Ottorino Respighi Belfagor opera két felvonásban, elő- és utójátékkal (Librettó: Claudio Guastalla) Candida szoprán Baldo tenor Belfagor (Ipsilonne, Vándor) bariton Mirocleto basszus Olimpia mezzoszoprán Fidelia szoprán Maddalena szoprán Az öreg bariton A Fiú szoprán Menica mezzoszoprán Don Biagio basszus Háznagy bariton I. Barát bariton II. Barát bariton ELŐJÁTÉK Egy kis falu tere a toszkán tengerparton a patikus házával. Éjszaka. BALDO Candida! Candida! Ó Istenem! Még nincs itt! De mit csinálhat? Miért nem mutatkozik? Nem tudja, hogy hajnalban felszedjük a horgonyt? Szívtelen Candida! Szívtelen Candida! (Candida jelenik meg az ablakban.) Ah, te vagy? Bocsáss meg drága szerelmem, szent szerelmem! CANDIDA Miért? Mit tettél? Ki vele gyorsan! Azt akarod, hogy megöljön a sírás? BALDO Téged megölni? Téged én... Én, aki minden reggel a halál kínjait szenvedem, mert rólad álmodtam, s aztán, mikor felébredek, nem vagy mellettem? (Candida kezét csókolja.) Ahmm! CANDIDA Baldo ne, Baldo, térj észre! Elég... csillapodj... Tényleg oly nagyon szeretsz? Akkor miért kelsz folyton útra? A felső ablakból fürkészem a tengert, hallgatom lassú lélegzését s hallom, ahogy a szívem zokog itt bent és énekel: Ó gyémánt szemekhez hasonló csillagok, nézzétek át helyettem, remegő fényű csillagok! Ó mérhetetlen tenger, légy jó hozzá: féktelen hullámaid változtasd kezes báránykákká, s tartsd távol tőle a sziréneket! Ó baráti misztrál, siettesd, siettesd őt: vitorláit fordíttasd vele lánykája felé, aki úgy várja őt... De lám te száraz szemekkel távozol, s még azt mondod, hogy oly nagyon szeretsz... BALDO Még ha távozáskor úgy érzem is, hogy meghalok, távozni vágyom minden órában, minden pillanatban, oly nagy az öröm, mit érzek, a boldogság, mely eltölt a megtéréskor. És így naponta ezerszer és ezerszer szeretnék tőled eltávozni, annyira édes hozzád visszatérni. MIROCLETO HANGJA Est... Non est... Est... Non est! CANDIDA A papa! A papa! Most menj! BALDO De még beszélnem kell veled az útról... CANDIDA Majd később, szívem... (El.) BALDO Fél óra múlva. (El. Mirocleto mester ingatag léptekkel, kezében kulcscsomóval jön.) MIROCLETO Est. Non est. Est. Non est. Est. Est! itt vagy a markomban. Az enyém vagy! Már nem menekülsz! Kulcs, kapu, zár, ágy négy sarkalatos pont... négy egyszerű összetevő... Miféle huncutság ez? Ki lopta el a zárat? (Belfagor, egy nagy fülű, hosszú farkú, szarvatlan ördög lép be.) BELFAGOR Pszt, barátom? (Belfagor kezét nyújtva köszönti Mirocletót. Mirocleto sebesen hátrál, mígcsak el nem csúszik a szökőkút szélénél.) BELFAGOR Kedves barátom, nem sérült meg? MIROCLETO Semmiség. Köszönöm. Szolgája. BELFAGOR Mélységesen fájlalom, hogy akaratlanul is oka lettem... MIROCLETO Már, hogy lett volna, igen tisztelt uram, az évek... BELFAGOR A pálinkás évek? MIROCLETO Pálinkások? Ugyan, hisz Lacryma Christit ittam! (Belfagor villámsújtottan vágódik el a földön.) Quid video? Kiválóságod a morbus sacerban szenved? Ajánlhatok önnek egy különleges, csalhatatlan gyógyszert... BELFAGOR Maga tehát orvos? MIROCLETO Sokkal több: Mirocleto mester, kiérdemesült köpölyöző, mindig az ön szolgálatára,... izé úr... BELFAGOR Belfagor. MIROCLETO Be... Be... Be nagyon szép név! BELFAGOR Még nem fejeztem be: Belfagor főördög. MIROCLETO Fő...?! BELFAGOR Ez a "fő" nálam nagyjából annyit ér, mint magánál a "kiérdemesült". Találja ki, miért jöttem a pokolból erre a világra? Hogy feleséget szerezzek magamnak... MIROCLETO Vegye az enyémet! BELFAGOR Nem, kedves barátom, nekem nem kell senkinek a felesége: olyat keresek, aki csak az enyém... MIROCLETO Szegény ördög! BELFAGOR Segítségemre lehetne... MIROCLETO De uram, én gyógyszerész vagyok! BELFAGOR Eh, menjen már! Barátok között! Én jóakaratú tanácsot kérek magától, nem lévén jártas ezen a világon. MIROCLETO Baráti tanácsot? Forduljon vissza a pokolba, sokkal jobban jár... BELFAGOR Sajnálom, de ez lehetetlen. Felsőbb parancsra vagyok itt: bizalmas feladatot kell végrehajtanom. Számtalan férfilélek száll alá Birodalmunkba, s azt vallja mind, vagy csaknem valamennyi, hogy semmi másban nem hibáztak, csak abban, hogy megnősültek. Mínosz és a többi bíró kezdetben szerfölött csodálkoztak ezen, s úgy vélték: mindez a női nem elleni rágalom, de aztán kétség fogta el őket, s elhatározták, hogy kikérik királyunk, Pluto és többi fejedelmünk véleményét. Az ügyet valamennyien igen lényegesnek tartották, hosszasan vitatkoztak róla, s végül abban egyeztek meg, hogy elküldik egyikünket tapasztalatszerzésre. Mivel nem akadt, aki ilyen súlyos feladatra önként mert volna vállalkozni, sorshúzáshoz kellett folyamodni, amely a szerencsétlen