GOLDMARK KÁROLY BERLICHINGEN GÖTZ FORDÍTOTTA: VÁRADY SÁNDOR SZEMÉLYEK: BERLICHINGEN GÖTZ ELSBETH, felesége MARIA, huga A kis CARL, fia GEORG, szolgája A BAMBERGI PÜSPÖK WEISLINGEN ADALBERT FRANZ, szolgája WALLDORF ADELHEID. IRMGARD, szobalánya SELBITZ, lovag LEHRSE, Götz harcosa METZLER, SIEVERS, parasztvezérek ELSŐ, MÁSODIK tanácsos ELSŐ, MÁSODIK, HARMADIK, NEGYEDIK rémbíró ELSŐ, MÁSODIK, HARMADIK apród VÉN CIGÁNYASSZONY Sickingen, Wolf, tanácsjegyző, törvényszolga, az apródok mestere, udvari hölgyek és urak, szolgák, apródok, fegyveresek, mesteremberek, nép, kereskedők, parasztok, cigányok. I. felvonás, Terem Götz várában. II. felvonás, a) : Törvényszéki terem Heilbronnban. b) : A bambergi püspök udvara. III. felvonás, a) : Erdő. b) : Terem az augsburgi császári udvarban. IV. felvonás, Szabad, kellemes folyami tájék. V. felvonás, a) : Weislingen kastélyának parkja. b) : Adelheid hálószobája. c) : Zárókép. Első felvonás. Első jelenet. Terem Götz jaxthauseni várkastélyában. Jobb- és baloldalon nyitott ajtók. Jobbról egy, vagy két szines ablak. A háttér közepén a padlás csigalépcsőjének bejárása ; a bejárás mindkét oldalán szintén magas, szines ablakok. Elől középen hosszú ebédlőasztal, fehér terítővel. Az asztalon egycsomóban cintányérok, mellettük poharak várják az elrendező kezet. Az asztal mellett székek ; balról elől egészen külön egy karosszék. A falakon fegyverek stb. Az idő dél felé van. Weislingen a karszékben ül. GEORG (középről az egyik kezében sipkáját, a másikban egy csokor mezei virágot hoz. Weislingen feláll.) A csokor kész van már, Van-e szebb ennél ? Hogy tetszik ? Hm ! Mit ? Ez oszt' a finom szag! WEISLINGEN (kedvetlenül tekint a csokorra.) A kertbe küldtelek, s a rétre mentél? GEORG A hiú rózsa, csupa szúrós tüske, Tulipán úrhölgy hajolni is büszke. Csak szebb a rét, a rónaság, Szabadon nyilik ottan a virág. Ön is szabad . . . Azt mondta Götz, A ki önt elfogá, tudván hogy Bamberg papja orrol érte . . . WEISLINGEN Úgy úgy, - no persze. . . GEORG (ingerkedve.) S ön fogoly ?. . . szabad ?. . . No ilyet még nem ettem. WEISLINGEN (a karszékbe hanyatlik . . . álmodozva.) Szabad ? Nem ! Rab lettem ! GEORG Hej ! volna csak nekem Jó kardom, fényes vas ruhám ! Szent-Györgyre mondom, én megbecsülném ám ! WEISLINGEN (mosolyogva.) Nos, én se dobtam őket el . . . GEORG (ezalatt a baloldali ajtón keresztül meglátta, hogy Maria jön ; komikus pathosszal.) Vigyázzon hát, az ellenség közel. Második jelenet. Maria egyszerű háziruhában a baloldali ajtón jön egy boros kancsóval, melyet az asztalra tesz. Weislingen átadja neki a csokrot. MARIA Köszönöm, tiszta szívből. . . szép. WEISLINGEN (meg akarja fogni a kezét.) Óh Maria ! MARIA (teríteni kezd.) Most nem, terítni kell. WEISLINGEN Segíthetek ? GEORG (mialatt a kettő az asztalnál foglalatoskodik, ő egy íjat vesz elő s ének közben egy új húrt feszít rája.) Egy kis fiú cinkét fogott... ihaj, csuhaj, Úgy néz, úgy bámúl rája. WEISLINGEN (segíteni akar, s elejt egy tányért.) Majd én ! GEORG (elfojtja nevetését, s folytatja a dolgát.) Hogy tátva áll a szája; ihaj, csuhaj ! WEISLINGEN (boszúsan ) Ostoba dal ! Nézd, jön-e már a küldött ! GEORG Bambergből tán ? Nem? Lovag úr ? Ihaj, csuhaj, csuhaj. (A csigalépcső felé megy, de még egyszer hamiskásan vissza fordúl.) WEISLINGEN (meg akarja ölelni Mariát.) Magunk vagyunk. MARIA Hagyjon el, kérem Adalbert! WEISLINGEN Hiszen már völegény vagyok! MARIA Bátyámnak úgye, nemsokára szólni fog ? WEISLINGEN (sietve.) Ő vissza jön ma még. (Tréfásan.) Csókomtól fél talán ! MARIA Mint ha tiszta égi-fény, Nyári nap sugára. Húll kis ligetünk ölén Szende kis virágra Szivem mélyit szép szemed Fényivel betölti, Által járja lelkemet, Édes vágyra költi. Volt-e, lesz-e boldogság Szebb, nagyobb a földön; Jó, vagy rosz-e a világ Azzal nem törődöm. Azt kivánom tudni rég, Ah, adjon erre választ: Lám, önhöz rózsa illenék, Mért hogy ibolyát választ? (Arcát Weislingen keblére rejti.) WEISLINGEN Maria, bájos gyermekem ! GEORG (a szinfalak mögött.) Egy kis fiú cinkét fogott. ihaj, csuhaj Kalitba zárta el legott, ihaj, csuhaj. MARIA (kibontakozik Weislingen karjaiból, a bal oldali ajtó felé tekint.) Ki jön ? Harmadik jelenet. ELSBETH (balról a kis Carl-t vezeti.) Megint ketten ! Pirúl a pár! Tán nem is jókor jöttem? WEISLINGEN (zavartan kiált hátra felé.) Hé Georg, jön, vagy nem ? ELSBETH (mosolyogva nézi. hogy Maria lesütött szemmel szorgoskodik az asztalnál.) Csak szorgosan! MARIA Jó sógorasszonyom ! ELSBETH (megcsipi az állát.) Melege van ? GEORG (a szinfalak mögött.) Itt jő, itt jő. (A lépcsőről a terembe ugrik, örömmel.) A kedves, édes gazda ! (A jobboldali ajtón elszalad.) ELSBETH Hála Istennek. A kis Carl. Papa jött meg ! Ugyan mit hoz nékem? ELSBETH Csitt, kis csacsi ! Jön ő maga! Mindennél többet ér az ! WEISLINGEN (Elsbethhez, Mariát kézen fogva.) A melylyel én üdvözlöm, drága kérés ! ELSBETH (áldólag, bensőséggel.) Az ön szemében, tiszta szív beszél. MARIA Igy neki is kedves lesz a visszatérés. ELSBETH E földön nála bátrabb, - jobb nem él Negyedik jelenet. Jobbról Berlichingen Götz, Selbitz, utóbbi elhanyagolt külsővel, kabát nélkül - LEHRSE Georg, Götz kardját hozza. Nehány szolga a fegyvereket viszi el. GÖTZ Légy üdvöz Elsbeth ! (Megcsókolja.) ELSBETH Gottfried ! (Megöleli.) GÖTZ Weislingen! Húgom ! A KIS CARL Bari hús lesz, meg aztán répa. GÖTZ Drága kis kuktám ! de nyalánk vagy ! ELSBETH (Lehrsének barátságosan int. Selbitznek kezet nyújt, aztán összefont karokkal, pajkosan végig nézi Selbitzet, a ki mereven áll, kezeit hátul összetéve,) Kabátja nincs? SELBITZ Most nincs. ELSBETH (tréfásan fenyegeti.) A koczka? Mit? Nos majd a fegyvertárban választ egyet! SELBITZ Lovagnak ajándék nem kell, de hogy ha tetszik, játszom rá. (Koczkát vesz elő.) ELSBETH (kezeit feje fölött összecsapja.) Velem ? (Két szolgálónak utasítást ad a terítéshez.) LEHRSE (Götzhöz, ki ezalatt a karszékbe ült.) A nagytoronyba zárjam a két túszt ? GÖTZ (kiissza a poharat, melyet Maria hozott.) A ficzkók hadd egyenek! Rá érsz ! (Tovább beszélget Lehrsével.) WEISLINGEN (magában.) Most kérem meg ! (Fenn.) Götz, Gottfried, barátom. GÖTZ Weislingen ? ujra annak vallasz ? WEISLINGEN A régi szív új üdve néz feléd. Barátod kéri most húgod kezét. GÖTZ (örömteljes meglepetéssel.) Elsbeth, mit mondasz, s Mariám te szólj ! GEORG Régóta tudom én. MARIA Oh bátyám. (Kezet akar csókolni Götznek, de ez homlokon csókolja, s Weislingenhez vezeti.) GÖTZ Ott vár reád a férj, a védő ! (megfogja Weislingen kezét.) S reménylem, én reám egy hű baráti szív ! Ah Weislingen, én