CARL MARIA WEBER A BŰVÖS VADÁSZ OPERA HÁROM FELVONÁSBAN FORDÍTOTTA: LÁNYI VIKTOR SZEMÉLYEK: OTTOKÁR, herceg bariton KUNÓ, hercegi főerdész basszus AGÁTA, a leánya szoprán ANNUSKA, az unokahúga szoprán GÁSPÁR, vadászlegény basszus MAX, vadászlegény tenor REMETE basszus KILIÁN, gazdag paraszt bariton SAMIEL, a fekete vadász Nyoszolyólányok, vadászok, a herceg kísérete, falusiak, zenészek, jelenések. Történik: Csehországban, röviddel a harminc- éves háború befejezése után. ELSŐ FELVONÁS (Tér egy erdei csapszék előtt) FALUSIAK (kar): Viktória, viktória! Hej, éljen a győztes, Ki keményen fogta a puskát a kézbe És golyót röpített a cél közepébe! Hej, éltessük őt, A mesterlövőt! Viktória, viktória! Hej, éljen a bajnok; Hej, éljen a mester, Hej, éljen a győztes! (A nép menetté alakul. Elöl mennek a zené- szek, utánuk a parasztgyerekek, azután nagy csokorral a lövészverseny győztese, Kilián. Mögötte jönnek a lövészverseny résztvevői, majd az asszonyok és leányok. Amikor a csap- szék előtt ülő Maxhoz érnek, gúnyosan mu- togatnak rá, suttognak és nevetgélnek. Végül Kilián ált Max elé) KILIÁN (Maxhoz): Lám, mindenki nékem hódol, Tán biz kendnek sok a jóból?! Kalpagját csak vegye le, Meddig várjunk, he, he, he? FALUSIAK (kar; csúfolódva mutogatnak Max felé): He, he, he, he! Lesz, vagy nem lesz? Kalpagját csak vegye le! KILIÁN: Én kaptam a szép bukétát, Kend csak nyelje le a békát! Mért áll kővé dermedve? Tán nem tetszik, he, he, he? FALUSIAK (kar; m.f.): He, he, he, he! Mért áll kővé dermedve? Tán nem tetszik, He, he, he? KILIÁN: Lesz-e kedve megpróbálni Vélem még egyszer kiállni Céllövésben versenyre? Lám, megnémult, he, he, he! FALUSIAK (kar; m.f.): He, he, he, he! Lám., megnémult egyszerre, Lám, megnémult, He, he, he! (Max felugrik kirántja vadászkését és mel- len ragadja Kiliánt. Kunó, Gáspár, vadászok jönnek és lefogják Maxot.) KUNÓ: Ki meri bántani a legényemet? KILIÁN: Senkise bántotta Maxot, főerdész uram. De, tetszik tudni, instálom alássan, régi szo- kás, hogy kicsit megugratják azt, aki a lövészversenyen egyszer se talált célba, instá- lom alássan. KUNÓ: Egyszer se talált? Nem értem. (Maxhoz) Legderekabb vadászom voltál eddig, s négy hete már, hogy nem hozol haza madártollat, és most megint lemaradtál? Tudod, hogy jó szívvel vagyok hozzád, de ha holnap a ver- senyen megint ilyen csúfosan végzel, Isten engem úgy segéljen, nem adom hozzád a lá- nyomat. Jól jegyezd meg, Max: a híres Kunó örökébe mindenkor csak az léphet, aki nyil- vános próbatételen bebizonyítja, hogy igaz úton jár. No, de elég is a szóból! Szedd össze magad, Max, várlak a próbatéten holnap reggel. MAX: Ó, holnap reggel! Jöttét oly félve várom én! KUNÓ: Nálad a fegyver, Benne minden jó és rossz. MAX: Ah, a lelkem gyáva, Oly nehéz a cél, Ah, rám a napfény Milyen nagy bajt hoz! KUNÓ: Ej, Max, sose csüggedj, Nálad a fegyver, Benne minden jó és rossz! GÁSPÁR (titokzatosan): Hívd ki sorsod vakmerőn, Az nyer, ki mer, Hívd ki sorsod bátran! MAX: Elvesztem Agátát, A gondolat kínoz! Zord balszerencse átka sújt. FALUSIAK ÉS VADÁSZOK (kar): Látod, mily sötéten néz! Nézd, az arca milyen zord! Rosszat sejt, A szíve reszket! Ó, ne csüggedj, Hiszen él a remény, Bízva bízzál A jó Istenben! KUNÓ: Ó, ne csüggedj, Bízva bízzál, Bízva bízzál Istenben! MAX: Jaj nekem! Elhagyott az ég! Láthatatlan végzet üldöz, Baljós sejtelem fog el, FALUSIAK ÉS VADÁSZOK (kar): Bízzál, megsegít az ég! Majd megsegít az ég! MAX: Semhogy elveszítsem őt, Jobb, ha én pusztulok el. KUNÓ: Mit az ég hatalma rád mért, Férfimódra tűrjed el! FALUSIAK ÉS VADÁSZOK (kar): Megölné őt a veszteség! GÁSPÁR: Már a kocka el van vetve, Kit egy bűvös végzet véd, Azt nem éri veszteség. MAX: Agátám, te drága, Hogy rólad lemondjak, Ó, hogy fájna a veszteség! KUNÓ: Ej Max, csak bízz, Majd