Ottorino Respighi: A láng Szereplők: EUDOSSIA mezzoszoprán BASILIO bariton DONELLO tenor SILVANA szoprán AGNESE mezzoszoprán MONICA szoprán AGATA szoprán LUCILLA mezzoszoprán SABINA mezzoszoprán ZOE mezzoszoprán IL VESCOVO basszus L'ESORCISTA basszus LA MADRE szoprán VOCE tenor ELSŐ FELVONÁS Basilio exarcha nyaralója a tengerpart és egy sűrű fenyőerdő között. Az exarcha idős anyja, Eudossia, a hímzőasszonyok munkáját figyeli. Mellette, ugyancsak hímzéssel a kezében Silvana, az exarcha második felesége. NŐK KÓRUSA (a munkára hajolva, zárt ajkakkal) Mm... EUDOSSIA Az Isten nevére, Monica, elragadtatásba estél, vagy az angyalokkal vagy? (Silvanához) Látod, mennyire kell vigyázni mindig. Te nem vagy hozzászokva. NŐK KÓRUSA Mm... EUDOSSIA Az, aki Jézus békéjében van, mondta: Durva szövésű anyagokból nem lesz kelengye; a szolgáló kezei, ha úrnője nem noszogatja, nem készítenek koszorút. NŐK KÓRUSA Mm... EUDOSSIA Azt is mondta: Az elveszett időt nem lehet többé utolérni; az asszony, ki a tűre ügyel, nem szúrja meg magát. ZOE Egy szent volt. EUDOSSIA Oly nemes vérből való, s oly gazdag, és mégis elő tudta hozni a szövőszékek nyüstjében rejlő különféle csodákat. Arany ujjak... (Silvana hirtelen felegyenesedik, mintha nyomasztó tehertől akarna szabadulni. Eudossia lassan, engesztelhetetlen pillantással rátekint, és tompa hangon kérdezi) Mi az? (de Silvana már csendben, elmélyülten dolgozik) Mit mondasz Zoe? ZOE (magában néhány érthetetlen szót mormol) Én tudom. EUDOSSIA Jobb neked, ha nem morgolódsz, Inkább dolgozz és imádkozz! (Eudossia feláll, majd Silvana és Zoe kíséretében távozik) KÓRUS (kintről) A - (Az asszonyok fellélegeznek) SABINA Énekeljünk! MONICA Igen, egy szép dalt! AGATA Most lehet... LUCILLA És nevessünk... SABINA Nevessünk... MONICA, AGATA, LUCILLA Nevessünk... SABINA És csevegjünk annyi csend után... AGATA Én képtelen vagyok varrni, ha nem tereferélek, vagy nem énekelek. MONICA Vajon mit csinálhatott Bizáncban Eudossia úrnőnk a Krisopiloknál Talán a Silentiariusok nagy Gazdasszonya volt SABINA Vagy a Metanoia-zárda főnöknője? AGATA Láttátok hogyan néz, amikor a menye... MONICA Óh, nem, nem! Silvana túlságosan türelmes, túl engedelmes és hallgatva bánkódik. Mozdulatlan ajkakkal folyton ezt mondja neki: Emlékezz, nem te vagy itt az úrnő. Emlékezz, nem vagy méltó rá! LUCILLA De igaz, hogy az édesanyja...? AGATA Hallgass! Nem tudni. SABINA Ó, fiatal, vidám népség között szeretnék élni, itt soha, senki nem mosolyog! AGATA A kegyetlen Fredegonda királynő módján élünk, kinek a tekintete is öl. MONICA Mint a boszorkány aki Cesario Gellót megigézte? LUCILLA Meghalt? MONICA Idehallatszottak kiáltásai, ma reggel. SABINA Ez az ördög öreganyja mindenkire bajt hoz, ért a szellemekhez és a varázsláshoz. Minden bűvölést ismer Libera nos... LUCILLA Mikor találkozom vele, keresztet vetek. AGATA Minden szerelmes nő virága, (Silvana belép és újra munkához lát) a sors benned van elrejtve, Boccadirosa... NŐK KÓRUSA Jaj! Jaj! Ne tisztuljon meg a kéz, mely vértől csöpög, ó Rozamunda... AGATA Jaj! Jaj! Oly félelmetes volt a benned rejtőző sors, Boccadirosa NŐK KÓRUSA Jaj! Jaj! Mily hitszegő a hullám, mint amilyen sötét és mély a vadon, ó Rozamunda. MONICA (Silvanához) Bánt valami még? Fáradt vagy a tereferére, nem? Akarod, hogy hallgassanak? Mondd... SILVANA Nem, Monica, hagyd... Árnyék borul rám itt a szabad ég alatt és a levegő hiányzik itt éppúgy, mint a vörös, sötét boltívek alatt az óriási falak közt. Megfulladok és elégek. Nem tudsz megérteni, és soha nem is érthetsz, ó, megszüntetni az éles kínt, mely keblemet nyomja és gyötör! Felriadok a sötétben és elindulnék térre és napra vágyva. El innen, nem tudom milyen földre, a tengerre a széllel! Ki e börtönből, mely fogva tart, egyedül, csak a lelkemmel. Hiába, ha ez a végzet, ha ifjúságomnak itt kell elhervadnia e zárt kertben, vigasztalan szomorúságban. Egy pillanatnyi szárnyalás... és aztán a hidegség szívemben és csontjaimban, az ólomköpeny... Nem érted, és soha soha meg nem értheted ezt. KÓRUS (kintről) A-Ah! (A távolból szörnyű kiáltás hallatszik; az asszonyok felugrálnak és hátrafutnak) SILVANA De ki kiált? Ki kiált? MONICA, AGATA, NŐK KÓRUSA A boszorkány! Cesario meghalt! LUCILLA, SABINA, NŐK KÓRUSA Az ő gaztette