Gaetano Donizetti LAMMERMOORI LUCIA Opera három felvonásban Szövegét írta: Salvatore Cammarano Fordította: Fischer Sándor és Csákovics Lajos Zsolt SZEREPLŐK: Lord Henry Ashton bariton Lucia, a húga szoprán Sir Edgar Ravenswood tenor Lord Arthur Buklaw tenor Raymond Bidebent, Lucia nevelője basszus Alisa, Lucia társalkodónője mezzoszoprán Norman, a ravenswoodi őrség parancsnoka tenor hölgyek, lovagok, Ashton vendégei, Lammermoor lakói, apródok, fegyveresek, Ashton háznépe Játszódik: Skóciában, részint a Ravenswoodok várkastélyában, részint a Farkas-szikla omladozó tornyában a XVI. század alkonyán. ELSŐ FELVONÁS „A BÚCSÚ“ 1. kép A Ravenswood-vár tornáca NORMAN (A fegyveres őrséghez) Fel kell kutatni végig a tájat, FEGYVERESEK Rajta, járjuk be végig a tájat, NORMAN Hol a régi vár romjai állnak! FEGYVERESEK Hol a várnak a romjai állnak! NORMAN Titkon ki jár itt, tudjuk meg végre! El kell fogni ott, váratlanul! FEGYVERESEK Titkon ki jár itt, tudjuk meg végre! NORMAN El kell fogni őt! FEGYVERESEK Ott, váratlanul! NORMAN, FEGYVERESEK Vessünk fényt, eldugott rejtekére, Mint a villám, ha éjjel kigyúl! NORMAN Fel kell kutatni végig a tájat, Tudjuk meg, tudjuk meg végre, Vessünk fényt eldugott rejtekére, Mint hogyha villám kigyúl! FEGYVERESEK Hogy ki jár titkon, tudjuk meg végre, Mint ha éjjel a villám kigyúl, Mint ha villám kigyúl! (Elvonulnak. Megjelenik Lord Ashton, arcán komor kevélység, Raymond kíséri búsan hallgatva.) NORMAN (Ashtonhoz) Gondteltnek látszol! ASHTON Megvan az okom! Jól tudod, A sötét végzet vet életemre árnyat... Eközben Edgár... ellenségem, Aki a fajtámra támad, régi várja romján Most diadallal várja vesztem, és gúnyol! Egyetlen kéz állíthat talpra engem, Hatalmam megerősödnék... S e kezet Lucia visszautasítja! Ah! Ő, aki édes húgom! RAYMOND (Ashtonhoz, haragját csillapítandó) Szegény leányka, az anyja halála letörte, Nem tért magához, s te férjhez akarod most Adni szegénykét? Most kímélni kell őt, Szíve még most is fáj, nem gondol másra! NORMAN Nem gondol másra? De hisz szerelmes most is! ASHTON Miket mondasz?! RAYMOND (Mit hallok?!) NORMAN Csak hallgasd! Egyszer, hogy maga ment Az erdei sötét úton át, Épp édesanyja sírjához közel... Vad bika tört feléje, erre a lány elájul, Végső veszélyben a közelben puska dördül, A vad megtorpan és összecsuklik. ASHTON S ki lőtte le a bikát? NORMAN Hogy mi a neve, nem derült ki eddig. ASHTON A húgom talán őt... NORMAN Szereti! ASHTON Látta őt újra? NORMAN Nem egyszer!... ASHTON És merre? NORMAN Azon az úton! ASHTON Ez szörnyű! De mondd, Mégis, ki lehet az? NORMAN Én csak egyre gyanakszom. RAYMOND No, szólj hát! NORMAN Akit úgy gyűlölsz. RAYMOND Nagy ég! NORMAN Ős ellenséged! ASHTON Azt gondolod tán, hogy Edgár? RAYMOND Ah! NORMAN Eltaláltad. ASHTON Baljóslatú az érzés, Mely most szívemben ébred! De szörnyű, de szörnyű vad harag, Melyet e hírre érzek! Elönt a láng, a szám remeg, A vérem lázban ég; Vesztem okozta épp ő, Ki húgom és a vérem! Ah! NORMAN De kellet, hogy elmeséljem, Ha kínos is talán! RAYMOND Ó, ég, segíts szegényen, Ha bűnös is talán! ASHTON Átkos szerelmed eltaszít! Most, hogy lehullt a fátyol, Ha téged villám sújtana, Még az se fájna, még az se fájhatna így, Ah! Még az se fájna így! (A fegyveresek visszatérnek.) FEGYVERESEK (Normanhoz) Az, mit sejtettél, való volt! NORMAN (Ashtonhoz) Hallod ezt? ASHTON Mit tudtok? FEGYVERESEK Nos, halljad! Erre-arra járva-kelve, Már az emberek kidőltek, És a régi vár tövében Megpihenni épp megálltunk, Hírtelen egy arra osonó sápadt férfit láttunk. Erre mind utána menten, Hogy ki volt az ismeretlen! Ámde fölkapott lovára, S messze tűnt, akár a pára! Végre egy vadászt találtunk, Látta őt, s meg is nevezte. ASHTON Ki volt hát? FEGYVERESEK Edgár volt! ASHTON Ő az! Ó, szégyen, ó, szégyen és gyalázat! Nincs oly szív, mely bírja ezt! RAYMOND Ó, nem, ne higgyed ezt! Nem, nem! ASHTON Nem, nincs oly szív, mely bírja ezt! RAYMOND Hallgass rám csak! ASHTON Nem, ezt nem! RAYMOND Húgod... nézd... ASHTON Nem! Nem! RAYMOND Kérlek! ASHTON Egy szót se szólj! Sem a szó, sem a néma kérés, Rábeszélés, semmi sem hat rám! És az éltem érte adnám, Ó, ha vérét onthatnám! Bosszúvágy, ez az ősi, vad érzés Úgy emészt, akár a máglya... Sosem ég ki már a lángja, Más nem oltja, vért kíván! Ez vért kíván! FEGYVERESEK (Ashtonhoz) Csillapodj, hisz el nem szökhet, Itt van ő ma éjszakán, ma éjszakán! RAYMOND Árny borult e ház egére, Bár ne hozna bajt reá! ASHTON Egy szót se! Ah! Sem a szó, sem a néma kérés, Rábeszélés, semmi sem hat rám! RAYMOND Ah! Ne higgyed ezt! ASHTON És az éltem érte adnám, Ó, ha vérét onthatnám! Bosszúvágy, ez az ősi, vad érzés Úgy emészt, akár a