Hermann Goetz A makrancos hölgy Forditotta : VIDOR DEZSŐ SZEMÉLYEK Baptista, gazdag páduai nemes Katalin, Bianca, lányai Lucentio, Hortensio Bianka kérői Petruchio, veronai nemes Grumio, a szolgája Egy szabó Főkomornyik, Gazdasszony Baptista házában Egy cseléd Baptista és Petruchio cselédei. Lakodalmas vendégek. Szomszédok, stb. Az I., II., III. felvonás Páduában, a IV. Petruchio veronai házában történik. ELSŐ FELVONÁS. Utca Páduában. Jobbra Baptista erkélyes háza. Lassanként beáll az éj, minden sötét, csak Baptista házában látni világosságot. Lucentio kezében gitárral belép. ELSŐ JELENET. LUCENTIO Zengjen lágyan lantom hangja, Zsongjon édesen dalom, Hogy az angyalt ide csalja, Tárva várja két karom. KAR (kivül.) Most már elég ! (Baptista házából már előbb zaj hallatszott.) LUCENTIO Illatos, szép selyem párna, Melyen szép feje pihen, Sugd meg, hogy csak őt imádja Én szerelmes hű szivem. KAR Most már elég ! LUCENTIO (türelmetlenül néz a ház felé, de amint a zaj elcsöndesül, folytatja.) Mint a napsugárnak fénye Béragyogja az eget, A te két szemednek éje Lángra gyujtja szivemet KAR Ej ! most már elég ! Ördög marad e házba' még ! LUCENTIO De mit jelent ez éji lárma ? Amoda bent ugyan mi járja? KAR Most már elég ! Az ördög sem maradna még. Munkánk bérét szükre szabja, Ám a szitkot egyre szórja ; Olyan zsörtös, olyan zsémbes, Tettben, szóban olyan mérges; Ez a büszke, szép Kató - Tán a poklokból való. Minket ő űz most el innen ; Őt meg sujtsa majd az Isten ! Nem bebuvik minden sutba Istállóba, kamralyukba ? Későn fekszik, korán kél fel, Hogy ránk lessen nappal-éjjel ; S mindig korhol és pirongat. Itt az ember nem mulathat, Nem nevethet jót kedvére ; Mert ő néki nincs inyére. Azért hát fel, el innen, el ! E ház az ördögnek se' kell. BAPTISTA (az ajtóban) Még csak egy szóra, ti jó nép ! Ily hamar mért futnátok szét ? KAR Szavad nem használ, tudd meg azt; Bennünket semmi sem maraszt. BAPTISTA Még csak egy szóra ! KAR Nem, nem ; el ! E ház az ördögnek se' kell ! BAPTISTA Én leszek majd az úr a házba'. KAR Kelmedet is kidobja lánya. BAPTISTA Akadhat férje nem sokára. KAR Kacagtató ! Hát kinek kéne ? KATALIN (megjelenik az erkélyen) Atyám, óh kérlek, hagyjad őket el ! Hitvány e népség, nem méltó, hogy megtürjed őket. Szóba se állj velök többé ! A házba jőjj és örvendj, hogy e rest, Megbizhatlan rossz cselédség elmegy ! Védelmet, nékik e fedél ne adjon ! BAPTISTA De ebbe, kérlek, még se ártsd magad ! KAR No csak ne félj ; mi ugyis elmegyünk ! (A szomszédos házak ablakaiban bosszus arcok mutatkoznak.) SZOMSZÉDASSZONYOK Lesztek-e már most békességben ? Már most mindenki ágyba térjen ! BAPTISTA Usztok a borban és a pénzben. De most engedtek már, remélem ? KATALIN Hogy forr, hogy ég a dühtől vérem Már csak be kell a házba térnem ! KAR Békét lelünk a bor tüzében, És engedelmeskedünk szépen. Szinyor Baptista soká éljen, S az ő egész jó háza népe BAPTISTA No már most jőjjetek be vélem. KAR Veled megyünk, a jó bor éljen ! LUCENTIO No végre csend lesz tán az éjben, S feléled ujra szép reményem. KAR (kivül, Baptista házában) A sült galamb felénk repül, csuhaj ! No hát mulassunk ész nélkül ! csuhaj ! Koccints s üritsd a telt pohárt, Már nincsen semmi baj ! csuhaj ! Megáldja ég e ház urát, csuhaj ! (A világosság eltünik Baptista házában. Beáll a csend.) MÁSODIK JELENET. Lucentio egyedül, később Bianka. LUCENTIO Megszünt a lárma és a zaj ; Most rajtad a sor, óh lantom, Szólalj ujra meg, És hangod az édes lány szivéhez szóljon ! Édes Biankám, nézd, a lelkem Száll e dalban im feléd ; Hogy te véled egybekeljen, Szivem égő vágya rég ! (Lucentio várakozóan az erkélyre tekint. Bianka előbb kissé elrejtőzve megjelenik.) BIANKA Mi szépen szól ez ajkról itt az ének ; Mi gyakran hallom ezt a szép zenét, Titokzatos homályán mely az éjnek Óh, a szivembe hat s megrészegit ! Ki lehet ott ? Már csak megnézem ; Egy percre kipillanthatok talán. LUCENTIO Ragyogó napsugár mennyei fényben, Édesen, bűvölőn tekint reám. Ne hagyj el oly hamar, forditsd arcodat Egy percre csak felém, óh édesem ; Forró szerelmem zálogát im fogadd, És add tiédet érte szivesen ! BIANKA Nagyon mohó vagy ám, szerelmes dalnok ; Ne hidd, hogy ide érted jöttem el ! Hogy véletlen épp megcsendült a lantod, A hüvös esti szellő csalt e helyre fel. LUCENTIO Az esti szellőt óh miként irigylem ! Óh bárha birnék bűverővel én, Hogy szellővé lehetnék s szállnék innen Te hozzád s arcodat legyinthetném BIANKA De igy szerelmed állhatatossága Mint röpke szél illan hamar tovább. LUCENTIO A röpke szél is örök hűséggel imádna, S hallkan a kebleden elhalni vágy. BIANKA Kimulni vágyol, ily korán halálra Te árva szélvihar, mint szánlak én. LUCENTIO Azért, hogy uj életnek napsugára Ragyogjon majd feléd és én felém. BIANKA (hirtelen elszomorodással, halkan) Uj élet várna hát reám, uj élet ? LUCENTIO Mi busitott el olyan hirtelen ? Óh, szép szemed fényét el ne fordítsd, kérlek ! Meglásd, te édes, hogy boldog léssz, ha hinni fogsz nekem ! BIANKA Uj élet várna hát reám; uj élet ? Mi édes vón'a szép feltámadás ! Elűzve ezt a bús, e gyászos éjet, Kivárni mig eljő a hajnalpirkadás ! LUCENTIO Uj élet várna ám reád, uj élet. Mi édes lesz a szép feltámadás ! A nap közelg, elüzzük majd az éjet. Meglásd, eljő a hajnálpirkadás ! (Hortensio megjelen anélkül, hogy az előbbiekre ügyet vetne; zenészek jönnek utána. Hortensio sorba állitja őket s némajátékkal int, hogy fogjanak hozzá. A zenészek a szerenádba kezdenek.) HARMADIK JELENET. Előbbiek. Hortensio. Zenészek. Késöbb Baptista. BIANKA (titkon Lucentióhoz) Most mennem kell. A nyegle vén legény, Ki gyakran éji zenét ád, S atyámtól kérte már kezemet, Itt van megint. Az ég megáldjon ! (El.) HORTENSIO Ni, fehér ruha ! Bianka talán. Hát az ott ki lehet LUCENTIO (magában) Az ördög vinne ! Várj csak, majd én megtanitlak ! (El.) No, tán csak abbahagynád ezt a zajt ! E flótanyávogás ugyan kinek tetszik ? Mit hápogattok ? Mért e bömbölés ? HORTENSIO (dühösen) Ki bömböl ? Hápogás ez ? Nyávogás ez ? Kérlek, szavadat válogasd meg jobban ! (Jelt ad a zenészeknek, hogy kezdjék ujra. Lelkes elragadtatással. ) Mert ezt az ékes szerenádot Muzsám légyen érte áldott, Mely sugallta szép zeném ! Ez a szép szerelmi ének Biankám kedvéért fakad. LUCENTIO No már ezt hogy türhetném meg ? Hordd el