által! MONICA, AGATA, NŐK KÓRUSA De ez volt az utolsó! LUCILLA, SABINA, NŐK KÓRUSA Keresik! MONICA, AGATA, NŐK KÓRUSA Öld meg! áld meg! LUCILLA, SABINA, NŐK KÓRUSA A szerencsétlen anya vezeti őket! MONICA, AGATA, NŐK KÓRUSA Most fordulnak be. Menjünk megnézni! LUCILLA, SABINA, NŐK KÓRUSA Libera nos a malo, MONICA, AGATA, NŐK KÓRUSA Libera nos, MIND Domine! (Az asszonyok futva elmennek. Silvana egyedül marad. Megborzong, tenyerével eltakarja arcát és suttogva mondja) SILVANA Szörnyűség! (A tüskés bozótból tépetten, véresen, a félelemtől hamuszürkén az öreg Agnese di Cervia bújik elő) AGNESE Silvana! SILVANA Te itt? Mit akarsz itt? AGNESE Ments meg! Ments meg... SILVANA Menj innét! Nem tehetem. AGNESE Nem engedheted, hogy elfogjanak és megkínozzanak... Ments meg! Annyira félek a kínoktól. Mit vétettem? Miért vadásznak rám? Miért? Félek... Nem akarok meghalni... SILVANA Menj, vagy kiáltok. AGNESE Egy menedékhelyet...mondjál csak egyetlen menedékhelyet! Itt nem merészelnek keresni, senki meg nem tudja... Ha engem elűzöl, anyád átkoz lentről a pokolból mindörökké! SILVANA Az Isten mentsen meg téged, Agna, én nem tudlak AGNESE Hallod őket? Engem keresnek a dühös kutyák, hogy a mindenható Sátán sújtsa őket villámaival. Ments meg! Gondolj anyádra. SILVANA Meg tudsz te esküdni Krisztus szent sebeire? AGNESE Ó, ments meg! SILVANA Esküdj, AGNESE Ments meg! SILVANA Hogy nem voltál a Sátánnal? AGNESE A Sátán? Ki tudja? Ki tudná megmondani, mikor jön a Gonosz aki kísért minket, mikor Krisztus, aki vezet. A te anyád is... SILVANA Mit mondasz? AGNESE Nem tudom, nem tudom, ne törődj vak szavaimmal. Félek, annyira félek! Légy irgalmas: talán egy napon (az Isten óvjon tőle!) neked is szükséged lesz az irgalomra! Annyira félek... irgalmazz... (Silvana a közeledő hangokat és lépéseket hallva, hirtelen elhatározással a jobboldali lépcsőt mutatja az öreg nőnek) SILVANA Oda...Hallgass! Gyorsan! Oda! (Keresztet vet; ajka aggódó imádságot mormol. Amikor belépnek az asszonyok, mozdulatlanul, fegyelmezetten áll) AGATA Úrnő, Bizáncból visszatért az Exarcha fia. SABINA Megérkezett a fiad, Donello őeminenciája. MONICA Egy szép ifjú! AGATA Most száll le a lóról a nagy udvarban! MONICA Óh! LUCILLA Kísérői és fegyveresei sok ládát hoznak... MONICA Ki tudja... SABINA Az ajándékok biztosan... AGATA, LUCILLA Ki tudja... MONICA, AGATA, LUCILLA, SABINA milyen szép ajándékok! NŐK KÓRUSA Íme, úrnőnk, ő jön! DONELLO (belép) Úrnő, fogadd első köszöntésem. Felesége vagy atyámnak, akit tisztelek, és ezért kedves vagy nekem: fogadj el engedelmes fiadnak. SILVANA Isten hozott a házadban... Mikor érkeztél? DONELLO Tegnap estefelé értünk Classéba és csak az éjszaka értem Ravennába, apámhoz. És nagyanyám? SILVANA Igen, igen, asszonyok, keressétek meg őt! Mondjátok neki, hogy unokája tért vissza, mondjátok meg neki, hogy itt van. (Az asszonyok sietve engedelmeskednek) DONELLO (körbefordul) A rét, ahol játszottam A sövényen túl van egy sánc, igaz? És semmi nem változott... A rózsalugas sűrűbb lett, és felkúszik a fecskefészkekig; az egész falat bemocskolja az újmódi vérvörös szín. És az én szépséges szőlőlugasom! Az egyik tőkén muskotályos szőlő terem ó, emlékszem! És ott lenn a fenyves, mely a szárazföld felé lángol naplementekor és sötétté válik a tenger felé. Mindenre emlékszem, és te is, úrnőm, akit a mai nap előtt nem láttam, egy ismert arcra emlékeztetsz és egy hangra, amit már - nem tudom hol, és nem tudom, mikor - hallottam. SILVANA Én tudom, hogy mikor, tudom, hogy hol. Sok éve már, hogy május elején az apródokkal gyakran vágtattál versenyezve keresztül a fenyveserdőn és társaid egyikének lova felbukott a fatörzsekben és őt ledobta... DONELLO Ó, már emlékszem! SILVANA Ti a karjaitokban hoztátok az eszméletét vesztett és a cserjéktől összekarmolt... DONELLO Maurisiót... SILVANA Én a Sant'Appollinaréból tértem vissza: téged felismertelek: annyiszor láttalak, de mindig csak távolból. DONELLO Igen, valóban: és elvezettél egy közeli házba... Agnese di Cervia házába. SILVANA Nem tudom... talán... DONELLO Félelmes név volt az a gyerekeknek, ezért jut most az eszembe. És az a kislány, hát te voltál? Aki azt mondtad... SILVANA Nem emlékszem már. És ki emlékezhet? Olyan, mintha egy másik élet lenne. Most öreg vagyok. Most te a fiam