M. P. MUSZORGSZKIJ HOVANSCSINA (HOVANSZKIJ-FÉLE HISTÓRIA) BEFEJEZTE ÉS HANGSZERELTE: N. A. RIMSZKIJ-KORSZAKOV SZEMÉLYEK: HOVANSZKIJ IVÁN HERCEG, bariton a sztrelicek vezére HOVANSZKIJ ANDREJ HERCEG, tenor a fia GOLICIN VASZILIJ HERCEG tenor SAKLOVITIJ, bojár bariton DOSZIFEJ, az óhitűek feje basszus MARFA, fiatal özvegy, óhitű mezzoszoprán EMMA, fiatal német lány szoprán EGY ÍRNOK tenor VARSZONOVJEV, basszus Golicin bizalmasa KUZKA, sztrelic bariton 1. sztrelic basszus 2. sztrelic basszus Sztrelicek,* óhitűek, Hovanszkij Iván szolgálói és perzsa rabnői, nép Történik 1682-ben * (Hovanszkij szolgálatában katonáskodó vadászok) ELSŐ FELVONÁS 1. kép (Moszkva, a Vörös tér. Hajnalodik) KUZKA (az őrbódé előtt; félálomban) Szép város, Szép város Nagy Ivangorod... Ágyúval Én lőttem Falait... rommá. (A két sztrelic megjelenik) Lyányt leltem, Szép karcsút... Átölel szívesen... 2. SZTRELIC De jól alszik! 1. SZTRELIC Hát igaz-e, te sógor, Mi tegnap jól végeztük a dolgunk. 2. SZTRELIC De csudajól! 1. SZTRELIC Hogyan sírt, meg kiabált, Mikor én fölhasítottam kővel a gyomrát, Az a buta írnok... 2. SZTRELIC Hát göthös németünk, Kit a templom kapujánál lestünk, S künn az erdő sűrűjében A csontjait összevissza törtük? (Trombiták a színfalak mögött) 1. SZTRELIC Hallod a trombitát? KUZKA (még mindig félálomban) Szél, fújj csak, Hó, ess csak, Tombolj orkán... 2. SZTRELIC A gárda fönnhéjázva Áll őrt a poszton, Őrzi a két cári gyermeket... 1. SZTRELIC Nincs messze már a nap, S a híres gárda Majd jól nyakára ül a hős bojároknak. KUZKA Úgy fújd el, Úgy rejtsd el Lábam... nyomait. 2. SZTRELIC Sok semmiházi... (Trombiták Harsannak) KUZKA (hirtelen fölriad) Hol van az ellenség? Jaj neki! 1., 2. SZTRELIC (gúnyolódva) Őrök gyöngye, bátor Kuzka, Úgy aludtál, mint a bunda. Ha, ha, ha, ha... KUZKA Ha, ha, ha, Elég, hallod! Mit lógtok idekünn éjjel? 1., 2. SZTRELIC Rég hajnali misén Van a város jámbor népe. 1. SZTRELIC De lám csak, (Az írnok tollát hegyezve közeledik) 1., 2. SZTRELIC Írnok sógor jő. 1. SZTRELIC Lúdtollrágó... KUZKA Mily pompásan fog a tolla ma... 2. SZTRELIC Jaj, jaj, hogy karcol... 1., 2. SZTRELIC Hódolunk a méltóságos úrnak... KUZKA Csak szóljon, melyik fára húzzuk föl?! KUZKA, 1., 2. SZTRELIC Ha, ha, ha, ha... (Elmennek a Kreml felé) ÍRNOK Szodoma és Gomorra, Nincs becsület... rongy világ, (Kezeit dörzsölve) De van még némi üzlet... hajh! SAKLOVITIJ (megjelenik) Hé! Hallod! Te firkász! Most rád itt fontos munka vár. ÍRNOK Jó, Úgy firkantok, Ahogy éppen kell, Teljesítve bármily óhajt, Diktandóra, ahogy szól majd... SAKLOVITIJ Ha az ajkad zár, mint a sír, Kínok iszonyata hogyha vissza nem riaszt, Gyermeked, asszonyodat megtagadva, Ha bírsz tűrni vallatást, mint hős, Úgy írj! ÍRNOK Krisztusom! SAKLOVITIJ Mert hogyha engem Valaha is ösmerni mersz, Ha elárulnál, Csak Istennél lesz számodra irgalom! Tudd meg! ÍRNOK Tudd meg! Inkább hordd el az irhád, Jó atyafi, menj, Sok a jutalom, mit kínálsz, Boldogíts mást majd! SAKLOVITIJ Mi lesz? Írjál! ÍRNOK Nem én, Bár ördög vinne el! Légy levegő! SAKLOVITIJ (pénzes zacskót dob az írnoknak) No, írj! ÍRNOK Ó... Így egészen más, Ha csíp is a szúnyog, Le nem harapja orromat... No, kezdjük. SAKLOVITIJ (diktál) „A cárnak, Kit Isten kegyéből urának vall Nagy és kis Oroszország, Fehér Oroszország s minden hivő itt e földön.. (Félbeszakítva a diktálást) Nem írsz mást? ÍRNOK Csak nem kételkedsz bennem? Nos, mondd tovább. SAKLOVITIJ (újból diktál) „Íme, Fölség: A Moszkva mentén táborozó sztrelicek Föllázadnak majd egy jelre, Mit a nagy bojár, Iván Hovanszkij és fia, Andrej Adnak nekik tudtul!" ÍRNOK Hű, milyen pecsenye!... Jaj, aki megeszi! SAKLOVITIJ Most olvasd! A NÉP (kar; átvonul a téren) Szomszédasszony, Szomszédasszony Odaül a kútra, János gazda Kicsoszog az útra, János gazda... Szomszédasszony Bizony odasúgja: Adj egy rubelt. Menek a búcsúba. (Távolodva) János gazda... Szomszédasszony... Jól eldugta... ÍRNOK (hadarva olvassa) A cárnak, kit Isten kegyéből urának vall nagy és kis Oroszország, Fehéroroszország, és minden hivő itt e földön! Íme, Fölség: a Moszkva mentén táborozó sztrelicek föllázadnak majd egy jelre, mit a nagy bojár, Iván Hovanszkij és fia, Andrej adnak nekik tudtul... SAKLOVITIJ Folytatom hát: „A nép majd bérencektől föltüzelve, Mint gyilkos had, Föllázad bosszút állni. Fölgyújtják a falvakat, S a városok lángjainál Az őrült horda dőzsöl. S ha minden várad romba dőlt, S csak ő az úr, a vén Hovanszkij, Kihirdeti régi törvényét a népnek, S Hovanszkij fia, Andrej lesz a cár! SZTRELICEK (kar; a színfalak mögött) Hej vígan! - ÍRNOK Jaj! Halálom ez az írás, Elűznek, megölnek! Kínpadra húznak, Véremet ontják, Irgalom! SZTRELICEK (m. f.) Énekeljünk! ÍRNOK Végem, jaj, végem! Megtudja Hovanszkij herceg, S nem kegyelmez nékem. SZTRELICEK (kar) Énekeljünk, jó katonák. Borbafojtva szép a világ. Hej, most légy víg, Holnap úgyis meghalunk. Nem parancsol ránk senki, Senkitől sem félünk, Minket vár mind: Asszonynép, meg szép leány. (A sztrelicek átvonulnak a téren) Mert győzünk Hitvány ellenségen, Győzünk! Győzünk! SAKLOVITIJ E zaj... hallod? A sztrelicek. ÍRNOK (elrejtőzik) Ó, Teremtőm, irgalmazz! (Sietve elrejti a levelet) SAKLOVITIJ Már mennek... Hallod, írnok? ÍRNOK