máglya...stb. RAYMOND Ó, bár, ó, bár ne hozna bajt reá! FEGYVERESEK Itt lesz még ma éjszakán! ASHTON Ez vért kíván! (Ashton távozik, a többiek követik) 2. kép (A kastély parkja. A háttérben a kastély fala látszik, kicsiny ajtóval. A szín közepén gótikus épületrommal körülvett forrás. Éjszaka.) LUCIA (A kastély felől érkezik, Alisával. Mindketten feszültek; Lucia láthatóan keres valakit, ám a forrást meglátva riadtan fordítja el tekintetét.) Hol késhet Edgar? ALISA Miért jöttünk? És éppen erre, könnyelmű módon!? Most, ha a bátyád jönne, nagy baj lehet! LUCIA Jól mondod! Tudja meg Edgar, meg kell, hogy mondjam, mily nagy veszélyben forog! ALISA Mért nézel merev arccal, rémülten arra? LUCIA Ott a forrás! Ó, rémes! Remegek, hogyha látom. Ó, hiszen tudod: egy ősapánk, ki itten dühös őrületben, féltékenységből nejét leszúrta; a vízbe hullt a boldogtalan asszony, s a forrás maradt is a sírja... A szellemét is láttam... ALISA Mit mondasz?! LUCIA Most hallgass rám! Mélységes, néma csend honolt Fekete felleges éjen, És csak egy homályos holdsugár Fénylett fakó-fehéren... Egyszerre sóhaj szállott át Halkan az éjszakán, És ekkor, ekkor ott a víz színén Feltűnt a szellem, az árny! Ah! Valamit mintha mondana, Ajka mozog, szóra nyílva, Holt karját tárva ki énfelém, Mintha magához hívna... Némán ott állt és hírtelen Eltűnt, akár a szél, ah, És az előbb oly tiszta víz Piros lett, mint a vér! ALISA Ó, ég! Megértem. Ez intő előjel. Légy óvatos! Ha így nem vigyázol, Lucia, drágám... nem érted? Szerelmedért az életeddel játszol! LUCIA Ő a fénye az életemnek És a bajban ez ád új erőt! Akkor, midőn oly lángolón Itt megfogadta százszor, Bármerre járjon, bárhol, Ő vár örökre rám, örökre rám! Oly lángolón itt megfogadta százszor, Bármerre járjon, bárhol, ő vár örökre rám. Elszállt a kínzó bánatom, Örömre vált könnyem árja, Új fény gyúlt borús homályra, Nap fénye vihar után. ALISA Ah! Könnyes, keserves órák, Szörnyű szenvedések várnak rád! Könnyes, keserves óráknak szenvedése vár! Mondj le, drága szívem, mondj le róla! LUCIA Akkor, midőn oly lángolón Itt megfogadta százszor, Bármerre járjon, bárhol, Ő vár örökre rám, örökre rám! Oly lángolón itt megfogadta százszor, Bármerre járjon, bárhol, ő vár örökre rám. Elszállt a kínzó bánatom, Örömre vált könnyem árja, Új fény gyúlt borús homályra, Nap fénye vihar után. ALISA Úgy hallom, ő jön! Itt, közelben leszek, és vigyázni fogok. (A kastélyba távozik.) EDGAR (Megjelenik) Lucia, bocsáss meg, hogy ide kérettelek ilyen késői órán, de fontos okok késztettek erre. Még ma éjjel innen el kell utaznom. Elhagyom hazánkat hajnal előtt. LUCIA Ó, Istenem! EDGAR Barátok várnak engem a francia parton. Skócia sorsa eldől, most kedvező a helyzet. LUCIA És engem itt hagysz, egyedül, könnyek közt? EDGAR Nem hagylak így el! Bátyádhoz megyek, és felajánlom néki a békejobbot, s békekötésünk zálogaként, majd nőül kérlek én. LUCIA Mit hallok?! Nem, nem, még várjunk! Egyelőre ne szólj még! Titok legyen szerelmünk! EDGAR (Keserűen) Megértem! Bátyád üldöz, az ősi ellenség. Elrabolt mindent, és ez mind nem elég! Szegény apámat, örökségemmel együtt! Mi kell még? Mit akar még a gonosz szívű, a hóhér?! Meg akar engem ölni? Véremre szomjas? Gyűlöl engem... LUCIA Ah, nem! EDGAR És megvet! LUCIA Kérlek, csillapodj, az égre! EDGAR Bosszú lángja elönti szívem, halld meg! LUCIA Edgárom! EDGAR Halld meg és reszkess! Esküszóval megfogadtam Holt apámnak sírja mellett, Hogy a gyilkos, ha ráakadtam, Nem talál nálam kegyelmet. LUCIA Ah! EDGAR Most, hogy téged szenvedni látlak, Már nem érzek oly bosszúvágyat, Ám az esküt mégis állom, És szavamat nem, nem szegem meg én soha! LUCIA Ah, csillapodjál, gondolj énrám! EDGAR Ah, Lucia! LUCIA Hogyha szólnál, utóbb megbánnád! Szenvedésem nem elég tán? Hát halálomat kívánnád?! EDGAR Nem, Lucia, nem! LUCIA Más ne gyúljon a szíved mélyén lángra, csak szerelmed égő lángja, Ez a tiszta fényű fáklya, Ez az égi fénysugár, Csak a szerelmednek égő lángja, Az égi, égi sugár! Csak a szerelmi láng, Csak az égi sugár! EDGAR Bosszúvágyam lánggal éget, Bosszúvágyam nem bírom tovább ki már! Esküdj hát itt örök hűséget, Esküdj nékem a fenséges égre, Isten lát és hall itt téged, Esküdj vélem az ő szent nevére: Egy a sorsunk, légy feleségem! Itt a gyűrűm! (Gyűrűt cserélnek) LUCIA S te légy a férjem! LUCIA, EDGAR Egybeolvad szívünk lángja, és e tűz halálomig ég! Esküm hallja, szerelmem látja, LUCIA vágyam érti a jóságos ég! EDGAR Az ég, a jóságos ég! Vágyam érti a jóságos ég, Megérti az ég, a jóságos ég! Válni kell, az idő sürget. LUCIA Ó, e szó mi fájó nékem! Szívem mindig nálad marad. EDGAR Szívem nem hagy el, ígérem! LUCIA Drága Edgar, drága