Georges Bizet A gyöngyhalászok Szereplők: Leila papnő szoprán Nadír vadász tenor Zurga halászkirály bariton Nurabad főpap basszus Történik a régmúlt időkben Ceylon szigetén 1. Felvonás (Ceyloni partvidék néhány bambuszházikóval. Kaktuszok, pálmafák. A háttérben, egy tengerbe nyúló magas sziklán hindu templom romjai. Napfényes tenger.) 1. Jelenet (Halászok, férfiak, nők, gyermekek. A gyöngyhalászok kunyhóikat gondozzák, táncolnak, isznak, hindu és kínai hangszerekkel zenélnek.) KAR Ahol hűs az ár s csupa tűz a táj - csak ott bontunk sátrat. Te csak járd, szép lány, ez a tánc véd ám, ha az orkán támad. Űzd el dal és űzd el tánc, űzd el, űzd el, ami bajt hoz ránk! (Tánc) HALÁSZOK KARA Ez hát a part, hol élűnk, sose fáj itt a szív, de csupán perc a létünk, a tengerár ha hív, csupa kincs lenn a mélység, leszáll a gyöngyhalász, leszáll, nem félti éltét, nincs választása más! Leszáll, nem félti éltét... stb. KÓRUS Ahol hűs az ár s csupa tűz a táj - csak ott bontunk sátrat. Te csak járd, szép lány, ez a tánc véd ám, ha az orkán támad. Űzd el dal és űzd el tánc, űzd el, űzd el, ami bajt hoz ránk! - stb. (Tánc) 2. Jelenet (Előbbiek, Zurga) ZURGA Nos hát, a dal s a tánc is üljön végre el, közülünk egy most élre áll uralkodónak, aki a bajban mindenkit óvhat: egy hős szívű vezér, kit a nép kiszemel. KÓRUS Nincs más, ki bölcsebb lenne nálad, a trónra téged vár a nép, egy hős király, e hős király te légy! ZURGA Hogy én? KÓRUS Úgy, úgy: te légy király, mind hódolunk neked. ZURGA S szófogadó lesz-é a népem? KÓRUS Te légy király! ZURGA Tisztelettel hódol-e nékem? KÓRUS Te légy király! ZURGA (kezet szorít velük) Legyen, legyen tehát! KÓRUS Másnak nem hódolunk, csak néked, élünkre állj, te légy király! ZURGA Legyen tehát! (Nadír feltűnik a sziklák között) 3. Jelenet (Előbbiek, Nadír) KÓRUS De ki jön ott? ZURGA Nadír! Te régi jó barátom! Szememnek, mondd, hihetek én? KÓRUS Ó Nadír, hős vadászlegény! NADÍR Úgy, Nadír, ki íme, visszajön, mert máshol nem talál békét e bús világon! Őserdőnek hűs rejtekén hálómmal lesben álltam én, vallattam árnyat, fényt az éjben, tőrhöz én sokszor kaptam ott, ha tigris, párduc megtámadott - s higgyétek el, kicsit se féltem! Bár bátran tettem én, ami kell: más is van ily merész, cimborák, íme hát e kéz! KÓRUS Nekünk szent pecsét e kéz! ZURGA Ne távozz innen már, Nadír, maradj mivélünk. NADÍR Ó, ezt óhajtom én, Bráma őrizze léptünk! ZURGA Nos jöjj, nos jöjj, vár a nép és jó borral kínál - hallgasd hát énekét, mert lásd, mielőtt mélybe szállna: napra néz, vízre néz, fényt és tengert imádva! KÓRUS Ahol hűs az ár s csupa tűz a táj - csak ott bontunk sátrat. Te csak járd, szép lány, ez a tánc véd ám, ha az orkán támad. Űzd el dal és űzd el tánc, űzd el, űzd el, ami bajt hoz ránk! (Újra táncolni kezdenek, aztán szétszélednek. Zurga és Nadír egyedül marad a színen.) 