Csak hallgass! Hallgass! SAKLOVITIJ Most folytatjuk. ÍRNOK Elmentek a komiszak. Ó, hála az Égnek! Úgy gyűlölöm e fajtát, Nincsen szó sem arra: Ez mind csak állat, Emberi állat... Ahol járnak, vér, Ahol lépnek, hullnak a fejek. Utánuk könny meg jajszó... S mind ez a sok baj Csak a „rend" miatt van. SAKLOVITIJ Írnok, Figyelj, Írd, ami jön! „Mi titkunk őrizve addig várunk, Míg az ország békéje Újból helyre nem áll, Akkor kilétünk megtudod." ÍRNOK (ír) „ ...addig várunk... kilétünk megtudod!" Már kész van. SAKLOVITIJ (elveszi a levelet) Hát, óvjon Ég s élj boldogul. Ajánlom, hallgass! ÍRNOK Mit rémítesz most újra? Tudd meg, hogy nem félek. Rettentő furcsa szerzet, Fölfújt vagy, mint egy herceg... Gazdagnak könnyű szegényt rémítni. SAKLOVITIJ Ugyan? Tudni te ne kívánd, Most ki áll előtted, Mely utak vándora, Azt soha ne kérdezd! Ország száműzöttje, Sátán cimborája; Ma és örök időkig... Feledj el! (Elmegy) ÍRNOK Istenveled, sógor. Menj, menj... Ilyen vészmadárnak Kár az írnok finom, szellemes tolla... Látom rajt', előkelő és gazdag úr, Mert az orrát ménkű fennen hordja. Lenézi ő mindazt, ami irka-firka, De nagy koponyájával butább, mint a birka... Hisz én, árva kukac, íme, jól becsaptam: Írásom elváltoztatván, mintha Ananyev írna! Rég halott ő, s korbácstól nem fél! NÉP (kar; a színfalak mögött) Rajta! Vígan! SZTRELICEK (kar; a színfalak mögött) Jő a nagy úr! NÉP (kar; m. f .) Dallal áldunk, Örvendjünk néki És dicsérjük, asszonyok, őt, Rajta! Vigadunk! ÍRNOK Fuss el most, mert pórul járhatsz, Jő a fő-fő nagy vadállat (Távozik) NÉP (kar; m. f.) Jő a nagy úr! Édes, jó atyánk, Örvendjünk néki És dicsérjük dallal őt! (Megjelennek) Ő jön. Jő a nagyúr. Rajta, vigadunk! Nagyúr, Nagyúr, Az Ég áldjon! Te hős, Te szent, Te fönn ragyogó! Légy áldott, ékes, Hótollú hattyú, Fényes hattyú, jöjj, Fénylő fáklya, Dicsér néped S dalban zeng. Ím, jő a nagyúr! Nagyúr, Nagyúr, Te hős, Te szent, Te, fönn ragyogó! Ó, nagy herceg, Énekkel áldunk. - Mint apa gyerekét, Szeret Iván minket. Légy áldott, ékes, Hótollú hattyú. Fénylő fáklya, Téged áldunk. Zengj dalt, te nép! Üdv! Üdv! Nagyúr! Jő, ím, hős Iván herceg. Halld a hívást, nagy szláv nép, Hivők népe, szent orosz nép: ó maga szól most, ő, a herceg, Rá hallgass leborulva! Szól a nagyúr... (Bevonul Hovanszkij Iván herceg) HOVANSZKIJ Népem! Gyermekeim! Moszkvát és a hazát - Uram, segélj! - Sok bántalom éri: Az ős jogot eltiporják, Csak szenved és tűr az ország. Így van, ugye? NÉP (kar) Így, így, Jó atyácska. Bizony, bizony, A nép oly árva! HOVANSZKIJ Mireánk nem hoz jót Nyugat majmolása. Szent mind a két cár, De százszor szent a régi törvény, - Uram, segélj! - Így van-é? NÉP (kar) Így, így, Jó atyácska. Védj meg, Kérünk áldva! HOVANSZKIJ Sztrelicek! Van-e mindegyiknél fegyver? SZTRELICEK (kar) Bizony van, atyácska. HOVANSZKIJ No jó, Moszkvát most majd végigjárjuk, S így hódolunk a cárnak. Dalt nekem! (Hovanszkij Iván herceg, sztrelicek és nép elvonulnak) NÉP (kar) Dicsérjük a szép, Hószín fehér hattyút, Óvjon a kegyes Ég, Jóságos herceg! Utadon angyal jár, Hír és dicsőség Koszorúzza fődet. Áldunk ezerszer, Hószín fehér hattyú. Óvjon az Ég, kegyes, Jóságos herceg! Tündöklő szép hattyú, áldunk. Térj vissza, Dallal várunk. NÉP ÉS SZTRELICEK (kar) Jő a nagyúr, Jő a nagy úr. Iván herceg jő, Félre az útból! Jő a nagyúr. Áldunk ezerszer, Fénylő hattyú, te! Néped gyámola, Néped pajzsa, Utadon angyal jár, Utadon angyal jár! (Távoznak; már a színfalak mögött) Szóljon a legnagyobbról ének! (A tér néhány pillanatra üres marad; majd:) EMMA (berohan; Andrej üldözi) Herceg! Herceg! Hát hasztalan esdeklem így? Ó, hagyjon! ANDREJ (utoléri) Nem! Lásd, lásd, a sólyom éhes rád, S el nem bocsát, Te, kis galamb. EMMA Kegyelem. Önt ismerem, Andrej Hovanszkij, Ki az apámat megölette, Száműzte vőlegényem, És nem szánta meg édesanyám, Ki térden esdekelt! Mit vár még? Hisz nincsen, aki véd, Öljön engem is meg! ANDREJ Gyönyörű szép vagy, Míg szemed lángol, Hadd fogjam át, galambom, Verdeső szárnyaid! Add nékem szerelemre ajkadat, Csókolj, és nem lesz nálam boldogabb. Nézz, ó, nézz reám! EMMA Eresszen el! Ha a sorsom, Hogy ön lesz gyilkosom itt, Mit vár még? (Marfa megjelenik és a háttérben maradva figyeli Emmát és Andrejt) ANDREJ Ó, légy enyém. MARFA (magában) Ó, légy csak övé... EMMA Istenem! ANDREJ Jöjj és szeress. MARFA Menj és szeresd... EMMA Herceg, engedjen el! ANDREJ Lánykám! EMMA Te szívtelen gyilkos, Meddig bántod a védtelen nőt? Ölj meg! ANDREJ Nem! Foglyul ejt a sólyom, S már nem enged, Te síró kis galamb. EMMA Hagyj el, aljas! ANDREJ Már nincs menekvés. EMMA Te gyáva! ANDREJ Nincs menekvés! MARFA (kettejük közé lépve) Van még... ANDREJ Marfa! MARFA Így, így tartod meg Nekem ígért esküdet?! Rám te nem gondolsz, Nem bánt az, hogy szenvedek? Herceg, úgy bíztam benned, Mint Istenben a hivő... S most várok büntetést az Úrtól, Mely a bűnre jő. ANDREJ Az ördög vinne el, Gonosz boszorkány! Te átkozott nő, Elűzlek én. MARFA A lelked üdvösségét mentsed meg, Hisz a végső számonkérés közeleg! Híres úr vagy, délceg ifjú, nagy bojár, Ám ha élted meg nem javul, pokol vár! ANDREJ De másik nótát tudok én: Egy lányt meggyűlölt a legény, Az a lány egyre üldözi És folyton sápítoz; Nincs nyugta