Edgar! EDGAR Válni kell, időnk lejárt! LUCIA Ó és mondd, ugye titokban Hírt is adsz, hogy megnyugodjam! Fut a perc, ha rólad hallok, és erőt ad új remény! EDGAR Szívem őrzi drága hangod, arcod nem felejtem én! LUCIA Ah! Ha száll a szél a légen át, S szavában sóhajt a bánat, Ha tenger árja zúg feléd, Mormolva panaszt utánad, Megérzed néma sóhaján A szívem bánatát, Hullass egy égő könnyet rá, Hű szíved zálogát! EDGAR Ha száll a szél a légen át, stb. LUCIA Ah! EDGAR Ha száll a szél a légen át, stb. LUCIA Ég áldjon! EDGAR És tartsd meg esküdet, Luciám! LUCIA Edgárom! EDGAR Ég áldjon! (Edgar távozik, Lucia visszatér a kastélyba.) MÁSODIK FELVONÁS „A HÁZASSÁGI SZERZŐDÉS“ 1. kép (Lord Ashton szobája A Lord asztalánál ül, váratlanul belép Norman) NORMAN Egy perc csak, és itt lesz Lucia! ASHTON Türelmetlen vagyok. A lakodalmi ünnepéjre mindenki megjött, előkelő rokonság, sok nemes úr és dáma; jön Artur is rövidesen... (Dühösen felpattan az asztaltól) És Lucia – balga módon – nem hajlik a szóra! NORMAN Ó, ne félj: már olyan régen van távol Edgár, én leveleit mind elfogtam. Most ez az újabb álhír, hogy Edgár más leányért lángol, ez kiöli szívéből azt az érzést örök időkre. ASHTON Már jön is éppen! Hol az a hamis levél? Add ide! (Norman átadja a levelet) Te menj most, állj az országútra, az emberekkel együtt, és várj ott, és ujjongó éljenzések közben vezesd be Arturt! (Norman távozik) Jöjj, Lucia, már várlak! (Lucia lép be imbolygó léptekkel, bátyjára függesztve bizonytalan tekintetét) Én azt reméltem, jobb lesz a kedved mára. örülni fogsz, és lakodalmad napján vidáman állsz elém. Te hallgatsz, s csak nézel? LUCIA Reszkető ma arcvonásom, Szótlan állok, fakó fehéren. Téged vádol némaságom, Szótlan, titkos kínszenvedésem! Számon kéri az Úr fenn az égben, Mért vagy ily kegyetlen hozzám, Számon kéri még majd az Isten, Ah, mért vagy ily kegyetlen énhozzám?! ASHTON Józanész kívánja tőlem, Mert oly esztelen a vágyad! Ám, ha észretérsz időben, Én a régi bátyád vagyok. Szívemben jóság élt teirántad, Míg nem volt szigorra ok, Bennem jóság élt irántad, Míg nem volt szigorra ok. Férjed nemes... LUCIA Hagyd már abba! ASHTON Hogyan?! LUCIA Engem máshoz köt az esküszó! ASHTON Nem törődöm! LUCIA De bátyám! ASHTON Nem törődöm! LUCIA Megesküdtem másnak, megesküdtem másnak már! ASHTON Jól van! Egy levél elárul mindent, Mily galád csalót szerettél. (Átadja a Normantól kapott levelet) Olvasd! LUCIA (Olvas; arcán meglepetés és kegyetlen fájdalom tükröződik, majd egész testében megremeg a visszafojtott zokogástól) Ah! A szívem megszakad! ASHTON (Húga segítségére siet) Hisz te szédülsz!... LUCIA Úgy ért engem, jaj, mint egy villámcsapás! Ha égett a könnyem, ha fájt is a bánat, De szép volt az élet, mert várhattam őt! De így, már a kínos halál vár reám, Ha másé a szív, mely enyém volt, enyém csupán! ASHTON Elcsábított téged, a szívét ígérte, És te a fivéred megtagadtad érte. LUCIA Ó, Isten! ASHTON De hála az égnek, hogy más nőt kíván, S te nem futsz az álnok, a hűtlen után! LUCIA Ó, jaj, így most már a sivár halál vár reám, Hogyha másé a szíve, ha másé a szíve, Mely enyém volt csupán, enyém volt csupán! ASHTON Elcsábított téged, a szívét ígérte, Te pedig a véred megtagadtad érte! De hála az égnek, hogy más nőt kíván, S te már nem futsz a hűtlen, Te már nem futsz a hűtlen, az álnok után! (A kastély udvarából éljenzés hangzik fel.) LUCIA Mi van kint? ASHTON A nép kint éljenez ujjongva jönnek! LUCIA Mi történt? ASHTON Megjött a férjed, ... LUCIA Mily borzadás Futott keresztül rajtam! ASHTON ... és vár reád az esküvő! LUCIA A sírom, a sírom, csupán az vár rám! ASHTON Sorsunkra döntő ez óra! LUCIA Szédülök, nem látok! ASHTON Nézd csak, ha Vilmos meghal, úgy Máriára száll a trón Angliában... A pártomat ma üldözik, s az életem veszélyben... LUCIA Ó, én félek! ASHTON Nincs senki más, ki segíthetne rajtam, csak Artur... LUCIA És én most? ASHTON Meg kell, hogy mentsél! LUCIA Ó, bátyám! ASHTON Hozzá kell menned! LUCIA Megesküdtem másnak! ASHTON Tartozol ezzel! LUCIA De... ASHTON (Indul) Ne kéress! LUCIA Ó, ég! ASHTON (Hírtelen visszalép Luciához, s megragadja) Hogyha elhagysz és elárulsz, Döntöttél is az életemről, Szégyenteljes végzetemről, Mert fejemre vár a bárd! Álmaidban visszajárok, Véres árnyam szór majd átkot, Egyre látod azt a bárdot, Mely halálosan talált! LUCIA (Könnyes szemekkel az égre tekint) Nézz le rám, atyám az égben, Nézd a könnyem, a szenvedésem! Senki sincs a földön, égen, Kit ma nagyobb csapás talált! Szenvedésem véget érjen, Adj örök nyugalmat nékem, Én ma már csak jónak érzem, Szépnek látom a halált. ASHTON Újra látod majd a bárdot, Mely halálosan talált! (Ashton