DONIZETTI: LUCREZIA BORGIA melodráma két felvonásban, prológussal Prológus Első jelenet Terasz a velencei Grimani palotában (Éjszakai ünnepség. Időnként álarcosok mennek át a színen. A terasz két oldaláról látszik a fényesen megvilágított palota: háttérben a Giudecca-csatorna, amelynek sötétjében olykor gondolák tűnnek fel, távolban a holdfényes Velence.) GAZZELLA: Gyönyörű Velence! PETRUCCI: Imádnivaló! GAZELLA ÉS PETRUCCI: Itt minden örömöt megtalálsz! ORSINI: Fényesebbek éjszakái, mint másutt a nappalok. ORSINI, LIVORETTO, VITELLOZZO, PETRUCCI E GAZELLA: Gyönyörű Velence! Imádnivaló! Itt minden örömöt megtalálsz! Fényesebbek éjszakái, mint másutt a nappalok. (Nézelődő hölgyek és álarcosok rohannak be minden oldalról.) És holnap a szónok Grimanit követjük: a Pó partján lesz-e Ily örömökben részünk? GUBETTA: (előlép) Lesz! Alfonso udvara ragyogó és vidám… Lucrezia Borgia… MIND ÉS A KÓRUS: Csend! Nevét ki nem mondd soha! VITELOZZO: Megvetett név ez. LIVORETTI: A Borgiát… gyűlölöm… MIND: Ki ismeri bűneit, nem tudja nem gyűlölni őt! ORSINI: Én mindenkinél jobban! Halljátok… (mind körbeveszik) Egy agg jövendőmondó… GENNARO: Örökös regélő akarsz tehát lenni, Orsino! LIVORETTO, VITELLOZZO, GUBETTA, PETRUCCI E GAZELLA: Hallgass! GENNARO: Hagyd békében a Borgiát! Nem szeretek hallani róla. LIVORETTO, VITELLOZZO, GUBETTA, PETRUCCI E GAZELLA: Hallgass, ne szakítsd félbe; rövid lesz beszéde. GENNARO: Én alszom egyet…keltsetek fel, ha befejezte. (Lefekszik, és lassan elalszik.) ORSINI: Halljátok! A híres és végzetes rimini csatában sebesülten és élettelenül már a földön feküdtem… Gennaro jött segítségemre, életét kockáztatva Egy csendes erdőbe vitt, így mentett meg. MIND ÉS A KÓRUS: Bátorságát és irgalmát jól ismerjük. ORSINI: Ott, a néma éjben erőt és reményt merítve Esküt tettünk, hogy együtt maradunk életben, halálban. „Meghalni fogtok együtt!” Kiáltotta egy érces hang, és fekete ruhában hatalmas termetű aggastyán jelent meg előttünk. MIND: Nagy ég! ORSINI: „Óvakodjatok a Borgiáktól, fiaim!” – folytatta még hangosabban… MIND: Mily próféta volt…hogy így látta a jövőt! ORSINI: „Átok a gaz Lucreziára… hol megjelenik, a halál jár nyomában!” Így szólt, majd eltűnt: és a szél panaszos hangon a gyűlölt nevet még háromszor ismételte meg. MIND: Gonosz jóslat ez. De hiszel-e neki? Nem, nem, nem, nem! KÓRUS: Halld. A tánc hív! Hagyd az ily szomorú képzeteket… Töltsük vígan az éjjelt. Az a gonosz asszony ne zavarjon és Kínozzon ennyire. ORSINI: Lelkem ily csalárd jóslatoknak hitelt nem ad. Nem, nem ad, nem… De mégis… vesztemre olykor megdobban a szívem, Bármerre járok, látom azt az aggot, Gyakran hallom, bármerre járok, Éjjelente hallom még a rémes fenyegető szót. Gennaro, irigyellek, hogy ilyen jól tudsz aludni. MIND: Míg Velence rettegett oroszlánja Védelmet és menedéket nyújt, A Borgiák dühe és praktikái Minket el nem érhetnek, nem, nem. Jöjj! Hív a tánc… Hagyjuk aludni őt. (Mind el, kivéve Gennarót.) Második jelenet (Egy gondola köt ki, álarcos hölgy száll ki belőle: Lucrezia. Körülnézve előre jön. Meglátja az alvó Gennarót, hosszan nézi, tisztelettel és gyengédséggel. Gubetta hozzá lép.) LUCREZIA: Nyugodtan pihen… Oh, legyenek mindig ily nyugodtak éjszakái! Sose kelljen éreznie a szörnyű a fájdalmat, Melyet nékem tartogatnak az éjjelek. (Gubettához) Te vagy az? GUBETTA: Én. Félek, hogy valaki leleplez. Igaz, míg itt van, Velence oltalmat nyújt Önnek, De nem lehetetlen, hogy valaki megsérti, ha felismeri. LUCREZIA: És biztosan sértés érne! Mindenki gyűlöl! Pedig… nem ily szomorú sorsra születtem. Oh! Megtennék mindent, hogy a múltam eltöröljem, Hogy akár csak egyetlen szívben felébresszem a Szeretet és irgalom érzését, amelyet hatalmam Ellenére a világtól hiába várok. Látod azt az ifjút? GUBETTA: Látom. Több napja követem őt, és hiába Próbálom felfedni a titkot, mely Önt utána Ferrarából Velencébe, ily hosszú útra hívja. LUCREZIA: Felfedni? Nem fogod! Hagyj magamra! Harmadik jelenet (Miközben Lucrezia Gennaróhoz lép, nem veszi észre a két álarcos férfit, akik a háttérből előlépnek, és oldalt megállnak.) LUCREZIA: Milyen szép! Mily varázs ül E tiszta és büszke arcon! Nem, ennyire gyengéden gondolatom Se rajzolta meg soha. Lelkem boldogsággal telve Hogy végre láthatom… De ments