tőle már az ifjúnak... S hogy újra ráakad, Méltó nagy dühében Kést ragad... (Késsel Marfának rohan) EMMA Nem! MARFA (kivédi az ütést) A nóta nem így van ám, hercegem! Nem gyönge nőnek keze lészen gyilkos végzeted. Ó, ne félj, nem én oltom ki bűnös ifjú életed. ANDREJ Nem lesz nyugtom már soha tőled, te nyomorult? EMMA (magában; Andrejre értve) Szíve mily rossz, mily galád! MARFA Szent lángot sejt szemem gyúlni az éjen át... EMMA (magában; Marfára értve) Csak látom kínjait, De megsegíteni nincs erőm. MARFA Nagy jövendő csoda, Mit lelkem e fényben lát. ANDREJ Tán szellem védi őt, És testén vért még tőr sem ont. MARFA Az isteni fényhez szállnak... SZTRELICEK, NÉP (kar; a színfalak mögött) Jő a nagyúr, Áldunk ezerszer. MARFA Minden megholtak lelkei... SZTRELICEK (kar; m. f.) Ím, jő a nagyúr, Áldás néked! NÉP (kar; m. f.) Néped gyámola, Néped pajzsa! ANDREJ Ez ő: apám. EMMA (Marfához) Mi az? MARFA Iván herceg az. EMMA Megment az Úr, nincs veszély. NÉP (kar; bevonul) Dicsérjük a szép Hószín fehér hattyút! Óvjon az Ég kegye, Jóságos herceg! Szép utadon angyal jár, Áldás koszorúzza fődet. HOVANSZKIJ (megjelenik) Ki áll útban? (Felismeri fiát) Andrej fiam. (Megpillantva Marfát) Köszöntlek, Marfa! (Andrejhez; Emmát meglátva) Nem vagy magad? Lányt hoztál? Szép ifjú szüzet, Kedvesnek látszik. (Embereihez) E lányt, sztrelicek, elvisszük! ANDREJ Nem! Nem! Kéjvágyó karmaidnak Zsákmánya sosem lesz. Nem mondok le a lányról... HOVANSZKIJ Mi volt ez? - Uram, segélj! - Mit hallok? Sztrelicek! E lányt elfogni! ANDREJ Félre innen! SZTRELICEK (kar) Ó, engedj, herceg, Atyád így akarja. ANDREJ Nagyúr, hallgass meg! HOVANSZKIJ Egy ember sincs itt, Ki megtenné, mit rendelek? Oly mélyre süllyedtem, Hogy ennen fiam engedetlen? ANDREJ Halld szavamat! HOVANSZKIJ Mit?! Mertek ellentállni? Csúffá tenni hatalmamat? Mit én mondok, parancsa A legfőbb Hadúrnak, Mindkét cárnak! ANDREJ Hallgass meg! HOVANSZKIJ Elrendelem: Sztrelicek, vigyétek e bűnöst S véle ez eretnek nőt, Mint foglyot, A vértörvényszék elé! ANDREJ (kést ránt) Csak holtan lesz a prédád! DOSZIFEJ (már előbb megjelent s a nép közé vegyült; most hirtelen előrelép és feltartja Andrej karját) Nem! Vissza, tébolyult! Mért tombol dühötök? HOVANSZKIJ Ki itt az úr? EMMA (Doszifejhez) Kérlek, ments meg engem! Ó, védd meg az árvát, Csak benned bízhatom... Jó atyám ! DOSZIFEJ (Emmát Marfa gondjára bízva) Marfa, e gyermeket ím, rád bízom. Bár hite más, adj szállást néki, S lelkének vigasztalást. MARFA Úgy lesz. Utamra áldj meg DOSZIFEJ Béke veled. (Marfa Emmával távozik) S ti, őrjöngő férfiak, feleljetek, Mért tombol dühötök? A végzet napja eljött, Vak éjbe hull a lélek. Szörnyű kürt rivall... Kénkövet ont a poklok torka, Hittagadásnak démona kél S romba dönti azt, mi szent nekünk, Az ó-orosz hit hatalmát! Kérve kérlek, hivők, Testvéreim, én jó barátaim. Föl, harcra vélem Jézus szent jogáért! A szív úgy fél... mit rejt a sorsunk?... Vajon győz-e hitünk a poklon? Igazhivők, győzni segítsetek! HOVANSZKIJ (Doszifej szavainak hatására megrendülten fordul embereihez) Sztrelicek! Vár a Kreml, Hej, őrök a posztra! Nem késhetünk... Töltött puskacsővel zárunk el minden utat, Isten óvni fogja Moszkvát. SZTRELICEK (kar) Föl hát, Istenért s a hitért! HOVANSZKIJ Trombitás, most fújj! S te, Andrej, Légy fővezérük majd. (Doszifejt kivéve mindenki távozik) DOSZIFEJ Istenem, Ne tűrd ellenidnek győzedelmét. Atyám, a te szent szavad véd Minden kísértések ellen S megváltja gyermekid (Óhitűek egy csoportja gyülekezik a téren) Híveim... szenvedek... Mit mér még ránk a sors? Bízzunk! Higgyünk! Énekkel megtagadjuk a föld bűneit, S kezdődjön harc. ÓHITŰEK (kar) Ments meg bűnömtől, Óvjál a földi kísértéstől, Megváltóm, én Istenem. Az Antikrisztust győzni ne hagyd, Az Antikrisztus csábításait Győzni ne hagyd! DOSZIFEJ Nézz rám, Isten, Ki szívembe látsz... ÓHITŰEK (kar) Jó atyánk, Kősziklánk, El ne hagyj... 2. kép (Golicin herceg dolgozószobája) GOLICIN HERCEG (a cárnő levelét olvassa) „Vaszienykám, Bús szívemnek fénye, köszöntelek. Úgy érzem, soha, de soha már Nem látlak viszont e földi életben. De hátha visszatérsz? Hisz hozzád vágy, repes ez a szív. Ó, bárcsak újra megölelnél!... Szép nyáréj volt, Jöttem Vozdvizsenszkből... magam... Csak leveled volt velem, a kedves társ, Sétáltam egyedül s lásd, olvastam." (Elgondolkozik) A cárnő, Ki az ifjú cárnak sorsát szívén hordva gondokkal küzd, Még mindig szerelemre vágy... Elmúlt gyönyör délibábja csábítja őt, És könnye hullik... (Önmagát kiragadva ábrándozásából) Jól vigyázz! Ha e nő fölötted hatalmat nyerne, Úgy véged! Mindig újra kétely... se kedv, se hit. Nem! Ami volt, az múljon el végleg, S az asszony csókja Ne gyöngítse a tettre vágyó elmét. (Gúnyosan) Ej, hisz én e hölgy szavának hinnék... Ám jobban jár, ki bölcs és óvatos, Ma csókol, holnap eldob, S a vég: lehull a fejed. Erre gondolj, hercegem. (Varszonovjev belép) GOLICIN Ki az? VARSZONOVJEV Fenséges uram... GOLICIN Szólj, mi az? Nos? VARSZONOVJEV A jósnő, Akitől, két éve már tanácsot kérsz, itt van. GOLICIN Az eszed ment el tán, S fej nélkül akarsz élni, Azért fecsegsz? VARSZONOVJEV (megrettenve gyorsan kijavítja szavait) Nem így akartam, hercegem... Az a nő, Ki tőled kér mindig tanácsot, Vár