SIKLÓS ALBERT A HÓNAPOK HÁZA Szövegét írta: Törzs Jenő SZEMÉLYEK: A festő Az asszony Az orvos A gyermek Az Idő December Január Február Március Április Május Junius Julius Augusztus Szeptember Október November (XVIII. századbeli kastély lakószobája. Erős tölgyfabutorok. A szoba közepén széles, alacsony asztal, leterítve bársonnyal. Baloldalon magas támláju faragott karosszék. Jobbról és balról ajtó. Hátul majdnem az egész falat elfoglaló ablak. Szeptemberi alkonyat.) (Az asszony a bal ajtóban áll, kinéz a kertbe, mögötte áll az orvos.) AZ ASSZONY Oh nézze orvos ur, oh nézze csak, Szép homlokát most besüti a nap, Áldott szeme egész nap mosolyog S a mosolyában a napfény ragyog. Oh mondja hát, mitől lett ily beteg? AZ ORVOS Azt nem tudhatja senki, asszonyom. AZ ASSZONY Gyakorta ment vadászni és ilyenkor Fáradtan, izzadt testtel jött haza. Talán megfázott egyszer - mondja hát! AZ ORVOS Könnyen lehet . . . AZ ASSZONY És mondja orvos ur, könyörgöm, mondja meg, Van még remény? Vagy végzetes a baj? AZ ORVOS Sajnos bizony, sajnos, már végzetes! AZ ASSZONY (Sir.) Nem, nem hiszem, óh mondja, hogy nem az! Hogy meg ne gyógyulna, én nem hiszem! Szerelmem, kis uram, édes szivem . . . Hisz egyre mosolyog, szeliden, kedvesen S most festi legszebb képeit . . . (Kezét szivére szoritja.) Ha tudnád, óh mit érzek itt Én mindenem, én életem, szerelmem! AZ ORVOS Tudja meg asszonyom az igazat - Nem áltatom tovább - mi célja volna? Ő nem fog már sokáig élni. AZ ASSZONY (Sirva.) Én mindenem, én életem, szerelmesem! AZ ORVOS Sajnálom Önt, de mindhiába minden. Hat hónap még . . . hat hónap . . . és AZ ASSZONY (Az orvosra mered.) . . . Hat hónap . . . AZ ORVOS (Nagy részvéttel.) Legfeljebb hat hónapig élhet! AZ ASSZONY (Szinte eszelősen.) Isten . . . Hat hónap . . . Most . . . szeptember . . . és október Hat hónap . . . november . . . én Jézusom . . . hát Márciusban . . . márciusban . . . Isten! AZ ORVOS Szegény! AZ ORVOS Hát márciusban . . . már tavasszal . . . óh! Uram! Én édes, édes szép uram! (Az asztalra borul, sir. Kivül a hazatérő aratók dala.) ARATÓK (Kivül leánykar.) Zug a harang, hajnali harangszó, Hejhaj legények, talpra lányok, Szól a harang, szól a messzi hangzó, Lesüt a szép napocska rátok! Kalász a mezőn mondja: Egyre ázom! Leány az uton mondja: Szép kalászom! Kasza a vállon mondja: Hé! Hess! Kenyér kell, mert a gyerek éhes! A FESTŐ (A baloldali ajtóban megáll, nagyon sápadt, de mosolyog. Roppant nehezen jár.) No lám, az orvos ur még most is itt van. AZ ASSZONY (Feláll, elfordul, a szemét törli.) AZ ORVOS (Kicsit zavarban.) Igen, de már megyek. Fogadja meg hát Tanácsomat: pihenni kell sokat - Dolgozni semmit. Isten Önnel. Holnap Reggelre ujra itt leszek. Jó éjt. (El.) ARATÓK (Kar. Kivül leányok, legények együtt.) Zug a harang, esteli harangszó, Haza legények, haza lányok, Szól a harang, szól a messzihangzó; Lesüt a holdvilág reátok! Kalász a mezőn mondja: Jaj, de fázom! Leány az uton mondja: Csókra vágyom! Kasza a vállon mondja: Hé! Hess! Egy év se kell s a lány mind széles! (Kivül nagy nevetés, mely lassan elhal.) A FESTŐ (Az ablak felé.) Hallod az aratókat, asszony, asszony, Gyüjtik az életet, a buzát! Lesz, miből majd a nő kenyért dagasszon! Az élet szekerét dalolva huzzák! Fölséges Élet! Fölséges Élet! A barna föld közül kidugja hetykén Fejét s az égre néz a buza, Mint ódon várfalat az ifju repkény: