POLDINI EDE FARSANGI LAKODALOM SZEMÉLYEK: PÉTER NEMZETES ÚR bariton A NEMZETES ASSZONY szoprán ZSUZSIKA, a leányuk szoprán KÁLMÁN DIÁK tenor A GRÓFNÉ mezzoszoprán v. alt ZOLTÁN, gárdatiszt basszbariton BÜKKYNÉ alt STANCI szoprán DOMOKOS ÚR basszus DOMOKOSNÉ .. mezzoszoprán EGY HÁROMLEÁNYOS MAMA alt ANDRIS, öreg szolga bariton EGY KOCSIS tenor ELSŐ kisasszony szoprán MÁSODIK kisasszony szoprán HARMADIK kisasszony alt ELSŐ úrfi tenor MÁSODIK úrfi tenor HARMADIK úrfi bariton Vendégek, kocsisok, szakácsnők, hajdúk, szobalányok, cigányok. Történik egy magyar nemesi kúrián, a múlt század elején. ELSŐ FELVONÁS (A kúria úriszobája. Eljegyzéshez terített asztalok. Késő este, kint erős hóvihar) SZOBALÁNYOK (kar; a terítéssel foglalatoskodnak) Lányok, lányok, mért siessünk? Úgysem lesz ma kézfogó! Ember tervez, ámde végez Emberek helyett a hó: Kézfogóra vendégnépet Úgysem enged már a hó! Lányok, lányok, mért siessünk? Nem lesz már ma kézfogó: Kézfogóra vendég-népet Úgysem enged már a hó! Lányok, lányok, mér siessünk? Nem lesz itt ma kézfogó! KOCSISOK (kar; besietnek) Ej, mi lesz, no? Ördögadta! Meddig kell hát ácsorogni, Meddig várni még? SZOBALÁNYOK (kar) Itt vannak még, szörnyűséges! Menni kellett, menni volna rég! KOCSISOK (kar) Hogy menjünk? A lámpásokban Gyertya lángja nem lobog! Künn a vészbe, hóesésbe Utat lelni nagy dolog. SZAKACSNŐK (kar; besietnek) Jaj, jaj, jaj, jaj! Meddig várjunk? Éjfél lesz már az idő! Egy szál vendég sincs még itten, Minden étel tönkre fő! SZOBALÁNYOK (kar) Kézfogóra vendég-népet Úgysem enged már a hó! Lányok, lányok, mér siessünk? SZAKÁCSNŐK (kar) Réges-régen kész a lagzi, Kozmás lesz ma minden itt. Jaj, jaj, jaj, jaj! Meddig várjunk? SZAKÁCSNŐK, SZOBALÁNYOK, KOCSISOK (kar) Éjfél lesz már, Éjfél lesz már, A hó hull egyre, El sem áll ma estve, Utat nem talál a vendég, Másfelé betért tán rég. A NEMZETES ASSZONY (belép) Ejnye, azt a szedte-vette Fékomadta teremtette! Lesz-e rend itt máma? Mit kerestek, konyhanépség, Idebenn a szobába? SZAKÁCSNŐK (kar) Jaj, nagyasszony, Odaég ma minden! Minek ottan sütni-főzni, Ahol vendég nincsen?! A NEMZETES ASSZONY Ha nincsen vendég, Majd lesz vendég! Estig tán csak megjönnek még! Valahol a hóviharban útban vannak, A kocsisok majd rájok akadnak! (Észreveszi a kocsisokat) Uram, Isten! Jaj, mit látok? Hát ti még szájtátva álltok, Hol rég útban kéne lenni?! KOCSISOK (kar) Gyertya nélkül hóesésbe Nem lehet ám kimenni! A NEMZETES ASSZONY Gyertya nélkül? Hát a gyertya nálunk Ritka kincs-e? ANDRIS (belép) Gyertya vóna, de nagyasszony, Kamra kúcsa nincs meg! A NEMZETES ASSZONY Kamra kulcsa? Canis mater! Kendnek adtam az imént, Ma délbe. ANDRIS Énnéköm nem! A kisasszony kapta mindet kézbe. A NEMZETES ASSZONY Zsuzska?! Persze! De mért nem kéri tőle hát a kulcs-csomót? ANDRIS (a fejét vakarva) Hát iszen, ha nála lenne, Minden rendbe volna jól. De kértem tűle, Nem találja: Eeveszett a kúcs-csomó! A NEMZETES ASSZONY (a lányokhoz) Jutka! Sári! Panni! Klári! Mári! Hol a kontyod? Hátul, ugye? No hát, a sarkatok is menten ott lesz, De nem jószántából! SZOBALÁNYOK (kar) Jaj; jaj, jaj, Jaj, jaj, jaj, jaj, jaj, Elveszett a kulcs-csomó! Kulcsok, kulcsok, No, de merre, merre bújtok? Emerre, vagy amarra? Se jobbra, se balra, Sem erre, sem amarra! Kulcsok, kulcsok, No, de merre bújtok? Padlás rejt, vagy pince mélye, Mely zugolynak rejtek-éje? Bujdosó, gaz kulcs-csomó! Kulcsok, kulcsok, Ej, hát merre bújtok? KOCSISOK (kar) Gyertyát nékünk! Meddig kelljen várni? Gyertyát... SZOBALÁNYOK (kar) Merre vagy, gaz kulcs-csomó? Ó jöjj, ó jöjj elő! Elveszett a kulcs-csomó! KOCSISOK (kar) Gyertyát! ANDRIS Elveszett a kulcs-csomó! (Belép Zsuzsika) SZOBALÁNYOK, SZAKÁCSNŐK (kar; odasietnek) Megvannak már, kisasszony? Megvannak már? ZSUZSTKA Mi? SZOBALÁNYOK (kar) No, a kulcsok, A kulcsok, a kulcsok! A NEMZETES ASSZONY Canis mater! Nálad voltak, hova tetted? Add elő, vagy mozogj! Keresd, ha meg nem etted! SZOBALÁNYOK (kar) Jaj, elvesztek, jaj, jaj ! ZSUZSIKA Tűvé tettem mindent már a házban, Kerestem már mindenfelé: Munkakosárban, asztalfiában, Kerestem minden szekrény tetején. S mintha mindég fülembe csengne, Hallom őket egyre benne, Hallom őket, Mint a zörgő, csörgő, Ezüst csengőket. Ingerkednek, enyelegnek, Egyre csengnek, egyre zengnek, Hallom! A NEMZETES ASSZONY (Zsuzsika övén megtalálja a kulcs-csomót) S ez itten mi? ZSUZSIKA (csodálkozva) Nálam voltak? SZOBALÁNYOK (kar) Nála voltak s elfeledte! Nála voltak, s hogy kereste! SZOBALÁNYOK, KOCSISOK (kar) Nála voltak, nála voltak, Ha, ha, ha! SZOBALÁNYOK, SZAKÁCSNAK, KOCSISOK (kar) Nála voltak! Ejnye, be jól adta ! A NEMZETES ASSZONY Szót se halljak! Szót se! Hejh! De azt a szedte-vette, Fékomadta teremtette Sok mihaszna léhűtője, Lesz-e nyugtom végre tőle?! (Andrishoz) Ne bámuljon itt a kúcsra, Mint a bornyú új kapura! Mars kendnek a lusta lába, Gyertyákért a kamarába! (Andris távozik) (A kocsisokhoz) Kézfogói vendégnépet, Járt útról ha tán letértek, Hó között ha megrekedtek, Elhozzák, aszondom, kendtek! S minden embert a határba, Ki ül szánkón vagy batárba, Menni akárhová készül, Ide hozzátok vendégül, Ide, vendégül! Kint nyihog, kapál a ló, Szélviharba ostoros nép való! (Kocsisok távoznak, a nemzetes asszony a lányokhoz fordul) És ti lányok, csak aszondom, Rend legyen itt, rontom-bontom, Mert különben szedte-vette, Fékomadta, teremtette! (Szobalányok és szakácsnők ijedten kiszaladnak) (Zsuzsikához) No, szép kisasszony, mondhatom, Ez volt aztán a szép dolog! ZSUZSIKA Anyácska, kérem . . . A NEMZETES ASSZONY Csend legyen! Én jól tudom, amit tudok. ZSUZSIKA De mit tud hát? Hisz nem akartam, Nem dugtam el a kulcsokat! A NEMZETES ASSZONY Az anyaszem, mint sas-szem, éles, Kevésből is meglát sokat! ZSUZSIKA De jó anyácskám! A NEMZETES ASSZONY Szót se halljak! Az ily véletlent ismerem. Véletlenségből sosem találjuk, Mit nem találunk szívesen. ZSUZSIKA No, de édes anyácskám . . . A NEMZETES ASSZONY Most én beszélek. Kézfogód