BOITO ARRIGO MEFISTOFELES Fordította: RADÓ ANTAL Személyek Mefistofeles Faust Margit Márta Wagner Heléna Pantalis Nersus Karok : Égi kar. Mysticus kar. Kerubinok. Bűnbánók. Sétálók. Ijászok. Vadászok. Diákok. Pórok és pórnők. Polgárok. Boszorkányok és boszorkánymesterek. Görög Coretidák. Sirének. Doridák. Görög corifeusok és harczosok. Tánczok : Pórtáncz I. felv. 1. jel (Pórok és pórnők.) Szombatéje II. felv. 2. jel (Boszorkányok és Boszorkánymesterek.) Chorea IV. felv. (Görög táncz. Coretidák, Doridákés Sirének.) Prologus az égben. (Szól a hét harsona a hét hangban. - Égi seregek. - Mysticus kar. - A cherubinok. - Bűnbánók. - Később Mephisto.) AZ ÉGI SEREGEK (Láthatatlanok, a felhő mögött.) Üdv, ura földnek, ura a nagy égnek, Ki által élnek A napok S csillagok. Üdv, ura földnek ! Im mindent, mi a te műved Fényes derű fed. Rezdül A légen keresztül Egy dal s neve Szeretet heve - A szeretet heve ! Felszáll hozzánk, Hol hangzik hő imánk, És szól szent dicsének Üdv, üdv, Néked ! MEPHISTO Üdv, üdv neked ! Nézd el, hogy nem szép nyelvem, Hogy nincs ben semmi kellem : Szebb, ha szól Ha dalol Sok bájos szellem. Nincs főmnek dicssugára Nincs fenséggel megáldva, Avagy égi fénynyel - Ó kérlek, ezt is nézd el. És ó bocsáss meg nékem, Hogy majd beszédem Meg nem tetszik az égben. Ó nézz a törpe földre! Ki úr fölötte, Az sülyedett bűnökbe ! Fordulva égnek A magasba néznek, S kis tücskök csak szegények! S hajh, mi a vége szomorú sorsuknak ? Dölyfükben sárba buknak. Ó büszke portest! Ó kevély parányka! Ó ember őrült vágya! S mért büszkék ők ? ! Ködképen nyugoszik e gőg ! És - E ködkép, hidd: az ész ! Oh ! Hidd el, hidd ó nagy isten : Sürü homályba' Él a „föld királya" ! Bűnös a nő s férfi - S őket kisértni Már nem érdemes MYSTICUS KAR Tudod, ki Faust? MEPHISTO Még különösb bolondot Sohase láttam ! Nagyszerű e túdós, A ki leghívebb szolgád! Olthatatlan Az a kívánata, hogy ami van, mind Jól értse a csodát ! Hisz a tudásnak Korlátját ez a bölcs már mibe sem Veszi. Pedig higyed, hogy, szűk ez a Korlát. Ah, tudom azt én jól, mily könnyű lesz Belekerítnem majd kezeimbe ! Nos Fogadsz-e? Felelj hát! MYSTICUS KAR Legyen ! MEPHISTO Legyen ! Jó ; öreg isten, ezt a fogadást én Már megnyertem ! Mert ő belé harap majd Tiltott gyümölcsbe és a nagy király Felett én, - én majd győzök ! MYSTICUS KAR Sanctus ! Sanctus ! Sanctus ! MEPHISTO (Félre) Ez az öreg nekem szinte tetszik ! Bizony nem is akarnám én akármi Okból rám haragítni. Hah, bezzeg jó Ha velem udvariasan beszél S nyájas irántam. ANGYALOK KARA Bemennek Az égbe A szentek Elédbe, E tájra Elérve. Királya A mennynek, Ó hála ! Bemennek Az égbe A szentek Elédbe stb. stb. MEPHISTO A kis angyalok itt ! Szaladok innen ! Kerülöm e csapatot én S gyűlölöm. ANGYALOK KARA Egyszer ott lenn szálldogáltunk, És a földön elveszett a szárnyunk, El dicsfényünk és sok szép virág ! Ám dalolva és tánczolva Ismét vissza szálltunk Abb' a honba Melyet úgy hívnak, hogy túlvilág. Most tánczra! Sorba, Balra-jobbra Forogva, forogva, forogva ! Barátok, a míg, oda érünk, Hol trónol az Úr, ki vezérünk, Mi tánczoljunk szüntelenül. Előtte mi meg sem is álljunk, Dicsőjtve nevét nosza szálljunk Urunk szent oltára körűl. Most tánczra ! Sorba' Balra-jobbra Forogva, forogva, forogva ! BŰNBÁNÓK KARA Üdvözlégy Márja Ó nézz le e földre ! Hozzád könyörgve, Im hő imája Felszáll eléd. Mindég imázunk, Kél szent fohászunk ! Ó tán így enyhül, A kín, mi benn ül Szívünkbe' s nézd, Mily kesergésre készt, Hallgass imánkra Hallgass reája. ANGYALOK KARA A csillagon és szelen által, Utazva az égi sugárral Repül seregünk. Nos tánczra ! Sorba' Balra-jobbra Forogva, forogva, forogva ! BŰNBÁNÓK KARA Üdvözlégy Márja, Malaszttal teljes. ÉGI SEREGEK Mondjunk imát e szenvedőkért. Ő értük - akik éltük - végin állnak Mondjunk imákat. BŰNBÁNÓK KARA Bűnbánók sírnak Szélén a sírnak. Hallgassa Ég meg, Mit tőle kérnek Jámbor fohászszal Az angyalok. VALAMENNYI KAR Üdv ura földnek, ura a nagy égnek Ki által élnek stb. stb. mint fent. VÉGE A PROLÓGUSNAK. ELSŐ RÉSZ. Első felvonás. Husvét vasárnapján. Színhely : Majnai Frankfurt. A város kapuja és bástyáké Mindenféle járó-kelők jönnek csapatonkint a városból. Nevetés, kiabálás, mormogás, ide-oda