4. Jelenet (Zurga, Nadír) ZURGA Nos hát, drága, régi barát, színed se láttam én sok-sok hónapon át, egyikünk jobbra ment, míg a másik meg balra, most Bráma visszaád, felderül létem napja! De mondd csak: nem szegted-é meg súlyos esküszód? Aki itt áll, szemembe néz vagy hátba támad? NADÍR Hatalmas volt a vágy, de már hamu a láng csak. ZURGA Ne kísértsen a múlt; hiszen oly szép e perc, legyünk holtig testvérek, osztva minden gondot, békés e szív és végre boldog! NADÍR Ó, a béke eljő talán, ám ne várj feledést, ne várj! ZURGA Mit beszélsz? NADÍR Zurgám, visszatér egy álomkép a múltból, amitől szívünk nyugtalan, ami másoknak rejtve van, éled-e benned még az emlékkép egy útról, hogy vándorlásunk Candiban megállt? ZURGA Az est leszállt... Szellő suhant lombokon át, brámin-csapat szent sorfalat állt ott a fénynek és imádkozni hívta halk hangon a népet... NADÍR A templom rejtekén - mint égi látomás - egy lány tűnt elénk, oly szép, mint senki más! ZURGA Egy lány tűnt elénk, csodás, csodás, csodás! NADÍR A nép is, térdre esve, őt csodálta csak egyre, s szinte hallom szavát: „Tekints az istennőre, árnyvilágunkba jőve karját tárván megáld." ZURGA Fátylát a szél kitárja, ó, megigéz a bája - és térden áll már a nép! EGYÜTT Ímhol ő, a mennyek leánya, megvakít égi bája, ímhol ő, a mennyek leánya, értünk, lám, földre lép. Fátylát a szél kitárja - s térden hódol már a nép! NADÍR Engedik őt a hívők, ahogy átvág a téren! ZURGA Hosszú fátyla többé nem tárul ki a szélben... NADÍR Vele száll mohó tekintetem! ZURGA Tovatűnt! NADÍR Tovatűnt! Ám haragom hirtelen heves lánggal újra éled! ZURGA E fura láng engem éget! NADÍR S te eltaszítod kezem! ZURGA Te eltaszítod kezem! NADÍR Jaj, a szívünk foglyul ejti ez a régi indulat... ZURGA Ó, nem árthat mégse senki! NADÍR Senki! ZURGA Nem választ már el semmi! NADÍR Semmi! ZURGA Barátom csupán te vagy! NADÍR Barátom csupán te vagy! KETTEN Igaz barátom nem más, te vagy! Ímhol ő, a mennyek leánya, képe már minket egybefűz, esküszóm(at) híven beváltva: elfojtom, hogyha újra gyúl a tűz! Ég lánya, lelkünknek álma, ő már minket rég egybefűz, egyforma sors szép harca vár, el nem szakít a sír se már! 5. Jelenet ZURGA Mit látok? Partunk félé egy könnyű sajka száll, megérkezett ő, kit a nép úgy vár! NADÍR Ki az, ki idetart? ZURGA Egy csodás ismeretlen, egy bájos, szűzi lányka, ő jön el most közénk, hogy életünk megáldja, törzsünk legvénebb tagja ment elhozni őt! Szem nem láthatja meg, elrejti hosszú fátyla. A lány egy szirtre áll, hova más sose lép, és amíg dolgozunk: zengi szent énekét... Hangja szárnyal, messze száll, széles tengerre árad, imája óvja életét a gyönyhalásznak! Íme itt van, Nadír, ünnepi díszt öltsön a szívünk! KÓRUS Idetart, nagyon várta már ez a part! 6. Jelenet (Előbbiek, Leila, Nurabad, fakírok és varázslók, halászok, férfiak, nők és gyermekek) KÓRUS Üdv néked, itt állunk, hazára lelsz nálunk, itt vár a sok jóbarát. Ha éneked csendül, a vész dühe enyhül, varázsszavad nyugtot ád. A végtelen tenger vad szörnyeit űzd el daloddal, te lány! Üdv néked, itt állunk, hazára lelsz nálunk... stb. Vigyázz reánk! Óvjad munkánk! ZURGA Lányka, ki körünkbe lépsz s kit nem láthatott senki, őrzöd-é híven fátylad, mely az arcod rejti? LEILA Igen, őrzöm. ZURGA Tartod-é esküszódat, tartod-é a szót, hogy fohászt mond a szád napfényben s éji