meg attól, nagy Ég, Hogy egy napon megvessen engem! Felébresszem? Nem, nem merem… még arcomat megmutatni se. Pillámról a könnyet is fel kell szárítanom... egy pillanat alatt. A HERCEG: (hátulról, álarcban) Látod? Ő az. RUSTIGHELLO: Ő az, igen. A HERCEG: Ki lenne az ifjú? RUSTIGHELLO: Egy zsoldos. A HERCEG: Hazája? RUSTIGHELLO: Se hazája, se rokonai, de a legbátrabbak egyike. A HERCEG: Tégy meg mindent, hogy Ferrarában a hatalmamba kerüljön. RUSTIGHELLO: Grimanival holnap oda indul, Önként kedvedre tesz tehát. LUCREZIA: Miközben jajgat az elszorult szív, Miközben melletted sírok, Te aludj, drága lélek, csak örömről és Vidámságról álmodj, őrangyalod Csak boldogságra ébresszen fel! Csak én szenvedjek, egyedül szomorú éjeken át keserű virrasztásban; te boldogságról álmodj, és egy angyal semmi másra, csak boldogságra ébresszen fel! (A két álarcos távozik. Lucrezia Gennaróhoz lép, kezét akarván megcsókolni. Gennaro felébred, és Lucreziát karon ragadja.) LUCREZIA: Nagy ég! GENNARO: Mit látok? LUCREZIA: Hagyjon! GENNARO: Nem, drága hölgy. LUCREZIA: Hagyjon! GENNARO: (visszatartva) Hitemre, nem. LUCREZIA: Ah, hagyjon! GENNARO: Hitemre, nem! Csak hogy láthassam még! Ön finom és kedves. Nincs oly durva és érzéketlen szív, Mely bántaná. Félnie nem kell. LUCREZIA: Gennaro, lehetséges lenne, Hogy szeretsz engem? GENNARO: Mi ez a kétség? LUCREZIA: Oh, mondd! GENNARO: Igen, szeretem! LUCREZIA: (Ó, boldogság!) GENNARO: Ámde… hallgasson meg… Őszinte akarok lenni, igen. Volt egy drága lény, aki iránt hatalmas szeretetet érzek. LUCREZIA: Nálamnál is kedvesebb számodra? De hát ki? GENNARO: Anyám az. LUCREZIA: Édesanyád? Oh Gennaróm… Szereted őt? GENNARO: Jobban, mint önmagam! LUCREZIA: És ő? GENNARO: Ah, szánj meg… Nem láttam őt soha. LUCREZIA: Hogyan? GENNARO: Gyászos történet, melyet mindig Titkoltam mindenki előtt. De egy ismeretlen érzés arra indított Hogy elmondjam Önnek, mert láttam arcán Gyengéd és érző lelkét. LUCREZIA: (Nemes szív!) Szólj hát! Mindent elmondhatsz nekem! GENNARO: Egyszerű halászok gyermeke vagyok, Úgy hittem: szerényen éltem Nápolyban fiatal éveim…~ Mikor egy ismeretlen katona Felvilágosított tévedésemről: Lovat adott, fegyvert, és egy írást kezembe. Anyámtól! Oh, szegény… Ő írta, elmondva, hogy kegyetlen Hatalom áldozata; hogy értem és önmagáért reszket… Forrón kérlelt, hogy nevét ne kérdjem, Ne is beszéljek róla, és én engedelmeskedtem neki. LUCREZIA: És levelével mi lett? GENNARO: Nézze, itt van. Szívem felett őrzöm örökké. LUCREZIA: Oh, hány keserű könnyet ejthetett Miközben írta! GENNARO: És én, Úrnőm! Mennyit sírtam e betűk felett! De hogyan? Sír Ön is? LUCREZIA: Igen…érte… és érted! GENNARO: Drága lélek! Még kedvesebb szívemnek immár. (együtt) LUCREZIA: Szeresd anyádat, és mindig Gyengédséggel gondolj rá… Imádkozz, hogy enyhüljön Keserű sorsának haragja… Imádkozz, hogy egy napon Szívére szoríthasson téged. GENNARO: Szeretem, igen, szeretem, És minden tárgyban csak őt látom. Szívemben édes képet formáltam róla. Álmomban vagy ébren Mindig csak róla szólok én. (Minden irányból álarcosok jönnek: apródok fáklyával, dámákat és lovagokat kísérve. hátul belép Orsini, barátai kíséretében.) LUCREZIA: Valaki jön… most megyek. GENNARO: (visszatartva őt) Megálljon! ORSINI: (megismeri Lucreziát, és jelt ad barátainak) Kit látok? LUCREZIA: Itt kell, hogy hagyjalak. GENNARO: Legalább arra méltasson, hogy megmondja, ki Ön? (Még mindig visszatartva) LUCREZIA: Valaki, aki szeret, és egész életében szeretni fog. ORSINI: Majd megmondom én! (előlép) LUCREZIA: Nagy Isten! (Arcát álarccal takarja és távozni próbál) ORSINI: (útját állja és visszahúzza) Nem megy el innen! Meg kell, hogy hallgasson. LUCREZIA: Gennaro! GENNARO: Mit merészeltek? Ha bárki sérteni merné, Gennarónak nem barátja többé. ORSINI: Hogy kik vagyunk, csak azt szeretnénk tudatni vele. És utána meneküljön tőled. LUCREZIA: Oh, mily megpróbáltatás! ORSINI: Maffio Orsini vagyok, Úrnőm, Kinek bátyját álmában ölette meg. VITELOZZO: Én pedig Vitelli, kinek nagybátyját Elrabolt kastélyában gyilkoltatta meg. LIVEROTTO: Én az elárult Appiano unokaöccse vagyok, Kinek az Ön gyalázatos összeesküvése lett a veszte. PETRUCCI: Én Petrucci, annak a grófnak az öccse, Akinek sienai birtokát rabolta el. GAZELLA: Én pedig