lesz máma este, Ruhádról látom, Nagy szíved öröme: Van új elég, s ez régi, piszkos! ZSUZSIKA Ráérek, Hisz még az se biztos, Hogy drága vőlegényem megjön-e? A NEMZETES ASSZONY No lám, no lám, csak erre vártam, Jól tudtam én, hogy hol szorít! Persze, a kisasszonyka örül annak, Ami minket elszomorít . . . Hogyisne! Kézfogója máma lenne, A vőlegénye útban már, Egyszerre csak felhők szakadnak, S már hóborított a határ! A vőlegény s a nászi népség, Sok meghívott barát, rokon, Nem jönnek, Késnek, Tán elakadtak Valahol a hódombokon. ZSUZSIKA (örömmel) Be jó, be jó! Ha útban hó közt elrekedtek, Hozzánk nem jut tán egyikük se el. A NEMZETES ASSZONY Canis mater! Az ilyen ostoba libuska Botot igen, de férjet nem érdemel. ZSUZSIKA Hát nem szeretem, aki megkért! Maradjak inkább örök árva, Mintsem a Jónás úrfi férjem, Nem, inkább legyen sírom a zárda! A NEMZETES ASSZONY Ugyan úgy-e? De drága lányom, e házban én, Én parancsolok, S hogy Bükky Jónás lesz a férjed, Régen bevégzett egy dolog! Komámasszonnyal megbeszéltük, Jó Bükkynével ezt mi rég, Ma kézfogóra készülődtünk, S itt kézfogó lesz máma még! ZSUZSIKA (sírva) De én a Jónást ki nem állom! A NEMZETES ASSZONY Kész már a lagzi, édes lányom! PÉTER NEMZETES ÚR (lassan jön, könyvvel a kezében) No, hát hiába készülődtünk, Nem lesz ma kézfogó! A NEMZETES ASSZONY Bolondokat beszél kegyelmed! Hát nem látja, Hogy eláll már mindjárt a hó? PÉTER NEMZETES ÚR Mit? Ez a hó? ZSUZSIKA Ez el nem áll ma, Ugye nem, nem ugye, Drága jó apácska? A NEMZETES ASSZONY De megmutatom én, mi a móres! Eláll a hó és kézfogó lesz! PÉTER NEMZETES ÚR Nem áll! A NEMZETES ASSZONY Eláll! PÉTER NEMZETES ÚR Nem áll! A NEMZETES ASSZONY (kiabálva) Eláll! (Péterhez) Ne kiabáljon! PÉTER NEMZETES ÚR (ijedten mutat a kezében tartott könyvre) Nem én mondom, csak a kalendárium! (Olvas) „Ki ösmerem járását az időnek, Ím, halld szavát a bölcs jövendölőnek! Nem garaboncás szól, mely időt rontó, De a százéves bölcs jövendőmondó. A természetnek úgy vagyon a rendi, Hogy télen hónak köll a földön lenni. Itt-ott kiszakad az angyalok dunnája, A tolluk mind a földre hull alája, Meg van írva, szigorú való, Hogy nálunk lent ez oszt' A szűzi tiszta hó. A hóesésben nincsen semmi vészes, Ha olyik napon hull, mely közönséges, Mert hogyha hull is, biztosan elállik Egy napkeltétül másik napnyugtáig. De vízkeresztkor hóesés ha támad, Hát minden jóval jól ellásd a házad, Egy hétig ülj nyugodtan a szobádba, Egy hétig nem mehetsz el vizitába. Egy hétig semmi út se járható, Egy hétig hull a vízkereszti hó!" A NEMZETES ASSZONY Bolond beszéd! Nekem vendég kell! Az ilyen kalendárjom tűzbe való! (Kitépi Péter nemzetes úr kezéből és a tűzbe dobja a könyvet) ZSUZSIKA (fohászkodva az ablak felé) Ó angyalkáim, Ó, csak tépjétek a tollat ott az égbe! Hullj, szép hó, Kicsi hópihécske, Vőlegényt ne eressz be! A NEMZETES ASSZONY Canis mater! De most elég volt! Az kéne még, Hogy ne jönne vendég! Ha nincs vendég, hová rakjam, Amit mára levágattam? Kinek lesz mind, Hová lesz mind, Mivé lesz mind A megfőzött étel? Harminc bárányt, három borjút, Száz ludat, mely töltött, Levágattam negyven kappant, És egy hízott ökröt. Húsz pulyka van fehér mellel, Ötven tyúk, hizlalva tejjel, Kétszáz csirke paprikásnak, Kétszáz csibe rántva, Húsz malac friss pecsenyének, Húsz meg kocsonyázva. Füstölt kolbász hat disznóból, Hurka minden jóból, Túrós csusza, almás rétes, Mákos kifli, szőlős béles, Vadak, halak, csemegék! S már ezer étel ezerféle lébe! Ha nem rakhatom vendég elébe, Hát ugyan hová, hová tegyem? Tán én magam megegyem? (Szánkócsörgés hallatszik kívülről) Hah! Szánkók! Jönnek! Jönnek! PÉTER NEMZETES ÚR (csodálkozva) Vendég! ZSUZSIKA (szomorúan) Vendég! A NEMZETES ASSZONY Ah! Végre, végre Vendég! Öltözködni, Zsuzska, gyorsan! Tán éppen ő, a vőlegény! ZSUZSIKA Kíváncsi rá az ördög, De nem én! (Kiszalad) EGY KOCSIS (megjelenik az ajtóban) Nemzetes nagyasszony, Vendégeket hoztunk. (Belépnek a vendégek) DOMOKOS (Péter nemzetes úrhoz) Már tisztelettel kérünk engedelmet, Hogy csak így bedűlünk ajtóstul a házba, (A nemzetes asszony felé fordulva) Már tisztelettel kérünk engedelmet, Hogy csak így bedűlünk ajtóstul a házba. DOMOKOSNÉ Hófúvásban hosszan tévelyegtünk, De bizony nem ide igyekeztünk. PÉTER NEMZETES ÚR (a vendégekhez) De már akármerre igyekeztek, Isten hozta minálunk, Jól tették, hogy hozzánk jöttek. Ennyi jó embernek még Csak majd helyet csinálunk. Itt a vendég úr a házban, Hát csak úgy, mint otthon szokás! Aki a gazda kedvét keresi, Nem sokat ceremóniáz! VENDÉGEK (kar) Kicsit hát leülünk, Hanem aztán menjünk! Kicsikét pihenünk, Hanem aztán menjünk! Éppen csak hogy kissé melegedjünk, Mert bizony nem ide igyekeztünk. A NEMZETES ASSZONY Szán csilingel, új vendég jő! Mennél több, annál jobb! CIFRA GRÓFI HUSZÁR (belép) Dicsértessék! Eltévedtünk, Szállást kérünk grófi asszonyunknak. A NEMZETES ASSZONY No, de tárt karokkal várjuk A nagyságos grófnét! A GRÓFNÉ (belép) Jó estét a háznak! Bocsánatot, ha tán zavart okoz Véletlen jöttöm! A hóviharban világot láttunk, S ide hajtattunk biztos fedél alá. Dél óta mentünk mit sem sejtve, S egyszerre ránk szakadt a förgeteg. A vész elől a széllel Versenyt száguldott a szán, A szán mögött ordító farkasok. A NEMZETES ASSZONY Ó, drágalátos patyolat kis grófném! Jó meleg a kályha, Lássa, magát várja! ZOLTÁN (belép) Eltévedt katonának nyílik-e itt szállás? PÉTER NEMZETES ÚR (elébe siet) Hozta Isten, gárdatiszt úr! ZOLTÁN Magam igyekeztem, de meg aztán Kergetett is pár ordas farkas! A GRÓFNÉ Ah, a farkasok Kergettek engem is! ZOLTÁN (a grófnéhoz) A farkasok tán egy falkából voltak, S egy helyre űztek mindkettőnket. ANDRIS (bejön) Nemzetes nagyasszony, Több vendég semerre, De meg egy sincs köztünk, Aki útrakelni merne. Úttalan a puszta, Förgeteges szél jár, Már biz alig hóban nem vész, Aki nincs még célnál. A NEMZETES ASSZONY Istennek nevében Fogjanak ki kendtek! EGY KOCSIS (belép) Nemzetes nagyasszony, Ihol még egy