Mogyest Muszorgszkij BORISZ GODUNOV Szereplők: BORISZ GODUNOV basszus FJODOR, XENIA, Borisz gyermekei szoprán DADA mezzoszoprán VASZILIJ SUJSZKIJ herceg tenor ANDREJ SCSELKALOV, a bojári Duma diakónusa bariton PIMEN, krónikaíró szerzetes basszus ÁL-DIMITRIJ, szerzetes néven Grigorij tenor MARINA, a szandomiri vajda lánya mezzoszoprán RANGONI, jezsuita bariton VARLAAM, MISZAIL, kóbor szerzetesek basszus, tenor KOCSMÁROSNÉ mezzoszoprán BOLOND tenor RENDŐRBIZTOS basszus UDVARI BOJÁR, HRUSCSOV BOJÁR tenor 1. PARASZT (MITYUHA) basszus l. ASSZONY szoprán 2. ASSZONY szoprán Első kép A Moszkva melletti Novogyevicsij kolostor udvara. A nép egyhelyben tolong. RENDŐRBIZTOS Na, mi van veletek? Mit álltok, mint a sóbálvány? Élénken! térdre! Nahát! Hé ti! Micsoda ördögfajzatok! KÓRUS Kire hagysz minket, apánk! Jaj, kire is bízol bennünket, szülőnk! Hisz mi mind a te védtelen árváid vagyunk. Jaj, hisz mi téged kérlelünk, könyörgünk hozzád keserű könnyekkel: Könyörülj! Könyörülj! Könyörülj, bojár bátyuska! Atyácskánk! Te, éltetőnk, bojár, könyörülj! (A rendőrbiztos kimegy.) Mityuh, hé Mityuh, minek ordítozunk? 1. PARASZT (MITYUHA) Honnan tudjam én azt! KÓRUS Cárt akarunk Oroszország élére állítani. 1. ASSZONY Ó, a nyavalya! Egészen berekedtem. Szomszédasszony galambocskám, nincs egy kis tartalék vized? 2. ASSZONY No nézd csak, micsoda úri dáma! KÓRUS Mindenkinél jobban ordítottál, tartalékoltál volna magadnak, 2.PARASZT Hé, fehérnép, ne locsogjatok! KÓRUS Hát te miféle parancsnok vagy? Nézd csak, ki tolakodott ide! 1. PARASZT Ó, ti boszorkányok, ne dühöngjetek! KÓRUS Ó, te átkozott csibész! Ej, ördögfajzat, kötözködik! Minek jött ide ez a pogány! Isten bocsásson meg neki, szégyentelen! Jaj, menjünk inkább innen, asszonyok, jószántunkból, míg szépen vagyunk, mentesek bajtól és szerencsétlenségtől! Nem ízlett a csúfnév, úgy látszik, túl fűszeres volt, nem ínyére való, nem esett jól. Hisz mi már útra készen állunk, ha, ha, ha. (Megjelenik a rendőrbiztos. Az asszonyok térdre ereszkednek.) RENDŐRBIZTOS Mi van veletek? Megkukultatok? Vagy a gigátokat féltitek? Majd adok én nektek! Vagy tán régen táncolt bot a hátatokon? Majd én megtanítalak benneteket! KÓRUS Ne zsörtölődj, Mikityics, ne zsörtölődj, testvér! Csak egy kicsit pihenünk, és újra ordítunk. Még szusszanni sem enged az átkozott. RENDŐRBIZTOS No rajta hát! aztán ne sajnáld a torkod! KÓRUS Jól van! RENDŐRBIZTOS Na! KÓRUS Kire hagysz minket, apánk! Jaj, kire is bízol bennünket, szülőnk! Mi téged, árvák, kérlelünk, könyörgünk hozzád keserű könnyekkel. Könyörülj! Könyörülj! bojár-bátyuska! Atyánk! Atyánk, Éltetőnk! Éltetőnk! Jaj! (Megjelenik Scselkalov.) RENDŐRBIZTOS Csend! Felkelni! A bojári Duma diakónusa szól. SCSELKALOV Pravoszlávok! A bojár kérlelhetetlen! A bojári Duma és a pátriárka elkeseredett kérésére sem akart hallani a cári trónról. Bánat sújtja Oroszországot... végtelen bánat, pravoszlávok! A föld a gonosz jogtalanságát nyögi. Fohászkodjatok az Úrhoz: hogy küldjön vigaszt a bánatos Oroszországnak... mennyei fénnyel ragyogja be Borisz megfáradt lelkét... KÓRUS Dicsőség néked, mindenható teremtő a földön, Dicsőség égi hatalmadnak és minden szentnek, dicsőség Oroszországnak! (A suttogó nép: „Isten emberei” ) Isten angyala szólt a világhoz; gyülekezzetek, rettentő fellegek, száguldjatok az égen, és borítsátok be az orosz földet. Pusztítsátok el a tizenkét szárnyú és csápú kegyetlen sárkányt, az orosz lázongás és a fejetlenség sárkányát. Hirdessétek a pravoszlávoknak, megmentésükre. Öltsetek világos karinget, emeljétek magasra az Istenanya ikonjait, és a doni és vlagyimiri Szűzanya ikonjaival menjetek a cár elébe. Énekeljétek isten dicséretét, a mennyei szent erők dicsőségét. Dicsőség néked, teremtőnk a földön! Dicsőség a mennyei atyának! Második kép Tér a moszkvai Kremlben. SUJSZKIJ HERCEG (Az Uszpenszkij székesegyház tornácán.) Éljen Borisz Fjodorovics cár! KÓRUS Élj erőben, egészségben, cár atyuskánk! SUJSZKIJ Éljenezzetek! KÓRUS Ahogy a szépséges napnak az égen dicsőség, dicsőség! Úgy legyen dicsőség Borisz cárnak Orosz földön, dicsőség! Élj erőben, egészségben! Cár atyuskánk, atyácskánk! Cár, mi atyuskánk, élj erőben, egészségben! Örvendj nép! Örvendj, vigadj, nép! Pravoszláv nép! Pravoszláv nép! Magasztald Borisz cárt és éltesd! BOJÁROK Éljen Borisz Fjodorovics cár! KÓRUS Éljen! BOJÁROK Éljen Borisz Fjodorovics cár! KÓRUS Éljen! Ahogy dicsőség a szépséges napnak az égen! Éljen! Éljen! Cár atyuskánk! Mi cárunk! BOJÁROK Éljen Borisz Fjodorovics cár! KÓRUS Éljen! Ahogy dicsőség, dicsőség a szépséges napnak az égen! Úgy legyen dicsőség Borisz cárnak orosz földön, éljen a cár, éljen! Éljen! BORISZ Sajog a lelkem! Valami akaratlan félelem baljós előérzetként szorítja össze szívem. Ó, irgalmas Uram, ó én hatalmas Atyám! Tekints le az égből hű szolgáid könnyeire és küldj uralkodásomra szent áldást; hasznos leszek és irgalmas, miként te, és dicsőségben vezetem népemet... És most hajoljunk meg Oroszország régi uralkodói előtt, aztán fel, ünnepi lakomára hívjátok a népet, mindenkit, a bojártól a vak koldusig, mindenkinek szabad a bejárás, mind drága vendég. KÓRUS Éljen! éljen! éljen! Élj erőben, egészségben, cár atyuskánk! Éljen! Éljen! Cár, a mi cárunk! Cárunk, cárunk! BOJÁROK Éljen Borisz Fjodorovics cár! KÓRUS Éljen! Ahogy dicsőség, dicsőség a szépséges napnak az égen! Úgy legyen dicsőség Borisz cárnak orosz földön! Éljen soká! Éljen! ELSŐ FELVONÁS Első kép Éjszaka. Cella a Csudov kolostorban. Pimes mécsvilágnál ír. Grigorij alszik PIMEN Még egy utolsó történet, és krónikám bevégeztetett. Bevégeztetett a munka, melyet az Úr rótt rám, bűnösre. Nem hiába állított hosszú évek tanújául engem az Úr. Valamikor egy szorgalmas szerzetes megleli buzgó, névtelen művemet; meggyújtja mécsesét, mint én, és lerázva a századok porát a pergamenről, az igaz történeteket lemásolja, hogy a pravoszláv szülőföld utódai megismerjék az elmúlt idők sorát. Öregségemre újra élek. A múlt elvonul előttem, hullámozva, mint tenger-óceán... Nem is oly régen még bővelkedett eseményekben, sodró volt! Most nyugodt és hallgatag... De közelg a nap... A mécses kialszik... Még egy utolsó történet... KÓRUS Igazságos, erős Isten, hallgasd meg a te szolgáidat, kik hozzád fohászkodnak! A tévelygés fondorlatos szellemétől mentsd meg a te hívő gyermekeidet! GRIGORIJ Megint ugyanaz az álom!... Harmadszor ugyanaz az álom! Makacs, átkozott álom!... Az öreg meg ül és ír, látszik, hogy egész éjjel le sem hunyta a szemét. Mennyire szeretem jámborságát, mikor lelkével a múltba mélyedve, nyugodtan, fenségesen, krónikáját... PIMEN Felébredtél, testvér? GRIGORIJ Áldj meg engem, tisztelt atyám! PIMEN Áldjon meg az Úr, most és mindörökké. GRIGORIJ Folyton csak írtál, és az álom is elkerült. Az én nyugalmamat pedig ördögi vágy zaklatta, és a gonosz összezavart. Azt álmodtam: meredek lépcsőn megyek fel a bástyára. A magasból Moszkva tárul elém. Mint a hangyaboly, úgy nyüzsgött a tömeg a téren és nevetve mutatott rám. Én elszégyelltem magam, és félni kezdtem, és hanyatt-homlok zuhanva, felébredtem. PIMEN Játszik az ifjúi vér. Békítsd magad imával és böjttel, és álmod könnyű tüneményekkel lesz teli. Még mostanában is, ha akarattan elnyom az álom, nem mondok hosszú esti imát, öreg álmom nem csendes és bűntelen. Hol víg dáridót látok, hol