főördögre, Belfagorra, az ön szolgájára esett, aki százezer dukátot és világos, de szigorú megbízásokat kapott: hogy jöjjön haladéktalanul a földre, és nősüljön meg... MIROCLETO (Százezer dukát!) BELFAGOR ... és éljen vele tíz évig, majd térjen vissza és számoljon be arról, hogy milyen feladatok és előnyök származnak a házasságból. MIROCLETO (Százezer dukát!) BELFAGOR Toszkána bájos földjét választottam, a többi föld virágát, ahol minden nő oly kedvesnek és oly tisztességesnek látszik; és kutatva járom, elkerülve a nagy és veszedelmes városokat, mert túl sok rosszat mondott róluk egy bizonyos költő, amikor látogatást tett nálunk a Pokolban. MIROCLETO (Százezer dukát!) BELFAGOR Most, hogy ismered az okot, ami engem beszélni késztet, mondd meg nekem kibúvó és kertelés nélkül, van-e itt olyan erényes leány, olyan egyszerű és szerény leány, aki méltó hozzám, méltó a kezemre, méltó fejedelmi... MIROCLETO (Százezer dukát!) BELFAGOR ...rangomra, tízévi emberi életemre és hűséges szerelmemre. Nincs vesztegetnivaló időm: ki a legkülönb lány ezen a vidéken? MIROCLETO Eh! Legkülönb nincs... nincs... mert... három van, meg aztán... de megbocsásson... egy ördög .. hogy lehet ez? BELFAGOR Nyugodjék meg: virradattól kezdve ember leszek az emberek között, úgy mint maga. Levetem az ördögbőrt, a bűnt, a gonoszságra való készséget. És mindvégig, míg tart a kísérlet - érti - egyszerű halandóvá változom. MIROCLETO Világos! Világos, mint a nap! Most már nyugodt lelkiismerettel ajánlhatom Excellenciádnak a lányaimat. BELFAGOR A maga lányait? Hisz ez nagyszerű! Kedvemre való apósom lesz! (Jobbját nyújtja Mirocletónak.) Tehát holnap: készítsen nekem valami jó ebédet. MIROCLETO De miért holnap? Most rögtön! Van egy kis borocskám lenn a pincében... BELFAGOR Nem: most ruhát kell váltanom; majd holnap reggel megisszuk. MIROCLETO Legyen, de legalább a csomagját itt hagyhatná... BELFAGOR Köszönöm, nem. Látja? Hajnalodik... mennem kell... (A kakasszóra Belfagor eltűnik. Mirocleto kinyitja háza kapuját, belép.) (Candida lemegy a terecskére. Baldo hozzáfut.) BALDO Ne sírj, ne sírj... Mire való ez? Visszatérek gazdagon... és élünk majd én érted, te értem... És lesz majd egy kis házunk a tengerparton... CANDIDA Egy kunyhó és a te szíved... BALDO ... és a téli estéken, a tűzhelynél ez édes, nyugodt révben a szerelemről beszélgetünk... CANDIDA S körül a rézedények visszatükrözik a lángok lobogását... BALDO És a te ajkadról édes dal hangzik fel: a bölcsődal ... CANDIDA Egy gyermek, egy gyermek! Egy barna fejecske fürtös hajjal, amilyen a tied, Baldo... BALDO Ó, egy szőke fejecske... CANDIDA ...és ring a bölcső, és ring a bölcső... BALDO Ég veled, szerelmem, itt a nappal! Ég veled, Candida...! CANDIDA Figyelj ide: holnap, a livornoi pihenőnél, menj fel ájtatosan Monteneróba, kérd a Madonnácskát, aki rád tekint, s tégy fogadalmat, hogy amikor visszatérsz együtt megyünk el hálát adni neki, s viszünk egy gyertyát és egy ezüstszívet... Ég veled, szerelmem! BALDO A csók, amit ajkamra adtál, számomra hűséged záloga a várakozásban, a másik meg útravalóm és védelmezőm! Nem árthat nekem a vihar! A vész el nem veszíthet! Én a homlokomon csillagot hordok! CANDIDA Jó utat, szerelmem! BALDO HANGJA Candida, ég veled! ELSŐ FELVONÁS Különös helyiség: egy kicsit fogadószoba, azonban konyhának, jobboldali része pedig gyógyszerész-laboratóriumnak is szolgál. OLIMPIA Jól van, Candidám! Már fent vagy! Jó napot! CANDIDA Jó napot! OLIMPIA Már fent vannak? Fidelia, Maddalena, siessetek, siessetek, már elsőt harangoztak! ... Ó, Mirocleto, misére megyünk! Ó, Mirocleto, valaki zörög! CANDIDA Mama... egy uraság... OLIMPIA Szűzanyám! (Ipsilonne úr jön be. Nyomában piros libériás szolga.) CANDIDA Mama, én kimegyek. OLIMPIA Miben lehetek Uraságod szolgálatára? IPSILONNE Bocsásson meg: ez a legkisebb? OLIMPIA Mit parancsol? IPSILONNE Azt kérdezem... hogy ez-e a legkisebb lánya... OLIMPIA Igen, igen, a legkisebb... IPSILONNE Gratulálok kedves asszonyom: nagyon aranyos!... OLIMPIA Honnan tudja? IPSILONNE Mirocleto öreg barátja vagyok, a család barátja, aki egy ígéretet jön teljesíteni... De a mi Mirocletónk még alszik? OLIMPIA Mindjárt felköltöm! IPSILONNE Ne zavarja... még olyan korán van! OLIMPIA A helyzet az, hogy nekünk misére kell mennünk... (Fidelia és Maddalena lejönnek a lépcsőn.) IPSILONNE Ó kérem, kérem! Ha megengedi, itt maradok és megvárom... FIDELIA Excellenciás uram! MADDALENA Excellenciás uram! IPSILONNE Asszonyom, szépséges kisasszonykák... OLIMPIA Akkor... engedelmével... (Olimpia kimegy. őt követi a két lány.) IPSILONNE Alichino, látod: Éhség Asszony udvarába tévedtünk... Abban