rokona szerencsétlen hitvesének, Akit a Tiberisbe veszejtett. GENNARO: (Egek! Mit hallok!) LUCREZIA: (Oh, átkozott Sorsom!) KÓRUS: Mily álnok asszony! LUCREZIA: (Hova szökjek? Mit mondjak?) ORSINI: Most, hogy tudja, mi kik vagyunk, Halld meg, ki ő… GENNARO ÉS A KÓRUS: Mondja, mondja! LUCREZIA: Ah, irgalom! ORSINI, LIVORETTO, VITELLOZZO, PETRUCCI E GAZELLA: Aljassá lett ez asszony, Örökké átok lesz osztályrésze. LUCREZIA: Kegyelem, kegyelem! ORSINI, LIVORETTO, VITELLOZZO, PETRUCCI E GAZELLA: Hazug, hitszegő, áruló, tisztátlan, méregkeverő. Amilyen hatalmassá, végzete oly gyűlöltté és rettegetté is tette őt. GENNARO: Oh, de ki ő? LUCREZIA: (lábaihoz borulva kérleli) Ne hallgass rájuk, oh, Gennaro! ORSINI, LIVORETTO, VITELLOZZO, PETRUCCI E GAZELLA: Ki? Tudni akarod? GENNARO: Igen! Ki ő? LUCREZIA: Könyörgöm, ne hallgass rájuk! ORSINI, LIVORETTO, VITELLOZZO, PETRUCCI E GAZELLA: Ő a Borgia! Ismerj hát reá! (letépik álarcát) MIND :(elborzadva) Ah! (Lucrezia elájul) Első felvonás Első jelenet (Tér Ferrarában. Egyik oldalon palota erkéllyel, alatta márványcímer, jól olvasható aranyozott rézbetűkkel: BORGIA. Másik oldalon kis ház, kijárattal az utcára, belülről kivilágított ablakokkal. Éjszaka van.) A HERCEG: A velencei udvarban ismertél rá? RUSTIGHELLO: Nyomába szegődtem és mintha árnyéka lennék, úgy követtem. (Gennaro házára mutat.) Itt lakik. A HERCEG: Itt? Szemben a hercegi lakkal, Lucrezia akarta így! RUSTIGHELLO: Ha a hitvány Gubetta szava És a titkos nyomozás nem csal, Azt akarja még most is, hogy itt maradjon. A HERCEG: Beléphetett oda, de élve nem jön ki soha. (Gennaro házából hangok hallatszanak.) Hallod? RUSTIGHELLO: Barátai vigadnak. KÓRUS: Éljen! Éljen! A HERCEG: …egész éjjel ez ajtók mögött mulattak a vidám ifjak. RUSTIGHELLO: Hajnalban szoktak elválni csak. A HERCEG: Az utolsó hajnal ragyog fel most a vakmerőnek. Barátaitól utoljára vesz ma búcsút. KÓRUS: Éljen, éljen! A HERCEG: Jöjj hát, kiterveltem bosszúm, Rá készen állok már. Gyors lesz és pontos, Vak bizalma segíti azt. RUSTIGHELLO: És ha dölyfös Grimani Hirtelen megjelenne itt? A HERCEG: Ily ostobákkal megküzdeni nem haboztam soha. A HERCEG: Történjék bármi, mit a szerencse hoz, Ellenségtől, büszke harcos, nem rettenek vissza én. A népek előtt a végzetes Lagúna nem örökre zárult be, A sértett hercegnek még megnyílhat az. (Gennaro házából a hangok egyre közelebbről hallatszanak, kialszanak a fények.) RUSTIGHELLO: Az ifjak búcsúznak… Uram, jobb lenne indulni most. A HERCEG: Végső búcsú lesz! Második jelenet (Gennaro, Orsini, Liverotto, Petrucci, Gazella, Vitellozzo vidáman jönnek ki Gennaro házából. Csak ő gondterhelt. Gubetta megjelenik oldalt.) MIND: Ég veled, Gennaro. GENNARO: Isten véletek, nemes barátaim. ORSINI: Hogyan, örökké ily szomorúnak kell látnom téged? GENNARO: Szomorúnak? Ugyan… (Anyám, ha látni nem is, legalább segíteni tudnék neked!) ORSINI: A kedves Negroni hercegnő pompás ünnepre hív ma, Hol ezernyi könnyed szépség vár reánk. Ha valakit elfelejtett volna meghívni, szóljon, Kiköszörülni a csorbát az én dolgom lesz. MIND: Ott leszünk mindannyian. GUBETTA: (előlép) Én is ott leszek. MIND: Oh, Signor Beverana! (körülveszik mind, kivéve Gennarót és Orsinit) GENNARO: (Orsinihez): Mindenütt ő kerül utunkba! Gyanús nekem régóta már. ORSINI: Ne aggódj, vidám fickó ő, olyan, mint mi mindannyian, nem veszélyes. LIVORETTO: Elég ebből, nem akarom, hogy ily bús légy, Gennaro. GAZELLA: Tán csak nem a Borgia kábított így el? ORSINI: Állandóan csak róla fogok hallani tőletek? Elég a tréfából, urak, nincs senki, ki úgy gyűlölné, mint én! PETRUCCI: Hallgassatok! Az ott, szemben, az ő palotája. GENNARO: Hadd legyen! Homlokára sütném a gyalázat bélyegét, Ahogy most így teszek a fallal, melyen írva áll: ”Borgia”. (A címer előtt lépcsőfokra áll és tőrével leveri az első betűt. Ezalatt két feketébe öltözött férfi lép elő a háttérből.) MIND: Mit teszel? GENNARO: Olvassátok most! MIND: Ejha! Orgia ! GUBETTA: Oly tréfa ez, melyért holnap Sokan drágán megfizethetnek. GENNARO: Vállalni fogom a tettet, ha majd a vétkest keresik. ORSINI: Valaki figyel minket. Most menjünk. MIND: Ég legyen veletek! (Gennaro visszamegy a házba, a többiek szétszélednek.) Harmadik jelenet RUSTIGHELLO: Mit csinálsz itt? ASTOLFO: Hogy