harci tusát, fiatal éveim esztelen mulatságait... GRIGORIJ Mily vidáman töltötted az ifjúságod! Küzdöttél Kazány bástyái alatt, Sujszkij idején visszaverted a litván hadat, láttad Iván udvarát és pompáját. Én meg kamaszkorom óta éveimet cellákban tengetem, szegény szerzetesként. Miért ne tölthetném kedvem én is csatákban? Miért ne lakomázhatnék a cári asztalnál?... PIMEN Ne bándd, testvér, hogy a bűnös világot korán otthagytad. Higgy nekem: minket csak távolról kísért a pompa s az álnok asszonyi szerelem. Gondolj csak a nagy cárokra, fiam: ki áll fölöttük? és mégis: ó, mily gyakran, gyakran váltották cári jogarukat és bíborukat, és fényes koronájukat a jámbor szerzetessüvegre és a szent cellában pihent meg lelkük... Itt, épp ebben a cellában benne akkor Kirill, a sokat szenvedett, szentéletű férfiú élt, itt láttam meg a cárt. Eltöprengve, csendben ült közöttünk a Rettegett, és halkan folyt ajkáról a szó, és rideg szemében a megbánás könnyei remegtek... és sírt... És fia, Fjodor! Ő a cári palotát szerzetescellává alakította át: Istennek tetsző volt a cár alázatossága, és Oroszország, uralkodása alatt felhőtlen dicsőségben nyert vigaszt. És halála óráján sosem látott csoda történt! A palotát kellemes illat töltötte be... és orcája, mint a nap, felragyogott!... Ma már nem látni ilyen cárokat! Megharagítottuk istent, bűnbe estünk, egy cárgyilkost tettünk meg uralkodónak. GRIGORIJ Tiszteletreméltó atyám, régen szeretnék valamit megkérdezni tőled, a megölt cárevics milyen korú volt? PIMEN Veled egyidős lenne és uralkodna. De Isten másként határozott. Borisz égbekiáltó bűnével fejezem be krónikámat. Grigorij testvér! Te betűvetéssel világosítottad elméd. Átadom neked a munkám... Írd le, szépítés nélkül, mindazt, minek az életben tanúja leszel: háborút, vagy békét, cárok uralkodását, az égiek jeleit és jóslatait... Nekem meg ideje, ideje már megpihennem... Reggeli imára harangoznak... Áldd meg uram a te szolgáidat! Add a botomat, Grigorij. KÓRUS Irgalmazz nekünk, Uram, irgalmazz, jótevőnk! Mindenható Atyánk, örök, igaz Isten, Irgalmazz nekünk! GRIGORIJ Borisz, Borisz! Mindenki reszket előtted. Senki nem mer emlékeztetni a szerencsétlen gyermek sorsára. Ezalatt a sötét cellában egy remete itt szörnyű vádat ír ellened, és nem menekülsz az emberi ítélettől, mint ahogy nem menekülsz az Isten ítéletétől... Második kép Kocsma a litván határon. KOCSMÁROSNÉ Megfogtam én egy szürke gácsért. Ó, én gácsérom, én kedves gácsérom! Ráültetlek téged, szürke gácsér, ó, a tiszta tóra, a fűzek alá. Röpdöss, röpdöss, szürke gácsér! Ó, szállj fel, emelkedj, majd ereszkedj le hozzám, szegénykéhez. Megszeretlek téged, dédelgettek én, kedves pajtásom, szürke gácsér. Ülj mellém, de közelebb, ölelj meg kedveském, csókolj meg csak egyszer! Nocsak! Errejáró emberek... Drága vendégek! Juj! Elnémultak!... Úgy látszik, elmentek... Csókolj meg, még forróbban. Ó, én gácsérom, én kedves gácsérom! Te mulattatsz engem, mulattatsz engem, özvegyet, szabad özvegyasszonyt! MISZAIL, VARLAAM (Az ajtó mögül.) Keresztények, becsületes, istenfélő emberek, a templom építésére áldozzatok legalább egy kopejkát; az adomány százszor is megtérül. KOCSMÁROSNÉ Ó, édes istenem! Tisztelt atyák! Bolond vagyok, kerge bolond, vén bűnös asszony, Tényleg!... ők... tisztelt atyák... (Varlaam és Miszail bejön, utánuk az ál-Dimitrij, Grigorij néven.) VARLAAM Asszony, békesség a házadnak! KOCSMÁROSNÉ Mivel vendégelhetem meg magukat, tisztelt atyák! MISZAIL Amit Isten adott, gazdasszonyka. VARLAAM Bor van-e? KOCSMÁROSNÉ Már hogyne lenne, atyáim! Azonnal hozom. VARLAAM (Szemmel tartja Grigorijt.) Hát te pajtás, min gondolkoztál el úgy? Itt van hát a litván határ, ahová annyira el akartál érni. GRIGORIJ Amíg nem leszek Litvániában, nem vagyok nyugodt. VARLAAM Mit eszel annyira azon a Litvánián! Lám, mi, Miszail atya és én, bűnös lélek, mióta elszöktünk a kolostorból, nem törődünk semmivel. Litvánia vagy Oroszország, duda vagy guszli, nekünk mindegy, csak bor legyen. De itt is van már! KOCSMÁROSNÉ Itt van, atyáim, igyatok egészséggel. MISZAIL, VARLAAM Köszönjük, gazdasszonyka, áldjon meg az Isten! VARLAAM Ez történt Kazány városában, A Rettegett cár dáridózott, mulatozott. Irgalmatlanul verte a tatárt, hogy egyhamar ne legyen kedve Oroszországon átjárni. Ment-mendegélt Kazány városkához; aknákat ásott a Kazány folyó alá. A tatárok a városban sétafikálnak, Iván cárra leskelődnek, a gonosz tatárok. Elbúsult a Rettegett cár, Jobb vállára hajtotta fejét. És elkezdte összehívni tüzéreit, tüzéreit is, robbantóit, robbantóit. Füstölni kezdett a lobogó viaszgyertya; odament a fiatal tüzér a hordócskához. És a puskaporos hordó felfordult, jaj, az aknákba begurult, és felrobbant. Ordítoztak, óbégattak a gonosz tatárok, torkuk szakadtából üvöltöztek. Elveszett ott rengeteg tatár, elesett negyvenezer meg háromezernyi belőlük. Így történt Kazany városában!... Hej! Hát te mért nem zendítesz rá? és mért nem húzod meg? GRIGORIJ Nincs kedvem. MISZAIL Szabadnak szabadság! VARLAAM A részegnek meg mennyország, Miszail atya! Igyunk egy kupával a gazdasszonykára! Habár, testvér, mikor én iszom, a józant nem tűröm: más dolog inni, más dolog kevélykedni; ha úgy akarsz élni, mint mi, tessék parancsolni! Ha nem, hát hordd el magad, pusztulj innen! GRIGORIJ Igyál, és magaddal törődj, Varlaam atya! VARLAAM Magammal! Hát mit törődjem én magammal? He? Így megy ő, megy ő, ő, és hajszolja ő. Sapkája égnek áll, mint a veszett fene. Nyakig, jaj, nyakig koszos. GRIGORIJ Gazdasszonyka! Hová visz ez az út? KOCSMÁROSNÉ Hát Litvániába, uram. GRIGORIJ És messze van még Litvánia? KOCSMÁROSNÉ Nincs, édeském, nincs messze, estére oda lehet érni, hacsak nincsenek határőrök. GRIGORIJ Micsoda? Határőrök? KOCSMÁROSNÉ Valaki megszökött Moszkvából, így parancsba adták, hogy mindenkit tartóztassanak fel. GRIGORIJ Hű! Na tessék, már csak ez hiányzott! VARLAAM Leesett ő, fekszik ő, ő, de felállni már nem tud ő. GRIGORIJ És kit keresnek? KOCSMÁROSNÉ Nem is tudom: rablót, tolvajt-e, csakhogy nincs átkelés az átkozott rendőrbiztosok miatt. GRIGORIJ Így hát... KOCSMÁROSNÉ És mit fognak? Semmit, az öreg ördögöt! Mintha csak ez az egy országút volna! Látod innen akár: fordulj balra, és az ösvényen eredj a csekanszkiji kápolnáig, ami a patakparton van, onnan Hlopino felé, aztán Zajcevóig, ott meg már bármelyik kisfiúcska elvezet Litvániáig. Ezeknek a rendőrbiztosoknak meg csak annyi a hasznuk, hogy zaklatják a járókelőket, és bennünket sértenek meg, szegényeket... VARLAAM Megérkezett ő, és az ajtón kop, kop! Teljes erejéből kop, kop, kop! KOCSMÁROSNÉ Mi van ott? (Az ablakhoz megy és kikémlel.) Itt vannak az átkozottak! Megint jönnek az őrjárattal! (Bejönnek a rendőrbiztosok) VARLAAM Így megy ő, megy ő, ő, és hajszolja... RENDŐRBIZTOS Hát ti mifélék vagytok? MISZAIL, VARLAAM Jámbor szerzetesek, tisztes barátok, járjuk a falvakat, alamizsnát gyűjtünk. RENDŐRBIZTOS Hát te kiféle vagy? MISZAIL, VARLAAM Útitársunk. GRIGORIJ Polgárember vagyok a külvárosból... elkísértem az atyákat a határig, megyek is a dolgomra. RENDŐRBIZTOS A fiúnak úgy látszik, egy vasa sincs, rossz fogás... Talán az atyák... Hm... No, atyáim, hogy mennek a dolgok? VARLAAM Jaj, rosszul, fiam, rosszul! A keresztények fukarrá váltak, szeretik a pénzt, eldugják a pénzt, keveset adnak