Erkel Ferenc: ISTVÁN KIRÁLY (Opera öt felvonásban) Szövegkönyv: Váradi Antal, Dobsa Lajos "I. István király" c. tragédiája nyomán István - magyarok királya bariton Gizella - királyné mezzo-szoprán Imre - herceg, fiuk tenor Péter - a velencei herceg fia bariton Vazul - árpádházi herceg, pogány vezér bariton Sebős - Buda fia, pogány harcos tenor Crescimira - a horvát fejedelem lánya szoprán Jóva - Gizella udvarhölgye alt Zolna - Jóva leánya szoprán Csanád - vezér bariton Főurak, papok, katonák, udvarhölgyek, pogányok ELSŐ FELVONÁS Tanácskozás (bevonulási induló) KAR Ég, áldd meg a királyt, tekints e szép hazára, hű néped így kiált. Láss itt oltárod zsámolyán buzgó fohászba leborulva. Vedd jobbkezedbe a jogart, hogy boldoguljon úr és szolga. Oltárodnál ezt kérve áll a hon, a nemzet s a király. ISTVÁN Trónusom szilárd oszlopai, védői szép hazánknak! Tanácsba hívott a király, bár elmúlt a harc, viszály, veszély, de súlyos gondok bántnak. FŐURAK Ha tán segíthetünk, rendelkezzél velünk! PAPOK Az Isten küld segélyt annak, ki hitt, remélt. FŐURAK A harcban ott valánk veled, ezt a tanácsban sem feledd! PÉTER Mit szóljak én, az elhagyott, kit jobbod védőn felfogott? IMRE Szívemre száll a bánat, gond bántja jó atyámat. ISTVÁN Halljátok aggodalmam: a nemzet léte bár szilárd, míg összetartunk, vész nem árt s megállunk a viharban. Nyugatról tiszta az ég, ott már barátaink laknak, de délen hallom még zaját ellenhadaknak. FŐURAK Fegyverre hát, megvéd e kar! PAPOK De nemzetünk békét akar! ISTVÁN Békét kíván az én szívem s én megtartom azt híven. De nem nyugodt az apaszív s hajlott korom már sírba hív: szeretném látni még családom új bimbóját még e világon. KAR Legyen tehát királyi nász, az ég áldását hinti rá, Árpád családja felvirul! PÉTER A tróntól ismét távolabb... IMRE Ó, Istenem, lelkem remeg. ISTVÁN Fiam jegyezze el a horvát fejedelem leányát, Crescimirát s a nász a két nemzet között a béke ünnepe légyen! KAR Üdv, áldás a királyra, ki az öröm s a béke malasztját árasztja a hazára. ISTVÁN S te mit felelsz, Imrém, fiam, reményem? Akarsz-e boldog agg napokat szerezni nékem? IMRE Atyám, az Isten rendelé, hogy néked szót fogadjak, főhajtva teljesítni kell parancsodat fiadnak. ISTVÁN A fejedelmi arát elhozni Péter indul, ő déli föld fia. Távol határainktól vezesse hozzánk Crescimit, gyorsan vivén e büszke hírt. KAR Indulj hát ifjú hős, vezessen ég kegye, siess, ég légy vele! (Elvonulnak, a színen marad Gizella és Imre) IMRE Anyám, óh ments meg engem! GIZELLA Fiam, mi bánt IMRE Üdvöm, lelke forog veszélyben. GIZELLA Az égre szólj, mi bánt? Tégy hát őszinte vallomást. IMRE Halld tehát, bánatom mi okozza: Egy csöndes, enyhe éjszakán csillagsugár ömölt reám. Térdelve ablakomnál épp esti imámat végezém, hogy a sugáros éjből elém egy csodás tünemény száll: egy égi nő, arcán varázs - az Isten anyja, senki más. Karján egy gyermek álmodik, arcán az üdvösség lakik. És mond a nő: keresd fel égi termeinket, feledd el szüleid, honod, a menny legyen új otthonod! És szívem megragadá egy szent varázs, szerelmem tárgya ő lesz, senki más s megfogadám, ő lesz anyám, égi arám! Hogy így szállok az élten át, viselvén az ő liliomát. MÁSODIK FELVONÁS Templomkert KAR Áldva légy Árpád honában várva várt ifjú ara, szálljon véled áldás, béke, te, nemednek legszebb éke! ISTVÁN, GIZELLA, KAR És most az Úrnak templomába kössön össze szent áldása... (Bevonulnak a templomba, színen marad Sebős és Péter) SEBŐS Szíved titkát meglestem, te szereted a szép arát. PÉTER Te vagy, és nem az ünnepélyen? SEBŐS Ah, meggyalávza mélyen, száműzve vagyok én e násznak ünnepén, és