A vén földet megkoszoruzza! Fölséges Élet! Fölséges Élet! AZ ASSZONY Uram, én édes jó , uram! (Hozzámegy.) A FESTŐ Hüvös van egy kicsit, nem érzed? AZ ASSZONY De érzem. Fázom én is. A FESTŐ (Leül a baloldali nagy támlásszékbe.) Ülj le hát. Igy, ide, mellém. Hüs az alkonyat már, Az est leszáll s előbujik a hold. Az ég rongyos kabátján ő a folt, De nékünk, földieknek mit se használ! Oh más a nap! A fényességet ontó! Ide a napfény minden melegét! AZ ASSZONY Oh, hogyha odaonthatnám eléd! A FESTŐ (Kimutat.) Jön már a hold, a sárga, vén bolyongó. (Az asszony fejét simogatja.) Fáradt vagyok. És te is, ugye édes? AZ ASSZONY Nem! Nem! A FESTŐ Hol van a vadmadár? AZ ASSZONY Labdázik pajtásaival. Hozok ide párnát, Fejed alá, bársonypárnát, puhát. (Hozza a párnát, melléje ül és nézi az urát.) A FESTŐ Mért nézel asszony ugy? AZ ASSZONY Szép vagy, szeretlek. Néznélek órákon, napokon át, Átvirrasztanék minden éjszakát, Hogy mindig lássalak . . . Fut az idő! A FESTŐ Most nézhetsz még - nézhetlek téged én is, De jön idő, jön még olyan idő is, Amikor nem nézhetjük egymást. AZ ASSZONY Nem, nem, Az az idő nem jön el sohasem. A FESTŐ (Sóhajt.) Meglásd, hogy eljön. Itt leselkedik már Hátunk megett. Figyeld, a kertbe kint jár, Tépi a sárga levelet a fákról, Kegyetlenül letép majd minket is. AZ ASSZONY (Hisztérikusan.) Miért beszélsz; mond, egyre az időről? A FESTŐ: Mert félek tőle, asszony, félek tőle. Két hónap óta festek már egy képet, Őróla, az Időről. És rejtegettem még előled is. Ma reggel befejeztem. Fönt a vászon A müteremben összehajtogatva . . . Megnézheted majd holnap. AZ ASSZONY Nem, ma még! A FESTŐ Most már sötét van, várjuk meg a reggelt. AZ ASSZONY Mért titkoltad előttem, mondd, szivem? A FESTŐ Kegyetlen kép, csuf, öreg emberekről. Ott ülnek egy rozoga, szörnyü házban, öreg, szakállas, ráncos Hónap-ok . . . A vakolaton, szuvas falakon, Amelyen pókok tábora vagyon, Pipafüst árnyéka gőzölög. És ül és vár a gyér világnál Tizenkét öreg hónap, Tizenkét öreg hónap. Csurog a gyertya, száll a pipafüst, Csapódik a kártya, ásitnak a vének És sző a pók és száll a füst a csuf agyagfalon S ha kicsapódik a rozoga ajtó, Az Idő bekiált: "Hé Január, hé Január! Gyere már, gyere már! Vedd magadhoz a harmincegy Unalmas napokat!" S fölkel Január, rohan Január, Fut véle, rohan az Idő . . . Bent ujra gyertyát gyujtanak S a pók az ujra sző. S ásitnak a vének, Csak meghalni, meghalni szeretnénk Unják az életüket... Unják az életüket - Nem ugy, mint én! Nem ugy, nem ugy, mint én! . . . Nem ugy, mint én . . . . Fölséges Élet! Fölséges Élet! AZ ASSZONY (Mosolyog, de erőltetve.) Hiszen mi élünk . . . A FESTŐ (Erővel.) Merj hazudni hát! No mondd, hogy nem fogok meghalni nemsokára! Hazudj hát! Mondd hát! (Nevet.) AZ ASSZONY (Kétségbeesetten rámered.) A FESTŐ (Kitárja karjait, nyujtózik.) Oh de csuful éltem! Sokat szerettem, nagyon szerettem, De ugye, ugy, ahogy mi ketten, Még nem szeretett soha senki. (Magához vonja az asszonyt, halkan.) Téged - halálomig szerettelek! - A festett vásznat mind máglyára tedd, Tétesd fölé a testemet S égess el engem is, azokat is. AZ ASSZONY (Sir.) Miből van hát a szived?! Nézz rám, mért kínozol? Rossz voltam hozzád, mondd hát?! A FESTŐ (Jókedvet színlel.) Ej, ördög és pokol! . . . Ne sirj hát, ejnye, asszony . . . AZ ASSZONY (Sir.) Hisz ami hűség elférhet egy szivben Ami szerelmet megbirhat az