bevallom neked most Kerestelek ; óh drága szép idők ! Míg apám a nyájas kandalló mellett Békén, nyugodtan űlt, Mi vígan játszottunk, hanczúroztunk ! Angyal szívvel szerettük egymást, Térdünkre húllva imádtuk Istent, kápolnák csendjében, De mindig csak együtt. És később, fönt a gróf udvarán, Együtt állott nyughelyünk, Pajkos kalandra együtt mentünk, „Castor és Pollux !" Szívem büszkeség járta át, Mikor az őrgróf így szólott. Mi ketten sohasem hagytuk el egymást. Óh végtelen boldog volt ez a kor; mint bátor ifjak, Roszat és a jót egymással tűrtük ! És a mikor egyszer Landshutnál a jobbkezem átlövék, Te ápolál, testvér sem ápolhatna jobban. Azt hittem akkor én, hogy Adalbert Jobb kezemet pótolni fogja ! És most - enyém vagy újolag! WEISLINGEN (elragadtatva fog kezet Götzczel.) Ó Götz ! Gottfried. SELBITZ (felveszi a Götz poharát.) Ha! Weislingen nálunk ! . . Hurráh ! barát és szomszéd. GÖTZ Ideje már hogy országunkban minden erős ember összetartson bátran. SELBITZ (az asztalra néz.) Hogy erősödjünk, együnk egyet. Jó ? (Asztalhoz ülnek, Götz a középen. Georg és Lehrse beszélgetve állva maradnak. A szolgálók ételt hoznak.) GEORG Mi jóban jártatok ? LEHRSE Igazat tett ma Götz egy szegény pórnak. A Miltenbergi csordát vertük el. ELSBETH Hé, Georg, Lehrse, jertek ! LEHRSE Szabad-é ? (Leülnek.) GÖTZ (valamennyien imához állnak fel.) Értse minden és figyeljen: Meg ne érintsd poharad Ajkad ételt ne izleljen, Mig rajt' hála nem fakadt. Ádást mondjon és imát, Ki asztalhoz ül. Minden jót az Isten ád Érdemetlenűl Amen ! MIND Amen ! WEISLINGEN Őszintén mondva, engem aggaszt sorsod drága Götz, - sok panaszt hallott rád a császár. GÖTZ E nemes tiszta szív, ha látná mit szenved a nép Zsarnoki rút igában ! WEISLINGEN Eh mit! E népség másra nem való, Csak ostort vár az, mint a lusta ló. GÖTZ Tiéd az udvar, enyém meg a nép ! Ne bántsd a pór fiát, Hazánkat vére védi meg. SELBITZ S mi őket védjük ! GÖTZ (hevesen.) Nem nézhetem, ha elnyomott zokog A zsarnok kéz erősebb mint a jog! Védelmezd a pór munkáját, A ki földjén fárad, szánt. Védjed békés háza táját. Védjed nyáját kincs gyanánt ! Testvérem mind, anyánk a drága hon, Balsorsa búval tépi lelkemet. A nép szivéhez, szivem hű rokon. S tanum az ég, hogy védem mig lehet. GEORG Jövőre, ugye ott leszek én is uram mellett ? GÖTZ Meglátjuk majd Georg, bátor ifjú. ELSBETH (kezét a kis Carl fejére teszi.) Csak kis fiunk is olyan lenne, mint GEORG KÁROLY Mit tanúltam én ! GÖTZ (térdére veszi.) Ej, - ej. KÁROLY Felmondjam ? GÖTZ Nos ? KÁROLY Jaxthansen a Jaxt mellett a vár s a község Kétszáz éve Berlichingen birtok. GÖTZ Ismered Berlichingen Götzöt? (A kis Carl szótlan bámúl rá.) Nem ? Ez a gyermek tudással van teli, Ámde édes apját nem ismeri. MARIA (e közben Weislingennel együtt fel kelt, s baloldalt beszélgetnek.) Az udvar szép és csábos, mint az édes méreg . . . WEISLINGEN Ne higyje azt, hogy oda vissza térek. LEHRSE (Selbitzhez, a kivel jobbról beszélget.) Hiszed, hogy Weislingen - hű lesz ? SELBITZ Sorba hódít minden asszonyt, Úgy hallom, Bambergben is kedvelik. GEORG (jobbra az ablakhoz siet.) Ki zörögi ott? (Kinéz) Bambergi küldött jön. (Kiszalad jobbra, aztán Franz után vissza jön.) GÖTZ Bocsásd be ! WEISLINGEN Ha szabad kérnem ! Ötödik jelenet. FRANZ (jobbról porosan jön. meghajlik valamennyi előtt aztán Weislingenhez.) Egész Bamberg üdvözli önt, de főképpen a püspök. (Elhallgat.) WEISLINGEN Nos ? FRANZ Es még egy. . . (Ismét elhallgat. majd Götzhöz megy és egy pecsétes irást ad neki.) A törvényszéktől önnek szól ez, lovag úr ! GÖTZ (elveszi.) Nekem szól?. . . (Weislingenhez) most egyedül hagyunk. (A kis Carlhoz tréfásan.) Olvassuk együtt. (Nejével, testvérével és fiával, balra elmegy.) GEORG (Selbitzhez.) Ön még az istállóban nem volt. (Selbitz még hamarosan egy kancsót vesz magához, s jobbra elmennek, Lehrse utánuk.) WEISLINGEN (félvállról.) A püspök úr talán megúnta már hogy várjon ? FRANZ Föl, lovag úr, repüljön szélsebes szárnyon ! WEISLINGEN De miért?... FRANZ Nem ismerné Ön Walldorf Adelheidot? Egy pár hét óta özvegy s nálunk él. WEISLINGEN Szépségéről sokat hallottam már. FRANZ Csak hallott? Épp mintha mondaná, hogy látott szép zenét. Óh nincsen olyan szó, mely egy vonását is leirhatná e földön túli bájnak. WEISLINGEN Eszeden jársz ? FRANZ Hogy ha csak gondolok rá, ittas a lelkem ! WEISLINGEN Mit mondasz ? (Gondolatokba merül.) Különös ! FRANZ Mikor a püspöktől bucsút vettem, Ő vele sakkozott. A kegyes főpap, fölkent kezét csókra nyújtá. Beszélt is hozzám - de nem hallgattam, Mert láttam öt ! A saktáblára nézett. Friss hadi tervet szőve ; ajka vér. Liljom a büszke arc, szűz hó a keble, - A hangja ércz, mely parancsol, ha kér. Egy csókot bár lophassak szép kezére. Illesse ajkam éjfél fürteit S ha szívem vére lesz a csóknak bére, Egy boldog perc örökre üdvözit. . . . Leejt egy parasztot én fölemeltem ; Reám tekint, ruhája hozzám ért . . . Vad kéj tüzében olvadt föl a lelkem Kijöttem aztán ; hogy, ma sem tudom WEISLINGEN (megragadja kezét ) Oly szép tehát? FRANZ (reszket a felindulástól ) Szavam csak nyomorúlt, halvány árnyék ! Üdvözli önt uram ! érti ? s mi több Ismerni vágyik, látni ! WEISLINGEN (kezét homlokára teszi ) Ó hallgass Franz . . . már késő, Maria ! FRANZ (keserű gúnnyal.) E név oly olcsó ! ? WEISLINGEN Oly olcsó ? Démon hallgsss ! Hatodik jelenet. GÖTZ (izgatottan, az írást kezében tartva.) Engem Heilbronnba, törvény elébe hivni! (Weislingenhez.) Ezt teszi Bamberg, nézd ! (Kikiált az ablakon.) He Selbitz, - Georg, Lehrse ! WEISLINGEN Mért vagy oly ingerült ? GÖTZ Öklömre esküszöm ! Hogyha a császárt nem nézném ! . . . (Selbitz Georg és Lehrse jobbról bejönnek Götz elébük tartja az irást.) Törvénybe hivnak, mint rablót, duhaj utonállót ! MARIA (gyorsan Weislingenhez ) Ne haagyja el ! FRANZ (rábeszélő hangon.) Ön Bambergben még segithetne rajta. (Weislingen ajkait harapdálja.) MARIA (hirtelen támadt aggodalommal.) Mit mondtam, jaj ! Nem ! nem ! Bambergbe ne ! . . . WEISLINGEN (tétovázva.) Hallgatnak rám ! . . . . ELSBETH (Mariához.) Hagyd el ! Götz (határozottan.) Törvénybe hát, Selbitz s te Lehrse vélem ! (Georg előlép, de ő komolyan visszautasitja.) ELSBETH S az ég ! GÖTZ Hűn védtem én a nép jogát, Nem hagytam őket el. S ha kardom értök bosszút állt, Most im lakolni kell ! De érjen ottan bármi vész, Az Götznek egyre megy ; Ha szólni kell, ő szólni kész, Mit néki aktahegy ! A melyet védek, szent a jog ! Gúny tárgya nem leszen. Ki csűrni és csavarni fog, Megérzi vas kezem ! Segit az úr, erőt is ad, Mert szivem jó, lelkem szabad, Oltalmaz őriz, véd