ott kívül. GOLICIN Így helyesebb. No, hívd! MARFA (belép) Hercegem, Házad úgy vár mindig, mint a csapda. Ott künn a szolgák lesnek... GOLICIN Napjaim aggódva töltöm, Mindenütt bűn, bosszú, gazság. S az eljövendő éveken sűrű a fátyol, S mi féltjük az életünk, Mely nem ér semmit. MARFA Jósoljak neked sorsot, hercegem? Felelj ! Urát a földnek kérdjem-é, Mit tervez véled? Kérdjem? GOLICIN Miből? MARFA Szólj, hadd hozzanak vizet. GOLICIN (csönget, Varszonovjev belép) Hozz vizet... iváshoz... (Varszonovjev egy ezüst edényben vizet hoz) GOLICIN Most menj! (Varszonovjev távozik) MARFA (az edény fölé hajolva) Halljátok szózatom, rejtelmes bűverők Titkokba költözött holtak lelkei... Íme, jertek! Mind, ki megfúltatok, Hegyről lehulltatok, S tengernek hűs ölén Szőttök sors-fátylakat, Hallotok-é? Bántják a herceget Gond és bajsejtelem, Értelmes jóslatot Sorsáról adtok-é, Ti, szellemek? (A vízbe tekint) Néma és békés a mindenség, Gyémántként lángol, tündököl az ég, Szózatom fölkelté az éj nyugvó szellemit, Sorsodnak titka, ím, nincs előttem rejtve már. Neked mosolyogva vet tőrt sok áruló, Meg nem véd tőlük már senki, hercegem: Arcukat régen ismered. Elküldenek vándorútra, Oly messze... Tisztán látom, merre visz utad GOLICIN Mondd, hogy merre? MARFA Halljad! Nagy bajt, szenvedést küld a trón reád: Szégyen vár és száműzetés, A kincs, hatalom, minden elhagy, Bolyongsz, mint koldus, nyomorult. Sem ész, sem tudás, sem a győzelmes harcok Nem hárítják el végzeted, Már döntött a sorsod. Majd egyszerre zúdulnak rád keserűen A gond, meg a nélkülözés, S te rádöbbensz, könnyeid ontván, Mily isszonyú kín e világ... GOLICIN Menj! (Csönget, Varszonovjev belép) (Varszonovjevhez) Ez asszonyt a mocsárba lökni, Nehogy fecsegni tudjon!... (Marfa gyorsan, elmenekül, mielőtt Varszonovjev elérhetné) VARSZONOVJEV (meglátja a közeledő Hovanszkijt) Hovanszkij! HOVANSZKIJ (belép) Nem vártad, hogy fölkereslek, herceg? GOLICIN Foglalj csak helyet. HOVANSZKIJ Én, helyet? - Uram, segélj! - Roppant nehéz. Már rég nincs számunkra hely itt e honban, Szolgák sorsára adtál, Golicin. Már nincs előtted rang, Nos, szólj! Hol lesz helyem? GOLICIN Mit akarsz? HOVANSZKIJ Itt benn, vagy ott künn? Fészerben, vagy ólban? Szolganép közt a konyhán, Vagy ott se még? GOLICIN Tán tréfálsz velem? Csak nem hiszed, hogy számít oly kis kiváltság, Mit a bojároktól el kellett, sajnos, vennem? HOVANSZKIJ Mit? Mersz még gúnyolódni? Vérrel váltott ősi jogainkat Martalékul dobtad jöttment firkászok hadának, Hogy magad tündökölhess. GOLICIN De hogyan? HOVANSZKIJ Hát jól vigyázz, Nem gúnyolódhatsz rajtunk. GOLICIN Min gúnyolódtam? HOVANSZKIJ Tatárok módján bánnál el velünk: Szólnánk egy szót, már porba hullna fejünk. Elhúznád, ugye, nótánk amúgy tatárosan! GOLICIN (hevesen) Elég! Tébolyult! Hagyd abba már! Térj észre, Hovanszkij! HOVANSZKIJ No lám. Ez talált. GOLICIN (színlelt alázattal) Bocsásd meg e bárdolatlan hevességet, herceg. Bár szigorú és új a módszer, Mellyel bojárjaink kordában tartom, Téged, herceg, ez nem érint! Régi fényed még ki nem húnyt: Itt állsz, nagy Hovanszkij, Te messze földön megbecsült és gazdag, Száz harcban győző hős sztrelicek ura. Te, néped bálványa, pajzsa, Ki Moszkva apja vagy. Te, elleneid sújtó büntetése, réme, Ej, no lám,... nem találod helyed. HOVANSZKIJ Hagyd abba már! Tűrtem némán mind a sértést, Gúnyoltad ősz fejem gyáva módon... Ám de sorra én jövök most! S annyit mondok, hallgass! Fajtám királytól származik: Fényes ősöm Gudemin. Leckéztetést nem tűrök attól el, Ki nálam kisebb... Honnan annyi arcátlanság benned, Hogy velem packázz? Hisz nem is harcban hulltak el vitézid, De kutyák módján haltak éhen, S ez mind a te bűnöd volt! GOLICIN Mit?! Milyen címen törsz itt rám ily durván? HOVANSZKIJ Áruló! Vesztemre törsz! GOLICIN Kis elméd kár nagy ügybe ártanod, Te vén bojár! HOVANSZKIJ Ezért bűnhődsz! DOSZIFEJ (már előbb megjelent, most a két férfi közé lép) Megint a gyűlölség, Vak férfi-gőg, mely tombol. Szent orosz föld. Téged ki menthet így meg? Tán azt hiszitek, hogy az Isten Viszályban megsegít? GOLICIN Ez mind csak szó, nem érdekel, Ám jöttödnek célját Bátran mondjad el. DOSZIFEJ Még most sem értitek? Romba dől a szent orosz hon, Ha meg nem mentjük együtt. Hallgattok? HOVANSZKIJ Én rég éreztem a baj közeledtét, Aggodalmam kínzott éjeken át, S hányszor kértelek így: Óvd az ősök szellemét! S ma durva gúny, Hogy rang és főnemesség van! (Óhitűek vonulnak el a szín mögött) ÓHITŰEK (kar a színfalak mögött) Győz a lélek, győz az Isten, Aki véd minket, árva népet, Romlástól és bűntől! DOSZIFEJ Zarándok hivők, Kik az Úrnak útjain Dalt zengedezvén járnak. GOLICIN Mit jelent ez? DOSZIFEJ Bennetek a jó szándék szó marad csak, Ők mernek tenni is! ÓHITŰEK (kar; m. f.) Isten nyája, dallal ujjongj, Mert a Sátán gőgös vára Össze fog most dőlni. Jő már a végítélet, Ellenségünk a porba hull, Mert mi győztünk Hitünk ellenein, meg a bűnön. HOVANSZKIJ Jámbor nép, az Isten óvjon! GOLICIN Mit dalolnak? DOSZIFEJ Isten győz a tévelygőkön, Elvesznek mind a gaz nikoniánusok!