járkálas. Közbe-közbe szól az ünnepi harsona. Később Faust Wagner. Diákok, polgárok, vadászok jönnek két csoportra osztva. KAR (Tenórok) Hova fiúk ? (Bassusok) Arra, hol a vadászlakás van. (Tenórok) Mi meg a nagy malomnak. Április már eljöttél! KAR *(Soprán) S völgy s a halom ismét él, *(Alt) Minden szivben jó kedv kél! (Bassusok) Hát ti hova akartok ? (Tenorok) Majd oda hova ti ! (Bassusok) Nosza, tetszik e Burgdorf? Ott esik a derék mulatás ! Nagyszerű sör van ! S ó a verekedések, és a leányok! (Tenorok) Dőrék ! dőrék ! Melyiknek viszket háta? Ijászok és pórok csoportja (közeledve egy sör-árushoz.) KAR Itt vagyunk ! Hadd igyunk! S vajon kit éltetünk ? A kedvesünk' ! A leány, ha csak hiszékeny - - Az éljen! Hadd igyunk s vígan daloljunk ! (Arcza elé huzott csuklyával egy szürke barát jár a tömeg közt ; néhányan meghajolnak előtte, mások elfordulnak tőle) A NÉPTÖMEG (a színpad egy oldalfala felé fordulva) Nézd, nézd ! Ennyi tüzes paripát Boldog aki lát ! A bohócz és a sólymár ! Ünnepelünk - fejedelmünk ! A harczosoknak csapata ! Jön a fejedelem, utat ! Hogy cseng a sok harang szava ! Üdv fejedelmünknek ! Nézd a nép hogy tódul erre - És a tér már hogy van tolva A harczosoknak csapata ! Ime nézd ! Hogy cseng a sok harang szava ! (Nevetés, zaj, a lovasmenet végig halad a színen. Élén a választó fejedelem, hölgyek, főméltóságok, apródok, bohócz, solymár stb. stb. sokan a sétálók közül kíváncsian követik a menetet) Ah! Ennyi tüzes paripát, S fiatal daliát, Ritka, a ki lát ! Nosza, éljen a fejdelem! Éljen a fejdelem ! Éljen sokáig ! Ah! (A tömeg eloszlik.) FAUST ÉS WAGNER (egy magaslatról jönnek le.) FAUST Mosolyog a tavasz a rózsatájra, Már elolvadt a jég is és szinét Im minden vidék Zöldre váltja ! Fagy s hólepel; Rétet nem fed el ; A napsugár Im erdőt s berket bejár. S ha talán nyomában Virág nem is fakad A szűk szobában Hidd, kevés ember marad. Itt is körülted A tavasznak örülnek. (Egy csapat pór és pórnő zajjal lép a színre). WAGNER Itt járnom, ó tudós veled : Megtisztelő reám az szerfelett, Tudom én jól, hogy nélküled Az undor fogna el! Ugy utálom e népet. KAR Juhésza, juhé ! Oh, hé ! Minden ifju eljő, Mulatásra vágyván ; Kalapja mellett rózsák, És szalag ruháján. Egy nyárfa tövében Most ifju s a lány Frissen, szaporán Im, táncznak eredt már. Nosza rajta ! Csak erre-arra ! Ugy a hogy kiki akarja! Ah ! tralala ! Csak járják összevissza mind ! Gyujts tánczra! Oly jól járják rosz zenére, Már is reng a föld beléje Hogy mosolyg a sok lány ! Mily víg kedvbe' vannak ! Pajzán szél a szoknyán Hah ! el-elsuhangat ! Mind fogja párját ! Az ifju babáját ! És összefogódzván Hej ! nosza járják ! Árnyas nyárfa mellett Sok ifjú s leány - Mind fris, mind vidám - Immár tánczra keltek ! Im hogy bokázik Mind egy szálig! Vigan foly a kedves táncz, A táncz. (Kar és tánczolók el.) (Lassanként alkonyodik.) FAUST Üljünk e sziklaköre. Nézz oda Mint fényesíti be az esthajnalnak Lángzó tüze a tájat. WAGNER Immár a szörnyü árnyak kezdenek kikelni A sírokból és most mindegyikük Kisért és ijeszt. - Menjünk, sűrű köd Fed el már minden tárgyat: Alkonyat Ha jő, nagyon jó haza térni. Mondd meg, mi az, mit nézesz s min szemed Ép most olyan merőn csüng ? FAUST Látod, Ott lenn a réten, aki im őgyelg : az egy Szürke barát. WAGNER Magam is észrevettem Ép az elébb. Mi különöst találsz te Ebben ? FAUST Csak nézd meg jól ez embert ! Nos tudod, E barát ki? WAGNER Hát alamizsnát gyűjtő szerzetes ! Ó hidd ! FAUST Csak tekints rá. Kanyarg, fordúl szünetlen Hah, ide néz most ! Lám, ugy-e mifelénk tart? Hah! Lábának a nyoma csupa tűz, Ó nézd! WAGNER Ah, hidd el nékem, hogy csupán Rémképek, mik gyötörnek. Nincsen ott Más, mint az a barát, ki félénken Halad s közelget erre. Minket, természetes, nem ismer ő. Ah! rémképek, mik gyötrenek! Higyed, Szemem, mindebből mitse lát. FAUST Ugy gondolom : utánunk hálóját veté. Jön már, jön már, ó nézd! Közeleg im - ah ! WAGNER De nézzed: az, aki ott áll, Szürke barát csak ; le-lepörget egy Kegyes imát olvasóján. Menjünk, ó mester ! (Faust és Wagner el ; a barát utánuk.) KAR (a távolból) Eljő minden ifju, Mulatásra vágyván stb: Változás. Faust dolgozó-szobája. - Éjjel. KAR (nagy távolból, mintegy