vendég! (Az ajtóban megjelenik Stanci; nyolc télikabát van rajta s ezenkívül egész sereg kendőbe van bugyolálva, melyekből a hajdúk hámozzák ki) STANCI Pardon! Pardon! Mille pardons, mille pardons! Hogy „wie vom Himmel" csak itt vagyok, Mint az égből idepottyanok! Bon jour! Good day! Guten Tag! Jó napot! Buon giorno! Dobry djen! Minden nyelven társalgok, Leider, leider! Mégsem érti meg szavam a férfi-nem, Unbegreiflich, Incroyable, El nem vett még egyikük sem! Pardon, pardon! Mille pardons, mille pardons! Hogy „wie vom Himmel" csak itt vagyok, Mint az égből idepottyanok! PÉTER NEMZETES ÚR (a vendégekhez) Mind oly kedves idegen, Hozott az Isten idebenn, Úgy ám, mint otthon szokás! Mert nagy becsület minékünk, Ha érzi minden vendégünk, Hogy látását kedveljük, Barátságát keressük, És hogy ok nincs idegenkedésre, Vagy magát nem jól érzésre, Hisz magyarok vagyunk, Atyafiak, kik összetartozunk! (Zsuzsika ünneplőbe öltözve belép) A NEMZETES ASSZONY (bemutatja a vendégeknek) Lássák szívesen Zsuzska lányomat! Lássák szívesen Egyetlen gyermekem! Lássák szívesen Zsuzska lányomat! VENDÉGEK (kar) Ó, mily zsenge! Karcsú, lenge! Szép az alakja, Kedves az arca, Gyönyörű egy gyermek! Gyönyörű egy gyermek! Szakasztott anyja! Szakasztott anyja! (Bejönnek a cigányok és felállnak a háttérben) A NEMZETES ASSZONY Tessenek leülni! Itt az úr a vendég, Csak a Zsuzska lányom mellett Kell üresen ottan az a szék. (Nagyot sóhajt) Ah! Ma kézfogó lett volna nálunk, Árván maradt ma ő, szegény, De hát talán eláll a szélvész . . . És megjő ma még a vőlegény. (A vendégek helyet foglalnak, a cigányok belekezdenek a zenébe, a hajdúk felszolgálnak, a szobalányok a tányérokat váltják) PÉTER NEMZETES ÚR (poharat emel) Urak, asszonyságok, magyar emberek! A barátságunkra ezt a serleget! Vízkeresztre mára Vendégnépet vártunk, Egy se gyött meg azok közül, Kiket mára vártunk. Adja az Úristen, Hogy szállást találtak, Talán ők se a hó között Országúton háltak! Akik pedig nálunk Összegyülekeztünk, Igazi atyafisággal Ezen örvendezzünk. Farsang van, barátim, Vígan vigadásra! Mert hát hiszen a hó miatt, No, de teljes hétig Gondolni sem lehet ám az indulásra! ELSŐ KISASSZONY Ó jaj! MÁSODIK KISASSZONY Ó jaj! HARMADIK KISASSZONY Ó jaj nekem! Egy teljes hétig, Ó jaj, Uram Istenem! MINDHÁROM KISASSZONY Egy teljes hétig Ó jaj, Uram Istenem? EGY HÁROMLÁNYOS MAMA És minket Pércsen Kisvátiék Kézfogóra várnak! VENDÉGEK (kar) Hej, Istenverte hófúvása! Boldogtalan szél! A GRÓFNÉ Vár engem Bécsnek városában A férjem és kis gyermekem. ZOLTÁN Mindegy nekem, hová vetődöm, Sehol se vár rám senki sem! KÁLMÁN (még kívül) Hollá! Repül a szán, Száll a szikrázó havon át. Hollá! Süvít a szél! S vígan fütyörészve beszél! Farsangi az élet, Ember szíve téved, Azt se tudja, mit akar. Mint hópihe, szálljon, Szív szívre találjon, Sors útja hózivatar. Bármerre akarna, Szél űzi, zavarja Arra, ahol az igazi cél. Ejh! Farsangi az élet, Ember szíve téved, Emberszívnél bölcsebb a szél. (Megjelenik) Szegény csurgói diák! Szerencsés jóestét adjon az Úristen! Látom, jókor jöttem éppen: Ugyancsak vígan vannak itten benn! PÉTER NEMZETES ÚR (örömmel) Aki elől fut a bánat, Ki ha szólal, jókedv támad, Gyere diák, nótás legény, Jer közibénk, Éppen jókor hozott a szél! KÁLMÁN Szél szeszélye süvegem, ha félretépi, Helyrecsapom, oda se néki! Eltemet a bú, a gond. Csak egyszer élünk, Búsuljon a bolond! ÚRFIAK (kar) Aki elől fut a bánat, Ki ha szólal, jókedv támad, Jöszte diák, nótás legény, Ülj közibénk! KÁLMÁN (belép) Félre hát bánat, gond! Félre bánat, félre gond! VENDÉGEK (kar) Csak egyszer élünk, Búsuljon a bolond! Csak egyszer élünk, Félre hát bánat, gond! PÉTER NEMZETES ÚR Adta diákja! KÁLMÁN, PÉTER NEMZETES ÚR, KISASSZONYOK, ÚRFIAK, A NEMZETESASSZONY, VENDÉGEK (kar) Farsangi az élet, Ember szíve téved, Azt se tudja, mit akar. Mint hópihe szálljon, Szív szívre találjon, Sors útja hózivatar. VALAMENNYIEN (kar) Emberszívnél bölcsebb a szél. (Kálmán leül Zsuzsika mellé) A NEMZETES ASSZONY (dühösen felpattan) De nem addig az, diák úr, Vőlegényt vár az a szék ott! KÁLMÁN (jókedvűen) De hisz, ha eddig nem gyött, Alighanem künn rekedt a hóban! ZSUZSIKA (Kálmánra mosolyogva) Farsangi az élet, Ember szíve téved, Mint hópihe száll, A szív szívre talál. KÁLMÁN Mint hópihe száll, Szív szívre talál. A GRÓFNÉ, ZOLTÁN Mint hópihe száll, Szív szívre talál. Ember szíve téved. VENDÉGEK (kar) A szív, ah, téved! ZSUZSIKA (Kálmánhoz) Nótás diák? KÁLMÁN Kálmán diák! ZSUZSIKA Kálmán diák, itt mifelénk Csupa régi nóta járja; Kelmed bizton sok olyat tud, Ami új kint a világba! KÁLMÁN (felugrik) Itt a legeslegfrissebbik nóta! Most szakadt le a fájáról, Egyetlenegy mélységes szép Szempillantás óta! (Zsuzsikához) Jártam künn a zivatarba, Szélbe, vészbe, hóba, fagyba, Szerelemvágy a szívembe, Nem fáztam kint a hidegbe. Itten bent most fűt a kályha, A szívemig ég a lángja, De a szívem, hej a szívem Mégiscsak úgy didergeti, Fagyasztgatja, majd megveszi, Rázza . . . A szerelem hidegje! A NEMZETES ASSZONY Hallod-e, te kóbor, Nótás csurgói diák! (Meggondolja magát) Pislálkodva nyugvásra int A húnyó gyertyavilág. Adjon Isten! Közös egészségre VENDÉGEK (kar) Egészségre! Közös egészségre! Adjon Isten! Közös egészségre, Mindnyájunknak egészségre! PÉTER NEMZETES ÚR Holnap is nap lesz, Késő van már máma! Úttól, hótól fáradt vendég Vágyik már az éjszakai nyugovásra. KÁLMÁN Sötét az éj, Fehér a hó Hajh, az ilyen éj Nem pihenni való, Az ilyen éj szerelemre volna jó! ZOLTÁN Ó, az ilyen éj Nem pihenésre való, De szerelemre volna jó! A GRÓFNÉ, STANCI, KISASSZONYOK Jójszakát! ÚRFIAK (kar) Az ilyen éj szerelemre jó! KÁLMÁN Szív szívre talál... A NEMZETES ASSZONY Zsuzsika, jöjj! KÁLMÁN Szívem, jó éjszakát! VENDÉGEK (kar) Jóccakát! MÁSODIK FELVONÁS (Szín, mint az első felvonásban) HAJDÚK (kar; tálcákon fánkot hoznak) Lassan, lassan, csak vigyázni, Nem szabad a tálat rázni: Tál ha mozdul, fánk esik! Nem szabad a tálat rázni, Csak