vagy. (Eudossia jön sietve, hogy megölelje unokáját) EUDOSSIA Ó Donello, Donello, vérem ó kétszeresen is fiam, dicsértessék Jézus, dicsértessék az Isten, hogy imáimat meghallgatta és e szemeknek megadta a kegyelmet, hogy megláthassák visszatérésed napját. És ezerszer és ezerszer legyen áldott Mária neve, aki vezetőd volt a hosszú úton. DONELLO Istennek legyen hála mindig, ó anyám, és a szent Istenszülőnek... EUDOSSIA Ó, csakhogy látlak, ó szépségem, csakhogy viszontláthatlak, ó te erős, bizánci termetű, és délceg tagokkal megáldott... Isten ajándéka, Donello! DONELLO Iréne császárnő üdvözöl és egy kis arany lámpást küld és egy ikont, mely csodásan jött létre, nem emberi kéz által. Azt akarja, hogy a lámpást a San Vitale kórusán égesd, tömjénnel és illatszerekkel, de a Jó Pásztor képét tartsd meg az ő szeretetéért. EUDOSSIA Sokáig éljen az Autokrata! Szerencse és tisztesség övezze mindig a Császárnőt! És Bizánc? Bizánc? az én városom, melyet szívembe zártam és többé már nem fogom viszontlátni... DONELLO Talán nem tart örökké e száműzetés és egy nem is távoli napon szebben, mint álmaidban és emlékeidben, elködösült tekinteted előtt feltárul a világ királynője, ki az Aranyszarv és a ciprusok közt trónol. EUDOSSIA Bizánc, én városom, melyet szívemben őrzök és nem fogom látni többé KÓRUS (kintről) Előre! Nincs! Gyerünk, gyerünk, fogjuk el a boszorkányt! A boszorkány! Erre! Pusztuljon! Pusztuljon! Előre! Minden odút, minden gödröt! Minden out, minden gödröt! Haljon meg! (Egy ember a sövény mellett diadalordításban tör ki) EGY HANG Egy nyom! A cserjében van ruhája egyik szárnya... MIND Ó! Nézd! Itt! Nézd! A bozótban! Biztos, hogy innen ment el! Itt ahol át lehet menni, járt a boszorkány! Látjátok a nyomát? Most igen... Ez az exarcha háza, ki merészel ... EXORCISTA Én! KÓRUS (kintről) Mindnyájan! (Leone, az exorcista előlép) EXORCISTA Eudossia úrnő, én vagyok, a Szent Anasztázia templom exorcistája. Az egyház és nép igazságszolgáltatása keresi Agnese di Cerviát. A közelben látták. Engedj belépni! EUDOSSIA Leone, te vagy tanúja, hogy e küszöb szent. De lépjetek be, hogyha valakit itt találtok, akkor igen, ez a bizonyíték. Ha itt van, a gonosz lélek vezette ide. (A tömeg beözönlik. Éles sikoly hallatszik; két férfi vonszolja maga után Agnesét, aki szabadulni próbál) AGNESE (a földön, karjait Eudossia felé tárva) Ó, ments meg! Én ártatlan vagyok mint Krisztus... Próbáltam menekülni, mert félek... Öreg vagyok! Ó ments meg! Ó, jaj neked, Úrnő. Nem akarok meghalni! Engedjetek! Mindent elmondok! Vallok! De ne kínozzatok! Légy átkozott, te, Eudossia, és a fiad, legyen átkozott fiad fiacskája! Kutyák! És mindannyiótokat széttépnek a gonosz lélek karmai. (Silvanához) És te is, holnap úgy jársz, mint én... Látom a szemeidet! Ugyanez a sors vár rád! És jönni fogsz! Átkozott! KÓRUS A máglyára! AZ ANYA A fiam, akit te öltél meg! KÓRUS A máglyára, a tűzbe! Nem szívod többé gyermekek vérét! Nem készítesz többé viasz képmásokat, kísértet A sírba! Lidérc! Kuvik! Vámpír! AZ ANYA Fiam! KÓRUS Helyet a klérusnak! Jönnek! Jön a diakonus és a kereszt! EGY HANG Humiliata capita vestra Deo. KÓRUS Domini Crux mecum. Flectamus genua. EGY HANG Emmanuel! Libera nos a malo, et ab insidiis diaboli nos libera. KÓRUS Boszorkány! Pusztuljon! Égesd! Gello! Gello! Mérgesgomba! Varázslónő! Mérgesgomba! Bűbájos! A gonosz lélekkel van viszonya. EGY HANG Hogy a püspök ítélje el! KÓRUS Már el van ítélve! A nép elítélte. AGNESE Ó! EUDOSSIA Így járjon, aki neked kaput nyitott! KÓRUS Pusztuljon! SILVANA Nem! ez a kiáltás ne hangozzék bennem halálom órájáig! KÓRUS Pusztuljon! Emmanuel! Gyúljon a máglya, hogy a rossz szellemeket megtisztítsa. Deus, in adjutorium meum intende! Domine, ad adjuvandum me festina! Deus, in adjutorium meum intende! Újuljon meg a tűzben az igaz és kegyes áldozat, legyen áldott a félelmetes próba, mely kiengeszteli a bűnöst az Istennel. Boszorkány! Vámpír! Varázslónő! Emmanuel! EGY HANG Nobiscum Deus! Crux est vita mihi! Crux erit mors atra, inimice, tibi. KÓRUS Kettős szembogara van! Varázslónő! Boszorkány! Varázslata révén halt meg Cesario Gello! Égesd! Pusztuljon! Emmanuel! Óh! MÁSODIK FELVONÁS A cselekmény Teodorik ravennai palotájának különböző helyein játszódik. A baloldalon a San Apollinare