BÁNK BÁN Zenéjét szerezte: Erkel Ferenc Szövegkönyvét Katona József drámájából írta: Egressy Béni Átdolgozta: Nádasdy Kálmán Közreadja: Dr.Till Géza BÁNK BÁN Opera három felvonásban Személyek: II. Endre magyar király bariton Gertrud királyné, Endre felesége mezzoszoprán Ottó, Berthold meráni herceg fia, Gertrud öccse tenor Bánk bán, Magyarország nagyura tenor Melinda, Bánk felesége szoprán Petur bán, bihari főispán bariton Biberach, kalandor mély bariton Tiborc bariton Tiszt basszus Udvarmester bariton Udvarhölgyek, lovagok, apródok Történik Visegrádon és a Tisza partján a XIII. század elején, II. Endre uralkodása alatt. ELSŐ FELVONÁS ( A visegrádi királyi vár díszterme ) OTTÓ: Ah!…Biberach örvendj! Enyém lesz ő, Kiért oly nyughatatlan szívvel Éjszakáztam! BIBERACH: Ugyan bizony…Melinda? Jó… OTTÓ: Ne gúnyolódj! Még ma kell, hogy enyém legyen ő… BIBERACH: Hercegem csalódni fogsz… OTTÓ: Melinda is csak asszony… BIBERACH: Kegyelmes úr, vigyázz! Bánk bán Száz ilyen legényt Bajusza végére tűz! ( Petur bán a békétlen nemesek csoportjával színre lép ) PETUR: Lázadt valómat nem fékezhetem… Epét okádna itt a türelem. Nézzétek ott: zeng a dáridó… S a mindenéből kifosztott magyar Rabszíjon táncol… Idegenek húzzák a talp alá valót… Hatalmat és pénzt nékik juttat asszonyunk, S mi őseink birtokán földönfutók vagyunk! BÉKÉTLENEK ( kar ): S mi őseink birtokán földönfutók vagyunk. PETUR: Jó gyors futárt küldöttem Bánk bán után, Hogy térjen vissza, s lássa meg, hányadán vagyunk! BÉKÉTLENEK ( kar ): Petur, hogy merted hívni őt? PETUR: Ütött a végső óra! Tudnia kell a valót… Gertrud eladta aljasul hazánk, S most hitvesét miatta veszti Bánk! BÉKÉTLENEK (kar ): Gertrud eladta aljasul hazánk… S most hitvesét miatta veszti Bánk! PETUR: Halljátok hát, a tervem ez: Hazámba jő és bosszút esküszik Ma éjjel minden békétlen magyar… Most kezet ád, Ki velem ledönteni kész A hon meráni zsarnokát! ( A békétlenek elfordulnak ) Mohón kilobbant hős hazafiság… Hajnal csillag, Lopott fény, jójszakát! Tányérnyaló lettél, én árva népem… BÉKÉTLENEK ( kar ): Szavainkra kémek leskelődnek: Okosabb elterelnünk a gyanút! PETUR: Mi bánom… BÉKÉTLENEK: Bordalt Petur, bordalt! PETUR: Bordalt? Ám legyen … de keserű lesz ! B o r d a l - szövege: Vörösmarty Mihály: „ Keserű pohár” PETUR: Ha férfi lelkedet Egy hölgyre fölvetéd, S az üdvösségedet Könnyelműn tépi szét; Hazug szemében hord mosolyt És átkozott könyűt, S míg az szívedbe vágyat olt, Ez égő sebet üt; Gondold meg és igyál: Örökké a világ sem áll; Eloszlik mint a buborék, S marad, mi volt, a puszta lég, S marad, mi volt, a puszta lég. Igyál, igyál, igyál! PETUR ÉS BÉKÉTLENEK ( kar ): Gondold meg és igyál: Örökké a világ sem áll; Eloszlik mint a buborék, S marad, mi volt, a puszta lég, S marad, mi volt, a puszta lég. PETUR: Ha bánat és a bor Agyadra frigyre lép, S lassankint földerül Az élet puszta kép, Gondolj merészet és nagyot, És tedd rá éltedet: Nincs veszve bármi sors alatt, Ki el nem csüggedett. Gondold meg és igyál: Örökké a világ sem áll; De amíg áll és amíg él, Ront vagy javít, de nem henyél, Ront vagy javít, de nem henyél. Igyál, igyál, igyál! PETUR ÉS BÉKÉTLENEK ( kar ): Gondold meg és igyál, Örökké a világ sem áll, Eloszlik mint a buborék, S marad, mi volt, a puszta lég, Marad, mi volt, a puszta lég. De amíg áll és amíg él, Ront vagy javít, de nem henyél, Ront vagy javít, de nem henyél. ( Jön Gertrud királyné kíséretével, köztük Melinda és Ottó ) UDVARMESTER: A királyné… VENDÉGEK ( kar ): Szép örömkönny ragyogása Csillog úrnőnk mosolyára… Ékes hölgyek, szép leventék, Zengjük ím a trón kegyelmét. Udvarában vígság járja, Hét országra nincsen párja… Óvja Isten életén át Jó magyarnak királynéját! Éljen a király! Éljen a haza! ( Melinda és Ottó előbbre jönnek. Gertrud távolról figyeli őket ) OTTÓ: Szép úrnőm szemed kék, mint nefelejcs S az ajkad rózsa, Rabszolgádtól ez udvarlást fogadd! Tűrd kegyesen, hogy kísérőd legyek… MELINDA: Herceg… szemem könnyezik, Elvakít e pompa engem… GERTRUD: Nagy kitüntetés neked E hercegi kegy… Csak hallgass szép szavára, Légy bátor és kövesd! MELINDA: Én Bánk bán hitvese vagyok! Ó jönne bár, hogy e sértést megtorolja… De most Bánkom meg nem hall! GERTRUD: Jöjj! Öcsém majd megvigasztal… ( Az udvar elvonul, csak Petur marad a színen. Bánk belép ) BÁNK: Hívtál Petur bán! Útamat miattad hagytam félbe… Most nekem számot adsz: Mi a súlyos hír, Mit nem bízhattál senkire? PETUR: Királyunk Endre messze földön