a veszélyben vagyunk, hogy hoppon maradunk, vagy csak kenyeret és szalámit kapunk. Fuss a palotába és figyelmeztesd a háznagyot, hogy keltse fel a szakácsokat, élessze e tüzet és készíttessen mindenkinek... Hagymát és paprikát ecetesen, vajas-velős pirítóst szardíniával rizskását sok szarvasgombával, májas és articsókás ragulevest, rákot és aragosztát zöld mártással, mustárral töltött pulykát. Mindezt jól beborsozva, sok kapribogyóval sok mustármaggal, szegfűszeggel, sáfránnyal, ahogy szeretem. Gorgonzola-sajtot és mindenféle gyümölcsöt, és egy hatalmas puncstortát spanyol borokat, pezsgőket, konyakot, kávét. Mindezt egy óra múlva. Repülj! (A szolga távozik. Maddalena lép be.) (Ah, ah!... Akarom mondani!... Lám csak, a barna!) MADDALENA Bocsánat: itthon felejtettem a kesztyűmet... IPSILONNE Ez számomra nagy szerencse, kisasszonykám: nem várt szerencsében van részem, ami kedvez terveimnek... (Megpillantja Fideliát, aki ugrándozva, nevetve lép be az üzletbe.) (Ah, ah! Akarom mondani!... Lám csak, a szőke!) MADDALENA Istenem! A nővérem!... FIDELIA Az asztalon felejtettem az imakönyvemet... Talán zavarok? IPSILONNE Ugyan már! Kettő társaságában kétszeres a boldogságom! Mialatt folyik a keresgélés, felelnének egy kérdésemre? Egyetlen egyre mindössze. Igen? Tegyük fel, hogy belefáradva utazásokba, jövedelmező üzletkötésekbe, boldog és szomorú, fejedelmi és póri szerelmekbe, rafinált élvezetekbe, pokoli ivászatokba, szeretném nyugodtan élvezni gazdagságomat a házasélet tiszta örömeiben és egyiküket nőmnek választanám... FIDELIA Kit? MADDALENA Melyikünket? IPSILONNE Tegyük fel, hogy egy napon oda a kastélyunkba vetődne egy ifjú, szép, gazdag vendég, akiről az a hír járja, hogy nagy hódító, ellenállhatatlan ember... Értik? FIDELIA, MADDALENA Igen uram... IPSILONNE És végül, tegyük fel, hogy azon a reggelen azt óhajtanám, hogy menjünk misére, tudni szeretném, hogy az én hűséges feleségem otthon hagyná-e a kesztyűjét, vagy az imakönyvét? FIDELIA Ó! Nem! MADDALENA Ó! Nem! Nem! IPSILONNE Tehát bízhatnék benne? FIDELIA, MADDALENA Ó igen, igen! IPSILONNE Mint ma az édesanyjuk? FIDELIA Annál jobban, MADDALENA Sokkal jobban! IPSILONNE És a kettő közül melyikben? FIDELIA Bennem! MADDALENA Bennem! IPSILONNE Milyen kár, hogy történetesen nincs szándékomban házasodni! IPSILONNE Ezért mondtam, hogy "tegyük fel"... Nincs ilyen szándékom! És azt elérni, hogy legyen, elcsavarni a fejemet nem könnyű dolog... Ennek nem sikerült! (Egy miniatúrát mutat.) MADDALENA Oh! Barna, mint én... IPSILONNE Szép volt, mint soha senki más Konstantinápolyban, s azon a napon, melyen elhagytam, a Boszporuszba ölte magát. MADDALENA És miért hagyta el? IPSILONNE Ezért. (Egy másik miniatúrát mutat.) FIDELIA Oh! Szőke mint én... IPSILONNE Egy főherceg felesége: meglátott... rámosolyogtam... szerelemre gyulladt... szerettem! ... MADDALENA És a férje? IPSILONNE Megöltem! FIDELIA Micsoda élet az öné! MADDALENA Egy regény! IPSILONNE Egy?... Nézzék! Mennyi! (A mellényét mutatja, amelyen keresztben miniatúrákból összerakott arany óralánc látható.) FIDELIA, MADDALENA Ezek mind? IPSILONNE Ezek a legérdekesebbek, a többit szeretném elfelejteni... De minden nőben van valami felejthetetlen... (Egy miniatúrát mutat.) Ennek az éles körmei egy kicsit mint a magáé, szép Maddalenám, és mikor karmoltak, mily gyönyörteljes volt a fájdalom! FIDELIA És ez? IPSILONNE Az arca olyan volt, mint a kamélia fénye, egy kicsit mint a magáé, kecses Fideliám! FIDELIA És ez? IPSILONNE Ah, könyörgök, hallgasson! Nem tudja... FIDELIA, MADDALENA Mit? IPSILONNE Ne szítsák fel a tüzet, mely rejtve lappang, ne keltsék fel újra a borzongató vágyakat a véremben! Édes száj! Édességes ajkak! Nem volt szép, de egy sem tudott úgy csókolni engem, mint ő! Őt elvettem volna, őt el, őt el! Nem lesz többé senki, aki úgy csókolna engem! (Mirocleto belép.) FIDELIA Uh! MADDALENA Én szerencsétlen! (Elmennek.) MIROCLETO (Két-három lépcsőnyit üldözi őket.) Nesz... tek... És gratulálok anyátoknak, hogy ilyen jól vigyáz rátok!... IPSILONNE De... bará... tom. MIROCLETO Uram! Kérem, helyezze magát kényelembe... Minek köszönhetem a megtiszteltetést? IPSILONNE Tehát, drága barátom, nem ismer fel? MIROCLETO Ön B... IPSILONNE Ipsilonne. MIROCLETO Menjünk, ki innen, maga... IPSILONNE Ipsilonne úr. (Megragadja Mirocletót és megmutatja neki a távolban a kastélyt.) MIROCLETO És a kettő közül ott fent, melyik az a szerencsés, aki jobban megtetszett önnek? IPSILONNE Egyik sem... MIROCLETO Egyik sem? Vagy tréfálkozunk? És mégis... úgy érzem... IPSILONNE A harmadikat szeretném. MIROCLETO Ah! Candidát... De... IPSILONNE Candida! Holdat