innen most magad ! HORTENSIO Ej no lám ! Verést akarna Büntetésül tán az ur ? LUCENTIO Majd a választ kardom adja ; Jól vigyázz, mert mellbe szur ! (Mialatt mindketten kardot rántanak, megjelen Baptista hálóköntösben, kezében gyertya; háza ajtajában áll.) BAPTISTA Ez éjjel minden ördög hát szabad ? Sehogyse lesz már béke ? Flóta hangja, majd vad civódás, Éles kardok is ! - Mit látok ? Te vagy az, Hortensio ? HORTENSIO Igen, uram. BAPTISTA Hát mit műveltek itt ? Éjjeli zene már megint? Az éjjeli muzsikát Nem megtiltottam-é ? És hogy e ház körül járjatok ? De most már úgy remélem, Hogy elég lesz, úgy-e ? (Hortensio elküldi a zenészeket.) LUCENTIO (Baptistához) Engedd uram . . . BAPTISTA (nyersen) Nem engedek. LUCENTIO Nevem Lucentio .? BAPTISTA No, és aztán ? LUCENTIO Vicentio az atyám. BAPTISTA Mindegy nekem. LUCENTIO Pisában gazdag ur. BAPTISTA Mit bánom én. LUCENTIO És Páduába tanulni jöttem el. BAPTISTA Tanulni ? Igy ? LUCENTIO De sokra nem vivém. BAPTISTA Mindjárt gondoltam ezt. LUCENTIO Hallgass meg óh ! Szép Biankád ahogy föllelém, A sok lecke többé nekem nem kellett ; Egy érzés rabja lettem én, És kedvem már tanulásra nem volt. Óh add e leánykát, e kincset nekem ! Meglásd, hogy e hű sziv őrzeni fogja ! HORTENSIO Megőrzöd ám oly hűségesen, Mint rózsaszirmot a szél forgatagja. BAPTISTA Hiába kérsz, Mert előbb Katalint adom férjhez. Őt ki kéri, annak nyitva házam. Most tudjátok. LUCENTIO Óh nagy ég ! HORTENSIO Hogy érted ? BAPTISTA Látom már, hogy igy lesz jó Tehát mig Katalint el nem jegyezhetem, És férjhez nem megyen, Biankáról szó se lesz. HORTENSIO A szegény lányok ! Búsan, magányban töltik ifjuságuk. BAPTISTA Óh nem ! Vigasztalásra lelnek ők A tudományban ; tanitókat tartok, Kik jól tanitnak fizikát, zenét és mitológiát. De, én bolond, mit is fecsegek néktek? Aludni térek ; már feljő a nap. Nos tehát tanácsolom, kerüljétek E házat ! És most jó éjszakát urak ! (El a házba.) NEGYEDIK JELENET. Lucentio, Hortensio. HORTENSIO (gunyos bókolással) Nos köszöntöm tiszta szivvel Önt, nagy bölcs tudós uram ! LUCENTIO Ön nagyobb sikerrel járt el, Hát nevethet boldogan. HORTENSIO Önnek adja Katát apja ; Mért nem kéri ? LUCENTIO Hogy miért ? Hát azért, hogy ön kaphassa ; Önnek adja hű szivét ! HORTENSIO Érje be ön a kezével ! LUCENTIO Könnyen még se vesse el ! Ha megkéri, szép zenével Önnek taktust ver, ha kell. HORTENSIO (félre) Várj, te kópé ; várj, te nyegle ! Majd meglásd, Hortensio hogyan lefőz ! LUCENTIO (félre) Várj te, várj te, vén bakkecske ! Majd lesz mód, mely téged biztosan legyőz ! EGYÜTT Hah ! mi nagyszerü ez eszme ! Mester kell a két leánynak, Mondta atyjuk ! Milyen eszme ! Milyen eszme, pszt ! milyen eszme ! Szép reményem horgonyának Itt kell hát kikötni bátran : Mint tanitó Baptistánál Helyet kérek majd a házban. Milyen ötlet, óh mily eszme Minden korlát, gát leverve. Ő marad kint, én leszek benn ; Jó szerencsém nem hagy engem ! El nem hagy engem ! Boldogságom már nincs messze, Milyen ötlet, milyen eszme ! LUCENTIO Ámde most megválok öntől, Isten áldja, én megyek. HORTENSIO Ön majd holnap szörnyüt bámul, Ha szerencsém rám nevet. LUCENTIO Ám ki végén fog kacagni Az majd legjobban kacag. HORTENSIO Hátha én kacagnék jobban, Köztünk nem lesz nagy harag. Jöjjön esküvőmre, kérem, Nálam mindig jól lakik ! LUCENTIO Mindig jó étvágya légyen ! Én bizonynyal, ott leszek. HORTENSIO Boldogan lát majd ott ujra. LUCENTIO (gunyosan) Ifju bájban gazdagon. HORTENSIO Nászdanákat zengve vigan. LUCENTIO Ám a végkádenciát majd én adom ! (Ütlegelést jelezve, el.) HORTENSIO (egyedül, fenyegetőn) Hah ! majd megtanitlak én még! Azt ez egyet fogadom. Ámde menjünk most el innét; Még egy órát alhatom. (Hortensio el akar menni s beleütközik Petruchióba, aki szolgájával, Grumióval belép.) ÖTÖDIK JELENET. Hortensio, Petruchio, Grumio. PETHUCHIO (a feléje támolygó Hortensiót odébb lökve) De nagy szamár vagy ! Hogyha nem vigyázol, Majd széthasitom azt a tökfejed ! HORTENSIO No ez Petruchio ! Engem majd elgázol, Goromba mégis : ez csak ő lehet ! PETRUCHIO (Hortensio kezét rázva) Te vagy, Hortensio ? S még mindig ily ifjan ? A régi szép legény, no annak Örvendek, hogy itt vagy. GRUMIO (uti cókmókját a földre vetve) Dobjuk le a vackot! HORTENSIO Ily hirtelen honnan került elém? PETRUCHIO Ezt kérdezd künn a zugó szélvihartól, Mely engem szárnyán messze hord. HORTENSIO Még mindig hontalan és szabad élted? GRUMIO Egy percnyi nyugta nincs s nem lesz soha. PETRUCHIO És mégis unom ezt az életet már, És érzem azt hogy nékem csak teher. HORTENSIO De gazdag vagy. PETRUCHIO Undoritóan gazdag. Hát azt hiszed, hogy boldogit a pénz ? Hisz senki ellentállni nem tud annak. Egész világ, ah ! zsoldosom; ha kell. HORTENSIO S ha egy szép nő kitüntetne kegyével, Unalmas élted felvidulna jól ? PETRUCHIO Óh ég ! Hogy tudnám lángolón szeretni A nőt, ki vélem egyszer szembeszáll ! HORTENSIO Ha csak ez kell, én ismerek épp olyat . . . Az szép leány, de kemény mint a kő. PETRUCHIO Nos, látod, ilyen nőre vágyom régen, Kit meg nem hódit senki majd csak én, Óh, akkor tudnám, hogy miért is élek S elmondhatnám, hogy nem hiába éltem ; Bár volna nő, ki harcra száll velem S dacol, mint én ! HORTENSIO No ez, ne félj, dacol Veszekszik mindig. PETRUCHIO Nékem éppen ez kell. HORTENSIO És makrancos ! PETRUCHIO Jó, majd megszeliditem ! HORTENSIO A nyelve olyan; mint borotva éle. PETRUCHIO Ezt látnom kell, de hol, mikor s hogyan ? HORTENSIO Ismered-e Minola Baptistát PETRUCHIO Azt hiszem, hogy igen. Már régen volt, hogy itten Páduán haladva át Meglátogattam őt Emlékezem, Hogy akkor láttam ott egy hetyke kis lányt. A szeme szép volt, Katalin a neve. HORTENSIO No ő az ! PETRUCHIO Hej, milyen goromba volt A dacos lány, mikor egy csókját kértem. HORTENSIO No hát te is, mint más, ugy jártál éppen, mint a többi. Még minden kérőjével igy bánt nyiltan. PETRUCHIO Ej bánom is én ! Vágyam csak égőbb ! Legyőzöm szivét és ő az enyém lesz (fokozódó hévvel) Ez oszt' az asszony, nékem csak ilyen kell ! Magamhoz méltó ő legyen ! Megvivtam gyilkos fegyverekkel S az enyém lőn a győzelem. Hej a veszéllyel szembenéz szemem, De szende kis galamb nem kell nekem ! Ha dühös oroszlán bőszen bömbölt, Dühét mosolyogva hallgatám. A menykő hullott, dörgött ég s a föld, Jó kedvem akkor jött meg ám ! Hogy kivel