STANISZLAV MONIUSZKO HALKA SZEMÉLYEK HALKA, parasztleány szoprán JONTEK, parasztlegény tenor SZTOLNIK, királyi asztalnokmester basszus SZÓFJA, leánya mezzoszoprán JÁNUS, ifjú főnemes bariton DZSEMBA, udvarmester Sztolniknál bariton EGY DUDÁS bariton EGY PÁSZTOR tenor Nemesek, parasztok. Történik: Lengyelországban a XVII. században. Az I. felvonás: Sztolnik kastélya előtt; a II. felvonás: a kastély mögött; a III. felvonás: hegyvidéken; a IV. felvonás: egy hegyvidéki kápolna környékén. ELSŐ FELVONÁS (Sztolnik kastélya előtt a parkban. Díszes vendégsereg ünnepli Szófja és Jánus kézfogóját. Este) DZSEMBA Éljen boldogan az ifjú pár! Ráköszöntjük majd a kelyhet! Azt kívánjuk, szálljon rája Minden áldása a mennynek! Két dicső nemzetség fényét, KÉT VENDÉG, DZSEMBA: Büszke múltját, ős erényét Egyesíti boldog nászuk nemsokára. SZTOLNIK, DZSEMBA, VENDÉGEK (kar) Éljen boldogan az új pár, Kézfogójuk van ma, Éljen! Várnak boldog nászra. Két dicső nemzetség fénye, Büszke múltja, őserénye Egybe forr ma, boldog nászra várva. Két nagy név köt szövetséget, Két család, két ifjú lélek, Két nagy név köt szövetséget! Egybe forrva még szebb, Még nagyobb lesz ősi házuk fénye! Bájos a menyasszony szűzi lénye, Büszke, nemes, deli úr a vőlegénye! DZSEMBA Fölvirul az ős családfa, Áldás száll két régi házra. SZTOLNIK, DZSEMBA, KÉT VENDÉG Ily nagy ünnep nem volt régen, Üdv az ifjú párnak! Örömünnep! Éljen Éljen! VENDÉGEK (kar) Éljen, éljen! SZTOLNIK, DZSEMBA, KÉT VENDÉG Két dicső nagy múltnak fénye, Büszkesége, őserénye Száll az ifjú párra, Száll rája! Nászukat az Ég megáldja, Ég áldja! Üdv az ifjú párnak, Szálljon áldás rá! De szép pár! De szép pár! SZTOLNIK Jó barátok, igyunk rája, Ezt a frigyet Isten áldja, Isten áldja mindhalálig, Úgy legyen! DZSEMBA, VENDÉGEK (kar) Mi jóbarátok, igyunk rá! (A vendégek visszavonulnak a kastélyba, csak János, Szófja és Sztolnik maradnak a parkban) JÁNUS (Sztolnikhoz) Fényes ünnep, boldog óra, Melyben téged, ó nagy úr, Végre már atyámnak hívlak! Fiad íme arra kér, Adjad ránk áldásodat. SZÓFJA (Sztolnikhoz) Tudom, jó szívvel vagy hozzánk, Hála-szónkat ó fogadd! SZTOLNIK Régi vágyam, kedves régi álmom Volt e násznak terve, lányom! SZÓFJA Adj reánk szülői áldást, Áldj meg minket, jó atyánk! Áldj meg, áldj meg minket, Így az éltünk boldog lesz, Az éltünk így szép lesz, Szívünk csak üdvöt érez! Áldásod add, S hálatelt, hű szívünket fogadd! JÁNUS Áldj meg, áldj meg, Kérve kérünk, Áldj meg minket, jó atyánk! Így az élet boldog, szép lesz! Adj reánk szülői áldást, Az élet boldog, szép lesz, Szívünk üdvöt, üdvöt érez, Áldj meg minket, áldásod add, S hálatelt, hű szívünket fogadd! SZTOLNIK Régi vágyam és álmom, Édes lányom, Régi kedves álmom ez! Házasságtok boldog lesz! Régi vágy ez, Régi, boldog álmom már ez, Életetek boldog, szép lesz! (Az elébe térdelő Szófját és Jánust megáldja) Szálljon frigyetekre boldog béke, áldás, Úgy legyen! HALKA (a színfalak mögött) Kinyílt a rózsa, letört az ága, Gyenge virága hófehér. SZÓFJA Ki énekel? HALKA (mint fent) Eltűnt a szívem hajnali álma, Földúlta vágy és szenvedély. SZÓFJA (Jánushoz) Hallod ezt, Jánus? E bús ének mit jelent? HALKA (mint fent) Szerelmes párom megölte álmom, Szívem virágát letépte. JÁNUS (Szófjához) Nem is sejtem . . . (Magában) Halka hangja! Mit kereshet itt e lány? HALKA (mint fent) Keresem őt, de jaj, nem találom, Szeretem, meghalok érte! Hol vagy, párom, hol? SZTOLNIK Énekszó á házam táján, Ilyen órán! Mit jelent? JÁNUS (magában) Ő az, Halka! Hogy vetődött éppen erre Most e lány? SZÓFJA Furcsa ének! JÁNUS Tán megszállta a téboly! SZTOLNIK (felháborodva) Tűrhetetlen vakmerőség! JÁNUS (Szófjához) Tán egy árva kóbor lányka Erre tévedt otthonából, Itt e vidám, boldog háznál Egymagában sír és gyászol. SZÓFJA (Jánushoz) Búsul, egymagában gyászol, S te megszántad, lám, e lánykát! Ó, milyen jó vagy, én drága párom! Gondod lesz rá, hogy ne bántsák! Szegény kis árva senki lánya, Ó, ne bántsa senki sem, Úgy-e