a jog Én a császárhoz hű vagyok ! Az ég veled hitvesem ! . . . Húgom, Georg, Weislingen, Elsbeth! . . . WEISLINGEN Hogy szivem többé nem szabad, Ah mért felejtem el? Keblemben újra vágy fakad! E szép nőt nékem látni kell ! FRANZ Hogy szive többé nem szabad, Könnyen felejti el. Keblében újra vágy fakad. E szép nőt néki látni kell! MARIA (Weislingenhez) Ha szived hű és lelked is, Úgy indúlj bátran el ! Segit az úr, és visszahoz S itt vár reád egy hű kebel Elsbeth, Georg, Selbitz, LEHRSE Hisz szived jó, lelked szabad. Csak indúlj bátran el. Segit az úr, erőt is ad. Az ő nevében győznöd kell. GÖTZ Ég veletek. MIND Ég veled. (Götz középen. Elsbeth bal vállára borúl Georg kezét csókolja. Maria megindultan omlik Weislingen kebelére. Selbitz és Lehrse a háttérben állanak.) (A függöny lassan legördül.) Második felvonás. Tanácsterem Heilbronnban. Baloldalt az előtérben nagy asztal aktákkal és iróeszközökkel ; két gyertya között feszület. Két nagy karosszék a tanácsosok, egy közönséges szék a jegyző számára. Az asztaltól bizonyos távolságra bal felé egy kis pad: a „vádlottak padja". A középen ajtó, mely egy ives folyosóra szolgál. A bal szinfalon szintén ajtó. Mikor a függöny felmegy, a két tanácsos és az irnok helyükön vannak. A törvényszolga a baloldali ajtónál áll. I. Rész. Első jelenet. I. TANÁCSOS Csak vége volna a dolognak. - hm . . . II. TANÁCSOS (nagy félelemmel.) E szörnyü vaskezet álmomban is látom már. I. TANÁCSOS (magában.) De én! ? (Fenhangon a bátrat adja.) Azt mond hatom, Hogy harapós gyerek, de két hete, hogy ott lenn pállik. II. TANÁCSOS Helyes-e ez ? Megválik. I. TANÁCSOS Sok izmos emberünk ácsorog ott künn, asztalos, kovács, lakatos és ha a tárgyalás izgatott lenne . . . II. TANÁCSOS - Bene, benissime, prudenter ! I. TANÁCSOS (a szolgához.) Bocsássa be ! (Götz a baloldali ajtón fegyvertelenül, hajadonfőn bejön. Megjelenésekor a félénk jegyző majdnem az asztal alá bujik, a második tanácsos önkénytelenül is a vonalzóhoz kap az első tanácsos mind a két kezével az asztalra támaszkodik s fejét előre nyújtja.) GÖTZ Szép jó napot urak. (A birák nem válaszolnak.) Nos, mi kell ? I. TANÁCSOS (méltóságos poziturába vágja magát.) Tudja-e, hogy hol beszél és kivel? Üljön le ! GÖTZ (a padra mutat.) Oda le tán ? Siralmak veszik azt körül. Rajta korhadás büzlik, enyészet űl ! I. TANÁCSOS Úgy álljon hát. GÖTZ És most az ügyre térjünk át. I. TANÁCSOS Bölcs intéseit vigye a pokolba ! Tudom talán, mi mikor van helyén? II. TANÁCSOS (az első tanácsoshoz, mivel a jegyző fejét rázva abban hagyja az irást.) Fölvegyük ezt is a protokolba ? GÖTZ Önökre bizom a dolgot én. I. TANÁCSOS Csendet kérek mostan, hadd kezdjük el. (Torkát köszörüli - a többiek is.) II. TANÁCSOS Bocsánat, lovag Götz, igaz az, Hogy egyik ökle vasból lenne? GÖTZ (mutatja neki.) Nos, drága úr ! hisz-e most benne ? I. TANÁCSOS (az elsőhöz.) Hagyjuk! (Götzhöz.) Hallja, Berlichingen ! Ámbátor iszonyú sok bűne volt, Ön békerontó erőszakos fő! A felség jog helyett, ma kegyet gyakorolt, S a büntetést elengedi ő ! GÖTZ Hozzá mig élek bű vagyok. Úgy várom azt mi jönni fog. I. TANÁCSOS Nem gőgöt vár öntöl a népnek atyja! Ön itten eskű szóval megfogadja, Hogy várát nem hagyja el, mig a béke tart. GÖTZ Egy szót még ! Kiséretem hol van ? Selbitz, Lehrse, meg a többi ? II. TANÁCSOS (ravaszul:) Mit törődik ön azzal ; ön szabad ! GÖTZ Úgy aljas ármány mindenik szavad Ilyet a császár nem tehet. Hazudsz, hazug a szád, szemed ! I. TANÁCSOS Dacoskodik ! Börtönbe véle ! (Az irnok a középső ajtóhoz lopózik.) GÖTZ Lovagi fogság illet engem, nem a börtön ! I. TANÁCSOS Becstelen rabló, lánczra rögtön ! GÖTZ (fenyegetve az asztal felé megy.) Te féreg . . megtanítlak ! . . . . gaz. (Az irnok eddig tétova tekintettel nézte a történőket, most kisiet, s az ajtóból integet. Jobbról-balról mesteremberek jönnek be, botokkal, furkókkal, cséphadarókkal, nehányan rozsdás kardokkal, dárdákkal és csatacsillagokkal fölfegyverkezve ; az ajtónál megállanak.) I. TANÁCSOS Fogd meg! GÖTZ (megfordúl.) Hát ez mi ? I. TANÁCSOS Fogd! (Egy nehányan előbbre merészkednek. Götz egyet a földhöz vág ,a többi hátrál.) GÖTZ (elveszi az egyiktől a kardot ) Vigyázni hé! I. TANÁCSOS Add meg magad ! GÖTZ Mikor kardom is van Nem ismeri Götzöt, jó uram ! I. TANÁCSOS Hé kovácsmester, ön se' segít? GÖTZ (felemeli vas öklét.) Kinek vasfeje nincsen, meghal az itt! KAR (egymás között.) Ne hagyd magad, Nyakon ragadd! No kend ! - Hogy én ? Nőm, gyermekem ! . . . No több se kén' ! (Mind a kovácshoz.) Nincs köztünk ilyen izmos ember, Ez birna véle, jaj, de nem mer ! E szörnyű test, csak lomha sár, Úgy látszik, hogy csak szája jár ! Nem kell kovács (Mind az ácsot tolja előre.) Hisz itt az ács No ez majd megmutatja ! GÖTZ Menjetek már, vár az asszony ! NÉP (egyszerre.) Ej, itt ma olcsó lesz a vér ! Az ember nem tudhatja ! . . . Csak azért félünk, ily sokan, Mivel vas ökle van. SZABÓ (Götzhöz, a kardra mutatva.) Legyen szives letenni ! CSIZMADIA (A tanácsosokhoz.) A nyájas szóra hajlik tán! ÉJJELI ŐR Hisz rendnek kéne lenni ! ZSIBÁRUS Add meg magad, mert baj lesz ám ! . . . MIND Csak azért félünk ily sokan. Mert tudjuk, hogy vas ökle van ! I. TANÁCSOS Föl gyáva had ! Igy czélt nem érünk. KAR (visszahuzódva) Sorsot húzunk, oszt vissza térünk! (Az alsó tanácsos titkos intésére nehányan Götz háta mögé lopózkodtak, s meg akarják fogni. A szinfalak mögött kürtszó hallatszik: s erre mindnyájan figyelnek.) I. TANÁCSOS (ijedten.) Az őrtoronynak vész jele ! (A jel ismétlődik.) MIND Az őrtoronynak vész jele ! Jaj, jaj, mért is fogtunk bele ! (Ki akarna menni, de az ajtónál egy berohanó csapatba ütköznek, melyben férfiak, nők, gyermekek vannak.) NEHÁNY POLGÁR (rohantában.) Jön Sikkingen, ezer lovas! KAR Jön Sikkingen, óh jaj, tetőnkön a vörös kakas ! NÉP (berohanva.) Már ide is ért, óh jaj nekem ! (Külömbözö kürtjelek.) GÖTZ Áldom kezed, nagy Isten ! (A háttérben Sikkingen fegyveresei törnek be, a nép balra és jobbra kitér nekik.) I. TANÁCSOS (a másikhoz.) Ördöngös Götz! De roszkor jön ez. II. TANÁCSOS (nagy aggodalommal.) Megszólitom, tán sikere lesz ! (Götzhöz alázatosan.) Kiméld a várost! GÖTZ Szabad lesz minden emberem ? II. TANÁCSOS Szabad lesz mind (Az elsőre pislant, jóváhagyást kérve.) úgy-e ? I. TANÁCSOS Legyen ! (Mindketten, a törvény szolgával együtt a bal ajtón elsietnek. A második tanácsos folytonosan hajlong Götz előtt. A háttér mind jobban megtelik fegyveresekkel, a kik sorfalat alkotnak. Erős trombitaszó.) GÖTZ (A tanácsosok után nézve, jókedvüen.) Hogy sietnek értök, száz bók között! No most a segitség