FRIEDRICH FLOTOW AZ ÁRNY. FORDÍTOTTA Ormay F. Személyek Fabrice, képfaragó. Mironet, falusi orvos. Abeille asszony, fiatal özvegy. Jeanette, szolgálóleány. Történik 1707-ben a cevennesi háború alatt, a nantesi edictum visszavonása után egy szavojai kis faluban, Franciaország határszélén. Első felvonás. Földszinti paraszt szoba, műfaragó mühelylyé alakitva, jobb oldalon kis ajtó, háttérben repkény és virágokkal befuttatott nagy ablak, mely szabad hegyes vidékre nyilik. Az ablak mellett, balra szabadba vezető nagy ajtó ; baloldalon Fabrice szobája. Asztal, egy ódon porczellán vázával; faragványos zsámoly, szekrény, e mellett eszterga, melyen rajzok, szobrocskák, s faragó és véső szerszámok vannak. 1-ső jelenet. Abeille majd Doktor. ABEILLE (a nyitott ablaknál kivül megjelen , s miután meggyőződik, hogy a szobában senki sincs, a hátsóajtón be) Recitativo. Most ki sem lát. - Derék ! legjobb időben ép Hozám ide virágimat. DOKTOR (a jobboldali ajtón be, hasonlóan bokrétával kezében) Fabrice nincsen itthon... Virágomat titkon - (a vázához közelit, és észreveszi Abeillét) Hohó ! itt szebb bokréta van. ABEILLE Ah ! - Doktor Mirouet ! DOKTOR A szép Abeille asszony ! Fabrice örvendni fog tudom. (a vázára mutat) ABEILLE (zavarral) Ma nevenapja van. DOKTOR Ön jó akarata, Figyelme, s jó indulata Meghóditja okvetlen. ABEILLE Mit akar mondni ezzel ? 1. szám. Duo. DOKTOR (tettetett jó indulattal) Én ? - én semmit, - mit mondanék ? Hogy jó kegyed, tudva van rég ; - S aztán, miként tulajdonának, Gondját viselni lakójának A házi asszony tartozik. ABEILLE De hiszem, hogy jószivűség, S egy kis figyel'm nem vétek még. Aztán azt titkolni lehetlen, Hogy derék lakóm tetemesen Növeli házamnak becsét. DOKTOR (gúnyorral) Igazán ! - még is maradásra - Azt tartom nem birhatja Őt , gyöngéd figyelme által sem. ABEILLE (neki bátorodva) Figyelmem, doktor ! ebből áll ; S ez tartozásom - ugy hiszem Gondját e háznak viselem, Csukom, ha tél, fagy közeleg. Hogy ne füstöljön kandallója Ha szél fú, arra ügyelek. midőn a nap leáldoza Meggyőződöm, hogy éjjelre Az ajtó jól be van-é zárva? - DOKTOR (közbe vágva) Hogy ezen ajtón egy szép leány Titokban ne jusson be tán. Minderre háza jó hirneve Készti önt csupán !... ABEILLE (boszusan) Hát mi más ! (félre) Hah ! átkozott sima kigyó ez ! Édes szava mind álnok, mérges. Ő éjjel, nappal mindenütt Jelen van, és megszól mindent. Ámha ő ravasz, annyi csellel Én is birok, hogy czélját értem. De egy szót se ! jobb hallgatnom, S a haragtól óvakodnom. DOKTOR Én hiszek önnek, de a helységben beszélik... ABEILLE Mit beszélnek ? DOKTOR Köztünk szólva Az ily csinos, gazdag özvegy Sorsát szokás szerint irigylik. ABEILLE (türelmetlenül) De végre mondja el tehát... DOKTOR (mentegetőzve) Nem, - hátha rám neheztel majd. ABEILLE (hirtelen) Csak mondja el. DOKTOR De megjegyzem, E csacska hírt nem én koholtam. ABEILLE Beszéljen - átkozott doktor ! DOKTOR Legyen ; maga kivánja ön. Mondják, hogy terhére Van az özvegység, S most uj házasságra Gondol ön ismét, - És hogy ön titokban Reggel, esténként A csinos szomszéddal Itt kaczérkodnék. S el nem hallgathatom, Mondják azt is még Választottja vón Éppen a szomszéd. ABEILLE (tartózkodással) Ah! mindezt mondják ! igazán ! DOKTOR S ön gondol vele ? ABEILLE Valóban nem. Azt tartom, ez alkat, Ez arcz, és korom Még feljogosít, hogy Legyen udvarlóm... De hogy én titokban Reggel, este, tán Az ifjú szomszéddal Itt kaczérkodnám... Ah ! gondolatnak is sok, Azt hogy megtegyem ! S nem is álmodám, hogy Férjem ő legyen. DOKTOR Való, hogy nem önhöz illő... Ennél jobb férjet is talál. ABEILLE (félre) Mindent kivánna tudni ő, De én rajtam ki nem fog ám ! ABEILLE (doktorra mutatva) Hah ! átkozott sima kigyó ez. Édes szava mind álnok, mérges, Ő éjjel, nappal, minden helyt Jelen van és megszól mindent. Ámha ő ravasz, annyi csellel Én is birok, hogy czélját értem. Egy szót se hát, jobb hallgatnom, S a haragtól ovakodnom. DOKTOR (félre) Tudom, irántam a mit érez, Gyülöletnél nem egyéb ez. Kis dacmon ő, de engemet, Mint másokat , ugy rá nem szed. S valóban mégis tartok tőle, Mert sok ármány, csel van benne. Egy szót se hát, jobb hallgatnom, Boszantni őt ovakodom. DOKTOR Annyi bizonyos, kedves szomszédasszony, hogy Fabrice napját ugyancsak megüljük, - de meg is érdemli ! derék ember, jó barát, és kitünő művész. ABEILLE Csak is jó arcza volt biztositék, midőn házamat kibérlé ez öreg kastély romjaiban, - melyet boldogult férjem után öröklék. - Még most is látom, mint jött egy estve falunkba - fáratdtan, betegen. - Öreg lelkészünkhöz egy levelet hozott a karthauziak priorától. - A szent atyák őt egy gyóntató- és egy szószék kifaragásával bizták meg, és ő remekelt. Hirneve annyira elterjedt, hogy mindenki csak általa faragott védszentet ohajt birni. DOKTOR Nem sokára végig faragja az egész kalendáriumot. ABEILLE És mily ritka példánya a lakóknak ! Szelid, jó, modora nagy uri... DOKTOR (nevetve) Elég, Abeille asszony !... elég !... Végre el kell hinnem, hogy az emberek eltalálták mi rejlik szivében. ABEILLE Hallgasson, doktor ! önnek gonosz nyelve van. 2-ik jelenet. Volt. Fabrice. 2. szám. Trio. FABRICE (meglepetve) Mi ez ? önök e helyt ! Kedves háziasszonyom nálam? (Doktornak kezet nyujt) S barátom, kedves orvosom ! DOKTOR Barátod igen itt van, de mi dolga Orvosnak oly ficzkónál, ki ép, vidám, S ily izmos mint te vagy ? ABEILLE E tájt kisem vénül, százas Kort érünk itt, (czélzással) noha orvosunk is van. FABRICE (nevetve) Megkaptad. DOKTOR (Abeillere mutat) Ez szokás már közöttünk. Egyre csip, a hol csak lehet. Madame Abeille megérdemli a " méh " nevet. FABRICE De mit jelentnek e bokréták? Mily ünnep ez ? DOKTOR Te nem találod el ? Szent Fabrice napja. ABEILLE (panaszszal) Virágimat Egész titkon hozám ; De a gonosz doktor Meglepett ön lakán. FABRICE (bensőséggel) Szivemből köszönöm. El most a gonddal , a magánynyal! Barátsagé legyen e nap ! - Sulyos munka könnyebb megosztva, Az öröm igy több élvet ad. Ki csak egy hü szivet talála, Az nem érzi ugy balsorsát ; Hát még mi nagy annak boldogsága, (kézen fogja őket) Ki egy sziv helyt kettőt talált. ABEILLE, DOKTOR O mi nagy annak boldogsága Ki egy szív helyt kettőt talált. FABRICE Ah ! a midőn komor zárdában Gyászos időket éltem át, - Nem volt részem a boldogságban, - Ott nincs rokon , szülő, barát. - Lelkem egy hű szivért sóvárga, Az volt benn a leghőebb vágy : Mily nagy most hát annak boldogsága, Ki egy sziv helyt kettőt talált ! - ABEILLE, DOKTOR Oh mi nagy annak boldogsága Ki egy sziv helyt kettőt talált. DOKTOR Egy eszmém támada ! mint üljük e napot meg ? FABRICE Halljuk eszmédet, DOKTOR Étkezzünk te nálad ma. FABRICE Hova gondolsz ? ABEILLE (hirtelen) Majd én segédkezet nyujtandok, S a mi hiányzik tán, azt én hozatom át. FABRICE (mosolylyal) Sajnos ! hiányzik nálam minden. ABEILLE (körül néz) Egy asztal kell. Az itt van. FABRICE (arra néz, nevetve) Jó, de semmi rajt. ABEILLE Mondám, mindent hozok. FABRICE (mentegetődzve) Ne, ne, - zavarba hoz. DOKTOR Jó, majd elfogadom én. Hogy is ne a patvarba ! Itthon kell étkezned, zavarod daczára, ma. ABEILLE Ime estebédünk Étsora itt van, Melyet elköltendünk Hárman ma vigan Lesz pisztráng forrázva, Vad galamb pompás, Lesz csibe kirántva. És töltött tojás. Finom creme jön erre, - Sőt annál mi több, Csemegénk lesz végre Kitünő befőtt. S egy üveg finom bor; Mely müvel csodát ; Egy ital e borból Kedvet, éltet ad. DOKTOR (nyájasan Abeillehez) Csak egy üveg bor ? - hozzon kettőt. FABRICE (Doktorhoz) Inyencz ! (Abeillehez ) Ne asszonyom, ne hozzon. Ily lakoma... ABEILLE S ily jó barát ! DOKTOR (Abeillehoz titkon) Ki talán mint férj itt marad. ABEILLE (vállat vonit, s a doktort válasz nélkül hagyva, Fabricehoz) Nem mindig van oly ünnep, mint a mái nap. EGYÜTT. Ime estebédünk Étsora itt van (sat. mint fenn) DOKTOR Tehát mind a hárman itt vacsorálunk. - Ah , most jut eszembe ! az öreg halász egy hatalmas pontyot küldött honorárium fejében. Ez lesz a második sült. ABEILLE Ejnye ! de hát az asztal, a terítés... ki válalja azt magára ? FABRICE Ah ! kedves szomszédasszony ! szegény öreg Margitom halála óta sehogy sem tudok cselédet találni. - De most már fiatalabbat fogadok, nehogy kénytelen legyek ismét önmagam szolgálni. ABEILLE Hasztalan , szomszéd ! nincs leány a faluban, ki fiatal, nőtlen emberhez szegődjék. - Mi itt erkölcsösök vagyunk. DOKTOR Már az igaz... E vidék nagyon hires erkölcseiről, és... kecsketúrójáról. ABEILLE Felséges ötlet !... Az is lesz. Adieu, Fabrice ur ! viszontlátásra, szomszéd ! . . Hanem a csinos, fiatal szolgálóról csak mondjon le. Szolgálója, Fabrice ur ! (el) 3-ik jel. Fabrice, Doktor. DOKTOR Én is megyek, s tüzet rakok, aztán a nyársat forgatom. FABRICE Te? - orvos létedre? DOKTOR Én, orvosa egy szegény szavojárd falunak, ki maga kénytelen végezni mindent, néha ételt is főzök betegeimnek. FABRICE Derék ember ! Éjjel nappal uton vagy, és legtöbbnyire csak hála a fizetésed. DOKTOR Hagyd el ! beérem én azzal is, ha meggyógyitom betegemet. Ilyenkor még az én kis lovam is oly boldognak látszik, mint enmagam. FABRICE Ah ! az a vén gebe, melyen már tiz éve nyargalsz... DOKTOR Ne bántsd ! ő az én társam, barátom ! 