jár… S az ország férfiút kíván. BÁNK: Hogyan? PETUR: E gaz meráni asszony ellen Ma éjjel összeesküvést szövünk… „Le a királyi székből asszonyom!” Íme Bánk, a békétlenek tábora Csak téged várt! BÁNK: Elég! Földúlni nemzetünk szent tűzhelyét… Ti lázadók, mi szörnyű dőreség! Mit föl nem falt garázda úri nép, Ránk gyújtaná ily őrült pártütés! Ha vétkezett is, szent a trón nekem, Megsérteni királyném nem engedem! Segítne ő, ha ösmerné a bajt: Mily átok sanyargatja a bús magyart… Majd felpanaszolom én, mit láttam utamon… Hogy éhségtől írtva, az ország sírhalom! S ki úrnőnk volt csupán, majd patronánk leszen… Míg te ránk Endre bosszúját zúdítanád esztelen! Menj, menj!… PETUR: Te nem tudod, Nagyúr, E gaz meráni had, Míg udvarába csal, Mögötted jót kacag… A zsarnok koncain Rágódnunk már elég: Üsd az orrát magyar, Ki bántja a tiéd! BÁNK: Csak vért kíván a vér, S a lázadás ha terjed, Mind áldozatja lesz Az asszonynép s a gyermek… Szegény magyar hazám, Ki jót akarna tán, Vak dühével bajba dönt, Mint Petur, a bán! PETUR: Olcsó a szóbeszéd, De nagyszerű a tett; Megmentjük, Bánk, ha félsz, A hont majd nélküled! BÁNK: Vitézi népem, te levakult magyar, Csatán oly győzve győzöl, mint a szélvihar… De itthon széthúzásnak ősi mérge rág, A régi pártütés végveszélybe ránt! PETUR: Gertrudnak férfinyakunk meg nem hajol már, Rút bűne égbe kiált, védened őt kár! BÁNK: Fölkent királyném ellen bűnös szót ne szólj, Mert úgy fogatlak el, Petur, Mint fölségárulót! PETUR ( letérdel ): „Királyom!” BÁNK (fölemeli): Petur kedves Bátyám ölelj meg! PETUR: Ha célunk mégis ösmerni kívánod: Jöjj még az éjjel házamba… A jelszónk: „Melinda!” BÁNK: Ó!…Mérhetetlen szent könyörületesség! Hogyan… Melinda? ( Biberach belép ) PETUR: Biberach! Ez itt… BIBERACH: Bocsásd meg, hogy itt rontok rád, Nagyúr: Veszélyben forog nőd becsülete! BÁNK: Fattyú, megöllek! BIBERACH: Ha látni vágyol Ottót és Melindát Lesd meg majd őt, ha egyedül marad ÉS szemeddel láthatod meg Miként szegődik Ottó herceg hölgyed nyomába. BÁNK: Ember! Mit mondtál? E szent név…! Ó, én hitvesem, Melinda, Gyenge gyermekemnek anyja! Az, ki tőlem elrabolna, Lelkemtől rabolna meg… PETUR: Gertrud, az álnok hitszegő Bűnhődni fog ádáz gazságáért ő. BÁNK: Lángol arcomról a szégyen, S most, hogy balgaságom értem, Két oly fátylat kell letépnem, Mely hazám s becsületem függ, És e perc végzetem! PETUR: Lángol arcunkról a szégyen Bánk, hidd el nékem: Benned bízik népem, Becsületünket most e perc dönti el! Eljössz-e Bánk? BÁNK: Várjatok rám! ( el ) PETUR ( behívja a békétleneket ): Jöjjetek barátaim! Fölkent királyunk Endre, nem Gertrud!… Ma éjjel közénk jön Bánk… Elmondva tervünk, őt választjuk vezérünknek, S mellettünk áll az ország! Ha nincs magyar, ki összerontaná A zsarnok annyit átkozott fejét, Majd én! BÉKÉTELENEK ( kar ): Majd mink! VENDÉGEK ( külső kar ): Magyar királynénk Éljen soká! PETUR: A magyar szabadság!… BÉKÉTLENEK ( kar ): Éljen soká! ( Udvarmester belép, az udvar tagjai és a vendégek követik ) UDVARMESTER: Utolsó tánc! VENDÉGEK (kar ): Három a tánc, három a tánc. Haj! Három a tánc halálig, Három a tánc halálig! OTTÓ (Melindához ): Gyengéd szíved nem örül Ily lármás ünnepen… Meghitt kis kamrád Nékünk enyhet ád! Nem lát meg az udvar, Ott elrejtőzhetünk! MELINDA: Hallgass vakmerő!… Szavad szégyenpírba gyújtja homlokom… GERTRUD. Melinda! Fényesebb a nap, A sas belé néz, Mivel feléje vágy… Légy te is merész! MELINDA. Ó hadd kövesselek, Ne hagyj itt prédául engem, Mert elpusztulok!… Ó Bánk miért hoztál Csendes fészkemből el, Hol oly szerény és boldog volt, Oly ártatlan e kebel… Ó, de Bánkom visszatér, Ölelő karjában újra kél napom! GERTRUD: A férfiún kifog Egy gyönge nőkebel… Ez szégyenem, mert én Az útját titkos módon Készítettem el… Érzem, gyűlöl mindegyik, De trónom oly szilárd… Magyarországban A törvényt én hozom… Tisztán értem terveik Sok kétszínű szavát! Királynőjük vagyok… Mint kő, szilárdul, Sziklaként megállok trónomon, És e szép nagy országban Törvényt hozok… OTTÓ: Ó, látod, nem hajol Hozzám ez érckebel… BIBERACH: Így elriasztod hercegem… Azért hideg! Légy óvatos! Egymás ellen lázítom E sok hatalmas főt S ezen gyáva herceget Örvénybe így vetem… PETUR: Szilárdul állj, Szilárdul állj, magyar! UDVARHÖLGYEK ( kar ): Mi lesz ebből, mi lesz ebből? BÉKÉTLENEK ( kar ): Nem tűrjük el tovább A nemzet szégyenét, E bűnös asszony ellen Gyűjt már fegyvert a nép! A trónnak lépcsején Szégyent nem ismer ő! Rossz jelnek küldte Őt a sors