Nuovo mozaikján levő "Palatium" felső loggiája, a jobb oldal mélyén az ősi palota egy terme látható; benne márványasztalon két bronz gyertyatartó. Középütt a falak Bizánc gazdag díszeiben pompáznak, az oszlopok között vásznak függnek Donello a loggián a palota szolgálóival évődik. LUCILLA, NŐK KÓRUSA Halljátok! AGATA, NŐK KÓRUSA Halljuk! LUCILLA, NŐK KÓRUSA Ó, de szép! SABINA, NŐK KÓRUSA Csend legyen! MIND Ó, de szép, ó de új! AGATA, NŐK KÓRUSA Nos, milyen ez a próba? LUCILLA, SABINA, NŐK KÓRUSA Nos, milyen? DONELLO Bántatlanul halad el a szent szobor előtt minden ártatlan szűz, minden szép becsületes dáma: ám ha olyan nő közeledik, aki hozzánk nem oly kegyetlen, óh bűnös csoda! Ím egy szélroham letépi a ruháját, és teljesen meztelenre vetkőzteti... AGATA, LUCILLA, SABINA, NŐK KÓRUSA Nem. Nyomorult dolog! Messzire el a goromba bálvánnyal! DONELLO Dioneavirág, rózsamárvány, az Aranyszarv partján ragyog: szép kincsesládája a titokzatos erőt őrzi. AGATA, LUCILLA, SABINA, NŐK KÓRUSA Hamis istennő, aki ellensége a szépségnek! Le a dioneával! Pusztuljon a márvány! Törd el! Zúzd össze! DONELLO És Teofano egy szép napon, amikor egy bősz hullám szokott útjáról eltéríti és vadul üldözi, és itt halad öntudatlanul... Íme, az északi fuvallat, hogy minden fejéket és ruhát elragadjon és csodás módon minden bájt megmutasson. AGATA, NŐK KÓRUSA Ó, Teofano, győzd le, teperd a földre a magasságos képmást, mely téged ily kegyetlen háborúra kényszerít. LUCILLA, SABINA, NŐK KÓRUSA Édes szerető, győzd le, teperd a földre a magasságos képmást, mely téged ily kegyetlen harcra kényszerít! DONELLO Nagyon vágyódnék hogy megkíséreljem veletek a titkot, mivel mindnyájan frissek, tiszták és ártatlanságotokban biztosak vagytok... AGATA, LUCILLA, SABINA, NŐK KÓRUSA Természetesen! DONELLO ... és csak talizmánként fogjuk viselni a cérnát és tűt. AGATA, LUCILLA, SABINA, NŐK KÓRUSA Ó, nem! Nem! AGATA, SABINA, NŐK KÓRUSA Rosszul hiszed ... LUCILLA, NŐK KÓRUSA Akarod a próbát? Jaj neked! AGATA, SABINA, NŐK KÓRUSA Nem bízol? Jaj neked! MONICA Hogy hangzik annak a kegyetlen istennőnek a neve? Hogyan? DONELLO Afrodité. MONICA Gonosz név... DONELLO Ó, Monica, nem tudod: a szerelem istennője volt... MONICA Ó, a szerelem egész más dolog, Donello! sokkal jobb... ajándék és lemondás... (szerelemteli pillantással függeszti tekintetét Donellóra, majd megpillantja Silvanát, aki zaklatottan járkál az oszlopok és vásznak között) SILVANA Monica! (Monica, mint aki álomból ébredt, lejön a lépcsőkön, és Silvanához lép) Mit akarsz? MONICA Te hívtál, úrnőm. SILVANA Nem, semmi. Nem. Te tudod. Minden szolgálónál kedvesebb voltál szívemnek: és most elveszítettelek. Nem akarom, érted? Nézz a szemembe. Szép vagy. őrizkedj az égő csipkebokortól mielőtt egészen eléget. (Gyöngyöző nevetés a loggia felől, a nők akiket Donello követett, szétrebbennek) Az álomkép, melybe szerelmes lettél, bizonytalan árnyék. Nem szeret téged. Te a hirtelen vágy vagy, az óra öröme, a friss ág, melyet letépett a sövénynél, mely virágzott, mikor ott járt, és ujjai hullni hagynak, egy másik szebbért. Rejtőzz el: Ha itt maradsz, elvesztél. Csodálkozol, hogy ily világosan beléd látok? Igaz? Mondd... Miért hallgatsz? Szemed könnyben úszik... De amit holnap fogsz inni, a sónál is keserűbb lehet. Hát annyira édesek a csókjai? MONICA Annyira, annyira! SILVANA Ó, arcátlan! Valld meg szégyened... MONICA Bocsánat! SILVANA Az Üdvözítőről elnevezett kolostorba! MONICA Irgalom! Ha nem láthatnám többé, meghalnék... SILVANA Nem halsz meg! MONICA Vétkes vagyok, az. De te, aki ismered mit jelent a fénytől és levegőtől elzárva élni, te, aki a sötétben gyötröd magányos lelked, fiatalságom tévedéséért, te, a fiatal, bocsáss meg! Összes könnyeimért, te, aki szenvedsz, légy jó! Ó! És ha egy illékony álom volt, mi megtévesztett, mit számít? Élni, csak egy órát élni még. Élni! Holnap már halott leszek. SILVANA Halálos bűnben halnál meg... MONICA Irgalom... SILVANA Nem szégyelled magad, nem pirulsz? MONICA Csak magamnak tettem rosszat... SILVANA Az Üdvözítőről elnevezett kolostorba! MONICA Irgalom! (Silvana parancsolóan int, és Monica lehajtott fejjel sírva távozik. Megjelenik az exarcha és kísérete. Silvana lassan követi Monicát a loggiáig) BASILIO És mondd meg a pápának, hogy ne