alig kivehetően) Ah ! (Faust belép. A barát utána és elrejtőzik az alkóv mögé.) FAUST Elterült a csöndes este Zöld mezőn és zöld réten ! Minden alszik már mélyen Visszatértem - hát én. Mert lelkem szunnyadoz már - Szunnyad már nyugodtan - Benn' szent titok van. Nem szűl kínokat kebelemnek Hatalma a szenvedelemnek, Bár most szeretet van az isten iránt És az ember iránt. Ah ! Béköszönt a csöndes estve - Szent könyvemet elő keresve, Épülök majd én - én a sok bölcs igén ! (Kinyit egy evangéliumot, mely egy magas olvasópolczra van téve. Miközben elmélkedni készül, elhangzik az alkóvból kilépő barát üvöltésszerű kiáltása.) FAUST Hohó ? Ki zúg itt ? Im ő az - a barát ! Beleegyezem én, hogy e lakot velem oszszad, Ha nem üvöltesz. Beszélj ! Ide tekint s nem is szól ! Ó mi iszonyu lény ez, mely ide tolakodék ? Szellem, démón, vagy akár fúria légy - Megtör erőm. A jele Salamonnak mindenható. MEPHISTO Milyen lárma ! Uram, szolgálatjára ! FAUST Ez volt mélységes titka a barátnak Egy lovag az, kit szemeim ime látnak. Hogy hínak, kérdem ? MEPHISTO Furcsa kérdés, kivált tőled hallva ! Nem hiszesz az igében ! Szűdnek csak létezőben van bizalma ! FAUST Nálatok, tudom, Hogy a név fontos nagyon : Benne rejtve a lényeg ! Hogy hínak ? Szólj, nosza kérlek ! MEPHISTO Oly erő része volnék, A mely örökké gonosz utakon jár, De azért jót cselekszik. Faust Kérlek, már fejtsd meg, Hogy mit mondasz különös szavaiddal MEPHISTO Én vagyok a szellem, Aki mindig és mindent tagad. Szólok, és a nyelvem Sérti és boszantja az Urat. Zúzni hajt a kedvem, Szeretem a csunya romokat - Szeretem a romokat ! Az igazi elemem Csakis ami bűn idelenn, A halál s a rossz ! Egy szótagot lehet csak ejtenem „Nem!" Rontok-bontok és azt sziszegem Nem ! Én kisértek, Zúzok, sértek, És jó fegyverem : A fütty ! FAUST Khaosznak fia, vagy ; MEPHISTO S te ha akarnál lenni a társam, Szívesen, akár mindjárt kezet adok, És leszek a te igazi barátod, Avagy a te szolgád. FAUST S csere fejébe te mire köteleznél ? MEPHISTO Ó ne siess FAUST Nem, beszélj most : mi a te vágyad ? MEPHISTO Idefenn érted teszek akármit, Amit te elém szabsz, a mire vágynál. Odalenn - fordítva lesz ez a viszony. FAUST A másvilágon mi leszen : sose bánt. Adj egy órát csak, melyben lakjék szívemben A megelégedés is ! És fedd fel lelkemnek saját énem, s a földet ! Hadd mondjam végre egy tünde percznek, mely jő Ó állj meg, állj és légy szép ! S haljak meg aztán, s lássam pokloknak mélyét. MEPHISTO Helyes. FAUST Kössük az. alkut. (Kezet fognak) MEPHISTO Megvan az immár! Ettül az éjtől Fogva uram vagy. Bárhova menj el, Ott lészek én, S mint hű cseléd Megteszem uram Rendeletét. FAUST Ettül az éjtől Fogva rabom van, Bárhova menjek, Ott leszen ő. Mint hű cseléd, Várja urának Rendeletét. FAUST Mikor leszen a kezdet ? MEPHISTO Mindjárt. FAUST Nos jó. Sebesen ! Hova hát? MEPHISTO Bármerre tetszik. FAUST Hogy megyünk innen el? Hol a kocsi, az inasok s a lovak ? MEPHISTO Ezt a köpenyt kiterítem én És utazunk át a légen. (Mephisto kiterjeszti a földre a bűvös köpenyt, Fausttal együtt rááll s eközben függöny gyorsan legördül.) Második felvonás. Faust : Ki merné azt mondani : Hiszek az istenben. Goethe. Falusias kert. - Faust Henrik névvel, Margit, Mephisto, Márta. Ketten-ketten sétálnak a színpad hosszában és széltében. MARGIT Mondd, nemes lovag, hogyan van, Hogy tenéked tetszem én ? Mit lelsz együgyű szavamban ? Pórleány vagyok csak én ! FAUST Hogyha szólasz, ó leányka, Égi üdvöt érezek. Szólj, ó szólj csak - MARGIT Ó ne bántsa Ezt a durva nagy kezet. Ne, ne, ne, lovag úr! (Elhaladnak) MEPHISTO Isteni, nőtlenül Élni világát ! Szedni, de egyedül Élte virágát ! Ámha eljön a vénség, Halni kínos nőtlenül, Egyedül ! Ez az mi aggaszt Ettől félek nagyon. MÁRTA Gyógyszer, ó még vagyon, Mely segit e bajon. Van idő ! MEPHISTO Úgy van, úgy van ! (Faust és Margit visszatérnek) FAUST Kérlek, megbocsátsz-e nékem Hogy nagyon merész valék, A midőn szemedbe néztem S láttam bűvölő tüzét ? MARGIT Engemet csak egy busított Egy szült bennem bánatot; Véltem : azt hiszed felőlem Hogy talán ledér vagyok ! Gyakran sírtam és kesergtem - Bennem mély nyomot hagyott, Arczod, melyet nem feledtem ! FAUST Folytasd, folytasd, deli lánykám ! (Elhaladnak) MEPHISTO És a dolognak a nyitja, Hogy ritka, de nagyon ritka Az okos asszony ! MÁRTA Ugy-é ? Nem juta még szerelembe sohsem ? MEPHISTO Nem tudom azt se, mi a szerelem. MÁRTA Szíve vajon soha meg se kívánta ? Kebele sohase vágya utána? Szíve szeretni sohse kívánt? MEPHISTO Ó nem, ó nem, hidd el nekem, Hogy nem tudom azt se mi a szerelem. (Elhaladnak) MARGIT (Egész természetességgel) Mondd, hiszel-e te, Henrik ? Van szívedben kétség? FAUST Én nem vágyom zavarni A más meggyőződését. Ezt sose kérdd ! Lánykám, neked áldozom e szívnek verését ! MARGIT (Mintegy szemrehányótag) De mást is ! Higy is az Úrban ! Benned nem él már vallás ! FAUST Figyelj reám, ó te égi leány. Istenről ki beszélheti bátran : Hiszem őt ! Hisz a szentek gunyolják az igazat, melyet keresek. S azt ki mondja, hogy nem hiszen az Úrban? Légy nyugton, csendesülj, leány ! Élj a szűzi szerelemnek csupán, Bármint is szólnod : Természet vagy titok, Vagy Ámor, Élet, Úr, Csak azt tekintsd a szóban, Hogy mit jelez valóban, Ne azt, minő a hangzás ! MARGIT Elhagylak mostan, vedd búcsum. Nos hát Henrik, ég veled ! FAUST Mondd csak, gyakran egyedű! vagy e lakban ? MARGIT Hisz úgyis tudod, nem nagy a mi családunk. Gondomra bízták kertünket és az asztalt, Szeretek fonni, szőni és ügyelek mindenre. Biz jó anyácskám szigoru szörnyen. Ám azért mégis nyugodtan töltöm. éltem, Csöndesen és nyugodtan. MEPHISTO Mondd, nem élvezhetnék nálad egy édes órát, Melybe' szívvel a szív egyesül és összeolvad ? MARGIT Nem alszom én egyedűl s könnyű jó anyámnak álma, Rád ha akadna, szégyenem megölne. FAUST Sose aggódj ! Ime e kis üvegből adj neki három cseppet E folyadék hosszu, édes álmot okoz majd anyádnak. MARGIT Add csak ! De mondjad : úgy-e nem árt ez a nedv ? FAUST Sohase, sohase, szépszavu, gyönyörű leányka! Ó angyal! *MARGIT Ó szent isten, Mily tudatlan Szívem minden Ily kalandban. S most keblemben Kél egy érzet, Melytől égi Üdvöt érzek. *MÁRTA Vajjon szíve Nem kivánta? Sohsem vágyott Még utána? Sohsem, sohsem ? Vajjon szíve Nem kivánta? Sohsem vágyott Még utána? *FAUST Felsőbb lények Alkotása Az életnek Nagy csudája. Minek nincs határa s vége, Az a szerelemnek égi üdvössége. *MEPHISTO Nem tudom, azt se, nem, Mi is a szerelem ? Higyed el : nem, nem ! Nőben milyen ritka Az okosság ! Ritka biz az, ritka ! MARGIT Megyek hamar, ó hagyj, ó hagyj ! (Kiragadja magát Faust kezei közül) FAUST Én Margitom, maradj, maradj ! MÁRTA Kövesd hamar ! MARGIT Megyek hamar, ó hagyj, ó hagyja! stb. tb. FAUST Én Margitom, ó el ne hagyj ! stb. stb. *FAUST (Megkapja Margitot) Most hát megvagy. *MEPHISTO (Megkapja Mártát) Most hát megvagy. FAUST, MEPHISTO, MARGIT ÉS MÁRTA Hahhahhah! Én imádlak! A boszorkanyok szombatja. Színhely : Puszta vadon a Schirk völgyében, melyet a Brocken borzadalmas csúcsai vesznek körül. A sziklák félelmes körrajzai feketén nyúlnak bele a szürke égboltozatba ; a hold vereses világa sajátságos fényt hint a színpadra. Egyik oldalon barlang van. Balról a Rosstrappe csúcs látszik. A szakadékok között fú a szél. Mephísto biztatja Faustot, hogy menjen föl a hegyre. MEPHISTO (a színfalak mögött ; hosszan csengő és nagy távolságból, mintegy föld alól jövő hangon énekel) Jőjj ! Utánam, utánam, utánam Sziklán által és sűrű homályban, Sokkal távolabb, mintse várnád Leljük majd tanyáját A sátánnak. KAR (ugyanezt énekli.) FAUST Bolygótűz ! Bolygótűz ! Bolygótűz a légbe' szökell ! Piczi láng ! Hozzánk Ó jövel ! Vaj utat Ki mutat Ha nem jösz e fénynyel ? Sötét lesz az éjjel! Ó jöjj, nosza jőjj el: Sötét lesz az éjjel ! MEPHISTO ÉS FAUST (ugyanezt kettösben.) MEPHISTO Figyelj csak. Mozdul az erdő. Ime a fenyüfáknak ágai Egymással elegyedtek harczba. Hallgasd csak, hallgasd csak ! (Heves, izgatott hangon) Ott lenn a völgy határán Közeledik most üvöltve Egy óriás csapat : Az alvilági had most gyűlést tart. Ugy-e csodás ez ? Már felhők s hegység, liget és mennyország. Mind-mind visszhangoznak egy csoda-nótát. BOSZORKÁNYOK NŐI KARA Gyorsan szálljunk, szálljunkl Máskép majd lekésünk És megkezdi bálunk', Kezdi Belzebúb. Szombat éjjel Ez minékünk Kedvtelésünk ! Ki először ér fel Kap egy koszorút ! Rút, rút BOSZORKÁNYMESTEREK KARA Rút, rút, rút ! Menjünk