közénk, Nagy bajt hoz ránk Ez asszony még! VENDÉGEK ( kar ): Szilárdul állj, magyar, Tevéled ég vagyon. Joguknak oltalmában Újra él a hon. BÉKÉTLENEK ( kar ): De árva nemzetünk Az úr nem hagyja el! UDVARHÖLGYEK ( kar ): Királyi asszonyunk, Csak hozzád hű a nép! GERTRUD ( Melindához ): Majd megvígasztalódsz! ( Az udvar elvonul, Ottó Melindát visszatartja ) OTTÓ: Melinda, csak egy szóra! Megtenni már e vallomást Oly régen akartam… MELINDA: Herceg, az őrült ostromot Mikor hagyod abba már? Üldözöl…zaklatsz… Útban állsz, meglesel: Szeplőtlen híremről Megfeledkezel… OTTÓ: Egy szót Melinda, mindenem! MELINDA: Mért büntetsz engem, Istenem? OTTÓ: Felelj… hát gyűlölsz? MELINDA: Engedj el! OTTÓ. Utálsz és megvetsz? MELINDA: Szánom bűnös lelkedet! OTTÓ: Mi szörnyen csalódtam benned én… MELINDA: Kiben? OTTÓ: Csak benned…Halljad! Fülöp királyt meggyilkolták, Gyanúba hozván engemet… S amint elmondottam neked Végtelen szenvedéseimet, Oly hő szerelmi érzet Csillámlott könnyeidben… MELINDA: Jaj nékem! Könnyeim bűnösek… ( El akar menni ) OTTÓ ( útját állja ): Maradj! Sem éjem, sem napom, Mióta láttalak… Mint napfényt árva rab, Én csókod szomjazom. Nem rajzol szebb mesét A tündér képzelet, Mint hogyha szép szemed Rám bájolva néz. Ó halld az éj szavát. Most minden énekel… Forróbban gyújt a vér, S a csókra csók felel… Rabszolgád hangja hív Ó, úrnőm, légy kegyes! Átfonják karjaim Hószínű testedet. Csókunkra les majd A nap, és a hold Irigyen elborul… Felejtve mindent, Mi lesz és mi volt, Ajkunk megittasul… Ne várj tovább! Ó, úrnőm légy enyém! MELINDA: Herceg, amikor esküvém Az oltár lépcsőjén, Csak egy szívért esdekeltem… Bánkban fellelém. Légy irgalmas, ó, herceg, Ne kísérts engemet! Távozz tőlem, herceg, Ne bántsd szívemet… Bocsáss, ó kérlek, herceg Ó, kérlek, bocsáss innen! Hagyj el! (Biberach észrevétlenül belép, figyeli a jelenetet) BIBERACH: Ideje értesítenem a Nagyurat… OTTÓ: Melinda! MELINDA: Ó hagyj el! BIBERACH: Az én kezembe tette le Sorsotokat a végzet… ( Ottó letérdel Melinda elé ) MELINDA: És ő térdepel… Bánk…Bánk! Most emlékszem szavadra… ( Biberach kilopakodik ) Midőn kezem megkérte, Bánkom térdre nem rogyott, De mint Alfonz, vagy Cézár álla ott. Szabad tekintet és hű kézben kéz, Mátkával a mátka nálunk szembe néz! Így szoktuk ezt mi; és az, aki itt térdel: Ámít, vagy imádkozik! Bánk mondta ezt… Ő hazug nem lehet… Ezért vet meg Melinda tégedet. OTTÓ: Csókra vágyik lázas ajkam, Forró vérem bíbor lángra gyúl… MELINDA: Gyilkos méreg szép szavakban, Ám e szív el nem tántorul! Ó bocsáss el messze innen! Van énnekem boldog otthonom! Bús e szív, mert sérti vágyad: Bánkom majd kérdőre von! Ó irgalom! Szánd bánatom, Hadd térjek haza! Kér Bánk asszonya! Hagyd becsületem, Bánk bűnödért kérdőre von! Irgalom! OTTÓ: Homlokomat hagyd lehűtnöm Lázas kebled bársony halmain! Úgyse gátol semmi törvény, Szűnjön végre már e kín! Ó, légy enyém! Szép kedvesem! Vérünkben a vágy! Mért váratsz tovább? Édes ostromát Az ajkam kezdi már. Ó, jöjj hát! ( Mindketten távoznak – Bánk hirtelen feltűnik ) BÁNK: Lett volna vak e szem, Lett vón’ e fül süket! Ó, mért is láttam én, Mért is hallottam ezt! Melinda, te égi név, Te minden üdvömet magadba foglalád… Túl ifjúságomon *, Túl égő vágyimon, Melyeknek mostohán Keserv nyílt nyomdokán… E szent női név Tett boldoggá csupán… S most üdvöm roncsait Porba sújtva látom itt… Miért, ó miért? Melinda, te bűntelen, Mért is nem óvtalak, Ó, mért nem védtelek? Ifjú lelked haván Foltot ejt a gonosz, S oldaladon Bánk Védőn nem állt… Boldogságunk halott, Föl nem támad soha! ? Ez és a következő három sor Vörösmarty „ Késő vágy „ c. költeményéből. Kopár a föld, Mert hullnak könnyeid… S ez áldott szemek Fénye elborult… Melinda, mi lesz veled? Te mérhetetlen Isten, nézz le rám, Hogy visszafojtva szívem bosszúját, Ha jő a számonkérés napja majd, Sújtson a bűnösökre büntetőn e kard! S ki tisztességem megrablója volt, E gaz meráni fattyú meglakol! A bánki sértődés ha tettre vál: Dühét nem csillapítja semmi, csak halál! ( El ) ( Ottó Biberachhal belép ) OTTÓ: Ó, szégyen, ím az első lény, Kinek páncélozott szívén Kilőtt nyilam kettészakad… Ah, Biberach, jó tanácsot adj! BIBERACH: Eredj utána és mutass derült arculatot, Kérj tőle e kellemetlen percért bocsánatot… Mondjad: hallád, hogy a magyar nők mily hűségesek, Csupán ezért tetted vele e csúf kísérletet… Később a többit bízd reám!