felejtse el, Bizánc alattvalója, és hogy én vagyok a kar, mely Heraklészként képes kifosztani a San Giovanni Lateranót. És emlékeztesd Márton pápára. Ó, Donello tovább már soká nem tétlenkedhetsz Ravenna falai közt. Hozd rendbe a fegyvereket és a felszerelést. A római úton lovagolunk és fel, az Appennineken keresztül elmegyünk megtanítani ennek a nestoriánusnak az ortodox regulát Kemény idők. De Krisztus győz. Püspök! Szent János bocsássa meg a fenyegetést, amit beváltok. De ma éjjel és még másik hét éjszaka a vezeklőingemben a meztelen földön akarok aludni. Mit gondolsz? A PÜSPÖK Váljék javadra, uram! BASILIO Kemény idők, De Krisztus győz. (most észreveszi Silvanát, aki a loggia felöl jön) Jöjj, nőm, jöjj, hogy ifjú és fényes arcod emlékezzen meg rólunk szomorú, vasba és darócba öltözött aszkétákról, hogy az Úr mosolyt is adjon nekünk. (Az exarcha kísérete meghajol az úrnő felé és kihátrál) SILVANA Nem, te Donello, maradj! SILVANA (az exarchához) Azt akarom, hogy a fiad teljes egészében elmondja azt, ami ma este elhangzott Agnese di Cervia kivégzésekor. Parancsold meg, hogy beszéljen: ő jelen volt. Tudni akarom. BASILIO Mit hallottál? Mi történt? DONELLO Semmi. Kiáltásokat. Most már végrehajtották az ítéletet BASILIO Miféle kiáltásokat? DONELLO Rosszul hallottam. Mit számít? A félelem elvette az eszét. Lelke már halott volt, de a szája üvöltött... SILVANA Az én nevem... BASILIO Parancsolom, hogy beszélj! DONELLO Igen, a te neved. Hogy te meg akartad menteni, mert az anyád is varázsolt, hogy hálójába vonja az exarchát. A litániákban aztán elmerült a gyalázatos hang. SILVANA Az anyám! BASILIO (Donellóhoz) Hívd a prefektust! Annak nyelvét, aki Ravennában először meri megismételni a boszorkány alávaló hazugságát, tépjék ki! Minden tétovázás nélkül. Parancsolom. (Egy szolgálólány jön, meggyújtja a lámpákat, csendben kimegy) SILVANA Tehát igaz? BASILIO Igen, igaz. SILVANA És te tudtad? BASILIO Gyémánt szemeiben titokzatos hatalom izzott: hangja jeges volt mint a penge. Én vagyok különleges vonzásának bizonyítéka. Miért fordította lépteimet sötét háza felé? Ki hívott engem? És muszáj volt engedelmeskedni e hallgatólagos parancsnak, mintha egy vaskéz húzott volna, mintha tőr ösztökélt volna bensőmben. Kétértelműen mosolygott és azt mondta: Vártalak. Ismerem a végzeted. És akkor láttalak meg először, Silvana és rabod lettem. Talán ez a szerelem, az ismeretlen istenség, kit nem féltem. Talán ez a szerelem, mitől nem féltem. Lakodalmunk rövid volt. Szertartás, öröm nélkül. Állandó háborúságok közt, mindig a harcmezőn, fegyverben, Krisztus és a Császárság dicsőségéért. Vezeklő övem körülfogta ágyékomat, a mennyek országáért, de talán, Silvana, te voltál a szerelem. Ez fénysugár: a többi sötétség. Édesanyád titkolózás nélkül elmondta a varázslatait: hogy elkészítette képmásomat és engem a hatalmához kötött, hogy megvédjem. Biztos volt benne! Igaza volt! Így az exarcha, az Úr szolgája, megmentette a varázslónőt a jogos büntetéstől, mely kinyitná neki a Tisztítóhelyet. Krisztus bocsásson meg nekem: ha a nyomorult lélek az örök tűz zsákmánya, az én bűnöm, és így, remény nélkül, minden nap imádkozom a nyugalmáért. SILVANA Ó, iszonyodom! Magamtól! Tőled! Szörnyűség, mi homlokom övezi, mi kiégett szívemet szorítja. Édesanyám! Ez volt hát anyám nyugtalan tekinteted, szomorú külsőd titka? Ez zárta be keserű szád? Ó mennyire keserű! És az örökös sírás nyoma? BASILIO Most nyugodj meg, szegény kedvesem, ne kérdezz, ne gondolj rá - Hiábavaló. SILVANA Egy nem emberi kiáltás felébresztette szenvedésed, ó szerencsétlen anyám! BASILIO Nem, nem szabad sírnod, légy erős! SILVANA És bensőmből éles fájdalom válaszol, könny nélkül! Szörnyűség! Szörnyűség! A lánya vagyok, látod, és nincs könnyem a megkönnyebbülésre. ó, ha sírni tudnék! BASILIO A sötét múlt kapui már zárva vannak. Nem, neked nem szabad sírni: Légy erős. SILVANA Ezt elő tudta idézni. Csodás dolog... És benned oly nagy szerelem támadt, oly nagy, hogy nem tudtál nélkülem élni... BASILIO Emlékszel, Silvana? SILVANA Félelmetes hatalom! És hiszed-e, hogy öröklődik a vér által? BASILIO Most mire gondolsz? SILVANA Talán az a láng, mely oly büszkén lobog bennem, talán az anyám vére... BASILIO Silvana! SILVANA (még mindig magában beszélve) Talán