idéző név!... Hattyúszárny, mely a kristálytiszta vizet fodrozza! Csiszolt márvány ragyogása! Liliom illata! Friss, mint az érintetlen hó, mint a tenger habja. Kellemes, mint a tejszín, mely szétolvad a szájban. Név, mely vágyat kelt! Tetszik nekem... Feleségül veszem. Megértette? MIROCLETO Megértettem... Csupán, csak... IPSILONNE Csupán csak?!... MIROCLETO Ő a legkisebb... IPSILONNE Annál jobb! MIROCLETO Nem tud semmit... IPSILONNE Annál jobb! MIROCLETO Nagyon félénk... IPSILONNE Annál jobb... MIROCLETO Szükség lenne rá... hogy beszéljek vele, és esetleg latba vessem az atyai tekintélyt! IPSILONNE Mitől fél? Hogy nem fogok tetszeni? Nem látja rokonszenvesnek ezeket a ruhákat, ezt az arcot? Nem látja elég csábítónak az érveket, melyeket ismer? MIROCLETO Igen, igen de nem szeretném... IPSILONNE Elég! Hallgasson! Jönnek! Hagyjon egyedül vele, és vigye ki a feleségét. (Olimpia lép be nyomában Candidával.) MIROCLETO Asszonyom, abban a hasonlíthatatlan szerencsében részesültem, hogy bemutathatom a neves és nagyszerű Ipsilonne lovagnak, aki szerény asztalunknál, azt megtisztelő vendégként méltóztatik helyet foglalni Egyszersmind leányainkat szeretné megismerni, s közülük kiválasztani egyet, hogy fényes nászszobájában társa legyen. OLIMPIA Már részeg... ilyen korai órában! IPSILONNE Ez az igazság, asszonyom. MIROCLETO Méltóztassék hát haladéktalanul a leányok keresésére indulni és illően bemutatni őket leendő vejének. Jól mondom? IPSILONNE Helyesen szólt... Most jöhet maga... azzal a borocskával... MIROCLETO (Fölemeli a csapóajtót és lefelé indul.) Leányom, az ég akarata... IPSILONNE Azt a bort... azt a bort... Candida! CANDIDA Parancsoljon, uraságod... IPSILONNE Visszavonult módos kereskedő vagyok, gazdag élvhajhász, aki immár belefáradt a kalandokba, s nyugalmas fészket keres, és egy drága hitves hűséges szívét. Fészeknek megvettem azt a kastélyt, s azt dísszel, aranycsillogással még szebbé teszem belül és kívül egyaránt. S most jövök, hogy elraboljam önt abban a királynőhöz méltó hordszékben, mely sárga és illatos, akár a cukrozott mandula. Azok a szolgák ott az ön intését lesik, én pedig komornyikjának ajánlkozom, tengereket és hegyeket ígérek önnek: csipkehegyeket és brokáttengereket, gyöngytavakat, gyémántréteket, szín rubin kerteket, smaragd-folyókat és illatszerek felhőit... Bármi az, amit kíván: csak kérje, s az öné lesz. (Előrehajol, hogy szájon csókolja a lányt, aki arcul csapja Ipsilonnét.) CANDIDA Papa, Mama! IPSILONNE Ah! Drága! Drága! Ezt akartam! Erre vágytam! Íme a bizonyság! Kivételes leány! Tiszta teremtmény! (Olimpia, Fidelia, Maddalena és Mirocleto jön.) Mirocleto mester, megkérem a leánya, Candida kezét! MIROCLETO És én boldogan adom azt önnek, fiam! CANDIDA Nem, Istenem, nem! (Olimpia karjaiba ájul.) MIROCLETO Az öröm... a felindulás... (A szín megtelik szolgákkal, akik hosszú sorban jönnek, megrakodva tálakkal, borokkal.) CANDIDA Baldo, ó Baldóm; nem hallod a sírást, nem hallod a kiáltást, mely szívem mélyéből fakad? Fuss, fuss! Én csak a tied vagyok, s megvédem szerelmem az egész világ ellen! FIDELIA, MADDALENA Ó jaj, én reménykedésem! Ó jaj, kialudt balga láng! MADDALENA Ó, jaj, sors, aki vakon veted oda ajándékodat! IPSILONNE Friss, harmatos rózsát szakítok, belefeledkezem a szerelmes játszadozásba: érintetlenség, titokzatos édesség, tiszta víz permete tüzemre. CANDIDA Ó, Baldo, én Baldóm: fuss ide! Ah! A tied vagyok, egyedül a tied! OLIMPIA Nem tudom, hogy félelem vagy öröm miatt reszket a szívem, mikor megáld és reszket a kezem, mely téged simogat! Isten oltalmazzon téged, ó leányom, és légy boldog! FIDELIA, MADDALENA Ó, aki a rokka és az orsó mellett elégedett volt: én, aki arra születtem, hogy trónra lépjek! IPSILONNE Friss, harmatos rózsát szakítok, belefeledkezem a szerelmes játszadozásba: érintetlenség, titokzatos édesség, tiszta víz permete tüzemre! OLIMPIA Isten oltalmazzon. MIROCLETO Most pedig hasam, legyél veremmé, mert eltelsz a mindent gyógyító isteni szerrel. Hull ránk az üdvösséges manna... és most hasam, legyél pincévé! IPSILONNE Ah, tiszta víz permete tüzemre! Érintetlenség, titokzatos édesség! FIDELIA, MADDALENA Ó, jaj, reménykedésem! Ó, jaj, kialudt balga láng! OLIMPIA Nem tudom, hogy félelem vagy öröm miatt reszket a szívem. Isten oltalmazzon téged, ó, leányom, légy boldog! Ó, leányom, légy te boldog! Ah! MIROCLETO Hasam légy veremmé, stb. CANDIDA Ó, én Baldóm, nem hallod a sírást? stb. IPSILONNE Friss, harmatos rózsát szakítok, stb. Titokzatos édesség! Ah! FIDELIA, MADDALENA Ó, jaj, kialudt balga láng! Ó, jaj, én reménykedésem! Ó, jaj, sors, aki vakon veted, veted oda