gyorsan bátran, Máskép majd lekésünk, Nem leszünk a bálban S lesz miatta bú. Szombat éjjel stb. stb. (m. f.) Örökre meg vagyunk mentve mi! Saboé, saboé! MEPHISTO (a tömeg közé megy, mely előtte kétfelé oszlik). Helyet ! Im jön Mephisto, Dicső királyotok ; Rothadt faj, melyen már Semmise fog ! Most a földre leborúljatok S imádjatok ! TELJES KAR (letérdepelnek körben Mefisto előtt) Földre hullunk, Mephistofeles, Fejedelem ! Itt lenn a porba láss : Ó kegyelem ! (Boszorkányok táncza) MEPHISTO (egy trónalaku sziklán ülve) Népeim ! jogart nem adtok-e S fejedelmi palástot A hatalmas királynak Hát ne szorítsak semmit E szörnyű kézbe én ? (Palástot nyujtanak át neki). KAR Itt a palást, szünjék haragod ! Te kormányzol földet, eget s habot ! Ó légy nyugodt! MEPHISTO Kormányzok büszkén, korlátlanúl, Van jogarom, van trónom, S én más után vágyódom ! Kezembe tartani Ezt a kicsi földtekét ! (Boszorkányok egy üst körül szaladnak, mely a háttérben áll.) KAR Kis tér az üst alatt, Hej nosza fűlj ! Te mi az üstbe' vagy, Nosza vegyülj. Tánczolj az üst körül Pajtás, örülj ! (Egy üveggömböt nyujtanak át Mephistonak.) KAR Itt van hát, fejedelmünk! Itt a földgömb. MEPHISTO (az üveggömbbel kezében) Itt a földgömb ! Nincs benn semmi ! Fel- s leszáll a Légbe' járva, Megfordúl a Nap körűl is ; Reszket, tombol, Épít, rombol; Míg ma termő, Holnap meddő - Im itt a földgömb ! Egy csúf fajta Tenyészik rajta. Esze is silány, Gonosz mind a hány Alávaló Csúf áruló. Egymást falják Rútul csalják, Semmi kétség Ocsmány népség ! Ez a földgömb ! Ők a sátánt Sose bánják, Alvilágnak Gunyt dobálnak. Nekik nincsen Édenük sem ! Nos hát tessék Nem-e nagy nevetség, Hogy ezt még én Szét nem tőrém. Itt a földgömb. (Földre dobja a gömböt, ugy hogy az összetörik.) KAR Kaczagjunk, kaczagjunk, A föld össze törve ! Kaczagjunk, kaczagjunk : Nincs semmi belőle. Szét hulla egészen S a romja felett Vadúl és merészen A táncz megered. FAUST Ó nézd, ó nézd ! A messzeségben, a ködös egen: Ott látok egy lánykát. Oly halovány, s szomorú is ! Felénk jő, bárcsak lassan. Testét bilincsek nyomják. Ó mi szörnyű e kép ! Olyan hasonló ez a bájos teremtés Szép Margitomhoz. MEPHISTO Fordítsd szemed e képtől el. Ez csábít, ez ingerel, S csak képzelmedben él, higyed ! Ettől romlik el szíved ! Fordúlj el hát innen, Te, kit Medúzafő ijesztget ! FAUST És ó ez a tekintet ! Nyitva vannak szemei merevül, És keble is, mely érzé annyiszor Csókjaimat. Ó Margitom ! Ő az ! Angyalom ! Ő az ! MEPHISTO Mindenkinek hű lánykáját Mutatja itt a levegő. FAUST Ó ég : nyakán - mi különös ez - Egy hosszú, vérző csík vonúl el. MEPHISTO Nem ül már fő sem törzsökén ; Perseus vágta le fejét! KAR Nos rajta kaczagni vidáman ! Ó ne késsünk ! Hát végre ma tönkrejutott a világ ! Hisz szombaton éjjel Ez a kedvtelésünk, Hogy ördögi tánczban Hej dobban a láb. Szombat, szombat, szombaton ! Saboé har sabbah! Saboé, saboé, saboé ! Sabbah, sabbah ! sabbah ! Harmadik fölvonás. Mephisto : El van ítélve. Goethe. Margit halála. Színhely ; Börtön. Margit szalma fekhelyen van elterülve, elmélázva dalol. Éj van. A falhoz erősített lámpa világítja meg a börtönt. A háttérben rostélyzat. MARGIT Multkor éjjel - így kell lenni - Kis fiacskám mély vízbe dobták Tébolyulttá vágytak tenni, S megfojtám: ezt kimondották. Mily hideg lég, Milyen sötétség ! Bús a lelkem, mint a madár Mely repülni vágy más tájra, S messze elszáll. Ah, könyörület ! Jó anyám is alszik mélyen - Alszik és fel sohase ébred ! Ó mi szörnyűség, mi szégyen Mondják - én adtam a mérget ! Mily hideg lég stb. FAUST (A rostélyon kívül megjelenik Mephistoval együtt) Mentsd meg őt. MEPHISTO Vaj ki sodorta e nyomorba? Te vagy én ? Teszek mit tehetek. Itt im a kulcsok ! Alszanak az őrök is. Odakin csikaim ! Menekülj vele, de gyorsan ! (Kinyitja a rostélyzat ajtaját s elmegy.) FAUST (belép a börtönbe.) MARGIT Égnek ura ! Ó már most ? ! Ó ki segít meg? Ah mi szörnyű halál ! FAUST Légy csendesen ! Szabadítani jöttünk. MARGIT Ember - kérlek - ó kegyelem - könyörület! FAUST (halkan) Ne szólj már, Margheritám ! MARGIT Szent ég ! Mondd ezt ezerszer, ah ! Mondd ezt ! Megmentesz engem ? Ah, megmentettél ! (Képzelegve) Ott van az a nagy útcza, A melyben én láttalak