* ÓHITŰEK (távolodva) Isten nyája, Dallal ujjongj! Csak ő véd meg, Csak az Úr véd! DOSZIFEJ Lengetvén ős hitnek zászlaját, Harsogd, ember, Krisztus himnuszát! Nincs más úr és Nincs király más A föld színén! * (Nyikon orosz pátriárka [1605-1681] hívei; Ny. az egyházi könyveket a régi görög szövegek alapján kijavíttatta s ezzel előidézte az ún. óhitűek kiválását az egyházból) GOLICIN Te lázadó! HOVANSZKIJ Így jó! Ősei nyomdokán Száll csak Oroszhonra áldás! VARSZONOVJEV (ijedten beront) Saklovitij!!! SAKLOVITIJ (belép) Rossz hír! Ím, a cárné üzen általam: Titkos levelet kapott, Mely inti őt, Hogy lázadást szít titkon a két Hovanszkij. HOVANSZKIJ (felhördülve) A két Hovanszkij?! DOSZIFEJ (Hovanszkijhoz) Az álmok vége!... (Saklovitijhez) S a cár nem szólt egy szót sem? SAKLOVITIJ Azt mondta: Hovanszkij-féle gaztett! S parancsa így szólt: Vizsgálat! MÁSODIK FELVONÁS (Térség Hovanszkij háza előtt) ÓHITŰEK (kar; átvonulnak a téren) Győz a lélek, győz az Isten, Mert a Sátán gőgös vára Össze fog most dőlni! Jő már a végítélet, Ellenségünk a porba hull, Mert mi győztünk Hitünk ellenein, meg a bűnön. Isten nyája, dallal ujjongj! Győz a lélek... Győz az Isten... Csak ő ítél, ránk vigyáz, Csak az Úr véd... MARFA (észrevétlenül kiválik a tömegből) Megy a lány hegyen, völgyön át, Árkon át és berken át... Erdő sűrűjén általér, Mégse lelte meg hűtlen kedvesét! Míg az úttalan úton jár, Talpa tüskétől véres már, Szemét felmarta az út pora, S meg nem áll, meg nem nyughat ő soha! Egyszer csak héttornyú várat lát, Régi kedvese otthonát... Szíve úgy ver... csügged félve... Zörget s jaj! elpattan gyémánt gyűrűje! Emlékszel az első csókra? Az volt csak a boldog óra! Vártam rád álmatlan éjeken, Csak a sok esküvésed, az volt velem... És ha álmom rámborul, Látom, amint egy láng kigyúl... Füstjén lelkünk a mennybe száll, S együtt szenvedünk hitünkért tűzhalált. Bíztam szavadban én, szegény. Más csókol mostan, más, nem én... De az Úr engem megsegít, S veled szent máglya fényében egyesít! DOSZIFEJ (megjelenik) Lelkem édes lánya, Ó, tűrd el sorsod állhatatos szívvel! Téged és orosz földünket A hit majd megvált. MARFA Elhagyott... a hűtlen S majd megölt! DOSZIFEJ Úgye, Andrej volt? MARFA Ő! DOSZIFEJ Mondj el mindent! MARFA Rám tőrrel támadt. DOSZIFEJ S most mit teszel? MARFA Nincs e földön más remény, Jézus trónjához vágyom én. Andrejjel szent frigy összefűz, Ha elégeti testünk a máglyatűz! DOSZIFEJ A tűz? Iszonyú jóslat. Még ideje nem érkezett el. MARFA Ah, végem... Szaggat és tép oly forró szerelem, Hogy kísértetként bolygok itt lenn, Meg nem tartottam, mit az Úr elrendelt, És most a vágy kínoz, mint még soha embert. Ha bűnös e szerelem, légy bírám énnekem, S ez áldott kézzel sújts már le! Bár halnék meg s a testem sír zárná, Hogy holtommal megválthassam lelkem! DOSZIFEJ Marfa, Te meggyötört és megszomorított, Ó, nézz rám, ki nálad bűnnel teltebb! Nincs más utunk, csak mit Isten tervez. Gyerünk el innen! Tűrd el, mit tűrni kell, S amint eddig, úgy szeressél, És mindent megbocsát az Isten! (Marfával együtt távozik) SAKLOVITIJ (megjelenik) Már a tábor elpihent... Álmodj csak, népem! Virraszt az ellen. Hajh... Nálad, édes Oroszország, Senki búsabb nincsen... Mért, mért nem jő, Ki megszabadít gyötrelmed éjiből? Tán sorsod véres lapján az van írva, Hogy halnod kell? Lengyel kard, vagy német kard, Oly mindegy az, hogy ki pusztít el... Tatárok kínoztak, koldussá téve, Fuldoklottál a könnybe, vérbe, Ám rosszabb most a sors, mi vár: Úr rajtad sok, gaz bojár, Ki mind csak pártütő, bérenc vagy őrült... Istenem, Te bűnös gyermekidre Lenézel csillagtrónodról, Te féltett titkait Az emberi szívnek ismered. Küldj, ó küldj már bölcsességedből Oroszországra fényt! Jöjjön el az új Messiás, Kit oly szomjan vár gazdag és szegény,... Mert elveszünk, Én Istenem! Vedd el a szenvedők vétkeit És szolga-sorsra jutni, ó, ne hagyd Orosz hazánk! SZTRELICEK (kar; a színfalak mögött) Talpra, jó sztrelicek, mind! Az álmocskát kergesd el már, Pattanj föl, sok jómadár! SAKLOVITIJ Ébred már a csürhe, Ez a Hovanszkij herceg engedelmes nyája. SZTRELICEK (kar; m. f.) Lusták népe, ébredj már! Csak nem fájt éjjel fejetek, Nem vagytok tán betegek? SAKLOVITIJ Itt az idő véget vetni a dalnak! (Távozik) SZTRELICEK (kar; megjelennek) Tegnap is ittunk, mért ne innánk ma is? Tán akad még tánc is, meg dal is. Vígan hát! Ez a bor nem jó bor, Bú és bánat benne forr ! Tán az ördög bújt bé, Hogy ne legyen a sztreliceké! Nem! Nincs a borral semmi baj, Csak bécsiccsantottunk, jaj! Jaj! Jaj! Jajja-jaj! Csak bécsiccsantottunk, jaj! Hát fordulj föl, Hát fordulj föl, cimborám! Míg nem ébreszt hivő körösztény, Aludj, cimborám. Frissen hoppot mondj, Fúlj meg, minden gond. Rongyos a dolmányom, Mégis vígan járom Estendig... Üsd-vágd, nem apád! Nincs nőd, se tanyád. Hátra sose nézz, Száguldj, mint tűzvész! Tolvaj reszkessen, Szép lány kedvezzen, Sértést bosszú nélkül Nem hagynánk egyet sem. Hej! Ha fölébred A sztrelic fegyverével, Úgy céloz, hogy fut ám, Ki merre lát, hej! Pajtás, indulj el, Moszkvát foglald el, Mulassál szívből rajt', Hogy a lányok sírnak majd. Hej, sztrelic, jó katona, Járd vígan, oroszok gyöngye! Országodnak védő pajzsa, Holtig járd, abba ne hagyd soha! (A sztrelicek asszonyai férjeikhez rohannak) ASSZONYOK (kar) Nézd a sok részeg, hitvány frátert, Lopják az Úrnak napját ordítva. Ránk nem néznek, mind oly részeg. Rég feledve