árnyban? LEILA Igen, úgy lesz. ZURGA Esküszöl, hogy a bajt elűzöd tőlünk bátran és társtalan leszel, szent hitűnk hogy megóvd? LEILA Igen, úgy lesz! ZURGA Ó, ha híven megállnál, esküszód hogyha él, dús jutalmat remélj: a legszebb gyöngy terád vár! E díj, te tiszta lány, királyi kincset ér, ó hidd el, tiszta lány, e bér kincset ér! Ám ha elárulnál, hogyha tévelyeg a lelked s megingani csábít a vágy - úgy átok rád! KÓRUS Úgy átok rád! ZURGA Tudd, nem élsz tovább! KÓRUS Átok reád! ZURGA A sír börtöne elfed! KÓRUS Átok reád! ZURGA Elér a vég! KÓRUS Jaj! NADÍR Ó, de gyászos vég! LEILA (félre, megismerve Nadírt) Ah ez ő! ZURGA (Leila kezét megragadva) Mi a baj? No lám, a kezed reszket, sötét balsejtelem emészt, gyötör netán? Ha félsz, hagyd el e tájat, hol a vész árja ellep, menj tőlünk el, te lány! KÓRUS Válassz! Te dönts! LEILA (szemeit Nadírra vetve) Nem félek, nem térek vissza, sújtson bármi vész! Legyen fekete vagy sugaras a sorsom nékem, nem félek, csak néktek élek én, idehúz e szív! ZURGA Nos jó, élj hát velünk, arcodat rejtse fátylad, éneked csendülőn űzze el majd az árnyat! Így lesz-e, mondd? LEILA Megmondtam én! ZURGA Az eskü szent! LEILA Kimondtam én! ZURGA, NURABAD Az eskü szent! KÓRUS Ó, Bráma, nézz le ránk! Áldás légyen e népen, űzz messze vészt, halált, őrzőnk légy lenn a mélyben. Ó, Bráma, térden hódol a nép, úgy imád, hódol a néped, térden áll és áld! Brámánk, nézz hát le ránk, áldás légyen e népen! (Zurga int, Leila felmegy a romokhoz vezető lépcsőkön. Nurabad és a fakírok kísérik. Felérnek a sziklára, Nurabad megfordul, és a népet egy intéssel megállítja. Leilával és a fakírokkal eltűnik a romok közt. A nép szétszéled. Zurga kezet fog Nadírral és ő is elhagyja a színt. Alkonyodik.) 7. Jelenet (Nadír egyedül) NADÍR Felkavar hangja újra, meghat, elbűvöl engem, őrült a vágy, amely perzselve éled bennem. Ó jaj, bárhova nézek én, előttem áll, hol hívogatva int, hol a távolba száll... Nem, nem! Megöl a kín, önvádam tüze lobban, nem tudja Zurga még, hogy álnok, hazug voltam. Megszegtem esküszóm, mert látni vágyva őt, folyton utána jártam, követtem, bárhol járt, eltakart éjsötét s minden erőm elszállt, mikor szép énekét könnyű szél hozta lágyan... E dallam csendül, érzem, a pálmalombon át, így búgja csöndes éjben vadgalamb a bánatát... Ó éj, ó bűvös égbolt, csodálatos varázs, tündéri, édes arcvonás, égi látomás - de szép volt! Csillagfényes éjszakában olykor varázsa visszatér, félrelebben fátyla lágyan, hogyha kél a parti szél... Ó éj, ó bűvös égbolt, csodálatos varázs, tündéri, édes arcvonás, égi látomás - de szép volt! Bűbájos látomás, ne szállj, ne szállj tovább! (Leheveredik egy gyékényre és elszenderül) KÓRUS (a kulisszák mögött) Kék a nagy ég, a tenger színe meg se rezdül... 