minden óhajtásom, hogy szép jövőt ne lásson e pár, sem az Árpádok családja. Szívem haragját Isten látja! PÉTER Segítő jobbot nyújtasz-e? Sötét tervem van, bosszúddal rokon. SEBŐS Itt van, rendelkezzél velem, bosszúnk családjok zúzza le, s mi örvendjünk a romokon. PÉTER Ha bájos Crescimir enyém lesz, közelgek a trón lépcsőjéhez s nay tervem kiviszem... SEBŐS, PÉTER ...De csak titokban, éj homályban. Ott győzünk, én hiszem! (Orgonaszó, a tömeg kivonul a templomból) KAR E hazának új leánya, Üdvöz légy ez ősi földön, feléd lobog szívünk lángja! CRESCIMIRA Drága magyar föld, új hazám! Dicső, nagyhírű földeden a nap szebben mosolyg reám, az élet édesebb nekem. Hol minden szív egy kincsebánya, leszek magyar hon hű leánya. KAR Hol minden szív egy kincsesbánya, leszen magyar hon hű leánya. Isten áldd meg a királyt, és az ifjú mátkapárra add üdvöd sugarát, szálljon veled áldás, béke reád! HARMADIK FELVONÁS Násszoba KAR Most elhagyunk, maradjatok nászéjszakán ti boldogok. Míg felderül a hajnal fénye, maradjon béke kíséretül. IMRE A sors betelt, meg kell törnöm esküm, vagy e kebelt... CRESCIMIRA Óh, én férjem, haldd ifjúságom álmát: Álmodtam egy édes éjszakán, hogy egemen egy angyal szállt át, s csodálatos fényt hint reám. "Jer" - mond' az angyal - "megmutatom a jövőd", s fényes felhők között mutat egy ifjú hőst. Büszke homlokán királyi fenség, arcán magasztos, szent varázs. Egész lényén az égi ihlet, megragadó, csodás. Az édes álom teljesült, mihelyt megláttalak. Te vagy, kiért szívem hevült, az ifjú szép alak. ó meg ne ítélj, hogy arcom felragyog, szerelmi pír az, hisz már tied vagyok! IMRE Boldogtalan leány, te nem tudod, hogy énnekem sötét titok, baljós talány takarja életem. Föl nem fedem, de érzem azt, hogy nem lehetsz enyém. CRESCIMIRA Hisz rajtunk már az ég áldása, eggyé kötött Isten, család. Vagy nem szeretsz s szülőid, Istent hamis esküvel megcsalád? IMRE Esküm csak összeköt, de eggyé nem forraszt soha. CRESCIMIRA Ó, égi irgalom, miért vagy hozzám mostoha? IMRE Más az én jegyesem, kié e lélek. Övé valék már, midőn nem ismerélek. Atyám akarta, engedék, de esküm törni tilt az ég! CRESCIMIRA Ah, ég örök hatalmai! Így meggyaláztok engem, hogy nászi fővel, égő szívvel így hasztalan esengem a boldogságot, mely enyém s amelyet így elvesztek én. IMRE Ne okold az eget, onnét csak üdv jöhet. Felém már integet égi arám. Neked szolgáljon vígaszul, hogy mindenik napon testvéri szívvel én érted imádkozom. CRESCIMIRA Te nem szeretsz, te megvetsz, szívedben más lakik! IMRE Mit mondjak? Ó, remeg szívem, valóm, eskümet el nem árulhatom. CRESCIMIRA Királyi vér buzog eremben, ez vérig sérti büszkeségem. Szívem fellángol, lelkem ég e megalázó hitszegésen. IMRE Isten, te adj most szent erőt, hogy megnyugtassam őt. Borulj le térdre, kérd az Istent, hogy adjon lelkednek vigaszt. Megenyhít mindig az imádság, az égi enyhítő malaszt. Én fájó szívvel távozom s érted imádkozom. (El) CRESCIMIRA Ó, bosszúálló égnek Istene, én dél bővérü lánya, ígyen megvetve, megalázva! Ó bár a sírba döntene e megalázás, égő szégyen, de eltiport szívem bosszúlva legyen! - Ég, ki az, ez órában e helyt? PÉTER (Be) Bosszúdnak angyala, az ég meghallgatá imád. Ím most kezedbe ád engem, bosszuló eszközül. CRESCIMIRA Ó, hát tudod? Szárnya van-e a gyalázatnak, hogy íly hamar bejárja a földet körülem? Mindenki tudja, azt hiszem. PÉTER Mindenki tudja, hogy Imre a galád, szíved megcsalá, átkot hozott híveimre, reád is. Ő mást szeret, téged megvet, kigúnyol, s máshol élvezi szerelmét. CRESCIMIRA Villámos ég hogy nem szakad fejére! Omoljon fajtalan, átkozott vére! Pusztuljon