Istennek. Nagy vétek száll a föld népeire. Jársz-kelsz, koldulsz, könyörögsz - alig-alig gyűlik össze három garas. Mit tegyünk? bánatunkban a maradékot is elisszuk. Ó, közeleg a világ vége! KOCSMÁROSNÉ Isten irgalmazz és ments meg minket! (A rendőrbiztos Varlaamot méregeti.) VARLAAM Hát te mit mereszted úgy rám a szemed? RENDŐRBIZTOS Hát csak azért: Aljoha! Nálad a parancs? Add csak ide! Látod, Moszkvából megszökött egy bizonyos eretnek, Griska Otrepjev. Ismered-e? VARLAAM Nem én. RENDŐRBIZTOS Szóval a cár elrendelte, hogy ezt az eretneket fogják el és akasszák fel. Hallottál-e erről? VARLAAM Nem hallottam. RENDŐRBIZTOS Olvasni tudsz? VARLAAM Nem, fiam, nem okosított meg az Úr. RENDŐRBIZTOS Hát akkor nesze a parancs! VARLAAM Minek az nekem? RENDŐRBIZTOS Ez az eretnek, rabló, tolvaj Griska te vagy! VARLAAM Dehogyis! hova gondolsz, isten legyen veled! KOCSMÁROSNÉ Istenkém, még az atyát sem hagyják békén! RENDŐRBIZTOS Hé! Ki tud itt olvasni? GRIGORIJ Én tudok. RENDŐRBIZTOS Lám! no, olvasd! Hangosan olvasd! GRIGORIJ "A csudovi kolostor méltatlan szerzetese, Grigorij, születésére nézve Otrepjev, az ördög sugallatára, szent testvéreit mindenféle ámítással és törvénytelenségekkel merészelte felzaklatni. És megszökött Griska, a litván határ felé, és a cár parancsára el kell fogni őt”... RENDŐRBIZTOS És felakasztani! GRIGORIJ Itt nem áll az, hogy felakasztani. RENDŐRBIZTOS Hazudsz! Nem minden szót írnak bele a sorba. Olvasd: megfogni és felakasztani. GRIGORIJ És fölakasztani. (Varlaamra sandít.) "Griska... születésétől... ötvenéves, ősz a szakálla, nagy a hasa, vörös az orra..." RENDŐRBIZTOS Fogjad! Tartsátok, cimborák! (Mind Varlaamra vetik magukat, de ő gyorsan lerázza őket magáról.) VARLAAM Mit akartok! Csibész gazemberek! Mit kötözködtök? Miféle Griska vagyok én? Nem, öcsém, fiatal vagy ahhoz, hogy velem tréfálkozz! Bár csak szótagolva, rosszul olvasok, de kibetűzöm, kibetűzöm, mivel nem babra megy a játék. Ko... ko... ra... pe... dig... húsz év... Hol van itt ötven? Na ugye! Növésre közepes, haja vörös, orrán... orrán szemölcs, homlokán... egy másik, egyik karja... karja... rövidebb... rövidebb a másiknál... (Figyelmesen méregeti Grigorijt.) De hát ez nem... (Grigorij kést ránt elő és kiugrik az ablakon.) MISZAIL, VARLAAM, RENDŐRBIZTOS Fogják meg, fogják meg! VARLAAM Fogják meg! RENDŐRBIZTOS Fogják meg! MISZAIL Fogják meg! MIND Fogják meg a tolvajt! MÁSODIK FELVONÁS Első kép A cári palota a moszkvai Kremlben. Xenia, a vőlegénye arcképével sír. A cárevics a "Nagy atlasz" fölé hajol. A dada kézimunkázik. XENIA Hol vagy, jegyesem, hol vagy, kit óhajtok? Frissen ásott sírban, idegen országban fekszel egyedül a súlyos kő alatt, nem ismersz bánatot, nem hallasz sírást, galambocskád sírását, aki, mint te, oly magányos... DADA Kukucs! elég már, cárevna-galambocska! Elég már a sírásból, jajveszékelésből. XENIA Jaj, nagy az én bánatom, daduska, oly bánatos vagyok!... DADA Hagyd el, gyermekem! A leánykönny, mint a harmat: felkel a napocska - felszárítja a harmatot. Nem dől össze a világ. Találunk még vőlegényt, takarost is, nyájast is... Elfelejted a mesebeli királyfit... XENIA Ó, nem, dadus! Halálában is hű leszek hozzá. DADA Lám csak! alig ismerted, máris elsorvadnál érte... Unatkozott a lányka egyedül, megszerette egy hetyke legény. Ahogy felszívódott az a dalia, Már nem is szerette a lányka. Ej, galambocska! ez legyen a legnagyobb bajod! Inkább idefigyelj, arra, amit mondok. DADA Egyszer a szúnyog fát vágott, vizet hozott, a poloska tésztát gyúrt, ebédet vitt a szúnyognak. Odaröppent a szitakötő a pópa rétjére, és kezdett pörögni, forogni, a szénát a folyóba szórni. Megmérgelődött a szúnyog a pópa szénája miatt, futva futott a széna után, kezdte kergetni a szitakötőt egy husánggal. De a szúnyog vesztére az a husáng kirepült a kezéből, a szitakötőt nem találta el, hanem a szúnyog bordáját törte el. Segítségére hajnalok hajnalán a poloska odacipelt egy lapátot, a szúnyog alá tolta. Hiába erőlködött, kifulladt, nem tudta a szúnyogot felemelni. Sérvet kapott, lelkét visszaadta istennek. FJODOR Ej, mama, mamuska, micsoda mese ez! Vidáman kezdődött és gyászos vége lett. DADA Sebaj, cárevics! Vagy te talán jobbat tudsz? Akkor rukkolj ki vele! Türelmesen hallgatunk, hiszen Iván cár bátyuska idején megtanultuk a türelmet. No rajta! FJODOR Ó, mama! vigyázz, nem bírod ki, te is rázendítesz. Kis mese erről és arról: hogy szült a tyúk kisborjút, a malacka hogy tojt tojást. A mese folytatódik, a buták nem értik. Turu, turu, kakaska, messzire mentél-e? A tengeren túlra, a tengeren túlra, Kiev városáig. Ott áll egy tölgy, ágas-bogas, a tölgyfán ül egy kövér kuvik. FJODOR, DADA A kuvik pislog, a kuvik énekel: Bim, bam, bimi-bam, ferdeszemű kiskopasz, zim, zum, zimi-zum, bukdácsolva imbolyog, tipi-topi, négykézláb. FJODOR Egyszer a papnénak kisverebe született: tisztára veréb, tisztára fiatal, hegyescsőrű, hosszúcsőrű. Elrepült a veréb vendégségbe egyenesen a kuvikhoz, FJODOR, DADA suttogni kezdett a szőrös fülébe. DADA A pópa legényei borsót őröltek, eltépték a láncot, a pajtába dobták. A pajta leégett, lángot szórt. A szerpap ablakáig ellátszott. FJODOR, DADA A szerpap megijedt, bemászott a dézsa alá, odacsípte a fülét; FJODOR az írnok leesett a kemencéről, kificamította a vállát. . A szerpap felesége kalácsot sütött. Összeszaladtak a rendőrbiztosok, megették az összes kalácsot. FJODOR, DADA Maga Luka szerpap megevett egy tehenet, meg egy bikát, (Bejön Borisz.) kétszáz malacot, csak a csülke maradt. FEODOR Paccs! (Fjodor a dada vállára csap. A dada, meglátva Boriszt, a földre huppan.) DADA Jaj nekem! BORISZ Mi az? Talán vadállat riasztotta meg a kotlóst? DADA Felséges cárom, bocsáss meg! Öregségemre nagyon ijedős lettem. BORISZ Hát te, Xenia? te szegény galambocska! Menyasszonyként már bús özvegy! Mindig csak holt vőlegényed siratod. XENIA Ó, felség! Ne szomorítson a leánykönny! A lány fájdalma oly könnyű, elenyészik a te bánatod mellett. BORISZ Gyermekem! Galambocskám! A lányszobában, barátnőiddel társalogva oszlasd el nehéz gondolataidat. (Xenia elmegy a dadával.) Menj, gyermek! BORISZ Hát te, fiam, mivel foglalatoskodsz? Ez mi? FJODOR A moszkvai föld térképe, a mi birodalmunk, egyik végétől a másikig. Nézd csak: Itt van Moszkva, ez itt Novgorod, ez pedig Kazány, Asztrahány... Itt a tenger, a Kaszpi-tenger, ezek a sűrű permi erdők, ez meg itt Szibéria. BORISZ Nagyon jól van, fiam! Mint fellegekből, áttekintheted egy pillantással az egész birodalmat: határokat, folyókat, városokat. Tanulj, Fjodor! Valamikor, talán nem is sokára, ez az egész ország a tiéd lesz. Tanulj, gyermek!... (Az asztalhoz megy és elgondolkodva leül, átnézve a pergameneket és tekercseket.) Eljutottam a legnagyobb hatalomig. Hatodik éve uralkodom nyugalomban. De nincs boldogság megkínzott lelkemben. Hiába jósolnak a jövendőmondók hosszú életet, zavartalan uralkodást. Sem az élet, sem a hatalom, sem a dicsőség csábítása, sem a tömeg éljenzése nem vidít fel. Családomban, reméltem, meglelem a vigaszt, készültem lányom, az én tiszta galambocskám, cárlánykám víg menyegzőjére. Mint fergeteg, a halál elragadta vőlegényét... A haragvó Isten lesújtó keze, a bűnös léleknek szörnyű ítélet... Köröskörül sűrű, áthatolhatatlan sötétség... Legalább pislákolna az öröm fénysugara! És bánattal