3. sz. Couplet. I. Lovam derék egy állat ! Olykönnyen fut, vágtat, Hogy sarkantyumra, még Soh'sem vala szükség. Hü társam nagyon tudja, Beteghez ha visz utja, Hogy az orvosra vár ; - S ekkor gyorsabban jár... A mint a kis kunyhóba Behallatszik harangja Mindenki felvidulva, Benső örömmel mondja Közelg a doktor már ! A doktor s lovacskája... Felmosolyog a beteg, S gyakran ettől gyógyul meg. Ez ok, hogy lovacskámat, Mely könnyen fut, vágtat, Emlitik oly gyakran, S többször mint enmagam. II. Mi az ? miért csengetnek ? Ajtómon mért zörgetnek ? Egy kis polgár kiván Világra jőni tán ? - No vágtass hű lovam most, Nagy szűkség van reám ott, Hogy víg keresztelőt Tartsanak a szülők. - Onnan szaladj sietve Egy árverés helyére, Hogy egy szegény öregnek Kis kunyhóját mentsem meg. Hol ősi laktanak... Lovam megérti szómat, Ekkor nyilgyorsan jár És repül mint madár. Ez ok, hogy lovacskámat Mely könnyon fut, vágtat, Szeretik annyian S jobban mint enmagam. (el) 4-ik jel Fabrice majd Jeanette. Recitativo. FABRICE Amig ők a jó szivűek értem fáradnak, Én e sürgős munkához látok majd. (leül) (kopogás kivül) Fel hát dologra ! De ki jön ? - Szabad ! JEANETTE (Félve nyit ajtót, és a küszöbön megáll. Hóna alatt egy kis csomag) Bocsánat! itt lakik Fabrice ur? FABRICE (tovább dolgozva) Én vagyok. JEANETTE (lesütött szemmel) Azt hallottam, szolgálót keres ; - FABRICE (feltekint) S hozzám szegődni akarnál ? - De mondd, mi lelt? - te gyönge fáradt, vagy. JEANETTE Igen elfáradék. FABRICE (székkel kinálja) Ülj hát le, gyermekem ! s tekints reám. JEANETTE (rátekint s elfojtott sikoltással) Ég ! mit látok! -mily álom ez ! -Ohjaj erőm elhagy. (a székre rogy) FABRICE (sürögve) Mi bajod? - Gyermekem magadhoz térj ! - De hol az a doktor ? - Milyen halvány ! - Mi bájos, kellemdús ez arcz !... De már föleszmél... nem csalódom... Visszajön a pir arczára; - Magához tér, szemét felnyitja. Jeanette felegyenesedik. Hogy ijedhetél meg ily nagyon? JEANETTE (körül tekint, félhangon) Uram ! nem ijedelem az. FABRICE Mondd, honnan jösz? - Itt idegen vagy tán? JEANETTE Anyámmal éltem csendben, elvonulva ott Túl a hegységen, hol királyi katonáktól Annyit szenvednek a szegény lakók. FABRICE A Cevennesekben! - Hol a protestánsok üldöztetnek, irtatnak... Oh tudom. JEANETTE Anyám elhalt, kunyhónk fölégeték, Elhagytam ama tájt, s utra kelék, Hogy kenyeret, munkát keressek itt. FABRICE De jobb helyet találhatnál ennél. JEANETTE (ragaszkodással) O ! tartson meg ; - maradni szeretnék. FABRICE (magában) Mily édes, megható szelid e hang! 4. sz. Romance. JEANETTE Irgalom! oh ne űzzön el! Nincsen menhelyem, nincs hajlékom... Ha majd nem jól, nem hűn szolgálom, Magától akkor küldjön el. Könyörüljön az árva leányon, Megne tagadja kérelmét,... Ki mással tesz jót e világon, Megjutalmazza fön az ég. II. Egykoron szerető anyám, Rokonim, barátim voltak... Most hideg hant alatt nyugosznak - Elrablá őket a halál... Segitsen a szegény leányon, Kit a kegyetlen sors ver rég; - Ki mással tesz jót e világon, Megjutalmazza fönn az ég. FABRICE Miután oly nagyon óhajt ná lam szolgálni , maradjon hát, gyermekem. Mi a neve ? JEANETTE Jeanette. FABRICE Jeanette ! ön tehát házamnak tagja, és azonnal szolgálatba lép. 5. jel. Volt. Abeille. ABEILLE (kivülröl) Jó lesz. - Hűtsétek be a bort Fabrice ur kamrájában, gyújtsatok tüzet Fabrice úr konyháján, (belép) Hogyan ? még nincs megterítve? Mi sem kész? FABRICE (nevetve) Önre vártunk. ABEILLE Ah ! az igaz, hogy a férfiak semmire sem használhatók. FABRICE (nevetve) Nem mindig, Abeille asszony. - S azután uj cselédem csak imént jött. ABEILLE Cseléd ? miféle cseléd ? FABRICE (Jeanettére mutat) Itt van. - Nos ? rosz izlése van ? ABEILLE Nagyon rosz. Jeanettet vizsgálva Lába, keze, karja... FABRICE (vidáman) Azt tartom , mint szolgáló azoknak jó hasznát veheti. ABEILLE Éppen nem, mert nagyon is finomak. - Ily alkattal nem is kellene szolgálatba lépni. De végre is ismeri ön e leányt? FABRICE Legkevésbé sem. ABEILLE Valami kósza , kalandornő talán... JEANETTE (Fabricehoz) Ne higyje, uram ! én becsületes leány vagyok, kit egész falunk tisztel. Azonkivül keresztatyám, ki fölnevelt, - doktor Mirouet - FABRICE (meglepetve) Mirouet Antal, a mi barátunk ? JEANETTE Ama gonosz háború kezdetével odahagyta falunkat, és a hegység ez oldalán települt le - és ha tudnám hol lakik - FABRICE Itt, gyermekem, éppen itt. JEANETTE És láthatom őt ? FABRICE Nem kell soká várnia. (Doktorra mutat, ki belép) 6. jel. Volt. Doktor. JEANETTE (félre) Ő az ! az én keresztatyám ! FABRICE (Doktorhoz) Valaki van itt, ki azt állitja, hogy ismer, - s lelkemre szép ismeretséged van. - Nézd csak ! DOKTOR (Jeanettehez szaladva) Mit látok ? te vagy Jeanatte ? az én kis Jeanettem itt? - (megöleli) mint örvendek, hogy láthatlak. JEANETTE Hát még én , keresztatyám ! DOKTOR És szegény anyád?... JEANETTE (fájdalommal) Nincs anyám, senkim sincs ! egyedül állok a világban. DOKTOR Azért hozzám sietél, - tudtad, hogy én nem hagylak el. - Jól tetted. JEANETTE Nem, keresztatyám!... csak véletlen... DOKTOR Mindegy... itt vagy, s én gondodat viselem. FABRICE Hisz magadnak sincs semmid. DOKTOR (nevetve) Hogy is ne ! van harminczkét betegem ! azokból megélünk. ABEILLE (csipősen) Önök igen, de hát azok ? DOKTOR (derülten) Azok ? az az ő dolguk. Való ugyan, hogy gazdag nem vagyok, (Jeanettehez) de se baj ! most majd ketten leszünk szegények. JEANETTE Nem, keresztatyám ! én dolgozni jöttem, szolgálatba lépek. FABRICE Még pedig az én szolgálatomba. - Már meg is egyeztünk. DOKTOR A manót ! - Ugy fogadd szerencse kivánatomat, mert Jeanette jó, szelid, valóságos angyal. ABEILLE Csakhogy ide nem angyal kell, hanem egy, szorgalmas, ügyes cseléd. - Én ismétlem, Fabrice ur! nem önnek való. FABRICE (nevetve) De sőt inkább nagyon is nekem való. ABEILLE (Doktorhoz, kit félre hiv) Egy szóra, doktor ! Nem gondolja, hogy keresztleánya nagyon is fiatal arra, hogy Fabrice urat szolgálja. DOKTOR Hát ön mit gondol? ABEILLE Én nagyon is fiatalnak tartom. DOKTOR (félre) Azt előre tudtam. - De a mi Fabricet illeti, nyugodt vagyok, ő becsületes ember, - s azon felül gyanítom, hogy szive már másé. ABEILLE (szemlesütve) Gondolja? - És kié - vajjon ? DOKTOR Kié ? Kié ? - majd kisül... De itt az ideje, hogy a vacsorára gondoljunk. ABEILLE A vacsorára, doktor? - Ej csak nem képzeli, hogy azt is ugy fel lehet fújni, mint egy receptet ! Szerencsére mindenről gondoskodtam, cselédeim azonnal készek vele, és rögtön jönnek teríteni. FABRICE Köszönöm ! De minthogy most Jeanette is segithet, majd teritünk mi ketten.. DOKTOR Ugy hát én sietek pontyomat megsütni. (Doktor, s Abeille el) 7. jel. Fabrice, Jeanette, később Abeille. FABRICE (az asztalt a szoba közepére tolja) Itt a csatatér ! - Jeanettéhez. A mi a teritékhez szükséges, vegye ki a