nem bántja senki őt! JÁNUS (magában) E hangot ismerem, de kín nékem! Ezt a hangot ismerem, jól ismerem, Kín hallanom. SZTOLNIK Jaj, mit tehetek én mást, Nem tudom, de mégis tán elkergetem, Azt teszem. (Szófja és Sztolnik a kastélyba távozik, Jánus egyedül marad) JÁNUS Ó, ez a lány mint árnyék, úgy üldöz! Hisz átérzem én a sorsát, Fáj a szívem érte, de későn, A múlt, a bűnök súlya vádol! Tán egy részvevő tekintet, Egy-két szó lecsöndesíti . . . De aztán el, el el! Ó, szörnyű szégyen! Balsors akarta, hogy rátaláljak, Meglássam álmodó két szemét, A selymes haját, a bűbájos arcát, Szendén mosolygó szépséges ajkát, S tündéri lénye fölgyújtsa bennem Az égő vágyat, a szenvedélyt! Balsors akarta és fölviharzott Lelkem, mint zúgó vízáradat, Jaj, mit tett velem ez ártatlan lányka, Elbűvölt szép szemének varázsa, Fölforrt a vérem, és most úgy érzem, Az átkos végzet lesújt ma rám! HALKA (megjelenik, de nem veszi észre Jánust) Kinyílt a rózsa, letört az ága, Gyenge virága hófehér. Eltűnt a szívem hajnali álma, Földúlta vágy és szenvedély. Szerelmes párom megölte álmom, Szívem virágát letépte, Keresem őt, de jaj, nem találom, Érzem, hogy meghalok érte. Hol vagy Jánus? Ó, hol vagy, tündöklő sólymom, Egyetlen fénysugára az égnek? Nélküled búsan hervadok, Mint az eldobott virág a réten. Keresem őt, de jaj, nem találom, Szeretem, meghalok érte! (Észreveszi Jánust és hozzásiet) Ó, Jánus! Én drágám! Azt mondja Jontek, a szíved másé, Nem szeretsz már és eltaszítasz engem. Én most is úgy látlak még, mint régen: Hozzám simulsz szerelmesen, szépen, Szemed is oly vágyakozva ég, Én drága párom, szerelmes álmom, A szívem mindhalálig a tiéd! JÁNUS (magában) Keserves óra! Hazudjak néki? Gyötör és kínoz a bűntudat! HALKA Tudom, te hű vagy, szeretsz, mint régen, Hozzám simulva forrón, gyöngéden. Imádlak téged, A szívem mindhalálig a tiéd! Imádlak téged, csak érted élek, A szívem mindhalálig a tiéd! JÁNUS (Halkához) Ó, drága Halkám, szeretlek téged! A szívem most is érted ég! Nem hagylak el, ó drága Halkám! Szeretlek téged, A szívem most is érted ég! HALKA, JÁNUS Szívem csak teérted ég, Szívem csak érted ég! JÁNUS Csak csillapodj! Csak csöndesedj! Nem hagylak én el, És minden jó lesz. VENDÉGEK (kar; a színfalak mögött) Éljen, éljen! JÁNUS (magára eszmél) De mostan menj el, Siess el innen, Várj rám a parton a kert alatt. Ott lenn az úton a kőkeresztnél, Nemsoká én is ott leszek. Hűs esti táj szűz csöndje vár, Együtt leszünk, HALKA, JÁNUS Kettesben messze megyünk. JÁNUS Jöjj innen el, Két égő szív egymásra lel. HALKA Boldogan egymásra lel. JÁNUS Míg csókba forr két lázas ajk, Mámoros ajk, Két tüzes szív dobban, És vágyón felsóhajt, Égő szívünk vágyón sóhajt. HALKA Míg csókba forr Két lázas, mámoros ajk, Két tüzes szív dobban, És vágyón felsóhajt. Míg csókba forr két lázas ajk, Égő szívünk vágyón sóhajt, Szívünk vágyón sóhajt: El nem szakít tőled a sors, Velem ha vágyban összeforrsz! JÁNUS Te várj meg engem, én követlek téged, S a boldogságban majd együtt leszünk, El nem szakít tőled a sors, Vélem ha egybeforrsz! (Kiragadja magát az emlékezésből) Mondd, mért vagy itt? HALKA Én büszke sólymom! JÁNUS Ki hozott el? HALKA Szerelmes párom, Imádlak, imádlak, Úgy vágyom rád! Ó Jánus, én drágám, Mondd, ó mondd, Hogy még szeretsz! JÁNUS Ó Halkám, most távozz innét, Távozz, ha mondom, Menj most innen el! Halka, menj, távozz most! HALKA Nem taszítasz el magadtól, Visszatérsz a bérceink közé, Én várok rád, édes mindenem! Emlékezz a régi boldog szép órákra, Mennyi édes csókba forrt a szánk, Én mindenem! Csak teérted ég a lelkem, JÁNUS Várj meg engem! HALKA El nem választ tőled engem Semmi más, csak a halál. Nem, nem, nem! Semmi más, semmi más, Csak a halál! Én várok, én várok rád, Várok rád, várok rád! JÁNUS Nem választ el semmi más, Csak a halál. Hallgass rám, hallgass rám! Menj! Menj! Nem választ el semmi más, Semmi más, csak a halál! Csak távozz most, hallgass rám, Csak távozz most, ó, hallgass