teli a szív; sóvárog és gyötrődik a fáradt lélek, valami sejtelmes borzongás... egyre csak vársz valamit... Forró imádsággal az égiek engesztelésére reméltem, lelkem szenvedését elcsitíthatom... A végtelen hatalom nagyságában és pompájában, én, Oroszország uralkodója, tőlük könnyek közt kértem vigasztalást. S ráadásul besúgás, bojárzendülés, Litvánia fondorlatai és titkos cselszövések, éhség és dögvész, fejvesztettség és csőd... Akár a vadállat, lohol a csőcselék, éhezve, szegénységben nyög Oroszország!... És végső elkeseredésükben, mit Isten mért rájuk súlyos vétkemért, megpróbáltatásként, minden csapásért engem vádolnak, a tereken Borisz nevét átkozzák! Még az álom is elkerül, és az éji homályban vérrel borított gyermek rémlik fel előttem. Szeme lángol, kezecskéjét kinyújtva kegyelemért esdekel... és nem volt kegyelem!... Szörnyű sebe tátong, Hallatszik halálsikolya. Ó, Uram, Istenem! KÓRUS Jaj! hess! BORISZ Mi az? KÓRUS Jaj, hess, hess! Juj! BORISZ Tudd meg, mi történt ott. KÓRUS Hess, hess! Jaj! BORISZ Hogy vonítanak! (Bejön az udvari bojár.) KÓRUS Hess, hess, hess! Jaj nekünk! BORISZ Miért jöttél? KÓRUS Hess, hess! BORISZ Miért hallgatsz? UDVARI BOJÁR Felséges uralkodó! Vaszilij Sujszkij herceg alázatosan esedezik. BORISZ Sujszkij? Hívd be! Mondd, hogy örülünk, hogy láthatjuk a herceget és várjuk közlendőjét UDVARI BOJÁR (Borisz fülébe súgja.) Este Puskin szolgája feljelentést tett Sujszkij, Mtyiszlavszkij és mások, valamint a saját gazdája ellen, hogy éjjel titkos gyűlés volt náluk. Küldönc érkezett Krakkóból és hozott... BORISZ A küldöncöt elfogni! BORISZ Aha, Sujszkij herceg!... (Belép Fjodor.) Na, mi az? FEODOR Nem illendő, atyám, uralkodóm, államügyekkel elfoglalt fejed badarságokkal terhelni. BORISZ Nem, nem, gyermek! Mindent, hallod, mindent, ahogy volt. (Fjodor leereszkedik és Borisz térdére hajtja fejét. Borisz simogatja fiát.) FJODOR A papagájunk a dadusokkal a fényes teremben, vég nélkül fecsegett, vidám és jókedvű volt. A dadákhoz odament, fejét vakarásra tartva, mindegyikhez odament, rangsor szerint. Nasztaszja dada nem akarta megvakarni, a papagáj megharagudott, tökfilkónak nevezte a dadát. A dada megsértődött, vagy mi, És torkonragadta; a papagáj szörnyen rikácsolt, felborzolta a tollát. Na, kezdtek a kedvébe járni, édességgel kínálni, az egész gyülekezet kérlelte, becézte, nyugtatgatta. De hiába minden, nem használt! Durcásan ül, csőrét tolla közé dugva, az édességre rá se néz, valamit dohog állandóan... Hirtelen a dadára ugrott, aki nem akarta vakarni, és kezdte őt a csőrével kopogtatni, az meg lehuppant a földre. Erre a dadák a rémülettől egészen elsápadtak, kezdtek csapkodni, kiabálni, a papagájt kergetni. De mind hiába, a papagáj mindenkit megbúbolt. Hát ezért, atyám uram, látod, ezért lármáztak. Cári elméd gondolataiban megzavarták. Hát, azt hiszem, ez minden, így, így történt. BORISZ Fiam, drága gyermekem! Micsoda művészettel, mily talpraesetten szőtted hű beszámolódat. Mily egyszerűen, tiszta lélekkel, ügyesen tudtad leírni ezt a jelentéktelen eseményt. Lám, a tanulás édes gyümölcse, az elmét beragyogó szárnyalás. Ó, bárcsak láthatnálak cárként, Oroszország hatalmas vezetőjeként! Ó, mily örömmel, lenézve a hatalom csábításait, adnám cári pálcámat ezért a boldogságért! SUJSZKIJ Nagyhatalmú cár, földig hajolok előtted. BORISZ Á, a híres szófacsaró! Igazi főkolomposa az esztelen tömegnek, a lázadó bojárok vétkes vezére, a cári hatalom esküdt ellensége, szemtelen hazudozó, háromszoros esküszegő, ravasz képmutató, álnok hízelgő, pápista a bojári süveg alatt, csaló, szélhámos! SUJSZKIJ Cár, híreim vannak, országodat érintő fontos hírek. BORISZ Nem az-e, melyet Puskinnak, vagy tán neked hozott a titkos küldönc, kegyvesztett bojár cimboráidtól? SUJSZKIJ Igen, uralkodó! Litvániában egy bitorló tűnt fel; a lengyel király, a pápa és a nemesség mellette áll! BORISZ Milyen néven akar ránk támadni?... Kinek a nevét bitorolja az alávaló?... kinek a nevét? SUJSZKIJ Természetesen, cár, a te hatalmad erős, kegyességed, gondoskodásod, bőkezűséged fiaiddá tette rabjaidat, kik egész lelkükkel hívei trónodnak. Bár fáj nekem, nagy uralkodó, bár vérzik a szívem, de előtted nincs bátorságom letagadni, hogy ha e vakmerő csavargó Litvánia felől átlépi határainkat, hozzá a tömeget talán odavonzza Dimitrij föltámadt neve. BORISZ A Dimitrijé... Távozz, cárevics! FJODOR Ó, uram, engedd, hogy maradjak, BORISZ Nem lehet... FJODOR hogy megtudjam a bajt, BORISZ nem lehet, gyermek! FJODOR ami trónodat fenyegeti. BORISZ Cárevics! Cárevics, engedelmeskedj! (Fodor elmegy. Borisz bezárja utána az ajtót.) BORISZ Intézkedj rögtön, hogy Oroszországot Litvániától őrség rekessze el, hogy egy lélek se juthasson rajta keresztül... Eredj... Nem, állj meg, állj meg, Sujszkij! Hallottál-e valaha olyat, hogy halott gyermekek kijöjjenek a sírból... kérdőre vonni cárokat... törvényes cárokat, népakarattal megválasztottakat, a nagy pátriárka által koronázottakat? Ha-ha-ha!... Hogy?... Nevetséges?... (Galléron ragadja Sujszkijt.) Mért nem nevetsz?... Hm?... SUJSZKIJ Irgalmazz, nagyúr! BORISZ Idehallgass, herceg! Mikor az a nagy gonosztett történt, mikor a kisfiú idő előtt meghalt, a kisfiú, aki... meghalt... Dimitrij volt? SUJSZKIJ Ő! BORISZ Vaszilij Ivanovics! A keresztre és Istenre kérlek: lelkedre, a tiszta igazat mondd nekem. Te tudod, én kegyes vagyok. De ha ravaszkodsz, esküszöm neked! gonosz büntetést eszelek ki, olyan büntetést, hogy a rettegett Iván cár az iszonyattól összerázkódik sírjában!... Várom a választ. SUJSZKIJ Nem a büntetés szörnyű, hanem, hogy kegyvesztett lettem. Uglicsban, a templomban a nép szemeláttára, több mint öt napon át látogattam a gyermek holttestét. Körülötte tizenhárom hulla feküdt, eltorzulva, vérbefagyva, piszkos rongyokban; rajtuk már a rothadás jelei mutatkoztak. De a cárevics gyermeki arca tiszta, friss és felhőtlen volt. Mély, szörnyű sebe tátongott, és szája szögletében ártatlan, csodálatos mosoly bujkált. Mintha csak bölcsőjében szunnyadna békésen, egymásra téve két keze, s jobbjában játékot szorongat. BORISZ Elég!... (Jelt ad a távozásra. Sujszkij kihátrál. Borisz a trónszékbe roskad.) Jaj, de nyomasztó! Hadd fújjam ki magam... Éreztem, minden vér az arcomba szökött és nehezen szállt alá. Ó, gyötrő lelkiismeret, mily szörnyen büntetsz! Ha rajtad csak egy folt... egy véletlen folt esik is, a lélek kiég, a szívét átjárja a méreg, oly nehéz, nehéz lesz, hogy a vád és átok a fülben dörömböl, mint a kalapács... És fojtogat valami... fojtogat... és szédül a fejem... s a szemem előtt... vérbefagyott gyermek! Ott... ott van... mi ez?... ott a sarokban?... Imbolyog, nő... közeledik... remeg és nyöszörög... Tűnj, tűnj el!... Nem én... nem én vagyok a gonosztevő... Tűnj!... tűnj el, gyermek!... Nem én... Nem én... a nép akarata... Tűnj el, gyermek... Istenem! Te nem akarod a bűnös halálát; könyörülj Borisz vétkes lelkének! HARMADIK FELVONÁS Első kép Marina öltözőszobája Szandomirban. Marina toalettjével foglalatoskodik A lányok dallal szórakoztatják KÓRUS Az azúrkék Visztulán, az árnyas füzek alatt nő egy csodás virág, hónál is fehérebb. A víztükörbe ábrándozva néz, gyönyörködik saját pompás szépségében. A csodás virág fölött, a napban ragyogva, cikázó pillangóraj játszik, köröz, a csodás virág szépségétől