szekrényből, gyermekem! és rakja az asztalra. JEANETTE Meg lesz uram. FABRICE Igazán kedves kis cselédem van. (feléje megy. Abeille hirtelen közöttük terem) ABEILLE (őket nézegetve) Feledém, hogy az ily legény háztartás nincs jól felszerelve. - Itt egy csinos abrosz. FABRICE (Abeillehez, ki őket folytonosan szemmel tartva, kifelé megy) Le vagyok kötelezve kedves szomszédasszony. ABEILLE (közel az ajtóhoz) Van még egyébre szüksége, szomszéd ? FABRICE Nincs szomszédasszony, biztositom semmire sincs. ABEILLE (az ajtóban) Egész házam rendelkezésére áll. (el) FABRICE Ön felette jó... Ezer köszönet ! (visszajönn Jeannettéhez) Itt nem igen jól fogja magát érzeni... Szobája, melyben öreg Margitom lakott, kissé sötét. - Ön azonban ennél a virágos ablaknál fog fonni, én meg emitt dolgozom. JEANETTE Nyugodt lehet, uram, én nem csinálok zajt. ABEILLE (az ajtó küszöbén magában) Mily közel voltak egymáshoz. FABRICE (midőn észreveszi, némi nyugtalansággal) Ah! ismét ön szomszédasszony ? ABEILLE (sértődve) Ismét ? FABRICE Nem szemrehányásként mondom ; - ellenkezőleg - ön annyit fárad... ABEILLE Örommel, igazán örömmel teszem. Itt a bor... azt tartom elég fris lesz. (az asztalhoz egy pinczetokot tesz és elvonul) Kitűnő bor ! FABRICE Nem kétlem. ABEILLE És igen jó esztendei termés. FABRICE Megvagyok győződve. ABEILLE (kimenve) Ön számára választám, még pedig pinczém legjavából... (El, s a mint az ablak mellett elmegy, benéz ) FABRICE (Jeanettéhez) A mi fizetését illeti, gyermekem, - én gazdag nem vagyok... JEANETTE Ne szóljon erről. FABRICE (folytatja) Azonban néhány tallért még csak adhatok, és évenként két szép ruhát - melyben imádói fejét megzavarhatja. JEANETTE (élénk meghatottsággal) Imádóm nekem ? Oh kérem, ne tegye föl azt rólam! FABRICE (kezét fogja) Miért e zavar, Jeanette ? ABEILLE (egy másik ajtónál jelen meg) Nos? fel van teritve? hogyan ? alig kezdtek bele ! -Már magamnak kell hozzá látnom, és itt is maradok, hogy mindent rendbe hozzak. FABRICE (nyugtalanul) Igen, igen, okosabb is ha itt marad, mintha szüntelen jön megy… ABEILLE (czélzással) Magam is azt hiszem. Jeanettéhez. Lássunk dologhoz kisasszony ! Hol a kenyér, az üvegek, a vaj, só, az evőeszközök ? FABRICE Hisz ily bánásmóddal megöli e leányt. ABEILLE Ugyan ugy-é ? Még más bánásmódhoz is kell szoknia. 8. jel. Fabrice, Abeille, Doktor, Jeanette. Recitativo. DOKTOR Mind segitsetek hamar, Mert étvágyam van immár. FABRICE, JEANETTE, ABEILLE Most segitsünk mind hamar, Mert étvágyunk van immár. (Doktor és Fabrice előhozzák az asztalt, s mindnyájan teritenek, és az ételeket rakják fel) DOKTOR Rakjuk fel az evőeszközt. S legyünk vidáman négyünk közt. ABEILLE (roszkedvűn) Négyünk ? FABRICE (barátságosan) Jeanette , üljön keresztatyjához. - DOKTOR (csipősen Abeillehez) Ön jobb szeretné tán négyszemközt ? ABEILLE (neheztelve) Négyszem közt ! - kivel ? DOKTOR (nevetve) Velem bizonynyal nem. ABEILLE (csipösen) Biz nem, azt eltalálta. 5. sz. Quatuor. MIND Asztalhoz most, asztalhoz ! Az ünnepi lakomához ! Melylyel öröm, barátiság Karöltve jár, és élvet ád... Az est beáll ; itt van az óra, Midőn kiki megyen nyugovóra, S ha, elkölté a vacsorát... Aztán kiván jó éjszakát. FABRICE A pásztor a mezőt elhagyja. ABEILLE Bejön a nép, megtelt a pajta. JEANETTE Holnap ér véget az aratás. DOKTOR Lesz ének, lesz nagy vigadás. MIND Az est beáll, itt van az óra, Midőn kiki megyen nyugovóra. S ha elkölti a vacsorát, Aztán kiván jó éjszakát. ABEILLE Majd a hosszu estéken, télen, Az ifjuság egybegyűl csendben. Feszülten hallgat egyre ki mesél, Igy mulat, s majd meghal, ugy fél... És nem sokára a szobornál, Mely a nagy fa lombja alatt áll, Térden egy hű pár mond imát, Kérve a szent szűz áldását. És buzgón esdő szavaikkal Összeolvad egy csalogány dal Édes hangon Csattog, dalol, Igy dalol: La, la, la la... FABRICE (Abeillehez) Ah mindez szép, és gyünyörü volt, De most kedves barátim ! egy vidám dalt. DOKTOR Vidám danára itt a legszebb alkalom - Önért üritjük ezt ki bájos asszony. Egy palaczkot mutat fel. Erényiért, szerelmeért ! ABEILLE Szerelmem nincs. DOKTOR Oh csak igyék, Az lehet még, FABRICE (poharát a doktor felé nyujtva) Önért kedves Abeille asszony ! Ön bája, s erényiért - DOKTOR (egy palaczk dugóját kiugrasztva) Egy, kettő, három, paff ! a dugasz künn van! Kedvesim ! igyunk most egy pohárral Vendégünkért, épségeért, S mi több minden utódjáért. (koczingatva) MIND Tik tak, tik tak, tik tak, tik tak, Hadd csengjenek a poharak, Tik tak, tik tak. ABEILLE (Jeanettehez) Hogyan ? - oly tisztelet éré, Hogy koczinthat saját urával, És még sem iszik ? JEANETTE Féltemben Hogy megbántanám. FABRICE Hagyja el a félénkséget, gyermekem ! S velünk a mulatságban részt vegyen. Egy , kettő , három, paff ! a dugasz künn van! A barátságért még igyunk mindnyájan. Fel hát egy szinig telt pohárt ! Igyunk, hogy éljen minden jó barát. (koczintnak) MIND Tik tak, tik tak, tik tak, tik tak. (sat. mint fönt) DOKTOR Most távozom, barátim ! még néhány beteget kell meglátogatnom... Pedig a szép özvegy bora kissé fejembe ment. ABEILLE (nevetve) Vigyázzon doktor! hogy betegeit össze ne tévessze. DOKTOR (indulva) Isten veled kis Jeanettem ! Reménylem, hogy gazdád és te megértiték egymást. (el) ABEILLE (félre) Attól tartok, hogy nagyon is megértik egy mást ; de majd őrködöm én lakóm erénye fölött. (fennhangon) Jó éjt, Fabrice ur ! (el) 9-ik jel. Fabrice, Jeanette. Recitativo. FABRICE (visszajöve Jeanettet figyelernmel kiséri magában) Magunk vagyunk. - Ah nem csalódom, Az ő szemébe könyek tolulóának. - (Jeanettehez ki hasztalan iparkodik az asztalt eltávolitani) Hadd, gyermekem! nagyon nehéz. (maga viszi el) JEANETTE Ah köszönöm ! Uram, ön oly jó. FABRICE De most feledd el minden bánatod, Vidorabb légy : pihend ki fáradalmad, S tekintsd eztán otthonodul e házat. 6. sz. Duo. FABRICE Fénysugár lészen mosolyod, Mely a föllegen tör keresztül ; Te, mint a nap, az én egemről A bú vihart eloszlatod. JEANETTE Mosoly ? - ajkaimra nemszállhat. FABRICE (jószivűn) Bánatod van tehát ? JEANETTE Ne kérdje azt uram ! FABRICE Be kell vallanod nekem búdat, Talán enyhithetem. JEANETTE (fájdalommal) Az lehetlen. O jaj ! FABRICE Talán keserves gyász; vagy egy lény távolléte, Az fáj, könyed azért ontod? JEANETTE (magában) Igen, keserves gyász, lelkem nagy szenvedése... FABRICE Korodban még a fájdalom, s a gyász mulandók, S ha visszamenni tán szülő faludba vágyol. JEANETTE (félre) Ah ! ahhoz nincsen bátorságom, Mert ismeretlen varázshatalom Ámitja szűm, szemem, s lekötve tart e helyt. FABRICE Te szegény ! ily ifju korodban Érezed a balsorsot már. Élted midőn még csak hajnalán van, És boldogságra vár... . Hallgatni hasztalan akarsz, Lelked támaszt, védőt ohajt, De isten oltalmában állsz, Mert az, kihez vezérelt, jó barát. JEANETTE (Fabrice hangja által mintegy elbájolva, annak vállára hajtja fejét) Ah csak beszélj, beszélj tovább. A te szelid hangod vigaszt ád. S ugy látszik, ezen édes szavak Lelkem ég felé ragadják. Fabrice. (A karjai közt lévő Jeanettéra nézve, ki magán kívül beszél) Oh nagy ég ! mily meglepetés ez ! Gyöngéden bevallja, mit érez. JEANETTE (önkivületben) Beszélj, beszélj ! a te szavad Nekem halált, éltet egyszerre ad. FABRICE (elragadtatva) Jeanettem ! bájosb lényt még nem láttam, Mint te könyid közt, fájdalmadban. Szivem nyugtalanul dobog, elmém elhagy... (magához szorítja és homlokát megcsókolja) JEANETTE Álom ez ? - Istenem ! ? (Fabricere tekint és kibontakozik) Nem, nem ! Ah őrült voltam, - s egyetlen lázas perczem Vesztemet okozá. - De ha olvasna szűmben, Nem érinté vala ajkával homlokom, S e szégyent rám - oh jaj ! - nem hozza akkoron. (félre fájdalommal) Távozom !