ember, Azt mind neked adtam, mind neked adtam! A FESTŐ (Magához öleli.) Tudom, koldus lettél miattam! AZ ASSZONY Hát mondd meg, mit tegyek még, mit tegyek? A FESTŐ Tartsd vissza őt! Állitsd meg őt! AZ ASSZONY Kiről beszélsz? A FESTŐ Állitsd meg őt! (Szünet, az asszony sir.) Fogd meg a Hónapokat, az Időt! Vess gáncsot eléjük! Ne jöhessenek értem! AZ ASSZONY Ha megtehetném! (Sir.) Óh, ha megtehetném! A FESTŐ Vagyok gyümölcse még az életfának, Alattam széles, lágy köténye: Gyümölcsszedő, vidám halálnak . . . AZ ASSZONY (Zokog.) Nem, nem jön, az Idő, sem a Halál! A FESTŐ (Simogatja a nőt.) Pár ölelés, pár csók, egy-két sugár, Kis őszi szél... az élet ennyi S e semmi. után jön - a Semmi! Ne álljon más fölöttem, csak e sor: »Valamikor azt hitte a bolond, hogy él!« A GYEREK (12-14 éves fiu. Roppant vad, nagyon egészséges és szép. Jobbról, széles kedvvel.) Apa! Hogy hivják ezt a bogarat?! A FESTŐ Mutasd, mutasd. (Átveszi.) Nem ismerem. Hol fogtad ezt? A GYEREK A temető alatt. AZ ASSZONY (Halkan.) A temető alatt . . . Oh Istenem . . . A GYEREK (Roppant élénken.) Ebéd után, öten, fiuk, Mentünk a város végire, Apám, a labda ugy repült . . . A FESTŐ (Mosolyog.) Halkabban, hé! Te vadmadár! A GYEREK (Csendesül.) Hazafelé a temető Mellett futottunk s ott az egyik Siron találtam ezt a csunya Fekete férget. Mondd, apám Nem ismered te sem? A FESTŐ Nem én... De várj, madár, kis vadmadár Talán majd nemsokára már Megismerkedem véle is. Hanem madár, te vadmadár, Anyád is itt van ám. A GYEREK (Az anyjához fut, kezet csókol neki, megcsókolja az arcát.) Anyám, anyám, éhes vagyok! Adj vacsorát! Mi az, miért sirsz? A FESTŐ (Mosolyog.) Jer ide, hozzám, vadmadár. Anyáddal épp rólad beszéltünk, Azt mondtam, ebből a gyerekből Sohsem lesz tán ember bizony. Anyád meg elsirta magát. A GYEREK (Apjához, sugva.) Apám, mért busítod anyát? A FESTŐ Hogy én busítom még, nahát! Miattad sir anyád! A GYEREK Anyám, igaz? AZ ASSZONY (Mosolyog.) Igaz bizony. Mért mész a város végére Labdázni ? A GYEREK Jaj anyám, Csak ott lehet játszani igazán! A FESTŐ Oh vadmadár, jól mondtad ezt valóban. El ne felejtsd gyerek, én mondtam, én, Menj ezután is, Menj nap-nap után is A város végire játszani, Később is, hónapok mulva is. Ugye, igy lesz, vadmadár? (Megcsipi az arcát.) AZ ASSZONY (Hirtelen elfordul sir.) A GYEREK Anya, miért sirsz, mondd, nem értem? A FESTŐ Bogárszuró barátom, jer ide, Mért sir anyád, megmondom izibe. Azt mondta, hogy az asszonyok - Te is tudod - mindent elérnek, Mert ők az ördögtől se félnek. No állitsd meg hát az Időt - Feleltem én - s azóta sirdogál. Nézd, már egész sötét van idebenn Hivatlan vendég, jön: a holdvilág. Szőnyegről durván az asztalra hág - S oly halványan süt, olyan hidegen. Mért jöttél ily későn meg, kis fiam? A GYEREK Oly jószagu a rét ilyenkor Futkosni, játszani, be jó! Apám, hallgasd meg ezt. A FESTŐ Pszt! Csendesebben! Anyád fáradt! Elég a lárma! (Az asszonyra mutat, aki a kandalló mellett egy karosszékben ül.) A GYEREK (Halkan.) A réten ráakadtunk két leányra, Labdáztak ők is - szörnyü ostobán - Egy ideig nevettük őket, aztán A labdát elkoboztuk. A FESTŐ Ej, no lám! Hölgyekkel szemben finomabb lehetnél, Lányokkal tréfát űzni még szabad, De egyet megjegyezz fiam: Ha utadba asszony akad, Elég a tréfa, Gunyt űzni véle nem szabad, Az asszonyok, azok szentek! Anyád is szent! A GYEREK Tudom, apám! A FESTŐ Tedd jóvá édes kis fiam, Mit én vétettem ellene . . . A GYEREK Miért mondod apám.... nem értem. A FESTŐ Látod, beteg vagyok nagyon, Hisz járni is alig tudok már, Olyan vagyok, mint aki nem is él, Olyan vagyok, mint aki meghalt. Nézd vadmadár, ezentul. légy komoly, A labdát hagyd pihenni már, Hadd éljen bármilyen bogár, Légy már, te férfi, férfi! No megteszed-e, vadmadár? A GYEREK (Nagyon komolyan.) Igérem, megteszem. A FESTŐ És ugye, nem haragszol rám soha, Hogy elvettem a gyerekkorodat . . . A GYEREK Nem, nem, apám. A FESTŐ Igéred ? A GYEREK Megigérem. A FESTŐ (Kezet nyujt.) Igy jó, madár, kis vadmadár, Segits apádnak. (Nehezen felkel, a gyerek vállára támaszkodik.) Látod, Anyád szegény elszenderült. Egész nap vélem bíbelődött. Szegényke fáradt, elaludt. (Sóhajt.) Ha visszajössz, csak hagyd aludni, Ne keltsd föl, fáj szegénynek, Hogy meg nem állithatja az Időt (Hosszan nézi az alvó asszonyt s mielőtt kimenne, az ajtóból visszafordul. Nagyon meghatottan.) Csókold meg reggel helyettem is őt! (A gyerekkel együtt ki.) (A szobában sötét van, csak a nyitott ablakon, a kerti fákon átszürődő holdsugár világitja meg az aszszonyt. Hosszu, nagyon hosszu szünet. Az asszony lassan kinyitja a szemét, föláll, kendőt vesz magára és jobbra kimegy, elindul a Hónapok háza felé. A szoba egy-két pillanatig üres. Ekkor hirtelen megváltozik a szin, négy meszeletlen, piszkos, füstös, pókhálókkal teli fal látszik. Ez a Hónapok szobája. Semmi más butor nincs a teremben, csak középen egy gyalulatlan faasztal, a baloldalon pedig egy 12 fiókra osztott szekrény, festetlenül, pókhálósan. Az asztal hosszu, nagyon hosszu. Mellette ülnek a Hónapok. A tizenegy Hónap. December hiányzik. Ő most szolgálatban van. Az ősz, mogorva Január már utrakészen áll, a hátsó, hatalmas ablak mellett és kifelé figyel. Kopott, subaszerü bunda van rajta, kezében egy görcsös bot és zsiros, pörge kalap. A többi tiz Hónap az, asztal körül ül. Május a középen, puha szakállát simogatja. November mellette ül, kopasz fejével mellére görbül és alszik. Szeptember szomoruan mosolyog; mellette Augusztus ül, rákvörös arccal stb. Valamennyinek hosszu ősz szakálla van. Az asztalon mindössze három gyertya ég. Csak azok világitanak. Két-három óriás üveg bor és egy pár óriás pohár. Páran pipáznak és kártyáznak, nagyokat csapva az asztalra. Unalom, unalom és unalom.) HÓNAPOK KARA (Mialatt ütemre csapkodják a kártyázók a kártyákat.) A patkány futkos föl s alá S fogy a gyertya, gyertyaszál, Nem fektet minket föld alá Soha már a szép halál. Sző, egyre sző a fürge pók, Pipafüst árnyéka száll, Hajhaj, mi vén dorbézolók, Szomoru nálunk a bál! Nincs tegnap itt; nincs máma itt, Időtlen évek számait Számolni hát miért, Miért, miért, miért? (Most hosszu csend és mozdulatlanság.) JANUÁR (Hátul az ablaknál kikémlel.) Megint megvárat . . . megint megvárat . . . (Csend.) MÁJUS (Simogatja puha, lengő szakállát.) Hajhaj, unalmas igy az élet. SZEPTEMBER Gyönyörü mégis, oh, gyönyörü mégis. FEBRUÁR (Aki Márciussal és Áprilissal kártyázik, hirtelen felugrik.) Ápril te csaltál! Tökre tököt adj! ÁPRILIS Nem láttam. Jól van no, ne kiabálj! MÁRCIUS (Csendesen.) Ezerszer mondtam már: bolond vagy Ápril. ÁPRILIS (Dühösen.) Okosabb vagyok, mint ti valamennyien! MÁRCIUS Agylágyult vagy, öreg is vagy, Nincs olyan ki hinne néked. ÁPRILIS Nem vagyok én vénebb Nálad s annyit érek. Mint akár