sietve távozik. Lucia egy székre rogy magábaroskadtan, Megjelenik Raymond, s felindultan Luciához lép.) LUCIA Szólj hát! RAYMOND Hiába minden. Nincs miben bizakodni már. Úgy hittem, igaz a sejtés, s elfogatja bátyád mindegyik írást, melyeket francia földre szerelmesednek küldesz, s ezért nem kapja kézhez. Így hát én magam levelet küldtem, másik titkos úton, mit biztos megkap... De íme: nem jő a válasz. Lásd be végre, ő végleg elfelejtett téged! LUCIA Mit tegyek? Mondd meg! RAYMOND Magad bízzad a sorsra! LUCIA Megszegve esküm? RAYMOND Méghogy az esküd...?! Nem jelent az semmit, hogyha rá nem ad Isten szolgája áldást. Ily esküt senki el nem ismer. LUCIA Jaj, így van. Tudom, így van, de mégis... A szív nem érti meg, mit ért az elme. RAYMOND Döntsön a sorsod! LUCIA Bánat csak szívem szerelme. RAYMOND Ó! Tégy le róla, ó, hidd el nékem, Úgy sem érne boldog véget! Ám, ha nem hat józan érvem, Holt anyád nevére kérlek: Végveszélybe lökni bátyád Semmi áron nem szabad! Holt anyádnak síri álmát El ne űzze zord szavad! Ah! Tégy le róla! Végveszélybe lökni bátyád Senki másért ne próbáld! Azt nem szabad. LUCIA Hallgass! Hallgass! RAYMOND Mondj le róla! LUCIA Ó jaj! Hallgass! RAYMOND Anyádért...! LUCIA Ah! RAYMOND Óvd a bátyád! LUCIA Jaj, hallgass! Ah! Hisz győztél... Nincs, ki bírna ennyi terhet... RAYMOND Jól van, lányom! A szívem örvend! Íme, messze tűnt a felleg! Ah! Jöjj, örvendj! Áldozd fel értük önmagad, Ezt kéri tőled sorsod! Úgy, mind e fájó kínért Isten jutalmat ád. Úgy lesz, meglásd! Vállalni kell a sorsod! Úgy, mind e fájó kínért Isten jutalmat ád! Tűrd el a földi szenvedést! Légy benne bízva boldog! Az Úr majd letörli könnyedet És vár a vigasz rád. Tűrd hát a földi szenvedést! Légy benne bízva boldog! Az Úr majd letörli a könnyedet S vár égi vigasz rád. Majd vár égi vigasz rád! LUCIA Bármit is kérnél, úgy legyen! Túl súlyos terhet hordok. Nékem az élet bánat, A végemet várom már. RAYMOND Jer, lányom! Légy bátor! Már tűnik is a felleg! Legyen a szíved bátor! LUCIA Jó! Megteszem. Jó! Jó! RAYMOND Ah! Áldozd fel értük önmagad, Ezt kéri tőled sorsod! Úgy, mind e fájó kínért Isten jutalmat ád. Úgy lesz, meglásd! LUCIA Majd vár a vigasz. RAYMOND Vállalni kell a sorsod! Úgy, mind e fájó kínért Isten jutalmat ád! Tűrd el a földi szenvedést! Légy benne bízva boldog! Az Úr majd letörli könnyedet És vár a vigasz rád. LUCIA Ah! Jaj nékem! Nem bírom már! Ő hűtlen! Edgar elárult! RAYMOND Tűrd hát a földi szenvedést! Légy benne bízva boldog! Az Úr majd letörli a könnyedet S vár égi vigasz rád. Majd vár égi vigasz rád! Vár égi vigasz rád! A vigasz vár! Majd vár a vigasz rád! LUCIA Úgy legyen! Úgy legyen! Ah! Ah! Ah! (Távoznak.) 2. kép A kastély díszterme, felcicomázva Artur fogadására. (A középen méltóságos lépcsősor vezet a kapuig. A színen tolongás; jelen vannak: Lord Ashton, Artur, Norman, lovagok, hölgyek, a lord nemesi rokonai, Lammermoor lakói, és a háznép.) VENDÉGEK (Az ünnepélyesen bevonuló Arturhoz) Téged köszönt az éljenzés, Szívünk feléd kitárjuk, Elmúlt dicsőség új fényét Tőled reméljük, várjuk! Téged barátság vágya És hű szerelmed vezérelt, Ujjongva várunk téged, Éljent kiáltunk feléd! A felhőtakarta tájra Csillag derít ma fényt, Elszállt a bánat mára, S öröm mosolyg felénk! ARTUR Ma még csillagtok nem ragyog, Sötét az éjszakátok. Gondoskodom, hogy régi fény Ragyogjon újra rátok. (Ashtonhoz) Feléd karom kitárom, Te tárd ki a tiéd, Oltalmazó, hű barátra találsz, Aki téged véd! VENDÉGEK Ah! Téged köszönt az éljenzés stb. ARTUR Barát, ki téged véd! Barátra lelsz, ki téged véd! VENDÉGEK Barát, ki téged véd! Barát, ki téged véd! ARTUR (Ashtonhoz) Nincs itt a húgod? ASHTON Egy pillanat, És itt van ő... Ma még talán a gyásza túl nagy, Arcszíne halvány, ez meg ne lepjen! Megtörte őt a bánat, anyját siratja egyre... ARTUR Megértem. Rég hallok róla. ASHTON Megtörte őt a bánat, Nem tért még magához. ARTUR Értem, de mondd csak: Hallom, mindenfelé mesélik, Hogy Edgár, ki régen erre kószál, Szerelmes Luciába, vakmerően... ASHTON Valóban, szemet vetett rá, De... ARTUR Jön! (Bevezetik Luciát) VENDÉGEK Nézzétek csak, a lány jön! ASHTON (Arturhoz) Anyja halálán búsul... (Luciához) Ő lesz a férjed! (Lucia hátrahőköl) Légy észnél!... Mondd, tönkre tennél? LUCIA Ó, nagy Isten! ARTUR (Luciához) Ha néked is ez az óhajod, Tiéd örökre szívem! ASHTON (Luciához) Légy észnél! (Az asztalhoz lép, melyen az előkészített házassági szerződés fekszik.) A szertartást el is kezdjük! LUCIA Nagy Isten! ASHTON (Arturhoz) Te jöjj most! ARTUR Ó, boldog óra! (Aláírja a házassági szerződést Közben Raymond és Alisa az asztalhoz vezetik a remegő Luciát.) RAYMOND Jóságos ég, segítsd meg! LUCIA