nem roszkor jött! (Sikkingen jön fényes harci fölszereléssel. Egy pillanatra megáll, majd Götz felé siet.) GÖTZ (elébe megy.) Sikkingen - jőjj ! (Kezet fognak.) (Selbitz, Lehrse, s Götz fegyveresei a bal ajtón bejönnek, Götz barátságosan üdvözli öket, ugyanott bejönnek nemsokára a tanácsosok is; egy szolga selyempárnán hozza Götz kardját.) MIND Héj ! Éljen Götz ! (Függöny.) II. Rész. Nyilt csarnok a bambergi püspök udvarában. Középen széles kőlépcső szolgál egy park fensikjára. A háttérben kápolna és más épületek láthatók. Lent jobbról és balról ajtók, asztalok, padok ; itt ott virágcsoportok. Első jelenet. ADELHEID (Az előtérben jobbról egy kényelmes padon, öreges szobalányával Irmgarddal beszélget, s hanyagúl játszik legyezőjével. Remek öltözetben van s éppen egy kis kézi tükröt ad vissza szobalányának ) Ugye csak tréfálsz ? IRMGARD (szolgai alázatossággal.) Weislingen rajt van már a horgon; semmi kétség. S ez hagyná el ? Nem, megszakadna szive ! ADELHEID (gyorsan.) De utaznia kell ! IRMGARD Hisz már vagy nyolc nap óta, Útra készen jár kel itt. Búcsúzik egyre másra. Lamentál, - s marad. ADELHEID Lovagi esküje? A Berlichingen lánynyal? (Könnyedén.) Hogy tetszik neked ? IRMGARD A hogy csak nékem férfi tetszhetik. ADELHEID Csak hasznom nézem rajta és nem őt. Jó barátja a püspök Befolyása, birtokom terhe . . . IRMGARD (a háttérbe balfelé mutat.) Lám, ott jő Franz Ez tetszik-é ? ADELHEID (tréfásan üt rá a legyezőjével.) Te csúnya jószág ! IRMGARD (halkan.) Rabszolga már ! S ha ön még szorosabbra fűzné . . . ADELHEID Majd máskor . . . ámde most menj ! (Irmgard jobbra megy.) Második jelenet. (A lépcsőn jobbról Franz jön sarkantyús csizmában; nem veszi észre Adelheidot.) ADELHEID Hová oly gyorsan, Franz ? FRANZ (összerezzen, zavarba jön.) Az istállóba, asszonyom! ADELHEID És miért ? FRANZ Nyergelni kell az útra ! ADELHEID Az útra ? De mért sóhajtasz ? szólj ? Tán szivecskéd egy csinos dáma rabja lett már ? FRANZ (tüzesen.) Ön mellett mást nem lát e szem ! ADELHEID De urad nem néz ilyen szemmel, Franz. FRANZ Vaknak nevezze akkor, asszonyom ! ADELHEID De nagyra tartják ám, kivált a császár. FRANZ Egyedül ő lehet érdemes önre. ADELHEID Ej, korodhoz mérten nem volt rosz e bók . . . Még egyet. Weislingen egyet-mást megigért nekem. S rokonim nagy csapatja hivatalra vár. - Szólasz néki olykor róluk, majd az úton. Nevük csicseregve sorban, csacska kis madár ? FRANZ És kikről ? ADELHEID (az ujjain számlálva - Franz követi példáját.) Az első Vanzenau, és Werdenhagen. Majd Schenk von Hessen. Truchsess von der Pfalz. Egy zárda Emmeran, baráttal telve. Ez öt, s végül a kedves Altenstein. FRANZ Ezt nem teszem. ADELHEID Tán féltékeny vagy rája ? FRANZ (zavartan.) Én? Nagyságos asszony' ADELHEID Úgy-e te verselsz, Franz ! FRANZ Én? ADELHEID Te kis álnok ! Tagadod versedet? s a csokrot is ? FRANZ Ön hát?. . . ADELHEID Olvastam kétszer. Jó volna ládd, ha e hat névre rimeket tudnál, Gazdádnak egyre csak ezt mondanád. FRANZ Megteszek mindent, angyali nő ! ADELHEID A végén mindig így szólsz, kérem, kérem. FRANZ (egykedvüen, szárazon.) Kérem - kérem ! ADELHEID (elégedetlen.) Nem mondod szívből. FRANZ (reá néz.) Kérem, - kérem ! ADELHEID No igy már jobb volt, Franz ! FRANZ (Megragadja kezét, szenvedélyesen.) Ah kérem, kérem ! ADELHEID (A legyezővel gyöngéden kezére üt.) Pompás, de kezednek nincs vele dolga! FRANZ Jaj nekem - jaj, haragszik rám ! ADELHEID Dehogy ! Ki szeret, büntet is ha kell. FRANZ (gyorsan.) Hát szeretne ön ? ADELHEID Igen, hogyha szépen vársz, nem tombolsz, mint a tűz! Idővel majd . . . Légy jó ! . . és remélj ! (Jobbra el.) Harmadik jelenet. FRANZ (élénken utána indúl, majd álmodozva megáll, elbüvölten néz utána.) Óh Franz, ügyetlen, nyomorúlt, szegény ! Az ilyenért zavarba jöjjek én ! A rögtönzésben mindig kedvem tellett. - Ó jaj ! és rimem volt a mennyi kellett!. . . Ha szóban Vanzenau forog Csak asszonyomra gondolok ; Ha zárdafő Truchsess vagy Schenk, Szivem mélyén szép hangja cseng. Kérem, kérem jó úram ! Ha Altensteinra jő a sor. Féltékeny szivem vére forr. Hős Werdenhagen, büszke dalja, De jaj, hisz ő is szépnek vallja . . . Ha látok erdőt, zöld mezőt, Őt látom szépnek, ah csak őt. Az üdvnek árja eltemet. Ha Franzjának mond engemet Ővé a lelkem, szivem vérem, Ó bájos szép hölgy' kérem, kérem ! (Énekelve jobbra el.) (A kert fensíkján öreg, komikus, túlságosan szertartásos mesterük vezetése alatt apródok jelennek meg. Az öreg sorba állítja az ifjakat, s levezeti a lépcsőn, s ott két sorban felállítja, hosszú botjával igazgatva őket kifogástalan magatartásra tanítja, s miután még egy két hibát kijavított, önmagával szerfölött megelégedve, elmegy. A mint elment, az apródok levetkőzik feszességüket, s az öreg fölött gúnyolódnak, szamárfüleket mutogatnak neki, csúfolják általános kaczagás között.) I. APRÓD Jerünk fiúk, Álljon a kő ! No nézd a vén bohót ! Csevegjünk, mig a mise jő ! . . . . . . . Ki tud valami jót ? II. Apród. A mi sorsunk nem könnyű itt, De van ám, mi olykor felvidit . . . Ha grófnőmtől egy édes csókot kapok, A szivem nem tudom, hogy dobog ! III. APRÓD Grófnőre vágyol kis hamis ? Jó neked a szobalány csókja is ! CHOR Ha ha ! A jó Lisette Egy szóra is ád tizet, S a néni olyan csókokat ad, Hogy szinük szájadon ott marad. I. Apród. Csend gyerekek. Most figyeljetek . . . (Fontoskodva ) Hát Weislingen úr még ma elmegy. II. Apród. Ne mondd; és a bájos Adelheid? I. Apród. Eh mit! Bánatos kis özvegy! . . . (visszatér az előbbi tárgyra.) Menyasszony várja - azt mondta FRANZ II. APRÓD Szép ? III. APRÓD Eh, ki az ördög bánja! I. APRÓD Falusi kis hölgy, a Berlichingen húga. II. APRÓD Brr ! Büszke bagolyvár lánya - Ki fogad, hogy hagymától büzlik a szegény ? III. APRÓD Lesz ránczos harisnya, kék kötény ! (Mindnyájan nevetnek.) I. APRÓD Lépteket hallok . . sorba megint ! Ha a mester jő - remegtek mind. (Izgatottan sietnek a lépcsőre, de nehányan meglátják, hogy ki jön, s megnyugtatják a többieket ) Negyedik jelenet. GEORG (Porosan, lovagló csizmában, páncéllal és karddal jön jobbról. Körülnéz s föl akar menni a lépcsőn.) APRÓDOK (utját állják.) Mit keres itt - Ez a piszkos alak ! Nem istálló ez, De úri lak ! GEORG Sok selymes úrfia, adj helyet Én Weislingen úrra várok ! APRÓDOK Te koldus, betörik itt a fejed ! GEORG Én koldus ? Ti gyáva betyárok ! APRÓDOK Szép figura s hogy beszél velünk Nem csordás ön, ha szabad kérdenünk ? De parasztnak nincsen helye itt bent. El hát, mert kidobják ! Érti kend ? GEORG (Megveri az első apródot,) Csordás vagyok én? (a másodikat is.) Te gaz csoport. APRÓDOK Ne