verekszem, azt sohse néztem Csak harcra, harcra vágytam én. Hogyha sas volnék, ott volna fészkem, Hol ég a vulkán, láva kén ; Bátran, vidáman megvivni a harcot Az a gyönyör, az élvezet ! S ha már megállnom nem lehet ; Erőm, reményem, elveszett, Hát összetörnék, de meg nem hajlok S ha már megállnom nem lehet, A mély pokol majd eltemet, Hadd törjek össze, de meghajolni nem fogok ! Szólj, hol van ő ? HORTENSIO Nos éppen itt e házba', Ott, az az ablak őrzi csendes álmát. PETRUCHIO Jó éjt, holnapig ! csöndben, békén szunnyadj, Holnap vár a harc, a gond, a bánat, Oh, ugy szeretlek ! de megfékez szivem és megköt, Hogy szende és szelid légy, jámbor kis galamb. Még ma hadd óvjon csöndes béke árnya Jó éjszakát, te kedves vad leány ! HORTENSIO, GRUMIO Ne prédikálj, már a fejünk is szédül ! Most menni kell aludni ágyba már ! (Grumio és Hortensio két oldalról karonfogják Petruchiót és elvezetik. Miután elmentek, Baptista ingujjban és hálósapkában egyik ablakon kidugja fejét.) BAPTISTA Ugy tetszik, ujra lárma van ott lenn ! (Függöny le.) (Vége az elsö felvonásnak.) MÁSODIK FELVONÁS. (Szoba Baptista házában. Katalin, Bianka, egy szobalány ; reggeli öltözködéssel foglalatoskodnak.) ELSŐ JELENET. KATALIN (a szobalányhoz) Takarodj tüstént, ügyetlen teremtés A fésüvel hajam kitéped. Ferdén kösd csokromat Most már ,eredj ! (az el.) BIANKA Testvérem, minek kezdéd ujra már ? Ily jókor reggel ?! KATALIN Mit? Már nincs korán. Csak néked tetszik ugy. Álmos vagy mindig. A szerenádtól nem nyugszol soha. Hogy elpirulsz ! Igen, hallottam a Szemtelen pisai urfit ; no meg azt a Vén nyegle fickót odalent. (gunyosan) Hogy búg, hogy nyög a teljes éjen át, Mint holdas estén elmélázó macska. Nos, magad nem kisompolyogsz-e hát, Hogy vélök együtt sétálj, óh te csacska! BIANKA Mi szivtelen tudsz sértegetni engem ! KATALIN (felugrik) Te meg a nőiséget sérted meg. Hah, nők ti ! a ti bünötök csak az, Hogy minket tart a férfi „gyönge nem"-nek. No persze ! Egy kis nóta könnyen hat ; Csábitó éji dal befonja őket ; Immár szeretni kell, meghalnak máskép. Gyalázat ! Milyen mélyre sülyedünk ; Hogy labdáz vélünk durva férfikéz ! Kiért e rózsa itt a kontyodon ? A keztyü kezed' féltve kinek óvja ? Ruhádon, szólj, kiért e finom illat Miért e drága ékszer itt karodra ? Egy férfiért ! BIANKA Ösztönöm sugallja azt, Hogy jó lesz védnem szépségem varázsát. KATALIN Ej mit ! A nő a férjnek bábja csak. De én ? én nem ! azt majd meglátják. (Felindultan jár-kel a szobában.) A lantot vedd ! A petyhüdt hurba szálljon élet ! Egy dalra gondolok, Majd eldalolom tenéked „Katalin dala." (Bianka gitárt vett és játszani kezd rajta. ) A férfi nem kell nékem, Nincs benne hála sok ; Mint lánynak szebb az éltem, Mert igy szabad vagyok. Utánam aki vágyik, Az nőjön nagyra fel, Magasra, tán az égig, S a mennyet hozza el És nőjeül ha kérne, A mély pokolba hajt, Hogy kedvemért, ha kéne, A sátánt hozza majd ! A férfi nem kell nékem, Nincs benne hála sok; Mint lánynak szebb az éltem, Mert igy szabad vagyok. PETRUCHIO (kivül) Bravo ! Ámazonóm ! LUCENTIO, PETRUCHIO, HORTENSIO (kivül) Bravissimo ! PETRUCHIO (kivül) Da Capo ! KATALIN Hallod a gunyszót ? Jön a sok kedves férfi. Jőjj, az erkölcstelen had elől térj ki ! Mit késel? Tán csak nem fogsz várni rájok lesbe ? El, ha mondom, jőjj gyorsan vélem a kertbe. (Mindketten el) MÁSODIK JELENET. Baptista, Petruchio, Hortensio, Lucentio. (Baptista, Petruchio be az állruhába öltözött Hortensióval, aki lantot hoz és Lucentioval, kinek hóna allatt néhány könyv van) BAPTISTA Nos lépjetek be, az Isten hozott ! A két madárka eltávozott ; A kis csicsergők kirepültek gyorsan. De jó urak szólanátok végre, Hogy ide mi is hozott bennetek', Szerény lakomban kit köszönthetek ? PETRUCHIO (nyersen Baptistához; ez ijedten meghátrál). Igy meggyöngült már az esze ? Ej no lám ! Nem emlékszik reám ? Nyolc éve mult, Vendége voltam én néhány napig. BAPTISTA (nagyon alázatosan) E nagy szerencsét nem is sejthetém. Hisz ön Petruchio, s Antonio, A gazdag ur az atyja. PETRUCHIO Helyes, ugy van. Ő meghalt és hagyott rám egy millió. . . Kanári madarat ; sárga mind és fényes. Csomóba' vannak ők egyrakáson mindig ; Csengő szép hangjukért egész világ ugy bomlik. BAPTISTA (mélyen meghajol) Légy üdvöz, legyen üdvöz ! Milyen elme, milyen szellem ! Szolgálhatok ? Mit parancsol velem ? PETRUCHIO Hallom, hogy kis Katája milyen szép lány. A női erények példaképe ő, Megkérem hát kezét. BAPTISTA Hisz ez csak tréfa ! PETRUCHIO Ki tréfál ? A kis pajkos Ámor-isten Megsebzé, lángra gyujtá ah, a szivem ; (Hortensiót előrevonva) És minthogy hallom, tanitót keres A lányainak éppen, nézze, kérem! Én hoztam Önnek egyet, itt van ő, (bemutja) Bergamoból jön, neve Cembaloni. A szép zenét senki sem érti jobban Játszik a citerán, hárfán és zongorán, Nagy mester ő, mondhatom, nincsen párja. LUCENTIO (előlép) Engedd, hogy én is szólhassak Francesco vagyok, minden nyelvben jártas Filologus mester ; nevem jól ismerik, Mert bennem él Homér, Virgil és Plátó szelleme. BAPTISTA (a két tanitóhoz) Kisértsük meg, ez mitsem árthat ; A lányok künn a kertbe' járnak ; Megkezdhetik ott a leckét. (Hortensio és Lucentio el.) HARMADIK JELENET. Baptista és Petruchio. Később Katalin, Kar, Hortensio. BAPTISTA Magunkra hagytak, most kimondom, Mit eddig elhallgattam ám ; Ön nem fog lelni szép Katómon Oly nőre, milyet vár talán. PETRUCHIO Jó, jó ! Ön tréfál ? Háza gyöngyét Nem szivesen adja. BAPTISTA Tréfa ez ? PETRUCHIO Hisz látja, lángban ég a szivem ! BAPTISTA Majd lemondana ám legott, Hogyha megismerné a lányom. Hogy pórul járjon, nem kivánom. PETRUCHIO (emeltebb hangon) Signor Baptista ! Drága minden perc, Megkérni lányát hányszor jöjjek vajjon ? Mondja ki hát röviden most Adja vagy nem, hozzám a lányát? Hogy gazdag vagyok, ugy-e, tudja jól ? BAPTISTA Óh mint szeretném, ha ön fiam lehetne De nem hiszem, hogy lányom meghajol. Itt ő az ur s engedni semmi kedve ; Mi rajtunk ő uralkodik e házban. PETRUCHIO Óh adja hát, majd megszelidül nálam. Oly szende lesz ő, mint az enyhe szellő És engedelmes, édes, drága, hű. (Kivül hangos zaj.) HORTENSIO (kivül) Segitség ! Kérlek, óh segitsetek ! KATALIN (kivül) Várj, majd én segitelek, Segitek én neked ! KAR (kivül) Hahaha ! Ez ő lehet (A fenékajtó megnyilik, Hortensio lélekszakadva befut; a