… Fogjad! Hevítenek e porok, ez lesz Melinda számára… E másik: egy kis altató, tedd nénéd poharába! Majd, ha őt az álom onnan elszólítja: Örömre vál, mi most szívedet szomorítja… OTTÓ: Rossz szellemem, tudom azt, Terved bűnös, de nincs, mi visszatart! Szép Melinda átölel, Ajkam új gyönyörre lel… (elrohan) BIBERACH ( utána néz ): Eredj bolond, de őrizd jól nyakad! A félrerúgott Biberach adósod nem marad. S lakói holt tetemére e gyűlölt palotát A cselszövés meg az ármány kacagva dönti rá! ( Az udvar bevonul ) GERTRUD: Most Gertrud elbocsájt, nemes vendégeim! Pompának fényitől csillámló termein Úri számotokra legyenek kitárva Máskor is, miként ma, édes mulatságra. VENDÉGEK ( kar ): Fölséges királyunk, fölséges királynénk Isten áldja, óvja! Nemzetünkre áldás! ( Melinda feldúltan megjelenik ) Ah…Melinda, mily dúlt az arca! MELINDA: Édes mulatság ez, mondhatom, Köszönöm néked nagyasszonyom! Hogy áltad láttad, miként nékem Magányban lakni illemtelen, Hisz oly nagy úrnak vagyok neje, Király-udvarban annak helye… Szerzél is nékem alkalmakat, ( Ottóra mutat ) Hogy ezzel mulattassam itt magamat! Mert itt, a herceg mondá, maga: Együgyűekben hiány vala… Édes mulatság ez, mondhatom, Köszönöm néked nagyasszonyom! GERTERUD: Mi vakmerő beszédek hangzanak ajkadon? Ne merj távozni innen! Vissza! Parancsolom! VENDÉGEK ( kar ): Vad égi háború Közelg a vár felé S a fellegek mögül Lesújt reánk az ég! MELINDA: Ah, Bánkom, hol vagy? Drága férjem, Elhagyál engem, védtelent… Nézd, a bűnös nyíl Mily gyorsan száguld, Szívem szúrja át, Jöjj gyorsan, úgy mint a gondolat… Hozd védelemül el hősi kardodat… Ó, jöjj el szerelmem, Hol vagy Bánk? Sóhajtásom hozzád száll, Jajszóm hív! Édes Bánkom végy karodba, Vígy magaddal várlakodba! Ott nem árad ennyi pompa, fény… Ah, de Bánkom, szíved enyém! GERTRUD: Mi tartja vissza mérgem, Hogy e vakmerőt méltón büntessem? Mint kis kígyó, nyújtogatva mérges fullánkját, Minket gyűlöl, sért. A nyálas, mosolygó angyal Lelkében kígyókat takar… A kígyó fullámkját Nem láttam eddig én, S én a trón mellett Megtűrtem e kígyó fajzatot, Ki most palástom bíborára Így rátapadott… S íly őrjöngőn megmart. Hódol nékem díszes úri nép… A hatalom érckarja ím, megvéd. Csillagomra nem szállhat ború, Fénye örökre ég, örökre ég! OTTÓ: Reményem már oda, Ő nem lesz enyém… Napomnak fénye már elsötétül… Soha nem nézett ily gyűlölséggel Még Melinda rám. Ajkáról gyilkos gúny fakad, Vad megvetésnek lángja. Látom, haraggal néz felém… Mit is kéne tennem most? Milyen arccal nézzek rá, Mit volna tenni jó?… Reményem már oda, Ő nem lesz enyém… Szép angyalarcán vad láng gyúl… PETUR: Ha Bánk nem jő, mi lesz? Mily nagy vész tör ránk… Melinda védője merre késik? Lesújt a bosszú, Bánk bosszúja… Melindáért más nem harcolhat! Jő majd a nagy leszámolás… Amíg itt könnyének bús gyöngyszeme hull, Szerető hitestársa, tán gyanútlanul Más gond, más baj közt vár. Állj bosszút Bánk, Ó jöjj, Bánk, nagyúr! VENDÉGEK (kar): Sértés volt ez, vakmerő, Gertrud bosszút áll majd. Ó jaj, mi szörnyű bajt hoz ránk, Mi lesz? Mi lesz? Kérjük asszonyunkat… MERÁNI VENDÉGEK (kar): Ó, asszonyunk csak nálad a kegyelem, Nézz rá, ki bűnét bánja kegyesen, És homlokodról szálljon szét a bú, Néped szíve tiéd. MAGYAR VENDÉGEK: S te, ó szép Melinda, ne légy szomorú, Országunk minden bajnoka megvéd, És homlokodról szálljon szét a bú, Bánkod szíve tiéd. MÁSODIK FELVONÁS 1. KÉP ( A királyi vár Dunára néző tornáca ) BÁNK: Mint száműzött ki vándorol A sűrű éjen át, S vad förgetegben nem lelé Vezérlő csillagát, Az emberszív is úgy bolyong, Oly egyes-egyedül, Úgy tépi künn az orkán, mint Az önvád itt legbelül. Csak egy nagy érzés éltetett Sok gond és gyász alatt, Hogy szent hazám és hős nevem Szeplőtlen megmarad. Most, mind a kettő orvosra vár S míg itt töprenkedem, Hazám borítja szemfödél S elvész becsületem! Hazám, hazám, te mindenem! Tudom, hogy életem neked köszönhetem. Arany mezők, ezüst folyók, Hős vértől ázottak, könnytől áradók… Sajgó sebér felejti Bánk, Zokog, de szolgálja népe szent javát. Magyar hazám, megáldalak! Szép érted élni, érted halni, Te hős magyar hazám! A békétlenek terveit Gertrud elé viszem, S ha nem segít a nemzeten, úgy… TIBORC: Nagyúr! Bánk, jó napot… BÁNK: Útonálló! TIBORC: Meglátszik arcomon… BÁNK: Nincs hát becsület a föld színén? TIBORC: Már ebben én is sokat kétkedém. BÁNK: Kihalt az emberség s a tisztesség? TIBORC: Kerestem munkát, s nem lelék! Mert a Meránok, jól emlékezem, Mikor magyar hazánkba jöttenek, Kitúrták innen a becsületet. Én is gazember lennék szívesen, De már