megsegít az ég! (A vadászokhoz): Föl hát! A völgyet, a bércet A víg hajsza hadd verje fel! VADÁSZOK (kar): Az erdőn az őz meg a szarvas, A kőszáli sas fönn a légben A puskánk csövére vár! Hej, hallalihó! FALUSIAK, VADÁSZOK (kar): Hajrá, már a kürt szava harsan! Ha majdan az este leszáll, Azt kiáltsa szerte a visszhang, Hogy éljen, élen, éljen, Hogy ,sokáig éljen a fiatal pár! (Kunó, Gáspár és a vadászok távoznak) KILIÁN: Nincs okosabb ember a mi főerdész urunknál (Maxhoz): Hát az igazság kedvéért béküljünk ki, cimbora! Kívánom, hogy hol- nap akkora szerencséd legyen, mint ez a kocsma! Most pedig ne búsulj kenyeres, szól- nak a muzsikák, kezdődik a tánc, vigadj te is velünk! MAX: Nincs énnekem jókedvem! (Észreveszi Samiel félelmetes alakját a bok- rok között) Ki ez az ember itt? KILIÁN Én nem látok senkit. (Távozik) MAX: Nem, nem remélek semmi jót, Már csak bajt, s jövőmtől rettegek! Micsoda bűnért kell lakolnom? Mért sújt a balsors ökle rám? Lombos erdőn, enyhe lankán Könnyű szívvel vándoroltam én. Mindig jól talált a fegyverem, Hogyha vad került elém, Este mindig dús a zsákmány. Bár ő nem örül velem, Szól, hogy ölni nem szabad, Én szép Agátám, kedvesem, Bájos, szép Agátám, kedvesem. Miért, hogy elhagyott az Isten, S levette rólam .szent kezét?! (Samiel előbbre lép) Miért, hogy ellenem tör minden, És engem üldöz föld és ég?! (Samiel újból eltűnik) Most, az ablakában állva, Szeme tán engem keres, Vágyban égve, kart kitárva Tán a lépteimre les! Künn ha zörrennek az ágak, Engem sejt egész közel, Szíve dobban, engem szólít ... Ah, de jaj, Csak a lomb, más nem felel. Üldöznek engem sátáni rémek, (Samiel újból megjelenik, majd eltűnik) Csak gúnyol minden, szégyen vár, Csak gúnyol minden, látom már! Hát mért nincs fény e sűrű éjben? Más nincs, csak vaksors? Más nincs, csak végzet? Nincs Isten már?! Nincs Isten már?! Gúny tárgya lettem, Szégyen vár! GÁSPÁR (jön): No, cimbora, jó, hogy itt talállak. MAX: Már megint utánam leskelődöl?! GÁSPÁR: Jó, jó, azért csak ne egyél meg! Hi- szen jó tanáccsal akarok szolgálni. Nem néz- hetem, hogy így lógasd a fejedet, az emberek meg röhögjenek rajtad. Idehallgass, pajtás! Először is, ha valami bajod van, igyál! Pajtás, koccints velem! Egészségedre! A gazdád egészségére! MAX: Hát Isten neki! (Koccintanak) GÁSPÁR: Bú és gond a földi lét, Én is folyton búsulnék, Hogyha must nem forrna. Orrodat ne lógasd hát, Bacchus isten vigaszt ád, Bort a búra, gondra! (Maxhoz): Hát te miért nem nótázol velem? MAX: Nincs kedvem! Hagyj! GÁSPÁR: Na még egy pohárral! Agáta egészségére. A menyasszonyodra csak iszol?! Egy meg egy az csak kettő, Víg élethez több is kő: Egy meg kettő három! Bor mellé a lány csókját, Meg az ördög-bibliát Én bíz megkívánom! Éljen kegyelmes hercegünk! Huncut, aki nem állja! MAX: Nem. bánom, de aztán elég! (Koccintanak, isznak) GÁSPÁR: Ez a szép trifólium, Ez a hármas gaudium Mindent jóra fordít. Ez a korhely á-bé-cé, Ezt tanuld meg, pajtás, hé, S vígan élhetsz holtig! MAX: Hej, de beadtál nekem! Nem hiába óvott tőled mindig Agáta! (Menni akar) GÁSPÁR: Meg se hallgatod a jó tanácsomat. MAX: Tartsd meg magadnak. GÁSPÁR: Hogy segíthessek rajtad, íme elárulok neked egy vadásztitkot. MAX: Na, csak ki vele! GÁSPÁR: Felelj. Akarsz győzni a holnapi próbatéten? MAX: Akarok. GÁSPÁR: Fogd a puskám. MAX: Minek? GÁSPÁR: Ne kérdezz semmit! Odanézz! Látod ott fönn azt a kőszáli sast? MAX: Sötét van, alig látni, s a madár csak akkora, mint egy fekete pont. Ki bolond megcélozni? GÁSPÁR: Sátán nevében tüzelj! MAX (önkéntelenül elrántja a ravaszt, a fegy- ver elsül és egy hatalmas kőszáli sas élettele- nül zuhan Max lába elé): Mi ez? GÁSPÁR: A legnagyobb kőszáli sas, amit világ- életemben láttam. (Kitépi egy szárny-tollát.) Te lőtted, nesze, tűzd ezt a süveged mellé. MAX: Miféle