elbűvölve; elbájoló szirmait érinteni sem meri. És a csodás virág, fejecskéjét ingatva, a víztükörbe ábrándozva néz. MARINA A gyémánt fejékemet! KÓRUS A vidám kastélyban szépséges kisasszony a folyóparti virágnál is fehérebb, kedvesebb, a folyóparti virágnál is fehérebb, finomabb, egész Szandomir dicsőségére és örömére pompásan virágzik. Sok ragyogó és előkelő fiatalember önkéntelen zavarban meghajolt előtte, a szépség mosolyát boldogságnak vélték, és a tündér lábainál feledték a világot. De a szép kisasszony pajkosan nevetett a szerelmes szavakon, a heves szenvedélyen, a felkavart szív kínjaira és gyötrődéseire rá se hederített. MARINA Elég! A szépséges kisasszony köszöni a becéző szavakat és a hasonlatot azzal a hónál is fehérebb csodavirággal; de Mnyisek kisasszonynak nem kellenek a hízelgő szavak, sem a ragyogó ifjakra való értelmetlen célozgatás, hogy egész tömegben feküdtek a lábainál gyönyörbe merülve. Nem, nem ilyen ének kell Mnyisek kisasszonyné nem szépségem dicséretét vártam tőletek. Hanem azok a csodás dalok, melyeket a dadám énekelt nekem, a nagyságról, a lengyel hadak győzelméről és dicsőségéről; az elszánt lengyel lányokról, a levert idegenekről. Ez az, ami Mnyisek kisasszonynak kell! Ezek a dalok töltenek el megelégedéssel. Elmehettek! Te, Ruzia, ma nincs rád szükségem. Pihenj. Jaj, de unom, unom már az egészet! Milyen egyhangúan és kínos lassúsággal telnek a napok, milyen üres, ostoba és meddő! Egész sereg herceg, gróf és főnemes úr sem űzi el e pokoli unalmat! A ködös messzeségben csak egy reménysugár villant fel; az a moszkvai jöttment, ki megtetszett Mnyisek kisasszonynak. Az én Dimitrijem, a kegyetlen megtorló, kíméletlen bosszúálló, isteni ítélet és isteni büntetés a kis cárevicsért, a telhetetlen hatalom áldozatáért, Borisz mohóságának áldozatáért, Godunov gaztettének áldozatáért. Fölrázom én az álmos főnemességet, csillogó arannyal a kisnemeseket is magamhoz édesgetem. Téged meg, én trónbitorlóm, én epedő szerelmem, forró szenvedélyem könnyeivel árasztlak el. Megfojtlak téged öleléssel, csókokkal kedves cárevicsem, Dimitrijem, választott vőlegényem. Gyengéd szerelmes suttogással füledet elbájolom, én cárevicsem, Dimitrijem, én epedő szerelmem! Mnyisek kisasszonynak nagyon unalmasak a szenvedélyes, sóvárgó ömlengések, a lobbanékony ifjú ficsúrok könyörgései, a főurak ízetlen szavai. Mnyisek kisasszony dicsőséget akar, Mnyisek kisasszony hatalomra szomjazik. A moszkvai cárok trónján én leszek a cárnő, és az arannyal átszőtt bíborpalástban napként ragyogok, és szépségemmel letaglózom a tompaagyú muszkákat, és a hetvenkedő bojárhadat térdre kényszerítem. és dicsőítik mesékben, legendákban, történetekben büszke cárnőjüket a tompaagyú muszkák. Ha-ha-ha!... Ó, ön az, atyám... RANGONI Megengedi a földöntúli szépséggel tündöklő kisasszony Isten szerény szolgájának, hogy a figyelmét kérje? MARINA Atyám, önnek nem kell kérnie. Mnyisek Marina engedelmes leánya volt és lesz az apostoli szent és oszthatatlan egyháznak. RANGONI Isten temploma elhagyva, elfeledve; a szentek fényes orcája elhalványult; a hit tiszta és eleven forrása kiapad; a jóillatú füstölők lángja pislákol; tátonganak a szent mártírok sebei, bánat és zokszó a hegyi kolostorokban; a jámbor lelkipásztorok könnye hullik. MARINA Atyám! ön.., ön zavarba hoz engem, az ön keserű fájdalomtól égő beszéde visszhangra talál gyenge szívemben. RANGONI Leányom!... Marina!... Hirdesd a moszkvai eretnekeknek az igaz hitet; térítsd őket a menekvés útjára; pusztítsd el a széthúzás bűnös szellemét! És áldani fogják szent Marinát a teremtő fényes trónusánál Isten angyalai. MARINA És áldani fogják szent Marinát a teremtő fényes trónusánál Isten angyalai... Ah!... micsoda bűn! Atyám, szörnyű csábítással kísértette meg a tapasztalatlan és könnyelmű Marina bűnös lelkét... Nem, nem nekem, ki a ragyogáshoz szoktam, a világ viharában, és vidám dáridókhoz, nem, nem az én sorsom az anyaszentegyházat dicsőíteni. Gyenge vagyok... RANGONI Szépségeddel ejtsd rabul a bitorlót. szerelmes, gyengéd, heves beszéddel szítsd fel a szenvedélyt szívében; lángoló tekinteteddel, elbűvölő mosolyoddal csavard el a fejét. Vesd meg az ostoba, babonás félelmet, szánalmas leikiismeretfurdalást, dobd el üres és jelentéktelen előítéleteidet hamis és ostoba szűzi szemérmedet. Hol színlelt haraggal, szeszélyes női hóborttal, hol finom hízelgéssel, ügyes és mesteri hazugsággal kísértsd meg őt, csábítsd el őt, és amikor elcsigázva, elbűvölő lábaidnál néma elragadtatással várja parancsodat, vedd esküjét a szent hit terjesztésére. MARINA Épp ez hiányzott nekem!... RANGONI Hogyan? S még te mersz szembeszegülni az egyházzal? Ha úgy látjuk jónak, fel fogod áldozni félelem és megbánás nélkül tisztességedet. MARINA Micsoda?... arcátlan hazudozó! Megátkozom álnok beszéded, romlott szívedet, megátkozlak megvetésem egész erejével. RANGONI Marina! MARINA Tűnj a szemem elől! RANGONI Sátáni fényben ragyog fel szemed, ajkad eltorzult, arcod elsápadt; A gonosz leheletétől szépséged eltűnt. A sötét szellemek lettek úrrá rajtad, ördögi büszkeséggel elsötétítették elméd. MARINA Istenem! védj meg engem! Istenem, világosíts meg engem! RANGONI Rettenetes nagyságban, pokoli szárnyakon maga a sátán lebeg fölötted!... MARINA Jaj!... (Rangoni lába elé veti magát.) RANGONI Békélj meg Isten követe előtt. Add át magad nekem teljes szívedből, minden gondolatoddal, kívánságoddal és vágyaddal, az én szolgám légy! Második kép Mnyisek kastélya Szandomirban. Kert, szökőkút. Holdas éj. ÁL-DIMITRIJ Éjjel a kertben, a szökőkútnál... Ó, isteni hang! Micsoda örömmel töltötted el szívem!... Eljössz-e, kit kívánok? Eljössz-e könnyűszárnyú galambocskám? Avagy tán elfeledted tüzes sólymodat, ki utánad szomorkodik, megszakad a szíve? Cirógató köszöntéssel, gyengéd beszéddel, csillapítsd szívem múlhatatlan szenvedését. Marina!... Marina!... Felelj! Ó, felelj!... Jöjj, jöjj, várlak, várlak! Felelj hívó szavamra, nevezd meg magad! Nincs, nincs válasz. RANGONI Cárevics! ÁL-DIMITRIJ Már megint utánam jár! Árnyként követ. RANGONI Fényességes, hős cárevics! A büszke szépség, Marina küldött önhöz, az engedelmes, gyengéd leány, kit az ég ajándékozott nekem. Könyörgött, mondjam meg önnek, hogy sok gonosz gúnyolódást kellett eltűrnie, mert önt szereti, és önhöz készülődik... ÁL-DIMITRIJ Ó, ha te nem csak hízelegsz, ha nem maga a sátán súgja e csodás szavakat... Az egész orosz föld fölé emelem őt, a galambocskát, magam mellé emelem a cári trónra, elkápráztatom szépségével a pravoszláv népet!... Gonosz démon! Te, mint éjszakai tolvaj, belopakodtál a lelkembe, kitépted mellemből a vallomást, te csak hazudtad Marina szerelmét?... RANGONI Hazudtam?... Én hazudtam? És a szemedbe, cárevics?... Hiszen éjjel-nappal csak miattad szenved és gyötrődik, irigylésre méltó sorsodról álmodik az éji csendben. Ó, ha te szeretnéd őt, ha ismernéd kínjait, a büszke urak csipkelődéseit, képmutató asszonyaik irigységét, az undorító pletykákat, üres locsogásokat a titkos találkákról, a csókokról, a tűrhetetlen sértések sorát, ó, akkor nem vetnéd el szerény kérésemet, meggyőződésemet, s hazugságnak nem neveznéd Marina szenvedéseit. ÁL-DIMITRIJ Elég! túl sok a szemrehányás, túl sokáig titkoltam boldogságomat az emberek előtt! Marináért bátran kiállok, kérdőre vonom a dölyfös