vársz? ! ABIGÉL Nos, rajta hát! Végre most ütött az óra! Halld a sors hívó szavát! - Harcra fél, - ma még célhoz érek, Ím a fényes trónra lépek, Véres fővel hull a porba Az, ki nékem ellenáll! Térdet hajtva főnek sorba Büszke hősök, nagy királyok, Délceg ifjak, gőgös lányok, S ím a szolga fölöttük áll! FŐPAP, PAPOK (kar) Bosszú lángja sújt az égből Arra most, ki ellenáll! (Abigél vezérletével távoznak) ZAKARIÁS (jön a levitákkal, Fenenához készül, ki elhatároz hogy Izmael miatt zsidó hitre tért) Jöjj hát, levita! Te nyújtsd a szent könyvet nékem, Áldozatra szólít a nagyhatalmú Isten! Magasztos céllal egy tévelygőhöz küld most, Ki tisztulást talál az égi hitben. - Prófétáknak zengő ajkán Gyakran szóltál, ó, végtelen nagy Isten! Súlyos hangon szólj most vélem Durva rabtartóink ellen! - árva néped - árva néped Hadd zengje újból Tiszta szívű énekét, - S álnok istenek Véres árnyát Égi kardod zúzza szét! Álnok Istenek véres árnyát Égi kardod zúzza szét! - S árva néped zengje újból Tiszta szívű énekét. (Zakariás az egyik levitával Fenena termei felé távozik) LEVITÁK (kar; meglátják az erre tartó Izmaelt, de nem ismerik fel) Ki az ott ez éji órán, Merre tart e kósza árnyék? IZMAEL (belép) Főpapunkat hol találom? LEVITÁK (kar; felismerik) Izmael! ! ! IZMAEL Testvérek! LEVITÁK (kar) Gyalázat! Menj! Menj! IZMAEL Kegyelmet kérek! LEVITÁK (kar) Isten átka szállt reád! - Távozz el innen, Átok ül rajtad, Senki se lát meg, És senki se hallgat. Bárhova fordulsz, Vigaszod nincsen, Elhagyott ember És elhagyott Isten! Rajtad a bélyeg, Messzire látszik, Átkozott féreg, Nincs, aki szán! Nem segít rajtad kard, sem méreg, Örökös kín és kárhozat vár! IZMAEL Lásd - az égre - sírva kérlek, Szörnyű kínom érjen véget, Őrületbe hajt e végzet, Szívem nyugtot nem talál! Hagyj el engem, átkos élet, Szívem nyugtot nem talál! Ó, nem talál! LEVITÁK (kar) Isten átka szállt reád! IZMAEL Ó, hallgass! Jaj! Átkos élet, hagyj el már! ANNA (berohan, a felbőszült leviták és Izmael közé veti magát; Zakariás és a megtért Fenena jön udvar hölgyei kíséretében; a levitákhoz) Megbocsáthatunk ma néki, Hölgye szent hitünkre tért! LEVITAK (kar) Ó, mit mondasz? ! ZAKARIÁS Fonó imánk szálljon égbe E nagy kegyért! - (Kintről harci lárma hallatszik) FENENA Mit jelent künn e lárma? IZMAEL, ZAKARIÁS, LEVITÁK (kar) Nagy ég, mi történt? ABDALLO (beront lélekszakadva) Felséges Úrnőm! Fuss! Menekülj! Mert híre jár, hogy harcban Hős királyunk meghalt! FENENA Ó, apám! ABDALLO Jöjj hát! Hisz hallhatod: A nép kiáltja Abigélt, S véle lázít a papság! FENENA Tétlen mit állok? ! Tettre szólít a végzet! Hadd álljak ki bátran a lázadók elé! (indul) IZMAEL, ABDALLO, ZAKARIÁS, LEVITÁK (kar) Állj meg! Veszve minden! (Baál papjai a Főpap vezetésével, katonák és Abigél jönnek) FŐPAP Éljen királynőnk, Abigél! Vesszen az ellen! ABIGÉL (Fenenához) Koronádat nékem add át! FENENA Nem! Míg csak élek! NABUCCO (váratlanul megjelenik katonáival, a koronát saját fejére teszi; Abigélhez) Nos rajta! Vedd le rólam! (Általonos döbbenet) NABUCCO, ABIGI;L, IZMAEL, FENENA (kánonja következik, végül hozzájuk csatlakozik:) ZAKARIÁS, ANNA, ABDALLO, FŐPAP, UDVAR- HÖLGYEK, LEVITÁK, PAPOK, KATONÁK (kar) Közelg már a végzet, Lesújt, mint a villám, Az arcok fehérek, És fojtó, és fojtó a csend! A könny már ott reszket A megdermedt pillán, S az elnémult jajszó Már feltörne bent! NABUCCO Halljátok ím! Asszírok népe - Régi istened porba sújtom! Árulókkal összejátszott, S orvul elragadta trónom! - Juda istenének vége, Mert a harcban elbukott! Szómra jól vigyázzatok! Egy az Isten: Királyotok! FENENA Szörnyű! FŐPAP Mit hallok? ! ZAKARIAS, LEVITAK (kar) Ez őrült! KATONAK (kar) Nabucco éljen! NABUCCO A földre hulljon az, ki hívem! Itt áll Nabucco, az Isten! ZAKARIÁS Te őrült! Esztelen dölyföd Isten se tűri végül; Lesújt rád az égből, S elmédet megzavarja. . . NABUCCO Elég a szóból! - Hé, őrök! Ez aggot és a népét Nagy áldozatra szánom! Ma meghal értem mindegyik! FENENA És vélük együtt én! NABUCCO Te hallgass! A porba vesd magad, És járj elöl a hitben! FENENA Hitükre tértem! NABUCCO Le! Térdre hát! Előtted áll - az Isten! (Nabuccót e pillanatban villám sújtja, koronája földre hull) ABIGÉL, ANNA, FENENA, IZMAEL, ABDALLO, ZAKARIÁS, FŐPAP, NŐK, KATONÁK, PAPOK (kar) Lesújtja ím a bosszús ég A gőgös lázadót! . NABUCCO Ah, mi történt? Mi rémes álmok! Szörnyű démon az, mit látok? - Földre sújtott, ó jaj, nem enged! - Nincs, ki szánjon! Nincs, ki megment! Jaj! Nincs, ki megment! Nincs! Nincs! - Ó - leányom; Óh merre, merre lellek? Szánd a kínom! Te állj a gyönge mellett! - Síri árnyak törnek énrám! - Láng a kardjuk, mint a villám! Vérben úszik a fényes égbolt. . . Elborítja testemet! Ó - Elborítja - elborítja testemet! - Ah! – Ah! Mi hullt - Mi hullt most e kézre? Lázas arcomon. . . Csak néma könny pereg. . . Ah, miért, - miért, Hogy lázas arcomon A könny pereg. . . Íme elhagy. . . Az erőm. . . ZAKARIÁS A vakmerőt megbünteté az ég! ABIGÉL (felveszi és saját fejére teszi Nabucco lehullt koronáját) Ősi istenünk uralma Újra régi fényben ég! – III. FELVONÁS A jóslat 1. kép (Királyi trónterem. Abigél ül a trónon mágusok és főurak körében, a teremben katonák és babiloni nők, férfiak – nép) KAR [gyakran kimarad az előadásokból] Babilónia nagy királynője Ősi szent hitünk méltó őre, Nincs, ki győzzön hada ellen, Kardja láttán fut az ellen! Most szép békénk nyugalma száll ránk, Népünk ajkán új dal kél; Neki zeng a dal, neki szól a hálánk, Legyen boldog, Legyen boldog, míg csak él! FŐPAP Kegyelmes Úrnőm! Népünk sorsa