Hát minden reménynek vége! ASHTON (Luciához, rejtve dühödt pillantást vetve rá) Ne tétovázz! Írjad! LUCIA Én nem bírom! ASHTON Írjad! LUCIA (Félve, szinte aléltan aláírja a szerződést) Halálom írtam alá most! ASHTON No, végre! LUCIA Úgy égek! Úgy fázom! Jaj, végem! (Az előcsarnokból lárma hallatszik) ALISA, ARTUR, ASHTON, RAYMOND, VENDÉGEK Miért e zaj? Ki jő itt? EDGAR (Az ajtót feltépve beront) Edgár! LUCIA Edgár itt! Elájulok! (Összecsuklik. Általános a megdöbbenés; Alisa , s néhány hölgy egy székre segítik Luciát.) ALISA, ARTUR, ASHTON, RAYMOND, VENDÉGEK Edgár itt! Jaj, mi lesz?! Jó Isten! Jaj, mi lesz?! EDGAR Mért van úgy halálra válva? Arca mért oly elcsigázott? Szenvedése csak újra gyáva Cselszövésre vet világot! Luciám, a drága lélek, Itt, e házban már nem élhet! Őt imádom, ő az álmom, Kire szívem vágyva vár! ASHTON Itt van ő, halálra szánva, S én csak tétovázva állok. Látom Luciát holtra válva, Ó, e látvány mélyen megrázott! Ősi átok újra éled, Őt halálba űzi, félek! Mintha szózat intne vádlón, És a hangja el nem áll! LUCIA (Eszmélvén) Ó, de vágytam én halálra, És reá hiába várok, Nincs reményem, mindhiába, Rám talált az ősi átok! Még halál se vetne véget Ennyi fájó szenvedésnek4 Ez talán csak rémes álom, Bárcsak véget érne már! Rémes álom ez! Csak véget érne már az álom, bár már! RAYMOND Rémes óra borzadálya száll reám, szívem elállott! Ó, szegényke, ó, az árva! Szinte szóra sem találok! Luciám, ó, drága lélek, Ez halálba űzi, félek! Ó, szegény leány, de szánom! Bár nyugalma volna már! Ó, jaj! ASHTON Újra éled ősi átok, Jaj, Luciát halálba űzi, Félek, halálba űzi! Vádolón szól bennem égi szózat! A szózat egyre vádol, ó, jaj! EDGAR Mért van így halálra válva? Ó, mért? Luciám, ez a drága lélek! Imádom, rá a szívem várva vár! Csak ő a szívem vágya, s rá vár! ALISA Luciám, ó, drága lélek, ez halálba űzi, félek! Ó, szegény leány, de szánom, Bár nyugalmat lelne már! Ó, bár megnyugodna már! Ó, jaj! ARTUR Rémes óra borzadálya Szállott rám, szívem megállott! Ó, szegényke, ó, az árva! Szinte már szóra sem találok! Luciám, a drága lélek, Ez halálba űzi, félek! Ó, szegény leány, de szánom! Bár nyugalma volna már! Ó, jaj! VENDÉGEK Lucia, ó, drága lélek, Ez halálba kergeti, félek! Már ezt nem soká bírja, félek! Ó, szegény leány, de szánom! Bár nyugalma volna már! Ó, jaj! ARTUR, ASHTON (Kardot rántva Edgárhoz) Távozz, vakmerő, azt mondom, Távozz, különben véred ontom! FÉRFI VENDÉGEK Távozz, vakmerő, azt mondom! EDGAR (Ő is előrántja kardját) Meghalok, de drága ára lesz, Te áruló, galád! RAYMOND (Közébük veti magát) Állj! Az Úr igéje szól belőlem, Halljátok szavát! Isten szent nevére kérlek, Kardotok hogy eltegyétek! Békét! Békét! Nincs gyilkolásra bűnbocsánat, Mert szólt az Úr: Bárki fegyvert emelne másra, Fegyver által elpusztul! Békét! Békét! (Mindnyájan leeresztik kardjukat, pillanatnyi feszült csend) ASHTON (Néhány lépést tesz Edgar felé, majd fenyegetően végigméri) Mit merészelsz? E házba vakmerően mért jössz? EDGAR (Büszkén) Luciáért! Érte jöttem! ASHTON Nem vagy észnél! EDGAR Igen, csak érte! Ő megesküdött nekem! RAYMOND Ah! Hagyd a céltalan szerelmet! Ő már másé! EDGAR Másé? Nem! RAYMOND (A házassági szerződést mutatja) Íme! EDGAR (Gyorsan végigfutja az írást; Luciához) Reszketsz... és zavart vagy... (A házassági szerződésre mutat) Ezt te írtad? Felelj, ha kérdem! (Nyomatékkal) Ezt te írtad? Felelj hát! LUCIA (Reszkető hangon) Én. EDGAR (Fojtott dühvel) A jegygyűrűd itt van, te hűtlen! (Visszaadja a Luciától kapott gyűrűt) LUCIA Ah! EDGAR Add a gyűrűm! LUCIA Edgár! EDGAR Add vissza! LUCIA Egy szót csak! (Zavarodottságán látszik, csak most érti meg, mit is cselekedett, ujjáról lehúzza az Edgártól kapott gyűrűt, amit az magához ragad azon nyomban.) EDGAR (Kitör belőle a megaláztatás elfojtott haragja, a gyűrűt földhöz csapja) Esküszegő, áruló, csalárd! Átkozott, ezerszer átkozott az óra, Melyben én adtam a csalfa esküszóra! Áruló és álnok-fajta, Mért is jött így utamba?! Ó, az álnok-fajta, átokverte, Miért is jött így utamba?! LUCIA Ah! EDGAR Az átkom lesújt rád! RAYMOND, ASHTON, VENDÉGEK Mily vakmerő! ASHTON Távozz! RAYMOND Békét! ASHTON Távozz! ARTUR, ASHTON, VENDÉGEK (Edgárhoz) Menj, menekülj, lobogó dühöm éled! Nincs hatalom, ami védene téged! Még, ha sokáig időzöl e tájon, A kard vasa járja a szívedet át! RAYMOND Menj, menekülj, a nagy égre kérlek! Lucia már sose lesz feleséged! Ó, ha megesne a szíved a lányon, Az ég ura áldva lenézne reád! LUCIA Védd meg Isten e vészterhes órán! Nézz az égből le, Mindenható, rám! Ó, de égő, de fájó a bánat, Mely e földön reményt már nem ád! Halld e kérő, e végső imámat, Értsd meg ajkam e végsóhaját! Ajkam