késő, megőszült a fejem. BÁNK: Haramja légy, úgy segíts a bajon! TIBORC: Csupán Isten segíthet bajomon… Nagyúr! Hallgass rám! BÁNK: Szegény, szegény magyar hazám… TIBORC: Tanítóm az éhség, Mely lopni kényszerít… Először ma éjjel Próbálkoztam itt. Mert aggott nőm beteg, A lélek tartja csak. Sok gyermekem ha sír, Nincs betevő falat. Miként adjak segélyt? Úgy törtem ősz fejem, Besompolyogtam éjjel A várba csöndesen… Mind tárva, nyitva leltem A sok királyi termet, A bor patakban folyt… Daloltak, zene zengett… Gondoltam találok ott Hulladékokat, S végre majd jól tartom Éhes családomat. Egy tálra…rátevém…kezemet… Megfogtam…ah… De Isten látja fenn Az égben szívemet: A lelkiösmeret Nem vitt rá engemet! BÁNK: De Isten látja fenn Az égben szívedet, A lelkiösmeret Nem vitt rá tégedet! TIBORC: De Isten látja fenn Az égben szívemet, A lelkiösmeret Nem vitt rá engemet! BÁNK: Hazudsz te is, mint minden az ég alatt, Testvér a testvért, férjet a nő elad! TIBORC: Kihez beszél? BÁNK: A hűség? Bárgyú kísértetmese, Mit még nem látott soha senki se! TIBORC: Nem értem őt. Édes teremtő Istenem, Hozzám beszél, én azt hiszem. Pedig csak ébren álmodik, Mint az, kit téboly háborít. BÁNK: Oly vádoló e bús panasz, Ne hidd, hogy Bánk nem hallja azt. De önnön kínom úgy zokog, Hogy szánni embert nem tudok! TIBORC: Igen, nagyúr megtudtam én Váratlan visszajöttödet… És utánad sompolyogtam… Ó, segíts rajtunk, Ha lehet, ha még lehet! BÁNK: Ó, szegény hazám! TIBORC: Nagy itt a baj, hol kezdjem el? Kínokkal teljes a kebel. Mi koldusok vagyunk… Bejöttek a merániak, S mindenünkből kifosztanak. Hát még Nagyasszonyunk! Cifra márványházakat építtet, S rossz kunyhónk alatt mi szinte megfagyunk. Őnála vigalom, Hegyen, völgyön lakodalom, Mindig tivornya, táncolás. Nálunk nyomor s ínség alatt A szív csaknem kettészakad. BÁNK: Megölt hazám, tetemre hív, De fél bosszút állni Bánk! TIBORC: Szép földeinkből berkeket csinálnak, Ott unalomból hetekig vadásznak. S mi hogyha olykor Vadgalambra szert tehetünk, Tömlöcre sújtanak. BÁNK: Tűrjed békével, jobbágy sorsodat! TIBORC: A szegény csak arra van teremtve, Életét, hogy kínosan leélje, Végre a sírt ő is megleli! BÁNK: Sebhely díszíti homlokod! TIBORC: Nagyúr! Az már régente volt, Ifjú korodnak hajnalán, Zárában, borzasztó csatán Egy velencei orgyilkos Akart téged atyáddal kivégezni… De én!… Hagyjuk ezt…régen volt… Szót sem érdemel… BÁNK: Te hű Tiborc, megmentéd életem! TIBORC: Ó, Bánk, nagyúr, hát rám emlékezel: BÁNK: Be szép is volt a hősi harc, Megújul szívem s feldobog, Tiborc, te nem vagy védtelen. Ha Isten engem megsegít, Letörlöm népem könnyeit, Szegények pajzsa én leszek, Megváltom árva népemet. Derék Tiborc, ki hű maradt, Falunkba vidd a hírt magad… Hogy új nap fénye virrad ránk: „Még él és harcol Bánk apánk!” TIBORC: Be szép is volt a hősi harc, Be jó, hogy rá emlékezel! Megújul szívem s feldobog, Tiborc most majd gyógyírra lel. Ha Isten minket megsegít, Letörlöd néped könnyeit… Szegények pajzsa úgy leszel, Megváltod árva, koldus népedet. Tiborc, ki mindig hű maradt, Faludba visz most hírt maga, Hogy új nap fénye virrad ránk: „Még él és harcol Bánk apánk!” ( Tiborc el, Biberach belép ) BIBERACH: Gyászhírt hozok, Szörnyű hírt, Nagyúr: Ottó orvul meggyalázta nőd! BÁNK: Hazudsz, hazudsz! BIBERACH: Hogyha nyelvem most hazug, A lelki üdvöm veszítsem el! BÁNK: Ártatlan ő! Ártatlan ő! Oly tiszta szent, Mint fenn az égi angyalok! BIBERACH: Álmában érte őt a gaztett! ( Biberach el ) BÁNK: Szakadj rám, Szakadj rám ég boltozatja! MELINDA (kívülről ): Ez a magyar királyné?! BÁNK: Borulj szememre, véghetelen éj! MELINDA: Ez a magyar királyné?! BÁNK: Borulj szememre, véghetelen éj! MELINDA ( feldúltan berohan ): Bánk! Fogd föl a nyilat! Fogd föl a nyilat! Ó, jaj! Ó, jaj! Hol a gyermekem? BÁNK: Átkozott magzat! MELINDA: Ó, jaj ember! Tudod-e most mit mondtál fiadnak? „Átkozott!” Anyaátok egy anyáért! Gyermekünk Bánk, meg ne átkozd! Ó, jaj! Elvesztem én boldogtalan… Ölj meg engemet, Bánk, ó ölj meg! Áldom én, ha lesújt a két karod. Kínozz engem, s nem ontok könnyet, Megváltás a kín nekem, ha meghalok! Csak ne átkozd ártatlan kis fiam, Párnáján hadd szunnyadjon boldogan. Szerencsétlen anyját ő felejti majd, Angyalarca sose lásson földi bajt. Várom lenn a porban, hogy eltaposs! Irgalmadra méltó én nem vagyok. Mint igaz bírám, bűnömért sújts rám, Ó, ne irgalmazz nekem Bánk! Ölj meg engemet, Bánk, ó ölj meg! Áldom én, ha lesújt a két karod, Csak kisfiam ne