8. Jelenet (Nadír, Leila, Nurabad, fakírok) (Leila, Nurabadtól és a fakíroktól vezetve feltűnik a szikla tetején) NURABAD Lásd, itt a hely, a szirt, honnan éneked csendül. Ha kigyúl odalenn a láng és tömjén illatú szél jár a szirten át: zengje, zengje ajkad a dalt! NADÍR (félálomban) Elszállt az álom... Elszállt! LEILA (a szirten állva) Ó, Bráma, lásd, esdeklek trónusodhoz érve! KÓRUS (a kulisszák mögött) Ó, Bráma, lásd! LEILA Síva, megáldj , s szőke fürtödet borítsd e népre! KÓRUS Síva, megáldj! LEILA Nagy istenség, földünkre nézz le, féltve óvj, ha támad az ár... Szóm a mennybe száll! NADÍR (felébred) Ó! E hang visszajár! LEILA Csillag gyúl az égen, lángol holdas éjben s lám, az űrön át fény árad felém, bűvöl, mint az álom, míg a szirtet járom! S mondok én, ott mondok én imát - száll az éjen át. Száll a szóm az égig, érzem, ott megértik, mint a madár, dalom úgy száll, fényes mennybe száll! VARÁZSLÓK ÉS KÓRUS (a kulisszák mögött) Ó, szálljon hát a dallam,. az ének véd a bajban, a hangod, égi szűz, megóv, hisz minden vészt elűz! NADÍR Ó, hisz ő az! Leila, Leila! Nem kétkedem tovább! A tiéd ez a szív! Lásd, érted ver csupán s ha kell, megáll, hogy élhess! KÓRUS Ó, szálljon hát a dallam, az ének véd a bajban, a hangod, égi szűz, megóv, hisz minden vészt elűz! LEILA (félre) Itt van hát, hallgat engem, a dal hozzá suhan halkan... Ó, hát szálljon a dallam, csak néki szól az ének halkan. NADÍR Az ajkon kél a dallam, hol csók várja ajkam, ne félj, vár e szív s megáll, hogyha úgy segít... KÓRUS Ó, szálljon hát a dallam, az ének véd a bajban, a hangod, égi szűz, megóv, hisz minden vészt elűz! LEILA Itt van hát, hallgat engem. Ah! Ah! Ah! Ah! NADÍR Ez a szív a tiéd! Leilám, ez a szív mindig óv, féltve véd! 2. Felvonás (Hindu templom romjai. Tört oszlopok között kaktuszok, pálmák. Felfutó virágok. Csillagos ég, ragyogó holdfény.) 1. Jelenet (Leila, Nurabad, fakírok) KÓRUS (a színfalak mögött) Árnyakat szór a menny, éjnek fátylai hullnak, hisz már csillagok gyúlnak a fényük tengerárra száll s ott megpihen. NURABAD Immár kikötve mind a bárka, a férfinép partot ért, hazavárja a sátra. Leány, aludj te is. LEILA Magamra hagysz tehát, félek, ha elmégy. NURABAD Ó, senkitől se tarts, nem kell félned: amott szirtek sorfalat állnak, odalenn zúg a tengerár, táborunk áll emitt, ott fenn őrök vigyáznak - ott a vállon a puska és a szájban a tőr. Nincs, aki éltedre tőr. LEILA Engem csak Bráma védhet! NURABAD Hogyha szíved erős, hogyha tartod a szót, béke vár minden éjjel és nem bánt senki téged. LEILA Halállal szemben is tartottam esküszómat, régen volt, mikor ez megesett. NURABAD Mondd, hogy volt? LEILA Kisgyermek voltam én, de él bennem az emlék: egy férfi kunyhómba jött, üldözőktől szaladt, kérte, hogy rejtsem őt el, hogy a bajban segítsem. Megszántam és noha reszketett a szívem, megtettem, amit kért: házamban ottmaradt. Aztán vadul rám tört egy horda, a vészt, poklot házamba hozta, körbefogtak s mindahány éles tőrt tartva állt! Szót se szóltam. Jött az éj - s a rab futott tovább. Ám, mikor elköszönt, kurta percig megállott: Ó, hős lelkű leány - így szólt - vedd, ó vedd e láncot. Őrizd meg holtodig és gondolj néha rám. Én, én nem feledlek el. Megmentettem e férfit, betartván esküszómat. NURABAD Nos jó. Így legyél hozzánk is hű, gondolj arra, mit megfogadtál, tartsd be szent esküszód! (Távozik a fakírokkal) KÓRUS (a kulisszák mögött.) Árnyakat szór a menny, éjnek fátylai hullnak, hisz már csillagok gyúlnak - a fényük tengerárra száll s ott megpihen. 