széttört lant gallér gyanánt lóg a nyakán. Mögötte egy pillanatra látható Katalin fenyegető karmozdulattal, aztán gyorsan eltünik.) BAPTISTA (gunyosan Petruchiohoz) Oly szende lesz ő, mint az enyhe szellő És engedelmes, édes. (Mosolyogva rázza fejét.) PETRUCHIO (Hortensiohoz, aki kimerülten székre roskadt) Hát önnel mi történt, jó Cembaloni ? Talán most uj divat az ilyen gallér ? BAPTISTA Kétségtelen, hogy szende lányom, Kató ruházta igy fel, ugy-e bár ? HORTENSIO (panaszosan) A szép Biankát éppen arra oktatám, Mint kell a gitárt fogni s Katócska rám ront S egy bősz fogással gitárom elvevén, Kegyetlen feldiszitett véle igy. PETRUCHIO Hahahaha ! Ez ám a vig leányka ! Ah imádom őt ! hadd jöjjön hát elém, A szive én előttem majd meghódol. BAPTISTA Beküldöm rögtön, ámde véle jön A törhetetlen dac. HORTENSIO No most majd láthatod Ám, hogy kivel van dolgod, vakmerő ! (Hortensio és Baptista el) NEGYEDIK JELENET. Petruchio egyedül, aztán Katalin. PETRUCHIO Nos fel a győzelemre, most vagy soha ! Most légy erős, te bátor férfi ! Petruchio, élted legszebb napja ez ! A büszke, makrancos leányzó Hadd lássa benned a teremtés királyát ! Ah, érzem, tombol, lángol vérem És lázban ég a lelkem is, Hogy ezt a bátor, édes harcot várom . . . De ott jön ő ! Igy láttam álmaimban. E gőg, e dac ah, ő az ! Milyen szép ! Méltó reá, hogy véle harcra szálljak. (Katalin belép.) Katókám jó napot! Utolsó csókom óta Hogy vagyunk ? KATALIN Az úr bolond ! Először látom önt e házban én. PETRUCHIO Ne mondd, hazudsz szivem. Igaz, hogy régen volt, De a sok sóhajtás én nékem szólt mind. Tudd meg tehát és vigasztaljon ez. Felőled annyi szépet mondanak, Te vagy a szendeség, a báj te vagy És ez a szendeség, e szüzi báj Indit engem arra, hogy nőül téged kérjelek. KATALIN (bámulva néz rá, gúnyosan). Megindul ön ? No hát csak rajta, szedje Össze most magát s induljon tovább ! PETRUCHIO Ha ilyen szépen kérsz, - hát várok még. KATALIN Nyiltabban szóljak ? Mondom, menjen el ! PETRUCHIO Mi kedves civódás, ismerem jól már. KATALIN Azt hiszi tán, önbe szerelmes volnék? PETRUCHIO Elmondja szép szemed, mit ajkad titkol. KATALIN Szemem kiszurni tudnám én magam, Hogy eltiporja lábam ! PETRUCHIO Milyen kedves, Mily drága minden szó, mely ajkadon fölcsendül, Katókám édes ! KATALIN Az eszén jár ön ? PETRUCHIO Nem ! Mindig a lábamon. KATALIN Ej, hisz ön őrült ! PETRUCHIO Az a szerelmem, az őrült ! Egy szó, mint száz : te még ma nőm leszel ! KATALIN Egy szó mint száz : az ur egy sült bolond. PETRUCHIO (határozottan) Egy szó mint száz : még ma te lészsz a nőm, Én igy szeretlek, igy, amilyen vagy. (Leül) KATALIN (magában) Remegek már ; az egész testem reszket ; E gyöngéd hang s e férfias erő ; Fülmile-hangon hős oroszlán szól. Az első férfi ez, kit láttam én, A többi mind csak hitvány gyermek. De hát magam lekössem ? Katalin ! Alázat volna ez ! Nem, nem, nem és nem ! PETRUCHIO Mi szépre fest szemérmed bájos pirja! Szeretlek lángolón ; soká nem várok Holnap már légy a nőm, óh légy a nőm ! Hiszen már rendben van minden, Még az apád sem bánja. Hogy nemet nem mondasz, tudom én azt jól. KATALIN (indulattal) De mondok ám ; nos tizszer, százszor nem ! PETRUCHIO (felugrik) Ah, ámde én azt mondom, hogy ; igen ! Térj észre hát Katókám, én vagyok Petruchio. E ház megrendül, hogyha egyet lépek ; E kar, nézd, sok paripát fékezett meg ; A bősz oroszlán félve néz szemembe ; S a hangom harsog úgy, mint száz nagy ágyú hangja, S te mernél vajjon én velem, Az én akaratommal, hősi nagy erőmmel - Gyönge nő - szembeszállni ? KATALIN Merek hát ! Mint az öné, olyan erős e két kar ; S hangom is cseng úgy, ime, jól meghallja ! Hát fölveszem a harcot önnel én. PETRUCHIO No rajta csak, én győzök majd a harcban, Mert biztos ez, hogy karom téged átölel . . . (Átöleli.) KATALIN (viaskodik vele) Vigyázzon jól, türelmem elhagy ! PETRUCHIO Megrablom ajkad, itt az első csók ! (Megcsókolja.) KATALIN Segitségért kiáltok, ereszszen el ! PETRUCHIO (ujra megcsókolja) Jó, jó, no hát kiálts ! KATALIN (teljes erővel kiszabaditja magát) Hisz ez a téboly ! PETRUCHIO (kissé nyugodtabban, de határozottan) Már most is, lám, szeretsz. Sohse fogsz elhagyni. KATALIN (Petruchiótól távolabb egy székre vetette magát; kis szünet után magában). Megfogni vágyom, hogy lássam leverve, S enyém legyen a szive, lelke ! Óh, most, hogy él, ugy gyűlölöm szörnyen ; - S ha halva vón', nem hagynám el könnyen. Ha volna nyilam, szivébe lőném, Hogy szerelmes könnyel sirassam őt én. PETRUCHIO (észrevétlenül figyelte Katalint, magában.) Szive vérzik fáj, de majd meggyógyul, Idővel még minden jóra fordul. KATALIN Megfogni vágyom, hogy lássam leverve, S enyém legyen a szive, enyém a lelke ! PETRUCHIO A szivére vágyom, keblemre zárom ; Nem fog szabadulni, mert ő lesz a párom ! ÖTÖDIK JELENET. Baptista, Gucentio, Hortensio, előbbiek. (Baptista lopva már többször betekintett az ajtón most belép, utána Hortensio és Lucentio.) BAPTISTA Hozzátok jöttem, kedves gyermekek ; Bocsánat, ha netán zavarlak ; De hát a jó atyát megértitek . . . Hogy végre, végre rólatok hirt halljak . . . HORTENSÍO (magában) Szeretném tudni már most igazán, Hogy ellentáll-e még a lány ? LUCENTIO (magában) Petruchio ha győz e makacs hölgyen, Biankámat elnyerendem könnyen. BAPTISTA De szóljon végre, nyiltan mondja el, Hogy áll a kérés, enged-é a lány ? PETRUCHIO Már rendbe van minden, ahogy csak kell. Ő tudja már, hogy a szerelme mit művel. Jövő vasárnap lesz az esküvő. KATALIN (hevesen közbevág) Nem mond valót, hisz erről szó se volt, E rút hazugság csak tetőzi esztelenségét, Mellyel már megostromolt. PETRUCHIO Oh jó atyám, ne higyje, hogyha mondom Csak szinlelés ez mind, tudom jól, Már megbeszéltük ezt mi kettecskén. BAPTISTA De tréfa nélkül mondja röviden Megegyezének : igen, avagy nem ? PETRUCHIO Hogyha mondom, rendbe minden Ő már jövő vasárnap nőm ! KATALIN Hozzá menni semmi kedvem, Nem lesz nálunk eskető. PETRUCHIO (közeledik Katalinhoz, meg akarja ölelni, ez azonban dacosan elutasitja.) Katóm, ej, mi ez, mondd ? Miért e változás ? Szólj nyiltan kérlek, talán félsz, tőlem félsz talán ? KATALIN Én ? hogy én ? tán tőled félnék ? Szegény bohó! Te bánnád csak meg, óh szegény, a sorsod, Tiéd ha lennék. Amit kérni mersz, Megadni most már mégis volna kedvem, Hogy légy rabszolga