nő és gyermek, S végül otthon minket megvernek. Sír a gyermek, sír a gyermek, Jaj! Nézd a sok részeg, hitvány frátert, Lopják az Úrnak napját ordítva. Ránk nem néznek, mind oly részeg. Mért nem szántok, Ó, ti naplopók, vén iszákosok! Rút csürhe... jaj neked! SZTRELICEK (kar) Ezek a nők bolondok lettek? Tán ők is ittak a jó borból? Mind úgy bömböl, mintha gyilkolnák... Lesz-e már egyszer vége? ÍRNOK (kétségbeesetten jajveszékel a színfalak mögött, majd berohan) Ó, jaj nekem, mind elveszünk! Nem bírom már... jaj, halálom ez!... SZTRELICEK (kar) Mit vonít ez az állat? Miért jajgatsz, rút ördög? Tán a bundád megtépázták? Tán elrakták? Láza van tán, attól remeg? Úgy kell neked, piszkos firkász! ÍRNOK Még több baj van! Nem vert el engem senki, Nem tört a fog ki a számból, Még tán ép a lábam, Két szemem még ki nem szúrták... SZTRELICEK (kar) Mi dolgod van akkor nálunk, Te csúfság! Mért jajgatsz úgy, mint az ördög, Ha nyúzzák? ÍRNOK Számotokra iszonyú hír van, Fusson el agg és nő, Jő szörnyű vérfürdő, Ám még ti nem tudtok róla semmit? A cári gárda vágtatva rátok tör... SZTRELICEK (kar) A gárda? A gárda? ÍRNOK Így tudom... Kitajgorodban jártam ma reggel, Egy levelecskét kellett megírnom... S hogy épp elkezdém lelkemben idézni A Szentírásnak ráillő szavait, Hát hallom... Furcsa zaj kél távol... S már döng a föld vad lópatáktól, Lándzsa, pajzs meg kard zaja cseng... SZTRELICEK (kar) Téged űz a gárda... Ugye, most félsz, hogy elfog?! Bűneidért lakolsz, összetipornak, Hullád nyergükön hurcolják... Csak pusztulj! ÍRNOK S hogy Belgorodhoz elérkeznek, Hát hallom, amint rohamra fújnak, Felgyújtják a sztrelicek a házait, S a nőket és a gyerekeket vérbefojtják. SZTRELICEK (kar) Nem! Nem lehet! Mért hazudsz? ÍRNOK S mint hogyha föld méhe nyílik, Úgy ömlenek új meg új lovasbrigádok az áldozatokra... Egy perc... s a tábor nincsen sehol!... SZTRELICEK (kar) Jaj nekünk! Jaj nekünk! Mi lesz? Mi lesz? ÍRNOK (magában) Most elpárolgok innen, oly gyorsan, Ahogyan csak lehet... hű!!! (Eloldalog) KUZKA Sztrelicek! Kérdezzük őt meg, Hovanszkij atyánkat, Igaz-é, hogy ránk tör Pétervárról a gárda, Amit ez az írnok fecseg? SZTRELICEK (kar) Kérdjük őt; Kérdjük őt! (Hovanszkij herceg háza felé) Néped atyja hallgass ránk! Kérve kérünk, jó atyánk! Gyermekid hívnak, Utánad sírnak... Jó atyácska, jöjj hozzánk! Néped atyja, hallgass ránk, Kérve kérünk, Jöjj már, jöjj hozzánk! Gyermekid hívnak, Utánad sírnak, Jó atyácska, jöjj hozzánk! HOVANSZKIJ (megjelenik háza tornácán) Ti báránykáim, Hozott az Ég itt nálam. SZTRELICEK (kar) Az Úr kegye kísérjen téged, Jó atyácska! HOVANSZKIJ Mit hívtatok ki engem? Milyen új csapást mért reátok a balsors? SZTRELICEK (kar) Péter cár gárdája tör orvul ránk... Harcra vezess! HOVANSZKIJ Harcra? Gyermekeim, látom, Emlékeztek arra még, Hogy együtt ontottuk ki Moszkváért a vérünk... Ki védi most meg? Más idők járnak... A cár iszonyú... Menjetek házatokba most Mind szép nyugodtan... Várván a sorsot... Ég áldjon! Ég áldjon! (Megtörten, reményét vesztve visszavonul házába) SZTRELICEK (kar; imádkozva) Istenem! Az ellenségtől óvj meg... S ne engedd házainkat romba dőlni... Lásd, így esdeklünk sírva! HARMADIK FELVONÁS (Terem Hovanszkij Iván herceg palotájában) LEÁNYOK (kar) Zöld a pázsit, zöld a fű rajt', Zöld a domb, hol heverésztem... Mily hang ébreszt? Mily kedves dallam Száll zengőn a légbe fenn? Kislány énekel a réten, Arca rózsa, szeme kék ég, Futva mentem a völgybe utána, Ám a lányka eltűnt rég... Ám a lányka eltűnt rég! HOVANSZKIJ Mit kántáltok oly búsan? - Uram, segélj! - Mint ha holtat búcsúztatnak túlvilági útra... Hisz búsul úgyis vén Oroszország. Nincs vigalom... a régi kedvünk hol van? S ti még nékem sápítoztok, Sóhajtva meg nyögve... Legyen vége... utálom! - Uram, segélj! - Egy szívderítő, víg táncnótát Mondjatok, ti, asszonyok! LEÁNYOK (kar) Kegyes herceg! Milyen legyen a nóta? HOVANSZKIJ Nem értitek? LEÁNYOK (kar) Ahogy kívánod, úgy leszen, herceg! HOVANSZKIJ Hát mit kívánok végre? LEÁNYOK (kar) Táncnótát dalolunk... No, de mit? HOVANSZKIJ Meddig várattok? A nótát! LEÁNYOK (kar) Rőzse, rőzse, apró rőzse, Jól meggyúlt a szívem tőle... Hajdúk, hajdúsok, Jól meggyúlt a szívem tőle! Este van már, késő este, Lámpás ég az ajtóban... HOVANSZKIJ Ez jó! LEÁNYOK (kar) Hajdúk, hajdúsok, Lámpás ég az ajtóban. HOVANSZKIJ Csak vígan! LEÁNYOK (kar) Friss menyecske ágyat vet benn, Csókkal, borral engem vár... Hajdúk, hajdúsok, Csókkal, borral engem vár. (Varszonovjev belép) HOVANSZKIJ Vakmerő! Hogy mersz bejönni ide? VARSZONOVJEV Golicin herceg balsorstól kíván óvni, S üzeni, vigyázz, nagyúr! HOVANSZKIJ Vigyázzak? Mért? VARSZONOVJEV Egy végzetes nagy baj tör majd tereád... HOVANSZKIJ Nagy baj? Meghibbant tán az elméd? Jól épült házam, fényes termeim Meg ne védenének földi gondoktól? Hadd kacagjak jó hangosat... Talán azt hiszik, hogy félek? Jöjjön Lengyelország, Akkor ébred Hovanszkij... De addig nem! (A szolgákhoz Varszonovjevre mutatva) Hé! Vigyétek el ezt! A lovászok lássák el a dolgát... Mézbort nekem! (Varszonovjevet elvezetik) S ti nők, akik nyafogtatok eddig... Hozzátok a perzsa lányokat! (A perzsa rabszolganők táncolnak) (Saklovitij belép) HOVANSZKIJ Kit keresel? SAKLOVITIJ Csak téged, herceg. HOVANSZKIJ Hogy mersz betörni így és mért? SAKLOVITIJ Bejelentés nélkül jöttem... HOVANSZKIJ Meg merted tenni? SAKLOVITIJ Herceg! HOVANSZKIJ Nos? SAKLOVITIJ Fölséges cárnőnknek úgy szívén fekszik Moszkva és Oroszország, Hogy téged óhajt hallani a nagytanácsban... HOVANSZKIJ Nézd csak... De bánom is én... Csak várjon, hogyha hív! SAKLOVITIJ Fenség! HOVANSZKIJ Tudja azt a cárnő, Jó tanáccsal szolgáltuk híven őt... És tettel is, hogyha kellett. S most másnak hisz... Sok új barát ad bölcs tanácsot néki. SAKLOVITIJ De mind közt, akit hív, te vagy az első, Nélküled megegyezni nem tud a bojárok tanácsa. HOVANSZKIJ Így van jól ez... Hát elmegyünk, Ha hívat a cárnő, Hogy bölcsességünk szent Oroszországot Nagy ínségben megóvja. - Uram, segélj! - Hé! Adjatok rám díszruhát, És jogart a kézbe! S ti, nők, dallal dicsérjetek! LEÁNYOK (kar) LEÁNYOK (kar) (Mialatt a leányok énekelnek, Hovanszkijt a szolgák díszes ünneplő köntösbe öltöztetik) A vízen játszik két hattyú, La-du, la-du... Egy éjsötét s egy hótiszta, La-du, la-du. Úgy nézik egymást gyöngéden, La-du, la-du, Mint hím, ha párját meglelte, La-du, la-du. És úsznak, úsznak oly büszkén, La-du, la-du, A szép király és királynő, La-du, la-du. A tó tükrén dalolnak, La-du, la-du, A fényes hattyút dicsérik, La-du, la-du... (Az ajtón kimenni készülő Hovanszkij Iván herceget orvul leszúrják; a lányok sikoltozva szétszaladnak) SAKLOVITIJ (a halotthoz lépve) A fényes hattyút dicsérjük, La-du, la-du... (Gúnyosan felkacag) 2. kép (Moszkva, a szent Bazil templom előtti tér. Lovasok jönnek és mögöttük egy őrségtől körülvett hintó. Golicin herceget száműzetésbe viszik. A nép kíváncsian nézi a menetet.) NÉP (kar) Hozzák, csak nézd! A herceg az, kit hoznak. (A menet elvonul) Ó, szánd meg őt, nagy Isten! Adj a száműzöttnek enyhet, Ó, adj enyhet! (A nép lassan követi a menetet) DOSZIFEJ (belép; Marfa észrevétlenül követi) A sors parancsa ím beteljesült... Mely, mint a végső ítélet szava, Oly könyörtelen. Ím Golicin, tegnap még nagy kényúr, Szent Oroszország trónjánál az első, Mint koldus száműzött megy itt, És nem marad e gyászmenetből más, Csak két keréknyom lenn a hóban. S e férfi parancsolt az ország egész hadseregének. De gőgje elbuktatta őt... S ki véle szövetkezni mert, Andrej Hovanszkijt üldözi a cár, Mert trónjára tört... Moszkva cárja kívánt lenni. MARFA (megszólítja Doszifejt) Jó atyám! DOSZIFEJ Te? Mért hogy két szemed könnytől csillog? Még tűrj el egy kevés megpróbáltatást... Hisz veled szenved az édes Oroszország. MARFA Nagy titkot mondok, fájdalmas titkot: Minket és testvéreinket elfog a gárda ma, S kardélre hánynak szent menedékhelyünk árnyán. DOSZIFEJ Így lesz? MARFA Így! DOSZIFEJ Nem félünk! Mi énekelve helytállunk mind, És, mint az első vértanúk, halunk tűzhalált! Marfa, hozd Andrej herceget titkon hozzánk, Hogy erőt nyerjen a végső próbához. MARFA Úgy lesz! DOSZIFEJ Légy bátor, lelkecském, S mint eddig, úgy szeressél, S a szentek Urától nyersz ragyogó koronát. Légy erős! (Távozik) MARFA A rég várt végső órát A lélek látja már, Hol glóriával átfon majd Izzó fénysugár! ANDREJ (feldúltan berohan) Ó, te átkozott lény! Kígyó! Felelj! Kedvesem hol van, Kit elraboltál tőlem? Meghalok nélküle, Engedd újra látnom! Mondd, hol van ő? Add vissza már! Hol van? MARFA Távoli honban boldogan és békén. Bizalmas szolgám kísérte útján, Hogy meglelje azt, kit innen száműzettél, A vőlegényét újra. ANDREJ Igaz ez? Nem, nem lehet! Várj, te kígyó, Hívom a sztreliceket mind, És egész Moszkva előtt vesszőzlek meg, Míg összerogysz, mint halott. MARFA Mint halott? Virrasztván az éjben, herceg, Szellemhangok néked nem súgták, Hogy ifjú élted csupa bűn meg csúfság? Kéjvágy, kincs-szomj gyűlöletet hajt. Rút ámítás hiú dölyfnek mérge. ANDREJ Hallgass! Add vissza kedvesem! MARFA Gyilkos kéz apádat bűnös mód megölte, S máig is temetetlen vértől ázott teste, Szemfedője csak a fújdogáló szellő, El nem siratta, csak kóborló vadállat, S te földönfutó lettél, prédája a cárnak! ANDREJ Most újra hazudsz nekem, Démon, megátkozlak én! Jól tudom, te mérgezted meg az életem, Miattad zúdultak rám a sorscsapások. Álmaim várát te zúztad össze, Szemeddel te rontottál meg! Tudom jól, boszorkánynak hív a város, Szégyenszemre égni fogsz a máglyán. MARFA Hát hívd ide néped! ANDREJ Hívjam? MARFA Csak hívd! (Andrej a kürtjébe fúj, majd megkondul egy harang) ANDREJ Harangszó! MARFA Csak fújjad bátran! (Andrej újból fújja kürtjét; erős harangzúgást hallani, közben jönnek a halálra készülő sztrelicek, maguknak kell a kivégzésükhöz szolgáló tuskókat és bárdokat hozniuk; mögöttük asszonyaik) ANDREJ (reménytelenül) Vége már mindennek, nincs reményem. Marfa, te megmentesz. MARFA Tán a sztreliceid? ANDREJ Ah, ments meg hát! MARFA Nem! Jöjj utánam! Együtt elbújunk sűrű erdő titokzatos rejtekén! (Távoznak) A SZTRELICEK ASSZONYAI (kar) Vágd le, öld mind meg, Már meg ne szánd őket! Halj meg, sok gyilkos rabló, Szálljon rád átkunk! SZTRELICEK (kar) Büntető Isten; irgalmazzál! Bosszúd ostorát vedd el... ASSZONYOK (kar) Vágd le, öld mind meg, Már meg ne szánd őket! Halj meg, sok gyilkos, halj meg, Cár, nyújtsál védelmet! (Trombita harsan a színfalak mögött) SZTRELICEK (kar) Nézz ránk, igaz bíró! Ne büntess minket