kicsiny ez a fény a nagy sötétben, mely körülveszi a lelkemet. BASILIO A te lelked, Silvana, egyenes és ellenálló: én tudom. Ne kavarjon fel: imádkozz és remélj! (Két silentiarius jelenik meg: mozdulatlanul várakoznak a központi oszlopok közt) Most ne maradj itt egyedül. Parancsold ide a nőket. SILVANA Igen. BASILIO Krisztus őrizzen! SILVANA Úgy legyen! (Silvana egyedül marad csillapíthatatlan gyötrelmével. Bemegy a terembe, ahol a gyertyatartók állnak az asztalon. Lassú mozdulattal eloltja a gyertyákat, de egy, amelyre gyengén és szórakozottan fúj rá, égve marad) Megidézni? Anyám képes volt rá... (hangja elhal) és jöttek hozzá... (hang nélkül mond ki egy nevet, mintegy kipróbálja hatalmát) Talán... Donello! (halkan, megdicsőülten ismétli) Donello! Ó, képes vagyok rá én is! (A terem mélyéről Donello lép elő. Silvana nem látja, de érzi jelenlétét; megborzong, mielőtt még az ifjú megérintené. Megcsókolják egymást a megsemmisülés révületében) Donello! DONELLO Silvana! HARMADIK FELVONÁS Elöl egy bizánci stílusú bazilika diadalíve, mögötte Donello szobája a palotában. Hajnalodik Silvana az ágy szélén ül, Donello az ölében nyugtatja a fejét. SILVANA Én azon az estén, abban a csodás órában születtem, amikor te, szerelmem, megcsókoltál. Mindarra, mi előtte volt, nem emlékszem többé. DONELLO Új, mint a hajnal minden napon. Tekintetemtől te újjászületsz a tűzben, ezért mindig lángolok. SILVANA Igen, ifjúságom teljes lángolással szerelmes. Amint hirtelen felébresztettél az emlékezeten túli, örök téli álomból ... Íme, kivirágzott a tavasz: napsugaram ragyog. Íme, a májusom, amelyet rózsák borítanak! És lelkem az édes élet himnuszát dalolja nekem. DONELLO Ó, különös varázslónő, mi történt velem? Milyen finom bájitalt töltöttél belém? A vágy örök forrása vagy: nem tudok betelni ajkad édességével. És minden idegem hozzád húz, lángoló vérem téged hív: ó mindig új, ó egészen szép, akiért elhervad a vakmerőség és újjáéled... Add ajkaidat ide, még! (hosszú csók) SILVANA Ó, egész életemet beléd öntöttem, látod, üres vagyok... olyan vagyok, mint ki elmerült a gyönyörűségben... és könnyű az orcám szíveden, mely oly erősen ver... DONELLO (hirtelen riadalommal) Hallgass. Ne mozdulj: Légy mint a halott... Hogy én azt higgyem, mindig zárva e száj a csóknak, hogy szemedben kialudni lássam a sötét varázslatot, melynek rabja vagyok, hogy szabadnak érezzem magam... Ó, a zaklatott és gyenge szív lázadása! A vágy, hogy elmeneküljek tőled, ki gyötrelmem és szégyenem vagy! Ne lélegezz, hogy holtnak lássalak. Ó jaj, milyen finom és törékeny a nyakad és hogy remeg... SILVANA Édes a halál, miközben bensőm remeg a gyönyörtől. Tedd, hogy így haljak meg, miközben erős karjaid ölelnek, és torkomra szorítsd szenvedélyes arcod, és érezni fogod létem mélységét feléd áradni... Így akarok meghalni. Nincs más, Nincs más a világon. DONELLO (újból megzavarodva) Talán semmi sincs, talán az egész világ itt van e szerelmes körben hová bajomat rejtem... Lelkem megzavarodott az örök vágyakozásban. SILVANA Mi ketten egyedül, ó életem Mi ketten egyedül, te és én... Ó, az irigy hajnal nem akarja! DONELLO Ó nap, ne kelj még fel! Szerelmem, ne menj még! SILVANA Ó, nap, ne kelj még fel! AGATA (aki az ajtó előtt őrködött, jelenti) Eudossia úrnő. (A szerelmesek gyorsan szétválnak) DONELLO Te, nagymama? EUDOSSIA Én. De oltsd el ezt a kétágú gyertyatartót, szinte nappal van. Az öregeknek könnyű és rövid az álma. És én már néhány hónapja nem alszom, mert az álmom előbb halt meg nálam... (Silvanához) Nem az, amire gondolsz, nem. SILVANA Úrnő, a gondolatom az enyém. Ez az egyetlen, amit nem vettek el tőlem szomorú palotádban. EUDOSSIA Helytelenül. Gyakran a gondolat is képes ölni. SILVANA Ó, a tiéd, ha tudna! Már régóta elérkezett volna utolsó órám... EUDOSSIA Amikor Isten akarja... Hogy Isten éltet és látni enged ily magas korban, nem lehet ok nélkül. Apád nem jött még? Nos jól van, jönni fog. (Silvana összehúzza köpenyét, az ajtó felé fordul és indul. Eudossia durván, parancsolóan visszatartja) Miért menekülsz? Nem, maradj... most. Most velem maradsz. (Donellóhoz) Engedelmeskedj parancsának, Donello, örvendező arccal ... Nézz a szemébe: olyan öreg, nálam is öregebb, szigorú szíve oly egyszerű és annyira fáradt... Ki akarja a halálát