majd s szeszélyes nődben Leld fel a bünhődésed, és lásd bennem az urnőt, Lásd a büszke, zsarnok urnőt A napvilágon s késő éjen mindig. PETRUCHIO (elégülten megragadja kezét, melyet Katalin minden ellenkezése dacára is fogva tart) Igy jól van hát. Most add, atyám, az áldást ! BAPTISTA Hogy reszketek ; mi félve száll az áldás, Ily két dacos szivet ha egyesit az ég. Im ez a két úr tanunak épp elég. PETRUCHIO Ámde most válnom kell tőled. Jövő vasárnap itt vagyok És ha fáj is most a válás, Akkor leszünk boldogok. Hozok gyürüt, drága fényest, Cifra köntöst, diszeset. Szép Katám, ne légy hát kényes; Hétfőn nőm lész, annyi szent. KATALIN Vajjon milyen lesz a vége, Mégis vágyom tudni én ? PETRUCHIO Jó szerencsém megjött végre, Már vasárnap viszem én. LUCENTIO, HORTENSIO Már a célját ő elérte, Im ez boldog egy legény ! BAPTISTA Lányom miatt öregségre Eszem vesztem én szegény ! (A függöny legördül.) (Vége a második felvonásnak ). HARMADIK FELVONÁS. (Terem Baptista házában. Baptisa, Bianca, Gucentio és Hortensio, mint tanitómesterek álruhájukban türelmetlenül fel s alá járnak. Katalin menyasszonydiszben oldalt ül, fejét kezére támasztja.) ELSŐ JELENET. Bianka, Lucentio, Hortensio, Baptista. Ugy bizony, a szép reménynek vége. Várni nincsen semmi ok. Ezt elhinni én nem tudtam még se, Már csak mégis sok, mi sok ! KATALIN (felugrik) Elfeledte tán a szájas dőre, Esküvőnk, hogy most leszen. BAPTISTA Ő sürgette multkor nyakra-főre, Mégis ő, ki nincs jelen, LUCENTIO A nagy Isten tudja azt csak, vajjon Vőlegényünk merre jár, Mig itt búsan a legszebb menyasszony Im a hütelenre vár. KATALIN Engem senki se sajnáljon, érti ?! Ön nem tudja, hogy ki hü. BAPTISTA Ilyen bántás érthetően sérti ; Bárkit elfog igy a düh. Bianca, Lucentáo, Hortensio, Baptista. Ugy bizony, a szép reménynek vége, Várni nincsen semmi ok, Ezt elhinni én nem tudtam még se, Már csak mégis sok, mi sok (Vendégek, lovagok, hölgyek lépnek be.) BIANKA De nézd, jönnek a vendégek sorban ; Már ebédelniök kell ! KATALIN Elmenekszem hát most innnen gyorsan, Óh a szégyen messze kerget el ! (El.) BAPTISTA Hozott Isten, kedves vendégek, nálam ! Bárha meg kell vallanom azt, Hogy ez ünnep fényén egy kis homály van, Egy nagyon nagy kicsinység a baj. KAR Ej, bármi ha volna, bátran, Nyiltan mondja meg nekünk; Már ha itt vagyunk e házban, Szerencse ránk, hogy van helyünk. BAPTISTA Bizony Isten elmesélni szégyen, Mégis meg kell mondanom ; Ámbár higyjék kérem, higyjék kérem, Hogy én mélyen fájlalom. Nagyon kedves, tisztelt vendégim, lám csak Minden rendbe' volna itt ; Csakhogy nem jött meg, kit legjobban várnak Késik a vőlegény egy kicsit. KAR Ej, ki hallott ilyet már ma ? Már ezt én el nem hiszem. Ilyen tréfa még se járja ! Igy hát nem lesz lakzi sem? LUCENTIO Biz ez olyan cifra rejtvény, Melyet meg nem fejtek én ; Furcsa, hogyha nincs a helyén Lakzit ülő vőlegény. KAR Nász e háznál hogy is volna, Hogyha nincsen vőlegény ; Ünnepünket igy megrontja, S a menyasszony bús szegény. BAPTISTA Bárha szörnyen fájón érint, Tisztelt hölgyek és urak, Lakzit most nem tartok én itt, Esküvőnk ma elmarad. KAR Rosszul esnék minden lánynak Lakzi vőlegény nélkül ; Szép menyasszonyt sujt a bánat ; Szegény mért is járt csehül ? Jól megnézze, hogyha választ, Vőlegényt ki nem kapott ; Tisztelettel mondjuk hát azt Adjon Isten jó napot ! (Kar el.) BAPTISTA (magában) Jól sejtettem hát mindezt előre, Mikor elüztem a kérőket Bianka mellől. Nem, nem ! Amig a másik itt leszen, Hát várni kell ! (Lucentiohoz és Hortensiohoz.) Urak, im vár a munka ; Mivel az esküvő ma elmaradt, Jó lesz tehát, ha Bianka tanul addig. Magam Katót megyek megvigasztalni. Ha ingerült, ma nem lehet csodálni. (El.) MÁSODIK JELENET. Bianka, Lucentio, Hortensio. LUCENTIO Nos hát kisasszony, most Virgiliust Forditom önnek, ez majd képzi a stylust. HORTENSIO Nem ugy ! Az oktatást hadd kezdjem én el ! LUCENTIO Hogyne ! Kiverlek, ha nem mégy el ! Te bamba muzsikus ! HORTENSIO Te balga klasszikus ! BIANKA Uram, uram, hiába kiabál ; Mert, azt hiszem, a döntés már csak rajtam áll. (Hortensiohoz.) A lantot hangolja most, mennyi húrja Szakadt el im, lesz dolga véle sok ; (Lucentiohoz.) Ön üljön mellém, a vitát hogy ujrá Ne kezdjék, az lesz, mit én akarok. LUCENTIO (tudákos szavalással) Arma virumque cano Trojae qui primus ab oris Italiam fato profugus Lavinaque venit litora . . . BIANKA Forditsa le kérem ! LUCENTIO Arma virumque cano = Hű dalnokodra, óh te drága, Trojae qui primus ab oris = A szived nem ismer-é ? Italiam fato = Csillag fénynél érted ki vágyva . . . Profugus Lavinaque venit Sok énekét felküldözé ; Litora = halld, az vagyok én ! HORTENSIO Jól szól már a gitárom. BIANKA Óh jaj ! de rosz a „C" ; a „G" megjár. LUCENTIO Hordd magad hát el hé, És hangolj jobban ! BIANKA Megkisérlem én is a forditást. Arma virumque cano Kelmed mégis csalfa, ravasz fickó, Trojae qui primus ab oris = Sok cselbe', csalásba' ki jár ; Italiam fato = Nem lenne a dolga biz épp jó, Profugus Lavinaque venit = Ha rajtakapná atyám. Litora = jó lesz titkolni hát ! HORTENSIO Jól szól a gitárom . . . LUCENTIO Hamis a „B", „Ges". HORTENSIO Hamis vagy ám magad, Mint állat bégetsz. (Magában) E diplomás könyvmoly mi szemtelen ! Milyen merészen udvarolgat ! Várj, ezentul szemügyre foglak ! (Fenn) Sor kerül vajjon, sor kerül-e végre, Mi épp oly fontos volna, a zenére ? BIANKA Hát kérem . . . HORTENSIO (Lucentióhoz) Magunkra hagyhat éppen. Nem tanulunk zenét hármasba' még. LUCENTIO Maradok én, a szép dalt jól megértem, S hála ég, hallásom ritka ép. (Magában) Egyedül vágyik neki udvarolni ; Várj muzsikus, majd kidudállak én ! BIANKA (magában) Tán ez is vágyik nékem udvarolni ? Mi furcsa leckét ád e két legény ! LUCENTIO (mint fent) Egyedül vágyik néki udvarolni ; Várj muzsikus, kiverlek én, ki én ! HORTENSIO (magában) Ugy látszik, itt ez áltudós még holmi Őr avagy csősz, nem bánom én, nem én ! HORTENSIO (Biankához) Kisasszony nézze, itt e gondos jegyzék A skálasorra megtanitja majd. BIANKA A skála? Óh én megtanultam ezt rég ; Ily gyermekségre csak nem oktatand ? HORTENSIO Hogy tanítom én ezt, hallja hát ! C. - Cembaloni most itt a nevem ; D. - De Hortensio valójába' ; E. - Én majd szép kezed megkéretem ; F. - Forrón ég szivem lángja. . G. - Gerjessz szűmben te édes reményt ! A. - Ah, csak