golyót töltöttél a puskádba? GÁSPÁR: Sosem hallottad még hírét a bűvös puskagolyónak? MAX: Van még olyan...olyan bűvös golyó? GÁSPÁR: Amit kilőttél, az volt az utolsó,... de ma éjjel szerezhetünk újakat. Légy pontban éjfélkor az ördögárokban. MAX: Az ördögárokban? Nem, nem! Az a hely a sátán tanyája. GÁSPÁR: Gyáva vagy. Eredj csak, vidd a sas- tollat! Vigasztald meg vele Agáta szívét. Kezét elnyerni úgysincs bátorságod. (Magában): Most majd, megfizetek neked, Agáta, hogy helyettem ezt a fajankót választottad! MAX: Azt hiszed, hogy gyáva vagyok? GÁSPÁR: Az vagy, ha nem tudsz küzdeni a lányért. MAX: Agáta életére, veled megyek! (Az utolsó szavakra Samiel felbukkan, bólint és újból eltűnik) GÁSPÁR: Hallgass mint a sír! Várlak pontban éjfélkor. MAX: Pontban éjfélkor. Az ördögárokban. (Gyorsan távozik) GÁSPÁR: Ne mondd el senkinek, Menj, menj! Hallgass, ne tudja senki meg! A sátán hálójában vagy! Mélységes örvény várja lelked, Elkárhozol, az ég se ment meg, Nincs, nincs menekvés, elkárhozol, Nincs, nincs menekvés, az ég se ment meg, Az ég se ment meg, nincs irgalom! Ti éjféli árnyak, kísértsétek őt, Míg félelemtől őrült nem lesz! Diadal! Diadal! A bosszú eléri őt! MÁSODIK FELVONÁS (Kunó főerdész otthona) ANNUSKA (egy zsámolyon állva szöget ver a falba a régi családi arckép számára): Várj, te csúf! Majd adok néked! Működj máshol, mérges szellem, Úgyse félünk tőled már! AGÁTA (kötést vesz le a homlokáról): Tiszteld őseimnek képét! ANNUSKA: Olyan bájos vén, Dehogy bántam én! De bíz megverem a szolgát, Hogyha rosszul végzi dolgát. AGÁTA: Milyen szolga, mondd meg hát! ANNUSKA: Hát még kérded? E szög itten Jó urát nem hordja híven, S elejti, lám, Hát illik ez? AGÁTA: Értem már, igazad van. ANNUSKA: Leejti unos-untalan! AGÁTA: Az ám, ez úgy is van! ANNUSKA: Az ám, a lánynak véle gondja van! (Lelép a zsámolyról) AGÁTA: Áldott a jó kedélyed, Minden percben szívből kacagni tudsz, Ó, mily másképp érzek én! ANNUSKA: Súlyos gondok nem gyötörnek, Jókedvem napsugár, Oly könnyű táncot jár, Enyém a nagyvilág! Nem kell a bú, nem kell a bánat, Csak annak jó, ki örvend a mának, És mindent szépnek lát! Súlyos gond nem bántja szívem, Jókedvem napsugár, Oly könnyű táncot jár, Enyém a nagyvilág! Nem kell bú, se bánat! AGÁTA: Hallanád e szív verését, Édes kínt ha értenél, Küzd itt benn' a kétely, reménység, S a vágyam forró lánggal ég, Ó, mily forró lánggal ég! ANNUSKA: Súlyos gondok nem gyötörnek, Rosszkedvű mért volnék, Mondd meg már! AGÁTA: Miért is nem jön Max? Úgy aggódom érte! Ez az öreg kép is, hogy leesett, ki tudja, tán rosszat jelent. ANNUSKA: Rosszat hát, mert megvérezte a homlokod. (Megnézi) No, de látom, már semmi baj. Ne légy babonás, Agáta. Ne is törődj az olyan vénséges vén halott bácsikkal! Többet érnek az eleven fiatalok. Karcsú fickót hogyha látsz, te lány Szőke, barna egyre megy Két kék szem és rózsás, szép arc, Hej, jól nézzed meg, kislány, Kislány, én mondom, nézd meg jól! Szégyenlősen, szemlesütve, Add a félénk szende nőt, Ám, ha éppen félre fordul, Lopva vedd szemügyre őt. S ha tán mégis észrevenné, Hogy kacsingatsz huncutul, Az se baj, hisz szebb a lányarc, Hogyha kissé elpirul, ha elpirul. Pillants rá, rád pillant ő is, Lassan megered a szó, Sóhajt: Drágám! Súgjad: Édes! Máris itt a kézfogó! Lány s legény egy pár! Tessék beljebb, tisztelt násznép! Ámul, bámul ifjú, vén, Nézd csak, nézd, Mily szép menyasszony, Mily jóképű vőlegény! (Agáta a dal utolsó sorát vele énekli) ANNUSKA: Így tetszel nekem, Agáta! De már későre jár, már lefekhetnénk. AGÁTA: Nem, én megvárom Maxot. Te csak eredj, jójcakát! ANNUSKA: Jójcakát! (Magának) Hű, de sok baj van ezekkel a szerelmesekkel! (Távozik) AGÁTA: Nem jő szememre álom, Várnom kell őreá! A szerelem és bánat Mindig oly együtt jár. Ó hold, ragyogj, amerre jár! Mily