bántsd ! Nem tudja a jó modort. Nagy botrány lesz, ha a püspök jő ! Majd meglakol a léhütő ! I. APRÓD Forr bennem a vér. II. APRÓD. Az arcom is ég ! (Meg akarják támadni Georgot ) III. APRÓD. (engesztelőleg.) A püspök úr rögtön itt lesz. És véle jön Weislingen, A kit keressz. GEORG Ez már beszéd, nagyon helyes. - Nem szép a gyerek, ha kotnyeles ! (Oldalt lép.) Bevárom, itt, hol senki se néz. . . . Az úri mód szép, de oly nehéz! . . . (Az apródok elfoglalják eredeti helyüket.) Ötödik jelenet. PÜSPÖK (Weislingennel balról.) Nem tartja vissza semmi ? WEISLINGEN Semmi ! PÜSPÖK Drága barátom, Úgy fáj, hogy én önt ezen úton látom ! Ellenem GÖTZ... De birja az ön szavát. Áldásom önnel, Kövesse csillagát ! - (Elfordul Weislingentől és a többiekkel beszél, kik valamennyien - urak és hölgyek - tisztelettel teljesen üdvözlik őt.) WEISLINGEN (magában.) Óh iszonyú, gyötrelmes álom. Elhagyni nem birom. (Franzhoz, aki észrevétlenül belépett.) Lovamat, Franz ! FRANZ Lent áll ! WEISLINGEN Úgy menjünk. FRANZ Mikor ? WEISLINGEN Most rögtön. (Adelheid jön jobbról.) (Magában.) Ő, Adelheid ! (A jelenlevők helyet adnak Adelheidnak ; a püspök üdvözli. ) ADELHEID (Weislingenhez.) Ön itt ? Nem hittem ily közel. WEISLINGEN (habozva.) Búcsúzás nélkül nem hagyhatom el. (Halkan.) Ott halál vár. - ADELHEID És itten ? WEISLINGEN Élek. ADELHEID (hidegen.) Akár mit mond ; én önben bizni félek ! WEISLINGEN (bizonytalanúl.) Ne kötne csak szavam. ADELHEID (hevesen.) Önt jó úram befonták csúfosan ! Menjen ! WEISLINGEN Lelkem sérti. ADELHEID (végig nézi.) Ilyen tehát a bátor, büszke férfi ! (Hirtelen, megindultan.) Nyújtson kezet és most; . . . . (akadozva.) Most hagyjon el ! WEISLINGEN (hevesen.) Óh adjon bánatomra csillapitó balzsamot.. . . Nem megyek el ! ADELHEID Ön megy. WEISLINGEN Nem, soha ! (Franzhoz, a ki mindent megfigyelt.) Utazunk máskor ! - holnap - jövő héten. (Adelheidhoz.) S most nyújtsa szép kezét, lovagja hadd legyek ! ADELHEID (kacéran.) A templomig ? WEISLINGEN A sirig. Hogy ha ön szivesen venné. ADELHEID S ha úgy veszem ? . . . . . WEISLINGEN Elbüvölt ! (Eközben a menet megindúlt s lassan a lépcsőn föl a kápolna felé halad. Távoli harangszó és orgona hang.) GEORG (A ki oldalvást állva mindent látott, előlép, Weislingen után siet, s a lépcsőn megszólitja.) Üdvözli Götz ! WEISLINGEN (félig megfordúl, ijedten magában.) GEORG . . ADELHEID (Weislingenhez.) Ismeri tán ez ifjút? WEISLINGEN Nem én, csak hittem.... GEORG (élesen.) Igy hát ön nem ismeri Götzöt s Mariát ? WEISLINGEN Hagyj nekem békét, eredj buta csatlós, És mond meg Götznek, hogy nekem cselt vetett! ADELHEID Jerünk. (Fölfelé mennek.) GEORG (lerohan.) Gaz hitvány; gonosz fajzat ! Jaj ! (Az apródok Adelheid és Weislingen után a menethez csatlakoznak.) II. APRÓD (az elsőhöz a párra mutat.) Igazam volt? III. APRÓD Gyönyörű pár ! (A lépcső tetején Weislingen még egyszer Georg elé fordúl, ki szó nélkül meredten bámúl maga elé.) (A függöny lassan legördül.) Harmadik felvonás. I. Rész. Egy erdő tisztása. Dél táján, Götz egy kövön ül sisakja mellette van. Előtte Selbitz és Lehrse fegyveresen. Nehány fegyveres vitéz hat-hét kereskedőt fog körül kik reszketve várják a következendőket. Első jelenet. GÖTZ (a szolgákhoz.) Erre vigyétek őket, hadd pihenünk. SELBITZ Jó fogás ez. (A kereskedőkhöz.) Hát a Frankfurti vásár mikor is lesz ? (A szolgák elvezetik a kereskedőket ) GÖTZ Az szent, hogy ezekre vártam épp . . . Mind Heilbronni ez, nyomorúlt nép ! A hogy én velem bántak, úgy bánok vélek . . . LEHRSE (nevetve.) Hogy reszket bennük a gyáva lélek.! GÖTZ Ez kellett csak ! Egy óra mulva kergesd széjjel S mi magunk is térjünk haza az éjjel ! (Selbitz és Lehrse elmennek - kis szünet.) Nem értem, egy ideje, Mért boritja lelkemet a gondok szürke árnya? Csak már Georg jött volna vissza Weislingentől. Mióta elment, nincs róla semmi hir! (Gondolatokba merül.) Baj érte volna ? Nagy kár lenne érte ! GEORG (páncélos ruhában jön a másik oldalról.) Megjöttem, nagyságos úr ! - GÖTZ (elébe megy.) Már jó ideje várlak ! GEORG (tartózkodva.) Jó messze van Bamberg. S otthon is kerestem önt. - GÖTZ (közbevág.) Te Bambergből jösz ? Weislingen nincsen otthon? mit? (Georg lesüti szemét.) Mi történt hát ? Georg szólj GEORG (kitör.) Aljas, gaz árúlás. Weislingen Bambergben van. Úgy, és Walldorf Adelheidnek hódol. GÖTZ Szamár. GEORG Ott voltam, jó uram, És láttam véle együtt azt a nőt ! "Üdvözli Götz," Mondám. - Zavarba jött. "Hagyj nekem békét, eredj buta csatlós. És mond meg Götznek, - hogy nekem cselt vetett." GÖTZ (keserüen.) Götz neki cselt vetett? Mit még? Ah Maria, drága húgom ! . . . Weislingen, milyen frigyet téptél te széjjel. Mely régi hüség, s szerelmes sziven fakadt. Két sziven gázolsz gyilkos szenvedélylyel! Oh ilyen szégyen reám még nem szakadt ! Egy jó barátnak hű szivét hittem hű kezeimben ! Hogy óvtam őt és milyen drága bért fizettem szerelméért. Egy pillanat - s fedve minden, minden ! Megszégyenit, kigúnyol, elhagy - mért ? GEORG Feledje el, hisz nem volt méltó önhöz, gyáva volt. GÖTZ Hogy feledjem? Feledjek szószegést, esküt? Nem ! (Fenyegetözve.) S ha bosszút állok, nem lesz irgalom. Második jelenet. LEHRSE (beszalad nehány szolgával.) Uram, jaj ! GÖTZ Mi baj LEHRSE Elszökött két fogoly ! GÖTZ (a haragtól reszketve.) Üldőzni kell S a többi gyáva, sorban, Jó szoros láncra füzve térdeljen itt, És szembekötve várja lent a porban. A kínhalálnak gyászos perczeit! GEORG Uram ! GÖTZ Menj, mondtam ! (haragosan dobbant) menj ! légy szolga ! (Georg elmegy.) GÖTZ (egyedül le s feljárkált.) Feléledek, ha bút és könnyet látok. És gúnynyal illetem ! Vér ! Vér legyen itt és átok ! (Homlokát végig simítja, megindúltan.) Götz !, Götz ! Mily szörnyü változás ért téged, Hogy nemes szived ily kegyetlen lett ! Rám ismer-e igy sok bátor bajnok társam ? Rám ismer-e majd ? És ezt tanúlja vajjon a jó Georg tőlem? . . . Maria . . . . húgom ! Előttem állsz, itt látom drága képed. Üdvről álmodol otthon angyalom ! A nagy csapást, mely egy napon két szivet összetépett. Nem ismered még, és nem tudod, hogy mi a fájdalom ? (Arczát kezeibe rejti.) GEORG (ékszeres dobozzal.) Uram, szünjék boszús kedve ! - lám Mily sokszor mondta ön Hogy foglyot férfi sohse bántson ! GÖTZ Ugy, jó fiacskám, menj, oldozd fel hát! GEORG Láttam közöttük egyet. Szép ifju volt. S hogy kötözni kezdtük, Esengve szólt Mennyasszonyának ékszert visz ő, Éppen holnap lenne az esküvő! Csak engedjük útra kelni, - igy kér - S a drága ékszer lesz a váltság bér ! GÖTZ (megindúltan.) Vőlegény volna ? GEORG Úgy mondta S e lánc itt szép. (A dobozból aranyláncot vesz ki.) GÖTZ Hadd lám.