rám, Halka, most távozz, Kérlek, hallgass rám! (Kituszkolja Halkát) VENDÉGEK (kar; kijönnek a kastélyból) Hol az ifjú házigazda; Aki ma a kézfogóját tartja? JÁNUS Itt vagyok, jó urak! VENDÉGEK (kar) Lásd, mi irigyelünk téged! JÁNUS Jól esik hallanom. VENDÉGEK (kar) Lám a boldog vőlegény! Sok szerencsét, sok szerencsét! Táncra szép muzsika szól, Táncra zene szól, Áll a bál, a víg mulatság! Késő az óra, Már illenék is hazamenni, Késő az óra, De van még bőven inni, enni, Jó házigazdánk Oly fejedelmi szívességgel lát, S egyre csak tartóztat, Hát maradunk, amíg tartóztat, Bennünket a házigazda Míg szívesen lát! Tisztelettel ráköszöntjük Kegyelmes urunkra Ezt a telt pohárt! Éljen szíves házigazdánk! Vivát! Éljen kedves házanépe! Vivát! Boldogság szálljon e házra, Boldogság az ifjú párra! Vivát! SZTOLNIK Méltó szókra nem találok, Elfogódva, meghatódva, Szinte megnémultan állok. Illendően hogy köszöntsem Ezt a díszes társaságot, Melyet együtt látok Ma itt ez ünnepélyes órán, Egyetlen lányom kézfogóján. Ünnep fénye szállt e házra, Árad szívemből a hála, Hogy ennyi pompa, ennyi szépség Emeli nagy napunknak fényét, Mikor kedves, drága Szófjám Férjhez készül Jánus jobbján. JÁNUS Drága jó atyánk! SZTOLNIK (átöleli Szófját és Jánust) Édes lányom, Kedves vőm uram, Jó urak és bájos hölgyek, Most hadd töröljek le Egy-két könnyet: Öröm is, bú is egy apára, Hogyha férjhez megy a lánya, S őt itthagyja egymagára! Ej, de félre bú és bánat, Nincsen vége még a bálnak! Rajta vígan, Semmi baj, Ha minden arcon jókedv csillan! Folytatódjék hát az ünnep, Rajta, kedves egybegyűltek! Keljen táncra Ifjak és leányok tarka rózsalánca! DZSEMBA Engedelmet! Bent a házban mindenki hőségtől szenved, Járjuk inkább kinn a táncot! SZTOLNIK Bölcs vagy Dzsemba, jót tanácsolsz, Hallgatunk az okos szóra. DZSEMBA Banda, húzzatok mazurkát! (A vendégsereg táncba kezd) MÁSODIK FELVONÁS (Sztolnik kastélya mögött; éjszaka) HALKA (egyedül) A kőkeresztnél vártam Jánust, Ámde nem jött, elhagy, érzem. Fordítsd felém kegyes orcád; Segíts rajtam, szánj meg engem, Nézz le rám, ó boldogságos Csodatevő Mária! Ó, én szerencsétlen árva; Mennyi gond nyomja a lelkem! Hol van Jontek? (A palotából zeneszó hangzik) Milyen hangos ott a jókedv, Itt néma éj ! . . . Jánus távozik ma innen, Vélem jő és együtt élünk majd. Nappal, éjjel mennyit vártam rá; Hogy mikor látom újra. Most már újra visszatér, Boldog álom lesz az életünk! Ó, ha lenne szárnyam, mint a kis madárnak, Napsugáros égen szállanék a szélben. Fürge hal ha volnék, Gyors folyamban úsznék, Kedvesem, tehozzád: Árva földi ember nem repülhet szárnyon, Így csak egyre várom hű szerelmes párom, Várom, hogy Jánus jöjjön vissza hozzám! Bárcsak lehetnék fényes csillag Fenn a kék, tiszta-égen! Bárcsak a szívébe látnék, Őt kísérve, mint az árnyék! Bárcsak mint forró láng, Minden útján az ő nyomába szállnék, Vagy vándor holdvilág gyanánt Az éjszakában fölötte járnék. Vagy volnék a könny, Mely néha szemében csillog, Vagy lelkén az álom! Nem vagyok se csillag, Se holdvilág az égen, Nem vagyok lidércfény, Mely szerteszáll az éjben! Este, hogyha harmat Száll a zsenge fűre, Hulldogál a könnyem. Be jó a csillagfénynek, Mert őfölötte éghet, Be jó a holdsugárnak, Az ő nyomában járhat! Be jó a kis madárnak, Mert mindig véle szállhat! Ha én pacsirta lennék, Csak róla énekelnék, És őhozzája szállnék, Ha lennék röpke láng? Árva földi ember Nem repülhet szárnyon, Így csak egyre várom Hű szerelmes párom, Várom, hogy Jánus Jöjjön vissza végre! Ó drága párom, Jánusom, Te el nem hagysz, én jól tudom. Ó zárj szívedre, én drága Jánusom! (A belépő Jontek elé siet) Hát látod, Jontek? Rágalom volt, mit Jánusra mondtál, Hogy árva szívem egyetlen kincsét Elraboljad tőlem! Én láttam arcát, hallottam hangját, És bízom benne, enyém a szíve, Nem taszít el engem. JONTEK Ó, te szerencsétlen, szánlak! HALKA Mért bántasz, Jontek? Mért zúzod szét a szívem reményét? Ó, Jontek, Jontek! Mit vétettem én, Hogy