szépen, lassan, lassan, Csak vigyázni! Mert különben mennykő dörren, Minthogy a nagyasszony lát, Ha nincs is itt, Ha nincs is itt! A NEMZETES ASSZONY (a színfalak mögött) Canis mater! (Belép) Úgy kell menni, Mintha tojáson lépdelnétek! (Megmutatja, hogyan járjanak. A hajdúk utána csinálják, mire a nemzetes asszony távozik) HAJDÚK Csak szépen, lassan, lassacskán, Lassan és vigyázva, Mert különben mennykő dörren, Minthogy a nagyasszony lát, Ha nincs is itt! Ha nincs is itt! (Távoznak) ZSUZSIKA (besiet) Édesanyám . . . (Körülnéz) nincsen itten? KÁLMÁN (sietve követi) Biz el se érem, már azt hittem. ZSUZSIKA Azér jöttem csak . . . KÁLMÁN Én is csak azér . . . ZSUZSIKA Visszamegyek . . . KÁLMÁN Ne még, az Istenér! Hat napja lesem ezt a drága percet! ZSUZSIKA Jaj, Istenem, anyácska itt teremhet! KÁLMÁN Majd elfutunk! Zsuzsika, most szólhatok, Engedje meg! ZSUZSIKA De mit? Úgy félek! KÁLMÁN Azért remélek! (Megfogja Zsuzsika kezét) Ó! Érzem, érzem, keze reszket, Úgy, mint itt benn az én szívem . . . Zsuzsika, magát én szeretem, Édes, Szeretem igazán, Szeretem örökre, lángolón! Híven! Nem felel? Nem felel? Melyik igaz, melyik hát? Az ajk, mely hallgat és tagad, Vagy körülte a mosolygás, Mely szebben beszél szavaknál? Ó, e mosoly boldogságom, Ó, e mosoly napvilágom, Lelkem üdve, mennyországa, Szívem édes tündérálma! Ó, e mosoly más nem lehet: Több énnekem mindennél is, Mert e mosoly más nem lehet, Ó, e mosoly több ennél is, Vallomás, hogy viszontszeret. Zsuzsikám, ó mondja meg hát, Mondja meg hát, hogy szeret! Ugye viszontszeret? Ugye, hogy híven szeret, Mint ahogy én magát szeretem! (Zsuzsika elfordul) Elfordul, nem szeret? ZSUZSIKA Igen, én szólanék, . . . De nem merek. KÁLMÁN Majd szólok én, Helyette is beszélek! ZSUZSIKA Rossz tolmácsom lesz, Attól félek. KÁLMÁN Segíteni rajt' könnyű lenne, Helyettem ha szólni merne. Kis Zsuzska szólna szavamban halkan. ZSUZSIKA És Kálmán diák az én szavamban. KÁLMÁN Kis Zsuzska szól: „Szeretlek, Kálmán!" ZSUZSIKA Kálmán szava: „Szeretlek, lánykám!" KÁLMÁN Szeretlek örökre híven, Szeretlek, szerelmes szívem! ZSUZSIKA Szeretlek örökre híven! Híven, szerelmes szívem! Szeretlek örökre, Szeretlek híven, Szeretlek, szívem! KÁLMÁN Ámde, hogyha szívünk elcserélve, Kis Zsuzska szíve mitse félve Saját magának zengi bennem: ZSUZSIKA S Kálmán szava zengi bennem: „Szeretlek, édes szerelmem, Szeretlek, édes hű szerelmem," KÁLMÁN „Szeretlek, édes szerelmem, Szeretlek, édes hű szerelmem!" KÁLMÁN Zsuzsikám! ZSUZSIKA Kálmán! KÁLMÁN Szívet cseréltem! ZSUZSIKA Szívet cseréltem! KÁLMÁN Zsuzsikám, Maga az én boldogságom, Boldogságom, napvilágom, Lelkem üdve, mennyországom, Szívem titkos, bűvös, édes álma, Szívem álma! Ó, ugye hogy szeret engem, Szeret híven! Megérti szerelmes szívem! ZSUZSIKA Ó érzem, érzem, Szerelem fakad szívemben! Érzem, eljött szívem édes álma, Eljött szívem álma! Eljött, aki szeret engem, Szeret híven, Meglelte párját a szívem! (Kálmán meg akarja csókolni) Jaj, nem szabad! (Menekül) KÁLMÁN (egy levélkét mutat Zsuzsikának) Egy kis költemény, Szerelmes vers! ZSUZSIKA Énnekem írta? KÁLMÁN Magának írtam, A szívem belesírtam! ZSUZSIKA Adja, ó, adja! KÁLMÁN Egy csók az ára, ZSUZSIKA Ó, adja, ó, adja! KÁLMÁN Egy csók a szájra ZSUZSIKA Nem, nem szabad, Ha csók az ára! KÁLMÁN Ó, csak adja, ó, adja! ZSUZSIKA Hát nem kell, mert drága, Nem, nem szabad! Ó, adja, ó, adja! KÁLMÁN Ó, egy csók, Egy pici csók nem drága, S ha drága is, Hát ez az ára! Akarja? (Meglobogtatja a levelet) ZSUZSIKA Nem, nem szabad . . . (A nemzetes asszony észrevétlenül belépett és kitépi a levelet Kálmán kezéből. Zsuzsika felsikolt és kiszalad, Kálmán utána) A NEMZETES ASSZONY (olvassa a levelet) „Zsuzsikámhoz! Dal az igaz szerelemről." No, már ez mégis szörnyűség! Nem, ezt tovább ki nem állom, Hogy eddig tűrtem; az is vétek! Nem! Véget kell vetni ennek, Ezt már tűrnöm nem szabad! Canis mater! (Egy hajdú megy keresztül a szobán) Te mafla! Mit mászkálsz? Ide jöjj, nyisd ki a füled! Bemész az uramhoz, szólsz neki, Hogy rögtön jöjjön ide ki! Lódulj! (A hajdú távozik) Ó, ez a diák! Ó, ez a diák! Hat napja tűröm, Hogy egyre mellette ül, Danolgat, nevet rá, Szemébe néz szünetlenül! De végre már elég! PÉTER NEMZETES ÚR (sietve jön) Mi az? Mi baj? Valahol ég? A NEMZETES ASSZONY A tréfát hagyja most kegyelmed, Komoly dolgokról van itt szó! PÉTER NEMZETES ÚR A vendéget magára hagyni Még komoly szóért sem való. Benn zálogosdit játszadoznak. A NEMZETES ASSZONY Ejh! Mit a vendég nekem, Mikor éppen vendég miatt van a veszély! PÉTER NEMZETES ÚR Hogyan? A vendég miatt az én házamban? Bolondot, asszony, ne beszélj! A NEMZETES ASSZONY Mit? Én? Bolond, aki mondja! S látó szemén is vak talán? Mert ha nem vak, Látni kéne, Hogy máris bomlik az a lány! PÉTER NEMZETES ÚR Micsoda lány? A NEMZETES ASSZONY Az én leányom. PÉTER NEMZETES ÚR No, no, talán az enyém is! A NEMZETES ASSZONY No hát, ha kelmedé, Hát rá vigyázzék! PÉTER NEMZETES ÚR Ugyan, no, már mért vigyáznék? Nem lopja tán el senki se! A NEMZETES ASSZONY Hát nem lát semmit se kegyelmed? PÉTER NEMZETES ÚR Nem én! A NEMZETES ASSZONY Nem ám, mert nem akar! Rég ismerem, Ó, a nagy nemlátás Tudom én, hogy mit takar! Nemcsak a lány, Kegyelmed is már kedveli Azt a kósza, gyött-ment csurgói diákot, Azt a sehonnai himpellért! PÉTER NEMZETES ÚR Bolond beszéd! Asszony beszéde! Az ember sok szóból se ért. A NEMZETES ASSZONY Nem ért? Igazán? Hát hallgassa kegyelmed! (Néhány hajdúhoz, akik tálakat visznek át a szobán) Szedd már a lábodat, Fékomadta, teremtette! (Előveszi és felolvassa a levelet) „Zsuzsikámhoz! Dal az igaz szerelemről Változó a sors szeszélye, Változó az élet, Kerestelek lányka, téged, Mióta csak élek!" Azt mondja „lányka", „Zsuzská"-nak mondja, S még tegezi! Van ám tovább is! „Sosem űztem könnyű lángot, Csak szívedre vártam, Tudtam, hogy még megtalállak, S íme, rád találtam!" Zsuzsikára várt, Zsuzsikára várt, Éppen csak őrá! Lássuk a folytatást! ,,Két igaz szív