rajtad áll most! Hadd adjon híved egy jó tanácsot: Judea álnok népe Vesszen egy szálig! És vélük együtt, ki húgod volt, - Nevét se mondom - Szent hitünk elhagyó! (átnyújtja Abigélnek az ítéletről szóló írást) ABIGÉL (színlelt meglepetéssel) Mily súlyos óhaj? ! (A megzavarodott Nabucco téved be a terembe) Ó, kit kell látnom? . .. Vakmerőn ki merte megszegni nyílt parancsom? ! Kísérje őrség az aggot vissza! NABUCCO (nem vesz tudomást a való helyzetről) Színem előtt ki merészelt szólni? ABDALLO (részvéttel és nagy tisztelettel!) Ó, nagy úr, jöjj most vélem! NABUCCO Miért viszel engem innen? Nem megyek! Itt a nagytanácsok terme! Állj! Hisz látod? ! Rám várnak régen! (halkan) De szólj hát, miért kíséred léptem? Bár gyenge most a testem, De meg ne tudja más! Mindenki higgye: A király még erős! Hagyj el! Hisz megtalálom én a trónom. . . (döbbenten veszi észre a trónon teljes királyi díszben lő Abigélt) Ki ült a trónra? Mily vakmerőség! ABIGÉL (a jelenlevőkhöz) Most hagyjatok magunkra minket! (Nabucco és Abigél egyedül marad) NABUCCO (nem ismeri fel Abigélt) Asszony, ki vagy? ABIGÉL A trónod megóvni jöttem én! NABUCCO Mit?! Hogy a trónom?! Mily gazság! - De mondd, ki kért meg erre? Ez gazság! ABIGÉL (szeretné a volt király nagy tekintélyét támogatásul megnyerni, valamint meg akarja szerezni a királyi pecsétet a zsidók és Fenena halálos ítéletéhez, ezért ki akarja játszani az őrült Nabuccót) Betegen feküdtél, s a néped Lázong Judea ellen! Add hát királyi gyűrűd, Hadd vesszen már e nép, - Ez álnok fajzat Hadd vesszen el! (odanyújtja a parancsot) Itt írva áll már minden! NABUCCO (habozva) Nem értem jól. . . ABIGÉL Csak írd alá! NABUCCO (vonakodik) Mily balsejtelem. . . ABIGÉL (gúnyosan) Te félsz tán?! - Nos, örvendj Judea népe! Nagy istened - Íme - győzött ! Ma zengj néki hálát, - Vakrémület megölte Nabucco hős szívét! NABUCCO Mit hallok? ! Hazugság! Úgy vesszen! - Úgy vesszen! - Vesszen az átkos fajzat! (gyűrűjével lepecsételi a halálos ítéletet) Tessék! - ABIGÉL Ó, mily boldog óra! Győzelmem - íme - teljes! NABUCCO (kezd rádöbbenni tettének következményére) Ó, - és Fenena? ABIGÉL Áruló, ki ellenünkhöz pártolt, Hát vesszen! (Az ítéletet két őrnek adja át, akik távoznak vele) NABUCCO De ő a lányom! ABIGÉL Nincs már, ki óvja! NABUCCO (kétségbeesetten elfedi arcát) Nagy ég! ABIGÉL (megkísérli, hogy elismertesse önmagit Nabucco lányának; jelentőségteljesen) S a másik lányod. . . NABUCCO Szolgavér! A porba vesd magad! (keresni kezdi a végzetes leleplező írást) ABIGÉL Őrült ! . . . Vesztedre mondtad ezt! .. Én szolga? - NABUCCO Rabszolgavér! ABIGÉL (előveszi a származását felfedő írást, amit Nabucco tudtán kívül megszerzett, és a dermedt király szeme láttára darabokra tépi) Hát akkor lássuk - Te félbolond! - Ez