- GEORG Ugy szánom, bizony Isten ! GÖTZ (A láncot egész hosszában vizsgálgatja.) Jó munka ! szép. GEORG (buzgólkodva.) Mestere a nürnbergi nép. GÖTZ Óh drága húgom. Nem hozhatok néked ünnepi ékszert ! Hadd tegyem azt a mit te tennél (Georghoz mig odaadja a láncot ) Nézd ! Mennyaszony várja - hadd vigye hát az ékszerét S mondd meg, hogy tisztelteti Götz vitéz. (Függöny.) II. Rész. Oszlopok által kettőre osztott terem az augsburgi császári udvarnál ; a szomszéd termekben álarcosbál van. A hátsó terem (télikert) egy függöny által elzárható, de a kezdetben az egész diszlet nyitva van. Balra karosszék, asztalka égő gyertyákkal. Első jelenet. WEISLINGEN (Fényes öltözetben ül a karosszékben, kezében levelet tart.) Götz, mindenütt csak Götz ! Kimenti Sickingen ! Átkozott csel! Van még barátja ! . . sok, hivebb mint én ! . . . Weislingen, nézd ! - Te még sem tudsz feledni ? Mit ér az udvar ? ez a pompa, fény ! . . . Götz, Maria, barátság, hűség Megcsaltam mindet-magam szintén (Fölugrik.) Megrontott Adelheid! hej, kétszinü ez asszony! Jól látom én, hogy rám únt már! Császári hercegünknek fon ma hálót. No jó, szép gyermekem Váramba zárlak el - És még ma mégysz ! - (A szék támlájára támaszkodva, gondolataiba merül.) Második jelenet. (Jobbról fantasztikus öltözetben jön Adelheid, előtte Franz, mint "lfjuság," egy fegyveres, mint "Férfi." Baljával egy Geniusnak öltöztetett gyermekre, jobbjával egy öreg emberre támaszkodik. Mind a négy kisérő fáklyát hord, s ő virágfüzéren vezeti őket. Weislingen mellett elhaladnak, s megállanak) ADELHEID Mit látok : férj uram, Tán álmot lát? WEISLINGEN Azt. ADELHEID Hogy tetszik önnek ez a kép ? WEISLINGEN (hidegen.) Szép gondolat . . . Mit látok, Franz, te itt? ADELHEID Én hivtam, az ifjúságot adja ő. WEISLINGEN No arra éppen jó. ADELHEID Az ifjú herceg tervezé e bájos tréfát, S hozzája verset irt. Pár szép ölelkező rim a rejtély bűvös kulcsa. WEISLINGEN Károly herceg! s mit játszol benne te? FRANZ Az égi bájt ! ADELHEID (Franzhoz.) De nem, a szerelmet (Weislingenhez.) Ám hallja, most jön a vers Két bimbó az életnek fáján, Egy ágnak adja díszét: Két iker, egy lomb koronáján, Nem választja senki szét. Egy április balzsamos árja, Az nyitotta kelyhüket fel. S mint egymásnak hűséges párja Egymással hervadnak el. Új, szép fényben ragyog az élet A sziv lángja lobogva ég Mig egymásban virul és éled. - A szerelem és dőreség! (kis szünet után.) Nem szól ? - Nem tetszik tán a vers ? (Kiséretéhez) Úgy mehetünk ! Majd más lesz kiváncsi rá. WEISLINGEN (a kisérethez.) Mehettek ! (Adelheidhoz) Maradj ! ADELHEID Ne most! A herceg . . . - WEISLINGEN Ne menj - maradj ! ADELHEID (kelletlenül.) Rövidre fogd a szót! (A kiséret elmegy Franz összehúzza a hátsó terem függönyét.) WEISLINGEN Te innen kastélyomba mégysz, de rögtön ! ADELHEID Elmenjek én ? mit képzelsz, mondd ? WEISLINGEN Úgy illik az, mig férjed messze jár Az őrült lázadókat újból rendbe szedni ! Nagy, súlyos munkát bizott rám a császár ! ADELHEID S e díszes megbizást ki szerzé ? Én ! Én kértem a herceget! WEISLINGEN (csipősen.) Te sokat kérsz, ő még többet ad! ADELHEID! Weislingen WEISLINGEN Csend, ha mondom ! Esküt, szerelmet könnyen áldoztam fel érted Most becsületem téped ! Nem, te mégysz, Vagy pedig viszlek. ADELHEID Te? . . . WEISLINGEN (hidegen.) Te menni fogsz. (gúnyosan.) Most menj, és élvezd, mit az ünnep nyújt, A mig lehet. Szerelmes tréfa, mámor, dőreség Mind fölleled, nyomodban járnak ők ! (Udvariasan üdvözli és elmegy.) Harmadik jelenet. ADELHEID Ne hidd, te lágyszivű férj ! Nem küldesz el! Hiszen csak lépcső volt szerelmed énnekem. Csak talpam ért le hozzád, szívem nem ! Por vagy, a melyet lábamról lerázok. És még számüzöl, te engem, és most ?. . . A kis herceg szívem új reményre kelti ! E márvány vállon bibor lesz a dísz. És fénylő koronát hordoz még e büszke fő. ( A szinfalak mögé kiált ) Franz, Franz! FRANZ (balról.) Asszonyom hítt ? ADELHEID Szólj Franz, mily álruhában jő A herceg mi közénk ? FRANZ Azt hallom, hogy beteg. ADELHEID Úgy mondják, ej, Hogy ne ismerje senki föl. Kutasd ki hol van, nekem tudni kell ! (Franz néma marad.) No nézz rám, mért vagy szomorú ? FRANZ Szent ég - a herceg - és ön! ADELHEID Nem tudod, mit akarsz, És mit beszélsz ? FRANZ (haragosan dobbant) Mert nem akarom - nem ! És többé soha sem teszem - Elöbb Weislingen úr, most jön a herceg ! ADELHEID Franz, bolond lettél ? FRANZ Én? Feláldoz engem, s vélem drága jó urát ! ADELHEID Hát menj ! és árúld el titkom. Eredj hű szolga ! . . . Hajtsd végre a mit meg kell tenned ! Igazán őrült voltam, minek bizott benned Annyit e szív ? . . . (Gyöngéden.) Én szerelmedben hittem és boldog voltam. FRANZ Oh mért nem birom hát kitépni szivem, Hogy éltem áldozhassam önnek fel ! Őrjit e láz, feledve minden ! A vérem lángra gyúl, a vágy megöl ! ADELHEID Én szerelmes ifjam ! (Mind a két kezét megfogja, s magához húzza. Franz sirva borúl a nyakába.) Hagyj el, - mert árúló a fal is. (Kis szünet.) Hisz búcsúznunk kell úgy is, FRANZ FRANZ Mit, válni ? ADELHEID Úgy. A gazdád mondta, Hogy kastélyába menjek, S ott várjam őt be. FRANZ (dobbant.) Pokoli terv ! ADELHEID S te gátolnád meg ? Te ? FRANZ Ha kell, a zsarnok testén gázol végig lábam ! ADELHEID Hisz, téged meg sem tür az udvarában ! . . . . . . És meddig élek elhagyatva ott, Hol szolga van csupán, és nála egy se jobb. Őriz, mig undok vágya jóllakik, S ha reám únt, zárdába dob! FRANZ Soha! ADELHEID Ó Franz ! (Franz nehány lépésnyire eltávolodott tőle, s zokogva takarja el szemeit. Adelheíd utána megy, karját vállai köré fonja, gyöngéden hizeleg neki.) Búcsúzzunk hát, ne hallja többé lelkünk A büvös szót, mely titkon üdvöt nyújt. Hogy mi egy édes csókban üdvöt leltünk Csak álom volt, bár most is lángra gyújt. Én drágám, sirig szeretlek téged; Jövőmnek hiszlek, annyi kín után. Szerelmem édes vágya titkon éget, Szivem lelkem, tebenned él csupán. (Halkan.) Franz, mért kell neked tolvajnak lenni ? Ki karjaimba is csak titkos bünös uton jár. . . Hisz nem sok az, mit megkell tenni : Ne türjed Franz, ne türjed, hisz virrad már! FRANZ Átkozott nap! ADELHEID (gyorsan.) Megmentesz engem Franz ? Megmentesz minket ? KETTEN Ez érzés mily mély . . . Így élni, csak egymásnak élve ! Fürösszön - a kéj, A boldog szerelem élve. Az üdv, hogy hiv ! Vad lángokban lobog a lelkünk ! Megszólalt a szív, S új életre, új vágyra keltünk ! Mily végtelen üdv ez, mely engem betölt ! Mily névtelen, kéjes álmok ! Ah milyen, mélyen sülyed a föld, Mig én fönn az étherben szállok ! A szikra a szivről