tiszta lángja Egymást bizton megtalálja! Változó a sors szeszélye, Változó az élet. Meg volt írva, boldog leszek. Édes lánykám, véled," Most már nem „lányka", Már neki „lánykám"! Már az övé! ,,Két szív egymásnak ha szánva, Hiába sors változása, Csak egymásra lelnek." (A férjéhez) Hallja kegyelmed? „Soha semmi szét nem űzi, Mindig minden egybefűzi" (Magánkívül a dühtől) „Az igaz szerelmet!" No hát, ez hallatlan! (Péter nemzetes úr felteszi a szemüvegét és maga is elolvassa a költeményt) „Az igaz szerelmet!" Az én leányom és ez a koldusdiák! Hej! Ez ám a mersz, ez ám a legény! Persze, a lányom csak azért neveltem, Hogy egy ilyen útszéli sihederhez menjen! Ki ez a ficsúr? Kinek a fia? Versfaragó, Ki a csoda? Valahonnan idecseppent, Rossz szél hozta. Kósza, pipogya lurkó! (Péter nemzetes úr kezéből kitépi a költeményt) Zsuzskának adta az elébb! Hallatlan vakmerőség! No, szóljon már egy szót kegyelmed! PÉTER NEMZETES ÚR Hát, szép volt a vers. A NEMZETES ASSZONY No hallja, Péter! Ezt a . . . De mit vesződöm, mit mérgelődöm, Kelmeddel tovább én nem bíbelődöm! Hát hiszen, ha kelmedet Nem bántja a gyalázat, Majd megtisztítom én a gaztól a házat! Nem várom, hogy kegyelmed sarkára álljon, Megvédem én magam is leányom. PÉTER NEMZETES ÚR Asszony! Bennem nagy béketűrés van, Kevés szót mondok. De most aszondom: Az én házam magyar ház, Az én vendégem bántódás ne érje! Csak ennyit mondok, De baj lehet, Aki nem ért belőle! A NEMZETES ASSZONY Jól van, jól van, ne prézsmitáljon! Nem ér majd senkit bántalom. Menjen csak szépen vissza a szobába, És csöndesen kérlelje meg a grófnét, Hogy jöjjön hozzám nyomba ki! PÉTER NEMZETES ÚR A grófnét? A NEMZETES ASSZONY Hát mi az ördög?! Nem ért a szóbul? PÉTER NEMZETES ÚR Jól van, no jól! Majd szólok neki. (Távozik) A NEMZETES ASSZONY „A szerelmet semmi sem űzi, Minden csak jól összefűzi." No hát majd én űzöm-fűzöm . . . A grófné dolgát sem tűröm: Férjes asszony, mégis egyre Rá-ránéz a gárdatisztre. Gárdatiszt meg rája bámul, Összenéznek, sóhajtoznak! De hisz véget vetek én most mindjárt Minden rossznak! A GRÓFNÉ (belép) Nemzetes asszony, itt vagyok, A NEMZETES ASSZONY Nagyságos grófné, bocsánatot, Mulatásában ha megzavartam! A GRÓFNÉ A háziasszony kérése parancs! A NEMZETES ASSZONY Hát bizony, kérésem volna. Zavartam, de, mert muszáj, Hát így adom elő. Nagyságos grófné, A háziasszony tisztje engem Sokszor kiszólít a szobából; Azt a diákot, . . . Kérve kérem, ma ne engedje el magától! Beszéljen véle, tartsa fogva, A karját fogja, hogy vezesse, Vigyázzon rá, hogy máma este Zsuzskához ne közelíthessen! Nagyságos grófné, kérve kérem, Hallgasson meg! ne mondjon nemet, Az anyaszívet ön megérti! Nemde, ugye? Tudom, hogy megígéri! Nagyságos grófné, esedezem! A GRÓFNÉ Hát jó, legyen! A NEMZETES ASSZONY Kéz a kézben! A GRÓFNÉ (kezet nyújt) Megígértem! A NEMZETES ASSZONY Ó drágalátos, kedves, édes, Egyetlenegy grófném, Ó, köszönöm! A GRÓFNÉ Megyek is mindjárt be a társaságba. (Távozik) A NEMZETES ASSZONY (észreveszi a gárdatisztet, aki a grófné után jött; magában) A gárdatiszt! Már itt van a nyomában. (A tiszthez) Ej, tiszt úr, Csak így magába? ZOLTÁN Nagyasszony! Megyek már vissza, Megyek már, megyek már Vissza a szobába. A NEMZETES ASSZONY Úgy gondolom, Zsuzskám is benn van. ZOLTÁN Szóljak tán neki? Hívjam ki? Oly kedves lány, Nagyasszony, a leánya! A NEMZETES ASSZONY Hát gárdatiszt úr, Nagy kérésem volna! ZOLTÁN Ki az, ki rája ne hajolna? Parancs a ház úrnőjének szava! A NEMZETES ASSZONY Hát adja rá a férfiú szavát, Hogy teljesíti. ZOLTÁN Nagyasszony, komoly a kérés? A NEMZETES ASSZONY (tréfásan túlozva) Nagyon komoly, s nagyon veszélyes! A háziasszony kéri legkedvesebb vendégétől. ZOLTÁN Vagy úgy?! A férfias szavamat adom reá, Hogy teljesítem, akármi is! A NEMZETES ASSZONY (kezet fog vele) Ezt már szeretem! Ez derék, Így helyes, katonás, férfias beszéd! Hát tiszt úr, Máma este az én lányomnak lesz lovagja. ZOLTÁN Hogyan? A NEMZETES ASSZONY Beszélget vele, fogva tartja, Karján vezeti, el nem hagyja! Nem engedi el magától, És ami fő, Hát távol tartja a csurgói diáktól! ZOLTÁN De már bocsánat . . . A NEMZETES ASSZONY Megígérte! ZOLTÁN Meg, és úgy lesz, felelek érte. Ketten leszünk, (Magában) De majd igyekszem, Grófném legyen a harmadik. (Távozik) A NEMZETES ASSZONY Két legyet ütni egy csapásra Nem éppen valami világ csodája, De ezt utánam ki csinálja: Négy legyet ütök egy csapásra! (Távozik) A GRÓFNÉ (Kálmán karján belép) Beszéljen nékem életéről. (Zoltán jön Zsuzsikával; kezdetben a két pár távol marad egymástól, de a beszélgetés folyamán Kálmán és Zsuzsika, valamint Zoltán és a grófné egymásnak válaszolgatnak, majd helyet is cserélnek és az eredeti szerelmes párok kerülnek egymás mellé) KÁLMÁN Hát kergetett a sors szeszélye, Az életem csak szenvedés volt. ZSUZSIKA Megkérem rá, hogy elbeszélje! KÁLMÁN Jártam egyre a világot, Szívem szerelemre vágyott. ZOLTÁN Mindig igaz szerelemre vágyakoztam, Ó, hány szívvel megpróbálkoztam, Hajh, de egyre mindig csak csalódtam. A GRÓFNÉ Ki szívem legelőször kérte, Bár nem szerettem, hozzámentem. ZSUZSIKA Kit nem szerettem, sohasem szíveltem, Megkért engem. Maradjak inkább örök árva! De megjött, kit régen vártam, S szívét szívembe zártam! A GRÓFNÉ A boldogságról álmodom most Csüggedten, búsan, szárnyszegetten. KÁLMÁN Hamis lángot én sohasem űztem, Páromat kerestem hűen, Minden csalódást elkerültem. ZOLTÁN S a láng szívemben már hunyóban! A boldogságról álmodom most, Ó, de nincs reményem, Szétszórtam szívem könnyelműen, S az életem múlóban. ZSUZSIKA, KÁLMÁN Ó, milyen édes egy érzelem Az igaz, boldog szerelem! A GRÓFNÉ, ZOLTÁN Ó, milyen édes, Ó, de mily elérhetetlen érzelem Az első igaz, boldog szerelem! De ó, milyen fájó gyötrelem Az elkésett, hervadt szerelem, A hervadt, késő szerelem! ZOLTÁN Ó, ha várni tudtam volna, Szívem árván nem borongna! Vigaszom nincs, sem reményem, Csak lemondás már a részem! Szétszórtam könnyelműen, Eltékozoltam a