pánokat, asszonyaik szégyentelen ármányát széttépem, nevetségessé teszem szánalmas gonoszságukat, a lelketlen pánocskák egész serege előtt feltárom Marinának határtalan szerelmem. Lábaihoz vetem magam, könyörögve, ne utasítsa vissza lángoló szenvedélyem, legyen a feleségem, cárnőm, társam... RANGONI (Szent Ignác, segíts!) ÁL-DIMITRIJ Te, aki lemondtál a világról, a világ minden örömét elátkoztad, nagy mester vagy a szerelmi praktikákban, könyörgök neked, esküm minden erejével, az égi boldogság szomjának minden erejével! Vezess engem hozzá, ó, engedd, hogy lássam őt, engedd, hogy megvalljam szerelmemet, szenvedésemet, és nincs az a kincs, ami eltántoríthat engem! RANGONI Az alázatos istenfélő bűnös, szeretteiről, az utolsó ítélet napjáról, az Isten rettenetes büntetéséről, mely eljövend azon a napon, állandóan gondolkodó, test, régóta halott, hideg kő, kívánhatja-e az élet kincseit? De ha Dimitrij, isteni sugallatra nem utasítja el szerény óhajomat, hogy ne hagyjam magára öt, mint fiamat, követem minden lépését és gondolatát, óvom és megőrzöm őt... ÁL-DIMITRIJ Igen, én nem hagylak el téged, csak engedd, hogy lássam Marinát, ölelhessem őt... RANGONI Cárevics, rejtőzz el! ÁL-DIMITRIJ Mi van veled? RANGONI Meglep itt téged egy sereg mulatozó mágnás. Menj el, cárevics, könyörgök, menj el! ÁL-DIMITRIJ Hadd jöjjenek, tisztelettel fogadom őket, méltóságukhoz, becsületükhöz méltóan. RANGONI Térj észre, cárevics, vesztedbe rohansz, kiadod Marinát, eredj hamar! (A kastélyból kitódul a vendégsereg.) MARINA (Egy öreg úr karján.) Az ön szenvedélyében nem hiszek, uram, esküi, bizonygatásai mind hiába, akkor sem tud ön, uram, szavaival becsapni. KÓRUS A moszkvai cárságot is meghódítjuk gyorsan, és a muszka foglyokat elhozzuk nektek, urak. Borisz seregeit pedig szétverjük bizonnyal. Úgy hogy ne sokáig késlekedjetek, urak! Borisz seregeit ízzé-porrá zúzzuk. Fel hát Moszkvára szaporán; ne sokat késlekedjetek! Boriszt fogságba ejtsétek, Moszkvába kell sietnünk, fogságba, fogságba, fogságba kell Boriszt ejteni! Lengyelország érdekében fel kell dúlni a muszkák fészkét!... Marina nem képes erre, szép, de hideg, dölyfös... gonosz Marina... MARINA Bort, bort, urak! KÓRUS Ürítsük poharunkat a Mnyisek família egészségére! Igyunk, urak, Marina egészségére! Tokaji bort igyunk Mnyisek kisasszony egészségére! A kisasszonyt tokajival köszöntjük! Éljen Marina cári koronája! Vivát!... (Marina és a vendégek bemennek a kastélyba.) ÁL-DIMITRIJ Az álnok jezsuita erősen tart engem átkozott karmaiban. Csak egy pillanatra, messziről vethettem egy pillantást a csodás Marinára. Tekintetem lopva találkozott mesés szemének bűvös sugarával. Hogy vert a szívem, mily erősen dobogott, hogy nemegyszer arra indított, hogy harcban vívjam ki a szabadságot, megütközzem hívatlan pártfogómmal. lelkiatyámmal. Szavainak kibírhatatlan, orcátlanságig hamis áradása közben láttam a kérkedő nemesúr karján a dölyfös szépséget, Marinát: elragadó mosolyával ragyogva suttogott a szépség gyengéd becézésről, a csendes szenvedélyről, a boldogságról, hogy felesége lehet... felesége egy lelketlen korhelynek! Mikor a sors szerelmet, boldogságot, és dicsőséget ígér, aranykoronát és cári bíbort!... Nem, az ördögbe is! Mielőbb fegyverbe, vértbe! Sisak, éles kard, és lóra! Előre, halálos viadalra! Száguldani bátor csapat élén, szemtől-szembe megütközni az ellenséges ezredekkel, és dicsőséges harcban elfoglalni az örökölt trónt! MARINA Dimitrij! Cárevics! Dimitrij! ÁL-DIMITRIJ Ő az, Marina! Itt van az én galambocskám, szépségem! Ó, mily gyötrelmesen, mily hosszan teltek a várakozás percei! Mennyi kínzó kétely, marcangolta szívemet, tiszta gondolataim elkomorultak, szerelmemet és boldogságomat megátkozni késztettek. MARINA Tudom, mindent tudok. Éjszakánként nem alszol, ábrándozol, éjjel-nappal Marinádra gondolsz. Nem, nem szerelmes szavakért nem üres és zagyva beszédért jöttem hozzád. Te egyedül, magadban is tudsz áradozni és olvadozni az irántam érzett szerelemtől. ÁL-DIMITRIJ Marina! MARINA Nem, engem nem ejt ámulatba, ezt tudnod kell, sem áldozat, még a halálod sem, mely irántam érzett szerelmedből fakad. Mikor leszel már cár Moszkvában? ÁL-DIMITRIJ Cár, Marina, megriasztod a szívem! Hát a hatalom, a trón ragyogása, a jobbágyok aljas tömege, undok besúgásaik el tudnák nyomni benned a kölcsönös szerelem szent szomját, a szívbéli becézés gyönyörét, a forró ölelések és szenvedélyes elragadtatás varázserejét? MARINA Természetesen! Mi egy nyomorúságos viskóban is boldogok leszünk, mit nekünk dicsőség, mit nekünk cárság? Mi csupán szerelemből fogunk élni. Ha ön, cárevics, csupán szerelmet akar, Muszkaországban talál magának nem egy nőt, szépet, pirospozsgásat, dús szemöldökűt. ÁL-DIMITRIJ Téged, egyedül téged, Marina, imádlak, szenvedélyem minden erejével, a gyönyör és boldogság egész szomjával. Szegény lelkem bánatán könyörülj, ne utasíts el engem! MARINA Szóval nem Marinát, Ön csak egy nőt szeretett bennem? Csak a moszkvai cári trón, csak a fenséges arany korona tudna kísértésbe vinni engem. ÁL-DIMITRIJ Megsebzed szívem, kegyetlen Marina; Szavaidtól síri hideg csapja meg lelkemet. Látod, lábaidnál, lábaidnál könyörgök hozzád, ne utasítsd el esztelen szerelmemet! MARINA Kelj fel, gyengéd szerelmes, ne kínozd magad hiábavaló könyörgéssel. Kelj fel, gyötrelmes szenvedő, ó, hogy szánlak téged, sajnállak, kedvesem. elerőtlenedtél, elgyötrődtél Marinád iránt érzett szerelmedben; éjjel-nappal róla ábrándozol, már nem gondolsz a trónra, a harcra Borisz cárral. El innen, arcátlan csavargó! ÁL-DIMITRIJ Marina, mi lelt? MARINA El innen, pánok cinkosa, távozz, jobbágy! ÁL-DIMITRIJ Megállj, Marina! Úgy rémlett: súlyos szemrehányással illetted régi életemet. Hazudsz, büszke lengyel leány! Cárevics vagyok én! Oroszország minden sarkából összesereglettek a vezérek; hajnalban csatába indulunk, bátor csapat élén, dicső vitézekkel, és egyenest a moszkvai Kremlbe, az atyai trónra, a sors örökségébe! De mikor cárként trónolok, megközelíthetetlen fenségben, ó, micsoda gyönyörűséggel kacagok majd rajtad, ó, milyen szívesen nézem, mikor te, az elvesztett cárságot bánva, engedelmes szolgaként fogsz csúszni trónusom lábához... Mindenkinek megparancsolom, hogy nevessenek az ostoba lengyel nemeslányon. MARINA Nevetni!... Ó, cárevics, esedezem, ó, ne átkozz engem gonosz beszéddel; nem a szemrehányás, a gúny, de a tiszta szerelem szavai ezek, dicsőségvágyról, a nagyság szomjáról szólnak az éj csendjében, kedvesem. Ó, kedves szerelmem, nem csal meg téged Marinád! Feledd, ó, feledd el őt, feledd szerelmedet; hamar, hamar, fel a cári trónra. ÁL-DIMITRIJ Marina! Lelkem pokoli szenvedését ne kavard fel tettetett szerelemmel! MARINA Szeretlek, drága szerelmem, uralkodóm! ÁL-DIMITRIJ Ó, mondd még egyszer, ismételd meg, Marina! Ne hagyd kihűlni a gyönyört, adj lelkemnek örömöt, tündérem, életem! MARINA Cárom! ÁL-DIMITRIJ Kelj fel, drága cárnőm! MARINA Ó, hogy felvidítottad a szívem, uralkodóm! ÁL-DIMITRIJ Öleld meg kedvesedet, kelj fel, ölelj meg engem! KÓRUS Vivát! Vivát! Vivát! Vivát! NEGYEDIK FELVONÁS Első kép Moszkva, a Vaszilij Blazsennij székesegyház előtti tér. KÓRUS Na, mi van, vége a szertartásnak? Igen. Már kiátkozták őt. Kit? Hát a Griskát, a Griska Otrepjevet. Vagy úgy! 1.PARASZT Szóval kijött, cimborák, az a nagydarab, kövér diakónus, és rázendített: "Griska Otrepjev legyen kiátkozott!" KÓRUS Mi az ördög! mit zagyválsz itt össze! Vagy tán bolondgombát ettél? 