- hogy magam Szüm el ne áruljam. Arra készt a becsület... De, ah, elhagyva őtet, Ez vala mondhatom Végső boldog napom. FABRICE (Jeanettehez) Ne menj, ah maradj ! Engem el ne hagyj Bocsáss meg oh kérlek Tiszta női lélek ! - Szivem lángjairól Ajkam többé nem szól. Ellent nem állhaték, - szépséged elragadt : Bocsáss meg, Jeanette ! perczig az volt hitem Szeretni tudsz engem. JEANETTE Én szeretni ? - soha sem. JEANETTE El innen; hogy magam sat. FABRICE Ne menj, ah maradj sat. (Jeanette szobája ajtajára mutatva) Ime szerény kis szobácskád ! Itt békén nyugszol , alszol majd... Hitemre ! becsületszómra ! ez után Gyöngéd testvért birandasz én bennem csupán. JEANETTE (szemlesütve bemegy a szobába, melyhez Fábrice kiséri. - A zene halkan tovább szól) Vihar. FABRICE (beszélve) Mi történik itt ? mily rendkivüli rejtély ez ? - Mért vala e leányka tekintete szüntelen arczomra szegezve ? Honnan ered vallomása ? - a zavar és ama hirtelen neheztelés, midőn megölelni bátorkodám ? (leül) Holnap beszélek vele... iparkodom bizalmát megnyerni, és titkába behatolni. - Meglep az álom... Csak leküzdhetném e felindulást !... Szemem lecsukódik... a lég oly nehéz, - és a távolban dörgő vihar... (halkan énekli Jeanette románczát) Irgalom ! ah ne üzzön el, Nincsen menhelyem, nincs hajlékom - (Elalszik. - A zenekar maga folytatja a románcot - A vihar közeleg, a dörgés hangosabb lesz Egyszerre Jeanette szobája felől egy női sikoltás hangzik. - Fabrice fölébred) Mit hallék ? - Ez a fájdalmas sikoltás - ugy tetszik - Jeanette szobájából jött... nem... távolabbról... Mi történt ?... Szegény gyermek ! mi veszély fenyegetheti ? Ah szaladok... (megáll) de e szoba küszöbét nem szabad átlépnem. Ah mindegy ! - A nyugtalanságnak s rettegésnek nem állhatok ellent. (Be Jeanette szobájába. E pillanatban Abeille megjelen a háttéri ablaknál) ABEILLE Mit látok ? Fabrice ur cselédje szobájába megy ? (megvető mozdulatot tesz) (A függöny legördül) Második felvonás. Kert egy régi kastély romjai között. Jobbra néhány lépcső, mely egy lerombolt kápolnához vezet. - Balra folyondárral befutott kőfal , mely alatt látatlan megvonulhatni. 1-ső jel. Abeille. ABEILLE (bejöve) Ah mily gyalázat, mily nagy szégyen! Házamban ily szörnyü botrány ! Bemenni a cselédhez, éjen ! S én még higgadtnak, ildomosnak gondolám ; S magamban gyakran ezt is mondám „Habár szegény, e férfit hőn szeretni tudnám, S férjemmé örömest tenném." I. Ugy vélem, nincsen az megtiltva, Hogy özvegy, ki husz éves csak - - A mielőtt tele beállna - Használja élte tavaszát... Tavaszkor nyilik minden sziv... És az ily ifju özvegyeknek Tavaszuk az, ha férjhez mennek, S ha özvegységünknek gondját Egy férj szerelme, szép remények, Virágos álmak oszlatják... Ah ! hogy a húszas kor nem mindig tart ! II. De ha titokban ég szivünk, Azt nem mondhatjuk egy könynyen A férfinak, kit szeretünk „Uram ! vegyen nőül engem." Aztán kell, hogy eszemmel éljek, Mert itt mindjárt roszat beszélnek. Olyan csacskák, mendemondák ! - Magamban mégis elmondom „Ugy vélem nincsen az megtiltva, Hogy özvegy, ki húsz éves csak, A mi előtt tele beállna. Használja élte tavaszát." Mert ah ! a húsz éves kor nem mindig tart. A szerelem csak álom, Nem egyéb mint mámor. Csak puszta vágy A boldogság !... Ah megöl a méreg, Hogy... Ah ! legveszélyesb Maradnom özvegynek, - Férjhez nem menendek, - Mind csalfák a férjek, Mindig baj van vélek. Kár ! hogy nélkülök El nem lehetünk, 2-ik jel. Abeille, Doktor, sarkantyus csizmában, lovagló ostorral. DOKTOR Jó napot, szomszédasszony ! már ébren ? kegyed, ugy látszik, együtt kél a hajnallal. - Már körüljárta a kertet, melyet Fabrice barátommal közösen használnak. (körülnéz) Szép romok ! Férje valóban élelmes ember volt. Valóságos lángész. ABEILLE Nem mindenki lángész, ki az akar lenni. DOKTOR Ismét uj vágás ! Jól van ! Csak s egy jóravaló betegséget kivánnék önnek. ABEILLE Köszönöm ! DOKTOR Hogy szerencsém legyen önt meggyógyitani, és - - kegyét visszanyerni. ABEILLE Kegyemet ? Talán azért, hogy ez okos, és rendes fiatal emberhez ily szolgálót szegődtetett. DOKTOR Legyen nyugodt. Jeanette derék leány, ki Fabrice-ról nem is gondol. - Egyébiránt megmondom neki , hogy ön szereti, imádja, s feltette magában, hogy férjévé teszi. ABEILLE Meg ne próbálja ! Én kit sem imádok, érti ? Férjhez menni eszemágában sincs, és ha végre mégis megtörténnék, semmi esetre sem mennék ahhoz, ki minden nőnek udvarol, és ki kedvese egy szolgálónak. DOKTOR Mi az ? - Fabrice-ról mondja ezt ? ABEILLE Csak azt mondom, a mit tudok, a mit láttam, és a miről önnek számot adni nem tartozom. Adieu , doktor ! Megyek imádkozni önért, és ha a parad icsomot ön számára megnyerem, bizonyos lehet benne, hogy volt mit leimádkoznom. (El) 3-ik jel. Doktor. egyedül Recitativo. DOKTOR Mi bántja ezt? - Igaz volna? ah ! Jeanettem Fabricet elbűvölte volna ? Lelkemre ! már az nagyon fájna Elhinni sem birom szavát. Ma éjjel nem is nyughatám, Csak Jeanettéről gondolkozám. Belőle jó asszonyka válnék ; S ha akarná, nőmmé tenném. 8 sz. Couplet. DOKTOR I. Ha egy szép; szelid, kedvesnőnk van, Ily nő angyal a ház körén Virág, mely virul minden szakban, Dicső napfény a ház egén... Azt mondják : „Az ég borul gyakran, Ha egyszer a tavasz eltünt"... De a vihar sem fog ki rajtam, Kiállok én minden időt... Aztán bölcs vagyok elvégre, Világon mindent nevetek, És oly anyagból jöttem létre Melyből a jó férjek lesznek. II. Egy szegény orvos a vidéken Gyakran hagyja el a házát. Hogy neje ne unja magát el, Ellát hozzá több jó barát, De én ugy elfogom foglalni Nőmnek minden időpontját, Hogy nem érend rá mást szeretni, Mint gyermekink atyját magát. S aztán bölcs vagyok elvégre, Világon mindent nevetek. És oly anyagból jöttem létre, Melyből a jó férjek lesznek. 4-ik jel. Doktor. Fabrice. Recitativo. FABRICE (jövet) Barátom ! DOCTOR. Te vagy, Fabrice ? Mit keressz itt ? FABRICE (szórakozottan) Én, semmit sem. DOKTOR De mért e zavar hát ? FABRICE (kitérőleg) Csalódol... DOKTOR (Fabrice kezét megfogva) De nem csalódom. Mert izgatottan ver az ütered. FABRICE Igen, - izgatott vagyok - Jeanette roszul volt. Őtet keresem. DOKTOR (magában) Igy már igaz ! Mit az özvegy mondott; igaz ! (Fenn) Valld be Fabrice - valld be hogy őt - FABRICE De mit ? DOKTOR Szereted. FABRICE Kedves barátom ! Szeretnünk csak akkor enged a becsület. Ha nőül is vehetjük a tisztes szüzet. S azt én nem tehetem. DOKTOR Miért nem tehetnéd azt ? Tudasd velem okát. FABRICE Ez én egyetlen titkom, Melyet előtted sem szabad kitárnom. DOKTOR Ime, Jeanette jő. FABRICE Könyek szemében ! 5-ik jel. Volt. Jeanette. (Sirva, kezében imakönyvvel) DOKTOR Mi baj ért, gyermekem ? JEANETTE (Sirva) Óh ! kigúnyoltanak. A templomból kiűztek csúfosan. DOKTOR De mondd, miért? JEANETTE Azt mondták, Hogy láttak ott az örvénynél Ma éjjelen; és hogy előttem ott Térdelt uram. - Oh mily gyalázat! DOKTOR És ki beszélte azt ? JEANETTE Az egész falu, keresztatyám ! FABRICE Az egész falu ? DOKTOR (A jövő Abeillére mutatva) Ah kitalálom ! 6-ik jel. Volt. Abeille a szinen átmenőben. 9. sz. Négyes. DOKTOR (Abeillét megállitva) Egy szót, kedves szomszédnő ! Azt tartom, tudja már, mily aljas rágalmat Koholtak szegény Jeanettere itt a helységben. Ön nem hiszi, ugy-e ? ABEILLE Hiszen láttam magam. FABRICE Mondja, mit látott ön? ABEILLE Hisz ugy is tudja. DOKTOR Ah ! hát a mit csacsog e gonosz nyelvű nép - ABEILLE Azt láttam mondom, s bizonyítom, Hogy szavam tiszta igazság. FABRICE Az igazságot én mondom meg Tegnap, midőn önök távozának lakomból Az est előhaladt. Jeanette elvonula ; - Én azt hivém, hogy alszik már szegény... Egyszerre hallok a komor éj közepén Egy szörnyü fájdalmas kiáltást. És e rém sikoltás onnan hangozott A szobából, hol Jeanette nyugodott. - Oda futok nagy remegés közt - Az ajtó, mely egy vészes útra vezet Egészen tárva, s mit látok oh egek ! Jeanette az éj homályban szaladt tova... S a sötétben az utat elhagyva Egy borzasztó örvény partjához eljutott, Melyet akkor villámfény megvilágitott. DOKTOR Boldogtalan leány ! FABRICE És az örvény fölött Egy bokor ága csak tartotta még fel őt... De engedett az ág, erője fogyott már, Zuhanni kezde ép, midőn megragadám, DOKTOR Fabrice, kedves Fabrice-om! FABRICE Vége van életének - Azt gondolám, a nagy félelem töré meg... Élettelen volt, néma és