írás mennyit ér! NABUCCO (megtörten, magában) Mily szörnyű szégyen, mi rám borul, Őszült hajam földre vonja! S e kar, az egykor oly rettegett, Kardért hiába nyúlna! Ó, szánalomra méltó Árnyék vagy már csupán, Szánalmas árnyék! - Szánalmas árnyék! - Ennyi vagy csupán. ABIGÉL Fényes dicsőség napja, Nézz ráma tiszta égről, Az út magasba tárul, Lemostam hát, Lemostam szégyenemet végül! És hódol a széles nagyvilág, Gyanútlan hódol - Egy szolga lábainál! (Trombiták harsogása jelzi az áldozatra való készülődés kezdetét) NABUCCO Mért e zaj?! ABIGÉL E hang jelenti végre Judeának vesztét! NABUCCO Árulás! No várj, te álnok! Őrség! (Néhány őr megjelenik) ABIGÉL Te őrült! Hiába minden! Ím, az őrség miattad áll itt! Ébren őrzik léptedet! NABUCCO Rab vagyok? ! ! ABIGÉL Az! - Lásd, a szolga Megtöré uralmadat! NABUCCO Rab vagyok?! ABIGÉL Az! NABUCCO (fokonként összeroskadva, szinte súgva) Rab vagyok? ABIGÉL (diadalittasan) Az!!! NABUCCO (térdre rogy, és szánalmasan könyörög) Megbocsájtasz - megbocsájtasz, Ím - egy síró, megtört apának? Ősz fejemnek ő a támasz, Gyermekem add vissza hát! Bánom én, ha trónra szállasz, Légy csak úr a nagyvilágnak, Nekem annyi enyhet szánhatsz: Meg ne öld e szív vigaszát! ABIGÉL Távozz! - Hiába! Késve jő a könny s a bánat. Ó, vad győzedelmi mámor Árad el a szívem mélyén, Szolga lett a nagy királyból, S lám, a szolga lett király! NABUCCO Megbocsátasz? ! - Ó szánj, és meg ne öld a szívem vigaszát! ABIGÉL Hiába minden! Nem! Most minden hiába már! 2. kép (Az Eufrátesz partján a rabságban szenvedő zsidók elveszett hazájukra gondolnak) NÉP (kar) Messze szállj el - arany szárnyra kelve, Messzi tájakra - gondolat - repülj el; Régen látott hazámba kerülj el, Híven vár rád az otthoni táj! Üdvözöld várunk száz ősi tornyát, Nézz le vágyón az egykor virágzó völgybe. . . Szép hazámba repítsen a honvágy, - Ó, az emlék - hogy kínoz, hogy fáj! Bölcsek lantja a fűzfának ágán, - Ó, miért lett oly néma a húrja? Égi hangja ma áradjon újra, Mondja el, hogy mily szép volt a múlt! - Keljen életre mindenki száján, - Szörnyű gyászunkat sírja az ének; Zengje-zúgja a sorsát a népnek, - Tán a szívünkben új lángot gyújt! - Fényes, új lángot gyújt ! ZAKARIÁS Mért e sírás e hajnali órán? Mért e jajszó az ég s föld urához? - árva népem! - Bízva bízzál az 1'Jrban! - Zengje ajkam az ég jóslatát! - Íme - látom jövőnk sűrű fátylát. . . S benne Judea láncravert, vad oroszlánját! Szerteszaggatja méltatlan láncát, Talpra áll - És vad haraggal síkra lép! ZSIDÓK (kar) Ó, jövendő! ZAKARIÁS Itt e földön meg úr lesz a romlás! Néma sírhantok alján csupa csontváz! És a vándorhomok-lépte tájon Rémes árnyként terül szét a csönd! Kósza baglyok kiáltása hangzik, Hogyha elmúlt a nap, s jő az éjjel; Semmi nem jelzi már szerte-széjjel, Merre