bűvös éj! Halkan, halkan, édes dallam, Szállj a csillagok honába! Lágyan zendülj, égre csendülj, Szívem ájtatos imája! (Kitekint az éjszakába) Mennyi csillag fönn az égen, Mennyi tiszta fénysugár! De a távoli hegyvidéken Viharfelleg gyűlik már. Ott a sűrű fák sorát Zordan árnyak lengik át! Esdek hozzád, égi jóság, Nézz rám, irgalmas nagy Isten! Kérve kérlek, bajtól védj meg, Angyalt küldj, ki megsegítsen! Alszik minden régen már, Vajon ő most merre jár? Hallgatózom, hátha ő jön Csak a nyárfalomb susog, És a bérc, a zöld fenyők Szélben zúgnak reszketőn. Csak a gerle búg a lomb között, Halld, mily lágyan esdekel... De most! . . . Nem csalódom-e? Léptek a csöndben, A fenyőbozót zörren, Valaki jő... Ez ő, ez ő! Szent zászlód leng, szerelem, Egy lány virrasztja át az éjszakát! (Fehér kendővel integet) Ő nem vett észre még. Ó ha csak nem a holdfény csal, Kalapján bokréta virul. Hisz akkor Max nyert a versenyen! Mily boldog élet vár reám! A szívem éled, új reményre gyúl! Lángolva lüktet a vérem, Űröm-érzés járja át. Boldogság így várni rád! Óhogy végre ezt megérem! Hogy szerencse-csillagod Újra biztatón ragyog, Holnap álmunk valóra válik: Egyek leszünk mindhalálig. Vagy csak álom, csalfa kép? Vedd, nagy ég, e hálakönnyet Többet mond, mint bármi szó! Lángolva lüktet a vérem (stb.) (Max, majd Annuska belépnek) AGÁTA: Max, drága Max, csakhogy itt vagy! MAX: Agáta, édes Agáta! Ne haragudj, hogy így megvárattalak. Látod, most is csak kevés ideig maradhatok itt. AGÁTA: Máris elmégy? Biztosan már megint nem volt szerencséd! MAX: De volt. Ma először életemben. Hihetetlen szerencse ért. Idenézz! A madarak királyát lőttem le a felhők közül. AGÁTA: Az ilyen nagy ragadozó madarakban van valami félelmetes. MAX: Idehallgass... Napszállta után... pedig már sötét este volt... eltaláltam egy tizen- hatas szarvast. Azt még be Kell hordanom. különben ellopják a parasztok. AGÁTA: Hol fekszik a szarvas? MAX: Messze... Bent az erdőben... Az ördögárokban! AGÁTA: Mit? Hogy? Ó iszonyat! Az ördögárokban! Rád pokol réme vár! ANNUSKA: Ahol a bűvös, a bűvös vadász él, Kitől még minden élő félt! MAX: Énrajtam bátorság a páncél. AGÁTA: De bűnös az, ki Istent kísért! MAX: Már jártam én is úgy az erdőn, Hogy tűz villant vén fák alól, Az ágak közt szél sírt kesergőn, És szállt a zöld-szemű bagoly. (Veszi a kalapját, puskáját és tölténytáskáját) AGÁTA: Reszketek, félek, ne menj, Ó, maradj még egy percig! Ó, úgy félek egyedül, Ó, maradj, kérlek, el ne hagyj! Maradj itt, kérlek, még, El ne hagyj, ó, el ne hagyj! ANNUSKA: Úgy fél egyedül, ó, ne menj, Ó, maradj még, Ó, maradj hát egy percig még! MAX (magának): Nem sápad még a hold sugára, Szelíden árad szerteszét, Be elsötétül nemsokára. ANNUSKA: Uram, ön épp most vizsgálja a holdat, Azt gondolom, az mégse szép, Ej, jó uram, ez mégse szép, Mikor szerelmes párja Úgy várja egy tekintetét. AGÁTA: Hát mindhiába ennyi kérés? MAX: Szót szegni gyáván, nem, sohasem! Mennem kell, végre, hív adott szóm, Mely, mint esküvés, oly szent! AGÁTA, ANNUSKA, MAX: Áldjon ég, óvjon ég, áldjon ég! MAX (sietve indul, de az ajtóból visszatér, Agátához): Mondd, megbocsátasz nékem, S a béke visszatér? Hogy rút gyanúval Mertem feléd jönni! Megbocsátasz nékem, Ó kedvesem, a béke visszatér? AGÁTA: Csak reszketés él bennem, Mi vár ma rád, nagy ég?! Ah, óvd magad, szerelmem; Kerülj el bajt, veszélyt! Vész, baj vár rád, nagy ég! ANNUSKA: Így él a vadász-ember, Nincs percnyi nyugta sem, Kora hajnalban felkel, S ha jő az éj, Még mindig ott áll a lesen, Nincs éjjel-nappal percnyi nyugta! AGÁTA: Elvesztlek, érzem, elvesztlek, Ah, el kell válnom, Úgy félek, nagy baj ér, Hogy téged nagy baj ér! Agáta óva int, Agáta óva int! MAX (komoran): Bátran és elszántan állok, Ha bármit hoz rám az ég, Sorsom parancsa hív! ANNUSKA: Most kell a helyedet bátran megállnod, Tedd meg, amit Agáta kér; Agáta óva int, Agáta óva int! 2. kép (Magas hegyektől környezett félelmetes sza- kadék, az ördögárok. Gáspár varázsgolyó ön- téséhez készülődik.) SZELLEMEK HANGJA (kar): Szittyós lápon fény lobog, Uhui! Uhui! Pókhálóra vér csorog! Uhui! Uhui! Mire jő az alkonyat, Uhui! Uhui! Szép menyasszony; halva vagy! Uhui! Uhui! Borzadalmak éjjelén Elpusztulsz te, vőlegény! Uhui! Uhui! Uhui! (Egy óra a távolból tizenkettőt üt) GÁSPÁR: Samiel! Samiel! Jelenj meg! Sátánszóval idézlek! Samiel! Samiel! Jelenj meg! SAMIEL (kilép a sziklából): Miért hívtál? GÁSPÁR (a földre veti magát): Uram, időm lejár. Pár óra múlva már. SAMIEL: Holnap! GÁSPÁR: Ó hosszabbítsd meg egyszer még! SAMIEL: Nem! GÁSPÁR: Ha préda kell, majd szerzek én. SAMIEL: Miféle? GÁSPÁR: A cimborám ide jő, Nem járt vad országodban eddig ő. SAMIEL: Mit kíván? GÁSPÁR: Bűvös golyót, hogy benne bízzon ő. SAMIEL: Hat találat, egy varázslat! GÁSPÁR: Ez legyen tiéd! Az ő fegyverével öld meg a jegyesét, Kétségbeesés sújtsa le őt, Meg az apját. SAMIEL: A lány fölött még nincs hatalmam! GÁSPÁR (félénken): Beéred véle? Mondd! SAMIEL: Majd elválik. GÁSPÁR (m. f.): És három évig adsz határidőt, Ha megkerítem néked őt? SAMIEL: Legyen úgy! A poklok kapujára mondom: Holnap vagy ő, vagy te! (Mennydörgés közepette eltűnik) GÁSPÁR (lassan fölegyenesedik): Minden rendben! (Húz egyet a kulacsából) Egészségedre, Samiel! Be jól melegít!... De hol marad Max? Megszegte volna szavát? Samiel, segíts! MAX (megjelenik az egyik csúcson): Jaj! Tátongó, ijesztő mélység! Rám mered lázálomként, Akár a rút pokolmocsár! Mily vészes felhők tornyosulnak, A szél mily reszketőn bolyong! Átrémlik fátyolán a ködnek A sápadt holdkorong! S itt száll - meg ott - A kuvikoló vészmadár! Elkorhadt odvas ágak nyúlnak felém, Csúf vérszopók! Ám, bármi rémség vár, ha kell, Én nem riadok vissza! (Néhány lépéssel lejjebb kúszik) GÁSPÁR (észreveszi Maxot): Na pajtás. Jössz-e már? Nem járja, hogy ily soká váratsz! MAX: A sast leszedte a fegyverem, Én meg nem állok, hív végzetem! (Megint tesz pár lépést lefelé, majd a szemben levő sziklára mered, melyen anyjának szelle- mét látja.) Végem! GÁSPÁR: Siess, az idő lejár! MAX: Fejem szédül már! GÁSPÁR: Gyáva lettél! Máskor úgy kúszol, mint a zerge! MAX: Ott nézd, ott nézd! (A sziklára mutat, melyen egy elfátyolozott fehér alak jelenik meg.) Ott látom én anyám kísértetét. Mély sírjában lenn így láttam meg őt. Tekintete úgy esdekel, És int, fussak el! GÁSPÁR (magában): Segíts Samiel! (Maxhoz): Idétlen maskarák! Ha, ha, ha! Oda nézz, lássad, mire vezet ostoba gyávaságod! (Az elfátyolozott alak eltűnik, Agáta alakja tűnik elő. Olyan, mintha őrült lenne és a víz- esésbe akarná levetni magát.) MAX: Agáta, beugrik a folyóba! Hahó, hahó, utána! Agáta, én megmentelek! Agáta! Megyek, megyek, a végzet hív! (Agáta alakja eltűnik, Max egészen lejött) GÁSPÁR: Szerencsétlen, térj már magadhoz! Hideg verejték ül a homlokodon. Igyál! MAX: Ez nem volt benne az alkuban. GÁSPÁR: Itt az ólam, ebből megönthetjük a va- rázsgolyókat. Légy erős, akármit látsz, vagy hallasz, meg se mozdulj. Csak ha engem is remegni látnál, kiáltsd velem, amit én kiáltok, különben végünk. MAX: Iszonyú! GÁSPÁR: Hallgass, itt a perc. Tanuld meg te is ezt az átkozott mesterséget. (Belekezdenek a kotyvasztásba) Bűvös vadász az éjszakában, légy mellettem ez órában. Áldd meg az ólmot a tüzest, hár- mast, hetest, kilencest, hagy hasson a bűverő, Samiel, Samiel, jöjj elő! (Különböző félelmetes, kísérteties ,jelenségek között öntik ki és számlálják a varázsgolyókat.) Egy! (A visszhang felel): Egy!... Kettő! (m. f.): Kettő!... Három! (m. f.): Három!... Négy! (m. f.): Négy! . . . Öt! (m. f.): Öt!... SZELLEMEK HANGJA (kar): A bércen át, a völgyön