te, rongyos! MÁJUS (Szakállát állandóan simogatja, békitően közbeszól.) Nono, fiaim, már ujra ez a lárma. Ah, micsoda tónus! Akár egy kaszárnya! ÁPRILIS (Leül, tovább kártyázik.) (Csend. Egyszerre kivül zaj támad, az ajtót belökve besiet a visszatérő December.) Január (Felsóhajt.) No végre! Végre! (Kivül az ajtó mögött az Idő mély, hatalmas hangja.) AZ IDŐ Hé Január, hé Január! Gyere már! Gyere már! Vedd magadhoz a harmincegy Unalmas napokat! Gyere már! JANUÁR (A fiókos szekrényhez rohan, kiránt egy fiókot, beleteszi a tarisznyájába és kisiet.) DECEMBER (Amint bejött, a szekrényhez sietett és visszahelyezte ott a saját fiókját. Most az asztalhoz megy, sóhajt a fáradságtól, kihörpint egy pohár bort és leül.) MÁJUS (Mosolyogva kezet nyujt neki.) Isten hozott! DECEMBER (Ridegen elfordul.) Farizeus gazember! . . . MÁJUS (Mézesen.) Rosszkedvü vagy megint édes December. DECEMBER Mondd, van-e hát a földön szörnyübb átok Lám, vissza kellett jönnöm tihozzátok. (Hirtelen fölugrik.) A kártyázásnak vége mikor leszen?! KÓRUS Sohasem! DECEMBER Hát az ivásnak vége mikor leszen? KÓRUS Sohasem! DECEMBER S a pipafüstnek, pókszövésnek vége mikor leszen?! KÓRUS Sohasem! DECEMBER (Az asztalra csap.) Ti vén örök dorbézolók! (Haragosan leül.) MÁJUS (Hangosan nevet.) HÓNAPOK KARA A patkány futkos föl, s alá S fogy a gyertya, gyertyaszál, Nem fektet minket föld alá Soha már a szép halál. Sző, egyre sző a fürge pók, Pipafüst árnyéka száll, Hajhaj, mi vén dorbézolók, Szomoru nálunk a bál! Nincs tegnap itt, nincs máma itt, Időtlen évek számait Számolni hát miért? Miért, miért, miért? AZ ASSZONY (A Hónapok karéneke alatt félénken belopózott az az ajtón, porosan, rongyosan, fáradtan. A Hónapok nem veszik észre. Most lassan megszólal.) Jónapot, jónapot. Tizenkét Hónapok. A HÓNAPOK (Az asszony felé fordulnak.) AZ ASSZONY (Félénken.) Jöttem tüskén, bokron át, Lábam feltört, arcom, rutult, Ne üzzetek mostan el . . . DECEMBER Hogy jutottál ide asszony? AZ ASSZONY (Félénken.) Hallottam, hogy milyen árván Éltek itten, elhagyottan, Hát magamban megfogadtam, Hogy benézek, erre járván. Jöttem főzni, mosni rátok, Port törülni, tisztogatni, Ha mi kéne kézhez adni, Este gyujtani világot. (Mutogat a falra.) Mennyi pók és mennyi féreg! Ez a négy fal csupa füst! Fogadnátok csak közétek, Mind arany lesz és ezüst! Hónapok, hónapok Adjon Isten jónapot! DECEMBER Hogy találtál ide utat? AZ ASSZONY (Mosolyog.) Istenem, nem is tudom már! (Rémülten.) Elindultam egyszer éjjel, Száz erdőn is mentem által, Nem szólt egyben is madárdal, Vadüvöltés szerte-széjjel, Bogarak között aludtam, Gyökereket, rossz füveket Ettem, esőt ittam rája . . . Csakhogy idáig jutottam . . . Csakhogy idáig jutottam . . . Elindultam kora ősszel, Szeptemberben, most mi van? MÁJUS (Udvariasan.) Épp Január közepe. AZ ASSZONY (Rémülten.) Negyedik hónapja már! DECEMBER Ülj le asszony, elfáradtál. MÁJUS (Előzékenyen.) Itt az én helyem, ide. AZ ASSZONY (Leül.) Be jók is vagytok hozzám, Hónapok! MÁJUS (Előzékenyen.) Csak kötelesség, hidd el semmi más! AZ ASSZONY Arcom verejték, lábam csupa seb . . . ÁPRILIS (Decemberhez, Májusra mutatva.) Nézd, nézd, hogy szagositja már magát. MÁJUS (Oldalt egy kis üvegből öntöz magára.) DECEMBER (Gunyosan.) Mit öntözöl magadra, vén barát? MÁJUS (Zavartan.) Illatja gyönge gyöngyvirágnak. AZ ASSZONY Óh Hónapok, jó öreg Hónapok, Ha tudnátok, titeket