ily rossz vagy hozzám? JONTEK Te nékem nem hiszel? HALKA Ne kínozz! Jontek, vigy innen el! JONTEK Nos, jöjj velem! HALKA Mért kellett bércünkről idejönnöm?! Nekem a város bús, rideg börtön. Nem látom itt A tiszta égbolt tündöklő kékjét, Nem látom itt A napkeltét s az alkonyat fényét! Menjünk innét! E zord falak közt Úgy rettegek, úgy borzadok! A bérceink várnak reám, S velem jön Jánus, ő elkísér. Hisz ígérte, itt találkozunk. Te nem hiszed? JONTEK (gúnyosan) Ha úgy mondta, hogy idejön, Csak várj reá, te balga lány! Csak várj és bízzál! Mint szánlak téged! Elárult rútul, Ő nem jön el! Mint szörnyű vízár száguld a rónán. Mint vad vihar zúg ős bércek ormán, Oly szent igaz, ó higgyed el, Hogy ő cserben hagy, hogy nem jön el! Sajnállak, Halka, áldozat vagy, Ő elrabolta lányságodat. S most álnokul ím cserben hagy! Őt várod mégis, ki elárult csalfán! Ha bármit ígért, hű nem marad! HALKA Én bízom, hogy nem hagy el. JONTEK Nem látod az örvényt, Mely tőle elválaszt: Ó gőgös földesúr, Te jobbágy lány vagy. Szava mézes-mázos, De szíve kőkemény, Ha megúnja kedvesét, Eldobja könnyedén. Szegény leány, hiába .sírsz, Késő a bánat, mely lelkedre támad! Keserű a sorsod, Mert nem lehet boldog Az úrfi oldalán egy jobbágy lány. Nem látod az örvényt, Mely tőle elválaszt: Ő gőgös földesúr, Te jobbágy lány vagy. Nézz rám, ó Halka, úgy várlak téged, Mint száraz föld az áldott esőt. Vágyódva hív e hűséges szív! Csak játszott véled kegyetlenül A földesúr, s most cserben hagy, Csak bírni vágyott, És elrabolta lányságodat. Én drága Halkám! Úgy szánlak téged! Csak játszott véled gaz csábítód! Azt hitted balgán, ha idejössz, Meglátod Jánust, s ő téged meglát, Boldog vidámra fordul az élted? (Az ablakra mutat) Nos, arra nézz: A délceg úrfi, kit úgy imádsz, Most viszi táncba kedvesét, Jövendő úri hitvesét. Ott van a dicső jegyespár! VENDÉGEK (kar; a színfalak mögött) Az égi áldás száll a házra, Az ifjú pár készül a nászra. Egybeforrva szerelemben Éljenek hát boldogan! HALKA (a kastély ajtaján dörömböl) Bocsássatok! Bocsássatok! Ott benn van a gyermekem atyja, Ott benn van a gyermekem atyja! JONTEK Ó Halka, nem vagy észnél, El innen, el! Megláthatnak. HALKA Mit bánom én! JONTEK El innen, el! HALKA Ne álld utam! JONTEK Baj érhet itt! HALKA Mit bánom! Bocsássatok! Ott benn van a gyermekem atyja, Ott benn van a gyermekem atyja! Kérlek, Jontek, vezess el őhozzá! Kérlek, Jontek vezess el őhozzá! Ó Jánus, halld meg, Ó halld, én vagyok itt! Jánusom, ó hallgass rám! Ó Jánus, itt várok rád! JONTEK Itt bajba jutsz, Ó hallgass rám, Halka, menjünk innen el! El innen, el! Ne késlekedj! Ó Halka, menjünk innen el! Ó Halka, menjünk innen el! Ó hallgass rám és jöjj velem! JÁNUS (kilép a kastély ajtaján; Halkához) Mondtam, ne jöjj el, És mégis itt vagy! (Meglátja Jonteket) S kit látok még itt? JONTEK Szolgád, uram! JÁNUS (Jontekhez) Te vakmerő! Mért hoztad el e balga lányt A messzi bérci tájról? Mi dolga itt? Mi lelte őt, Hogy engem Kósza árny gyanánt nyomon követ? (Magában) Ó átkozott! Hogy szabaduljak meg e lánytól? (Jontekhez) Vidd vissza őt a bérceink közé! E szolgálatodért A dús jutalmat elnyered. Hisz látod jól, Hogy nincs észnél e lány, És mindnyájunknak bajt okoz, Ha itt e háznál ténfereg. Én szánom őt, De rajta nem segít, Ha érte fáj a szívem. Vidd vissza hát, jutalmat nyersz, Urad parancsát Hogyha teljesíted híven. JONTEK Nagy jó uram, ha szánod őt, Ne hagyd, hogy érje durva bántalom! Szegény leány, senkije sincs, Az apját, anyját rejti sírhalom, És hull a könnye, Mert a szívét nyomja a fájdalom. JÁNUS (magában) Ó átkozott! Hogy szabaduljak meg e lánytól? JONTEK Megáld az Ég, Ha gyámolítod őt, E sorsüldözte lányt, Megáld az Isten érte! JÁNUS (mint fent) Gúnyt űz velem! JONTEK Megáld az Ég, ha gyámolitod őt, Hogy bántalom ne érje, Durva szó ne sértse. JÁNUS (Jontekhez) Lesz gondom rá! JONTEK Az Ég megáld! JÁNUS És téged megjutalmazlak, Csak vidd el innen! Lesz gondom rá! JONTEK Ha szánod őt, Ne