sóhaját, Halld meg ajkam sóhaját! EDGAR (Kardját elhajítja, puszta mellét tárja ellenségei elé) Mért nem öltök meg engem ez órán, Mért is éljek tovább így, csalódván?! Ó, a holttestem útjába állhat, Könnyedén lépne ő énrajtam át, S míg az arcom halottfehérre sápad, Várja oltár a boldog, szép arát! Az oltár várja az arát! RAYMOND Védd az életed! Észre térj! Menj! Menj már, irgalmazz a lánynak, Irgalmazz szegény leánynak! Még az ég is áldva nézne le rád! Távozz, távozz, fuss el, És az ég áldva néz majd reád! ARTUR Távozz! Menj! Fuss, hogy véred ki ne ontsam! Galád, fuss! Galád, távozz hát! ASHTON Távozz! Menj! Tűnj el! A szégyenfolt égetőn marja szívem, Ah, véred moshatná le, csak véred, galád! ALISA Távozz, kérlek, ne késs itt sokáig! Ah, céltalan tovább, reménykedve várnod! Ah, távozz! Fájdalmadra majd az ég enyhet ád! VENDÉGEK Távozz! Menj! Fuss, hogy véred ki ne ontsam! Galád, fuss, fuss! Galád, menj, menj! Távozz, távozz! Fájdalmadra majd az ég enyhet ád! A szégyent véred lemossa, galád! (Raymond a végsőkig elcsigázott Luciát támogatja, Alisa, s a hölgyek körülveszik őket; a többiek a küszöbig üldözik a menekülő Edgárt.) HARMADIK FELVONÁS 1. kép Előcsarnokból nyíló földszinti terem a Farkas- szikla tornyában. (A berendezés csupán egy asztalból és egy karszékből áll. A háttérben ajtó, s egy nagy, kitárt ablak. Éjszaka van, kint vihar tombol. Edgar az asztalnál ül, mélyen keserű gondolataiba merülve, majd felemelkedik, s az ablakra pillant.) EDGAR Tombolj, te szörnyű orkán, Úgy, mint a lélek bennem! (Villámlik) Így! Rajta, tombolj! Zúgjatok rémes fellegek! Ma éjjel hadd pusztuljon a Föld is, Zúzzátok széjjel! Tán... pata dobban...? Valaki erre vágtat. Nem tévedek. Megállott. E szörnyűséges éjen Száz akadállyal küzdve Erre kit űz a végzet? (Belép Ashton.) ASHTON (Ledobja köpenyét.) Engem. EDGAR Hogy merészled?! Ashton! ASHTON Én. EDGAR Sorsod nem féled? Nagy merészség elémbe állnod. ASHTON Néked hoztam én a véget. EDGAR Hogy nékem? ASHTON Várlakomba törni kár volt. EDGAR Holt atyámnak árnya éled Látva téged itt, e házban. Néked itt a lég is méreg, S reng a föld a bosszú-lázban. Vakmerőn lakomba léptél... Jobb, ha nem maradsz tovább! Még ma csúfos véget érnél Mint ki élve sírba szállt! Az várna rád, az várna rád, Épp, mint arra, aki élve a sírjába szállt! ASHTON (Kegyetlen örömmel) Luciádat férjhez adtam, S már a nászi ágyhoz értek... EDGAR (Ezt a kínt... ne lássa rajtam! Ezt a kínzó féltékenységet...!) ASHTON Mától férje van. EDGAR (Ó, meddig tűrjek?!) No és? No és? ASHTON Csak halljad! Bárha boldog ének hangja Tölti el ma végre váram, Ám a szívem egyre hallja, Tettre szólít bosszúvágyam. És ki ülne gyáva-tétlen, Hogyha lelke hangja szól?! Felleg úgy dühöng az égen, Mint e szív haragja forr. EDGAR (Ó, a féltékenység kínoz!) ASHTON Felleg úgy dühöng az égen, Mint e szív haragja forr! A vérem forr! A vérem forr! Felleg úgy dühöng az égen, Mint a szívem, a szívem haragja forr! EDGAR Mi végre jöttél? ASHTON Azt megtudod. Szégyenbe hoztad házam. Megbánod! E penge még ma bosszút áll. Vér mossa le a szennyet, Mit durva lelked ejtett. Én véred kiontom. Igen! Ezt még ma véghez kell vinnem. EDGAR Meghalt atyámra esküszöm, Hogy én ontom ki véred! ASHTON Te? EDGAR Én. ASHTON Te? EDGAR Párbajt! ASHTON Megvívok véled én, ha majd a hajnal ébred. EDGAR Merre? ASHTON Majd ott, hol őseid zord sírja áll. EDGAR Ott jó. Jó. Ott várok rád! ASHTON Készülj, hogy végleg ott maradsz! EDGAR Készülj: megöllek ott! ASHTON Ha kél a hajnal! EDGAR Ha kél a hajnal! EDGAR, ASHTON Ah! Hát kelj végre, hajnal, Mi úgy várunk téged, Hogy vérszínű fényed Elöntse a földet! A fényed sugára Ha ráhull a tájra, Majd szörnyedve lássa A rettentő párbajt! Ha kél majd az új nap Lenézve e tájra Majd szörnyedve lássa A párbajt, a végső csapást! EDGAR A kardom átszúrja a szíved! ASHTON A véred kiontom én! EDGAR Holt ősök nyughelye vár! ASHTON Ha virrad, ott látsz! EDGAR, ASHTON Ah! Vad láng ég e szívben, Csak gyűlölni képes. A vágy egyre fűti: A bosszú mily szép lesz! A vad vihar, mely tombol, Mely földön-égen rombol, Nem szörnyűbb e vágynál, Mely énbennem lángol! Ha kél majd az új nap, Lenézve e tájra Majd szörnyedve lássa A párbajt, a végső csapást! ASHTON Az új nap sugára... EDGAR ...lenézve a tájra... EDGAR, ASHTON ...majd szörnyedve lássa A végső csapást! Fénye lássa majd A végső csapást! A végső csapást! (Ashton távozik.) HARMADIK FELVONÁS 1. kép A Ravnswood-kastély díszterme, ünnepélyesen kivilágítva Lucia esküvőjére. (A szomszédos termekből báli zene hallatszik. A színen apródok, lammermooriak, a kastély háznépe, majd hölgyek és lovagok jőnek nagy lármával.) VENDÉGEK Éljent