1. PARASZT, KÓRUS Istenuccse így volt, cimborák! KÓRUS Na és aztán: Griska Otrepjev, azt mondja, legyen kiátkozott! Ha, ha, ha, bánjuk is mi azt! A cárevics köp arra, hogy Griskát kiátkozták. Méghogy ő Griska! Világos, hogy nem! 1.PARASZT A cárevicsnek pedig gyászmisét tartottak. KÓRUS Nocsak! Egyre cifrább. Az élőnek? Micsoda istentelenek igazán! Az élő cárevicsnek! Na megállj csak! Majd ő megmutatja Borisznak! Már Kromi alá ért, mondják. Jön seregeivel Moszkva ellen. Borisz hadait mindenütt megveri. Győzelmes út vezeti őt a dicső cároktól örökölt trónig. Megsegítésünkre. Borisz és kölykei halálára! Hé ti, hé ti! Halkabban, ördögfajzatok! Vagy tán elfelejtettétek a kínpadot, tömlöcöt! KÓRUS Csirr, csörr, csirr, csörr! Vaskalap, vaskalap! (A színre befut a Bolond, láncokkal teleaggatva, nyomában egy csapatfiú.) La, la, la, la! Csörr! BOLOND Megy a hold, sír a kismacska, kelj fel, imádkozz Istenhez, Krisztus előtt hajolj meg. Krisztus a mi istenünk, lesz verőfény, lesz hold, lesz verőfény... hold... KÓRUS Adj isten, adj isten, Bolond Istók! Állj fel és tisztelegj, hajtsd meg a derekad előttünk, sipkádat vedd le! Nehéz az a sipka! Csin, csin, csin. Hogy cseng! BOLOND De van ám nekem egy kopejkám! KÓRUS Tréfálsz! Nem csapsz be minket, ne félj! BOLOND Nézzétek csak! KÓRUS (Kikapják a kezéből.) Fitty! BOLOND Jaj, Jaj, Jaj! Megbántották a Bolondot! Jaj! Jaj! Jaj! Elvették a kopejkát! Jaj, jaj, jaj! KÓRUS Jótevőnk, bátyuska, a Krisztusért, adj; atyánk, uralkodó, a Krisztusért! A cár, jön a cár. Cár, uralkodó, adj a Krisztusért! Jótevőnk, bátyuska, adj nekünk egy kis alamizsnát a Krisztusért! (Megjelenik Borisz, mögötte Sujszkij és a bojárok.) Uralkodó-bátyuska, a Krisztusért! Bátyuskánk, adj nekünk! Kenyeret, kenyeret! adj az éhezőknek! Kenyeret, kenyeret, kenyeret adj nekünk, bátyuska, a Krisztusért! BOLOND Jaj jaj jaj-jaj jaj-jaj... Borisz, hé Borisz! bántják a Bolondot! Jaj jaj jaj! BORISZ Miért sír? BOLOND A fiúk elvették a kopejkámat, parancsold hát meg, hogy mészárolják le őket, ahogy lemészároltad a kis cárevicset is. SUJSZKIJ Hallgass, bolond! Vigyétek a bolondot! BORISZ Ne bántsátok!... Imádkozz értem, Isten embere! BOLOND Nem, Borisz! nem szabad, nem szabad, Borisz! Nem szabad imádkozni Heródesért!... Az Istenanya nem engedi. Hulljatok, hulljatok keserű könnyek, sírj, sírj, pravoszláv lélek. Hamarosan jön az ellenség és sötétség lesz, fekete sötétség, átláthatatlan. Fájdalom, fájdalom Oroszországra, sírj, sírj, orosz nép, éhező nép! Második kép Erdei tisztás Kromi mellett. Beront egy csoport csavargó, középen Hruscsov bojár, megkötözve. KÓRUS Lökd ide! A tuskóra ültessük, a tuskóra, fiúk! Így ni! És hogy ne vonítson túlságosan, hogy a bojári torkocska ne menjen tönkre -- betömni a száját! Jól van! Mi van, cimborák? tán tiszteletadás nélkül hagyjuk a bojárt? Így, tisztelgés nélkül! Nincs ez így rendjén; hiszen ő Borisz vajdája. Borisz tolvaj-módra szerezte a trónját, ő meg a tolvajtól lopott. Hát akkor? ezért tiszteljük mint jó tolvajt. Hé! Gyerünk! Romka! Epifan! A bojár mögé! Jól van! Ez aztán a nagy csoda! Vagy tán ennek a bojárnak sose volt szeretője? Az ördögbe is! Bojár szerető nélkül, mint pirog töltelék nélkül; csak kétszersült. Afimja, galambocska, te, mint mondják, már a százon is túl vagy, szóval nem kell félned... Eredj, szépségem, a bojárhoz, eredj! Ha-ha-ha!... Jól van! Dicsőítsük hát! Dicsőítsük hát! Hé! Fehérnép, zendítsetek rá! Hé, fehérnép, zendítsetek rá! Nem sólyom repül az égen, nem szilaj paripa száguld a mezőn, ül, üldögél a bojárocska, gondolkozik. Éljen a bojár, éljen Borisz bojárja! Éljen! Elég, fehérnép! Nincs botja a bojárnak. Mi? Botja? Adjátok ide a korbácsot! Így ni! Folytassátok! Ül, üldögél, gondolkozik, hogy Borisz kedvéért, a tolvaj segítségére, hogy üsse, nyúzza a becsületes népet. Éljen a bojár, éljen Borisz bojárja! Éljen a bojár, éljen Borisz bojárja! Éljen! Abban a tisztességben részesítettél, hogy ítéletidőben, járhatatlan utakon gyermekeinken lovagoltál, vékony korbáccsal noszogattad őket. Éljen a bojár, éljen Borisz bojárja, éljen a bojár, éljen Borisz bojárja! Ó, dicsőség néked is, bojár! Ó, dicsőség néked is, bojárnak! Dicsőség, örök dicsőség! MISZAIL, VARLAAM A nap, a hold elhomályosult, a csillagok lehulltak az égről, a világmindenség is megrendült Borisz súlyos vétkétől. Sosemlátott fenevad kóborol, sosemhallott fenevad kóborol, felfalja az embereket, Borisz bűnének dicsőségére. MISZAIL Kínozzák, gyötrik az Isten embereit, kínozzák Borisz szolgái... KÓRUS Mi lehet az? Moszkvából jönnek a szent atyák. Kik lehetnek, cimborák? Borisz fondorlatairól énekelnek, a vadállati kínvallatásokról, a kegyetlen kínokról, mit az ártatlan nép elszenved. VARLAAM Pokoli erők tanítványa, MISZAIL, VARLAAM a sátán trónusának dicsőségére. Nyög, ingadozik szent Oroszország, nyög az istentelen keze alatt a feloldozhatatlan bűn dicsőségére. KÓRUS Csuhaj! Nekiszilajodott, szétáradt az erő, a hetyke merészség. Lánggal ég a kozák vér, lánggal. Felkelt a mélyből a feneketlen erő! Felkelt a mélyből, felemelkedett. Felkelt, szétáradt az erőcske. Felkelt, szétáradt a feneketlen, nyughatatlan, felkelt az erő, hej! Ó, te erő, erőcske, ó, te vakmerő erő! Ó, te erő, erőcske, ó, te félelmetes erő! Ne hagyd cserben a daliákat, a bátor daliákat. Ó, engedd szórakozni őket, ó, engedd diadalmaskodni, szórakozni, diadalmaskodni. Szórakozni, erőcske, engedd! MISZAIL, VARLAAM Fogadjátok, emberek, a törvényes cárt, fogadjátok, akit isten megmentett, a gyilkostól elrejtett, fogadjátok, emberek, ti a cárt, Dimitrij Ivanovicsot! KÓRUS Nekiszilajodott, szétáradt a hetyke merészség, szétáradt, felkelt a feneketlen erő, a félelmetes, nyughatatlan erő! VARLAAM, KÓRUS Szaglásznak, koslatnak Borisz szolgái, kínozzák az ártatlan embereket! MISZAIL, KÓRUS Szaglásznak, koslatnak Borisz szolgái, kínozzák az ártatlan embereket! MISZAIL, VARLAAM, KÓRUS Kínnal kínozzák, megfojtják a kínzókamrában az ártatlan népet, a pravoszláv népet. KÓRUS Halál! Halál! Halál! Halál! Halál, halál Boriszra! Halál, halál Boriszra! MISZAIL, VARLAAM, KÓRUS A cárgyilkosra, cárgyilkosra halál! LAVICKIJ, CSERNYIKOVSZKIJ Domine, Domine, salvum fac regem, regem, regem Demetrium Moscoviae salvum fac, salvum fac regem Demetrium omnis Russiae, salvum fac, salvum fac regem Demetrium... KÓRUS Kit hoz még erre az ördög? Mintha farkasok vonítanának. Miféle ördögök ezek? LAVICKIJ, CSERNYIKOVSZKIJ Domine, Domine, salvum fac, salvum fac, salvum fac, salvum fac! VARLAAM Undok varjak! Csak nem ők is a cárevicset ünneplik! Hát hagyjuk ezt, Miszail atya? MISZAIL, VARLAAM Ne hagyjuk! LAVICKIJ, CSERNYIKOVSZKIJ Domine, Domine, salvum fac regem Demetrium regem Demetrium Moscoviae! MISZAIL, VARLAAM Megfojtani az átkozott varjakat! KÓRUS Csuhaj! Megfojtani! Szorítsd! Á, vérszopók! Átkozott szemfényvesztők! VARLAAM Felszállnak a fára, mint az angyalok, MISZAIL, VARLAAM és dicsőítik a világot fennhangon. KÓRUS Csuhaj! LAVICKIJ, CSERNYIKOVSZKIJ Sanctissima Virgo, juva, juva servos tuos! VARLAAM Erősebben kötözd meg! És nem tudja mozgatni a kezét. LAVICKIJ, CSERNYIKOVSZKIJ Sanctissima Virgo, juva, juva servos tuos! VARLAAM És megtagadja tőle