és megbabonázását? Én őrködöm, nehogy a gonosz lesújtsa... a gonosz, melynek az Úristen nem akarta, hogy elmetsszem gyökerét. Legyen meg mindig az ő akarata. Te is szereted apádat, Donello, Szeresd, mert nagy szeretetre méltó. Nem, ne szólj... Íme, az exarcha jön. (Basilio lép be, fáradt léptekkel, beteg külsővel) BASILIO Jó napot, fiam. Jobbat neked, mint nekem. (anyjához fordul) Megmondtad? EUDOSSIA Nem. És azt akartam, hogy nőd is tőled tudja meg. DONELLO Mit? BASILIO Iréne császárnő téged visszarendel Bizáncba... (Silvana Donellóra mered) DONELLO Bizáncba? BASILIO Azt üzente... DONELLO És te... egyedül... BASILIO Asszonybeszéd, nem férfiszó. DONELLO (Miután Silvana tekintete a hatalmába kerítette) Nem te mondtad tegnap, hogy Spoleto hercege fenyeget. Látod? Jobb lenne, ha itt maradnék melletted. BASILIO Nem számít, ha erőm van, egyedül is elég vagyok . . . ebben az aranysírban. Te kövesd saját sorsod. DONELLO (a szabadulás hirtelen vágyával) Ezt akarod? Ezt parancsolod? Jól van. Engedelmeskedem. Talán az Isten jele, hogy megmeneküljek, hogy kiragadjon a halálos mélységből, hogy szomorú lelkemre rátaláljak és megújítsam, ha van még rá idő. (Mint akit üldöznek, elmenekül. Eudossia mozdul, talán hogy feltartóztassa, aztán ő is távozik. Silvana lassan az exarchához lép.) SILVANA Te szenvedsz? BASILIO Egy kissé. SILVANA Nem akarom, hogy Donello elmenjen... BASILIO Neked sem tetszik... SILVANA Természetesen... BASILIO De szükséges... SILVANA És ha én kérlek? Ha kicsit is kedves vagyok a szemedben, Basilio, hallgass meg most az egyszer... BASILIO Számomra is olyan nehéz, de szükséges. SILVANA Nem. Az anyád akarja ez az ő cselszövése... BASILIO Te mindig és mindenütt az ő kemény kezét látod ... Nem... Ez szükségszerű. Most te egyedül maradsz nekem vigaszul... Olyanok leszünk, mint az édes Szulamit és az öreg Dávid... SILVANA Ne nyúlj hozzám! Én a te vigaszod? Te raboltad el ifjúságom, részemet az élet örömeiből! Megvásároltak, mint rabszolgát, ékszerekbe, aranyba öltöztettek a te kényedre. Te, te, aki ifjan zártál be e sötét falak közé, hol a tébolyult barbár szelleme bolyong és engem megfélemlít gonosz nevetése... Elzártad előlem Isten szép napját a földemet és tengeremet, a levegőt vetted el tőlem! Te észrevetted valaha, mondd, hogy égtem a szenvedélytől? És én haldokoltam így, az elkeseredett szerelemvágyban! Nem! Elhervadni, elszáradni az árnyékban... Ó mennyire vágytam halálodra, valahányszor hozzám jöttél, valahányszor elmentél, és ahányszor magadhoz vontál, amikor neked tetszett így, amikor bennem ellenállhatatlan szerelem támadt, elragadtam őt... (Basilio felugrik, jobbjával egy szék támláját szorítja) Igen, a fiad, a te fiad. Most már tudod. (Basilio a melléhez kap és a székre roskad. Tágranyílt szeme az őrjöngő Silvanára mered, előregörnyed, majd a földre zuhan. Silvana tébolyultan tekint a halottra. Végül felkiált) Segítség! (Eudossia rohan be) EUDOSSIA Te! Te megölted őt! Boszorkány! (A diadalívből nyíló átjárókon beözönlik a tömeg) KÓRUS Az exarcha! Fuss oda! Fuss oda! Zárd be! Ó, Silvana úrnő! Nem! A görög nő az, ki ordít és vádol! Mert a mi földink... Görög-gyűlölet! Esküdj a San Vitale ereklyetartójára! És mindig a boszorkányoktól fenyegetve élünk! Jöjjön hát a megtisztulás esküje. KÓRUS A TEMPLOMBAN (a tömeg zajongásából kiválik a papok éneke) Dicsőség és dicséret Neked Krisztosz Pantokrator! KÓRUS A szent bírósághoz! (A tömeg bevonul a bazilikába, amelyben már elhelyezkedett a klérus, csak a püspök trónja üres még. A nőknek fenntartott karzatra belép Eudossia; Donello lenn, a katedra mögött foglal helyet) KÓRUS A TEMPLOMBAN Istennek Fia! Te, aki felmagasztalod a keresztények hitét, Istennek Fia, kormányozz az uralkodóval! Istennek Fia, növeld a rómaiak hatalmát! (A püspök belépésekor mindannyian az előírásos himnusz éneklésébe kezdenek) KÓRUS, KÓRUS A TEMPLOMBAN Ki olyan nagy, mint a mi Istenünk? Ki olyan erős, mint a mi Istenünk, ki csodákat művel? Mint az Isten, ki diadalmaskodik a halálon? Mint az Isten, ki szereti az embereket? PÜSPÖK Te Isten vagy, mert csodákat művelsz. KÓRUSOK Dicsőség neked, Hagiosz Krisztosz! PÜSPÖK Te Isten vagy, mert irgalmas vagy. KÓRUS Dicsőség neked, Hagiosz Krisztosz! PÜSPÖK Mert szereted az embert. KÓRUSOK Éljen soká e