ajándékodat! Reménység, ó, balga láng! Ah! (Mialatt valamennyien asztalhoz ülnek, leereszkedik a függöny.) MÁSODIK FELVONÁS Nyolcszögletű szoba Ipsilonne úr kastélyának egyik tornyában. Három inast látunk kijönni Candida szobáiból, arcuk haragtól ég. IPSILONNE Menjetek a pokolba! CANDIDA Ha-ha! IPSILONNE (Olimpiához) Hallotta? Itt hagynak!... Családom e régi, hűséges, tisztességes szolgálói nem tudják tovább elviselni a maga lányát!... Visszamennek a falujukba... CANDIDA Tegyen hasonlóképpen!... OLIMPIA A te férjed! CANDIDA Nem. OLIMPIA Légy jó... CANDIDA Nem. OLIMPIA Neked kell engedni: gondolkozz... CANDIDA Nem engedek. OLIMPIA Anyád kér... CANDIDA De én nem akarom. FIDELIA (Maddalenához.) Szelídet akart! Jól kiválasztotta! MADDALENA Most már csak tartsa meg magának! OLIMPIA Ez a megmagyarázhatatlan gőg nem illik hozzád, és engem annyira bánt... FIDELIA (Maddalenához, Ipsilonne felé intve.) Jól áll neki... MADDALENA (Fideliához.) ...mintha neki találták volna ki... OLIMPIA Halasszuk el az ünnepséget... MADDALENA És a vendégek? FIDELIA És a vőlegényeink? MADDALENA Tehát erre megy ki a játék? FIDELIA Ó, Ipsilonne úrnő, ne sértődjék meg, ne eméssze az irigység, ha szerencsénk nekünk férjet szerez... A HÁZNAGY Miramonti bárója! FIDELIA Jövök! A HÁZNAGY ...és Valfiorita grófja. MADDALENA Már itt is vagyok! (A két lány repül és hátul eltűnik.) IPSILONNE Candida, utoljára kérlek: hallgass meg... (Candida felkel, hátat fordít neki és eltávozik szobái felé, Ipsilonne haragtól vörösen kimegy a bálterem felé.) OLIMPIA Látta? MIROCLETO Láttam. De megvan az a jó szokásom, hogy nem teszem az ujjam férj és feleség közé. OLIMPIA Ó, szentséges Szűzanyám, és még sincs szándékában... MIROCLETO Már volt szerencsém, hogy figyelmeztessem önt, asszonyom, mennyire közönséges, hogy ilyen modorban, és ilyen erősen fejezi ki magát. OLIMPIA Hall engem valaki? MIROCLETO Igen! Itt a házastársa. Megengedi, hogy megkínáljam? Igazán kiváló!... OLIMPIA Köszönöm. MIROCLETO Kérem. Újból azt ajánlom, hogy tanúsítson több méltóságot... OLIMPIA Méltóságot? Nem értem . . . MIROCLETO Kár. Más az ön helyében mindig mindent értene... vagy legalább... úgy tenne: kerülje a gyerekességből fakadó nevetségességet, nehogy... figyelje, hogy mit teszek, és tegyen ön is úgy. OLIMPIA Jó, jó... De én Candidára gondolok. Lehet, hogy tönkremegy bele... Ezt a házasságot ön akarta... MIROCLETO Akartam? Bocsánatot kérek. A hozzájárulásomat adtam egy gazdag és tiszteletreméltó házassághoz és úgy gondolom... BALDO (Mindenre elszántan belép.) Hol van Candida? OLIMPIA Baldo, maga itt? MIROCLETO Miféle merészség ez, hogy megjelenik a színem előtt? BALDO Candida? Mondják, mit tettek vele? MIROCLETO Megtiltom magának!... BALDO Maga? Mit tilt meg nekem, lányai kereskedője?! Én vagyok, érti, aki nem engedem, hogy mozduljon, beszéljen... hogy hozzám közelítsen, ha kedves magának az a feneketlen... MIROCLETO (Koldus, pimasz népség!) BALDO és bortól elnehezült gyomra. (Olimpiához.) És maga, aki tudott szerelmünkről, esküvéseinkről, ah, maga, akit anyámnak neveztem, maga nem riadt vissza attól, hogy belemenjen eme szennyes üzletbe, bajok forrásába... OLIMPIA Ne, fiam, ne, nyugodjon meg, csillapodjon, az Isten szerelmére! Mindent meg fog tudni... BALDO De nem magától! De nem magától! OLIMPIA De igen fiam, de igen! BALDO Candidával akarok beszélni! Hívja ide! Itt várom. OLIMPIA Baldo... BALDO Itt várom... OLIMPIA Fiam, az ég szerelmére, arra az érzésre, melyet iránta táplál... ne csináljon botrányt! Idehozom, de most menjen... legyen jó... jöjjön vissza később... ígérem! BALDO Elmegyek. Pár percre. De... jól vigyázzon! (El.) IPSILONNE Jó étvágyat! MIROCLETO Szeretném nyíltan kifejezni sajnálatomat... IPSILONNE Kevés: itt azonnali intézkedésre van szükség, vagy megmutatom, ki vagyok... Ekkora szégyen! Rajtam röhög az egész környék, látva, hogy alázom meg magam egy gyógyszerész lányának lábai előtt... MIROCLETO De uram... IPSILONNE ...hogy pazarlok egy hónapja aranyat és kincseket, miket ő nem értékel; nevet rajtam, aki magukat mind az én rangomra voltam kegyes felemelni! Engedelmességet kívánok, vagy hagyom magukat főni ebben a pokolban és elmegyek. Bizony! Amit átéltem, elég nekem mindörökre; torkig vagyok magukkal, torkig vagyok ezzel a csupa könny és sóhajtás anyóssal, torkig vérszívó sógornőimmel, csak az a, ó, jaj, túl tisztességes tiszta jegyes éheztet, aki ilyen kemény próbának tesz ki engem, hogy már hét éjszaka sóhajtozom szobája előtt! OLIMPIA A gátlás, a szemérem teszi vonakodóvá... IPSILONNE Lehet; nem értek hozzá. De kérdezem magát, apósom uram: a maga felesége lány volt? OLIMPIA