hagyd, hogy üldözzék A szerencsétlen árvát! JÁNUS De innen vidd el most E szerencsétlen árvát! DZSEMBA, VENDÉGEK (kar; kijönnek a kastélyból, velük Szófja és Sztolnik) Nézd, e lány még itt van! Furcsa, érthetetlen! VENDÉGEK (kar) Nézd, e lány még itt van! Vajon mit akarhat itt ez az ismeretlen? Szaporán ki vele! Itt a házban helye nincs, El kell űzni, Itt egy percig nem lehet megtűrni! El kell őt űzni innen! JONTEK Halka, menekülj! Jöjj, elviszlek innen! Jöjj már, te boldogtalan! DZSEMBA Dermedten áll s nem megy el, Mit akarhat vajon? Terhünkre van ez a lány, El kell űzni, Itt egy percig nem lehet megtűrni. SZÓFJA Mit kíván itt e lány? Furcsa ez, nem értem, Lázas szemét nyitja ránk. JÁNUS Vádolón néz reám, Jaj, a szívem dermed! Vádolón néz reám! SZTOLNIK Mit jelent ez? Nem értem, e lány mit kíván, Mit akarhat vajon? Lázas szemét nyitja ránk. HALKA Ó Jánus! Nézz a szívem tárt sebére, Nézd, hogy fáj, hogy hull a vére! Mennyit vártam és reméltem, Tönkre tetted ifjú éltem! Mért hagytál el? Jánus, Jánus! Ezt elviselni nem tudom, Megöl a kín, a fájdalom! SZÓFJA Mit jelent ez? Érthetetlen! Annyi rosszat sejt a lelkem. Fájó ének kél az ajkán, Benne égő vágy, Forrongó vad szenvedély. Távozz innen, lányka, Menj innen el! Távozz innen, senki lánya, Semmi dolgod nincs e házban, Távozz innen, árva lányka, Távozz innen rögtön el! JONTEK (Halkhoz) Boldogtalan te! Hasztalan sírsz itt, Bús daloddal őket, Vígan dőzsölőket Meg nem lágyítod. Bánat, bú gyötörhet, Bárhogy hull a könnyed, Azzal őket meg nem lágyítod. Halka, menjünk, hazaviszlek én, Tudtam jól, itt nincs semmi remény, Itt nincs remény! Menjünk már innen el! Menjünk, Halka! Panaszod senki itt meg nem hallja, Senki meg nem hallja már! DZSEMBA, SZTOLNIK, VENDÉGEK (kar) Nézd, e lány még mindig itt van! Rejtélyes és érthetetlen, Mit keres ez ismeretlen Itt, e fényes úri házban? El kell űzni őt, Menjen falujába már, DZSEMBA Elég legyen! DZSEMBA, JÁNUS, SZTOLNIK, VENDÉGEK (kar) Pusztulj el a háztól, Pusztulj innen el! Távozz innen, lányka! Érthetetlen, mit akar e lány. DZSEMBA Távozz innen, árva lányka, Semmi dolgod itt e házba, Távozz innen, senki lánya, Távozz innen rögtön el! JÁNUS Mit jelent ez? Érthetetlen! Érthetetlen! Mily fájó ének kél az ajkán, Benne égő vágy, Forrongó, vad szenvedély. Távozz innen, lányka! Milyen furcsa! Érthetetlen, mit akar e lány! Isten, vedd az oltalmadba, Őt kegyelmed el ne hagyja, Isten, vedd őt oltalmadba, Jóságod ne hagyja el! SZTOLNIK Kergessétek nyomban innen el, Gyászos arca minket ingerel. Milyen furcsa! Érthetetlen, mit akar e lány, E senki lánya! SZTOLNIK, VENDÉGEK (kar) Távozz innen, senki lánya, Semmi dolgod nincs e házba, Távozz innen, senki lánya, Távozz innen rögtön el! VENDÉGEK (kar) Gyászos orcád minket ingerel. Milyen furcsa, érthetetlen, Mit akar e lány, e senki lánya? HARMADIK FELVONÁS (Hegyvidéki táj) EGY PÁSZTOR Alkony száll a kis falunkra, Már az ünnepnapnak vége. PARASZTOK (kar) Összegyűl és elbeszélget Csöndbe még a falu népe! Jó ilyenkor megpihenni, Munka volt elég a héten: Napkeltétől napnyugtáig Dolgoztunk az erdőn, réten. Még ma megjő ifjú gazdánk Büszke szép menyasszonyával, Vígan zeng a grófi ház majd Fényes ünnepség zajával. Grófi házban vígan ünnepelnek, Ám a nép csak szenved, Hordja súlyát nagy nyomornak, És a teste-lelke búsan sorvad. Mindig így volt, most is így van, Hát azért legyünk ma vígan. Egy kis csöndes társas ének, Jó az néha gondűzőnek. Holnap újra munkanap lesz, Terhünk egyre súlyosabb lesz. NŐK (kar) Nem rossz ember ifjú gazdánk, Ott leszünk a lakodalmán. FÉRFIAK (kar) Tetszik ő az asszonynépnek, Tudja tenni jól a szépet! NŐK (kar) Arca kedves, szava mézes, Sose zordon, sose mérges! FÉRFIAK (kar) Csábítást, azt bezzeg érti, Balga nők, kik hisztek néki, Úgy kell néktek! EGY PÁSZTOR Itt van már az alkony-óra, Öszegyűltünk csöndes szóra. PARASZTOK (kar) Hűvös pára leng a légben, Ködbe vesznek már a bércek. Fákat szél ha fújja, Fáj a lélek! Fájó