irgalmat esdek ! H. - Hát emeld fel a porbul a szegényt ! C. - Cembalonit ne vesd meg ! BIANKA (eldobja a papirlapot) Ha ha ha ha ! Ez vón' a skála ? Nincs kedvemre ez ! A régi jobban tetszik ; nem cserélem Én a rossz ujat fel a régi jóval. HORTENSIO (magában) Nem kedveli hát ezt a szép danát? Hortensio ! e lány nem méltó már reád. LUCENTIO Im hosszu orral elkotródik szépen A muzsikus, most hát szerencse fel ! BIANKA Szegény atyám, te megjártad eképpen ; Mi szép tanitók jöttek ide el ! LUCENTIO A muzsikus kotródik szépen, Most hát szerencse, most szerencse fel ! HORTENSIO Már célhoz érni nincs reményem ; Ma még, ah ! ebből a házból menni kell ! BIANKA (vidáman) Én mesterekre vártam, Hogy nyerjek oktatást; És udvarlót találtam, Azt én, és semmi mást. Szegény atyám, te megjártad eképpen ; Mi szép tanitók jöttek ide el LUCENTIO A muzsikus kotródik szépen, Most hát szerencse, most szerencse fel ! HORTENSIO Már célhoz érni nincs reményem ; Ma még e házbul menni kell ! HARMADIK JELENET. Előbbiek, Baptista, később Katalin. BAPTISTA (ujjongva beront és ugrál a szobában) Jön már, jön már; csuhaj, csuhaj ! E percben itt lesz nálunk, A vőlegény, kit régen várunk, Végre hát nincsen semmi baj ! LUCENTIO (örömében Biankát megöleli) Jön már, jön már ; csuhaj, csuhaj ! Óh hála néked Isten ! HORTENSIO Eszét elveszti még ez itten ! Miért e lárma, mért e zaj ? BAPTISTA (megkapja Hortensiót és táncol vele) Most hát örvendve hallja mind, Hogy vőlegényünk eljött ; A nászi óra végre int És boldogsággal eltölt ! BIANKA, LUCENTIO, HORTENSIO, BAPTISTA A vig öröm hadd váltsa fel A bánatunkat mostan ! BIANKA, LUCENTIO, BAPTISTA Az ajkunk vidám dalra kel ; A vőlegény im itt van ! HORTENSIO Hogy ajkuk vidám dalra kel, Eszében ez meghibban ! KATALIN (belép) Nos igaz-é ? Itt lesz-e hát valóban ? BAPTISTA Hallhattad jól, már imént mondtam. KATALIN Nem bántam vón', ha el is maradt volna ; Lemondtam róla már. Maradna hát ott, Hol éppen van ! BAPTISTA Lányom térj észre ! Igy elkerülöd ám a szégyent majd. Ne feledd, hogy ez mégis nászi nap ! KATALIN Én térjek észre s hálát is mondjak tán, Hogy nászom napján ilyen szégyen érhet ? Elnézzem nyájas arccal? Nem, nem, nem ! Nem, nem! Én ilyen gyorsan ki nem térek. Hadd jőjjön el csak, vezekeljen térden Nagy kedvem, őt megleckéztetni szépen. NEGYEDIK JELENET. Petruchio és Grumio. Előbbiek. (Petruchio és Grumio feltünően hanyag, rongyos, toldott-foldott ruhában, különböző szinü és nagyságu, felemás lovagcsizmában, hosszu fringiával stb. lármásan berontanak.) PETRUCHIO (zajosan) Haha ! Itt volnánk ! Gyors paripán jöttünk. Ha ha ha ha ha ha ha ha ! De itt vagyunk. Ünnep van itten, mind oly vidáman vagytok Köztetek hát mi is majd jól mulatunk. KATALIN (roskadozva Baptistára borul) Ez mégis sok ! PETRUCHIO Katóm, te drága, mondsza, hogy vagy? szólj ! Szép rózsás arcod felel rá, hogy jól. (A többiekhez) De szépen kérdlek, szájat miért táttok ? Mit néztek bennünk', mint egy uj csodát? Hisz nincsenek itt zebrák meg zsiráfok. Mért vágtok hát ily furcsa rémpofát ? BAPTISTA (reszketve zavartan) Ej hát tudod, menyegződ napja van ; Már azt hivők, hogy el sem is fogsz jönni ; Most megjösz, de hogyan ? ! PETRUCHIO Hát a két lábamon. BAPTISTA (hevesen) Miként egy granicsár ! LUCENTIO (szintúgy) Mint egy rongyos koldus. HORTENSIO Vagy mint egy utonálló. BIANKA Mint egy bolond. PETRUCHIO (Katalinhoz) Mindenki gúnyol s te szeliden hallgatsz ? KATALIN (halkan, elfojtott dühvel.) Szótlanná tett a szégyen és a méreg. PETRUCHIO Ha ha ! Kacagnom kell Katám, de kérlek, Mit bánom én, hogy milyen a ruhám ; Én nem törődöm csak tevéled. Hisz engem szeretsz te s nem a ruhámat úgy-e ? Szép vagy te, látom s a szivemre zárlak ! KATALIN (mint fent) De kérem, hagyjon ! PETRUCHIO Édes nőm, te drága ! Szép ruhába mért is járjak ? Ki vagy te csipve, mint egy cifra páva ! Te szépen öltözködtél, s ez a fő. BIANKA Nem oka ő, ha szebb ruhája nincs. Hát nem ön igérte a nászi öltönyt? PETRUCHIO (Katalinhoz) Óh édes angyal, kérlek szépen, várj Egy hétig csak s itt lesz a nászruha. BIANKA Nincs máma násznap? PETRUCHIO Hogyha tetszik, van. Nos menjünk a paphoz ! LUCENTIO Ilyen ruhába' mennél ? PETRUCHIO Ilyenbe hát ! A jó keresztyén lám Nem nézi milyen a ruhám. Álljatok sorba, szóljon a zene ! Rajta, húzd rá ! Nekünk most nóta kell ! (A zenészek belépnek, de még nem kezdik a zenét.) KATALIN Egy percet várjunk, hogy magam összeszedjern ! BIANKA Ily lakodalmat el se képzelék. LUCENTIO Egymáshoz jól illenek mind a ketten. PETRUCHIO Előre gyorsan, az oltár elé ! BAPTISTA Ó jőjj, és adja Isten, hogy a vége, Amint óhajtók, jó is legyen végre ! (Petruchio karonfogja Katalint. Lucentio Biankát fogja kézen. Hortensio, Baptista és a zenészek zárják be a menetet.) (Mind el.) ÖTÖDIK JELENET. (Miután az előbbiek elvonultak, férfi és női cselédek kara lép be, mely a háttérben egy nagy asztal megtéritésével buzgólkodik.) KAR Munka foly ma Nálunk nagyba, Fürgén járjon minden kéz ! Jó Baptista Megmutatja, Mennyi nála kincs s a pénz. FŐKOMORNYIK Ezt a diszes, drága kelyhet Kapja majd a vőlegény, Ebbül ám nagy kortyot nyelhet S jól elázhat majd helyén. GAZDASSZONY Im, e finom, fényes serleg, Metszett kristályból való, Álljon ott a másik mellett, Ebből hadd igyék Kató ! KAR Munka foly ma stb. m. f. FŐKOMORNYIK Tányért, fickó, már több nincs-e ? Hozz még negyven poharat ! KAR Most ürül ki majd a pince ; Inni nékünk is szabad. GAZDASSZONY Nos, egy-kettő ! FŐKOMORNYIK Gyorsan rajta ! GAZDASSZONY Szék legyen minden helyen ! FŐKOMORNYIK Bor hadd jöjjön minden fajta ! KETTEN. Minden rögtön kész legyen! KAR Szives munkát végzünk máma, Mert hogy elmegy már Kató ; Biz' az áldás lesz e házra, S nékünk mondhatatlan jó. Igy az élet mit se érne, Hogyha nem kotródik ő. GAZDASSZONY, FŐKOMORNYIK Ám most rálelt mesterére . . . KAR Hah ! hah ! hah ! Véget ért az esküvő. HORTENSIO (jő) FŐKOMORNYIK Itt jő a muzsikus, de mily zavart ! KAR Jó Cembalon úr, mondja el, mi történt? HORTENSIO Én ilyen esküvőt se láttam ám. Ugy tett miként egy ördög. Bánásmódja oly illemsértő volt. A lelkész kérdé „Szándéka nőül venni ezt a leányzót ?" „Hát persze !" igy kiált. „Azért vagyok itt." „Végezze frissen azt a hókusz-pókuszt !" S alig hogy véget ért a ceremónia, Menyasszonyát ugy megcsókolta ott, Hogy