volt hát büszke Babilon-föld! ZSIDÓK (kar) Halld a lánglelkű próféta hangját, Zengi nékünk az ég jóslatát! ZAKARIÁS Semmi már Meg nem mutatja többé - Merre volt Büszke Babilon-föld! - S véget ér majd E rabszolgaság! Véget ér! ZSIDÓK Halld az Isten jóslatát! - Nem! Nem! Nem! Nem lehet hosszú már e szörnyű rabság! Te jöjj el, ő szent szabadság! - Újra éltesd - Újra éltesd a feldúlt hazát! Szép hazánk! IV. FELVONÁS A ledőlt bálvány 1. kép (A rab Nabuccót lázálmok gyötrik) NABUCCO Iszonyat! Merre tűntél! - Még szinte látom, Ahogy elkínzott vadként - Futok őserdő mélyén! - Ó - álom volt. . . Borzalmas álom! (Trombiták harrsannak a színfalak mögött) Ah, hallom, trombita harsan. . . Hozzák a kardom, Jó paripám! Hisz harcra vágyik ő is, mint szép leány a táncra! - Halld - hősi népem! A város, Ellenünk büszke vára Itt áll előttünk! Bevesszük! Még ma porba hull! (A színfalak mögött a kivégzésre hurcolt zsidók közt, Fenena nevét kiáltja a nép) NÉP (kar; a színfalak mögött) Fenena! NABUCCO Ah! Lányom neve - Híveimnek ajkán Szelek szárnyára röppen! Íme! Büszke harcosaim közt Őt látom éppen! - De jaj! Ez álom? ! Minthogyha karját megkötözve látnám?! Sír tán? . . . NÉP (kar; m. f. ) Fenena vesszen! - NABUCCO (ráébred a valóságra, és eszeveszett dühvel próbál szabadulni, de hiába) Ó, rab vagyok! Átkos végzet! - Juda istene - Bocsáss meg! (Térdre hull) Nézz rám, nagy Isten! . . Judea áldott istene! Csak hozzád szólok, Csak tehozzád esdek térdemen. . . Jöjj le hozzám, És szánd meg szörnyű kínom; Jöjj, és szánd meg szörnyű kínom, S csak téged áldlak, - Csak téged áldlak én! Halld a szómat, Íme látod - Büszke gőgöm Szerteszállott - ó, Jöjj, ne hagyj hiába várnom, S légy százszor áldott - Légy százszor áldott e földtekén! Szűnj végre hát Gyötrelmes kínom! ABDALLO (Harcosok élén berohan) Uram, merre futnál? NABUCCO Hagyj mennem! ABDALLO Kijutni vágyol? De bomlott ésszel - Kárt teszel önmagadban. HARCOSOK (kar) Híveid óvnak, íme, bárki ellen! NABUCCO (meglepetve) Valót beszélsz?! - De lásd, már nem zavart az elmém. . . Abdallo, - a kardom, A régi kardom! ABDALLO Visszaszerezni trónod?!... Máris - Uram! NABUCCO Megmentem én a lányom! HARCOSOK (kar) A nagy király ma harcba száll, S ki állna ellen dicső hadának!? A győzelemnek napja vár, És új dicsőség ragyog le ránk! NABUCCO Most harcra fel, Ma győzni kell, Dúlt lelkem új napra ébred Tűzláng hevíti testemet, Trónomra visszatérek! _ A kardomtól az árulók - Akár a sáskák, a földre hullnak. Megmentem drága lányomat, És új dicsőség szép napja vár! HARCOSOK (kar) Jer hát! Jer hát! Ma újra győzelem Fénye ragyog ránk! _ 2. kép (Áldozati oltár, Baál isten hatalmas szobrával, a halálraítélt zsidók - elöl Fenena és Zakariás – sorsukat várják) ZAKARIÁS (Fenenához) Menj! Az