Uh! Szép Szűzanyácskám! IPSILONNE És az esküvő után hét nappal ott tartott, ahol én vagyok? OLIMPIA Szent Antal! Bocsáss meg! (Kimegy az erkélyre.) MIROCLETO Vőm uram, helytelenül teszi, hogy ilyen dolgokat feszeget. Ami pedig önt illeti, ha nem képes leszakítani azt a gyümölcsöt, amit a szerelem nyújt a szerelmeseknek, ez olyan kérdés, ami nem rám tartozik. (Kimegy.) IPSILONNE Nagyszerű! És elmegy! Ha segítségét kérem, íme méltóságba burkolózik, meghajol és elvágtat! Méltóság? Jó, de nem ekkora! (Candida szobái felé intve.) Tisztesség? Jó, de nem ilyen túlzott! Nem tudom, mit kellene tennem... Ravaszság? Ugyan! Ebben mindig megelőz egy lépéssel... Erőszak? Nem tudom megtenni. Most valami új érzést tapasztalok magamban, egy képtelen és valószínűtlen érzést, ami elveszi erőmet, lefegyverez és egy nőcske kis kezei közé vet. Ah, ha azok ott lent látnának engem ádámi külsőmben! Ha tudnák! Én... szeretek! (Candida lép be; szeme sírástól vörös. Olimpia nehézkesen követi.) CANDIDA Hol van hát? OLIMPIA Hallgass! IPSILONNE Ah, köszönöm, hogy újból jó vagy, és meghallgattad kérésemet és a többiekét! Íme, általad a ma esti ünnepség elnyeri koronáját... Köszönöm! Add a kezed, hogy megcsókoljam... CANDIDA Kérem... távozzék! (Fidelia és Maddalena bejön.) Látja: keresik... FIDELIA, MADDALENA Sógor, sógor, végre megtaláltuk! CANDIDA (Megpillantja Baldót, aki az üvegen át leskelődik.) Mama, ő az, ott van! (Kezével jelt ad Baldónak, hogy várjon.) FIDELIA, MADDALENA Várják a játékasztalnál... IPSILONNE Jól van: jövök. MADDALENA Kedves sógor, a vőlegényem; a gróf veszített... IPSILONNE Jól van: kifizetem! FIDELIA A báró keresi: valami ügyletről lenne szó... Szeretne... IPSILONNE Pénzt, pénzt... Tudom. CANDIDA (Hirtelen teljesen megváltozik: mosolyog.) Menjen, barátom! Rövidesen én is kiveszem részem az ünnepségből... IPSILONNE Mit mondott? Hogy mondta? Barátom! Bele kell zavarodni az örömbe! CANDIDA Sokat sírtam! Szemem még mindig gyulladt, arcom sápadt és nyúzott! Íme: anyámmal leülök itt, s egy kis bátorságot gyűjtök... Így szebb leszek majd az ön oldalán! IPSILONNE És táncolsz majd? CANDIDA Persze. IPSILONNE Velem? CANDIDA Önnel. IPSILONNE És aztán, Candida, és aztán? Megnyílik-e az öröm kapuja? CANDIDA Utána?... Ki tudja! (Ipsilonne örömtől kábultan távolodik.) FIDELIA, MADDALENA Sógor, sógor! FIDELIA ...ha olyan valakit vett volna el... MADDALENA ...sokkal szerencsésebb... IPSILONNE Megismerem a szerelmet! A szép lány hallgat a szóra! FIDELIA ...akinek több esze van... MADDALENA ...lett volna, ha... IPSILONNE Győzelem! Örömünnep! OLIMPIA Ó, gyermekem, mit mondasz neki? Minden szó halálos bűn! Már túl késő... Érted tettem, de rosszul tettem! CANDIDA Beszélek neki lelkem fogadalmáról, szenvedésemről a távollétében, és végső reményemről, hogy ő megment és elvisz innen. OLIMPIA Nem teheted, lányom, nem teheted, nem, nem teheted! Szentség az, ami téged elkötelezett és beteljesült a sorsod: Isten akarta így... Ne ítéld magad örök kárhozatra! CANDIDA Ó, anyám, anyám, mikor az oltárnál don Biagio felszólított, hogy mondjam ki azt, ami Isten előtt összeköt bennünket egy életre, én nem mondtam ki!... Elhagyatottságomban fölajánlottam szívemet a Tenger Csillagának, egyedül Belé helyezve reményemet... Egész testem égett, mint a gyertya és vártam a csodát: "Ó, Monteneroi Szűzanyácskám, tégy csodát, ments meg!" És megjött üdvösségem jele! Emlékszel? A harangok, a harangok! Mennyi kar erőlködött hiába! De a harangok nem mozdulnak! És húzzák, De a harangok némák! Mi következik erre? Mi következik erre? Mindenki vészről beszélt... boszorkányságról... hogy itt az Ördög... Don Biagio rémülten nézett a dóm kupolája felé. Anyám ez a Szűzanyácska jele volt! Egyedül csak én értettem meg... És azt mondta nekem: "Legyen hited, kislányom! Én védelek téged: reménykedj!" Mama, én nem vagyok annak az embernek a felesége! Egyetlen eskühöz vagyok csak hűséges, ahhoz, amit egy májusi estén Baldo és én mondtunk ki, s amelynél az égbolt és a tenger voltak a tanúk... (Baldo belép.) Ó, én Baldóm! BALDO Nem, előbb elmondasz nekem, Candida, min... OLIMPIA Vigyázzatok! (Olimpia az üvegajtóhoz szalad figyelni, nem jön-e valaki.) CANDIDA Igen! Mindent... De közben hadd hajtsam fejemet a szívedre, ó én szabadítóm! Visszajöttél! Többé nem hagylak el! BALDO Ha még szeretsz... CANDIDA Ó, de mennyire, Baldo, de mennyire! BALDO Ha még szeretsz, Candida, miért tetted ezt velem? Miért törted össze a szívemet? Annyira bíztam benned! Oly nagyon szerettelek. És most vége, vége az életemnek... CANDIDA Nézz a szemembe, nézd a bogarát amelyben az igazság ragyog és csillog: én a tied