átkozd, ártatlan ő, Oly ártatlan mint az angyalok. Ó, ölj meg engem Bánk; Csak ne átkozd fiam! Ölj meg engem… BÁNK: Hol van fehér homlokod liljom virága? Hol a fénylő erény, fejed koronája? Virágod elhervasztá bujaság szele S letörte koronád az ármány fegyvere. Jaj, nincs a földön más ily boldogtalan, Mert Bánkod nem átkoz, csak szenved szótalan. MELINDA. Ó, Bánk, sújtson le kezed, Bánk, sújtson le kezed! BÁNK: Isten jókedvében teremté lelkedet, Szép arcod az angyalok körénél fényesebb! Mennyországom valál, én lelkem mindene, MELINDA: Most ím leroskadok, a föld porába le. BÁNK: Most ím leroskadott, a föld porába le… Jaj, nincs a földön más ily boldogtalan… MELINDA: Bánk nem átkoz engem… BÁNK: Bánkod nem átkoz, csak szenved szótalan. MELINDA: Ah, égi szózat, Bánk nem átkoz! Hála néked, mennyei atyám! Áradj égi fény… Drága fiam, nem átkoz atyád, Nem átkoz atyád… BÁNK: Égi szózat, Bánk nem átkoz! Drága fiam, nem átkoz atyád, (Tiborc jön) Hűséges Tiborcom, várlakomba mentek! Egyetlen gyermekem vidd el magaddal. MELINDA: Szárnyam ha volna, Szebb tájékra szállnék, Szerelmed zálogát vinném magammal. BÁNK: Szerelmem zálogát viszed magaddal, ( Kisfiához) Fiam, fiam! Én édes gyermekem… MELINDA: A nyíl, ah gyorsan repül… BÁNK: Melinda! MELINDA: Mint ősszel a gerle Ha búcsúzik párjától, Én tőled búcsúzom, Bánk! Ki ártatlanul bűnös vagyok, Bánkomtól ím elbúcsúzok… Az út oly hosszú, alhatnám. Az oltár előtt álltam veled, Ó, mért nem fogott jobban kezed? Melinda már másé lett, Csak a sír nem átkoz engemet. BÁNK: Tiborc! Vidd várlakomba asszonyod, Én is megyek legott utánatok. ( Melinda ölébe veszi és ringatja kisfiát ) MELINDA: Ki ártatlanul bűnös vagyok, Bánkomtól ím elbúcsúzol. Az út oly hosszú, alhatnám, De nincs hol főm lehajthatnám. Az oltár előtt álltam veled, Ó, mért nem fogott jobban kezed? Melinda már másé lett, Csak a sír nem átkoz engemet. Bánk jöjj hamar, ó, vigyj el! Gyermeked sír, ha késel. Édes Bánk, ó, jöjj velem. BÁNK: Az oltár előtt álltam veled, Ó, mért nem fogtad jobban kezem? Melinda már másé lett, Csak a sír nem átkoz engemet. Ó, menj hamar, no, menj, menj! Gyermeked sír, ha késel! Édes nőm, ó, menj, ó, menj! MELINDA: Én édes gyermekem, Csak álmodj csendesen! Az őrző angyalod Míg alszol, mosolyog. Aludj én kis fiam, Csak álmodj boldogan, A bölcsőd ringva reng, Anyádnak dala zeng… BÁNK: Aludj én kis fiam, csak álmodj boldogan A bölcső ringva reng, anyádnak dala zeng… (Melinda búcsúzik Bánktól ) MELINDA: Isten hozzád, én drága Bánkom! Melindát te többé nem látod… BÁNK ( Megáldja fiát ): Fiam… ( A búcsúzás után Melinda és Tiborc kézen fogják a gyermeket, s a Duna felé lassan elmennek. ) 2. KÉP ( Gertrud szobája a királyi várban) ( Bánk váratlanul megjelenik ) GERTRUD: Bánk bán! Te itt? BÁNK: Én vagyok. GERTRUD: A sértett, vagy a sértő van itt? BÁNK: Igen vagy nem… egyre megy! GERTRUD: Adj számot most énnekem. BÁNK: Számot én? GERTRUD: Királyi férjem távollétében… BÁNK: Csak tovább! GERTRUD: A te, s a hon királya én vagyok! Felelj, miért jössz vissza hirtelen? A trónt fenyíti vész, vagy engemet? BÁNK: Meglehet. GERTRUD: Merőn tekintesz rám és nem felelsz? BÁNK: Nem. Gertrud: Szemedben látom a sötét dacot… De én megtördelem büszke lelkedet… Reszkessen az, ki ellenem tör! BÁNK: Tovább, tovább! Királyné… GERTRUD: Hitszegő, távozz! BÁNK: Nem, nem asszonyom…Bánk bán nem távozik… GERTRUD: Ellenszegülsz? BÁNK: A számadás csak most következik. GERTRUD: Jobbágy hódolj! Én parancsolom! BÁNK: Melindáért köszönni tartozom… GERTRUD: Bánk bán, távozz! BÁNK: Melindáért köszönni tartozom… GERTRUD: Nagyúr, Bánk! Fékezd nyelvedet. BÁNK: Melindáért köszönni tartozom… GERTRUD: Reszkess, Nagyúr, reszkess! Mint tolvaj, éjjel és titokban jössz, Illik-e ez? Megszégyenítesz engem s rangomat, Becsület ez? Szent hűségesküd megszeged, Nagyúr S megtámadsz engemet Míg férjem távol harcol s meg nem véd, Becsület ez? Te magyar lovag vagy s nőt bántalmazol, Illik-e ez? Rút rágalomnak adtad nőd nevét, Becsület ez? Nagy küldetésed ott hagyván Ily őrült váddal rontasz rám S a nép előtt gúny tárgya lesz trónom, Becsület ez? Te engem védeni tartozol, S ily szörnyű botrányt okozol. Reszkess Nagyúr! Reszkess! Oly mélyre taszítlak, Hogy onnét föl sosem kelsz. Jegyezd meg ezt! BÁNK: Királyom harcol s itthon áll a bál, Illik-e ez? Míg távol járok, házam romba dől, Becsület ez? Melinda udvarodba jött, Erény volt tiszta homlokán, MI tette nőmet őrültté? Felelj! A becsület?