legkegyesebb püspök, ki egyenlő az Apostolokkal! Éljen soká! Ki olyan nagy, mint a mi Istenünk? stb. (Belép Silvana és letérdel a püspöki trón előtt) PÜSPÖK Asszony, ismered a vádat. Adja Isten, hogy felragyogjon az ártatlanság, ha vétked van, valld meg, és az Irgalmasság feloldoz, de félj, ha a nép előtt hamisan esküszöl, a tévedhetetlen Igazság rettenetes. SILVANA Én nem öltem. Isten lát engem. Tagadom. PÜSPÖK Nem hívtad a gonosz lelket boszorkányság, varázslás révén? SILVANA Nem tettem boszorkányságot. Isten tudja ezt. Tagadom. PÜSPÖK Nem kötötted-e mágiával mostohafiadat magadhoz, bűn által. SILVANA Nem gonoszsággal, hanem szerelmi vággyal, az életvággyal, mely erősebb minden balvégzetnél. Vétkeztem a férjem és uram ellen. Vétkeztem szenvedéllyel és Isten meg fog büntetni, de a szerelemért! Donello, lelkem, te tudod, miért hallgatsz? A bájitalt és varázslatot a csókjaim jelentették. A titokzatos sugár, mely szívedben gyulladt, az üzenet a légen át, a szerelem kiáltása volt! Donello, lelkem, te, aki tudod ezt, miért hallgatsz? KÓRUS Ó, jaj, szerelem bűne, ó jaj, mennyi gyötrelmet támasztasz a kedves szívben! Ó jaj szerelem bűne, ó jaj, gyászos szerelem, mennyire teli a lélek sóhajokkal! Ó, jaj, mennyire teli a lélek sóhajokkal! Ó! DONELLO (előrejön) Püspök, oldozd föl: az ő bűne az enyém! Rám szálljon az Isten büntetése, én bűnhődjem a legkeményebben. A halálba, szomorú számkivetésbe szőrcsuhával vagy karddal, én gonosz fiú oda megyek, ahová te akarod, hogy menjek, bűnbánatban, vagy elkeseredett harcban mindaddig, amíg a megsértett árnyék elenyészik. De ezt a bűnös nőt, ki nem ölt, Krisztus megítéli majd. KÓRUS Ó jaj, milyen kegyesség tőlük, Ó jaj, vak élet! Ó, beszennyezett szerelem, Isten lesújt a rémült lélekre, De te oldozd fel, pásztor! (Eudossia lejön karzatról és az oltárhoz lép) EUDOSSIA Nem, nem, ne oldozd fel! Az exarcha halála a boszorkány műve, a gonosz lélek segítségével ölte meg. Ez a nyomorult, ki tagadja és védi, nem tudja, ő nem tudja, hogy ez a szemérmetlen megszállott megbabonázta és akaratának szolgája lett. De én, aki láttam, vádolom, tanúsítom és bizonyítom: Milyen volt az anyja hangja? Ki adott menedéket Agnese di Cerviának? Mit kiáltott Agnese di Cervia a máglyáról? Én azt mondom, egyszer, kétszer, háromszor mondom erre a szent keresztfára, és ha hazudok az igaz Isten sújtson le most az oltár lábánál: Boszorkány, boszorkány lánya! KÓRUS Védd magad! Félrebeszél fia elvesztése miatt! Tágranyílt szemek, könnytelen szempilla... Miért nem beszélsz? Szíved összetört? Arcod megkövült? Tágranyílt szemek, könnytelen szempilla, merev, halálsápadt arc! Jézus! Jézus! Az ellenség a közelünkben a gonosz tettből kél! Védd magad! Félrebeszél fia elvesztése miatt, aki halott! A kereszt jele pajzs minden varázslat ellen és egyetlen védelem... SILVANA Te elhiszed? Te is elhiszed? Ó! DONELLO Esküdj Isten keresztjére... KÓRUS Szíved megtört? Atya, Fiú és Szentlélek. Megkövült arcod? Az ellenség a közelünkben, a gonosz tettből kél Védd magad! Félrebeszél stb. A kereszt jele pajzs és egyetlen védelem minden szomorú varázslatra. DONELLO Nem, nem igaz. Mondd, hogy nem igaz... KÓRUS Csak benned remélek Atya, Fiú és Szentlélek. SILVANA Donello! DONELLO Esküdj Isten keresztjére hogy az apám... hogy én... SILVANA Te elhiszed? Te is elhiszed? ...és eltávolodsz...és elhagysz... (Két diakonus a püspök elé helyezi az ereklyetartót a szent ereklyékkel. Letérdelnek és a tartót homlokuk magasságába emelik. Silvana is térdel és elfulladva, halkan ismétli a tisztulási eskü szövegét, mit a püspök súg. A tömeg térdre hull) PÜSPÖK A szent ereklyékre... SILVANA A szent ereklyékre... PÜSPÖK A ragyogó keresztre... SILVANA A ragyogó keresztre... PÜSPÖK A lelkem üdvösségére... SILVANA (egyre elesettebben) A lelkem üdvösségére... PÜSPÖK Esküszöm...esküszöm...esküszöm... (Silvana lassan összeroskad, megviselt arca a térdét érinti. A püspök hátrál, kezét átokra emelve. A tömeg üvöltve talpra szökken) KÓRUS Bevallotta! Bevallotta! Nem tagad többé! Isten igazsága! Boszorkány! (A tömeg vak borzadállyal hátrál az elítélttől) Zárókép: az átkot mondó püspök, a két diakonus, akik féltékenyen őrizve viszik el az ereklyetartót, a menekülő tömeg, és Silvana, magába roskadva, összetörten, egyedül. VÉGE