szivre száll, Mig két tűznek lángja kitör. Ég szűntelen, véget nem talál A győzelmes, vad gyönyör ! FRANZ (reszketve.) Szólj ! mondd ! Mindenre kész vagyok érted! ADELHEID Szabad hát kérni, Franz?. . . FRANZ Ah, kérjed az éltem ! ADELHEID Nem azt ! de halljad ! FRANZ Erőszak nem kell, sem vér... Méreg! FRANZ (visszaborzad.) Méreg ! ADELHEID (kis üvegcsét vesz elő. ) Pár cseppnyi ebből elég lesz! Lassú, de biztos, titkon ől ! FRANZ Mérget adjak uramnak én ? ADELHEID Te nem vagy férfi ! Jön macska módra, titkon éjjel, Lapúlva csendesen, mint tolvaj, rosz gyerek ; Vad mint egy kis csikó, tele szeszélylyel. Mint hű öleb, szeliden hizeleg ! FRANZ A kedvenc szolga ölje őt meg ? - ADELHEID (ki akarja inni a mérget.) Gyáva ! Hát mégis csak félsz? Nézz reám ; ilyen szive van egy nőnek ! FRANZ Nem, szabad lész. - megölöm őt Meg - meg. (Elveszi az üveget.) ADELHEID Óh Franz - megmentesz, drágám ! (Átölelve tartja.) Én haza sietek . . . Hozd meg a jó hirt, Franz ! . . . S vedd át a bért ! FRANZ (kibontakozik.) Ah, Legyen ! (Jobbra elrohan.) ADELHEID ( egyedül, fölegyenesedik.) No zárj el most ! (Balra el.) (A függöny legördül.) Negyedik felvonás. Szabad, kellemes folyami tájék. A háttérben egy vár ormai látszanak. Világos esti szürkület mely a kép végéig éjszakává sötétedik. A szinpad egy pillanatig üres, aztán egy cigány karaván megy a szinen át balról jobbra. Első jelenet. VÉN CIGÁNYASSZONY (fiához, egy vad fickóhoz.) Kis Wolf, fiam, Én mintha valamit sejtenék ! A népség háborog ; Lám Frankent feldúlták, nem is oly rég. Lészen itt is ujra fura dolog ! Kis Wolf fiam, járd be most a falut. A népség nincs honn, ez a fő! Öntsed szét e port, minden kutyának jut . . . És aztán a vajda jő ! (A fiú elszalad, az asszony a másik oldal felé hallgatózik. ) A bagoly szárnya csattog. Közelg a zaj ! Fiúk előre, de mind ! (Mind elvonúlnak. Most még világos van. Tompa kürthangok. Minden oldalról parasztok jönnek kisebb-nagyobb csapatokban, kaszával, fejszével s mindenféle fegyverrel. A szinpad megtelik. ) Második jelenet. METZLER Im zeng a jel, Zúg a panasz. A népért harcolunk! KAR Vivjuk ki szent jogunk! METZLER Kaszára fel, Jó fegyver az! A népért harcolunk ! KAR Vivjuk ki szent jogunk ! METZLER Romokban már A régi vár ! Vívjuk ki szent jogunk ! KAR Romokban már A régi vár ! Vívjuk ki szent jogunk ! METZLER Jaxthausenből nem jött senki, kutyák. (Egy paraszthoz ) Add a jelt. (Kürtszó - szünet.) Semmi válasz - nincs ! EGY PARASZT Úgy- jaj nekünk, Mit érünk, ha nincsen Götz velünk. EGY MÁSIK Hisz olyan tiszta jó a szive. SIEVERS Itt néki minden ember híve. KAR Ha Götz vezet A harc is élvezet. METZLER (ez utóbbi szavakat, sötét arccal hallgatta, bal felé, int.) Jön már! (Általános mozgolodás.) (Titokzatosan magában:) Én tudtam azt, Hogy Götzből nem lesz sült paraszt. Az ő vetése itt virágzik, Bár tudja, hogy nyakával játszik ! Harmadik jelenet. GÖTZ (Baloldalról jön Selbitz Lehrse, Georg s több szolga kiséretében - Metzlerhez.) Te hivtál. Nos mi kell ? KAR Fegyvert fogunk, vívjuk ki szent jogunk. METZLER (adja az alázatost.) Csak benned bizik most a nép ! (Közelébb megy Götzhöz.) És kér, hogy légy vezére, Götz ! KAR Hej ha Götz is köztünk lesz, A zsarnok uralom vérbe vesz. Ha szól egy szót, ha egyet int, Követjük élve, halva mind. GÖTZ (eddig keresztbe font karokkal állott.) Ha most is csak pusztítás, rablás a cél, Mint a weinsbergi hires munka ; Én abban társatok nem leszek, Bárha rögtön itt öltök is meg ! METZLER (magában.) No az meglehet még ! SIEVERS (Götzhöz.) De mi rajtunk nem esik ám meg ez, Ha okos és bátor vezetőnk lesz. GEORG, SELBITZ, LEHRSE Nem hírnevednek útja ez, Itt szégyen száll reád ! KAR A hős szivű Götz, ha vezetőnk lesz, Ki vívjuk a véres csatát ! GEORG, SELBITZ, LEHRSE Ah jer velünk ! Ne érje itt szenny Hős, tiszta fegyvered ! KAR Ah, nincs okod rá, hogy visszamenj, Nyújtsd frigyre a vastenyered. METZLER (Götz barátaihoz). Bár maguknak nem tetszik ez Csak Götz vezet minket, így mondom, így lesz GÖTZ Ki kényszerít engem ? METZLER Mink. KAR Mink. A vezér Te vagy. Te és senki más ! Te védjed jogunk ! Ne nézzed Götz, hogy pórok vagyunk. Hisz nem vagy oly nagy úr. No jöjj, no jöjj, mi nem engedünk ! Felgyújtjuk a házad, no jöjj, Te légy a fő vezér ! Egy napig se türjük a súlyos igát, Mit ránk sok lovag és úr rakott. No mért íngerelsz, megbánod ám ! Felgyújtjuk a házad, no jöjj, Lám e Helfersteiner ; úgy jársz te is! Lerontjuk a házadat, s eltemet a rom ! No jöjj, vagy megbánod még - te magad, fiad, és nőd ! (Reáirányzott dárdákkal mennek felé s fenyegetik.) GÖTZ (kiüti Metzler kezéből a dárdát.) Igy helyes, ti gyávák, hát ki mondom, úgy, Ahogy gondolom. Durvák vagytok . . . Mennyi úrnak vére festette már A sok lándzsát mely fenyeget most! No jertek, pimaszok, öljetek meg, Úgy mint Helfensteinert, gaz csorda ! Ily nagylelkű hős, derék úr előtt Nektek térden kellene csúszni a porba' ! Ők védték a hont, ha az ellen jött, Hős vérük harcmezőn folyt, Családotok, házatok védelmében - S hálátok ezért mi volt? . . . Mind kerékbe törnek, fejetek lehúll. Rút hullátok kötélen rothad ! Mik vagytok ti most? Csonka fejetlen test, Mit a hóhér a vérpadon otthagy ! METZLER (előlép.) Hagyjuk őt - én megyek. Ez fél szegény ! A rombolást, rablást, Jól értem én. (A parasztok hallgatnak.) GÖTZ (magában.) Igy nagyobb bajnak állom útját! (Fennhangon.) Emberek, értsük jól : Hogy ha ok nélkül senki sem tesz semmi kárt, Én leszek vezéretek, én leszek a férfi, A ki ott fenn az urakkal bátran szól! METZLER Mit fecsegsz itten - igen vagy nem ? (A háttérben tűzfény.) Látod-e fényt ! ? (Diadalmasan.) Ez Miltenbergnek lángja ! GÖTZ (Borzalommal.) Nagy ég - ez szörnyű ! . . . KAR Ihaj, csuhaj ! Hogy ég a vár ! Hurráh ! No oda át kezdik már ! GÖTZ (kiséretéhez.) Én innen Miltenbergbe megyek rögtön - Tán nincsen veszve még a vár. Te Georg, siess haza, védd Jaxthausent . . . Jöjj Selbitz, Lehrse, ti is mind ! KAR Éljen a vezérünk, éljen a bátor Götz ! GÖTZ (Távozás közben még egyszer Georghoz fordúl.) És most adj kezet, jó GEORG Oltalmazd nőm, s fiam ! Mást nem tehetnék ! (Embereivel elmegy.) GEORG (a többiekhez.) Utánam ! METZLER (szemtelenül.) Dehogy, Utánam ! itt van Jaxthausen. Ölj, rabolj, pusztits! GEORG Aljas rút volt a terv, ti gazok ! METZLER Az, öcsém! Nesze! (Leszúrja.) GEORG Ég, oltalmazd uram, És árva lelkem. (Meghal.) MIND Hurráh ! hurráh, hurráh ! Most lesz vig tánc ! Hej ! Mordió ! Te gőgös nagy úr, most jól vigyázz ! Leég a vár, a sánc kidől. - A sok száz éves könny és gyász. Ma bosszúra vágyik, pusztit, öl ! (Őrült dühvel