csak úgy csattant. KAR Furcsa egy eset. HORTENSIO Itt jönnek már; nem szóltam semmit, Különben még majd vélem is kikezd itt. HATODIK JELENET. Előbbiek, zenészek, Petruchio, Katalin, Bianka, Lucentio, Baptista, Grumio, lakodalmas vendégek. KAR Még hála Isten, jókor érkezénk el, Mert hallók, mégis csak lesz lakzi hát. A társaság e körben, hisszük, részt lel, Hogy jót mulasson ! PETRUCHIO Kedves jó barátim ! Jó lenne most mulatni vigan, Im vár az étel s bor java, Lássatok csak hozzá, azonban Én elmegyek Katómmal már haza. KAR Óh még maradj, maradj, mind kérünk szépen, Hisz most jön még, a legjava jön éppen. PETRUCHIO Hiába mind ! BAPTISTA Maradj óh, kérlek én ! PETRUCHIO A sorsom int. LUCENTIO Maradj óh, kérlek én ! PETRUCHIO Hiába mind ! HORTENSIO Maradj óh, kérlek én ! PETRUCHIO A sok beszéd itt nem segit. BIANKA Én kérlek, óh maradj ! PETRUCHIO Hiába mind ! BIANKA, LUCENTIO, HORTENSIO, BAPTISTA, KAR Mind kérünk, óh maradj ! PETRUCHIO A sorsom int ! KATALIN Én kérlek, hogy maradj ! PETRUCHIO No már ez tetszik, jól van ! KATALIN Legyőztem hát, ő itt marad. PETRUCHIO Ej, ej, dehogy ; hiába mind ! KATALIN Azt mondtad, örvendesz nagyon. PETRUCHIO A szivem boldog, hogy ily szépen kérsz, De meg nem ingat szép szavad. Jerünk ! KATALIN Szived most nyujtád oltárnál felém, S szivem hozzád hiába esdekel ? KAR Ah ! még most sem puhulna? PETRUCHIO Nem, nem lehet. Innen most el kell válnod ! KATALIN Hah ! ilyet most, éppen a násznapon Már most se enged, megtagadna mindent? Ezt ennyiben tovább nem hagyhatom. Menjen el nélkülem, hogyha tud ! Im, nyitva ajtónk s ott az ut ! PETRUCHIO Hej Grumio, rántsd ki kardod, Úrnőd védelmezed Hadd lásson véres harcot, Vélem ki most kikezd ! GRUMIO Hadd lásson véres harcot, Vélünk ki most kikezd ! KATALIN A szivem vaj' mi bántja ? Ugy érzem, megszakad. FÉRFIAK. No most csak vivjunk, rajta ! De fegyver hol akad Mert bár verést is adna, Innét el nem szalad. NŐK (a viaskodók közé lépve) Hagyjátok, kérlek, abba ; Szünjék a hadd-el-hadd ! BAPTISTA (ugyanúgy) No most mind hajba kapna ; Ezt türnünk nem szabad! PETRUCHIO Petruchio karja, kardja Itt majd csak rendet szab. Katám, ne aggódj kérlek; Jöszte most én velem Ha elfog majd a méreg, E házat szétverem ! FÉRFIAK. El nem mehetnek ők ! NŐK. Hadd abba már ! KATALIN Óh bárha volnék messze Ily férjtől, én szegény ! PETRUCHIO Jó, jó, de jőjj most gyorsan Majd vágok utat én ! FÉRFIAK (fokozódó hévvel) Hej, drága lesz jutalma, Majd elverjük mi még NŐK. Óh hagyjátok már abba, Hadd légyen békesség ! BAPTISTA Kerülne bár vagyonba, Csak itt maradjon még ! PETRUCHIO, GRUMIO Most helyet adjatok ! FÉRFIAK. Nem megy el ! Nem hagyjuk menni őt ! NŐK. Menjen el ! Hagyjátok menni őt ! KATALIN Mint sért a bánásmódja ; Mi lesz otthonn, nagy ég ?! PETRUCHIO Volnátok száz meg százan, Én elviszem ma még (Petruchio intésére Grumio az asztal alatt kiszökik a teremből, Petruchio látszólag sarokba szorittaja magát, aztán kivont karddal előrelép. Hirtelen felugrik az asztal tetejére és Katalint felrántja maga mellé. E pillanatban Grumio két lóval ugrat a terembe az asztalig. Petruchio nyeregbe ugrik s maga elé véve Katalint, mindhárman elrohannak). BIANKA, LUCENTIO, HORTENSIO, BAPTISTA, KAR Elmentek hát ! El ők ! (Mind nevetnek.) Függöny. NEGYEDIK FELVONÁS. Szolgák, Grumio. ELSŐ JELENET. (Terem Petruchio falusi kastélyában. Az előtérben két személyre terített asztal). SZOLGÁK KARA No már ezt senki meg nem érti, Mért ily bolond ez ifju pár. Tán skorpió csipte meg éppen Mindkettőt a mézeshétben, Hogy olyan mérgesek már ? GRUMIO Óh hitvány balga népe ! Mi mindent egyre piszkál ! Nincs benne egy csöpp ész se. És semmit sem kapiskál. KAR Kisütni azt ki tudná, mondd, Hogy gazdánk mért olyan bolond ? GRUMIO Rájönni hát nem tudtok ? Az asszony hogy eljött hazul', Mórest most szépen megtanul, Mert rosszabb is volt egykor. Mi nem hajol, azt törni kell ; Rossz asszony vesszőt érdemel, Hogyha szép szóra nem hajt. KAR Rossz asszony veszőt érdemel, Ha a szép szóra nem hajt. GRUMIO Ő jön. Most száját tartsa mind, És fusson, hogyha egyet int ! KAR Teringettét ! Most szót se, csitt ! És fussunk, hogyha egyet int ! MÁSODIK JELENET. Előbbiek, Petruchio, Katalin. (Mindketten házias öltözékben. Katalin halvány, szenvedés nyomai láthatók rajta. Petruchio lovagló ostorával cserdit egyet-egyet) PETRUCHIO Kis feleségem, jőjj asztalhoz, édes ! De szörnyü éhes lettem, ülj le kérlek. - (A cselédekhez) Te vén szamár, bor nincs az asztalon - Corpo di Bacco ! Ej, ki látott ilyet ? Ti bambák ! milyen álmos, lusta nép ez. No várjatok ! A korbács majd felébreszt ! (Ostorát az egyik szolga fejéhez vágja. A bort behozzák.Katalin mellé ül.) Ez a sok lurkó, hogy felbosszant néha. KATALIN Ne végy rossz néven ilyen kis hibát ! PETRUCHIO Sok naplopó gazember, mind oly léha ! De meg nem türöm ezt tovább ! Jó étvágyat kis Katóka! Mi az ördög? A leves el van sózva ! KATALIN Azt hiszed ? Nekem pompásan izlik . . . PETRUCHIO De hogyha mondom, El vele ! Rosszabb már nem lehet. Most hát igyál ! De ah ! megint mit látok? A nőm poharát nem mosták ki tán ? KATALIN Hisz tiszta az. PETRUCHIO Nem az ! Óh ezer átok ! A méreg rázza minden porcikám. (A poharat a szolgák közé hajitja.) Léhütő lurkók, hol az arany serleg? Azonnal hozzátok elém ! No gyorsan ! Itt a korbács, jól elverlek, Majd rendre megtanítlak én ! KATALIN (bosszankodva) De már elég ! Most csillapitsd le mérged ! Ej, szégyen ez ! S az ok sem oly nagy épp. PETRUCHIO (fenyegetőn) Itt én parancsolok, ezt jól megértsed ! KATALIN (nyájasabban) Ily hirtelen harag tán még se szép. PETRUCHIO Hogy ? még se szép ? No ezt örömmel hallom.. Hisz szép vagy im te, bájos asszonyom, De lám, hiába kérsz ma kis galambom ! Hol az a serleg ? . . . Menydörgős menykő ! . . . GRUMIO Itt, kegyelmes ur ! PETRUCHIO Én nem vagyok kegyelmes ! GRUMIO Bár volna az ! PETRUCHIO (ütésre emeli kezét) Hah ! ellenkezni mersz? KATALIN Ez mégis sok ! PETRUCHIO Ugy-e a És ez a hús milyen kemény ! Sok ami sok, ily gyalázatos koszt, Ezt merik föltálalni énnekem ? (Egy rántással mindent leüt az asztalról) A földhöz vágok poharat és tányért! KATALIN Ah ! Szépen kér im nőd, Kató. PETRUCHIO Az ilyen ebéd nem ér meg egy batkát. És sültet mért egyék az olyan ember, Aki, mint mi, epés és hirtelen ? Dobjátok mind a