… Te eltemetted tisztességemet, Illik-e ezt? Nincs semmi másom már, csak szégyenem… Becsület ez? Egy szót se szólj, mert hasztalan, Bejönni hozzánk nem szabad, Mert most királyod én vagyok, Bánk bán! Így illik ez! GERTRUD: Jobbágy, ne illes! BÁNK: Egy szót se szólj! GERTRUD: Meg akarsz ölni? BÁNK: Hallgass! GERTRUD: Távozz, Bánk! BÁNK: Nem! GERTRUD: Tisztelj! Királynéd áll előtted! Ki ezt számonkéri tőled, Bánk… S a számonkérés szörnyű lesz, Bánk! BÁNK: Magyar hazámnak falvait bejártam, Mindenütt csak elbúsulást találtam… Tehozzád fordultunk nagy nyomorban, Könnyeinktől szikla is megindult volna, Nem hallgattál reánk, szívtelen! Nem hallgattál hazám jajszavára… Az ítélet napja vége eljött. Magyarország kiontatott vérét Isten számonkéri még… Nézd, ó, nézd…jönnek Véghetetlen sorban Mind az elárvultak. Mind a megraboltak! Szörnyű váddal sújt Az élő és a holt: Népünk ellensége Légy átkozott! GERTRUD: Most már megtelt a pohár, El innen! Különben… BÁNK: Ó, te szegény festett kép, Álnok, hazug tested, lelked… GERTRUD: Pártütő! Lázadó! Ezért lakolsz! BÁNK: Ah, meglakolsz! Álnok, hazug tested, lelked! GERTRUD: Az ily szavaknak díja a halál. BÁNK: Boldogtalan… GERTRUD: Tudod-e, mondd, kivel beszélsz? BÁNK: Tudom. Csak véled, trónok mocska te, Ki megrablád királyodat, Kitépve szíve mélyiből A leghívebb jobbágyokat… Ki szent tisztedből csúfot űzve A kéj oltárán áldozál, S hogy gaz testvéred felvidítsd, Az udvarnál bordélyt nyitál! GERTRUD: Melindáddal légy átkozott! Megátkozom testvéremet, Aki szégyenbe döntött engemet. Gúny tárgya lettem én! Érezzed megvetésemet, Míg bűnöd büntetést talál! Légy átkozott, légy átkozott! ( a kijárati ajtón dörömbölve ) Hej, emberek, segítség, segítség! OTTÓ ( a szín mögött ): Mi baj néném, az Istenért! ( Berohan és meglátja Bánkot ) Hah, Bánk! ( Elmenekül ) BÁNK: Átkos lég, melyet szívsz! Átkos föld, ahol te születtél. Átkozott nemzetséged, átkozott! GERTRUD ( tőrt ránt ): Hitvány, ne bántsd hazámat! BÁNK ( kicsavarja Gertrud kezéből a tőrt ): Mit? Én? Kerítő! GERTRUD: Segítség! ( Bánk leszúrja Gertrudot, ki meghal ) BÁNK: Vége…volt…nincs… De ne tapsolj hazám, Mert reszket a bosszúálló. Örvendj becsületem, Lemosta szennyed a vérkeresztség. Ó, Melinda… Ki!… A tető mindjárt rámszakad… HARMADIK FELVONÁS 1. KÉP ( A Tisza partja. Vihar közeledik. Melinda kézenfogva vezeti gyermekét, Tiborc követi ) MELINDA: Szegény gyermekem, ó, csak pihenj… TIBORC: Nagyasszonyom, siessünk… Az éjfél már közel… Ámbár a hold utunkra Világít fényivel… De ott, sarkán az égnek borúk sötétlenek, Ó, azok, tapasztalám már, vésszel fenyítenek. MELINDA: Hess, hess te kis madár! TIBORC: Csak a Tiszán mehessünk Isten segélyivel át. MELINDA: Szegény nem tud repülni, Szívét nyíl döfte át… TIBORC: Mindjárt meglátjuk onnan Bánk bán várlakát. MELINDA: Nem bírta eldalolni Síró hattyúdalát… Hess, hess te kis madár! TIBORC: Mi lesz, ó, jaj, belőle, Mennybéli szent Istenem?! MELINDA: Szegény nem tud repülni, Szívét nyíl döfte át… TIBORC: Mióta útra keltünk, Nem figyel többé reám… MELINDA: Nem bírta elrebegni síró hattyúdalát. KÜLSŐ KAR: Ne üljetek most A ladikra fel, Oly csalfa a vihar, Miként a nőkebel. TIBORC: Jerünk, Nagyasszonyom, Már elborult az ég, Veszélyt hozhatna ránk Tovább maradni még. MELINDA: Tudsz-e madárról éneket? Figyelj rám, majd elmondom neked… Élt régen egyszer két kismadár, Egymáshoz illő szép gerlepár… Egymást szerették gyöngédeden, Fészkükben úgy éltek szelídeden. Elszállt a hím, és a hű kismadár, Párját másra bízta, míg távol járt… Ha tudta volna, mi rája vár, Nem hagyja őt el…de vége már… A sólyom megölte a kis madárt… Mérges csőre ó jaj, szívet talált. Nem látod ott* Szegény kismadár… ( Erősen villámlik, a vihar tombol, Melinda takargatja, testével védi gyermekét ) Úgy, úgy…borulj el ég! Rejtsd el kék színedet, Hisz lelkem is sötét, Mint most tekinteted… TIBORC: A csónak készen vár, siessünk, A vész mindjárt elér! MELINDA: Hát kis fiam?! Csitt, csitt!… Ne háborgasd, ő alszik… Álmodj szelíden, édesdeden, Angyalom te, angyalom te! Szállj le az egekből hozzá! Oltalmazd, te őrzőangyal Árva gyermekem! Ah, mily boldog voltam én, Míg a bölcsőd lágyan elringatám… S rám mosolyogtál angyalom! Álmodj szelíden, Álmodj édesdeden Álmodj égi angyalom! Édes álmod mennyország legyen! KÜLSŐ KAR: Ne üljetek most A ladikra fel, Oly csalfa a vihar, Miként a nőkebel. TIBORC: Nagyasszonyom, A csónak készen vár! MELINDA: A csónak…a csónak!!!