elmenj innen, arra várok. És te mit csinálsz? RUSTIGHELLO: Hogy eltisztulj innen, arra várok rendületlen. ASTOLFO: Kivel van dolgod? RUSTIGHELLO: Azzal az idegen ifjúval, aki e házban lakik. És neked? ASTOLFO: Azzal a külhonból jött ifjúval, Aki szintén itt szállt meg. RUSTIGHELLO: Hová kísérnéd? ASTOLFO: A hercegnőhöz. És te, hová? RUSTIGHELLO: A herceg színe elé. ASTOLFO: Az út nem ugyanaz tehát. RUSTIGHELLO: De ugyanoda vezet. ASTOLFO: Egyik ünnepségre… RUSTIGHELLO: másik a halálba… A kettő közül melyik út nyílik meg? ASTOLFO ÉS RUSTIGHELLO: Aki erősebb, annak akaratától függ! (Rustighello jelt ad, mire orgyilkosok csapata jelenik meg és veszi körül Astolfót.) RUSTIGHELLO ÉS A KÓRUS: Szót se szólj! Menj, távozz! Megérezheted itt a legnagyobb erőt. Jaj neked, ha gyanújának csak árnyéka rád vetül. Csak Alfonso itt az úr, akarata a leghatalmasabb törvény. ASTOLFO: De a hercegnő haragja… RUSTIGHELLO: Hallgass… és ne félj tőle! KÓRUS: Az ő nevét és hírét mocskolta be a vakmerő: De bosszút állni a herceg kíván érte. Dőre vállalkozás ebben gátolni őt. Ha bölcsen akarsz viselkedni, engedelmeskedj, Távozz és hallgass! ASTOLFO: Megyek — ne az enyém, a ti szándéktok szerint történjen minden. (Astolfo távozik. Rustighello és az orgyilkosok betörnek Gennaro házának kapuján.) Negyedik jelenet Terem a hercegi palotában (Hátul hatalmas bejárat. Jobbra festett ajtó, balra egy másik rejtekajtó. Középen bársonnyal takart asztalka.) HERCEG: Mindent végrehajtottál? RUSTIGHELLO: Mindent. A fogoly itt kinn vár. HERCEG: Most jól figyelj! A hátsó titkos teremben, nagyapám szobrának lábánál egy szekrényt nyit ki ez az aranykulcs. Benne egy ezüst és egy arany kancsót találsz: A szomszédos szobába vidd őket… Nehogy megkísértsen az arany kancsó… A Borgiák bora van benne. (Rustighello indulni akar) Várj! A bejáratnál karddal felfegyverkezve állj. Ha hívlak, a kancsókat hozd be; ha más jelt adok, fegyverrel rohanj ide. AJTÓNÁLLÓ: A Hercegnő! HERCEG: Siess! (Rustighello távozik.) Ötödik jelenet HERCEG: Miért ily feldúlt? LUCREZIA: A bosszú szólít önhöz, Gaz, hallatlan bűntettet jövök bejelenteni. Van valaki Ferrarában, ki nejének nevét fényes nappal Megsérteni és meghamisítani merészelte. HERCEG: Tudok róla. LUCREZIA: És nem bünteti meg semmivel? Életben hagyja őt, Alfonso? HERCEG: Színünk elé vezetik rögtön. LUCREZIA: Akárki lesz is, követelem, hogy halál fia legyen, itt, előttem. Szerelmére esküdjön, szent hercegi szóval. HERCEG: Szentül fogadom, így lesz. (az ajtónállóhoz) A foglyot! (Az ajtónálló távozik. A fegyvertelen Gennarót őrök vezetik be.) LUCREZIA: (megzavarodva) (Mit látok!) HERCEG: Ismeri őt? LUCREZIA: (Nagy ég! Gennaro ! Ah, mily végzet!) GENNARO: Fenséges Herceg, házamból fegyveresekkel Hurcoltatott ide. Remélem, szabad megkérdeznem, Mivel érdemeltem ki ezt a nagy szigort? HERCEG: Kapitány, lépjen közelebb… LUCREZIA: (Megdermedek…reszketek.) HERCEG: Egy vakmerő az imént, fényes nappal és szentségtörő kézzel a hercegi palotáról A Borgiák fenséges nevét eltávolítani merészelte. A bűnöst keressük. LUCREZIA: Nem ő a bűnös… HERCEG: Honnan tudja? LUCREZIA: Ma reggel ő másutt járt… Társai egyike volt a tettes. GENNARO: Nem igaz. HERCEG: Hallotta? … Legyen őszinte, És mondja meg, ha Ön a bűnös… GENNARO: Nem szokásom hazudni; Becsületem még életemnél is fontosabb. Alfonso herceg, bevallom… én vagyok a bűnös. LUCREZIA: (Jaj nékem!...) HERCEG: (halkan Lucreziához) Hercegi szavam adtam Önnek… LUCREZIA: Alfonso, néhány percig csak önnel kívánok szólni. (Alfonso egy intésére Gennarót elvezetik.) Jaj, segíts meg, nagy ég! Hatodik jelenet HERCEG: Egyedül vagyunk. Mit kíván? ... LUCREZIA: Ó, Uram, kérem, ez ifjú életét kímélje meg. HERCEG: Hogyan! Annyi szigor után? Haragja ily gyorsan elillant? LUCREZIA: (hízelgőn) Szeszély volt csupán… kinek használna halála? Oly fiatal! ... megbocsátok néki. HERCEG: Szavamat adtam, asszonyom, Hitemre, soha meg nem szegném. LUCREZIA: De, herceg… HERCEG: Soha. LUCREZIA: (önuralommal) Don Alfonso… hitvesének, a hercegnének Ezt az apró kegyet adja meg. HERCEG: Ki megsértette Önt, büntetlen ne legyen. Ön kérte halálát, és én megesküdtem rá. LUCREZIA: Bocsássunk meg: legyünk egyformán kegyesek… HERCEG: Nem. LUCREZIA: A kegyelem királyi erény. HERCEG: Megesküdtem. LUCREZIA: Oh, bocsássunk meg, legyünk egyformán kegyesek stb. HERCEG: Nem, soha! Megesküdtem… nem! nem! Megesküdtem… Nem, nem, nem, megesküdtem, veszni fog! Nem tehetem. LUCREZIA: És kedves Alfonso, Gennaróval szemben mi tette ily ellenségessé? HERCEG: (dühkitöréssel) Ki? ... Te. LUCREZIA: Én? Mit mond? HERCEG: Szereted őt, igen, szereted… LUCREZIA: (Mit hallok! ...) HERCEG: Velencébe mentél utána. LUCREZIA: (Ah, irgalmas ég!) HERCEG: Igen, szereted és követted őt. LUCREZIA: Én? HERCEG: Most is olvasom arcodon a gyalázatos vágyat, Melyet iránta érzel. LUCREZIA: Don Alfonso! HERCEG: Fékezd magad! LUCREZIA: Esküszöm önnek, esküszöm… HERCEG: Újabb hamis esküvel ne mocskold be magad! LUCREZIA: Nem. HERCEG: Igen, szereted és Velencéig követted őt. LUCREZIA: Don Alfonso !! HERCEG: Itt az idő, hogy tévedéseimért szörnyű bosszút álljak; Mely ettől a pillanattól gaz bűntársad fejére hull. LUCREZIA: Kegyelem, ah kegyelem, Alfonso, irgalom! HERCEG: Vége a hitványnak, így akarom. LUCREZIA: Az égre! HERCEG: Irgalomról hallani se akarok! LUCREZIA: Irgalomról hallani se akarsz? HERCEG: Nem. LUCREZIA: Nem? (felélénkülve) Nos, vigyázz hát, Don Alfonso, negyedik férjem, és eszedbe jól bevésd! Túl sokat láttál sírni, szívem túlságosan megsebezted immár. Haragom nagyobb már fájdalmamnál is… Vigyázz, vigyázz, Alfonso, vigyázz! A Borgiák leánya elégtételt vesz rajtad még! HERCEG: (iróniával) Ismerlek : ha akarnám, se tudnám Elfelejteni, hogy ki vagy; De tudd, hogy én vagyok a herceg, És Ferrarában az én kezemben vagy… Rád hagyom a döntést, válassz, hogy méregtől vagy kard által haljon meg. LUCREZIA: (magán kívül) Oh, istenem! HERCEG: Válassz! LUCREZIA: Hatalmas Isten! Nos, hát, vigyázz, Don Alfonso stb. HERCEG: Ismerlek: ha akarnám, se tudnám stb. HERCEG: Azonnal végezzék ki! LUCREZIA: Ah! Megállj… HERCEG: Vesszen! LUCREZIA: Ne kövess el ily sötét bűnt! HERCEG: Válassz, válassz… LUCREZIA: Ah! Ne kard által vesszen! … HERCEG: Vigyázz, itt állok melletted… Nem táplálhatsz semmi reményt. (Jelt ad, hogy Gennaro jöjjön be.) LUCREZIA: Sorsára hagyom a boldogtalant… Kegyetlen ember! ... halálom érzem… (Lerogy egy székre.) Hetedik jelenet (Bevezetik Gennarót.) HERCEG: (Gennaróhoz) A hercegnő kérésének, Aki bűnödet elfelejti, Kénytelen vagyok meghajolni, És szabadságod visszaadni. LUCREZIA: (Oh, hogy színlel!) HERCEG: Meg aztán… a bátorságtól, Mi Önben lakozik, az Adriai-tengert És véle együtt Itáliát, megfosztani nem akarom! GENNARO: Amennyire csak tőlem telik… LUCREZIA: (Aljas!) GENNARO: Hálát adok érte, Uram! De, ha már elmondhatom, Gyáva félelem nélkül… Kegyelme arra méltó férfinak jut. HERCEG: Hogyan? GENNARO: Fenséges atyja ellenséges csapatban harcolva Veszett volna el, ha egy zsoldos nem lett volna pajzsa és támasza. HERCEG: Ön lett volna az? LUCREZIA: (megélénkülve) És életét Ön mentette meg? GENNARO: Igen, én. LUCREZIA: Herceg! HERCEG: (Reménykedik az aljas nő.) LUCREZIA: De mégis! HERCEG: (Hiába!) Zászlómat kívánja szolgálni hát, kapitány? GENNARO: A velencei kormányhoz fűz örök kötelék: Nekik tettem esküt… és az eskü szent. HERCEG: (Lucreziához fordulva) Jól tudom. Akkor legalább ezt az aranyat.. (pénzes zacskót kínálva neki) GENNARO: Hála uraimnak, pénzem van elég. HERCEG: Legalább baráti kelyhet ürítsünk, Ahogy elődeink közt volt ősi szokás. Remélem, ez nincs ellenére… GENNARO: Uram, a legnagyobb megtiszteltetés lesz nékem… HERCEG: A kelyhet drága hitvesem szolgálja fel nekünk. LUCREZIA: (Ez rosszabb a halálnál!) HERCEG: (kezét megragadva) Jöjjön, hercegnő… rajta. ( Jelt ad Rustighellonak, aki távozik.) (Együtt.) HERCEG: Jaj neked, ha egyetlen mozdulattal, Ha egyetlen szóval elárulod magad! Színem elől e férfi élve nem menekülhet el. Hallgass és tölts, az italt ismered, Érthetetlen, miért borzadsz így tőle. LUCREZIA: Ha tudnád, mily rémséges tettre kényszerítesz, Hogy mennyire kegyetlen vagy, velem együtt borzadnál te is. Ah, irgalom! Menj! Nincs hozzád hasonló szörnyeteg, Nagyobb bűnt ember még el nem követett. GENNARO: Hogy velem ennyi jót tesznek, Senki nem gondolta soha, Csak álomnak tűnik, hogy tőlük bocsánatot nyerek. Anyám, ez csak imádságodnak köszönhető. HERCEG: Rajta: töltsünk! (tölt az ezüst kancsóból) GENNARO: Ily kegytől megdöbbenve állok. HERCEG: Önre