mélabúra hajlik a lélek! EGY PÁSZTOR Mindig így volt, most is így van, Hát ezért legyünk ma vígan! PARASZTOK (kar) Holnap újra munkanap lesz, Terhünk egyre súlyosabb lesz. Mindig így volt; most is így van, Hát hadd legyen víg ez a nap! (A fiatalok táncba kezdenek, majd feltűnik Halka és Jontek) Ki jő ott? Ki jő ott? Ki az a legény? Ki lehet vajon? Egy lány van véle.... Ez Jontek! Úgy van, Jontek! S ki a lány? JONTEK (megjelenik Halkával) Dicsértessék a Jézus Krisztus! PARASZTOK (kar) Mindörökké! JONTEK Adj' Isten minden jót! Tánc meg nóta Nem vidítja fel a búsulót, Tőlem hát ne várjatok víg dalt. PARASZTOK (kar) Ez Halka! JONTEK Bíz úgy van, Ez Halka, a falumbéli lány! PARASZTOK (kar) Mondjad Jontek, honnan jöttök? Honnan hoztad vissza Halkát? Honnan hoztad vissza? Ó mily sápadt, ó mily fáradt, Hogy rá sem ismerünk. JONTEK A városban voltunk Jánusnál. HALKA (félőrületben) A városban voltam Jánusnál, Itthon rám sem ismernek már, Mert Halka madárka lett. Drága sólymom, elrepültél, Tőlem jaj, be messze tűntél! Mért vagy hozzám oly kegyetlen? Nélküled, jaj, árva lettem, Búsan síró, sírdogáló Árva kis madár! PARASZTOK (kar) Menyit szenvedsz, árva Halka, Szívünk érted fájva fáj! Oly sápadt az orcád, Hogy szinte holtra vált! JONTEK Úri hitványság biz ez! Cserben hagyta őt az úrfi, Gazdag menyasszonyra tett szert, Azzal készül fényes nászra, Kell is néki pórleány! HALKA (mint fent) Jánusom lelkét a Sátán megbabonázta! PARASZTOK (kar) Beszéld el Jontek, mi történt, Mily szörnyű sors sújtja a szegényt? Hadd tudjunk mindent, beszéld el hát! JONTEK Hát jó, elmondom. PARASZTOK (kar) Mi hallgatunk. JONTEK Éppen a kézfogójára érkeztünk. Meglátta Jánus Halkát, És nyájas arccal és mézes szókkal Az álnok elhitette véle, Hogy hű lesz hozzá, Aztán a város szélére küldte. A vérem felforrt, látva ezt! Szót is emeltem, De erre ő Elűzött minket, mint a kutyát! PARASZTOK Elűzte őket, mint a kutyát! HALKA (mint fent) Kegyetlen sólymom, itt vagy megint? Ó, ne kínozz! Ó, ne kínozz, ne, ne, ne! Fölrepült a kis galamb A bérc fölött a fényes égre. Nem volt már fehér a szárnya, Sólyom csőre megsebezte, És kifolyt a szíve vére, S mint a kő, zuhant a földre. PARASZTOK (kar) Árva jobbágy lány így jár, Ezt méri rá a sors, Így jár a jobbágy lány, Ha a földesúr szavának hisz! Ha hallgat a csábító szóra, Így jár a szerencsétlen árva, Így jár az árva! JONTEK Így jár a lány, Így jár a szerencsétlen árva! PARASZTOK (kar) Nézzétek, egy holló! Egy holló, egy holló, Éjszín holló száll A bérces táj fölött az égen! HALKA (rémülten) Megöl most! Jaj! PARASZTOK (kar) Árva jobbágy lány így jár, Ilyen sors vár rá. Nem a te vétked, nem tehetsz róla, Mást nyom a bűn súlya, A bűn súlya mást nyom, te ártatlan vagy! EGY PÁSZTOR (észreveszi a közeledő nászmenetet) Már jönnek! PARASZTOK (kar) Már jönnek! NEGYEDIK FELVONÁS (Egy hegyi patak partja, kápolna mellett. Sziklás hegyvidék) JONTEK Hogy szenved Halka! Sebzett a szíve, S itt akar lenni mégis minden áron! Csábítójára gondol szüntelen. Félek, ha meglátja véle Szófját, Azt túl nem éli! Ó irgalomnak atyja, Ne hagyd el, óvjad a lelkét! Úr Jézus, mentsd meg őt! Ó, bár visszatartanák, Én nem bírtam véle! (Egy dudás jelenik meg és hangszerén játszani kezd) Hej dudás, hallod-e?! Miért muzsikálsz oly vígan? A DUDÁS A lagzi örömére! JONTEK Arra ráérsz! Látod, bánatos a szívem, Kezdjél másik nótát inkább! A DUDÁS Azt a régit? JONTEK Igen, azt a régit! Sűrű erdőn, fenyves erdőn Sírdogál a szél, Egymagamban hervadozok, Mint őszi bús levél. Senkim sincs a nagyvilágon Rajtad kívül, drágaságom, Te vagy lelkem bűvös álma, Kedves angyalkám, kedves angyalkám! Lelkem tündér rózsaszála, Édes szép Halkám! Mennyit játsztunk ketten együtt, Mint kis gyermekek! Hányszor szedtem néked Magas fákról madárfészkeket! Hányszor jártam vadvirágért Erdők rejtekét! Hányszor hoztam én tenéked Gyöngyöt, dús korállfüzért, Hányszor hoztam búcsúról szép Gyöngyöt, dús korállfüzért! Senkim