vagyok... Látod? Csak a tied... Hiszel nekem? BALDO Igen... látom... és hiszek... és szeretlek! CANDIDA Akkor hát vigyél el innen magaddal... BALDO Meneküljünk el azonnal! OLIMPIA Vigyázat! CANDIDA Nem: menj le... Figyeld itt az erkély alatt... a létrát... OLIMPIA Jönnek! Vigyázzatok! BALDO Bár lenne egy lovam! CANDIDA És várj rám, amíg... BALDO (Eltávolodik, elvész a beözönlő tömegben.) Úgy lesz! (A vendégek ellepik a színpadot. Lassan-lassan visszajön Ipsilonne úr, Mirocleto, Olimpia és Fidelia Miramanti báró, valamint Maddalena Valfiorita gróf karján.) VENDÉGEK A ház asszonyát! Hol a makrancos királynő? A ház asszonyát! Illatos tündöklő rózsa... Szemérmes, rejtőzködő kis viola... Hódolat... Hódolat a ház asszonyának! Tánc (A tánc a nagy termek felé húzódik: a kis szalon kiürül. Candida tér vissza nyomában Ipsilonnéval.) IPSILONNE Menjetek innen! (A szolgák sietve távoznak.) Ah, végre az enyém! Ez a kis kéz nem menekül többé kíváncsi, türelmetlen kezemtől, és én a keblemre szorítlak, s te érzed majd a tüzet, mely engem emészt, és a vágyat, mely belül felőröl. CANDIDA Ne... megijeszt! Ön az én uram, és én az ön tulajdona vagyok, gyönge teremtés, ki eped és reszket, és ekkora lángolástól elbűvölve megadja magát... IPSILONNE Az én égő lángom az, mely fölgyújtja a te ifjú testedet és véredet! Jöjj, Candida, jöjj... CANDIDA Még ne... kérem, még ne... Még egy negyedórát, annyit, míg ruhát váltok és rendbe teszem a hajam... IPSILONNE Ej, hagyd, hogy én bontsam ki a fehér vásznakat és lássam mint hullnak egymás után könnyű halomba lábaid elé... Ah, hogy én szakítsam el a szép istrángot, mely zsenge kebledet tartja! Hogy hozzád érjek és te kábultan érezd, mint száguld ereidben a gyönyör, mely itt reszket ujjaimban... Ah, add meg szememnek ezt az ismeretlen csodát, melyről annyi éjen át álmodtam... CANDIDA Szégyellem magam, szégyellem magam... IPSILONNE Ah, hadd lássalak, meztelenül, csillogónak, mint a kardpenge, hadd ragadhassalak meg reszkető prédámként és tiszta ajkad forrásáról hadd oltsam oly régóta emésztő szomjamat. Jöjj, jöjj Candida! CANDIDA Az én ajkaim is harmatra szomjasak... nagyon, nagyon szomjasak... De... könyörgök... És nem illik nemet mondani egy szerelmes nő kérésére... Maradjon itt... hívni fogom... Éjfélre készen leszek... IPSILONNE Candida! CANDIDA (Az ingaórára mutat, melyen néhány perc múlva lesz éjfél.) És most, csókok, záporozzatok! (El.) IPSILONNE Pillanatok ezek vagy évszázadok? (Visszamegy az ajtóhoz; szemét a zárra tapasztja és vizsgálódik. Közben az erkélyen a fáklyafénynél látható, hogy kívülről egy ember mászik fel a párkányig és segíti Candidát átlépni a mellvéden... A két árnyék leereszkedik.) BALDO HANGJA Az én ajkaim is harmatra szomjasak! Nagyon, nagyon szomjasak... Csókok, záporozzatok! (Üt az ingaóra. Ipsilonne könnyedén megkopogtatja az ajtót.) IPSILONNE Candida!... Candida! UTÓJÁTÉK Az előjáték terecskéje. A templom lépcsőin vándor pihen. Candida és Baldo érkezik, két fiatal kísérő követi őket. Baldo kopog a prépost házának ajtaján. BALDO Plébános úr! Menica... Ó, Menica! MENICA Ki az? BALDO Én vagyok... Baldo... Mirocleto Candidájával, meg kell mondanunk don Biagiónak... MENICA Keresztény-e, aki ilyenkor jön? Ilyen tapintatlanságot! Jöjjetek vissza holnap... BALDO Csak egy szót... azonnal... Fontos ügy... MENICA Don Biagio alszik... BALDO engedjen be... MENICA Jövök: hozom a kulcsot. BALDO (A két kísérőhöz fordul, kezét nyújtja nekik, elbocsátva őket.) Lám: biztonságban vagyunk. Köszönöm, fiúk. Menjetek! CANDIDA Köszönöm. A KÉT KÍSÉRŐ Nincs mit... Úgy gondolja? MENICA Mi történt? Jöjjetek be. (Candida és Baldo belépnek a prépost házába. A háttérből két másik vándor jön: egy öreg és egy fiatal, igen rongyosak... leülnek a kút szélére.) AZ ÖREG Itt jó víz van. Egy kenyér és egy hering. Fogd. Ma is vacsorázunk. A FIÚ Jó későn! AZ ÖREG Azt kívánod, hogy az Isten akkor szolgálja fel az ételt, amikor neked tetszik? A FIÚ Igazad van, nagyapó... AZ ÖREG Vess keresztet, és egyél békességben. A VÁNDOR Fuj! A FIÚ Egy másik hozzánk hasonló nagyúr... AZ ÖREG Sorstárs, ha jólesik, szolgálja ki magát... A VÁNDOR Valami jobbat is lophattatok volna... AZ ÖREG Loptuk szerinted? Vándorok vagyunk, nem útonállók! Nem a te törvényeid szerint élünk! A VÁNDOR Annál rosszabb... Ha kevesebbet aggályoskodtál volna, most kevésbé keserű lenne öregséged... És te, fiú, okulj! AZ ÖREG Széptanácsok...! A VÁNDOR Tapasztalat! AZ ÖREG ...hogy a lelkünket odavessük az ördögnek! A VÁNDOR Én nem hiszek az ördögökben!... Gyermekmese. A FIÚ Nem hisz bennük? Én igen! Azt mondják, itt a környéken is van egy, aki körüljár... Az, aki