el családja s ő maga, ki a násznak szentelt éjjelén ily hitlenül gyalázva megcsala. PÉTER Így pusztuljon el családja s ő maga! Jusson méltóbb kezekre a trón, méltóbb szív legyen a tiéd. Fogadd el hódoló szívét Péternek, aki hőn szeret! CRESCIMIRA Ah, csak bosszúra adj kezet... PÉTER Légy csendesen, a zaj nem kedvező! Mutass lemondást és nyugalmat - ő elhiszi s akkor e sötét nedű bosszút áll rajta mindenért. CRESCIMIRA Ó szerelmem, forró szerelmi lángom, de én őt bírni vágyom. PÉTER Nem bírhatod, de bírja más, ha majd álmában ajakán szerelmesének neve lebben el. CRESCIMIRA Ó hallgass, megszakad e kebel! PÉTER Ha téged megvet, eltaszít, és te kedvesének rabszolgája lész... CRESCIMIRA Ne kísérts! Soha, inkább ketten halunk! PÉTER A láng lobog, közel vagyok! CRESCIMIRA Ha nem enyém, ne bírja más! Múljék el minden, törjön össze boldogság, szerelmi varázs! PÉTER Az Árpádok szívébe oltom e mérget, most csak egyik dőljön, aztán Crescimira enyém lesz. NEGYEDIK FELVONÁS Pogány oltár ZOLNA Itt a hely, itt kell várnom reá. Mi ez? Sírkő, temetőhely ez? Nem, oltár. De vajjon kié? Akárkinek emelte földi kéz, én előtte szívem Istenéhez imádkozom. Ó fensége éj ura, ki a csillagok arany fonalát csodás kezekkel szőtted, egy lányka áll előtted, kérve kér, boldogítsd szívét s bocsásd meg vétkét szerelméért. Tündéri fény az égen, Isten virrasztó szeme az alvó világ felett: ezüst világú hold, te őrizd kedvesem, vezéreld őt felém s én áldalak, ha meglelém. KAR (Visszhang) ... s én áldalak, ha meglelém. ZOLNA Mi volt ez? Csak a visszhang elzsongó zenéje - dalolok tovább. Jer, óh hajnal bíbor árja, hints fényt a fák lombjára, sírj a fűre harmatot. S kinek Isten dalt adott, kismadárka csicseregj! KAR ... kinek Isten dalt adott - ZOLNA Ah, csalfa visszhang felkereslek az árnyas bokrok aljában. (El) VAZUL A hajnal érkezik, kelet világa közelg. Jertek áldozatra Hadúrnak, a magyarok Istenének. KAR Lobogjon a láng, zendüljön az ének leigázott hazánk haragos Istenének! VAZUL Hadúr, még áll az oltár, még van körüle nép, mely jobbodtól segélyt vár, jer áldd meg fegyverét! Te döntsd meg ármányt és a keresztet, add buzogányunkra villámodat, hogy a keresztek helyébe állítsa Árpád népe oltáridat. KAR Hogy a kereszt helyébe állítsa Árpád népe oltáridat. VAZUL Hadúr, tiéd az élet, tiéd a vér, az erős semmivé lett, akit villámod ér. Mutasd meg, hogy hatalmasabb fényes napod szeme, s előtte porba hulljanak István s a keresztnek Istene! KAR Mutasd meg, hogy hatalmasabb fényes napod... ISTVÁN (Be) Hazudsz! Hadúr üres név, semmi más. Rideg pogány, sújtó vasaddal amit hirdetsz, árulás! VAZUL Király, te megtagadtad apáink ős hitét, papok kezébe adtad Árpádnak örökét. Mi híven őseink hitéhez kimondjuk azt, mit szívünk érez. KAR Mi híven őseink... VAZUL Amit szívünk sugall. Azért megállunk, kezünkben kardjainkkal várjuk halálunk, de megtagadni ős hitünk nem kényszeríthetsz minket! KAR Ki kard, fegyverre hát! VAZUL Fegyverre hát István király, Vazul csatázni készen áll! KAR Ki kard! Csatára! Harcra! ISTVÁN Megálljatok! A fegyvert elvetem, kardom, pajzsom az én Istenem. Győzni fogok fegyvertelen a béke szellemében, az Úr sugára lesz velem. Megyek az ő nevében s ti zendítsétek a bércen át a szent keresztnek himnuszát! KAR Én erősségem és énekem, nékem az Úr üdvösségem, az Úr az én üdvösségem! Adj diadalt a te híveidnek, és döntsd le a pogányok oltárait, hogy áldassék a Te neved, áldva legyen szent neved! ISTVÁN Meglátom, ki mer a fegyvertelen István királyra fegyvert emelni, amidőn Hadúr tüzét kioltni kél. KAR Hadúr, ne hagyd szent lángodat, emeld villámos