sincs a nagyvilágon Rajtad kívül, drágaságom! Te vagy lelkem bűvös álma, Kedves angyalkám! Mint a cserje serdült fává, Te is úgy serdültél föl, Szinte elkábult a lelkem Szemed fényitől. Napok teltek, évek múltak Gyors szelek szárnyán, Egy napon meg jött az úrfi, Nem néztél többé rám. Ámde én csak téged látlak, Gyönyörű Halkám, imádlak, Mindig rólad álmodom én, Kedves angyalkám, Kedves angyalkám, Lelkem tündér rózsaszála, Drága szép Halkám! Ó, csak téged látlak nappal, éjjel, Érted ég, lángol szívem, Boldogságom, drága szép Halkám! (A dudás távozik) (Mindenfelől parasztok sietnek elő az érkező esküvői menetet fogadni; köztük Halka) DZSEMBA (a nászmenet élén belép) Jó, hogy egybegyűlve látlak! Illendően sorba álltok, Itt az úton illendően Üdvözölni az ifjú úrnőt. PARASZTOK (kar) Sorba állunk itt az úton mindnyájan! Sorba állunk illendően, Üdvözölni az ifjú úrnőt; Sorba állunk itt, Illendően köszöntjük őt. Álljunk sorba hát mindnyájan, Mondjunk néki istenáldást! SZTOLNIK (jön a nászmenettel és díszes vendégsereggel) Minden jót, hű jobbágy népem! PARASZTOK (kar) Megköszönjük hódolattal! JÁNUS (megjelenik Szófjával) Minden jót, hű jobbágy népem! PARASZTOK (kar) Megköszönjük hódolattal! JÁNUS (észreveszi Halkát) Ó nagy Isten, Halka itt! SZÓFJA Hogy s mint vagytok? PARASZTOK (kar) Ifjú úrnőnk, hódolattal Köszönjük a kérdést. Ifjú úrnőnk, hódolattal Köszönjük a kérdést. DZSEMBA Hé! Tán elszorult a torkotok, Hogy ily halkan válaszoltok?! Hangosabban, lelkesebben, rajta hát! PARASZTOK (kar) Adjon Isten számos évet Erre a szép frigyre, Küldjön áldást, boldogságot Két hűséges szívre! Rájuk öröm s bőség Fénysugára hulljon, Életüknek minden útján Rózsa nyíljon! SZÓFJA (meglátja Halkát) De mért áll ez a lány itt oly búsan? PARASZTOK (kar) Mért áll itt oly búsan? SZÓFJA Oly sápadt, szenvedő az arca! PARASZTOK (kar) Oly sápadt, szenvedő az arca! JÁNUS (magában) Félek, hogy Szófja ráismer. HALKA (félig önkívületben) Szenvedés, bánat a sorsom, Mert elhagyott büszke sólymom! Őt hasztalan hívom és várom, Mert elröpült, messzire szállt, Őt hasztalan hívom és várom, Mert elröpült, messzire szállt. SZTOLNIK Ki ez a szomorú lány itt? A téboly ül megkínzott arcán. Oly ismerős nekem az arca, Tán láttam is valahol már. SZÓFJA (magában) Ki ez a szomorú lány itt? A téboly ül megkínzott arcán, Tán láttam is valahol már, Oly ismerős! JONTEK Bár fölismerné valóban! Bárcsak az Úristen adná, Hadd lássa, hadd tudja meg végre, A jegyese mily hűtelen. PARASZTOK (kar) Úgy látszik, ismeri Halkát! Úgy látszik, Szófja ismeri Halkát, Ismeri Halkát! Tán ismeri Halkát! HALKA Fájdalom gyötri a lelkem, Mert elhagyott szerelmes párom, És vissza őt hasztalan várom, Szép sólymom, ah; elrepült! Úristen szánd meg keserű sorsom, Mennybeli jóság, tekints le rám, Gyógyítsd meg szívem fájó sebét! Ó, szánj meg! SZÓFJA Fájó bú gyötri e lányt ! Úgy rémlik, valahol láttam, Az arca oly ismerős. Valahol én már láttam őt. Szavában téboly kiált az égre, Irgalmas Isten, szánjad meg őt! Ó, szánd meg őt! Ó, szánd meg őt! JONTEK Bár fölismerné valóban, Hogy lássa, hogy megtudja végre, A jegyese mily hűtelen, Hogy tudja meg, mily hűtelen, Csak megvetést érdemel. Szavában téboly kiált az égre, Irgalmas Isten, szánjad meg őt! Ó, szánd meg őt! DZSEMBA Nem tudom, ki ez a lány itt? Az arca oly ismerős nékem, Úgy rémlik, hogy valahol láttam, Az arca oly ismerős, Úgy rémlik, már láttam őt, Szavában téboly kiált az égre, Irgalmas Isten, szánjad meg őt! Ó .szánd meg, Isten, őt! SZTOLNIK Nem tudom, ki ez a lány itt? Az arca oly ismerős nékem, Úgy rémlik, hogy valahol láttam, Az arca ismerős. Szavában téboly kiált az égre, Irgalmas Isten, szánjad meg őt! Ó szánd meg. Isten, őt! JÁNUS (magában) Jaj nekem, hogyha ráismer, Úgy félek, úgy reszket a szívem! Ó, mért kell őt most itt látnom? Úgy érzem, nagy szégyen ér, Úgy érzem, nagy szégyen ér! Ó, bár ne ismertem volna! Az arcom szégyenben ég: Elcsábítottam az árvát Megcsaltam