az Isten a segítséget! KÓRUS Csuhaj! A nyárfára! LAVICKIJ, CSERNYIKOVSZKIJ Sanctissima virgo, juva servos tuos, servos tuos! MISZAIL, VARLAAM Éljen a cárevics, akit megmentett az Isten, éljen a cárevics, akit elrejtett az Isten! KÓRUS Éljen a cárevics, akit megmentett az Isten, elrejtett az isten! Dicsőség neked, kit Isten megmentett! (Az ál-Dimitrij belovagol.) Élj erőben, egészségben. Dimitrij Ivanovics! Éljen, éljen! Éljen, éljen! Éljen! ÁL-DIMITRIJ Mi, Dimitrij Ivanovics, Isten akaratából egész Oroszország cárevicse, őseinktől leszármazott herceg, titeket, kiket a Godunovok üldöztek, hívunk magunkhoz és kegyet és védelmet ígérünk. HRUSCSOV BOJÁR Istenem! Iván fia, légy üdvözölve! ÁL-DIMITRIJ Kelj fel, bojár! Kövess minket, fel, dicső csatára! Szent hazánkra, Moszkvába, A Kremlbe, az aranytornyú Kremlbe! KÓRUS Dicsőség néked, cár bátyuska! Dicsőség néked, Dimitrij Ivanovics! Dicsőség! LAVICKIJ, CSERNYIKOVSZKIJ Deo gloria, gloria, Deo, Deo gloria, Deo gloria!... BOLOND Hulljatok, hulljatok, keserű könnyek, sírj, sírj, pravoszláv lélek! Hamarosan jön az ellenség és sötétség lesz, fekete sötétség, átláthatatlan. Bánat, bánat Oroszországra! Sírj, sírj orosz nép, éhező nép!... Harmadik kép A moszkvai Kreml gránit-terme. A bojár Duma rendkívüli ülése. KÓRUS Nos hát, szavazzunk, bojárok. Ti kezdjétek elsőnek, bojárok. Igen, a véleményünk régen kész. Írjad, Andrej Mihajlics: A gonosztevőt, akárki légyen is, kivégezni. Megállj, bojár! Először elfogni, és csak aztán kivégezni, kérlek. Jól van... No, nem egészen jól van! De hát, bojárok, ne zavarjátok! A gonosztevőt, akárki légyen is, elfogni és megkínozni a kínpadon erősen. Aztán megkínozni és holttestét felakasztani; hadd csipkedjék az éhes hollók! Holttestét nyilvánosan elégetni a vesztőhelyen, és háromszor megátkozni azt az utálatos hamvat. És szétszórni a szélbe átkozott hamvait a határon túl, hogy örökre nyoma vesszen a csavargó-bitorlónak. És mindenkit, ki vele egyet gondol, kivégezni és holttestét a szégyenoszlophoz szögezni, amitől a parancsot szét kell küldeni mindenfelé. Falvakba, városokba, településekre, Szerte Oroszországban felolvasni a katedrálisokban és templomokban, a tereken és gyűléseken. És imádkozni Istenhez térdre borulva, hogy kegyelmezzen a sokat szenvedett Oroszországnak. Kár, hogy Sujszkij herceg nincs itt. Bár zendülő, nélküle mintha nem tudnánk összhangot találni. SUJSZKIJ Bocsássatok meg, bojárok... KÓRUS Ej, ha emlegetik, megjelenik! SUJSZKIJ elkéstem kissé... úgy látszik, nem jókor jöttem... Imént, ahogy kijöttem az uralkodótól, egész szívemből szenvedve, aggódva a cár lelkéért, a résen véletlenül benéztem. Ó, mit láttam, bojárok! Sápadt, kiverte a hideg verejték, reszket egész testében, összefüggéstelenül mormog holmi különös szavakat, dühösen villogtatta szemeit, valami titkos kíntól mardosva, a szenvedő uralkodó gyötrődött. Hirtelen elkékült, szeme a sarokba meredt és, szörnyen nyögve és irtózva, KÓRUS Hazudsz! Hazudsz, herceg! SUJSZKIJ a meghalt cárevicset szólongatta... KÓRUS Micsoda?... SUJSZKIJ látomását erőtlenül elhessegetve... (Bejön Borisz cár.) "tűnj el, tűnj el", suttogta... BORISZ Tűnj el, tűnj el! SUJSZKIJ "tűnj el, gyermek!" (Megpillantva Boriszt.) Halkan! a cár... a cár... BORISZ Tűnj el, tűnj el! KÓRUS Uramisten! BORISZ Tűnj el, gyermek! KÓRUS Ó, istenem! Velünk a kereszt ereje! BORISZ Tűnj el, tűnj el!... Ki mondja, "gyilkos"? Nincs gyilkos! Él, él a gyermek. Sujszkijt pedig, a hazug esküszegőt, felnégyelni! SUJSZKIJ Isten irgalma legyen veled! BORISZ He? (Magához tér.) Én hívtalak benneteket, bojárok, bölcsességetekre hagyatkozom. A bajok és súlyos megpróbáltatások idején ti vagytok az én segítőtársaim, bojárok. SUJSZKIJ Felséges uralkodó, engedd meg, ostoba, alázatos szolgádnak, hogy egy szót szóljon. Itt, a vörös lépcsőfeljárónál, jámbor atya vár engedélyedre, hogy fényes szemeid előtt megjelenjen. Az igazság és egyetértés embere, feddhetetlen életű férfiú, nagy titkot akar feltárni. BORISZ Úgy legyen! Hívd őt! Az atya beszéde, meglehet, megnyugtatja megkínzott lelkem aggodalmát! PIMEN Alázatos szerzetes, az élet dolgaiban nem bölcs bíró bátorkodik most szót emelni... BORISZ Mondj el öreg, mindent, mit tudsz, rejtegetés nélkül. PIMEN Egyszer, estidőben, eljött hozzám egy pásztor, már tiszteletreméltó korú aggastyán, és csodás titkot mondott el nekem. Még gyermekkoromban, - mondta - megvakultam, és azóta nem láttam sem nappalt, sem éjjelt vénségemig. Hiába gyógyítkoztam füvekkel, és titkos ráolvasásokkal, hiába hintettem meg a szent forrásokból vett gyógyhatású vízzel szemem, hiába! Úgy hozzászoktam a homályhoz, hogy még álmomban sem voltak látomásaim, csak hangokat álmodtam. Egyszer mély álmomban hirtelen hallom: gyermeki hang hív engem, oly érthetően hív: "Kelj fel, apóka, kelj fel, menj el Uglics városába, menj be a Preobrazsenszkij székesegyházba, imádkozz ott, kis sírom fölött. Tudd meg, apóka, én Dimitrij cárevics vagyok; az Úr angyalai karába fogadott, és én most Oroszország nagy csodatévője vagyok." Felébredtem, elgondolkoztam, magammal vittem unokámat és nekivágtam a hosszú útnak. És alighogy leborultam a sírocska fölé, oly jó érzés fogott el hirtelen, és eleredt a könnyem, bőségesen, csendesen ömlött, és megláttam Isten világát, unokámat és a sírocskát, BORISZ Ó, megfulladok! megfulladok! fényt! (Élettelenül a bojárok karjai közé zuhan.) Hamar a cárevicset! Ó, rosszul vagyok! Papot! (A bojárok leültetik. Befut Fjodor.) Hagyjatok magunkra! menjetek ki mind! Isten veled, fiam! meghalok. Te mostantól uralkodni fogsz. Ne kérdezd, mi módon szereztem a cárságot; neked nem kell tudnod. Te jog szerint fogsz uralkodni, mint az utódom, mint elsőszülött fiam. Fiam, édes fiam! Ne bízd magad a lázadó bojárok mendemondáira; éberen kövesd Litvániával való titkos kapcsolataikat; az árulást büntesd kímélet nélkül, kegyelem nélkül büntesd; szigorúan tanulmányozd a nép ítéletét, őszinte ítélet. Az igaz hitért állj őrt keményen, isten szentjeit nagyra becsüld. Nővéredet, a cárevnát őrizd, védd, fiam, egyetlen védelmezője te maradsz a mi Xeniánknak, tiszta galambocskánknak. Istenem! Istenem! Nézz, kérlek, a bűnös apa könnyeire! Nem magamért könyörgök, nem magamért, Istenem!... A megközelíthetetlen magasságú hegycsúcsról árassz áldott fényt ártatlan gyermekeimre... szelíd, tiszta... Égi hatalmak!... Az örök trón őrzői!... Fényes szárnyaitokkal óvjátok édes gyermekeimet a bajtól és gonosztól, a kísértéstől... (Magához szorítja és megcsókolja fiát.) Harang!... Gyászharangok!... KÓRUS Sírjatok, sírjatok, emberek, nincs már benne élet, az ajka néma, és nem felel. Sírjatok! BORISZ Siratóének! A hit, szent hit... szerzetesnek megy a cár. KÓRUS Halleluja! FJODOR Uralkodóm, nyugodj meg! Isten megsegít. BORISZ Nem, nem, fiam, utolsó órám közeleg... KÓRUS Látom a haldokló gyermeket, és zokogok, sírok; hánykolódik, reszket és segítségért kiált... BORISZ Istenem! Istenem! Rosszul vagyok! Hát nem tudom a bűnt levezekelni? Ó, gonosz halál! Mily kegyetlenül kínzol! KÓRUS és nincs számára menekvés... BORISZ Várjatok kissé: még cár vagyok! (Szívéhez kap és a trónszékre rogy. ) Még cár vagyok... Istenem! Halál! Bocsáss meg nekem! Íme, íme a cárotok... cár... bocsássatok meg... Bocsássatok meg... KÓRUS Megboldogult... (Frideczky Katalin nyersfordítása)