2. Jelenet (Leila egyedül) LEILA Magányom éje elborít. Néma, elhagyott a táj, oly rémes hallgatása! Megfagy bennem a vér, az álom elkerül. Ám itt van ő, a szívem érzi, szinte látja! Mint hajdanán az árnyas éjben - míg bújtatja dús lombú ág - ő véd, vigyázva rám, mint régen, s így béke vár, mit álom ád!... Ő véd, vigyázva rám, mint hajdanán, mint hajdanán. Ez ő, most is hallom szavát, ez ő, íme, elszáll a kétség, ó mesés, éledő reménység! Ő vágyott rám - és rám talált! Oly mesés, hogy rám talált! Itt van ő, várva rám - ah! Mint hajdanán az árnyas éjben - míg elrejti dús lombú ág - ő véd, vigyázva rám, mint régen, s így béke vár, mit álom ád! Ő véd, vigyázva rám; mint hajdanán, mint hajdanán. Éj nyugalma vár énrám. (Lant szólal a távolban) NADÍR (a kulisszák mögül közeledve) A szívem lánya tavak virága - a mélyben édes álmot lát, a lágy habokban csöpp szíve dobban s kigyúlni érzem homlokát a vízen át, az áron át! A szívem lánya fényre vágyva egy ékes, kékes várra néz, a sóhajtása, pillantása egy éjsötét kristályt idéz, rabbá igéz, ó, rabbá igéz! LEILA Ó! Felém jön a dallam, lebilincsel varázsa! Szent ég - ez ő! 3. Jelenet (Nadír, Leila, majd Nurabad) NADÍR (feltűnik a teraszon, leereszkedik a romok között) Leilám, Leilám! LEILA Ó, nagy ég, tekints rám! NADÍR Hozzád eljöttem, lám! LEILA Oly zord e keskeny út, hogy értél rajta hozzám? Itt még madár se jár! NADÍR A biztató remény sugara ragyogott rám nincs, ó nincs nékem akadály! LEILA Ne jöttél volna bár; fuss, vagy itt ér a véged! NADÍR Nyugodj meg végre már - s bocsáss meg. LEILA Eskümet meg nem szegem miattad, nékem nem szabad nézni rád! NADÍR Bocsáss meg, kérlek! LEILA A végzet jön veled! NADÍR Ne küldj el engemet! LEILA Ó, menj hát! NADÍR Nem, oly távol még a hajnal, nem láthat senki minket, ó, Leila, ó, Leila, kérlek, hogy el ne küldj! LEILA Menj, menj tőlem el! NADÍR Minek bánsz velem így? LEILA Mért akarsz nekem rosszat? NADÍR Esdve kérlel a szívem! LEILA Ó, menj már! Ó a végzet jön veled, könyörgök, távozz tőlem el! NADÍR Ó, nem! Nem ért hozzád a vallomás a csillagos, illatos éjben, míg dalod szólt oly lágyan, szépen, csodaszép hangod szállt a szélben: nem ért hozzád a vallomás. LEILA Emlék ma már a szép varázs a csillagos, illatos éjben, ott én is emberi vágyban égtem, ez a szív nem volt zárva régen - emlék ma már a szép varázs. NADÍR Ígértem én, hogy előled kitérek s szavam se hallod többé te már, ám az a vágy, a vágy még most is egyre éget és fogva tart egy csodásszemsugár... LEILA A némaság, a távol ellenére nem szűnt e szív, sose szűnt várni rád, úgy vártam én, hogy visszatérsz te végre és majd megint hallom szíved szavát... NADÍR Meseszép e beszéd; minden szó üdvöt ád! Ó, elért hozzád a vallomás a csillagos, illatos éjben, míg dalod szólt oly lágyan; szépen, csodaszép hangod szállt a szélben: elért hozzád, elért a vallomás! LEILA Csodás emlék a szép varázs a csillagos, illatos éjben, jó újra emberi vágyban égnem, ez a szív újra tárul éppen - csodás emlék a szép varázs! (Kibontakozva az ölelésből) Ah, a való kijózanít! Menj el, menj el gyorsan, úgy félek! NADÍR Itt talál minden éj, az árnyak eltakarnak. LEILA Jöjj, jöjj megint, ha itt az éj. NADÍR Majd megint eljövök, ne félj. (Szétválnak. Puskalövés. Leila felsikolt, térdre rogy) NURABAD (beront a fakírokkal) Gaz árulás! Ez vért kíván! Ide mind, ide mind, ide mind szaporán! (Néhányan Nadírt veszik üldözőbe.) 