át, Az árkon át, a bokron át, A nappalon, az éjen át, A sáron át, mocsáron át, A tűzön át, a vízen át, Jo ho, vau vau, Ho, ho; ho, ho! GÁSPÁR: ....Hat! (m. f.): Hat!... Végünk! (Óriás vihar dühöng) Samiel! Samiel! (A vihar a földre sújtja) Segíts!... Hét! SAMIEL (megjelenik; félelmes hangon): Itt vagyok! HARMADIK FELVONÁS (Agáta szobája) AGÁTA (menyasszonyi ruhában térdel a kis házi oltár előtt): Világít fönn a nap az égen, Bár néha rá felleg borul, Nem élünk vaksors börtönében, Vigyáz a mennyben ránk az Úr. Jóságos égi bölcsesség Megáldja minden gyermekét. Én érzem, rám is gondja lészen, Mert gyermek-hittel telt e szív, Itt állok végső útra készen, Ha ő a menny honába hív. Jóságos égi bölcsesség Kitárja rám is szent kezét. ANNUSKA (ünneplőben jön): Jó reggelt! De szépen felöltözött a menyasszony! De a nyo- szolyólány sem utolsó, mi? No mi az, miért vagy olyan szontyolodott? Csak nem sírtál már megint? AGÁTA: Te nem hiszed, hogy az álmok valóságot jelentenek? ANNUSKA (színlelt komolysággal): Dehogynem! Sőt! Magam is tudok egy nagyon érdekes esetet. Ide figyelj! Egy éjjel rémes álmot látott A boldogult nagynénikém: Az ajtó nyílt és, jaj, megállt ott Egy tátott torkú, szörnyű rém. Kész borzadály volt, A két szeme lángolt, A lánc rajta csörgött, Az ágyhoz közel jött, S a néne csak néz, Az orra, mint kréta, Úgy ült elalélva És felnyögött szegény; Míg égnek állt fején A ritka szép haj És felsikoltott jaj, jaj, jaj, Zsuzsánna, Margarét, Zsuzsánna, Margarét! És a két hű cseléd Jön, gyertyát gyújt, S tudod, ki volt az a rút, Vad szörnyeteg, A bősz kísértet: Néró, a kis kutya! (Agáta kedvetlenül elfordul) Mondd, haragszol? Azért csak hidd el, Hogy veled érzek én! De lásd, nem illik most, hogy könnyezz! Könnyes szempár néked nem jár; A menyasszony víg álmot lát: Itt az esküvőd; légy jókedvű hát! Szép virágszál, a boldogság vár, Légy hát víg, elég a bánatból! Lányszem villan, bú elillan, Arca pírban és e pírban Férfi-szívre. balzsamír van. Ó mily szép e szűzi rózsapír, Férfi-szívre bűvös balzsamír! Mások puszta házban Ülnek talpig gyászban, Néked a kék ég int s a napfény. Égnek már tündéri gyertyák, Hol a menyegződet tartják, Gyűlik már a fényes nászi nép, Ó be jó lesz, ó be szép! Boldog élet vár reád, Ó ne búsulj, ó ne csüggedj hát! Boldog élet vár reád! Hát én most szaladok is fel a szobámba, le- hozom a skatulyát a menyasszonyi koszorúd- dal. Nem, nem, még kinézek, jönnek-e a nyoszolyólányok... Szent Isten! Már kilenc óra, mindjárt itt kell lenniük!... Agáta, Agáta, jönnek, hozzák a hófehér menyasszonyi fá- tyolt! Jaj Istenem, de szép nap!... Édes, édes Agáta, te vagy a legboldogabb menyasszony a világon. De én még tenálad is boldogabb va- gyok, hogy ezt a napot megértük. Futok a szobámba! (Távozik, majd rövidesen visszatér, egy kerek dobozzal. Megérkeznek a nyoszolyólányok is.) Itt a menyasszonyi koszorú!... Na, csakhogy itt vagyok. Majd hogy be nem tört az orrom. NYOSZOLYÓLÁNYOK: Hogyhogy? Mi történt? Mesélj! ANNUSKA: Képzeld csak, Agáta! Kunó bácsi másik képe fönn az én szobámban, az is leesett a falról! AGÁTA: A dédapám képe,... rossz jel! NYOSZOLYÓLÁNYOK: Rossz jel! ANNUSKA: Dehogyis rossz jel! Már megint kísér- teteket látsz? Hát csoda, ha ebben a régi ház- ban semmi sem marad a helyén? AGÁTA (kinyitja a dobozt): Szent Isten! ANNUSKA: Mi baj? AGÁTA: Ezüst sírkoszorú! ANNUSKA: Jézus Mária! Sírkoszorú! ... Ejnye, az ördög vigye el azt a boltosnét, úgy látszik, elcserélte a skatulyákat. De hol veszünk most friss virágot? Hamar, hamar, lányok. Koszorút kötünk a rózsákból! EGY NYOSZOLYÓLÁNY: Vedd az én koszorú- mat, a szent remete rózsáiból kötöttem, ez biztosan megvéd minden bajtól. ANNUSKA: No, ez gyönyörű!... De most már sietnünk kell, mert a legények türelmetlenek. Daloljatok lányok, daloljatok! EGY