hadonásznak fegyvereikkel. A távoli tűzfény erősödik.) (A függöny gyorsan leesik.) Ötödik felvonás. I. Rész. (Weislingen kastélyának parkja. A háttérben középen Weislingen sirboltja. Viharos éjjel két álarcos rémbiró jön baloldalról a szinpad átmérőjén haladva, középen találkoznak.) ELSŐ Titkaink társa, honnét jösz ? MÁSODIK Én északról. És te ? ELSŐ Keletről. Im nyugatról, s délről is A szent boszú birái jönnek. (villámlás, dörgés. Két másik rémbiró jön a fentebbi módon jobbról.) ELSŐ (a harmadikhoz.) Titkaink társa, honnét jösz? HARMADIK Én nyugatról. NEGYEDIK Én délről. MIND A törvénytevés éje szent ! ELSŐ Gyászos e korszak. Vád lázadás És vérontás szerteszét. Götz fogságba esett halálos sebbel. Érzi az úr kezét. A MÁSIK HÁROM Mi a vádad? ELSŐ Egy rút, aljas bünnek a vádja ez. Én vádlok, vádlok, vádlok ! (Fölemeli jobbját.) A TÖBBI HÁROM Kit vádolsz ? ELSŐ Egy nőt! szivében poklot rojt - Weislingen neje, szép ADELHEID Megcsúfolá-e nő a házas frigyet, S férjét méreg által ölette meg. Az a gyermek, Franz, volt a társa ! Halott a férj. A bünös gyermek Maga lett a biró, és halálba ment. A TÖBBI HÁROM Istenre mondd, ki a szivbe lát Tedd éltedet rá, adjad esküd ! ELSŐ (A sirbolt felé fordúl, melynek ajtaja lassan kinyilik, s látni engedi Weislingen koporsóját - fölmegy a lépcsőn.) Im esküszöm Weislingen koporsójára. Hogy Adelheid, a neje, Titkon megmérgezte őt. Im esküm, s a vádam Ti birák! (Dörgés.) A TÖBBI HÁROM Élted lesz az ára, Ha vádad csal ! Azt mondod, hogy gyilkos, házasság törő ? ELSŐ Ezt vallom. Rajta birák ! (A három biró halkan tanácskozik.) A TÖBBI HÁROM Büntesse meg a kötél, a tőr. ELSŐ És most fölemelt kézzel mondjuk : "Átok !" A TÖBBI HÁROM Átok, átok, átok ! (Dörgés. A birák kis botocskát vesznek elő, s kettétörik.) ELSŐ (kötelet és tőrt vesz elő.) Im nálam a tőr, s kötél A szent bosszú titkon él. De akárhol rá talál sújtó kezem. S a bűn teste por leszen ! (villám és dörgés.) (Függöny.) II. Rész. Adelheid hálószobája. Jobbra magas és széles erkély gót ablakkal, székkel. Jobbra hátrább a bejárás. A háttérben magas, széles ágy nehéz függönyökkel eltakarva. Baloldalt benyiló ajtó : a szobalány szobája. Vörös lámpa világitja meg a szobát. Balra elöl karszék lábzsámolylyal, mellette kis asztal ékszerekkel csecsebecsékkel megrakva. Éjjel. Első jelenet. ADELHEID (Fehér hálóköntösben jön a baloldali ajtón. Kinyitja az erkély ablakát. A teli hold fénye ömlik be rajta.) Mily csendes néma, éj ! Hideg Fényt hint a szende hold. Im alszik már a rengeteg. A sziklahegy kiholt. A messze út a völgybe lenn Oly elhagyott, oly árva ! - Jöjj vándor, jöjj, szép gyermekem, Én várlak, karom kitárva. Az úton néma éj lebeg, Itt szivem hőn dobog. A holdnak fénye oly rideg, Míg bennem láng lobog. Te édes, kedves ifjú, jöjj, Jöjj drágám, szép hivem, Jöjj oltsd el égő vágyamat. Mely gyötri bús szivem. (szünet.) Hol késel Franz ? Hisz Weislingen sirján Szerelmünk trónja áll. (Megfordul, s végig tekint a szobán. A lámpa homályosan ég.) A Weislingen sirja?. . . Én mondtam most-e szókat ? A szivem mélyén titkos hideg borzong. Csak nem félsz, Adelheid ? Nem hall az éj. Nem szól a sir, rablás az édes kéj ! (Ujra az ablakhoz megy.) Ott, Ott ! Most fordúl be a szikla sarkon ! Sötét az árnyék - ott! Franz, Franz, no végre, végre ! Most látni fogom rögtön - nem ! (A hold elsötétül.) Irigy rút felleg játszik vélem. Csattog a patkó, hangja ide áthat. (Nagy hangon.) Csillag, csillogj, éj, ó dobd el szürke fátylad Hadd lássam arcát, oh add hogy szép szemébe nézzek Hadd hivja őt a vágy, a melyet érzek ! Drága Franz, Karomba jöjj, te édes ! Nem hallod-e ? Szerelmem hangja cseng ! Vágtatva jőjj! Ah gyorsan, gyorsan! Birásodért a szivem úgy eseng ! A szikra szivről szivre száll, Mig két tűznek lángja kitör, Ég szünetlen, véget nem talál. A győzelmes vad gyönyör! Ah, ködkép ! Mit? Ez nem Franz, Mily sötét alak ! Sovány mint a lova, lépésben halad. Nem Franz - biz ez nem Franz ! De mit tesz az, Hisz sok lovag jár erre! . . . A kapu felé jön . . . És most leszáll ! Ez álarc ! (Három tompa ütés hallatszik. Adelheid iszonya kiáltásban tör ki.) A rémbiró ! Elvesztem ! végem ! Ne nyisd ki . . . ne ! Megállt a szivem, Szólni sem birok . . . jaj megfulladok . . . (Az asztalhoz tántorog, hol egy csengetyű van. Hevesen csenget) Irmgard, Irmgard jer gyorsan ! Segits, jertek szolgák ! Szolgák ! (Tompa, zürzavaros hangok a szinfalak mögött. Megnevezhetetlen aggodalommal vánszorog az ablakhoz.) A kapu nyitva ! (Összeszedi magát, s a szobán át a baloldali ajtóhoz megy, s a bezárt ajtót rázza.) Irmgard ! Irmgard ! A rémbirák ! Ne hagyj ide kint ! Óh irgalmazz', óh kérlek, vedd el Az ékszerem, - a váram, - mindent ! Mindent ! (Kétségbeesésében vonaglik.) (Összerezzen, s a jobboldali ajtóhoz rohan ; hallgatózik.) Csitt! ni hogy jön, hogy csoszog ! A pokol itt van, itt van ! (Őrült sietséggel zárja be az ajtót. Reszketve menekül a fülkéhez, s félrehúzza a függönyt Az ágy látható lesz. Fölkiált, s hátrafelé mutat.) Ott, amott jő! Ég, orgyilkosok! (Vad borzalommal hátrál a szinpad közepéig.) Huh ! . . segítség ! . . , segítség ! . . ah ! (E pillanatban megjelenik a rémbiró ; a függöny mögül előlép. Sovány, fekete álarccal, fehér kötelet tart kezében. Adelheid karjait tartja maga elé s végtelen iszonyattal fordítja el fejét. A biró nyakába dobja neki a hurkot, hátrafelé vonszolja, s az ágy lépesőjén megfojtja. Adelheid hörögve kiáltozik.) . . . Irgalom . . . irga . . . lom. (A biró bevégezte művét : az élettelen Adelheidot az ágy lépcsőjén hagyja. Előre lép, s merőn néz a hullára, hogy vajjon mozog e még? Hanyagúl lép aztán a baloldali ajtóhoz tőrt szúr bele, arra akasztja a kötelet: egy titkos kulcscsal kinyitja a jobboldali ajtót és elmegy.) (A színpad elsötétül, sürű fátylak ereszkednek alá.) Zárókép. A fátylakon fénysugár tör keresztül, s azok lassan fölemelkednek. Barátságos kertecske a börtöntorony előtt, mely balra emelkedik, s vaspántos ajtaja nyitva van. Nehány bokor virágzik. Balra, a közép felé fordítva haránt áll egy egyszerű karszék, melyben Götz éppen most halt meg. Egyik kezében fehér pergament tekercset tart nagy pecséttel: a megkegyelmezés okiratát. A háttért és jobboldalt alacsony fal zárja körül. Elsbeth térdreborúlva arcát a kimúlt férj ölébe temeti, Carl, Götz fiacskája mellette térdel. Lehrse hajadonfővel hátulról hajol a karszék fölé, Maria, Götz balján egyik térdére támasztja kezét, szemeit elfödi és sir. A torony ajtajánál az öreg börtönőr áll egy csomó kulcscsal, fövegét kezében tartja. A függöny lassan legördűl. V É G E.