iszom, hercegnő! LUCREZIA: (A barbár!) HERCEG: (Lucreziához) Az arany kancsót! LUCREZIA: Nagy Isten! (Lucrezia tölt az arany kancsóból) HERCEG: Az ég óvja, Gennaro. GENNARO: Hasonlóan kegyes legyen Önhöz is! (isznak) LUCREZIA: (Távozz! A természet nálad rosszabb szörnyet Nem teremtett még.) GENNARO: (Anyám, szabadulásom a te hő imáidnak jutalma csak!) HERCEG: (Magadért reszkess, álnok asszony! De előtted még ő lesz az áldozat.) (Lucreziához) Most, Hercegnő, tegyen kedve szerint. Tartsa még itt, vagy bocsássa el. (távozik) LUCREZIA: (erősen gondolkozva) (Oh! Egy fénysugár mégis!) GENNARO: Úrnőm… fogadja egy hálás szív köszönetét! LUCREZIA: (megbizonyosodva, hogy a herceg távozott, a színpad előterébe rohan, megragadja Gennarót) Boldogtalan! Mérget ittál! ... GENNARO: Ah! LUCREZIA: Egy szót se, mert megölnek. GENNARO: Hogyan? LUCREZIA: (egy ampullácskát ad neki) Fogd és indulj: e gyógyszer egy cseppje, egyetlen csupán, néked életet ad. Rejtsd el, menj, rohanj, Az ég kegyelme kísérjen. GENNARO: Mit hallok? Udvarodban egész másra, Nem halálra számítottam én. Gonosz szellem kötött kendőt szememre, Ő ámított hamis biztonsággal. Talán … ah! Kezed által talán még borzalmasabb halál vár rám. LUCREZIA: Bízz bennem! GENNARO: Benned, kegyetlen? LUCREZIA: Igen, indulj… A herceg riválisának hisz, és halálod akarja. GENNARO: Oh, mily veszély! LUCREZIA: Visszajön és megöl. Idd meg és menekülj! GENNARO: Oh, szörnyű kétség! LUCREZIA: Idd meg és menekülj! Anyádért kérlek erre, Gennaro, ha kedves még neked. (letérdel elé: pillanatnyi habozás után Gennaro dönt) GENNARO: Ha elárulsz, az büntessen meg, Akitől majd egyszer irgalmat te remélsz. (iszik) LUCREZIA: Mentve vagy! Oh, minő boldogság! Rohanj tehát… siess… menj! (kiengedi Gennarót a titkos ajón. A háttérben megjelenik a herceg Rustighelloval. Lucrezia sikoltva egy székre rogy.) Második felvonás Első jelenet (Kis udvar, Gennaro háza mellett. A ház egyik ablakából fény szűrődik ki. Éjszaka van.) RUSTIGHELLO ÉS AZ ORGYILKOSOK KÓRUSA: Az ablakban újra fény gyúlt. S ő még mindig Ferrarában van. A szerencse a herceg mellé állt: Bosszút fog állni riválisán. Hatoljunk be: kedvező az óra… Sötét az ég… senki nincs itt… senki se. (Megközelítik Gennaro házát, zajt hallva megtorpannak.) De csendet… valami suttogást.... Morajlást hallok… Valaki jön… álljunk lesben és figyeljünk, Ki lesz az, és merre tart. Második jelenet (Orsini kopogtat Gennaro házának kapuján, aki kinyitja és kilép.) GENNARO: Te vagy az? ORSINI: Én vagyok. Gennaro, nem jössz Negroni hercegnőhöz? Üres nekem minden öröm, melyet nem osztok meg veled. GENNARO: Nyomós okom van rá, hogy ne tartsak veled. Néhány pillanat és indulok Velencébe. ORSINI: És engem itt hagysz? Nem tettünk-e esküt, hogy történjék bármi, halálunkig együtt maradunk? GENNARO: De, így igaz. ORSINI: Tartod a szavad, ahogy én tartom? GENNARO: Gyere velem. ORSINI: Várj hajnalig, és jövök. A csodás báli meghívásnak nem tudok ellenállni. GENNARO: Ez a te Negroni hercegnőd nékem baljós előjelű. ORSINI: Nekem még inkább az a te utad, így: éjszaka, egyedül, titokban és gondterhelten. Maradj itt, Gennaro! GENNARO: Hallgass meg… és ha utána mégis kéred, itt maradok. Veszély fenyegeti életem… A halál jár nyomomban. ORSINI: Ki ármánykodik ellened? Mondd el nekem! Ki az? GENNARO: Halkabban! (Gennaro Orsini fülébe súg valamit, az nevet.) RUSTIGHELLO ÉS AZ ORGYILKOSOK: Úgy látszik, itt az idő… De nem: várjunk. A másik mindjárt elmegy. ORSINI: (nevet) Ah! Ah! GENNARO: Hallgass, hallgass, vigyázz! ORSINI: Nem csal meg gyanúd? Miket nem képzelsz? GENNARO: Hallgass! ORSINI: Ah, Gennaro, miket nem képzelsz! GENNARO: Hallgass, hallgass! ORSINI: Meggondolatlan! ORSINI: Nem ismered a nők praktikáit? Úgy tett, mintha megmentett volna, Csak hogy hálás legyél neki. Mérgekről elmélkedsz? Mitől félsz? Negroni hercegnő kedves asszony; A herceg nemes szívű férfiú. GENNARO: Ismersz már, jól tudod, Gyáva nem voltam soha. A halállal szemben se szállt inába Bátorságom egyetlen pillanatra se. Mégis… ebben az Udvarban Szívem veszélyt sejt. ORSINI: Ha akarsz, menj: nekem nincs kedvem Szerencsém béklyóba vetni. GENNARO: Ég veled tehát… ORSINI: Ég veled, Gennaro. GENNARO: Óvjon téged! ORSINI: Óvjon téged is! (megölelik egymást és elindulnak, hirtelen