mond ma e ház mindegyik híve, Járja be Skóciát végig a híre, S mind ellenségeink rémülve lássák, Újra mosolyg a szerencse ma ránk, Hogy újra mint mosolyg a szerencse ma ránk! Pártunkra fény derül, nincs többé válság, Újra miénk lesz egész hazánk! Mind ellenségeink rémülve lássák, stb. RAYMOND (Beront zihálva, s remegő léptekkel) Hagyjátok abba már, az égre! VENDÉGEK Arcod milyen falfehér! RAYMOND Hagyjad abba! VENDÉGEK Szólj, mi történt! RAYMOND Valami rémes! VENDÉGEK Szólj, mi baj, az Istenért! RAYMOND (Magaköré inti a vendégeket, majd mély levegőt véve összeszedi erejét) Ah! Luciánál, a nász-szobából, Épp, amint bement a férje, Lárma hangzott, segélykiáltás, Mint halálraváltak nyögése! Átrohantam, és a szobában, Ó, de szörnyűséget láttam! Elterülve, halott-fehéren Fekszik Artur ott, vérbe fagyva; Kardja Lucia kezében, Ki azt még kinyújtva tartja! (Mindenki elrémül) Rámtekint, szavam nem érti, „Vőlegényem hol van?” – azt kérdi, És a vértelen kis arcon át Szelíd mosoly vonult; Szörnyülködve vettem észre, Hogy szegényke tébolyult! Ah! VENDÉGEK Ó, jaj, mi gyászos! Mily szörnyűséges! Szívem halálos félelmet érez! Ó, éj, te rejtsd el e véres árnyat, Mély, sűrű fátylad boruljon rá! RAYMOND, VENDÉGEK Ah, bár e rémtett az ég urának Sújtó kezét ránk ne fordítaná! Sújtó kezét ránk ne fordítaná! RAYMOND (Távozni akar; meglátja a közeledő Luciát) Itt jön ő! (Megjelenik Lucia, rövid fehér köntösben, kócos hajjal, arca halálosan sápadt, tekintete merev, mozdulatai szakadozottak, baljós mosolyú arcán nem annyira az őrület, mint a közelgő halál jelei látszanak.) VENDÉGEK Szentséges Isten! Mintha sírból jönne! LUCIA Az ő hangjának édes zenéjét hallom!... Ó, ezt a hangot régen szívembe zártam... Ó, Edgár! Én visszatértem! Ó, Edgár!... Ó, Edgárom édes! Nézd, visszatértem! Szöktem az ellenség kezéből, az ellenségtől... Úgy fázom, hideg fut rajtam át!... Reszket a testem... Üljünk le ott!... Forrás tövében üljünk le úgy, mint hajdan... Itt, forrás tövében, jöjj, úgy, mint hajdan!... Ó, jaj!... Megjelent újra a szellem, Elválaszt tőled!... Ó, jaj, ó, jaj! Edgárom!... Edgárom!... Ah! Nézd, a szellem! Nézd, a szellem széjjelválaszt! Jer, arra menjünk, Edgár! Oltárhoz menjünk! Elhintve rózsák! Mily égi hangok szólnak! Mondd, hallod-e őket? Ah! Énekel már a kórus! Ah!... Szól már a kórus! Hát menjünk esküvőre!... Mily boldog óra!... Ó, Edgár! Ó, Edgár! Ó, boldog óra! A szívem olyan boldog! Oly boldogító érzés ez! Ó, mily szép álom, mily mámor! Tömjénfüst árad... lobog a fáklya lángja, Csillog a fénye... Ott van a lelkész... Nyújtsd ide a kezed! Ó, boldog óra! Ó, drága! A párod lettem, és párom lettél. Férjem vagy, drágám és én asszonyod, mindhalálig! VENDÉGEK Szánd meg, Uram, Isten, szánd meg! Uram, légy irgalmas, szánd meg őt! LUCIA Már többé el nem válunk, ó, mennyei álom! Egymással élünk szépen, drágám! Álom és mámor, csak álom, édes mámor És csók vár majd reánk! Álmodás, csak csókos álom, Csak csókos mámor, az vár majd reánk! RAYMOND Jön már a bátyja! ASHTON (Berohan) Szóljatok! Rémhíre jött a gyásznak! RAYMOND Színigaz minden! ASHTON (Luciához) Te átkozott! Ó, szégyen és gyalázat... VENDÉGEK Ne bántsad! RAYMOND Megállj! Lásd, nem tudja ő, hogy mit tett! LUCIA (Önkívületben) Mit kérdesz? ASHTON (Első dühe csillapultával, jobban szemügyre veszi Luciát) Ó, halovány... LUCIA Mit kérdesz? RAYMOND Elméje már nem tiszta! ASHTON Jó Isten! RAYMOND Rimánkodj, te szívtelen, Hogy Isten adja vissza! LUCIA Ah! Ó, jaj nekem! Párodra vádlón nézel... Ő nem volt hűtlen... de kényszer... Nem, nem, nem! Ne vádolj! Jaj, rettenetes vak dühvel A földre dobja gyűrűm, S elátkoz engem! Ah! Tönkretett kegyetlen-szívű bátyám! De téged várlak híven, Csak téged, míg élek, És rajtad kívül senkit! Ó, nem, soha senkit! Én csakis téged, amíg csak élek! Esküszöm néked, szeretlek én, Míg élek, mindig téged! ASHTON Szánd meg, Isten, könyörülj hát! Könyörülj néki, Uram, atyám! Irgalmazz néki, Jó Atyám! VENDÉGEK Ne bántsd szegény leányt tovább, És szánd! LUCIA Ah! A párom te vagy, A párom csakis te vagy! A párom te vagy, a párom, drágám, te vagy! ASHTON, VENDÉGEK Irgalmazz meg néki, Jó Atyám! Szánd meg hát! LUCIA Őróla szóltál? Hogy Artur…?! Róla szóltál?... Hogy Artur…! Állj, hova mégy!... Ah, könyörülj!... Jaj, megbocsáss! Jaj, megbocsáss! Irgalom! Ó, jaj! ASHTON, VENDÉGEK Szánd meg, Isten! Szánd meg őt! Irgalmazz hát! ASHTON Ó, húgom! Ó, húgom! Ez rémes! Drága húgom! VENDÉGEK Mily szörnyű éjjel ez! Borzalom! Borzalom! LUCIA Ah! Ó, jaj! El ne hagyj, Edgárom! Hullass a síri ágyra Itt lenn majd könnyet értem, Míg lelkem fönn, az égben Könyörög egyre a lelkedért! Szorongva várom az ajkad Megbocsátó