4. Jelenet (Halászok, az ájult Leila, Nurabad, majd Nadír és a fakírok) KÓRUS Milyen éjjeli lárma? Milyen vész les e tájra?! Mily halálos veszély les miránk vajon itt? (Kitör a vihar) Tán az éji tenger háborogva felkel, tán kitör a víz s mindent, mindent elborít? (Nurabad tűnik fel felfegyverzett fakírokkal) NURABAD Mindörökre vége már e hely áhítatának, egy férfi, egy vakmerő, kit az éj eltakart, ideosont, hol szent a part. KÓRUS Igaz ez? NURABAD Íme hát a vétkesek itt állnak! KÓRUS A vétkesek itt állnak! Ó, Nadír, mily szörnyű bűn, Nadír, mily szörnyű bűn! (Tőreikkel fenyegetik Nadírt és Leilát) Nincs nékik bocsánat! Nincs! Nincs nekik kegyelem! Nincs! Halál, halál, halál, halál! LEILA Itt mindenki megvet, mellém egy sem áll! NADÍR Nem kérek kegyelmet, bár a máglya vár! KÓRUS Ó, sorsuk tűzhalál! LEILA Vérem jéggé dermed, itt a szörnyű vég! NADÍR Bárha fenyegetnek, két karom megvéd! KÓRUS Most majd megfizetnek, mindkettő megég! Ártó démon-népség, szádat tátod már, várván büntetését. eléd áll e pár! LEILA Jaj, végem! Nagy ég! Nagy tűz temet élve! Mily gyászos vég! NADÍR Mit se félj, megment ez a két kar, küzdök én, megment erőm! Nem kell a kegy. Ímé, szembeszállok, ímé, bátran megvívok én! LEILA Bráma, te óvj, te védj! 5. Jelenet (Előbbiek, Zurga) ZURGA Ne tovább, ne tovább! Rajtam áll irgalom s büntetés! Ez a nép tett meg itt vezérnek! A jog enyém torolni vétket! Döntök hát: elmehetnek ők, kimondtam én, ím, a szót! KÓRUS Nincs büntetés, máglya nem gyúl az éjben, de Zurga dönt - s szót fogadunk mi szépen. ZURGA (Nadírhoz és Leilához) El hát, el hát! NURABAD Válás előtt azért fátylad letépem! ZURGA (meglátva Leila arcát) Ah! Ez a lány! Igen, ő az! Átok rá! Bosszúm ég! Bosszúm ég! Halált! Halált! Eméssze őket láng! Nincs nékik bocsánat, sorsuk tűzhalál! KÓRUS Nincs nékik bocsánat, sorsuk tűzhalál! - stb. LEILA Itt mindenki megvet, mellém egy sem áll! - stb. NADÍR Nem kérek kegyelmet, bár a máglya vár! - stb. (Nagy villámcsapások) NURABAD Ó, az ég lángban áll, mennykövét küldi ránk! Brámánk! HALÁSZOK (térdre hullva) Á, Bráma, nézz le ránk! Áldás légyen e népen, szívünket lángra gyújtsd, bosszúnk lángja hogy égjen! Ó, Bráma, térden hódol a nép, úgy imád, hódol a néped, térden áll és áld! 3. Felvonás (1. Rész) (Hindu sátor belseje, lámpával megvilágítva) 1. Jelenet (Zurga egyedül) ZURGA Immár elült a vész, a szél se zúg a vízen s kihúny a vihar benn a szívben. De rám sohase vár az álom csöndje már... A láz emészti lelkem, elborít lángja engem, csak ő jár az eszemben: Nadír, kit nem soká máglya vár, tűzhalál! Ó, Nadír, hű barátom, tiszta múltam, ó, Nadír, kit most halálba küldök én, ó, Nadír, hidd el, úgy fáj, hogy