szívem! S amikor már nem reméltem, Megtaláltam eszményképem Éltemnek alkonyatján, Ó, mennyi szenvedés után. Párom eljött, ó, de késő, Szenvedésre szenvedés, Ah, szenvedés jő, Újabb kín, régi kínlódás után! ZSUZSIKA, KÁLMÁN Ó, milyen édes egy érzelem A boldog első szerelem! GRÓFNÉ, ZOLTÁN Ó, milyen fájó, mily fájó A hervadt, késő szerelem! (A nemzetes asszony belép, majd szemrehányó pillantást vetve a grófnéra és Zoltánra, távozik) A GRÓFNÉ (ijedten) Ó, Istenem, hisz megígértem! ZOLTÁN (szintúgy) Ej, hisz szavamra megígértem! (A grófné és Zoltán gyorsan visszatérnek eredeti helyükre és széjjelválasztják Zsuzsikát és Kálmánt) (A vendégek a nemzetes asszony vezetésével bejönnek; köztük a záloggyűjtő, kinek kalapja telve van zálogtárgyakkal) FIATALOK (kar) No hát, ez mégse járja, No már ez mégse járja, Kiszöktek ebbe a szobába! A NEMZETES ASSZONY Lám, hogy jobb és tágasabb itt, Folytassák a zálagosdit itt! FIATALOK (kar) Rajta, rajta, hej, víg a játék, Csókot kapjunk, csak ez a szándék! Zálogot ad, ki hibáz, Vagy szándékból nem vigyáz. S zálogért majd lányok és legények Csákot cserélnek. (Folytatják a játékot) ELSŐ ÚRFI Haragszom rád, te szép virágszál! ELSŐ KISASSZONY Csúnya legény, te mér haragszol? ELSŐ ÚRFI Azért haragszom, szép virágszál, Mert sohasem szerettél! ELSŐ KISASSZONY Ej no, ejnye, csúnya legény, te! No nézd, de nézd csak, mi jut eszébe! Hat nap óta alig ösmerősök, Hogy lehetnénk szeretősök?! FIATALOK (kar) Rajta, rajta, hej, víg a játék, Csókot kapjunk, csak ez a szándék! Zálogot ad, ki hibáz, Vagy szándékból nem vigyáz. S zálogért majd lányok és legények Csókot cserélnek. ELSŐ KISASSZONY (kendőt dob) Haragszom rád, csúnya legény, te! MÁSODIK ÚRFI (elkapja a kendőt) És, szép virágszál, mért haragszol? ELSŐ KISASSZONY Haragszom rád, csúnya legény, te, Mert szüntelen nevetsz rám! MÁSODIK ÚRFI Ejnye, ejnye, szép virágszál, Hát inkább nyafka legényt kívánnál? Sírva-ríva búm elpityeregjem, Hogy te nevess csak? Á, köszönöm: nem! FIATALOK (kar) Nem! Nem! Nemet mondott! Zálogot kell adnia! MÁSODIK ÚRFI Haragszom rád, te szép virágszál! MÁSODIK KISASSZONY Csúnya legény, te mért haragszol? MÁSODIK ÚRFI Hogy kopogtattam ablakodnál, Ugyancsak megvárattál! MÁSODIK KISASSZONY Ejnye, ejnye, csúnya legény, te, No lám, no lám, miket vesz fejébe! Jöjj el máskor, tüstént ablakot nyitok, S legott nyakadba hideg vizet suhintok! FIATALOK (kar) Ha ha ha ha ha ha ha! Jól felelt, jól megfelelt! MÁSODIK KISASSZONY (Zoltánnak dobja a kendőt) Haragszom rád, csúnya legény, te! ZOLTÁN (elkapja) És, szép virágszál, mért haragszol? MÁSODIK KISASSZONY Haragszom rád, csúnya legény, te, Mert megint másra néztél. ZOLTÁN Már és mindig csak így nézek, Ameddig majd még elélek! (A kendőt a grófnénak dobja) Haragszom rád, te szép virágszál! A GRÓFNÉ És mért haragszol? FIATALOK, VENDÉGEK (kar) Hol maradt a „csúnya legény"? ,,Csúnya legény"-t elfeledte! Zálogot, zálogot, Zálogot kell adnia! Zálogért a lányok és legények Majd végül csókokat cserélnek! Hol a kendő? Itt a kendő! Merre jár? Erre száll! Ott talál! Tova száll! Hát a harag? Merre szaladt? Itt a harag! Erre szaladt! Itt kerül! Hol kerül? Ott kerül! Adsza! Rajta, rajta! Jól megy a játék, Hogy csókokat kapjunk, Az volt a szándék! Csókra vágyva, vágyva vágyunk, Szerelmes csókra vágyva várunk már! ZÁLOG-GYŰJTŐ (meglobogtatva a kendőt) Állj ! A grófnétól is van már zálog, Mindenki mástól van már több is, Elég lesz már a zálogokból! FIATALOK (kar) Zálog-kiváltás! Zálog-kiváltás! Most jön a java! ZÁLOG-GYŰJTŐ Ki lesz a bíró? FIATALOK (kar) Ki lesz a bíró? STANCI A bíró? Az én leszek! FIATALOK (kar) Bravó! Ő lesz a bíró! Úgy van, Ő lesz a bíró! ZÁLOG-GYŰJTŐ (kivesz a kalapjából egy zálogtárgyat) Mit cselekedjék hát, Akinek zálogját a kezembe tartom? EGY ÚRFI (a zálog-gyűjtőhöz) Vigyázz, pajtás, A zálogot lesi! ZÁLOG-GYŰJTÖ Sose félj! Sajátját mutatom ugyan neki, De aztán idejében Látatlan elcserélem! (Egy fésűt mutat fel) STANCI (magának) Jaj, ó, Istenem! Szentséges ég, az én fejékem! (A zálog-gyűjtőhöz) Akinek zálogát kezedben tartod, Csókolja meg . . . (körülnéz, majd az egyik fiatalúrra mutat) (Szégyellősen) . . . itt ezt a szép legényt. (Zálog-gyűjtő magasra emeli a közben kicserélt zálogtárgyat) ZÁLOG-GYŰJTŐ Kié? STANCI Enyém! MÁSODIK KISASSZONY Ohó! Enyém! (Megcsókolja a kijelölt fiatalurat, akitől visszakapja a zálogot) FIATALOK (kar) Csók, Ó, csók be jó! Csókolózni ó, be jó! ZÁLOG-GYŰJTŐ (megint Stanci fésűjét mutatja fel) Mit cselekedjék az, Akinek zálogát kezemben tartom? STANCI (magában) De most jól látok, Most az enyém, Az én fej-ékem! (Hangosan) Csókolja meg, Akire ujjam mutat Csókolja meg A gárdatiszt urat! (A zálog-gyűjtő megint elcseréli a zálogot és a grófné gyűrűjét emeli fel) ZÁLOG-GYŰJTŐ Kié? A GRÓFNÉ (megdöbbenve) A gyűrűm! STANCI (sajnálkozva) Nem az enyém! ZOLTÁN Nagyságos grófné! Várom a kiváltást! (Grófné tagadólag rázza meg a fejét) ZÁLOG-GYŰJTŐ Nem váltja ki? Nem váltja ki? Akkor azé a zálog, Akitől ki kell váltani. Így szól a regula, S azt be muszáj tartani. Övé a zálog, övé, sajátja, Amíg gazdája csókkal kiváltja. FIATALOK (kar) Igenis, azé a zálog, Akitől ki kell váltani! Így szól a regula, S azt be muszáj tartani. Övé a zálog, övé, sajátja, Amíg gazdája csókkal kiváltja. ZÁLOG-GYŰJTŐ Mit cselekedjenek ketten, Akiknek zálogát kezembe tartom? STANCI Ketten? Valami szerelmes pár! Daloljanak hát Egy egyszerű dalocskát, És semmi mást! ZÁLOG-GYŰJTŐ Kié? KÁLMÁN Enyém! ZSUZSIKA Enyém! FIATALOK (kar) Bravó! Halljuk hát a dalocskát! (Kálmán és Zsuzsika előlépnek) KÁLMÁN ,,Egy egyszerű dal ... az igaz szerelemről." Változó a sors szeszélye, Változó az élet! Szívem mindig szívre vágyott, Mióta csak élek! Változó a sors szeszélye, Változó az élet! Tudtam, szívem tiszta lángja Párját bizton megtalálja, Mert, kik híven várnak, Egymásra találnak. ZSUZSIKA Változó a sors szeszélye, Változó az élet! Megjő a perc, mikor a szív Szerelemre ébred. Változó a sors