halvány... Ily állapotban én lakomba vittem őtet, S gond által a szegényt eszméletre hozám. DOKTOR (Fabrice kezét megszoritva) Ezért még inkább szeretlek. FABRICE Most gyermekem ! azt mondom néked ; Hogy emeld fel homlokodat, Mert azokra, kik bántni mertek Visszahullnak a rágalmak. ABEILLE (Jeanettehez) Jeanette! Oh megbocsáss ! Hidd, nincs bennem rosz lélek És tudva lesz mindjárt, ártatlan gyermek ! Hogy vádam nem volt igaz. FABRICE Azt jól teszi, asszonyom ! JEANETTE Köszönöm, de óh jaj ! el nem hiszik önnek, S jobb leszen ha e tájról messze elmegyek. DOKTOR (Vidáman) Elmenni ? Hogy is ne ! Van egy mód, Jeanettem ! Mely által én bebizonyithatnám, Miként te náladnál nincs az egész vidéken Becsületesebb és okosabb lány. JEANETTE (Örömmel) Ah ! mit mond ön ? DOKTOR (Bensőséggel) Egy tisztelt férfi karján Ha látnának tégedet Vidáman, és oly bizalmasan A mint csak jó férjjel lehet... És ha e férj, a kit tisztelnek, Az boldognak vallja magát, - Hiszed, akkor is kétkednének Hogy ártatlan, s erényes vagy ? JEANETTE (lemondólag) Ki venne engem el ? DOKTOR Tekints reám hát. Szemem ragyog, szivem dobog. FABRICE Te magad ? ABEILLE Ő maga ? JEANETTE Ön maga ? DOKTOR Én magam, valóban. Nos, Jeanettem ! Felelj. JEANETTE (Nagyon felindulva, szakgatottan) Keresztatyám ! nem most... bocsánat ! Főm zavart. DOKTOR Jól van kedves leány ! én értelek... (Örömmel) Barátim ! mily ünnepély lesz ! Mily vigan tartjuk menyegzőnk! Lesz vidám kedv, s a zenéhez Majd tánczolunk, énekelünk. ABEILLE ÉS FABRICE Birand kedves asszonyt, Aztán majd családot, Mit oly hőn ohajtott, Mért szive dobog. - S kik most mosolyogva Tekintünk reája, Mondjuk nem sokára Ah ! milyén boldog ! DOKTOR Kedves nőt birandok, Aztán majd családot, Mért oly rég sovárgok, Mért szivem dobog. Ki most csak mosolygva Néz szűm mámorára, Mondja nem sokára Ah ! milyen boldog ! JEANETTE Hogy engem birni fog Aztán majd családot, - Remény, mely mint lángok Akként ellobog. Az ő legszebb álma Eltűn nem sokára, Ah ! mert szivem soha Érte nem dobog. FABRICE (Jeanettéhez) A bánattal most el tehát ! Megmondám : „bizalmat vess reményben" - Mert hivék a gondviselésben, Mely most boldogságot ad. DOKTOR Ma én minden betegemnek - E dicső boldog napon - Orvosság helyett rendelek Egy italt ó boromból: - Barátim ! ah mily ünnepély lesz ! Mi vigan tartjuk menyegzőnk ! Majd tánczolunk, énekelünk. - ABEILLE, FABRICE Birand kedves asszonyt, stb: DOKTOR Kedves nőt birandok. stb. JEANETTE Hogy engem bírni fog. stb. DOKTOR (az utózene alatt) Várj kis Jeanettem ! várj itt reám. - Egy szegény beteghez megyek, ki nagyon szenved, - de meggyógyitom. - Ma szerencsés kezem lesz. FABRICE Én majd átadom a mit számára kértél. DOKTOR Jó Fabrice ! Te a szerencsétleneket mindig gyámolitod. (Elmennek) 7. jel. Jeanette, Abeille, majd Fabrice. ABEILLE Jeanette ! haragszol rám ? JEANETTE Fölfogom tévedését asszonyom ! és megbocsátok, bár igen nagy fájdalmat okozott. ABEILLE (jósággal) Szegény leány ! (szemlesütve) De lásd, féltékeny valék. JEANETTE (meglepetve) Féltékeny ? ABEILLE Igen ; féltettem Fabrice urat, - mert te oly különös, oly megható pillantásokat vetettél rá ! JEANETTE Ah ! azért ne nehezteljen rám... akaratom ellen történt... Az ő látása zavarba hozott, és egyszerre boldoggá és kétségbe esetté tőn. ABEILLE Tehát szereted ? JEANETTE Oh ! nem, nem őt... mást. ABEILLE (bámulva) Mást? mily különös vallomás ! JEANETTE Nemde?... De ha ön tudná? - ha megmerném mondani... ABEILLE Légy bizalmas !... Jer ülj ide beszélj el mindent. JEANETTE Én leánya vagyok Rollecourt gróf egyik haszonbérlőjének... Családom a hegy tulsó oldalán lakott. - Az öreg gróf, valamint derék neje is elhaltak ; utánuk egyetlen egy fiú maradt, kire a Rollecourt vagyon szállott, - s ki mint tiszt a király hadseregében szolgált. - Én a kastélyban a fehérnemüeken dolgoztam. S a nélkül, hogy az ifju gróf észre vett volna, figyelemmel néztem mionden nap, mint járja be nagy uradalmát, mint lovagolja, és szeliditi szilaj lovait, és mint árasztja el jótékonysággal a sok szerencsétlent, kik hozzá sereglettek. - Mind ezt eleinte csak kiváncsiságból néztem, - később már élénken érdekelt. - Egy napon azt hallám, hogy azon szakasz, mely Rollecourt vezénylete alatt áll, elhagyja vidékünket, és azzal a gróf is. - E hirre oly nagy bánatot érzék, - hogy minden világos lett előttem. - Én szerettem. ABEILLE És Rollecourt ? JEANETTE Rollecourt gróf soha sem gyanitá, és engem a sok cseléd közt észre sem vett. - De én asszonyom! én értte, csak értte éltem. - Ah, szánjon meg! őrült valék. ABEILLE S még mindig szereted? JEANETTE (fájdalommal) Már nem, asszonyom ! s nem is fogok szeretni többé soha!... Ő meghalt. ABEILLE Rollecourt gróf meghalt ? JEANETTE Jó szivének, nemes bátorságának áldozatául esett. (Fabrice a háttérben, a moh közt haladva, megjelen, Jeanette szavára figyel) Egy szegény házikóban egy protestáns család lakott. - A házat felgyújták ugyan azon ezred katonái, melyben a gróf mint tiszt szolgált. Kapitánya nem tartá vissza a katonákat, kik az egész családot felakarták konczolni. - Azonban a gróf - a tűz közepette oda rohan, kapitányát elűzi, lefegyverezi, és megment egy aggot, kit a dühöngők kezei közül ragadott ki. ABEILLE (kiváncsisággal) S aztán, aztán ? JEANETTE Nyolcz nap mulva urunkat a hadi törvényszék elé álliták, és a fellebbvalóján elkövetett sérelemért halálra itélték, (keserű fájdalommal) és az itéletet, szemem láttára, végre is hajták. (arczát elrejtve sir) ABEILLE Szegény fiatal ember ! - Szegény Jeanette! De mondd: mily összeköttetés van e kegyetlen esemény, és a te új urad közt? JEANETTE (halkan) Ah ! oly összeköttetés - asszonyom, mely eszemet zavarja meg. (Fabrice megjelen, s figyelmesebbé lesz) Mely elhiteti velem, hogy őrült vagyok... Fabrice ur a grófnak szakasztott mássa ; arcza, szeme, taglejtése, még hangja is ugyan az. - Midőn először láttam, ugy meglepett, megragadott e hasonlat, hogy magamon kivül valék... Azóta nem birám róla levenni szememet - s e zavaromban távozni, futni akartam, és kikerülni ama szenvedést, hogy képét mindennap lássam annak, kit szerettem s ki nincs többé ! - ABEILLE Ah szegény leány ! most értem csak, mint szenvedsz ! (visszatekintve) Csend! nem vagyunk magunkra! JEANETTE (felsikoltva) Fabrice ur! ön itt volt? 8. jel. Volt. Fabrice. FABRICE (felindulását elfojtva) Itt, kedves Jeanettem! ABEILLE Uram ! hallgatózni ! - FABRICE Igaz, nem volt szép tőlem, kedves szomszédasszony - és bocsánatot is kérek értte Jeannettől - de az érdekeltség kiváncsivá tett. JEANETTE Ah, Fabrice ur ! mit fog ön gondolni ? ! FABRICE (zavarát elrejtve) Hogy tiszta, jó angyal vagy - És nagyon is szeretem, hogy mint harmadik, titkodat megtud tam - e hasonlatosságról már nekem is volt tudomásom - Egy izben, midőn Rollecourt falun mentem keresztül, a te ifjú grófod alattvalói is igen megvoltak lepetve látomásomra. ABEILLE Az igaz, hogy az ilyesmi nem lehetetlen... De most, kedves Jeanettem ! a doktorra kell gondolnunk. - (kimenet alatt félre) E menyegzőt siettetni kell, mert az ily hasonlat nagyon veszedelmes ! (fenn) A viszontlátásra Fabrice ur ! (El) 9. jel. Fabrice Jeanette. 