hogy sajnállak! Ti rabszolgái az Időnek! (Feláll.) Jöttem hozzátok - megmondom miért! MÁRCIUS (Áprilishez, akivel ismét kártyázik.) Bolond te! Zöldet hivtam, zöldet adj! ÁPRILIS Nem láttam. Jól van no. Ne kiabálj! AZ ASSZONY (Erősen.) Kártyázók hé! Figyeljetek, ti is! Ezt mondom én: Megmozdul a világon minden egyszer, Bilincsét nem türi tovább, Csak ti nem álltok talpra még Vén szolgák, ti szegények! De én most annyit mondanék: Hej, talpra, vén legények! Ha jön az Idő értetek, Véle el ne menjetek! Szembe nevessétek! Ugy élünk itt, meglátjátok, Mint akár a kiskirályok! Igazam van Hónapok? FEBRUÁR (Felkel a kártyától, fölveszi a bundát, amiben December jött.) DECEMBER Nincs igazad asszony! AZ ASSZONY Igazam van, csak azért is! (Ide-oda járkál köztük, egyikhez is, másikhoz is szól, lázit.) Mik vagytok? Szolgák, cselédek! Milljó esztendeje éltek: Magatok kipihenjétek! Fáradt, öreg hónapok, Mondom, talpra álljatok, Ne menjetek már a hegyre, Vélem itt maradjatok! DECEMBER Nincs igazad asszony! AZ ASSZONY Igazam van! Csak azért is! Gyáva! Ne is figyeljétek! Néktek mondom bölcsek, vének: Kell, hogy végre - megöljétek Az Időt, ha értetek jön! (Itt már egészen vadul.) DECEMBER Azt mondtad, hogy pókhálát jössz Tisztogatni asszony! Azért láttunk szivesen . . . AZ ASSZONY (Hirtelen hizelgésbe kap.) Jöttem főzni, mosni rátok, Sütni izes, friss kalácsot, Este gyujtani világot . . . Csak ne menjetek ki innen! DECEMBER Balga némber! Értsd meg asszony: Addig élünk mi, ameddig Meg nem szegjük a parancsot És mi mindörökre élünk! FEBRUÁR (Hátul az ablaknál kifigyel az utra.) Suhog már, jön már Ő! AZ ASSZONY Ki jön?! FEBRUÁR Ő jön, az Idő! AZ ASSZONY (Kétségbeesve Februárhoz fut.) Ne menj el fáradt Február, Maradj velünk, maradj velem, Oh, csudaszép Hónap, ne menj el! AZ IDŐ (Kivül, a kinyilt ajtó előtt.) Hé Február, hé Február, Gyere már, gyere már! Vedd magadhoz a huszonnyolc Unalmas napokat! Gyese már! FEBRUÁR (A szekrényhez fut, kivesz egy fiókot, a tarisznyájába teszi, ki akar sietni.) AZ ASSZONY (Utjába áll.) Maradj velünk, maradj velem, Óh csudaszép Hónap, ne menj el! FEBRUÁR (Harsog.) Az utból félre, félre asszony! (Kirohan.) JANUÁR (Aki most érkezett vissza, lerakja a bundáját, a napokkal telt fiókot a helyére rakja és leül az asztal mellé.) AZ ASSZONY (Kétségbeesetten Májushoz.) Hát elment, elment ő is, a gyáva! JANUÁR Ki ez az asszony? Mit keres itten? DECEMBER Megakarja ölni. (Nagy gesztus.) Őt! Az Időt! AZ ASSZONY (Hirtelen Januárhoz.) Óh nem, ne hidd! Csak megállitani őt! JANUÁR (Az asszonyhoz megy lassan.) Csak ennyit? Semmi ez! Állitsd meg őt. AZ ASSZONY Hogyan? Hogyan? JANUÁR Ott kinn ötlépésnyire Áll egy magas szikla. Ezer méter mély a völgy, Amit onnan látsz, Ugorj le a völgybe és - Megállt az Idő! AZ ASSZONY (Ragyogó szemekkel.) Akkor megáll az Idő? JANUÁR Néked akkor - mindörökre! AZ ASSZONY Óh, ne mondd. Máskép, - nem igy! JANUÁR Máskép az Idő meg nem áll soha! Elpusztulhat a föld, a csillagok, S mikor a földön dög, meg hulla lesz csak, Ez a ház még akkor is áll, A gyertya itt akkor is ég, A pók itt akkor is sző még És futkos a patkány akkor is, Pipafüst száll itt akkor is, Akkor is, akkor is, mindig. Örökre, örökre, örökre. S ha nem lesz senki a földön: Kinyitjuk az ablakot itt ni, És innen szórjuk a napokat És szállnak a napok, keringnek az évek A semmiben, semminek, semmiért! HÓNAPOK