elvakultam, hidd el, úgy fáj, hogy elvakultam, megtört a szívem, nincs remény... Nem, nem, magam belátom: ez csak lidérces álom, nem, nem lehetsz te áruló, enyém a vétek, mely mardosó! Rám se vár béke már, ah, nincs remény! Ó, Nadír, jó barátom, tiszta múltam, ó, Leila, csak sugár hull reád, ó, Nadír, ó; Leila, egyre kínoz, hogy elvakultam, bocsánatért kiált egy bűnös, szenvedő barát! Ó, de fáj s oly nehéz a szívem! Nadír, Leila, a kín, a szégyen emészt; öl a vád, ah, így kiált, várva szívetek válaszát, egy jó barát! (A kerevetre roskad, Leila jelenik meg a sátor bejáratánál, két halász kíséri.) 2. Jelenet (Zurga, Leila, két halász) ZURGA Tünemény! Nagy ég! Megszédít! Felcsap a láng bennem újra, ha látom! Rajta, mondd: mért vagy nálam? LEILA Néhány szót mondanék, csak neked. ZURGA (a halászokhoz) No jó. El, ti mind! 3. Jelenet (Zurga és Leila) LEILA (félre) Oly riadt most a lelkem, eltaszít nyilván engem, ó, jaj, ó, jaj, félek, eltaszít! Rám néz, rám néz, rám néz és megrémít! Így kegyelmét hogy esdjem? Biztos eltaszít! ZURGA (félre) Oly riadt most a lelkem, csak a vágy ébred bennem, nincs szebb nála, igéz a bája, bár halál várrá itt! Istenem, ki erre küldted, aki elhoztad őt, ne büntess így! Leila, szólj, megértem! Ne félj, ne félj, előttem ne reszkess, mondd, mit óhajtsz? LEILA (a lábai elé borul) Ne légy kegyetlen, sírva kérlek, hidd el, megáld az ég, sírva, megtörve kérlek: ne bántsd, ki bűntelen, büntess csak engemet! Immár nem félek én, e szív miatta fáj csupán, ne űzz el engem, halld meg hangom és megmentőnk leszel! Ő nekem adta lelkét, szívem csak érte fáj... ZURGA (félre) ...csak érte fáj! LEILA Szeretem én őt s nagy kín, hogy rá is máglya vár! ZURGA (félre) Rá máglya vár! LEILA Légy kegyes, ne bántsd, kérlek én! Ah! Nézd, könnyem ontom érte szánalmat esdve, lám! Az életét ne vedd el, Zurga, zokogva kérlek, életét ne vedd el, engem ölj meg csupán! ZURGA Hogy te halj meg csupán? Ah, Nadír! Kis híján kegyelmet adtam néki, hiszen csak ő volt a barátom itt, ám imádod! LEILA Nagy ég! ZURGA Imádod! LEILA Mit beszélsz? ZURGA Ez a szó szíven üt, bosszúm lángja újra ég! LEILA Jaj! ZURGA Így hoztad rá a vészt, iszonyú végzetét, meghal, mert őt imádod, bevallom én, fáj a szó, mert e szív régesrég érted ég! LEILA Szánalmat esd e szív, szánalmat esd e szív! Nagy ég! Ah! Szívem csupán övé, ezért kell őt megölnöd? ZURGA Igen, a bűne nagy: őt szereted csupán! LEILA Ó, éget majd a vér, nyugtod se lesz talán! ZURGA Így hoztad rá a vészt, iszonyú végzetét! LEILA Más nem szenved, csak én, ó mondd, hogy kell-e még több? Kegyelem, kegyelem! ZURGA Imádod, imádod, halál reá! LEILA Elég! Menj, hogy bosszút állj! Menj, mit sem ér az élet, majd elér büntetésed, lelki kín lesz a béred, gyötör, míg élsz, a vád! Nékem nem fáj e végzet, véle máglyán se félek, vár nagy fénye az égnek, melyet földi lény sose lát! ZURGA Ó, végzet! Ó, pokol! Szenvedés gyötör! Háborog lelkem! Reszkess! Ah! Pokoli kín! Most elér a bosszú! Ó, pokol! Háborog lelkem! Véle máglyán se retteg! Nincs bocsánat, nincs irgalom, reszkess, elért már a vég! Sorsotok tűzhalál! Nincs bocsánat! 