10. sz. Duo. FABRICE (magában) Mi az ? hogy mostan közelében Felindult, nyugtalan levék ? - Ah szegény ! - Minden boldogsága Hát már örökre eltünék ? JEANETTE (reszkető hangon) Bocsásson meg, de távoznom kell. FABRICE Miért hagy engem ily hamar el ? JEANETTE Kell, uram ! FABRICE Ah tudom; - a készüléshez fog Bizonynyal a már közel nászhoz JEANETTE (félénken) Itt nem maradhatok A fölfedezettek után. FABRICE Oh mi balsors ! Hogy itt csak hasonlitok ahhoz A kiért ily önzetlen sziv szerelme ég. JEANETTE Szerelmem égben van, és leszen holtomig ! Oh drága eszményem ! Az felejthetetlen. Velem van szüntelen, Soha el nem hágy. Most csupán a gyásznak, Szörnyű bánatomnak S emlékének élni Szivemben a vágy. FABRICE Oh ! drága eszménye Néki felejthetlen. Vele van szünetlen Az el nem hagyja. Most élni a gyásznak, Szörnyű bánatának, Az emlékének csupán Egyetlen vágya. FABRICE (magában) Ah! mily új érzelem ! mely elfoglalja keblem ! Lányka ! szebb nőt, mint te - soh'sem szemléltem. (félre) Drága szép Jeanettem ! Elragadtad lelkem, Mely imád oly hőn, S örvend a jövőn, - Bánat, szomorúság Még talán elszálland, S szűd elfoglalják Öröm, s boldogság. JEANETTE (félre) Ah ! az ő körében Majdnem elfelejtem, Hogy ez árva élten Fájdalom, kín rág... E kedves hasonlat Tünemény csupán, És csalóka látszat Mely üdvvel kinál... Ah ! reményt mi sem ád Nekem már eztán. FABRICE (félre) Boldogsági álmak - Nála rém csupán, Mely mindig csak bánat S fájdalomra vál. Nagy fájdalmának már tovább ellent nem állok. (Jeanettéhez) Kedves Jeanetten ! im halljad vallomásomat ! - De mi hangok ? Megjött az orvos, - hallom lovának harangját. JEANETTE Örömmel, s boldogan körünkbe visszatért. FABRICE (magában) Nem, el nem árulom legjobb barátomat. Nem, nem lehet. (Jeanettéhez) A te házasságod Még ma véghez menend. JEANETTE Nem érzék annyi bátorságot. FABRICE Becsületed miatt az orvos nője lészsz - - Az, kit szeretsz - ezt kéri általam te tőled. JEANETTE Ah ! mit monda ön ? FABRICE Ha hivnak a kötelmek, Gyakran szenvedünk, De engedelmeskedünk. JEANETTE (félre) Ah az ő körében Majdnem elfelejtem, Hogy ez árva élten Fájdalom, kin rág. FABRICE (félre) Drága szép Jeanettem ! Elragadtad lelkem, Mely imád oly hőn, S örvend a jövőn. JEANETTE E kedves hasonlat Tünemény csupán stb. FABRICE Boldogsági álmak Nála rém csupán stb. JEANETTE (el) 10. jel. Fabrice, Doktor. DOKTOR (még kivül) André ! Adass ma lovacskámnak két adag zabot... (bejön) Nagy pazarlás ugyan, - de nem minden nap házasodik az ember. FABRICE (Kissé zavarban) Nagyon megérdemelte, - mert ugyancsak futtathattál ; alig mentél el - már ismét itt vagy. DOKTOR Tán nincs kedvedre ? FABRICE Hogy mondhatsz ilyet ? - De mit csinál beteged ? - nem is szólasz róla. DOKTOR Ellenkezőleg ; - sőt beszélnem kell veled ; - mert mialatt lábát helyre igazitám, ő egy borzasztó történetet beszélt el egy ifjú franczia tisztről , bizonyos Rollecourt grófról. FABRICE Igen ! igen ! ismerern e szomorú eseményt - A grófot halálra itélték , mert kapitányát megsértette, és az itéletet másnap végre is hajtották. DOKTOR Azt hitte a világ, - de nem úgy áll a dolog - megmentették, s ő most is él. Recitativo. Halld, most mit fedeztek föl: A kapitány, ki őt halálra vitte; A gróf barátja volt, s katonái fegyveriből Előbb kihuzta a gólyókat. Azon egy fáklya, mely az éjben fényle, A földre hullt, a mint vezényle Tüzet ! - - Minden azt hitte, hogy a meglövött Az ott zúgó folyam hullámi által Ragadtatott tova , - s az sirja - Azonban kapitányunk megmenté Barátját, s futásra kényteté. FABRICE (uralkodva magán) Ha ez igaz, honnan tudják mind ezt. DOKTOR Ez épen a legszomorúbb ! Egy zsoldos ki jelen volt, Boszúból mindent kivallott. - A kapitány hadi-birák előtt van már S barátja helyt őt éri a halál. FABRICE (hirtelen felindulással) Mit hallok ! - nem, ő nem halhat! DOKTOR Mi azt nem gátolhatjuk, Ha a gróf nem áll elő. FABRICE (hirtelen) Ugy van ! - a gróf meg fog jelenni. DOKTOR (meglepetve) Hogy tudhatod te? FABRICE (uralkodva magán) Mert az igaz nemes Ilyenkor vissza nem riad. DOKTOR Való ! FABRICE De feledém közleni véled, Hogy én ma este igen fontos hirt vevék, S ma estve kell, hogy utra keljek. DOKTOR (meglepetve) Hát lakodalmam ? - Visszatérsz hamar ? FABRICE Meglehet, - ámde rám ne várjatok Mert e dolog (fájdalmasan) soká is tarthat. (elfordul) DOKTOR Azt már sajnálnám. FABRICE (visszafordulva) Egyre kérlek még : Igérjed meg, hogy sohsem feledsz el, S emlékben tartandod barátodat. - Az ég veled ! (megöleli s hirtelen el) DOKTOR Mily különös e bucsúzás ! Mi okozá ezt, mi történt ? - - 11. jel. Doktor, Abeille. 11. sz. Ariette. ABEILLE Örvendek, hogy önt találom ! Most épen édes orvosom ! Mint leghivebb barátnője Szerencséjével foglalkozom. DOKTOR Lekötelez ! - De kis Jeanettem Ehez mit szól? ABEILLE Az ily fiatal fej Ábrándos, jól tudhatja ön. Ám szive felett őrködöm. Vele csak az imént szóltam, S bizalmasan neki ezt mondtam : I. „A házasságban, kedves lyányom ! El fog majd feledni mindent, Ha csak nem várja, hogy ittlent Egy ritka Phönixet találjon... Ily férjek most már nem léteznek Lám a doktor jó , nincsen mássa, S bár kissé hiányos tartása, Bár nem oly derék alkotása Mint az Adonisé talán, De láttam sok rutabbat már... S különben Tökélyes férjt nem is talál." DOKTOR (a végzene alatt beszélve) Saját nyelvét harapná el, ha mást nem haraphatna. II. ABEILLE „Hogy nem ifju ember a doktor Az jó, igy bizonyos a bék. És ha túlérttnek látszanék, Mitsem tészen, - az ép a legjobb kor ; - Férjnek ugy is megjárja még. Aztán meg azt csak nem ohajtja, Hogy Seladon legyen majd társa; És ha kissé meg is váratja, Azért a doktor nem lesz már Sem rútabb, sem szebb tán. - S mit akar ? Tökélyes férjt ugy sem talál." DOKTOR Igazán szép módja van az embert dicsérni ! ABEILLE Ön háládatlan , doktor ! Én csak azt mondám neki, a mit jónak láttam arra, hogy e házasságra előkészitsem. - De önnek is adok tanácsot : Ne veszitsen időt! E jótanácsot bölcsességem sugalja. DOKTOR Kegyedre bizom menyegzőm gondjait. S ha egyszer megházasodtam, - alázatos szolgája ! Betesszük az ajtót ! - Ez a kis menyecske még a galambokat is összeveszitené. (karját ajánlva) Szolgálatára, szomszédasszony ! ABEILLE (elfogadva karját) Szolgálatára szomszéd ur ! (Elmennek) (Esteledni kezd. A hold lassan emelkedik a kert fái mögül, a romokat megvilágitja, és a lombozat között hol el, hol ujra elötünik.) 12-ik jel. Jeanette a hátérből jön. 12. sz. Finale. JEANETTE Nyugodt minden, legmélyebb csend van. Néma, gyász boritja a tájt. S lelkem, a remény hijában, E magányba vonulni vágy. Oh mert itt, e késő időben Bájós álmaim közepett Nagy boldogságot érezek ; - Itt sokszor árnyát látni vélem. (hallgatózva) Azt gondolám fohász, a mely fölöttem szállott. Nem, nem ! - csak szellő susogás volt. - Nagy isten ! enyhitsd e szivnek fájdalmát ! (A kápolna rom lépcsőjénél letédel, s egy oszlophoz támaszkodik) 13-ik jel. Jeanette imádkozik. FABRICE (tiszti egyenruhában jön) FABRICE (fájdalommal) Ah ! mennem kell ! - Azzal becsületnek, S kötelességemnek tartozom. Különben én miattam hal meg Az én nemes szabaditóm. JEANETTE (imádkozik) Hozzám; s hozzá, nagy ég ! Kegyes, irgalmas légy ! FABRICE (ki ép indulni akar, megáll) Közelben szóla valaki. (a holdvilágnál észreveszi Jeanettet) Jeanette az ! itt imár térden állva... Mily kedves leve ő nekem ma ! Ah ! ha őt nem ismerem, a nélkül kell halnom, Üdv, reményt hogy ismertem volna ; S emlékem sem marad e világon. (A hold sugarai elhagyják a kápolnát, és teljes fénynyel Fabricera irányozvák) JEANETTE (ki Fabrice éneke alatt lassan felállt, észrevéve őt felkiált) Mit látok ! FABRICE (magában) Ég ! mint hagyjam el ? JEANETTE (a lépcsőkön lejön, és mintegy elragadtatva) Szerettem árnya jelenj meg nékem. Ide vonzotta hű szerelmem. (Fabrice kezét megragadja, és örömmel) Nem, nem, nem ! én nem álmodom, FABRICE (Szabadulni akarva tőle) Jeanette! ah engedj távoznom. JEANETTE (Lázasan belefogózva) Ismerem jól ezt a ruhát, Tekintetet, s ez arczvonást. (Fabrice szivére tapintva) Szive ver, ő él - ő az! - ah! - Az ég nekem visszaadá. (A zene alatt tovább beszél) És én kétkedni tudtam, - hihettem, hogy más ! (Fabrice lábaihoz borul) Irgalom, uram !könyörüljön rajtam !... én szeretem !... meghalok ! FABRICE (Fölemeli és egy padra ülteti) Jeanette! kedves Jeanettem! ah! hogyan utazzam s hagyjam el őt ? - Utamhoz a határszélig már alig van egy órám. - Mit tegyek ? Segitség ! Jönnek. -Most el ! Ah érzem, hogy lelkemet, éltemet hagyom itt. (El, ugyane pillanatban Jeanette felnyitja szemét. A függöny legördül) Harmadik felvonás. Terem Abeille asszony lakában. A szekrényeken csinos apróságok. Tiszta, fényes háztartás eszközök, egyszerü vázák, mezei virágokkal. - Háttérben szabadba vivő ajtó. - Balra Abeille szobája, melyhez nehány lépcső vezet; Jobbra egy kijárati ajtó. - A nézővel szemben egyszerü faragványos fa-óra, melynek mutatói mozognak. 