szeszélye, Változó az élet! Két szív egymásnak ha szánva, Hiába sors változása, Csak egymásra lelnek, Ha igazán szeretnek. KÁLMÁN Változó a sors szeszélye, Változó az élet, Boldog, aki hű szívéért Hű szívet cserélhet! A GRÓFNÉ, ZOLTÁN Változó az élet árja, Ámde késő változása. A GRÓFNÉ Semmi össze már nem fűzi, Minden csak szét, szerte űzi A hervatag szerelmet, Múló, röpke virulásra Bizton eljő fonnyadása. ZOLTÁN Semmi már össze nem fűzi, Minden szerteűzi A hervatag szerelmet. Változó az élet árja, Múló, röpke virulásra Bizton eljő fonnyadása. KÁLMÁN Változó az élet árja, Ámde nem a hű szív lángja! Soha semmi szét nem űzi, Minden mindig egybefűzi Az igaz szerelmet. ZSUZSIKA Ámde soha semmi szét nem űzi, Minden mindig egybefűzi Az igaz szerelmet. Ó, két igaz szív egymást megtalálja! KÁLMÁN Ó, két szív egymást megtalálja! VENDÉGEK (kar) Ó, az igazi szerelmet Soha semmi szét nem űzi, Mert bár változzék az élet árja, Két igaz szív egymásnak ha szánva, Két szív tiszta lángja Egymást megtalálja. KÁLMÁN (átnyújtja a zálogot Zsuzsikának) Itt a zálog, édes párom, Zálogért a csókot várom! A NEMZETES ASSZONY Nem. nem, nem szabad! ZSUZSIKA Játékból mindent szabad! ZÁLOG-GYŰJTŐ (megrázza a kalapját) Van itt még vagy száz zálog, Reggel lesz, míg kiváltjátok! Zálogját mindenki váltsa, Csók a többi zálognak az ára! FIATALOK (kar) Közös kiváltás! Csók, csók, csók-adó! Zálogért csók csattanó! Csók! Csók-adás! (A vendégek különböző csoportjai egymás közt) Hol a zálog? Itt a zálog! Mi az áruk? Egy csók az áruk! Egy csók! Ha csók az áruk, Mind kiváltjuk! EGY HAJDÚ (belép) Nemzetes nagyasszony, Egy lovas legény jött. Aszondja, Dömsödtől idáig Félnapig vergődött. Küldte őtet Bükkyné nagyasszony, Hogy, aszongya, elállt a hó, Holnap az út mind járható! Holnapra itt lesz! A NEMZETES ASSZONY (örömmel) Szabad az út! ZSUZSIKA (ijedten) Szabad az út? A GRÓFNÉ (megdöbbenten) Szabad az út? KÁLMÁN (megdöbbenten) Szabad az út? ZOLTÁN (megdöbbenten) Szabad az út? VENDÉGEK (kar) Szabad az út? Szabad az út! A NEMZETES ASSZONY Ah! Holnap itt a vőlegény! FIATALOK (kar) Jaj nekünk! STANCI (siránkozva) Szabad az út! FIATALOK (kar) Hej, Istenverte járható út! Válnunk muszáj hát! ELSŐ KISASSZONY Válni már! MÁSODIK KISASSZONY Válni már! (A cigányok tánc-zenébe kezdenek, Kálmán gyorsan megcsókolja Zsuzsikát, a fiatalok kicserélik zálogaikat) KÁLMÁN Ej, De van még egy éjszaka, Elfeledni, eltemetni mindazt, Ami bánt! Rajta hát, Még a miénk a ma! Öleld meg a . . . Forgasd meg a . . . Pörgesd meg a lányt! ÚRFIAK Van biz ám még egy éjszaka, Elfeledni, eltemetni mindazt, Ami bánt! Rajta hát, Még a miénk a ma! Öleld meg a . . Forgasd meg a . . . Pörgesd meg a lányt! KÁLMÁN Nem adom a . . ., nem adom oda a kedvemet, Ha odadom, ha odadom, ha odadom, Megöl a búbánat engemet! FIATALOK (kar) Nem adom . . ., nem adom oda a kedvemet, Ha odadom, ha odadom, ha odadom, Megöl a búbánat engemet! ZSUZSIKA, KÁLMÁN Ej! Nem adom a kedvemet, Még a miénk A ma! A GRÓFNÉ, PÉTER NEMZETES ÚR, ZOLTÁN Ó, ifjúság, Még az övék A ma! STANCI Ej, vígan hát! Még a miénk A ma! A NEMZETES ASSZONY Szép diák, Még a tiéd A ma! VENDÉGEK (kar) Nem adom a kedvemet, Még a miénk A ma! A NEMZETES ASSZONY Ámde holnap másé lesz a lány! ZSUZSIKA, STANCI, KÁLMÁN, PÉTER NEMZETES ÚR, FIATALOK (kar) Rajta, rajta, Forgasd meg a lányt! GRÓFNÉ, ZOLTÁN Szívük ujjong éltünk hajnalán! VENDÉGEK (kar) Rajta, rajta, Még miénk a lány! HARMADIK FELVONÁS (A kúria kertje; a fiatalság körültáncolja a hatalmas hóembert) FIATALOK (kar) Hóember, gyere, táncolj vélünk! Halld, táncra kérünk, Táncolj hát vélünk! Mozdulj már, esetlen hóember! Ejnye no, mozdulj! Hallja, mégis meg se mozdul! Mert a szegény csak hóbul! Hóbul a két keze, hóbul a lába, Hóbul van a szakálla! Ejnye no, mozdulj! DOMOKOS Hej, elég lesz már a játék, Ebéd után már indulni kell! Ebédre, aztán cihelődni, És azután gyorsan útra fel! FIATALOK (kar) Hej, Istenverte hófuvása, Mért állottál el?! DOMOKOSNÉ Gyerünk, gyerünk! DOMOKOS Be a házba! ELSŐ KISASSZONY Ebédre hát most! Ó jaj, Uram Istenem! MÁSODIK KISASSZONY S oszt' indulásra! Ó jaj, Uram - Istenem! HARMADIK KISASSZONY Ó százszor jaj nekem! EGY ÚRFI Ah! FIATALOK (kar) Szép röpke hét, Ah, jó éjszakát! Édes, enyelgő, Játszi vidámság! DOMOKOS Befelé! Befelé! FIATALOK (kar) Jó éjszakát! (Zsuzsika és Kálmán kivételével valamennyien bemennek a házba) KÁLMÁN Az álom nem tartott örökké, Most itt a perc, az ébredés! ZSUZSIKA Hát változó a sors szeszélye, Rövid gyönyörre jő a szenvedés! KÁLMÁN Ó, lelkem, életem világa! Szerelmem, én egyetlenem! Ím, elszakaszt a sors te tőled, Alig, hogy rád talált szívem! E szív, mely nálad mindörökre, De nékem, édes, menni kell! ZSUZSIKA Maradjon itt, ne menjen el, Maradjon itt, ne hagyjon el! Ily egyedül, ily egyes-egyedül Nem bírom el! KÁLMÁN Hogyan maradjak? Az édesanyja nem szível! (A távolból szánkó-csilingelés hallható) A NEMZETES ASSZONY (kijön a házból) Mintha csilingelést hallanék! Tán szánkó közelget! ZSUZSIKA Jókor jött, jókor, Édes jó anyám! Hallgasson meg, Esengve esdek, jó anyám! A diák már - Jaj, nézze csak! - Indulni kész! A NEMZETES ASSZONY (a kerítéshez siet) Ó, erre tart a szán! ZSUZSIKA Jaj, nézze csak! A szívem, lám, hogy ver szegény! Jaj, könyörgök, Kérem, ó, jó anyácskám! Kis Zsuzska oly boldog lehetne, Édes, egyetlen anyácska, Maradna nálunk ő örökre! Csak egy marasztaló szó magától! A NEMZETES ASSZONY (Kálmánhoz fordul) Szerencsés jó utat, diák úr! ZSUZSIKA Anyácska! Jaj! Nem! Az lehetetlen! Jaj!' Ó, mért űzi el? A NEMZETES ASSZONY Jól tudod, hogy mért! Jól tudod te, mért! S már most aztán Szót se halljak már! Canis mater! Hisz itt a drága vőlegény! (Szánkó áll meg a kertkapu előtt) A NEMZETES ASSZONY (maga nyit ajtót) Itt vannak hát végre-végre! Szívemnek gyönyörűsége, Bükkyném, jó komámasszony! BÜKKYNÉ (hátraszól a kocsisának) Maradjon kend csak a bakon! (Péter nemzetes úr is kijött a házból s a tornácról hallgatja felesége és Bükkyné