ily iszonyúan! ASSZONYOK (kar) Vágd le mind, már ne szánd őket! Cár, védj minket! Ítéld el a gyilkosokat! (Felvonul Nagy Péter cár gárdája, velük Stresnyev) STRESNYEV Ti, sztrelicek! A véghetetlen irgalmú Péter cár úgy rendelé, Hogy nektek megkegyelmez, Ha visszatértek táborotokba, Imádkozván a cárért. (A gárda trombitásaihoz) Hej, trombitások! (A trombiták felharsannak, a sztrelicek, akik eddig térdeltek, némán felállanak) (A sztrelicekhez) S ti mind, Jertek fölesküdni Péter cárnak! NEGYEDIK FELVONÁS (Fenyőerdő; a háttérben kápolna) DOSZIFEJ Itt az erdő mélye lesz a templom, Hol hozzád térek meg, Atyám! Béke földje, hol annyit sírtam térden, Míg kétkedés gyötört. Itt rimánkodtam elbukottakért, Esdekelvén Isten irgalmát. S hányszor tört meg a szívem az Úr erején, S szóltam: legyen, mit az Úr akar. S most mind, mit kértem, beteljesül, Mert híveimet a menny békéje várja. Föld gyönyöréről rég lemondtak, Csak emlék a nagy világ... S hív túl a síron égi pálma. Uram, vedd hálám, Mert boldog az, aki érted tűrhet E földön kínszenvedést. Te megáldod tiszta szándékunkat, Mely e földnek egykor új hitet ád, Az embert újra megváltja bűneitől... Én Istenem... (Az óhitűek a kolostor felől gyülekeznek) Híveim... A végzet napja eljött, A földi út céljához ért. Hovanszkijt már megölték, Golicin száműzött, S végső reményünk, Andrej herceg, Halotti percét köztünk várja itt. S ki tette mindezt? Az ős viszály, mely pusztít! Halni kell most, halni, Szent vértanúként égvén az ős hitért. A gárda elzárt minden utat már, S az Antikrisztus, e földnek ura, Itt vár, hogy minket megalázzon. De nincs hatalma rajtunk Híveim! Halljátok szívetekben annak hangját, Kit holt lelkek és minden élő Istennek hív! ÓHITŰEK (kar) Te, égből küldött jóságos pásztor, Lásd, a szívünk Jézusnak eljöttire kész! DOSZIFEJ Ámen! Lelkeim! Mit megígértetek az Úrnak, Megtartjátok-e híven A szűzi, szent fogadást? ÓHITŰEK (kar) Nem félünk a múló kíntól, S míg élünk, nem szegjük meg már Szent esküszónk. DOSZIFEJ Ámen! Most ez ünnephez öltsetek díszruhát; S kezdjük el, lángragyújtva sok ősi fát, Ama máglyát megépítni, Melyen ma Isten nevével meghalunk. ÓHITŰEK (kar) Ránk tört a Sátán. E földnek királyaként. Rémséges villáma sújt minket. Ám többé meg nem félemlít. Jöjj; halál, úgy várunk már, Ellenség, ne késs tovább! Tűzben tisztul majd a lélek, Égve a tűzben hal meg a test És tisztul majd a lélek, S az Istent dicsérvén dalt zeng, S az Istent dicsérvén dalt zeng. (Elvonulnak a kolostorba) MARFA (megjelenik) A harcnak vége Nézd, atyám, Még mindig vérzik tört szívem. Elárult ő, S a fájdalmon nem enyhít a sír. Érzem, Isten, te bűnben látsz... De megbocsátasz. Boldogan bűnhődöm, Csak az ő lelke üdvözüljön! Nagy vétkeiért én leszek az áldozat. Én Istenem, Szereteted véghetetlen. Irgalmazz! ANDREJ (lázálomban tévelyegve; a színfalak mögött) Hol, ó, hol jársz, édesem? Szomjazom rád és éhezem. Tán most álom ringat el, S éppen anyácskád énekel... Jaj, én árva, én szegény, Nálad nélkül Hogy éljek én? Már itt nyugtom nem lelem, Míg nem látom szerelmesem. (Megjelenik) Emma! MARFA (Andrejhez) Szerelmem... Álmod csalfa ábrándja tovatűnt, Vár az érted szenvedő, nagy szerelem... Tán soha el nem hagytál, Tán mindig hű voltál, Tán a síron túl lel ránk a boldogság... ANDREJ (öntudatra ébredve) Marfa! MARFA Mikor meghaltunk, Kézenfogva egymást Járuljunk majd az Úr színe elé, S én kérlek majd: Ó! Más meg nem ment, Csak mély töredelem. Lásd, már nincsen semmid, Csak a szerelem! Mindazt, mi földi volt, Sírván bánjuk meg, Már nem a test szeret, Csak békélt szellemek. Sápadt ajkad csókom érje: Búcsúcsók, mit holt ád holtnak... Halleluja, halleluja! (Doszifej megjelenik; a színfalak mögött megszólalnak a gárda trombitái) DOSZIFEJ A mennyei harsonák! Időnk lejárt, És a máglyatűz fejünkre fon Dicsőséges glóriát. ANDREJ Ó, Marfa, ments meg! MARFA Megmenteni? (Az óhitűek bevonulnak fehér köntöseikben, kezükben égő gyertya) Nem hallod-e, mi búg a kürt szavában? Gyászdalt fújván jő és elfog a gárda. Már mind a völgy, út, ösvény zárva... Irgalmat úgysem ád a kegyetlen gárda. Áldott a sors, mely minket Sírunk gyászos percén Így egyesít... Ó, százszor áldott, Feledd a kétes álmok Múló, bűnös ábrándjait! Ajkadat halál csókja átjárta. ANDREJ Marfa! Ó, szánakozz! Hisz látod, téboly űz... MARFA Jöjj, vőlegényem, már testvéreink várnak, Föld nyomorúságát eloltja majd a tűz. Gondolj rá, mily szép volt az ifjúság: Lásd az első szűzi csókok mosolyát! A máglyán kötjük új nászunk, Mely, mint az ég, oly örök. (Andrejt a máglyára vezeti) ÓHITŰEK (kar, a máglyán) Híveid jöttödre várnak, Végtelen Isten! DOSZIFEJ Testvérek, Most dalolunk az Úrnak, Ki jóra s bűnre Keggyel áraszt fényt. Zebaoth szent ura védelmez, És Jákob istene minket el nem hagy. (Marfa meggyújtja a máglyát) ÓHITŰEK (kar) Ó, védj meg, Ó, én Istenem, ne hagyj el! Zárj karjaidba... (A trombiták hangja egyre közeledik, a máglya már lángol) DOSZIFEJ, ÓHITŰEK (kar) Kardoddal állj mellénk és őrizz! És jóra fordul minden! MARFA Árad ránk az égi fénysugár... ANDREJ Szerelmem, hol vagy? DOSZIFEJ, ÓHITŰEK (kar) Ámen! (A gárda katonái berohannak és megdöbbenve látják, amint a máglya lángjai magasra lobognak) FORDÍTOTTA: NÁDASDY KÁLMÁN