1-ső jel. Jeanette. Az asztal mellett egy nagy karszékben ül, halvány és szenvedő. - Abeille egy kisebb széken mellette ülve, Jeanette derekát karolja át. 13. sz. Nocturne. JEANETTE Ah mily gyönyört ad életünknek Ha bir szivűnk egy más szivet ABEILLE Gyöngéd szivét jó barátnőnknek, - És ez a sziv enyém Jeanette ! JEANETTE E földön már egyedül álltam. Csak kint hozott nekem a lét. ABEILLE Vigaszt leltél szivem , szavamban, S még szép jövőt adand az ég. JEANETTE Ha bánat öl, a barátságnak Szivűnk helyt örömmel ad. ABEILLE Enyhiti az könyét a búnak, Balsorsunkban üdit, fenntart. JEANETTE A szenvedő benne találja Minden időn védtámaszát. ABEILLE Szent barátság ! ez változtatja Rosz napjainkat jókra át. (A hátéri ajtón kopogtatás) DOKTOR (kivül) Én vagyok, a doktor! JEANETTE (megriadva) Keresztatyám ? ah, asszonyom. azok után, miket ön megtudott. . . Nem mernék vele e pillanatban találkozni. ABEILLE (Jeanettet szobájához vezetve) Jól van gyermekem ! bizd csak reám, majd eligazitom az egészet, - légy nyugodt, - menj szobámba - és mindenek felett ovakodjál aféle láztól, mint a mult éjeli volt. (Jeanette a szobába el) 2. jel. Doktor, Abeille. DOKTOR (benyitja a hátsó ajtót, s azon fejét bedugva) Hát senki sincs itt? ABEILLE (A lépcsőn) Csend! DOKTOR A beteg? ABEILLE Izgatott. DOKTOR Feje? ABEILLE Gyönge. DOKTOR Ütere ? ABEILLE Gyors. DOKTOR Az éjjel? ABEILLE Roszul volt. DOKTOR És ma? ABEILLE Jobban van. DOKTOR Eh ! az ajtó közül csak nem adhatok orvosi tanácsot. ABEILLE Az igaz ! - lépjen be. DOKTOR (belépve) Most hát ugy jövök mint orvos és mint vőlegény. ABEILLE A vőlegényt illetőleg, majd később, - most csak a mi az orvosra tartozik. DOKTOR És mi az ? ABEILLE (halkan) Egy sajátságos tünetet, vettem észre, - valahányszor ez óra ütését hallja, mindig azt hiszi, hogy éjfélt üt; és mindannyiszor könylázba esik... mintha ez óra valami keservét, vagy szomorú emlékét idézné elő. DOKTOR Mindezt lecsillapitjuk, szomszédasszony, s legelőször is - (nevetve) óra-doktor leszek. ABEILLE Óra-doktor ? DOKTOR Elnémitom ezt a ketyegőt. (fölnyitja, és megállitja az órát) Állj meg ! így ! mutass örökre delet. - ABEILLE Vagy éjfélt doktor. - A mint nap vagy éj jön. - Furcsa egy találmány az óra! kettős arcza van a körülmények szerint. DOKTOR Igaz ! 14. sz. Couplet. I. DOKTOR Dél az órák legragyogóbbja, Melyben forró a napsugár. De égő hevével daczolva A szorgos pór ekkor munkál. A városokban jár, kel minden. Egyik kegyet, más pénzt hajhász, Más megint, kit a sors ver régen Szerencsét hiába vadász. A dél, s éjfél, - A nap, az éj - Egymást követve Forognak szüntelen... Dél az élet képe, Éjfél a szerelm. II. Éjfél a titkoknak órája! - Halkan beszél a szerelmespár; S a féltékeny földig hajolva Azt keresi, kit - meg nem talál. Éjfelén a csinos leányka Betölti kedvese óhaját ; S ama csókot szivből megadja Melyet tőle délben megtagadt. A dél, s éjfél - A nap, az éj - Egymást követve Forognak szüntelen. Dél az élet képe, Éjfél a szerelm. ABEILLE (Az órára mutat) Ez csakugyan jó óvszer! ez elejét veszi Jeanette izgatottságának, melyben három nap óta úgy is folytonosan szenved. DOKTOR Minden megszűnik... A férj megadja boldogságát, az orvos pedig egézségét. ABEILLE (zavarral) Az orvos... nem kétkedem, de a férj... DOKTOR Nos ? ABEILLE (bizalom és akadozás közt) Lázában - látja ön - oly szavakat, oly dolgokat mondott, melyek tervével ellenkeznek, és... ha elmondanám... DOKTOR (nevetve; félre) Így már bizonyosan elmondja. (Abeilléhez) Halljuk ! ABEILLE Tehát Jeanette beszélt önről, és egy másról. DOKTOR Másról ? ABEILLE Másról; kit szeret, - és önről, kit nem szeret. DOKTOR S ki az a más ? ABEILLE Az, - Fabrice ur ! DOKTOR (Fájdalommal) Fabrice ! - megcsalt, elárult volna ! - ő, kiért véremet, éltemet adnam... ABEILLE Fabrice ur nem csalta meg önt. - Ő nagy ur, ura ama kastélynak, hol Jeanette dolgozott, s kit ő titokban rég szeretett. - Fabrice nem más mint Rollecourt gróf. DOKTOR (elbámulva) Rollecourt ! - Fabrice (megijed) de e szerint ő meghalt, megölték. ABEILLE (megborzadva) Fabrice urat ! DOKTOR Meg, - megölték mondom - ama kapitány helyett, ki Fabrice életét megmenté. ABEILLE Nem, nem, az lehetetlen ! DOKTOR Lehetetlen - mondja? hisz ha élne, itt volna köztünk. (Az ajtó nyilik, Fabrice megjelen, a doktor örömmel) Fabrice ! drága Fabrice-om ! 3. jel. Volt. Fabrice (halványan az ajtóban) Recitativo. DOKTOR Te élsz ? - visszajövél ! Szabad vagy-é ? Miénk vagy újra hát ? ABEILLE Az égnek hála, hogy elmult a veszély ! FABRICE (kezét fogva) Mily jó irántam. ABEILLE (sóhajjal) Sokkal jobb mint hinné. FABRICE (nyugtalanul) De hol a mi Jeanettünk? DOKTOR Mondd : a te Jeanetted ! ABEILLE Mindent tudunk. FABRICE (a doktorhoz) Barátom ! im esküszöm - DOKTOR Elég erről. - Hidd, én boldog leszek, Baráti szived ha birom. FABRICE Ha igy van, hát Legyen még ma nőm Jeanette ! ABEILLE Ma még ? FABRICE Halasztani ha akarnám, Nagy akadályok jöhetnének közbe. - Azért jobb lesz mindjárt. ABEILLE Mi jó hogy minden kész; Ott benn a fátyol, s koszorú. - DOKTOR Jó, - és én futok Felszólítni papot, harangozót. S ha majd halljátok a harangszót, Templomba jertek ! (el) ABEILLE Én az alatt előkészitem a menyasszonyt. (el) 4. jel. Fabrice. egyedül. FABRICE (az asztalhoz ül) Ah, már alig birtam magammal, erőm és bátorságom fogytán volt... Szegény barátim ! arczomon mósoly, s lelkemben a kétségbeesés, és e rémitő titok ! - Még néhány óra, és mindennek vége ! Biráim hittek azon ember szavának, ki maga adta fel magát; és engedtek egy napot, hogy e szent, kegyes kötelességet végezzem , mely után kezükbe adom életemet, hogy az által nemes szabaditóm életét megváltsam. (mélyen meghatva) Drága Jeanettem ! Vedd holtom után az utolsó iratot, mint szivem végrendeletét. (ir) 15. sz. Recit. et Romanc. Isten előtt - a ki szóm Hallja végén életemnek - Az én drága jó Jeanettemnek, Ki oly hűn szeretett, - hagyom Mind azt, mit birék e világon : - Nevem, czimeim és rangom.- Be nem végezhetem ! Nem hagy a szörnyü fájdalm. Szűm megfagy az aggály miatt, E vég istenhozzád elfojtja szavamat. - Oh angyal, kinek életében Nem vala boldog perczenet, Mig lelkeddel egyesülve lelkem Nem viszonzá szerelmedet !... Most a balvégzet azt akarja, Hogy örökre elhagyjalak ; És egy napot sem enged arra Hogy mondjam el, mint imádtalak ! II. Mint szerény virág él rejtetten, S kész kimulni léptink alatt Ugy töltéd napjaid körömbe Nem sejtém hű vonzalmadat Most a balvégzet azt akarja Hogy örökre elhagyjalak. És egy napot sem enged arra, Hogy mondjam el, mint imádtalak ! (A végrendelet folytatásához fog) Ez okmány... hajlamom végső bizonyitványa... (a szoba ajtaját nyilni látva, hirtelen elrejti a papirt) Jőnek !... Ő az ! (félrevonul) 5-ik jel. Fabrice, Jeanette, Abeille. ABEILLE Ugy van, kedves Jeanettem ! én szerencsét hirdetek ! JEANETTE (nem látva Fabrice-ot) Szerencsét ? ABEILLE (akadozva) Nem mindig boldogtalan az ember - gyermekem ! Vannak jó és rosz napjaink, - és néha - lám... midőn legkevésbbé sem várjuk, a mit reményltünk, a mit ohajtottunk... JEANETTE Hisz én mitsem ohajtok már e földön... Minden vágyam teljesült... láttam őt, - ő - volt ! - bizonynyal ő ! - ez egyszer nem álmodtam, - beszéltem vele... azt mondám neki : (arczát kezeibe rejti) Oh istenem !... azt mondám : FABRICE (ki csendesen egész hozzá jött, térdre esik) Uram ! szeretem ! JEANETTE (felsikolt) Ön, ön itt ?... Uram ! - FABRICE Nem vagyok többé urad, Jeanette ! én több vagyok annál a te szerető férjed ! JEANETTE Ön gróf ur ! egyesülne egy szegény leánynyal, kinek sem neve sem születése - FABRICE Szegény leány ugy szeretett, mint e világon senki. (fájdalommal) Ah drága Jeanettem ! kezem sohasem kárpótolhat könyeidért, és fájdalmadért... Légy enyém ! JEANETTE (kifakadva) Való tehát ! Ön szeret ? ABEILLE Igen, Jeanette, e szép álom megvalósul néhány percz mulva; ti egyesültök, te úri hölgy, grófné léssz... (félre) Ah ! mily jó lett volna ez nekem ! JEANETTE (félénken) És keresztatyám, a doktor ABEILLE Az keresztatyád marad... Ő beleegyezik, s ő vállalta el a szertartás elrendezését. 