KARA Kinyitjuk az ablakot itt ni, És innen szórjuk a napokat - És szállnak a napok, keringnek az évek A semmiben, semminek, semmiért! JANUÁR Érted-e asszony, érted-e? Az Idő neked asszony, az Élet! Menj haza, asszony, menj haza S feledj minket. Nyugalom véled. (Elfordul tőle.) Hej, dorbézolók ti! Alvó rongyosok! Van-e bor még ide fenn? MÁJUS Megittuk mind, ami volt! JANUÁR Uj hordó bort csapolunk! Csak előre! Lefelé, lefelé, lefelé! (Fölnyitja a padlót.) Hadd fogyjon már, ugy is rossz ez a lőre, Lefelé, lefelé, lefelé! Hajhó, November, száraz legény te! Augusztus, hejhó, szomjas atyafi, Előre hé! Október! Ne szomorkodj! Bolond Ápril, előre bort csapolni! (Sorra, ahogy szólitja őket, lassan megindulnak, öregen, cammogva. De még nem indulnak le.) JANUÁR (Márciushoz.) Te Március meg vedd subádat, Készülj az utra. Nemsokára itt lesz! Előre vén legények, csak vidáman! HÓNAPOK KARA A patkány futkos föl s alá S fogy a gyertya, gyertyaszál, Nem fektet minket föld alá Soha már a szép halál. Sző, egyre sző a fürge pók, Pipafüst árnyéka száll, Hajhaj, mi vén dorbézolók, Szomoru nálunk a bál! Nincs tegnap itt, nincs máma itt, Időtlen évek számait Számolni hát miért, Miért, miért, miért? (Egymásután lesétálnak a pincébe. Az utolsó sorok már a mélyről, a föld alól hangzanak föl dübörögve. Egyedül marad a szinen Március és az asszony.) MÁRCIUS (Felveszi a subáját és az ablakhoz áll.) AZ ASSZONY (Lassan közeledik feléje. Lágyan, de tele végső kétségbeeséssel.) Igaz-e, Március, hogy nemsokára Jön érted is, jön érted az Idő? MÁRCIUS Már nemsokára eljön értem. AZ ASSZONY (Összekulcsolja a kezét.) Jaj volna nékem oh, jaj volna nékem, Ha könyörtelen volnál, mint a többi . . . Ne menj el, Március . . . MÁRCIUS Badarság! Mennem Kell nékem is, akár a többinek! AZ ASSZONY (Sirva.) Nézd Március az én uram beteg, Az orvos mondta: Márciusig élhet. Asszony vagyok, nézd, esdekelve kérlek, Ha elmész, meghal, akit szeretek, Ne menj el Március . . . Ne menj el . . . MÁRCIUS Nem az a fontos asszony, hogy ki. hal meg, A fontos, hogy ki születik! S ha elmaradna ez a Március lenn, Mi lenne akkor odalenn? Én viszem a zöld szint Fűze, falevélre, Rálehelek lágyan a Házak tetejére S leolvad a hó, bizony, leolvad a hó! (Az ablakra mutat.) Kinéztem és megállt a hóesés, - Nézd, ott a hó között ezernyi rés, Szememből árad lanyha napsütés, Fű serked mindenütt a földön és A fű közül kis ibolyácska néz, Kinézek csak s a tavasz ime kész! (Kivül mindez megtörténik. Eláll a hóesés, kisüt a nap s az ablak alatt álló hólepett fa lassan kizöldül.) AZ ASSZONY (Lehunyja a szemét, mosolyog, emlékszik.) A barna föld közül kidugja hetykén Fejét s az égre néz a buza, Mint ódon várfalat az ifju repkény: A vén földet megkoszoruzza! Fölséges Élet! Fölséges Élet! MÁRCIUS Nincs semmi, ami az én utamat Megálltani tudná! Az ember vágyva-vágyik engem! S mindent tőlem remél az ifjuság! AZ ASSZONY (Halkan.) S ha elmész, meghal az uram . . . MÁRCIUS S mikor tizenhatéves voltál, mondd, fiam, Vártál-e rám, vártál-e akkor engem? S ha akkor elmaradtam volna, mondd, fiam, Ha az a márciusod nem jön akkor? . . . AZ ASSZONY (Mosolyog.) Akkor ismertem meg az uramat . . . MÁRCIUS Tudom, tudom. Láttalak titeket. És tele van a föld tizenhat éves Lányokkal most is ám és valamennyi Oly boldog akar lenni Mint te akkor. AZ ASSZONY (Halkan.) Ha elmész, meghal az uram - MÁRCIUS Sirjára majd virágot fujok én . . . Elég! Jön már! Jön. Hallom Őt! AZ ASSZONY (Hirtelen lázasan.) Ne menj el véle Március, maradj itt, Vagy szökjünk együtt el, gyere, Szerelmem, kedvesem, ne hagyj itt, Ne menj el, oh, ne menj vele! A cseléded leszek, a szeretőd, Csak el ne menj, maradj ! Ne öld meg őt! (Az ajtó nyilik.) AZ IDŐ HANGJA (Az ajtó előtt.) Hé Március! Hé Március! Gyere már, gyere, fuss! Vedd magadhoz a harmincegy Unalmas napokat! Gyere már! MÁRCIUS (A szekrényhez rohan.) AZ ASSZONY (Felsikit.) Ne menj el Március, ne menj el! MÁRCIUS (Kifelé siet.) AZ ASSZONY (Elébe veti magát.) Ne öld, meg az uramat, Március! MÁRCIUS Nincs pillanat időm se, asszony! AZ ASSZONY (Felugrik, viaskodik vele. ) Gyilkos, te gyilkos, verjen meg az átok! Nem engedem, ne öld meg az uram! MÁRCIUS (Kitépi magát az asszony kezéből, kirohan.) AZ ASSZONY (Sikitva, jajgatva az ajtóhoz rohan, kiordit.) Idő !Idő! Idő! Ne vidd el őt! Az uramat akarja ő megölni!!! (A padlóra esik.) (A szin változik. Az asszony még mindig a székben ül és alszik. Szünet. Most hirtelen felébred, feláll, dörgöli a szemét. Reggel van.) AZ ORVOS (Jobbról be.) Jó reggelt, asszonyom! Jó reggelt! Nos, hogy aludt az éjjel betegünk? AZ ASSZONY (Rámered.) Az éjjel... Nem tudom... Az éjjel... Azóta csak egy éj mult volna el? . . . AZ ORVOS (Mosolyog.) Nos, tegnap óta csak egy éj! AZ ASSZONY (Mélyen sóhajt.) Azt álmodtam, hogy Március van immár, E székben, itt aludtam át az éjt. Most ébredtem fel, mikor Ön bejött. A GYEREK (Jobbról besiet.) Jó reggelt, anyu! AZ ASSZONY (Megcsókolja.) Jó reggelt, fiam! Menj, nézd meg, felébredt-e már apád. A GYEREK (Balra ki.) AZ ASSZONY Fáradtan, összetörten, kimerülten Alighogy este itt leültem, El is aludtam nyomban. S figyeljen, orvos ur, álmomban - Oh, milyen szörnyü volt az álom - A Hónapok házában jártam, Birkóztam az Idővel, hogy ne jőjjön, Ne jőjjön az én édes uramért, - És nem tudtam megállitani őt. AZ ORVOS (Sóhajt.) Megállitani sose fogja senki. AZ ASSZONY (Sóhajt.) Nem, soha, senki. A GYEREK (Vissza jön.) Apa még alszik. AZ ASSZONY Menj és keltsd fel őt. Vigyázva ám, fiam szelíden. A GYEREK (Visszamegy a szobába.) AZ ORVOS Utazzék véle messze innen, El délre, napsütésbe, el, Hadd szórakozzék és pihenjen És Önnek is pihenni kell. AZ ASSZONY Oh, vélem ne törődjék orvos ur; Én jól vagyok, jól - csak sirok sokat; Őt gyógyitsák meg, őt, az uramat. A GYEREK (Vissza jön.) Nem bírom apát fölébreszteni. (Félig sirva.) Nem mozdul . . . Jaj, anyám . . . Anyám . . . AZ ASSZONY (Rémülten az orvosra mered.) AZ ORVOS (Az asszonyra néz, aztán berohan a szobába.) A GYEREK (Anyjához bujik.) AZ ASSZONY (Görcsösen szoritja magához a gyereket. Hosszu csend.) (Most, mintha mélyről, a föld alól jönne, álomszerüen felcsendül a Hónapok kara.) A patkány futkos föl s alá S fogy a gyertya, gyertyaszál, Nem fektet minket föld alá Soha már a szép halál. Sző, egyre sző a fürge pók, Pipafüst árnyéka száll, Hajhaj, mi vén dorbézolók, Szomoru nálunk a bál. Nincs tegnap itt, nincs máma itt, Időtlen évek számait Számolni hát miért, Miért, miért, miért? AZ ORVOS (Eközben bejött, halkan, megilletődve megszólal.) Az üveg, melyből a mérget kiitta, Ott fekszik az ágytakaróján... Megölte magát . . . AZ ASSZONY (Maga elé meredve ismétli.) Megölte magát . . . (Emelten.) Ő állitotta meg az időt! (Lehajtja a fejét, sir.) (Függöny.)