becstelenül, Elcsábítottam őt, Az arcomon szégyen ég, Szégyen ég! PARASZTOK (kar) Egyforma szánalmas Mindkettőnek a sorsa, Mindketten áldozatok: Bíztak a kétszínű szóban, Bíztak a szóban, Hittek a szóban, Ó, jaj nekik! Szavában téboly kiált az égre, Irgalmas Isten, szánjad meg őt, Szánd meg őt! SZÓFJA (Jánushoz) Nem tévedek, már láttam őt. JÁNUS (Szófjához) Drágám, lehet, hogy úgy van, Az emlék megőriz ily arcot. Szeme tükrözi a tébolyt És a szörnyű lelki harcot. HALKA Jánus! Ne hagyj el! JÁNUS (magában) Percnyi üdvösségnek Ó, mily szörnyű ára van! Félek, Szófja mindent megtud, Bűnös lelkem oly nyugtalan! Könnyével vádol e boldogtalan. HALKA Galamb szállt a sírhalmomra . . . SZÓFJA (Halkához) Lányka, a szíved mi nyomja? . . . JÁNUS (Szófjához) Menjünk, mindjárt itt az alkony, Esküvőre hív a templom! (A nászmenet bevonul a templomba) PARASZTOK (kar) Adjon Isten számos évet Erre a szép frigyre, Küldjön áldást, boldogságot Két hűséges szívre! JONTEK (teljes erővel) És sok szenvedést! DZSEMBA Ki mert itt köztetek szólni rossz szót? PARASZTOK (kar) Senki! Senki! DZSEMBA Akkor hát előre kettesével, És ha majd az ifjú pár a templomból kilép, Fogadja ajkatokról hangos, boldog ének! PARASZTOK (kar) Úgy van, Hangos, boldog ének! HALKA (egyedül marad Jontekkal) Boldog ének! Boldog ének! JONTEK Mindent láthatsz, mindent hallhatsz, Érted most már? Így van ez. HALKA Hol vagy Jánus, drága sólymom? JONTEK (a kápolnára mutat) Ott van bent! NÁSZNÉP (kar; a templomból) Fényes égi trónusodról Ó, nagy Isten, nézz le ránk, Halld meg bízó esdeklésünk, Légy irgalmas, jó atyánk! Halld meg esdeklésünk, jó atyánk! Fényes égi trónusodról Ó, nagy Isten, nézz le ránk, Halld meg bízó esdeklésünk, Légy irgalmas, jó atyánk! HALKA (őrületben) Ah! Meghal a gyermekünk, Jaj, meghal éhen! Itt van az anyja, És ott az apja! A gyermek kis kezét kitárja, Hasztalan esdekel sírva, Az anyja itt, az apja ott! A vadállat is táplálja a kölykét, És őrzi álmát, És az én gyermekem meghal! Én csöppnyi magzatom, Ki pólyázza gyolcsba a holttestedet? Ki borít be majd lágy szemfödéllel? Bimbónyi életed ki gyászolja meg? Ki ringat el mély, halálos álomba, Én csöppnyi magzatom? Bimbónyi élted elmúltát Ki gyászolja meg, én magzatom? Lágy szemfödélt ki borít reád? Holttestedet majd ki ringatja el? Lágy szemfödélt ki borít reád? Van szíved, Jánus? Nem érzed át, Hogy sebzett szívem vérkönnyet ont S bosszút kiált? Bosszút kiált a gyermeked anyja, A te asszonyod! Én fölgyújtom a templomot Hogy hadd pusztuljon minden el! Ó Jánus, légy örökre átkozott! (Tébolyultan fáklyát ránt elő és a templom felé rohan, de az orgonaszóra megáll) NÁSZNÉP (kar; a templomból) Fényes égi trónusodról Ó, nagy Isten, nézz le ránk, Halld meg bízó esdeklésünk, Légy irgalmas, jó atyánk! Könnyeinknek árját látva Szenvedésünk enyhítsed, Szent fiadnak kínhalála Kárhozattól váltson meg! Szent fiad a kárhozattól váltson meg! Irgalmas nagy Istenünk, Hogyha eljön életünknek végórája, Földi életünknek végóráján, Mennyei Úr, légy velünk! HALKA (lecsillapulva) Hála néked, Istenem! Hála, hála néked, égi irgalom! Hála, hogy megmentetted Jánust, Hála néked, áldlak téged! Ó, hogy tudnálak megölni téged, Vad bosszúvággyal szívemben? Hogy hozhatnék rád ily szörnyű véget, Én drága párom, szerelmem?! Én meghalok, te légy víg és boldog, Élj szép, nagyúri nőd oldalán! Sírom szélén rólad lemondok, De néha-néha gondolj rám, Gondolj a lányra, ki forrón imádott, Ki haldokolva is csak téged áldott! (Egy magas szikláról a folyóba veti magát) JONTEK (utána rohan) Halka, ó Halka! PARASZTOK (kar; össszecsődülnek) Mindhiába, már késő, nincs segítség! Ő már vízbefúlt szegény! SZÓFJA, SZTOLNIK, JÁNUS (kilépnek a kápolnából) Ki fúlt a vízbe? JONTEK Halka! PARASZTOK (kar) Vízbe fulladt árva Halka már! DZSEMBA (rákiabál a parasztokra) Itt a perc, Kezdjetek víg, hangos énekszóval Hódolni az uraság előtt! PARASZTOK (kar; lesújtva) Víg, hangos énekszóval hódolunk! FORDÍTOTTA: LÁNYI VIKTOR