16. sz. Trio. ABEILLE (Jeanettehez) Most készüljön kis angyalom, Ez üdvet hozó nászünnepre ! Én feltüzni magam fogom A menyasszonyi diszt fejére. (el) FABRICE Mért e felindulás, Jeanette ? Lesütve mért szemed ? JEANETTE Bocsánat ah ! nincs bátorságom Önre nézni még - jó uram ! FABRICE Hogyan ! - reám, ki ugy imádlak. JEANETTE Boldogságom oly roppant, hogy ah ! A félelem öl... FABRICE (félre) Mit beszél ? oh ég ! ABEILLE (vissza jön, egy koszorút és fátyolt mutatva föl) Nászruhája rendén van egynehány percz mulva. Most készüljön kis angyalom Ez üdvet hozó ünnepélyre, Én feltűzni magam fogom A menyasszonyi díszt fejére. JEANETTE Ugy meglep áldott sorsom, Hogy készülni sem birok végre, E boldog dicső napon Nászom szép ünnepére. FABRICE Most készülj kedves angyalom Ez üdvhozó dicső ünnepre ! Majd feltűzi Abeille asszony A mátkadíszt fejedre. ABEILLE Üljön le most, kedves kisaszszony Hajába tűzöm e csipkét... E fátyol helyt emitt foglaljon S takarja el ön szép szemét. FABRICE Ah ! azt ne rejtse el ! Az éltem napvilága ! (szomorún) És ez élet oly rövid. ABEILLE (Fabricehez, Jeanette fejdiszét mutatva, melyet ép elvégzett) Nos ! van e disznek hija még? FABRICE Ah ! Jeanette imádandó szép ! ABEILLE De még kissé megváratom, Mig díszét teljesen rendbe hozhatom. FABRICE Egészen jól van így. ABEILLE Még utoljára elhelyezzük E szép narancs virágokat... És most váltsanak jegy-gyürüt Örök hűségi jel gyanánt. JEANETTE (félénken) Im, az enyém. ABEILLE (Fabricehez) Gyűrűjét kérem. FABRICE (átadva gyürüjét Jeanettenek) Ah ! tőle soha meg nem válj. E gyürü földi, s égi létben Minket egybe kapcsolt immár. JEANETTE, FABRICE E földön és fenn az égben Egyek vagyunk örökre már. ABEILLE E földön és fönn az égben Egyek vagytok örökre már. FABRICE Mért késik a harangjel oly sokáig, E várva-várt nászunk jele ? ABEILLE Kissé csak türtesse magát még. (Harangszó) Csendesen ! - hallom már ! most megszólalt íme! Már megcsendült a kis harang, Titeket ím templomba hív. Már megcsendült a kis harang, Hymenhez hív e drága hang. JEANETTE, FABRICE Már megcsendült a kis harang, Mely minket ím, templomba hív. Már megcsendült a kis harang, Hymenhez hív e drága hang. FABRICE Jőjj, Jeanettam ! - add kezedet nekem ! JEANETTE Ah, jó uram !... ime kezem ! MIND Már megcsendült a kis harang - sat. FABRICE (vezetve Jeanettet, Abeille utánuk el) 6-ik jel. Doktor, halvány, tántorog és egy székre veti magát. Recitativo. DOKTOR Ő minket megcsalt ! - Bizonynyal tudom, Hogy vesznie kell, Oh drága Fabrice-om ! - A derék altiszt, Ki őt követé Mindent elbeszélt, - S meg is könyezé. A mint egybekél, S megáldja a pap, Rögtön visszatér, Hogy haljon e nap. Ah ! most tudok mindent tisztán. Drága barát ! többé nem látlak már !... 17. sz. Romance. Ez életben van egy barátom Az drága Fabrice-om te vagy. S egy golyó tőlem - hogy elragadjon - Oh jaj ! neked halált adand. Az óra ütni csak hamar fog, Melyben elvesztlek, hű barát. Sírnom kell, ah sírok, Siratlak téged, s önmagam. II. Isten véled, gyöngéd, tisztabarátság ! Mely oly soká boldogitott. Ah ! mi szótlan is értők egymást. Mert kettőnknek egy szivünk volt. Az óra ütni csak hamar fog, Melyben elvesztlek - hű barát. Sírnom kell, ah sírok, ah sírok ! - Siratlak téged , s enmagamat. (el) 7-ik jel. Jeanette majd Fabrice. Recitativo. JEANETTE Az ő neje vagyok ! Ah milyen nagy, Mi megfoghatlan boldogság ! El sem bírom talán. FABRICE (hirtelen belépve az órára tekint) Tizenkettő ! - két órát tölthetek itt még, Csak - addig élvezem kedves körét. 16. sz. Trio. Jeanette ! hitvesem ! karomban ! Ah ! hadd szoritsalak szivemre ! JEANETTE Szemében köny ragyog ? FABRICE Ez az örömnek könye. JEANETTE Ah ! és én sírni nem tudok. FABRICE Tehát nagyon szerettél ? JEANETTE Szerelmemben ön kétked ? FABRICE Nem. - De lelkem, imádva téged, Vágy élvezni rövid üdvét. (szomoruan) Ég tudja , meddig tart ez élet !- Legalább ez üdvittas lelket Töltse el e bájos emlék. JEANETTE Ah ! annyi szenvedést kiállva, Midőn végre egyesülénk, Vajh ! hosszú öröméltet adna, És boldog jövőt a nagy ég ! FABRICE Boldog jövőt, oh drága Jeanettem, Adand neked az ég. JEANETTE Az nélküled nem kell, nem,nem ! Hű barát, drága férj ! EGYÜTT. Ah ! sok szenvedésink után, Midőn végre egyesülénk, Hosszu szép éltet vajha adna, S boldog jövőt a szent, nagy ég ! JEANETTE Óhajom az csupán: maradni igy melletted. Olvasni a gyönyört; vagy a bút arczodról. Ha könyezel, hogy sírjak véled, S mosolygjak, ha szerencse felkarol. FABRICE (félre) Oh szép remény ! szűm hiú álma ! Frigyünket a sors tépi szét. EGYÜTT. Hosszú szép éltet vajha adna, S boldog jövőt a szent, nagy ég ! (A falu órája hármat üt) FABRICE (megijed) Mit hallottam ! hány most az óra ? (nézve a szoba órára) Tehát igy, eme házi óra, Ez megcsalá elmerült szellemem ... (kétségbe esve) Szent istenem ! talán már későn érkezem ? (el akar ) JEANETTE Mi lelt, hova futsz, Fabrice ? 9-ik jel. volt, Abeille. ABEILLE (a jobb ajtóban megjelen) Azt megmondom én, Az orvos elbeszélt mindent. Itt lenn várnak rá katonák, Kik őt azonnal elviszik, Ha eltávozni hagyja ön ; - S a táborban meghal rögtön. JEANETTE (megrémülve) Meghal ! meghal ő ! - kit imádok Elveszitni őt ujból s örökre! Nem, nem távozol innen ! (Fabricenek elállja az utját) Vagy engem eltiporsz e helyen. FABRICE Isten előtt arra megesküvém: Barátomért áldozom ennen éltem, Most midőn élte forog veszélyben Halnom kell ! ez a becsülettörvény ! JEANETTE Ah ! arra nem hajtok én. Te mindenem vagy, élted az én éltem, Igy nem szabad rohannod a veszélybe, férjem - Imádlak, s oltalmazlak én ! ABEILLE Isten előtt arra megesküvék, Hogy értte áldozza fel önnön éltét. - Oh végtelen kegyes, irgalmas ég ! Kérlek, enyhitsd a kegyetlen törvényt. FABRICE (kétségbe esve) Szavamat, hitemet adám, - ez szent marad. ABEILLE (visszatartva őt) Könyeit , félelmét tekintse, s fájdalmát. FABRICE Nem lehet ! - miattam veszne a jó barát. Isten előtt arra megesküvém, sat. JEANETTE Ah arra nem hajtok én. sat. ABEILLE Isten előtt arra megesküvék. sat. FABRICE (visszatolja Jeanettet, ki kimerülve, Abeille karjaiba rogy. Fabrice a háttéri ajtónak tart, mely hirtelen feltárul, és abban megjelen a doktor fáradtan, kuszált öltözetben) 10-ik jel. Doktor, Volt. DOKTOR (lelkendezve) Hála isten ! itt vagy ! azt hivém elutaztál. Lovamra vetém magamat, s utánad vágtaték. - És a mint vágtaték, egy lovat látok a földön... a lovas mellett egy lovat... el volt ájulva... előveszem érvágómat... krakk !... kinyitja szemét... Hova megy ? „Saint Remybe" - „minek ?" „egy sürgönyt viszek." „Jót ?" „kitünőt !" Én neki esem, kiragadom tarisznyájából a papirt , felnyitom... . benn látom nevedet... Azonnal lovamra kapok, megsarkautyuzom - rohanok és - itt vagyok ! (nyujtva a sürgönyt olvasd, olvassátok !) JEANETTE (hevesen kikapja a papírt és olvas) Teljes kegyelem Rolleccourt grófnak, és barátjának ! ABEILLE (Jeanette vállai fölött tovább olvas) „Ily feláldozásnál a törvény szigora elhallgat." - Aláirva De Villars Marechal ! FABRICE Mirouet ! JEANETTE Keresztatyám ! FABRICE Jeanettem ! ABEILLE Drága doktor DOKTOR Hála az égnek ! megvagy mentve. De szegény lovam bizonnyal tüdővészbe esik, mert galoppban ma szaladt először életében. ABEILLE (kezét a doktornak nyujtva) Doktor ! ön derék ember ! DOKTOR Teringettét ! ugyan sok idő kellett hozzá, hogy észre vegye. ABEILLE Mindenhez idő kell, szomszéd! de most hiszem, hogy önből igen jó férj válnék. DOKTOR (kezét adva) Próbálja meg ! Finale. DOKTOR Igy nem sokára tán egy ujabb menyegzőre Hivand mindnyájunkat a templom csengetyüje. ABEILLE S elmondjuk ujra majd Ama vidám kis dalt. DOKTOR Szomszédasszonyra és reám - MIND Már megcsendült a kis harang, Mely minket ím Templomba hív. Már megcsendült a kis harang, Hymenhez hív e drága hang. Vége.