4. Jelenet (Előbbiek, Nurabad) NURABAD Gyerünk a partra, vár az ünnep ütött az óra. LEILA Tudom, hogy engem sürgetsz! ZURGA Gyerünk. LEILA Ne félj, indulok már. (Az egyik halászhoz) Halász, itt ez a lánc, őrizd s ha már nem élek, vidd el édesszülémnek, menj Bráma megáld ezért! (Leilát elviszik. Zurga hirtelen a halászhoz lép, kitépi kezéből a láncot, meglepetten felkiált.) 3. Felvonás (2. Rész) (Kietlen vidék, máglyaszerű farakással) 1. Jelenet (Halászok) KÓRUS Hajnalfény ha ég és a bíbor ég lángol, mint a máglya, bosszúvágy vakít, mindent elborít majd a vérnek árja! Véres lesz az ég, és szívünk tüzét el nem oltja semmi, - mert e két galád bűnbocsánatát nem kívánja senki! - stb. Brámánk! Dicső! 2. Jelenet (Leila, Nadír, Nurabad, kórus) NURABAD Háborgó istenek, ímé, ide álltak már a vétkesek! KÓRUS Ímé, itt állnak már a vétkesek! (Vörös fény világítja meg hirtelen a színpadot, a hinduk napkeltének vélik.) NURABAD A hajnal fénye újra lángol, a büntetésre kész a tábor! (Abban a pillanatban, amikor Nadír és Leila a máglyára lépne, Zurga tűnik fel, bárddal a kezében.) 3. Jelenet (Előbbiek, Zurga) ZURGA Nem, nem! Nem a hajnal ég! Tűzözönt küldött ránk a bosszús ég! Ez lesz a végzetűnk, e láng! A tűz embereket, sátrakat elborít! Gyorsan el! Talán még nincsen késő! Kimenthetőek a kisgyermekek! Futás! Futás! Az ég lesz véletek! (A hinduk elrohannak. Nurabad elrejtőzik, hogy kihallgassa Zurga szavait.) ZURGA Nos, én egyedül gyújtottam lángra a tábort, ami néktek éltet, nékik az pusztulást hoz. Menekülhettek már. Leilám, ne feledd: megmentettél te rég - én is megmentelek! 4. Jelenet (Leila, Nadír, Zurga) Trio LEILA, NADÍR Ó, de szent a fényed, égi szép igézet! Oly szent a fényed, többé nem félek, hisz nem üldöz már a zord tűzhalál! ZURGA Ó, de szent a fényed, égi szép igézet! Könny már nem éget, hisz nem részük már a zord tűzhalál! NADÍR Fenn a tiszta mennyben gyúl egy szebb sugár, oly fénylő a lelkem, felhők közt ha jár! LEILA Messze kastély fénylik, hívón int felénk, feljutunk az égig, hisz mosolyog ránk az ég! ZURGA (félre) Egymásért hogy égnek, nagy ég! LEILA, NADÍR Sűrű az éj most még, oly mélysötét az ég... ZURGA Sűrű az éj most még, ám lenn már hajnal ég! LEILA, NADÍR Fel hát! Irányít és óv az ég! ZURGA Nagy ég! Egymásért hogy égnek! Nagy ég! Jön a bősz tömeg már, fussatok gyorsan arra! (Nadírhoz) Szép kincsed őrizd jól s ne gondolj majd e partra! LEILA, NADÍR S veled mi lesz? ZURGA Csak Isten tudja tán. (Nadír és Leila elmenekül.) 5. Jelenet (Nurabad, Zurga, kórus) NURABAD (Zurgára mutatva) Az áruló, ki futni hagyta őket! KÓRUS Halál reá! Hall reá! (Zurga a földön lévő bárdja után kap, hogy megvédje magát, de egy hindu tőrével leteríti. Lerogy.) ZURGA Jöjj halál! Leilám, légy övé, Leilám, légy övé! Beváltva az ígéret, most is áll esküszóm, hiszen mindketten élnek! LEILA, NADÍR (távolról) Édes álmom, sorsunkat áldom, lenn csodás öröm fénye vár! Égi mámor, már int a távol, léptünk vezérli fénysugár! Ó jöjj, ó jöjj! Lenn csodás öröm fénye vár! ZURGA Örül e szív - és fáj! Fordította: Baranyi Ferenc