… Ártatlanul bűnös vagyok, Bánkomtól ím elbúcsúzok… Az út oly hosszú, alhatnám, De nincs, hol főm lehajthatnám. Könnye szilaj gyásznak, Lelkemen át áradj. Sírom te vagy, orkán! Szállok a szél karján… Álmodj fiam, álmodj! Álmodj, álmodj… ( Melinda gyermekével a Tiszába veti magát ) 2. KÉP ( A királyi vár nagyterme. Hátul bolthajtással elválasztott terem, melyet földig érő kárpit takar el ) GYÁSZOLÓK: Isten, porának Adj örök nyugalmat, Lelkét fogadd el A megboldogultnak. Te sír! Kebleden Enyhe legyen ágya, Míg óra csendül A feltámadásra! ENDRE: Vérlázító e bűnös pártütés, Magyar csúfot űz saját becsületén. Míg künn a harcmezőn vért ont a király, Árasztva nemzetére glóriát, Addig zászlósok és országnagyok Sötétben ölnek, mint a gyilkosok! Íme…Simon bán, Hódi, Sennyei, Honunk előkelő nemesei, Miként szobor meredten állotok, Érezve aljas undokságotokat… Száz hős csatán küzdöttem én, Győzött fegyverem népünk ellenén… S ím visszatérve, Mily szörnyű sors! Nőm meggyilkolák S trónom földig rombolák! Győzelmemért ez hát a bér? Gaz gyilkos tőrük Szívem verte át! Ég, sújtsd le villámoddal az árulót! És benned ismerjék meg a bosszulót! UDVARI NÉP ( kar ): Száz hős csatát küzdő király! Győzött fegyverem népünk ellenén… S ím visszatérsz, Mily szörnyű sors: Nőd meggyilkolák S trónos földig rombolák! Ég, sújtsd le villámoddal az árulót! És benned ismerjék meg a bosszulót! ENDRE: A nagy tetemrehívás Íme most elérkezett… Ravatal elébe idézem én… Gertrud királyné gyilkosait! ( A hátsó boltív függönyeit széthúzzák, láthatóvá válik Gertrud királyné ravatala, A gyilkossággal vádolt főurak előlépnek ) ENDRE: Ti szívtelen hálátlanok! Nézzétek íme, ki fekszik ott?! Az ég minden kegyelmivel, Gazdagon ékesíté fel… Több volt nekem, mint földi nő: Nagy szellemek közt fénylett ő. Lángolt a fény homlokán, Mért hoztatok most ily gyászt énreám?! BÉKÉTLENEK (kar ): Halld, halld! Uram király! Ő végtelen nyomorral Sújtá szent hazánk! TISZT: Ez okból lettetek tehát bírák És egyszersmind bakók? Ki bízta rátok, gyilkosok? BÉKÉTLENEK ( kar ): Gertrud királynét nem mi öltük meg. TISZT: Tehát Petur! BÉKÉTLENEK ( kar ): Petur sem! ENDRE. Szóljatok! BÉKÉTLENEK ( kar ): Látva, hogy vész tornyosult Távozásoddal honunkra, Mi, kiket látsz, összegyűltünk, Hogy hazánk baján segítsünk. Küldötteink elmenének Országunk Nagyasszonyához, Ám honunkért szót emelni Nem bocsátá ő magához, Sőt, ki sem hallgatva őket, Börtönmélybe záratá el. Hallván ezt az ingerült nép, Lázadással harcra gerjedt. ENDRE: Rettenetes! BÉKÉTLENEK ( kar ). Fölszabadítva társainkat, Rabbilincsük összetörték… Vérbefagyva úgy találtuk Aznap éjjel Gertrud királynét… ENDRE: Most elég! BÉKÉTLENEK (kar ): Uram király! ENDRE: Ne szóljatok, ne szóljatok! BÉKÉTLENEK ( kar ): Hallgass meg! ENDRE: Ne lopjátok ki szívemből A holtakért a bánatot… TISZT: Hazudnak ők! BÁNK ( váratlanul megjelenik ): Ők nem hazudnak. KAR: Nagyúr, Bánk! BÁNK: Íme király, Gertrudnak holttetemére vágom A hatalom jelét! ( Letépi és a koporsó eléveti nyakláncát ) Látod! Piroslik is még rajt’ a vér… Én oltám el Gertrud életét. UDVARI NÉP ( kar ): Szörnyűség! BÉKÉTLENEK ( kar ): Bánk bán a gyilkos! BÁNK: Mindenki tudja bűnös tetteit… Csak miattuk sír az ország és a nép! Ledöfte volna őt bármelyik magyar, Kinek szívén a hon becsülete! ENDRE: Gyilkos! BÁNK: Annál is több, uram király… ENDRE: Hallgass! Ez hát a győzelem? Vigyétek el! Míg el nem érkezik bírája… BÁNK: Reám, szerette fejedelem Te nem mondhatsz ítéletet: Árpád és Bor vére közt Bíró csak országunk lehet! ENDRE: Húzz kardot, Bánk! Én megvívok veled. UDVARI NÉP ( kar ): ( Bánk bán kardot ránt ) Királygyilkos, el vele! (Távolról lassan közeledő pásztorsíp hangja hallatszik, Tiborc lép be ) ENDRE. Ki vagy? Bánk: Ó, jaj nekem! Tiborc! Hol van Melinda? TIBORC: Hol? BÁNK: Felelj, Tiborc! Felelj! Kit hoznak be ott? TIBORC: Jaj Istenem! BÁNK: Mindenható szentséges Isten… Melinda és egyetlen gyermekem! TIBORC: Amint várad felé kísértem hitvesed, A Tisza mentén vad vihar keletkezett. Erősen keblére zárva síró fiad, Elméje elborult s a habok közé rohant… UDVARI NÉP: Ó, a boldogtalan! BÁNK: Itt…világ!…világ!… Könnyek, mért oltátok el szememben?… Nincs a teremtésben vesztes, csak én! UDVARI NÉP ( kar ): Szánalomra méltó teremtmény… BÁNK: Melinda és te angyal, Te, angyal gyermekem, Készítsetek helyet nekem Menny honában fenn! Meghalok… Király…bosszúlva vagy… UDVARI NÉP ( kar ): Isten a holtnak Adj örök nyugalmat! S lelkét fogadd le A megboldogultnak. 1 1