legelőször. Ott van a Márta kertje . . . FAUST (Kinos aggódással). Ó jőjj, ó jőjj már ! MARGIT Ó maradj, ne siess! FAUST Jőjj gyorsan ! Ó ez a késedelem roszra vezet ! MARGIT (Szenvedélylyel) Meg sem is csókolsz ? Hah ! ó milyen fagyos ajkad ! Mondd, hol van régi szerelmed ? FAUST Szünj meg ! MARGIT Ó te szánsz s kiszabadítani jöttél ? Tudod-e ki vagyok, kegyes ember ? Én megmérgeztem a tulajdon anyámat S agyonfojtottam piczi gyermekemet. (Szenvedélylyel) Add kezedet csak . . . jőjj . . . elbeszélem . . . Mily sok sirt kell neked ásnod. Ott hol legszebben zöldel a pázsit, Jó anyám pihenjen, A temetőnek legszebb helyén. Nem messze ettől a sírtól Nekem áss egy gödröt. Fektess majd engem bele S a csecsemőmet, kérlek, keblemre tedd. FAUST Ah, jövel innen, esdeklek ! MARGIT Nem ! A pokol áll ez ajtónál. Ah s te miért futsz ? Mondd hát, mért nem állsz meg ? Nem követhetlek már ! És aztán . . . nem vágyom én már élni ! Mit tennék a földön ? Tán koldulnék kenyérért, Szörnyű bűneim emlékei Gyötörnének és kinoznának engem. FAUST Ó nézz reám, szegény lánykám ! Esdek : ó halld a szerelem szavát meg ! Jőjj már, futunk ! MARGIT Jó, csak fussunk . . . Hiszen én rég álmodék csendes magányról, Hol majd elélünk mi Szeretve boldogan. MARGIT ÉS FAUST (Ölelkezve egymás szemébe néznek a halkan dalolgatják) Csábítva magához a lelket Az óczeán árjai mellett Egy égi szigetke terűl, Nő rajta a lótosz, a pálma Feléje ragad szivem álma - Feléje szünettelenűl. Ragyog fönn a mennyei pályán A hétszinü tarka szivárvány, Reája sugárt vet a nap. A hű szeretők ide mennek, Ölelve, csókolva pihennek A pálmafa árnya alatt. MEPHISTO (megjelen a háttérben) Kél a nap ! MARGIT A sátán szólt most itt ! FAUST (Kétségbeesve) Jőjj, jőjj, siess már, Időnk mulóban. MARGIT Ah esdekelek, ne hagyj el ! MEPHISTO Hallod-é ? Immár megszólalt Harsonája a halálnak ! MARGIT (Elszakítva magát Fausttól) Ó jaj, nagy istenem ! Űzd a kísértetet el ! Most összekötöznek - kemény kötelekkel Segíts nekem isten - Megölni akarnak! Ah, fejemen az iszonyu bárd - Ó be villog a hóhérbárd ! MEPHISTO Már vége lehetne a tereferének, Im ottan a nap kel, a hajnal im ébred ! A ló nyerít és kaparászsza a földet. Ah gyorsan el, el ! Fussunk ! FAUST Térj ujra magadhoz, ó térj valahára ! Ó légyen ez arczon a béke sugára ! Miért e panasz s ez a sóhajok árja ? Ah gyorsan el, el ! Fussunk ! MARGIT Kicsoda egyenesedik ott fel ? A gonosz! Ó könyörület! E szent helyen mi dolga A százszor átkozottnak ? Ah, hamar űzd el ! Tán értem főtt ! FAUST Ah, jőjj és élj ! Kérlek Margeritám ! MEPHISTO Jőjj, vagy mindkettőtöket A hóhérbárdnak hagylak. (Hajnali fény. Mephisto a rostélyzathoz megy kémlelődni. Margit a halállal vivódik Faust karjai közt.) MARGIT Immár a hajnal eIjött hát - Éltemben az utolsó! Ah ép ma volna az esküvőnk És ma zár majd a koporsó! Hát véget ért már ma minden ! Rejtsd el . . . Ne legyen, ki tudja, Hogy szeretéd egykor Margaritát S hogy szivem' néked adám! Ah, istenem, ó bocsáss meg - Hisz most meghalok! Te megbocsátsz, ó nagy Ég ! Nagy isten, ó ments meg engem ! S ti fényes égi lények, Ó szánjatok meg engem ! Ó Henrik, irtózom tőled (A földre esik). FAUST Ó szörnyű ! MEPHISTO El van ítélve ! ÉGIEK KARA Ő mentve ! MEPHISTO Ide, Faust. (Faust és Mephisto eltűnnek. A háttérben a hóhér jelenik meg legényeitől körülvéve. A függöny legördül.) MÁSODIK RÉSZ. Negyedik fölvonás. A klasszikus kor szombat-éje. Színhely : A Penejos folyam habjai, háttérben a Tempe völgye s a Pindus hegység. Tiszta források, virágos dombok, borostyánfák, oleanderek és nymfeák. A zeniten mozdulatlanul álló hold bűvös világot vet a színhelyre. Balról dóri templom, jobbról virágos tér. Heléna, Pantalia, szirének. HELÉNA Meg sem mozdúl a hold. Ezüst sugárt bocsát Keresztül a légen. PANTALIA Dallj csak ! A harmatos füvek Üditő balzsamot Árasztanak felénk. HELÉNA Dallj csak ! A vízben silfidek Hattyuk és bájoló Tündér nereidák. Csöndjén az éjnek Ajkán szirénnek Kél bűvös ének Ég és föld hallja S figyel a dalra. PANTALIA Dallj csak ! Hadd hallja ég s föld. FAUST (A szinfalak mögül) Heléna, ó Helén, Heléna ! HELÉNA Egy útas jő amott. Elfáradt, s látod-é ? Mostan már erre tart. PANTALIA Dallj csak ! Hadd