megállnak és visszajönnek) GENNARO: Nem tudok elválni tőled! ORSINI: Nem akarlak elhagyni! GENNARO: Követni akarlak az ünnepségre. ORSINI: Hajnalban indulok veled együtt. ORSINI / GENNARO: Bármi legyen sorsod, az legyen enyém is: Esküszöm rá ismét. ORSINI: Gennaróm! GENNARO: Drága Orsino! ORSINI: Örökre melletted… GENNARO: Élve vagy halva. Mint két virág ugyanazon a száron, Mint két gally ugyanazon az ágon, együtt nézzük a ragyogó eget, vagy együtt hullunk a földre le. (távoznak) Harmadik jelenet RUSTIGHELLO: Ne kövessétek! KÓRUS: Megszökik előlünk! RUSTIGHELLO: Ostobák! Negroni hercegnőhöz fut. KÓRUS: Akkor minden rendben. RUSTIGHELLO: Vesztébe rohan. KÓRUS: Semmi kétség: igazat szólsz. MIND: Makacs ifjú, bizonyosan a szerelem vakítja el. Hagyjuk meg hitében: végezni vele Már nem a mi dolgunk. Negyedik jelenet (Kivilágított és ünnepi bankettre feldíszített terem a Negroni Palotában. Pompásan terített asztalnál ülnek Negroni hercegnő és ragyogóan öltözött dámák, Orsini, Liverotto, Vitelozzo, Gazella, Petrucci, mindegyikük hölggyel az oldalán. Az asztal egyik oldalán Gubetta. Másikon Gennaro.) LIVEROTTO: Éljen a Madeira! MIND: Éljen ez a kincs, mely tüzet és életet ád! GAZELLA: Borok között a ciprusi a király. PETRUCCI: Hitemre, minden bor jó. ORSINI: Én azt szeretem, amelyik Negroni hercegné Csábító szemében a szerelem istenének Szikráját csillogtatja meg. MIND: Jól beszélsz! Koccintsunk rá! Igyunk az ő szép szemére! A szerelem alkotta őt, a ciprusi bor Öntötte belé minden szépségét. (koccintanak és isznak) GUBETTA: Részegek már: tegyünk róla, Hogy egyedül maradjanak. GENNARO: Eluntam magam. (elmegy az asztaltól) ORSINI: Nos, Gennaro, megszöksz tőlünk? Hallgasd meg az új bordalt, Amit egy napja költöttem. GUBETTA: (nevetve) Ah! Ah! ORSINI: Ki nevet? GUBETTA: Nevet mind, ki itt van. ORSINI: Hogyan? GUBETTA: Oh, a jeles poéta! ORSINI: Sértegetni akarsz? GUBETTA: Ha a nevetés neked sértés, Sérteni már jobban nem is tudnálak. ORSINI: (felállva) Hitvány kasztíliai! GUBETTA: Orgyilkos a Tiberisen túlról! (Orsini kardot ragad.) DÁMÁK: Nagy ég! Ezek egymásnak esnek! MIND: Mit csinálsz? Nyugodj le, Orsino! (visszafogják) ORSINI/GUBETTA: Olyan leckét kapsz tőlem, ostoba, Amely örökre mértékletességre És józanságra fog inteni! MIND: (közbevetik magukat) Teringettét, fejezzétek be! Tiszteljétek a vendégeket… Már az egész város összecsődül miattatok. DÁMÁK: Küzdenek…küzdenek… Hölgyek, távozzunk innen. (a dámák távoznak) Ötödik jelenet (Gubetta, Orsini, Liverotti, Vitelozzo, Gazella, Petrucci és Gennaro) LIVEROTTO: Béke, legyen béke most már! VITELOZZO: Holnap lesz itt az ideje, hogy lovagként Küzdjetek meg egymással, ne tőrrel, Mint holmi utcai gyilkosok. MIND: Igaz. GENNARO: De mi lett kardjainkkal? ORSINI: Letettük odakinn. MIND: Ne gondoljunk vele többé. GUBETTA: Urak, igyunk! GAZELLA: A dámák közben megijedtek, És itthagytak minket. GUBETTA: Vissza fognak jönni: alázatosan Elnézést fognak kérni. (egy feketébe öltözött pohárnok egy üveget hordoz körbe) POHÁRNOK: Siracusai bor. MIND: Csodás bor, szavamra! (mind isznak: Gubetta válla fölött kiönti a bort) GENNARO: (Maffio, láttad? A spanyol nem iszik.) ORSINI: Mit számít? Hiszen részeg már. GUBETTA: (dülöngélve) Most, ha akarjátok, barátaim, Orsini Elszavalhatja versét, mivel egy ilyen bor Mindenkiből költőt csinál. ORSINI: Igen: bosszantásodra. MIND: Egy balladát, Orsino! ORSINI: A boldogság titkát tudom, mert kipróbáltam, És erre tanítom barátaimat is. Legyen az ég derűs vagy borús, Legyen meleg vagy hideg, én csak Tréfálok és iszom, kinevetem a bolondokat, Akik a jövőre akár csak gondolnak is. MIND: Nem törődünk a bizonytalan holnappal, Ha megadatott élvezni a ma örömét. (sejtelmes hang, távolról siránkozó ének hallatszik) TÁVOLI HANGOK: Az istentelenek öröme kósza füst csupán. GENNARO: Milyen hangok! ORSINI: Valaki játszik velünk. MIND: Ki lehet az? ORSINI: Fogadok, hogy a hölgyek tréfája ez. MIND: Még egy strófát, Orsino. ORSINI: Használjuk ki az ifjú éveket: Vígságban lassabban futnak el. Ha az öregség sápadt arca Mered rám, és életemet fenyegeti, Én csak tréfálok és iszom, kinevetem a bolondokat, Akik a jövőre akár csak gondolnak is. MIND: Nem törődünk a bizonytalan holnappal, Ha megadatott élvezni a ma