szavát! VENDÉGEK Keserű könnyem árja Lelkemben egyre ég majd, Megszakad szívem, látva Boldogtalan szegényt, Látva szegényt! Ah, megszakad szívem, ha látom Boldogtalan szegényt, a szenvedő szegényt, Látva szegényt! LUCIA Ah! Hullass a síri ágyra Itt lenn majd könnyet értem, Míg lelkem fönn, a mennyben Könyörög egyre a lelkedért!... stb. (Szinte holtan dől Alisa karjaiba) ASHTON (Alisához és Raymondhoz) Vigyétek innen! Alisa, és te is menj, szegénykét ápoljátok híven! (Alisa és az asszonyok elvezetik Luciát.) Háborgó lelkem nem lelhet nyugtot... (Távozik.) RAYMOND (Normanhoz) Besúgó! Most ugye élvezed műved? NORMAN Nem értlek. RAYMOND Nem? Tán nem te lobbantottad a szikrát, mely a házunkra hullva lángbaborított, s porig égetett mindent? NORMAN Nem hittem volna... RAYMOND Artur miattad halt meg, hitvány! Te voltál gyilkosa! De rád száll kiontott vére, s a büntetésed meglesz. Rád sújt az ég e bűnért. Most eredj, és reszkess! (Lucia után indul. Norman a másik irányba távozik.) 2. kép (A kivilágított kastély melletti kripta előtt Hajnalodik.) EDGAR Sírboltban nyugvó ősök! Fajtátok végső, szerencsétlen utóda Hozzátok végre megtér! A bosszú lángja kihunyt szívemben. Ellenségem kardja oltsa ki életem! Nekem az élet oly szörnyű teher! Az egész világ üres és árva, Ha Lucia nincsen velem! Még világos a kastély, égnek a fáklyák... Ó, táncra nem elég hát az este, Te hűtlen asszony! Míg én itt fájón könnyeket ontok érted, Te ott nevetve vigadsz, boldog férj asztalánál! Rád boldog élet várjon, Rám a halál vár! Ha rám borul a szemfödél, S a csend honába tértem, Nem hullat könnyet senki sem, Egy árva könnyet értem! Ah! Nagy szenvedésem, bánatom Részvétre nem talál Most halljad végső sóhajom! Ki másnak adtad szíved, Tudd meg, hogy régi kedvesed Még síron túl is híved, ah, Ki nem felejt el hűtlenül A másvilágon sem! Kívánom, élj csak boldogan, Feledj örökre el, és erre járva Meglátva síromat, Ne gondolj arra, ki érted halt meg! Ó, te szívtelen! VENDÉGEK (Kijönnek a kastély kapuján) Ó, szegényke! Ó, szörnyű végzet! Vége, vége, már remény sincs! Már nem éli túl az estét, Alkonyatra már nem él! EDGAR Mit beszéltek? Szóljatok, az égre kérlek! Ah! VENDÉGEK Ó, szegényke! EDGAR Mit jelent e könny, e sírás? Végre szóljatok, kiről beszéltek hát? VENDÉGEK Luciáról. EDGAR Mi az, mi történt? VENDÉGEK Ó, szegényke! EDGAR Mért nem szóltok? VENDÉGEK Már nem éli túl az estét! EDGAR Ah! VENDÉGEK Násza megzavarta lelkét, Este tébolyodva lelték, És ahányszor csak megszólalt, Téged óhajt, érted sóhajt! EDGAR Luciámnak vége! Szerelmem! Ah! VENDÉGEK Már nem éli túl az estét, Alkonyatra már nem él! És ahányszor csak megszólalt, Téged óhajt, érted sóhajt! EDGAR Meg nem éri már az estét? És ne láthassam már soha Luciámat?! VENDÉGEK És ahányszor csak megszólalt, Csak érted sóhajt ő! (Lélekharang szava hallatszik) Ah! VENDÉGEK A vár harangja jelzi már halálát. EDGAR Szíven talált a hangja!... Eldöntötte ez a sorsom! VENDÉGEK Jó Isten! EDGAR Kell, hogy őt még újra lássam! (Indul) VENDÉGEK (Visszatartják) Végy erőt a szenvedésen! Térj eszedre, légy erős! EDGAR Kell, hogy lássam, és utána... (Áttörve a tömegen a kastély lépcsőjére ér) RAYMOND (Kilép a kapun) Állj! Hova rohansz, te őrült! Luciánk már nincsen itt. EDGAR Mit mondasz?! RAYMOND Ő már nincs itt! EDGAR Hogy ő már nincsen itt? De hát hol van? RAYMOND Az égben! EDGAR Hát Luciám már nem él? VENDÉGEK Ó, de szánom! Ó, de szánom! EDGAR Tisztalelkű, hű szerelemem, Égbe szálltál angyalszárnyon! Nézz reám le megbocsátón, Rám, ki követni fog, követni fog ma még! És, ha itt, lent gyűlöletnek Szelleme közénk is állott, S szétszakított földi átok, Egybefűz minket ott, fenn az ég! Ó, te hűséges szerelemem, Egybefűz ott, fenn az ég! Én követlek... RAYMOND Nincsen észnél, nincsen észnél! VENDÉGEK Ó, te őrült! Ó, te őrült! EDGAR Meg kell halnom, meg kell halnom! VENDÉGEK Térj észre hát, ezt tiltja az ég! Ezt tiltja az ég! EDGAR Nem, nem, nem! (Tőrt ránt és leszúrja magát.) RAYMOND, VENDÉGEK Ah! RAYMOND Ó, mit tettél?! EDGAR Már követlek... Ó, te drága... RAYMOND Ó, mit tettél?! EDGAR Nézz reám le, ah, várj rám, ott, fenn! RAYMOND Istenem! EDGAR Ó, ha itt, lenn... VENDÉGEK Borzalom! EDGAR Földi átok... VENDÉGEK Borzalom! EDGAR Közénk is állott, RAYMOND Bocsáss meg néki! EDGAR Ó, te drága, RAYMOND Istenem! EDGAR Majd ott egybefűz minket az ég! VENDÉGEK Ó, mily rémes szörnyűség! Bocsáss meg, ó, jóságos ég! EDGAR Ó, te hűséges szerelmem, Egybefűz ott, fenn az ég! Ó, te hűséges szerelmem, Egybefűz minket ott, fenn az ég! Ott, fenn majd az ég! (Térdre rogyva kezeit égre emeli; meghal) RAYMOND, VENDÉGEK Ó, ég, ó, ég, bocsásd meg, jóságos ég! VÉGE