főjön! Szól a dal, És a kis ibolya Feléje illatoz. HELÉNA És zengnek éneket Tengernek lányai, Szép grácziák. HELÉNA Csöndjén az éjnek stb. (m. f.) (Heléna és Pantalís el.) FAUST (Még mindig a színfalak mögül) Heléna, ó Heléna! MEPHISTO (Fausttal együtt kilép a színpadra) Im ez a klasszikus kor szombat éje. Nagy öröm teneked, ki keres éltet A regéknek honában! A regéknek honában vagy itt! Azt hiszem én, hogy tán legjobb lesz nekünk Más-más irányban keresni szerencsét. FAUST Szívem gyönyörrel telik el, Hogyha hallom bűvös nyelved', Hona ős görögöknek. Most keblemben kél Igazi, s. szent szerelem ! (El.) MEPHISTO A Brocken tetején ha vagyok Rendeletimnek súlya nagy ám. De ez idegen arczok közepette nem az már ! Gyönyőrű Harczhegy ! Deli fenyők ! Jó szurok-illat, kátrányszag, Mik ó be kedvesek az orrnak ! Biz itt hijába vágyom rátok, Görögöknek szép földjén. Im ott libegve, lebegve közelg Egy vig asszonyi csapat ! No nézzük ! (A Coretidek belépnek. Körtáncz (chorea). Mephisto unakodva és zavarodottan távozik. ) (Késöbb jő Heléna, követve a kartól.) A CORETIDEK Heléna, üdv neked. Dal zeng előtted És cziteránk ha szól Járunk vig tánczot is. Napsugár ha ragyog Isteni arczodra, Szemedben visszatükröződik Az égbolt. HELÉNA Szörnyű, gyászos éj volt, A melyen - ó iszonyu - romba dölt vala Trója ! Kínoz a lelkiismeret ! Szállt fel a füst, Fel a levegőbe ! S a sűrű éj még sötétebb lőn ez által. KAR Légy vig. HELÉNA Recsegő paizsoknak, Robogó szekereknek, A gyászlövegeknek, Ó milyen szörnyű a zaja! Hol száraz föld volt Pocsolyákban folyt vér-ár. KAR Ó ég! HELÉNA A mennyországnak szálltak le isteni, Hogy a csata iszonyatosb' légyen! Itt tornyok vak homályba meredtek az égnek - Szomorú vala minden ! KAR Heléna ! HELÉNA Pusztítani kezdnek a lángok, És az achaei katonáknak árnya Ime megjelenik most, Hol a tűz veresíti a palotákat. Ó, jaj ! És azután csend van, hol addig ős Trója állott ! (Faust fényes, XV. századbeli lovagöltözetben lép a színre. Utána jönnek Mephisto, Nereus, Pantalie, kis Faunok, és szirének.) KAR Ki jő ? Mily ritka csodás tünemény ez ! Gyönyörű dalia közeleg erre ! Szomoru arczulatja szerelemről beszél. Amoda tekints, ó királynő ! (Csoportozat) FAUST (Meghajol Heléna előtt) Ó te a földi szép dicső eszménye ! Lábaidnál itt láss íme egy embert, Kit megbűvölt egészen a te szemed. Ó vesd azt rám ! Hisz szendébb, mint holdsugár És éget mint a tüzes nap Bár éjnél is sötétebb ! Én annak a szőke lánynak, Kit imádtam ott lenn Feledtem a szerelmét, Már elhagyá emléke szívemet is, S mostan meghódíta egy ragyogóbb szem ! Mélyébe tekinték im szívem lángra gyúladt. Szerelmem, higyed, nemesbbé lőn ! HELÉNA Csüngök ez ajkak szép beszédjén S lelkem boldog, hogy ennyi vidám nimfa közt Felém fordúlt a szíved, Hogy, ép e szemek voltak, melyek elbűvölhetének. Csüngök beszédes ajkán - Hiszem, hogy boldog lettem ! Ah én boldog ! MEPHISTO, PANTALIS, NEREUS ÉS KAR Im egyesül ez a szép pár ! Mily csudás ez ! Gyönyörű pár, miként Endimion és Luna. Az istennő mint csüng a hű lovagnak szép szaván ! Mint néz rá ! Már csattan a csók ! A szerelem egyesíti őket ! Mily bájos pár ez ! HELÉNA Ó mi gyönyör ez ! Beszélj ! Mondd, ifjú, nekem, hogy vajon honnan A te szavaidban e bűbáj ? Oly édes e beszéd, mint az erdei visszhang. Eltölti szívem. Mondd meg : ezt a kedves nyelvet Ugy-e tudhatom én is ? FAUST Szívem felel s azt mondja, hogy szeretlek. HELÉNA Azt mondja, hogy szeretlek. FAUST Mint a madár, hogyha hívja az ének Felelj szavamra te is és mondd: Én imádlak téged ! HELÉNA Én imádlak téged ! HELÉNA ÉS FAUST Szerelem ! te édes... És szent titka égnek ! A világok. immár Sokáig ugysem élnek ! Kik a föld virányin Még ma vígan járnak : Közelébe vannak A szörnyü halálnak. HELÉNA Bejárva vidáman Ligetet és a berket Betölti egy ismeretlen élv a lelket. FAUST ÉS HELÉNA Szerelem! Szerelem ! A dal ki akar repülni már a szívemből. Szemedbe tekintek s dallok szerelemről. Arról dalolunk, nézve - egymás szemébe. A szerelem a szívek mosolygása és őrülése Ah ! dal a szerelem ! És e dalnak bár sohase volna vége ! CORETIDÁK ÉS CORIFEUSOK KARA Költészet! Kelj most gyorsröptü szárnyra! Haladj, miként fergeteg lánya, Szállj oda hova a nap Nem vet