kutyáknak ez étket. És most, adjő, Katókám, édesem ! (el). (A cselédek is elvonulnak, miután az asztalt letakaritották) HARMADIK JELENET. KATALIN (egyedül) Erőm elhágy, a harcot nem birom már. És mint a szélvihar könnyü hajót, Kitartó bátorságomat megölte Haragja bősz orkánja, mely lesujt. A nőnek vértje fátyal hát csupán? Hol most a dac? Megtörtem volna tán? Vagy gyűlölöm? Mily szó ! Óh nem, nem és nem ! OIy szivesen od'adnám éltem, Ha megszeretne még egy percre csak. Mert élni igy nem vágyom, Elpusztit óh e bősz harag. Mély bánat a sorsom, De hallgatva hordom, Ha bármi kinos, mit rám kimér. Tünik a bánat, Új élet támad, Ha látja, szivem mily esdve kér. Még eljön az óra, Hogy hallgat a szómra, A szive hozzám majd visszatér. NEGYEDIK JELENET. Katalin, Grumio, később egy szabó, (ruha- és diszműárus) végül Petruchio. GRUMIO (belép) Egy női szabó itt vár kint ; Hozott sok finom ruhát, Ha asszonyom látni vágyik . . . KATALIN Mondd, hogy hordja el magát ! GRUMIO De a gazdám rendelé Őt ide úrnőm elé ! KATALIN Nos akkor mondd, hogy beléphet ! GRUMIO Hozhatja az öltözéket ! SZABÓ (hajlongva belép. Szolgák néhány doboz ruhanemüt hoznak be s azt kirakják) Vagyok én egy fin szabó ; Ruha tőlem nagyon drága Minden jó, tőlem mi való, Sehol sem nem nincsen párja. Aki tőlem kosztüm venni, Van is minden manyifik ! Óh, de milyen manyifik ! Még a Moszkvában sincs ennyi Szép, ott sem nincs ennyi sik. KATALIN Csipkefőkötője diszes, Drága-é ? SZABÓ Csak két arany. Ez a minta világhires, Mindentől az tudva van. KATALIN Ezt megtartom, s ezt az atlasz-Öltönyt szintén. SZABÓ Épatan Drága nagysám, ezt ha felraksz, Moszjő férj szera kontan. KATALIN Ah ! De éppen jő a férjem. Vajjon tetszik néki ez? SZABÓ Ha megnézett mindent, kérem, Borravalóm biztos lesz. PETRUCHIO (belép) Lám, no lám, az éltem párja, Már is szép ruhákat vesz ! KATALIN Nézd, e fejdisz nem is drága. PETRUCHIO Mit ? E pókháló-szövet ? Ezt én meg ne lássam rajtad ! KATALIN Te ezt mondod ? Nem lehet ! PETRUCHIO Ilyen fejkötőt, ha mondom, Csak egy koldusasszony hordhat Kicsi, mint egy dióhéj, " S mint egy kagyló, olyanforma, Ez még gyermeknek se jó. KATALIN Habár inyedre nem volna, Mégis szivesen megvenném ; Végre nékem tetszik ez. PETRUCHIO Óh nem, édes, drága gerlém ; Úri nő ilyet nem vesz. SZABÓ Az én finom, drága kelmém Moszjő férj csunyán letesz. GRUMIO Hallja, kecske ; jobb ha elmén ; Mert ha nem, rossz vége lesz ! KATALIN E ruhát, e selymet nézd-e, Ez csak tetszik, ugy-e bár? PETRUCHIO Pah ! Nincs semmi szine, semmi fénye. SZABÓ Csillog ez, no nézze már ! KATALIN Úgy van, csillog, kedves férjem. PETRUCHIO S én azt mondom, rongy ez, nem kell nékem ! Im, az ujja, mint egy ágyu szája ; A zsinór akár a böjti spárga ; És a csipke milyen gyűrött, sárga. GRUMIO (magában) Vihar lesz a háznál, látom, már ma. KATALIN Nos, lemondok igy hát, nem kell egy se ; Mert, mit sajnálsz, látom im : a pénz. PETRUCHIO Hát fösvénynek tartasz ? Hé, te kecske ! Jőjj idébb, te tű-vitéz ! (Ruhákat, fejdiszt, csipkét stb. a földre hajigálva) Most e rongy ruhákat sorba Tiprom itt előtted porba, Hogy Katókám el ne mondja, Férje milyen fösvény volt ma. Hadd heverjen mind itt sorba, Itt a lim-lom mind a porba ! SZABÓ Drága csipkét mind szét huzgál, Hallja moszjő, tönkre tesz ! Késő ! mond jő, ah ! szé brütal ! Még is csunyaság van ez! GRUMIO Kecske, itt hiába ugrál ; Mondom, hogy rossz vége lesz. PETRUCHIO Hé, te lurkó, hadd a kelmét ! SZABÓ Most fizessen jól meg ám ! PETRUCHIO (elveri) Átkozom e hitvány kecskét! Meg nem bizol bennem tán ? Vedd ez erszényt, van pénz benne, És elhordd gyorsan magad Katám lelkem, most jó kedvre ! Sirni többé nem szabad ! KATALIN Óh, bár szive fölengedne, És ne volna olyan vad. SZABÓ Igy már lenni minden rendbe, Ajánlok hát magamat ! (El.) GRUMIO Mindent eltür ez a renyhe, Jól telt erszényt hogyha kap. (El.) (A ruhákat elviszik) ÖTÖDIK JELENET. Katalin, Petruchio. PETRUCHIO (tréfálkozva) Jőjj, kis Katókám, forró itt a lég. Ragyog a hold s mi tiszta, szép az ég ! KATALIN (sóhajtva) A déli nap süt égetőn, de hát Ha ugy kivánod, holdvilágnak nézem. PETRUCHIO Katám ! nem hold az ! Hogy mondhatsz ily butát? Hol jár eszed ? El nem mult még ma dél sem. Mondd ! Mondd ! Azt gondolod, hogy most a hold világit ? KATALIN Nem gondolom. A szemem könyben ázik, Nem látok már jól. Azt tudom csak még, Hogy többé nem vagyok, ki voltam rég. A makrancos, a gőgös lányka megtörött. A nőerénynek utját megleltem végre ; Szükségem volt a kedves, jó leckére. Tégy velem bármit is, im itt a nőd, Ki hőn imád ; szeresd, vagy öld meg őt ! A legmélyebb megindulással földre roskad Petruchio előtt, ki őt szeretettel keblére öleli) PETRUCHIO Elég, én drága nőm ! Megvolt a próba ; A tréfa, móka már most véget ért. Hogy szived mégis hajtott szépre, jóra, 1Elértük együtt igy a legszebb célt. KATALIN Óh édes boldogság, óh édes cél ! (Halkan, fejét férje keblére hajtva.) Gyülöltelek egykor, elhagyni vágyva . . . PETRUCHIO S enyém vagy mégis, óh te drága ! KATALIN Makrancos lelkem legégetőbb sebje . . . PETRUCHIO Im épp e percben gyógybalzsamát lelte. KATALIN, PETRUCHIO S a tréfa, rossz játék, hogy véget ért, A gyönyör elüzi a szenvedést. EGYÜTT A fájdalom elmult, eloszlik a felhő ; A lelkünk örömtelt ; napunk végre feljő. Mi általfogja a földet igy A menyboltozattal, csupán a sziv HATODIK JELENET. Előbbiek. Grumio. Később Baptista, Lucentio, Bianka, Hortensio és ujdonsült neje. Végül: Kar, Petruchio vendégei. GRUMIO (be) Itt a vendégsereg ! PETRUCHIO Szivesen látjuk. E boldog estén hadd mulassunk jól (Urak, hölgyek, vendégek. Inasok borral töltött poharakat hordoznak szét. Mindannyian Katalin és Petruchio köré csoportosulnak.) Vigan szóljon most a nóta Itt e meghitt körbe' hát ! Drága nőmmel egybeforrva Üdv az élet s boldogság ! KAR Vigan szóljon most a nóta ; Rajta, örvendezzetek Ezt a párt az Isten óvja S minden bajtól védje meg ! PETRUCHIO Járjon körbe most ez éjen Szinig töltött serlegünk Drága nőm sokáig éljen, Holtig boldogok legyünk KAR Jó Katánk sokáig éljen, Őt dicsérje énekünk ! KATALIN A lelkem tiéd egészen, Óh mi boldogok leszünk ! Érzem, ujjá lett az éltem, S mindent neked köszönhetünk. KAR Járjon körbe hát ez éjen Szinig töltött serlegünk ! A jó nő sokáig éljen, Lelke drága kincs nekünk. (Függöny). Vége.