beszélgetését) A NEMZETES ASSZONY Mi az? Hogyan? Hol a Jónás? BÜKKYNÉ Adjon Isten, komámasszony, Hát biz' én csak magam vónék itten! A NEMZETES ASSZONY Jaj, valami baj történt? BÜKKYNÉ Dehogy történt, komámasszony! Hadd mondom csak szépen rendben. A NEMZETES ASSZONY Azt hittem már, megfagyott, S le kell't vágni orrát, fülét, Kezét, lábát! BÜKKYNÉ Dehogy vágták, komámasszony! Dehogy fagyott, mentse Isten! A NEMZETES ASSZONY Hát mi a kánya? BÜKKYNÉ Jó bőrben van, komámasszony, Annak bizony kutyabaja sincsen! A NEMZETES ASSZONY Méri gyött akkor egymagába, Bükkyné nagyasszony, hallja? Mi lelte hát a fiát, Ha jó bőrben van, épkézláb, S kutyabaja sincsen? BÜKKYNÉ Komámasszony, ne pöröljön, A szemével meg ne öljön, Nem vagyok, csak hírhozója, A hó volt az okozója! A NEMZETES ASSZONY De minek hát? Megtudom-e végre? BÜKKYNÉ Hogy odavótunk kézfogóba, Mikor a hó az utat befútta, Hát Dömsödön egy úri házba, Egy álló hétig vótunk bezárva. Hogy történt meg, Vagy hogyan nem? A jó Isten a megmondhatója. Komámasszony . . ., Komámasszony! A Jónásnak megvolt már a kézfogója! A NEMZETES ASSZONY Canis mater! De isz aszondom én magának, Bükkyné nagyasszony, (Magánkívül) Hogy . . . hogy . . . (Meggondolja magát) Hogy . . . No hát jól van! Jól van, hála Isten! Ezt vártuk csak mink is itten, Ez volt, ez csak szívünk reménye! (Kálmánra mutat) Itt a lányom vőlegénye! KÁLMÁN Zsuzsikám! ZSUZSIKA Kálmán! PÉTER NEMZETES ÚR Álmomba látnám, Mégsem sietnék az elhívéssel! A NEMZETES ASSZONY (csípőre tett kézzel Péterhez) Szeretik egymást, aszondom, Péter, Felhagyjon már az ellenkezéssel! BÜKKYNÉ Így fordult hát minden jóra! Isten áldja, komámasszony! A NEMZETES ASSZONY (utána siet) Egy szóra még csak, komámaszony! Mikor volt a Jónás kézfogója? BÜKKYNÉ (már úton) Vízkereszthez harmadnapra. A NEMZETES ASSZONY No, mert a Zsuzskáé másodnapra! PÉTER NEMZETES ÚR Lám, no lám! Tréfálni kezd az anyjuk! KÁLMÁN Zsuzsika, lehetséges-e? ZSUZSIKA Hinni merjem-e? Egymásé leszünk! KÁLMÁN Egymásé leszünk! PÉTER NEMZETES ÚR Kisüt a nap, olvad a hó, Más világ lesz most minálunk, Hogy nem köti már az adott szó! A NEMZETES ASSZONY Hohó! Nem addig! Csak tréfa volt! PÉTER NEMZETES ÚR Micsoda? Csak tréfa volt?! Szeretik egymást! Aszondom, asszony, Felhagyj most már az ellenkezéssel! ZSUZSIKA Édes anyánk, Édes jó anyánk! KÁLMÁN Édes jó anyánk! A NEMZETES ASSZONY Jaj, Uram Isten, Micsoda szégyen lesz ma itten! A vendégek már indulóba, S még enni sincs a kézfogóra! KÁLMÁN Kézfogóra! ZSUZSIKA Kézfogóra! PÉTER NEMZETES ÚR Kézfogóra! ZSUZSIKA, KÁLMÁN Ó, ó, boldog óra! A NEMZETES ASSZONY Most befelé hát, Később a szónak maradékát! (Kézenfogja Zsuzsikát és a konyhába siet vele) PÉTER NEMZETES ÚR A vendég már indulóba, (Kálmánhoz) No, gyere fiam, teszünk róla! (Távoznak) (A grófné szánkója előáll. A grófné útrakészen jön ki a házból) ZOLTÁN (megjelenik) Csakugyan indul? A GRÓFNÉ Igen, már elbúcsúztam. ZOLTÁN Elmegy? Nem látom soha többé? A GRÓFNÉ Emléke kísér mindörökké. Olykor, csendes nyár alkonyán Gondoljon ön is néha rám! ZOLTÁN Mindég, mindég magát kerestem Árva, szétrongyolt életemben. S most, hogy végre-végre rátaláltam, Ó, hogy máris el kell hogy veszítsem! Nem engedi, hogy elkísérjem? A GRÓFNÉ Vár Bécsben rám a férjem. ZOLTÁN A férjéhez megy? Szereti? Mondja! A GRÓFNÉ Vár rám kicsiny fiamnak gondja. ZOLTÁN De válni így?! Válni így?! Ajkam az ajkát Csak egyetlenegyszer sem érte! (Felmutatja az ujján a grófné gyűrűjét) Még nálam a zálogja! Éltemnél drágább! Egy csókot, s én odaadom érte! A csókomat epedve várom, A csókomat esengve kérem! A GRÓFNÉ Maradjon elcsókolatlan, Szívünkbe zárva mélyen! ZOLTÁN (lehúzza ujjáról a gyűrűt és a grófnénak nyújtja) Íme hát! A gyűrűje! A GRÓFNÉ Maradjon önnél, . . . Maradjon nálad!... Őrizd híven, őrizd egy életen! Isten veled! (Beszáll a szánkóba) ZOLTÁN Áldjon az ég hát, egyetlenem! Isten veled hát, életem! (A szánkó eltűnik, Zoltán távozik) (A vendégek kitódulnak a házból, valamennyien útrakészen) ELSŐ ÚRFI Isten veled! ELSŐ KISASSZONY Isten veled! MÁSODIK ÚRFI Ó, drága szívem! MÁSODIK KISASSZONY Én életem! HARMADIK ÚRFI Isten veled! HARMADIK KISASSZONY Isten veled! NEGYEDIK ÚRFI Látlak-e valaha? NEGYEDIK KISASSZONY A sors de mostoha! ÖTÖDIK, HATODIK ÚRFI Isten veled! NEGYEDIK, ÖTÖDIK KISASSZONY Isten veled! NEGYEDIK, ÖTÖDIK, HATODIK ÚRFI Ó, jaj nekem! NEGYEDIK, ÖTÖDIK, HATODIK KISASSZONY Ó, jaj, szívem! FIATALURAK Válni most, KISASSZONYOK, ÚRFIAK Ó, jaj nekünk! FIATALOK (kar) Ó, jaj nekünk! Mennünk kell már! ÖREGEK (kar) Csak rajta, rajta, Indulásra! Nincs idő már! Hé, kocsisok, Későre jár, Indulni már! PÉTER NEMZETES ÚR (a vendégek után jött) Indulni innét? Csakhogy lehet-e? Kiesett ám már azóta A szánkónak feneke! A NEMZETES ASSZONY (kilép a házból) Indulni innét? Megálljunk csak egy szóra! Hát ki marad itt kézfogóra? DOMOKOS Mit? Mit? Kézfogóra? De nem lehet, hisz menni kell! STANCI (elbámul) Micsoda? Kicsoda? Hát mégis kézfogó lesz? ÖREGEK (kar) Mit? Mit? Ugyan ! Kézfogóra? Hogyan? De nem lehet, Hisz menni kell! FIATALOK (kar) Kézfogóra! Ó, boldog óra! STANCI, DOMOKOS, ÖREGEK (kar) Menni kell már, Itt az óra Indulóra! PÉTER NEMZETES ÚR Szó sincs róla! ÖREGEK (kar) Itt az óra! A NEMZETES ASSZONY, ZSUZSIKA, KÁLMÁN Kézfogóra! FIATALOK (kar) Kézfogóra! ÖREGEK (kar) Szó sincs róla! Itt az indulóra! Itt az óra! DOMOKOS Hát . . . Isten neki, Maradunk hát még! ÖREGEK (kar) Maradunk hát még máma estig, Maradunk hát a kézfogóra! De este aztán indulóra! FIATALOK (kar) Gondol a kánya indulóra! Maradunk inkább kézfogóra, Maradunk, maradunk késő estig! PÉTER NEMZETES ÚR Akár jövő vízkeresztig! Csak vígan hát! FIATALOK (kar) Vígadunk hát akármeddig, Vígadunk hát reggel-estve, Reggel, este, nap nap után, Máma, holnap, holnapután! És azután, no meg aztán, Hej, de most ám, Hej, csak most ám igazán! A NEMZETES ASSZONY, ZSUZSIKA, KÁLMÁN, PÉTER NEMZETES ÚR Akár jövő vízkeresztig! ÖSSZES VENDÉGEK (kar) Akár jövő vízkeresztig!