jobbodat, adj győzelmet nékünk kereszt fölött, mert elveszünk. ISTVÁN Vissza! Bocsánat mindenkinek, királyi kegyelem! Ilyen fegyverrel harcol István s győz vértelen. KAR Bocsánat mindenkinek s királyi kegyelem! Én erősségem és énekem, nékem az Úr üdvösségem, az Úr az én üdvösségem! Adj diadalt a te híveidnek, és döntsd le a pogányok oltárait, hogy áldassék a Te neved, áldva legyen szent neved! Ámen! ÖTÖDIK FELVONÁS Trónterem GIZELLA Ó, visszahozta diadallal a nagy királyt az ég, hajoljon meg szavára minden és legyen békesség. ISTVÁN Az ég volt velünk, a béka áll, és egyetért nemzet, király. KAR Az ég volt velünk... ISTVÁN De hol szeretett jó fiam, hol Imre s fejedelmi nője? Mért nem jön, hogy örvendjen boldogságán szülője? JÓVA Uram, király fiad ne várd, megirígyelte az ég. A sors csalárd s a nászi koszorú díszét fagyos kezekkel tépi szét. ISTVÁN Mindenható! KAR Szomorú nász, ó fájdalom! A szomorú ara... CRESCIMIRA Csak daloljatok, a nászi dalt. Mindjárt jön a vőlegény, csak hófehérbe öltözik szegény. De csöndesen, de titkosan, mert néki már arája van fönn az égben. Ha az megtudja ezt a nászt küld rá halált és pusztulást. ISTVÁN Megtört szívemnek első gondja hazám: ki fog követni engem az ország trónusán? Bár szívem ellenére, de ő is Árpád vére, Vazul az, a pogány. KAR Az Isten megtéríti őt, és hozhat honunkra szép időt. CSANÁD Ó, Uram! Vazult, midőn hódolni jönne néked s szilárdítani a békességet, útközben bérgyilkos nép rohanta meg. Fülébe forró ólmot öntének s kiszúrták szemeit. Vérben fetrengve leltük ott a nyomorút, könyörögve, hogy Isten vegye magához őt. KAR Ó, irtózatos galádság, átok, romlás, ó rémítő eset. Az Árpádokra gyászos nap virradt, eldől egy sarj a más után gonosz csapás alatt. ISTVÁN Figyeljetek reám! István megaggott, érzi jól. Titkos gazoknak tőre ellen megvédeni nem tud, ez fáj szívemnek véghetetlen. De mert féltelek, családom nemes sarjadéki, kérlek, hagyjátok el e földet, más ország vidékei rejtsenek addig, míg itt a gazt Isten bosszúlja meg. Az Isten veletek! KAR (Behozzák Imre koporsóját) Ifjú királyfi holtteste ez, arája mint siratja, szülője tépett szívvel nézi s keserg az édesatyja. (Elvonulnak) ISTVÁN Ó, irgalomnak atyja Isten, mért kelle ősz fejemnek agg napjaimra fenékig innom az ürömpohárt? Hozzád fordulok vigasztalásért Mindenható! SEBŐS (Be) Most a végcsapást... ISTVÁN Uram, bocsásd meg mindazoknak, kik engem bántanak, megsebeznek, és áldd meg őket, áldj meg engem... SEBŐS Ó ölj meg engem Uram, nyomorú gyilkos vagyok, a magam s Péter bosszújának silány eszköze. De lelked fönsége a porba tiport, halálom esengem szent kezeidtől, engedd saruid nyomában csókolni a port. ISTVÁN Menj, légy szabad, de eltagadd, hogy nemzetedhez tartozol: orgyilkos nem lehet magyar! Menj, s merre bújdosol, kérd Istened, hazád hogy óvja meg. SEBŐS Te győztél, Szent István király! (El) ISTVÁN Ó, Isten, kezedben a jövő hatalmas mérlege, mutasd meg, szenvedésimet egy szebb jövő követi-e? Tárd föl a jövendőt nekem, hogy boldogul-e nemzetem? (Közzene) Uram, bosszúd irtóztató! Ó, áldassék a Te neved, családomat naggyá teszed! De hogyha Árpád vére kihal, mi lesz a nép utódival? Uram, szemed időkbe lát, tépd szét jövendőnk fátyolát! (Közzene) Holló van címerében, de lelkének sas-szárnya van! (Közzene) Uram, bocsásd el hű szolgádat, szemeim látták a jövőt! Időm lejárt, jó harcot harcolék, szilárdul áll a nemzet és a trón, csak egyetértsetek. Nagy, fényes századok közelgnek, vérrel, babérral ékesek, de én reájok csupán az égből nézhetek. (Meghal) KAR Ó légy néped őre mindenképpen, Szent István király, ott fenn az égben!