örömét. TÁVOLI HANGOK: Az istentelenek öröme kósza füst csupán. (lassan kihunynak a fények) ORSINI: Gennaro! GENNARO: Maffio! ~ Látod? A fáklyák kialszanak. ORSINI: A tréfa kezd komolyra fordulni. MIND: Meneküljünk. ~ Minden ajtót bezártak! Hová kerültünk? Hatodik jelenet (a háttérben kinyílik az ajtó, és belép Lucrezia Borgia, fegyveresek kíséretében) LUCREZIA: Lucrezia Borgia kezébe. MIND: (rémült kiáltással) Ah! Elvesztünk! LUCREZIA: Igen, a Borgia vagyok. Bálba, gonosz bálba hívtatok engem Velencében. Most én adok vacsorát nektek Ferrarában. MIND: Oh, elárultak minket! LUCREZIA: Hiába hittétek, hogy elmenekülhettek büntetlenül: Teljes lesz bosszúm a gyalázatért. Öt koporsó áll készen már holttestetek számára, Mert a méreg bennetek gyorsan hatni fog. GENNARO: (előlép) Öt nem elég: készítsd a hatodikat! LUCREZIA: (megdöbbenve) Gennaro! Nagy ég! GENNARO: Barátaimmal együtt fogok pusztulni. LUCREZIA: Menjetek! Zárjatok be minden ajtót, és bármi zaj hallatszana, ebbe a terembe ne lépjen be senki. MIND: Gennaro! ORSINI: Barátaim! LUCREZIA: Menjetek! MIND: Oh, jaj nekünk! Hetedik jelenet LUCREZIA: Itt vagy te is? Nem szöktél el? Mily kegyetlen végzet tartott vissza? GENNARO: Előre megéreztem mindent. LUCREZIA: Ismét mérget ittál. GENNARO: Van rá gyógyszerem. (előveszi az ampullát az ellenméreggel) LUCREZIA: Ah, igen, emlékszem rá… Istennek legyen hála érte. GENNARO: Barátaimmal együtt halok meg, Vagy velük együtt élve távozom. LUCREZIA: Ah, neked talán még elég lenne. (meglátva az ampullát) De barátaidnak nem elég… GENNARO: Nem elég? LUCREZIA: Nem GENNARO: Nem elég? Akkor hát, Asszonyom, Meghalunk mindannyian. LUCREZIA: Mit beszélsz? GENNARO: De Ön előbb készüljön, Hogy kezem által vesszen el! LUCREZIA: Én? Gennaro… Hallgass meg, esztelen… GENNARO: Szilárd az elhatározásom. (az asztalról egy kést vesz fel) LUCREZIA: (döbbenten) Mit tegyek? Mit mondjak? GENNARO: Készüljön! LUCREZIA: Kegyetlen! Képes lennél megsebezni, megölni engem? GENNARO: Igen, meg tudom tenni, kétségbe esve: Mindent, mindent elvettél tőlem. (elszánva) Semmi nem tart vissza. LUCREZIA: (sikollyal) Ah! Borgia vagy te is… Atyáid azonosak az én atyáimmal… Ezt a borzalmas bűnt ne kövesd el… Ne ontsd önnön véredet! GENNARO: Borgia vagyok? Nagy ég, mit hallok? LUCREZIA: Ah! Ne akarj többet tudni. LUCREZIA: Hallgass… ah! hallgass rám… Nem azért könyörgök, hogy életemet kíméld meg: Megsebzett szívem minden nap ezerszer meghalt már… Érted kérlek…. legalább magadat ne akard elpusztítani! Idd meg, idd meg … siess, hogy a kegyetlen méreg, benned kárt, jaj, ne tehessen. GENNARO: Borgia vagyok én is? LUCREZIA: Oh, az idő múlik, cselekedj! GENNARO: Maffio meghal. LUCREZIA: Anyádért tedd meg! ... GENNARO: Menj! Te egyedül vagy bánatának okozója… LUCREZIA: Nem: Gennaro…. GENNARO: Megölted őt… LUCREZIA: Ne gondold ezt! GENNARO: Mit tettél vele? LUCREZIA: Él, él még… és hozzád szól Az én fájdalmammal, bánatommal… GENNARO: Egek! Te lennél talán …? LUCREZIA: Igen, én vagyok. GENNARO: Te? Nagy Isten! ... Erőm fogytán ... (egy székre rogy) LUCREZIA: Fiam … Fiam! Valaki, jöjjön! … Segítsetek! ... Segítség, segítség! Senki nem hall … mindenki elment … Irgalmas Isten, mentsd meg az életét … GENNARO: Hagyd el … már késő ... erőm elhagy, megdermedek … LUCREZIA: Jaj nekem! … GENNARO: Szememre fátyol borul. LUCREZIA: Gennaróm! Egy szót csak … Egy pillantást, könyörgöm… GENNARO: Anyám, bár mindig az anyai szívtől távol éltem, Az irgalmas Isten legalább a halálban Egyesítsen veled, és engedje meg… anyám, Hogy lelkem kebleden lehelhessem ki. GENNARO: Anyám! … meghalok… LUCREZIA: Meghalt…meghalt. Nyolcadik jelenet (A háttérben kinyílik az ajtó, Alfonso és Rustighello lépnek be, katonák kíséretében.) HERCEG: Hol van ? LUCREZIA: (Alfonsohoz rohan, és a halott Gennaróra mutat) Lásd hát: itt van. A fiam volt ő, egyetlen vigaszom és reményem… Csak ő tudta enyhíteni az Úr rám sújtó haragját… Úgy éreztem, általa még én is megtisztulhatok. Vele együtt számomra minden fény kihunyt… Vele együtt szívem is meghalt… Fejemre az ég büntető dárdája sújt. (fia holttestére hanyatlik) MIND: Rettenetes titok. Gyászos történet! … ALFONSO: Segítséget neki ! MIND: Oh, egek! Még belehal! Hungarian translation © György Zathureczky, 2011. All rights reserved.