NYOSZOLYÓLÁNY: Kék pántlikán zöld lombfüzér, Leány fejére illő, Oly szépen leng, ha fújja szél, A hímes nászi kendő. NYOSZOLYÓLÁNYOK (kar; körültáncolva Agátát): Zöldelj, zöldelj, Lombfüzér a lány haján; Libbenj, könnyen lengő Hímes nászi kendő! EGY NYOSZOLYÓLÁNY: Friss jázminág és rozmaring Virul a lány kertjében, Mert vár egy délceg szép legényt, Kivel oltárhoz megyen. NYOSZOLYÓLÁNYOK (kar; m. f.): Zöldelj, zöldelj stb. EGY NYOSZOLYÓLÁNY: Csak font és szőtt hét éven át Fehér fonalt a rokkán, A pruszlikján arany virág, Selyem szalag a szoknyán. NYOSZOLYÓLÁNYOK (kar; m. f,): Zöldelj, zöldelj stb. EGY NYOSZOLYÓLÁNY: Végtére jött a vőlegény, Eltelt a hét esztendő, Ott lengedez a lány fején A hímes nászi kendő. NYOSZOLYÓLÁNYOK (kar; m. f.): Zöldelj, zöldelj stb. 2. kép (A lövészverseny színhelye egy erdei tisztáson) VADÁSZOK (kar): Be jó künn az erdőn, Ha áll a vadászat, Ha pirkad a hajnal És fölkel a nap! A kiirt szava harsan, A sok lovas vágtat És csörtetve űzi A fürge vadat. Ez fölséges élet, Ez férfihez illik, Ez edzi az izmot És jókedvet ád, Ha visszhangot vernek Az erdők, a sziklák, Hej, szebben és vígabban Cseng a pohár. Ho tra la, la, la. KUNÓ: Éljen kegyelmes hercegünk! (Valamennyien éljeneznek, koccintanak és isznak) VADÁSZOK (kar): Ha holdfény az égboltot Halványra festi, S elárad a tájon Az éji varázs, A vérengző vadkanra, Farkasra lesni Ilyenkor elindul A bátor vadász. Ez fölséges élet, Ez férfihez illik stb. KUNÓ: Éljen kegyelmes hercegünk! (Valamennyien éljeneznek, koccintanak és isznak) OTTOKÁR (kíséretével bevonul): Köszöntelek, kedves barátaim!... Mily gyönyörű, hasznos reggel!... Íme, a jó Isten kiterjeszti áldó ke- zét és föltündököl az áldott napsugár a viha- ros éj után... (Kunóhoz): No mi újság, derék, öreg Kunó? Hallom, a lányod szíveválasztottja jóravaló legény. Remélem, ma ki fog tenni magáért. KUNÓ: Köszönöm a kegyességét, fenséges uram, bízom benne, hogy Max rá fog szolgálni dicső- séges fejedelmünk kitüntető bizalmára. (Max és Gáspár megjelennek) A leányom késik, nem tudom, miért. De alá- zattal kérném kegyelmességedet, rendelje el már most a próbatétet. Leendő vőmet utóbbi időben balszerencse üldözte. Félek, hogy arája jelenlétében meg fog zavarodni. OTTOKÁR: Úgy látszik, nem eléggé higgadt a mesterségéhez. GÁSPÁR: Ne hagyd magad, Max! MAX: Fenséges uram, a próbatétre készen állok. OTTOKÁR: Hát nem bánom... Nézd fiú, látod ott a faágon azt a fehér galambot? Lődd le. KUNÓ: Célozz, fiú! (Max céloz. Abban a pillanatban belép Agáta Annuskával és a többi leányokkal. Amikor Max puskája eldörren, felsikolt, a szívéhez kap és összeesik.) UDVARI EMBEREK, VADÁSZOK ÉS FALUSIAK (kar): Borzadály! És Gáspár is lezuhant! Irtóztató halálrobaj! A vérünk megfagy, ó jaj! S arra nézni félünk, Végünk, ó mily szörnyű sorscsapás! Meg se merjük szinte nézni, Hogy ki volt az áldozat. (Agátát előrehozzák, Max letérdel előtte) AGÁTA (ájulásból felébredve): Mi volt ez? Csak álmodtam talán? ANNUSKA: Ó ébredj már! MAX, KUNÓ: Ő él! UDVARI EMBEREK, VADÁSZOK ÉS FALUSIAK (kar): Nagy Isten, hálánk vedd! ELŐBBIEK, ANNUSKA, MAX ÉS KUNÓ: Áldva légy, jó Atyánk! Már újra lát e szép szem, Légy áldva, jó Atyánk. VADÁSZOK (kar; Gáspárra mutatva.): Itt fekszik vérbe fagyva, Őt érte a golyó. GÁSPÁR (görcsben vonagolva): A lány mellett állt a szerzetes. Az Isten győz, A végzetem betelt! AGÁTA: Már éledek, Megrémültem, más semmi, Még általjár az életerő, Ah, úgy fölüdít a jó levegő. KUNÓ: Már éled ő! MAX: Már mosolyog újra! AGÁTA: Ó, Max, MAX: Mily édes hangon hív! Agáta, hát élsz még! AGÁTA: Ó Max, én élek, lásd. UDVARI EMBEREK, VADÁSZOK ÉS FALUSIAK (kar): Nagy Isten, hálánk vedd! AGÁTA, ANNUSKA, MAX, OTTOKÁR, KUNÓ: Áldott légy, jó Atyánk! GÁSPÁR (meglátja Samielt, aki a többiek szá- mára láthatatlan): Úgy, Samiel, itt