megnősült, és most... A VÁNDOR Ostobaságokat meséltek be neked. A FIÚ Bizonyítékok is vannak, ugye, nagyapó? Látták, hogy kiköpte a szent ostyát... AZ ÖREG Úgy van! A VÁNDOR Mesebeszéd! A FIÚ És a harangok? Vajon miért nem szólalnak meg? Ez volt a jel!... A VÁNDOR Hazugságok! A FIÚ Mert az egy ördög volt... A VÁNDOR Ostobaság, fiú! Az egy kereskedő volt, gazdag, nagyon gazdag, szép... A FIÚ Azt mondják, rút... A VÁNDOR Rút? Milyen gonosz a világ! Fényes, nagyszerű, jókedvű idegen volt, aki egy tréfás ötlettel akarta elszórakoztatni magát, aztán... elment kalandokat, más társaságot keresni... AZ ÖREG Hogy-hogy el? Elment innen? A VÁNDOR Ma éjszaka... AZ ÖREG Igazán? A VÁNDOR Talán azt képzeltétek, hogy egy ilyen gazdag idegen itt marad egész életében, hogy csókolgassa a feleségét, egy gyógyszerész lányát... Mikor beteltek vágyai, szedte is a sátorfáját... BALDO (Haragosan csap a vándor vállára.) Barátom, azok pofonokkal, gúnykacajjal és gyalázattal teltek be: semmi mással... Megértette? A VÁNDOR Hallod, ha... Annyi napon át... BALDO Semmi mással! A VÁNDOR És annyi éjen át semmi mással. Igazán, igazán az az ember volt, aki hagyja, hogy nevetség tárgyává tegyék. Nők hódítója! Kipróbált csábító! Egy csődör! Egy sündisznó! Egy kanmajom! Egy kiskakas! Ki hiszi ezt el? Eh, elég ebből! Fogadok, hogy ezt a kis történetet ő maga terjeszti; az asszonyka... hogy tőrt vessen, vagy ki tudja? Talán csak hogy szűznek tetesse magát... Maga talán elvenné? Ami engem illet, nekem nem kellene senki maradéka! BALDO Maradéka? Ah! Kutya! Maradéka! Átkozott kígyó... Maradéka... Nesze... A FIÚ Megölik egymást! BALDO Nesze, kutya! AZ ÖREG Emberek! Emberek! (Belfagor röhög és eltűnik.) A FIÚ (Egyre kiáltozva el.) Megölik egymást!!! BALDO Pokolfajzat! De hátha igaz? Hátha igaz? Ki veheti el szívemről a gyötrő kínt? Ki segíthet, hogy a szégyen felhője képét el ne homályosítsa előttem, s ne halljak hazugságnak minden szót, mely ajkáról felhangzik? Ifjú szívem nem vágyik immár révbe jutni; az őrláng kialudt. Mert már nem szeret többé, nem hisz, nem álmodik többé. Szélvész ragadta el reményét. Engem is, engem is röpítsen e szélvész s tajtékzó tengerem viharos hullámai fölött sosem látott partok felé a vitorlám, míg el nem ér a feledés kegyelme, hogy a nap sugarait ne lássam aranyos nyilaknak, és a csillagokat igéző szemének. Szélvész ragadta el a reményt. DON BIAGIO Ki az, ki ott ül sírva? Baldo!? CANDIDA Baldo! DON BIAGIO De hát mi történt? BALDO Mert... igaz... DON BIAGIO Mi jár abban a tökfejedben? BALDO Ó, én szerelmem! DON BIAGIO Eh! Bátorság! Érvénytelennek nyilvánítjuk a házasságot... Hagyd abba! Holnap elmegyünk Luccába, beszélünk a Monsignorral és a püspökkel... meglátod... BALDO Mit érdekel engem? Nem! Nem! Soha! CANDIDA Baldóm, megsebesültél? (Don Biagio magukra hagyja őket.) BALDO Ah, bár meghaltam volna! CANDIDA Mit mondasz? BALDO Bár már többet ne is láttalak, többet ne is hallottalak volna titeket, ó, csalfa ajkak! CANDIDA Mit mondasz? Ki fordította meg egy csapásra a szívedet és vakít el téged? Milyen gonosz szóra, milyen ártó beszédre hajtottad oda füledet? BALDO Nem vakít el! Felnyitja szemem! Látok... és értek mindent! CANDIDA Hát nem mondtam-e el mindent én, mintha Isten előtt utolsó, félelmetes gyónásomat tettem volna? BALDO Ah, hallgass! Ah, hallgass! Isten lát! Te nem az én Candidám vagy... Neved hazugság, hited hazugság, ígéreted csalárdság... CANDIDA Hogyan?! Nem vagyok többé az édes álmok leánykája? "Egy szív, egy kunyhó, bölcső ringása, a bölcsődal." Baldo, nem vagyok többet az, aki az egész világ ellenében megvédte a te szerelmedet? Candida, aki csókjával csillagot gyújtott a homlokodon? BALDO Nem tudom... Nem emlékszem... A gyanakvás elnyom bennem minden más érzést, és minden másfényre árnyékot vet... CANDIDA Nem! Nem! Látom... Vége! Te, te már nem hiszel nekem... Így tehát... ég veled élet... ég veletek, álmok... ég legyen mindennel ... BALDO Hallgass: minden szavad megújítja kínomat... Csak adj valami bizonyítékot, ha tudsz... Adj valami bizonyítékot! CANDIDA Ah, milyen bizonyítékot adhatnék neki, Áldott Szűzanyám? Hogy mutathatnám ki neki, hogy igaz a drága hit. (Térdre hullik.) A hit a szerelmemben, az ártatlanságomban, ó, Tisztaság Tükre, ó, Szűz Mária! (A kis templom harangjai a szellőtől lágyan ringanak, megcsendülnek. Az első kondulás odacsalja a környék minden lakóját.) KÓRUS Ki mozgatja a harangokat az álomba merült égen? A szellő! Ó, bámulatos! Ó, égi jel! Mit mondanak a harangok ezüst-hangon a szellőnek? (Mindannyian leveszik kalapjukat és térdet hajtanak. Hajnal van.) Csoda... dr. Bohus Péter nyersfordítása