már sugarat ! HELÉNA Árkádiában csendes völgyet ismerek. FAUST Ó mi oda megyünk. HELÉNA Tanyánk is ott lesz, ott hol laknak a nimfák, Lesz puha vánkos . . . FAUST A te selyem fürtjeid. HELÉNA S rétnek virági ! (Szétoszladoznak a virágos halmok között.) Epilogus. Faust halála. Szinhely : Faust első felvonásbeli laboratoriuma, melyet most már az idő kissé meg rongált. A légben itt-ott bűvös hangok hallatszanak. Faust karosszékben ül s nyugtalanul gondolkozik. Mephisto mögötte áll. Éj van. Egy lámpa halvány fénynyel ég. A szinhely majdnem sötét. Az olvasó asztalon az evangélium van kinyitva, ép úgy mint az I. felvonásban. FAUST (fölkel, mintha most vonult volna el valami látomás.) Emléke multnak ! MEPHISTO (halkan vésztjósló tekintettel vizsgálva Faustot) Im éveid már elmultak ! - Véged közelg. Nincs messze halálod, Reá kell találnod, S e helytül elválnod FAUST Bejártam a világot Láttam csodákat, Üstökön ragadtam A szárnyas vágyat ! MEPHISTO (félre) Ó vajha e dal s az elmultaknak emléke Megsemmisítenék e büszke ember létét. (Fausthoz) Vágyakodtál, de élveztél is, S ujra meg ujra vágytál ! S im nem mondád eddig egy tünde percznek Állj meg, állj és légy szép. FAUST Minden titkot megismertem, A valót s ideált is, S azt, mi a szűzi szerelem ; Istennőt is imádtam - A való keserű volt, Az ideál csak álom. Végén a hosszu létnek Itten a sir előtt Elfáradtan a lélek Egyet kíván csupán. Bár lehetnék király én Egy végtelen hazában, Hol minden gyarapodnék Hol örök virány van. MEPHISTO (félre) Kikutatom szívét. FAUST Bölcs volna a nép 's a törvény Megvédné azt ki gyenge, Mindent, mi rossz elölvén, S egyedül jó teremne ! MEPHISTO Most nosza figyelni kell. FAUST Ah, most már eljő halálom ! Ez az isteni álom, Hadd légyen utolsó Létemnek tartamán Hol a koporsó ?! (A háttér ben lázomáskép az égi seregek jelennek meg) Ime . . . Ott fenn látom már az uj ország népét. MEPHISTO Milyen fény deríti e hely sötét éjét. FAUST Im a hegy népesül - mindenhol boldogság van ! MEPHISTO Jó szellemet látok a lángban. FAUST Megcsendül most a dal - MEPHISTO Vigyázzunk! FAUST Már a hajnal közel ; Időm ime jár viradóra ! Szinte megérzem, mit hoz majd Az a végső óra ! MEPHISTO Vigyázzunk ! Eldül most harczom, melyet velem Folytat az ég ! (Szétterjeszti köpenyét, mint az első felvonásban) Jőjj, a köpenyt felterítem én, És velem majd elrepülsz ! Faust ! Faust ! Faust ! (Az égi látomás mind erősebb lesz) (Az égi kar itt kezdi énekelni az elsö felvonás elejét ; „Üdv ura földnek stb.," amely mindaddig foly míg a függöny le nem gördül) MEPHISTO (Fölidézi, az alkóv felé lépve, a sziréneket, akik egy tüzes fénykörben jelennek meg) Szerelem dala szól, mely téged elbűvölt ! Jőjj velem ittasúlj szép szirének ajakán. Ó jőjj csak ! (A szirének látomása folyton gyengül, míg az égi seregeké erősbödik) FAUST (Elragadtatásban) Megállj ó percz, és légy szép ! MEPHISTO Ne nézz oda ! FAUST (Erős mozdulattal megkapja az evangélíomot) Paizsom az evangéliom ! (Térdre hull s a bibliára támaszkodva halkan imádkozik) Ó kegyelmes istenem ! Távoztasd el tőlem a gonoszt S ne vigy engem a kísértetbe ! (A látomás befolyása alatt elragadtatása folyton nő) Oda száll a te trónodhoz hő imám, ó Isten ! Szent percz ! állj meg és ó légy szép ! MEPHISTO Már jönnek a mennyei lények, Ne légyen övék ez a lélek ! E dőre bocsánatadással Az Úr ime rontja művem. FAUST Örökkévalóság ! (Meghal) (Faust testére rózsaeső hull) CHERUBINOK Rózsa hullj szemére Hullj le tetemére, Élte véget ére : Fedd be friss virág. MEPHISTO (Mephisto a sugarak és a ráhulló rózsák alól menekülni akar ; izgatottan csapkod maga körül a mindinkább bele furja magát a földbe) Átkozott virágja Testem összerágja ! Mint a tűznek lángja Fejem égeti. ÉGI KAR Lelke most szállt égbe, Imádkozzunk érte ! Szeretetet érze S ez váltá meg őt ! MEPHISTO Nem vertem le őket ! Engemet legyőztek ! Ó de bár legyőztek Meg nem törhetének Ah, leverheték - De a gonosz él még ! ÉGIEK KARA Rózsa hullj a földre, Hullj reá a szörnyre, Aki meg van törve ! Minden tagját égesse Hadd görbüljön össze teste, Mig reája rózsáit hullatja A cherubinok csapatja ! Bemennek az égbe A szentek elédbe stb. (Mint az első felvonásban.) VÉGE AZ OPERÁNAK