Isten várja lelked! Menj ! Az Úr elébe járulj! Véget ér e földi rabság, S új hazára lelsz ma még! - Hát indulj! FENENA Ím, a fényes ég most kitárul; Válok én e rút földi szennytől! Nézz le rá, - ki trónodhoz járul, Ó, nagy Úr - a tiszta mennyből! Áldjon ég - Ó napfény, s ti csillagok! Várnak énreám Tündöklő angyalok! - Már e gyönge testből a lélek Messze szállna - Szállna már az ég felé! Most e lélek szállna már, Szállna már az ég felé! - (Közelgő Járma hallatszik) HARCOSOK (kar; a színfalak mögött) Éljen Nabucco! ANNA, FENENA, IZMAEL, ZAKARIÁS, ZSIDÓK (kar) Mily borzalmas hangok! HARCOSOK (kar m. f. közelebbről) Éljen Nabucco! ZAKARIÁS (Fenenához) Most készülj az útra! (Fenem az áldozati oltárhoz lép) NABUCCO (karddal a kezében harcosai élén berohan; a Fő- paphoz) Állj meg, te őrült! (a katonákhoz) Döntsétek porba e gyászos bálványt! Pusztuljon el! (A bálvány hatalmas robajjal önmagától porba omlik) ANNA, FENENA, IZMAEL, ZAKARIÁS, ZSIDÓK (kar) Csodát tett Isten! NABUCCO S te - Judea népe - Örvendj! Vár a béke - Vár a béke s a hazai föld! Mondj Istenednek hálát! Zengj mindörökre áldást! Mert Úr ő az égben, S e földön - E földön is Úr! Letörte ő a büszke zsarnokot, De megbocsájtott, és mellé állt; Legyőzte Abigélt, Vad tébolyt küldve rá, - S ő - bomlott ésszel - Most vett be mérget! - Ó, nagyhatalmú Isten! - Nincs nálad dicsőbb! Lányom, letérdelünk, És úgy áldjuk őt! (Mindnyájan térdre borulnak) ANNA, FENENA, IZMAEL, ABDALLO, NABUCCO, ZAKARIÁS, FŐPAP, ZSIDÓK (kar) Hatalmas Istenünk, Ki bölcsebb nálad? Hozzád a földi lény Porszem csupán! ZAKARIÁS Hatalmas Istenünk! ANNA, FENENA, IZMAEL, ABDALLO, NABUCCO, ZAKARIÁS, FŐPAP, ZSIDÓK (kar) Jehova! Hatalmas égi Istenünk! Fényed, ha ránk ragyog - Jókedvünk árad; Bosszúd vad mennyköve - Nékünk - halál! ZAKARIÁS Hatalmas Istenünk! ANNA, FENENA, IZMAEL, ABDALLO, NABUCCO, ZAKARIÁS, FŐPAP, ZSIDÓK (kar) Jehova! Jehova! Hatalmas égi Istenünk! (A haldokló Abigél közeledik, aki valóban mérget vett be) NABUCCO Ó - kit kell látnom? ZSIDÓK (kar) A büntetése, ím - Elérte őt! ABIGÉL (Fenenához) Ütött az óra… Most halni kell…, Ó kérlek, bocsáss meg nékem! Fenena! A bűnöm szörnyű volt. . . De méltó a büntetésem. (Izmaelhez) Jöjj hát! (Nabuccóhoz) A szívük egymásért lángol. . . Váltsd be a reményüket (zavarodottan ) Nincs, aki rólam lemosná Bűnömnek szörnyű szennyét! (Hirtelen, mintegy égi sugallatra) Ó, Juda népe Hogy jajgatott: „Ó nézz ránk a porba - ABIGÉL, ZSIDÓK (kar) Te nézz le ránk nagy Isten!" ABIGÉL Nagy Isten . .. Te áldott, Ó, nézz le rám. . . Ne átkozz engem, Te szánd a szenvedőt! ZSIDÓK (kar) Te szánd meg, Isten! ABIGÉL Ne átkozz engem! Nézz le a porba... Szánd meg a szenvedőt! (Meghal) ZSIDÓK (kar) Meghalt! ZAKARIÁS Szolgáld az ég Urát, S királyok királya léssz!