vagy már? Így tartod meg, mit ígértél? Bravó! Vidd hát a prédád! Én átkozom a sorsot! (Öklét fenyegetően emeli az ég felé) Te Isten, halld, átok rád! (Meghal; Samiel eltűnik) MAX: Gáspár! UDVARI EMBEREK, VADÁSZOK, FALUSIAK (kar): Halld! Haldokolva mondott átkot! KUNÓ: Nagy bűnös volt, azt tudtuk rég, Fölötte most az Úr ítélt. Rosszlelkű ember volt, Fölötte most ítélt az Úr. UDVARI EMBEREK, VADÁSZOK, FALUSIAK (kar): Gazember volt, azt tudtuk rég, Fölötte most az Úr ítélt! Rosszlelkű ember volt, Fölötte most az Úr ítélt. Az Istent káromolta ő. ELŐBBIEK ÉS KUNÓ: Hallottátok, hívta a sátánt! OTTOKÁR: Az ördögárakba vessétek őt le! (Néhány vadász elviszi a holttestet) (Maxhoz): E rejtélyt csak te fejtheted meg, Fedd fel a bűn sötét titkát! Jaj, neked, ha meg nem gyónod őszintén! MAX: Uram, nem vagyok a kegyelmedre méltó, Ő volt a bűnre csábítóm. Az örvény ,szélén álltam, S hogy ördögi csellel éljek, Ő vett rá. Hogy talált mind a négy golyóm, Ő tette azt, varázserő volt bennük. OTTOKÁR (haraggal): Sietve távozzál e honból, Örökre száműzlek, vakmerő! Ördög és angyal össze nem fér, Nem, nem, nem lesz tiéd e tiszta nő! MAX: Nem érdemeltem, hogy így bűnhődjem, Mert gyönge voltam, de nem gonosztevő, Gyönge bár, de nem gonosztevő. KUNÓ: Mindeddig hű és jámbor volt... AGÁTA: Mért kell őt elszakítani tőlem?! UDVARI EMBEREK, VADÁSZOK, FALUSIAK (kar): Megérdemel egy irgalmas szót, Derék fiú és hű szolga volt. ELŐBBIEK ÉS KUNÓ: Jó urunk, kegyelmezz néki, ANNUSKA: Jó uram, kegyelmezz néki, Kegyelmezz néki! OTTOKÁR: Nem, nem, nem! Méltatlan Agáta kezére ő. (Maxhoz): El innen! Rögtön távozz el! Vár rád a börtön, Hogyha visszajössz! A REMETE (belép): Ki mond ily zord ítéletet? Bár vétkes, kell-e ily nagy büntetés? OTTOKÁR: Te vagy az, szent férfiú, Akit a környék népe áld? Köszöntve légy, kit küld nagy Istenünk! Bármit is kérsz, az teljesül. Nos, légy te bíró, Döntsd el sorsát a bölcs ítéleteddel. A REMETE: Tudjuk, a szent is hétszer botlik, A törvény ellen könnyen vét, Amikor fékevesztett vak szenvedély Ragadja el szívét. Ne bízd egy próbatétre azt, Mi két szerelmes ,szívnek sorsa. S mikor a sátán cselszövénye Befon egy szívet álnokul, Az vessen rá követ ki szent, Az, kit sosem kísértett. bűn! Szűnjön meg hát e balga próbatét! (Maxhoz): Te, fiam, ki rútul vétkeztél, Mert másként nem érhet gáncs, Kapsz próbaképp egy esztendőt, (Ottokárhoz): S te engedd meg, Ha nem lesz rá panasz, Hogy elvegye Agátát majd. OTTOKÁR: Meggyőz bölcs szózatod: Szent égi lény hangja ez. UDVARI EMBEREK, FALUSIAK (kar): Éljen a hercegünk, ki megteszi, Amit a szerzetes kíván! OTTOKÁR (Maxhoz): Ha megjavulsz és tisztességben élsz, A házasságod megáldom én! MAX: Az Úrnak kérem szent kegyelmét, Hogy törvényét meg ne szegjem én! AGÁTA. (Ottokárhoz): E könnyes szemben csillog a hála, Kimondani gyönge minden szó. OTTOKÁR, A REMETE: Irgalmas Isten él az égben, Ki néki hódol, megbocsát. ANNUSKA (Agátához): Egy év, ha múlt, barátnőm, Rád adom én a nászi fátyladat. KUNÓ (Maxhoz és Agátához): Ha tiszta erkölcs útján jártok, Az égi üdv lesz részetek! MAX: Majd kérem Isten szent kegyelmét, AGÁTA: E könnyes szemben csillog a hála, Kimondani gyönge minden szó. OTTOKÁR, A REMETE: Irgalmas Isten él az égben, Ki néki hódol, megbocsát! A REMETE: Most adjunk hálát az ég Urának, Ki ártatlanságnak oltalmazója volt! UDVARI EMBEREK, VADÁSZOK, FALUSIAK (kar): Hálával eltelve nézzünk az égre, És áldjuk a jóságos gondviselést! AGÁTA, ANNUSKA, MAX, OTTOKÁR, KUNÓ, A REMETE: Ha tiszta a szíved, Ha bűntelen éltél, Az Úristen irgalma véled lészen! UDVARI EMBEREK, VADÁSZOK, FALUSIAK (kar): Nézz az égre fel hálatelten És úgy áldd a mennybeli Mindenhatót, Bízzunk benne, hogy ő védni fog! Ha tiszta a szíved, Ha bűn nélkül éltél, Az Úristen irgalma véled lészen.